Sam Stuart Smith

"Gyilkos a kéz, a szív és a szándék, de sosem a fegyver."

Userinfó: Főkarakter

Név: Sam Stuart Smith (Ha Stunak mersz szólítani, nemes egyszerűséggel pofánváglak!)
Mutáns név: Pengetáncos
Születési dátum: Texas állam: Texas; 1948. március 8.
Besorolás: Törvényen kívüli
Képességek: Emberfeletti gyorsaság, sérülésátvétel

Elsődleges képesség: Emberfeletti gyorsaság
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: születéskor
Képesség jelenlegi szintje: Sam teste emberfeletti sebességre képes bizonyos értelemben, mozdulatai, agyi és idegi folyamatai - így érzékelése és reakcióideje is - felgyorsulhatnak, ám nem képes mindezt korlátlan ideig fenntartani egész testében, ami izomtevékenységeit illeti, például ilyen sebességgel huzamosabb ideig képtelen futni. Számos - akár egymást követő - mozdulatsor erejéig azonban mégis hasznára lehet a képesség, például gyors és apró dolgok elkapásánál vagy közelharcban, egy-egy kézitusa esetén kétség kívül előnyt biztosít számára szintén felgyorsult felfogóképességével karöltve.
Képesség távlatai: Idővel képessé kíván válni arra, hogy hosszabb ideig tartsa fent gyorsaságát, kitartóbbá váljon.

Másodlagos képesség: Sérülésátvétel
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: 22 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Sam teste valami módon "életerőt" képes átadni másoknak, s ez abban nyilvánul meg, hogy tevékenységének alanya egy adott sérülését regenerálja, ám az átadott életerőt Sam a sajátjából erőszakkal szakítja ki ehhez, s ennek okán az adott sérülés az ő testén (vagy épp testében) jelenik meg, vagyis átkerül saját testébe, mint friss sérülés. Fontos megjegyezni, hogy Sam bárminemű különleges regenerációs képességel viszont egyáltalán nem rendelkezik, így a képesség segítségével szerzett sérülések, sebesülések ugyanúgy hatnak rá, mint bármely közönséges emberre, éppúgy megsínyli őket, s  bizonyos esetben a halálát is eredményezhetik szakszerű vagy egyéb módon történő ellátás, segítségnyújtás hiányában.
Képesség távlatai: A későbbiekben talán képes lesz a sérüléseket csak részlegesen átvenni, s nem az egészet egyben.

Jellem: Alapvetően fegyelmezett, rendszerető jellem, általában véve nehéz kihozni a sodrából. Mégis, meglehet sokszor kaotikusnak hatóan cselekszik. Magukat a törvényeket nem sokra tartja, sokkal inkább tartja magát ahhoz, amit maga helyesnek vél, és ez mindig függ az adott szituációtól, de általánosságban elmondható, hogy a saját erkölcsi kódexéhez igazítja tetteit. Alapvetően jó kedélyű alak, bár ez sokaknak ez nem, vagy csak sokára tűnhet fel, mivel ezt elég jól leplezi akaratlanul túlzottan hideg, túlságosan udvariaskodó és távolságtartó viselkedése, katonatársai által csak babaarcúnak titulált ábrázata dacára, amely sok esetben felkelti a figyelmet. Babaarcú... No igen, ez is ragadványneveinek egyike. Mindenesetre mint afféle katona, sokkal jobban ért a (leginkább szúró és vágó) fegyverek nyelvén, mint az emberekén, és ez sok esetben meg is látszik, tán csak hasonszőrűek társaságában nem szúr szemet. Azért az igaz, hogy a szemrevalóbb küllemű hölgyekkel gyakran kikezd, és ebben lehet is tán valami rutinja, de nem jellemző rá, hogy a társaság bohóca lenne. A jólét és a pénz, némiképp már kikezdte jó természetét, és bár azt nem lehet egyértelműen ráfogni, hogy élvhajhász lenne, nem veti meg a kényelmet, a luxust, az élet nyújtotta örömöket, amelyek megkaparintására ha lehetősége van, igyekszik élni is vele. Megszokta, hogy a maga ura, és nehezen visel el megszorításokat olyasvalakitől, aki nem személyesen vívta ki a tiszteletét. Katonai múltjából fakadóan érthető talán, hogy hajdan parancsoláshoz szokott, és elvárja, hogy mindenben eleget tegyenek komolyabb kéréseinek, de legjobb tudomása szerint sosem vár el többet mástól, mint saját magától is tenné, és éppúgy is teljesíti az elvárásokat, amit mások fogalmaznak meg vele szemben. Hajlamos lehet a kötekedésre is, nem áll távol tőle az agresszió, olykor majdnem gátlástalanul űz tréfát másokból, de alapvetően jóindulatú személy, s az esetek zömében mindenkivel igyekszik egy pontig kedves, tisztelttudó lenni mintha a régi föderációs déli államok régmúltjából előkerült tehetős ember volna. Az emberi életet igyekszik óvni, ám ha szükségszerű, egy pillanatig sem hezitál az elvételén, még ha utólag meg is gyászolja az áldozatokat. Kétszer is meggondolja, hogy mikor öljön, de ha a döntés megszületett, nem teketóriázik. Sok esetben gy oktalan állatot többre értékel azon fajtársainál, amelyek nem átallottak neki nem tetsző dolgokat művelni. Jellemzően mindennek ellen tud állni, csak a kísértésnek, másképpen fogalmazva a gyönyörű hölgyeknek, és a kisállatoknak nem, utóbbi terén olyan, mint egy nagy mamlasz, egy nagyra nőtt gyerek, aki akár a leghevesebb harcok közepette is inkább vállal veszélyt, mintsem egy állatkát sodorjon bajba saját akaratából. Ha nem keresett volna különösen jól, alighanem, az állatok miatt már réges-régen koldusbotra jutott volna. Viselkedése és jelleme némiképp tükrözi adott viseletét, alkalmazkodik hozzá, öltönyben úriember, bőrszerelésben vidám "gazfickó".

Külső: Egyenes, sötétbarna hajú, melegbarna szemű illető, akinek vonásaiban mint afféle álarc, szinte mindig halovány mosoly bujkál, akkor is, ha épp egykedvű gazdája. Hajviseletére különösen háklis, frizurájának mindig tökéletesen rendezettnek kell lennie.
Magasságát tekintve kereken 188 cm-s illető, tehát nem az a hórihorgas fajta, de éppúgy nem is szükséges túl gyakran felfelé tekintgetnie, ha mások szemébe kíván nézni. Testalkata sportos és kidolgozott, de izomzata sokkalta inkább szálkás, mintsem felfújt és agyongyúrt. Ha teheti, öltözködésében a klasszikus divatot követi, hisz saját bevallása szerint egy konzervatív, méregdrága öltönynek, keményített, vasalt ingnek, és egy lehengerlő nyakkendőnek nincsen párja. Kivételt talán az egyenruha képez, vagy egy harci, bevetési szerelés, de ez természetesen egészen más lapra, más időkre, más környezetbe tartozik. Természetesen mindig a kifinomult öltönyökben sem lehet mindig feszíteni, ilyen esetekben a feketére cserzett bőrkabát és a farmernadrág jöhet szóba, mikor egy inggel, mikor egy pólóval. Egyetlen elválaszthatatlan társa, és egyben a kakukktojás a tőle teljességgel elválaszthatatlan, éjszín bőrből készített, vállán pihenő kardzsák, amelyben keleti típusú kardpárját hordja magával. Egyesek szerint nem átall ezzel is aludni, ki tudja...
Civil utcai cipője rendszerint keményített bőr talpú, lakkozott, vagy lyuggatással díszített szellősebb elegáns darab. Orrán gyakran napszemüveg fityeg, öltönyének zsebéből pedig már manapság is ódivatúnak hatható zsebóra nemesfém lánca kandikálhat ki. Egyedüli ékszerként jórészt felsőruházata alatt aranyozott nyakláncát hordja, amelyen azonban egy átlagos medálon kívül gumírozott keretekben dögcédulája fityeg, tetoválás nem ékíti testét.
Amennyiben épp pózőrködős hangulatában leleddz, nem idegen tőle akár egy sétapálca sem, ha pedig megszokott kardjait kivételesen mégsem viheti magával, a fém burkot rejtő pálcában szinte biztosan fellelhető egy újabb penge.

Előtörténet: 1948-ban született Texas állam ugyanezen névre hallgató városában. Gyermekkora nem nevezhető különlegesnek, átlagos nagypolgári család boldog mindennapjait élte kertvárosi környezetben. Élete tán legnagyobb fordulópontját jelentette, mikor lassan felcseperedvén bentlakásos, katonai iskolába került. Szülei legnagyobb megelégedettségére, sőt, büszkeségére eminensként végzett az intézményben, éppúgy, ahogy az azt követőben is, így magától értetődően következett számára a tanulással töltött évek lezárásaként, hogy immár ténylegesen a hadsereg kötelékébe lépjen. Fiatal mintakatonává lett, kivételes tehetsége (képességei) nagyban hozzájárultak sikerihez, a kecsesebb nem ifjú tagjai szerint pedig határozottan jól állt számára az egyenruha. A szépreményű leányzókon kívül - akiknek természetesen nem győzött a legkülönb módokon hódolattal adózni - felfigyeltek rá felettesei is, hamar a különleges erőkhöz került. Innen viszont rövidesen egy bizonyos William Stryker nevű ezredes döntő befolyásának köszönhetően az ő fennhatósága alá helyezték.
A legkülönbözőbb fegyveres konfliktusokba keveredett az említett ezredes oldalán, és eközben igen magas rangú katonákkal került a sors szeszélyeinek köszönhetően szoros barátságba, mivel hasonló légkörben nagyon jól szót értett bárki mással, több esetben William Stryker közvetlen feletteseivel is. Pályája mondhatni, eszményi volt, sokan irigyelhették a specialista titulussal rendelkező Sam Stuart Smitht. Stryker ezredes ekkoriban kezdte el intenzívebben gyűjteni az általa hasznosnak ítélt tulajdonsággal rendelkező mutánsokat, a ranglétrán tetemes léptekkel emelkedő Sam pedig egyik első különleges képességekkel rendelkező katonájaként segítette felettese terveinek véghezvitelében, időnként akár más mutánsok kézre kerítésében is, korábban s időközben kialakult kapcsolati tőkéje pedig sok esetben jött jól vezetőjének. Legtöbbször egyetértett Stryker elképzeléseivel, közös munkájukat pedig jelentősen meg is könnyítette a fiatal katona  kötelességtudata, és noha olykor a beosztottban felmerülő lelkiismereti vagy egyéb elvi problémák végett akadtak olykor kettejük között súrlódások, már csak az elvégzett küldetések végett is lassan Stryker ezredes jórészt beavatott, bizalmi emberévé vált, dacára némiképp fiatal korának.
Képességeit és elhivatottságát felettese rendkívül értékelte, de amint bővült az elkapott és az egységbe beszervezett további mutánsok száma, az idő múlásával jelentősen kiszorult az első számú bevetési egységből, amely főképp Stryker ezredes kedvenc és legígéretesebb katonáit, prioritált terveinek alanyait foglalta magában, így leginkább irodista valamint biztonsági vezetői feladatokat kapott. Defenzív pozícióba helyezték, s tartalék tagja lett Stryker csapatának, merthogy parancsnoka természetesen továbbra is szem előtt kívánta tartani. Elvégre ha már személyében egy viszonylagos bizalmi embert alakított ki, hát minek cserélje le egy újabbra, akit megint csak mindenbe be kéne avatnia? Ráadásul egy ilyen képességgel rendelkező mutánst nem ereszthetett szem elől, bezárnia a többi közé egy használható egységet, katonát, aki hűséges is, pedig felesleges.
Hála ilyetén beosztásának jó sorsa ismét kegyesen bánt hát vele, s eddigi felsőbb körökben mozgó ismeretségeit még szorosabbra fűzhette, valóságos pártfogoltjává nőtte ki magát több katonai vezetőnek, noha legnagyobb bosszúságára ez egyet jelentett a mind kevesebb valós, fegyveres összetűzéssel számára. Esetenként persze azért továbbra is különleges feladatokat látott el, és olyan küldetésekben volt jelen, ahol elengedhetetlen a több bevethető ember jelenléte.
Közvetlen felettese és egyben az életét tán legmeghatározóbb személy, Stryker ezredes előre gondolkodva azt a szerepet szánta többségében ez időtájt Samnek, hogy szükség szerint a saját életét, vagy egy kiemelten fontos, megvédendő személyét óvja, elvégre ha emberei harci kiválósága ellenére bármi balul sülne el, Sam még mindig átvehette a kritikus sérüléseket a fontos, védendő delikvensektől, akik elvesztése nagyobb csapás, mint a katonáé, aki szintén fontos bár felettesének, de mégiscsak feláldozható (ezen képességére még az egyik korábbi különleges egység tagjaként vívott tűzharc során derült fény, amikor a fiatalember vezetőjét és őt magát is találat érte, és a fellépő káoszban a tiszt hiányán vagy túlélésén az egész szakasznyi bajtársának és számos civil túlélése múlott).
Sam Smith valamelyest átlátva a felsőbb érdekeket, természetesen saját életét is készséggel odaadta volna ekkoriban a magasabb szintű, jó ügy érdekében. Az évek azonban lassan teltek, és az egységben, ahová került, egyre lazább lett a fegyelem, és a morál is hagyott némi kívánni valót maga után bizonyos területeken, ezt az ifjú Smith specialistának kénytelen volt elfogadnia, ahogyan azt is, hogy valami rejtélyes okból kifolyóan ő maga, épp ahogyan egész egysége, lassanként szinte kikopott a túlzott figyelem középpontjából, s egy idő után már valósággal, mint valami fedett szervezet működött, ahol egyre több volt a különleges képességekkel rendelkező harcostárs. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy felettese ez idő alatt tétlenkedett volna, az alá beosztott személyek száma rohamosan nőtt, további bajtársakat gyűjtve Sam köré.
A Stryker által gyűjtött különítmény tagjai közül bár mindenkit megismert a közös akciók során, és a civil életben is valamelyest, s hasonló képességik okán hamar összebarátkozik katonatársai közül Wade Winston Wilsonnal. Kettejük rokonszenvező kapcsolata feljebbvalójuknak is kapóra jött, mivel magában dédelgetett legfőbb tervének alanya, Wade így legalább tudott valakivel gyakorolni, s az egymásban rejlő lehetőségeket tovább fejleszthették, mégjobb eszközökké válhattak szemében. Sam lapvető ismeretein túl ekkor teljesítette ki harcművészeti tudását Wade és egyéb oktatók segítségével, és sajátította el a kardforgatást olyan szinten, hogy méltó ellenfele lehessen kedvelt bajtársának. A seregben ekkor került tulajdonába kardpárjai, amelyek közül az egyik valamilyen különleges fémből készült, a másik pedig valami kerámia, vagy kompozit anyagból, az anyagok pontos mibenlétét legnagyobb utólagos bánatára Sam a mai napig nem tudja megmondani, mivel egyrészt a kémia sosem tartozott a legnagyobb erősségei közé, másrészt pedig épp egy szemrevaló katona kisasszony szemrevételezésével, vagyis "stírölésével" volt elfoglalva. Az ezredestől kapott küldetéseken Stryker egyre inkább Wade-et favorizálta másik hasonló képességű specialistája helyett, mert Sam életerővel manipuláló képességét lelkivilága fényében az előnye mellett a gyengeség jelének is tekintette, attól tartva, hogy egy kritikus  pillanatban esetleg valakinek a segítségére siethet, ezzel veszélyeztetve egy küldetést.
Valóban megesett, hogy egy a bevetésnél szükségtelenül megsérült emberen segített, csak mert úgy gondolta, csakis annak kell, hogy bántódása essen, akinek a küldetés sikere megkívánta, igaz, azt szívbaj nélkül pusztította el akár. Valamint az sem volt épp elhanyagolható szempont, hogy Sam sokkal kevésbé volt befolyásolható mint kérdés nélkül cselekvő, szószátyár barátja, akinek a végső fegyverként  az "X-fegyver" projektben amúgy is a lehető legtöbb harci tapasztalatot kellett szereznie. Sam Stuart Smitht ismerve tényként kellett elfogadja mindenki, hogy őkelme jóval kevésbé teljesítette ez időtájt már a parancsokat minden gondolkodás nélkül, gépiesen, saját moralitását nem volt hajlandó oly mértékben alávetni mások akaratának még akkor sem minden esetben, ha ezt a parancsnoki lánc megkövetelte volna, noha ez egy-két egyedi esetet kivéve sosem vált kárára az adott missziónak. Minthogy a külhoni bevetésekre ekkor nem osztották be, az egységüknek otthont adó bázison a -többek között általa is begyűjtött- fogvatartott mutánsok felügyelete is gyakran volt rábízva, "biztonsági szolgálatos tisztként" több esetben vezette és felügyelte kamerák és egyéb biztonsági berendezések telepítését is a folyamatosan bővülő és fejlődő komplexumon belül, amelyek az X fegyver létrehozásához szükséges elemeket hivatottak benntartani, az illetéktelen kíváncsiskodókat pedig kint. Bár valahol mélyen legbelül Sam sajnálta a begyűjtött, vagy valamilyen módon zsarolással, és egyéb eszközökkel szolgálatra bírt mutánsokat, de a belesulykolt dogmatikus eszmék végett hamarosan már a jó ügy érdekében szükséges rosszként feláldozott tárgyakként, leírt veszteségként tekintett rájuk, legalábbis zömükre, mert azért a nem elzárt személyek közül volt, akit jobban megismerve megkedvelt, sőt, olyan is akadt, akit ha lett volna ideje és alkalma jobban megismernie, bizonyára megdobogtatta volna a szívét. Akkor még nem tudta, hogy néhány szintén kulcsfontosságú dologgal egyetemben épp a számára legfontosabb dolog nem volt az orrára kötve, mégpedig, hogy a projekt végső alanyának cimboráját, Wade-et szánták. Egy ilyen, még nem dokumentált berendezés segítségével jutott tudomására, hogy közvetlen vezetője sem teljesen az, akinek eddig gondolta, merthogy törvénytelen és kíméletlen eszközökkel állított félre bárkit, aki az útjába került, legyen az ellenség, vagy barát. Ezek a lépések egészen addig a pontig nem jelentettek problémát, míg egyre többen nem tűntek el a képből hirtelen s gyanús körülmények között, és Stryker el nem vette Sam egyik barátjának életét egy ilyen alkalommal, aki köztiszteletben álló, kiváló katona volt, és ráadásul rangban magasan William felett állt, s elméletileg eddig tőle kapták a parancsaikat, és a végrehajtásukhoz szükséges engedélyeket. Máskor is rászorultak már, hogy elveszítsenek egy-egy katonát, vagy valaki kikopott, leamortizálódott a csapatból a szerencsétlenebbek, vagy a rossz ügyet pártolók közül, de ezek már mások voltak. Mikor röviddel ezután kérdőre vonta felettesét, ugyan kapott egy gyenge lábakon álló, a valóságban teljesen hazugságokra épülő magyarázatot, amit akár teljességgel el is hihetett volna, de mégis megmaradt benne a kétkedés, s ez alapjaiban rengette meg az általa felépített képet az egységükről és annak tevékenységeiről. A célok és eszmék, amelyekért küzdött, már nem egyértelműen tűntek elfogadhatónak, sokkal inkább olyannak, amik önös célokat szolgálnak. Egyvalaki hitét és céljait. Amennyiben pedig ez így van, ő maga csak játékszer, eszköz volt csupán, ami önmagában még nemjelentett volna problémát, ám jobban belegondolva a dologba nem tetszett neki, amire használták. Nagyon nem. Hajlandó lett volna valamiért a testi épségért, az életét áldozni, de az nem ilyen ok. Az az ok nem szabad, hogy ilyen körülmények között valósuljon meg, a korábban makulátlan elképzelések, Stryker és bizalmasaként saját egész eddigi ténykedése immár más megvilágításban látszott, néhol egészen mocskosnak tűnt. Hiába, ilyen a világ, és ez persze nem emésztette fel a már sokat látott katonát, de azért teljességgel hidegen sem hagyta, alábbhagyott részéről a lelkesedés, a lendület.
Erre ráérezhettek mások is, mert eztán már csak az eddigiekhez képest jelentéktelen feladatokat kapott, és igyekeztek elszeparálni a fontosabb dolgoktól, mi több, igyekeztek valamilyen triviális kifogással mindig a bázis területén tartani, vagy valahogy szem előtt, pélául megterveznie és koordinálnia kellett a saját csapatukat alkotó ingatag és kifelé tekintgető, ám mégis valamilyen szempontból nélkülözhetetlen elemek közül többek megtartását is. Rövidesen ráébredt, hogy ez is csak egy módja a rabságnak, bár ő maga nem volt láncokkal a végtagjain bezárva rácsok mögé, és ezután már nem volt visszaút, mindenképpen szabadulni akart innen valahogy. Igen ám, de azt is nagyon jól tudta, hogy sosem engednék el mindazok után amit tett, és aminek tudatába került, no meg már csak azért sem, aki, és ami. Egy idő után legjobb barátját, Wade-et sem látta már sehol, és az utána való kutatásnál minduntalan valamilyen falba ütközött. Mikor pedig kiderült, hogy miért is veszett nyoma átmenetileg a derék cimborának, már késő volt, Wade-et már nem önmagaként láthatta újra ismét. Ez a teremtmény pedig kis híján önmaga is lehetett volna, s ez végképp eldöntötte, hogy valamiképpen le kell számoljon eddigi múltjával, s új életet kell kezdenie. Barátjáért bosszút nem állhatott, elvégre részben saját maga segített megalkotásában, no meg a többi hasonló segédkező, valamelyest szintén egy-egy ismerős, eddig barátként ismert illető volt. Ráadásul úgy gondolta, már csak leszerelni sem engednék, nemhogy jogi úton átkerülni valahová, egy ilyen irányú benyújtott kérvény egyenlő lett volna a saját halálos ítéletével vagy a nyughatatlan élettel, legalábbis hosszútávon mindenképp, ezt be kellett látnia. Katonaszökevényként, dezertőrként a jog ellenében élni szintén nem volt ínyére, nem volt hát más lehetősége, mint okosan játszani, sa legjobban keverni az élet által számára kiosztott adott lapokat. Igyekezett hát minden lehetőséget kihasználni, amivel akár Stryker közelében, akár lelécelve-megpattanva a seregtől, de életben maradhatott, mégpedig jó körülmények között, mert mindig is úgy vélte, valahol senyvedni, az nem élet igazán, pláne az eddigi dicsfényben való sütkérezés, és diadalittas harcok, izgalmas küldetések után.
Hiába, ha valakiegyenruhában feszíthet a pihenőnapjain csinosabbnál csinosabb lányok körében mint pók a lucernásban, mégpedig messze átlagon felüli füzetéssel -merthogy Stryker ezredes erről bőkezűen gondoskodott, nem lehetett ráfogni, hogy garasoskodó figura, anyagi lehőtségeivel és minden hatalmával is bőkezűen bánva igyekezett biztosítani, hogy aki fontos volt valamiért számára, a kellő ideig mellette maradjon-, annak utána már nem igen dukál az egyhangú, sőt mi több, csóró lapulás. Kapva kapott hát minden alkalmon, amivel úgy érezte, Stryker parancsnok alá tehet, de persze csak észrevétlenül, és minél nagyobb kárt okozva, ugyanakkor ezzel is erősítve saját fontosságát, vagy ha kellett, hát harcolt és szolgált egyéb módokon továbbra is, hogy rendületlen (és persze látszólagos) hűségével tűntesse ki magát. Korábban szerzett ismeretségei révén sikerült elérnie, hogy hivatalosan lszereltnek minősítsék, mégpedig teljesen tisztán, és szabály szerűen, nomeg leginkább az arra alkalmas időpontig titkosan kezelve ezen irányú terveit, de gondot jelentett, hogy nem tudott egyszerűen meglépni Stryker valamilyen módon figyelő tekintete elől, mert az a hétpróbás gazfickó egyszerűen mindenhová elért, pláne a saját maga fabrikálta kis világon belül, mint amilyen a Sammynek otthont adó rejtett katonai bázis is volt.
Nem is kellett sokáig várnia, hogy az X-fegyver projekt kudarcba fulladjon, az egész összedőljön mint egy kártyavár, mégpedig a bázissal egyetemben, erről néhány bajtársa gondoskodott. Saját maga csak minimálisan tudott, jópárszáz méterrel távolabbról segédkezni nekik, például ajtók, zárak kinyitásával és egyéb módokon, amiket egyébként nem tudtak volna leküzdeni, és bár megpróbált maga is a történtek tényleges helyszínére sietni, már lekésett az egész hajcihőről, pedig milyen remek móka is lett volna?! Egyszerre harcolni, ártani Strykernek, de ugyanakkor meg elhitetni vele, hogy mennyit harcolt érte! Remek alkalom! ...Igazán kár, hogy lekésett róla, és már csak összedőlni láthatta a korábban dicső rendíthetetlenséggel az egekbe szökő vasbeton épületeket. Ha már a dolog szórakoztató részét le is késte ugyan, viszont alkalom nyílott a dobbantásra! Biztos ami biztos, még azért egy utolsó fricskát mutatott Strykernek, és amikor az már javában baktatott valamerre ki tudja miért, nomeg mindenki hanyatt-homlok menekült el a szigetről amelyen a komplexum helyet kapott (másnem a helyszínre érkező kollégák valóságos dandárja és a rendőr, illetve tűzoltómiriád miatt, ha a leomló épületek ehhez önmagukban nem lettek volna elegendőek), még azért megmentette egy lány életét, akivel az utóbbi időben annyi bosszúságot okozó Logant sakkban lehetett tartani az aktája szerint.
Egészen csinos, mondhatni elbűvölő volt a lány, és talán majd jó lesz még valamire úgy vélte, elvégre bizonyára többet tud a Strykertől független világról, mint amennyit ő maga valaha is fog, mást nem csak szól pár jó szót az érdekében... Igazából kicsit irigykedett is Loganre a kis hipnotizőr miatt, mert bár jó haverságban volt az alacsony karmossal, mégis egyszerűen modortalan tuskó volt a maga módján a fickó, akinek ennek ellenére szinte mindig minden hösszejön, hisz példának okáért most akasztott tengelyt az ezredessel, likvidálta az X-fegyvert (és egyben egykori drága barátját, Wade-et, akit már korábban meggyászolt a maga módján) és nem hogy túlélte, de fütyörészve sétált el a közelből! Egyszóval a kifinomult és művelt lánnyal nem illettek össze szerinte, és kész, pont. A lányt persze már halottnak vélte, és valóban kis híja volt a dolognak csupán, tulajdonképpen már a klinikai halál állapotában leledzett, de ami számára hosszas, agóniával teli sérülés volt, Sam számára még egyelőre csak frissen elszenvedett állapotot jelentett, a mentők és tűzoltók hangját pedig már egész közelről lehetett hallani... Természetesen a lány túlélte a dolgot, ahogyan ő maga is, bár ténykedése jó pár napos beutalót jelentett a legközelebbi kórházba. Viszont, itt legalább volt alkalma elintézni előre egyeztetett leszerelését pár telefonhívás eredményeképp. Innentől jöhetett volna rendbe igazán Sam Stuart Smith élete, és itt is jött el benne a következő fordulópont, azonban egész más irányt vettek a dolgok. A Strykertől való biztonság és leszerelés nem volt ingyen, mint ahogyan az ezredes, jótevője sem volt feddhetetlen jellem, elvégre akkor nem is tudott volna tán segíteni rajta. De legalább látta már az alagút végén a fényt, és még csak nem is a Texas Express volt az! Így avanzsálódott elő kitüntetésekkel tűzdelt katonából bérgyilkossá, testőrré, informátorrá, kémmé, szabotőrré, egyszóval mindenné, ami éppen kellett, néhány hét alatt a munka változatosságának ilyen téren megannyi arcát megismerhette. Mondhatni, szép kis előrelépés...! A pénz viszont kétség kívül "jó volt", anyagilag egyszerűen szinte gazdagság pottyant az ölébe, és a szívességeiért cserébe, még az adósságát is lerótta. Teljességgel ugyan nem függetlenítette magát említett jótevőjétől, ám nem is áll szándékában, bár immár dolgozik mindenkinek, aki megfüzeti kellőképpen a szolgáltatásait, akár pénzzel, akár mással. Az ilyenekkel megvásárolható örömöket az életben pedig könnyű megszokni.
Így vált hát zsoldossá végül, aki szinte mindenre kapható. Ezt a szinte mindent pedig rendszerint ki is használta "felszabadítója", aki mint kiderült, valami terrorista szektába-bandába vagy mibe tartozik, igazából nem is számít. Egy a lényeg ha a melót Sam Smith végzi el, akkor egyrészt, biztosan el lesz végezve -persze kivételek akadhatnak, bár azok inkább el sincsenek vállalva-, másrészt mindenki jól jár, mert a szenvedő alany kevésbé szenved, mintha valami kontár keze munkája eredményezné ezt, a zsoldos zsoldot kap, a munkáltató elvégzett munkát. Ha esetleg a munkáltató az előző munkáltatót akarja kutyaszorítóba küldeni, hát van ilyen, ígyjárás. Juttatás, lóvé beszél, ki ad többet.
Persze eleinte voltak gondok moralitás, etika terén, de mára Sam egyrészt némiképp elfogadott bizonyos dolgokat, ha kezdetben nehezen is ment ez, másrészt most már megteheti, hogy azt a munkát végezze csak el, amit el is akar. No meg, ha valakinek nem tetszik a válogatás, csak próbálja meg kérdőre vonni, próbálkozni mindig lehet...