Rossz lányok

- Nem a személyre értettem, hanem a létszámra - jegyzem meg csak úgy futólag a szoba felé. Természetes, hogy aki még csak incselkedik a sztriptízzel annak egy ember előtt is fura táncolni, nemhogy tömeg előtt. De teljesen mindegy is, hisz Meg-nek is csak a szája jár, mint a legtöbb fiatal csitrinek. Szóval a dolognak nincs jelentősége.
- Nem hinném, hogy ide szerelmi indíttatásból járnak fel - nevetem el magam a megnevezés hallatán. Tény, hogy a szobák többségénél törekedtünk a megfelelő hangulatra, végül is, nem egy ócska, lepukkant bordélyház ez, de azért a szerelem ritkán jön szóba ezeken a helyeken. Főképp, mert a lányok jó része tudja jól, jobb, ha nem innen választ párt magának.
És míg Meg a mosdót veszi igénybe, addig én az egyik kényelmes kis ülőkébe eresztem le magam. Nem mintha annyira elfáradtam volna, pusztán feleslegesnek érzem az álldogálást, mint egy diáklány az igazgatói iroda előtt.
- Attól függ - fordulok érdeklődön a kibukkanó fej felé, majd vigyorogva bólintok és húzom ki magamültömben, talán picit meg is emelkedem, hogy lesegíthessem azt a makacskodó zipzar-t. Közben csak úgy, kíváncsiságból, játékosan ujjbeggyel érintem a hátát, hisz a feltáruló bőr egyértelművé teszi pőreségét.
- Nos, ez a ruha tuti ne lenne alkalmas a tánchoz - engedem el nevetve, és dőlök is vissza hátra. Csak játszadozom, tesztelek, nem akarok én semmi rosszat.

Rendben, akkor nem veszem magamra. Igen, talán vonz egy kicsit a magamutogatás, de túl sok rizikó van, amit józanul nem mernék bevállalni. Ilyenkor egy kételkedő hangocska jelenik meg a fejemben, hogy Hahó, dehát most vagy fiatal!, de próbálom elnyomni.
- Miért, kiben gondolkodhatnék? - vonom fel a szemöldökömet. Talán neki kéne előadást tartanom? Vagy hozzam ide valami ismerősöm? Akkor biztos ki kéne bérelni a helyet, akkor meg már minek idejönni, ha meg lehet azt oldani... hát, mondjuk a koliban nem, de talán el tudom intézni, hogy Maryse "kölcsön adja" a lakását. Egy estét biztos meg tud oldani, úgy hallottam, nincs gondja a társaság találással. Családi tehetség...
Szótlanul követem Emmát az emeletre, közben a ruhámat fixírozva, magamban rimánkodva, hogy kijöjjön a folt. Amikor felérünk a szobához, a körbenézés eltereli a figyelmemet a problémámról.
- Óh, szóval ez az egyik kis szerelem-kuckó. - fixírozom a tiszta vörös szobát, no meg a rudat, amit a tekintetem szinte ki sem kerülhet. Elég luxus helynek tűnik.
A mutatott fürdő felé megyek, majd a tükörben megállapítom, hogy tényleg olyan, mintha telibe kapott volna egy pasi, nem csak egy koktél. A mosdó tál túl magasan van, nem tudom a ruhám túl közel tartani, muszáj lesz levenni. Pedig a felvétele sem ment egyedül...
- Kérhetnék valamit? - bukkan fel a fejem a fürdőszoba ajtajában. Visszamegyek Emmához. - Lehúznád a cipzárt? - húzom el a hajamat az egyik vállam felett.
Tényleg nem vagyok szégyenlős, ha itt bugyiban kell fel alá sétafikálnom, de azért megfogom a melleimnél a ruhát. Egy ilyen szűk ruha alá nem fér el a melltartó...

- Pedig nem az. Puszta ténymegállapítás - vonom meg kecsesen a vállam. Én már kinőttem abból, mikor efféle szócsavarással akarnék elérni dolgokat. Legalább is ilyen jellegtelen eseményeket, mert olykor azért kell, hogy a kedvünk szerint forgassuk a szavakat, ha valamit igazán el akarunk érni. ha meg nem jön be, még mindig ott a telepátia.
- Idegenekkel? Rögtön többesszámban gondolkodsz? - csapok le nevetve szavaira, elengedve fülem mellett azok valós jelentését. Szégyenlős a lányka, akármit mondjon is.
~ Ki kell érdemelni.. csak kivételesek..~Ezek azok a tipikus kikerülő formulák, mikkel önmaguk igazolják, noha valójában csak a mersz vagy a bevállalósság nincs meg. De mindegy, ez már az ő dolga.
A szobalehetőségre viszont azonnal lecsap, mi józan gondolkodásra vall, legalább is az adott helyzetben. Indulok is, határozottan meglőve az emeletre vezető lépcsőt. Észrevehetetlen szinte, mégis a tömeg szinte folyosót nyit nekem, ekkép is jelezve, tudják ki vagyok. Persze nekem mindez egyértelmű és megszokott, fel sem veszem, ám kétségtelen, jóval könnyebben, immár mindenféle lökdösődés nélkül érjük el a felsőbb szintet. De nem állok meg az első ajtóknál, szinte a folyosó végére vezetem, hisz itt vannak az "igényesebb" szobák, a hosszabb távra berendezettek, mik fürdővel is rendelkeznek. Csak egy gyors pillantás a kilincsekre hogy tudjam, melyik szabad és tiszta is, és már nyitom is ki Meg előtt az ajtót. Egy viszonylag nagyobb szobába léphet be, melynek fő berendezése egy hatalmas ágy, rengeteg párnával, vörös ágyneművel. Emellett akadnak még kisebb ülőpárnák, egyszerű minibár, az annyit emlegetett krómozott rúd az egyik saroknál. És egy sötétre mázolt ajtó, ami szinte beleolvad a vöröses falba.
- Ott a fürdő - intek felé kezemmel, majd magam is beljebb lépek és egy apró, vörös szalagot tekerek a belső kilincsről a külsőre, mielőtt behajtanám az ajtót.

Elégedetten mosolyogtam. Tisztában vagyok vele, hogy jól nézek ki, bár innen onnan lemehetne egy kicsi, de még mindig jobb, hogy van rajtam mit fogni, mint hogy kiszúrjam mások kezét. Na meg a magasságom az, amivel nem vagyok teljesen megelégedve, Maryse miért tudott annyival magasabbra nőni nálam? Nem igazság.
- Ez egészen úgy hangzik, mintha egy felhívás lenne keringőre. - jegyeztem meg. A belsőm tombolt, pont az ilyen mondatokra bújik elő belőlem a bizonyítási vágy. Nem akarom, hogy akári egy félénk kislánynak nézzen. Nem rezelek be én egy ilyen kihívástól, épp csak épp ésszel nem tartom olyan jó ötletnek. Félek, hogy káros hatással lenne az önbecsülésemre.
- De hát a magán szobában ugyanúgy vadidegenek lennének, nem? - ráncolom a homlokom. Kevesebb figyelmet kapnék, de gyakorlatilag ugyanolyan feltételek között, az meg kinek éri meg? - A kivételes embereknek meg kell érdemelniük.
Elfogadtam a felajánlott rongyot és megpróbáltam letörölni magam, anélkül, hogy mentegetőztem volna a káromkodás miatt. Még a legjobbakkal is megtörténik, hogy csúnya szavak csúsznak ki a szájukon, velem elég gyakran van így. A maszatolásom nyomán egy még rondább és nagyobb fehér folt terült szét a ruhámon.
- Látom. - sóhajtok fel Emma ténymegállapításán. - Tényleg? Az nagyon jó lenne! - nem volt egyáltalán kedvem kidobni ezt a szinte új ruhát, mert egy bunkó nő nekem ütközött, úgyhogy lelkesen fogadtam az ajánlatát.
Felálltam a pult mellől és lehúztam a felcsúszott szoknyám. Hirtelen megéreztem az alkoholt a véremben, nem álltam olyan szilárd lábakon, mint amikor ideérkeztem, de azért megtartottam az egyensúlyom. Milyen jó, minőségi és még erős is a bor, lehet, hogy átértékelem az első véleményem a helyről.
- Megmutatod, merre? - kértem útbaigazítást. Remélem elkísér, nem szeretnék fönt magyarázkodni, akárkibe botlok bele.

- Nem a mire a kérdés. Hisz az alakodra nincs okod - jegyzem magam, értő szemmel futtatva végig rajta pillantásom. Nincs ebben semmi rendkívüli vagy épp kihívó. Egy sztriptízbár vezetőjeként nem szokatlan, hogy végigmérem a "jelentkezőket". Az egyéb dolgok pedig most mellékesek.
- Ám nem mindenkiben van kurázsi ahhoz, hogy valóban bevállaljon egy ilyen fellépést - biccentek fejemmel a rúdon vonaglók felé. Igen nagy önbizalomra van szüksége az embernek, hogy ilyen szinten fel merje vállalni magát.
- Kivételes embernek, mi? - mosolyodom el vidáman - Megoldható a magánszoba is, ha inkább úgy próbálnád ki - teszem még hozzá kissé talán piszkálódón. Persze, a szája sok mindenkinek nagy. Amíg a lehetőség nem adott, hogy a dicsekedett merszet végre is hajtsa.
- A szókincs adott - nevetem el magam az ösztönös káromkodás hallatán, egy apró intéssel terelve ránk a pultos figyelmét, aki már nyújtja is át a fehér törlőkendőt Meg-nek.
- Ez így nem fog kijönni. Ha gondolod, van fent néhány szoba, amely rendelkezik mosdóval is. És akkor nem a lenti mellékhelyiségben kell kimosnod. Mert mire hazaérsz, teljesen beszárad és dobhatod is ki - jegyzem meg barátságosan. Mert azért tudok ilyen is lenni, és tudom, mennyire kellemetlen egy pecsétes ruhát viselni, főképp, ha ilyen khm. érdekesen pecsétes. Persze nem erőszakoskodom, csupán egy lehetőséget kínálok neki. Ha nem él vele, az az ő döntése.

Bólintottam, mert igaza van.
- Számomra. - helyesbítettem rögtön. Még mindig bosszantott, hogy olyan hűvösen, már már lekezelően engedékenyen reagált a lázongásomra. A szabályhágásban itt kimerül az én érdeklődési köröm.
Követem a pillantását és újra elpirulok, minél többet meresztem a szemem a lányra, annál inkább. Nem, határozottan nem vágyom arra, hogy nagyobb figyelmet kapjak, ha ez az ára. Ahhoz nekem többet kellene innom. Meg aztán Maryse biztos kitekerné a nyakam, ha a tudtára jutna, hogy hol dolgozom...
- Mire lennék szégyenlős? De nem, azt hiszem, az én műsorom inkább privát. - húzódom közelebb és folytatom halkabban. - És csak kivételes embereknek szól.
Azért jó tudni, hogy ha egyetemre kerülök, akkor már van egy hely, ahol munkát kereshetek, ráadásul nem is akármilyen kishírű. Mondjuk tény, hogy ciki lenne itt összefutni egy professzorral, bár akár még pozitív kimenetele is lehet. Még a végén sikerülne, ami a nővérkémnek nem: végigbukdácsolni az egyetemen. Na ja, csak kerülnék be valahova...
Ekkor valaki oldalról nekem ütközve zökkent ki a töprengésemből, ízelítőt adva a ruhámnak a koktéljából. A csaj mérgesen néz rám, mintha én tehetnék a bénaságáról, aztán bocsánatot sem kérve odébb áll a koktélja maradékával, felszegett fejjel.
- A picsába. - szalad ki egy káromkodás a számon mérgemben. Érzem, hogy felforrósodik a testem, ahogy elönt a düh. Csak itt ne kezdjek el füstölni, kérlek! A piros ruhámon díszelgő fehér löttyből úgy ítélem pinacolada lehetett, de most úgy nézek ki a vörös alapon fehér folttal, mintha egy kanos pasi telibe kapott volna. Kutakodó szemmel keresek valami szalvéta félét, amivel törölgethetném, de nem is reménykedem benne, hogy ez csak úgy kijön. Azt hiszem a mai estém csúfosan korán készül véget érni.

Nem vágok hátast talán sértőnek vagy hergelőnek tűnő szavai hallatán, még mosolyom se rezzen meg. Én nem az a fajta vagyok, aki a legkisebb ingerre is hevesen reagál, sőt. Sokan talán nem véletlen aggatják rám a fagyos jelzőt. De az én helyzetemben, pozíciómban nem is megengedett, hogy az érzelmek,a hirtelen kitörésekirányítsanak.
- Elég nagy bajban lennénk, ha egy sztriptízbár különlegessége abban merülnek ki, milyen könnyű a bejutás ide - válaszolom még mindig mosolyogva, magam is újabbat kortyolva italomból.
Aztán az egyik, épp a rúdon vonagló lányra irányítom tekintetem, ahogy a fiygelmet leemezgeti. Kétségtelen, ez nem épp egy ismerkedő klub, itt a legtöbb figyelmet a lányok kapják. De hát ez is a hely lényege.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Meg - biccentek a viszonzott bemutatkozásra, újfent felé fordítva jégkék íriszeim. Nem kérdezem, becézhetem-e, nem kezdek udvariaskodási körökbe. Ő nem üzletfél, felé nem érzem szükségesnek. Ahogy Will-el, vele is rögtön a közvetlen módba csapok át.
- A lehetőség adott. Tizennyolc talán már elmúltál, így nem jelenthet problémát. Ha nem vagy szégyenlős, akár ki is próbálhatod magad valamelyik este. Persze bizonyos feltételek mellett - intek kezemmel a színpad felé, ám érezhető, nem most és azonnal gondoltam.

Nem akartam én azzal villogni, hogy annak ellenére vagyok itt, hogy még nem múltam el 21. De. Igazából a lázadó kis tini énem felettébb örült volna valami nagyobb reakciónak. Arra számítottam, hogy mérges lesz, hívja a biztonságiakat, vagy legalább elismerően kacsint. Arra nem számítottam, hogy ennyire egy senki vagyok, akiről ő nyilvánvalóan magasról tehet. De mégis ő szólított meg, érdekelne, hogy miért, ha nem amiatt szúrt ki, hogy túl fiatal vagyok.
- Szóval ide bármikor jöhetek, ha kedvem szottyan. - jelentem ki inkább, minthogy kérdezném. - Bár így eléggé unalmassá vált a hely. - mondom ki gondolkodás nélkül, ami a nyelvemre jön.
Kortyolok megint egyet a pohárból. Nyilván nem fogok ide járni, nem egy diák pénztárcájának való ez a bár. Ráadásul ha pucér csajokat akarok látni, akkor csak simán a koli fürdőszobájába kell bemennem csúcsidőben. Öreg pénzes pasikat máshol is lehet találni, és nem állítom azt, hogy nem vagyok figyelemfelkeltő, de itt túl sok a figyelemelterelő elem.
- Ha én is ott táncolnék, akkor úgy érzem, többen felfigyelnének rám. - gondolkodom hangosan. Vonz a gondolat, hogy minden szempár rám szegeződik, hisz így sem túl hosszú és sokat takaró a ruhám, de ennél többet nem szívesen hoznék reflektorfénybe mindenki számára. Ha valaki megérdemli, hogy többet lásson belőlem, az csak úgy tudja megbecsülni, ha kemény munka van mögötte.
- Üdv, Megara, de szólíthatsz nyugodtan Megnek.- mosolygok rá halványan bemutatkozás közben. Az Ernessa álnevemet főleg pasiknál használom, jobb, ha nem találnak meg, ha én nem úgy akarom.

Olyan maradi-elvűség, ahogy az emberek java része hátborsózik egy bordélyháztól. Mert látszólagos társadalmi elvárás, hogy ilyen téren prűdek legyenek, pedig java részük titokban állandó vendég, a maradék pedig majd belehal a kíváncsiságba, hogy milyen lehet belülről az annyira köpködött épület.
Persze ez nem feltétlen jelenti azt, hogy ez a lány is ezt a prűd fajt képviselné, végül is itt van. De miért is lenne olyan elvetett ötlet, hogy ide hozza szórakozni egy fiúbarát vagy egy fiúbarátját őt. Olykor kell az izgalom, a meglepetés, ami feldobja a kapcsolatot vagy épp a barátságot emeli egy magasabb szintre. Végül is tarthatnak legény vagy leánybúcsút is, nem ritkaság.
Persze ez a lány nem úgy néz ki, mint aki már férjhez készülne menni, ahhoz túl fiatal. És mintha csak igazolni akarná szavaim nyögi be saját, viccesnek érzett beszólását, miközben mintegy tüntetőleg bele is nyal italába.
- Ugyan, én ezt meg se hallottam, a pultosaim pedig csípőből mutatnak neked legalább három vendéget, hogy az kérte ki az italt. Azt már nem felügyelhetjük, hogy a pohár végül is kinél köt ki - vonom meg a vállam mosolyogva. Nem fogok sikítófrászt kapni, csak mert egy huszonegy éven aluli alkoholt iszik nálunk. Olyan ritkák itt a rendőrségi razziák, mint szegény embernél az aranyfog. Egy jól működő bordély attól jól működő, hogy a megfelelő helyeken a főnökség elsimítja a problémát. Néhány zöldhasú ide, néhány oda és nyugalom van. Az aprócska, olykor előforduló intermezzókat pedig lerendezzük házon belül.
- Egyébként a nevem Emma - nyújtom a kezem barátságosan felé. Nem is tudom, miért töltöm az időm egy ilyen fiatal csitrire. Talán inkább csak felügyelem, mielőtt pimaszságában valami számunkra kellemetlent tenne, bár enm nézek ki belőle effélét.

Nem kell gondolatolvasónak lenni, hogy látni lehessen rajtam, hogy nem ez a természetes közegem, de azért próbálom összeszedni magam. Általában nem én vagyok az a pirulós lány, és szinte semmin nem lepődöm meg, de azért van bennem némi szemérem. Szóval kerülöm, hogy folyamatosan a lányok testén kelljen legeltetnem a szemem.
- Nem hiszem, hogy a fiú ismerőseimet ilyen helyre hoznám. - vigyorgok rá, kétlem, hogy Pepper kér a nővérétől egy öltáncot, nem olyannak ismertem meg. Az olyan srácokkal meg, akiknek nem elég az, amit én nyújtani tudok, felesleges nyomulni. Egy "csak baráttal" viszont biztos nem fordulna elő, hogy kettesben megyünk bulizni. Esetleg, ha meleg, de abból sincs túl sok ismerősöm.
Felvonom a szemöldököm, el tudom képzelni, hogy mi jó van ebben egy nőnek, csak nem gondoltam volna rá.
- Ó. - esik le a tantusz. Így már érthetőbb. Kicsit megnyugszom, talán mégsem azért szólított le, hogy felszedjen. - Biztos izgi lehet. - mondom enyhén unott hangon. Keres egy rakás pénzt és papírokkal bíbelődhet. Valahogy úgy érzem, hogy a pultos lánynak érdekesebb lehet egy napja, de persze én mindig tévedhetek. Most már értem, miért tűnik fáradtnak, magas beosztású, sok felelősséggel. Egy szórakozóhelyen dolgozik és még csak nem is bulizhat, ez szomorú.
- Akkor jobb, ha nem kotyogom el neked, hogy nem vagyok 21, ugye? - csillog pajkosan a szemem. Élvezem, ha rosszban sántikálhatok és kíváncsi vagyok a reakciójára. Csak nem hív ide két őrt, hogy dobjanak ki, hahó, fizettem. Tüntetően felemelem a poharam és belekortyolok.

Az odavetett válasz hallatán kajánul elvigyorodom, főképp, ahogy a lány bőre a színpadon alakító Sheni mozdulataitól a ruhájához hasonlatos színt ölt. Még a fejébe se kell másznom, hogy tudjam, valószínűleg a büdös életben nem járt még bordélyházban. Tehát nagy valószínűséggel nem is munkát keres. És ezt erősítik meg a következő szavai is. Lassan már a képességem nélkül is teljességgel kiismerem az embereket.
- Fiú vagy lány volt az a kedves barát. Csak mert ha fiú, szerintem néhány óráig nem is kerül elő. Bár ha lány, akkor sem garancia - mosolyodom el, számhoz emelve a poharam, aprót kortyolva a kellemesen édes koktélból. Nem is tudom, egész pontosan mit raknak bele, de a lényeg, hogy kellemesen bársonyos, és nem üt nagyon. Az, hogy mindemellé még fehér is csak a plusz.
És érkezik is a megszokott, lassan untig hallott kérdés. Hisz ez az alap ismerkedési formula errefelé, főképp a tapasztalatlan alanyoktól. Mármint úgy értem, az ide be enm járatos személyektől.
- Úgy is mondhatjuk - bólintok határozottan, tovább mosolyogva. Tetszetős a lány, elég mulatságos számomra, talán pont a megfelelő felüdülés a végigagyalt napra. Semmi komolyság, semmi túl merev téma. Csak egy kis csevej, vagy mi.
- Én vezetem az üzletet - egészítem ki szavaim. Igen, a külső szemlélők számára,a látszat kedvéért én vagyok a klub vezetője. Az alant működő szervezetről meg nem kell tudnia az illetékteleneknek.

Volt valami édes abban, hogy tilosban járok, mint általában, ha ezt teszem. De már hamar felmértem, hogy ez nem tipikusan az a hely, ahova a magamfajta lányok szórakozni járnak. Bár a pulton és a színpadon kívül nem sok női egyedre figyeltem fel, nyálcsorgató, duzzadó nadrágú, gazdag férfiakra inkább. Ők pedig sosem voltak az én eseteim. Ha van pénze, az oké, de főleg az a lényeg, hogy rossz fiú legyen és bele lehessen húzni minden őrültségbe. Az itteni emberek számára biztos többet ér a látszat, már ha ilyen drága helyre jönnek, akkor szerintem biztosan. Ezért figyelmemet a jéghideg bársonyosan vörös itókának szenteltem.
Hát nem arra számítottam, hogy egy nő szólít le.- mértem végig a kizökkentőmet. Fiatalos, bár nálam valószínűleg jóval idősebb, talán a nővérem korához közelít, és ő is tekintélyt parancsoló megjelenésű. Szőke tincsei úgy álltak az arca körül, hogy biztos lehetettem benne, hogy nem azt az egy dolláros sampont használja, amit én. De nem is tudom, mit várnék, itt rajtam kívül mindenki sokkal... elegánsabb. De mégis, látszott rajta, hogy kevesebbet aludt az elmúlt időben, mint én. Gondolom egy ilyen nő nem engedheti meg magának, hogy egész nap az ágyban fetrengjen. De kíváncsi voltam, hogy miért szólított le, így felé fordultam a bárszéken.
- Miért, én is élvezhetem a látványt, nem? - nézek vigyorogva a színpad felé, ahol az egyik táncos éppen olyan mozdulatot vitt véghez, amitől elfutotta a pír az arcomat. Valószínűleg gumiból van, mert soha életemben nem lennék képes leutánozni. Ajkamba harapva fordulok vissza. - Na jó, csak elkísértem valakit, aki előszeretettel tűnik el szó nélkül.
Nem volt neheztelés a hangomban, inkább beletörődés. Nagylány vagyok, tudok magammal mit kezdeni és ezt az előttem álló pohár is bizonyítja.
- Te gyakori vendég vagy? - nézek fel rá, egy pillanat alatt elvetve magamban, hogy magázzam. Előfordulhat, hogy neveletlennek és pimasznak tart, de nem érdekel túlzottan, ahogy sosem érdekelt, mit gondolnak rólam.
Valahogy nem tudtam elképzelni táncos lánynak, annál azért idősebbnek és komolyabbnak tűnt. Vajon azért jár ide, hogy pénzes pasikat szedjen fel, vagy csak a lányokon legelteti a szemét? Azt hallottam New York elég szabad város, hát miért ne tehetné.

Úgy érzem, zsong a fejem, pedig ma még nem is mászkáltam sok elmébe. Mégis a rengeteg szám, beszélgetés, tervezés, jegyzetek, összesítések. Úgy érzem, ha most nem kapcsolok le, ha nem veszek egy szusszanásnyi időt, akkor végem.
Nem foglalkozom azzal, hogy már megittam egy-két pohárral az irodámban, miközben a feljegyzéseim néztem át. Nem, most azon ritka alkalmak egyike van, mikor úgy érzem, szükségem van, sőt kell a fenti nyüzsgés, a zaj, a zene, a színek. Bármi, ami eltereli a gondolataim a monoton munkától, ami egy kicsit hagyja, hogy én is igazán kikapcsoljak.
- Valami finom koktélt - fordulok a pultoshoz, alighogy kilépek a pult mögött megbúvó ajtón, aztán megkerülve magam is a pult elé sétálok. Nem mintha nem tartózkodhatnék mögötte, csak nem szeretném, ha engem is pincérlánynak néznének és ugráltatnának. Nem biztos, hogy érteném a poént. Vagy túlságosan is, csak akkor ők nem nevetnének.
Így inkább felcsüccsenek egy székre, és míg kiérkezik az italom, addig a körülöttem lévőket vizslatom. És hamar meg is akad a tekintetem az egyik fiatal lánykán. Kirí és mégsem. Alulöltözött, kicsit magakellető, ugyanakkor valami visszafogottság lengi körül. És olyan ismerős az arca.. De honnan? Tán láttam már? Jártam volna a fejében vagy máséban, ki ismeri?
Csak egy kérdő pillantás a pultosra, ahogy elém teszi a hófehér színű koktélt, és egy fejrázás válaszként. Tehát nem új lány, legalább is nem munka-értelemben. De talán lehet még. Sok lány fordul meg, többen az egyetemi tanulmányaikat finanszírozzák így, vagy épp az egyetem melletti luxuséletet. Talán ő is ismerkedik, csak még bátortalan.
- Fura egy ilyen fitala lány itt egyedül - jegyzem meg, ahogy mellé érek, és immár a mellette lévő székek egyikét foglalom el. Tény, hogy az ilyen lányok általában ketten-hárman jönnek. Az már más kérdés, hogy nem mindegyik marad is munkára.

A szobatársam nővérének köszönhetően juthattam csak be ide. A lány itt dolgozik, egy kis egyetemi kiegészítés gyanánt táncol és a szobatársamnak muszáj volt vele találkoznia, hogy átadjon valamit. Úgy volt, hogy ma együtt megyünk bulizni és megkérdezte, hogy nem gond-e, ha előbb beugrunk ide. Egy hely, ahova a korom miatt máshogy csak évek múlva juthatnék el, ráadásul elég neves. Már hogy a fenébe ne lennék benne egy ilyen buliban?
Még a személyinket se kérték el, szóval nem kellett Maryse régi igazolványát előkotornom, csak azt vizsgálták meg, hogy nincs-e nálunk szúróeszköz.
Ahogy beléptünk, megállapítottam, hogy mégsem volt olyan jó ötlet egy ilyen helyre jönni. A szinte pucér, vagy fogselyemnyi ruhában magukat illegető hölgyikék mellett maximum azért kelthettünk feltűnést, mert túl voltunk öltözve. A piros ruhám kivágását normális esetben mélynek tekinteném, de ilyen konkurencia mellett minden hiába való. Azért még egy kicsit lejjebb húztam a cipzárt, amennyire mertem. Mégsem akarom, hogy leessen itt nekem a ruhám.
Pepper, a szobatársam intett, hogy elintézi a dolgát én pedig csak legyintve a bárpulthoz vettem az irányt. Nem először fordulna elő, hogy szó nélkül eltűnik, és bár nem találkoztunk túl régen először, már kezdem úgy érezni, hogy kiismertem.
- Egy pohár vörösbort kérek. - adtam le a rendelést, bele sem gondolva, hogy vajon itt milyen vagyonokat fognak leakasztani rólam. A hely nyüzsgött az öreg, kivénhedt, ámbár teli zsebű, kéjenc hapsiktól, akiket annyira nincs is kedvem felszedni, de meglehet, hogy a cech érdekében mégis meg kellene tennem. De egyelőre szükségem van alkoholra, hogy összeszedjem hozzá a gusztusomat.