Marc Swain

Userinfó: Főkarakter Erwan Cooney

Név: Marc Swain
Mutáns név: Vákuum
Születési dátum: 1958. december 25. Washington, USA
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Gravitációmanipuláció
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 10 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes vagyok manipulálni a gravitációt. A föld egy adott pontja körül maximum száz méteres sugarú körben nulla gravitációt elérve az ott lévő testeket lég üres térhez hasonlóan lebegtetni. Mostanra megtanultam kontrollálni. Szinte centiméter pontosan meg tudom határozni a hatósugarat és a gócpontot, a csökkentést is ki tudom számolni. A képességem elérte az elérhető maximumát, hiszen negatív gravitációt nem lehet előidézni.
Másodlagos képesség: Energiasemlegesítés
Képesség jelenlegi szintje: az elmémre ható manipulációknak ellenállok. Tehát egy illúziónak még bedőlök, hisz az a fényt és a hangokat manipulálja, de a fejembe nem lehet képeket, illatokat ültetni. Az emlékeimet sem lehet átírni, törölni vagy olvasni. Ez egyfajta pajzs az agyam körül, azt hiszem, tehát ha valaki elég sokáig, elég erősen próbálkozik, talán sikerül átjutnia, de azt szerintem időközben észlelném. Ezt a képességem sem tudom fejleszteni, vagy irányítani. Ez tudat alatti, ájulásnál vagy kómában meg is szűnik átmenetileg.

Jellem: Kis koromban vicces kedvű kölyök voltam, aki szeretett a szobájában lebegni takarodó után. Vagy kutyák elől menekülve átugrani kerítéseket, míg mögöttem az ugró kutya hirtelen visszakerült normál gravitációs mezőbe és lefejelte. Mostanra megtanultam kontrollálni, ahogy én is megkomolyodtam. Mondjuk a seregben, főleg nem egy bevetési egység tisztjeként, csak olyanok maradnak életben, akik képesek különválasztani a tréfát a munkától. Két dolgot szeretek: a jéghideg csapolt sört és a géppisztolyom. Az egyik felfrissít, a másik kihúz a bajból. Semmi mást nem engedek túl közel magamhoz, mert elterelné a figyelmem, veszélyeztetné a küldetést és, ha elveszíteném akkor fájna. A prioritási listám élén az egység épsége áll, utána közvetlenül a kapott parancs végrehajtása. Minden más a lista végén kullog.

Külső: korán kezdett ritkulni a hajam, így mindenhol rövidre vágom. Borotvával. AZ a fajta pasi vagyok, akit a pokol most okádott ki magából, hogy kénköves tűzesőt borítson a világra. Izomrendszerem kidolgozott és fejlett, testfelépítésem arányos, harcedzett, acél kemény. Mosolyogni szökőévben egyszer, ha látnak, pedig nem vagyok búskomor alkat. Mégis vagy halálra rémülsz, vagy megnyerőnek tartasz. Attól függően, hogy célpont vagy-e vagy sem. A borostám olyan hosszú, mint a hajam, vagy a hajam olyan rövid, mint a borostám? Jó kérdés. Szemem sötétbarna, hajam fekete lenne, ha hagynám megnőni. 178 centi magas vagyok, 82 kiló. Ez is inkább izom.

Előtörténet: történetem inkább egy történész értékelné, mintsem egy egyszerű civil. A koreai háború végén születtem Washingtonban. Apám Swain alezredes a központi katonai hírszerzés technikai felderítő és elemző részlegének volt a parancsnokhelyettese, így a többi tiszt gyerekével jártam együtt katona oviba, majd a tisztcsemetéknek fenntartott kormányzati iskolába. Gyermekkorom meghatározta a vietnami háború. Tizenhét voltam amikor véget ért. Míg mások hosszú hajjal tüntettek és füveztek, addig mi iskolai egyenruhában azt tanultuk, hogy az USA dolga terjeszteni a demokráciát, felszabadítani az emberiséget, hogy mindenkinek joga legyen agy mosott zombiként tüntetve idiótát csinálni magából, kiirtani a sárgákat, az arabokat és a büdös komcsikat még a Naprendszerből is. Ehhez pedig a legjobb eszköz a tiszti állomány utódjaiból felnevelt következő nemzedék, azaz mi. Egy átlagos iskolában a torna óra heti kétszer fordul elő és leginkább sportból áll. Mi egy az egyben megkaptuk az alapkiképzést, hisz a tesitanár egy kiképző főtörzs volt West Pointból. Tőlünk két út vezetett tovább. Egy mocsaras a normál civil egyetemek felé, hisz oktatásunk civil tudományok terén erősen foghíjas volt, vagy egy a hadsereg által kiépített hadtápútvonal a katonai akadémiára.
Ez utóbbi mellett döntöttem. Apám szerint fiatalon és hősként fogok elpatkolni, ha már annyi eszem nincs, hogy a technikai felderítőkhöz kérjem magam. Öt év kiképzés után frissen végzett osztályelső és első osztályú minősítéssel kidekorált főhadnagyként én választhattam meg az egységem.
'81-ben El Salvadorba kerültem katonai tanácsadóként kiképezni a kormányerőket a gerillák ellen. Majd még ugyanebben az évben Líbiába kerültem a USS Nimitz fedélzetére a készenléti partraszálló egységhez.
'82-ben a 800 fős tengerészgyalogos egység tagjaként közvetlen elnöki parancsra a libanoni egységeket menekítettük Bejrútból. Végül itt ragadtam '83 elejéig az 1800 fősre duzzasztott alakulattal a libanoni kormány "testőreként".
Az első igazi nagybetős Bevetésben '83 végétől vettem részt. Az elhíresült Operation Urgent Furyban. Talán eleget elmond róla, hogy egyedül az induló bázis helyszíne nyilvános: valahol Grenadában. Minden más titkosított 2003-ig.
Most '86-ot írunk és Hondurasból tértem vissza megtépázottan, ám két sebesülési érdemrenddel és egy Harctéri bátorságérttal tarkítva, immár századosi rangban. Hogy mit kerestem ott és milyen egységgel? Ha elárulnám, meg kellene, hogy öljelek.
Miután magamhoz tértem az első alapos berúgásból arra eszméltem, hogy kettő totálisan idegen fazon arcába bámulok, akik azzal fordultak hozzám, hogy pesztráljak egy rakás ütődött kamaszt akik repkednek és tűzlabdákkal játszanak. Szóval nem vagyok egyedül a megmagyarázhatatlan eredetű képességemmel, hanem egy egész diliházat meg tudunk tölteni. Most először nyert ellenem a kíváncsiság, így hát az első járattal és egy tömött málhás zsákkal a vállamon meg is érkeztem. A többi pedig még csak most íródna, ha lenne egy naplóm.