Lily és Ethan

Tárgy: Re: Lily és Ethan Szomb. 14 Jún. - 22:42

Ethan & Lily

Nem tud zavarba hozni, azt egyedül az a fura Edward figura tudta, mert annyira borzalmasan viselkedett, mintha gyakorlatilag kétségbe akart volna vonni mindent, amit magamról képzelek. Szeretek jóban lenni mindenkivel, de ha valaki így viselkedik, akkor azzal nem tudok mit kezdeni. Egyszerű lélek vagyok, nehezen bolydul fel a világom, de akkor nagyon.
- Igazuk is volt. – Bólogatok lelkesen, és már bújok is hozzá, hátha már a közelségem is elindítja a várva-várt folyamatot. Már nem úgy, ahogyan a piszkos fantáziájúak gondolnák, egyszerűen hogy jobban lesz. Mert ezért vagyok itt, hogy támogassam, jót tegyek vele. Mégis ő ölel át, pedig engem aztán nem kell védelmezni, és ő milyen önzetlen, hogy mégis megteszi...? Igazán aranyos... Valahogy egész életemben én voltam az eltitkolt, védett személy, akit még a téli havazástól is óvni kell, nem is engedtek ki, de Ethan ölelése igazán szívhez szóló, megnyugtató, nincsen benne semmi tiltás, nagyon is az elfogadásról szól. A hátamon és a hajamon is megérzem az érintését, utóbbinál már komolyan felnevetek.
- Csikiz.. – Nem úgy hajolok el, mintha elutasítanám, csak berzenkedve, hogy jóleső, csak nem tudom miért bánik velem ilyen gyengéden, nem vagyok én kisbaba. Végül kibontakozunk egymás öleléséből, amely egyébként számomra nem volt furcsa, még ha nem is művelem régóta az ilyesmit, szeretetéhségemet talán ezzel tudom kielégíteni. Anyáék olyan tartózkodóak voltak, de biztosan minden szülő ilyen...
- Köszi... én csak magamat látom a tükörben, nem értettem sosem a felhajtást. – Borzolom össze szőke tincseit incselkedve, de a flört vagy csábítás legkisebb jele nélkül, lévén egyikben sem volt még részem, nem tudhatom, hogy netán a srácnak ez mást is jelenthet. Hallgatom őt, amikor azt meséli, hogy sajnos jelenleg bárki is kerül mellé, egyszerű emberré válik, ami számomra annyira nem borzalmas, végre láthatom magam úgy is, ahogyan a többi ember egymást.
- Tudok én, és a szárnyaim erősek, csak a karom nem az, Gabrielt majdnem leejtettem, még szerencse volt, hogy ugrabugrál a levegőben magától is. De valamiért olyan furcsán nézett rám, nem is értettem, hogy mi a baja. Kedves volt, de egyben tartózkodó is... Nem értettem... Viszont Ethan...! Nem tudom hogyan csináljuk, de meg akarom mutatni a fényemet. Attól elalélnál. De hogyan... Fejbeverlek, és amíg kókadozol, hátha látszik? Vagy nem így műdödik? – kérdezem viccelődve, ennyire még én sem vagyok butus, de tényleg érdekelne valami megoldás, amivel igazán angyal lehetek a közelében.
- Azt mondták a tanárok, hogy ez összetett. A szárnyak, a gyógyítás, és a fény... Kiskoromtól kezdve meglátogatott valaki, mindig öltönyben, és olyan állandóan mosolygott rám, amit a szüleim sosem, de egészen máshogy, mint ahogyan az orvosom. Sosem értettem, hogy mit akar, néha kérdéseket tett fel, amire alig tudtam válaszolni, de sosem derült ki hogy mit is akar... - Rebegem finom mosollyal, őszintén nem sikerült rájönnöm.
- Nem tudom, hogy miért nem... Semmi különös nincsen benne.. csak ápollak. – Felelem egyszerű mosollyal, lerázva magamról az értetlenséget. Biztosan még nálam is rosszabb gyerekkora volt, ezért nem hiszi úgy, hogy ez természetes lenne. Tőlem az. Nem fogok senkit a sorsára hagyni, még csak olyan szinten sem, hogy megbántva érezze magát. Ha beteg, akkor maradok vele, amíg jobban nem lesz, valami borzalmas teát is tudok neki főzni, de talán a gesztus is elegendő.
Nem hagyom, hogy tovább bizonygassa azt, hogy milyen ritkaság, csak aprót rántok a vállaimon, és mellé fekszem, de sokáig nem tudok nyugton maradni, és halkan felkacagok a buta kérdésre.
- Azért, mert aranyos vagy... És, hogy meggyógyulj. És hogy befejezd azt, hogy mennyire szép vagyok, meg ritkaság. Vagyok, aki vagyok, és hagyjuk is annyiban? Legyen egy mandulás muffin a jutalamam ezért a fantasztikus hősiességért, ha ennyire ragaszkodsz hozzá... – Csóválom a fejemet, és tényleg nem tudom elhinni, hogy miért ragozza ennyire túl. Egyszerűen nem hagytam ott a folyosón, és akarom, hogy jobban legyen, ha ezt sok-sok szerettel tudom elérni, akkor miért is fognám vissza magam? Ártatlan mosolyomat követően énekbe kezdek, amíg el nem alszik, utána sem hagyom magára, hanem macskamód befészkelem magam a karjába, a mellkasára hajtom a fejem, hogy a szívverését hallgassam. Jó erős. Lassan engem is elnyom az álom. A szárnyaim most nem tudnak minket betakarni, de az ő közelében talán ez nem is fontos.

//És is köszönöm, imádtam neked írni^^//

Tárgy: Re: Lily és Ethan Szomb. 14 Jún. - 11:37

Lily viselkedése nagyon meglepő a számomra, de jól is esik az, hogy vele most ilyen lazán lehetek és láthatóan még csak zavarba se tudom hozni, mondok vagy teszek bármit, semmivel se. Elvigyorodom azon, amikor visszakérdez az ”is”-re, majd cseppet megdöntöm buksimat is.
- Igen, már más is mondta. – minek tagadnám? Jó pasinak tartanak – persze kivételek mindig akadnak -, és szerintem ezt a lány is sejtette eddig, ha pedig nem, akkor hát nem, most már tudja.
- Oh… - hát jó, erre azért nem számítottam, főleg nem arra, hogy még meg is ölel, de amikor a kicsinyke test hozzám bújik, ösztönösen ölelem át erős karommal, mintha védelmezni szeretném, ahogy pedig a szőke, dús tincsek arcom közelébe kerülnek, mélyet szippantok csodálatos illatából. Lassan megcirógatom a hátát, majd pedig selymes haját is és egy kisebb sóhajjal eresztem el. Jól esett az ölelés, nem is tudja, hogy mennyire, bár van, akitől még jobban esne, most mégis, ki kell zárnom a másik lányt a fejemből, így egy apró mosollyal eresztem el. Nem használom ki a helyzetet, most amúgy se vagyok elememben és ha jól sejtem, nem most találkoztunk utoljára.
- Nagyon kedves vagy és egyben gyönyörű is. – nézek bele szemeibe, és sejtheti most már, hogy én is hasonló véleményen vagyok róla, csak én nem egy plüsst képzelek a helyére. Miután eleresztem teljesen, a képességemről is mesélek neki egy picit, így mondom el azt, hogy vissza fognak térni a szárnyai, nem kell félnie. Hozzá tényleg passzolhatnak, hisz egy igazi angyalnak tűnik.
- Szóval tudsz magaddal vinni valakit? Az tök jó lehet. – csillannak fel szemeim, mivel nagyon vonz az utazás, kipróbálnám egyszer a repülést, de sajnos lehetetlen… még. Egy újabb indok, amiért megéri megtanulnom használni az erőmet. Lily viszont tovább mesél, így világosítom fel cseppet.
- A repülésen kívül mást is tudsz? Erre utaltam… Akadnak mutánsok, akik két dologra is képesek. – magyarázom is meg a dolgokat, majd ez után vonom fel szemöldökömet is. Öltönyös ember? Ki a fenére utalhat? Nem hiszem, hogy a két alapítóra, valamiért őket nem pont öltönyben tudom elképzelni, csak ha muszáj…
- Nem tudom, hogy kire utalhatsz, de bizonyára egy másik mutáns lehet… Mást nem mondott? – nem mintha bármi közöm is lenne ehhez az egészhez, de tényleg érdekelne. Lehet, hogy Lilyt más is megtalálta? Nem… csak nem, félő, hogy veszélyben lenne, hiszen nem minden mutáns jó, mégha ő ezt nem is tudja elképzelni, mert hát olyan kis naivnak tűnik, de még én is simán félreismerhetem. A lány gondoskodása viszont sikeresen eltereli pillanatok alatt a gondolataimat a fickóról, így dermedek le kissé, miközben engem most. Hát… ilyet se csináltak velem soha, talán még nagyon pici koromban az anyám, de azóta se.
- Mi? Ja nem, semmit… csak tudod, nem szoktak így viselkedni velem. Te nagyon kedves vagy és ez furcsa a számomra. – nem olyan jó ez a világ, mint amilyennek hiszi ez a csöpp leányzó, nagyon is nehéz benne élni, de az ilyen apró pillanatokért megéri. A bemutatkozás is megtörténik, majd ez után kérem meg ezt a szép szőkeséget, hogy adjon nekem valami pólót, hisz nem ártana felhúznom valami mást, a mostaniba már teljesen beleizzadtam. Hamarosan azt is megtudom, hogy akad még egy képessége, a gyógyítás, de nálam sajnos nem tudja használni, pedig most jó szolgálatot tenne, így inkább csak kedves érintését élvezem ki és viszonzom is egy rövid időre. Oly aranyos, ahogy kezembe bújik, túl nagy a kísértés még egy ölelésre vagy… talán másra is, de végül eleresztem és magamra kapom a felsőmet, jobb lesz ez így mind a kettőnknek.
- Más nem lett volna ilyen kedves, mint mondtam, ez ritka dolog. – nézek is komolyan szemeibe, majd ez után fekszem el az ágyon. Ismét kezdem gyengének érezni magam, szükségem van a pihenésre, de finoman magam mellé húzom Lilyt is, aki ismét meglep a puszijával, így csalva mosolyt az arcomra.
- Ezt most miért kaptam? – fel se tudom fogni, hogy mire ez a kedvesség, majd pedig a további szavak is. Nem, ez így nekem nem elég. – Legalább valami finomságra had hívjalak meg a közeljövőben. Elmegyünk ebédelni vagy sütizni, fagyizni, amit szeretnél. Rendben? – ez igazán nem nagy dolog és legalább ismét láthatom. Nem hiszem, hogy visszautasítaná, ebbe nincs semmi rossz, és csak szeretnék ismét a társaságába kerülni. Halkan énekelni kezd, én pedig ösztönösen hunyom le szemeimet, miközben élvezem azt, hogy nem vagyok egyedül és valahogy már a jelenléte is megnyugtat. Szégyellem, de elég rövid időn belül nyom el mellette az álom. Kimerültem, hiszen alig tudtam aludni és a testem is gyenge, de talán nem haragszik meg rám azért, mert elaludtam, ahogy mondtam, ki fogom engesztelni, remélhetőleg minél hamarabb.

//Köszönöm szépen a játékot, írtó cuki volt! *-* //

Tárgy: Re: Lily és Ethan Vas. 8 Jún. - 20:59

Ethan & Lily

Körül sem nézek a szobájukban, csak odatámogatom őt az ágyra, és csak a kérdésén kapom fel a fejemet, amikor sikerült leültetnem. Nem tudom, hogy mi is ez a betegség, nekem még az orrom sem folyt soha, talán az angyalságomnak köszönhetően picit ellenállóbb vagyok. Ki tudja... Igyekszem a támogatásomról biztosítani, miközben cseppet sem érdekel, hogy az én ruhám vagy hajam átveszi az izzadtságát. Nincsen az a kosz, amely eltántoríthatna.
- Szerintem is? – Nevetek fel vidáman, aztán buzgón bólogatok, ha dicséretre vágyik, nem szoktam fukarkodni, bár eddig főleg plüssökre pazaroltam az álmélkodásomat. – Nagyon. Olyan csillogó barna szemed van, a hajad meg olyan finom. Mit mondjak, ez szép... Ölelni való. – Bújok hozzá kislányos rajongással, mintha ő is valami játékmaci lenne. Valahol még a két világ között vagyok, kislány, egy felnőtt nő kinézetével. Csak nem volt aki átlökjön ezen a határon.
- Akkor jó, kár lett volna lemondani róluk. Itt végre olyan nagyokat tudok repülni, otthon nem igazán engedték, eddig elvittem már Gabrielt is, de ha te ennyire gonoszul nem engeded őket itt lenni, akkor nehéz lesz. Más képességem? Nem tudom, hogy érted... Én csak ilyennek születtem, azt mondták otthon, hogy angyal vagyok. Mint a Bibliában. De azt hiszem anyuék kicsit máshogy értelmezték ezt az egész vallás dolgot, mert nem volt benne semmi arról az öltönyös emberről, aki szerint készen kell majd állnom, ha majd eljön az idő. – Vonom meg a vállamat, még mindig nem értem, hogy miért látogatott meg minket időről időre az a különös illető, aki olyan még számomra is furán mosolygott rám. Miközben beszélgetünk, végigmosdatom az arcát a ronggyal, majd egy kicsit a mellkasát kezdem feláztatni, és egyre kevésbé értem, hogy mi a gond.
- Valamit rosszul csinálok Ethan? – Kérdezem bájos mosollyal, anélkül, hogy kicsit is hátrahúzódnék. Eszembe sem jut, hogy zavarban lenne, inkább olyasmire tippelek, hogy fájdalmat okozok, vagy irritálja a hajam, vagy szimplán rosszul van. Közben ugyanúgy cirógatom a ronggyal, hátha mégis jobb lesz a közérzete. A nevem említésére bólintok, engem bárhogyan nevezhet, úgyis hallgatni fogok rá.
- Csak nyugodtan, végülis ez a nevem. – Döntöm oldalra a fejemet, szőke tincseim az áfonyakék szempár elé hullanak, afféle függönyt képezve, de még átlátok rajtuk. Aztán már pattanok is, hogy meghozzam a pólóját, de mielőtt feladnám, összegyűjtöm összes erőmet, mintha ez így működhetne. Koncentrálok a gyógyító energiára, ami csak nem akar működni, ezért csak a fejemet csóválom, meg kellett próbálnom, még ha már az elején is mondta, hogy semmi esélyt nem lát a blokkolása miatt. Megsimogat, ami határozottan jól esik. Otthon még dicséretet sem kaptam, csak szidást, parancsokat, ezért macskamód bújok a kezéhez, aztán amikor megfogja a kezemet, eszemben sincsen elhúzni. Felöltözik, én pedig várom, hogy miben tudjak még segíteni.
- Az adósom? Miért? Mit csináltam, amit más nem csinált volna? – Kerekedik el a szemem, tényleg nem értem. Egyszerűen csak elfekszem mellette, viszont felkönyökölök, és adok az arcára egy puszit, hátha azzal elindítom a gyógyulás útján.
- Ha jobban leszel, azzal máris leróttad a tartozást. – Kicsit elkapom róla a pillantásomat, kisandítok az ablakon, és amíg ő el van dőlve azon tűnődöm, hogy mi is lenne az ideillő dal. Eszembe jut egy, amit még régen hallottam a rádióban. Valami táncdalfesztiválon hangozhatott el. Ezt kezdem el szépen csengő hangomon énekelni neki, persze nem kórussal, és hangszerek nélkül.

Tárgy: Re: Lily és Ethan Pént. 6 Jún. - 23:36

Örülök neki, hogy Lily pont most járt arra, amerre én voltam, így tud segíteni nekem egy kicsit. Nem szívesen fogadom el az ilyesmit, de most szükségem van valakire, ő pedig nagyon úgy tűnik, hogy mindenféle negatívum vagy későbbi rosszindulat nélkül teszi azt, amit, így segít eljutnom a szobámba, ahol pillanatok múlva le is csüccsenek az ágyamra. Így már mindjárt jobb és el se hiszem, hogy sikerült beérnem ide, tényleg gáz lett volna tovább ott térdepelni a folyosón, nem akarok gyengének tűnni senki előtt sem.
- A legszebb? Hát… most eléggé rendetlen pedig. – ami nem is csoda, hiszen egész nap benne feküdtem, így minden gyűrött, na meg picit izzadt is, de ha Lilynek tetszik, akkor lelke rajta. – De ha illik hozzám, akkor szerinted is szép vagyok? – vonom fel szemöldökömet és most már egy huncutabb mosolyt is villantok a szöszi felé. Nem tudok mit tenni, ez is én vagyok és bár egy pasira nem mondják azt, hogy szép, most mégse érdekel. Így figyelem a lány arcát, aki kis időre nemsokára elém is térdel, de sajnos ez hamar véget ér, mivel inkább az ágyamra ül ő is, mellém, keze pedig az enyémet érinti.
- Nem marad így. Amint kellő távolságba kerülsz tőlem, visszatérnek a szárnyaid. – ideje lenne tényleg megtanulnom irányítani az erőmet, most már tényleg jobban próbálkozni fogok, mint eddig, mert nem tagadom, szeretnék végre látni Amy szárnyait, ahogy most már Lily-ét is, csodálatosak lehetnek.
- Egyelőre semennyire se tudom, tehát mindig működik. De ezek szerint van más képességed is. – bólintok egy aprót, de az én másik mutációmról egyelőre hallgatok. Nem kell tudnia, hiába tűnik őszintének, majd talán egyszer. Minek mondanék el amúgy is neki mindent máris? Most találkoztunk először… A víz és a rongy a legjobbkor jön, így az elsőből kortyolok is párat, míg a másik tarkómra kerül és ott is hagyom, tehát nem adom azt vissza Lily-nek, így akadályozom meg abban, hogy a homlokomat is törölgetni kezdje. Sose viselkedtek még így velem, így picit zavarban vagyok a tettei miatt, de ezt nem mutatom ki, inkább a nevét kérdezem, mivel szeretném tudni, hogy miként szólíthatom.
- Lilianne… - ismétlem el ő utána, majd el is mosolyodom rajta. – Nagyon szép neved van, ha nem bánod, én így hívnálak. – becézve is szép, persze, de nem ugyanaz, ezt pedig bizonyára ő is tudja. Láz ide vagy oda, de kezdek kicsit fázni, ezért is kérem meg a másikat arra, hogy adjon nekem egy pólót a szekrényemből. Rendezetten vannak odapakolva, szóval nem fog kuplerájt látni, de én nem akarok ismét rosszul lenni, így most ülve, vízzel a kezemben egészen normálisan érzem magam, de talán a kellemes társaság is segít. A nedves felső a földre kerül, Lily pedig pillanatok alatt előszed nekem egy fekete, tök egyszerű felsőt, ami pont jó lesz a célra, amikor viszont felém fordul, látom ám az arcán a meglepettséget, amire fejemet is cseppet megbillentem.
- Miaz? – persze tudom, hogy engem figyel, de miért ne kérdezhetnék rá? A pólót átveszem, de meglepő módon nincs esélyem felvenni, mivel a kicsinyke mancsok izmos testemre kerülnek. Egy aprót nyelek a tettén, mivel olyan kis szelíd, aranyos lánynak néz ki, nem hittem volna, hogy hozzám fog érni, teljesen magától, de szinte éget ott, ahol megérint. Nem azért, mert működne a képessége, azt sajnos blokkolom, így nem tud meggyógyítani, de… ő ezek szerint normális srácnak lát. Valahogy az ilyesmi hiányzik, így simítok lassan végig a pofiján, miközben másik kezemmel megfogom a mellkasomon pihenő kezeit.
- Csak a városban. De tudod hogy van ezekkel a vírusokkal, elég ha csak rám tüsszent valaki. – elhúzom picit a számat, majd ez után engedem el kezeit és arcát is, hogy végül magamra húzhassam a felsőmet is. Nem akarom kihasználni, valamiért nem érzem úgy, hogy vele bunkó akarok lenni, így csak lassan eldőlök, a rongyot pedig a tarkómról az éjjeliszekrényre dobom.
- Az adósod vagyok a segítségedért. Valamikor majd szeretném meghálálni. – nem tudom még, hogy milyen módon, de majd biztosan kitalálunk valamit. Lassan keze után nyúlok és ha engedi, finoman magam mellé húzom az ágyra, hogy ő is elfeküdjön mellettem, de ez után nem érek hozzá, csak aranyos pofiját figyelem. Nincs ezzel se más szándékom, de valahogy így kellemesebb beszélgetni, mert nem szeretném, ha máris elmenne.

Tárgy: Re: Lily és Ethan Szomb. 31 Május - 19:30

Ethan & Lily

Teljesen természetes, hogy nem a szárnyaim elvesztésén sajnálkozom, hanem azon, hogy valaki segítségre szorul, csöppet rosszul van ez egyértelmű. Odasietek, és már nyúlok is alá. Nem vagyok orvos, de szakértő szemmel igyekszem átlátni, hogy mi lehet a gond, csak a sápadást, izzadtságot meg köhögést tapasztalom. Átölelem őt, és együtt indulunk meg az általa indítványozott irányba. Kissé megterhelő, mert közel sem olyan vékony mint én, igazán izmos, férfias, legalábbis a lányok értékrendje szerint, mert nekem fel sem tűnik, pedig alig van rajta valami. Nem gondolkoztam még ilyesmin, hogy ki hogy néz ki a ruha alatt, valahogy nem vonzott a mesék lapozgatása közben. Ha valaki közeledne felém, biztosan meglepődnék, de nem azért, mert gyermeki énem van, egész egyszerűen csak új lenne a dolog. Nem tudom, hogyan reagálnék, biztosan nagyokat kuncognék a furcsa dolgok miatt. Most ilyesmi fel sem merül, csak támogatom a kis beteget, aki köhög, én pedig nem félek attól hogy elkapom, nem az a fontos. Benyitunk a szobájába, ahol a véletlenszerű ágyakból pont az övére sikerült ráhelyeznem.
- Nem is tudom, ez a legszebb, valahogy illik hozzád. – Nem, ez nem bók, csak amolyan kedves embernek tűnik, így megpróbálok párhuzamot vonni. Talán egy fokkal jobban lesz, ha már ül, vagy fekszik. Mellette térdelek, hogy ha bármiben tudjak segíteni, de gyorsan fel is ülök mellé, mielőtt még jobban meg tudna szemlélni így. Megfogom a kezét, felmérve, hogy mennyire meleg, talán láza s lehet.
- Én meg már azt hittem, végleg így maradok. – Felelek mosollyal, és gyorsan ki is derül, hogy ő mit tud. Érdekes tulajdonság. Inkább védekezőnek mondanám, főleg mutánsok ellen, de ettől még ha egy szimpla ember bántja őt, akkor ugyanúgy halandóként kénytelen elviselni.
- És... mennyire tudod fokozni a hatását? A szárnyaim csak úgy vannak, meg a fényem is, de a gyógyítást tudom tudatosan alkalmazni. – Váltok át csicsergőbe, szinte meg sem hallottam a lázt, szédülést, ilyesmiket, annyira felvillanyzott, hogy Ethan mellett egy teljesen átlagos lány vagyok. Jó, szeretek repülni, de azon mindig furcsálkodtam, hogy ennyire megbámultak. Azt mondják szép vagyok, de mi is a szépség? Szerintem az, ha képesek vagyunk jót tenni másokkal, még ha rossz dolgot is tett. Ha így gondolják, akkor remélem igazuk van. Ha belenézek a tükörbe, fésülöm a hajamat, csak a nagyon világos hajat, és a hatalmas szemeimet látom, leginkább a babáimra emlékeztetek. Vékony vagyok, bármennyit is eszek, egy grammot sem hízok, nem tudom, hogy ez miért lehet. Talán a fény nem hagyja, hogy ez változzon, nem bírnának el a szárnyaim. Pedig elég erősek, még Gabriellel is elbírtak. Átnyújtom a rongyot, és miután a tarkóját megtörölte, visszaveszem, és az arcát is megtörlöm, kisimítom a homlokából az előretapadt szőke tincseket.
- Lilianne. Lily. Ahogy szeretnéd, bárhogy jó. – Bólintok a kérésére, nem érzem pofátlanságnak. Felállok, és kinyitom a szekrényt. Nem mutatom meglepetés jeleit, nekem meg főleg fehér ruháim vannak, valahogy hozzám meg ez illik, most is többségében ilyesmit viselek. Kiemelek egy összehajtott pólót, semmi minta nincsen rajta. Kissé gyászos, de ő tudja. Közben lekerül róla a felső, és bár nem igazán láttam még ilyesmit, meglepődötten szalad feljebb a szemöldököm, ahogy tátva marad a szám, aztán a mozdulat folytatódik is tovább. Az izmai nem hatnak meg, úgy gondolom hogy ha csak nem valami építőmunkás, nem nagyon van szükség rájuk a mai világban, ma már nem mammutra vadászunk, sokkal jobban tudom értékelni a segítőkészséget az öncélú edzések helyett. Mielőtt azonban felvenné a pólót, a mellkasára helyezem mindkét kezemet, és behunyt szemmel próbálok a gyógyító fényre koncentrálni. Hátha sikerül. Akár igen, akár nem, a végén kinyitom a szememet, és cserfes mosollyal kérdezek rá.
- És merre jártál, hogy ezt sikerült elkapni?

Tárgy: Re: Lily és Ethan Hétf. 26 Május - 11:47

Jelen pillanatban nem kicsit örülök a szőkeség megjelenésének, mivel ciki vagy sem, de segítségre van szükségem és akkor már inkább egy ilyen normális csaj legyen itt, mint valami tapló, aki esetleg élvezkedik a helyzetemet. Mercedes bizonyára örülne, ha így látna, sőt, ha tehetné, még belém is rúgna szerintem a mostani szituációban, de szerencsére nem ő van itt, amúgy se akarnám, hogy így lásson.
- Még jó, hogy nem, ezen csak túl kell esni. – emberből vagyok, voltam már beteg régen is, szóval nem fogok én belehalni, csak most szar, de lesz ez még így se. Szépen átölelem a lányt, most én se foglalkozva kivételesen azzal, hogy milyen közelségbe is kerülök hozzá és hagyom, hogy felsegítsen, majd meg is induljunk a szobám felé. Jobb így, és bár egy kicsit támaszkodom rá, azért próbálok én is menni magamtól is, nem hiszem, hogy egyedül egyébként olyan könnyen elbírna. Viszont nem hajtom rá a fejem, jó annak lógva is, ennyire nem fogok szerencsétlennek tűnni, túlságosan is szégyelném azt a jövőben, így amikor bejutunk a szobába, ösztönösen az ágyam felé irányítom, de mintha tudná, hogy merre kell mennie.
- Kis gondolatolvasó. Hogy tudod, hogy melyik az ágyam. – próbálok valamiféle mosolyt arcomra varázsolni, ami többé kevésbé sikerül, így amikor oda jutunk, le is dobom magam rá. Ahogy ágyam mellé térdel, most már nem tudom megállni azt, hogy ne nézzem meg jobban és most, hogy ülök, nekem is kellemesebb lesz a helyzet és ahj, más esetben is el tudnám viselni ezt a pózt. Viszont nem tart túl sokáig, mert már fel is ül mellém, majd amikor kezembe helyezi kicsiny kacsóját, ösztönösen tekintek le mancsára, majd halkan fel is kacagok, amikor meghallom, hogy mit gondol a vírusról.
- Félreértettél, én csak egy egyszerű vírust kaptam el. Hányinger, láz, szédülés, ilyesmik… - magyarázom is el a másiknak, de mint kiderül, ő is szárnyakkal rendelkezik, mint Amy és Lya. Hmm, alakulnak itt a szárnyak lányok és bár elég változó velük a viszonyom, majd kiderül, hogy ezzel a szépséggel milyen is lesz.
- Az nem… nem vírus, csak a képességem. Sajnálom, de blokkolok. Pedig minden bizonnyal szép lennél szárnyakkal. – és most, hogy a hátára tekintek veszem csak észre a felső kidolgozását. Lehet, hogy még soha se volt ilyesmiben része, hogy még soha se tűntek el a szárnyai, de hát mindennek eljön egyszer az ideje. A szomorú viszont az, hogy máris felpattan mellőlem, de amikor egy pohár vízzel tér vissza – mintha ismét tudná, hogy mire van szükségem -, hálás mosolyommal találkozhat. Most nem csábítani akarok, egyszerűen jól esik ez a figyelmesség… néha még egy olyan szörnyek is, mint amilyen én vagyok, jól eshetnek bizonyos dolgok.
- Köszönöm! – először a rongyot veszem ki a lány kezéből, amit csak a tarkómra teszek, majd hátradőlök, méghozzá a falnak, tehát így ülő helyzetben maradok, majd pedig a vizet is átveszem, amit lassan kortyolgatni kezdek. Nem fogok elájulni, ilyesmitől nem kell tartania, annál keményebb fából faragtak.
- Egyébként Ethan vagyok. És Téged hogy hívnak? – kérdezek rá kíváncsian, majd amikor a pohár fele kiürült, akkor azt le is teszem az éjjeliszekrényre, majd az egyik nagyobb szekrény felé mutatok.
- Ne haragudj, tudom, hogy pofátlanság, de megkérhetlek rá, hogy halássz ki nekem egy pólót a szekrényemből? Ezt nagyon átizzadtam. – szeretném átvenni, de nem szívesen kelnék fel, ha már visszajutottam az ágyamba. Lily pedig ha kinyitja a szekrényt, akkor csupa fekete ruhadarabbal találkozhat, szóval túl sokat nem tud válogatni a pólóim közül, főleg, hogy abból meg nincs is sok. Inkább ingeket hordok, de most logikus, hogy pólót szeretnék, így amíg ő meghozza, addig én le is kapom magamról a vizes ruhadarabot, ami most hanyagul a földre kerül, az ágy mellé. Nem tudom, hogy a lány mit fog szólni ehhez, hogy egy boxerben ülök csak az ágyamon, főleg, hogy testem igen csak izmos és a lányoknak tetsző szokott lenni, de majd kiderül. Oké, kezd érdekelni a dolog, talán már csak a jelenlététől is jobban leszek, hmm, furcsa.

Tárgy: Re: Lily és Ethan Vas. 25 Május - 10:09

Ethan & Lily

Nem sokáig van lehetőségem siránkozni a szárnyaimon, hova is tűnhettek, mert rögtön valaki más kelti fel a figyelmemet. Bajban van! Gyorsan odairamodok, hogy elkapjam, mielőtt még eldől, vagy még rosszabb, úgy megüti magát, amiből fájdalmas lenne a felépülés. Körberántom a fejemet, hátha látok valakit elsétálni a folyosón, de olyan jó idő van, biztosan mindenki kint van, ahova én is igyekeztem volna. Rám hárul a feladat, amit nem érzek tehernek, mindig igyekeztem másokat óvni. Valamiért bennem van ez, sosem fordítanék hátat ha valaki rászorul a segítségemnek. A tekintetét elkapom, megnyugtatóan bólintok neki vissza.
- Nem lesz semmi baj. – Átkarolom a szemérmesség legkisebb gondolata nélkül, és engedem, hogy rám nehezedjen. Nem vagyok éppen izmos, de az akaraterő tökéletesen kiegyenlíti a törékenységemet. Ha elhatározom, hogy támogatni fogom, akkor nem csuklok össze a súlya alatt. Egyenlőre a folyosón indulunk meg, amerre ő mutatja, közben nemcsak a megfelelő súlyelosztásra figyelek, hanem az arcára is. Ha ájulásközeli érzést vélnék rajta felfedezni, még idejében úgy mozdulok, hogy a teljes testét meg tudjam tartani, akár fájdalmak árán is, hogy a földre fektessem.
- Dehogy is gáz.. – Intek nemet makacsul, micsoda bolond kérdés.. Van olyan, aki itt hagyná őt? Ezt nem tudom elképzelni. A ruhám gyorsan átveszi az izzadtságát, de mit számít ez? Ha csak kimentem volna a napra, vagy netán fürdeni, a saját önzésemet szolgálta volna. De ha most itt lehetek, ha támogathatom, az nekem földöntúli boldogságnak felel meg. Nem fogom magam vissza, pontosan belesimulok a hóna alá, a testünk deréktájon is összeér, és ha szeretné, még a vállamra is döntheti a fejét a köhögés közben, ha úgy könnyebb lélegzethez jutnia. Benyitunk a szobába, ahol az egyik ágyat célzom meg, ha nem oda kéne, akkor majd biztosan helyesbít. Letérdeplek az ágy mellé, és segítek leülni, hogy aztán el tudjon dőlni. Felülök mellé, és megfogom a kezét.
- Vírust? Ne fáradj, azt hiszem már engem is elért. A szárnyam el is tűnt, remélem meg tudok ebből gyógyulni. – Felpattanok, és a szobai mosdóból hozok neki egy pohár vizet, míg meglátogatom a fürdőszobájukat, és nedves törölközővel térek vissza, hogy borogassam kissé a homlokát. Aggódva figyelem őt, és azon tűnödök, kinek is kéne szólnom. A professzort nem kéne mindennel zaklatni, Eric nem áll gyógyító hírében, ellenben Hank... Ő annyi mindenhez ért. Maradok még picit, hogy megvárjam, tudatánál tud-e maradni.

Tárgy: Re: Lily és Ethan Kedd 20 Május - 16:12

Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget, de hát ezzel minden más ember is bizonyára így van. A betegségeket nem azért találták ki, hogy élvezzük, hanem azért, hogy kínlódjunk velük, ahogy most én is teszem. Néhány másodperc, majd térdre is esek a folyosón, de egyelőre nagyobb bajom még nem lesz. Lassan veszem a levegőt, úgy, mintha bármelyik az utolsó lehetne, miközben néhány másodpercre szemeimet is lehunyom, de rögtön megbánom ezt a tettemet, mert csak még jobban kezd forogni velem a világ, így kezem ökölbe szorul, miközben a padlón támaszkodom és amikor ismét kinyitom szép szemeim, akkor látom meg a közeledő lányt. A folyosót nem látom tisztán, nem hogy a ruházatát, így meg se figyelem, csak kissé fájdalmas tekintettel nézek rá és amikor meghallom bugyuta kérdését morgok csak fel.
- Azt én is szeretném tudni. – nem ellene szól ám mindez, de nem vagyok most éppen jó hangulatomban és bájcseverészni sincs túl sok kedvem, de mivel érzem, hogy kezem alá nyúl, tehát hogy felsegítene, nem szórakozok, hanem engedek neki, így lassan sikerül talpra emelkednem. Még mindig nem érzem jól magam, így a súlyom egy részét most a lány kapja meg, akinek most pillantok csak arca felé. Lassan tudom kivenni a szőke tincseket és az aranyos pofit, de most semmi extrát nem mondok neki, inkább csak egy kérésre futja.
- Tudom, hogy gáz de… segítenél eljutni a szobámig? A Vis maior az. – kissé fel is köhögök, mivel azért nincs túl meleg, én pedig nem is vagyok túlöltözve, az izzadtság pedig rátesz még pár lapáttal. Szívás, hogy szegény lány is kap ebből, hiszen nedves testemet nem éppen a legjobb most érintenie, de majd meghálálom neki, már ha segít. Mondjuk eddig nem tűnik olyannak, mint aki le akarna lépni és itt hagyni, tehát talán meg tudunk indulni a folyosón, egyenesen a szobám felé, ahol legnagyobb pechemre egyik srác sincs bent. Pedig most igazán hasznukat vehetném…
- Asszem elkaptam valami vírust, szóval nem vagy túl jó helyen a közelembe. Nem akarlak megfertőzni. – tekintek ismét a másik felé, miközben tovább lépkedek és azért próbálom ám tartani magam, nehogy már minden súlyomat szegény lány kapja, de így is egy-két percig bizonyára el fog tartani az, amíg eljutunk a szobáig.

Tárgy: Re: Lily és Ethan Vas. 18 Május - 10:33

Ethan & Lily

Egy hatalmasat sikerült aludnom, és bevetettem magam még tegnap este az egyik hipermarketnek nevezett boltba, ahol bevásároltam a legkülönfélébb édességekből, hogy aztán tele egyem magam. Fura módon egyátalán nem fáj a hasam, csak anya mondta, hogy tartsam magam távol az ilyesmitől. Most viszont nincsenek szabályok, csak amiket a tanáraim hoznak. Ők olyan kedvesek velem, azokat betartom, de most végre mindent kipróbálhatok, amit eddig tiltottak. Most nincsen előttem akadály. Végre kiélhetem magam, és olyanokat is csinálhatok, amiről korábban csak álmodhattam. Például egy igazi mozi, nem csak rajzfilmek! Talán azt a Csillagok Háborúját is játszák még valahol, amit Gabriel említett. Ellenben ő nem jelentkezett azóta, pedig úgy láttam, hogy jól elbeszélgettünk, a közös repülés is fantasztikus volt, és ugye felajánlottam neki, hogy megfőzöm azt a borjúsültet, neki, és a párjának, ezek szerint nem volt túl vonzó az ajánlat. Hát kár, de nem erőltetem, biztosan sok a dolga, ha ennyire a vezetéshez tartozik. Kielégült mosollyal hagyom el a szobámat, miután még reggel is elpusztítottam egy csomag bonbont. Nem értem, hogy anya miért tiltott ettől is. A több tiltását sem nagyon értettem, de most már nem baj. Majd a nyári szünetben meglátogatom őket, remélem nem haragszanak nagyon, amiért eljöttem a két tanárral, itt most jól érzem magam. Külsőleg egy fehér top van rajtam, ami hátul ki van vágva a szárnyaimnak, itt bent az iskolában nem kell szégyenlnem őket. Alulról egy halásznadrág, remélem ma már jobb idő lesz. A hajam úgy hátközépig ér, aranyló csigákban omlik a vállaimra, ahogyan szokásos napi felfedezőutamra indulok. Ahogy letévedek az első emeletre, a szárnyaim egy villanással eltűnnek, a bőröm pedig látványosan fakóbb lesz, megszűnik a pulzáló fény, amely belőle árad. A tartásom meggörnyed kissé, mert megszoktam, hogy hátulról valami kiegyensúlyoz. A szám elé kapom a kezemet, nagyon nem értem a dolgot. Valami tiltott helyre jöttem, ezért kaptam ilyen büntetést? Remélem ha továbbmegyek, minden a régi lesz, mert ha nem, én tényleg kiugrok az ablakon. Imádok élni, de úgy, ahogyan vagyok. Szárnyak nélkül ez mit sem ér. Sok időm nincsen ezen tűnődni, mert megpillantok valakit, aki láthatóan nincsen túl jól. Szokásos megmentési vágyam eluralkodik rajtam, ahogyan nekiiramodok, hogy odaérjek hozzá.
- Atyaég, mi történt veled? – Nyúlok a karja alá, hogy össze ne essen. Talán törékeny vagyok, de mindent ellensúlyoz a lelkesedésem. Ha a srác véletlenül a poló hátát pillantja meg, akkor észreveheti a szárnyaknak való kivágást, amelynek most nincsen semmi funkciója. – Próbálom megtámasztani, és kérdőn pillantok rá fel, hogy merre is akart elindulni. Egyátalán nem zavar, hogy kisgatyában van, nem jövök zavarba, még sosem voltam senkivel, így meg sem nézem magamnak női szemmel. Kicsi vagyok én még az ilyesmihez.

Tárgy: Lily és Ethan Pént. 16 Május - 19:04

Fogalmam sincs, hogy mi van velem, egyszerűen rémes éjszakán vagyok túl, mely egy részében szenvedve forgolódtam, a másikban pedig a wc-re jártam, hogy kiadjam magamból mindazt, amit előtte lévő nap fogyasztottam. Most is hasonló a helyzet, kora reggel van, de még mindig szörnyen érzem magam. Éppen a mosdóból tartok vissza a szobám felé, de látásom eléggé homályos, ahogy lépéseim se túl egyenesek. Kénytelen vagyok kezeimmel megkapaszkodni a falba, hogy tudjak menni, miközben testem folyamatosan verítékezik, arról ne is beszéljünk, hogy láz is gyötör. Lehet, hogy elkaptam valami betegséget, fogalmam sincs, de… elég sok mindent megtennék azért, hogy visszajussak az ágyamba vagy talán le a gyógyítóhoz, magam sem tudom. Mondjuk gyűlölöm az orvosokat, de ilyenkor kár az, amit már Quinn-el is megállapítottunk, hogy más gyógyító erejű mutáns nem tud rajtam segíteni, mivel a képességemet képtelen vagyok még mindig kikapcsolni, nem úgy, mint James, így aki csak megközelít, azonnal átlagos lesz. Na nem mintha erre most olyan sok esélyt látnék, minden kihaltnak tűnik, én pedig néhány lépés után térdre is rogyok a földön, kezeimmel megtámasztom magam és oldalasan a falnak is dőlök. Rémesen érzem magam, hajam is zilált, fekete pólóm csurom víz, így tapad izmos testemre és jelen pillanatban pont leszarom, hogy kit háborít fel az, hogy egy fekete boxerben, mezítláb tartózkodom idekint.
~ A fracnba már. ~ - gyűlölök gyengének lenni, pedig most ez a helyzet és folyamatosan villannak fel a fekete kis foltok szemeim előtt. Érzem, hogy egyre nehezebben viselem ezt az egészet, lehet, hogy tényleg le fogok kászálódni a gyógyítóhoz, bár jelen pillanatban az jelenti a legnagyobb problémát, hogy képtelen vagyok egy lépést is előre tenni, pedig a szobám sincs messze, csak a folyosó vége felé, viszont az soha se jelentett nekem nagy távot. Még tartom magam, még nem dőlök ki és fekszem el a folyosó közepén, de jelen pillanatban marhára jól esne, ha valaki erre tévedne.

Tárgy: Re: Lily és Ethan

» Lily és Ethan
» Lily & Ethan
» Lily Miller
» Lily&Mark
» Lily és Leroy Jethro