Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
De most komolyan, miért nem lehetett úgy megcsinálni a tűzlépcsőt, hogy működjön is? Mi van akkor, ha tényleg tűz van a házban? Mindenki menekül, aztán ugrálhatnak le a magasból kockáztatva a testi épségüket, meg a bokájuk töretlen állapotát. Azért ez igazán felháborító, főleg hogy még senki se tett panaszt, pedig tuti, hogy egy kazal ember lakik itt. Hát senki se fél egy esetleges durva tűzvésztől emberek? Kicsit azért fortyogok, talán érthető, hiszen mégis csak azért vagyok kénytelen a levegőben lógni, mert nem figyelnek oda a környezetükre. Jó persze attól még nem szólhatok senkinek sem, hogy ugyan segítsen már, mert nem biztos, hogy mindenki csak úgy simán megértené, hogy be akarok törni a volt pasim lakásába, de van, amikor a szükség törvényt bont nem igaz? Nálam is most ez a nagy helyzet. Be kell jutnom oda valahogy, és a fene se gondolta, hogy előtte hasznos, ha elmegyek legalább pár hétig gyúrni, mert amúgy nem fogom tudni felhúzni magamat, de hát nem nagyon volt még eddig szükségem olyan oltári nagy karizmokra, meg nem is hiszem, hogy rendkívül jól állna, ha átmennék izommókusba. Arról nem is beszélve, hogy a bőr túlságosan nagy változása nem tenne jót a tetoválásaimnak sem, szóval... marad a lógás és az, hogy próbálom feltornászni magam. Már vagy harmadszor lendítem a lábamat, de nem sikerül elérni azt a nyamvadt alsó fokot, hogy végre megtámasszam magam. Esélytelennek tűnik a dolog. Esetleg még megtehetem, hogy leugrom, reménykedem, hogy a bokám túléli és szerzek valami mozdíthatót, ami magasabb, mint a kuka. Épp körbenézek odalent, így aztán meg sem látom a kikukkantó fejet a tetőn, csak amikor már hang is társul hozzá, akkor tudatosul, hogy nem vagyok egyedül. Felpillantok és sikerül kiszúrni a fickót, aki láthatóan jó kedélyűen néz lefelé. - Bocs, ha nem integetek vissza, de pont egyel kevesebb szabad kezem van, mint kéne. - mosolyodom el, mert hát az ember reflexből vissza szokott integetni, ha felé ilyen gesztust eszközölnek, de ha én most elengedem azt a fokot, amin tartom magam, akkor aztán biztos, hogy nagy esés lesz a vége, szóval inkább nem kockáztatnék. A kérdése kissé azt hiszem abszurdnak tűnik. Hát hogy a fenébe ne tudna segíteni, amikor épp nem tudom hogyan megoldani a magamnak kialakított kellemetlen helyzetet? - Felhúzhatnál, vagy letolhatnád a létrát, de ha van más ötleted hogyan jutok fel, nekem az is jó. - simán letegezem annak ellenére, hogy kisasszonynak titulált. Ez már önmagában is elég vicces kifejezés, olyan régimódi, csak azért nem nevetek rajta, mert így is kezd kellemetlen mértékben zsibongani a karom. Nem hiszem, hogy sokáig tudnám tartani magam, szóval ha lejjebb jön és tényleg segítő kezek nyújt, akkor tuti, hogy első körben jól lerázom a kezeimet, ha már sikerült valami stabil helyre érkezni. Persze a hálás mosoly az nem maradhat el, mert hát mégis csak segített a fickó, ami igazán kedves tőle. - Köszi! Hálám örökké üldözni fog, szóval menekülj! - eszméletlenül fáj a karom, ezt kár lenne tagadni, pedig még vár rám egy ablakmegbütykölés is, bár ha elég jól ismerem Patricket akkor nem zárta be. Nem szokta, legalábbis eddig így volt és kétlem, hogy változtatott a szokásain az utóbbi időben. Intek egyet kedves megmentőmnek és szépen tovább is állok. Jó azért nem nagyon messze, csak egyel feljebb, mert hát ott van az említett ablak. Már csak egy apró gond van, nem pont a tűzlépcső vonalában helyezkedik el, hanem mellette, amihez ki is kell hajolni és az átmászás sem lesz a legkönnyebb, de akkor is megoldom valahogy. Simán elérem az ablakot és persze baromira zárva van. - Francba! - inkább csak az orrom alatt morgok, lehet hogy nem is hallani onnan lentről, csak épp az a gond, hogy nem fogom tudni ezt így egyedül megoldani, vagy esetleg igen, de kissé kockázatos lenne. Ha esetleg emberünk még nem jött volna fel, akkor lepillantok, ha esetleg mégis akkor oda, ahol épp tartózkodik. - Lennél olyan jó, hogy megfogod a derekam, hogy ne haljak csúnya halált, ha lezuhanok innen, miközben próbálom kinyitni azt az ablakot? - oh hát fel sem merül bennem, hogy esetleg azt gondolja, hogy valamiféle tolvaj vagyok, aki épp betörni készül valahova. Amúgy is, ez egy eléggé lepukkant környék, már miért akarna bárki betörni akármelyik házba is? Nem hiszem, hogy túl sok érték van bármelyik lakásban is, amit le lehet nyúlni.
Drake Serpentinus
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Gilles Marini
Hozzászólások száma : 9
Kor : 40
Tárgy: Re: Drake & Jenna Szer. 2 Júl. - 4:04
Az ifjú Drake mindig is szeretett szárnyra kapni a fenséges New York felett, ám napközben ezt ritkán engedte meg magának, jobbára az éj leple alatt gyönyörködött inkább a városgigász fényeiben, amelyek madár- és sárkánytávlatból tagadhatatlanul káprázatos látványt nyújtottak, s a többmilliónyi fénypötty határozottan a szentjánosbogarak nászára, az apró kis rovarok lenyűgöző rajzására emlékeztette őt, amint a bogárkahad szépséges színmiriádba vonva ékesítette fel a fák lombkoronáit. Ezen a szép és igazán melegnek ígérkező napon azonban egyszerűen nem volt maradása lakásának falai között, az egyetemről pedig valósággal kitessékelték kedves kollégái s egyben cimborái, mondván, ennyi időt még a "Báró-Úrnak" sem tanácsos a könyvek közt s az előadókban töltenie, rájuk pedig nincs mit tenni, kétség kívül hallgatni kell, legalábbis tanácsos, hisz kétség kívül a jelenkor legígéretesebb elméi közül valóknak számítottak. Ámbátor igaz ami igaz, mellettük nagy súlyt nyomott a latban az intézményt igazgató vén salabakter szava is, aki már viszonylag régóta erőltette a szabadságra küldését, mivel a folyton a komplexumban tevékenykedő férfiú kapcsán egyfolytában problémái adódtak a kötelezően kiadandó szabadnapokkal. Most pedig, hogy már Drake kollégái is jószándékúan pedzegették a dolgot barátjuk előtt, a kedves öreg kapva kapott a lehetőségen, hogy melléjük állva pár nap erejéig útilaput köthessen a professzor úr talpára, így nem volt hát mese, menni kellett, ideje volt a kikapcsolódásnak. No nem mintha Serpentinus úrfi nem annak élte volna meg oktatói minőségében eltöltött idejének szinte minden egyes percét, dehát jelen helyzetben ez teljesen mellékesnek számított. No igen, a "Báró Úr" titulus... Nemesi származása révén gyakran csak így hívták még az egyetem hallgatói is a ritkábban használt Sárkányos-Prof. mellett, s amennyire a kékvérűség az esetek zömében hasznos, segítőkész körülményként lengte be életét, néha épp olyan zavaró, bosszantó volt. Elvégre elég kínos, ha az ember fia épp sárkánnyá változva szeretne kicsit odadörgölőzni egy-egy jobb illatú fához, vagy csak megkergetné a helyi puccparádés kutyanapokon a pedigré-piedesztálra emelt falka kutyakirályait, visszaadva a kölcsönt, amikor emberi alakjában ők hozzák rá a szívbajt a hirtelen, alattomos ugatásukkal, ám mindezt nem teheti, mert valami frissen feltörekvő firkász újságíró a sarkában van, és pont az ő lerágott csontként ismertnek vélt vérvonalát szeretné firtatni, vagy a jelenlegi rémunalmas cselekedeteit a bulvárlapok számára. Minthogy a kiemelkedően remeknek ígérkező időjárás végett szerette volna elejét venni az ilyesféle találkozásoknak, a garázsban hagyta luxusautóját éppúgy, mint az egyéb példányokat, s helyette taxiba pattant, úgy furikáztatta el magát a település határáig. Innen persze saját erdeje felé is vehette volna az irányt, de mivel azt most saját alkalmazottai lepték el, hogy a szezon elején felmérjék az állapotokat, s velük sem kívánt cseverészni, ezért helyette a már jól ismert útvonalon baktathatott egy az átalakulásra alkalmasnak tartott helyszín felé, hogy aztán az évszázados tölgyes rejtekén lezajló metamorfózis után szintén rutinszerűen ismert módokon közelítse meg a város belsejét, de immár a légáramlatokat megnyargalva, csupa fog és karom testeinek egyikében, szájában és orrában a szabadság és a friss levegő üdítő ízével s illatával. Merthogy bizonyos magasság felett a füst, a szmog, és a felkavart port már egyáltalán nem volt jelen, zavaró hatásaiktól megkímélhette magát. Persze a sűrűbben lakott részeknél már inkább vagy mégmagasabbra szárnyalt, vagy a napfényben fürdő csupa üveg és acél épületrengeteg magasbaszökő példányainak árnyékába ereszkedett, onnan pedig téglából rakott testvéreik falainak rejtekében cikázott tovább, mivel egészen konkrét elképzelései voltak a napból hátralévő órák elteltöltésének módját és helyét illetően. Jó ideje megszerette már azt a régi építésű társasházat, amelynek tetejét innovatív módon befüvesítették, ám valami csoda folytán sosem ment fel szinte senki. Ez utóbbi tényről megbizonyosodhatott, mikor felkereste az épületben lakó házmestert, hogy megismerve a jókora épület tervrajzait, s belső állapotát kipuhatolja, vajon elbírná-e szörnyalakjának súlyát az ódon, de kívülről mégis egészen tetszetős épület tetőszerkezete, ugyanis a tetejére vezető fémajtót belülről batárnagy lakattal zárták le, s eme roppant biztonsági szerkezet kulcsának hollétéről a delikvensnek állítása szerint már évek óta nem volt tudomása. Hogy biztos legyen a dolgában, Drake kisebb összeget adományozott a lakóközösségnek valamilyen triviális kifogás ürügyével, majd ezért cserében kívülről, mindenki tudta nélkül megolvasztota a nyílászárót itt-ott, hogy ne lehessen egykönnyen meglepni őkelmét, midőn majd a fűben sütkérezik. Persze csak óvatosan pirított oda a pántoknak, így ha valaki nagyon akart, a lakat levétele után fel tudta tépni az ajtót, némi hangos feszegetés után -az ilyesmiben a sárkány már nagy gyakorlattal rendelkezett-, nomeg mert amúgyis ott volt az a nyikorgó, tetejénél szemmel láthatóan rég nem használt tűzlépcső, amelyen kész lehetetlenségnek tartotta, hogy bárki meg tudja közelíteni őta figyelemfelkeltő zajáradat nélkül, ugyanakkor mégis használhatták (volna) a lakók a fel- vagy épp lejutáshoz. Drake az évek folyamán New Yorkban több ilyen kis hesszelőhelyet keresett vagy kiépített magának, territóriumának légtere alatt egyszerűen lennie kellett hasonlóknak, ez nem lehetett kérdéses. Persze ha valaki ismerte volna némely szokásait, bizonyára enyhén szólva flúgosnak tartotta volna őkelmét, amiért elhagyta a várost csak azért, hogy aztán a saját szárnyán jöhessen be ismét, pedig egyszerűbb lett volna átalakulnia akár a saját nappalijában is, de a sárkányfinak megvoltak a maga okai az ilyesmikre. Mindenesetre a nap eddigi fénypontjának a kellemesen fárasztó repülés utáni hosszas sütkérezés ígérkezett a napon, a fű, és a sarki grilles ételkölteményeinek összekavarodott illatával. Lefőzhetetlen páros... A sárkány szárnyait kitárva neki is látott hát, hogy lehetőségeihez mérten nagy elánnal használja fel a tetőn punnyadva a napenergiát, és persze eközben kiadósat szundítson, de egy megveszekedett eb, és annak gazdája minduntalan ugatott, illetve óbégatott. Drake ezt az egyet utálta ebben az amúgy számára eszményi helyben, ha ugyanis a megveszekedett ebre, és kigyúrt, mégis méretes sörhassal rendelkező embertársára rájött az órákig tartó tíz perc, előbb utóbb a sárkánynak nem volt maradása. Az említett hülye dög, és a kétlábon járó konzervnyitója a szomszédos házban lakott, a sikátor túloldalán terpeszkedő épület földszintjén, s a Zeusz névre keresztelt négylábú minduntalan kiszökött az ablakon a rácsok között, hogy a sikátor mocskát túrja, egetrengető zajt csapva a kukákkal, szemeteszsákokkal, meg még ki tudja milyen francos, senkinek sem kellő nyavalyákkal. Persze mire az égimeszelő dobermann már-már abbahagyta volna a lármázást, a csökkentagyú gazdi volt a soros, hogy eszetlen óbégatásával bezavarja a szintén nem túl elmés jószágot, ily módon elkerülve a nehézségeket, hogy elhagyva lakását, s megkerülve a tömböt hazavihesse-beterelhesse a kutyát, lévén, ő maga nem fért ki a rácsok között. Aztán persze vagy visszaszenvedte magát a "főisten", aki körül a világ mozgott, vagy csak kijött érte a tulaj, majd mivel rendszerint elmaradt az ablak bezárása, az egész rövidesen kezdődött előről, és ez így ment egész nap, egy délelőtt alatt akár hatszor is. A mai napon a harmadik kört tudta le a kutya, minduntalan felverve a sárkányt édesded álmából, ezért Drake kezdte elveszíteni a humorérzékét, pláne, hogy a férfi, akié a kutya volt, most valahogy sokkal lassabban reagált a kutya szökésével járó zajokra, és ezért sokkal tovább tartott az ugatás-zajongás-rajcsúrozás, mint az megszokottnak volt mondható. Az alakváltó felébredve már-már azon volt, hogy biz isten megsüti a kutyát, és eleget tesz a francia konyhát érintő vicceknek az elfogyasztásával -merthogy vezérelve volt, hogy ok nélkül ne pusztítson el semmilyen érző lényt-, legyen bármily undorító is az elképzelés, de aztán talán mintegy kárpótolva őt a hosszas időintervallumokra rúgó zavargásért, jó ideig nyugton fetrenghetett. Igaz, aludni most már nem volt kedve, helyette visszaváltozott emberi férfivá, és hanyatt fektében kezdte figyelni az általa a felhőkbe képzelt ábrákat, míg szájábn egy letépett fűszálat rágcsált. Tényleg nagyon felemelő volt a dolog! De ami ily szép és kényelmes, az talán törvényszerű, hogy nem tarthatott sokáig, mert hát persze, hogy annak a nyamvadt konzervzabálónak megint fel kellett döntenie a kukákat, amit legalább nagyjából mindig visszaállítgatott a gazdája.
-Kész, most megölöm, vége van!
Fortyant fel Drake, és kikapva egy füves földgöröngyöt maga mellől megfordult fektében, majd kiköpte a fűszálat, és sietősen, négykézláb mászott az épület széléhez, kezében a jókora földdarabbal, felkészülve rá gondolatban, hogy némi rendreutasító hajigálással visszazavarja a blökit az ablakon, mert ez így már nagyon nem járja. Ha a gazdája nem tanította meg a normális viselkedésre, ülni-feküdni-kultúráltanszórakozni, satöbbi', majd a földgöröngyök megteszik a magukét, amint mellette hangos csattanás kíséretében becsapódnak az aszfaltba. Amint azonban hajításra emelt kézzel lekémlelt a mélységbe részben a tűzlétra rácsos lapjain és fokain keresztül, Zeuszt sehol sem látta, csak a még mindig mozgásban lévő, felbukfencezett fémkukát, s röviddel később természetesen kiszúrta az alsó létrafokok egyikébe kapaszkodva lógó leányzót, és valahogy az az érzése támadt, hogy az ifjú hölgynek nem éppen tornázni van kedve. Minthogy kezében a földröggel elég ellenséges látványt nyújthatott épp Keiko fölött, ezért az eddig markában szorongatott göröngyöt hátradobja a háta felett, elvégre nehogymár azt higgye vlaki, hogy pont őt áll szándékában képen dobni vele, majd bár csak részben tudta kivenni, hogy mit is csinál a származását tekintve távolkeleti beütésű lány odalent, kedvesen intett neki, ha már egyszer lebukott, hogy fent van a tetőn.
-Tudok segíteni valamiben, kisasszony?
Kérdezte jókedélyűen, mikor látta, hogy a teremtés feljutása a létrán nem éppen azonnalinak mondható, pedig valami hasonlón törheti a fejét -elvégre ha lefelé tartana, nyilván csak leugrana, és kész- s hangját alaposan visszaverte a sikátort határoló két épület, majd azonnal elkezdett leloholni a tűzlépcsőn, hogy jobban hallhassa az esetleges választ, és persze igény esetén tényleg segítő kezet is nyújthasson. Valóságos pókemberként szedte akár ugrálva a lépcsőfokokat, mivel nem tartott a leesés veszélyétől, hiszen ebben a magasságban még ilyen esetben is átalakulva szárnyai megmentenék a csúfos és egyúttal végzetes, ám tíz pontos csukafejessel ékes pofáraeséstől.
Sekigawa-Hendricks Keiko
mutant and proud
független
loneliness is a gun
Play By : Levy Tran
Hozzászólások száma : 153
Kor : 32
Tárgy: Drake & Jenna Kedd 1 Júl. - 12:58
Drake & Jenna
Halkan surranok, mint a macskák, vagy legalábbis fogjuk rá. A kis utca szerencsére elég csendes, a főúton is viszonylag kevesen járnak már és egyelőre egy sem fordította erre a fejét, szóval baromi jó vagyok. Csak végre el kéne érni, hogy az a nyomorult tűz létra lejöjjön. Újabb ugrással próbálkozom, de még mindig magasan van. Töprengve állok meg, mert az már tuti, hogy ez így nem fog menni. Kéne még nőnöm legalább tíz centit és sajnos nem valószínű, hogy ez a következő pár percben meg fog történni, tehát valami mást kéne kitalálni. Milyen jó is lenne magasabbnak lenni! Végül kiszúrom a kukát, ez jó lehet, kérdés csak, hogy fel tudok-e úgy mászni a tetejére, hogy közben ne zúgjak el és ne csináljak oltári ricsajt, mert oké, hogy lassan esteledik, de azért minden bizonnyal vannak otthon a környező lakásokban és a végén még valaki ki találna nézni, ami nem lenne túlságosan hasznos számomra. Ügyesen próbálom a tűzlétra alá irányítani a nagy kerek fém kukát. A fedele elég labilis, de nincs más opció, ezt kell megoldani. Az a jó, hogy mindig is elég ügyes voltam, az egyensúly érzékemmel sincs nagy baj, tehát menni fog, mert mennie kell. Persze azért pár nyögés felszakad, amíg végre elérem a célt, és a segédeszközt a célállomásra küzdöm. Újra felpillantok, ez így már tökéletes lesz, már csak tényleg azt kell elérnem, hogy fel is tudjak mászni rá végre és ne dőljek le közben. Nagy levegő és... hajrá Jenna! Sikerült párszor azért megbillennie alattam, de végül csak meg vagyok és a tűzlétra is elérhető távolságba, vagy inkább közelségbe kerül. Épp csak fel kell nyúlnom, és nem is a legalsó fokot érem el, bár így is fel kell majd húznom magam. Megkapaszkodom, és elrúgom magam a kukától, aminek hála persze az hangos robajjal dől el. Behúzom a nyakam és automatikusan pisszegem le, ami persze nem sokat ér. Nem nyílik ki egy ablak sem, éljen! Az viszont már egy fokkal nagyobb gond, hogy alulról valahol a harmadik fokon csüngök és... szóval most kéne egy kicsivel több erő a karomba, hogy fel is húzzam magam. Igazából azt hittem, hogy ha már meg van, akkor a súlyom lehúzza majd a földig és akkor minden remek lesz, de ez persze nem történik meg. Remek!