Tessa Science

"Nem vagyok ember, és ez hiányzik, bárminél jobban hiányzik a világon."

Userinfó: Főkarakter

Név: Tessa Science
Mutáns név: Vákuum
Születési dátum: 1967. Augusztus. 10. Bulgária, Szófia.
Besorolás: Diák
Képességek: Gravitációmanipuláció
Elsődleges képesség: Gravitációmanipuláció
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 8 év
Képesség jelenlegi szintje: Ez a gravitációmanipuláció olyan nálam, mintha megszállt volna valami, ami eluralkodik rajtam, és képtelen vagyok irányítani. Eluralja a testem, főleg akkor, amikor valaki felbosszant. A gravitáció megjelenhet a légben is, s azt a tárgyat km-re is el tudom repíteni, anélkül hogy akarnám, s hogy hozzáérnék. Magamat is gyakran tudom lebegetni, igaz, néha kisebb-nagyobb csonttörésekkel, sebekkel. Nehezen kezelhető, ezért nem is gyakran mutatkozok a nagyvilágban, s még iskolakoromban is ezért voltam magántanuló.
Képesség távlatai: Egyenlőre fogalmam sincs, még a mostani képességemmel sem boldogulok.

Jellem: Az életem teljesen megváltoztatott, főleg akkor, amikor nyolc éves lettem. Azelőtt egy átlagos, ártatlan kislány voltam, akinek fogalma sem volt arról, hogy az élet mennyi bűbájt rejt maga mögött. Tudatlan voltam, s talán hittem a halhatatlanságba is. Ma már ez is teljesen megváltozott. Így, tizenkilenc évesen, az élet mindenre megtanított. Fogadjak el dolgokat, amiknek előbb, vagy utóbb, de eljő az idejük. A szüleim halálra rendesen megrázott, sőt, egy életre megpecsételte a kedvemet Manapság nem voltam az a lány, aki mindenben meglátta az örömet, s azt, hogy az élet csupa öröm. Azt hiszem, hogy ez nem létezik, még annak ellenére sem, hogy valami természetfelettit birtoklok magamnál. Ez a valami elég gyakran vezet agresszivitáshoz. Amikor bedühödök, vagy ha valaki annyira felidegesít, akkor egy jó pár méterre elrepülne anélkül, hogy hozzáérnék. De szerencsére ilyen nem fordult elő, hiszen magamtól megtanultam azt, hogy jobb, hogy ha ezt nem fedem fel a világ elé, s hirtelen kerüljek szűkös, sötét falak közé. De ezek ellenére mindenkit szívesen fogadok, akik jólélekkel fordulnak felém. Senkit sem vetek meg, sőt, támogatom a nálam gyengébbeket, elnyomottakat. Amikor felnőttem, s munkát kerestem, a havi jövedelmemből, ha úgy esett, támogattam egyes alapítványt, tehát nem mondható el rólam, hogy egy érzéketlen szemét vagyok. Szeretem az embereket, legalábbis azokat, akik nem arra szakosodtak, hogy másokkal toljanak ki. Szerencsére én nem ebbe a „fajba” tartozom.

Külső: Külső
1,73 m magas vagyok, vékony külsővel, azonban telt idomokkal rendelkezem. Szív alakú arcomon tág, kék szemek helyezkednek el. Arcom akárcsak egy előkelő, portól-karctól, mindentől védett porcelánbaba telt arcára emlékeztet. Azonban gyönyörű, egyenesre vágott, mellig érő, szőke hajkorona jellemez. Ajkaim kissé telt, vérvörösre kidolgozott. Orrom arányos, vékonyan ívelt.
Ruhákban nagyon szeretem a koktélruhákat, amelyek nagyon elegánsak tudnak lenni, nem rejti el a női szépet, valamint az emberről nem kelt depressziós benyomást, legalábbis első látásra. Nem szeretem a fekete színt, hiszen az a szín csak a belső énemet mutatná.

Előtörténet:
1967. augusztus 10-én születtem Szófiában, abban a gyönyörű városban. A szüleimmel elboldogultam kiskoromban, hiszen mindent megadtak nekem, amire szükségem lehetett. Szerettek engem, főleg az édesapám, aki gyakrabban elvitt horgászni. Nem voltunk túl vagyonos emberek, de ugyan csak szegények sem. Ami, muszáj volt az megvolt, de mellékletre soha nem költöttek. Édesanyám fodrászként dolgozott az egyik milliomos negyedben, gyakran felbérelték a gazdag hölgyek, hogy frizurát alkosson nekik. A szüleim tehetséges emberek voltak. Szerettem őket, és hiányoznak nagyon. Nyolc éves koromban minden gyermeki örömöm elúszott, amikor észleltem magamon valami szokatlant. Akkor jártam az általános iskolát, még diákok, osztálytársak között. Testnevelés órán észleltem magamon azt, hogy távugrásban nagyobbakat ugrottam a kelleténél. A tanár ugyan csak furcsállta, szokatlan volt számára, de nem törődtek vele, talán csak tényleg ekkorát tudok ugrani. Valóban, csak nem természetemtől fogva. Később, pedig hazaérve ezt ki akartam próbálni. Csak nem ugrásképpen sikeredett. Amikor megfordultam, hirtelen az asztal nekiszállt a falnak, s az egy jó darabig ott is maradt. Nem értettem semmit sem nyolcéves fejjel. Akkor már minden felvilágosodott később, s könyörögtem tízévesen a szüleimnek, hogy hadd járjak magántanulóként. Azelőtt, az egy évben gyakran volt teli beírásokkal az ellenőrzőm. Az egyik osztálytársamat a falnak repítettem olyannyira, hogy eltört a felkarja, s sínt kellett neki beültetni csontja mellé. Ez alkalommal csak az mentett meg a kirúgástól, hogy az igazgató a rokonunk volt, méghozzá édesanyámnak a testvére, a keresztanyám. Így visszagondolva… csak ezzel mentek el az éveim. Magántanulóként végeztem el az általánost, s azzal folytattam a főiskolát, melyet befejeztem tizenkilenc éves koromban a képességem miatt. De eközben rengeteg minden történt. Ráadásul nem nekem kedvezőek. A szüleimet elveszítettem autóbalesetben, ami csak annyit jelentett, hogy egyedül maradtam az átkommal. Hiányoztak a horgászások, a mindennapi szép frizura, s a szüleim ölelése, szeretetük. Egyedül maradtam a nagyvilágban, elzárva a környező emberektől, melyek élvezhették Szófia adottságait. Mivel felnőtt voltam, így megörökölhettem a lakást, valamint a vagyont is. Így nem volt gond, hogy hová kerülök. Azonban az ételt inkább csak rendeltem, nem akartam mindent földig rombolni. A pénzt is az ajtó alatt csúsztattam ki, hogy ha fizetnem kellett.
De egy nap, ajtókopogást hallottam, s a kikukkantón néztem, hogy kik jöttek. Öltönyös emberek álltak előttem, akik végül magukkal vittek azzal a címszóval, hogy segíteni fognak. Tizenkilenc éves koromban egy olyan helyre kerülök, ahol hasonlóak vannak, mint én. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fog alakulni ott az életem.