Lucy Fitzgerard

"Ami vagyok, az már megtörtént: itt és most úgy él bennem, mint lépés a saját nyomában, mint hang a visszhangban, mint rejtvény a megoldásában."

Userinfó: Megara Blackwell

Név: Lucinda Mary Fitzgerard
Mutáns név: Emlékőr
Születési dátum: Dublin, 1965. november 6.
Besorolás: Diák
Képességek: Pszichometria

Elsődleges képesség: Pszichometria
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 16
Képesség jelenlegi szintje: Ha valakihez hozzáér minimum 5 másodpercre, vagy hozzáérnek, akkor az illető egész élete lepereg a szeme előtt, nem számít, hogy az illető agya le van-e blokkolva vagy sem. Egy ember agya még a saját emlékeinek a tárolására sem mindig képes, de Lucy ebben is különbözik, tudatosan vissza tud emlékezni mindenre, de minél kevésbé jelentős, mellékcselekvés vagy úgy történt, hogy az agy felfogta, de nem élte át (például a házi írás közben hallgatott hírek tartalmára visszagondolni pontosan), annál nagyobb fájdalommal jár neki.
Képesség távlatai: Idővel tárgyak és halottak múltját is képes lesz érintés hatására megismerni.

Jellem: Visszafogottság és önuralom jellemez, amire szükségem is van az erőm kezeléséhez. Bár empatikusságom, beleérző képességem az átlagétól jóval magasabb, talán ez is a képességem miatt van. Mások problémáit könnyebben oldom meg, mint a sajátjaimat, ezért is van sok közeli barátom. Könnyen barátkozom, de igazán mély kapcsolatot csak olyanokkal tudok kötni, akit már megérintettem, annak ellenére, hogy a saját magam önkifejezése nem olyan egyszerű. Aki először néz rám, az vagy hűvösnek, vagy olyannak gondolhat, aki fent hordja az orrát, de ez egyáltalán nem így van, csak nem vagyok az a fecsegős fajta, kivéve, ha iszom egy keveset, akkor összevissza hablatyolok minden hülyeséget. Nem igazán bírom az alkoholt nagy mennyiségben. Félek, hogy olyan csúszik ki a számon, ami nem az én emlékem és nem szeretnék senkiével visszaélni, aki önszántából vagy véletlenül rám bízta a múltját. Szerénységem már-már túl visszafogottá tehet néha, akkor szükségem van valakire, hogy felrázzon.
Szeretek álmodozni, töprengeni, éjszaka a csillagos eget bámulni, egyedül kóborolni az iskolában, jókat beszélgetni, társasjátékozni, csokit enni, habos kádban fürdeni, táncolni az esőben, rajzolgatni és írni. Általában csak az asztalfióknak címzem a műveimet, de arról ábrándozom, hogy egyszer regényíró leszek.

Külső: Tökéletesen átlagos vagyok, se nem magas, se nem alacsony. Nem festem a hajam, nem sminkelek, csak ritkán, nem öltözködöm kihívóan, nem hordok magassarkút és nem hívom fel magamra a figyelmet fölöslegesen. Ez mind nem tesz szürke kisegérré.
Kedvelem a divatot, de úgy öltözködöm, ami jól áll, a koromhoz illik. Egy farmer és egy top leginkább. Barna hajam gyakran tűnik szőkésnek a napfényben, nyarak után pedig határozottan világosabbak a tincseim. Általában kiengedve hordom a frizurám, de ha szükség van rá, lófarokba kötöm. A nem túl kiugró pofacsontomat ellensúlyozza a valamennyire szögletes arcformám. Világoskék szemem ugyanúgy kifejezheti azt a hideget, amit az emberek első ránézésre éreznek tőle, mint akármelyik másik belső érzésemet. Amikor mosolygok, akkor simán letagadhatnék vagy hat évet, azaz úgy nézek ki, mint egy 15 éves naiv kislány, aki még hisz a csodákban.

Előtörténet: Anyám nem sokat foglalkozik vele, hogy a telefonszámlája több méteres lesz, csak megállás nélkül fecseg a telefonba, amit lassan úgy érzek, mintha hozzá nőtt volna a fülemhez, nem győzöm cserélgetni a karjaimat, hogy ne fáradjanak el.
- Nem tudom, hogy a szilvakék, vagy a királykék állna jobban a szemed színéhez, de biztos lehetsz benne, hogy mindent megteszünk... - hablatyolt most arról, hogy milyen lesz a koszorúslány ruhám, a cipőm a rózsaszirmok, vagy mit tudom én mi. Édesanyám tökéletesen az ellentétem, gyönyörű és tudja is magáról, magabiztos, okos, felfelé ível az orvosi karrierje és most készül a negyedik házasságára. Az első házasságából születtem én, és váltig állítja, hogy annak a kapcsolatnak ez volt az egyetlen pozitívuma, de már ismerem annyira, hogy tudjam, egyszerűen csak túl fiatal volt, nem ment neki a kötött élet. Pedig ő sokszor próbálkozott, hogy valami értelmes apát szerezzen nekem, de ez csak nem sikerült. Az igazi otthagyott minket, új életet kezdeni egy új világban, Amerikában.
Sokáig vártam arra, hogy egyszer csak visszajön, órákat, napokat tudtam ülni az ablakban arról álmodozva, hogy milyen lesz, ha egyszer beállít, nekem persze rengeteg ajándékkal, hogy jóvá tegye a távolmaradását. De ez nem történt meg, én meg idővel feladtam.
- Te mit gondolsz? - riasztott fel a mélázásomból anyám kérdése. Fogalmam sem volt, hogy az elmúlt öt percben miről papolt, úgyhogy koncentráltam, amibe belefájdult a fejem, de újrajátszottam a kimaradt időt és rájöttem, hogy az ültetőkártyákról volt szó, hogy ki mellé akarok ülni.
- Nekem teljesen mindegy, anyu! Úgy sem láttam senkit évek óta!- válaszoltam mielőtt a kínos csend beállt volna, és megsértem, mert nem vagyok eléggé lelkes. Halántékomat masszíroztam, hogy helyreállítsam a fejem. 
Bizony, már három éve is van, hogy idekerültem a suliba, azóta sok mindent tanultam, sokkal jobban tudom használni a képességemet, megfontoltabb vagyok és elővigyázatosabb. Emlékszem, amikor először aktiválódott, akkor éppen iskolában voltam. Ricky Doyle félrehívott a szünetben, hogy szerelmet valljon nekem, és amikor egy nyálas puszit nyomott a számra, akkor történt meg; az egész addigi élete lepergett a szemem előtt, onnantól kezdve, hogy megszületett, egészen addig a pillanatig, hogy egymással szemben álltunk. Minden apró kis részlet, a szülinapok, karácsonyok, amikor betömték a fogát, amikor a testvére lelépett otthonról, ahogy készült a mai napra, de még számomra olyan undorító dolgok is, mint amikor a wc-n ült, vagy éppen máshogy könnyített magán.
Teljesen leblokkoltam, egyszerre volt hányingerem, sírhatnékom és nevethetnékem, az emlékek ostrom szerűen törtek rám, olyanok voltak, mintha a sajátjaim lennének. Patakokban folyt a könny a szememből, anélkül, hogy észrevettem volna. A fiú megijedt, talán annyira mint én. Nem erre számított, az biztos. Hívták anyámat és hazacipelt sokkos állapotban, mert addigra már vagy féltucat "vigasztaló" ember végigtapizott.
Több, mint egy évig szenvedtem, anyám már mindent megpróbált, úgy érezte, hogy mint orvos, kudarcot vallott velem, amikor egyik páciensétől hallott egy bentlakásos iskoláról, ami Amerikában van és a furcsa és különös képességű gyerekek számára van, ahova a fia is került, mármint anya betegének. Így vette fel a kapcsolatot a sulival anyu, aki mindig is szeretett szervezkedni és kevesebb, mint egy hónappal később már kontinenst is válthattam. Azóta csak egyszer látogattam haza, inkább egy szem szülőm látogat meg néha, vagy marad a telefon...
- És hozol valakit? - a hangsúlya könnyed volt, de éreztem a mögötte megbúvó kíváncsiságot és reményt, hogy bepasiztam Amerikában. A kérdés hatására fülig pirultam. Amióta idekerültem, nem volt barátom és ez anyámat jobban zavarja, mint engem. Mit mondhatnék? Nem leszek könnyen szerelmes, mert sajnos túl jól ismerem a fiúkat.
Némán tekergettem a telefonzsinórt. A csöndből anyám megértette, hogy jobb, ha nem forszírozza ezt a témát, inkább elkezdett a vőlegényéről áradozni. Még nem találkoztam személyesen a pasival, de csupa jót hallottam felőle, remélem most már végre szerencséje lesz anyunak.
- Nagyon várom már, de most mennem kell, mindjárt vacsi. - fojtottam anyámba a szót. - Ráadásul már aludnod kéne, ha holnap bemész dolgozni! Szóval puszi!- gondoltam bele, hogy az időeltolódás miatt mennyivel később van ott. Teketóriázás nélkül letettem a telefont és egy csomó levegőt kipréseltem a tüdőmből. Néha tényleg nem tudom, hogy ki kinek az anyja.
Pedig nekem kellene a sérült gyereknek lennem, ennyi érzés, emlék elraktározása szinte lehetetlen vállalkozás lelkileg, de valahogy mégis megküzdöttem vele és felnőttem. Azért jó lenne találkozni valakivel, aki megért, akivel könnyebb lenne ketten, mint egyedül és sokan magamban, de egyelőre a legjobb módszerem az, ha kiírom magamból a gondolataimat más megfogalmazásban a kis bőrkötéses füzeteim egyikébe. Már hatalmas halom gyűlik az ágyam alatt, de még senkivel nem mertem őket elolvastatni.