Sötét víz

Tárgy: Sötét víz Szer. 25 Jún. - 21:09

First topic message reminder :

Fear me, if you dare

A felfedezők a sziget szíve felé indultak, addig a másik brigád a part felé veszi az útját, hogy megmentsen valamit a partra sodródott készletekből, roncsokból. Nem nehéz betájolni magukat, ugyanis óriási szerencséjükre egy lagúnába sodorta őket az áramlat, és kifelé már nem úszik vissza a már egyszer partot ért felszerelés, mert megtörik lendülete a nyílt víz felől érkező komolyabb hullámoktól, így hosszú távon van lehetőség mindent a partra vonszolni. A lagúna egyik oldalát célozzák meg, mert a roncsok többsége nem az U alak aljánál ért partot, ahol a diákok, s csónak, hanem valamelyik oldalon, így szisztematikusan kell majd haladniuk.
Találomra kiválasztják mondjuk az egyik oldalt, és megindulnak a mentén, ahol nagyobb ládákat, deszkákat fedeznek fel, amiket át lehet nézni. Mielőtt azonban elindulnának, lábnyomokat fedez fel Felicity a homokban. A nyomok nem a roncsokhoz vezetnek, csupán végig a parton, be a dzsungelbe. Legalább három különböző nyomról van szó. A drogra alaposan ráhangolódott Josie pedig a laguna másik oldalán egy épületet fedez fel, látszik, hogy ki vannak élesedve az érzékei, ha motivált. Rajtuk áll, hogy a három dolog közül mihez kezdenek, kérdés, hogy van-e értelme szétválniuk, és ha igen, hány felé....

//Én is 29-én fogok írni, 28-ig lehet írni. Egymásra ne várjatok, nem kell sorrendet tartani, de egy körben mindenki egyszer írjon, bár talán ezt mondanom sem kell Smile

Ha a következő körben más lesz a sorrend, az sem baj, ott se várjatok majd egymásra. Ha gyorsan ír mindenki, akkor már írom is a következő kört^^ De ahogy nektek kényelmes a határidő betartásával. – Eric bácsi//

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 30 Jún. - 19:05

I can see it!

♫ I see fire ♫

Az élet szép, az élet csodálatos, a madarak szálldosnak és én szerelmes vagyok, minden tökéletes, nem fogunk meghalni és Josiet sem akarom szájon kenni valami keménnyel és lapossal! - mantrázom magamban. Ez a nő konkrétan így ismeretlenül is a sírba tesz, mert eszében nem volt megállni, így a többiektől királyul elszakadtunk és akkor ehhez még hozzátartozik az is, hogy utálom a dzsungelt, soha nem is voltam benne és nem akartam Sylviet magára hagyni.
- Állj már meg az isten szerelmére egy átkos pillanatra és nézz rám! – gorombulok be és rántom meg Josie karját, hogy ezzel fordítsam magam felé. Határozottan van valami nem egészséges a viselkedésében és bár nem sok közöm van a drogosokhoz, azért még a bódult állapot tüneteit én is ismerem. Első dolgom hát, hogy mélyen a szemébe nézzek, s ha egy kicsit is tág pupillákkal találkozom, azonnal olyan méregbe gurulok, hogy legszívesebben megpofoznám őt. Milyen nő drogozik és egyáltalán honnan van neki bármi, amitől bekábulhat itt az erdő közepén?
Meg is tenném, el is csattanna az a pofon, hogyha nem jönne közbe a két alak. Reflexből a nőt nézem meg magamnak először, majd magam mellé tekintek. Hogy még mindig Josieval vagyok-e, mert az a nő bizony baromira hasonlít rá. És ekkor jön a gyomorszájas az élettől, mert meglátom apám arcvonásait. Ezer közül is felismerném őt, s bár tudom, hogy meghalt, hiszen láttam őt kilehelni a lelkét mellettem, mégis ici-picire szorul össze a szívem, s azonnal könnyek kezdik el mosni arcomat, amint a két alak eltűnik.
- Merde! Merdemerdemerde! – káromkodok franciául, s már csak azért is Josie után nyúlok, el ne szaladjon innen. - Megvárjuk őket és passz, nem fogok olyanok után flangálni, akik már nem élnek. Akármi is van abban a házban, az én apám halott, hallod? Nem jöhetett hirtelen vissza, szóval valami rettenet nem tetszik itt nekem! – morgok, mint egy bolhás kutya. Persze társnőm hajthatatlan, s hacsak nem akarok verekedni vele, kénytelen vagyok menni utána. Úgy pörög, mint valami búgócsiga, esélyem nincsen visszatartani. - Oda ne! – jegyzem fojtott hangon, s a hátam mögé tekintek, hátha meglátok valakit a többiek közül. De persze sehol senki, még nem értek minket utol, így kénytelen vagyok választani. Vagy várok rájuk, s akkor Josie egyedül marad, vagy Josie után megyek. Utóbbit választom, mert ez van közelebb. Annyit megteszek, hogy a lyuk mellett a porba egy nyilat rajzolok, s odabököm a nevemet is, egy felszedett bottal karcolva a földre. Rájöhetnek ebből, hogy márpedig bementünk. szeretném, hogy rájöjjenek, mert nem érzem magamat biztonságban így kettesben Josieval.
Nekilódulok, hogy bemásszam azon a lyukon, ahol eltűnt a lány is. Nem mondom, hogy nem félek, de azért igyekszem nem elveszíteni az eszemet. - Megvárnál, az isten szerelmére? – kiáltok Josie után. Nem érdekel engem, hogy meghallanak-e! Lehet ez még rosszabb? Legfeljebb akkor, ha olyan helyre lépek, ahol beszakad alattam a talaj és lezuhanok. Kíváncsi lennék, hogy mégis ki mentene meg akkor. Mert nem hiszem, hogy a pörgettyűnek feltűnne, hogy elhagyott engem útközben valahol.

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 30 Jún. - 14:21

Az épület meg volt, bár ami először csak egy viskónak tűnt közelebbről szinte elment volna templomnak is, de legalább arról meggyőződötem, hogy nem drogoznak, vagyis legalábbis most nem. Eddig nem néztem meg a csapatot, de most, hogy jobban megnéztem szinte mindegyikük diák és a csapatban én vagyok, vagyis voltam x-men, nem tudom, hogy jelenleg annak számítok-e a képességem nélkül, mindegy is. Nem vettem észre, hogy egy kisebb csapat levált tőlünk és más merre mentek, hiszen a vizet néztem, de ekkor beértem a csapat kisebb, maradott tagjait és észrevettem Felicity sebesülését és még ő jött keresgélni. ~Mi járt a fejében?~ Bárcsak meglenne a képességem és akkor meg tudnám határozni a fájdalmait, de sajnos nem volt meg, így csak tippelhettem volna a fájdalmait. Ekkor megszólalt a sebesült. Felfigyeltem arra, hogy valakik elmentek.
- Kik mentek el?
Fordulok oda a lányhoz, aki már el is kezdett hajolgatni a sérülése ellenére, ami egyből felkeltette bennem a lovagiasságot.
- Felicity nem kéne a sérülésedeet erőltetni had segítsek.
Megyek oda a lányhoz és segítek neki nézelődni a dobozokban vagy csak egyszerűen felemelem a dobozt, hogy ne kelljen hajolgatnia, mert az mégis milyen, hogy egy ilyen komoly sérülést még erőltet egy lány, de még egy férfinak sem szabadna ezt tennie. Remélem nem lesz komolyabb baja, mert nem lenne szerencsés, ha elvérezne. Mit mondok akkor a profnak?

Tárgy: Re: Sötét víz Vas. 29 Jún. - 17:15

Nos, hogy is mondjam... A „rettentően irritáló” talán épp elég kulturált és még a jó ízlés határán belüli jelző Josie-ra. Nem vagyok egy káromkodó ember, így be is érem ennyivel. Egyelőre… Az ilyen embereket sosem szerettem, akik csak mennek az orruk után és még az előttük lévő stoptáblákat sem figyelembe véve, vigyorogva menetelnek a halálba. Így hát egyáltalán nem érdekel, mikor Liam is elindul a duó után. Bár egy kicsit furcsálló arccal kérdezek vissza, mikor valami morgásról beszél (Mégis mit kellett volna hallani?). Egyre jobb… Ha nekem itt már elkezdenek képzelődni is, az csak növeli az esélyünket. Sylvie kérdésére csak halkan felsóhajtok.

- Dehogynem furcsa és engem is zavar. Csapdában érzem magam – Bár ezt az utolsó mondatot már csak úgy magamnak mondom hangosan, azért a visszajött emberek még hallhatják. Azt, hogy maradjunk együtt, szintén nagy bólintásokkal helyeslem, együtt sokkal koncentráltabban léphetnénk fel bármilyen nemű fenyegetéssel szemben. Vagy netalán ismeretlen, de csodák csodájára barátságos emberekkel szemben. Eddig Sylvie tűnik a legtalpraesettebbnek a kis csapatunkból Nique mellett, de hát még minden változhat. Nem fogok leírni senkit az elején, nem jellemző rám. Igen, még Josie-t sem, bármennyire megvan rá a késztetés. Bryce-szal nem tudok mit kezdeni, így az sem világos, hogy végül a trió után menetel-e ő is vagy marad.

- Sylvie, tudnál segíteni, mielőtt utánuk megyünk? – Ha ezt Bryce is hallja, akkor őrá is kérdőn, kérőn nézek. Azonban, ha mindkettejüknek mehetnékje van, én akkor sem megyek még utánuk. Látom, hogy semmi esély arra, hogy a lábnyomok tulajdonosait kutassuk fel, így hát a sebemnek köszönhetően még mindig lassú tempóban odasántikálok a ládákhoz és szépen lassan elkezdem őket kinyitogatni sorban egymás után. Nehéz, nagyon nehéz, ráadásul szerintem a megerőltetéstől a sebem újra elkezd vérezni, legalábbis én így érzem. Miután kész vagyok, olyan egy perces intenzív pihenés után (fájdalmas is volt a munka, ráadásul a jelenlegi helyzetben nagyon megerőltető) szemügyre veszem a ládák tartalmát. Leginkább valami ennivalót, vizet, fegyvert és ruhákat keresek bennük. Ha a legtöbbje akad, akkor igyekszem valami hátizsákszerűséget is felkutatni. A lényeg, hogy legyen valami, amibe össze tudom pakolni a zsákmányaimat, akár egy ruha is jó, amit jól megkötözve magamra aggathatok és akkor a belsejébe, mint valami kis plusz, kenguru erszénybe pakolok. Ha találtok valamit, ezek után mindent, ami használhatónak tűnik, elsüllyesztek benne. Fegyver gyanánt akár egy késnek is örülnék. Ha sikerül valahonnan eszkábálnom egy ilyet (vagy az itt maradt társaim egyikének), akkor megmarkolom az összeszedett csomagommal együtt és ismét a lábnyomok közelébe megyek, keresek a tekintetemmel egy viszonylag vastag és hosszú botot vagy ágat. Ha tényleg maradt valaki, akkor megkérem az egyiküket, hogy találjanak egyet. Ha nem… Nos, akkor ez a munka is rám marad. Bár, egyiket sem könnyű megszerezni, mivel ha botot találok, akkor annak felvételénél hangosan felnyögök a fájdalomtól, de ha csak az ág letörése marad, akkor pedig már könnyek szöknek a szemembe és olyan erősen harapom be az alsóajkamat, hogy vér buggyan ki belőle.

De legalább elérem a célomat. Az arcom könnyes, szerintem a sebem kissé felszakadt, ráadásul remegek a fájdalomtól, de elérem a célomat. Nem tudom, hogy ki ment már a trió után, de ha maradt még valaki, annak hálás vagyok a segítségéért és meg is köszönöm egy halvány mosollyal. Ha, pedig nem, akkor egyedül, nagyon, nagyon lemaradva a többiektől igyekszem beérni őket. Mikor elindulok, épp akkor bújik be a lyukba Josie, mivel azért a házhoz elérni is volt pár perc, tehát nem tűnnek el a szemem elől. Miközben megyek utánuk, a szerzett késsel elkezdem kihegyezni a bot egyik végét, majd ha kész vagyok vele, ismét elrakom, de olyan helyre, ahol hamar előtudom húzni. Ha pedig semmi fegyvert nem találtam a ládákban, akkor hát maradt a b terv. Addig pásztázni a partot, amíg találok egy éles követ és azzal kezdem el kiélezni a botomat. Megmondtam. Én aztán fegyver nélkül nem megyek oda…

Miután beérem őket, kicsit döbbenten, de azért erősen markolva a kihegyezett botomat, közelebb megyek. A motívumok ismerősök, nagyon ismerősök. Olyanok, mint azok az inka szövegek, amit egy régi templom feltárásakor láttam, Cuzcoban. Nem tudom őket értelmezni és biztos sem vagyok a dolgomban, de ha a megérzésem nem csal, ez a templomszerűség bizony abból a korból, olyan Kr.u. 12-13. századból származhat. Ha igazam van, az épület belsejének sokkal színesebbnek és díszesebbnek kell lennie, hiszen az inkákra jellemző volt a bel tér pompája. Ki tudja… Talán arany és ezüsttálakkal és szobrokkal is találkozhatunk. Persze közben nem felejtek el fáradtan felnyögni és a bejáratszerűség felé mutatni.

- Valaki mondja, hogy nem mentek be – nyögöm reménykedve és körbepillantok a többieken. Valaki helyeseljen, hogy nem, nem mentek be, ugyan Felicity, mégis mit gondolsz. Kérem…

Tárgy: Re: Sötét víz Vas. 29 Jún. - 16:20

Sylvie szavaira csak mosolyogva megrántom a vállamat, majd nagyot bólintok. Csak egy ötlet volt, bár így jobban belegondolva már én is elvettem. Nem nagyon tudnánk jól felosztani a csapatokat, és személy szerint nem szívesen járkálnék egy dzsungelben, ahol rajtunk kívül még legalább hárman törzsvendégek lehetnek, úgyhogy részemről a felfedezést hagyjuk a másik csapatra, mi nem ezért jöttünk. A többiek beszélgetését hallgatva közben végignézek magunkon és elégé meglepődök mikor két emberrel kevesebbet számolok. Fel sem Oké, Sylvie utánuk szólt, de nem hittem volna, hogy tovább mennek, abban a hitben voltam, hogy visszajöttek ide hozzánk és akkor megbeszéljük együtt a dolgokat, de így…akaratlanul is két csapatra bomlottunk, ráadásul még nagyon kedvezőtlen is a feloszlás, mi négyen ők ketten, úgyhogy mindenképpen utánuk kéne mennünk, legalábbis szerintem, de gondolom a többiek se szívesen hagynák magukra őket. A morgásra egyből felkapom a fejem és gyorsan végig is pásztázom a dzsungelt a hangforrását keresve, de eredménytelenül. – Ti is hallottátok? Azt hiszem jobb lenne, ha inkább utánuk mennénk. – mondom a fejemmel a ház irányába bökve, és már indulok is. Nem, alapból nem lenne kedvem most bejárni a dzsungelt a lábnyomok után kutatva, főleg úgy, hogy még ketten el is tűntek mellőlünk, és most, hogy hallottam azt a morgást…nem, itt nem maradhatunk és csak remélem, hogy az a valami, ami morgott inkább visszahúzódik a dzsungelbe és megkeresi azt a három fickót, akinek a lábnyomait láttuk, mert semmi kedvem összetűzésbe kerülni valami itteni állattal. Ha lenne képességünk akkor sima ügy lenne, de így…még csak egy rendes fegyverünk sincsen, úgyhogy elégé halálra lennénk ítélve. Még csak elfutni se tudnánk, a hajóról való elmenekülés után nem hinném, hogy olyan nagy energiatartalékokkal vágtunk neki ennek az útnak, úgyhogy remélem jönnek utánam a többiek is a ház felé, ami valójában egy templomszerűség. Na jó, éppenséggel ez sem sokkal biztatóbb, mint a dzsungelbe vezető három lábnyom, de itt legalább nem morog ránk semmi, úgyhogy még mindig nagyobb biztonságban érzem magam. Egy pillanatra megállok és közelebb megyek, hogy jobban szemügyre vegyem a motívumokat, hátha a véletlen folyamán esetleg megértem, de természetesen esélyem sincsen rá, úgyhogy hagyom is, inkább és az előttem tátongó lyukat nézem, amiben nem olyan rég eltűni láttam valakit, vagy valakiket abban az esetben, ha Nique is utána ment. Azt persze gondolom, hogy nem direkt így lett megépítve ez a hely, hogy egy baromi nagy lyukon keresztül közlekedjenek benne az emberek, úgyhogy most már én is osztom Sylvie véleményét. Elég para ez a hely. Azonban nem várok a többiekre, ha még nem érkeztek volna meg, bemászok a lyukon én is, hogy megtaláljam Josiet, és Niquet, ha követte őt, mert semmi jóra nem vezet az, ha szétválunk. Árgus szemekkel figyelek, hátha észreveszek valakit, és közben próbálom Josiet szólongatni, persze azért nem olyan hangosan, kitudja ki van itt,semmi kedvem a hely urát felverni az álmából. Persze azért füstölgök magamban, nem értem mi baja van ennek a csajnak. Nem tanították meg neki, hogy hajótöröttként nem valami okos ötlet egy idegen sziget teljesen ismeretlen és hátborzongató templomában nemhogy egyedül, de sehogy sem sétálgatni?!

Tárgy: Re: Sötét víz Vas. 29 Jún. - 15:26

Nini, egy ház!

Szóval az egy ház, nem csak én látom, tehát meg kell nézni közelebbről is, mert ki tudja, hogy mi van benne. Lehet, hogy... izgiii! Amikor Nique elkapja a karomat kissé értetlenül nézek rá oldalra döntött fejjel, de talán csak egy pillanatra állok meg.
- Az egy ház te is látod, én is látom, ők is látják, ha arra néznek. Mi lesz jobb attól, ha itt szobrozunk a parton? Talán vannak cuki bennszülöttek, és remélhetőleg nem kannibálok! - egészen komolyan beszélek, bár az utolsó pár szónál már lelkesen a homokot taposom, ahogy a ház felé haladok. Ez egyértelmű válasz lehet Felicity kérdésére is, miszerint igen, van ott egy ház és igen én meg fogom nézni. Az már más kérdés, hogy a többiek szét akarnak-e válni, nem rám tartozik, engem már csak ez a házkérdés, ami leköt, de ez nagyon. Úgy fest, hogy Nique végül is jön velem, talán a többiek is, de ezt nem tudhatom. Egy viszont tuti, meg nem állok, még akkor sem, amikor meglátom az idősebb ént a magaslaton. Be vagyok lőve, ha nem is szó szerint, mert csak egy tablettát vettem be, és még az ideérkezés napján láttam az erdőben valakit, akit nem kellett volna, szóval a hallucináció annyira már meg sem lep. Talán a velem tartó szöszit majd jobban, de hát azt nem tudhatom, hogy az apját látja ugye, mert én nem ismerem a fickót, aki az idősebb én mellett ácsorog, aztán el is tűnnek, szóval...
- Király, marha szép falfestés! - bár jó eséllyel nem festékszóróval csinálták, de ahhoz képes jól néz ki, egészen művészi meg minden. Nem gondolkodom sokat, szóval ha erősebben nem tart vissza senki, akkor simán megyek tovább, hogy bemásszam azon a lyukon, ami az épület oldalán tátong. Ki tudja, hogy mi van bent, ha már a külső fal is ilyen szépen meg van csinálva, kivéve persze, a bazi nagy lyukat, ami rajta tátong, de az elhanyagolható apróság. Bent talán még szebb falfestések vannak, meg... meg ki tudja, hogy még mik!

Tárgy: Re: Sötét víz Vas. 29 Jún. - 10:12

Fear me, if you dare

Josie nem nagyon zavartja magát, megindul az épület felé, Nique pedig a nyomában halad, a többiek nagyon tanakodnak, így nem igazán halad a dolog. Sylvie utánuk szól, és még a lányok kettősét is megakasztaná, aki azért haladtak valamennyit. Ők ketten már közelebbről is láthatják, közel sem ház, még csak nem is kalyiba, sokkal inkább valami templom. Vagy temetkezési hely lehet. Sötét üreg tátong az oldalán, valami bejárat lehet, csak éppen nem ajtónak tűnik, hanem mintha berobbantották volna. Az oldalán mintha délamerikai motivumok lennének, de ami még ennél is furcsább, az egyik magaslatán két alakot fedeznek fel. Egy nő, és egy férfi. A nő különös módon nagyon hasonlít Josie-ra, csak persze idősebb, a férfi pedig, nos Nique talán nem kap szívrohamot, de mintha az apját látná, ami képtelenség. A férfi tátog valamit, aztán mindketten megfordulnak, és hátrébblépve eltűnnek a lányok szeme elől a dzsungelben.
Eközben tanakodó négyesünk még mindig a laguna mentén gondolkozik, hogy mit is kéne csinálni, nehezen születik meg a döntés. Előttük rengeteg láda, doboz, deszka, és persze a növényzetbe vezető lábnyomok. Ellenben Liam valami morgást hall a dzsungelből, közvetlenül a közelükből.

//Újabb három nap, és javaslom, hogy még ha tanakodtok, akkor is próbáljatok valamit cselekedni, mert a megbeszélésekre igazán nehéz írnom Smile

2-ig lehet írni, én 3-án fogok A sorrend továbbra sem fontos, ne várjatok egymásra. //

Tárgy: Re: Sötét víz Pént. 27 Jún. - 21:38

Kisodróttunk a partra és újra egybe gyűlt a csapat, nem sok mindenkihez volt még szerencsém, alig pár embert ismerek közelebbről, de még a többiekről sem mondhatnám, hogy távolról. Ugyan látásból mindenki ismerős, ki órákról, amikre igen ritkán járok be, más csak azért mert ő is x-men. A sebesülteket látva a saját helyzetem igen csak boldogságra ad okot, hiszen én sérülés nélkül megúsztam. Aztán a csapat úgy döntött, hogy kétszer 5 fős csapatot elküld bizonyos feladatokra. Az egyik csapat a felfedezők voltak, míg a másik csapat, amibe kerültem az a hajóból kikerülő és egyéb szigeten fellelhető élelem keresésére indult. Mi a partra mentünk, hiszen a vihar pont jó helyen tett ki, egy u alakú laguna csúcsán és ha mi ide sodródtunk, akkor valószínűleg a cuccok is a közelben vannak. A csapat elindult a parton felfelé. Nem ismertem semmit, így inkább mögöttük kullogtam és a vizet néztem, ahogy a halak és egyéb élőlények a vizet fodrozzák. Ha működne a képessége létrehoznék egy horgászbotot és megpróbálnék fogni valamit, lehetőleg valami ehető halat, de nem. Sosem tudtam, hogy milyen átlagos embernek lenni, mert mióta az eszemet tudom mindig láttam az érzelmeket és képes voltam létrehozni belőlük valami, de nem, jelenleg mindenki átlagos, legyen a képessége bármilyen típusú, amit az ember el tud képzelni, most mindenki elveszítette azt. Egyetlen helyet hallottam, ahol ez leheséges márpedig a Bermuda háromszögben. Ha nem ott vagyunk, akkor ez mindenképp a prof trükkje és én nem szeretem az ilyet, ez egyszerűen még tőle is morbid, még ha csak 30 éves sincs. Közben a többiek találtak valami házat meg egy néhány fura lábnyomot. Érdekes, bár én még nem láttam. Lehet, hogy össze kéne gyűjtenem a drogosokat képzelődnek és még minket is belevonnak, de akkor észrevettem az említett dolgokat. A tervemről azért továbbra sem mondok le.

Tárgy: Re: Sötét víz Pént. 27 Jún. - 20:35

Sötét víz

Nem vagyok az a fajta, aki nyugodtan képes megülni a fenekén, így eszemben sem volt henyélni a parton, és süttetni a hasam. Ezért segédkeztem akkor is, amikor Nique úgy belelendült a dolgokba, aztán vállalkoztam erre a kis beszerzőkörútra is. Mostanra már a csapat felét ismertem, szóval tök jól álltam ilyen tekintetben, a többiekkel kapcsolatban, ami késik, nem múlik ugyebár. Bár Josie elég fura, de hát ebben a helyzetben ez talán annyira nem meglepő, szóval én nem fogok pálcát törni felette, nem olyan nagy gáz, ha jó kedve van valakinek. Én sem vagyok letörve különösebben, mert nekem végre csönd van a fejemben és a szívemben, így ha nem is talál meg minket senki, úgy fogok elpatkolni, hogy kicsit megnyugodtam. Tudom, én sem vagyok épp egyszerű eset. Mondjuk, ha nem találnak ránk, akkor sem kell feltétlenül hamarosan alulról szagolnunk az ibolyát, elvégre, itt biztos terem ez-az, és halászni is halászhatunk. Nem, tényleg nem aggódtam szét az agyam, minden oké lesz. Az iskolában tudták, hogy hajóútra jöttünk és bizonyára az útvonalunk sem titok Charles és Eric előtt, előbb-utóbb megtalálnak minket, bármi is okozza a képességeink hiányát.
Először Josie lát meg egy házat, aztán Felicity fedez fel pár lábnyomot, hát mit mondjak, engem egyik sem nyugtat meg különösebben, mert az isten háta mögött vagyunk egy szigeten. Mégis ki az isten haragja él itt?
- Ooookééé… kicsit sem para.
Állapítom meg, és aggódva pillantok a barátnőm után, aki gondolkodás nélkül követi Josiet. Hát ezt ne kéne, vagy legalábbis nem így. Megcsóválom a fejem.
- Várjatok már, ezt azért gondoljuk át.
Amikor Liam felveti, hogy szétváljunk, én magam tutira heves tiltakozásba kezdek. Nagyon nem volna jó ötlet.
- Szerintem maradjunk együtt. Három pár lábnyom, közülünk meg négyen diáklányok vagyunk, nem hiszem, hogy olyan nagyon jó lenne felosztani minket.
Közben valami még motoszkál a fejemben, és nem is vagyok rest megkérdezni, bármennyire is érződjön úgy, hogy be vagyok tojva. Ettől függetlenül szerintem nem hülyeség, de majd eldöntik a többiek.
- Rajtam kívül senki más nem találja furának, hogy a szigeten, ami mellett elsüllyedt a hajónk, és ahol nem működnek a képességeink, élnek hárman?
Nekem amúgy mindegy, hová megyünk, de azt egy pillanatig sem fogom pártolni, hogy különváljunk, így valószínűleg az lesz a társaság sorsa, hogy követjük a megállíthatatlannak tűnő Josiet. Milyen jó, hogy olyan dolgokért jöttünk, amik segíthetnének a szorult helyzetünkön. Mindegy…

Tárgy: Re: Sötét víz Pént. 27 Jún. - 1:45

A fejem még mindig fáj, de most már valamivel jobb, hogy sikerült ellátni, azonban még mindig nem tartom én ezt olyan vészesnek. Fáj, néha nem hallom a gondolataimat, de nem olyan nagy dolog ez, lehetne rosszabb is. Ezért is mondtam, hogy jövök és segítek keresni valamit, bármit, ami felhasználható, hogy életben maradjunk. Ott a parton nem tudok tovább ücsörögni, utálok egy helyen meglenni tehetetlenül, szeretek mozgásban lenni, csinálni valamit, és ha ezzel még segíteni is tudok, az külön öröm. Gondolkodtam azon is, hogy talán a másik csapattal megyek a felfedező útra, de végül is sikerült logikusan átgondolnom a dolgokat. Kitudja, hogy kikkel futunk össze a szigeten, semmi kedvem dühös őslakosokkal harcolni a fák között, sokkal célravezetőbbnek találom, ha inkább segítek élelmet, vagy kötszert, vagy bármit találni, ami segít abban, hogy kihúzzuk addig, amíg jön az erősítés…már, ha jön. Nem, jönnie kell! Elégé kilátástalanak látom a helyzetünket, bár ezzel szerintem nem vagyok egyedül, de muszáj hinnem abban, hogy kijutunk innen. Nem azért éltem túl egy csomó mindent, hogy itt dobjam be a törülközőt. Nem, valahogy kifogunk innen jutni, kerül, amibe kerül! Igaz, hogy nem valami jók az esélyeink, főleg így, hogy még a képességeink is cserbenhagytak minket, de...most legalább kiderül, hogy mennyire lettünk elkényeztetve ezekkel a képességekkel. Az se sokat segít rajtunk, hogy mindannyian nagyon elfáradtunk, és valószínűleg egy szemhunyásnyit sem tudott senki sem pihenni, mert túlságosan is hangosak a kétségeink, folyamatosan felverik az elménket, amit hiába próbálunk nyugtatni, már befészkelte oda magát a kétely és félelem. A csapatunkról meg annyit, hogy biztonságban érzem magam mellettük. Oké, ez így nem éppen a legérthetőbb, de megpróbálom elmagyarázni. Nique és Sylvie nagyon segítőkészek voltak a parton, és hiába ismerem alig őket, jelen helyzetben ez is sokat jelent. Felicity kemény csaj, nem hinném, hogy más az ő sérülésével eljött volna velünk, míg Brycera elég ránéznem, hogy biztonságban érezzem magam. Josie pedig…csak tudnám, hogy mi a francért van ilyen jó kedve. Talán bolond, vagy ő így éli meg a sokkot, de attól még fura a csaj, nem éppen egy életbiztosítás. Nique hangjára egyből felkapom a fejem és indulnék is el, de Felicityt meghallva meg is torpanok. Akkor ezek szerint mégiscsak muszáj találkoznunk az itteniekkel? Mert ezek a lábnyomok nem a mieinké, ahogy Felicity is mondta, az a ház pedig…biztos nem valami nyaraló. Viszont legalább a civilizáció jeleit mutatja, és nekem már ez is több, mint a semmi. Ha választanom kell, hogy a dzsungelbe megyek, hogy kövessem három ember nyomait, vagy inkább menjek és kopogjak be valaki házába, akkor inkább az utóbbi. – Szerintem jobban járnánk azzal a házzal. – ha már véleményt kell formálni, akkor megteszem. – De szét is válhatunk… - mondom elgondolkodva a saját felvetésemen, amivel így pár másodperccel később már nem értek egyet. Nem tartom valami jó ötletnek a szétválást, még ha most ez lenne a legcélszerűbb is.

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 26 Jún. - 16:51

Miután Nique-nek és a többieknek hála valamennyire el lettek látva a sebesültek (végül engem is beleértve), megbeszéltük, hogy könnyebb lenne szétválva tenni a megmentésünk érdekében. Hiszen a parton ülve, nézve azt a helyet, ahol nemrég elnyelte a kiismerhetetlen mélység a hajónkat, nem megyünk sokra. Mindig bennem volt a tenni akarás, bár nem voltam egy hivalkodó valaki, mégis mindig ott voltam a háttérben és csináltam valamit. Így hát most szintén csatlakoztam az egyik felfedező csoporthoz. A még mindig sajgó mély vágás lassú tempóra kényszerített, ráadásul a néha-néha belé nyilalló fájdalom grimaszokat kényszerített az arcomra. Ez pedig még inkább hajtott, hogy valami használhatót találjunk.

A lagúna bal oldalra eső partszakaszán indultunk el, mivel arrafele sokkal több partra sodort roncsdarabot, alkatrészeket, dobozokat vagy épp távolról kiismerhetetlen tárgyakat láttunk. Miután megvolt a hevenyészett terv, el is indultunk. Én kissé lemaradva a többiektől megyek és igyekszem kutatni a tekintetemmel valami használható után. Nem zavar, hogy egyelőre nem beszélgetek senkivel. Ha túléljük, tengernyi időnk lesz rá (már bocsánat a rossz szóviccért). A hajamba durván belekapdos a partot tépázó szél, míg a távolból tengeri madarak vijjogását hozza magával. Csak a tenger zúgása. Az ismétlődő partmosás, a habzó víz. Újra és újra egy újabb hullám, hogy aztán elesve a parttal szembeni csatában, beleivódjon a homokba és a forró napon elpárologjon… Ha nem ilyen helyzetbe kerültünk volna ide, még élvezném is. A nemrég még tomboló víz, most olyan hívogatónak és barátságosnak tűnik. Fáradtan sóhajtok egyet, majd nyelvemmel végignyalok a kicserepesedett alsó ajkamon. Hát igen… A vérveszteség és a sós víz nyeldesése már nagyon kiszárított.

Ahogy elnézem, a többiek sem vannak épp a beszédesebb pillanatukban. Kivéve talán Josephine viselkedése tűnik furcsának, a szája néha-néha meg is remeg, mintha visszatartana egy-egy mosolyt. Furcsállom, nagyon, nagyon. Ám az összeráncolódó szemöldököm hirtelen felszökik a homlokomon és az elcsigázott lépteim végül teljesen megszakadnak. Csak nem…? Közelebb megyek. Igen, lábnyomok. De hogy? Kié? Hiszen itt még nem jártunk! Sietve körbenézek. Igen, Liam és Bryce is megvan, de talán épp Josie-val vannak elfoglalva, akit valami nagyon felcsigázhatott, mivel sietősebb tempóban indul meg – valami felé. Ó, hogy miért pont Liam és Bryce? Mivel egyértelműen férfiak lábnyomai lehettek a méretükből ítélve. Vagy pedig egy nagyon pórul járt lány, aki nagylábakon él.

- Hmm… - hümmögök fel csak úgy magamnak. Ekkor hallom meg Nique kiáltását. Mit jelentsen ez? Ház, lábnyomok? Kik élnek itt? – Gyertek vissza! – kiáltok előre és ha megfordulnának a hangomra, folytatom. – Találtam valamit! – Ha tényleg visszajönnek csak lemutatok a lábnyomokra és mikor hallótávolságon belülre érnek, elkezdek beszélni. Sikerül összeszednem a gondolataimat, mire odaérnek hozzám, így a hangom határozott és nyugodt. – Biztos vagyok benne, hogy erre egyikünk sem járt. A többiek a sziget belseje felé indultak, nem lenne benne semmi logika, ha kijöttek volna ide, hiszen tudják, hogy mi itt vagyunk. Ráadásul mindenki megvolt, mikor kisodródtunk. Mindenki. Egy kupacban. Szó-szóval – itt egy pillanatra muszáj vagyok pár másodperc szünetet hagyni, mivel ismét belém nyilall a fájdalom. Mikor újra levegőhöz tudok jutni, folytatom. – Josie, Nique… Tényleg egy házat láttatok? – kérdezem és ha igenlő választ mondanak egy időre mély hallgatásba burkolózom.

Nem tudom, hogy vannak vele, de azzal a tudattal, hogy van valaki még a szigeten rajtunk kívül, ráadásul otthont is épített magának, nincs sok kedvem hívatlanul beállítani a viskójába. Jobban ismeri a terepet, mint mi, simán meg is támadhatna, ha úgy tartja kedve. Ilyen lakatlan szigeten, meg bármi megtörténhet. Egyáltalán miért lakik valaki itt? Kövezzenek meg vagy akármi, de én egy ilyen helyzetben inkább az óvatosabb végét fogom meg a dolognak. Biztosan nem fogom megnézni mi van abban a házban, miközben tudom, hogy csapdába is eshetünk benne. Maximum fegyverrel. De nekünk meg jó ha van ruhánk… Bár a még friss, nedves nyomokból ítélve, amelyek a víz felől indultak az erdő vonala felé… Nem inkább a lakóval kellene előbb találkozni? Jaj, bocsánat: Egy, kettő, három. Lakókkal... Ha valaki kíváncsi lenne a véleményemre, akkor ezeket hangosan ki is mondom és határozottan közlöm, hogy én nem fogok bemenni abba a nyomorult házba. Főleg, ha mézeskalácsból van…

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 26 Jún. - 15:43

I can see it!

♫ I see fire ♫

Nincs már meg az ingem, mert Dave lábát kötöztem be vele. Az elmúlt napok napsütése vörösre színezte a bőrömet, s a fürdőruhám sem található épp a legjobb állapotban, de legalább találtam a partra vetődött holmik között egy lenvászon nadrágot, s mivel úgy voltam vele, hogy megfagyni nem akarok éjjelente és én sem irigyelném senkitől, hogyha magára venné a víz által kidobott ruháimat, be mertem vállalni, hogy magamévá teszem a világos nadrágot. Melegnek nem mondanám és nem is az én méretem, de pont nem lényeges. Bokalengetés ide vagy oda, bő derék szintén.. a semminél sokkal jobb.
Már nem bírtam a fenekemen maradni. Amennyire tudtam, elláttam Dave lábát, s Felicity oldalával is kezdtünk valamit, bár szerintem ő akkor is itt tobzódna velünk, ha még mindig nem kezeltük volna. Vasból van a csaj, legalábbis így tekintek rá. Liamet is igyekeztem hősies tiltakozása ellenére helyretenni, de nem tudom, hogy értem-e ezekkel bármit. Aggódom Daveért, az ő állapota még mindig kritikus a szememben és nem tudom hogy segíthetnék még neki. Nem szívesen gondolok a dolgokra így, de megfordult már a fejemben az is, hogy jobb lenne, ha nem is térne eszméletre túl gyakran. Pokolian fájhat a lába és hát az utolsó napjait minek töltse fájdalomban, ha csendesen pihenhet is az öntudatlanság mezején? Utolsó napok, igen. Szerintem nem fogunk itt túl sokáig életben maradni, főleg nem olyan körülmények között, amik között vagyunk. Fáradt vagyok, elkeseredett, de ez mégsem letargiát, hanem elszántságot hoz elő belőlem, ezért is indultam meg a nővérke szerepből kilépve. Hátha valahol még hasznosabbá tudom tenni magam. Vagy legalább egy kicsit hasznossá.
Az én érzékeim nem olyan királyak, bár nem kell szemüveget viselnem, de azt a házat nem szúrtam ki olyan hamar, mint Josie. Meresztgetem a szemeimet egy darabig, s csak akkor mondok biztosat, amikor már én is látom azt, amiről beszélt.
- Ácsi! – kiáltok utána, s próbálom elkapni a karját. Az kéne még, hogy Miss Vigyor – nem értem, mitől van ilyen csodás kedve – egyedül tűnjön el a balfenéken. - Az egy ház.. nak tűnik! – emelem meg a hangomat, hogy azok is hallják, akik eljöttek velünk. Nem tartom jó ötletnek a szétválást, így próbálom Josiet is visszatartani. Bár, hogyha nem fognak reagálni rám sem, akkor lehet, hogy elindulok vele. Maximum kettőnket esznek meg a vadállatok. De a házban lehet gyógyszer, kötszer.. bármi. Igen, nekem még mindig csak ezen jár az eszem. Egyelőre a sebellátás elég hevenyészetten zajlott, jobb lenne rendesen csinálni. Némi alkohollal lefertőtleníteni.. mit tudom én! A hócipőm tele ezzel a helyzettel, de nem kicsit. S az sem dob fel, hogy Freddie Mercuryt hallok zengni a fejemben azokban a percekben, amikor nagyon elkeseredett vagyok. Ez a hiányérzet egy formája. Groteszk, őrjítő, dalos formája. És ez sem köthető máshoz, csakis egy valakihez..
- Merre tovább? – teszem fel a nagy kérdést, hátha valaki válaszol is. Valaki, aki megfontoltabbnak tűnik, mint Josie.. vagy én.

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 26 Jún. - 13:30

Nini, egy ház!

Nem fütyörészek, pedig igazából még most arra is képes lennék, ha tudnék fütyülni... De nem tudok, szóval marad az, hogy csak halkan dúdolgatva lépkedek a homokban a többiek után és igyekszem halálosan komoly maradni. Mi értelme lenne pánikba esni? Amúgy is kellően elnyomja az érzékeimet az a tabletta, amit Scottól kaptam. Egész rendes, hogy gondolt rám, bár az okát nem tudom, de jelenleg annyira nagyon nem is érdekel. Sokkal izgalmasabbnak tűnik a homok, ami kellemesen bizsergetve csusszan át az ujjaim között, mert hogy mezítláb vagyok, a papucsom csak az ujjaim között csüng. Ha jól sejtem a többiek úgyis baromi gondterheltek, mert sok a sérült, tehát igyekszem visszafogni a kuncogást, ami fel akar törni, amikor meglátok valami halat kiugrani a vízből, mert... láttam ugye? Azok után, amit nem rég még az erdőben tapasztaltam nem vagyok teljesen biztos benne, de mindegy, attól még vicces, ahogy úgy ficánkol, meg a halak amúgy is cukik. Csapkodnak a farkukkal, meg fénylenek a napon és persze bután tátognak, mert nem tudnak kiadni semmiféle hangot. Tényleg viccesek.
Óvatosan lépkedek tehát a többiek után, és persze mint valami vadászkopó figyelek, mert ha találunk egészségügyi dobozt, vagy akármi hasonlót, akkor arra rá kell vetnem magam. Az a nagy helyzet, hogy még én is fel tudom mérni, hogy ha eddig nem jött senki, akkor nem tudjuk mikor fog és baromira nem akarom megvárni, amíg kifogynak a készleteim. Az baromi... kellemetlen lenne nem csak nekem, azt hiszem másoknak is, mert még az átlagosnál is morcosabb lennék és persze azok a drága elvonási tünetek... Volt már benne részem, de nagyon nem akarom újra, nem vagyok én elég erős hozzá. Az azóta már megszáradt pólóm van egyébként rajtam, meg a kissé cafatos kendő a derekamon, így nem csak a natúr bikini az, amit viselek. Bőszen nézelődöm, amikor kiszúrom a távolban a házat. Azért pár pillanatig meresztgetem a szemem, és a hozzám legközelebb eső Nique vállát kocogtatom meg.
- Figyu, te is látod ott azt a házat a parton? - addig nem indulok meg arra, amíg nem válaszol, de ha igen akkor simán nekiveselkedem akár egyedül is a célnak mindenféle jelzés, vagy egyéb felhívás nélkül, mert hát... miért ne? Tök unalmas dolog másokra várni.

Tárgy: Sötét víz Szer. 25 Jún. - 21:09

Fear me, if you dare

A felfedezők a sziget szíve felé indultak, addig a másik brigád a part felé veszi az útját, hogy megmentsen valamit a partra sodródott készletekből, roncsokból. Nem nehéz betájolni magukat, ugyanis óriási szerencséjükre egy lagúnába sodorta őket az áramlat, és kifelé már nem úszik vissza a már egyszer partot ért felszerelés, mert megtörik lendülete a nyílt víz felől érkező komolyabb hullámoktól, így hosszú távon van lehetőség mindent a partra vonszolni. A lagúna egyik oldalát célozzák meg, mert a roncsok többsége nem az U alak aljánál ért partot, ahol a diákok, s csónak, hanem valamelyik oldalon, így szisztematikusan kell majd haladniuk.
Találomra kiválasztják mondjuk az egyik oldalt, és megindulnak a mentén, ahol nagyobb ládákat, deszkákat fedeznek fel, amiket át lehet nézni. Mielőtt azonban elindulnának, lábnyomokat fedez fel Felicity a homokban. A nyomok nem a roncsokhoz vezetnek, csupán végig a parton, be a dzsungelbe. Legalább három különböző nyomról van szó. A drogra alaposan ráhangolódott Josie pedig a laguna másik oldalán egy épületet fedez fel, látszik, hogy ki vannak élesedve az érzékei, ha motivált. Rajtuk áll, hogy a három dolog közül mihez kezdenek, kérdés, hogy van-e értelme szétválniuk, és ha igen, hány felé....

//Én is 29-én fogok írni, 28-ig lehet írni. Egymásra ne várjatok, nem kell sorrendet tartani, de egy körben mindenki egyszer írjon, bár talán ezt mondanom sem kell Smile

Ha a következő körben más lesz a sorrend, az sem baj, ott se várjatok majd egymásra. Ha gyorsan ír mindenki, akkor már írom is a következő kört^^ De ahogy nektek kényelmes a határidő betartásával. – Eric bácsi//

Tárgy: Re: Sötét víz

» Cassidy & James - Sötét alakok egymás között