Erdő széli kis tisztás

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Azt kell mondanom, tökéletesen logikus, észszerű módon működik ez a kétlábú. Dacolva a fajtáját és a női nemet övező sztereotípiákkal. Újra és újra alkalmam nyílik némi meglepetést átélni, vagy tán még inkább elégedettséget. Hiszen nyilvánvaló, hogy egy létét fontosnak ítélő életforma nem gyengíti meg magát mások érdekében. Kivéve természetesen, ha ezzel valamilyen különös, kacifántos összefüggésen keresztül önmagát segíti.
Bennem mondhatni fel sem merül, hogy esetleg birtokolják azon bölcsességet a hétköznapokban fellelt emberek, melynek hála egyetlen, hatalmas organizmusként működhetnének. Bár egy halovány, homályos látszata kezd kialakulni ezen képességnek, ha mégoly kevéssé hatékony is. Többnyire olyankor bontakozik ki, mikor emberek nagyobb csoportja létezésüket kellő intenzitással és kellően nyilvánvaló módon fenyegető eseménnyel vagy ellenséggel találkozik.
- Nem okoz problémát. A kemikáliáktól való függés kiváltható, sőt fájdalommentes módon orvosolható. És, ahogy nyilván kegyed is sejti, megfelelő unaloműzőre is nyílhat lehetősége alkalomadtán.
Eddig sem titkoltam különösebben, hogy többet tudok róla, mint amit ő maga ezidáig megosztott velem. Továbbra sem érzem szükségesnek.
- Hamarosan megkapja első feladatát. Amennyiben kívánja - és meg meri kockáztatni -, akár össze is kötheti a kellemeset a hasznossal. Most azonban szeretném megvizsgálni. Ne aggódjék, nem hagyok heget - teszem hozzá vicsorba forduló mozdulattal, miközben mutatóujjammal magamhoz intem.
Egészen biztos vagyok benne, hogy gyermekkora óta nem közelítettek hozzá anatómiai feltárás céljából szexuális indíttatás nélkül. Minden bizonnyal meglepő lesz számára, ám ha nekem dolgozik, nem árt hozzászoknia a meglepetésekhez.

/Köszönöm szépen a játékot! Smile

A továbbiakról üzenetben egyeztetünk./

Nikola & Nora

- Őszintén, fogalmam sincs, minek kellene történnie, hogy egyáltalán ki akarjam próbálni.
Ezen pár pillanat erejéig elgondolkodom, talán, ha az életem múlna rajta, és más megoldás nem lenne, megtenném, egyébként viszont eszem ágában sem lenne. Önző vagyok, igen, ez az, ami sosem fog változni, és én egy cseppet sem bánom, hogy ilyenné formáltak az évek.
Ég és föld vagyunk, ez elég hamar bebizonyosodik, de kifejezetten nem tartom problémának a dolgot, nyilvánvaló, hogy sosem vágyom olyan magasságokban leledzeni az elme területén, miképp azt ő teszi. Kedves egészségére, bizonyosan megvan a maga társasága a filozofálgatásához is. Én a magam bonyolult módján egész egyszerű lány tudok lenni.
- Akad, ami azt illeti, egészen sokféle. Ez tán problémát okoz?
Nem fogom felsorolni, de ott az alkohol, a drog, és esetemben még a szexet is egész nyugodtan hozzá lehet csapni a listához. Nem vagyok szent, sosem voltam, soha nem is leszek. Ez van, és ezekből nem is hiszem, hogy hajlandó lennék engedni, utóbbiból esélytelen, az előző kettő talán elhagyható, ha elég nyomós érvvel támasztja alá a követelő. Vélhetőleg jelen személy eddigi reakcióit és tetteit figyelembe véve az életem lenne az ára, de azért nem temetem előre magam, hátha nem is akkor baj, hogy szeretem az élvezeti cikkek gyakori társaságát.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Hétf. 25 Aug. - 0:16

Tény, fel sem merült bennem, hogy az eleganciával gondja lenne egy hozzá hasonlóan érzelmes ifjú hölgynek. Bár elképzelhető, hogy ízlése inkább a kihívó ruhák felé tendál. Ennek kitapasztalására azonban lesz még bőven alkalmunk. Egyelőre elegendőnek találom, ha valamelyest feltérképezem személyiségét, s elsődleges preferenciáit.
- Nos, elképzelhető, hogy lesz alkalma kitapasztalni ezt is.
A szőlő kapcsán tett megjegyzését egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Nem érzem fontosnak, hogy minden szeszélyére reagáljak, pontosabban hogy eddigi reakciómon túl tovább fűzzem ezen témát. Éppúgy, mint a vagyonommal kapcsolatos megszólalását. Tény, anyagiak tekintetében sosem volt gondom. Eleinte elvettem, később megtermeltem. Utóbbi valahogy még sokkalta szórakoztatóbb is alkalomadtán, mint az előző. Különös tekintettel arra, hogy nincs igazán olyan ember, aki kihavást jelenthetne tulajdona védelmében.
Akad azonban itt más kérdés is, mely felmerült bennem. Nem csupán kicsapongó gondolatai, valamint gengszter ellenlábasának becsmérlő szavai okán, egyébként is szöget ütött fejemben ennek a lehetősége.
- Mondja csak, kisasszony, miféle hóbortoknak hódol? Akad-e valamiféle, bármiféle függése?
Kérdésem feltevése után érdeklődő arckifejezéssel szemlélem, mosolyomat egészen enyhén halványítva csak. Nem hinném, hogy túl sok ember volna, akik fontosak számára. Minden bizonnyal van egyetlen férfi, akinek szívét tartogatja, és sejtésem szerint jelenleg nagyjából esélytelen, hogy egymásra találjanak. Ennek részleteibe a későbbiekben kénytelen leszek belemenni, ám egyelőre még nem tartom ideálisnak a helyzetet ahhoz, hogy ilyetén irányban faggatózzak.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Pént. 22 Aug. - 9:17

Nikola & Nora

- Ez nem okozna problémát.
Az illő megjelenés mestere vagyok, évekig etettem mindenkit azzal, hogy én vagyok a suli legédesebb kislánya, a pompomlány, az él tanuló, a kis cuki. Nekem ez abszolút nem okoz problémát. Az adottságomat pedig többnyire imádom használni, bár a balesetek veszélye még fennáll.
- Nem tudom, valószínűleg igen, de még soha nem sikerült működésbe hoznom. Jobban mondva, nem volt olyan helyzet, hogy szükség lett volna rá, és akartam volna a dolgot.
Nem vagyok én kattant, hogy boldog-boldogtalannak átadogassak a saját életenergiámból. Most így nagy hirtelen nem is tudom, hogy lenne-e olyan helyzet, amikor meg akarnám tenni. Persze, Jamest minden bizonnyal megmenteném, vagyis megpróbálnám, de más nincs a listámon.
- Kár. Mármint félreértés ne essék, szeretem a bort, de most valahogy szőlőre támadt gusztusom.
Magyarázom, bár minek is, általában nem különösebben mozgat, miként vélekednek rólam mások, egyszerűen túlságosan is elvagyok a saját kis világomban ahhoz, hogy foglalkoztasson.
- A kastélyába? Akkor nyilvánvalóan van mit a tejbe aprítania.
Vonom fel némileg meglepetten a szemöldököm, bár a körítésből sejtettem, hogy nem egy egyszerű emberről van szó. Már, ha ember egyáltalán, az viszont biztos, hogy nagyon fura, amivel jelen pillanatban nem is nagyon tudok mit kezdeni. Majd helyre teszem magamban a dolgokat idővel, ehhez nem fér kétségem.
Tudom, hogy előző kijelentésemet meghazudtolom most, de nem érdekel, ha jobban megismer majd, tudni fogja, hogy nem hazudtam, egyszerűen csak ez annál nagyobb horderejű kérdés, hogy hasra ütésszerűen döntsem el, hogy mi legyen.
- Tudja mit? Rendben, benne vagyok.
Felelem végül, mert végtére is, lehetséges, hogy jobb dolgom lesz nála még a kötöttségek fényében is, mint ami most van, bár azt még nem tudom, hogy bizonyos igényeimet miként fogom kielégíteni, ha heti ötször rendelkezésre kell állnom, de majdcsak megoldom valahogy…

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Szer. 30 Júl. - 1:12

Egészséges óvatosságként értékelem részéről azt a finom gyanakvást, melyet az általam reá jelentett veszély kapcsán érez. Tökéletesen igazat kell adnom abban a kisasszonynak, hogy nem szerencsés velem ujjat húzni. Bár türelmem közel végtelennek tűnhet bármely hétköznapinak mondható szituációban, természetesen akad az a mértékű atrocitás, mely mellett magam sem megyek el szó nélkül. Mióta nem tépek szét bárkit, aki valamiféle ostoba sértést vág a fejemhez, azóta ekként viszonyulok az engem érő támadásokhoz. Eleddig igen nagy hatásfokkal bevált ezen módszer számomra. Erről azonban lesz még alkalmam elmélkedni, mostanra az ifjú hölgy hamar a tárgyra tért, s ildomos volna megfelelnem kérdésére. Még jelen helyzetünkben is, pedig könnyedén mondhatnék válasz gyanánt annyit, mindent és bármit.
- Feladatai közé fog tartozni többek között illő megjelenés bizonyos társasági eseményeken, kulcsszemélyek kikérdezése és befolyásolása, valamint adottságának használata. Ha már szóba került, mindkét irányban működik a képessége?
Továbbra is figyelem minden mozzanatát, s elmém már részletekbe menő elemzést végez róla, illetve az eddig meglévő információhalmazt egészíti ki a beérkező újakkal. Továbbra is mosolyogva, szórakozott fejbillentéssel szemlélem - kissé tán furcsálkodva is -, ahogy nyújtózkodni kezd. Kedvemre való, hogy ily könnyen lerázta magáról az eddigi, igen velős feszültséget. Eddigi információimmal nem mond ellent az a könnyed szexualitás, mely belőle és minden mozdulatából sugárzik. Még annak ötlete is felmerül bennem, tán eljátszadozhatnék vele. Tartok azonban tőle, hogy számára igen hamar halálfélelmet, esetleg némi szívritmuszavart jelentene az én játékom. Úgy határozok, egyelőre hanyagolom ezen ötletemet.
- Kizárólag folyékony állapotban - felelem tréfálkozva.
Valóban kihasználja a kapott időt, s hosszasan gondolkodik, már-már töpreng lehetőségein. Tény, nem ezt állította eleddig magáról. Sőt, korábbi kijelentését egészen biztos, hogy komolyan gondolta. Igaz, vélhetően azon kijelentése sem volt különösebben átgondolt.
- Szándékomban áll meginvitálni önt a kastélyomba, Long Islandre - felelem röviden kérdésére, majd amennyiben szükséges, utántöltöm poharainkat.

Nikola & Nora

Van valami ebben a pasasban, amitől a hideg kiráz, félni azért nem félek tőle, inkább csak óvatos vagyok. Nem szeretnék neki keresztbetenni, rosszul járhatnék, és így is épp elég ellenlábasom van már.
Meglehet, az én ízlésemnek most egy kicsit sokat beszél, de azért figyelmesen hallgatom. A kellően számítót kipipálhatjuk, hűséget meg maximum magamnak ígérhetek, de ki tudja, talán egy próbát megér. Olyan vagyok, mint a napraforgó, arra fordulok, amerről a nap süt, s ha megvonja tőlem fényét, hát én sem mutatom felé szebbik felemet.
- Máris kevesebbet kellene dolgoznom, mint most teszem. Csak azt árulja el még kérem, hogy mit is kellene ügyködnöm magánál?
Ez a fordulatos dolog nekem egyelőre még a homályban húzódik, épp ezért kérdezek, talán akkor inkább képbe kerülök, és nem kell majd tudatlanságomban vergődnöm. Persze csak képletesen, most kifejezetten jól elvagyok a borral és a pléden. El is nyújtózom rajta hamar, kéjenc kismacskaként, mint aki otthon érzi magát. Nem foglalkoztat különösebben, hogy meglesz rólam a véleménye, nyilván már most is akad valamiféle képe rólam, maximum ezt csiszolgatjuk még egy kicsit.
- Szőlő nincs véletlenül?
Abszolúte nem ideillő kérdés, de a bort ízlelgetvén valahogy megkívántam. Egyelőre még nem adok választ neki, talán ezzel meghazudtolom magam korábbi kijelentésemet illetően, de tényleg van, amire még meg kell kapnom a feleletet, mielőtt rábólintanék bármire is.
- Valamint, az is érdekelne, hogy hol laknék ezek után…
Ha közel kell lennem hozzá, hogy megvédjen, akkor nyilván ott, ahol ő, bár ki tudja, hogy neki mit jelent a közel. Inkább kérdezek, az a biztos, és eszembe sem jut használni a képességem, egyrészt, most jól vagyok, másrészt nem szeretném már most kihúzni a gyufát, valami azt súgja, jobban járok, ha nyugton maradok.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Kedd 22 Júl. - 11:41

Megjegyzésére csupán biccentek, továbbra is töretlen mosollyal. Az általa mondhatni kigondolt, számomra részben új információk minden cseppjét együtt szívom magamban néhány könnyed kortynyi kiváló borral. Annyival már tisztában vagyok, hogy eleddig kétszer támadt fel holtából. Nincs tisztában vele, mi lehet ezen lehetőségeinek határa, ezért igyekszik takarékoskodni velük. Helyesen teszi, természetesen.
Reméltem, hogy sikerül felébresztenem éntudatát azzal, hogy kellően szigorúan fogalmazok majdani helyzetének kapcsán. Intellektuálisan nem oly kiemelkedő az ifjú hölgy, hogy elméjével önmagában is képes legyen lenyűgözni. Bár az is tény, hogy okoztak már kellemes meglepetéseket olyan emberfajzatok, melyek részéről közel sem sejtettem a később kimutatott potenciált.
- Örömömre szolgál, hogy nem adja egykönnyen magát! - felelem széles mosoly kíséretében - Valójában nem vágyom szolgára, olyat bármikor szerezhetek. Maradjunk a társnál. Valójában egy kellően számító, ám hozzám hűséges személyre van szükségem, hogy mondhatni a vagy esetleg az egyik jobb kezem legyen. Hogy mit csinálok, ahogy ön fogalmazott, nos többnyire vizsgálódom. Keresem azokat a fordulatokat a világban, melyek kellően rendhagyóak. Amennyiben lehetőségem adódik, létre is hozok efféle fordulatokat. Azt javaslom, egyezzünk ki abban, hogy nekem dolgozik heti öt napon. Minden hétre a megelőző péntekig kiválaszthatja azt a két napot, ami a kimenőjeként szolgál. Munkanapokon bármely tevékenysége kapcsán enyém a végső szó. Szabad napjai szentek, és sérthetetlenek. Röviden szólva ezeken a napokon munkája kapcsán öné a végső szó. Ha felkérem valamire, mondhat nemet, hiszen szabadnapjairól van szó. Amennyiben mégis szabad napjain dolgozik, természetesen extra juttatásra számíthat.
Úgy tekintem, kellően bőbeszédűen fogalmaztam, így hagyok időt számára a hallottak feldolgozására. Valóban kijelentette, hogy nem szokása a megfontoltság, ám mégis szándékomban áll megadni számára ezt a lehetőséget. Addig is heverésző pozícióra váltok, könyökömmel támasztva magam, másik kezemben pedig poharamat tartva.
Testével kapcsolatos magabiztossága bár kíváncsivá tett az általa említett egy bizonyos hely, és az ott végzett tevékenységének színvonala kapcsán, azonban nem kívánom elsietni az efféle kitérőket. Úgy sejtem, ha felmerülne, megpróbálkozna a számára megszokott módszerekkel meggyőzni, hogy minél kedvezőbb alkut kössünk. Tekintve, hogy ez vélhetően kisebb hatásfokú volna az általa vártnál, legfeljebb bosszúságot éreznék. Ebből kifolyólag az efféle ráadás kitérőket jobb, ha későbbre halasztjuk.

Nikola & Nora

- Az életembe kerülhet, ha nem vagyok. Ma már így is elkövettem egy hibát.
Nem mintha egyszerű lenne több férfit egyszerre lerázni, ettől függetlenül nem óhajtok még egyszer olyat hibázni, hogy az életembe kerüljön. Egyszerűen nem tudom, hogy ez az új képességem miféle, vajon van-e határa. Biztos, hogy halott vagyok olyankor, máskülönben nem kerültem volna hullaházba. Azzal szemben pedig, aki ilyesmit művel, hülyeség lenne ugrálni. Nekem fontos az életem, bármennyire is vagyok romlott, és csak élek napról-napra. Ettől még nem akarok eltávozni.
Öröm az ürömben, hogy láthatólag és hallhatólag mulattatom, következésképp nem kell attól tartanom, hogy engem is eltesz láb alól. Ma már lehetőleg nem aggódnék emiatt.
- Hahh… azt kell mondjam, a megfogalmazás nem kifejezetten való az ínyemre. A létemet magának szentelni? Miért, ki maga tulajdonképpen? Mit csinál, hogy végrehajtó is kellhet. Nem hiszem, hogy túlságosan meglepő kijelentést tennék azzal, ha azt mondom, nem viselem jól a korlátokat. Ha segít nekem, én segítek magának, ez tiszta sor. De nézze el nekem, hogy nem különösebben vágyom arra, hogy más kezébe adjam az életemet. A társ elnevezés már kedvemre valóbb volna, de ezt mellőzve mégiscsak úgy érzem, valamiféle tulajdon lennék.
Azt hiszem, mégsem sikerül olyan remekül ez a vigyázom magamra dolog. Nem tudhatom, hogy miként reagál majd a szavaimra, de jobb felkészülni a legrosszabbra.
- Rendkívül pozitív a hozzáállása, bár hozzátenném, velem véleményem szerint csak egy bizonyos helyen lehet igazán jól szót érteni.
Sóhajtok fel, nyilván szukkubusz mivoltomból fakadóan abszolút nem nehéz megtippelni, melyik lehet is az a hely.
- Tudja mit? Kérek egy kiskaput, mondjuk, hogy ne érezzem azt, hogy a tulajdona vagyok, megkapom a lehetőséget, hogy akkor lépjek le, amikor óhajtok. Így sokkal inkább érezném társnak magam.
Fürkészem kíváncsian nemesi vonásait, s reménykedem benne, hogy ennyit még hajlandó adni, hisz tudvalevő, ha arany kalitka, bár csodaszép, de mégiscsak kalitka. Ebbe a csapdába nem óhajtok beleesni, bármennyire is legyen kecsegtető az ajánlata.
- Ha ezt még hajlandó biztosítani a számomra, akkor már mehetünk is, és nem zargatom további kérdésekkel…
Fűzöm még hozzá, hátha ettől némileg jobb színben tűnik fel a kérésem, amit sajnos úgy érzem, muszáj beiktatnom, mert amit eddig láttam belőle, az számomra azt az elgondolásom támasztja alá, hogy ha nem engedne, én bizony nem nagyon tudnék menni sehová.

- Elnézését kérem a látványos rendrakásért! Igyekeztem diszkréten elfogyasztani vacsorámat, azonban kegyed túlságosan is szemfüles - húzódik szélesebbre mosolyom utóbbi bókomat megerősítendő.
Terveim szerint elodáztam volna azt a pillanatot, mikor tudomást szerez lényem ezen árnyalatáról, azonban reakciója kárpótol az újratervezés fáradalmaiért. Az pedig, hogy szándékosan kerüli az ember jelzőt csak még szimpatikusabbá teszi számomra. Már-már imponál a tény, hogy tart tőlem. Hiszen eddig saját magát tekintette csúcsragadozónak, ez viselkedéséből, s első pillantásából is kitűnt. Érzésem szerint a hierarchia kapcsán felmerülő esetleges kérdéseket tökéletes bizonyossággal eldöntöttük.
Igazat adok neki abban, a városi lét valóban kecsegtető a magunkfajtának. Ugyanakkor ha akár megközelítené felsőbbrendűségi érzete az enyémet, nem vágyna folyton arra a nyüzsgésre. Bár ki tudja? Tán titkon elvágyódott, éppen csak alkalma nem nyílt rá ezidáig. Ezért hát még azt is megbocsátom neki, hogy a kapott kiváló nedűt ócska lőreként dönti magába.
Következő megjegyzéseire sejtelmes mosoly, majd furcsaságom említésére egyenesen kacaj - bár visszafogott fajta - a válasz. Rendkívül jóízűt nevetek azon, ahogy meglepetésében nyilvánvalóan az első eszébe jutó jelzőket válogatja egymás mellé mondatok formájában. Hogy ne érezze úgy, kinevetem, szavait megerősítendő enyhén biccentek. Újabb korty a borból, mielőtt felelnék kérdésére.
- Hogy mibe kerül, ha csatlakozik hozzám? Kérdése jogos, úgy hiszem. Viszonylag egyszerű a válasz rá, bár általában nehezemre esik kellően hétköznapi módon fogalmazni. Nos, létét nekem kell, hogy szentelje. Természetesen ha élete az enyém, úgy óvom azt, akár a sajátomat. Szemem, fülem, végrehajtóm lesz. Társam lényegében, bár mint észrevehette, ragaszkodom az irányítás jogához.
Amint poharaink kiürültek, újra töltöm őket. A vérszín nedű megkönnyíti a beszédet, s várhatóan a kisasszony testét is felhevíti valamelyest ezen a hűvös estén. A hideg ellen nem rendelkezik immunitással, így nem árthat, ha erre odafigyelünk. Apró kortyok, miközben időt hagyok számára némi töprengésre, még ha azt is állította, hirtelen személyiség.
- Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem gyakran használom a társ kifejezést senkire. Magácska azonban emlékeztet régi önmagamra. Végső soron az ember a legkedveltebb táplálékunk, nem egy életet leéltünk már. Még ha a kisasszony esetében ez mégoly rövid életeket is jelent. Tán részben hasonlóságunkból fakad ez a szimpátia. Úgy érzem, könnyedén szót fogunk érteni egymással - emelem poharam felé.
Amennyiben hajlandóságot mutat rá, a megemelt pohár koccintásra moccan, hogy megpecsételhessük egyezségünket.

Nikola & Nora

- Oké, hivatalosan is maga a leghátborzongatóbb személy azok közül, akiket valaha volt szerencsém, vagy épp szerencsétlenségem megismerni.
Ez a hús-vér patak nagyon bizarr. Személynek pedig azért titulálom, mert van egy amolyan női megérzésem, hogy talán nem venné jó néven az ember titulust. Egyszerűen nagyon bizarr ez az alak, de mivel engem egyelőre nem bántott, nincs kifejezetten okom ugrálni.
Kedves kis domb a közelben, oké, nehezemre esik ugyan elképzelni egy kedves kis dombon, de hát legyen. Mindenkinek lehetnek fura szokásai.
- Mintha valami ismeretlen erő nem akarná, hogy New Yorkban maradjak.
Állapítom meg, pedig New York tökéletes a számomra, egyszerűen kellőképp zsúfolt és hatalmas, nem szúr szemet, ha néha garázdálkodom egy kicsit, esetleg gyakorlok a kedves hím egyedeken.
Kedves kis domb, kristálypohár, bor, igencsak más fordulatot vett az estém, így már azért kellemesebb, mint egy csomagtartó fedelét rugdosni. Belekortyolok a borba, sem nemes, sem pedig borász nem vagyok, szóval nem ízlelgetem, tűnjön bármekkora faragatlanságnak is.
- Sejtésem szerint elég sok mindennel rendelkezik.
Bólintok a szavai nyomán, én már mindent kinézek ebből a pasasból, szóval nem lep meg, hogy ilyen téren is vannak kapcsolata, rólam is többet tud, mint amit normálisnak vélnék egy idegentől.
- Maga nagyon fura.
Csóválom meg mosolyogva a fejem, mikor előkerül a sajt a fonott kosárból, komolyan, mintha valami nagyon abszurd mesébe kerültem volna. A sajtból persze veszek, bár nem azért, mert illik a borhoz, hanem mert szeretem a sajtot, én már csak ilyen egyszerűen működöm.
- S hol is van az konkrétan, ahol csatlakoznom kellene magához? A védelem és a jómód igazán jól hangzik, már-már gyanúsan is, nézze el nekem, ha nem tapsolok már most örömömben. Egyszerűen megszoktam, hogy az életben semmi sincs ingyen, az enyémben legalábbis. Egyébként, köszönöm, azt hiszem, én is bírom a fejét, igencsak fura egy alak, de sebaj, az átlagos úgyis unalmas.
Kétségkívül nem vagyok az illemtudás szobra, de nem is óhajtok úgy tenni, mintha úrinő lennék, a suszter ugyebár maradjon a kaptafánál.
- Lássuk, jól értem-e, az volna az ár, hogy legyek közel?
Kérdezek rá egészen konkrétan, mert az tuti, hogy a pasas szeret beszélni, de leginkább mellé, nem olyan konkrétan, nekem meg azért szükségem van a pontosabb képre, hogy dönteni tudjak. Nem mintha amúgy sokat gondolkodnék bármin is az életemben, de attól még legalább tűnjön úgy, hogy megrágom a témát, legalább egy kicsit.
- Ohh, elég hirtelen személyiség vagyok, szóval időre biztosan nincs szükségem.
Vonok vállat, s közben persze várok némi pontosítást, de nem hiszem, hogy olyannyira nagy ár lenne a biztonságomért, hogy csatlakozzak hozzá. Elég nagy hatalommal bíró egyénnek tűnik, a hozzá hasonlókkal jóban kell lenni. Különben fejbe lőnek. Vagy vér és húsmasszát csinálnak belőlünk. Kihagynám…

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Kedd 15 Júl. - 18:52

Érvelésével nem áll szándékomban vitatkozni. Tökéletesen igaza van abban, miszerint komoly gondot okozhat egy-egy hátrahagyott holttest. Éppen ezért, ahogy megindulunk a kedves kis piknikező hely felé, minden maradvány egyetlen hús-vér patakba folyik össze, mielőtt találkozna testem felületével bokám tájékán. A könnyed séta közben fel sem tűnik igazán a halk csordogálás hangja, hiszen még a kabócák is hangosabban zajonganak.
- Ma estére választott pihenőhelyem a cél. Egy kedves kis domb a közelben.
Séta közben megpróbálkozom vele, hogy pontosabban betájoljam számára jelenlegi pozíciónkat. Már amennyire térképészeti ismereteim ilyen szempontból precíznek mondhatók. Századok óta nem volt szükségem arra, hogy emberi mértékegységekben megmondjam két település távolságát.
- Becslésem szerint úgy húsz-harminc mérföldre lehetünk New Yorktól, nagyjából északi irányban.
Kérésére kristálypohárba vörösbort töltök, majd átnyújtom neki, s saját poharammal is hasonlóképp teszek. Leszámítva, hogy azt már kezembe véve finoman ringatni kezdem arcom előtt, mélyen beszívva az ízletes nedű illatát. Kiélvezem a pillanatot, hiszen egyetlen percig sem indokolt most a sietség. Apró korty után felelek csupán az ifjú hölgy kérdésére.
- Tudja, személy szerint nem foglalkozom efféle tevékenységgel, azonban - mint sejtheti - rendelkezem a szükséges kapcsolatokkal ez ügyben.
Apró tányért veszek elő a fonott kosárból, mely egy kendővel van letakarva. Máris felfedem, így láthatóvá válnak az előkészített sajtszeletek. Kettőnk közé helyezem, majd mosolyogva biccentek.
- Vegyen bátran, remekül passzol ehhez a borhoz.
Megjegyzésére reflektálni és utolsó kérdésére felelni csak azután van módomban, miután összehajtogatva eltettem a kendőt, a bort pedig stabil helyzetbe állítottam.
- Nos, ezúttal ragaszkodom hozzá, hogy használja ki hirtelen adódott pihenőidejét! Lévén arra jutottam, kedvelem magát, tekintse ajándéknak. Ugyanakkor örömömre szolgálna, ha csatlakozna hozzám. Amennyiben így tesz, tartós védelemre és jómódra számíthat.
Aprót kortyolok boromból, közben tekintetem átsiklik a vérszín nedűre. Kimérten kúsznak vissza aztán szemeim a kisasszonyra.
- Természetesen egyébként is szíves örömest megismerem kegyedet, azonban bizonyára megérti, nem követhetem mindenhová puszta szimpátia okán. Ezáltal közel sem biztos, hogy kedves barátainak legközelebbi látogatásakor is ki tudom segíteni a bajból. Annyi viszont bizonyos, hogy a fehér öltönyös úriember nem fogja már keresni. Tekintheti ezt is amolyan baráti gesztusnak részemről.
Kellemesen elidőzök a környék megfigyelésével, s a Holdat is górcső alá veszem egy rövid időre. Csak néhány hosszú pillanattal később tekintek ismét a kisasszonyra.
- Nos? Bátran szóljon, ha időre van szüksége a döntéshez.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Vas. 13 Júl. - 19:55

Nikola & Nora

- Bűntudatom az éppenséggel nincs, egyszerűen csak rajongok azért, hogy hullákat hagyok magam után.
Nem állítom, hogy nem jó érzés valakinek kioltani az életét, mert tagadhatatlanul megmozgat bennem bizonyos dolgokat, de ezt persze nem fogom szétkürtölni boldog-boldogtalannak. A hulla már probléma, de úgy vélem, nem fognak kifejezetten csodálkozni a halálán a sérülései láttán. Afféle illúzióim meg nincsenek, hogy azt feltételezzem, megkímélte volna az életem fordított helyzetben. Én nem bízom senkiben, jót sem feltételezek általában senkiről, nem olyan világban nőttem fel, ahol a jónak, mint fogalomnak létjogosultsága van.
- Ohh... köszönöm, épp kezdtem fázni.
Engedek meg magamnak egy röpke, már tova is illanó mosolyt. A meztelenség, mint olyan, nekem nem új, abszolút nem is zavar, de attól még valóban nem vagyok immunis a hidegre. Még a zakó is kifejezetten jól jön, bár nem vagyok hozzászokva az efféle gesztusokhoz, legutóbb James nézett többnek egyszerű szajhánál, már akkor is jól esett a dolog, bár a világért sem vallanám be.
- Pontosan hova is menjek? Nézze el nekem, ha a történtek után szeretném tudni, hogy merre is van az arra.
Ha választ kapok, akkor megyek, mert hát, túl sok választásom nincsen, gőzöm sincs róla, hogy hol vagyok, és nem volna okos ötlet a bűnözők autójával megpattanni. A belekarolós művelet is elég újszerű érzés a számomra, vagy csak régen tapasztalt, de simogatja sötét kis lelkemet.
- Még ez sem mond túl sokat, nem rég élek a környéken.
Felelem, egy év az igazából semmi, nem mintha az éveim száma olyan sokra nyúlna, bár én néha borzalmasan soknak érzem. A kis domb egészen bájos, bár az egy érdekes kérdés, hogy mégis mit keres itt egyedül a férfi, valahogy nehezen tudom beleilleszteni ebbe a piknikező szerepbe. A látvány csodás, kétségtelen, bár engem hosszútávon az ilyesmi már egy ideje nem nyűgöz le. A segítségével végül helyet foglalok a pokrócon. Nem is tudom, hogy valaha az életben piknikeztem-e.
- Elfogadom, köszönöm..
Bólintok, a tovább fűzött szavain viszont némileg azért megütközöm. Úgy tűnik, többet tud rólam, mint amit én magamtól már elárultam, vagy valaha az orrára kötöttem volna. Talán van valami agyturkász képessége.
- Ez tökéletes lesz. Miért, talán járatos az ilyesmiben is?
Úgy tűnik, hogy eléggé otthon van mindenben, és nem is tudom, hogy most hálát adjak a sorsnak, vagy elkezdjek azon tanakodni, milyen árat fogok ezért fizetni.
- Időm kipihenni magam? Az nekem nem sokszor van…
Jegyzem meg, de végül ismét arra vetemedek, hogy kérdezni merészeljek, mert tudom ám, hogy nem minden arany, ami fénylik, és nem én vagyok a naivitás szobra.
- Nagyon hálás vagyok, meg minden, de elárulja, mibe fog nekem ez kerülni?

Örvendetes, hogy hajlik az egyességre. Való igaz, hasznos, sőt szükséges lehet számára. Bölcs belátása egyébként is derűs mosolyomat valamelyest még szélesebbre húzza, válaszára pedig egy jóváhagyó biccentéssel reflektálok. Megállapodásunk minden bizonnyal mindkettőnk számára gyümölcsöző kapcsolatot eredményez. Számításaim szerint ez a legvalószínűbb eshetőség a kisasszony jellemét, helyzetét és saját preferenciáimat is számításba véve.
Érdekes a jelenség, melyet megfigyelhetek rajta tápláléka kapcsán. Olyan érzés, mintha sajnálná ki érte halt, pedig halálát kívánta. Különös, bár igencsak emberi. Hiába, mégiscsak emberi alapanyagból áll. Mi mást is várhatnánk tőle? Hisz oly fiatal! Még száz évet sem élt. Nem róhatom hát fel neki hiba gyanánt, mit még tán sincs érteni.
- Ne legyen bűntudata az úriember miatt. Fordított esetben egészen biztos vagyok benne, hogy neki sem lett volna. Viszont, ha megbocsátja...
Kissé előre dőlve, óvatos mozdulatokkal gombolom be az ifjú hölgyre aggatott orvosi köpenyt, melyet eddig szabadon fújdogált a szél. Lehetséges, hogy a halál ellen bizonyos mértékig védett, a megfázás ügyében azonban nem lehetünk biztosak. Éppen elég kényelmetlenség érte így is, ki tudja, mely okból. Példának okáért én tudom, de tegyük fel, hogy elsiklok ezen tény felett. Tehát úgy érzem, nem árt egy kis nyugalom újdonsült pártfogoltamnak. Mikor végeztem a gombok gondos rögzítésével, levetem zakómat, s hátára terítem. Ezek után mellé lépek, s jobb karomat tartom felé, ahogyan az egy úriembertől elvárható.
- A vérontást a nemesség emelte művészi szintre. Kérem, jöjjön velem! Engedje meg, hogy megmutassam, némely nemes máshoz is ért!
Korábbi piknikem helyszíne felé vezetem, amerre italomat is hagytam, némi élelemmel és egy kellően terebélyes pokróccal egyetemben. Egy ideig, hosszas lépteken át csupán a csend kísér minket. Hagyom, hogy megszokja jelenlétem, valamint jelen - számára bizonyára közel sem szokványos - helyzetét. Azok alapján, ahogy azok a modern kori haramiák bántak vele, aligha szokhatott tisztességes bánásmódhoz. Nem is említve azon tényt, hogy szerinte nem is érdemel jobbat, mint amit eddig kapott másoktól.
- Ne aggódjon, nem keveredett messze New Yorktól. North Salem közelében vagyunk.
Hamarosan megérkezünk a kedves kis dombra, ahonnét kiváló kilátás nyúlik a lejtőn túli erdőségre éppúgy, mint felfelé a végtelen csillagos égre. Egy-egy pillanatra meg is csodálom mindkettőt, mielőtt megállnánk. Karom helyett immár kezemet nyújtom kezének, miközben hellyel kínálom. Nem várom el, hogy segítség nélkül szökelljen fel s alá, miközben saját bevallása szerint sincs még ereje teljében. Ahogy helyet foglalt, magam is így teszek.
- Kér esetleg egy kis bort, Artemis? Artemis Bellamy, igaz? Ez a név szerepeljen tehát az új papírjain, vagy csupán nem döntötte még el, milyen személyazonosságra vágyik? Félreértés ne essék, nem sürgetem! Lesz ideje kipihenni magát, és összeszednie gondolatait.
Bort töltök, amennyiben kért, számára is. Nem véletlenül hordok két kristálypoharat magammal akkor is, mikor egyedül indulok könnyed borozásra.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Szer. 9 Júl. - 16:04

Nikola & Nora

- Szíves örömest egyezkedem, ezen ne múljon…
Faragatlanságom tovább tetőzendő megvonom a vállam, nekem ez magától értetődik, arra hajlok, amerre a szél fúj, jelen esetben persze inkább az életösztön, nem szeretném túl sokszor kockáztatni ama eshetőséget, hogy talán nem kelek fel többet.
A már kissé húzós állapotban lévő pasas maradék életerejének elszívása egy időre megoldja a gondjaimat, az egyszer biztos, bár a fejlövés elég sokat kivett belőlem, szükségem lesz még egy kis kajára. Ettől függetlenül jelenleg valósággal ragyogok, szemmel láthatóan tökéletesen érzem magam a bőrömben. Áldásos hatása ezen eseménysornak. Kár, hogy olykor életeket kell kioltanom miatta. Indulhat újra a strigulázás… egy éve nem öltem, s tessék. Tudom én, hogy jó eséllyel nélkülem is meghal volna, de ez nem kifejezetten vigasztaló tény.
- Örvendek a ténynek, hogy ilyen élményben részesítettem.
Jóóó, egy kicsit azért ironikus vagyok. Igazából, a helyzet nem indokolja, hogy én bárminek is örvendjek, szóval nem teszem. Élek, pipa, fantasztikus. Igaz, olykor gondoltam már úgy, hogy jobb lett volna, ha az első alkalommal nem kelek fel, közel sem vagyok abban biztos, hogy kellek erre a világra. Depresszióba azonban nem fogok zuhanni, megyek tovább és kész. Már ez is több, mint amire eddig képesnek gondoltam magamat.
Egye fene, megkapja a mancsomat, nem vagyok én a testi kontaktus híve, sőt, az a lételemem. A kézcsókon meglep, lévén ilyesmiben ritkán van részem, ellenben minden más testrészemet örömmel szokták csókolgatni. Sebaj, ilyen is kell néha, még ha ezen színpadiasság nem is igazán illik hozzám. Nem vagyok hölgy, soha nem is leszek, nem várom el, hogy kinyissák előttem az ajtót, kihúzzák nekem a széket, nekem tökéletesen megfelel, ha a lábaim előtt hevernek.
- Artemis Bellamy.
Mutatkozom be, bár tény és való, hogy nem ez az igazi nevem, de az eddig tőlem látottak fényében szerintem nem túl nagy csoda, hogy nem óhajtom a születési nevem használni. Az a lány egyébként is halott már mindenki szemében, aki valaha ismerte.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez a pasas a múlt századból való. Annyira furák a gesztusai, a szóhasználata… Ráadásul még Sir is, hát azokból erre nem sok szaladgál szerintem.
- Nemes létére nem igazán zavarja a vérontás…
Persze, azt én is látom, hogy fizikailag látszólag nincs köze a dologhoz, de nem vagyok hülye, ráadásként mutánsból vagyok, nem szokott túlzottan meglepni, ha másoknak fura dolgai vannak.
- Egyébként, sokat segítene, ha tudnám, hol vagyok.
Elvégre engem hoztak, és ez a kis tisztás nem igazán ismerős, csak átutazóban vagyok erre, New Yorkot jobban bírom…

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Kedd 8 Júl. - 0:57

Igen helyes az ifjú hölgy sejtése, miszerint nem feltétlenül ő ihlette a szanaszét heverő holttestekből komponált műalkotást. Hogyan is tehette volna, hiszen eleinte még nem volt tudomásom róla, hogy képes túlélni a fejébe hatoló golyót. Ezen adottságával azonban kivívta érdeklődésemet. Modorával pedig sikerrel hívta fel magára figyelmemet. Hogy ez számára előnyös avagy hátrányos állapot, nos ez még elválik. Táborok kérdésében azonban egy rövidke, szofisztikált választ megejtek felé, hogy mégse hagyjam szó nélkül nyilvánvalóan másfajta megfontolásból született gondolatát.
- Az attól függ, miként viseltetünk egymás iránt. Esetleg meg tudunk-e egyezni.
Szerencsésnek mondható a szituáció további alakulása azt tekintetbe véve, hogy néma és ösztönös fenyegetésem elérte azt a hatást, melyet elérni hivatott volt. Érdekes, az állatvilágban - így az emberek között is - a hatalom és agresszió kinyilatkoztatása erősen befolyásolja az egyedek hierarchiában elfoglalt helyét. Nos eszerint volt alkalmam demonstrálni hatalmam és úgymond agresszióm is, szavaiból és az iménti reakciójából legalábbis bátorkodom erre következtetni. Úgy ítélem, ez egyelőre kellő mennyiségű hatalmi harc így ismeretségünk elején, nem fűzöm hát tovább iménti versengésünket. Szükségtelen. Nem olyan, aki pozícióért kockáztatna.
Érdeklődve figyelem, mit tesz a bandataggal, aki nyilvánvalóan halálra van ítélve. Nem sérülései, sokkal inkább az aktuális rossz társasága okán. Minden pillanatát megfigyelem a folyamatnak, mely során elfogyasztja a férfi létének maradékát. Egyszerre borzongat és lenyűgöz. Borzongat, mert élvezettel szemlélem, s az új élmény érzete egészen felcsigáz.
- Lenyűgöző - jellemzem tömören - Sosem hittem volna, hogy éppen a mai este folyamán találkozom egy élő szukubusszal.
Ezek a mitológiai lények részben megfelelnek az incubus, azaz az egyik tán általam ihletett, embereket fogyasztó démon női változatainak. Valójában az emberek mindig is tartottak tőlük, hogy vágyaik fordulnak ellenük, majd válnak végzetükké. Tulajdonképpen közel sem biztos, hogy közöm volna ezen lények feltalálásához. Mit is mondhatnék erre? A hiúság képesség, melyet vélhetően szintén együtt örököltem a génjeikkel.
Újabb kérdés, újabb modortalanság. Ha nem is oly erőteljes, mint korábban, mégiscsak az. Mégsem tulajdonítok akkora jelentőséget ennek az apró malőrnek, inkább közelebb lépek, s kezemet nyújtom felé. Abban az esetben, ha sikerül elérnem kezét, azonnal csókot lehelek rá. Eközben tekintetemet mindvégig szemeibe mélyesztem.
- Sir Edward Victor Appleton, szolgálatára - enyhe meghajlást fűzök még hozzá - Kegyed személyében kit tisztelhetek?
Ez lehet az a bizonyos tükörreflex okozta ösztönös szimpátia, melyről Sigmund is beszélt néha. Közvetlenül azután, hogy valamiféle elfojtott szexuális vonatkozásról ejtett szót, természetesen. Ez a nő képes arra, amire én. Megvan a képessége hozzá, hogy befolyásoljon másokat, akik aztán táplálékul szolgálnak számára. Ha mégoly primitív is, hisz ember, szimpatizálok vele.

Nikola & Nora

- Wow, meg ne egyél, ha már ilyen mészárszéket csináltál itt miattam.
Elsiklok ama tény felett, hogy nem biztos, hogy miattam tette, de akárhogy is, megtette, s itt ez a lényeg. Értek én a szép szóból, bár sokszor nem érdekel, de a körülöttem fekvő hullák, akik a helyzetükből adódóan látszólag egymást iktatták ki részben, meggyőz arról, hogy ezúttal jobb lesz a hátsómon maradni. Majd keresek valami szerencsétlen egyedet, és felszívom magam belőle, nem oszt, nem szoroz, kibírom még egy kicsit a zsongást a fejembe, a csengő füleket, meg minden ilyesmit, ami vélhetőleg a lövés mellékhatása.
- Nem, valóban nem ez az első alkalom. S úgy tűnik, ez magának nem is olyan meglepő tény. Feltételezem, egy tábort erősítünk.
Beszélhetnék nyíltan, de megszoktam, hogy erről hangosan nem beszélek, ki tudja, ki hallhatja meg, nem egy életbiztosítás, ha tudnak a… khm… tehetségemről.
- A visszatérés tökéletesen sikerült, mivel élek, de ez nem így működik, bár pontosan nem tudom még, hogyan, de az a gyanúm, hogy amint a minimális életfunkcióim megvannak, akkor feléledek… legyek akármilyen pocsékul is.
Azt nem csacsogom el, hogy még úgymond falatoznom kellene, hogy minden visszaálljon a normális kerékvágásba, bár sejtéseim szerint tudja, máskülönben nem akart volna a tekintetével léket ütni a koponyámba. Köszönöm, de épp elég volt a golyó ütötte az imént, a továbbiakat passzolnám.
- Ohh, milyen kedves.
Ki tudja, hogy ezt a srácra mondom, aki végül elvágja a kötelemet, így kiszabadulhatnak a csuklóim, vagy pedig a férfire, aki fejtetőig vajas a kis társaság kiirtásában. Végül felállok a földről, és mosolyogva fordulok szembe a pasassal. A jobb kezem azonnal emelkedik, hogy megérintsem az arcát, hagyom, hogy energiáim vörös lángba borítsák aurámat, s már érkezzen is földöntúli hatalmam, hogy elűzzem a félelmét, s helyébe az irántam való vágyakozást plántáljam.
- Nyugi, imádni fogod.
Kacsintok, tekintetem csodás perceket ígér, bár én tudom, hogy percei nincsenek, talán egy egész sem, nem érdekel a tyúkszaros élete, csak a benne lévő életerő mozgat, ami hamarosan engem fog helyrehozni. Lassan közelebb hajolok, hogy csókkal illessem vérben fürdő ajkait. Nyilván van valami belső sérülése is. Szegényke. A mentő úgyse érne ki időben, főleg azért, mert nem is hívja senki. Szóval, én még szívességet is teszek neki, hamar véget fognak érni szenvedései. Csupán pár gyorsan elillanó pillanat, és a testét működésbe hozó, életben tartó energia már áramlik is belém, elűzve fejem fölül a halál kavargó leheletét, újra egésszé, csodássá, egészségessé téve, mintha soha nem lőttek volna fejbe…
Talán fél perc telik el, mikor eleresztem, és szenvtelen tekintettel nézem végig, ahogy a holtteste elterül a fűben, s mint aki jól végezte dolgát, elégedetten nyújtózom egyet. Csak ezután nézek vissza az illetőre, aki kihúzott a csávából.
- Ki maga?
Nem biztos, hogy választ fogok kapni a kérdésemre, de attól még teszek egy próbát.

Való igaz, egészen esztétikus lehet a hölgy, mikor kevesebb vér és mocsok piszkítja be. Ennek ellenére akad bőven olyan attitűdje, mely felett nehezen siklok el. Gondolataival fűszerezve kellően részletes képet van alkalmam felépíteni róla ahhoz, hogy egyelőre ne fontolgassak drasztikusabb lépést, az ösztönök azonban létező tényezők számomra is. Sosem volt ínyemre, mikor tápláléknak tekintenek. Arcizmaim úgy feszülnek meg, egy röpke pillanat erejéig pedig olyan győzhetetlen és félelmet nem ismerő ragadozó módjára fúródik tekintetem koponyája közepébe, akárha embernagyságú kobra vetné hátra csuklyáját szemei előtt. Természetesen igen hamar, mondhatni egy szempillantás alatt lerázom magamról ezen jelzést, s így éppen hogy sikerül megtartanom az óvatosságra intő, figyelmeztető jelzés szintjén. Röviden: Hátrább az agarakkal!
Mosolyom az apró nüanszot leszámítva töretlen, miközben tovább szemlélem a földön senyvedő, még épphogy perceket megélt nőszemélyt. Rosszallóan megcsóválom a fejem, s kis híján elnevetem magam, mikor nyugtázom iménti erősen túlméretezett reakciómat óvatlan mimikájára és gondolataira. Sóhajtok egyet, majd fejemmel az egyik fekvő, nagyjából fetrengő felé bökök.
- Ezek a kedves úriemberek itt lelőtték kegyedet. Ha hinni lehet szavuknak, nem ez az első alkalom, hogy visszatért a halálból. Tettük okán érzi ily cudarul magát, vagy nem sikerült tökéletesen a visszatérés?
Hangom és arckifejezésem hűen tükrözi szavaim célját, azaz őszinte kíváncsiságomat. Komoly érdeklődésre ad okot számomra, vajon miként szerzett egy egyszerű emberfajzat az enyémhez - ha kis mértékben is, leginkább funkcionalitását tekintve, de - hasonló képességeket. Bár eddigi tapasztalataim arra engednek következtetni, miszerint ezek gyakran amolyan meseszerű készségek, így lehetséges valami közel sem könnyen megindokolható korlát feltámadásának kapcsán. Talán az általa említett energialopás lenne az, mellyel visszatér? Koránt sem hiszem, hogy ez lenne a valódi tényállás, hiszen keze halálának pillanatában is hátra volt kötve. A gengszterek legalábbis eképp látták. Elképzelhető hát, hogy visszatérésétől függetlenül gyenge maradt, és még némi nem szokványos étekre volna szüksége. Úgy határozok, megadom számára, amit kíván. Fejemet a fetrengő felé fordítom, s megszólítom.
- Fiatalember! Kérem legyen olyan kedves, segítsen!
A több sebből vérző, de még orvosi szempontból menthető huszonéves bandatag feltápászkodik, és félhalott módjára közelebb vánszorog. Egyik lábáról a másikra billenve közlekedik, míg el nem éri a földön fekvőt. Kezébe járásának sebességét meghazudtoló gyorsasággal kerül egy rugós bicska, majd amint kipattintotta, közelebb hajol célpontjához...
Elvágja a kötelet, s lassan kiegyenesedik. Szemei elcsigázottak, alig áll a lábán. Nem tudni, vajon büszkeségből avagy félelemből marad talpon, hiszen szemmel láthatóan nehezen megy neki. Jómagam természetesen tisztában vagyok a valódi okokkal, még ha ezt nem is kötöm új ismerősöm orrára.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Kedd 1 Júl. - 23:03

Nikola & Nora

Imádom, ha hatással vagyok az emberekre, még akkor is, ha a dühről van szó, abból is egy igencsak csinos adagból. Kapok egy istenes sallert, nem vagyok benne biztos, hogy az arcom egyben maradt az ütés hatására, de abban teljesen, hogy közvetlenül utána vért köpök magam elé, rá az ürge cipőjére. Ha már úgyis ki akar csinálni, legalább idegesítsem fel tisztességesen. Lehetséges, hogy néha nem ártana befognom azt a nagy pofámat, de most már késő elkezdeni. Nem mintha amúgy szándékomban állna a dolog.
Nem kifejezetten érdekel, mit makog, még azt sem tudom, hogy ki ez az ürge, csak a szavaiból gyanús, hogy ismerjük egymást. Vagy legalábbis ő engem. Nem igazán örvendek az ilyen semmiből előkerült ipséknek, valahogy nem poén ám, hogy más tudja, ki vagyok én, de nekem gőzöm sincs az ellenkezőjéről.
Jól van, ha meg akarsz ölni, tedd csak. Megemelem felé a fejem, méltóságteljesen, és gondolkodás nélkül nézek bele a pisztoly csövébe, majd mikor már a homlokomnak feszül, a férfi szemeibe. Nem érdekel, mi fog történni, nem bánnám a halál sem, egyel kevesebb szennyezett lélek járna ezen a sárgolyón. Még szívességet is tenne vele az emberiségnek. Nem számít, hogy kiröhög, én még így is derűsen mosolygok rá, nem vagyok hajlandó félni tőle. Az ilyen mocskok csak erre várnak.
Aztán hirtelen minden elsötétül, még a pisztolydördülés hangjának sem volt ideje eljutni a tudatomba, az már menekül is a valóságból. A karcsú, könnyű testem elernyedve terül el a földön, és hirtelen mélységes csönd, nyugalom lesz. Ismerem ezt a helyet, már jártam itt. Kellemes, puha és meleg, szeretnék maradni. Kényelmesen elhelyezkedem, hallgatom a lágy, dallamos zongoraszót, mint valami orvosi váró, komolyan. Nem szeretem kifejezetten a kórházakat, de anélkül a fura szag nélkül egészen tűrhető.
Eközben a testem igyekszik élhető állapotba kerülni. Mivel a golyó átszáguldott a koponyámon, nem tart olyan sokáig, mint legutóbb, most nem marad semmi bennem, hogy csak a boncasztalról keljek fel, miután mindent jó alaposan megvizsgáltak rajtam. A csontjaim, szöveteim nyugodtan nyúlnak egymás felé, hogy minden újra egész, s működő legyen. Nem tart olyan sokáig, mindösszesen talán negyed óra, mire először rezzen meg a kisujjam, majd követi a többi.
Rendkívül fura ilyenkor magamhoz térni, bár közel sem olyan kellemetlen, mint először, amikor a boncasztal feletti világítást láttam meg először. Olyan jól azért nem vagyok, el kéne szívnom valaki életerejét, hogy teljesen meggyógyuljak, mert feléltem a tartalékaim valószínűleg az ébredéssel. Igazából, halvány lila gőzöm sincs, hogy ez hogy működik, mindenesetre, nem igazán örülök neki, hogy már másodszor is elhaláloztam. Elég para.
Hallom, hogy valaki beszél hozzám, erre megrebbennek a szemhéjaim, de még nem nyitom ki a szemeimet. Basszus, nem tudom megfogni a pasast, bárki is legyen, mivel még hátra vannak kötözve a kezeim, így képtelen vagyok energiát lopni tőle.
- Basszus… nem, nem érzem jól magam.
Nyögök fel, miközben kisvártatva kinyitom a szemeimet, és ha sikerül betájolnom a hozzám beszélőt, akkor rápillantok. Nem tudom, hogy keveredett ide, de nem is érdekel, a lényeg talán az, hogy nem ezekkel a drága alakokkal volt.
- Itt meg mi történt?
Kérdezem, mikor először megérzem a sok vét illatát, aztán persze körbe is nézek. Nem mondom, hogy normális számomra a látvány, de épp elég hullát láttam már ahhoz, hogy ne kezdjek el lányosan sikoltozni.
- Én igazán nem akarok telhetetlennek tűnni, de esetleg kioldozná a kötelet?
Kérdezek rá, egy próbát megér a dolog…

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás Kedd 1 Júl. - 16:14

Egészen kellemesen indult a ma este. Kezdve azzal, hogy szokásos magányos elmélkedésemre kiváló helyszínt találtam, ahol zavartalanul alkalmam nyílhat gondolataim továbbfűzésére. Alkalmam nyílik hát alaposan elmerülnöm a részecskeszintű impulzussal kapcsolatos számításaimban, mely kalkulációkhoz tekintélyes erőforrást sikerül is felhasználnom. Sejthető hát, hogy egyes matematikáért nem rajongó egyéneknek ma éjszaka másod- illetve harmadfokú differenciálegyenletektől terhes rémálomban lesz része. Még a gondolatba is bleborzongok - ha lehet így nevezni azt a szarkasztikus humorral átitatott, mohón becsvágyó intellektuális élvezetet tekinthetjük borzongásnak -, mikor elképzelem számítási kapacitásomat lineáris, kézi számításokban vagy akár korunk fejlettebb számítógépeinek teljesítménye értelmében. Arról nem is szólván, hogy röpke fél óra alatt sikerül olyan eredményre jutnom, mellyel megalapozhatom legújabb találmányom. Miután elégedetten lezártam számításaim első szakaszát, jó itallal nyugtázva a jó munkát néhány korty borral jutalmazva magam üldögélek tovább pokrócomon. Ekkor érkezik meg a kétlábúakból verbuválódott erőszaktársaság, mely számomra elsősorban ricsajforrásként funkcionál. Igen udvariatlannak tartom, hogy másokra való tekintet nélkül hangoskodnak, így kissé bosszúsan tápászkodom fel a földről, hogy elinduljak tudtukra adni jelenlétemet.

A százkarátos mosolyú férfi cseppet sem értékeli a humort, melynek céltáblája ő lett. Ennek ellenére vigyora nem hagy alább, tekintete azonban sokkalta dühösebbé válik. Orránál elválasztva tulajdonképpen két különböző érzelmű arc ismerhető fel fejének frontján. Valódi hangulatára is fény derül, amint közli ezt egy könnyed mozdulattal Nora arcával, melyhez pisztolya markolatát is segítségül hívja. Ez vélhetően egy törött orrot, valamint jó eséllyel egy repedt arccsontot vagy álkapcsot is jelenthet a kisasszony számára, illetve hosszan tartó fülcsengést. Továbbá némi szédülés és forróság érzete az arcon fűszerezik ezen ingereket.
- Köszönöm. Most már biztos vagyok benne, hogy a te mocskos, áruló pofádat látom.
Vár, míg valamelyest kitisztul túszának látása és hallása, hogy az tökéletesen felfogja a vele történteket. Az inzultust sokkal ridegebben fogadja, mint az hasonló helyzetben bárkitől várható volna. Igaz, valószínűsíthető, hogy mindössze helyzete okán engedi bármennyire is át magát a haragnak.
- Most pedig egy időre újból lekapcsolom azt a csípős nyelvedet. Úgy is járt az már mindenhol, ráfér a pihenés.
Gúnyosan nevetgél magában, botján támaszkodva dülöngélve. Rögtön, miután meghúzta a ravaszt. Hangos reccsenéssel találkozik a posztoly lövedéke Nora arccsontjával homloka és orra között. Orrlyukaiból és szeme széléből is vér fröccsen, ahogy hátrahanyatlik.
- Na, lássuk csak, meddig tudunk játszani mi ketten? Nehogy feladd, hosszú még az éjszaka!
Emberei együtt nevetgélnek, egyesülvén egy otromba, kárörvendő kórussá. Hanglyuk már nem jut el az áldozathoz, elméjében békés sötétség és csend veszi át a fájdalom és a ricsaj helyét.

Eleinte sejtelmem sem volt róla, hogy egy alapvetően jól öltözött társaságnak köszönhető nyugalmam megzavarása. Bár kissé giccses, mégis minőségét tekintve legjobban tán a fehér öltönyös, harsányan kacarászó férfi öltözött fel e nemes alkalomra. Miféle alkalomra is? Ó, hát persze! Hogy az előtte fekvő női testet jelen állapotába juttassák. A vér mennyisége és a szív mozdulatlansága arra enged következtetni, hogy az illető tökéletesen halott. Teste még nem hűt ki, és az imént dördült lövést is nyilván ő tompította testének valamely szegletével. Tehát megölték amolyan időtöltés gyanánt. Netán bosszúból. Avagy mindkettő szerepet játszhatott, ha ennyien összegyűltek, mégis mindenki nevet.
- Elnézést, uraim, hogy félbeszakítom szeánszukat! Mindössze annyit kérnék, hogy ha ez az önök számára sem okoz komoly problémát, megtennék, hogy egy fokkal halkabban mulatoznak?
Többféle reakció születik belépőmre, ahogyan megérkezem az öltönyös, rosszarcú férfiak közé. Egyrészt ugráshoz hasonlatos tempóban és mértékben ribbennek szét azok, akiknek közelében felbukkantam. Másrészt hallatnak valamiféle köszönésként is értelmezhető jelzést, ami hallomásra valahogy így hangzik: Hőőő?
- Ez meg ki a fasz? - kérdezi választékos nyelvezettel, mély new yorki akcentussal a főkolompos, mire többen is fegyvert ragadnak. Célpontjuk egyértelműen én volnék.
Ez még önmagában nem zavarna, az már azonban erősen ellenlépésre motivál, mikor a hátam mögött álló úriember vállamnál fogva térdre akar kényszeríteni. Nem, cseppet sem tartom udvarias vagy akár illendő lépésnek. Kezét megfogom, és kimért mozdulattal leemelem magamról. Tekintetemet társára emelem, aki reflex gyanánt már öklét közelíti arcom felé. Társa lelövi. Senki sem érti, miért. Fokozatosan komorodó arckifejezéssel söprögetem vállamat, ahol az imént hozzám ért az előző.
- Mint mondottam, mindössze némi nyugalomra vágyom - szólok ismét, immár szigorúbb hanghordozással.
A főnök intésére golyót kapok a fejembe, időleges pártfogóm pedig vagy három tucatot. Vére szerteszét fröcsköl, melynek meg is lesz az eredménye. Mire túlteszem magam bosszúságomon, és hajlandó vagyok feltápászkodni a fű puha zöldjéből, addigra testek hevernek mindenfelé. Új szemem alá új mosolyomat az festi fel, mikor érzem és látom, ahogy a gengszter letörölgeti álláról a vérmaszatot.
Ruhám ismét makulátlan, a nő viszont különös módon élőnek tűnik érzékeim számára. Haloványan, de pislákol benne valamiféle biomechanikus működés. Teszek irányába néhány lépést, s kartávolságnál valamivel messzebbről szólítom meg.
- Elnézést, kisasszony, jól érzi magát? Ha ettől jobb kedvre derül, a rossz modorú urak már távoztak.

Nikola & Nora

Meglehetősen szemét dolog az ember lányát elrabolni a zuhany alól, de komolyan, marhára nem is értem, hogy képzelik. Kapják be. Nem is az, hogy fognak, és elvisznek, de már megint leütöttek, sajog a fejem, azt sem tudom, hol vagyok, csak az világos, hogy be vagyok zárva. Hála az égnek, hogy most nem a boncasztalon ébredtem, mert akkor tutira megint sokkot kapok, vagy valami. Nem igazán szeretnék még egyszer hasonlót átélni, bár most pedig nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy lehet, jobb lenne azon az asztalon. Miért kell engem folyton leütögetni amúgy? Tudom, hogy elég nehéz ellenfél vagyok, ha valakihez sikerül hozzáérnem, de basszus, hagy legyen már meg ez a kis előnyöm, ha már satnya nőszemély vagyok?
Nyílik a csomagtartó, én pedig pislogok párat, de egyelőre nem látok semmit sem, persze, hogy rángatnak, miért ne, én meg azon vagyok, hogy fogást találjak az illetőn, és rábírjam, hogy hagyjon futni.
Mi a jó élet van rajtam? Komolyan, ha kukkolni akarnak, kár volt ennyi göncöt is rám adni. Mindegy… nem én vagyok az a típus, aki szégyenlősködni kezd azon, hogy meglátják a bájait. Sokkal inkább a megalázkodó póz az, ami már egyáltalán nincsen ínyemre, mert én nem térdelek senki előtt, basszameg…
- Hiányoztam?
Kérdezem pofátlanul, vigyorogva, és azt sem bánom, ha visszakézből kapok egy óriási taslit. Igazából, hidegen hagy a szorult helyzetem, az már egy egészen más kérdés, hogy láthatólag ennek a gyökérnek köze van a halálomhoz. Én még mindig abban a hitben vagyok, hogy ez a drága ember itt előttem valójában mutáns, egy a testváltók közül, és akkor este apám alakjában becstelenített meg, majd dobott a hiénái elé, hogy tegyenek ők is kedvükre velem azt, amit akarnak. Arról egyelőre nincs tudomásom, hogy van olyan alakja, amit igencsak jól ismerek, és több ízben vissza is utasítottam már, amit vélhetőleg zokon vett, megspékelve azzal, hogy még bele is köptem a drogüzletébe. Nem vagyok a szíve csücske, annyi szent.
Felsóhajtva emelem meg a fejem, amikor a sétapálcájával macerál, ezt a formáját nem ismerem, szóval gőzöm sincs róla, hogy ki a fene lehet, csak tippelni tudok, ha már meg akart öletni.
- Nem tudom, miről beszélsz.
Rántom meg makacsul a vállam, nem fogom fennen hirdetni, hogy mutáns vagyok, nem tartom épp életbiztosításnak. Azt meg tényleg nem tudom, hogyan lehetek még életben, és nem is pont vele fogom ezt kitalálni.
- Egészségedre… de tegyél meg egy szívességet, és legközelebb ne végezz fél munkát.
Ha már amúgy is rühelli a pofámat, akkor igazán nem kell visszafognom magam, ugye? Hát kapja be.
- Basszus, ha valaki kiverné a fogaidat, beadhatná a zaciba. Durva.
Vigyorgok a képébe, és kezdem el felhúzni idegileg, mert engem aztán tényleg nem zavar, ha laposra vernek, vagy golyót röpítenek a fejembe. Nem igazán van miért léteznem ezen a világon. Nem is próbálkozom kiszabadítani a kezeimet, és talán megpróbálhatnám elcsábítani az érintésem nélkül is, de túlságosan felhúztam magam a női finomkodáshoz, és a startom után tutira nem sikerülne.
Felnézek a pisztolyra, és csak rezignáltan sóhajtok egyet.
- Hajrá… mire vársz még? Tapsolni sajnos nem tudok.
Provokálom természetesen, ha valaki dühös, akkor nem ura önmagának, olyan dolgokat tesz, amiket nem úgy akart, vagy egyáltalán nem is vágyott megtenni. Ezt talán ki tudom használni, már ha nem lő le első felindultságában.

Korom sötét és változatos ricsaj uralta az erdőt. Egészen eddig a percig. Most azonban erőteljes fénypászmák szakítják félbe a sötétség köpenyét, nyomukban pedig látszólag a hangok is elhalnak. Olyan ez, mintha nem létezhetne együtt a látvány és az ahhoz tartozó zajok.
Mérhetetlen nyugalommal és kortársaihoz képest halálos csendben áll meg a fekete gépjármű két fiatal tölgyfa között. Mögötte leparkol társa is, öltönyös alakok szállnak ki mindkettőből. Kezükön pedig mind fekete kesztyűt, arcukon pedig igen rideg ábrázatot viselnek. Járműveik oldalának támaszkodva várakoznak legalább tíz-tizenöt percen át, mire újabb autók érkeznek. Ezek már a tisztáson parkolnak le jónéhány szökellésnyi távolságra a fáktól.
Ezek az alakok is hasonló divat szerint öltözködhetnek, kivéve talán az újonnan érkezett három gépkocsi közül a középsőből kiszálló fehér öltönyös, fehér kalapos úriembert. Láthatóan ő a legalacsonyabb, és csillogó ékszerei alapján vélhetően a legtehetősebb az egész felsorakozott kompániából. Lehetséges, hogy ő a cég ügyvezetője. Felettébb flegma, némileg feszült viselkedés jellemzi mind gesztusait, mind hanghordozását, mikor végre megszólal.
- Na, mi volt az, amiért az éjszaka közepén iderángattatok?
Valószínűleg lett volna jobb dolga is, semmint most itt lenni. Legalábbis egészen nyilvánvaló, hogy ő így gondolja. Társai bizonyára szívükön viselik lelki egyensúlyát, és azonnal mozgásba lendülnek. Valószínűleg céljuk, hogy megnyugtassák, indokolt a jelenléte. Mindezt oly különös módon teszik, hogy a legtöbb munkahelyen minden bizonnyal meglepődtek volna rajta.
Egy igen fiatal, és nem kevésbé szemrevaló hölgyet rángatnak ki az egyik gépjármű csomagtartójából, aki jól érezhetően most tért magához. Illetve túlzó ehelyütt a magához tért kifejezés, sokkal inkább felébredhetett. Egyáltalán nem tudja, hol van, hogy került ide. Mozgáskoordinációjából, végletes hunyorgásából a lámpák fényére és bamba arckifejezéséből leginkább erre lehet következtetni. Testét mindössze egy orvosi köpeny fedi, mely ahogy taszigálják előre, nem sok mindent takar.
Tántorgásának úgy vetnek véget, hogy egyszerűen térdre lökik a nagyfőnök előtt. Ez előbb magasra húzza szemöldökét, majd mérges, végül látványosan perverz és vidám lesz.
- Ez valami vicc? Idehoztatok valakit, aki úgy néz ki, mint ő? Vagy nem öltétek meg? Tudtátok a dolgotokat! - Elméjének fogaskerekei hangosan nyikorognak fel, ahogy valami új információ eszébe jut, ami megoldhatja a talányt. - Szóval megöltétek, és mégis itt van? Hm... - Sétapálcájának hegyével alulról megkocogtatja a lány állát, aki erre kinyitja a szemét. Tekintetéből jól látható, hogy látása még igencsak homályos lehet. - Hé, te kis cafka! Szóval mégsem haltál meg? Ezek itt értik ám a dolgukat, szóval valami kis trükk lehet a tarsolyodban, amiért még mindig életben vagy. Te is olyan vagy, mint azok a torzszülöttek a pletykákból?
Szigorú tekintete rövidesen egészen pajkossá válik, mielőtt eget rengető kacajba fordulna utolsó szava.
- Hát ez egyszerűen tökéletes! Akkor akármennyit kínozhatlak, akárhányszor megölhetlek! És én még bosszankodtam, hogy nem élvezhettem ki kellőképpen a halálodat.
Aranyfogakkal díszes fogsorát kivillantva tart egy ezüstszínű pisztolyt a nő fejéhez, aki biztos lehet benne, hogy egyetlen mozdulatára eldördülhet. Kezeit fájdalmasan szorítja kötél, mellyel hátrakötötték őket. Ez a fájdalom is segít, hogy lassan tisztulni kezdjenek érzékei.

Tárgy: Erdő széli kis tisztás Szomb. 28 Jún. - 21:58

A város határában az erdő szélén található a kis tisztás, ahol viszonylag kevés a fa, és nincs túl közel a főút sem. Csendes és elég kihalt a környék, mivel turista út sem vezet erre, e miatt nem lézengenek a terepen túl sokan se nappal, se éjszaka.

Tárgy: Re: Erdő széli kis tisztás