Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: Liliana Miller (Lily) Mutáns név: Mirázs Születési dátum: 1970.július 21.Németország, Berlin Besorolás: Diák Képességek: Telepátia
Osztályozás: Béta Aktiválódás: 9 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Gondolatolvasás érintés útján, telepatikus kommunikáció. Korlátolt, mindössze látótávolságban. Képes befolyásolni más emberek/mutánsok tudatát, azonban a teljes uralmat nem tudja átvenni felettük. Érintéssel lát más emberek szemével, de csak a már megtörtént dolgokat. Képesség távlatai: Képes lesz uralni mások gondolatait ebből kifolyólag cselekedeteit is. Érintés nélkül tud majd olvasni mások gondolatában. A telepatikus kommunikációjának határa kibővül, előbb mérföldnyi, majd országos távlatokba.
Jellem: Nem találok szavakat magamra... Makacs és önfejű. Önmagam Seherezádéja vagyok. Talán túl kritikusan állok a szabályokhoz. Kirobbanóan őszinte vagyok. Mint egy Hóvihar, mindent elsöprök. Szürkeség vagyok a szivárványban. Hála Miller Nagypapa génjeinek, pont olyan lobbanékony vagyok, mint amilyen letargikus és filozofikus tudok lenni. Túl gyakran vagyok nagyszájú és harsány. Nem vagyok szeretetszolgálat. Ha belém kötnek hajlamos vagyok agresszívan reagálni. Kissé talán zárkózott vagyok és nehezen nyílok csak meg mások előtt, de ha valaki elnyerte a bizalmam azért képes vagyok ölni. Talán ez a legjobb tulajdonságom... Hűséges vagyok. Olyan lány vagyok aki a legdrasztikusabb helyzetben vesz egy nagy levegőt és higgadtan csapta arcon az életet. Egy pöttyös bögrébe száradt utolsó korty kávé vagyok. Nem akarok tömeggyártmány lenni, csak önmagam. Olyan lány vagyok, aki szemrebbenés nélkül végignéz egy horrorfilmet, de megijed, ha a kenyér kiugrik a pirítóból. Anyám szerint olyan vagyok, mint a víz. A legkeményebb sziklában is megtalálom a legkisebb rést.
- Kedves apa. Sajnálom, hogy neked soha nem vagyok elég jó. Szeretettel: életed csalódása. – olvastam fel a levelet
- Ez tetszik, de az apa szót átírnám anyára és apára . – felelte
- Kedves anya és apa. Sajnálom, hogy nektek soha nem vagyok elég jó. Szeretettel: életetek csalódása. – mondtam halkan – Sokkal jobb…
- Szegény Sátán. jön a lelkedért és nem talál semmit. Csalódott lesz!
- Félnem kellene? - fordultam felé - Az emberek félnek, ha meghalhatnak. Ha kicsit nagyobb rá az esélyük, mint általában. - vont vállat - Akkor nem félnek, amikor pont ezt várnák tőlük. Akkor a világ legviccesebb dolga lesz az egész. A legfelszínesebb nevetés...
Külső: 168 centi és 46 kiló. Viszonylag magas vagyok, talán vékony. Hosszú, vékony lábakkal, keskeny csípővel és vékony derékkal. A fiú ismerőseim szerint a vonzó kategóriába tartozok. Jobb csípőmet 6centis Horgony tetoválás díszíti. Bal bokámon kb. 7cm magas, vörös róka tetoválás. A nagymamám mindig azt mondta, hogy a vonásaim finomak, nőiesek. Reneszánsz arcom van... Évekkel később jöttem csak rá, hogy ez burkoltan azt jelenti: "szép se vagy" Szemeim mandula vágásúak. Egészen világos, ég kékek. Szempilláim dúsak, hollófeketék. Ajkaim szív alakúak és halvány rózsaszínek. Hajam, kulcscsont alá érő, gesztenye barna. Sokszor feketének hat. Általában kibontva hordom. Öltözködési stílusomat nehéz behatárolni. Lily stílus. Feszülősnadrág-kockásing kombó jellemzi a legjobban. Barna-fekete-szürke-kék színeket visellek leginkább. Különös ismertetőjelem - az egyetlen dolog, amit imádok magamon - a szív alakú anyajegyem, bal kulcscsontom alatt.
Előtörténet:
Hol is kezdhetném… Talán az elején… A születésemnél. Nos, A Vad ’70es évek táján születtem és nevelkedtem, mikor a Pioneer űrszondákat elindították, folytatták az Apollo programot, „meghódították” a Marsot és a Vénuszt, a NASA kifejlesztett egy új űrrepülőgépet, és a zenei iparban történt felfordulásokról ne is beszéljünk… 1970. július 21-én születem Észak-Németországban, Berlinben. Majd felváltva, Franciaországban és Oroszországban nevelkedtem. Apám Angol származású volt, de zsidó felmenőit Németországba telepítették a II. Világháború idején, koncentrációs táborokba. Én magam jó módú polgári családba születtem. Anyám Francia és Angol nemesi felmenőkkel rendelkezik, bár Németországban nevelkedett... (Űzött vadnak lett zsákmánya…) 2. és egyben egyetlen leány gyermek vagyok. Bátyám: Alexander 3 évvel idősebb nálam. A Szüleim: Léna és Jonathan Miller, katona orvosok. Gyermekkorom nagy részére nem emlékszem, – mint ahogy az emberiség 77%-a sem - ezért csak elbeszélésekből és fényképekből tudok némi képet alkotni arról, hogy milyen is voltam akkoriban… Anya és Apa szeme fénye voltam. Alexander kis hercegnője. Jó körülmények mondható, szerető, mélyen hívő családban nevelkedtem. Átlagos gyereknek mondhattak, kicsit talán zárkózottnak, de a szüleim – diplomás ember lévén – ezt a folyamatos költözésnek tudták be. 9 éves koromtól vannak talán a legtisztább emlékeim. Akkoriban költöztünk Oroszországra. Idegen volt, hideg és én nagyon magányos voltam. 9 évesen gondoltam először arra, hogy milyen lehet meghalni. Hogy vajon milyen érzés lehet eltávozni erről a világról. Az a pillanat érdekelt igazán, amit mi az „utolsó lehelet”-nek hívunk. Milyen érzés lehet meghalni? Milyen lehet a pillanat, amikor elhagyod ezt a világot? Vár-e valami a túloldalon, vagy van-e egyáltalán túloldal? Éjjelente szörnyű álmok gyötörték. Hangokat hallottam. A körülöttem lévők beszéltek hozzám, de a szájuk nem mozgott. Így visszatekintve a helyzet már nem tűnik olyan rémisztőnek, de 9 éves fejjel, mikor az ember azt sem tudja, mi fán terem az x-gén... Régi elfelejtett, álomszerű képek voltak a furcsa jelenések. Kibuktam a gyermekkorból. Belerázódtam a tini korba. Egy reggel arra ébredtem, hogy kamasz lettem, csak úgy, váratlanul. Máról a holnapra egy ismeretlen testében találom magam, aki: kövérnek tartja magát, mindenkit utál, csak feketét hord, és idejének 84%ában az öngyilkosság jár a fejében. Megküzdöttem a mindennapos próblémákkal, amivel egy korombeli csak megküzdhet. Gimi kezdésre visszaköltöztünk Franciaországba. Az álmok ismét jelentkezni kezdtek. És a jelek sokkal erősebbek voltak mint bármikor. Tányérok, poharak törtek össze. Bútorok dőltek fel. Ablaküvegek törtek szét. Képtelen voltam uralni telepatikus erőmet. Nem tudtam magammal együtt élni. Elnyelt teljesen az önutálat. A barátaim elfordultak tőlem. Sajnálom, hogy én sosem voltam: elég jó. elég szép. elég okos. elég vékony. elég tökéletes. Senkinek! Egyre kevesebbet nevetem. Eltűnt a pír az arcomról. Elkezdtem fogyni. Az egykori, életvidám lány, megszűnt létezni. A világ csődjének éreztem magam. El akart tűnni. Meg akart szűnni… Mint egy eltévedt búvár, lelkesen süllyedtem. Kompenzálni, bármi áron. Irányítani, elérni valamit, elismerve lenni, bizonyítani: magamnak és másoknak. A világ disznójának éreztem magam. Minden reggel kerestem az okot arra, hogy felkeljek. Van aki azért kel fel, hogy megcsókoljon valakit. Van akinek az első vágya egy bögre kávé reggelente. De van, akinek nem ilyen egyszerűek a reggelek. Van akinek nincs vonat, amit el kellene érnie, vagy nincs valakije akinek a kezét megfoghatná. Nem találtam a helyem a világban. Hegek emlékeztetnek arra az időszakra, amikor nem voltam elég erős... Aztán először találkoztam Xavier Professzorral és Mr. Lensher-el. "Mutáns légy büszke!" Miután felálltam le akartam zárni a múltat, elfeledni azokat, amik történtek. "Új életet" szerettem volna kezdeni. Elhagytam hát a megszokott közösséget és jó kislányként belerázódtam az újba. Nem voltam hajlandó engedni többé. Nem akartam szánalmas lenni. Charles Xavier megtanított valamire, arra, hogy nem a származásunk, hanem a tetteink határoznak meg minket. Igen... A múlt gyakran fájdalmas... És félhetünk Tőle... De, akár tanulhatunk is belőle…
A hozzászólást Lily Miller összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 24 Jún. - 10:01-kor.
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Lily Miller Hétf. 23 Jún. - 20:21
Megküzdöttünk vele, de csak sikerült összehozni. ^^ Most már minden oké a karival, szóval mehetsz játszani. Ha jól sejtem a képed nem konkrét valaki, tehát avit nem kell foglalnod, de a mutánsnévfoglalót ne feledd.