"Ragadd meg a hullámot!!!!"Userinfó: Titkos karakter
Név: Takagi Keisuke 高木 恵介
Mutáns név: Sunny (Napsugár)
Születési dátum: 1969. július 29. - Honolulu
Besorolás: Diák
Képességek: Vízen járás, Állati alak
Elsődleges képesség: Állati alak felvétele: delfin
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: egy hónapja
Képesség jelenlegi szintje:
Tengerben vagy óceánban képes átváltozni delfinné, de csakis adott élővilágnak megfelelő delfinfajtáét. Ebben a formában tud maradni fél órát.
Képesség távlatai: Csakis az adott delfinfajtát képes felvenni, de akár több napon keresztülMásodlagos képesség: Vízen járás
Osztályozás: Delta
Aktiválódás: 14 éves kor
Képesség jelenlegi szintje:
Ami folyadékkal rendelkezik, képes rajta járni, közlekedni. Nem szükséges a sima felszín, a háborgó tengeren is elsétál, viszont a gravitáció ebben az esetben rá is hat: lépni tud, mászni nem, tehát egy visszacsapódó hullám képes elnyelni.
Képesség távlatai: A folyadék felszínén képes ugrani, elrugaszkodni, ezáltal akár hullámokat is átugrani, ez akkor is megy, ha teljesen a folyadék felszíne alatt van, ebben az esetben ki tudja magát rúgni a felszínreJellem: Mondjam, vagy mutassam?
amit szeretek? A hasam
a mosolyom a barátoknak
tekintetem, akit nem szívlelek.
Suli? Úgy ez a véleményem:
Külső: Szavak helyett ez:
Ugye, hogy nem kell ennél több…
Előtörténet: A helyzet az, hogy nem szokványos gyerek voltam. Az, hogy kíváncsi, csak a kezdet. De az, hogy korosztályomnál sokkal érettebb. Először nagyon büszkék voltak rám a szüleim. A szemük fénye, egyszem fiuk. Mintha a nővérem nem létezne. Pedig jófej ő is, én már csak tudom.
Aztán a nővérem nagyon is létezett nekik, ő volt a központ, sajnos nem azért, mert olyan eminens lett volna, mint én, vagy olyan szófogadó. Nekem semmi bajom nem volt azzal, hogy ő mást akart, vagy másmilyen. Én nem értek ahhoz, amihez ő és viszont. Akkor is szeretem, ha piszkál, mert.
Hogy elkerüljem a figyelem középpontját, rendes gyerek szerepet vettem fel. Tulajdonképpen ilyen is vagyok, nem tudom elképzelni, hogy rossz fát tegyek a tűzre.
Amit a szüleim nem tudtak, hogy kiskorom óta azzal csúfolnak a többiek, hogy lányos a kinézetem. Engem nem zavart, valahogy ez nem érdekelt. A kamaszkoromig, mert a csajozás sem ment, hogy még ők is vihogva közölték, előbb adnak rám szoknyát, mint hogy randira hívjam őket. Az utóbbi két évben azonban Valentin napra rengeteg csokoládét kapok.
Amikor megtudtam, apa mit csinált a tesómmal, akkor vesztünk össze először. Sokat nem tudtam tenni, főleg, hogy eminens táborba íratott éppen akkor, és az rengeteg pénzbe kerül, tehát becsüljem meg magam és maradjak csöndben. Másért is csöndben maradtam. Egyrészt ha nagyon védtem volna, apa még jobban rászáll. Azt pedig nem akartam, nem értettem és most sem értem igazán, miért kellett ezt csinálnia.
És nem tudta, de abban a táborban tanultam meg szörfözni és már az első pillanatban beleszerettem, nem csak a vízbe, hanem a szörfözésbe. Attól is tartottam, hogy többet nem enged a táborba. Gyerekes, de akkor az egyik menekülési lehetőségnek tartottam a szigor alól.
A tengerbiológia nem foglalkoztatott, de hogy apám a zsenit lássa bennem, lévén tulajdonképpen az is vagyok, vagy inkább csak jól vág az eszem, ezért azon az úton indultam el, szót fogadva a terveiknek. Ami arról szólt, hogy a zseni képességemre büszkék lehessenek. Pontosabban apám.
Mellette azonban más érdekelt. Minden, ami a kommunikációval kapcsolatos, amit csak lehetett feltörtem, megfejtettem. Szerencsére apámék hamar letettek a kódfejtő, hírszerző, minden egyébről, mert féltettek. A víz azonban más volt. Ott otthon voltam és vagyok a mai napig is, ezért is próbáltam ezt arra terelni, sikerrel.
Aztán egy nap a nővérem eltűnt és minden megváltozott. Kétszeres elvárás és kétszeres szigor telepedett rám, én pedig szót fogadtam. A felszínen. A felszín alatt, bár nem nevezném lázadásnak, azzal foglalkoztam, ami igazán voltam és vagyok. Hackeltem, úsztam az információs hullámokon, olyan helyekre bejutottam, ami keveseknek sikerül. És szörföztem, hamarosan versenyszerűen. Lebukni sem buktam még le, legalábbis nem tudok arról, hogy bár követik a hackeléseimet, tudnák, ki áll mögötte. Mindeközben nővérem nagyon hiányzott, a rossz kedvemet pedig állandó móka, nevetés és jókedv mögé rejtettem. Mert ezt akarták látni. Idő előtt leérettségiztem és már fel is vettek az egyetemre, első év után vagyok.
Jó pár éve, az egyik nyári szörftáborban rájöttem, mire vagyok képes. Nagy mázlim volt, hogy senki sem látta. Annyira belelkesültem, hogy gyakoroltam és gyakoroltam. Furcsa élmény volt a vízen járni.
Egy hónapja azonban megtörtént a baj. A nénikémhez utaztunk, és neki van egy kis tengerparti háza. Mivel a szörfözésről nem tudtak, pedig titokban elég sok díjat megnyertem az ifiválogatottban, és folyton azon rettegtem, hogy mikor derül ki, ezért csak úszni jártam, a szörfcuccomat a haveroknál tartottam mindig is.
Nem én vettem észre, hanem anyám. Aki azonnal elájult, miközben lelkesen integettem neki, hogy jöjjön ide, isteni a víz. A lábam nem emberi láb volt, hanem egy delfiné és a törzsem is. Apám először nem akart beengedni a házba, aztán pedig ki nem. Mint egy szörnyszülöttre, úgy nézett rám. Persze, visszaváltozott a lábam és a törzsem emberivé, tehát tulajdonképpen senki nem vett észre semmit. Azt nem mondom, hogy nem döbbentem le, de a vízen járás után már nem lepett meg. Titkoltam a vízen járást, mert féltem, hogy őrültnek tartanak. Ezt azonban nem tudtam titkolni, az első percben lebuktam.
Aztán a múlt héten apám bejött a szobámba, és szó nélkül elkezdte összepakolni a holmimat, nem is szólt hozzám, hiába kérdeztem bármit, végül a nappaliban a két alak elmondta, hogy mi is a helyzet. Apám tekintetét sosem fogom elfelejteni és anyám vörösre sírt szemeit. Egy percet sem gondolkodtam, mert az elmúlt hetek maga volt a pokol és a bizonytalanság nekem. Miért teszik ezt velem, ha szeretnek? Mindig szót fogadtam.
Aztán kocsiba ültünk és én repülőre. A repülőn olvastam csak el a levelet, már szinte sírva, mert nem szóltak hozzám, csak anyám hajtogatta, míg a terminálig haladtunk, hogy jó lesz nekem ott.
Nem tudom.