Océane & Mike - Ez mi volt?

Mike & Océane

Sose töltött el az önbizalom. Már kicsi gyerekként sem hittem önmagamban. Valamiért mindig háttérbe kerültem és jó volt az úgy ahogy. Anya gyönyörű nő és volt akkor is amikor én megszülettem. De nem anya szőke haját örököltem és gyönyörű szeplő mentes arcát. Mindenben apára ütöttem. Csalódás lehettem anya számára, ezt soha nem mondta, de én így éreztem.
Így hát nem volt mire büszkének lennem sohasem. Jó persze, azért van, hogy megbámulnak a srácok meg hasonlók, de ettől még nem érzem úgy, hogy ez azért volna, mert csinos vagyok. Mike szavaiban szeretnék hinni, hogy dögös vagyok, de ismerem annyira, hogy tudjam ezt nem gondolhatja komolyan. Mégis mit láthat bennem?
-Ebben igazad van de..- Nem is tudom hogyan is folytathatnám. Nehéz elhinnem, hogy Mike-nak számítana a véleményem. Annyi csinos lány vette már körül, hogy folyót lehetne rekeszteni velük. Rájuk biztos kapásból figyelt, én nem tudok olyan magabiztos, erőteljes lenni.
-Szende kis fejem? - Húzódik grimaszba a szám. Nem is vagyok szende csak..szende vagyok. Uhh, hát igaz, elég riasztó lehet csak nem értem, hogy akkor Mike miért nem inalt már el, ha olyan nagy falat vagyok, hogy nem bírnak el velem? Ennyire nem lehet begerjedve..vagy igen? Akkor se fogom ezt megérteni, eskü, hogy nem.
Nem hiszem, hogy valaha is olyan nő lennék akiről Mike beszél, hogy lehetnék. Igazából azt sem értem, hogy miért igyekszik ennyire önbizalmat sulykolni belém. Úgy érzem ettől mintha törődne velem, pedig nem hiszem, hogy sokáig így lenne, ami fáj.
-Okés, igyekszem.. - Mondom halkan, bizonytalanul kissé. A csók után szinte libabőrös leszek, a kezdeti lángolás után ezt furcsának tapasztalom. A nyakamra adott apró csókok bizsergetőek. Azonban érezni a testét az enyémen lélegzetelállító. Álmodni se mertem volna ennyire jó dolgot, de ha ez annyira jó, akkor a többi milyen lesz? Mert hát csak nem állunk meg ennyinél, ugye? Kezeimmel a hajába túrok és nem bírom megállni mosolygás nélkül. Csak akkor hervad le a mosoly az arcomról amikor felteszi azt a bizonyos kérdést amit reméltem, hogy nem fog. Most hazudjak? Az elég hamar kiderülne. De ha igazat mondok akkor félő, hogy meghátrál és azt nagyon nem akarom.
-Mike..én..nem, nem voltam még senkivel..- Sütöm le a szemem szégyenemben. Teljesen elvörösödöm. Hát igen, valószínűleg ennyi is volt. Mike tuti a tapasztalt csajokat részesíti előnyben.
-Most akkor ennyi volt igaz? - Nézem a vállait, mert a szemébe nem merek nézni.

Océane & Mike

Bizonyára nem értékeli, ha nevetek, ha rajta szórakozom, de határozottan nehéz ezt megállni. Lássuk be... vicces néha a hozzáállása. Nem sok önbizalma van, ami nem biztos, hogy baj, de néha már úgy érzem kicsit túlzásba viszi, hiszen szép lány, bőven lenne mire felvágnia, ha egy kicsit megpróbálna nem is tudom... máshogy hozzáállni az élethez és önmagához. Mennyi mindent megtehetne akkor! A fene tudja, hogy miért akarok javítani rajta, egyszerűen csak sokkal többet látok benne, mint ő önmagában és ezt bűn nem kihasználni. Nem csak egy koktéllal karöltve hozhatna ki többet az életéből, józan állapotban is menne ez. Sokszor csak a kiállás számít, nem is csak az, hogy milyen a külsőd, bár őt egyáltalán nem áldotta meg rossz alapokkal a sors.
- Mindenkinek számít a véleményed, ha akarod, hogy számítson. - ez mindig csak azon múlik, hogyan adja elő. Ha elég határozottan mondasz ki valamit, akkor biztos hogy felfigyelnek rád, de ha csak csendben a háttérben maradva suttogod el, amit mondani akarsz, akkor jó eséllyel nem fognak sokan felfigyelni rá... rád, maximum az, akit tényleg érdekelsz. Ez már csak így működik.
- Vagy talán érdekeltél, de nem volt aki elég bátor legyen, hogy próbálkozzon. A szende kis fejed elriasztott sokakat. - rántom meg a vállam. Hát na lássuk be azért nem egyszerű eset. Pedig igenis szexi és a vörösekre sokan buknak, ha hiszi, ha nem. Nekem se véletlenül tűnt fel, nem csak azért mert mindenkire rámozdulok, hanem mert üde színfolt és még inkább lehetne az, ha egy kicsit többet adna magára és megpróbálná... úgy eladni magát, mint aki tényleg hisz is önmagában. Mint mondtam már sok minden csupán önbizalom kérdése.
- Ne szeppenj meg, egyszerűen csak tedd, ami jön... ösztönből, ennyi a kulcsa. - nem nevetek, most csak a mosoly van meg, de azt se nagyon látja, mert a csók után kicsit lejjebb araszolok, hogy végigcsókoljam a nyakát is, miután már lekerült róla a felső, és végre rólam is. Kis bizonytalan ez még mindig nem változott, de talán nem is baj. Viszont lassacskán kezd a fejembe kúszni a kis motoszkáló gondolat, a körül, hogy úgy döntenék finoman a háta alá nyúlok, hogy kicsatoljam a melltartót is. Kicsit meg kell emelkednie hozzá, de eddig is ügyesen tette, amit kell, nem gondolnám, hogy ez most máshogy lenne. No, de a gondolat befészkeli magát a fejembe. Zavaró... és sokkal könnyebb lenne kizárni és arra figyelni, amire a testem vágyik, és ezt egyértelmű jelekkel a tudtomra és az övére is adja, de mégis... - Szivi... mondd csak te voltál már pasival egyáltalán? - kicsit kitámasztom magam felette. Félénk csaj, de attól még miért ne lehetett volna valami kósza pasija akár rövid időre nem? Erre is van esély... de ha a válasz nem, az már sok kérdést vet fel... sok problémás kérdést.

Mike & Océane

Tudom, hogy a túlzott pironkodás és a visszafogottságom idővel hatalmas gátat fognak képezni ha nem kezdem el időben leküzdeni, de egyszerűen még most ez nem megy. Mike olyan tökéletes és emellett hol vagyok én? Szinte egy eltaposott virág, semmi több. Hogy érnék én fel hozzá?
-Nem tudhatom, hogy neked mennyit számítana a véleményem. - Vonok vállat. Végül is ezt honnan kellene tudnom? Rengeteg lány fordult már meg az életében és az ágyában is természetesen, miért pont az a vélemény számítana neki ami tőlem származik? Nem volna logikus.
Természetesen Mike számomra is egy elérhetetlen pasi, mint sokaknak, de valamiért úgy érzem én még mindig valamivel hátrébb vagyok másoknál.
-Eddig sem érdekeltem senkit sem Mike..és az, hogy szexi vagyok sem teljesen igaz. - Rázom meg a fejem. Nem vagyok önbizalom hiányos és megerősítésre sem vágyom, hogy nincs igazam, egyszerűen csak a tényeket nézem.
A figyelem amit irántam tanúsít jól esik. Kicsit izgatott vagyok és persze félek is egy cseppet. Mindenki tart az új dolgoktól, nem? Én legalább is így vagyok ezzel. Mike az aki tapasztalt ezen a téren, nem is akarom elvenni tőle az irányítást, képes sem volnék rá. Rá bízom magam teljesen.
A csók ezerszer jobb, mint azok amiket a szaunában váltottunk. Ott valahogy annyira új volt, most azonban az ismeretség varázsa okozza a kellemes érzést.
Persze gondoltam, hogy a kérdésem hülyeségnek fog hangzani, de arra nem számítottam, hogy kinevet majd. Kissé rosszul esik ahogy elhúzódik és nevet. Nem gondolnám, hogy ez annyira vicces, de Ő tudja. Szinte azonnal elmegy a hangulatom az egésztől.
-Jó..oké..nem kérdezek többet. - Motyogom. A hangulatom elillanni látszik mindaddig míg újra meg nem csókol. Nem gondoltam volna, hogy miután kinevet folytatni akarja.
Egy kis ideig élvezem a csókot és az ezzel járó kellemes bizsergést amit okoz, majd óvatosan, kissé még félénken lehúzom róla a pólóját. Az én felsőm szinte azonnal követi az övét a padlóra. Fura ez így, de nem mondhatnám, hogy kellemetlen. Meleg a teste ahogy hozzám ér és végig simítani az izmain igazi felüdülés. Mivel sportol azt tudtam, hogy izmos, de azt nem, hogy ennyire. Így látszik csak igazán, hogy milyen nagy én pedig milyen apró vagyok hozzá képest, szinte beterít a testével.
Bátortalanul emelem fel a fejem a kanapéról és adok egy apró csókot a mellkasára. Én tudtam, hogy tökéletes, de ezt még elképzelni is sok. Értem miért van oda érte mindenki.

Océane & Mike

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatással vagyok rá, vagy éppen sokakra. Mindig is tisztában voltam vele és ez miért változott volna? A kérdés csak az, hogy ő ezt hogyan tudja lekezelni. A pironkodás édes egy tulajdonság, de csak egy bizonyos ideig, egy idő után már inkább fárasztóvá válik, és a végtelenségig én sem fogom őt győzködni arról, hogy ne játssza el a visszafogott kis csajt. Egy idő után azért többet várok majd el tőle, vagy tovább állok, hogy keressek valami érdekesebbet.
- Miért ne? Azt hiszed a te véleményed nem számít annyit, mint bárki másé? - mosolyodom el. Oh, hát nem jó az nekem, ha akár csak egy lány is van, aki esetleg nem úgy viszonyul hozzám, ahogyan azt én elvárom. Elvárom... nem is ez a legjobb szó, egyszerűen csak már megszoktam, hogy odafigyelnek rám és hogy tetszem a legtöbbeknek, és azt nem szeretném, hogy ő az ajtókat részesítse előnyben velem szemben, azt szeretném, hogy ápoljon és vigyázzon rám, ha már ilyen csúnyán pórul jártam és főleg, hogy miatta, hiszen őt követtem nem igaz?
- Azt hiszed, hogy nem érdekelsz senki sem Océane? Vörös vagy, szexi vagy... csak egy kicsit magabiztosabbnak kéne lenned és a tenyeredből ennének a pasik. - persze ez a naiv kis riadtság is édes. Olyan mint az őzike, én meg a gonosz lompos farkas, aki körbejárja és ízlelgeti, pedig még meg se kóstolhatta úgy igazán. De igenis könnyedén kiemelkedhetne, ha egy kicsit próbálkozna, ha feldobná magát, akkor az ő kezében lenne az irányítás. Így viszont az enyémben van és azért kár lenne tagadni, hogy ezt nagyon is szeretem. Nem is most azonnal kell magabiztosabbá válnia. Majd... szépen idővel mondjuk.
Nem tehetek róla, de amikor a csókunknak vége szakad nem tudom megállni, hogy ne nevessek fel. Komolyan ezt kérdezi? Komolyan magától nem biztos benne, hogy ez nem is lehet igazi kérdés? Nem tudom megállni, hogy kicsit ne emelkedjem feljebb, és a nevetésem végül szimpla mosollyá szelídül. - Ha én is levehetem a tiédet természetesen. De... mást is levehetsz rólam, nem kell megkérdezned, előre engedélyt adok rá. - újra elnevetem magam. Naiv... rettenetesen. Azért megbántani sem akarom, úgyhogy szinte azonnal újra az ajkaira hajolok, maximum addig tartok egy kis szünetet, amíg újra levegőhöz jut, no meg amíg leveszi a pólómat, ha végül tényleg rászánja magát, hogy megtegye. Én sem vagyok rest, ha megtörtént akkor naná, hogy kihámozom a felsőjéből. Ez egy rejtett kis folyosó, nem mondanám, hogy tartok tőle, hogy valaki ránk nyithat. Ha pedig mégis... hát majd gyorsan visszacsukja az ajtót, mert nem illik másokat ilyen pillanatban megzavarni.

Mike& Océane

Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Mike nagy hatással van rám. Ha a közelemben van akkor a pulzusom az egekbe szökik és olyan vörös leszek, mint a rák. És persze azzal semmiképp nem segít, hogy finom utalásokat rejt a szavai mögé, hogy miket is csinálhatnánk együtt.. Ilyenkor csak nyelek egyet és próbálom nem elképzelni a dolgot, mert akkor már tényleg komoly bajban lennék. Az a baj, hogy annyira helyes, hogy nem tudok nem zavarba jönni a közelében, főleg úgy nem, hogy mellette ülök és a keze a combomat simogatja. Ez akárhogy nézem egy félreérthetetlen helyzet, tudom mit akar és a fenébe is, én is akarom. De még is ott van az a bizonyos HA. Mert egyetlen egy ilyen alkalom és aztán ejtve is leszek és azt azt hiszem nem tudnám egy könnyen elviselni.
-Szomorú? Te? Hat millió lánynak érsz a kincseknél is többet, majd biztos pont emiatt bánkódnál. - Jó, ezt azért nem tudom elhinni neki. Mind a ketten tisztában vagyunk, ha egy lány kiesik az oszlopos sorból akkor jön a helyére rögtön kettő. A Mike rajongói klub elég hosszú lányokból álló sort alkot, akik között olyanok is vannak akikkel jó magam fel sem vehetem a versenyt.
Az arcomat ért támadás ismételten zavarba hoz, kezdem felfogni, hogy ezt direkt csinálja, látni akarja ahogy pipacs pirossá változik az arcom zavaromban. De hiába is próbálnám visszatartani, a pironkodás így is mindig elő jönne, Mike közelében ez már a védjegyemmé vált.
-Gondoltam. - Rajtam a sor, hogy elmosolyodjam. Igen, lehet, hogy a tipikus áldozat fajta, de tény, hogy én képtelen lennék feláldozni. Így is épp elég rossz tudni, hogy nem vagyok több egyik lánynál sem akivel eddig dolga volt, hogy még fel is áldozzam? Kizárt.
-Még ez a második alkalom, hogy ilyen helyzetbe kerültem, honnan veszed, hogy lenne több is? - Ugye, hogy ez egy remek kérdés? Mike volt az egyetlen aki így közeledett hozzám és ilyen hatást ért el nálam. Nem hiszem, hogy a közeljövőben lenne vagy száz ilyen alkalom. Mondjuk még csak 18 éves vagyok, elég fiatal, szóval még lehet később bármi, de akkor miért érzem úgy, hogy mégsem?
Végül elszánom magam és lépek én először, egy bátortalan puszit adok ajkaira,d e nekem ez is épp elég ahhoz, hogy a fantáziám elég rossz irányba kanyarodjon, a fenébe is! Elakarok húzódni, mert..nem tudom, de így látom jónak, ám Mike nem enged, keze továbbra is a combomon pihen és megcsókol, a kezdeti finom ismerkedést hamar felváltja a perzselő, szenvedélytől átitatott csók és erre már képtelen vagyok visszakozni. Nyelvének kutakodó ismerkedése engem is felbátorít. Olyan kellemes a csókja, Mike maga a tökély, csak soha nem lesz az enyém és ebbe bele kell törődnöm. Most viszont velem van, csak velem és senki nem szólhat közbe, vagy igen? Halványan érzékelem, hogy már a hátamon fekszem a kanapén, de nem különösebben foglalatoskodom vele. Mike hajába túrok egyik kezemmel, hogy ujjaimmal játszhassak a puha, rakoncátlan tincsekkel. A csók még tart, de lassan érzem, hogy a levegőre épp úgy lenen szükségem, mint arra, hogy Mike akarjon engem.
Izmos vállán simítok végig, gondolataimba fészkeli magát, hogy ez a pólója nélkül ezerszer izgatóbb tevékenység volna. Megpróbálom lehámozni róla a pólót, de elég ügyetlen vagyok, na meg tartok tőle, hogy ezt nem díjazná. Ettől még lelkesen próbálkozom, a póló szegélyénél kezem forró bőréhez ér és ez annyira kellemes, hogy beleborzongok. Miért kell ennyi vacak ruhának rajta lennie?
-Levehetem a pólód? - A csók pillanatnyi megszakításakor kérdezem meg lélegzet visszafojtva. Kérlek, legyen IGEN a válasz!

Océane & Mike

Tudom, hogy nem szép tőlem, de egyszerűen csak szórakoztat az, ahogyan viselkedik, az amennyire tart tőlem, ahogy próbál úgy tenni, mintha nem lennék nagy hatással rá, miközben mindketten tudjuk, hogy naná, hogy így van. Próbál úgy tenni, mint aki nem arra vágyik, hogy most is az ajkaira tapadjak, pedig egyértelmű, hogy csak ezt akarja. Majd meglátjuk, hogy meddig ír ellenállni, de úgy se hagyom, hogy túl sokáig kitartson. Megy nekem az, hogy megtörjem... csak nála nehezebb dolgom van alkohol nélkül, de elég ügyes vagyok és tisztában vagyok a női nemre gyakorolt hatásommal, hogy elég magabiztos legyek most is.
- Reméltem is! Igazán szomorú lennék, ha kiderülne, hogy nem érek neked annyit, amennyit gondoltam, hogy érek. - mosolyodom el és nem tudom megállni, hogy újabb apró kis simítással illessem az arcát, hogy még véletlenül se tűnjön el az a cuki kis pironkodás, amit most sem tud elhagyni. Nem is baj ez, nekem határozottan tetszik, jól áll neki a piros, amúgy is szép vörös a haja, legalább meg van a kellő harmónia.
- Ebből annyi jött át, hogy helyesnek tartasz, a többit inkább nem veszem figyelembe. - vigyorodom el. Én meg, akit feláldoznak? Dehogy! Azért ennél talpra esettebb típus vagyok. Az ajtó is csak azért gyűrt le, mert nem figyeltem oda eléggé, de ha egy kicsit megtettem volna, akkor nincs baj. Megy ám nekem ez, ha tényleg igyekszem, nem kell félni, és szoktam is. A végén még tényleg X-men leszek majd, bár azért még nem adtam fel azt a tervemet, hogy elhúzok majd valami tuti suliba a foci ösztöndíjammal. Próbálom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy valamikor majd talán valami apokalipszis jön... egy ideig még talán megy is.
- Nem is erre gondoltam szivi, inkább csak minél többször kerülsz ilyen helyzetbe, annál hamarabb megszokod. - meg mondjuk engem is igaz? Csak kell az, hogy időnként megtapasztalja azt, hogy milyen, amikor valaki ennyire lazán közeledik hozzá és akkor nem lesz semmi gond sem. Az élet igazából egyszerű, igazi játék lehet, ha megtanulja nem túlizgulni a dolgot. Nem is érdemes, hiszen mit veszíthet? A szavaira csak bólintok és várom azt hiszem a hatást, hogy most először mondjuk ő legyen az, aki lép és tesz valamit, mert tudom, hogy akar csak egy is idő kell mire tényleg rá is szánja magát. Én pedig... nem fogok azért sokáig várni. Nagyon jól sejti, ha nagyon akarok találok én mást is, de egyelőre még nem akarok. Azért egy ilyen dögös vörös... kár lenne kihagyni. Aztán hirtelen hajol előre és kapok egy rövid csókot, bár inkább mondanám ezt puszinak, szinte alig érezni. Elmosolyodom, és feljebb tápászkodom kicsit, hogy közelebb kerüljek hozzá.
- Máris szöknél? - nem hagyom... dehogy. Nem úgy megy ez, hogy egy kis ízelítőt ad, aztán máris visszakozik nekem. Ezt nem hagyom csak úgy annyiban. A kezem nem mozdul a combjáról, úgy csókolom meg, jóval hosszabban, mint ő az előbb. Az elején még csak finom puhatolózással, de aztán már a nyelvemet is bevetve, hogy finom táncot járhasson az övével, miközben finoman döntöm őt hátra a kanapén. Mire nem jók az ilyen kis rejtett zugok igaz?[/color]

Mike& Océane

-Csak amennyire szükséges! - Az biztos, hogy nem fogok olyan hibába esni, hogy kikezdek egy ajtóval Ő meg kirepít a ringből. Gondolom fáj Mike-nak ahol beütötte a fejét ám már nem annyira látszik, hogy rosszul lenne. A nevetése és a viccei alapján mintha már kutya baja se lenne.
-Nem csak ennyit számítasz. - A cica szemek miatt csak elnevetem magam, semmi baja sincs már csak tetteti. Persze, hogy nem áldoznám fel csak úgy a kíváncsiságom érdekében, de így kijelenteni jobb volt, leplezhettem az ellenkezőjét.
-Nem tehetek róla, hogy tipikus áldozatnak nézel ki, a helyes srác akit feláldoznak. - Tipikus filmes sztori. Szinte mindegyikben vagy a fiatal, nagyon szép lányokat rabolják el vagy a helyes srácokat akiket feláldoznak már a film elején.
A simogatás a fején csak úgy spontán jött, nem tudom mennyire zavarja, de nem fordul elő még egyszer az tuti. Igazából tényleg nem tudom, hogy voltam olyan bátor a szaunában most meg ennyire nyuszi. Ott aztán tényleg nem voltam önmagam, ha nem jön közbe semmi akkor tuti több is lett volna a simogatásokból..nem mintha akkor annyira elleneztem volna, de a baj, hogy most se nagyon látom miért lett volna rossz. Kész agyrém.
-Fejleszthető? Nem hiszem, ha a bátorsághoz az kell, hogy mindig egy koktéllal plusz legyen bennem akkor sosem leszek bátor. - Rázom meg a fejemet. Nem annyira bírom az alkoholt még olyan kis mennyiségben sem, mint ami a koktélban volt.
Ujjának körkörös mozdulati annyira jól esnek, hogy már kezd ez zavarba ejteni. Miért nem tudunk elköszönni egymástól és többé egymás útját sem keresztezni? Neki én egy vagyok az ezerből vagy többől, én meg nem akarom, hogy Ő jelentsen nekem valamit még ha titkosan ez is a vágyam. Mert az sose jó érzés ha a dolgok egyoldalúak, nem? Nem akarok én szenvedni emiatt.
-Igen? Tu..tudom? - Naná, hogy tudom csak nem tudom, hogy én akarom-e...kit álltatok? Akarom persze csak hát kicsit félek, így szín józanul máshogy nézek bizonyos dolgokat. Keze feljebb csúszik és pedig ezzel egyidejűleg nyelek egyet. Bátorság Oci, bátorság!
Ha nem lenne ennyire szép kék szeme azt hiszem itt helyben elájulnék, de mivel ilyen szép szeme van, van mit néznem és így sokkot sem kapok.
Két perc kell mire dűlőre jutok és előkapom bátrabbik énem, lehajolok és egy gyors csókot adok neki aztán ismét visszaülök úgy ahogy voltam. Abban reménykedtem nem olyan jó megcsókolni..de basszus, pont annyira vagy még jobb, mint a múltkor volt, ez egy vesztett ügy, valld be Oci, nagyon bejön neked Mike! Nem..igen..nem..IGEN!

Océane & Mike

- Komolyan... nagyon vágod a témát! - vigyorodom el, bár tudom nem kéne túlzásba vinni a jó kedvet, mert elvileg nem vagyok jól és ápolásra szorulok, de hát na, attól még ez vicces és akárhogy is nézzük ajtókban jó... nem vagyok jó, hiszen kiütött. Ha én akarnám megvédeni az ajtóktól azzal nem járna jól, maximum akkor, ha úgy nézzük, hogy mondjuk vállalom helyette, hogy engem kennek falhoz, de hogy ennyire vagyok-e önfeláldozó típus... azt azért nem tudom.
- Akkor szomorú leszek, hogy ennyit számítok csak neked. - még sóhajtok is mellé egy hatalmasat és persze a nagy cica szemek sem maradhatnak el, amiknek tuti, hogy nehéz ellenállni. Ártatlanul pislogni igazából nagyon tudok és na... kinek esne jól ha valaki nyíltan azt mondja neki, hogy szívesen kockáztatná a testi épségét csak azért, mert egyszerűen kíváncsi? Nem vagyok én valami könnyen beáldozható szépfiú... szépfiú még csak-csak, de nem könnyen beáldozható.
- Ezt el is várom, főleg azok után, hogy még fel is áldoznál az ajtók titkai érdekében. - vigyorodom el, amikor megsimogatja a fejemet, bár hát na azért nem efféle simogatáshoz vagyok szokva, de vegyük ezt afféle első lépésnek mondjuk, ami egyelőre belefér, aztán majd... lesz még más is, ha kicsit felbátorodik, mondjuk mint a buliban. Ott azért bejött nekem a kis dögös vörös vadsága, meglátjuk, hogy itt majd mennyire tudja elengedni magát, még arra se sok esély van, hogy valaki megzavar igaz?
- Miért, milyen lány vagy? Én azt látom, hogy dögös, bár tény, hogy kell egy koktél minimum beléd, hogy bátrabb is legyél, de az simán fejleszthető. - mosolyodom el, és ha már nem húzódik el, akkor kicsit feszítem még a húrt. Legalább annyira, hogy a hüvelykujjam kis körkörös mozdulatokat írjon le a combján. Ez még nem olyan veszélyes tevékenység, bár el tudnék képzelni mást is, de hát na olyan a kicsi lány, mint egy riadt őzike, akit nem szabad megijeszteni, mert a végén még tényleg menne felfedezni az ajtókat, pedig itt sokkal érdekesebb dolgok várhatnak rá.
- Igen... rettenetesen vagyok. - a felajánlás hallatán csak megrázom a fejemet. - Tudod te, hogy mire lenne szükségem és ahhoz nem kéne hoznod semmit sem. - most már azért egy kicsit aktívabban adom a tudtára a dolgot, feljebb csúsztatom a kezemet a combján, majdnem teljesen a medencéjéig, de ennél nem megyek még tovább. Nem egyelőre nem... azt hiszem ő az a típus, akinél lassan kell haladni, no meg elriasztani nem lenne okos ötlet és ha már megszenvedtem az ajtóval, ő meg kanapéra hozott... ez már majdhogynem egyértelmű jelzés, akkor is, ha csak a tudat alattija jelez.[/color]

Mike & Océane

-Áhh, szóval bármikor érhet engem is támadás? Akkor még jó, hogy egy olyan bátor hős van velem aki már ismeri ezeket a szeszélyes ajtókat. - Próbálok én komoly ábrázatot vágni, de hát ez már tényleg vicces, tudom én, hogy jobban van már, a humorának visszatérése határozottan azt jelzi, hogy gyógyulgat és nem annyira komoly a dolog. Persze észreveszem én, hogy azért a vigyor még nem az a kellemes dolog, de napok múlva már kutya baja sem lesz hál a jó égnek és annak, hogy nem annyira agresszív az ajtógárda. Lehetett volna sokkal rosszabb is, örülök, hogy nem így lett.
-Ha azt mondom tényleg akkor mi lesz? - Valóban kíváncsi vagyok arra mit rejtenek az ajtók, de semmiért sem kérném azt, hogy törje be a fejét és uszítsa magára az ajtókat. Az arckifejezése megmosolyogtat ezért hát én is rájátszom picit. Igazából itt lenni vele és "ápolni" sokkal jobb, mint kalandot keresni egy ilyen veszélyes, szeszélyes ajtókkal körülvett helyen.
Végül erős elhatározásom miszerint nem megyek többet a közelébe azonnal le is omlik, ennyit arról mennyire vagyok képes távol maradni tőle. Egy igazi pancser vagyok, de hát ezt már tudjuk, most már csak másnak is be kell bizonyítanom mennyire.
-Nagyon megsérültél te szegény, igazad van, jobb ha itt maradok és vigyázok rád. - Simogatom meg a fejét pont úgy, mint egy kisfiúnak. Vicces ahogy megjátsza magát és hát ettől talán kissé én sem érzem magam annyira távolinak. Örömmel megyek bele ebbe a játékba mindaddig míg az arcomhoz nem ér, mert akkor ledermedek és ott végem is van rögtön. Tudom én, hogy a szaunában jóval tovább jutottunk, de az valahogy más volt, nem tudom megmondani, hogy ugyan miben volt másabb, de az volt. És hát azóta sem lettem ezerszer bátrabb. Kicsivel talán, de sokkal nem. Az a gond, hogy a keze érintése túl jól esik pedig nem kellene, hogy így legyen.
-Nem az van, hogy nem bízom benned, de azért lássuk be, egy ilyen lány, mint én nem reméli azt, hogy egy helyes srác megkeresi, így hát nem is reménykedtem. - Rögtön leesik, hogy kimondtam minek tartom, de gondolom nem én vagyok az első és nem is az utolsó aki helyesnek nevezte. Szerintem nagyon is tisztában van azzal, hogy jól néz ki.
Kissé sem segít a helyzetemen az, hogy a keze a combomon pihen meg. Nekem valahogy azonnal a szauna jut az eszembe és ettől csak még céklavörösebb leszek.
-Örülök, hogy semmi komolyabb nem történt. - Még egy mosolyra is telik tőlem. Az a baj, hogy ez a téma nem éppen a hosszan boncolgathatók közé tartozik és a figyelmem sem igazán terelte el, vagyis egyáltalán nem.
-Ha szeretnéd persze, rosszul vagy? - Azért gondolom csak megkérdem, hogy van, látszatra már nem annyira tűnik zavarosnak sem a tekintete. Talán rájátszana? Nem, azért csak nem. Viszont az, hogy megkért maradjak legalább nekem egy jó ürügy, hogy a közelében lehessek. A kispadról nézni még mindig jobb, mint esetlegesen többé nem is látni. Elégedjünk meg a legkisebb dolgokkal, ne akarjuk a nagy csodát, mert akkor nem érünk el semmit sem. Aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli vagy hogy szokta mondani nagypapa.
-Szükséged van valamire, mert ha igen hozhatok valamit. - Se perc alatt tudok hozni neki vizet vagy valamit amíg talpra nem áll szívesen segítek neki bármiben.

Océane & Mike

- Oh, azt én se tettem, az ajtó jött nekem, szóval... csak vigyázz magadra, nem tudod mikor megy neked egy ajtó, pusztán szeszélyből. - nevetem el magam. Jó ez nem a legjobb ötlet, mert azonnal fel is szisszenek, hát azért kellemetlenül érint még mindig a sebem, és azért ha sikerül még meg is húznom kicsit a lassan hegedő részt, akkor jócskán megérzem, hogy még mindig ott van. Kellene egy kis tényleges pihentetés, de ahhoz most nincs kedvem, egyébként sem vagyok az a nyápic típus, aki egy kis sérüléstől már halálos betegnek érzi magát. A náthát is általában lábon hordom ki... na jó, az esetek nagyobb részében. De mondjuk, ha egy ilyen kis dögös vörös van itt mellettem, akkor akár még szenvedhetek is egy kicsit.
- Komolyan kockáztatnád a testi épségemet csak azért, hogy beleshess pár ajtó mögé? Tényleg? - pislogok párat, és még egy kissé rá is játszom arra, hogy ezt igazán zokon vettem. Naná, hogy tudom, hogy nem tenne így, inkább van itt velem és ápol, mint hogy újabb ajtók támadásait kelljen átvészelnem. Ennyire már sikerült kiismernem a kis szendét. Igazából ez szendeség is inkább csak álca, hiszen legutóbb bizonyította, hogy tud ám vadóc is lenni, ha arra van szükség, maximum inkább félénkebb vadóc, de hát ez is előfordul, sőt még kifejezetten szexinek is mondanám. Most is talán csak egy koktél kéne neki, hogy ne rebbenjen úgy félre tőlem, mintha minimum félelmetes lennék, pedig mindketten tudjuk, hogy nem így van.
- Oh, hát akkor ne menj annyira messze, a végén még magányosnak érzem magam, pedig még meg is sérültem látod... erre itt hagysz. - lebiggyed kissé a szám, de szerencsére nem kell nagyon győzködnöm, hogy szépen visszahuppanjon mellém. Jól van cicám, haladunk! Legutóbb amúgy is olyan hirtelen távozott, van mit bepótolni nem? És most is sikerül kissé lefagyasztanom őt, amikor az arcához érek. Kár lenne tagadni, hogy ez a cél, hogy lássam a reakciót és hogy hatással legyek rá. Ez már a legutóbb is sikerült, nem kételkedtem magamban, hogy most ne menne.
- Pedig kerestelek. Látod... nem szép dolog, hogy ennyire nem bízol bennem. - sóhajtva rázom meg a fejemet, mintha most tényleg megbántott volna ezzel az egyetlen kijelentéssel. Persze nincs így, de egy kicsit rá kell játszanom, hogy ne legyen így megijedve csak azért, mert a kezem a combján pihen. Még nem csúszott feljebb, addig nem kell félnie, és amúgy is értem már hozzá kevesebb ruhában is, akkor mire itt ez a nagy félsz?
- Jaja, pár haver elvitte végülis. Elég nagyot esett szerencsétlen. Megcsúszott, dobott egy hátast a csempén, de már jól van, csak egy kis fejsérülés. - rántom meg a vállamat. Előfordul az ilyesmi, még mutánsok körében is, én is szenvedtem el már sérüléseket, mégis csak fociztam elég sokáig és ott is akadnak kellemetlen ütközések, nem is olyan ritkán. - Ugye itt maradsz velem, amíg jobban leszek? - oh, hát igazából már most is simán fel tudnék tápászkodni, de mint mondtam egy kicsit rá kell játszani a dologra, már csak azért is, hogy itt maradjon velem. Ez egy nyugis csendes kis hely, hát hogy a viharba ne használnám ki?![/color]

Mike& Océane

Én az a tipikus túl aggódos vagyok. Mike ájulása se volt akkora dolog, de azért bennem egy pillanatra megállt az ütő. A sérüléseket mindig komolyan veszem, néha már kicsit túl komolyan is. Főleg azoknál akik számítanak valamelyest és hát Mike...nos..egy barát és ezért aggódom, ennyi, kész, vége. Persze örömmel látom, hogy nincs kettős látása és még a taccsot se dobta ki ami azért jó jel egy ilyes féle fejsérülésnél, nem?
-Én vigyázok, óvatos vagyok és körültekintő, nem megyek fejjel a falnak vagy az ajtónak. - Mosolygom. Persze az egyedül császkálásra nem reagálok semmit. Mindig is egyedül szoktam bajba keveredni. Ez egy rendhagyó alkalomnak számít, nem gondoltam volna, hogy valaki pont erre jönne amerre én.
-Persze, egyikünk se akarná, hogy az ajtó büszkesége csorbát szenvedjen. - Bólogatok helyeslően,d e közben már nevetek is. Egyértelmű, hogy nem mondok semmit, tudom, hogy Mike-nak van egyfajta hírneve és talán nem lenne a legjobb ha nevetnének rajta, mert egy ajtó kiütéssel győzött felette. Én amúgy sem vagyok pletykás. Na meg balesetek megeshetnek, arról nem is beszélve, hogy szerintem én vezetem eddig a legnagyszerűbb sérülések listáját. Én egy kanállal képes voltam kiverni gyerekkoromban a fogamat, de ezt inkább nem részletezném, hogy esett meg.
-Vagy éppen arra vágyom, hogy kinyiss pár ajtót és megnézhessem mi rejlik mögöttük. - Vigyorgom. Naná, hogy szeretném ápolni, de hát hülye volnék én ezt bevallani. Szerintem nem az egyedüli lány vagyok aki oda van Mike-ért. Hát mégiscsak csapatkapitány és hát jól is néz ki..mit hazudok, egyszerűen szívdöglesztően néz ki. Na, de hát Ő az a srác aki bárkit megkaphat, nem kellenék pont én neki.
-Pedig nem félek semmitől. - Jelentem ki újra és ezzel egyidejűleg visszaülök mellé a kanapéra. Ezt még egyszer nagyon megfogom bánni ez biztos.
Kissé elpirulok mikor az mondja ügyes kezem van...hát biztosan. Szinte rák vörös vagyok és direkt nem nézek rá, mert tuti még vörösebb lennék pedig hát nem biztos, hogy ennél van sötétebb árnyalat.
Idegességemben kisimítom az egyik tincset az arcomból, de szinte azonnal szoborrá válok mikor leutánozza és elsimít egy másik vörös, göndör tincset.
-Jól vagyok. Kerestél? Én azt hittem nem jössz vissza és elmentem. - Persze a szavai végét is hallottam és a keze a combomon se kerüli el a figyelmem, de nem tudok erre mit mondani. Úgy ülök, mint aki karót nyelt, meg se merek moccanni, mert mi van ha akkor...inkább nem variálok, az sose tesz jót.
-És mi történt a lánnyal? El kellett vinni az orvosiba? - Egy semleges téma, mert..mert valamivel el kell terelnem a figyelmem, különben folyton a kezét nézném ami a combomon pihen.

Océane & Mike

Nem vagyok én az a típus, aki túlságosan sokáig sajnáltatja magát. Végül is csak egy kósza ajtó kapott telibe, ilyesmit túl lehet élni nem igaz? Amúgy se vészes szerintem a sérülés. Csak azért, mert pár percre ki voltam ütve, még nem fogok megijedni. Voltam már ájult, régebben amikor félresikerült egy gyakorlás a repkedés miatt, vagy csak szimplán sikerült összekuszálnom egy edzést, és a lacross pályán is volt már kelletlen koccanásom, aminek pár perces eszméletvesztés lett az eredménye, nem szoktam én az effélétől megijedni.
- Hát akkor jobban vigyázz te is az ajtókkal szivi, a végén még bajod lesz, főleg ha egyedül császkálsz. - mosolyodom el. Legalább már nevet. Nem igazán vagyok oda az efféle aggódó tekintetekért. Nem történt komoly bajom, hogy oka legyen rá, igaz? Egyszerűen csak kicsit kidőltem, de nem vagyok azért olyan vészesen rosszul, összekapom magam, a vérzés is eláll majd szépen, aztán tovább lépek, az ajtós ügyet pedig elfelejtjük. - De azért hálás lennék, ha nem terjesztenéd ezt a kis incidenst, csak az ajtók jó híre végett. - teszem még hozzá egy cinkos mosollyal. Azért na, jó hírem van a suliban és nem akarom, hogy elinduljanak rosszindulatú pletykák arról, hogy ennyire béna vagyok, mert tudjuk, hogy nem vagyok az, csak most rosszul jött ki a lépés. Elszámítottam magam, hogy úgy mondjam.
- Milyen kis vicces vagy ma! Szóval arra vágysz, hogy még pár ajtó leterítsen és ápolhass? - vigyorodom el, aztán fel is szisszenek, mert ez már túlzott arcmimikának minősül a fejsérülésem mellé. A kis fintor viszont hamar eltűnik az arcomról, amikor ráveszem magam, hogy feltápászkodjam és felüljek végre. Csak a kicsike rebben szét, mintha csak attól félnek, hogy ártok neki, pedig ő volt legutóbb olyan lelkes, én aztán nem kényszerítettem semmire sem igaz?
- Nekem pedig nem úgy tűnik. - nem tudom megállni a mosolyt, főleg a dacos kijelentést hallva. Hát igen, vannak lányok, akiket elég egy kicsit cukkolni és máris összekapják kicsit magukat. Na nem kell úgy félni tőlem, nem tettem én ellene semmit sem igaz? Végül csak visszaül mellém a kanapéra. Na erről beszélek kislány! - Biztosan csak azért, mert olyan finoman ápoltad le, de hát tudjuk, hogy milyen ügyes kezed van. - sokat mondó mosollyal pillantok le a kezére. Azért lássuk be, remek emlékeim vannak a kis vörösről. Nem hiába mondják, hogy a vörösök elég vadak tudnak lenni. Figyelem, ahogyan kisimít egy tincset az arcából. A kezem önkéntelenül mozdul, és én is leutánozva a mozdulatot tűntetek el egy másikat az útból, mintha csak azért tenném, amiért ő is, hogy segítsek neki, hogy ne legyen semmi sem útban. - No és hogy vagy? Elég hamar eltűntél múltkor, pedig kerestelek miután elrendeztem azt a hibbant tyúkot, aki kiütötte magát. Valamit... mintha félbehagytunk volna. - a kezemet nem húzom vissza az arca közeléből, inkább szépen megpihentetem a combján. Csak ennyi... egyelőre csak ennyi.

Mike & Océane

Nekem még nem sikerült lefejelnem ajtót, na meg azért egyenesen kitépni a helyéről sem, de tény, hogy elég nagy erővel visszaütött az a fránya ajtó. Kb háborús övezetnek nézett ki a kettejük harca után a hely. Csak eltudtam nagyjából képzelni, hogy mi történhetett, de hát akkor se tudom megérteni hiszen én elég könnyen bejutottam az ajtón, még csak erőlködnöm sem kellett, és ha egy ajtó kiszakad a helyéről akkor azt valami nagy erőhatás érhette. Érthetetlen.
Sikeresen vonszoltam be egy szobába és ültem le úgy, hogyha felébredne tudjak neki bármiben segíteni, a fejsérülése nem sok jót ígért, és igen, aggódtam is.
-Bizony, felkészít az élet megpróbáltatásaira úgy, hogy rád uszít egy ajtót. - nevetem el magam, mert na, ez vicces és látszik, hogy kezd visszatérni belé az erő, mert már képes humoros lenni. Kezdek megnyugodni, hogy mégsem akkora a baj, mint gondoltam. Bár, az, hogy megpróbálkozzon a talpra állással még kockázatos lenne. Ha pihen egy keveset még talán két lábon hagyja el ezt a helyet.
Valamiért megnyugtató, hogy nem esett nagyobb baja, mondjuk ez a fejsérülés sem kutya dolog, de hát maximum lesz ott egy nagy pukli, belilul és majd a heg összeforr, még mondhatja azt is, hogy verekedésbe került, az menőn hangzik. Nem kell tudnia senkinek sem, hogy elpáholta egy ajtó. Én meg nem vagyok pletykás, nem szokásom elmesélni mindent aminek szem vagy fültanúja voltam.
-Nem igazán akadt dolgom és az ajtó résnyire nyitva volt, benyitottam és hát győzött a kíváncsiságom. De, mint kiderült csak ez a szoba volt nyitható a többin zár van, viszont amilyen jól intézel el ajtókat úgy kinyithatnál párat a szobák közül is. - Poénkodom vele. Elméletben a fájdalomról el lehet terelni az ember figyelmét viccekkel, poénokkal, bármivel.
Végül elmászom mellőle, hogy helyet foglaljak egy vélhetőleg legalább 50 éves, poros, dohos karosszékben. Valahogy nem tartom helyesnek, hogy ilyen közel legyek hozzá, hiszen az ami a szaunában történt az csak egyszeri alkalom volt semmi több. Minek kísértsük a sorsot, nemde? Nézni meg szabad, az még nincs megtiltva.
-Nem félek, semmitől sem! - Azt a dacos mindenemet. Ennyit az elhatározásomnak, felpattanok a székről és mellé ülök a kanapéra, jó nagy kanapé és nem kell félnem attól, hogy esetleg nem férne el. Mondjuk így belegondolva ilyen kanapét még nem is láttam. Lehet, hogy nem is kanapé hanem valami ágyszerűség, de ahhoz meg borzalmasan furán néz ki a karfákkal. Na mindegy.
-Már nem vérzik a fejed. - Eresztek meg egy mosolyt felé. Ez határozottan egy előrelépés. Egy vörös tincsemet kisimítok az arcomból majd sóhajtok egyet. Miért kell ennyire jól kinéznie?

Océane & Mike

Hát na lássuk be, nem valami felemelő érzés az a tudat, hogy sikerült levenni a lábamról egy ajtónak. Jól van na tudjuk jól, hogy a többség azért nem a fenemód éles logikámért imád. Nem vagyok hülye, vagy ilyesmi, szó sincs róla, egyszerűen csak hajlamos vagyok néha kissé elhamarkodottan dönteni, mint most, amikor nem annyira mértem fel a terepet, hogy mégis mikor jön mögöttem egy fal. Jó... nem jött, eleve ott volt, csak én nem voltam ott fejben, hogy ezzel tisztában is legyek, de hát utólag már késő bánat igaz? El kell ezt fogadni, tovább lépni és máskor lehetőség szerint nem nagyon kikezdeni mindenféle ajtókkal és falakkal, főleg akkor, ha azok még össze is beszélnek egymással csak azért hogy az életemre törjenek! Majd terjesztem az igét a suliban, hogy milyen galád természetű ajtók vannak erre az alagsori szinteken. Amúgy sem értem, hogy miért kell a föld alá építkezni, bár tény és való, hogy a lenti medencéért én is oda vagyok, úgyhogy e miatt ki tudok egyezni ezzel a vakond életmóddal.
De most a lényeg a vérzés csillapítás azt hiszem, bár kezd lassan rendben lenni a fejem, csak hasogat mint a hétszentség, és persze kissé kótyagos is vagyok, pedig tegnap isten bizony nem ittam sokat és ki sem ütöttem magam, tehát a dolog egyáltalán nem indokolt.
- Hát látod szivi, ezt is megtanultam ma. Mire nem jó az iskola! - mosolyodom el. Nem annyira széles még az a vigyor, mint ahogy lenni szokott, de azért több, mint a semmi azt hiszem és jelen helyzetben ennél azért sokkal több még nem várható el tőlem. Egyelőre még a lábra állást sem kockáztatnám meg, lehet hogy az első lépésnél dőlnék el és fejelném le még a közelben lévő asztalt is, az pedig már végképp nem tenne jót az önbecsülésemnek.
- Csak egy séta, felfedező túra... ilyesmi. Hát te? Nem tudtad, hogy ezek a kihalt folyosók elég veszélyesek? - igen őt követtem, de hát na a fenét fogom én ezt csak úgy bevallani. Gondoltam váltok vele pár szót, de annyira gyorsan tűnt el minden sarkon, az meg mennyire ciki már, ha egy csaj után szaladsz... ilyesmit azért nem tennék meg, és aztán ez lett a vége, amikor az a galád ajtó egyszerűen csak az utamat állta, de majd... bosszút állok e miatt. Direkt elintézem, hogy új ajtót tegyenek fel és ne ezt szereljék vissza, ha már kikaptam a helyéről. Szóval... halál reág galád ajtó! - Félsz tőlem csillagvirág? - mert hát na láthatóan nagyon távol ült arra a székre, pedig legutóbb nagyon is tetszett neki az, hogy felettébb közel ültünk egymáshoz. Vagy megint kéne neki egy koktél, hogy ledolgozza a gátlásait és bátran közelebb merjen jönni?

Mike & Océane

Kalandos természetemnek köszönhetem a helyet amit még soha nem láttam. Persze azért a kaland szeretetem mellett egy gyáva nyuszi is tudok lenni ha úgy hozza a helyzet, ezért is ijedek meg a zajtól ami olyan mintha valami leszakadt volna a helyéről és egy nagyot csattant volna. Persze a félelem egy apró részem csak, valahogy nem valami tartós bennem ez az érzés. Visszafele indulok és akkor látom meg Mike-ot, első ami az eszembe jut, hogy mi az ördögöt keres itt? Mert az oké, hogy én minden olyanba beleütöm az orrom amibe nem kellene, de hogy Ő? Nagy nehezen vonszolni kezdem egy nyitott szobát keresve ahol addig pihenhet míg lábra nem lesz képes állni. Végül sikerül egy ajtót találnom ami pont a hetedik, mint valami horror klisé vagy egy rosszul összerakott mese. Benyitok és a portól eltekintve nincs benn semmi olyan ami esetleg nem felelne meg, a kanapéra elég nehezen, de végül sikeresen rakom fel Mike-ot. úgy ülök, hogy közel maradhassak hozzá, törölgetni kezdem a vért a fejéről, igen csúnyán beütötte. Természetesen aggódom érte, de többet nem tudok tenni csak várni. A haját simogatom közben, a puha, selymes haját. Arcvonásai nem torzultak el, talán nincs akkora fájdalma, vagy is remélem nincs. Végül ébredezni kezd amitől azonnal elkapom a kezem, nem akarom, hogy lássa mennyire elgyengültem mellette hiszen nekünk semmi közünk egymáshoz.
-Szia! - Köszönök halkan és elmosolyodom a szavain, na igen, bármennyire is kiütötte magát a helyzet akkor is vicces.
-Azt hiszem igen, kiütött egy ajtó, tanulság, ne kötekedj öreg ajtókkal, mert visszaütnek. - Mosolygok és mégiscsak ismét megsimítom a haját, de csak óvatosan, hogy ahol beütötte ne érintsem nehogy fájdalmat okozzak neki.
-Mit kerestél erre? - Hülye kérdés, mert ezt Ő is kérdezhetné végül is, mert nekem sincs itt semmi keresnivalóm. Csak egy nap kellene amikor nem keveredem valami kalandos helyzetbe. De úgy látom ez jutott nekem osztályrészül. Elveszem a kezem a hajából és kikecmergem mögüle, hogy ellépjek mellőle, nem akarom én zavarni hiszen nem keresett úgyhogy valószínű, hogy szinte már nem is emlékszik rám. Nem akarom én zavarni, leülök a poros székre jó messze tőle és nézem, nézni csak szabad, nem?

Océane & Mike

Nem igazán számítottam rá, hogy ilyen túlzottan nagy erővel sikerül megrántanom azt az ajtót. Nem vagyok én az az erőember. Persze azért van rajtam izom, szoktam edzeni, mert mégis csak szeretek jól kinézni és persze a csajok is a jó külsőre buknak többnyire, főleg azok, akiket az ember csak egy futó kaland erejéig akar felszedni, én pedig nem szoktam többet akarni senkitől sem. Ellenben a képességemnek azért vannak határai és úgy fest, hogy ezt a határt most elég szépen sikerült átlépnem. Hiába nem számítottam rá, hogy magamra rántom szépen az ajtót, ilyen istenesen, vagy talán csak azt nem vettem figyelembe, hogy közel van a fal. Nem mondom, hogy nem az eszemért szeretnek többnyire, de... azért az is benne van a pakliban, hogy előfordul azért, hogy nem gondolom át úgy ténylegesen, hogy mi lesz a következő lépésem. Szóval rendesen sikerül kiütni magamat, és akkor se nagyon térek magamhoz, amikor Oci megérkezik. A lépteinek hangja nem jut el hozzám és talán csak pár másodpercre nyitom ki a szememet, de az is inkább illik be valami szemrángásnak, mint tényleges reakciónak, amiből bármi jóra következtethet.
Nem sokára már egy fokkal kényelmesebben térek magamhoz, a kanapén próbálom nyitogatni a szememet, miközben érzem én, hogy valaki a fejemet simogatja és persze, hogy minden tagom fáj. Gondolom az esés és az ütődés miatt is, no meg attól, hogy végig vonszolt és rángatott itt a folyosókon, gondolom nem lehetett könnyű feladat, mert azért nem vagyok kifejezetten pehelysúlyú.
- Úh... basszus... - a kezem a fejemre siklik, ahol meg is érzem, hogy még mindig kicsit vérzik, legalábbis meleg cseppet, no meg persze szédülök még így fekve is istenesen, amit nagyon nem értékelek, hogy mit ne mondjak. - Mi a... franc... Tényleg kiütött... egy ajtó? - úgy érzem magam, mint másnaposan, csak épp most hiányoznak az előző este remek emlékei, no meg persze nem érzem azt a jól eső kielégült érzést sem, mint akinek sikerült meghúznia mondjuk legalább pár csjat is előző este... Nem nagyon tudom, hogy kerültem ide, de jó eséllyel Ocinak vannak róla fogalmai, főleg hogy ha jól sejtem akkor ő hozott ide, bár akkor le a kalappal előtt, mert nem lehetett a dolog kifejezetten könnyű feladat.

Mike & Océane

Mindig is volt bennem valamennyi kalandvágy, a kivácsiság egy családi örökség vagy ökörség, attól függ honnan nézzük. Anya és apa mindig is imádták a tengert, az óceánt és mérhetetlenül oda voltak a felfedezésekért. A modern kincskeresőknek nevezhetném őket. Szinte bolondulnak a kalandokért. Most is azt hiszem valahol egy szigeten vannak, legalábbis az utolsó levelükben írták, hogy egy szigetre mennek ahol hallottak egy jó históriát és utána akarnak járni..mint a nagy gyerekek..de azt hiszem én így szeretem őket. Ilyen bolondos embereknek, nehéz lenne hozzá szoknom egy fegyelmezett házaspárhoz. '8 év alatt szinte mindenhol jártam már, földkörüli út, már 5 hónaposan 3 országban jártam. Na igen, nem mondom, hogy nem élveztem a sok kirándulást. De azért szeretem, hogy most állandó helyen vagyok, itt addig maradok ameddig szeretnék és ez jó.
De eltértünk a dolgoktól egy másik medencébe, a kalandokat keresve lépek be azon az ajtón ami a számomra szinte magától nyílt ki. Eddig észre sem vettem, hogy ott van, most pedig egyik pillanatról a másikra megpillantom. Odabent hátborzongató a csend, a folyosó hosszú és kihalt, a szobák ajtaja zárva. Kissé ijesztő hatást kelt, de azért csak lépkedem tovább míg elég messze nem kerülök a bejárattól. A nagy csattanásra azonban a falhoz lapulva, dobogó szívvel figyelek. Sehol nem látok semmit, a hang sem ismétlődik és az az átkozott kíváncsiság győz és elindulok visszafele. Nem ütközöm senkibe, a zaj forrása végül elém tárul. Mike volt az, elég csúnyán meg sérült és eszméletlenül fekszik a földön. Nem tagadom, hogy rendesen megrémülök, kihúzom az ajtó és a fal közül majd lefektetem a hátára, szerencsére lélegzik, mondjuk talán akkora baja nem esett, hogy rosszabbra is gondolhassak, mint az eszméletvesztés. A fejsérülése azonban aggaszt. Visszasietek a folyosóra és végig nézem a szobákat, rendre be van zárva mind kivéve az utolsót, óvatos vagyok, benyitok és körülnézek, nem a leginkább takarított helyiség tárul elém, de valami vendégszoba lehetett ezelőtt, van bent egy régi ágy ami még a lábain áll, egy szekrény és egy szék, a többi holmi mintha eltűnt volna.
Mike-hoz szaladok majd mivel nem bírom felemelni így végig húzom a folyosón majd be a szobába és ott egy 10 perces kínlódás után felpakolom az ágyra. Továbbra is eszméletlen és ez kezd aggasztani, lehet tanárért kellene szaladnom, de mi van akkor ha ide nem is szabad bejönni és mind a kettőnket kidobnak a suliból? Végül is nem sérülhetett meg annyira nem?
A vért letörlöm a blúzom ujjával és megsimítom a haját, még mindig olyan puha, jól emlékeztem.

Océane & Mike

Az a nagy helyzet, hogy alapvetően népszerű srác vagyok, szóval konkrétan sok a dolgom és ritka az, hogy én keresek fel egy csajt, bármennyire is érdekes volt az a kis afférnak nevezhető valami Ocival a szaunában. Azóta viszont már voltam pár buliban és határozottan sok a dolgom, tehát nem nagyon volt nekem időm keresgélni őt. Egyébként is az a hitvallásom, hogy itt a suliban azért viszonylag ritkán csajozom. Nem valami okos döntés, mert határozottan rosszul jöhetek ki belőle, ha aztán meg elindul valami pletyka lavina arról, hogy milyen bunkó vagyok, pedig én egyébként nem olyan stílusban nyomom a dolgot, mint egyes tényleg bunkó srácok. Nem is vagyok folyamatosan kanos, vagy ilyesmi, nem is gondolom, hogy egy pasi csak a szexre gondolhat folyamatosan. Tudok én lelkizni is, ha épp olyanom van, vagy beszélgetni, csak hát nem mindig van ahhoz kedvem, vagy mondhatom úgy is, hogy nem mindig az illik egy adott helyzethez. Mindegy, azt hiszem kár lenne a dolgot túlragozni.
Most viszont itt vagyok, nem is tudom miért kezdtem el követni a vörös hajzuhatagot. Azt hiszem csak oda akartam először köszönni neki, aztán tovább libbent, majd csukódott mögötte az az ajtó, én pedig végül úgy döntöttem, hogy talán jobb, ha hagyom. Nem kell bolygatni azt, amit... nem érdemes na. Valami miatt végül mégis úgy döntök, hogy kinyitom azt ajtót, na már ha az olyan könnyű lenne. A sima kilincsmozdulatra semmi sem történik, aztán rántok rajta egyet de megint semmi. Marad a jól bevált képességhasználat. Megemelkedem kicsit a levegőben, és az erőmet is bevetve rántok egy nagyot az ajtón. Na Oci azt a puffanást hallhatja, ahogy kissé elszámítva magam konkrétan sikerül kitépni a helyéből az egész ajtót. Nem én vagyok ennyire erős, a képességem főként, de ennek hála fékezni se sikerül. Nem számolok vele, hogy mögöttem egy másik fal és a megrántott ajtó úgy présel neki a falnak, mint annak a rendje. Szóval... egy kemény ütés, vércsík a homlokomon, amit már az ájulásnak hála nem érzek, csak elterülök a padlón valahol a kirántott ajtó alatt.

Tárgy: Océane & Mike - Ez mi volt? Szomb. 31 Jan. - 13:57

Mike & Océane

Természetesen nem én lennék, ha nem tulajdonítanék nagy dolgot a múltkor történteknek. Klassz volt a medencés buli, mi több, egyszerűen remek, de csak addig míg rá nem bukkantam Mike-ra. Onnantól foghatnám az eseményeket a koktélra, de hát lássuk be, nem igazán van annak annyi alkohol tartalma, hogy két vagy három korty után azt se tudjam ki vagyok. Sajnos igen is tudtam mit csinálok és ajj, akartam is, de nagyon. Azonban kettőnk közül ez csak neki volt jó, nekem egyáltalán nem. De mire számítottam? Ugyan, kérlek, egy olyan srác, mint Ő már éppen a főnyeremények sorában áll, még hogy pont velem...kizárt. De azért volt némi reménykedés bennem, hogy mégiscsak bejövök neki, de hát nem keresett, ergo nem kellettem neki, meg gondolom annyira sem voltam neki fontos, hogy a megkezdett dolgot befejezzük. Bár apám lehet kitekerné a nyakam ha megtudná, hogy elzüllött a drága, kicsi kincse. De hát végül is már 18 éves elmúltam, a döntések nagy része az én kezemben van..és Mike-nak olyan szép szemei vannak..bakker, jobb lenne elfelejtenem azt a srácot, de tényleg, gondolataim felét az tölti ki, hogy mit ronthattam el amiért nem keresett meg.
Két nap gondolkodás után most próbálom elterelni a gondolataimat más irányba, mindig is szerettem volna valami izgalmasat kipróbálni és úgy tűnik ma rám mosolygott a szerencse. Nem is tudtam, hogy vannak rejtett folyosók az iskola épületén belül, de vannak. A felfedezés pedig mindig is izgalomba hozott. Miután beléptem és magam után gondosan visszazártam az ajtót egy hosszú folyosóra érkeztem, némelyikből egy-egy kisebb szoba is nyílt, de az első is be volt zárva így hát gondolom több sem lehet nyitva. A lábam alatt a padló nyikorogva engedett, de legalább nem volt leszakadás veszély, annál azért masszívabbnak tűnik. Fogalmam sincs hol vagyok és azért ez a csend nem megszokott, a suliban mindig nagy a hangzavar mivel rengetegen vagyunk. De kellett nekem panaszkodni a csendre, valami nagyobb dobbanás, mintha leesett volna valami, hangzik fel mögülem és én egy kisebbet sikítok és tapadok a falhoz. Milyen gyáva vagyok néha, valószínűleg semmi nagy dolog nem lehetett csak a hallásom tehet róla, hogy közelebbről hallottam és erősebben, mint kellett volna. Idegese felnevetek és erőt gyűjtök a tovább induláshoz.

Tárgy: Re: Océane & Mike - Ez mi volt?