Jay Spencer

Tárgy: Jay Spencer Szomb. 2 Nov. - 10:18

Jay Spencer

Az őrület csak egy állomás

Userinfo: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Jay Spencer
Mutáns név: Idéző
Születési dátum és hely: 1959. február 20. San Diego/USA
Besorolás: Törvényen kívüli

Képesség(ek):

Elsődleges képesség: Manifesztáció
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 3 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes a gondolatainak fizikai formát adni, de ehhez mindenképpen ismernie kell az adott dolgot. Nem konkrét látványról van szó, és nem is teríthet be akár egy egész termet ez 1-1 dologra érvényes. Ha kötélre van szüksége, akkor az, ha egy kutyára akkor az ölt fizikai formát a gondolatai alapján. Létrehozhat nem valós tárgyakat, vagy lényeket is, pl. sárkányt, de akkor, ha már látott róla képet. Néha olyan is előfordul, hogy egy intenzív álom közben akaratlanul is megjelenik a kezében egy tőr, szóval érdemes vigyázni, mert finoman szólva is kiszámíthatatlan, hogy mikor mivel találod szembe magad, ha összefutsz vele. A dolgok vagy a kezében, vagy a közvetlen környezetében jönnek létre és egyelőre nem távolodhatnak el tőle túlságosan. Egyelőre csak egy dolgot tud létre hozni, ami nem lehet nagyobb egy kifejlett lónál és maximum negyed órán át marad meg, aztán egyszerűen köddé válik.
Képesség távlatai: Később akár már 3-4, de csak egyforma manifesztációja is lehet, de csak tárgy, vagy élőlény, tehát pl. így vizet nem hozhat létre. Az időtáv akár egy egész napra is kitolódhat. A létrehozott tárggyal nem tud bárkit megtéveszteni, pl. ha egy értékes drágakövet hoz létre egy szakember láthatja a különbséget.

Jellem: Az az igazság, hogy nem vagyok jó ember, vagy talán jobban fogalmazhatnám meg, ha azt mondanám, hogy nem vagyok teljesen normális, vagy beszámítható. Hogy így születtem-e? Fogalmam sincs, nem sok mindenre emlékszem gyerekkoromból, de valamikor elpattant nálam valami és azóta nincs rendben a fejem. Nem igazán számolok a dolgok következményeivel, egy csepp veszélyérzetem sincs, egyszerűen csak teszem, ami jön és ez néha nagyon őrült dolgokra késztet. Sokat jár a szám, néha már idegesítően sokat dumálok mindenről, ami eszembe jut, és sok esetben tökéletesen oda nem illő témák is felmerülnek bennem. Ha elkezdesz beszélni nekem a péksüteményekről, ne lepődj meg, ha pár perc múlva már sejtelmed sem lesz róla, hogyan jött a képbe egy pöttyös labda. A fejemben valahogy túl sok minden tombol és nem tudom rendszerezni a dolgokat... olyan zavaros néha minden. Felettébb vadul élem az életemet, ebbe minden beletartozik, az alkohol, a nők, a drog... ne akarj akkor találkozni velem, ha még be is vagyok lőve, mert végképp esélytelen, hogy felfogd mit miért csinálok, olyankor még annyira sem vagyok épelméjű, mint egyébként. Finoman szólva is kiszámíthatatlan vagyok, nem meglepő, hogy még kicsit talán a saját társaim is tartanak tőlem, mert az, hogy parancsot teljesítsek, vagy jól végrehajtsak egy tervet... hát nem sok esély van rá.

Kinézet, megjelenés: Mondhatnánk, hogy egész jól sejtek, amikor nem ül az arcomon az az őrült mosolyt, vagy épp nem próbálok tönkrezúzni valami, mert bekattant valami kis kerék odabent és nem akar a helyére ugrani. Van bennem némi agresszió és gondolkodás nélkül belekötök bárkibe, ezért nem ritka, hogy kissé pórul járok, ezért is van ott az arcomon, a jobb szemem alatt az az apró 2 centis vágás. Nem emlékszem már, hogy pontosan mi történt, csak az maradt meg, hogy bevágnak egy élelmiszerbolt ablakán és hát az üvegszilánkok nem túl barátságosak, még akkor sem, ha nem önként mentél nekik. 178 centi vagyok, a hajam barna világos, kissé néhol szőkésbe hajló, amikor épp nem nyírom le egész rövidre. A szemem kék, az arcom kissé hosszúkás. A bal fülemben egy apró fülbevaló, valamikor még heccből tetettem be és meg is maradt. A jobb alkaromon Einstein portréja, néha hozzá hasonlítom magam, hiszen ő sem volt teljesen oké fejben, én se tuti, hogy őrült vagyok, inkább zseni!

Előtörténet: Az a helyzet, hogy nem sokat mesélhetek neked a gyerekkoromról. Ennek igazán egyszerű és prózai oka van... nem emlékszem rá. Nem azért, mert olyan rég volt, és nem is a pár éves korra gondolok, amire általában senki sem emlékszik, nekem úgy 10-en pár éves korom előttről nincs semmi emlékem. Nem tudom, hogy kik voltak a szüleim, és arról sincs fogalmam, hogy pontosan ki a frász is vagyok. A születési dátumomat is a korom alapján lőtték be... szóval még ez sem biztos, a hely meg főleg, egyszerűen az alapján tájékozódtak, ahol megtaláltak. 13 voltam, amikor San Diego utcáin megtalált egy fiatal nő. Épp kenyeret próbáltam lopni az egyik pékségből, és amikor elkaptak ő mentett ki. Azt hiszem Caroline volt a neve, de nem sokat számít. A nevemről kérdezett, meg hogy ki vagyok, de nekem sejtelmem sem volt róla, úgyhogy végül elvitt a közeli árvaházba. Az a nap lett a születési dátumom, amelyiken megtaláltak, azt pedig tudtam, hogy tizenhárom vagyok és azt is hogy a nevem Jay. Nagyjából ennyi. A családnevemet már az árvaházban aggatták rám, hogy azért valami legyen. Nem tudom hogy lett, random, vagy mi, de ez van, nekem jó.
A következő évek számomra egyszerűen teltek, nekik annál kevésbé. Elég sok zűrbe keveredtem és nem igazán értette soha senki, honnan szerzek be bizonyos dolgokat. Ha valamit akartam, meg volt, nem egyszer szöktem meg úgy, hogy kulcsot használtam, vagy hoztam egy kutyát magammal egy kis utcai bandukolás után, ami aztán hamar szőrén szálán eltűnt. Én ezzel el voltam, tök normálisnak éreztem, hogy amit akarok megjelenik, de persze nem hitték el nekem, hogy ez normális lehet. Az ő bajuk. Azt hiszem talán egy kis öröm is játszott a nevelők arcán, amikor kitették a szűrömet, mert már túl idős voltam ahhoz, hogy velük maradjak. Egyébként a mai napig sem értem, hogy mit gondoltak, onnantól mi lesz velem, de lehet hogy nem is érdekelte őket, csak menjek minél messzebbre.
A következő évek kissé zavarosak számomra, elég sok mindenbe belekeveredtem, csatlakoztam egy bandához, akik Red Flag-ként hirdették magukat. Vandálkodtunk, loptunk, kocsikat kötöttünk el és effélék. Elég jól el voltam közöttük és nem is igen kérdeztek, hogyan oldok meg mindig mindent olyan könnyedén. Az a helyzet, hogy nagyon jól megvoltam velük addig a napig, amíg meg nem keresett az a fickó. Nem tudom, hogy akadt a nyomora, de egyszer csak ajánlgatni kezdett nekem nagy dolgokat. Sebastian, így mutatkozott be és egy dögös szőke is volt az oldalán, akit annyira meghúztam volna, hogy az elmondhatatlan, de úgy tűnt, hogy csak ennek a pasasnak nyalja a talpát... kénytelen voltam letenni róla. Elég szép ajánlatokkal kecsegtettek, szóval végül úgy döntöttem, hogy miért ne? Egy ideig tehát elhagytam a jól megszokott közegemet, Amerikát, hogy ezzel a bizonyos Pokoltűz klubbal tevékenykedjek tovább. Persze hamar rájöttek, hogy érdemes rám olyan feladatokat bízni, ahol nem baj, ha közben a magam arcára alakítok dolgokat.
Aztán a pasit eltették láb alól, de úgy tűnt ez annyira nem rengette meg az alapköveket a csapatban, és a szőke átvette a főnöki posztot, meg ez a másik pasas, Daren. Nekem aztán édes mindegy, hogy ki van felettem, és most hogy végre megint visszatérhettem az én hőn szeretett USA-ámba... határozottan oda meg vissza vagyok. Egyelőre csak annyi a feladat, hogy kicsit szaglásszak körbe, mert hogy a szőke szerint nyíltan azért mégsem kellene bármit tenni, de nem is ülhetünk a hátsónkon a végtelenségig. Azt mondták, hogy nyugodtan érezzem jól magam és persze néha azért rám néznek. Szóval most North Salem és New York között ingázom. Előbbiben azért, hogy felmérjem a terepet, utóbbi pedig azért kell, mert ez a kisváros valami elviselhetetlenül unalmas és szükségem van időnként arra is, hogy kicsit kikapcsolódjak.