Eva Lee

"A nyitott elme olyan, mint egy őrizetlen erőd."

Userinfó: Főkarakter

Név: Eva Lee
Mutáns név: Bájoló
Születési dátum: Boston, 1959. 08. 28.
Besorolás: Független
Képességek: Mentális manipuláció

Elsődleges képesség: Mentális manipuláció
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 4-5 éves kor körüli időszakra tehető
Képesség jelenlegi szintje: Képes szemkontaktus és szavak útján manipulálni mások akaratát. Ehhez a képességhez szükséges a közvetlen szemkontaktus. Tehát szemüveg, kontaktlencse vagy bármi, ami eltakarja a szemet, akadályozza a manipulációt. Azonban, ha létrejön a szemkontaktus és Eva alkalmazza képességét, akkor az áldozat a szerint fog cselekedni, ahogy Eva mondja. Ha kérdez, egyenes választ kap.  
Képesség távlatai: Későbbiekben, ha képessége teljesen kifejlődik, szükségtelenné válik a kimondott szó. Csupán akaratával képes lesz irányítani a kiszemeltet.

Jellem: Jellemző rá a logikus gondolkodás és részletekbe menően végiggondolja, megtervezi a rá váró feladatokat. Csendes természet, inkább hallgat és részleteiben figyel meg mindent. Szereti a rendet maga körül, mi több fogalmazhatunk úgy is, hogy egy picit jobban a kelleténél. Igen, mondhatjuk rá, hogy rendmániás.  Kitartó, hűséges és megbízható. Bármire képes az adott cél érdekében, persze mindezt alapos vizsgálódás, felmérés és tervezés után. Óvatos, nem hoz elhamarkodott döntéseket.

Külső: 170 cm magassággal büszkélkedhet. Teste nőies ám kidolgozott. Napi rendszerességgel igyekszik karban tartani izmait. Haja hát középig ér, fekete, melyet általában kiengedve hord. Ruhatárát az egyszerűbb darabok jellemzik, nem szokása kihangsúlyozni nőiességét. Az egyszerűségre és praktikusságra törekszik megjelenésében.

Előtörténet: Bostonban születtem, második gyermekként. A családom jó anyagi körülmények közt élt, nekem és két évvel idősebb bátyámnak pedig mindent megadtak, amire egy gyermeknek szüksége lehet. Szóval minden szép volt és mesébe illő. De még csak most kezdtem el a történetet, szóval gondolhatod, hogy nem épp minden alakult olyan simán a későbbiekben. De akkor hagyjuk is a mesevilágot, inkább vágjunk bele.
4-5 éves lehettem, amikor felszínre tört a képességem. Tudod gyermekeknél ez az időszak, amikkor feszegetik szüleik korlátait. Mi az, amit elérhetnek és mit nem. Nos, nálam fogalmazhatunk úgy, hogy nem igazán voltak korlátok. Kezdetben nem tudatosult bennem konkrétan, hogy ez valamiféle plusz. Természetesnek vettem, ha kérek valamit, azt megkapom. Ha akarok valamit, azt elérem, csak ki kell mondanom. A szemükbe kell néznem, és ki kell mondanom.
Bátyám féltékeny és gyanakvó tekintete ébresztett rá, hogy velem valami másként működik. Az iskolában nyert bizonyosságot a dolog mikéntje. Egyre gyakrabban űztem tréfát társaim kárára, mely szemet szúrt a tanároknak, majd a szüleimnek is, akik ekkorra már szinte féltek tőlem. Úgy gondolták valami nagyon nincs rendjén velem, nos ha úgy vesszük, nem tévedtek nagyot. Persze elkezdődtek a szokásos körök. Dilidokihoz vittek. Természetesen a diagnózis alapján teljesen normális korombéli gyermek képét mutattam. Egy kis meggyőzéssel persze, de ezt gondolom nem kell neked mondanom. Kezdett terhes lenni számomra a családi légkör, így megszöktem otthonról, és New Yorkba utaztam. Ekkor 14 éves lehettem. Úgy döntöttem, hogy hatalmas próba elé állítom magam, vagyis nem használom a képességem, úgy próbálok meg túlélni. Természetesen hamar rájöttem, hogy a képességem nélkül, az addig megszokott kényelem nélkül szörnyen nehéz. De nem voltam hajlandó feladni. Még nem.
Az utcagyerekek hányatott életét éltem egy darabig, mígnem elraboltak. Azt hiszem ez lenne a helyes megfogalmazás, bár ma már nem ennyire drasztikus módon gondolok vissza rá. Ha úgy vesszük jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Bár akkoriban még nem éppen így gondoltam. Fura vizsgálatok sorát kellett kiállnom. Ekkor kezdtem el újra használatba venni a képességem, mely a mai napig megélhetésem forrását jelenti.
Most pedig, kérlek nézz a szemembe…