Josie&Jack

Tárgy: Re: Josie&Jack Szer. 9 Júl. - 14:31

Josie & Jack

♪ Úgy féltelek ♪

Csak máruntam a rosszmájúságát, ezért is kezdtem el vele kötekedni kissé, de a cukiság határain belül. Nem, nem én vagyok a cuki, egy kicsit talán őt tartom annak, hogy mindenben a rosszat látja, viszont tökéletesen fel tud háborodni, ha a szemére vetnek bármit is. Ő úgy tökéletes, ahogy van, a világ pedig szemét. Sebaj, van azért még türelmem bőven, csak néha odaszúrok egyet, hogy érezze, van társasága. Most itt van velem, kötözgeti a sebemet, ennél több nekem most nem is kell. Megváltoztatni tényleg nem akarnám, a kapcsolatok valahol az elfogadásról szólnak.
- Ugye-ugye? Akkor te is elismered, hogy minden idők legmanipulatívabb főgonosza öltött testet benned? – Borzolom össze a haját, ezúttal az ép kezemmel, ahogyan minden csúfondárosságot mellőzve rámosolygok. Nem mondom, hogy olyan nekem ő, mint egy feladat, egy kívívás, hogy valami pozitívat faragjak belőle, a ráerőltetés sosem ér célt. Az ellenpólusa azért kicsit lehetek. Nem vagyok egy szent, angyal főleg nem, ha nagyon odaszólna, biztosan meglepődnék. A kiakadást nem tudom, általában elég jó a kedvem.
- Lehet benne valami. Akkor csak elbeszélgettek, az is valami. – Bököm oldalba, nem fogom én őt győzködni, ha pedig nincsen párja, az végképp az ő dolga. Azt hittem, hogy egy ilyen kezdeményező lánynak biztosan csokorba vannak szedve az udvarlói, és most eléggé meg vagyok lepve, hogy nem így van. Az lehet még benne, hogy bármilyen bájos is Posey, mindenkit elmar magától a keserűséggel. Ez olyan... szomorú. Erről több Elvis szám is szól, de fájós kézzel nem fogok most pengetni, meghagyom az esti tábortűzre az erőm, mert biztosan lesz valami zenés, táncos ismerkedős est. Még egy hajótörésnél is kell, hogy legyen ilyen, érzem! Ha nem lesz, rögtönzök! Nem élvezem ki arrogánsan az apró egyetértését, a mosolyát ellenben kedvesen mosolyogva fogadom, ahogyan haladunk tovább a gyógyászatban, és már azon is tűnődünk, honnan lesz új felsőruházatomat.
- Lehetetlek alak vagy. – Rázom meg a fejemet, hogy csakazért sem tágítok. – Simán kereshetnék. Keressek is? – Tárom szét a karjaimat, majd pajkosan mosolyodom el. – Ah, nem hozlak olyan kellemetlen helyzetbe, hogy ne legyen senki, akinek ilyen dolgokat mondhass. – Ez burkolt bók arra, hogy kedvelem a társaságát, minden szurkálódása ellenére. Ráadásul még a szívemig is eltalál, amikor egy aggódó pillantást vet a sérült kezemre.
- Keressünk. – Vigyorgok vissza fájdalmas bólogatással, és visszatolva a gitártokot a hátamra, a lány nyomába eredek.

Tárgy: Re: Josie&Jack Kedd 8 Júl. - 10:20

Jack & Josie

♪ Többet érdemelsz ♪

Ha nem lenne ott az a mosoly, tuti, hogy visszavágnék valami nem túl kedvessel. Mázlija van, hogy ott van, így hát megússza. De tényleg nem rohangálok fel alá, hogy másoknak segítsek, amúgy is minek? Nem értek a sebek ellátásához és egyébként is nekem is van elég bajom, nem fogok a tűző napon szambázni fel alá, csak azért, mert másoknak attól jobb lesz. Nem vagyok világmegmentő alkat, nem is akarok az lenni és értem se áldozza fel magát senki. Ha egyedül patkolok el az erdőben, akkor legalább nem kell azon aggódnom, hogy valaki hülyeséget csinál, mert a segítségemre siet, mikor nem is kértem.
- Kösz, igyekszem is tartani a szintet. - azért megeresztek egy halvány mosolyt, miközben teszem rendbe a kezét. Értettem, hogy viccel és a maga módján egészen kedvelhető a srác. Nem azt mondom, hogy minden körülmények között, mert időnként egy kissé soknak mondanám, de azért mondjuk nagy átlagban el lehet viselni, meg hát úgy látom elég közvetlen ahhoz, hogy kifejezetten nehéz legyen levakarni magamról, bár minden bizonnyal azért, ha csúnyábban beszólnék neki azt még ő is zokon venné.
- Hm... én ezt nem vettem észre és neked is csak az agyadra ment a napsütés. - bököm meg egy pillanatra a fejét, de aztán vissza is húzom a fejem. Dehogy figyelt engem Chad, maximum esetleg azért, hogy nem csinálok-e megint valami marhaságot, amivel esetleg őt is megszívatom, meg hát ígértem neki... egy szalmakalapot, vagy a fene se tudja már. Egy a biztos, szegény elég rosszul járt miattam, de kétlem, hogy olyan nagyon figyelne rám, hiszen még véletlenül sem ápolgattam azok után, hogy miattam kapott egy jó nagy maflást még a viharban.
- Legyen, akkor te nyertél ezúttal. - bólintok egy halvány mosollyal, ez nálam többnyire a maximum szint, sőt már egyébként is örülhet, hogy ennyit időnként elér. Mondjuk én se sokakat ismerek és akiket igen, azokkal nem épp remek a viszonyom, bár ezt gondolom annyira nem nehéz leszűrni, de nem is számít, ez amúgy sem verseny, hogy kinek van több barátja. Nekem egy sincs és nem fogok e miatt nagy erőkkel siránkozni úgy sem, nincs is értelme a dolognak.
- A lufijaidat? Egyébként simán kereshetnél mást is, aki biztos kedvesebb és nyitottabb és jobban kezeli a... lufijaidat. - rántom meg a vállam. Nem én kértem, hogy legyen itt velem, azt sem, hogy vágja el a kezét, vagy inkább mondjuk úgy durván állítson bele egy kést. Ő csinálta magának, az a nagy helyzet, és tuti, hogy találna bárki olyat, akivel jobban el tud beszélgetni. Én nem az vagyok, aki erre a célra a legalkalmasabb, ezt szerintem ő se tagadhatja.
- Óvatosan! Tök feleslegesen kötöztem be, ha tönkre vágod. - dorgálom meg kicsit, amikor a sérült kezével akar lecsapni egy bogarat. - Nem tudom... - válaszolok végül a kérdésre is. Tényleg nem tudom, hogy mit akarok csinálni. Végül mégis felállok, bár fogalmam sincs, hogy mi késztet rá. Majdnem kibukik belőlem egy "Nagyon fáj?" jellegű kérdés, de az már igazán nem én lennék, így visszaszívom. - Keressünk neked egy pólót, mielőtt megesznek a bogarak. Valamit csak sodort a partra a víz. - éljen a jótét képek stílsom!

Tárgy: Re: Josie&Jack Vas. 6 Júl. - 21:59

Josie & Jack

♪ Dancing Queen ♪

Miután elengedtük egymást, és beleállítottam a kezembe, enyhe kioktatást kapok, ami összességében még jól is esik, hogy el tud vonatkoztatni a saját gondjától. Amikor nem a megszokott ajakbiggyesztős pofiját mutatja, egészen jó fej tud lenni, még az ölelést is engedte, hol itt a gond? Odaugrik hozzám, és járatja a tekintetét, hogy mit tehetne. Megemberelem magam, hogy ne tűnjek túl puhánynak mellette. Ha az ember hiperaktív, akkor azt hihetik róla, hogy bizony mindent tökéletesen is csinál.
- Akkor külön köszönöm. Nem akarom én azt, hogy rendes legyél. Igazán jól áll, hogy ilyen gonosz, és negatív vagy. – Aprót mosolygok, jelezve, hogy csak viccelek. Tényleg nem tudom, hogy mi a nyűgje, de én aztán nem fogok megváltoztatni senki. Már így is megkaptam a fél sulitól, hogy hagyjam őket szenvedni, elsüllyedni az önsajnálatban, mert az ő dolguk, én pedig nem rendelkezem jogokkal, hogy bármit is beleszóljak. Lényegében igazuk volt, ezért Posey esetén vitába sem megyek bele, az ő élete, szerintem kedvelhető figura, de ha magáról sem hiszi el, nem fogom győzködni. Talán magától is ráébred, ha mondjuk kikérem a véleményét, vagy számítok rá. Manipulatív dög vagyok, tudom. De abból a jóindulatú.
- Én úgy láttam. Amikor ott dumáltatok azzal a francia szőke lánnyal, akinek valamiért kimondani sem tudom a nevét, úgy tűnt, nagyon figyelt rád. Lehet, hogy tévedek. – Hagyom, hogy átkötözze a tenyeremet, kicsit nagy rá a póló, és itt ülök mellette félmeztelenül, ami engem jobban feszélyez, mint őt. Valahogy nem így terveztem. Annyit rohangáltam annak idején lányok előtt, de sosem ruha nélkül! Furcsa, bár lenne egy tartalék trikóm legalább. Khm..
- Én még csak egy lányt ismerek a birtokról, úgyhogy... vehetjük úgy, hogy én nyertem. – Beharapom az ajkamat, már megint negatív, és cinikus. Pajkosan mosolyogva bólintok, ha ennyire be van burkolózva a világába, megértem, ha nem nagyon kiváncsi a sztorizgatásokra, én pedig alaposan lefárasztom egyébként is túlterhelt buksiját. Talán nekem is le kéne lécelnem, mielőtt még a terhére lennék.
- Azt nem. Tudom, nem is ismerlek. Aranyosnak tűnsz, amikor éppen nem kívánsz a hátad közepére, de az imádathoz nálam azért több kell. Cikis picit, hogy folyamatosan kilukasztod a lufijaimat, túlélem. – Kinéztem volna belőle, hogy van valakije, elég érett, tapasztalt lánynak tűnik, és ahogy beszélt a szerelmes párról, tutira túl van már pár halálos kapcsolaton. Talán azoktól ilyen. Szegény Posey. Mégegyszer nem ölelem meg, mert már így is túlfeszítettem a húrt.
- És mi a terved, amíg nem jönnek értünk? Ha távol akarsz maradni tőlük, akkor magányos barangolás a dzsungelben? – Kérdezem finom mosollyal, és lecsapok magamon egy rámszálló bogarat, amitől fájdalmasan felkiáltok, pont a sebes tenyeremmel sikerült csattintani.

Tárgy: Re: Josie&Jack Vas. 6 Júl. - 8:40

Jack & Josie

♪ Bad day ♪

Azért a kedvem mégis csak halálosan rossz, csak valamelyest próbálom türtőztetni magam, meg az az igazság, hogy mellette nehéz huzamosabb ideig fancsalinak lenni, hiába igyekszem olyan nagyon. Csak kiül az arcorma valamiféle gyér mosoly is, miközben létrejön ez a nagy ölelés, részemről persze kissé suta és esetlen, de már ez is több, mint a semmi. Amúgy is tök hülyén néznénk ki, ha ő megtenné, én meg csak bután állnék mellette és néznék ki a fejemből, magam mellett lógatva a karjaimat. Kívülről röhejes egy helyzet lenne, és a röhejes helyzetekért az az igazság, hogy nem vagyok túlságosan oda, mert rajtam ne nevessen senki se.
Azért az túlság, hogy ráripakodtam, egyszerűen csak tényleg kissé hamari módon viselkedik, ezt szerintem nem tagadhatja. Ha kicsit odafigyel, akkor nem áll bele az a kés a kezébe. Azt persze nem tudhatom, hogy van ebben egy kis szándékosság is, hogy én legyek itt a hős megmentő, vagy mi a fene. Áh... fel se fogom, hogy komolyan úgy gondolja valaki, hogy akkor tesz jót, ha közben kivérezteti itt magát. Nem létezik ember, aki ilyen logikával van megáldva, én legalábbis nehezen hiszem el, de tényleg. Ezért persze segítek neki, ha már ennyire sikerült megszívatnia magát, akkor támogatom, mert nem értékelném, ha itt az erdőben esne össze és vérezne ki, aztán magyarázhatnám meg a többieknek a parton, hogy miért vagyunk mínusz egyen.
- Azért segítek, mert nem sok választásom volt és béna voltál, tudod igaz? Nem vagyok egy jótét lélek, a parton se rohantam mások segítségére, ahogy egyesek csinálták. - rántom meg kicsit a vállam. Nem vagyok én egy Teréz anyu, ne állítson már be annak, csak mert nem akarom végignézni, ahogy elájul a fák között. Így is eltűnt pár matróz, ahogy hallottam, nem szükséges, hogy még közülünk is elhulljon valaki, és épp azért, mert nekem akart itt jót azzal, hogy íjat csinál. Eleve hülye ötlet volt! Remélem, hogy most már legalább ezt belátja.
- Központi szereplő én? - komolyan majdnem felnevetek, miután lemostam a vízben a kezem és lehuppantam mellé a homokba. Nem lenne okos ötlet most megint visszamenni emberkedni a fák közé. - Alig ismerek valakit és nem igazán akarom senki siránkozását se hallgatni, van elég bajom. Azt meg főleg nem akarom nézni, ahogy az a csaj enyeleg az X-men pasijával. - Tatira és Gabrielre célzok természetesen. Féltékeny lennék, mert valakinek jó? Deeehogy! Hogy gondolhat bárki is ilyet? A szavai befejezésére csak elmosolyodom, aztán leesik, hogy kiről is beszél, mint a párom. - Chadre gondolsz? Ő csak egy srác, dumáltunk, nem a párom. Úgy látod, hogy olyan nagyon imádni való vagyok? - ezt ő se gondolhatja komolyan, hogy nekem még párom is van. Amúgy is meg vagyok én így, ahogy vagyok, nem vágyom se többre, se másra. Nem kell mellém egy pasi, aki megpróbálja megváltani a világot, meg helyretenni, mert úgyis az lenne a vége nem? Hogy jobb életem legyen, meg bla-bla. Nem lesz, ez nem ilyen egyszerű.

Tárgy: Re: Josie&Jack Pént. 4 Júl. - 22:42

Josie & Jack

♪ Losing My Religion ♪

Mint ahogyan annak is megvan az oka, ha valaki túl laza, boldog felelőtlen. Az én esetemben annak a számlájára írható mindez, hogy szerető családom volt, nem árvultam el, mint sok diák a suliban. A szüleim támogattak mindig, azt akarták, hogy legyek valaki, de olyan tekintetben, amelyet én választok. Így nagyon könnyű a világ közepének képzelni magunkat, és minden, amit így mások felé mutatok, az belőlük fakad. Sokszor idegesítek másokat, de nem érdekel. Mi otthon minden nevettünk, megvitattuk még azt is, hogy milyen szépen nő a fű az udvaron. Ha olaszok lennénk, és kábszerből élnénk, akár maffiacsalád is lehetnénk, annyira kedélyes volt otthon a hangulat. Jó, a tésztáért sem vagyok annyira oda, de hasonlatnak kíváló. Az viszont határozottan felvillanyoz, hogy valamennyire sikerül visszaölelnie. Akkor... mégsem annyira halálosan rossz a kedve?
A kés gyorsan belefordul a tenyerembe, talán egy kicsit szándékosan is, meg persze kapkodós is vagyok, voltak ennél fájdalmasabb, durvább sebeim is, ez most nem vészes, és a cél szentesíti az eszközt. Valahogy azt látom, hogy annyi keserűség, fájdalom ül a szívében, ami teljesen meghat, a része akarok lenni annak a pillanatnak, amely egyszer majd visszasodorja az élők világába. Mert most mintha nem is élne igazán, egyből rámripakodott, amikor egy kicsit próbáltam vicces lenni. Legyek komoly? Leszek én, ha ezzel legalább ideig-óráig ki tudom húzni a gödörből. Lehúzza rólam a pólót, nagyon is figyelmesnek, segítőkésznek bizonyul, azt hiszem ezt a csatát megnyertem, a háború vége még bőven messze van.
- Az is, talán igen. Lelkest akartam mondani. – A mosolya végre őszinte, szívből jövő. Még rá is támaszkodhatok, most már nem is annyira játszom túl, a nyílt seb mégiscsak fájdalmasan húzza össze a húst. Félmosollyal, fájdalmasan viszonzom a pillantását, hogy azért nem halok bele, de hagyom magam támogatni. Ránehezedek, de miután nem a lábam fáj, csak annyira, amibe még nem szakad bele. Elindulunk kifelé a partra, ő pedig a támogatásáról biztosít.
- Igazán rendes lány vagy Posey, látod benned van minden, ami ahhoz kell, hogy tudj másoknak segíteni, számíthassanak rád. Egyedül most nem is tudom, mihez kezdenék. – Kiérünk vissza a partra, ahol a gitározás közben belepofátlankodott, és lám most rá támaszkodva jövök vissza, némi vérveszteséggel megspékelve. Legugolok a vízhez, és miután addig mostam, hogy eláljon a vérzés, odatartom, hogy bekötözze. Zsibbad rendesen,
- Lényegesen. De mit kerestél te távol a többiektől? Azt hittem, hogy központi figura vagy, annyira jól el tudsz dumálni mindenkivel, ahogy láttam, és most mégis rám vesztegeted az időd, ahelyett, hogy a pároddal lennél. – Jegyzem meg óvatos mosollyal. Nem akarok én semmit belelátni a dologba, de elég jól elvoltak Chaddel.

Tárgy: Re: Josie&Jack Pént. 4 Júl. - 18:08

Jack & Josie

♪ Drowning ♪

Na igen senki sem lesz véletlenül olyan, amilyen, mindennek mindig meg van a maga oka, csak hát én valahogy nem tudok ezen változtatni. Nem tudom úgy venni, mintha mi se történt volna, nem tudok túllépni, már csak azért sem, mert itt van ez a remek kis függőség is, ami még hozzám tartozik pluszban, és sajnos ezt nem lehet csak úgy egyszerűen figyelmen kívül hagyni, mint ahogy azokat a dolgokat sem, amiket már láttam. Rossz jövők, halálok, katasztrófák, egyáltalán nem könnyű együtt élni vele és a tetejében még élőben is sikerül találkoznom a halállal, arról már nem is beszélve, hogy a szüleim egyszerűen lepasszoltak, mert sült bolondnak néztek, azért ez finoman szólva is rémesen rossz érzés tud lenni.
- Hát valami olyasmi. -eresztek meg egy mosolyt a nagy ölelés után, aztán persze jön az újabb káosz, azaz a kés a tenyerében. Hát nem mondom, hogy túlságosan kellemes a dolog, a látvány sem, meg úgy általában, bár gondolom neki sokkal jobban fájhat, főleg látva, hogy mennyire összeszorítja a fogait. Azért igyekszem nagyon óvatosan levenni róla azt a pólót, mert így is fáj eléggé a keze, nem kell, hogy még én is pluszban fájdalmat okozzak neki igaz? Szóval azért tényleg igyekszem.
- Figyelmetlen vagy? Kapkodó? - mosolyodom el. Nem akarom ám nagyon piszkálni, csak valahogy így jön ki a lépés, nem tehetek róla. Meg hát na tényleg elég hamari srác, nem csoda, ha sikerült lazán a tenyerébe nyomni azt a kést. Ha egyszer folyton pattok, meg ugrál, meg figyelmetlenkedik, akkor nem csoda, hogy ilyesmik történnek. Maximum egyszer talán tanul belőle és akkor nem történnek vele újra hasonló balesetek. Na persze erre kb. semmi garancia sincs, hátha egyszer majd jobban odafigyel. Amikor megroggyan a térde megtartom kicsit, hogy ne essen nekem itt az erdő közepén össze. Az azért nem lenne valami jó, sőt akkor még finoman fogalmaztam.
- Jól van, akkor kimossuk és utána bekötözzük. - vagyis bekötözöm, ahogy idővel kinéz a dolog, mert hát amúgy se tudná jó eséllyel magának megcsinálni fél kézzel, akármennyire is szeretné. - Nem vagy béna, csak... tényleg talán kissé hamari. - mint a hobbitok, tehetné hozzá az, aki olvasta a Gyűrűk urát, de mivel én nem, ezért nem teszek ilyen megjegyzést hozzá. A partra érve szépen kimosom a sebét. Persze sejtelmem sincs, hogy sokkal jobban van annál, mint ahogy kinéz és egy kissé rájátszik erre a kis rosszullétre. Segítek neki, mert ő még nálam is rosszabbul van jelenleg és tényleg nagyon kapkodó típus, ebben kicsit megpróbálhatna fejlődni. - Jobb már? - pillantok rá, amikor már a kötözéssel is meg vagyok. Azért gondolom még így is fáj neki és igazán óvatos lehetne. Így is épp elég a sérült, meg épp elég a baj, nem kell ezt még ügyetlenséggel tetézni.

Tárgy: Re: Josie&Jack Csüt. 3 Júl. - 21:34

Josie & Jack

♪ Total Eclipse of the Heart ♪

Nem is akarom, hogy itt és most azonnal jó legyen a kedve, söpörjön mindent a szőnyeg alá, legyen olyan, mint én. Ha így tenne, akkor ijednék csak meg tőle igazán, akkor biztosan valami szociopata kisangylalla állnék szemben. Annyit akarok mindössze, hogy azt lássa, nem csak a rossz dolgok léteznek. Nem leszek az örök barátja, lelki társa, de igenis éreztetni akarom, hogy nincsen egyedül. Nagyon is kiváncsi vagyok, hogy mi történt vele, hogyan alakult az élete, hogy idáig jutott, mindent borúsan lát. Valaki azt mondta egyszer, elég bölcsen, hogy mindenki, aki nagyon keserű, valami miatt az lett, magától senki sem születik cinikusnak. Ez tény és való, de megoldásokat talán lehet találni. Magamhoz ölelem, olyan szorosan, ami még nem bántó, lekezelő, intim pedig végképp nem, de hallhatjuk egymás szívverését. Remélem most jobb egy fokkal. Vagy legalább egy féllel.
- Ahogy esik úgy puffan, nemigaz? – Nevetem el magam, amint elengedjük egymást, és inkább elmegyek fát csiszatolni, ami talán kis szándékossággal de nem sikerül a legjobban. A fájdalom elviselhető, nem vagyok a legügyesebb, viszont ha egy kicsit is felelősségteljesnek tudja magát érezni, attól boldogabb leszek, a fájdalmat pedig fogösszeszorítva tűröm. A fakírok többet is kibirnak, és ha mindig hiperaktívnak mondtak, akkor az energiaszintemnek ezt is bírnia kell. A térdem közé szorítom a sérült végtagot, a kést pedig gyorsan zsebrevágom, arra most nem lesz szükségem egy darabig. Látom, hogy szó szerint rosszul van, ahogyan kihúztam a húsból, de odarebegem, hogy nyugi. Nem hagyom, hogy elrohanjon segítségért. Nyújtom a vállam, hogy le tudja húzni a pólómat, naná, hogy nem az a lényeg, hogy most levegyem a lábáról a kinézetemmel, amúgy sem szokásom senki előtt csak úgy instant sztriptízt rendezni.
- Dehogy a te hibád... Csakis az enyém, néha annyira... – Megroggyan a térdem, azért ömlik belőle a vér rendesen, tényleg ki kéne mosni, és hát akkorát estem a parton is, ez tényleg nem teljesen az én napom, csakis Poseynak sikerül bearanyoznia. Nem támaszkodom rá, csak tétován pillogva bólintva követem őt, amikor elindult a partra.
- Igen, az lesz a legjobb. Mossuk ki, aztán bekötözöd. Basszus, olyan béna vagyok. – Csóválom a fejem, és igyekszem őt nem összevérezni. Amikor nem figyel oda, finoman azért elmosolyodom, olyan jó látni, hogy végre nem magáért aggódik, hanem valaki másért. Persze nem ismerem a sztoriját, hogy mi történt a családjával, de figyelemelterelésnek ez akár jó is lehet. Megemberelem magam, ez csak egy karcolás. Ha a parton vagyunk, hagyom magam a vízig húzni, és addig mártogatom a kezem, amíg nagyjából eláll a vérzés, aztán visszülve a farönkre odatartom a lánynak, hogy kötözze be.

Tárgy: Re: Josie&Jack Csüt. 3 Júl. - 20:51

Jack & Josie

♪ The second summer of love ♪

Az a baj, hogy van olyan helyzet... állapot, amikor nem igazán tudod, hogy pár baráti szó min is változtathatna, vagy hogy változtatna-e bármin is. A fájdalom ugyanúgy fájdalom marad, teljesen mindegy, hogy ki próbál meg segíteni rajta, vidám alak, vagy bántó. Nem tudom, hogy mit tehetne, hogy jobb legyen. Túl sok a bajom és túlságosan úgy érzem, hogy képtelen vagyok kimászni a hullámvasútból, hogy igazából semmi esélyem a normális életre, hogy talán nem is jár nekem ilyesmi. Ez a hülye hajótörés is ezt mutatja, eljöttem, mert rávettem magam, hogy megpróbáljak kicsit szórakozni és mi lett a vége? A hajó elsüllyedt, ki tudja hányan haltak meg közben és mi meg itt szenvedünk és próbálunk túlélni és még csak nem is tudjuk, hogy meddig fog tartani ez az egész. Szánalmasan pocsék életem van, kár lenne tagadni.
- Én nem terveztem sehogy, csak így alakult és már... nem is merek tervezni. - rántom meg félszegen a vállam, aztán kissé sután ölelek vissza, vagy inkább csak megveregetem a hátát. Nem vagyok túlságosan jó ebben, még ha azért nem is esik a dolog rosszul. Sokan mondják, hogy egy ölelés is sok mindent megoldhat, de ez őszintén szólva én valahogy nem hiszek ebben. Az nem megoldás, maximum halogatás, vagy inkább önmagad átverése, mert megpróbálod bemagyarázni magadnak, hogy ettől tényleg majd minden jobb lesz. A jó francokat lesz jobb, hülyeség!
- Nem a legjobban vigyázol magadra, vagy... akkor ez az én hibám? - pillantok rá talán egy halvány félmosollyal, mert hát na nem néz ki valami fényesen a keze. Ez az erdő amúgy is baromi veszélyes már önmagában is, de úgy fest, hogy ő még lazán rá is tesz egy lapáttal, azzal, hogy beleenged itt a tenyerébe egy rohadt nagy kés pengét. Egy kicsit azért tényleg jobban odafigyelhetne, mert itt simán el lehet vérezni, vagy elfertőződik a seb, vagy tudom is én! Komolyan nekem fáj, ahogy kihúzza azt a pengét, még odanézni se nagyon merek, maximum tényleg megtartom, hogy ne ájuljon el itt nekem, mert nem venném jó néven, ha a partra kéne ráncigálnom, vagy idehívni valakit rohanvást, hogy segítsen. Így is van elég sérült és mindenkinek van elég baja, nem kell ezt még tetézni is. - Hát jó, de legalább tegyél úgy, mintha nem fájna rohadtul. - így is tudom, hogy baromira fájhat neki, de megpróbálok segíteni legalább. Szépen leügyeskedem róla a pólót. Hülyeség, hogy óvatos vagyok, hogy ne vérezzem össze, amikor amúgy is arra kell, hogy bekötözzük vele a kezét, de... ez van, mégis csak óvatosan csinálom. Nem mondom, látszik, hogy sportemberről van szó, de most nagyon igyekszem nem ezzel foglalkozni. - Viszont ahhoz, hogy kimossuk vissza kéne menni a partra nem? - pillantok rá újra, amikor a póló már meg van és gondolom aztán bekötni, vagy már most is, hogy ne vérezzen el addig? Fogalmam sincs!

Tárgy: Re: Josie&Jack Szer. 2 Júl. - 22:04

Josie & Jack

♪ Summer sunshine! ♪

Teljesen igaz, nem tudom mindig beleélni magam abba, ha valakinek rossz volt az élete, de afféle önjelölt megmentőként miért ne hallgathatnám meg? Nincsenek arról illuzióim, hogy egyetlen alkalom elég lenne minden eltörlésére, viszont ha ennyire rossz a helyzet, miért is ne lehetne szüksége némi törődésre? Pár baráti jó szóra? Ezt igazán nem tagadhatja meg magától. Egy próbát megér, én azon leszek, hogy kicsit felvidítsam, bármennyit is kell még elesnem ezért.
- Ezt én értem, csak... mindegy, igazad van. – Felesleges vitatkozni vele. Ha tényleg ilyen rossz a helyzet, akkor már kellően apátiába süllyedt ahhoz, hogy parttalan legyen a dolog. A figyelemelterelés ellenben jó lehet. Másról kell beszélnünk, meg kell mutatnom a világ szépségeit, sőt, arra is rá kell ébresztenem, hogy ő mennyit ér. Amíg még működőképes a gitárom, addig még akár egy dalt is írhatok neki, mint a birtokon Exiának. Tudom, hogy nem vagyok egy főnyeremény, nem sokat adhatok, de talán mégis él majd vele, és elfogadja tőlem.
- Az élet nem mindig alakul úgy, ahogyan eltervezzük. – Sajnálkozó pillantással illetem, aztán egyszerűen odalépek mellé, és megölelem. Tudom, hogy nem ismerjük egymást egyátalán, de egy ölelés nem kerül semmibe. Valamiért azt érzem, hogy őt kárpótolni kell, pedig még azt sem tudom, hogy mi történt vele. Annyi fájdalom, és félelem ül azokban a sötét szemekben, hogy még az én töretlen jókedvem is falakba ütközik. Az pedig nem ér. Tudom, hogy elsősorban neki saját magával szemben kell tisztában lenni, és akármennyire is erőltethetem, sajnos nem rajtam fog múlnni. Ha barátokat akartam szerezni az új suliban, nem is botlotthattam volna erre alkalmasabb személybe, mint Posey. Nem feltétlenül rám, de szüksége van valakire. Megeshet, hogy az is elég, hogy kicsit beszéljünk, hogy visszataláljon ahhoz, amit régebben képviselt.
- Nem, de majd vigyázunk egymásra. Nem csak ketten, mindannyian, jó? Ha nem akarod elmondani, akkor nem... – Viszont a szavamba vág, ostorozza magát, alig tudok rá odafigyelni, mert közben a fát is nyesegetem, de mégis tudni akarom, hogy mi van vele. Viszont az a fránya kés olyan szépen beleáll a kezembe, hogy öröm nézni. Megtántorodok, ám Posey félretéve mindent, amit eddig mondott, ott terem, és segíteni próbál. Kissé elfehéredik az arcom, ahogyan kifut belőle a vér, de összeszorítom a fogam, és kihúzom a tenyeremből a pengét. Vérzik, de nem halálos. – Nem, ne terheljük másokat, nekik is megvan az ő bajuk. Le tudod venni a pólómat? Ha kimossuk a kezemet, át kéne kötni valamivel... Tényleg nem vészes. – Bólogatok, és próbálok erőtlenül mosolyogni. Nincsen akkora gond, amennyire elsőre tűnt, de a segítsége talán fontossá teszi egy kicsit. Talán ezért is csináltam? Naná, hogy nem fogok magamnak durva sebet okozni, de egy felületi azért belefér, hogy ha ez az ára, hogy érezze, van kiről gondoskodni...

Tárgy: Re: Josie&Jack Szer. 2 Júl. - 17:18

Jack & Josie

♪ Holiday ♪

Nem igaz, mert nevettem is egyszer, csak hát nem vittem kifejezetten túlzásba. Azért azt hiszem, ha olyan évek állnának mögötte, amik mögöttem állnak, akkor ő sem lenne ilyen baromi vigyori. Nem azt kívánom, hogy mindenkinek legyen épp olyan szar, mint nekem, de nem kell úgy tenni, mintha én nem lennék normális, hogy nem vagyok teljesen boldog a miatt, hogy egy szigeten ragadtunk. Nincs túl sok minden, ami ezt indokolhatná meg, az a helyzet.
- Elhiszem Jack, de tudod vannak olyanok is, akiknek azért az élete kifejezetten kellemetlen... rossz... fájdalmas, tök mindegy hogyan mondjuk és akkor nem elég összetörni egy gitárt. - elhúzom a számat. Nem fogom most neki felvázolni az életemet, mert... nem akarom és mert nem hiszem, hogy ez lenne az alkalmas időpont rá, de igenis fogja fel szépen, hogy az élet nem olyan egyszerű. Lehet, hogy az ő életében nem volt túl sok nehézség, vagy volt, de nem olyan tömeges mennyiségű, de akkor is van, akinek meg még sokkal nehezebb és akkor tényleg nem elég összetörni valamit.
- Akkor szerencsés vagy, én nem sok normális embert ismertem eddig, vagy inkább... nagyjából kb. egyet. - még fel is mutatom a mutatóujjamat a levegőbe. Tényleg így van, egyetlen igazán rendes embert ismertem, aki képes volt feláldozni értem az életét, pedig tudta, hogy meg fog halni! Megtehette volna, hogy hagyja az egészet a fenébe, de segített nekem kijutni onnan. Tudom, hogy legalább miatta megtehetném, hogy megpróbálok valamit kezdeni magammal, az életemmel, de... nem megy. Képtelen vagyok rá, hogy tovább lépjek, képtelen vagyok letenni a drogokat és kész. Nem megy az, hogy irányítsam a képességemet, egyszerűen nem vagyok elég erős hozzá! Ő hitt bennem, de én nem hiszek magamnak és... és ennyi.
- Arra is lenne indokom, ha csak egyszerűen rossz lenne a kedvem, hiszen ez egy sziget... azt se tudjuk hol vagyunk és hogy milyen veszélyek lesznek ránk. - a kérdésére csak megrázom a fejem. Mit mondjak erre? Az élet, az a bajom, nem való nekem, nem szeretem és nem tudom normálisan élni. - Többről van szó, de úgyse változtat semmin az, ha elmondom. Semmi sem változtat rajta! Ez az egész... életnek nevezett szar... nem... - na nagyjából itt veszem észre, hogy mi történik, hogy nyikkan egyet, hogy megtántorodik és a kés szépen beleáll a tenyerébe. Le tudom reagálni, mellette termek, hogy legalább elkapjam, ha el találna esni. Na ezért nem kell állandóan vidorkodni, mert nem figyel oda, és akkor mi a vége? Kimetsz is egy darabot szint a kezéből! - Jesszus! Vissza kell mennünk a partra, hogy valaki segítsen. - én... én nem értek ehhez, nem tudok ellátni egy sebet. Bele állt egy kés a tenyérébe az istenért, az erdő közepén, ahol nincs semmi, amivel egyáltalán kicsit is javítani lehetne a helyzeten. Se fájdalomcsillapító, se kötszer, én még csak ki se merem húzni onnan azt a kést, rohadtul fájhat!

Tárgy: Re: Josie&Jack Kedd 1 Júl. - 21:31

Josie & Jack

♪ Run Joey, run! ♪

Oldalra döntött fejjel sorolok be mellé, úgy látom valamit nagyon félreértett. Nemet intek, most még mosoly sincsen ajkaim tövében, csak a pajkos csillogás valószinűtlen kék szemeimben. Az övé bezzeg milyen sötét! Akárcsak a haja, milyen szép párosítás. Ha nem lenne ilyen savanyú, egészen csinos lehetne. Kicsit helyre kéne tenni a kedvét, de nagyon elutasító ebben a témában, a legtöbb amit tudtam kihozni a helyzetből, az a mellkasdöngetés volt.
- Egyátalán nem. Jó is lenne, inkább csak megpróbálom úgy átlátni, hogy rögtön kézenfekvő legyen egy optimális megoldás. De hidd el, tudok üvölteni a tehetlenségtől. Három gitárom lett ennek az áldozata. – Félmosollyal viszonzom az övét. Nem akarom, hogy holmi bárgyú alaknak higgyen, aki még a veszekedést is úgy veszi, hogy az volt élete legjobb veszekedése. Pozitív vagyok, de ha kell, komoly is tudok lenni, sőt, akár sírni is. Most jó kedvemben kapott el, ne itéljen egyből úgy, mintha mindent tudna rólam.
- Szerencsés vagyok, eddig többségében olyanokat ismertem, akik rendesek voltak. Például a történelemtanárnőm is közülünk való volt, tökéletes memóriával, mindenre emlékezett, amit valaha olvasott, vagy mondtak neki, elhiheted, hogy nem lehetett vele elhitetni, hogy valamit rosszul tud. De állati aranyos volt, ő győzött meg, hogy fogadjam el a profék ajánlatát, mert ha kiteljesedik, hogy tudok valamit, akkor azt hozzám hasonlóak között tegyem, itt otthon lehetek. Viszont ha maradtam volna, és úgy derül ki, hogy mondjuk felrobbanok, akkor azzal másokra is veszélyes lettem volna. – Most kivételesen nem is hadartam, utólértem magam a gondolatok terén, és olyan sokat gondolkoztam mindezen, hogy el tudtam neki mesélni igazi csapongások nélkül. Pedig amióta itt vagyok, alig beszélgettem még valakivel. Nem akartam én szegény leányzót kioktatni, csak lelket akartam bele verni.
- Nem... én csak azt hittem, hogy egyszerűen rossz a kedved. Fel akartalak vidítani. – Húzom el szép metszésű ajkamat. Be tudom vallani, hogy félresikerül valami, egyszerűen nem jól közelítettem meg a dolgot. Lelassítok, hogy tudjunk beszélni. Kicsit magasabb vagyok, mint ő, így le kell néznem rá, remélem ettől nem lesz kisebbségi érzése. – Mi a baj Josephine? – kérdezem most a teljes nevén szólítva, hogy érezze a komolyságot. – Tudom, hogy sok baromságot tudok mondani, ezt ellensúlyozandó kiválóan tudok hallgatni. Ha nem is tudok tanácsot adni, szívesen meghallgatnálak. Ugye többről van szó, mint ez a sziget? Mondd el. – Unszolom, félretéve magamban hiperaktív fiúbarbibabát. Nem is fontos, hogy elmenjen ágért, majd én megteszem, miközben kérdőn figyelem még a távolból is. A bicska nyílik a kezemben, nyesnék, de amilyen hamari vagyok, megcsúszik a penge, valószinűleg eshetett az éjjel, a fa vizes, és a bicska belefordul a tenyerembe. Megtántorodom tőle, ráharapok az ajkamra, és megnyikkanok, szerencse, hogy nem fordult ki a hús, de így is megroggyan a térdem a fájdalomtól. Ez most nem vicces!

Tárgy: Re: Josie&Jack Kedd 1 Júl. - 14:19

Jack & Josie

♪ Hit and run ♪

Tényleg nem egyszerűen dolgozom fel, hogy ilyen lazán vesz mindent, pedig igyekszem elfogadni ezt a nagyon laza a felfogást, de hazudnék ha azt mondanám, hogy tök jól viselem a folyamatos jó kedvét. Jó nem kéne talán nekem sem ennyire borúsan látni mindent ebben igaza van, de mégis csak hajótöröttek vagyunk és ez... nem épp életem legszebb napja, bár tény és való, hogy volt már sokkal rosszabb is pár.
- Ugye teljesen mindig, hogy mit mondok neked, úgyis megtalálod a jó oldalát? - pillantok rá egy halvány mosollyal. Igen, azt hiszem fel kéne adnom, hogy próbálok negatívan hozzá, vagy a helyzethez állni, mert úgyse érek el vele az ég világon semmit sem. Egyszerűbb, ha nem mondok neki semmi ilyet, akkor legalább nem tudja átfordítani és megmagyarázni, hogy miért jó igazából és miben tévedek. Szerintem, ha most kiugrana a fák közül valami párduc - franc se tudja, hogy mi él a trópusi erdőkben -, akkor még abban is találna valami állati izgit és jót, hogy épp minket nézett ki magának vacsorára. Bár nem tudom, hogy meg is tudna-e győzni róla, hogy tényleg milyen baromi jó nekünk.
- Attól, hogy képességeink vannak még nem vagyunk egyformák. Gondolom nem mindenki ugyanolyan, akik mondjuk kék a szeme nem? Ez is csak egy tulajdonság, van akinek hátrányos, van akinek előnyös, más meg észre sem veszi. De... nem sok közöm van semmiféle társasághoz. - rántom meg a vállam. Nem vagyok társasági ember, se központi figura és nem könnyebb nekem sehol sem, mert túl sok minden van, ami rombolja az életkedvemet, túl sok káros és fájdalmas emlék, amiktől nem igazán tudok szabadulni, akármennyire is szeretnék. Aztán csak felszökik a szemöldököm a kioktató dumára. Nagyon nem tetszik, nagyon-nagyon nem! Miért kell úgy beszélnie, mintha mindent tudna? Gondolom neki nem sok nehézség volt az eddigi életében, gondolom nem történtek vele olyanok, mint velem. Gondolom a szülei nem küldték dilidokihoz, mert azt mondta, hogy meg fognak halni, de persze könnyű beszél, amikor nem tud semmit sem!
- Jah... ez tényleg ilyen baromi egyszerű Jack... az élet csupa napfény és kacagás. - elhúzom a számat és inkább kicsit lemaradva baktatok mellette. Totálisan nem ismer és szerintem, ha olyasmik történtek volna vele, amik velem, akkor nem lenne ilyen baromi nagy a szája, nem gondolná úgy, hogy milyen rohadt jó minden, mert nem az! Ez egy sziget, ahol igenis elfogyhat a kaja, ahol lehetnek vadállatok, aki egy kisebb sérülés is elfertőződhet és belehalhat az ember, de persze biztos állati szép a partról a naplemente... Jó ég!
- Ezért tényleg szétszednéd a gitárodat? Az is lehet, hogy nincs az erdőben se malac, se kacsa, még nem is láttunk állatokat. - kissé elképedve nézek rá és nem, nem hozok azonnal neki fát az íjhoz, főleg mert alapvetően fogalmam sincs, hogy milyen típusú fa kell hozzá. Soha életemben nem csináltam még nyilat, és nem töltöttem időt erdőben. Nem vagyok egy kis cserkész típus, jó eséllyel még tüzet se tudnék csak úgy gyújtani.

Tárgy: Re: Josie&Jack Hétf. 30 Jún. - 18:32

Josie & Jack

♪ Say that you love me ♪

Korántsem ez életem legszebb napja. Az akkor volt, amikor megnyertük a Bölényekkel a harmadik bajnokságunkat zsinórban. A mai éppenhogy rosszabb egy kicsivel. Számítani lehet a váratlanra, elkerülni nem, így élek én. Dobálózhatnék azzal, hogy Carpe Diem, de az nem volna igaz. Nem vagyok felelőtlen, és nem csak úgy élek bele a nagyvilágba. Tavaly nyáron például ingyenkonyhán osztogattam az ételt, míg a többiek nyaraltak. Ott ragadt rám a Prince becenév, amelyet az énekessel azonosítok, és én inkább Elvis párti vagyok. Amikor megkérdeztem, hogy ugyan már miért, akkor azt mondták, hogy akinek ilyen csinos pofija van, és még jót is tesz, az általában rajzfilmfigura a Disney mesékben. Ezt erőteljesen cáfolom, a külsőm csak a jó géneknek köszönhető, ettől miért lennék én jobb arc, csak mert én is kanalazok másoknak? Butaság.
- Kötszer nincs, de ha leleményesek vagyunk, akkor sínt tudunk csinálni, fájdalomcsillapításra meg nem csak a gyógyszerek jók. Sok mindent partra sodort a víz, lesznek még megmenthető készletek is. Csak pozitívan! – Fogalmam sincsen a drogos gondolatairól, de ha tudnám is, nem az a tipus vagyok, aki megmondja ilyen tekintetben a negatív véleményét. Ha neki ez kell a boldogsághoz, hát szíve joga, én anélkül is pörgök mint a búgócsiga.
- Hát.. erre nem gondoltam, látod milyen okos vagyok. – Mosolyodom el ismét. Most még az esélyem sincs meg, hogy itt lássam nyomát, hogy mire is vagyok képes. Ellenben azt át tudom érezni, hogy meg van könnyebbülve, hogy itt nem kell a rossz dolgokat megjósolnia. Mégiscsak megvannak a hajótörés pozitív hatásai is. A végén majd nem is akar hazamenni, mondván ez a kis földnyelv meggyógyította őt. Na nem mondom, maradnék egy sátortábor erejéig akár heteket is, de a betondzsungelt nem látni évekig, az azért durva lenne. Már egészen jól berendezkedtem a birtokon, a szobám is szép tágas, bár még nincsenek szobatársak, majd csak lesznek. Végül csak megindulunk a susnyás felé, velem együtt mantrázta a melldöngetős dogmát, úgyhogy megvan az alaphangulat.
- De itt, ahol mindenki hasonló, mint Te, biztosan könnyebb, ugye? Másoknak is van olyan tulajdonsága, hogy mondjuk öt szeme van, meg ilyesmik, de ha együtt vagyunk, csak egyszerűbb magunkat is? Én ha rád nézek, egy menő lányt látok, akinek a szivén a szája, lefogadom hogy te vagy a társaság igazi megmondóembere. Így is kell, szeretem, ha valaki egyenes. Ha nekem megmondanád, hogy mi a bajod velem, cseppet sem sértődnék meg, ebből tanulunk, nem? – Mindenben nem látom pozitívan a világot, talán csak ő látja nagyon sötéten, ezért emel ki engem ennyire. Én is csinálok hülyeséget, mint amikor rávettek, hogy nem tudok bedobni a földszintről az idióta igazgatónk szobájába, a minigolf játékába. Bedobtam, és persze eltaláltam, mert hecc volt az egész, viszont utána az egész csapatot eltiltotta a következő mérkőzéstől. Vagy amikor Traceyvel elszöktam valami házibuliba ahelyett hogy részt vettem volna az iskolai szavalóversenyen, nos én sem vagyok tökéletes, sőt!
- Térj már észhez Posey. A normális élet egy illuzió. Normális életed van. Ehetsz, van fedél a fejed felett, nem kell ölnöd, akkor hát? – Nem kioktatni akarom, végülis csak most találkoztunk, és igazán cuki az örökös kétkedésével, remélem nem fog elküldeni a francba. Bízom benne, hogy megajándékoz a barátságával, én máris a szívembe zártam őt.
- Nomád... naná! A többieknek? Az enyémnél nagyobb késeket is láttam, elképzelhető, hogy máris találtak valami ládikót. A húr... na látod, hogy milyen mázli... a gitárról. Sajnos nélkülöznöm kell majd pár akkordot, de majd feljebb játszom, és lövök neked valami malacot. Vagy kacsás vagy? – Lehuppanok egy kőrakásra, és előkapom a kést, és zippzározom a gitártokot, hátha addig hoz nekem egy méretes mogyoróágdarabot.

Tárgy: Re: Josie&Jack Hétf. 30 Jún. - 16:06

Jack & Josie

♪ I do ♪

Komolyan őrület... vagy őrült a srác, hogy ilyen lazán fog fel mindent? Most verte le a lábáról a bőrt, és simán úgy van vele, mintha mi se történt volna, mintha ez lenne élete legszebb napja, miközben itt vagyunk a szigeten. Igazából én is így lennék vele, de csak akkor ha nagyobb adag anyagot juttatok a szervezetembe, nem csak annyit ami épp hogy elég a szinten tartás végett, de mivel nem tudjuk, hogy mennyit leszünk még itt, lehet hogy idővel majd azt is megtapasztalhatja, hogy akkor milyen vagyok.
- Azért az más, mint hogy itt még csak kötszer sincs, meg fájdalomcsillapító, meg semmi. - na jó, utóbbi vagyok, bár nem szó szerint, de lehet hogy egy durvább sérültnek most jobban jönne az, amit én az erdőben rejtettem el, de... nem érdekel. Ha találok majd a roncsok között bármit, ami nekem lehet hasznos, akkor szemrebbenés nélkül teszem majd e, nem fog érdekelni, hogy kinek mennyire fáj a lába, vagy akármilyen. Önző vagyok? Lehet. Érdekel? Nem.
- De most senkinek sem működik a képessége, ha a tiéd aktiválódna, akkor se éreznél belőle szerintem semmit. - rántom meg a vállam, hiszen ha blokkolódva vannak a képességek, akkor az övé sem tűnik fel majd senkinek, ha időközben mégis csak bejönne a képbe. Szóval nem hiszem hogy most nőne macska füle, maximum akkor, ha hirtelen sikerülne megtalálni minket valakinek és eltűnnénk a szigetről, mert hát... e miatt van nem? Az persze le se esik egyből, hogy már a hajón sem volt képessége senkinek sem, mert nekem akkor nem tűnt fel, bár engem az se zavarna különösebben, ha végleg elveszíteném. Ha valaki végleg el tudná venni lehet, hogy még örök hálával is tartoznék neki ezért a szívességért. A melldöngetés komolyan nevetséges, de a végén mégis beszállok, mert... talán akkor egy kicsit lenyugszik, igen, ez az indok.
- És Cassandrának sem hitt senki... ha meg mégis, akkor úgyse ért semmit. - sóhajtok egyet, aztán csak megrázom a fejem. Naiv, vagy csak tényleg ennyire pozitívan látja a világot? - Én sem látom mindig, nem is tudom kontrollálni és csak... lefestem azt, ami bevillan. Mindig csak képek, és csak akkor megy, ha... - legyintek egyet, aztán újra megrázom a fejem. A képességem zavaros. A professzor szerint drogok nélkül is menne, tudnám kontrollálni, hogy mikor akarom, hogy életbe lépjen és mikor nem, de én ezt képtelen vagyok elhinni, akármennyire is szeretném. Egy hülye csapda az egész, mert e miatt szoktam rá a drogokra, de jelenleg csak beállva látom a jövőt, amit nem akarok, de a leszokás sem megy csak úgy.
- Pedig lehet, hogy jobban jártál volna a normális élettel. Nem tudod, hogy itt hányan vágynak arra, neked meg lehetne. - egy kicsit vagyok csak megrovó, de ennyi valahogy kell, mert tényleg nem értem, hogy miért akar valaki direkt más lenni. Én örültem volna, ha ez az egész nem rúgja fel az egész életemet, tényleg nagyon örültem volna neki, de felrúgta és most itt vagyok és túl sok minden van a hátam mögött, nem tudok csak úgy lazán viselkedni.
- Van bicskád? Az nem kéne a többieknek? De készíthetünk íjat, tiszta... nomád életmód. De honnan lesz rá húr? - egy pillanatra ráncolom a homlokomat, vagy hogy hívják. Az húr egyáltalán, ami az íjakban van, vagy az a hangszereknél szokott lenni?

Tárgy: Re: Josie&Jack Vas. 29 Jún. - 21:04

Josie & Jack

♪ Step by step ♪

- Posey... hihetetlen vagy... – A mosolyán nevetek egy aprót, nem mert lenézem, megértem őt, de nekem a jó édes anyám mondta mindig hogy egy csoda vagyok akit nagyjából senki nem fog megérteni. Megérteni nem kell, csak velem szárnyalni. Ennyi! A fekete hajú lány így is tesz, így győzelemnek könyvelem is.
- Szilánkosra? Ah, az tényleg nem eshet jól, de nekem már tört bőven csontom, igaz nem a civilizációtól messze. Focizok többek között, a srácok nem túl... gyengédek. - Új ismerősöm annyira rossz kedvűen jött ki a zöldből, egyértelmű, hogy nincsen a toppon, muszáj nekem is komolyodnom, ha már ő is hasonult hozzám. Nem vagyok én valami bárgyú agyroggyant. Viszont éppen ezért szóltam a többieknek, hogy ha kellek, szóljanak csak, amíg épkézláb vagyok, addig mindenben segítek, ha kell gyógyfüveket is keresek. Ez milyen jó ötlet, hát nem megéri agyalni?
- Nem siettetem a dolgot. Lehet, hogy soha nem is lesz. A professzor azt mondta, ha ennyire későn jön ki, lehet, hogy csak valami stresszhelyzetben fog aktiválódni. De mi ez, ha nem stresszhelyzet? És még most sem. De szólj csak, ha már macskafüleket látsz. – Kissé elhallgatok, teljesen igaza van, a pár nap alatt, amíg a suliban voltam, láttam olyanokat is, akik közel az őrülettel küszködtem, talán Posey esetében is ilyesmiről van szó? Nem mindenki képes feldolgozni azt, amit kapott. Viszont... azért vagyok én, hogy segítsek, ha csak most neki, már megérte! A melldöngetős mutatványra elsőre nem, de másodikra már egészen ügyesen nyomjuk le közösen a szigetet, nevetve bólogatok, és a levegőbe emelem a kezemet, amolyan Michael Jackson stílusban, csak az ágyékfogás marad el. Hiába na, zenefüggő vagyok.
- Azt hiszem ezt bóknak könyvelem el. Te is tudsz, ha akarsz... – Még kicsit veregetem a mellkasomat, csak hogy ne feledjük a ritmust, aztán már indulunk is az egyik ösvényen, amit elsőre nekünk kell kitaposnunk. Előnye, hogy nem futunk össze fura benszülöttekkel. A mosolyát gyorsan el is tűntetem, talán nem kéne megszólalnom...
- Lőj le nyugodtan ha hülyeségeket kérdezek... állandóan, tényleg sajnálom. De, akkor ez olyasmi, mint Cassandra a történelemben? Ne is hagyd, hogy a jövő mindent elrontson.. Nem lehet valahogy... kontrollálni, mondjuk hogy csak jósgömbbön át lásd? – Próbálok tippelgetni, ha ide jutott, nyilván már volt annyi esze, hogy az alap kliséket ő maga végigjárja. Látom én, hogy némileg megtört, a fiatalsága ellenére is olyan borús, amivel az én buta vicceim nem sokat tudnak kezdeni, csak ideig-óráig elvonni a figyelmét. De legalább itt nem kell ezzel küzdeni, ahogyan senkinek sem.
- Törekedni kell rá. De ne hidd, hogy nekem minden szuper. Lemondtam arról, hogy normális életem legyen a barátaimmal, hátha itt mások hasznára is tudok lenni, majd egyszer. Egy igazi csapatkapitány mindig tudja, hogy melyik csapatnak kell a támogatása. – Kacsintok, aztán tényleg nekilátok a tájékozódásnak. Nem hinném, hogy egy ilyen szigeten medvék élnének, de ki tudja... Inkább madarakat láttam eddig.
- Készítünk egy íjat? Van bicskám. - Kérdezem vidoran, megindulok váratlan partneremmel a sziget belseje felé, a távolban mintha mogyorófát látnék, aminek kifejezetten hajlékony ágai vannak.

[/color]
[/color]

Tárgy: Re: Josie&Jack Vas. 29 Jún. - 9:46

Jack & Josie

♪ SOS ♪

Tény, hogy sikerül kicsit jobb kedve derítenie már csak azzal is, hogy sikerül itt hasra esnie előttem, bár azért elég nagyot zakózott, kicsit azért mégis csak sajnálom miatta, de láthatóan egészen jól viseli. Fogalmam sincs,hogy tud valaki ennyire jó kedélyű lenni, amikor ilyesmik történnek. Jó, élünk, de akkor is itt vagyunk egy lakatlan szigeten és azért ez nem olyasmi, ami az embert olyan nagyon jó kedvre deríti, vagy legalábbis az átlag embert... a normálisakat. Nem akarom én leszólni őt, de attól még igenis meglepő a hozzáállása.
- Érdekes fogalmaid vannak a buliról. - megrázom a fejem, bár mégis csak egy halvány mosoly játszik az arcomon, mert az az igazság, hogy a közelében tényleg elég nehéz rossz kedvűnek lenni, pedig én nagyon igyekszem ám, de egyszerűen a jó kedv valahogy ragályos, még ha nem is indokolt jelen helyzetben.
- Jó, de... nem tud mindenki ilyen könnyedén hozzáállni. Gondolom te se lennél ilyen laza, ha mondjuk a te lábad lenne szilánkosra törve nem? - mert gondolom az a pasas, akinek láttam, hogy sínbe próbálták tenni a lábát nincs épp a legjobb kedvében, ha egyáltalán már magához tért szegény. Nem hiszem, hogy ő is túl pozitívan tudja értékelni ezt az egész helyzetet, bár gondolom, ha épp el van ájulva akkor könnyebb neki. Nem kell belegondolnia abba, hogy mennyire rémes helyzetben vagyunk. Mindegy, tényleg lehetne rosszabb, lehetne a parton egy kazal hulla, bár nem tudom hol vannak a matrózok és nem lesz kellemes majd a partra sodródott víztől felfújt tetemeikkel szemezgetni majd.
- Addig örülj neki, amíg nincs, lehet hogy olyan lesz, amit utálni fogsz, vagy hirtelen macskafüleid nőnek, vagy ki tudja. Nem minden képesség olyan nagy poén. - lásd az enyém, meg hát láttam már olyanokat, akik szintén ki nem állhatták azt, ami jutott nekik. Persze majd lehet hogy olyat kap, amiért oda lesz, meg vissza, ez is benne van a pakliban, kár előre tippelgetni. Én mindenesetre egy dolog miatt örülök ennek az egész hajótörés dolognak, hogy legalább a képességem most nem aktív, hogy nem látok semmit, ami fájdalmas lehet, bár persze az alvás nem lesz most sem egyszerű, jó eséllyel ugyanúgy látni fogom álmomban a már lezajlott képeket. Erre a mellkasdöngetésre viszont kénytelen vagyok megint elmosolyodni, hát... komolyan nem százas a srác! Valami nagyon nincs rendben vele odabent. Ezért nem is követem, csak amikor már ő emeli a kezemet a mellkasomhoz sikerül elég bizonytalanul leutánozni, és úgy egyszer ki is nyögöm, hogy lenyomjuk a szigetet, bár nem olyan nagy hatásfokkal, mint ő. - Fura srác vagy... - bököm ki aztán, de a mosoly marad. Talán tényleg azt mondhatom, hogy szórakoztató, akármennyire is próbálom tagadni, vagy igyekszem ráfogni, hogy idegesítő lenne. A kérdésére viszont le is fagy a mosoly az arcomról. Azt hiszem még nem nagyon tudja, hogy mi az, amit érdemes esetemben megtenni és mi az, amit nem.
- Nem látok mindenféle katasztrófát, abba már beleőrültem volna. - jegyzem meg kissé azt hiszem szárazon. Így is épp elég dolog van, ami befurakszik az agyamba, de már hetek óta nem álltam vászon elé. Egyszerűen próbálom ezt az egészet kizárni, valahogy elvonatkoztatni tőle, mert nem akarok rémes képeket, amikkel úgyse lehet mit kezdeni, amiken úgyse lehet változtatni. - A jövőt amúgy se lehet befolyásolni. - teszem még hozzá egy apró vállrántással. Próbáltam egyszer, de... esélyem sem volt, úgyhogy felesleges azon gondolkodni, hogy mi lett volna, ha ezt a hajószerencsétlenséget látom előre.
- Néha azért elég nehéz a napos oldalt nézni. - húzom el a számat, de végül csak elindulok utána. Azt se tudom, hogy mit is akarunk találni. Komolyan valami barlangot? És mi van, ha abban él mondjuk egy medve?

Tárgy: Re: Josie&Jack Szomb. 28 Jún. - 17:27

Josie & Jack

♪ Welcome to the jungle ♪

A nevetése nem gond számomra, ha ezzel sikerül egy kicsit jobb kedvre derítenem. Tudom, hogy a legtöbbek szemében kissé idegesítő vagyok, nem divat manapság jó kedvűnek, tettrekésznek lenni. Annyi savanyú ember van mostanság, de én nem vagyok annyira dinka. Különben is tudok én komoly lenni, ha olyan téma merül fel, és jó a társaság.
- Jól, jól, katonadolog, a buli kedvéért mindent. – Buli alatt most azt értem, hogy nem szeretem, ha rosszkedvű valaki a közelemben, úgy, hogy nem tettem meg mindent az ellenkezőjéért. A lábam sajog kissé, de estem bele semmi élesbe, nem kell attól félnem, hogy elfertőzödik, vagy tetanusz oltásra lenne szükségem. Majd a sziklás talajokon jobban figyelek.
- Ezt én értem Posey, de tetézzem még én is, hogy farkast kiáltok? Túléltük? Igen! Akkor nézzünk előre, és próbáljunk megoldást találni, jó? – Kérdezem immár mosoly nélkül, de nem lekezelően, sokkal inkább magabiztosan, bátran. Kicsit közelebb lépek, vidám pillantásom visszatér, kikukkantok a bokrok közül, amelyen túl éppen Leroy magyaráz valamit Dominique-nek,
- Látod... megvannak. Úgy hallottam, hogy tőlünk senki nem veszett oda, mi ez, ha nem valami égi gondviselés? – Nem vallásos értelemben gondolom így, ez csak valami metafórikus összefüggés, egyszerűen nem az volt a sorsunk, hogy itt legyen vége mindennek. Többségében még rendkívül fiatalok vagyunk, hiszem, és tudom, hogy vannak itt nagyra hivatott elmék. Mondjuk nem én, engem jobban érdekel a barátság, a rajzolás és persze a zene, minthogy bárkinek is megmondjam, hogy mit kéne tennie a boldogulásért.
- Őszintén szólva... – Nevetem el magam, de aztán óvatosan legyintek, nehogy azt higgye, hogy kinevetem. – Semmi változást nem észleltem. Még nem aktiválódott a képességem. Rámtaláltak ugyan a Professzorék, és felvettek az iskolába, mondván, hogy megtalálható nálam is ez a bizonyos gén, de még semmi. Nem is tudom, hogy mi lesz majd. Ha egyátalán valaha lesz. De azért azokat sajnálom, akiknek volt... Viszont... most ez egy lehetőség arra, hogy megmutassuk, hogy nem esünk kétségbe. Van velünk pár igazi felnőtt is, de... – Biccentek ismét a társaság felé, miközben az övemre helyezem a kezem nagy helykén. – Akik itt vannak, nem ötévesek, mindenki ért valamihez. Összetartunk, és lenyomjuk a szigetet. Végy magadon erőt Poseyt, és verd a mellkasod: Lenyomjuk a szigetet! – Én magam elkezdem döngetni a mellkasomat, kicsit gorilla stílusban, de nem úgy, mint egy elmebeteg, sokkal inkább mint egy szektás vezető, akinek mikrofon van a kezében: Lenyomjuk a szigetet! Figyelem, és ha nem kezdené, akkor megfogom a kezét, és odaemelem, ügyesen, hogy még véletlenül se érjek semmi olyanhoz, amihez nem kéne. Csak háromszor mantrázom, aztán biccentek, hogy indulhatunk. Miután már előre válaszoltam a kérdésére, csak az övét illetően lepődök meg, ahogy eltátom a számat.
- Komolyaan? De cseszd meg, ezt nem láttad előre? – Csóválom meg a fejemet vigyorogva, aztán oly mindegy arckifejezést felöltve megrántom a vállamat, ha úgy lett volna, akkor most nem kerülünk kalandba. Különben is mi van akkor, ha direkt intézték így a vezetők, és ez egyfajta próba? Végülis senki nem halt meg, és egy tájfutáson is vannak sérülések. Még egy vadvizi evezésen is kiverjük egymás fogát az evezővel.
- Nyolcvanan ne szoborozzunk mára parton. Valaki biztosan marad. Ha a roncsokat megtalálják a vizen, úgyis kikötnek, és nem mennek haza, amíg mindenki hulláját meg nem találják. Tudod, nézd mindig az élet napos oldalát. – Kacsintok, aztán kézenfogva indulok el vele a dzsungelbe. Persze hamar eleresztem, ez csak noszogatás volt, hogy menjünk.

Tárgy: Re: Josie&Jack Szomb. 28 Jún. - 7:23

Jack & Josie

♪ L'il Red Riding Hood ♪

A nagy művészi esésre tényleg elmosolyodom, nem tehetek róla, akármennyire is nem szép dolog kinevetni a másik szerencsétlenségét, de ez akkor is röhej. Semmi baja láthatóan, simán megúszta az egész hajótörést, erre itt vérezteti ki magát az erdőben átesve a saját gitárján. Hát nem komikus az egész úgy, ahogy van? - Azért jól vagy? - pillantok rá, miközben tápászkodik fel és maszatolja szét a lábán a vért. Szegénynek komolyan nem jól jött a kis a lépés, fogalmam sincs, hogy úszta meg a hajótörést sérülést nélkül, lehet hogy akkor mázlija volt és azt sikerült kihasználnia egész évre előre, vagy visszamenőleg is.
- Bocs, de most vagyunk túl egy hajótörésen, vannak finoman szólva is súlyos sérültek és szerintem senki sincs kifejezetten jó kedvében... csak te. - meg én, ha juttatok be egy kellő adag szert a szervezetembe, de ő valahogy totál józannak tűnik és ennek ellenére is irreálisan jó a kedve. Nem tehetek róla, hogy morcos vagyok, szerintem a többség igen is hasonlóan van vele. Nem úgy számoltam a mai nappal, hogy elveszünk egy szigeten. Az egésznek egyedül az a jó, hogy legalább a képességek nem működnek, legalább tuti, hogy normálisan tudok majd aludni, legalábbis hellyel-közzel, mert persze a már meglévő emlékeket ez sem törli ki.
- És mitől vagy ennyire jó kedvű Jack? Szereted a lakatlan szigeteket? Vagy eredetileg valami rémes külső elváltozással jár a képességed és most örülsz, hogy eltűnt? - gondolom ilyen is van, bár a nagy kék pasas például nem jött el, pedig komolyan tuti biztos vagyok benne, hogy oda, meg vissza lenne most az örömtől, ha megszabadulhat a szőrtől, meg mindentől legalább egy rövid időre. Vannak, akik nincsenek annyira oda a képességeikért, mint pl. én is. - Szóval te ilyen mindenben a jót látod típus vagy mi? Kíváncsi leszek, hogy meddig tudod ezt tartani. - rántom meg kicsit a vállam. De komolyan érdekel, mert hát na szar a helyzet, szerintem és nem tudjuk meddig tart, ő meg nagyon úgy van vele, hogy minden marha egyszerű. Jönnek megmentenek minket, addig meg mondjuk csak úgy lézengünk, mint valami kis táborozó kiscserkészek. Hát... majd rájön ő is, hogy rosszabb a helyzet, mint hitte, örökké nem tarthat a jó kedve nem igaz? Nem azt mondom, hogy azt akarom elszálljon, de nem is kell túlzásba esni ennyire.
- Posey? Hát... nem lesz egyszerű megszokni. - ráncolom kissé a homlokomat, miközben utána indulok, ő meg szól a fejeseknek, hogy lelécelünk egy kicsit. Azt se tudom,hogy pontosan miért, de talán jó, ha lefoglalom magam kicsit. - Látom a jövőt egyébként. És te? - mert gondolom erről van szó, hogy mi a képességem, ami elszállt, nem pedig arról, hogy egyébként az életben mit veszítettem el. Az elég hosszú felsorolás lenne, nem hiszem hogy erre kíváncsi és végképp nem szeretném részletesen kivesézni neki az életemet most így hirtelen, miközben még csak nem is ismerem és nem szándékozom sebeket feltépni. Épp elég volt az a hallucináció a fák között.
- Mindegy is, jobb ha nem látjuk, de amúgy nem a parton kellene maradni? Ha jól valami felmentősereg, akkor ott találnak meg. - persze a nagy viccelődésre megint felszökik a szemöldököm, de már nem teszem szóvá. Marhára örül annak, hogy most ráléphetünk kígyókra, vagy ki tudja még milyen halálos veszedelmek fenyegetnek minket. Őszintén megmondom... fárasztó a srác. Ez egy rohadt erdő, ahol jól eséllyel minden arra szakosodott, hogy a nyomorult embereket kinyírja.

Tárgy: Re: Josie&Jack Pént. 27 Jún. - 18:41

Josie & Jack

♪ Let’s stay together ♪

Az örök jókedvemet egy durcis lány nem igazán tudja elrontani. Általában ez úgy szokott működni, hogy én húzok fel bárkit is a szintemre, nem én savanyodok be. Itt vagyunk alig huszan egy szigeten, de élünk, és csak ez a fontos, nem? Meg is hallhatttunk volna, miért kéne rosszkedvűnek lennünk? A mentőcsapat biztosan úton van, addig esszük a mangókat orrvérzésig. Ha nagyon beleunnánk, akkor keresünk valami kacsákat, biztosan akadnak azok is a szigeten, cserkészként egész tűrhető nyomolvasó vagyok, majd ajánlkozom erre is, úgyhogy csak ne aggódjunk kéremszépen! Már éppen indulnék a szép, de savanyú lány felé, amikor hatalmasat esek. Fájdalmasan mosolyogva tápászkodom fel, de legalább a kedve jobb.
- És látod... máris megérte... – Maszatolom el térdemen a vért, még szerencse, hogy nem valami sziklára estem rá, akkor még durvább is lehetett volna, így a homokban csak placcsantam egyet. – Vagy... ne legyél ennyire fancsali, és akkor nem lesz okom, hogy bántsalak...? – Kezdem kijelentésként, de kérdés a vége, mert nem akarok én beletaposni a lelkivilágába. – Ha elmondod, hogy mi a gond, akkor... szóval tényleg bocs, igyekszem moderálni magam. Kezdjük előlről. Jack vagyok, és vadiúj még az iskolában, és nagyjából te vagy a második, akivel beszélni sikerült. Nem akartam letámadni senkit, ezért is vonultam el. Privát buli, te vagy a díszvendég! Na hogy hangzik? – Kérdezem csillogó szemekkel, látszik, hogy állandóan túl vagyok pörögve, biztosan idegesítő lehetek, na de hát ez van.
- Hát öhm... nem vagyunk már ovisok, addig kitalálunk valamit. Gőzerővel kereshetnek, ha pedig nem találnak meg gyorsan, addig elvegetálunk. Alig mentünk pár órát a parttól, csak nem Új-Gínea környékén kezdik átvizsgálni a szigeteket... – Rántom meg a vállamat bájos mosollyal. Tényleg kissé kaki a kedve így elsőre, de majd teszünk róla, hogy ez változzon. Mintha valami önjelölt stand-upos lennék, akinek az a dolga, hogy még a halálvágyból is életigenlést faragjon. Ha tudnám, hogy a lánynál ez mennyire így van, biztosan nem nevetgélnék magamban ezen.
- És te mit vesztettél el Josie...? Fú, de furán hangzik így kimondani... Ha már Josephine, hívhatlak Posey-nak? Az egyik legklasszabb becézése. Próba? Posey? Ezaz! Hallgatsz rá, így marad! – Vigyorgok, és visszanézek a vállam felett, hogy hova is kéne tennem a gitárt. Nincs mese, tokkal együtt ismét a vállamba emelem. Kicsit tényleg túl vagyok pörögve, de csak nem fognak nagyon nyafogni, ha kicsit eltűnünk. Biztos ami biztos, odaszólok Gabrielnek, hogy majd nemsoká jövünk, aztán intek a leányzónak, hogy már mehetünk is.
- Mit kéne látnom úgy őszintén? Inkább keressünk valami barlangot, ha rosszra fordulna az idő, ne is ázzunk ronggyá. Vigyázz hova lépsz, itt aztán simán kitörhetjük a lábunkat. Vagy ami még rosszabb, rá egy kígyóra. – Vetem oda vidoran, aztán besorolva mellé megindulunk a susnyásban. Amennyire tudok, kicsit előrébb haladok, elhajtva társnőm elől az ágakat, engem csak minden második csap pofán.

Tárgy: Re: Josie&Jack Pént. 27 Jún. - 10:09

Jack & Josie

♪ Take on me ♪

Nem vagyok jó kedvemben, amikor épp nem rég láttam a fák között egy számomra fontos személyt, aki már baromira nem él, hiszen a saját szememmel láttam, ahogy meghalt. Na jó a halálát nem pontosan, de... azt igenis láttam, hogy meglőtték és nagyon csúnyán vérzett, abból nem lehetett csak úgy felállni. Nem tehetek róla, de jelen helyzetben nem tudom csak úgy értékelni, hogy ilyen marha vicces kedvében van. Egyáltalán nem poén, hogy azt hiszem képzelődöm, vagy tényleg, vagy franc se tudja, szóval értékelném, ha normálisan viselkedne, mert különben úgy lenyelem keresztbe, mint annak a rendje. Tudom ám baromi undok lenni, ha akarok, ezt már páran azért megtapasztalhatták. Morcosan pillantok rá, amikor végül elnézést kér, bár nem megy neki a legjobban, mert akkorát esik közben, hogy komolyan... szemét dolog, de elnevetem magam. Jó, csak egy pillanatra, de nem tehetek róla, akkor is elég komikus volt a helyzet. Persze egy másodperc múlva vissza is tér a komoly tekintetem, nehogy elbízza magát, hogy ennyivel már is célba ért.
- Ha nem akarsz megbántani, akkor viselkedj normálisan. - vetem még oda, aztán amikor végre feláll és a kezét nyújtja pár pillanatnyi hezitálás után csak elfogadom, bár nem állok fel külön, annyit nem érdemel meg. - Josie. - bököm ki a nevem, mert ez gondolom erre irányult, bár neki nem sikerült hasonlóan cselekednie, de mindegy is. Ez egy sziget, hívhatom akár gitáros srácnak is, ha neki úgy jobb, meg amúgy se biztos, hogy akárhogy is kellene hívnom. - Hát van egy csomó sérült gondolom én. - rántom meg a vállam aztán a part felé tekintve. Lehet, hogy nekem is kéne segítenem, de fontosabb dolgom volt és amúgy is a partra ráncigáltam Chadet, csak nem várnak tőlem többet. Nem vagyok se orvos, se ápolónő, sőt a vért se bírom kifejezetten, arról már nem is beszélve, hogy csak akkor nem remeg a kezem, ha be vagyok lőve, ha viszont így van, akkor kétlem, hogy sok hasznomat veszik.
- Tök mindegy hogy hívjuk őket attól még nem biztos, hogy túl hamar jönnek. Még csak meg menekült matrózt se sokat láttam, és olyan hamar jött a vihar, hogy kétlem, hogy leadtak valami segélyhívást. - elhúzom a számat, mert hát na nem sok jót remélem, vagy csak most pont pesszimistába mentem át és nem kéne? Láthatóan neki elég jó a kedve, vagy legalábbis nem veszi olyan nagyon szörnyűnek a történteket, és még a tetejében hadar is, mint a gép, hogy az embernek igyekezni kell, hogy felfogja, hogy mégis mi a fenét próbál összehordani.
- Azt már a hajón se tudtak, ha jól vettem ki. Nem működnek a képességek, ha jól sejtem, ami van akinek kellemetlen. - újfent megrántom a vállam, hiszen nekem ez kifejezetten pozitív történés igazából. Azért próbálom én követni a hadarását, bár egyáltalán nem egyszerű. Kérdések, kijelentések, ide-oda csapong közben, abban sem vagyok biztos, hogy a saját gondolatait képes követni. - Mindegy, csak olyan valakit, akit nem kellett volna látnom, és Josie, már mondtam, csak ha figyelnél tudnád, ha nem beszélnél ennyit. - mintha tényleg nem is tudna odakoncentrálni, úgy pörög, mintha megivott volna négy kávét, pedig itt aztán tuti, hogy nem talált semmi ilyesmit. Aztán felpattan, még a tüzet is szétrugdossa, én pedig kissé elképedve nézek rá. De most komolyan el akar menni felfedező túrára ketten? Elhúzom a szám, legszívesebben kifeküdnék a partra és kész, semmi kedven dzsungeltúrára, végül mégis felállok, ha már kinyírta a tüzet itt nekem.
- Nem hiszem, hogy látni fogod és szerintem én is csak képzeltem. Megártott a nap. - sóhajtok egyet, aztán mégis csak elindulok a fák között. Hát lássuk, vagyis neeem, én nem akarom látni!

Tárgy: Re: Josie&Jack Csüt. 26 Jún. - 21:55

Josie & Jack

♪ YMCA ♪

Hát de csak nem fogom befejezni a szám felénél? Azt hiszem senki nem várhatná el egy énekestől, aki mondjuk előad, hogy ha érkezik valaki, egyből elnémuljon. Lehet, hogy ezzel bántó vagyok, sőt, biztos is, mert ez a cuki lány, aki kilépdel a fák közül, igencsak lebiggyedő ajkakkal közelít. Még próbálom holmi viccel oldani a feszkót, de úgy látszik, pár pillanaton belül két nagy öngólt is lövök. Most majd jöhet a tűzoltás.
- Jesszus, csak vicceltem, ne hülyéskedj már, nem akartalak megbántani. – A morcosságára felpattanok, de akkorát esek az éppen az előbb letett gitárban, hogy csoda, hogy nem a tűzbe hemperedek. A térdemet sikerült bevernem, és miután a hajótörésnél sértetlenül megúsztam mindent, ez így kissé... írónikus. Beharapom az ajkamat, és sajgó lábbal állok fel, hogy legalább kezet nyújtsak, tekintetemből a sajnálom sugárzik. A gitárnak remélem nem lett baja. De most nem az a fontos, ez a lányka nagyon rosszkedvű, én pedig tovább tetéztem, úgyhogy a legkevesebb az, hogy valahogy kárpótolom. Na de hogyan? Felvídítom? Ezaz! Kissé furcsán méreget, valami sebláza lehet, meg kéne néznem a fejét szegénynek.
- Pánikszerűeeen? Miért, mi történt már megint? – Nézelődök át a vállamon, hajótörtünk, de közben kolerajárvány is kitört. Nagyokat sóhajtozok, nem tudom, hogy mit kéne mondanom. Végül belekezdek. – Izé... túléltük, nem? Jó, van aki nincsen annyira jól, de mit lehet csinálni? Segítettem mindenkinek a partrajutásban, az a Gabriel nevezetű azt mondta, hogy most maradjak a közelben, ha lesz valami, majd szólnak. Szóval itt vagyok, gondolom várjuk az óceáni mentőket, vagy hogy a halálba hívják magukat. Vannak hegyimentők, vizimentők, de most egy szigeten vagyunk, szóval....Sokat beszélek. – Némulok el cserfesen, mert közben már egész gesztikulációkombót is hozzátettem a mondandóm mellé.
- Furát? Ez az egész hely önmagában is tiszta fura, úgy értem hogy... Mások azt mondták, hogy nem tudnak... mittudomén tüzet dobálni. Na de ki lenne az a hülye, aki a dzsungel közepén tüzet dobál? Eszement. Hol tartottam? Mit láttál? Izé, hogy is hívnak? – Megint daráltam egy sort, hadarni nagyon tudok, nem véletlen, hogy a suliban a focicsapat kapitánya, de még a szurkolócsapat kapitánya is én voltam, mert a szünetekben még a közös korreográfiára is beálltam, amíg mások pihentek. Hiperaktív vagyok? Dehogy...
- Mutasd meg, legalább történik valami. – Szétrugdalom a tüzet, gitárt a tokba, úgy nézhetek ki, mint egy strandpapucsos tini bérgyilkos. Kedves mosollyal intek, hogy kész vagyok. Tettre kész!

Tárgy: Re: Josie&Jack Csüt. 26 Jún. - 13:13

Jack & Josie

♪ Three little birds ♪

Jó hát azért kissé elhúzom a szám, amikor konkrétan majdhogynem le kell nyelnem az első szavakat, mert nem is figyel oda, amíg befejezi a dallamot, de... mindegy is, nem érdekel, lehet, hogy tényleg csak hallucinálom a srácot, akkor meg úgyis mindegy. Végül csak befejezi én pedig várok, mire megszólal, és végképp elég kellemetlen, hogy még majd el is neveti magát. Ez nem az én napom és amúgy sem vicces,hogy így áll hozzám, nagyon nem. Ha valóságos, akkor még meg is járhatja, hogy így viselkedik.
- Állati vicces vagy... - most már kifejezetten morcosan nézek rá. Egyáltalán nem olyan vicces az, hogy ennyire nem vagyok a toppon, ő meg úgy kezeli, mintha az lenne. Nem fair, baromira nem az. Fura dolgokat látok, most lyukadtunk ki egy szigeten és ő meg itt ül és gitározik. Hát mondja nekem valaki, hogy ez nem teljességgel irreális! Szerintem baromira az, nem csoda, hogy simán felmerült bennem, hogy esetleg őt is csak képzelem, mert miért ne lehetne így? Igaz, hogy nem sérültem meg nagyon, de attól még beüthettem kicsit a fejem, hogy észre sem vettem, vagy a frász tudja, sok volt a nap, vagy a sós levegő, netán maga a víz, mert tuti nyeltem azért belőle eleget.
- Miért gitározol, amikor mindenki pánikszerűen rohangál a parton? - tudom, hogy ő is kérdezett, de ezt akkor sem tudom megállni, muszáj megkérdeznem, mert akkor is fura. Nem segít, csak úgy el van, mintha ez valami laza kis táborozás lenne és nem most tört volna ketté alattunk egy hajó és ki tudja, hogy hányan vesztek oda. A kérdésére végül csak megrázom a fejem. - Nem, elvileg jól vagyok, csak... a fák között láttam valami furát. Mindegy! - lazán megrántom a vállam. Nem olyan nagy cucc, ha jobban belegondolok tényleg lehet, hogy képzeltem, vagyis tuti képzeltem, mert más magyarázat nem lehet. Nem kell ezzel foglalkozni, majd pihenek egy kicsit, vagy szépen elcammogok és magamhoz veszek egy kis fejtisztítót, és akkor már egyből sokkal jobban is leszek, csak azt nem értem még mindig, hogy miért gitározik itt, mint valami kiscserkész. Egyelőre még ülve maradok, nem kell rohanni, az a legszebb abban, ha partra vetődsz egy nyüves szigeten, hogy egész nap ejtőzhetsz, mert semmi dolgod nincs. Jó talán a parton segíthetnék, de nem bírom a vért, szóval... jó lesz nekem itt nyugiban és amúgy is az volt az első dolgom, hogy elrejtsem azt, ami az enyém, nehogy véletlenül is rá akarja tenni valaki a tenyerét, azt nem venném jó néven.

Tárgy: Re: Josie&Jack Szer. 25 Jún. - 19:12

Josie & Jack

♪ My boy ♪

A mélabús dallamot csak néha töri meg a szomszéd bokrok mögül valami fájdalmas kiáltás. Megrezzenek, remélem valakinek nem éppen a lábát kell levágni. Az elsősegélyben még ütős vagyok, de ha a halálán van az illető, ahhoz már nem lenne gyomrom, különben is ki bírja a vért? Én aztán nem! Ha szükség van rám, az a nyilvánvaló, hogy megyek, és lelkesen segítek, mondhatni általánosan ugráltatható ember vagyok, legyen szó vízhordásról, élelemszerzésről, de még a sebesültek cipeléséről is, viszont magamtól nehezen indul be nálam a kezdeményezés. Végigsimítok az államon, és a pár pillatnyi kizökkenés után még jobban belekezdek a gitárba, és még az éneket is elmélyítem, hát persze hogy Elvis szám, mi már lenne? A szám kissé komoly, felnőttes, de olyan szép a dallama, és az akkusztikus gitárhoz nagyon menő. Teljes beleéléssel éneklem, talán azon kevés fiúk közé tartozom, akinek van is hangja. Jó, egy musicalbe nem jelentkeznék, meg tehetségkutatóba, de az ilyen nyári táborozásokra több mint elfogadható, amit művelek. Igen sokféle dalt tudok, kívánságra igyekszem is alkalmazkodni a hangulathoz. Kicsit ugyan éhes vagyok, az ebédet nem sokkal később szolgálták volna fel, minthogy viharba keveredtünk, ami kettékapta a hajót. Fura volt az egész, de tökéletesen nem értek ehhez a mutáns dolgokhoz, lehet, hogy csak túl sokan voltunk egy helyen, és az roppantott minket ketté. Hülyeség, mert akkor már a birtok is összeomlott volna. Lövésem sincsen, de még így is mázlink van, hogy ott volt a közelben ez az apró füldnyelv, a vízbe is veszhettünk volna, és erősen kétlem, hogy a mutáns képességem majd a víz alatt légzés lesz. Imádok fürdeni, még úszni is, de kopoltyúm még nem nőtt. Megreccsen valami a hátam mögött, oldalt pillantok, de nem hagyom félbe, még befejezem a számot, úgy kell azt szépen lezárni. A fekete hajú leányzó számomra olyannyira idegen, mint bárki más a hajóról. Elteszem az ölemből a gitárt, és próbálnék ráköszönni, megelőz, és olyan meglepő kérdést intéz felém, hogy szív megszakad, szó bennakad. Vagy fordítva? Régen tanultam irodalmat.
- Hogy képzelsz e? – Ráncolom a homlokomat, borzasztóan igyekezve, hogy ne pukkadjon ki belőlem a nevetés. Ha nincsen jól, nem fogok vele viccelődni. Legalább nem annyira. Felállok, és körbefordulok, hogy jobban megnézhessen. – Hát ami azt illeti, csak elképzelsz engem. Nekünk álomképeknek mindig az volt a kitűzött cél, hogy valaki pont minket akarjon a képzelgéseibe helyezni. – Visszaülök a helyemre, s letörlöm a pimasz mosolyt. – És bocs, ne tudtam kihagyni. Amennyire tudom, nagyon is valódi vagyok. Megsérültél? Vagy mi a baj? A hajóval jöttem én is, nem valami bennszülött vagyok. – Húzódik mosolyra fájdalmasan szépen ívelt ajkam.

Tárgy: Re: Josie&Jack Szer. 25 Jún. - 14:17

Jack & Josie

♪ Rumble and sway ♪

Nem... nem lehet! Nem láthattam jól! Nem vittem annyira túlzásba, tudom, hogy hol van a határ, mikor szívok csak azért, hogy nagyjából szinten tartsam magam. Nem lőttem túl a célon, nem kellett volna ilyesmit látnom, ez nem lehetett valóságos! A fák között, mintha... mintha ott lett volna, de biztos csak a napsütés ment az agyamra. Tudom is én, napszúrást is kaphatsz, ha túl sokat vagy kint igaz? Itt meg amúgy is más az éghajlat, a mi szervezetünk nem ehhez van hozzászokva, plusz a sós víz, meg amit sikerült nyelni belőle, amíg elértük a partot, és a sok sérült... Egyszerűen csak ki vagyok borulva más magyarázat nem lehet, akármennyire is próbálom tagadni és igyekszem úgy tenni, mintha minden oké lenne és engem az egész kicsit sem érdekelne. Pedig nagyon rajta vagyok, nem látta senki sem rajtam, hogy bajom lenne, hogy kicsit is fáradt lennék, vagy sérült, vagy akármi. Persze ehhez az is kellett, hogy gyorsan elhúzzak a partról és ne nézzem a sérülteket, mert hogy láttam azért egy pasast, akinek a lába... hát az nagyon durván nézett ki. Baromira nem akarok ott lenni, amikor megpróbálják ellátni és végképp nem akarok hallani semmiféle földöntúli üvöltést, vagy tudom is én. Nem, jó lesz nekem itt a nyugiban a fák között, még ha fura dolgokat látok is... És meg van! Lehet, hogy a gyümölcs volt erjedt, mert nem a fáról szedtem, hanem a földről azt, ami lehullott. Igen, simán lehet, hogy a gyümölcsnek volt valami baja, csak nem volt annyi eszem, hogy előre megnézzem. Oké, nem lesz itt gond, csak hallucináltam.
E miatt merül fel bennem, hogy hasonlóképpen gondolkodom, amikor meghallom a gitár hangját. Ez egy nyüves lakatlan sziget, miért lenne itt gitár, vagy olyan, aki gitározik? Totál kizárt! Mégis tisztán hallom és végül amikor megközelítem a célt csak nagy meglepettséggel nézem a srácot, aki úgy tesz, mintha minimum valami tábor tüzes banzájon lennénk. Remélem, hogy ő tényleg itt van és nem csak képzelem. Nem rémlik a hajóról, bár tény, hogy nem álltam le dumálni mindenkivel válogatás nélkül. Jóóó, de válogatás nélkül tettem, de nem mindenkivel. Kissé megköszörülöm a torkom, amikor közelebb érek és leülök szépen egy farönkre vele szemben a tűznél. Egyáltalán minek tűz, amikor van vagy negyven fok árnyékban? Tuti ez sem valóságos!
- Te most itt vagy, vagy csak... én képzellek? Bár ha képzellek, akkor tuti, hogy nem mondanád azt, hogy képzellek mi? Akkor inkább úgy kérdezem, hogy a hajóval jöttél? - jó ez se a legjobb kérdés, mondhatja, hogy igen, de ha meg amúgy is képzelem, akkor bármit mondhat, szóval... azt hiszem ezt már fejben épp eléggé megbonyolítottam, hogy lassan én se értsem. Az azért látszik rajtam, hogy nem vagyok a toppon, se sérülés az alig van rajtam, minimális karcolások csupán. Úgy látom ezzel ő is hasonlóan van, nem lógnak róla húscafatok és nem ömlik belőle sehol sem a vér.

Tárgy: Josie&Jack Kedd 24 Jún. - 22:12

Josie & Jack

Rögtön hajókirándulással kezdeni az új sulit? Király! Mindig is imádtam az ehhez hasonló gólyatáborokat, kirándulásokat. Nem, ez most nem rólam szól, ahogyan elnéztem a feliratkozókat többen már országos nagy barátok, a tanári kar attól függetenül, hogy ki új, ki nem, szervezett egy ilyen össznépi nyaralást. Remélem kikötünk majd valahol, fel lehet fedezni a tájat. Akár vízben, akár szárazföldön leszünk, elsőként fogok ajánlkozni, hogy szervezzünk valamilyen túrát, otthon Ohio-ban állandóan nyúztam a spanokat, menjünk kenuzni, én már csak ilyen örökmozgó vagyok, miután végigvezettem őket egy tizenkét kilóméteres ösvényen, táncos-gitározós ismerkedős estet szerveztem. Még mondta is valami cimbi, hogy nem vagyok képes egy normális ember energiaszintjén élni, csak mellette vicces, hogy lelkesedésemet csakis ügyetlenségem szárnyalja túl. Ez már a nyolcadik gitárom, valahogy mindig kilehelik a lelküket a karjaimban.
Az út során nem volt pofám senkihez odamenni, lesz még bőven alkalmunk ismerkedni, vidoran élveztem a napsütést, amíg tartott. A vihar gyorsan feltámadt, aggodalmaskodva néztem, hogy merre is lehetne menekülni, a felnőttebb srácok ügyesen terelgették a fiatalokat, melléjük siettem, és felsegítettem, akit tudtam, és csak valami isteni gondviselésnek tudtam be, hogy nem talált el semmi. Az utolsó üres helyet céloztam meg a csónakban, áldva az eszem, hogy a gitár, a tokkal együtt a nyakamban volt, biztosan úgy néztem ki vele, mint egy idióta. Kikötüttünk, s miután az egyik szőke lány a sebesülteket kezdte el végigjárni, kitértem az útjából, hogy ne is legyek láb alatt. Amilyen leleményesek máris elkezdenek a sziget mélyére felfedezőutat intézni, pedig én még cserkész is voltam, vagyok is, vagy tíz éve. Nem ajánlkozom önként, a hevenyészett táborunk körül szorgoskodom, gyorsan tüzifát keresek, és öngyűjtó nélkül meg is fogom tudni gyújtani. Na nem mintha azért tenném, mert hideg van, a füst messze elszáll, hátha ránk talál valaki. Amikor már pattog a kicsiny tűz, előkapom a gitárt, szerencsére nem ázott át a tartó, a húrok sem szakadtak meg. Az ölembe kapom, és valami szépet kezdek el dúdolni, a hangszerrel kísérem. Csak nem ártok ezzel a sebesülteknek.

Tárgy: Re: Josie&Jack