Adler-ház

Tárgy: Re: Adler-ház Szomb. 26 Ápr. - 18:50

Aaron & Faye

- Tudom, és néha jó is, hogy nem mi döntjük el, hogy mit kaphatunk meg és mit nem. - halványan elmosolyodom. Nem tudnék választani, már nem, hogy ha megkérdeznék, hogy a szüleim éljenek, vagy pedig a bátyámmal legyen jó kapcsolatom. Ez a melyik ujjamat harapjam meg kategória. Persze a legjobb az lenne, ha mindkettő teljesülhetne, de erre sajnos nincs lehetőség, bármennyire is szeretném.
- Igen, ez teljesen logikus, nem lehet baj, ha itt vagy nekem és bármikor kérdezhetek tőled és ha... ha baj lenne, akkor segítesz. - mosolyodom el. Lehet, hogy túlzás, hogy ennyire megbízom a bátyámban, de nekem így jó, így könnyebb. Ha csak magamra kéne támaszkodnom azt nem bírnám ki, az egyszerűen sok lenne nekem ennyi szenvedés után. Néha úgy érzem, könnyebb ha ő hoz meg helyettem minden egyes döntést, mert akkor nem nekem kell, akkor biztos, hogy nem találok ki olyat, ami butaság, ami veszélyes, vagy aminek rossz következményei vannak. Egyszerűbb leadni a terhet és áttenni az ő vállára, ő pedig úgy tűnik, hogy szívesen veszi át.
- Az úgy remek lesz, szeretem a csokit, meg biztosan nagyon jó a film is. - egy gyors elköszönő puszi után aztán el is libbenek a szobám felé. Tényleg sok tanulni valóm van még és néha jó a magánszféra, plusz bőven van mit átgondolnom, ez nem is kérdés. Tudom én, hogy mindig mindenben igaza van, de persze mégis... olyan jó lenne úgy igazán szeretve lenni, csak folyton félek, hogy ha valaki fontossá válik nekem, akkor nem veszítem-e el. Tudom, ennek mindig meg van a kockázata, de én akkor sem szeretnék már több fájdalmat, pedig még fiatal vagyok és sajnos elég nagy az esélye, hogy lesz még bőven benne részem.

//Én is köszönöm, bátyus. Very Happy

//

Tárgy: Re: Adler-ház Szomb. 26 Ápr. - 11:00

- Az életben mindennek ára van. Valamiről le kell mondanunk, hogy valami mást birtokolhassunk - ingatom a fejem szavaira. Mi lett volna, ha...? Hogy bennem felmerült-e? Persze, még régebben. Hogy mi lett volna, ha anyám nem beteg, ha időben észreveszik, kezelik és apám nem hagy el minket. Nem lenne húgom, vagy legalább is nem Faye. De én másabb lettem volna? Normálisabb? Van még bármilyen jelentősége?
Az őszinte bókra csak elmosolyodom, nyugtázom, hogy jó a nevelésem. Nem is tudom, hogy jutottunk el idáig, mert hát.. azért apa és anya is foglalkozott Faye-el, én pedig az első találkozáskor minden voltam, csak kedves nem. De mégis.. meglehet pont ezért vonzódott úgy hozzám, talán az a határtalan jó és szeretet, ami benne van késztette arra, hogy mindenképp megszerettesse magát nálam, akár még úgy is, hogy piedesztálra emelt a szemeiben.
- Azokat eszembe se volt megosztani veled - kacsintok rá nevetve, hogy kissé oldjam a feszültségét. Mert érzem, értem, hogy neki kissé fura ez a téma, főleg velem fura megbeszélnie. De ki máshoz is fordulna, mikor csak én vagyok az egyetlen bizalmasa. És pont ezért kell, hogy ne kapjam fel a vizet, hogy ezeket is megossza velem, kiterjesztve a teljhatalmam cselekedetei és döntései felett.
- Pont ezért mondtam, hogy elsőként inkább itt talákozgassatok. Mert a hazai pálya előnye neked kedvez, és ha bármikor úgy érzed, olyat mond vagy tesz, amit te nem szeretnél, tudod, hogy én mindig itt vagyok és segítek. Vagy ha csak valamit kérdeznél, akkor is. Mindig - mosolyodom el, ujjaimmal lustán cirógatva szeplős arcát, míg végigrágja javaslatom. Igen, a lépésenként stratégia nagyon jó, így ő sem ugrik rögtön a srácok nyakába, és hát.. nagyon remélem, hogy a javarésze a sikerelenség okán hamar lekopik róla.
- Menj csak nyugodtan édes, nem szeretném, ha miattam lemaradnál, vagy túl sokáig kellene fenn maradnod. A videó előnye, hogy bármikor előre tekerhetjük és megnézhetjük újra együtt. Talán majd a hétvégén. Csinálunk pattogatott kukoricát meg hozok neked csokit és este leülünk nyugodtan végignézni. Együtt.. Jó lesz? - kérdem, hagyva, hogy ha akar, meginduljon a szobájába. Engedélyt kért, én megadtam. Majd folytatjuk később a dolgot, azt hiszem, most bőven van mit emésztenie. És ha indul, hát még finoman megsimítom egyszer az arcát, majd a tévé felé fodulok, legalább a film végét megnézve. Én úgy is tudom,mi történt előtte...

//köszönöm a játékot Smile

//

Tárgy: Re: Adler-ház Pént. 25 Ápr. - 16:10

Aaron & Faye

- Néha azt kívánom bárcsak így lenne, bárcsak... átlagosak lehetnénk minden tekintetben. Csak azt bánnám, hogy akkor nem lenne ennyire jó a viszonyunk. - teszem hozzá egy kis szünet után az utolsó mondatot is egy halvány mosollyal. Igen, sokszor gondoltam már rá, milyen lenne az életem, ha nem halnak meg a szüleim, ha nem hal meg Aaron mamája sem, vagy ha... normális család vagyunk, rendes testvérekként. Néha jó lenne átlagosnak lenni, különleges vér és minden nélkül, és olyan problémákkal küzdeni, mint Maggie, hogy nem engedik el valahova, vagy hogy melyik felsőt vegye fel másnap.
- Olyan jó, hogy te ennyivel okosabb vagy nálam, hogy ilyen sokat tudsz... mindenről. - nem is tudom, hogy egymagam mihez is kezdenék az életben. Remélem, hogy őt tényleg soha nem veszítem el, mert azt nem élném túl. Fájdalmas lenne, nagyon-nagyon fájdalmas. Akkor biztos, hogy végkép rám szakadna az az érzés, ami így is meglep néha egyedül éjszaka, hogy nem tudom mihez kezdjek magammal. De tudom, hogy ha bármi felmerül bennem reggel megkérdezhetem őt, és mindig olyan választ ad, ami biztos, hogy jó úgy, hiszen ő hogyan is tévedhetne?
- A mocskos rész annyira nem érdekel. - mondom sután, talán kissé félénken is. Persze, hogy szeretnék többet tudni, hogy ahogy ő is mondta meg tudjam védeni magam a fájdalomtól, de túl sokat se jó megismerni, mert az megrázó is lehet, főleg ha azt nézem, hogy ő is... férfi nem? Azért tudja jól ezeket a dolgokat, mert valahol talán ő is olyan.
- Tényleg? Végülis... ha itt vagy, akkor úgy nem lehet baj belőle. - mosolyodom el végül. Akármennyire is jó lenne fiúkat is elhívni, kicsit azért félek is ettől, de ha közben velem van mintegy hátvédként, akkor nem kell tartanom attól, hogy butaságot csinálok-e. Jó, persze nem tehetem meg, hogy mondjuk az első csókom előtt is hozzá rohanjak segítségért, hogy biztosan megtegyem-e, de... talán addigra már érteni fogom ezt az egészet eléggé, hogy ne is kelljen.
- Szóval lépésenként, értem, azt hiszem. - bólintok, bár még mindig kicsit bonyolultnak érzem ezt. Ha lépésenként haladok, ha lassan teszek bármit, akkor inkább keresnek mást nem? Bár ha valaki mást keres, akkor nem is tetszettem neki igazán, ebben is van valami. Végül elmosolyodom és közelebb hajolok, hogy egy puszit adjak az arcára, aztán a filmre pillantok. - Szeretnéd még, hogy maradjak? Kicsit azt hiszem... elveszítettem a fonalat és még tanulnom is kellene holnapra. - persze mint mindig most is csak egy szavába kerül, hogy ne álljak fel a kanapéról.[/color]

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 24 Ápr. - 10:02

- A legtöbb testvérnek az volt eddig a legnagyobb problémája, hogy melyikük törte be az ablakot vagy épp melyikük lógott el éjjel szülői engedély nélkül. És vagy falaznak egymásnak vagy egymásra mutogatnak. Nekünk más fájdalmaink voltak, mi magunk is másak vagyunk. Talán ezért - magyarázom neki kedveskedve. Igen, talán ha mi is egy családként növünk fel, ha egy az anyánk, ha nem kell végigélnünk azokat a dolgokat, amiket végigéltünk nem ilyenek lennénk. Talán én is állandóan lehülyézném Faye-t, egy buta csitrinek tartanám és nem foglalkoznék vele. De át kellett élnünk és ilyenek lettünk.
- Az élet is bonyolult. De ezért vagyok itt neked, hogy segítsek. Hogy neked ne kelljen olyan hibákat elkövetned, mint sokaknak - mosolygok rá bátorítón, és egy pillanatra a film felé tekintek. A zene, a színész gitárjátéka jókedvre derít, a megszokott érzés kerít hatalmába. Hogy uralom a helyzetet, uralom Faye-t, a gondolatait, a döntéseit. Hogy ha ügyesen lavírozok az útvesztőben, mint ahogy eddig is tettem, a jövő is az én kedvem szerint alakul majd.
- Teregessem ki a férfiak mocskos lelkét neked? - nevetek rá vidáman, újfent felé fordulva. Nem.. hülye lennék minden praktikát elárulni neki. Még rákap az ízére, rájön a lényegre, hisz alapjában véve nem buta és az én kis bársonybőrű babám egy vampá válik.
- Kezdjük apró lépésekkel Faye, ne rohanjunk előre. Ha kisüt a nap, elhívod egy-két barátnőd fürdeni. Aztán apránként talán másokat is. Fiúkat, ha szeretnéd - sóhajtok fel, láthatóan nem örülök az ötletnek, de a kedvéért erőt veszek magamon.
- Az iskolában is... Beszélgess velük nyugodtan, ismerd meg őket. De ne akarj csak azért is szerelmes lenni, ne akard, hogy rögtön megcsókoljanak. Mert akkor játékszer leszel. Lépésenként édes, mindig ez legyen az eszedbe. Lépésenként. És ha látják, hogy te nem vagy az a könnyen becserkészhető fajta, akkor majd másként tekintenek rád. Tisztelni fognak és valóban kedvelni. Akkor majd tovább lehet lépni...
És mivel ismerem a férfiak agyát, hisz bennem is az kattog, ez jó-jó sok ideig eltart. Én pedig addig is a sarkában lehetek, mint az egyetlen megbízható hímnemű egyed, majd hozzám fordul tanácsokért, követve a már bevett szabályt. Az én szavaim mindig jók és igazak.

Tárgy: Re: Adler-ház Szer. 23 Ápr. - 14:10

Aaron & Faye

- Olyan jó, hogy ilyen fontos vagyok neked, te is nekem, csak néha... igazán nem értem. Tudod a legtöbb barátom marja egymást a testvérével, mi pedig... nem igazán szoktunk ilyet. - hányszor hallom a panaszáradatot, hogy mit csinált az öcsém, vagy hogy a nővérem egy hisztis liba. Néha úgy érzem, hogy mindenki ki nem állhatja a testvérét, vagy legalábbis nagyon sokat nyúzzák egymást, mi viszont kifejezetten jóban vagyunk, sőt kiemelkedően jóban. Nem is értem, hogy másoknál ez, hogyan lehet másképp. A testvér fontos és nekem nincs is másom Aaronon kívül, persze, hogy nagyon ragaszkodom hozzá, de azt sem akarom, hogy miattam ne legyen boldog, vagy miattam ne legyen együtt valakivel, aki fontos lenne neki egyébként.
- Jó, hogy te megértesz, de akkor is igaz, hogy ha nem teszek semmit... mármint ha nem is ismerkedem, vagy nem adok lehetőséget senkinek, akkor hogyan lehetne ezt egyáltalán kivitelezni? Olyan bonyolult! - csóválom a fejem, még szinte akkor is, amikor újra megérint. Kedves tőle, hogy fel akar vidítani. Nem is vagyok kifejezetten szomorú, csak nem tudom, hogyan kezelhetném ezt az egész helyzetet. Akárhogyan igyekszem, rémesen nehéz. Szeretnék valakit, aki szeret, aki bármikor megölel, de nem úgy, mint a bátyám. Nem is tudom, lehet hogy még túlságosan korai nekem ez az egész, de aztán majd egyetemre megyek és ott nem gubózhatok be, mint most, hiszen alig járok el, vagy mozdulok ki jelenleg.
- De hogyan? Hogyan irányíthatok én, hogyan lehetek én a főnök? - sose ment nekem. Én meg az önállóság... vagy a határozott döntések. Ebben nem vagyok jó, most is könnyebb a bátyámtól tanácsot kérni, könnyebb az, hogy ő mondja meg, mit tegyek, hogy ő legyen aki ha azt sugallja, maradjak itthon és ne kezdjek senkivel, akkor inkább nem teszem, mert biztos igaza van, hiszen sokkal okosabb nálam.

Tárgy: Re: Adler-ház Kedd 22 Ápr. - 8:34

- Egyáltalán nem butaság Faye - rázom meg a fejem határozottan a szavaira, minden porcikámmal kifejezve ellenkezésem.
- Te része vagy az életemnek, részem vagy nekem. Ha az a lány téged nem szeret, akkor engem se szeret igazán. Mert akkor csak az egyik felem szereti, a másikat meg nem, és az milyen szerelem? -vonom fel kérdőn a szemöldököm, és hagyok neki pár percet, hogy a maga kis egyszerű, tiszta logikájával végiggondolja. Igazából, ha egyszer valaha elkapna ez a fajta betegség, hisz a szerelem csak egy betegség, akkor valóban tartanám magam ehhez az elvhez. Lehet az a lány bármilyen szép, okos, szexi és a többi kívánatos dolog, ha megpróbálnám elmarni melőlem Faye-t, magam tekerném ki a nyakát, bármennyire is szeretem.
- Az nem gond, ha vágysz rá - ingatom újfent a fejem kissé szomorkásan, mint bármely szülő tenné mikor rájön, az ő pici babusgatott babája felnőtt, jár és elszalad előle. Hajjaj.. jönnek a gondok...
- Elég idős vagy már ahhoz, hogy valóban vágyd megismerni ezt az érzést. Csak attól próbállak óvni drágám, hogy fejjel menj a falnak, csak hogy mihamarabb túllégy rajta. Mert a többiek már túl vannak. Ez nem a legjobb taktika, így lehet a legkönnyebben prédává válni - magyarázom neki kedveskedve, miközben hagyom, hogy hátradőlve kikerüljön a szoros ölelésből. De a végleges kontaktust nem engedem megszakítani, ujjaim lágyan simítanak végig arcélén, majd mosolyogva nyomom meg picit az orra hegyét, mint azt tettem neki olyan sokszor, mikor kisebb korában elszomorodott és meg akartam nevettetni. Csak most elhagyom a dudáló hangot, tudja ő azt már anélkül is.
- Nem azt mondom, hogy húzz apácaruhát és vonulj kolostorba...
~Pedig milyen jó is lenne...~
- Csak hogy figyelj oda, kikkel barátkozol és mit engedsz meg. A fiúk önzők, de ha okos vagy, könnyen irányíthatod úgy a dolgok alakulását, hogy ne te légy az áldozat, hanem magad határozd meg, minek mikor van az ideje.

Tárgy: Re: Adler-ház Szomb. 19 Ápr. - 21:51

Aaron & Faye

Reményteli, bár halvány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor válaszol. Van valaki igen, aki talán rendes, nem ismerhet ő sem mindenkit, bár szó se róla, eléggé sikerült elrettentenie a kísérletezéstől. Pedig akkor fogalmam sincs, hogy hogyan is lehetne valaha valakim, ha nem próbálok meg tenni érte, hogy legyen. Valami mód csak van rá, hogy... olyat fogjak ki, aki rendes, muszáj lennie.
- Nekem sem, hiszen annyi mindent tettél értem már eddig is. - igen, nagyon fontos nekem, és rendkívül hálás vagyok, amiért vigyáz rám és amiért mellettem van. De idővel biztosan lesz majd valaki, aki megdobogtatja a szívét. Egy másik kémikus, vagy kutató, vagy... akárki, aki hasonlít rá, hiszen én olyan más vagyok. Nem érdekelnek annyira a kutatások, és egyáltalán nem vagyok erős, vagy határozott, mint ami hozzá passzolna.
- Komolyan mondod? Ha valakit szeretnél, de ő engem nem, akkor te... De ez butaság, az fontosabb, hogy boldog légy valaki mellett, én úgyis majd... megoldom. - nem tehetek róla, de az ilyen szavak mindig valahogy mélyen érintenek és folyton visszakozom, ha nagyon úgy érzem, hogy olyat mond, ami talán zavarba ejtő. A féltestvére vagyok csak, miért adná fel miattam a szerelem lehetőségét? Ez butaság! Én megtenném ezt érte vajon fordítva? Az a baj, hogy nem vagyok benne biztos, bár fogalmam sincs, hogy nélküle mit tudnék kezdeni magammal, olyan nagyon elveszett lennék és nem biztos, hogy képes lenne bárki is pótolni azt a határozottságot, amit ő ad nekem. Ezért is nyögöm ki olyan nehezen, amit akarok, hiszen nem egyszerű az ilyet a bátyáddal megbeszélni, ez mégis csak nagyon... személyes. Amikor pedig még a kezemet is megszorítja egy pillanatra fel is szisszenek, de gyorsan elfojtom, ő pedig észre is veszi, mi történt. Határozottan szégyellem magam, hogy ilyet mondtam, ezért is nézek lefelé, hogy inkább a szemébe se kelljen néznem.
- Én... én tudom, hogy igazad van, de az rossz dolog, ha mégis csak vágyom rá, hogy legyen valakim? Nem akarom, hogy a szüleim... ne is mondj ilyet kérlek! Csak nem tudom, hogy akkor mit tegyek, hiszen szerinted minden fiú csak azt akarja. - lebiggyesztem a szám, és még sikerül el is pirulni, amikor lazán és nyíltan kimondja a szex szócskát. Ez nekem biztosan nem menne. Közben pedig az a baj, hogy igaza van, apuék nem lennének rám büszkék de miatt, de anya biztosan segítene. Nem is tudom, adna valami jó tanácsot, ha ilyesmi létezik.
- Jól van, így van, különlegesnek kell lennie. - halkan sóhajtok egyet és ernyedten dőlök vissza a kanapéra, hogy a hátam most a támlát érje. Tudom jól, hogy igaza van, de hogyan lehetne ezt jól megoldani? Arról sejtelmem sincs, hiszen, én valahol szeretnék szerelmes lenni, amihez hozzátartozik a csók, valaki, akinek fontos vagy, de ha egyszer elmenni se nagyon tudok sehova, csak ritkán van rá lehetőség. Nem is nagyon ismerek fiúkat, csak pár osztálytársamat felületesen. Félek a továbbtanulástól, hogy én leszek ott az elveszett bárányka.

Tárgy: Re: Adler-ház Pént. 18 Ápr. - 9:07

- Nem, én sem ismerhetek mindenkit - nyugtatom meg mosolyogva. Legalább ennyi öröme legyen már, a remény, hogy talán akad olyan férfi, aki valóbna szeretni fogja. És attól tartok, van ilyen a világban. Mert azért nem tagadhatom, Faye nem csak hogy szépen, de nagyon szeretnivaló is romlatlanságával. És nagyon nem értékelném, ha valaki úgy érezné, több joga van felette, mint nekem.
- Senki sem lehet nekem fontosabb, mint te - jelentem ki határozottan, miközben gyengéden megfogom kezét és picit rászorítok, mintegy megerősítve a szavaim. Nem mintha nem értékelném a női társaságot, de valahogy nem érzem magam olyan normális félének. Mármint, mint aki beleszeret egy csajba, rózsaszín ködön úszik és mindent eldob, csak hogy szívszerelme boldog legyen. Nem, ehhez túl önző vagyok. És ez így van jól.
- És még ha találnék is valakit, aki majdnem olyan fontos, mint te... Ha ő nem tud téged elfogadni és szeretni, akkor engem se szeret igazán - teszem még azért hozzá, csak hogy enyhítsem a Faye-ben feltámadt kételyt az emberiség iránt. Mert neki ilyen tisztának kell maradnia, romlatlannak, hogy a belém vetett bizalma rendíthetetlen maradjon.
Aztán csak ülök, hagyom, hogy eméssze viselkedésem, szavaim, hogy lassan eljusson arra a szintre, amit várok. hogy megnyíljon, hogy teljes mértékben a bizalmába avasson. És amint kihabogja gondolatait... mérgesen szisszenek fel, szabad kezemmel hajamba túrok, míg az, mely eddig is ujjait fogta most kicsit erősebben szorít rá. Ám amint ezt észreveszem rögtön enyhítek is rajta. Hisz nem, most nem szabad elvesztenem a nyíltságát, most kell megtartani, hogy a későbbiekben se kiimádkozni kelljen belőle a szavakat.
- Buta libák! - sóhajtok fel még mindig morcosan és csak ingatom a fejem hozzá, keresve a megfelelő szavakat, amik elég hatósak lesznek.
- Ne légy olyan brika, mint amelyik eszetlen megy a nyáj után a szakadékba - kezdem, és minden élt vagy gúnyt mellőzök szavaimból. Mert csak példálózom, csak szemléltetem a lehetőséget, nem sértegetni kívánom.
- A csók nagyon jó dolog Faye, de csak olyan emberrel, akit nagyon-nagyon kedvelünk. Mert ha nem így van, ha csak azért, hogy túl légy rajta, nos... akkor csak egy nyálas undormány, amit mielőbb el akarsz felejteni. A szex pedig...Szerinted anyáék büszkék lennének rád, ha csak azért lefeküdnél egy sráccal, mert a többiek már megtették? - vonom fel a szemöldököm, előhúzva a halott szülők véleménye kártyát, hisz tudom, neki milyen fontosak voltak, és hogy mennyire becsülte őket.
- Nem akadályozhatom meg, hogy megtedd - hajtom le a fejem, mintha elkeserítene a gondolat, hogy ő is csak _olyan_ akar lenni, mint a többi.
- De ez... főképp az első.. csak egy nagyon különleges személy érdemli meg, hogy veled legyen és te is azt érdemled, hogy egy olyan srác legyen, aki tényleg tisztel és szeret és figyel rád. Különben nem lesz jó és nem leszel tőle boldog - csóválom a fejem szomorúan, ugyanakkor sokat tudón. És fejben pedig kezet rázok magammal, sőt még a vállam is megveregetem, mintha végre legalább az egyik diplomám kézbevehettem volna. Mert nme ripakodtam rá, nem parancsoltam neki. Ugyanakkor úgy érzem, eléggé elrettentettem a kísérletezésektől. Legalább is nagyon remélem...

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 17 Ápr. - 21:20

Aaron & Faye

- De te sem ismerhetsz mindenkit igaz? - vágom rá szinte azonnal. Nem hangzik jól az, amit ő mond, hogy minden pasi egyforma, hogy mind csak arra gondol, és hogy én ne is reméljem, hogy van olyan, aki nem ilyen. Nem akarom, hogy így legyen, én... szeretném, ha lenne olyan is, aki rendes, vaki velem rendes.
- Ne legyél ilyen, ez komoly dolog! - biggyed le kicsit a szám széle, amikor még el is neveti magát. Ez nekem tényleg gond, és tényleg komoly választ vártam tőle. Azért, mert ő még nem érezte úgy, hogy valaki mellett elkötelezné magát, én még találhatok olyat, aki nem így van ezzel nem igaz? Csak akkor enyhülök meg, amikor megcirógatja az arcomat. Az a baj, hogy túlságosan könnyen megenyhülök irányában és már most is megjelenik újra egy visszafogott mosoly az arcomon. A filmre már egyáltalán nem figyelek, hiszen ez most sokkal fontosabb téma.
Feltételezni is butaságnak félem azt, hogy ő önző lehet, hiszen dehogy az! Ő tesz másokért, a szabadidejét is folyton erre áldozza, akkor hát hogy lehetne az? Engem is befogadott, és törődik velem, miközben nem lenne ez neki kötelező, hiszen csak féltestvérek vagyunk, de megtette. Ezek után hogy is gondolhatok olyat, hogy önző lenne?!
- Igen tudom, de lehet, hogy majd találsz magadnak valakit, valaki fontosat, és ha én meg nem, mert azt mondod, hogy minden fiú csak azt akarja, akkor... a végén úgyis egyedül maradok. - tudom, hogy itt van nekem, és akár ez örökké így is maradhat, hiszen nem lesz beteg és nem sérül meg, és ki tudja, talán meg sem tud halni, semmiben sem. Ezt sosem gondoltam még át mélyebben. Viszont az, ami ezután jön, határozottan zavarba hoz. Nem tudom, hogy ilyesmiről merjek-e beszélni vele, viszont az rémes, hogy ezzel még meg is bántom, pedig igazán nem volt szándékos.
- Én... én nem úgy gondoltam. Tudod, hogy mindent elmondok neked, csak ez... - beharapom az alsó ajkamat és határozottan nagyokat pislogva félősen nézek fel rá. Legszívesebben hagynám az egészet a fenébe, csak oda bújnék, de ha már elkezdtem, akkor nem lehet csak úgy megtenni, főleg, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát miatta. - Tudod... Maggie azt mondta, hogy szerinte rémesen ciki az, ha úgy megyek majd egyetemre, hogy nekem még nem volt senkim, mert már szinte az összes lány az osztályból... Ők már nem... Szóval voltak valakivel, úgy együtt, én pedig még csak nem is csókolóztam. - bököm ki végül, még ha csak akadozva is, és határozottan nehezen szedem össze a gondolataimat. Érzem, hogy lángol az arcom, biztos, hogy enyhén szólva is vörös, ami az én bőrtípusommal még jobban látszik és felnézni sem merek. Nem kellett volna felhoznom ezt a témát... nagyon nem.

Tárgy: Re: Adler-ház Szer. 16 Ápr. - 21:31

- Biztos vannak kivételek, bár én még nem találkoztam velük - sóhajtok, szinte világ-összeomlottan. Mintha engem is bántana, hogy minden férfi egy mocskos állat. Pedig én is egy vagyok közülük, talán az egyik legmocskosabb. De hát pont ezzel dicsekedjek?
- Mármint nekem nem lesz jobb, vagy a férfiak nem lesznek jobbak? - kérdezek vissza nevetve, miközben újfent megcirógatom az arcát. A film persze megy, hallom, mint egy különös háttérzaj, csacsognak a szereplők, fegyverek ropognak, autómotor bőg fel. De mind csak olyan halk aláfestő zene a mi különös kis társalgásunkhoz. Nem zavaró, nem bezavaró. Én legalább is tökéletesen el tudom vonatkoztatni, és úgy tűnik, épp Faye se foglalkozik vele. Nem gond, majd visszatekerjük, majd megnézzük újra együtt. Időnk, mint a tenger. Nekem legalább is.. Neki pedig... Talán még is lesz előnye, ha a vérét a véremmel keverem, ha megtudom, hogy adhatom át a gyógyulási képességet, még ha csak egy rövid időre is. Hisz Faye sérülékeny, nagyon is az, minden tekintetben. Nekem viszont szükségem van rá, a vérére még jó ideig. Újabb felvetés, újabb kidolgozásra váró feladat.
Törékeny, de nem buta. Ügyesen vonja le a következtetést, az apró összefüggéseket és leli meg a legegyértelműbb konzekvenciát. Önző vagyok, talán a legönzőbb lény a világon. De csak mosolygok rá, mint egy ma született bárány, és ő rögtön el is veti magában a lehetőséget. A tökéletes munka eredménye. Fel sem merül benne igazán, hogy magamból indulok ki, ahogy a többség teszi. Hogy a példákat saját tapasztalatból állítom fel. Nem, benne fel sem merül, hogy lehet egy szikrányi rossz is szeretett fivérében. A tökéletességem talpazata sziklaszilárd és megingathatatlan.
- Ilyeneken ne is gondolkodj, kincsem - nyomok egy puszit a homlokára, ahogy az egyedüllét kerül előtérbe.
- Tudod, hogy én még nagyon sokáig itt leszek neked, amíg csak szeretnéd. Meg van rá a képességem - kacsintok rá pajkosan, hogy oldjam rosszkedvét, a keserű gondolatok okozta feszültségét. Nem leszek beteg, nem sérülök meg végérvényesen, nem rokkanok le. Minderre mondhatni nem vagyok képes, tehát úgy hiszem, még nagyon-nagyon sokáig itt leszek mellette és felügyelem majd lépéseit, igazgatom, irányítgatom. Az én kicsi babám...
- Ahogy gondolod - vonom meg kissé a vállam, és szinte süt belőlem a megbántottság, ahogy az is, mennyire próbálom ezt leplezni. Mintha fájna, hogy nem avat bizalmába, hogy úgy érzi, vannak olyan dolgok, amiket velem nem oszthat meg, amiben ne segítenék, amit nem éreznék fontosnak vagy megbeszélhetőnek. Persze tudom, vannak azok a női kérdések, de talán felfoghatná akkor úgy is, mintha nem a fivére lennék, hanem az orvosa. Vagy mintha egy idegen és soha többé nem látott orvossal beszélne. Persze mindezt nem erőltetem, ismerem a határokat, tudom, hol érdemes lecövekelni, hogy aztán majd ő maga jöjjön, mikor már azt hiszi, fájdalmat okoz nekem elutasításával.
- Nem erőltetek semmit. De azt tudnod kell, hogy én bármikor meghallgatlak...

Tárgy: Re: Adler-ház Hétf. 14 Ápr. - 20:59

Aaron & Faye

Szégyenlősen elmosolyodom és már teljes testtel felé fordulok. Az elején sikerül elveszíteni a fonalat a filmben, de nem zavar, hiszen ez most fontos téma. Érdekel a véleménye, mindig érdekel a véleménye... csak az övére tudok adni, csak az lehet igazi.
- Pedig kiskoromban sokat csúfoltak, emlékszem rá. A szeplők miatt, meg hogy miért ilyen fura a hajam színe, szinte már narancssárga. - biggyed le egy pillanatra a szám, de aztán újra visszatér az a szégyenlős kis mosoly, amikor az arcomat simogatja. Egy kicsit néha zavarban vagyok ettől, de csak néha, hiszen nincs ezzel semmi gond. Nem szoktam ilyesmiről másoknak beszélni, és így miért lenne furcsa, ha egyszer ezt szoktam meg. Mindig is ilyen közvetlen volt velem a bátyám, sőt... közvetlenebb is, amikor a vizsgálatait végzi, na azokat már nem szoktam túlságosan szeretni.
- De... de biztos vannak kivételek nem? Nem lehet mindegyikük egyforma, és te még most se találtál magad mellé senkit így... hosszabb időre, de akkor később se lesz ez jobb? - ez azért rémes hallani. Nem azt mondom, hogy azonnal, de azért szeretve lenni jó. Persze veszélyes és pofára eshet az ember, de ha meg se próbálja... De biztos igaza van, mind csak azt akarja, de meg lehet próbálni válogatni, vagy csak nemet mondani, vagy... nem is tudom, de ez olyan elkeserítő.
- Te is önző vagy? - bukik ki belőlem az önkéntelen kérdés. Hiszen ő mondta így, ő általánosított, de akkor mi másból szűrte volna le ezt, ha nem ebből? De nem hiszem, a bátyám más, ő kivételes, ő nem tudna önző lenne, hiszen minden nap azért dolgozik olyan sokat, hogy másokkal jót tehessen. Magamnak válaszolva rázom meg a fejem a saját kérdésem után, és bújok hozzá még közelebb, csak az újabb kedves szavak után pillantok fel. Érzem, ahogy a szemem kissé nedvesedni kezd, így gyorsan becsukom, hogy elmúljon.
- Örülök, hogy legalább te megmaradtál nekem, nem tudom, hogy mi lenne velem egyedül. - néha olyan nagyon nehéz levenni a tekintetem róla, más felé nézni, főleg amikor így néz, ilyen mosollyal, amitől tuti, hogy milyen lány szíve megolvad, akire csak rápillant.
- Én... nem is tudom. - szólalok meg aztán újra kissé megakadva, lesütve a pillantásomat. Néha úgy érzem, hogy veszélyes túl sokáig nézni őt. - Nekem olyan sok kérdésem van, de azokat... anyával kellett volna megbeszélnem. Veled... furcsa lenne. - számára nincsenek tabuk, ez lehet, de nekem ez más, én zavarban lennék. Még Maggievel is nehezen beszélek ilyesmiről, pedig ő legalább lány, mint én.

Tárgy: Re: Adler-ház Hétf. 14 Ápr. - 15:48

- Ugyan, egy cseppnyi elfogultság sincs bennem - ingatom a fejem mosolyogva, ésigazából már tojok a filmre. A video egyik nagy előnye, hogy bármikor vissza lehet tekerni, így nem maradunk le egy sorról sem, még úgy sem, hogy nem nézzük.
- Bár közös az apánk, nem nevelkedtünk együtt Faye, nem lehet bennem az az elfogultság, mint az olyan fivérben, aki születésétől kezdve a húga mellett van. Én már úgy ismertelek meg igazán, mint egy ifjú és csodaszép hölgyet - bókolok mosolyogva, ujjaimmal arcát simogatva kedveskedőn.
Nem, egyáltalán nem olyan mozdulat ez, mint ami két testvér között megszokott. Legalább is nem olyan helyzetekben, és nem olyan gyakorisággal, mint ahogy én alkalmazom. De ugyan ki intene meg érte, ki szólna ellene? Faye-nek az a jó, amit én mondok, más pedig.. másnak úgy sem hisz.
- Erre nincs szabály vagy törvény. De, és nem akarlak elkeseríteni, a gimis fiúk mind csak azt akarják - sóhajtok fel, cseppet sem zavartatva magam attól, hogy efféle témát kell boncolgatnom a húgommal.
- Csak nézz rám, édes. Elmúltan már tizennyolc, de látsz mellettem fix barátnőt? - kérdem, kissé csavarva a témán. De enyhe sugallat, ha én ennyi idősen nem állapodok meg, nem ragaszkodom egyikhez sem, akkor mit vár a tizenéves srácoktól? Ne várjon semmit.. mert kitekerem mindnek a nyakát.
- A férfiak későn érnek, és elég bántóak tudnak lenni, mert önzők. Pont ezért féltelek szépségem - duruzsolom édesen, még inkább magamhoz ölelve Faye-t, már szinte az ölembe ültetve őt, mint eg ykisgyermeket, noha én tudom a legjobban, már jó ideje nem az. Legalább is, ami a kort és a fizikai jellemzőket érinti.
- Ugyan kicsim, érted mindent megtennék, tudod. Olyan egyszerű döntés volt, hogy melletted legyek, hogy ne kerülj idegen kezek közé. Hisz ki vigyázna nálam jobban rád, ki szerethetne nálam jobban?
Mosolyommal jeget lehetne olvasztani, hangommal sziráneket bódítani. Tökéletes lovag vagyok, tökéletes színész. Nincs az a forgatókönyv, amit ne ismernék, vagy amiben ne találnám fel magam úgy, hogy mindig a magam irányába görgessem az eseményeket.
- Ha bármi érdekelne.. ha bármire kíváncsi vagy, engem nyugodtan kereshetsz Faye. Előttem nincsenek tabuk és takargatnivalók, jó? Többet láttam már az életből, mint te, és tudod, hogy szívesen segítek...

Tárgy: Re: Adler-ház Vas. 13 Ápr. - 21:09

Aaron & Faye

- Jól gondoltad, biztos, hogy tetszene, de hát jól ismersz már, ez nem meglepő. - majdnem hozzáteszem, hogy jobban, mint én magamat, de végül még sem. Azóta, hogy a szüleink meghaltak, vagyis igazából az övéi, nekem csak édesapám valahogy sokkal könnyebb minden, ha ő az, aki döntéseket hoz. Valahogy mellette nem kell igazán felnőnöm és így az életem is sokkal egyszerűbb. Azt hiszem lenne, aki ezt nem értené meg és talán majd lesz időszak, amikor máshogy gondolom, amikor már szeretnél önálló döntéseket is hozni, de most még ez az idő nem jött el, és főleg ha csak egy filmről van szó, szívesen hagyatkozom az én nagy és okos bátyámra.
Kellemes most az este, kényelmesen helyezkedem el, és figyelem a film kezdetét, de mégis ott motoszkál a fejemben az a kérdés, amit úgy érzem, hogy fel kéne tennem, mihelyst lesz egy kis bátorságom, egy kicsivel még több mondjuk. Kell pár perc, mire össze is szedem magam.
- Oh, köszönöm, de... te a bátyám vagy és biztosan azért e miatt elfogult is. - mosolyodom el, de nem tagadom, hogy jól esnek a szavai és ez azt hiszem bőven látszik az arckifejezésemen is. Nem is tudom... persze Maggie is mondta már, hogy szép vagyok, de nem szoktam én kihangsúlyozni a külsőmet, és nem is vagyok valami magabiztos alkat, hogy úgy gondoljam csak úgy magamtól, hogy szép vagyok. A következő szavai viszont már nem töltenek el olyan nagy boldogsággal, akkor sem, ha előtte még puszit kapok az orrom hegyére.
- De szerinted mit tehetnék? Honnan tudhatom, hogy ki az, aki komolyan gondolja és ki az, aki nem? Én... én nem tudom, fogalmam sincs, hogy megy ez az egész. - bizonytalan vagyok, mint mindig. Igazából, ha ő azt mondja, hogy ne kezdjek azzal a fiúval, akkor nem is teszem, de közben meg mégis csak... valahol mélyen vágyom rá, hogy legyen valakim, már nem vagyok annyira fiatal, csak épp igaza van, nem akarom, hogy valaki bántson, vagy rosszat terjesszen rólam. Kicsit felé is fordulok, hiába a film, időnként pillantok csak oda, most ezt fontosabbnak érzem. Ő idősebb, neki már biztosan volt sok barátnője, bár ilyesmiről nem nagyon szoktunk beszélni, de talán tud nekem segíteni.
- Tudom Aaron és olyan hálás vagyok neked. Nem lett volna kötelező foglalkoznod velem azok után, de mégis megtetted, és azóta is segítesz. - közelebb húzódom és finoman a vállába fúrom a fejem. Mellette bármikor lehetek kislány, mintha tényleg képes lenne helyettesíteni apát is akár, csak... néhány dolog van, amit azért vele nehezebb megbeszélnem, de amit Maggievel sem lehet, csak hát nincs más, akivel lehetne, nincs anyukám, aki segít a női dolgokban.

Tárgy: Re: Adler-ház Vas. 13 Ápr. - 16:44

- Igen, az egyik kampuszbeli srác behozta videót, ott láttam bár. Utána rögtön arra gondoltam, ez neked is tetszene - ölelem át törékeny vállát, miközben elégedetten szusszanok fel. szeretem, amikor így bújik hozzám, mint egy kiscica, egy ártatlan cicus, aki a tenyeremből eszik. Én pedig pontosan tudom, mikor mit kell neki adni, mondani, mikor kell egy kis simogatás, és mikor egy finom fenékbebillentés, hogy végig ugyanaz a kezes kis jószág legyen.
Közben kezdődik a film, bár én igazság szerint csak fél szemmel nézem, gondolatban el-elkalandozom, fejemben képletek, vegyületek járnak. Kissé irigylem azt az öreg bohókás professzort, igazi zseni, legalább is a szerepe szerint. Hasonló sikerekre vágyom, bár más témakörben. És remélem, nem kell megvárnom az ősz kort hozzá. Bár az én regenerációmat figyelembe véve az még eléggé odébb van. Meg fogok én egyáltalán öregedni? Még kiderítetlen kérdés, és nem is ez áll a figyelmem középpontjába.
- Hogy mi? - pislantok Faye-re kissé zavartan, ahogy a filmszövegbe vágva kérdez. Elsőre nem értem, még semmi extra nem történt, igazából még csak két pasi beszélget, honnan jut ez eszébe?
Aztán érkezik a magyarázat, és amilyen hirtelen jött a kérdés, olyan hirtelenséggel ül ki a morcosság arcomra. Nem tintatűrő szavak és gondolatok tolulnak előtérbe, ám ügyesen visszafogom magam, mint azt tettem már jó párszor. Tudom jól, melyik helyzetben melyik szerep a legjobb és aszerint alkalmazom. Márpedig ha most ráförmednék a húgomra, azzal sok sikert nem érnék el. Sőt, talán magam ellen hangolom, vagy épp meggondolatlanságra sarkallom.
- Te kivételes és ritka gyönyörűség vagy Faye - suttogom mosolyt varázsolva az arcára, ölelő karommal kissé közelebb húzva apró puszit nyomok az orra hegyére.
- A vörös lányok amúgy is ritkák, és igen kevésnek áll is jól. De te remek géneket örököltél - bókolok, és igazából most legalább nem is hazudok. Kevés helyes vörös lányt láttam eddig, de ő tényleg az.
- De pont ezért vigyáznod kell édes - ölelem át másik karommal is, mintha valóban óvni akarnám, félteném őt az élettől. Pedig teljesen szimpla érzelmek vezetnek engem. A birtoklás csupasz, lemeztelenített önző léte. Mert ő az enyém!
- Tudod, a gimis srácok többsége nem akar semmi komolyat. Persze bókolnak és lehet, tényleg úgy is gondolja. De vigyázz velük, mert a végén olyasmibe húznak bele, amit te nem is akarnál. És utána csak eldobnak, vagy rosszabb esetben szétkürtölik és az egész gimi rólad sutyorog. Te nagyon különleges vagy, biztos vagyok benne, hogy pont ezért szúrt ki az a srác. De légy nagyon óvatos. Nem szeretném, ha valaki bántana, hisz olyan sokat kellett már szenvedned - suttogom lágyan, hipnotizálón szinte, újabb puszit nyomva az orrára.
- De tudod, hogy én mindig itt vagyok neked... Bármikor, bármiben...

Tárgy: Re: Adler-ház Szomb. 12 Ápr. - 21:20

Aaron & Faye

Komolyan el sem hiszem, hogy ennyi mindenbe belement, pedig még a fagyizást sem mertem megkérdezni tőle eredetileg, mert tudom, hogy fontos hogy itthon legyek, hogy bármikor elérhessen, ha van valami fontos, amiben részt kell vennem, vagy amit el akar mondani nekem. Igenis muszáj minél többet a közelében lennem, de azért néha kell egy kis kimenő nekem is, egy kicsit élni az életemet is, és tényleg csak egy pindurit, de félretenni a világmegváltó terveket. Szeretnék én jót tenni másokkal, mindenkivel, de... önző dolog, hogy ez picit élni is jó lenne? Elmenni fagyizni, barátkozni... pasizni. A legtöbb barátnőmnek már volt valakije, rám pedig még az a bizonyos első csók is csak vár, vár... és nem tudom, hogy eljöhet-e egyáltalán mikor kerülhet így sor rá. Most se jöhetek fiúk, de úgy éreztem Aaron hajlik rá, hogy majd máskor lehessen róla szó. Már az is nagy dolog, hogy Maggie itt alhat, úgy örülök neki!
- Jól van, akkor nézhetjük azt, amit szeretnél. - mosolyodom el. Úgyis mindig ő dönt és igazából én ezt már annyira megszoktam, hogy kicsit sem zavar. Nem kell olyasmin agyalnom, amin nem érdemes, mint hogy mit nézzük a tv-ben. Amúgy is mindig jó szokott lenni, amit ő választ, szóval gond nélkül lehuppanok, dőlök hátra és várom, hogy mit is vesz elő. Még új nekem ez az egész videó dolog, valahogy nem szoktam meg, hiába van már pár hónapja a készülék, de majd biztosan máshogy lesz ez idővel. Érdeklődve figyelem, hogy végül is mi kerül be, amikor hallom, hogy mit mond. Időutazás, igen! Olyan jó dolog, hogy ő mindig figyel rám, hogy mit szeretnék és mi a fontos nekem, most se engedte csak úgy a füle mellett, amit mondtam.
- Oh, azt hiszem erről már meséltek a többiek, te láttad már? - biztos érdekes, és olyan cuki benne az a srác, láttam már pár plakátot róla. Jó lesz, igen, kellemes este, aztán majd utána tanulok. Mosolyodva bújok hozzá, amikor a támlára kerül a keze, és átölel végül. Ebben sincs semmi rossz, miért is lenne, biztosan más testvérek is ugyanígy néznek filmet nem? Lassan elindul a film, én pedig az első perceket csak nagy rácsodálkozással nézem végig, de mégis motoszkál valami a fejemben, és csak megtöröm a csendet kettőnk között.
- Aaron? Szerinted én... szép vagyok? - bukik ki belőlem szép lassan a kérdés. Nem tudom, hogy szabad-e, hogy tud-e rá mit mondani, hogy mennyire butaság ilyet kérdezni egyáltalán, ezért is jelenik meg halvány pír az arcomon, de nem is hiszem, hogy láthatja, ha a filmet nézi közben. - Tudod Maggie azt mondta, hogy hallotta az ebédlőben, hogy tetszem az egyik végzős srácnak, de ezt... olyan nehéz elhinni. - magyarázom, hogy tudja, hogy honnan vettem ezt az egészet. Még azt se tudom, hogy kiről van szó és lehet hogy csak egy ártatlan pletyka, vagy a barátnőm szimplán félreértett valamit.

Tárgy: Re: Adler-ház Szomb. 12 Ápr. - 17:58

Akármilyen vagyok is, azért Faye-nek szeretek örömet okozni. Még akkor is, ha az ő öröme mögött jó adag önérdek is megbújik. Márpedig igazából én szinte soha semmit nem csinálok önös érdek nélkül. A világ semmit nem tesz a lábaim elé, mindent el kell vennem. Pont ezért vagyok én a fontos!
Mosolyogva nézem, milyen lassan tér magához a meglepetésektől. Talán hirtelen kicsit sok volt, talán túl engedékeny voltam. De azt hiszem, most pont abban a korban van, mikor hajlamos a lázadásra a fiatal szervezet. Legalább is magamból kiindulva. Hát hagyok neki egy kis teret, amit ő hatalmas szabadságnak érez, pedig szinte végig az én felügyeletem alatt van. Inkább itthon üljön egy-két lánnyal, legnagyobb örömömre, mint elcsavarogjon vagy ő akarjon másoknál aludni. Bár félő, az itt alvást valamikor viszonozni kell.. Eh, majd megoldom, hogy ne kelljen, eddig is mindent megoldottam...
- Dallast? Nem, most nincs kedvem hozzá - rázom a fejem, ahogy a nappaliba érünk, és finoman a kanapé felé terelgetem őt. Tökéletes elrendezés, azért ízlése volt anyámnak. A szoba egyik falán hatalmas üvegajtó vezet a hátsó kertbe, rálátni a fedett medencére. A másik falon a szép szekrény, belesüllyesztve a tv-készülék, vele szemben puha, sötétkék ülőgarnitúra úgy, hogy a kanapéról kényelmesen lehessen nézni a műsort. Hát ide nyomom most le Faye-t, majd a szekrényhez lépek és lenyitom azt a polcot, ahol a videokazettákat tartjuk. Nem sok, keveset gyűjtöttünk még össze, főleg, mivel az új videomagnó is csak néhány hónapos. De a tavalyi nagy sikerfilm, azt hiszem, most passzolni fog a hangulathoz. Faye talán még nem is látta, csak néhány hete vettem.
- Ha már idő-utazni akarsz édes - nevetek rá, miközben beteszem a készülékbe a kazettát, majd amikor elindult magam is a kanapéra huppanok, karom a támlára fektetve kínálva ölelésem neki. És közben lassan elindul a film, halk óraketyegéssel, különös látvánnyal....

Tárgy: Re: Adler-ház Pént. 11 Ápr. - 17:52

Aaron & Faye

Úgy szeretnék segíteni még ennél többet is! Vannak dolgok, amiket nem szeretek, egyes vizsgálatok, de nem számít, ha ezzel tehetek valamit, hogy előrébb mozduljanak a dolgok, akkor nem jelent gondot, akkor simán bírni fogom, ez nem kérdés.
- Jól van, nem gond, csak szólj, majd sok vizet iszom előtte, hogy könnyen menjen. - mosolyodom el egy bólintás után. Egyáltalán nem baj nekem ez az egész. Persze nem kellemes, de ha sok folyadékot iszom, akkor nem vészes. Nem a legjobb utána gyengének lenni és az sem, hogy a karom már lassan úgy néz ki, mint egy tűpárna, de ha ez kell a sikerhez, akkor nem mondanék nemet véletlenül sem.
- Igen lehet, hogy van ilyen. - sokat segít, hogy ő is azt mondja, létezhet olyan, aki tud utazni az időben. Jó lenne tényleg, ha csak láthatnám a mamámat, vagy apát még egyszer. Anya esetén még túl kicsi voltam, apa pedig hirtelen halt meg, nem lehetett rá felkészülni és még csak el se búcsúzhattam, mindkettő elég rémes érzés. Viszont annak komolyan örülök, hogy elmehetek fagyizni, ezért is vetem a nyakába magam. Olyankor kell őt kérdezni, amikor jó a kedve, akkor sokkal könnyebben belemegy dolgokba, és most jön a nyár, süt majd sokat a nap, biztosan sokat lesz jó kedve, főleg ha még sikereket is elér.
- Jól van akkor először egy-két barátnő, és itt is alhatnak? - tényleg meglep. - Elfogunk férni, nem lesz gond. - csodás nap! Átjöhetnek a lányok fürdeni, talán majd máskor fiúk is, és itt is alhatnak és elmehetek havonta egyszer fagyizni is, komolyan oda vagyok! Ezért eszmélet fel lassan, miután kész a mosogatás és már száraz a kezem, hogy megfogja azt, és a nappali felé indulunk. Már javában azon pörög az agyam, hogy hogy is legyen. Lehet, hogy először csak Maggiet hívom el, végül is őt ismerem a legjobban, ha elhív magával mást, akivel én annyira nem vagyok jóban lehet, hogy fura lenne. Igen, azt hiszem csak Maggiet hívom, és itt is alhat. Beszélgethetünk egész éjjel és... olyan lányos dolgokat csinálhatunk. Remek lesz!
- Oké, a film az jó lesz. - bólintok kicsit megkésve. Egészen sikerült elkalandozni, kell egy kis idő, mire visszatérek a jelenbe. - Folytassuk a Dallast? Vagy néznél valami mást?

Tárgy: Re: Adler-ház Pént. 11 Ápr. - 15:44

- Te megteszed, amit csak lehetőségeidhez mérten lehet Faye. A véred nélkül mindez nem menne - mosolygok rá bátorítón, majd tökéletes zavartsággal hozzáteszem.
- Kicsit megcsappant a készletem a sok csőd okán. Majd valamelyik nap vennék még tőled pár üvegcsét...Tudom, hogy nem szereti a szúrásokat, de azt is tudom, a remek játék okán nem áldozatnak érzi magát, még csak nem is annak, ami valójában, egy eszköznek. Úy érzi, ő így segít. És nagyon jól van így.
- Időutazó? - kérdezek vissza nevetve, de persze értem, mire gondol. De így hirtelen.. nem si tudom, hogy ha találnék ilyen mutánst, elárulnám-e neki.
- Szerintem ez egy kicsit irreális, de ki tudja Faye. Neked másol a véred, az én géneim gyógyulnak. Ki tudja, miféle képességek bukkanhatnak még fel a világban. Akár ilyen is - vonom meg a vállam. Neki kell a biztatás, a remény. Nekem csak a vér és az adatok. Meg a képességek...
Ahogy a nyakamba vetődik felnevetek, szeretem az ilyen érzelemkitöréseket nála. Finoman megölelem, viszonzom azt, persze csak egy pillanatig, míg neki nem feltűnő. Mert végül is a húgom, még ha csak félig is. De igazából.. kit érdekel?
- Én is jobb szeretem a nyarat - nevetek fel, jóllakottan pihengetve. Bár én nem a kevesebb mosás okán, hanem mert jóidőben jóval szellősebbek az öltözetek is. És a mai csitrik, hát a többségük nos... Nem értékelném az öltözködési stílusukat, mert végül is engem is nevelt anyám. Még ha nem is a legjobban.
- Fiúk - morgok egyet orrom alatt az újabb kérdés hallatán.
- Jobban örülnék, ha első alkalommal csak egy-két barátnőd hívnád. Tudod, hogy nem szeretem az idegeneket a házban, de azt se szeretném, hogy folyton egyedül légy. Elsőre hívj meg csak egy-két lányt, ha gondolod, itt is alhatnak. Már ha nme zavarja őket a kicsi szobád - kacsintok rá pajkosan, miközben felállok a székről és felé nyújtom a kezem. Még az kell, hogy néhány éhenkórász kölyök is itt lebzseljen. Minden férfinak egy rugóra jár az agya, és ezt túl hamar észrevesszük egymáson. Még elszólnák magukat a kis hülyék.
- Gyere, nézzünk valami filmet - magyarázom, finoman rászorítva az ujjaira és húzom magammal. Tudhatja jó, van, mikor igénylem a társaságát, és ilyenkor az se érdekel, hogy tanulnia kell. Majd tanul később, ha velem van megbocsájtható a csúszás.

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 10 Ápr. - 20:43

Aaron & Faye

- Sajnálom. Nem tudok esetleg segíteni valahogy? Tudom, nem értek annyira ehhez, mint te, de... ha valamit tehetek, akkor szólsz igaz? - nem vagyok oda a vizsgálatokért, meg a többiért, de ha ez kell hozzá, akkor megteszem újra és újra. Főleg azok után, amit még hozzátesz. Az ő vére, a gyógyítás másnak is beadva. Nem lennének betegségek, nem lenne felesleges halál. Talán megmenthetnénk egy kislány édesanyját a világban a ráktól, hogy ne élje át azt, mint én. Ez... ez csodás lenne! Szeretnék segíteni neki, hogy jobbá tehessük a világot, biztosan van rá mód, hogy mielőbb működjön ez a szérum, vagy mi, amin dolgozik. - Szerinted... létezhet olyan képesség is, amivel a múltba lehet utazni? Megváltoztatni dolgokat? - persze nem is gondolok bele, hogy ha lehetséges lenne ilyesmi, megmenteni anyát, vagy apát, akkor most itt se lennék, akkor most nem kísérletezne, és... hülye időutazás. Mindent megbonyolít, hiába adna megoldást, mégsem ad. De még ennek ellenére is felmerem hozni a sulis kérdést, a fagyizást. Feszülten várom, amíg válaszol, persze jó lassan teszi.
- Ez csak fél óra, és majd este többet tanulok. Fel tudok kelni reggel, menni fognak a vizsgák. - bólogatok egészen hevesen, még a hajam is az arcomba hullik. Várom a szavait és amikor elhangzik az, aminek kellett, akkor úgy pattanok fel, mint akinek tűt szúrtak a hátsójába. A szalvéta előtt még jár neki egy szoros ölelés. Más velem egy korúak ettől kiakadnának. Havi egy nap, vagy esetleg kettő, de nekem nagy dolog! Tudom, hogy itthon kell lennem sokat, mert bármikor szüksége lehet rám, de ennyi belefér, bele kell, hogy férjen. Csak utána indulok a szalvétáért. A puszi meg sem lep annyira. Talán valahol mélyen igen, de már megszoktam ezt tőle, hogy ilyesmiket csinál. Ha látnék egy másik testvérpárt, vagy más látna minket, biztosan furcsállná, de hát nekem valahol ez a megszokott. Csak finoman elmosolyodom, miután végül is megtöröltem a száját, és aztán el is dobom a szalvétát a kukába. Ha már úgy is állok, szépen elpakolom a tányérját is, amíg pihen, plusz mosogatás, csak onnan lesek hátra, amíg beszélünk.
- Fél óra, az is jó. Örülök neki, hogy jön a nyár, már nagyon utáltam a kabátot. - jó lesz a meleg, szeretem, nyitottabb ruhák, nem kell annyit öltözni, nem kell annyit mosni. Sokkal kellemesebb, mint a tél. Az viszont határozottan meglep, amit ez után mond. Csak így magától?
- Tényleg? Jól van, elhívom Maggiet. Rajta kívül nem sokakat ismerek, de ő biztosan tudna kit hívni. Jöhet más is? Fiúk is? - határozottan nehezen mondom ki ezt az utolsó szót. Lányokat mondott tudom, határozottan direkt így említette, nem úgy, hogy osztálytársakat, vagy ilyesmi.

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 10 Ápr. - 18:16

- Eh.. kicsit megakadtam - húzom a számat, de most nem idegesítem fel magam, még Faye-re is képes vagyok egy mosolyt vetni.
- Nagyon makacs a véred kislány, roppant makacs. Le sem tagadhatnád az ír származásod - nevetek rá, lelkesen lapátolva a kaját. Nem, nem zavar a zsákutca, nem az első és nem is az utolsó. AZ igazi kutató tudja, hogy nem sikerülhet minden elsőre. És hogy legtöbbször a balul elsült kísérletek hozzák a nem is várt eredményt.
- Most a sajátomat kevergetem hozzá, megpróbálom úgy párosítani őket, hogy a gyógyulási képességem tudja lemásolni. Gondolj bele, milyen előrelépés lenne az orvostudományban! - sóhajtok fel lelkesen, még az evést is abbahagyva egy pillanatra. Bár az egész csak a tökéletes színjáték. Érdekel is engem az orvoslás... De a kísérleti alanyoknál nem árt, ha olykor vissza-visszatudom még hozni őket egy kellemetlenebb sérülésből.
Aztán csak bólogatok Faye sulis dolgai után. Nem buta lány, szerencsére, úgy tűnik, apánk igen jó géneket örökített át. Persze nekem egy fokkal könnyebben ment minden, különben nem váltogathatnám így kedvtelésből a szakjaimat.
A megfeszülő vonások viszont felkeltik érdeklődésemet. Úgy olvasok Faye arcából, mintegy nyitott könyvből, és igazság szerint, ha akarom, egy üres lap ő, amit én írok teli. Csendesen hallgatom kérését, csak halkan hümmögök, hisz teli a szám. Persze csak húzom az időt, kell, hogy ne legyek túl engedékeny, hogy minden apróságot igazi ajándékként fogjon fel. És hogy közben önmagamat kenegessem hájjal. Hisz simán megtehené, hogy mikor estig van órám szó nélkül ellóg. De az én kicsi húgom ilyet nem tesz...
- Nem is tudom Faye.. Most fognak jönni az évvégi vizsgák, komolyan kell venni őket - sóhajtok, majd mintha csak valami hatalmas követ hurcolnék leengedem a vállam.
- De megértem, hogy szeretnél a barátnőiddel lenni... Amíg nem látok romlást a jegyeiden, havonta egyszer elmehetsz, jó? Ha kisüt a nap, és tényleg lesz rá ok, megbeszélhetjük a két alkalmat is, oké? - villantom rá mosolyom, amitől a kampuszos csajok beájulnak, majd bolondozva szürcsölöm fel azt a bizonyos tésztát.
A felkínált szalvétát viszont nem elveszem, hanem kezével együtt fogom meg és törlöm le az arcomról a maszatot, majd egy játékos, "testvéri" puszit nyomok a tenyerébe.
- Kösz - mosolyodom el, lassacskán bevégezve a vacsit is. Elégedetten, kezem teli hasamra simítva dőlök hátra a széken, mint egy jóllakott ovis szuszogok, újfent csak bólintva.
- Azt hiszem, elég meleg lesz, hogy legalább egy félórát elpancsoljunk. Többet persze nem, nehogy megfázz - intem óvón, miközben kaján gondolat kúszik agyamba, mintha csak olvasnék Faye fejébe. Pedig ilyen képességű mutánst még nem találtam, hogy vérét vehessem.
- A következő hétvégére, ha jó időt mondanak, hívd el egy-két barátnődet. Így legalább nyugodt vagyok, hogy itthon vagytok - teszem még hozzá kedvesen, rejtve kaján gondolataim. Mert egy kis mozizás, egy kellemes délután nekem se árt. Az egyetemista lányok túl okosak, túl sokat akarnak. De egy gimis....

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 10 Ápr. - 17:32

Aaron & Faye

Szerencsére megfelel neki, örülök, mert rengeteg tanulni valóm van és őszintén szólva nem számoltam vele, hogy vacsit kéne készítenem, vagy ilyesmi. Van, amikor bent az egyetemen eszik, ezért nem mindig van kész kaja itthon, nekem sincs mindig időm rá, hogy főzzek, annak ellenére, hogy igazából szeretek. Lefoglal és elvonja a figyelmemet minden másról, de ma tényleg nem lenne rá elég időm. A narancsé útját viszont követem, és mielőtt visszatenné finoman a kezére teszem az enyémet még, amikor a fogantyún vannak az ujjai, hogy hagyja csak ott. Töltök magamnak is, és csak utána teszem én vissza a helyére, aztán jöhet ugye a kajamelegítés, majd szépen leteszem elé, amíg mesél, hogy mi is volt vele. Végül is igaza van, az idő szép és ha még mellette jó napja is volt, akkor van oka rá, hogy jól legyen.
- És jutottál valami újra a kutatásokban? - lehet, hogy nem mindig szeretem a dolgait e téren, de attól még nagyon is érdekel, no meg az a lényeg, hogy ezek jó dolgok és akkor nagyon is fontosak. A nap pedig tényleg süt és jön a nyár, amit én is határozottan szeretek, várom is már kifejezetten, bár a bőröm annyira nincs oda a túl sok napsütésért, de nem érthetek vele mindenben egyet.
- Nem sok minden, holnap két dolgozatot is írunk, úgyhogy sokat kell tanulnom, és... - kicsit elbizonytalanodom. Nem is tudom, hogy mondjam-e neki, meg amúgy is, lehet hogy majd lesz olyan, hogy előre szólnak, vagy a fene tudja. De nem biztos, hogy baj lenne neki, ha csak időnként egy kicsit később jönnék, mint ahogy vége van az óráimnak. - Maggie hívott órák után fagyizni. Elmentek páran, és... ha máskor ilyen lesz nem baj, ha én is megyek? Csak mondjuk egy fél óra, de nem szokták előre tudni, hogy mikor van ilyesmi. Lehet? Elmehetek? - szeretnék, tényleg nagyon, és ezt azt hiszem láthatja is rajtam. Egy fél óra azért csak nem olyan nagy dolog, és nem késnék sokat, még így is van, amikor hamarabb érnék haza, mint ő, de nem akarok csak úgy elmenni, hogy nem tud róla. Hiába a feszültségem, ahogy eszi a tésztát akkor is mosolyt csal az arcomra, főleg ahogy felnéz miközben felszívja a hosszú darabokat, már komolyan úgy fest, mint egy öt éves.
- Hozok szalvétát. - nevetem el magam egy pillanatra és már állok is fel, a félig kiivott poharamból még kortyolva kicsit előtte és már a szalvétával térek vissza. - Jó ötlet, szerinted lesz már annyira meleg, hogy fürödni is lehessen benne? - jó dolog, hogy van saját medencénk, vajon egyszer elhívhatnék pár ember a suliból hozzánk?

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 10 Ápr. - 17:09

Míg Faye a hűtőben kotorászik, én mellé lépve veszem ki a naracsleves kancsót, majd egy pohárba töltök magamnak. Igazság szerint szeretem, mikor kiszolgál, mikor mindent elém pakol. De most túl szomjas vagyok ahhoz, hogy bevárjam.
Míg az első adagot lenyelem, le sem teszem a kancsót, csak mikor már újra légtelenítettem a poharam. Addigra előkerül a tegnapi tészta, és egy apró biccentéssel jelzem, jó lesz. Nem vagyok válogatós fajta, anyám nehezebb korszakaiban megtanultam, hogy azt eszek, amit lelek. És előfordult, hogy nem nagyon volt választék.
Lábammal húzom ki a széket, nem zavar, hogy finoman karistolja a csempét, majd elégedetten huppanok le rám, kinyújtoztatva lábaim, miközben tekintetem le sem veszem húgom alakjáról.
- Senki nem piszkált az egyetemen, hagytak a laborban dolgozni. És kisütött a nap.. Kell ennél jobb indok? - nevetek rá, majd beleszimatolok a levegőbe, kiélvezve, ahogy a szósz illata orromba furakszik, megindítva nyáltermelésem. Az öreg Pavlov milyen okos volt...
- Mi volt a suliban? - firtatom most én, az elmúlt hónapokban belénkivódott rigmust. Ő megkérdi, milyen napom volt, én meg hogy mi volt a suliban. MErt még is csak a gyámja vagyok, ügyelnem kell rá. Óvni, felügyelni.. minden lépését.
És míg mesél, zszorgalmasan tolom befelé a kaját, olykor-olykor játékosan beszippantva egy hosszabb tésztadarabot, mitől a fél szám tiszta szósz lesz. Bohóckodom, mint egy gyermek, mert ma ilyen kedvem van, és mert azért szeretem, ha Faye nevet. Mert olyankor olyan szép...
- Arra gondoltam, ha így marad az idő, a hétvégén lehúznám a ponyvát a medencéről és feltölteném. Mit szólsz hozzá?

Tárgy: Re: Adler-ház Csüt. 10 Ápr. - 16:51

Aaron & Faye

Maggie persze, hogy nem értette meg az indokaimat és most rémesen érzem magam e miatt. Hívott, hogy menjek vele és még pár osztálytársunkkal megenni egy fagyit, de nem mehetek csak úgy el, ha az nincs előre megbeszélve a bátyámmal. Egyszerűen nem lehet, akármennyire is szerettem volna. Ha előre tudom, ha... ha szólnak még tegnap, hogy ilyesmi van tervben, csak hát ők se tudták előre, és a szüleiknek nem gond az, ha csak úgy késnek fél órát, hiszen már elég idősek hozzá, hogy e miatt ne legyenek megszólva, mikor még fényes nappal van. De az én helyzetem elég más, én egyszerűen ezt nem tehetem meg. Ezért van, hogy nem is hallom meg, amikor nyílik az ajtó, sőt még először a nevemet sem, csak amikor már másodszor hangzik el, akkor rezzenek össze és szakít ki a merengésből. Lassan kelek fel az ágyból, ahonnan eddig a plafont bámultam, és indulok el lefelé.
- Szia, én is csak nem rég értem haza és ettem a menzán, de talán... - már mozdulok is a hűtő felé, de még pont megállít a homlokomra adott csókkal. Megejtek egy visszafogott mosolyt, aztán már tényleg a hűtő felé fordulok. Hétvégén főztem, szóval még van rá esély, hogy van egy kevés maradék abból a bolognaiból. Remélem, hogy van, nem szeretem, amikor a bátyám éppenséggel nem boldog. Most láthatóan jó a kedve és ez maradjon is meg. - Meg van! - kapom ki a dobozt, amikor sikerül a többszöri nyitogatások után meglelni a megfelelőt. Szépen tányérra pakolom, majd be is dobom a mikróba. Nem ülök le, amíg melegszik, meg végül is minek? Csak szépen a konyhapultnak dőlve várom, amíg halkan berreg a készülék. - És milyen napod volt? Jó a kedved, gondolom akkor jó. - egy apróbb mosoly azért még megjelenik az arcomon a végén és halkan pittyen is a gép, úgyhogy már mozdulok is, és teszem az asztalra a tányért. Csak utána ülök le rendesen a székre vele szemben, ha egyéb kérése, óhaj-sóhaja nincs.

Tárgy: Adler-ház Csüt. 10 Ápr. - 14:39

Már szinte lehunyt szemmel is simán beveszem a kanyart az utcánkba, majd a kocsifeljáróra. Annyiszor tettem meg ezt az utat az elmúlt években. Főleg, mióta anyámék meghaltak, és már nem csak hetente, vagy havonta járok haza a koleszból, hanem Faye miatt végleg hazaköltöztem.
A motort leállítva két lábbal gurítom be fekete Hondám a duplagarázsba, apám autója mellé. Bár igazából a kocsi már a Faye és az enyém. Még ha én nem is használom. Minek?
Laza mozdulattal zárom le az ajtót, majd a bejárathoz sietek. Bakancsom acélosan csattog a kövön, kulcsom zörren a zárba és már bent is vagyok.
- Faye! - kiáltom el magam, miközben a szekrényre hajítom a kulcsokat és a fogasra lököm a dzsekim. Tudom, hogy itthon van, a sulinak már vége, máshova meg nem jár el, a tudtom nélkül nem.
- Faye! - kiáltok újfent, beljebb lépkedve a megszokott folyosón. Én ebben a házban nőttem fel, őt néhány éve hozta apám. Előtte a szüleimmel éltem itt, majd anyámmal kettecskén, aztán négyen. És most megint ketten. Úgy tűnik, a ház csak hozzám ragaszkodik igazán. Pedig semmi extra nincs benne, olyan mint az összes többi a soron. A földszinten nappali, konyha és egy mosókonyha, míg az emeleten egy nagy és két ksiebb szoba, plusz egy fürdő. Az egyik kisszoba huszonnégy éve az enyém, a másik sokáig lomos volt. Aztán megkapta Faye. A nagyszoba... nos azt hónapok óta nem használjuk. Nem nyúltunk a szüleim cuccához, én érdektelenségből, Faye talán fájdalomból.
A ház előtt gondosan nyírt fű, mögötte kicsiny medence, mit remélhetőleg hamarosan újra birtokba vehetünk. Lassan ideér a nyár, és lehúzhatom róla a fedőponyvát.
- Mondd, hogy van kaja. Éhen halok! - vigyorodom el, amint húgom befut. És persze lépek hozzá, ahogy már hónapok óta teszem, apró, mondhatni fivéri csókot nyomva a homlokára, ujjaimmal végigsimítva vörös fürtjeit.

Tárgy: Re: Adler-ház