A visszautasíthatatlan ajánlat

A változatosság gyönyörködtett. Főleg ha az nő formájában érkezik. Zane a nevet olvasva rá nem jött volna, hogy a másik nembe tartozik következő jelöltje. Orosz név, de nem egy Kátya… De már maga ez a tény elég volt, hogy unottságába valami kíváncsiság vegyüljön.
- Én is üdvözlöm! – köszön vissza, s bizony rossz vizsgálóhoz mérten igen látványosan megszemléli a nőt. Fogpiszkáló, tompa véggel. Így tudnád leírni alkatát. S az arca… valami hihetetlenül borzasztó így túlsminkelve. Lehet eltévesztette a bárt, mert cirkuszi bohócguminőket nem ő keres. Mégis a többi testrésze rendben van, nőies, ha még oly apró is. Érdekes egyvelege a természet különféle ajándékainak. De most nem szabad ennyire felszínesnek lennie, nem a sztriptíz bárban van, ahol egy erős közepest adna a csajnak, de azért egy éjszakára elvinné. Jelen pillanatban inkább a tudására kell kíváncsinak lennie, mert lehet kimagasló eme vegyes összeállítás ellenére is. Legalább a ruházkodás terén rendben van.
Megkeresi listáján a nevet és a számot. A patkány rajzocska egyenlőre elmarad. De ez a merev arc, amit épp csak megtört egy halvány mosoly… talán épp most volt botox kezelésen? Már ha már feltalálták.
- Igen, Ronja Sashova Volkov… - ellenőrzi le a nevet. A kiejtés alapján egyértelmű, hogy orosz. Kátya beszélt még így annak idején. Különösen is szerette akcentusát, s azt, ahogy a helyes kiejtésre tanítgathatta. Végső soron nem állíthatja, hogy utálná az orosz nőket, mi több nagyon is szereti őket előnyös tulajdonságaik miatt. S így már érthető a fagyos ábrázat. S a parfüm… Legalább az minőségi, bár kissé intenzív. A kérés kapcsán pedig csak legyint.
- Csak nyugodtan kisasszony. Rám is ráférne egy új pohár. – pincérnő felé fordulva nyújtja poharát.
- Szintén vodkát. Csak ez übereli a whisky-t. – ereszt meg egy szimpatizáló mosolyt a nő felé. Míg megérkeznek az italok Zane jegyzetei közül előkeresi Ronja adatait.
- Nos, ms. Volkov, igen szép a tanulmányi előmenetele, csak mintha nem lenne befejezve. – pillant fel a papírok közül, majd le is teszi az asztalra.
- De most nem erre vagyok kíváncsi. Kérem, meséljen magáról, arról, hogy mi vonzza ebben a szakmában, és hogy végső soron miért kíván kutatási részlegünkön laborasszisztens lenni? – mindig tud meg a motivációkat. Ezt már régen megtanulta. S most még kíváncsi is rájuk.

Határozott és elegáns léptekkel lejt be a pub-ba, majd ahogy kitárja előtte egy épp kifelé menő férfi az ajtót, sötét, erős sminkkel kihúzott szemét körbejártatja a helyen, egy-két másodpercre megállva a bejáratnál. Arcán semmi érzelem nem látható, most is, mint mindig merev és hideg, ráadásul rendkívül nyugodt. Egyedül egy rövid és mindent elmondó hümmögést hallat, majd ahogy észreveszi az egyetlen olyan, iratokkal és papírokkal megrakott férfit, akire illik az informátora leírása, kimért léptekkel indul el ismét. Nem nyeri el az ízlését a hely. Túlságosan átlagos. De nem is ezért jött.

- Üdvözlöm! – hangzik fel nőies, mégis erőteljes és valami vadságot rejtő hangja, amiben alig hallhatóan, de érződik az oroszokra, oly jellemző érces akcentus. Nem mosolyog megnyerően, még csak kezet sem nyújt, hanem leül a férfival szemben lévő székre és hosszú, vékony, csupasz és sima lábait egy nagy mozdulattal keresztbe teszi egymáson. Combközépig érő fekete bőrszoknyája kissé feljebb is csúszik a mozdulattól, de mintha tudomást sem venne róla, szemez az illetővel. Két könyökét az asztalra támasztja, ujjbegyeit, pedig sátorszerűen illeszti össze és mögüle nézi rókatekintetével Zane-t. – Ronja. Tizenkettedik – utal a jelentkezők névsorára, ami a férfi keze mellett pihen. Ha Zane ellenőrizné a dolgot, utána csak egy halvány, barátságosnak szánt félmosolyt ereszt meg pár pillanatra. Egyenesen ül és, mint mindig most is árad belőle a nyugodt magabiztosság, mely keveredik a lappangó feszültség és veszély finom aromájával, mintha csak parfüm gyanánt fújta volna magára a nő.

- Kiszáradtam. Gondolom, ha a felvételiztetőnek megengedett, tőlem sem várja el, hogy itt üljek szomjasan, uram – int a pincérnek egy finom mozdulattal, hogy rendeljen magának egy pohár vodkát. Ha az egyik alkalmazottja most látná, eléggé furcsán és értetlenkedve nézne a nőre. Nem volt szokása megalázkodni és főleg nem állást keresni. Ugyan, mégis miért lenne erre szüksége, ha már épp terjeszkedőben vannak és épp a bronx-i klánnal folytatnak megállapodást egy kartell alakulatról? Természetesen a szerződés csak addig lenne érvényben, míg ki nem irthatják az ottani családot teljesen, de ez más kérdés.

Ez a munka is csak munka volt. Már csak az a kérdés függött a levegőben, hogy a Volkov klánnak mégis mi lesz ebből a haszna. Erről egyedül Dimitrij tudott. Dimitrij és ő, a többi fafejű testvérének egyelőre hasznosabb a tudatlanság. Ilyen gondolatokkal figyelte a férfi mimikáját és gesztusait. Semmi sem maradt titokban előtte.

Ugyanolyan napnak indult a mai is, mint a többi, mégis más volt: a változás szelét fújdogálta. Még ha csak egy apró szellő formájában is. Mert egy olyan monumentális vállalat, mint amilyen az AIM új munkaerőt vesz fel csak apró változás, de gyakran éppen ezek alakítják át a világot. Főleg ha éppen egy olyan kutatási részlegen keresnek új kutatót ahol a világ megváltoztatásával foglalkoznak. Ezen részleg vezetője Doktor Zane Timothy Helmsman, s így neki jutott ama nemes feladat, hogy szerét vegye a felvételiztetésnek. Nem egy kedvelt elfoglaltsága, de mint részlegvezetőnek ez is kötelességei közé tartozik. Még ha fárasztó is főállásban is azt csinálnia, amit hobbiként is tesz egy másik, kellemesebb szervezetnek.
A felvételiztetésre nem az AIM magas épületének egyik előkelő irodájában került sor, hanem az egyik közeli bárban. Ha már dolgoznia kell tegye meg ezt egy kellemes helyen. Ott is pihen asztalán a pohár, benne a jég dupla whisky-vel. Csak természetes nyugtatószer. És, hogy mégis miféle új munkaerőre van szükség? Laborasszisztensre. Pályakezdő állás, friss diplomásoknak vagy csekély tapasztalattal rendelkezőknek. De lévén, hogy az AIM nívós hely, még mobiltelefonjuk is van, így egy kezdő állásra is van kereslet. Más kérdés, hogy mennyire jók a jelöltek. Diplomájuk szerint nagyon is, de fantáziáját egyik sem mozgatja meg. Mind túlbuzgó laborpatkányra hajaz, pedáns fehér köpenyesek, akik elvégeznek minden kísérletet, de a reakciókon túl már nem látnak. Nem látják a jövőt amit az AIM készít elő az emberiségnek, s azon belül Zane a mutánsoknak. És ráadásul éppen melléje kell az asszisztens. Mert az előző beleőrült főnöke túl intenzív kreatív ötleteibe. Persze nem szó szerint őrült bele, de inkább felmondott. Zane nem haragudott érte, ő sem kedvelte gyenge képességű asszisztensét, de minthogy az osztályvezetéssel örökölte, így megtűrte maga mellett, bízva abban, hogy majd csak túl jut gyenge emberi elméje korlátain. Ebben tévedett, mely ritka jelenség életében. Még sem búslakodik emiatt, mert egyben győzött is, s a siker minden más hibát felülír. Ezért oly nehéz a választás...
- Köszönöm szépen! Majd értesítjük! - vág szavába az éppen kémia órát tartó jelöltnek, kiből végtelen folyamként hömpölyögtek kifele a szavak. Jegyzettömbjébe nem is írt le róla semmit, csak a nevét és mellé egy apró patkányt rajzolt oda. És mindjárt jön a következő... Bele is kortyol egy jó nagyot poharába, amiben már csak a félig megolvadt jég maradt meg.

Tárgy: Re: A visszautasíthatatlan ajánlat