Chris Anderson

"Én vagyok, a jó királyfi…"

Userinfó: Titkos

Név: Chris Anderson
Mutáns név: Föld
Születési dátum: 1950. január 09.
Besorolás: X-Men -> Független
Képességek: Anyagformálás, regeneráció

Elsődleges képesség: Anyagformálás
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: tizenhét éves korában
Képesség jelenlegi szintje:
Minden anyagot, készüljön bármiből, akarata szerint formáz meg, von ki belőle, vagy dolgoz össze más anyagokkal, alakít át a nélkül, hogy hozzáérne (például sziklából kivonja a fémet, vagy vízből és földből kemény sárgömböt tud vegyíteni, viszont például nem tud atommagot hasítani, mert nem erre vonatkozik az anyagátalakító képessége). Képessége azonban csak a láthatóságig terjed, látnia kell hozzá az anyagokat, vagy 15 méteres sugaron belül kell lennie. Mérete változó, az anyag összetételétől is függ, általában 150-250 köbméter között mozog, de 200 felett már nem teljes a siker, 250 felett pedig sikertelen, annyira, hogy tudatvesztéssel jár.

Képesség távlatai: Mivel 250 köbméter a maximum, ezért inkább abban tud még fejlődni, hogy a határon belüli siker aránya nagyobb legyen, illetve 30 méter sugarú körben lesz képes formálni az anyagot.


Másodlagos képesség: Regeneráció
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: huszonnégy éves korában
Képesség jelenlegi szintje:
A test, szervezet eredeti (nevezhetjük ős) állapotát képes visszaállítani, nem pedig a sérülés vagy betegség előttit. Ez azt jelenti, hogy ha valaki vak például, képes lesz látni, mivel az eredeti, ős szervezet szintjéhez nyúl vissza képessége. Mindez sejt és DNS szinten történik, amivel kijavítja az eredetileg fennálló hibát a helyesre, annak megfelelő funkcióját elindítva, vagy a helyesre korrigálva. Mindez azonban, a sérüléstől és a betegségtől függően sikeres.
Nagy igénybevétel esetén nem képes használni egy ideig újra a képességet, dupla annyi napig, mint amennyi percig használta a képességet.
Az utolsó bevetésen jelent meg nála, amikor a bajtársain akart segíteni. Sokáig nem is használta ezt a képességet, mert úgy érezte, nem méltó rá.

Képesség távlatai: Képességét nagy mértékben gátolja a múltbeli trauma, ezért csak az utóbbi pár évben kezdte el használni is. Ebből kifolyólag halálos betegséget vagy sérülést kevesebb sikerrel tud meggyógyítani, ahhoz az ő képessége alacsony szintű, ám annyit el tud érni, hogy az alany kibírhatja, míg orvosi kezekbe nem kerül. Ez a jövőben nagyobb arányú sikerré változik és képességét egy nap pihenő után, amennyiben komolyan igénybe volt véve, már képes lesz használni.



Jellem:
A gentleman, bonviván és a keretekhez ragaszkodó aggatható rám. Mondhatod, hogy három, teljesen eltérő jellem. Ez így van. A lényeges, hogy mindenben azt keressem, mi a helyes és a megfelelő. Ha ez a szélsőségben jelenik meg, akkor a mellett szavazok, ha a kereten belüliségen, akkor pedig az. Hogy mégis mitől lennék a jófiú? Csak nézz rám.
De hogy őszintére fordítsam szavaim. Szeretem az egyszerűséget, sosem bonyolítottam túl semmit. Minek tenném? Ami bonyolult, egy idő múlva életképtelen és nyűg lesz. Csendes embernek (nem) ismernek, jó kedélyűnek, olyannak, akinek viszont marha gyorsan eljár a keze, ha bosszantod vagy rátámadsz. Nem szeretem, ha sarokba szorítanak. Ki szereti?

Külső:
Egyesek szerint jóképű vagyok, mások szerint nem csak átlagarc, hanem tenyérbe mászó képű is. Mindenesetre valóban átlagos a megjelenésem. Barna haj, világos szemek, legfeljebb a nagy magasságommal tudok kitűnni és a húgom szerinti cicamosolyommal. Nem tehetek róla, ilyen a szájformám. Az elegáns megjelenést szeretem, kivéve, ha motorozni megyek vagy sportolok. Konditerem az én világom, de legfőképpen a súlyzózás.

Előtörténet:
Megszülettem, éltem egy átlagos amerikai családban, akik eléggé konzervatív nézeteket vallottak. Vallásos nevelésben részesültem, és nagyanyám minden este letérdepeltetett és elmondtuk az esti imát. Tizennégy lehettem, amikor meguntam az egészet és elhúztam otthonról.
Több se kellett, persze, hogy utánam jöttek. De addigra én már megismertem a nagybetűs életet és nem vágytam haza. Apám katonai iskolába adott, mondván, hogy ott majd megtanulom, mi a rend. Mondanom sem kell, megtanultam, de legfőképpen azt, hogy a kereteken hogyan tudok átlépni, hogy hozzám ne érhessen el. Egy éjjel, őrségben, egyedül, hogy ne aludjak el, szórakozni kezdtem két nagyobb szikladarabbal. Ekkor jöttem rá, mire is vagyok képes. Titkoltam, mert tartottam attól, hogy máshová tesznek, ahonnan végképp nem fogok tudni kikerülni. Aztán a sulit is elvégeztem.
Besoroztak, jártam a világot és láttam a sok szenvedést, amit elkendőztek segítség címén. Megcsömörlöttem tőle, főként, mikor a legtöbb barátot elvesztettem egy ütközetben és én is majdnem ott maradtam. Mai napig rémálmok gyötörnek, nem tudom elfelejteni azt a napot.
Mikor felépültem, beadtam a leszerelési kérelmem. A szüleim már nem érdekeltek, nem tudott rám hatni az álszent életük. Megkeseredett, életutáló ember lettem. A képességem tartott velem csupán, abba menekültem. Tombolni és pusztítani akartam végül, ami majdnem katasztrófába torkollott. Ekkor értettem meg, mekkora felelősség ez a képesség. Ha nem változtatok, magamat is elpusztítom, de legfőképpen ártatlanokat. És azzal nem leszek különb a csatákban értelmetlenül öldöklőktől.
Ha lassanként is, de visszatértem az emberek közé. Építész lettem, mert furcsa mód, ebben értettem meg az anyag mibenlétét. Lehettem volna művész is, de nem voltak olyan finomak a kezeim, hogy megtanuljam. Az épületek teret adtak, de legfőképpen értelmet, hogy mit is tudjak kezdeni magammal. Ez bontakoztatta ki azt az énem, aki ma vagyok. Bár a múlt szenvedései velem vannak, nem irányítanak. Gyerekként mindig is jó királyfi szerepekbe bújtam, és rájöttem, hogy adni sokkal jobb, mint rombolni.
Az pedig külön hab volt a tortám, amikor megkeresett két fickó azzal, hogy nem vagyok egyedül ezzel a képességgel. És rámutattak a másik képességemre is, amit még magam előtt is tagadtam. Fene nagy munka, míg eljutok addig, hogy a másik képességemet rendesen használni tudjam. Charles esküszöm, kitartóbb, mint én. A nézeteik viszont megfogtak és bizonyítékokat akartam, később pedig csatlakoztam hozzájuk, mert magam is ugyanígy gondolkodtam minderről.
De még mielőtt elvesznénk itt a nagy happy endben: pocsék főnök vagyok. A tervezésnek élek és az anyagnak, mellette elfelejtem a magánéletem és azt, hogy a tervező cégemet is irányítani kéne. Senki sem tökéletes….