Valkűr háló

Tárgy: Re: Valkűr háló Szomb. 23 Aug. - 14:46

Ethan & Lily

Eddig csak buszon ültem, meg azon egy alkalommal autóban is, amikor a birtokra hoztak, így nem sok véleményem van még a motorról, de hát meglátjuk, egyszer élünk, ahogyan mondani szokták. Azt kell mondanom, felkeltette a fantáziámat, kiváncsian várom, hogy megmutassa, hogy számára mi benne az ilyen lelkesítő. Egyenlőre bólogatok az ötletre, hogy aztán az én szobámban egymás karjaiban kössünk ki, és hallgassam a magyarázatát.
- Szerinted el kell mesélnünk egymásnak az életünk történetét, hogy ne tűnj hamarinak? – Simítok végig most ismét a mellkasán, mindig ezt csinálja, hogy csábítónak hív, pedig nem is tudatos, csak azon vagyok, hogy a másiknak, jelen esetben neki jó legyen. Nem mondta, hogy igazán zavarná a dolog, ha megtenné, akkor nagyon erőt kéne vennem magamon, vissza kéne kapkodnom a kezem, hogy ne érjek hozzá. De miért is tenne ilyet? Azt mondta, hogy nincsen szerelmese, akkor baj tán, hogy ilyen vagyok vele? Azt mondta, közvetlen. Hát így hívják, ha kimutatjuk, amit érzünk? Akkor tényleg az lennék.
- Gyönyörű? Oh, Ethan, édes tőled, nem is tudom hova tenni ezt a sok dicséretet. De tudod erről nem tehetek. Oké, hajamat sokat fésülöm, arra lehet azt mondani, hogy gyönyörű, mert így is van, de minden más... az csak ilyen. Te is... gyönyörű vagy. – Viszonzom a dolgot, és tényleg nem azért, mert úgy illik, annak látom, pedig már egyszer kijavított, hogy a fiúkra nem használunk ilyen jelzőket, de most mit mondjak, olyan... erős...? Magas? De hát tényleg egy igazi szőke herceg, és azok is gyönyörűek, és kész!
- Nem kell bírnod magaddal. Furcsa volt az a csiklandozás a számban, elsőre. Furcsa alatt mégsem azt értem, hogy rossz. Nem megszokott. Zsongtam tőle mindenhol. Vagy ezt nem kéne mondanom, hogy neked ne legyen rossz...? Tényleg nem értem, miért csinálsz úgy, mintha attól félnél, hogy bántasz engem. Mondtam már, úgy jó minden, ahogy vagy. Elfogadhatnád már... – A nevetésén csakis vigyorogni tudok, és amikor magához húz, végre megkapom amit akarok, és miután az előbb a nyakamat kezdte el gyengéden csókolni, most én veszem át a gyeplőt, ahogyan tőle láttam. Nem, akkor csukva volt a szemem, de kb. így csinálta, és miután nekem valami egekbe emelő érzés volt, neki miért ne lenne az? Remélem.
- Velem félős vagy. Bár tudnám miért, ha amúgy nem. De végülis.. kit érdekel? – Kacagok vele együtt, néha megérzem a teste reakcióját, aminek itt és most nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget. Egyértelmű, hogy a fiúk mások mint mi, nem akarok most ezen gondolkozni, lesz ahogyan majd lesz. A nyakáról végre rá tudok térni az ajkaira. Leszögezhetjük, nem vagyok profi, de mindent pótol a lelkesedésem, amilyen rajongással nézek rá, nem állok meg az ajkainál, ösztönszerűen helyezkedem el az ölében, az arcára is nyomkodva a puszikat, még a fülébe is egy picit, hogy ne süketüljön meg, de időről időre visszatérek oda, amit mutatott, remélve, hogy nem vagyok nagyon ügyetlen. Végigsimít a tarkómon, a hajam érintése nálam mindent visz, így egy pillanatra meg is állok, hogy összenézzünk, mert ismét érzem a valamit a nadrágjában, ahogyan egymáshoz ér lent is a testünk. Valami végigcikázik bennem egy szívdobbanásnyi időre, aminek itt és most nincsen folytatása, talán jobb is, mert kezdem nem érteni ezeket a jeleket. Elengedjük egymást, mosolyom nem fagy le, milyen szerencse, hogy rámálmaim voltak, hiszen máskülönben ki tudja, hogy mikor találkozunk ismét.
- Ahha... – Bólogatok értelmesen, bár kicsit bután érzem magam, hogy mindent ő kell, hogy megmutasson. Mikor jön el annak az ideje, hogy én mutatok neki valami különlegeset... Bűvésztrükkök! Ez lesz az! Na majd kiagyalok számára valami szórakoztató kártyás előadást. Társasozni most úgysem tudtunk.
- Jó-jó! – Veszem kézbe immár a kakaómat, és anélkül, hogy kiönteném, most már tényleg felhajtom. Nem lepődöm meg, hogy csak a kisgatyában látom, az első alkalommal is úgy találkoztunk, együtt is aludtunk, mint most fogunk. Akkor nem volt alkalmam úgy igazán megnézni magamnak, azzal foglalkoztam, hogy ne legyen rosszul, és hogy miket mond, ezúttal viszont lejebb is téved a tekintetem a boxer környékére. Végül nem kérdezem meg, de valami állatira érdekel, hogy mi volt az a furi érzés ott lent? Inkább gyorsan kiszaladok a fürdőszobába, hogy elvégezzem a dolgomat, fogmossak, egy jó kislány tisztán kerül az ágyba, a zuhanyzást már a közösben elvégeztem, mielőtt rámtalált Merciék szobájának. A hajamat ezúttal nem fésülgetem sokáig, gyorsan visszatérek hozzá. Visszavetkőzöm fehérneműre, immár előtte, semmi szégyenlősség nincsen bennem, az előbb is így látott, még ő forszírozta, hogy kapjak már magamra valamit. Lekapcsolom a villanyt, és már a félhomályban indulok el felé, most van annyi mázlim, hogy nem esek hasra, gyorsan rátalálok, annyira nem vagyok vak. Mellé csusszanok az ágyba, úgy látom máris megvannak a tervei a folytatásra, amin nagyot vigyorogva nyújtom a karomat, hogy odaférjen hozzám.
- Gondolatolvasó. – Nevetek fel halkan, jó késő van, a folyosón már biztosan mások is alváshoz készülődnek. Még mindig csiklandós vagyok az oldalamnál, ezért a nevetés kacagásba fúl, főleg hogy még harapdálni is támad kedve az uraságnak.
- Nem. Én foglak téged. – A nyakrapuszin ugyan felsóhajtok, főleg, hogy halad lefelé a kulcscsont felé, furcsa és mámorító érzés ez. Ha nem lettem volna annyit bezárva, ha megtapasztaltam volna, hogy milyen az, amikor az embert szeretik, talán nem lennék ennyire kiéhezve, így viszont nem birok uralkodni magamon, hogy végre valakitől megkapom. Nem tudom, hogy mit is csinálunk úgy igazából, nem tudom, hogy mit jelentek neki, csak annyit érzek, hogy hangosabban szuszogok a kelleténél, és úgy markolom a takarót, mintha az életem függne tőle. Én akartam megcsókolni, de félresöpörte minden kezdeményezésemet. Végre csak hátradől, nem kell engem húzni, most már átveszem az irányítást. Kicsit ugyan leutánzom azt, amit ő kezdett, de ellopta az ötletemet. A szenvedélyes csók, amibe belekezdett, most az én kezemben van, folytatom hát, nem engedve neki, hogy szünetet tartson. Észre sem veszem, hogy hol emeltem fel picit a combomat át az ő lábára, apró almamelleimet hozzányomom a testéhez, és buzgón megszeretgetem. Végül ha elfogyott a szuflám, akkor kezdek csak intenzív levegőkapkodásba. Végül csak bólintok, mert nehezemre esik megszólalni, a sötétben ez mennyire látszik, azt nem tudom. Odabújok a mellkasára, finoman cirógatva azt, szőke tincseim teljesen szétterülnek, remélem nem kerül a szájába. A combomat pedig csak akkor húzom vissza, ha arra panaszkodna, hogy már tökéletesen elzsibbadt.

//Szerintem is^^ Enyhén szólva imádtam *.*//

Tárgy: Re: Valkűr háló Hétf. 18 Aug. - 13:18

Úgy érzem, hogy tényleg szeretnék majd több időt eltölteni ezzel a kicsi lánnyal, ezért is vetem fel neki a motorozás ötletét. Quinn annak idején némileg tartott tőle, de mégis úgy érzem, hogy élvezte, talán Lily-nek se lenne ellenére. Az tuti, hogy a szőkeséget nem zavarná az, hogy át kell ölelnie és még hozzám is bújna száguldásunk közben, ami természetesen jól hangzik.
- Akkor legalább velem fogod először kipróbálni, hogy milyen is lehet motorozni. – kacsintok rá jókedvűen, majd ez után térünk át a lány szobájába, ahol az este némileg más fordulatot vesz, mint amit eleinte terveztünk. A csók sajnos nem úgy alakul, ahogy szerettem volna, de nincs mit tenni, most már késő bánat, én hamarkodtam el, nem is értem, hogy miért.
- Mert tényleg az voltam, még nem is ismerjük egymást igazán, én mégis megléptem ezt, de olyan közvetlen vagy és gyönyörű, hogy nem bírtam magammal. – ismerem be némi tarkóvakarással, miközben természetesen szavai is eljutnak fülembe. Jól érzi magát velem, ezt pedig remek hallani, mivel velem nem szoktak igazán hosszú távon boldogak lenni az emberek, de vágyom a kivételre. A lány szavaira viszont most már muszáj felnevetnem, miközben ismét magamhoz húzom egy ölelésre.
- Hogy én félős? Oh, ne hidd azt kicsi lány… egyébként se hinné el neked senki, ha ilyesmit állítanál rólam. – még mindig kissé kacagok, mivel ez így tényleg viccesen jött ki. Egyszerűen nem akarom őt is megbántani, mert ha a vágyaimra hallgatnék, akkor már letörtem volna a bimbódzó virágját is, nem várva meg, amíg teljesen kivirágzik, viszont vele nem fogok ilyen szemét lenni, ő jobbat érdemel. A csóknak viszont nem állok ellen, mivel ő kezdeményezi, ő akarja, így vonom magamhoz a törékeny szépséget és nemsokára ajkam az övére talál, miközben finoman tarkójánál megmasszírozom egy kicsikét. Ahogy ajkam beszívja, úgy sóhajtok fel én is és mozdul meg ismét nadrágomban valami, aminek nem kellene. Le kéne nyugtatnom magam, mégse vagyok képes félbehagyni a csókot, lerázni őt magamról, mivel iszonyatosan jól esik az a gyengéd, érzelmekkel teli tett, régen volt már ilyesmiben részem, ahol nem a vágy vezérelt elsődlegesen. Na de minden jónak egyszer vége szakad, így mosolyodom el, majd egy nyakra puszi után eresztem ki kezeim közül. Kell egy kis pihenő, egy minimális távolság, legalább néhány másodpercre.
- Mert mindennek eljön egyszer az ideje és akkor kell megmutatni. De örülök, hogyha tetszett… - vigyorgok rá most már pajkosan és amikor érzem, hogy mit kér, csak finoman mászom ki az ágyából, nem adva meg neki a puszikat, vágyjon csak rá, annál édesebb lesz, ha megkapja. Látom rajta az apró félénkséget, a meglepettséget és igazán mulattat a helyzet, nagyon is tetszik a reakciója.
- Szerintem ideje lenne lepihennünk, szóval ha megittad, akkor bújjunk be az ágyba, jó? – fogom meg én is a saját bögrémet, majd iszom ki a finom italt, ez után pedig kibújok nadrágomból, hogy már csak a fekete boxer maradjon rajtam. Most már nem állok odalent, szóval nem kell itt félni… Az ingből is kibújok, így egyetlen boxerben mászom be az ágyba és remélem nem bánja Lily, ha neki kell majd lekapcsolnia a lámpát. Ha pedig ez megtörténik, ismét karjaim közé zárom, betakarom magunkat, majd végül finoman fölé hajolok – de nem mászok rá -, és néhány apró csókot lehelek puha nyakára.
- Csak nem erre vágysz, kicsi lány? – suttogom fülébe, majd finoman megharapom a nyakán az édes bőrt, miközben kezem játékosan végigfuttatom oldalán, majd lapos pocakján, de nem nyúlok olyan helyre, ahol túlságosan is intim lenne.
- Szeretnéd, ha ismét megcsókolnálak? – egy újabb puszi a kívánatos nyakra, majd picit lejjebb halad ajkam, de még mindig a kulcscsontnál maradok, majd térek ismét vissza az érzékeny nyaki felületre. Ha pedig már úgy érzem, hogy a lány eléggé vágyik a csókomra, akkor megkapja tőlem egy hosszú, szenvedélyes csók formájában. Viszont érzem, hogy ez az egész már nekem is túl sok lesz, kezem is majdnem elkalandozik domborulatai felé, de még időben fogom vissza magam és dőlök hátra a csók után, majd húzom őt mellkasomra.
- Szerintem bemelegítésnek ennyi elég lesz, inkább aludjunk. – na persze ezek után nem lesz könnyű aludnom, de úgy érzem, hogy most muszáj leállnom, mert itt helyben megdugom és nem hiszem, hogy ő arra fel lenne készülve. Szóval lehunyom szemem és próbálok mindenféle lohasztó dologra gondolni, miközben kezemmel hátát és szőke tincseit cirógatom, várva, hogy elaludjon rajtam, majd egyszer csak engem is el fog nyomni az álom.

//Hát khm, ebben a szituban úgy láttam jobbnak, ha inkább bealszanak a drágák, szóval köszönöm a játékot, aztán majd érdekes lesz a következő találkozás. Very Happy

//

Tárgy: Re: Valkűr háló Pént. 15 Aug. - 19:33

Ethan & Lily

Értetlenkedve próbálom lekötvetni a srác magyarázatát, érveit, némi fáziskéséssel ez sikerül is, az itteni életem alatt hatalmas lépésekkel szívom magamba az új tudást. A szüleim valahogy nem beszéltek arról sem, hogy kivel hogy érdemes viselkednem, és persze Daryl jelenlétében mi a teendő, szépen mosolyogni, engedelmeskedni. Nem volt ezzel semmi baj, mindig szerettem az öltönyös muksót.
- Motoron? – Kerekedik el a szemem, és nagy lélegzetvétel után folytatom csak. – Dehogy ültem. Abból, amit elmondtam, szerinted engedték volna? – Simitok végig helytelenítően az arcán. Szó sincsen róla, hogy kioktatnám, annyi mindent tanít nekem, még lelkiismeretfurdalásom is van csöppet, hogy mennyivel a szüleim elé helyezem őt. Talán azért lehet, mert ő kérdez, és a vágyaim alapján cselekszik. Anyáéknak megvolt a maguk szabályrendszere, nem voltak kérdések, nem volt ellentmondás. Ethan úgy kezel, hogy érezteti, tényleg fontos vagyok számára, és ahányszor csak rámnéz, mindig feltámad bennem a vágy, hogy odabújjak, vagy a fejemre tegye a kezét. A saját szobámban folytatjuk a megkezdett szerettetteljes pillanatokat, és átkozhatnám magam az ügyetlenségem miatt, a szárnyaimra is foghatnám, hogy így más az egyensúlyom, mégsem tudok haragudni senkire a helyzetért, amely kialakul. Elszúrom persze azt is, mert olyan vicces, furcsán érdekes dolog sül ki abból, ahogy hozzám közeledik, aztán nem győzöm ellentmondani, hogy mégis jól esett, csak...
- Tisztára mesébe illő, engem még nem csókoltak meg soha, te meg hamari voltál. De miért is lettél volna az? Nem tudom, hogy mikor illik, vagy miért illik. Nem is szeretem azt, ha gúzsba kötünk dolgokat. Tudod, hogy mennyire jól érzem magam veled, akkor miért vágsz ilyen bánatos képet drága? - Kérdezem felülve, ahogyan elhúzódna, én mozdulok szorosan a nyomában, közben ki is derül a szomorúsága oka, amit próbálok ugyan komolyan venni, de nem megy. Figyelmesnek tűnő arccal bólogatok, mégis megjelenik a játékos mosoly az ajkaimon.
- Mindig ott kötünk ki, hogy mennyire nem tudok semmit, te meg olyan félős vagy, hallod e! – Sóhajtok fel édesen, ahogyan a hajamat simogatja, már megint megtalálta a gyenge pontomat, annyira mégsem visszafogott, mint hittem. Élvezkedek pár pillanatig, aztán ismét a szemébe nézek, hagyom, hogy kiöntse nekem a lelkét. Én aztán tudom, hogy ő már felnőttebb ebben az egészben, biztosan szokott másokkal is puszizkodni, akkor velem milyen ilyen... lelkizős, na...
- Tudom én. Ez az én Ethan-om. Aki tudja, hogy mi a jó nekem. – Nevetek rá, és végigcirógatom a fülét, s miután az ölében ülök, szabad kezemet nem ejtem az ölembe, a mellkasát simogatom, mintegy pótcselekvésként, nekem jól esik, ő meg biztosan szól ha nem. Megpróbálkozom most én azzal, amit mutatott, elsőre olyan furcsa, nem hideg, mint a fagyi, de olyan lágy, puha, mégis biztonságot nyújtó, ahogyan egymásra találnak a nyelveink, az orromon kezdek el levegőt venni, de valahogy félresikerül, és egy hatalmas sóhajtás következtében teljesen beszívom az ajkát, mintha az ő tüdejéből lélegeznék. Az érzettől kellemes zsibongás járja át a melleimet, valahogy soha nem érzett forróság ez, mert most mindkét kezemet a nyaka köré fonom, kivéve amikor visszakérdez. A szavakat nehéz megtalálnom, mert nagyjából szédülök, annyira mámorító mindez, zihálva próbálok nemet inteni.
- Ez nem... – A nyakamon elhelyezett puszin ösztönösen összeszorítom a csípőmet, nem tudom, hogy ez minek köszönhető. – Egyátalán nem... miért nem mutattad ezt már... előbb? – Magamhoz húzom, hogy még oda kérek pár ilyet, aztán leszállok róla, és kiderülök az ágyon, enyhén pihegve. Össze kell szednem magam, csak félénken pislogok rá, hirtelen nem is tudom, hogy mit kezdjek magammal. Remélem ezt a csókos dolgot még akkor újrajátszuk, ha már lekapcsoltuk a villanyt. Végül felülök, és tényleg beleiszok a kakaómba.. Még mindig nehéz megszólalnom, állandóan vigyorgok.

Tárgy: Re: Valkűr háló Szer. 13 Aug. - 23:23

Kezdem úgy érezni, hogy vannak dolgok, amelyeket nem kéne még ennyire megpróbálnom elmagyarázni Lily-nek, így csak fejet csóválok arra, amit mond, majd ez után térünk rá a szüleire, arra, hogy miként viselkedtek vele, hogy milyen volt az élete az X-birtok előtt. Igazán sajnálatos az, amit hallok, de biztos vagyok benne, hogy a szárnya is tehet részben erről az egészről, amelyet oly nagyon szeretnék valamikor én is már látni.
- Most már ne is gondolj arra, ami történt, inkább nézz előre, a jövőben. Most már bármikor kimehetsz, amikor csak szeretnél és oda mész, ahova akarsz. Ha gondolod, valamikor elvihetlek motorozni. Ültél már motoron? – kérdezek rá kíváncsian, miközben gyönyörű, kék szemeit fürkészem, majd nemsokára már a távozás mellett döntünk, hogy az estét a Valkűr hálóban folytathassuk. Itt fogok aludni ma éjszaka, ez teljesen biztos, de előtte még vár ránk némi beszélgetés és játék… legalábbis ez a terv, de Liliane tettének hála minden borul. Finoman az ágyra döntöm, majd nemsokára apró puszikkal jutalmazom csinos pofiját és ajkát, miközben simító kezemtől se vonom meg az élvezeteket, és végül a csók is elérkezik. Én próbálnám megadni neki a legszebb csókot, amelyben része lehet, amit majd elmesélhet a barátnőinek, de mindez borul azzal a bizonyos nevetéssel, én pedig még szép, hogy ezek után eltávolodom tőle. Oké, tudom, én voltam túl gyors, én siettem el mindezt, pedig nem kellett volna.
- Tudom Lily, tudom… Ne haragudj, túl hamari voltam. – ismerem is be, amikor elmondja, hogy őt még soha se csókolták meg. Ezzel eddig is tökéletesen tisztában voltam, én viszont mégis megtettem, bár ez annyira talán nem nevezhető csóknak, hiszen oly rövidke volt.
- Nem, dehogy baj, csak… furcsa volt, hogy elnevetted magad. Én pedig nem akartam olyasmit tenni, amit esetleg te nem szeretnél. – magyarázni azt nagyon tudok ám. Most viszont picit távolabb akarok kerülni tőle, de a szőkeség természetesen nem hagyja, így sóhajtok fel, amikor az ölembe mászik, majd megadóan hagyom, hogy megérintsen, hogy homlokunk is összeérjen, miközben barna szemeimet az övéibe fúrom.
- Igen és tudod, ez igazán megnyugtató, hogy nem azért teszed, mert azt akarod, hogy nekem jó legyen. – ismét végisimítok a szőke hajzuhatagon, miközben most már némi mosoly is megjelenik ám ajkam szegletében, majd ez után húzom magamhoz, és hangzik el a bocsánatkérés is. Jól esik tudni, hogy velem akar lenni, de vajon jó srácot választott erre az egészre? Csalódást fogok okozni neki, ahogy mindig, mindenkinek, egész életemben és őt nem akarom megbántani, mégis, képtelen vagyok most már eltolni magamtól.
- Talán azért, mert az vagy. – vigyorodom el, miközben felelek is neki, de ő tovább beszél, mint aki soha se szeretné befogni és ismét olyanokat mond, amely szavak a lelkemet simogatják. Hagyom is neki, hogy eltávolodjon úgy, hogy ismét egymás szemeibe tudjunk nézni, majd amikor megérzem a csók kezdeményezését, automatikusan hunyom le szemeimet, majd finoman ráfogva tarkójára vonom magamhoz jobb kezemmel, míg bal a derekára kerül, hogy még jobban magamhoz szoríthassam. Most már az érzékiséggel némi szenvedély is vegyél, miközben nyelvem ismerkedni kezd a lányéval. Érzem, hogy akad azért még némi mosoly a szájánál, de tartja magát, én pedig most nem eresztem el, hosszan csókolom, amíg rá nem érez az ízére és csak ez után hagyom meg neki, hogy eltávolodjon tőlem és engedem el tarkóját is.
- Nagyon rémes volt? – bököm meg finoman pocakját, miközben most már mosolyogva nézek szemébe és egy kis puszit lehelek a formás hattyúnyakra.

Tárgy: Re: Valkűr háló Vas. 10 Aug. - 12:40

Ethan & Lily

Türelmesen hallgatom, amikor még egymás mellett ülünk, olyan furcsán magyaráz, én megpróbálom felfogni, egyenlőre nehezen megy. Annyi világos, hogy túl kevés ruha volt rajtam, de hát rajta is, amikor legelőször láttam a folyosón. Az már egyértelmű, hogy csábító? Hűha, akkor jobban fel kell öltözködnöm, mert szeretek kevésben mászkálni. Ha Ethannak így megnyugtatóbb, akkor nekem nincsen gondom ezzel. A hasonlatot csak próbaként mondtam, addig már nem jutok el, hogy ténylegesen összekapcsoljam valami mással, ami nem egy finom süti, vagy gyümölcs.
- Nem sietek én sehova, a szobámba is csak két hónapja költöztem be. – Bólogatok hevesen, egészen addig, amíg meg nem puszil a homlokomon, amelyből összesimulunk, lágyan, gyengéden cirógatom, igazán kellemes dolog, közben pedig bebújok az ölébe. Nem tudom, hogy ez mit jelent, ahhoz egyszerű lélek vagyok, hogy ezeket túlgondoljam. Leegyszerűsítem annyira, hogy szeretek vele lenni, és ha megpuszil, hozzáhajol, ez miért lenne rossz? Túlságosan nagy a szeretetéhségem, és ebben ő tud segíteni. A családomról kérdez, túl sok információval nem tudok szolgálni, a szüleimet még én sem ismertem úgy igazán.
- Csak tudod... amikor végre kimehettünk sétálni, több velem egykorút láttam, akik egyedül voltak, vagy a barátaikkal. Nekem ezt nem lehetett. Talán a szárnyaim miatt. Pedig én megígértem nekik, hogy ügyes leszek, időben jövök, de soha, egyszer sem. – Felelem, igazából elég sokat gondolkoztam az ilyesmin, de csak egyszer kérdeztem rá, utána fél évig nem mehettem még repülni sem. Pedig még az is felügyelet mellett volt, valami fura tartó volt a lábamon, hogy ne menjek messzire. Azt is olyan ritkán engedték. Átsétálunk a szobámba, az előkészületeket sikerül teljesen elrontanom a kis balesettel, mégis, ami megtörténik, azért nem sajnálom. Valahogy a karjában kötök ki, de most teljesen máshogyan, mint eddig. Azaz nem teljesen máshogy, eddig is fontos volt minden érintés. Nem ellenkezem, ahogyan hátradönt az ágyon, kíváncsivá tesz, hogy most vajon mit fogunk csinálni. Jól látja, nincsen bennem félsz. Zavarban sem vagyok, eddig sem bántott, miért pont most tenné? Az ajkaimhoz ér a sajátjával, amely határozottan jó érzés, ösztönösen mozdulok felé, hogy átkaroljam, végigsimítsak a tincsein. Bizsergető érzés, ahogyan összetapadunk, ő odapusszant, én meg kis meglepődéssel, fáziskéséssel vissza. Aztán mégis úgy meglepődök, hogy felkacagok, még ha ezzel el is oszlatok minden varázst. Csalódást okozok, amit nem akartam, de részemről az egész ismeretségünk varázslatos, már nevetni sem szabad? Pedig fogok még! Felül, és eltávolodik.
- Engem még soha.. senki. – Kezdek bele hevesen gesztikulálva, és nem hagyom, hogy eltávolodjon, még ha nagyon rosszkedvűnek tűnik, nem viszonozza a közeledésemet, inkább magyarázni próbálok. – Ethan... Te most... nálam is butább vagy? Tetszett, ha nem tetszik, akkor nevettem volna? Sajnálom, ha ez most téged bánt, olyan csikis a nyelved, de hát ha az oldalamhoz is érsz, ott is csikis vagyok, ez most baj? – Nem hagyom, hogy rossz kedve legyen, egyszerűen annyira jó vele együtt lenni, ha ostobaságot csináltam, akkor oldjuk meg. Ha már arébb ült, akkor követem, és beleülök az ölébe, féloldalasan, máshogy eszembe sem jutna. Ismét a kezeim közé fogom az arcát, hogy összeérjenek a homlokaink.
- Van, amit azért csinálok, mert úgy hiszem szükséged van rá. Ápollak, énekelek neked. De azért bújok hozzád, azért vágyom az ölelésedet, mert azt akarom. Ha nem így lenne, akkor nem akartam volna veled együtt aludni. Azt hiszem, ha szeretünk valakit, azt kimutathatjuk, ugye? – Kissé hátrahúzódom, de csak azért, hogy egymást tudjuk méregetni. Ismét felvegyük a szemkontaktust. Tudom, hogy nagyjából semmit nem értek a dolgok lelki hátteréhez, testileg meg minden érintés új, de hát valahol el kell kezdeni. Valamennyit hallottam arról, hogy Quinn-el jó barátok, engem ez nem zavar, mégsem hinném, hogy magabiztosabb lennék a barnahajú lánynál. Én csak... azt teszem, amiről úgy gondolom, hogy másnak jó, és ami engem is boldoggá tesz. Szerencsére ez gyakran összefügg. Most ő öleli át a derekam, és bújik hozzám, egy puszit nyomok az arcára, a fülét cirógatom.
- Miért néz mindenki gyereknek? – Fújtatok szemforgatva, de nem tudok rá haragudni, maradok ahol vagyok, csak még jobban magamhoz szorítom. – Meséket nézek, igen. Nem engedtek el sehova, így van. Arra vágyom, hogy itt legyek veled? Mindennél jobban. Ugye nem is haragszol rám annyira? A nevetésemet meg fogadd el, különben halálra csikizlek. – Macskamód bújok hozzá, amolyan berzenkedően, csak az állához, hogy végre felemelje a fejét, és ha hagyja magát, akkor az ajkára tapasztom a sajátomat, és én magam próbálok meg bátortalanul, egy ügyetlen kis csók után átfurakodni a nyelvéhez a sajátommal. Most is mosolygok, de tartom magam. Nem fogom durván elszakítani magam, hogy rákérdezzek, hogy jó-e így, csak bizakodom.

Tárgy: Re: Valkűr háló Szomb. 9 Aug. - 17:39

Véleményem szerint Lilynek nem lesz könnyű dolog elmagyarázni azt, hogy mit jelent csábítónak lenni, hogy miként néz egy férfi egy nőre vagy fordítva, ha ilyesmi fordul meg a fejében, így mosolyogva hallgatom azt, hogy számára mi az, amit csábítónak vél és kissé fel is nevetek, de nem durván vagy bántóan őt hallgatva. És hát hmm, befalni? Igen, be tudnék falni egy nőt, megízlelni odalent a legféltettebb kincsét, de Liliane személyében nem ilyesmire vágyom, őt nem akarom megfektetni, egyelőre ilyesmi meg se fordul a fejemben.
- Kissé mást jelent ez a dolog, de hidd el, idővel rá fogsz jönni. Nem kell semmit se siettetni, se elsietni, mindennek eljön egyszer az ideje. – lehelek egy puha csókot homlokára, miközben mosolyogva nézek bele kék szemeibe és vonom ölelésembe. Érzem, ahogy most már ő is kezdeményezni kezdi a simogatásokat, amelyeket finoman viszonzok is, barátságosan, de mégis kissé jobban annál, és őszintén megkönnyebbülök, amikor végül elereszt. Nem kéne túl sokáig így érintenie, egyszerűen nem tudok neki már akármeddig ellenállni, hiszen férfiból vagyok, de ha beszélgetünk, talán minden más lesz és egyébként is érdekel, mint ember, minél több dolgot szeretnék megtudni róla.
- Oh értem, ez így érdekes, főleg azért, mert a szüleidről van szó. De talán csak aggódtak érted és nem akarták, hogy bajod legyen… - az érdekelne, hogy ki az, aki meglátogatta néha Lilyt és miért, de hiába kérdeznék rá, láthatóan ő se tudja, így inkább hagyom a dolgot és felkelek, hogy átsétáljunk a lány szobájába és ott folytassuk az estét, mivel ott fogok majd aludni vele, ahogy azt megbeszéltük. De a helyett, hogy a Valkűr hálóban a társassal és az italainkkal foglalkoznánk, hamar valami más veszi át a főszerepet, valami sokkal bensőségesebb, mivel ahogy ölembe esik, úgy kattan el bennem valami. Már képtelen vagyok tovább türtőztetni magam, akarom őt, meg akarom érinteni, csókolni akarom, így nemsokára az ágyra fektetem, miközben cirógatni kezdem és egyre inkább közeledem hozzá. Úgy érzem, mintha némileg zavarban lenne, de nem fél tőlem, ez tisztán látszik és nem is kell, mivel eszem ágában sincs bántani és ha valami neki sok lesz, akkor úgyis majd szólni fog, nekem szólhat, bennem bízhat. Végül nemsokára puszilgatni kezdem azt az édes száját, lassan, ismertetve az idegen érzéssel, de amikor meghallom sóhaját, másik kezem, amelyik nem őt fogja ökölbe szorul és a gatyámban is megérzem azt, hogy hirtelen kívántam meg, de nagyon! Ajkaim végül szétnyílnak, hogy egy igazi csókkal is megajándékozhassam, miközben kis kezeivel már engem ölel, cirógat úgy, ahogy azt egy igazi nő tenné, de ahogy végül nyelvét elérem, hirtelen törik meg a pillanat és mindennek annyi lesz. Szemeim kinyílnak, miközben lassan eltávolodom ajkától, majd eleresztve ülök fel és túrok bele szőke tincseimbe és egy lemondó sóhajt hallatok. Hát… erről ennyi, így kell rohadtul elrontani valamit.
- Megcsókoltalak Lily és ahogy nézem, neked nem igazán tetszett. Ez a nevetés eléggé arra utalt. – nem tetszett ez a viselkedés, ezt bátran leolvashatja rólam, mivel tényleg nagyjából bármire számítottam, csak erre nem és kicsi Ethan is szépen lelankad, pár másodperc alatt, ahogy elmegy a kedvem is a folytatástól. Ahogy érzékelem, most ő próbál meg kezdeményezni, így ajkamat elérheti, de most már csak egy minimális viszonzásra találhat csak, ez után viszont elhúzódom tőle.
- Ne, inkább hagyjuk. Ne azért csókolj meg, mert azt hiszed, hogy ezt várom el tőled, hanem azért, mert akarsz. – nézek komolyan a szemeibe, mert én erre így nem vagyok kíváncsi. Nagyon kedvelem ezt a szépséget, de tényleg éretlen még, talán én mentem el túl sokáig, talán nem kellett volna. Quinn-nél pedig annyi ideig vártam, akkor most mi ütött belém, miért siettem el? Bizonyára azért, mert Lily magabiztos, amit hiányoltam a szépszeműből, de talán valahol mégis éretlenebb, mint az a másik lány. Meg vagyok én áldva ezekkel az aranyos nőkkel. Viszont még mielőtt a szőkeség bármit negatívan kezdene el értelmezni, hirtelen ölelem át derekánál fogva és húzom magamhoz, fejem pedig vállához fúrom.
- Annyira gyermek vagy még, ne haragudj rám, hogy ezt csináltam, nem tudom, hogy mi ütött belém. – a bocsánatkérés most kijár neki, tényleg túlzásba estem, nem is értem, hogy hogy merészeltem ezt tenni vele, hogy így loptam el az első csókját, amely sajnos nem lett az igazi a nevetés miatt.

Tárgy: Re: Valkűr háló Pént. 25 Júl. - 12:49

Ethan & Lily

Körülnézek, hogy nem hagyok-e itt valamit, nem akarok elszórt ruhadarabokat, amiket utólag nehezen azonosítunk be. Merci ahogy láttam, nem egy fehérmániás, Quinn-nel azért vannak átfedések. Jó érzés, hogy valakivel el tudok beszélgetni, megérti a gondjaimat, ez a személy most Ethan, habár éjszaka a lányoktól is jól esett, hogy meghúzhattam magam a szobájukban. Most is azon az ágyon vagyunk, amelyen aludtam, a szárnyaim beszorultak a falhoz éjjel, a másik oldalon pedig lelógtak a tollak, ezt nem rám méretezték. Nem igazán értem, hogy mit lát bennem csábítónak, de hát ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Az, hogy megszárítom a hajam, csábító? Vagy a szemem? Na mindegy, úgysem fog leesni, hogy mire érti, én csak a Disney hercegnőket másolom nagy előszeretettel, ők csak szépen, énekelnek, és nem csábítóak.
- Ha te mondod... – Kuncogok fel, és örömmel veszem, ahogyan tovább ölelget, végigfutattja ujjait a hajamon, valahol igenis erre büszke vagyok, ő pedig megtalálta, hogy mivel okozhat boldogságot. Ez valahogy olyan szeretetteljes dolog, ahogyan játszik az aranylő szálakkal. Nem igazán érzem az eszmefuttatást, felnőtt végképp nem vagyok, hogy átlássam ezt a férfi-nő dolgot, így csak nézek hatalmas szemeimmel, próbálván felfogni, amiről szó lehet. Ne érezzük magunkat rosszul, ha nem hát, nem, nekem csak jó így. Gondolatban vállat rántok, nekem aztán tényleg nem vészes.
- Aha nehéz. Nem tudom, csábítónak azt képzelem, amikor valaminek nem tudsz ellenállni, egy tál eper, kókuszlikőr, de valaki hogyan lehet csábító? El tudod képzelni, hogy valaki annyira csábító, hogy odamész, és befalod? – Pillantok rá félénken, nem tudom érti e a hasonlatomat. Csak arra értem a befalást, hogy olyan csábító hogyan lehetnék, mint egy azonnal megszerzendő fincsi gyümölcs? Csábítani... ilyen értelemben rossz, és fura dolog. Ismerkedni, ölelkezni meg jó. Átfogom az arcát, cseppet sem szórakozom vele, fel sem merül bennem, hogy netán félreértené. Azt próbálom átvenni, amire kért, hogy ne bántsam, ne játszadozzak, viszonozzam a simogatását. Amennyire tőlem telik, megteszem. Közel vagyunk egymáshoz, valahogy olyan természetes a dolog. Elmosolyodom, ahogyan bólintok, majd bebújok a mellkasához, hogy átöleljem, ha neki az kell, hogy mások előtt öltözzek fel, akkor úgy lesz, valahogy eszembe se jutott itt az iskolában, hogy szégyenlősnek kéne lennem. Nem rohangáltam pucéran a folyosókon, de a szobában azért lehetek bátrabb, nem? Ethan számomra igazi tökély, aranyos, és figyelmes, gondoskodik róla, hogy jó kedvem legyen, átölel, amire igazán nagy szükségem van, valahogy a feltétlen bizalmamat élvezi, még ha attól is fél, hogy ez megszakadhat.
- Nem tudom... Nem engedtek el sehova, még a parkba sem. A fényem mintha zavarta volna őket, amit már csak azért sem értek, hiszen ha a szüleim, akkor miért... Sokszor mogorvák voltak, otthon kellett tanulnom, csöndben lenni, és várni. Hogy mire... az nem derült ki. Néha meglátogatott valaki, akinek még a nevét sem tudtam, mosolygok sokat rám, talán apu főnöke lehetett? – Vonom meg formás vállamat, igazán nem bánt a dolog, megszoktam így élni, csak most fura mindent átértékelni, megtenni az első lépéseket a felnőtt út felé. Elindulunk kifelé, majd át a másik szobába, átkarolva egymás derekát. Csak annyira engedem el, amíg zárok, majd nyitok, aztán hagyom, hogy helyet foglaljon, én pedig készítem elő a társast, de előtte még iszunk, ami persze balul sül el. Nehezen szokom meg, hogy más is a közeleben van, ha még a szárnyaim is látszódnának, akkor törnék zúznék bénaságomban. Az ölébe esek, és szinte azonnal szabadkozni kezdenék, hogy mennyire sajnálom, gyorsan végigtapogatva, hogy nem eset-e baja.
A tincseim simogatása már-már megszokott dolog, játékos mosoly gyúl az ajkaim tövében, amikor egy váratlan mozdulattól az ágyon fekve találom magam. Fura, egyben jó érzés, hogy nem nyomnak alulról a szárnyak. Csak nézek fel Ethan arcára, elgondolkozva, kérdően, a félelem legkisebb szikrája nélkül. Odahajol hozzám, mint én az előbb hozzá, és még súgni is akar valamit. Hegyezem a fülem.
- Csak a térdemet kicsit, nem fáj annyira... – Szélesebb lesz a mosolyom, amikor megérzem az arcomon is a cirógatását, aztán a nyakamnál kissé csiklandós vagyok, berzenkedni kezdek, nem fel, hanem lefelé nézek, hogy húzza ki onnan a kezét, ám pár mozdulat után valahogy mégis teljessé válik, hogy nem direkt csinálja, sokkal inkább azért, hogy ott is finom legyen az érzés. Az is. Kérnie sem kell, ráemelem a tekintetemet. Azt hinném, hogy folytatja a megkérdezett mondatot, mert közelebb hajol, nem húzódok el, csak várom a témát, erre valami bizsergető érzés találkozik a számmal. Nem csukom be a szemem, csak meglódulok a hirtelen támadt közelségtől, és félrenézek, ismerkedve az érzéssel. Láttam már ilyen séta közben, a parkban, de nem gondoltam, hogy ha a szájra adják, az ilyen furcsán jó lehet. Végül mégis lehunyom a szemem, ajkaimon érdekes szikrák pattogzanak, mintha egyszerre lenne az ajkunk tűzforró, és jéghideg. Amilyen izmos, magas fiú, hogy lehet az ajka... ennyire puha? Nem is tudom, hogy mitől, de hirtelen nem kapok levegőt, ezért nem is az orromon, hanem valahogy tüdőből sóhajtok egy isteneset, meg is érezheti, hogy mennyire megemelkedett az egész testem. Egy fél pillanatra hagyom magam elszaladni, kérdően nézek rá, most én nem értem azt, hogy mitől érdemeltem ezt ki, aztán látom, hogy ismét közelít, most már azt hiszem, tudom, hogy mire számíthatok. Mindkét oldalról indítom a kezeimet, az egyiket a tarkójára, a másikat a hátára vonva. Aztán valami... történik. Valami vicces. A nyelvünkkel nem fagyizni szoktunk? Vagy nutelláskanalat nyalogatni? A meglepődéstől egy pillanatra összeszorítom az ajkamat, de olyan gyorsan utat talál köztük, hogy csak na... Összeér a nyelvünk, én meg akkorát nevetek, hogy még az egész szoba visszhangzik tőle. Elnézést kérően pillantok rá fel, miközben próbálom letörölni a vigyorgást.
- Sajnálom, olyan... nedves... Mit csináltál? – Nem is tudom, hogyan kéne ezt máshogy fogalmazni, megbántani meg végképp nem akarom, ezért amikor kicsit feljebb tudok emelkedni, én magam érintem most ajkamat az övéhez. Behúnyt szemmel ismét, de a fura halacskás fickánkolás nélkül.

Tárgy: Re: Valkűr háló Csüt. 24 Júl. - 22:38

Természetesen nem haragszom rá, mivel úgy hiszem, hogy megértette kérésemet és máskor nem próbál majd meg arcom paskolni, e helyett inkább tovább engedem a témát, hiszen nincs értelme ilyen apróságon leragadnunk. Szóba kerül tehát az a bizonyos könyv, amely itt tartózkodásának is az oka. Félt, nem tudott pihenni, a lányok pedig voltak olyan kedvesek és befogadták egy kis időre, de talán most már nincs miért aggodalmaskodnia. Beszélgetésbe elegyedünk, én belőlem pedig kibuknak azok a szavak, amelyek már oly nagyon kikívánkoznak. Nem szeretném, ha Lilyt így látná más is, ezért is kérem meg arra, hogy legközelebb öltözzön fel, ne mutogassa magát még véletlenül se, mert igenis csábító egy lány, én észrevettem őt, tehát szerintem más is vagy ha még nem is, fogja.
- Akkor itt volt az ideje, szépségem. – mosolygok rá kedvesen, majd miután a szőke tincsek tökéletesen ki lettek fésülve, már ölembe is zárom a vékony, kicsinyke teremtést, hogy kezeimmel édesen cirógathassam őt, természetesen csak haját, kezeit és derekát, semmi olyat, amit félreérthetne, hiába játszom el a gondolattal, hogy vajon mit érezne, ha megmutatnám neki azt, hogy ő is nőből van, hogy miként is kell bánni vele.
- Nem érzem rosszul magad és neked se kell. Egyszerűen én férfiból vagyok, te pedig nőből, ez csak természetes. – bár ő ezek szerint nem lát engem csábítónak, ha nem érzi azt, hogy miről is beszélek neki. Kár, hogy nem tudom, hogy mi járhat abban az okos fejében, de azért így is elég sok mindent le tudok szűrni szavaiból, na meg tetteiből is.
- Miért fura? Olyan nehéz elképzelni? – mosolyodom el szélesen, és ez a mosoly akkor se múlik el, amikor a kicsiny kezek arcomat érintik, majd lassan simogatni kezdenek. Meglep ismét ez a bátor érintés, ha nem ismerném, azt hinném, hogy csak játszadozik velem, de tudom, hogy esetében erről szó sincs, azért is olyan nehéz visszafognom magam, de vajon meddig leszek képes erre? Főleg, hogy még oly közel is hajol hozzám, ez pedig már nem kemény önuralmat kíván.
- Igen, így sokkal jobb. – lehelem ajkai elé, de nem teszek semmit, nem adok puszit arra a gyönyörű kis szájára, inkább csak megvárom, amíg magától ereszt el, amit szerencsére hamar megtesz, én pedig fellélegezhetek. Valószínűleg ezt érzik azok a lányok, akikkel én szórakozom, legalábbis nagyjából, de az tuti, hogy nem volt könnyű ez a visszafogás, túl sokáig nem bírtam volna már tartani magam… Lily kemény edzés a számomra, akaratlanul is.
- Persze, tökéletes lesz. A lényeg az, hogy öltözz fel rendesen, ha más férfiak akarnak találkozni veled. – és ezzel le is zárom a témánk ezen részét, mert szerintem bőven túl lett beszélve. Előttem pedig… hát szintén jobb, ha felöltözik, de most már ezt nem teszem hozzá. Inkább csak ismét magamhoz ölelem, amikor hozzám bújik, majd ez után árulom el, hogy nem értem, miért ilyen vele. Én nem vagyok jó ember… nagyon nem, de mégse szeretném, ha Lily véleménye megváltozna, tehát magamban fogom tartani a dolgokat, legalábbis ez a terv, egészen addig, amíg beszélni nem kezd.
- Ez igazán kedves tőled, de én azért nem szeretnélek soha se megbántani. A szüleid… ők milyen csúnya dolgokat tettek? Elmeséled őket? – szeretnék mindent tudni róla, teljesen megismerni és bár bizonyára fájó lesz neki erről beszélnie, mégis, tudni szeretném azt, hogy mi bántja a kicsi lelkét, mert valami biztosan van. Ideje viszont átmennünk a másik szobába, ezért is kelünk fel az ágyból, majd jönnek is az estével kapcsolatos ötletek. Rég torpedóztam már, de egy élmény lesz.
- Valahogy úgy, szóval lehet rettegni! – kacsintok rá jókedvűen, majd a hajába túrok egy rövid időre. Nem tehetek róla, ez ezek szerint valami mániám, hogy a haját piszkáljam, de hát olyan szép és selymes, miért vonnám hát meg magamtól a hajtincsek érintését? A szobába érve húzom be magunk után az ajtót, majd kérdezek rá Lily ágyára, mivel nem szeretnék kellemetlenséget okozni a másik két lánynak. Lisa mondjuk elég jó bőr, de akkor is… Sarah pedig egyszerűen nem érdekel.
- Igaz, sejthettem volna, hogy az a Tiéd. És nem kell, szerintem is elférünk, múltkor is megoldottuk és nekem még kisebb az ágyam is. – nevetek fel most már teljesen vidáman, majd leülök a lány ágyára, miután kibújtam a papucsomból és jókedvűen veszem kezem ügyébe az édes italt, melyből pár kortyot iszok is, ez után kerül csak az éjjeliszekrényemre. Na de talán elérkezett a játék ideje is, ezért is kérdezek rá Lily-nél, hogy merre van a torpedó, ő pedig már sürög-forog, ahogy azt már megszokhattam tőle, de most valamit elnéz, mivel ahogy az itala az asztalra kerül, ő úgy pottyan bele az ölembe és látom ám, hogy némileg talán megütötte magát, mégse tudok ezzel foglalkozni, hála annak, hogy kezei olyan édesen, finoman kezdik el cirógatni mellkasomat, hergelve ismét engem. A kérdésére csak őt figyelem, miközben ismét szőke tincseivel kezdek el babrálni kissé, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kapom el a picinyke lányt és finoman az ágyra fektetem, magam mellé, hanyatt, én pedig félig fölé kerülve hajolok közvetlenül közel hozzá.
- Jobban nehezen lehetnék. De remélem, hogy Te se ütötted meg magad. – simítok végig a gyönyörű arcon, így élvezve ki bársonyos bőrét. Hatalmas tenyerem szinte tökéletesen rásimul finom pofijára, míg másik kezemmel haját cirógatom, majd lassan térek rá arcáról vékony nyakára is, így emelem meg cseppet állát, kényszerítve azokat a csodálatos szemeket, hogy az enyémbe nézzenek. Sok mindent mondhatnék, előre bocsánatot kérhetnék azért, amit tenni készülök, mégis, képtelen vagyok rá, csak lassan hajolok le hozzá, így kerülve még közelebb, majd puha ajkam a másikéra talál, kedvesen, becézgetően, simogatóan. Nincs most bennem semmi durvulás se a világon, nyakát is kedvesen fogom, nem félelmet keltően vagy ijesztően, egyszerűen érezni akarom lágy bőrét, miközben aprócska, puha, picinyke puszikat lehelek szájára, végig felső ajkát, majd pedig az alsón is, ez után pedig lehunyom szemeimet és nyelvem megpróbál utat törni az édes ajkak között, hogy megmutassam Liliane-nek, hogy mi is az a csók. Hogy mit jelent lágyan, érzékien, szinte szerelmesen csókolni valakit úgy, ahogy azt a könyveiben olvashatta. Hogy milyen az, amikor vágysz valakire, amikor csábít a másik, így miközben óvatosan csókolom, mintha attól félnék, bármelyik pillanatban összetörhet ez az angyali teremtés, kezem visszatér az arcára, hogy azt cirógassam közbe. Testemmel egyébként mellette fekszem, nem feküdtem rá, nem vagyok tolakodó, nem vagyok durva vagy erőszakos, bármikor leállíthat, bármikor eltolhat, de ha nem teszi, akkor garantálom, hogy ez lesz élete legfinomabb csókja, én legalábbis mindent megteszek érte.

Tárgy: Re: Valkűr háló Kedd 22 Júl. - 15:52

Ethan & Lily

Belesimulok az érintésébe, lassan már olyan természetes, hogy ezt csinálja, én meg tényleg, mint valami oktondi kismacska csapkodni akartam. Mégis nyelvet öltök elsőre, nem tehetek róla, Merciéknél egészen sikerült kipihennem magam.
- Sajnááálom, én csak játszottam. – Most már bent vagyunk, mesélek egy kicsit a könyvemről, és nem is vagyok benne biztos, hogy most már tudni akarom a végét. A meséknél a felhozó rész után mindig van egy mélypont, a boldog befejezés előtt. Hófehérkét megmérgezik, de végül a herceg kikapja a torkából az almát. Itt viszont olyan mélyrepülést indított a dolog, Jack már szellemeket lát, a szálloda irányítja, a kicsi pedig egyre csúnyábbakkal találkozik, nem tudom, hogy ennek a mesének milyen befejezése lehet egyátalán. Mese ez valójában? Rémálom inkább. Viszont határtalanul örülök annak, hogy pont itt találkozunk, még ha nem is hozzám jött. Nem akarok ráakaszkodni, de ha nincsenek itt a barátai, talán nem fog elküldeni. Ugye nem? Túlélem, az fontos, amit ő szeretne, de hátha tudok még egy picit vele lenni, mert igaza van, a paskolásnál a simogatás olyan aranyos dolog, csak néha azt érzem, hogy sosem adhattam ki magamból a feszültséget, nem kiabálhattam otthon, rámszóltak még akkor is, ha sírtam. Csak legyek jó, és maradjak csendben.
- Mások már mondták, hogy szép vagyok, de hogy csábító... azt senki. – Nem nevetem őt ki, azért ennyire nem vagyok már gyerekes, az előbb is csak kicsit zavarba jöttem attól, amit mondott. Nekem természetes, hogy ismerem a saját testemet, másnak biztosan fura így látni. Megértően bólintok, és gyorsan végzek a hajam fésülésével, hogy mihamarabb az ölében kössek ki. Hagyom, hogy simogassa a kifésült csigákat, és egymásra kulcsolódnak az ujjaink. Mit hagyom, elepekedek érte, annyira jól csinálja.
- Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, ez a csábítós.. valami, nem szándékos. Nem szégyelem magam előtted. Ha téged bánt ez így, akkor megpróbálok... – Több ruhát felvenni? Kevésbé mosolyogni rá? Nem bújni? Ezt nem kérheti tőlem. Egyiket sem! Mindet megteszem érte, de tényleg jó ez így? Felülök, és szinte egészen közelről figyelem a tekintetét, majd a vállára hajtom a fejem.
- Nem érzem magam annak. Csak úgy jön. Fura, hogy annak látsz. – Ha már mondta azt a bizonyos arcsimit, két kézre fogom az arcát, és mindkét oldalról megsimogatom, végig a fülén, a halántékán, oldalra hajtott fejjel, majd érdeklődve kérdezek rá.
- Így? Így képzelted? Ez jobb, mint a paskolgatás? – kérdezem olyan közel hajolva, hogy szinte egymást éri a lélegzetünk. Továbbra sem tudom, hogy mit csinálok, csak azt, amit kért. Mindig gyengéd szeretek lenni, nem cél, hogy átmenjünk játékosba.
- Hát persze Ethan. Ha előtted nem kell, akkor mások előtt megteszem. Kinézzek, ha ajtót nyitok? Jó lesz úgy? – Végre megkaptam a jelzést, ezt pedig úgy használom fel, ahogyan én szeretném. Azt mondta, hogy mások előtt, saját magát nem sorolta oda. Gondolatban a levegőbe bokszolok, és a mellkasához bújok, remélem átölel, az arcát pedig elengedem, mert ha olyan hűde nagy csábítónak tart, még a végén ezt is zavarónak vélné. Nem is tudom, hogy milyennek kéne lennem? Hallgatom a szívverését, és csak bólintok, hogy mindentől megvédene. Nem tudom, hogy ki akarna engem bántani, talán csak az a fura öltönyös, aki mindig úgy mosolygott rám, valamiért belőle éreztem azt, amit másnál nem nagyon. Nem érzem, hogy magyaráznom kéne, hogy miért vagyok vele ilyen. Szeretek boldogan élni, mindenben a jót látni, és ő olyan kedves volt velem az első perctől kezdve. Nem azt a különleges szárnyas lényt látta bennem, mint a szüleim, vagy akár az iskola többi lakója, csak egy lányt, aki törődik vele, így magától értetődött, hogy saját magamért, nem pedig a géneim miatt viszonozza a segítségem.
Együtt aludtunk, akkor is sokkal több gyengédséget, kényeztetést kaptam tőle, mint a szüleimtől közel tizennyolc év alatt. Csoda, hogy ha ki voltam erre éhezve?
- Engem meg alig ismer valaki, szóval... – Kezdem nevetve a mondatot, majd hallgatom őt tovább. – Bolond vagy, ha így hiszed. Nem azért szeretlek ennyire, mert teszel, vagy nem teszel valamit. Azért, mert aranyos vagy, és bármit is tennél, ez nem változna meg. A szüleim nagyon, nagyon csúnya dolgokra voltak képesek, és mégis szeretem őket. Ha a szívembe zárlak, akkor már nem számít semmi. Nem kell igyekezned, tudom, hogy ki vagy. – Már hallottam kósza pletykákat, ettől még nem változott meg a véleményem. Tudom, hogy szeret főleg lányokkal barátkozni, talán még többet is, az én kis világomban azonban ezek nem bűnök. Úgy vagyok oda érte, ahogy van.
- Oh, nem baj, na akkor majd én, ha még nem unod. – Csóválom meg a fejem somolyogva, és felpattanok az öléből, de csak annyi időre, hogy átgondolja a javaslataimat, majd a karja alá vissza tudjak csusszanni.
- Semmi esélyem? Előtört belőled a torpedókirály? – Halkan felsóhajtok, ahogyan a hajamba túl, már az sem érdekel, hogy megint összeguncolódik. Szerzek valahonnan egy hajvasalót, és szépen kiegyenesítem, ha Ethan hajtúrni szándékozik, mert akkor büntetlenül megteheti bárhányszor. Na nem mintha én büntetném őt bármiért is. Átsietünk a szomszédba, szerencsém van, minden pedánsan lett hagyva a többi lány részéről.
- Az a nagy, hogy elférjen a szárnyam, de most talán kényelmesebb lesz, még veled is. Ha nagyon fáznál, akkor szerzek valami tartaléktakarót, de az enyém alatt is elférünk összebújva. – Amint helyet foglalt, és megkaptam a választ, már fordulok is sarkon, hogy a polcomhoz lépjek. Kitöltöm a két bögrébe a még gőzölgő, szinte mézédes csokistejet, aztán pattanok is a szőke herceg mellé az ágyam szélére, még ha Ethan nem szeret énekelni, és azon igyekezne, hogy megmaradjon a kegyeimben, ami totál butaság. Felhúzza a lábait, én még lógatom egy kicsit lent.
- Hozom! – Már állok is fel, az övé mellé akarnám tenni a poharam, de így messzebbnek bizonyul az éjjeli szekrényem, mint hittem, és bár a pohár a helyére kerül, de sikerül elvesztenem az egyensúlyt, és belezuhannom a karjába. Még jó, hogy letette a saját csokis tejét. Kissé megütöttem magam a térdében, de inkább érte aggódom.
- Jól vagy? – Tapogatom meg a bordái, és a melle irányában, teljesen zavartalanul, időnként felnézve rá, így is biztosan nyomom őt. Megpróbálok feltápászkodni, ha hagyja. – Ööö...mit is kérdeztél?

[/color]

Tárgy: Re: Valkűr háló Kedd 22 Júl. - 13:55

Látom ám a kérdést a szép leányzó szemeiben, mégis, mielőtt válaszolnék neki, előtte végigsimítok a gyönyörű pofin, majd barna szemeim a kékségekbe fúrom.
- Tudod, az arcot simogatni szokták, nem paskolni, azt én negatívan értelmezem. De ne vágj ilyen pofit, nem áll jól, ha durcáskodsz. – mosolyodom is el, majd ez után kezdünk bele a beszélgetésbe, én pedig már be is csukom magam mögött az ajtót, hogy senki se zavarhasson meg minket. Bár még nem ismerem annyira a lányt, mégis könnyedén rájövök arra, hogy a könyv lehet a ludas, ami miatt most átjött Merciékhez és mint hallom, nem túl kellemes a története.
- Hmm, érdekesen hangzik. Eddig egyébként nem ismertem, de ne félj, én nem vagyok ijedős, szóval nekem nem okozna álmatlan éjszakákat, de te érzékenyebb vagy az ilyesmire. – meg is értem, hiszen ő is tud ragyogni, csak én nem láthatom, egyelőre. Elég komolyan veszem mostanában az edzést, de addig nem tudom, hogy képes vagyok-e megszüntetni a blokkolást, amíg valaki nincs a közelemben. Talán Lily lesz majd az, akit megkérek, hogy legyen velem a gyakorlás közben, hiszen ő nála azonnal látszani fog, ha sikert érek el, mivel szárnyai ismét megjelennének és a fénye se maradna el. A törölközőt finoman a másikra terítem és miközben fésülködni kezd, elárulom neki, hogy nem szabadna máskor csak így ajtót nyitnia, hiszen egy fehérneműben lévő gyönyörű lány nagyon is felkelti a férfiak érdeklődését, de mintha ő nem lenne tisztában saját külsejével, saját adottságaival. Gyerekes még, valószínűleg ezért, de ideje, hogy némileg felnyissam a szemét.
- Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy számomra az vagy? Főleg abban a kevés ruhában, amiben az előbb mutatkoztál előttem… - nem tehetek róla, szeretek őszinte lenni, és Lily megérdemli azt, hogy ne hazudjak neki. Barátként nézek rá, de mégse úgy, mintha a húgom lenne és tényleg, ez a gyönyörű test… rég nem láttam hasonlóan szépen, van benne valami, ami megfogott, ami olyan ártatlan, amihez nincs hozzá fogható. Nem akarom én zavarba hozni, nem is hiszem, hogy ez lehetséges lenne, de az igazság most kibukott, ő pedig azt kezd vele, amit csak szeretne.
- Persze, nem lehet mindig félni, de nem is kell. Én csak arra kérlek, hogy más férfiak előtt öltözz fel rendesen és akkor nem lesz gond. Megteszed ezt a szívességet nekem? – nem jól fogalmaztam. Azt mondtam, hogy más férfiak előtt, de mi van velem? Most már nem fogok visszatérni előbbi szavaimra, inkább csak biccentek a kérdésre, miközben az ártatlan pofit nézem. – Természetesen, én mindentől megvédelek! – bár nincs olyan erőm, amivel képes lennék erre, de az azért pozitív, hogy a közelemben más mutánsok ereje is eltűnik, a testem pedig elég izmos ahhoz, hogy két kezemmel megpróbáljam megvédeni a lányt. Mégis, akadna olyan helyzet, amikor nem tudnám, de ebbe inkább bele se akarok gondolni és neki se árulom el, nem kell, hogy feleslegesen aggodalmaskodjon. Furcsa, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, nem is nagyon értem, hogy mivel érdemeltem ezt ki tőle, hiszen még nem is ismer, de mint kiderül, neki elég volt egyetlen találkozás is, pedig akkor nagyon nem voltam magamnál, ellentétben a mostani helyzettel.
- Hát… köszi! – mi mást mondhatnék erre? Kedves amit mond, bár furcsa, hogy valaki velem törődik, ehhez nem vagyok hozzászokva. Mindenki azt hiszi, hogy én egy nagy macsó vagyok, akit le lehet szarni, ha úgy van, csak nekem kell törődnöm másokkal… Még Quinn se volt képes arra, hogy akkor a lovardában megöleljen, pedig tudta, hogy összetört bennem valamit, de ezek szerint csak Lilynek számítok valamit, ő tudja, hogy én is csak egy ember vagyok.
- Sokan nem kedvelnek, de azt nem akarom, hogy a te véleményed megváltozzon rólam. Szóval igyekszem tenni azért, hogy minden így maradjon. – eszem ágában sincs elmesélni neki azt, hogy én se vagyok ám mindig jófiú, vannak dolgok, amiket inkább megtartok magamnak és talán neki hála én is képes leszek változni, jobbá válni. Egy ilyen kis angyal mindenkiből a jót hozza elő. Amint a lány végez a fésülködéssel, magára kap néhány ruhadarabot, majd már csatlakozik is hozzám az ágyba, így bújik bele az ölembe, akár csak egy édes, imádnivaló kiscica, én pedig nem vonom meg tőle simogatásaimat, még egy puszit is lehelek homlokára.
- Dehogynem, csak biztosra akartam menni. – kacsintok rá játékosan, majd ez után azért még közlöm a játékszabályokat, tehát a bújás az kötelező lesz. Nem sértődnék meg akkor se, ha nem tenné, de tudom, hogy örülni fog neki, most is magától bújt bele az ölembe és élvezi kezem simogatását, amely véletlenül se vándorol olyan helyre, ahova nem kéne.
- Az éneklést is kihagynám, abba se vagyok jó. Nem vagyok ám egy herceg, fehér lovon. – vigyorodom el, majd lassan felkelünk, hiszen ideje lenne átballagni a szomszédos szobába. Nem szeretném, hogyha ez az idillinek ígérkező este esetleg negatívba fordulna, tehát tényleg jobb lenne a kicsi lánnyal maradnom, és majd máskor beszélnem Merciékkel, Lily majd úgyis szól nekik, hogy kerestem őket.
- Hmm, a társas se hangzik rosszul, ahogy a torpedó se. De ne hagyj nyerni, úgy sincs semmi esélyed se velem szemben. – ugratom jókedvűen, de persze mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Akkor viszont indulás! Ahogy ismét átöleli kezeivel a derekamat, úgy pislogok le rá, majd túrok bele a dús, szőke hajzuhatagba és csillogó szemekkel pillantok le rá.
- Látom nagyon ragaszkodsz ma hozzám. – nem zavartatom magam, átsétálok vele a szobájába, majd magunk után be is húzom azt. Még nem vagyok álmos, szóval szívesen töltök akár még órákat is ébren a kicsi angyallal, aki már neki is kezd a vendégeskedésnek, én pedig gyorsan körbepillantok.
- Melyik a te ágyad? – nem akarok máséra ülni, így ha megtudom, hogy hova tehetem le a hátsóm, akkor meg is teszem. – Igen, kérek! – ragyognak fel szemeim, ugyanis imádom az édességet, ezt pedig a másik még nem tudja rólam. Általában mindig akad nálam csokoládé vagy gumicukor, éppen amit be tudok szerezni, így a csokis tej is remek választás lesz. Amikor megkapom, csak átveszem a poharamat, majd azonnal bele is kortyolok.
- Finom! Köszönöm Lily! – ő pedig már mellém is csüccsen. Még iszok néhány kortyot, ez után viszont az éjjeliszekrényre csúsztatom le a poharamat, majd kibújok a papucsomból, hogy törökülésbe helyezkedhessek a másik ágyán.
- Na, merre van az a torpedó? – alig várom, hogy nekikezdjük a szórakozásnak, végre egy kicsit teljesen kikapcsolhatok, így ha előkerül a játéktábla, már el is kezdek agyalni azon, hogy melyik hajót hova tegyem és ha megkezdődik a játék, akkor jöhetnek a tippek. Néhány perc után viszont csak megszólalok ismét, egy másik témát említve, amelyen az előbb is gondolkodtam…
- Mondd csak, segítenél nekem gyakorolni? Szeretném megtanulni megszüntetni a blokkolást, és nálad elég könnyen látnám, ha jó úton haladok. Persze nem most, de valamikor a közeljövőben… Sokat jelentene nekem. – nézek át a tábla fölött a szép, kék szemekbe, miközben reménykedek a pozitív válaszban. Ez után jöhet egy korty ital, majd folytatódhat a játék.

Tárgy: Re: Valkűr háló Pént. 18 Júl. - 17:53

Ethan & Lily

Csípőre tolom vékony kis ujjaimat, és cserfes mosollyal várom a választ, hogy vajon miért is akarna tiltani nekem bármit is? Eddig nagyon jól megvoltunk együtt, ott paskolgatom, ahol csak akarom. Olyan komoly pofival mondta a tiltást, hogy akár a kedvem is elmehetne, viszont annyira örülök, hogy látom, hogy nem ellenkezem, inkább beljebb invitálom, maradunk a pusziknál.
- Ahogy mondod. Arról szól, hogy egy kisfiú rendelkezik a ragyogás tulajdonságával, amely olykor látomásokat közvetít a fejébe, felfedi számára, hogy ki a gonosz. Aztán a saját apuja lesz a legnagyobb ellensége. Ne olvasd el, ha aludni akarsz, mert a vége felé tartok, de nem ajánlom. Nem is tudtam, hogy ilyen félelmetes mesék is vannak. – Rázom a fejem, szőke tincseim követik a mozgást, tényleg úgy nézek így ki, mint valami kis hercegnő. Rámteríti a törölközőt, amely igazából most felesleges, észre sem veszem a mozdulatot, és nekikezdek a fésülködésnek, időnként a vállam felett, hol pedig a tükörből pillantva és mosolyogva rá. Most már mindegy, a lényeg, hogy ezúttal is tudtunk találkozni, és beszélni. Olyan figyelmes, hogy hallgatja a kis butaságaimat, ő már tényleg felnőtt, biztosan nem félt volna egy ilyen könyvtől, amitől ennyire be voltam tojva.
- Gondolod, hogy itt ilyen férfiak járkálhatnak, akiknek én lennék csábító? – Nevetem el magam, nagyon nem érzem úgy, hogy a tőlem idősebb, felnőttesen öltöző lányokhoz képest engem bárki is észrevett volna. Még Gabriel is állandóan elhúzódott, de ő arra hivatkozott, hogy van szerelmese, és ez annyira nem jó, ha barátkozni akarok. Talán Ethannak is így van, azért ad egyfolytában ilyen tanácsokat, hogy én vigyázzak magamra. De... ő mégsem húzódik el, én meg annyira imádom a közelségét, ha az arcomat, vagy a hajamat simogatja. Mások is ezt tennék, ebben mi a rossz? Valaki úgy csinálná, hogy fájjon? Ha valaki rossz szándékú, akkor úgyis zavarná a fényem, ugyanúgy hatna rájuk, mint a szüleimre, amit mondjuk sosem értettem, hiszen ők szerettek. Fura képesség, annyi szent! Ám miután Ethan teljesen emberivé tesz, akkor sem érezném, hogy bántana, ha tényleg úgy tenne, de annyira édes velem, nem hihetem azt. És különben is,a lányok folyosóján aki akarná úgy felfogni, hogy én csábítom? Nem is tudom, hogy mire érti? Másoknak nem szoktam énekelni, és most azt mondja, bántanának.
- Ha te azt mondod... Néztek már rám mások is, nem tudtam, hogy ezért... De... ez így nem lenne élek, ha mindig attól kellene félnem, hogy ki akar bántani. Aki akar, úgyis megteszi nem? És te úgyis megvédesz ugye? – Kérdezem ártatlannak szánt, ám kicsit évődő mosollyal. Na nem szándékosan, évődni sem szokásom, most csak úgy jön. Elmesélem inkább a lányok sztoriját, anélkül, hogy tudnám, hogy félreértettem a dolgot. Quinn csak az én képzeletemben Harry szerelmese, igazából nem tudom, hogy mi van köztük, Merci útjairól pedig végképp nem tudok, elég lerázós volt. Nem tudom, hogy Ethan milyen viszonyban van a két lánnyal, nem is tartozik rám. Majd átadom nekik, hogy itt járt, kereste őket, a többi már igazán az ő dolguk.
- Mert olyan aranyos vagy, és cuki voltál, amikor beteg voltál. Szerettem törődni veled. – Fogalmam sincs róla, hogy ő biztosan rosszul érezné magát a cuki megnevezéstől, ám miután ezt nem tudom, csak így jön ki a számon. – Jó volt veled aludni, és olyan szépeket mondasz nekem állandóan, lehet téged nem szeretni? Mit kell tudnom rólad, hogy változzon a véleményem? – Kérdezem hatalmas szemeket meresztve rá, aztán felhúzom a ruháimat, hogy az ölében kössek ki.
Macskamód bújva dorombolok az ölében, ösztönösen a keze után nyúlok, és van olyan szerencsém, hogy nem húzza el, még imádott mozdulatát, a hajam simogatását is újrakezdi. Nem kezdek el igazán nyüszögni, mert állandóan félreért mindent, pedig nekem csak úgy jó vele, anélkül, hogy meg kéne magyaráznom. Láttam én már másokat is ilyen ölelésben, mégsem tudtam átgondolni, hogy mit jelenthez mindaz, amit látok. Itt vagyok az ölében, ő simogat, és valahogy minden olyan tökéletes.
- Mi az, hogy biztos? Naná! Neked talán nem jó? – Kérdezek vissza a bizonytalankodását illetően, aztán hevesen bólogatok, aztán... – Persze, bújás nélkül nem is igazi az egész. Most te énekelsz nekem. – Simogatom meg az arcát felnyúlva, remélem nem nyomom ki a szemét a hirtelen mozdulattal, s amikor nevet, vele együtt nevetek, és felülök, hogy lassan el tudjunk indulni.
- Kártyázzunk? Nekem nincs kártyám, de talán Lisának van. Nem akarnám felforgatni a szobáját, de vannak társasaim. Torpedó? Hagylak nyerni, elsüllyesztheted a hajóimat, hogy lásd kivel van dolgod. – Nevetgélek mögöttes tartalom nélkül, aztán felállok, és a dereka köré fonva a kezemet a karja alá dugom a fejem, hogy ne szakadjon meg az ölelés. A tartalék kulccsal zárok, és hamarosan már a sajátomba nyitunk be, remélem Lisa elpakolta a ruháit, mert múltkor mintha a szárítón lettek volna a bugyijai, és biztosan megöl, ha bevezetem oda Ethant. És mázli, a szoba most teljesen rendezett, vörös hajú szobatársam igazán pedánsan pakolt el. Amilyen lobbanékony, ő is olyan szerethető, jó döntés volt hozzá társulni, Sarah-t meg tényleg alig látom. Elengedem Ethant, és becsukom az ajtót.
- Csokis tejet? – Kérdezek rá, és választ sem várva lépek oda a polcomhoz, ahol a termoszom van, egész meleg még, és öntök ki két pohárba, amelyből az egyiket nyújtom is át. Levetem magam az ágyra, remélve, hogy mellém ül, és megkapom a válaszát a programmal kapcsolatban.

Tárgy: Valkűr háló Kedd 10 Jún. - 18:41

Leírás később!

Tárgy: Re: Valkűr háló

» Jill & Davy - Háló nélkül