Mosókonyha

Tárgy: Mosókonyha Szomb. 7 Szept. - 11:16

First topic message reminder :

A mosókonyhában található meg körülbelül minden, ami háztartási gép, és nincs lent a konyhában. Ez azt jelenti, hogy négy jól megtermett mosógép található itt, hiszen a diákok maguk mosnak, valamint két mosogató pult, ahol az esetleges edényeket lehet elmosni, ha a konyhában nem lenne hely. A mosógép mellett van két ruhaszárító is, szintén gép, illetve kihajtható szárítók is, amire teregetni lehet. Egy nagyobb szekrényben mindenféle mosó és takarítószerek találhatóak, mellette sorban vödrök, felmosórongyok, így ez a hely egyben a vegyszeres, tisztítószeres raktár is. Partfisok, felmosórongyok, szappanok. Ha esetleg valaki kézzel szeretne mosni, ahhoz is talál felszerelést. Van mosószappan, lavór, meg amire csak szüksége lehet.

írta James "Logan" Howlett

Tárgy: Re: Mosókonyha Szer. 18 Jún. - 22:44

Violet & Diego

- Hogy mi kevertük egymást. Tudom. – bólogat beleérzőn, s megint csak nem veszi észre, hogy a kavartunk egymással frázis helyett eléggé másfélét használt. Ideje lenne, hogy megtanulja, hogy az angol szleng nem kéne beépüljön a szókincsébe addig, amíg olyan egyszerű dolgokat nem tud, mint elmagyarázni, hogy honnan jött, hogy mit szeretne vacsorázni vagy merre van a szomszéd város. Mindegy, amiről nem tudunk, az nem fáj, így van ezzel ő is, abban a boldog tudatlan büszkeségben leleddz, hogy végre nagyon helyesen használt valamit. És még megértő is volt, kedves. Tiszta siker!
- Ha csap nem fogott volna ki, lennél túl tökéletes. Így is vagy. De ezt csap nem tud. – bókol őszintén. Egyszerűen ez a véleménye, számára Violet az eszményi nő és nincs mit tagadjon rajta. Sokat nyom a latban az, hogy a lány életében még Diego képessége is hasznos, de ha nem így lenne, akkor is szépnek, kedvesnek és igen, tökéletesnek tartaná Violetet. A lány a maga finomságával, érzékenységével belopta a szívébe magát és nem is szeretné ezt titokban tartani. Nem vallott szerelmet, vagy ilyesmi, úgyhogy nem lát semmi rosszat abban, amit kimondott. Az ő népe ilyen, temperamentumos és ami a szívén az a száján típus. El sem tudná képzelni, hogy másképpen élje az életét. És ezen dolgok fényén az sem sötétít, hogy nem az anyanyelvén fejezi ki magát.
- Értem. – nyugtázza magában a tuskó és a farönk közötti különbséget. Felnevet saját butaságán. Már világos számára, hogy ez a nyelv sem olyan faék egyszerű, mint amilyennek odahaza mondták. A spanyolban is sok árnyalat van, sok mindent lehet kifejezni úgy, hogy az egy külföldi számára nehezen érthető legyen, de az angol persze nem ugyanazon dolgokat árnyalja, úgyhogy még véletlenül sem egyszerű ez így. De lassan azért csak bele fog tanulni. Szobatársai is próbálnak megértetni vele ezt-azt, bár legtöbbször társas magányban leleddznek. Harry jó arc, de nagyon lekötik a makettjei, Logan meg.. Logant még nem sikerült annyira megismernie. S ő sem egy nagy társasághuszár, ha a szobájukban tartózkodik, akkor legtöbbször úgy viselkedik, mint egy igazi stréber: tanulja a nyelvet, vagy ír. Az egyetlen dolog, amit a múltjából képtelen volt Spanyolországban hagyni, az az írógépe. Nagy becsben van hát tartva, íróasztalán a nyelvkönyvek mellett szinte csak az tanyázik minduntalan.
- Én tanít neked szárító, te tanít nekem angol nyelv? Ez alku neked megfelel? – jut eszébe egy nagyon jó alku, melynek kimondását nem bírja megállni. Nem is akarja, ha már itt tart a dolog. Szeretne minél több időt eltölteni Violettel, de azért azt erősnek érezné, hogy így egy elázós találkozás után randevúra hívja. Nem tudja, hogy ezek az itteni lányok miképp reagálnának a dolgokra. A spanyol hölgyek elég könnyen vehetőek rá egy-egy randira, mert nem gondolnak túl sokat róla. Emiatt is fordult az elő, hogy Diego nem nagyon kereste a társaságukat. Mind kikapósak voltak, neki meg nem kellett soha a kaland. Tudatosan nem kereste legalábbis. A kacérság helyett ő a finomságot tartotta szem előtt, ezért is akadt csak két lány, akik megérték nála a második találkozást is. Persze egyik kapcsolatból sem lett semmi. Emberekkel mindig nagyon nehéz, főleg akkor, ha valakinek olyan képessége van, mint Diegonak. A maszkjára nem indultak be a nők.
Megrázza a fejét. Amíg jár a szárító, leül a padra, mely a gépek elé van helyezve, onnan pillant Violetre.
- Csak az első két évben lehet járnom, utána már volt fura, hogy arcom nem lenni öregedő. Kivettek. Egyedül tanultam minden. Húgom segített később. Ezt írta. – tudja, hogy ez így bonyolult, de Primitáról még spanyolul is nehéz lenne mit mondania, így nem megy bele mélyebben. Inkább visszakérdez.
- Te?

Tárgy: Re: Mosókonyha Hétf. 16 Jún. - 12:09

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Zavartan mosolyodom el, igen talán nem rossz, de azért az én esetem más azt hiszem, mint az övé. Én még... nem nagyon volt senkim, hiszen a betegségem kellően távolságtartóvá tett, hogy ne akarjak még több bonyodalmat az életembe. Nem jó egy szomorú arcot látni, amikor az, aki fontos neked közeledik feléd, de te nem ismered meg, ezért nem is erőltettem soha semmi ilyesmit.
- Nem rossz, csak mégis alig ismerlek és nekem igenis kellemetlen lenne, ha valaki azt feltételezné, hogy mi... tudod. - rántom félszegen a vállam. Nem tehetek róla, számomra tényleg kényelmetlen lenne, arról még nem is beszélve, hogy általában a legtöbb ember úgy kezeli az ilyen helyzeteket, hogy ha mondjuk egy pasi kerül félreérthető helyzetbe egy lánnyal, akkor megveregetik a hátát, de egy lányt inkább az emberek a szájukra vesznek, hogy csak úgy belegabalyodott egy vadidegenbe a mosókonyhában. Nem akarom, hogy rossz hírem legyen, nem vagyok az a típus, aki ezt értékeli. Nem vagyok egy pasifaló, és remélem, hogy ő sem valami nőfaló típus. Végül is eddig azért kedves volt, maximum egy-egy apró megjegyzéssel esett talán túlzásba, de az se volt vészes, mert minden bizonnyal csak viccelt.
- Igen az, és sokáig nem is tudtam, hogy ez nem csak szimpla... jó szerencse. Végül is vannak olyanok, akik nem sérülnek meg igazán egész életükben, mert óvatosak, én is valahogy erre fogtam, de látod az a csap mégis kifogott rajtam. - na igen, mert egy óvatlan mozdulatból törtem le, no meg annyira kiborított a helyzet, hogy utána már képtelen voltam koncentrálni, hogy valahogy megoldjam. Lehet, hogy ha lehiggadok, ha kapok valamiféle eszközt, akkor simán rendbe teszem én magam, de a pánik elnyomott minden logikus lépést, no meg annyira még nem vagyok ura a képességemnek, még egyáltalán nem szoktam meg, hogy elég ha akarom és sok minden sikerül.
A ruha szárítás viszont kicsit elmarad, amikor a szüleimről esik szó. Persze, fáj erre gondolnom, főleg ha azt nézem, hogy nem csak valami baleset volt, amiről hírt kaptam, hanem annál sokkal rosszabb, de... azt hiszem eleget keseregtem már e miatt, nem akarok még többet. Az ölelése viszont ennek ellenére is jól esik, ösztönös mozdulat, ahogy átkarolom a derekát és a mellkasára hajtom a fejem, most valahogy még az sem zavar, hogy még mindig nem vett fel felülre semmit. Ráérek majd ezen aggódni akkor, ha felfogom, hogy mit is csinálok igaz? Az elszólása ránt csak vissza a jelenbe és mosolyodom el rajta, na nem bántóan, egyáltalán nem.
- De igen, csak épp arra, amire te akartad használni a tuskó a megfelelő kifejezés, azt is jelenti, hogy farönk és azt is, ha valaki nem jól viselkedik, de tényleg nem vagy tuskó. - ezt úgy érzem meg kell erősítenem újra, hogy még véletlenül se érezze úgy, hogy így van. Nem tudhatta, én pedig nem is hibáztatom érte. Zavartan pillantok fel rá, amikor kisimít egy még mindig nedves tincset az arcomból, egy pillanatra még a szám is nyitva marad azt hiszem a meglepettségtől. Nem zavar, amit tesz, csak zavarba hoz, ezért térek vissza ruhaproblémához egy kis torokköszörülés után, miután elengedtem őt. Már maga a tény is kellemetlen, hogy a derekát fogdostam, bár úgy látom neki cseppet sem.
- Tényleg nem bonyolult, csak én még nem nagyon csináltam ilyet. Tudod nálunk általában csak úgy száradnak a ruhák mosás után. A nyaralóban volt a legjobb, ott mindig kint száradtak a ruhák és utána olyan kellemes volt az illatuk. - mosolyodom el, hiszen szép emlék és az a fontos, hogy az ember szép emlékeket őrizzen magában, nem pedig a rosszakat, nem a vérre akarok gondolni, hanem a száradó ruhákra, ha eszembe jut a nyaralónk. - Te jártál rendes iskolába? Tudod tovább tanulás, ilyesmi. - olyan fura ez itt ebben a suliban, hiszen a legtöbben nem is tudom, hogy mit akarnak kezdeni az életükkel. Még én sem, pedig mára mára normális emberként el kellett volna döntenem, így... nyertem egy kis időt.

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 15 Jún. - 11:48

Violet & Diego

- Miért az rossz? – kacsint a lányra, s hangjából is érezhető, hogy a direkt élcelődésen túl azért egyáltalán nem gondolná rossznak, hogyha valaki félreértené ezt a helyzetet. Nem, mintha olyan kiéhezett férfi lenne, akinek nem jutott nő még soha és Violeten akarná kiélni a perverzióit, egyszerűen csak azért, mert a lány szimpatikus neki és mindemellett még csinos is, szóval nem talál rá okot, hogy mi zavarhatná a félreértésben. Kifejezetten hízelegne a májának, hogyha kinézné belőle valaki, hogy megkapott egy ilyen lányt.
Persze a megkapni olyan nagyon csúnya szó! Nem is mondaná ki hangosan soha. Egyszerűen nem az a típus, aki a nőket megszerezni és eldobni akarja. Benne még él a szerelem iránti vágy és az, hogy az ellenkező nemet tisztelni kell. Nem adatott neki olyan kapcsolat, amelyre vágyott volna, de az ő hibája, mert nem volt nyitott a világra. A képessége meggátolta abban, hogy bárkivel is kialakítson valami komolyabbat egy egy alkalmas, maszkos találkozásnál. Azt viszont biztosan tudja, hogy húga és Xalvador nagyon jó példát mutattak neki, ha nem emlékszik rájuk, akkor is. A levélből és abból, amit magáról tud, halványan el tudta képzelni a múltjának azt a szegmensét is, melyet testvére képessége ragadott el tőle.
- Érdekes! – fejezi ki lenyűgözöttségét egy szóban azzal kapcsolatban, amit Violet mesél neki. Valójában nagyon lassan sikerül csak felfogja minden részét a lány szavainak, de ez nem változtat azon, hogy tényleg érdekesnek találja. Jó lehet, hogyha valakinek ennyire ösztönből jövő képessége van, olyan, amiből haszna származik, s nem olyan, ami csak megkeseríti az életét. Mondjuk keserűségből a lánynak is kijutott, így tehát akkor sem irigyelné Violet életét, hogyha szokása lenne irigynek lenni.
- Igen! – mosolyog rá, majd odalép a szárítóhoz, kinyitja az ajtaját, s kezét nyújtja a lány ruháiért. Persze nem jutnak el odáig, hogy át is vegye tőle, mert annyira megérinti a lány gyásza, hogy ölelésbe vonja és nem a ruhákkal foglalkozik. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem esik jól a karjaiban tartania a törékeny testet. Nem állítana igaztalant, hogyha valakivel azt közölné, hogy nem akarja megvédelmezni Violetet. Ez a szép szőkeség az első, aki mellett teljesnek érzi magát, pontosan azért, mert Violetet nem taszítja a képessége, hanem sokkal inkább áldás a számára és ez olyan új még Diegonak, hogy nehezen tesz úgy, mintha nem a sors teremtette volna neki Violetát.
Hetek. Te szent isten, de hisz az nagyon kevés idő! Ebből a nézetből még inkább g a feje, mert friss sebeket tépkedett, s nem mentség rá, hogy nem tudhatta. Mindenesetre az elszólása egy kicsit könnyít a beszélgetés súlyán, mosolyogva ízleli meg a kijavított kifejezést.
- Tuskó. Az nem pont az mint a farönk? – kérdez vissza. Egyelőre nem tudja, hogy mi lehet a pontos különbség a két dolog jelentése között, ezért is érdeklődik. Közben végigsimít Violet már száradó, ám még mindig nedves tincsein, kiigazít egy tincset a lány arcából, a fül mögé tűrve a szőke hajkígyót. Kicsit olyan lehet ez, mint amikor húgát dédelgette, s bár azok az emlékek hiányoznak belőle, mégis el tudja őket képzelni. Neki a fizikai kontaktus ilyen formája nem tűnik kínosnak, természetes érzés ölelni ezt a lányt, akit alig ismer, de akiről mégis sokkal többet gondol, mint amit szabadna neki. Nem ért a vonzás törvényéhez, de számára ez az. Végre lát értelmet abban, hogy ilyen szörnyetegnek született, s nem is veszi észre magát, hogy milyen kínos lehet a másik fél számára az, ahogy viselkedik.
- Igen! – ad választ és tér vissza a szárítóhoz, eleresztve a lányt. Épp csak végigsimít Violet felkarján, ahogy kibontja őt az ölelésből. Újra a ruhák kötik le figyelmét, s nem nyúl értük, csak becsukja rájuk az ajtót, majd a gombok felé kezd el mutogatni.
- Nem nehéz! Itt megnyomsz piros, s már szárít. Előtte betekered hőfok. Itt. – mutogatja és csinálja is, amiről magyaráz. Valóban nem ördöngösség az egész.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 13 Jún. - 20:51

Diego & Violet

Water... water everywhere!

- Héj... mert, mert nem gondol mindenki feltétlenül rosszra. - jelentem ki egészen határozottan, mert hát na, azért amit és ahogy most mondott az tényleg kissé zavarba ejtő, mert félek tőle, hogy igenis igaz van, a legtöbben nagyon is arra gondolnának, amire gondolom, hogy Diego is gondol. Úgyhogy még mindig nagy kérdés, hogyan fogok innen kijutni, pedig tuti, hogy szólni is kéne majd valakinek, hogy ilyen szinten sikerült eláztatni a szomszéd helyiséget, mert a végén még beázik. Van alattunk egy földszint, no meg még vagy két alagsori szint is, ha jól emlékszem, és nem tudom, hogy mennyire ázik be az épület, annyira nem vagyok azért hozzáértő.
- Én nem is tudom, hogy lehet ezt jól megfogalmazni, és nem túl hosszan, hogy érthető is legyen, mert még nekem sem egészen világos. Van valami neve, de az is bonyolult, szóval... - pár pillanatig csak ráncolom a homlokomat, tényleg próbálom valahogy megfogalmazni, hogy mit is akarok felvázolni neki, de ez valahogy olyan, amit egyszerűbb megmutatni, de tuti, hogy nem most, ha amúgy is elég lengén vagyok öltözve. A csapos mutatvány után nem mernék kockáztatni, ki tudja mit hoznék ma még össze. - Elég jól sikerül, amit akarok, mintha ráéreznék, hogy mit pontosan hogy kell csinálni. Nem esem le egy fáról, tudom hova kell lépni, valahogy előre meg van a fejemben minden lépés, vagy épp tökéletesen célzok. - igazából még nem nagyon próbáltam ki mélyebben a képességemet, még az is új nekem, hogy van, hiába élek vele már régóta, de nem használtam tudatosan. Egyszerűen csak szerencsés, vagy ügyes alkatnak vétlek és kész, aztán kiderült, hogy miért van, hogy ha nagyon koncentrálnék, akkor három méterről is sikerülne bedobni az aprót a kávéautomatába. Őszintén szólva ezt még nem próbáltam ki. Azért persze figyelem a reakcióját, hogy mennyire érti azt, amit még én se teljesen.
- Segítesz? - nem egyszerű nekem elmondani azt, hogy a szüleim már nincsenek és nem is lesznek sosem, ezért próbálom ezzel a ruhaszárítós dologgal terelni egy kicsit a beszélgetést, vagy inkább húzni a röpke vallomást. De nem hiszem, hogy menne egyedül, nem értek az efféle ketyerékhez. Lehet, hogy ráéreznék a működésére, de a gondolataim most máshol járnak, nem lenne egyszerű koncentrálni. Így csak állok és várok, amíg végül kinyögöm a lényeget, és pillanatok múlva már arra eszmélek, hogy közelebb húz és megölel. Kár lenne tagadni, hogy jól esik és a rémes gondolatokat is kisöpri legalább egy kis időre.
- Nem tudhattad és már hetek teltek el azóta. - hetek, mintha ilyen esetben az olyan nagy dolog lenne. Olyan, mintha csak tegnap történt volna, könnyedén át tudnám élni újra az egészet, ha nagyon akarnám, talán még évek múlva is sikerülni fog. Könnyebb annak, aki csak egy hírt kap, hogy aki fontos volt neki meghalt, mondjuk egy balesetben, de őket megölték. Kegyetlenül és a mai napig sem tudják, hogy ki és miért, csak én láttam. Csak egyedül én és ez nem ér semmit. Felpillantok rá, egészen közel van most, hiszen még mindig a karjai között állok, de végül kicsit hátrébb húzódom, azt hiszem kicsit elhúztuk már ezt, vagy nem is kicsit? Na ha most jönne be valaki úgy, hogy rajta nincs felül semmi, rajtam meg csak a pólója... hát ezt már végképp nehéz lenne kimagyarázni.
- Tuskó. - javítom ki automatikusan egy halvány mosollyal, aztán megrázom a fejem. - Vagyis nem vagy tuskó, hiszen nem tudhattad. Ez van. - finoman megrántom a vállam. Tényleg nem olyan nagy dolog. A tekintetem pedig újra a szárítóra siklik. Addig már sikerült eljutni, hogy legalább a nadrágomat a szélére tegyem, amikor hirtelen ért az az ölelés. - Segítesz beindítani? - azt hiszem jobb, ha inkább ezzel foglalkozunk, na meg az is, ha a blúzomat úgy próbálom meg bedobni, hogy a melltartót belecsavarom, vagy rejtem, mindegy, csak... mégsem akarom itt lengetni az orra előtt a fehérneműmet.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 13 Jún. - 18:27

Violet & Diego

- Miért ne? – kérdez vissza, s bár a dolog elég egyszerű kérdésnek tűnik, van valami zavarba ejtő abban, ahogy mosolyog mellé. Férfiból van, s annak sem a szent és sérthetetlen fajtájából, szóval a visszakérdezéssel elég egyértelműen kifejezi, hogy ő bizony félre tudná értelmezni ezt a helyzetet, hogyha nem vele esett volna meg. Adott egy jó csaj, aki megjelenik a folyosón száradó hajjal és egy láthatólag férfire szabott pólóban. Utána jön egy srác szintén nem túlságosan felöltözve. Pláne, ha együtt jönnek! Nem sokan gondolnának csapletörésre szerinte, de nem akarja annál egyértelműbben kifejezni a véleményét, ahogyan azt megtette a visszakérdezésével. Csak mosolyog, s elnyomja magában a késztetést egy kacsintásra. Nem akarja átlépni a határokat.
- Miben más? – rak össze egy tökéletesen helyes, rövid és tömör mondatot, melyre az adandó válasz nyilván nem lesz ilyen egyszerű és pár szóban megfogalmazható. Úgy van vele, hogyha ő elmondta a saját képességét, mert szóba került, akkor Violetére is rákérdez. Mert jelen esetben arra gondol, hogy a nagynénje a képességéről tud, s nem az arcvakságáról. Arról nyilván tud, tudnia kell. Legalábbis Diego szerint mindenképp.
Nagynénje. Azért ez furcsa számára, ezért is merte megkérdezni azt, amit. Nem érezte Violeten, hogy nagy és fájdalmas titok lappangna a szó mögött, nem olvas a lány gondolataiban, nem tudhatja hát, hogy mi lett volna a mondat első, eredetileg tervezett befejezése. A kérdésre bólint, s bár lenne mit magyarázzon arról, hogy óvatosan szabad csak betenni farmert és más színű holmikat a ketyerébe, nem tudná angolba önteni a mondandóját, így nem is próbálkozik vele. Kiröhögtetné magát, ebben biztos. Annak ellenére, hogy Violet eddig egyszer sem adta jelét annak, hogy szórakoztatná Diego beszéde, mégis ott van benne a félsz, hogy ebbe a szárítós magyarázatba beletörne a bicskája. És ugyan melyik srác szereti, ha nevetnek rajta? Főleg akkor, ha olyan lány teszi, aki még tetszik is neki.
Az elnyökögött, szomorúsággal teli vallomás a lelkiismeretfurdaláson kívül cselekvéskényszert is előcsal belőle. Anélkül, hogy bármit szólna, egyszerűen csak közelebb lép Violethez, a lány keze után nyúl, majd mintegy kapaszkodónak használva azt a kettejük közötti távolság áthidalásáta, karjaiba zárja Violetet.
- Nagyon sajnál! – hajol le, hogy könnyedén puszit nyomjon a lány fejbúbjára, s részvétrohamában annyira elmerül, hogy az illendőség és a futó ölelés határain túl is ölelésében tartja a lányt, hacsak Violet nem húzódik el.
- Nem akartam lenni farönk. – tuskó lenne a helyes kifejezés, de az nem jut eszébe, így helyettesíti valami mással. Ez a megjegyzés még mindig a bocsánatkéréshez tartozik, mert tényleg zavarja, hogy olyasmibe sikerült beletenyerelnie, amibe nem akart.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szer. 11 Jún. - 11:42

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Nem tehetek róla, de megmosolyogtatnak a szavai, ahogy használja őket. Értem nagyjából, amit mond, de attól még igenis elég vicces ez így. Azért igyekszem visszafogni a mosolyt, mert igazán nem akarom megbántani vele, főleg mert nagyon igyekszik és végül is nem lehet elvárni, hogy valaki rövid idő alatt perfektté váljon egy idegen nyelvből. Én még a franciát is rémesen töröm, nem is nagyon merek megszólalni rajta.
- Tökéletesen egyetértek veled. Nem lesz jobb semmi, ha az ember csak szomorkodik, hogy mi miért történt. Jó, hogy más is így gondolja. - őszintén elmosolyodom, már nem csak a miatt, ahogy beszél, hanem amit mond. Igenis a pozitív életszemlélet jó dolog. Persze volt azért nekem is olyan időszakom, amikor nem viseltem túl jól a nehézségeket, de ez mindenkivel előfordul nem igaz? Senki se bírja tökéletesen mindig a bonyodalmakat, de az lényeg, hogy túl tudjunk lépni rajta és akkor majd idővel tényleg minden szép lesz, ha hiszünk benne.
- Igen, végülis csak tényleg elromlott a csap, miért ne hinnék el? - bólintok egyet, bár az a baj, hogy biztosan lenne olyan, aki nem hinné el, de... ez is olyasmi, amivel nem kell foglalkozni, mert majd szépen túllépünk rajta. Lehet, hogy lenne belőle valami kezdeti kis pletyka, de az is szépen elmúlna idővel nem? Akkor pedig kár lenne nagyon őrlődni miatta.
- Igen, tudja, hogy más vagyok, mint az átlag. Úgy éreztem, hogy el kell mondanom neki, hiába nem volt muszáj. Mégis csak a... nagynéném. - az egyetlen élő rokonom, ez lett volna az igazi befejezés, csak ez így nem jött most hirtelen a számra. Mintha nem lennének igazak a dolgok akkor, ha nem mondod ki őket, pedig sajnos ez nem változtat a tényen, hogy a szüleim meghaltak és nem is jönnek már vissza. Azon pedig főleg nem, hogy mindez hogyan történt. Viszont megjön a kérdés, amit igazán nem vártam, ami egyáltalán nem olyan, amire könnyen lehetne válaszolni. Pár pillanatra el is hallgatok és csak a földet nézem, amíg ő nekiáll pakolászni a ruháit.
- Szerinted a szárító az én ruháimon is segítene? - nem terelek, inkább csak könnyebb ezzel kezdeni. Talán akkor mégsem kell feltétlenül egy szál pólóban és bugyiban végigflangálnom a folyosón, ha a szárító megoldja helyettem a problémát. Viszont a kérdés attól még él és tényleg illene rá válaszolni. Leülök hát mellé, de továbbra se nagyon nézek oldalra. - Ők nem élnek a környéken... Már nem... élnek. - nem tehetek róla, de ha ezt kell kimondanom még most is elszorul a torkom. Egyáltalán nem egyszerű erről beszélni, mert ilyenkor az emlékek is ugyanúgy a felszínre szöknek, akiket én épp hogy el akarok rejteni magamban jó mélyen.

Tárgy: Re: Mosókonyha Kedd 10 Jún. - 18:59

Violet & Diego

- Letört? – tanácstalanul vakarja meg vizes hajjal borított feje búbját. Egy kis időbe telik, amíg rájön, hogy mit is jelenthet ez a szó ebben a szövegkörnyezetben, de végül csak elmosolyodik és hanyagul legyint egyet.
- Nem érdemes letörni semmit. Élet szomorúsan nem szép.
Őszintén süt belőle a biztosíték arra, hogy valóban komolyan is gondolja a szavait. Lehetne miért szomorkodnia, de eleget tette már ahhoz, hogy rettenetesen meg is unja. Bár talán nem az unalom a megfelelő szó rá. Mondhatná inkább úgy, hogy a húga képessége segítette hozzá ahhoz, hogy sok fájdalommal ne legyen teli a múltja. Prima múltbeli ki-tudja-milyen ténykedése elvitte a gyászt, az emlékeket, a kötődést. S ez azért valahol rossz. Azért érzi kellemetlenül magát a húga miatt, mert nem emlékszik semmire az együtt töltött idejükből, s nem azért, mert Primita meghalt és hiányzik neki.
- Ha bárki kérdez, rontott el csap. – kacsint rá a lányra. Érti ő az óvatosság tényét, nem kell a szomszédba mennie ilyesmiért. Ez nem múlik a nyelvtudáson, egyszerűen csak tény, ami tény. Egy talpig vizes lány erőteljesen alulöltözve egy szintén nem túlöltözött srác társaságában.. a világ nem olyan hamvas, hogy ezt ne értse félre. Mondjuk Diegot nem nagyon érdekelné a maga részéről, a férfiak másképp vannak összerakva, mint a nők. Még jót is vigyorogna, s hagyná, hadd higgyen mindenki azt, amit akar. De Violetet a legkevésbé sem szeretné kellemetlen helyzetbe hozni, így nem is feszegeti ezeket a dolgokat soká.
- Ő tudja? – a kérdés nem egyértelmű. A képességre gondol, arra, hogy Violet különleges, de valamiért nem ivódott még belé ez a képesség szó. Ha hallaná, értené, de nem jön a nyelvére. Mindenesetre a kérdés magával hordoz egy következőt is, melyet talán tapintatlanság feltenni, de mivel nem tudhatja, hogy mi történt Violet szüleivel, így tulajdonképpen minden lelkiismeret-furdalás nélkül megteszi.
- Szüleid nem élnek errekörnyék?
Logikus kérdés. Ha valaki a nagynénjénél tölti az időt az iskolán kívül, annak a szülei nyilván messze vannak. Valamiért az árvaság ténye fel sem merül benne. Egy ilyen angyalnak nem adathatott rossz sors. Kizárt!
Közben míg beszélgetnek nagyjából berámolja a ruhákat a kosárba, s lehajol a földre tett nyelvkönyvéért, hogy azt is a kupac tetejére rakja. Leteszi magát a mosógépek előtt keresztbe rakott padra, helyet mutat maga mellett Violetnek. Felrémlik benne, hogy kimondja, amit gondol, de sejti, hogy talpig vörösítené vele a lányt. Marad hát magának azzal a mondatával, hogyha Violet leül, legalább nincs esély rá, hogy kilátszódjon a feneke.

Tárgy: Re: Mosókonyha Hétf. 9 Jún. - 21:06

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Azért ezt akkor is rémes hallani. Igazából nem tudnám eldönteni, hogy pontosan melyikünknek is rosszabb, de én úgy gondolom, hogy neki egyértelműen, hiszen az én szüleim szerettek és mindenben támogattak, kiálltak mellettem. Lehet, hogy van ez a kellemetlen betegség is mellette, de rengeteg erőt adtak hozzá, hogy elviseljem, Diego esetében viszont ez egyáltalán nem volt meg, ami nagyon is szomorú és hát persze, hogy megdöbbentő. Tényleg sajnálom, hogy így alakult az élete, de abban igaza van hogy elmúlt. Én sem szeretem, amikor valaki nagy együttérzését fejezi ki azzal kapcsolatban, amit én már elfogadtam, megszoktam. Olyankor még nekem kell magamat kellemetlenül éreznem.
- De akkor erős vagy, hogy ennek ellenére is... tudod... nem vagy letört, és igazából nem látszik ez rajtad. - talán volt vele más, aki erőt adott neki, de nem is feltétlenül az számít. Igenis az a jó, és nagyon is becsülendő, ha minden gondunk ellenére úgy tudunk tenni, mintha nem lenne semmi baj. Neki se lehetett könnyű, nekem sem volt az, de ettől még nem vagyok egy depressziós életutáló alak, mint ahogy láthatóan ő sem.
Az öltözéssel viszont meggyűlik a bajom, azaz inkább kissé elbizonytalanodom, mert nem tudom, hogy vajon okos döntés lenne-e a nadrágtól megszabadulni. Mégis csak csurom víz. A száraz pólóban nagyon jól érzem magam, a vizes blúzban töltött hosszú percek után kész felüdülés, még ha a háta ennek is kissé át fog ázni, hiszen nem kis mennyiségű hajam van, ami még mindig kellőképpen vizes és azt nem lehet csak úgy másikra cserélni. Így végül tőle kérek tanácsot, még ha ez talán butaság is, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire mond majd őszinte véleményt. Talán ezt azért le tudom majd szűrni a szavaiból, amikre szó se róla eléggé kell figyelnem, hiszen tényleg nem a legjobban megy neki az angol.
- Jól van, akkor nem hajolok sokszor előre, és... majd óvatosan megyek vissza a szobámba. - mosolyodom el a végén, mert hát na azt hiszem cseppet furán venné ki magát, ha most csak úgy távoznánk innen, miközben én éppenséggel csak egy pólót viselek, ami még csak nem is a sajátom. Szerintem bőven lenne olyan, aki félreértené a helyzetet, ha szembe jönne a folyosón, és az azért már mégis csak tényleg kellemetlen lenne. Amíg ő pakolássza a ruhákat, addig én szépen kibújok a nadrágból is most már. Persze csak óvatosan szigorúan szembe neki, bár azért még így is viszonylag kellemetlenül érzem magam, nem tehetek róla. Akkor is, ha nem kellene, de hát mégis csak most aztán végképp hiányos öltözékben feszítek.
- Néhány hete, talán 2-3 hónapja csak, annyira még nem régen és időnként a nagynénémnél töltöm az időt Peekskillben. - azt hiszem ezzel arra akarok utalni, hogy nem mozgok még itt annyira otthonosan és még nem ismerek sokakat, ha netán ez érdekelné. Tudom, hogy többet kéne itt lennem, de még túl korai a sokk mindkettőnknek és ha egyszer csak ő maradt az egyetlen rokonom, akkor úgy helyes, ha sok időt töltünk egymással.

Tárgy: Re: Mosókonyha Hétf. 9 Jún. - 9:02

Violet & Diego

Akárhonnan nézi, jólesik neki, amikor döbbenetet lát a lány arcán. Ez olyan dolog, ami megerősíti őt abban az érzésben, hogy szülei igenis szörnyetegek voltak amiatt, mert így eldobták maguktól. Persze, nevelték. De nem szeretettel, csupán anyagi javakkal. És soha nem osztották meg vele mosolyukat. Ez bárki számára kicsapkodná a biztosítékokat.
Könnyedén igyekszik venni az életet, legalábbis ezt a dolgot mindenképpen. Lemondó szinezetű mosollyal legyint, még a vállát is megrántja picit.
- Nem szép, de ezek ők. Adtak minden, pénz, lakás, étel amíg én kicsi. Később csak pénz. Szerintük nevelni engem, szerintem nem.
Primitáról nem szeretne beszélni, mert nem tudna válaszolni az esetleges kérdésekre. Ezért inkább nem szól egy szót sem arról, hogy a húgának sem tetszett az, amit szüleik műveltek, s az első adandó alkalommal elhagyta őket, hogy Diegoval lehessen.
- Nem sajnáld! Elmúlt. – enged meg magának egy bátorítónak szánt mosolyt a lány felé. Véteknek tartaná elrontani ezt a kellemes ismeretséget – mert neki kellemes, ő nincsen zavarban vizes félmeztelensége miatt, bár nem is nőből teremtette a sors – azzal, hogy olyan dolgokról nyitnak értekezést, melyek szomorúak. Persze, hogyha a lányt érdekli a története, biztos benne, hogy egyszer el fogja mesélni neki. Ahogyan amint képes lesz összeszedni nyelvtudását annyira, hogy kérdéseket is össze tudjon dobálni, biztosan megkérdezi majd Violetet arról, hogy ugye az ő szülei jól bántak-e vele? Valamiért nem lenne képes elviselni a tudatot, hogy egy ilyen angyalnak kinéző teremtéssel mostohán bánt az élet. Mondjuk ebben az iskolában szinte követelmény a rossz sors. De erre nem szeretne gondolni.
Finoman tartja kezében a lány kezét, úgy, mintha csak egy kis madarat őrizne. Elengedi, amikor a madár reppenni kíván, majd magára hagyja Violetet, hadd öltözzön egyedül. A kérdés már száraz farmerban éri. Először csak mosolyog rajta, majd felnevet. Nem kineveti a lányt, csak a helyzet szórakoztatja. Végtelenül aranyosnak tartja a kérdést, s valahol még az ő őrült spenyol lelke is örül annak, hogy megtisztelték a kérdés bizalmával. Nem vágja hát rá egy szóban a választ, nem tol oda csak egy igent vagy egy nemet, hanem próbálja összeszedni tudását és magyarázni is hozzá egy kicsit.
- Te ér vállamig magas. Kiválasztottad legnagyobb pólóm. Olyan, mint egy szoknya. Nem hosszú, mini. De ha nem hajladozol előre sokszor nem látszik fenék.
A bugyi szó nem jutott eszébe, de így is egész büszke a teljesítményére. Egész sokat képes volt kipréseljen magából, s bár biztos nem helyesen, de legalább folyékonyan beszélt. Nem akarja ő semmire sem rábeszélni Violetet, hogyha nem akarja levetni a farmert, akkor nem fogja. De a kérdésre korrekt módon válaszolt.
Közben a lejárt mosógépből egy üres szárítóba pakolja a fekete-szürke holmikat is, amiket mosott, s ráindítja a szárítást. Eztán lép a már száraz kékekhez, hogy beledobálgassa őket a kosárba, melyben a szennyest hozta idáig. Hajtogatni ráér majd a szobában is.
- Rég tanul itt? - tesz fel közben egy érdeklődő kérdést, hogy fenntartsa a beszélgetésüket.

Tárgy: Re: Mosókonyha Hétf. 9 Jún. - 8:28

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Vannak dolgok, amiket egyszerűbb megszokni, mint folyton azon keseregni, hogy miért ezt osztotta ránk ezt az élet. Persze volt időszak, amikor nekem is kellemetlen volt az, ami történt, amikor már jobban értettem mindent és igenis mérges voltam a világra, mindenre, hogy nekem minden sokkal bonyolultabb. De a szüleim rengeteget segítettek, hogy el tudjam ezt fogadni, hogy ne legyen annyira rossz, és pont ezért is még sokkal rémesebb, hogy már nincsenek mellettem. Persze a nagynéném is ugyanolyan kedves és segítőkész, de azért az ember szülei mégis csak más helyen vannak a szívében, akikkel együtt nőtt fel, akik világ életében támogatták és vele voltak. El sem tudom mondani mennyire hiányoznak.
- Köszönöm, csak hát... az ember lánya nem szokta csak úgy mutogatni magát, ha... alig ismer valakit. - az arcomra újra felkúszik az a halvány pír, ami még csak szinte el sem tűnt. Azért szó se róla tényleg kellemetlen a helyzet, és a szókimondása még inkább zavarba ejt, annak ellenére, hogy nem szó szerint én mutogattam magamat neki, hanem inkább csak a sors, vagy a csap hozta így az eseményeket. Egyikünk sem tehet róla igazán, és éppenséggel nem is tudott hamarabb szólni, hogy mi történt, ezt is tökéletesen meg tudom érteni, hiszen én meg közben rázúdítottam itt a nagy arcfelismerő problémámat, de mégis jó lenne ezt az egészet valahogy elfelejteni azt hiszem, azért nem akarom azt sem, hogy elforduljon, mert akkor is csak folyton arra gondolnék, hogy hiába nézem én most a hátát, ő előtte egészen mást nézett és még tetszett is neki a látvány, ami persze akár imponáló is lenne, ha mondjuk a hajamról lenne szó és nem... másról. Az viszont kicsit meg döbbent, amit ez után mond, látszik, ahogy elkerekedik a szemem.
- Oh... én sajnálom. E miatt nem is neveltek fel? Ez... nem szép. - megrázom a fejem, együtt érzően pillantok rá, még a számat is elhúzom kicsit. Lehet, hogy nem kellemes a betegségem, de a szüleim mindig is mellettem voltak, mindig támogattak és így azért sokkal könnyebb volt minden. Neki viszont egyáltalán nem lehetett egyszerű és láthatóan ettől függetlenül mégis pozitív személyiség lett, hiszen eddig én azt szűrtem le, hogy nem az a magába forduló srác, hiszen ezt az egész kényelmetlen helyzetet is könnyedén kezelte. Mindenesetre nagyon úgy néz ki, hogy mindketten kellően defektesek vagyunk, de ha azt veszem - bár ez talán csak azért van, mert a sajátomhoz már hozzászoktam - akkor az övé rosszabb. Az egy kicsit sem zavar, hogy egy plusz betűvel megtoldja a nevem, sőt azt hiszem neki sok mindent képes lennék elnézni, mégis csak felismerem az arcát, és ez nagyon nagy dolog!
Amikor a kezét nyújtja pár pillanatig hezitálok, de végül lehajolok és felveszem a földről az elázott cipőt, amiből már kiléptem azóta és a másik kezemmel végül megfogom az övét. Oldalt leszek neki, csak nem leskelődik, és... ha azt vesszük akkor már úgyis olyan mindegy, hiszen látott már mindent, újdonság nem lesz. De azért, amikor kiérünk és elengedem a kezét, no meg leteszem a cipőmet is az egyik gépre, mégis csak fél kézzel újfent eltakarom magam, legalább nagyjából. Így mégis csak kellemesebb számomra legalábbis. És még csak arra sem kell kérnem, hogy forduljon el, úgyhogy szépen kikapom az első kezem ügyébe akadó pólót, amit valamivel nagyobbnak érzek, mert hát rémesen kellemetlen az a tény is, hogy a nadrágom is egy merő víz, bár még nem vagyok benne biztos, hogy ezen változtatni akarok, ez attól is függ mekkora az a póló. Mindenesetre, amikor kiment szépen kibújok az ázott blúzból, és gyorsan kikapcsolom a melltartót is, aztán egy pillanat múlva már rajtam van a póló. Bizonytalanul próbálom felmérni a helyzetet, de végül csak megrázom a fejem.
- Kész vagyok! - szólalok meg aztán, de még mindig hezitálva pillantok lefelé. Nem valami kellemes az átázott farmer. Végül rá pillantok, amikor visszatér. Még aztán is dönthetek a nem mellette, ha ő mást mond igaz? - Szerinted elég hosszú a pólód, hogy megszabadulhassak a vizes farmertől? De... őszintén! - hát tudom is én, hogy őszintén válaszolna-e? Nem ismerem, és lehet hogy simán rávágja, hogy vegyem csak le nyugodtan, miközben ez egyáltalán nem olyan jó ötlet.

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 8 Jún. - 10:04

Violet & Diego

Nem tudja elképzelni, hogyan lehet ezt megszokni. Violet betegsége legalább olyan rémesen hangzik, mint az ő képessége, éppen csak inverzei egymásnak. Valamilyen szinten legalábbis mindenképpen. Annak mondjuk rettenetesen örül, hogy a saját képessége nem hat rá. Elképzelni sem tudja, hogy milyen lenne, hogyha a tükörbe néz és onnan kiskori verziója néz vissza rá. Elvégre mikor is láthatta magát először? Nem is emlékszik rá. Minden szülő szórakozik azzal, hogy a gyerekének mutogatja a tükörképét, kíváncsiságból, hogy felismeri-e önmagát. Rettenetes lenne, hogyha babaarcúnak látszódna önmaga számára mindig. Ez az egész képességesdi így is csak megkeserítette az életét, de úgy meg aztán egyenesen elviselhetetlen lenne.
- Ami szép, az szép. Nem kell kellemetlen. – próbál bíztató lenni, abba bele sem gondolva, hogy őszintesége jelenleg igencsak zavarba ejtő lehet. Sosem volt az a kendőzetlenül mindent kimondó srác, inkább csavargatta a szavakat úgy, ahogyan azok a legjobb képet festették róla és a helyzetről. De mivel most igen szegényes szókészlettel rendelkezik, így nincs mit csavarnia. Marad tehát a dolgok egyszerű elmondása. Vicces, hogy az idegen nyelvű környezet a jellemre is nagy hatással van.
- Képesség. -ízleli a szót, próbálja ismétléssel elméjébe írni. Nagyon figyel arra, hogy amit hall, azt hogyha ismétli, akkor helyesen mondja már, így tanulva a másokkal történő beszélgetésekből. Elég kellemetlen az, amikor folyamatosan meg-nem-értettségi érzéssel él, lévén nem tudja kifejezni magát. Ezért is gyúr annyira az angolra. Hogy hamarabb menjen minden, mint a karikacsapás.
Elhúzza a száját, megrázza a fejét. - Nem. Szülők látnak mindig baba. Féltek, nem neveltek. Ez is betegség.
Nem fog nekiállni szomorú kiskutya szemeket mereszteni, de a hangjából azért világosan kitűnik, hogy hiába az eltelt évek, még mindig rosszul érinti az, hogy a szülei egyszerűen csak kitették a szűrét, amint elég idős lett hozzá, hogy ezt megtehessék. Támogatták pénzzel, vettek neki lakást, de nem akarták látni. Csak a húga volt az egyetlen, aki hozzáköltözött. De rá pedig nem emlékszik csak annyira, amennyire a levélben állt. Képesség volt az is. Primavera képessége. És bár nem olyan undort keltő, mint Diegoé, mégis beteges. Beteges, mert tönkre tette a jövőt.
- Én is örülök, Violeta! – válaszolja mosolyogva. Nem tehet róla, de a spanyolra sokkal jobban rááll a nyelve, s amíg a lány nem szól, hogy zavarná ez az egy betű plusz a nevében és a spanyolul másként szóló hang Diego torkából, úgy ez marad. Mert legalább így van a lányban egy falatnyi haza. Kellemes társaság, tényleg örült, hogy megismerhette. És akkor is örülne, ha Violet nem lenne szemérmetlenül vizes, de így meg aztán.. szép nap ez a mai.
- Gyere! Válassz!
A rövid szavakkal egészen jól elboldogul, még a nyelvtanjukat is érti. Reflexből nyújtja a kezét Violetnek, hogy kér a kézben vezesse ki a lányt a mosókonyha-részbe, hogyha egyáltalán Violetnek van kedve megfogni a kezét. Semmi magasztos plusz tartalmat nem képzel ebbe a dologba, egy kézfogás az csak vezetőszál jelenleg, neki természetes. Persze, hogyha a lány nem nyúl a keze után, akkor könnyedén zsebre süllyeszti azt, s csak Violet mellett sétálva indul ki a tavasbarlanggá avanzsált hátsó részből.
A szárítógép ajtaját kinyitja, színpadias mozdulatot tesz a portéka felé. - Válassz! – igen, ezt már mondta. De erről legalább tudja, hogy helyes, hát bátran használja. Közben mielőtt Violet odaérne a holmikhoz – pólók és nadrágok csak, semmi kompromittáló alsógatya nincs közöttük, vagy ilyesmi – kikap a szárítóból egy farmert saját részre. Nincs ellenére a víz, de azért egy tapadós farmerban a mozgásnak nincs meg a tökéletes összkomfortérzete.
- Arra el, amíg öltesz! – mosolyog a lányra, majd visszasétál a vizezett helységbe, hogy ne leskelődjön mégse, amíg Violet öltözik. S legalább ő is át tudja venni a száraz farmert. Mondjuk vizes alsógatyára kábé felesleges, de azért csak nem fog gatya nélkül farmert húzni. Utálatosan kényelmetlen lenne. - Szólj, ha kész!

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 8 Jún. - 9:07

Diego & Violet

Water... water everywhere!

A szavaira elmosolyodom, hiszen nem olyan nagy dolog ez, legalábbis számomra, de megszoktam már, hogy a legtöbben első hallás után nehezebben tudják megemészteni az én kis defektemet. Ez még egy ilyen suliban is furcsának számít, de valahogy itt mégis egy kicsit könnyebben kezelem, mint odahaza, hiszen itt másoknak is vannak furcsaságaik. Ahhoz képet, hogy valakinek kék a bőre, az én kis arcvakságom semmiség.
- Nem olyan nagy dolog, már rég megszoktam. Valahogy... másoknak ez mindig megrázóbb. - továbbra is ott játszik a mosoly az arcomon és amúgy tényleg így van. Valahogy a legtöbb betegség, főleg amivel régóta élsz együtt ilyen, egy ismeretlennek mindig nehezebb feldolgoznia, miközben te már megszoktad és utána még te győzködsz mást, mint nincs semmi baj, miközben igazából neked van bajod. Jó, legalább az enyém nem valami halálos betegség, vagy tudom is én, így azért annyira nem tűnik viccesnek a helyzet. Az viszont tényleg finoman szólva is zavarba hoz, ami ezek után derül ki. Igazság szerint nem igazán mutogattam még a melleimet senkinek sem, így aztán érthető, ha most is legszívesebben elsüllyednék szégyenemben, annak ellenére is, amit mond.
- Olyasmi, de közben mégis kellemetlen, legalábbis... számomra. - egy halvány kis mosoly azért visszakúszik az arcomra, hiszen ő továbbra is olyan lazán kezeli azt, mint annak a rendje, bár azt hiszem jelen esetben neki ez sokkal egyszerűbb is. Gondolom nem fogja azt kívánni, bár csak ne látott volna átázott blúzban, hisz mégis csak pasiból van. A visszakérdezésre csak bólintok egyet. Azt már sikerült levágnom, hogy nem igazán van teljesen a toppon a nyelvet illetően, meg hát az elején még mondta is, de akkor itt egy újabb szó, amit meg tud majd tanulni.
- Képesség, az, amit tudsz. - teszem még hozzá, hogy ha esetleg még nem volt, akkor így aztán tényleg teljesen világossá váljon számára, hogy miről is van szó. Aztán szét is tárja a karjait, és azt hiszem sikerül újfent kicsit zavarba jönnöm, hogy talán pár pillanatnál a kelleténél még tovább is időzöm el fedetlen felsőtestén. Nem mondom, hogy nem kellemes látvány, ha nem is olyan nagy dolog, mint esetemben, ami történt, hiszen a strandon minden pasit így lehet látni, csak épp ott akkor van egy csomó ember, itt viszont csak mi vagyunk és mégse illene egy bizonyos időhatáron túl nem a szemébe néznem.
- Oh, azt nem kell, így jó azt hiszem. - mondhatnám azt is, hogy már úgy is mindegy, hiszen, ha jól sejtem, akkor amíg nem jutottunk oda, hogy szóljon, azért párszor csak odasiklott a tekintete, meg végül is a kezeimmel nagyjából el tudom takarni magam és a hátával igazán nem szeretnék beszélgetni. A képessége viszont kissé tényleg megdöbbent. Azért ez... talán még rosszabb is, ha úgy nézzük, mint az, ami nekem.
- De akkor... akik régóta ismernek, nem látják, hogy felnőttél? - a szülei teszem azt csecsemőnek látják? Azért ez elég furcsa, még belegondolni is ijesztőnek tűnik. Neki se lehet egyszerű és azoknak sem, akik ismerik. Sőt ha belegondolok, akkor mi van, ha teszem azt megszeret valakit, és összeköti vele az életét és az illető még hatvan évesen is ugyanolyan fiatalnak fogja látni? Eléggé összezavaró lehet mindenki számára, nem csak neki, de a környezetének is. Azt hiszem most az én arcomon jelenik meg valamiféle együtt érző mosoly, annak ellenére, hogy számomra ez most jó is egyben.
- Köszönöm! - tér vissza újra a mosoly az arcomra, amikor megdicséri a nevem. Kedves, tényleg kedves fiú. Aztán persze gondolkodás nélkül nyújtom a kezem, amivel sikerül megint fedetlenül hagyni legalább az egyik oldalt, és mielőtt még visszaránthatnám ő meg is ragadja a kezem. Meglep a kézcsók, mégha nem is érinti a kézfejemet igazán. Nem szoktam meg az ilyesmit, azt hiszem már lassan le se lehet vakarni a zavart mosolyt az arcomról.
- Diego, ez talán rövidebb, örülök, hogy megismertelek, még ha... így is. - teszem azért még hozzá. Hát szó se róla azért ez nem volt valami szokványos, nem szokta az ember csak úgy mutogatni magát másnak, azért mégis csak a többség akkor látja a felsőtestedet, ha... más helyzetben vagytok, bár tény és való, hogy most inkább csak erős sejtetésről volt szó. Még jó, hogy nem valami fürdőszoba, törölköző leesős jelenetet sikerült összehozni, azt hiszem akkor még most is vörös lenne az arcom. A kérdése meglep, de aztán leesik, hogy csend van.
- Igen, kérek, úgy egyszerűbb lenne. - bólintok egy aprót. Így is rendesen tocsogok, de az tuti, hogy úgy legalább nem kéne folyamatosan takargatni magam. Annyit viszont már most megteszek, hogy a cipőimből kibújok, mert rém kellemetlen, ahogy aszalódik a lábam a vízben. Aztán majd ha lesz szabad kezem, akkor el is pakolom a vízből. - És te honnan jöttél? Még csak most tanulod az angolt? - na igen, az utolsó hülye kérdés, ez egyértelmű, bár persze olyan is van, hogy valakinek csak nem jó a nyelvismerete, és már évek óta küzd vele, de az is benne van, hogy csak nem rég kezdte.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 7 Jún. - 16:05

Violet & Diego

Hát ez bizarr, de igyekszik nem kimutatni. Fogalma sincs róla, hogy milyen lehet minden nap új arcokkal találkozni, s nem tudni kik azok, akiket ismer vagy kiket nem. Ez a saját magát felismerni képtelen dolog pedig pláne olyan, ami megfekszi a gyomrát.
- Nem jó! – csúszik ki a száján őszintén. Rövid és tömör tőmondatokban egész helyesen képes beszélni, s bár nem elégedett a kommunikációval így, egyelőre ez is több, mint a semmi. Talán, hogyha tanult volna a húgával, amikor Primita még iskolába járt, akkor nem itt tartana. De ugye egy spanyol macsót nem fog a kishúga lenyomni, tehát el sem kezdett Primavera könyvei felett ücsörögni, ugyanis nem volt kíváncsi arra, hogy a lány mennyivel okosabb és tanultabb, mint ő. Mondjuk hogy is ne lett volna? Prima járt iskolába, ő pedig csak az első két évfolyamot végezte el. Utána autodidakta lett, de az idegen nyelveket így nem tudta elsajátítani.
- Nem az. Természetes! – enged meg magának egy szintén szemtelen megjegyzést, de továbbra sem vizslatja a lány melleit. Persze biztos benne, hogy tetszene neki a látvány, de nem faragták parasztnak, tudja, hogy hol a határ beszéd és cselekvés között.
- Képesség? – kérdez vissza enyhe értetlenséggel a hangjában. Még fejét is oldalra billenti, összevont szemöldökkel keresgél elméjében, hogy vajon honnan lehet ismerős számára ez a szó. Mintha az első napján hallotta volna, a professzor irodájában. Vagy az egy másik hasonló kifejezés volt? Gyanús, hogy ugyanarról beszélnek a lánnyal, lévén a miatt, a mi az és ez a képesség egy kérdéssorban esélyesen arra vonatkozhat, amit az előbb akart kifejezni. Szóval igen, a „tudom” nem a megfelelő szó arra, ami vele született.
Némiképp tanácstalanul tárja szét karjait – neki nincs mit takargatni, amúgy is félmeztelen, nem feszül hát rá áttetsző viselet – és fújtat egyet. Magyarázhat, de abból valószínűleg Violet nem sokat fog érteni.
- Elforduljak? – ragoz helyesen merő véletlenségből egy kérdést, úgy tűnik, hogy az udvariasság még a helyes nyelvtani szerkezeteket is elő tudja csalni belőle. Nem akarja, hogy a lány zavarban legyen beszéd közben a ruhái miatt. Ha odakint elhalna végre a szárítógép zúgása, akkor tudna neki felajánlani egyet a frissen mosott pólói közül, rejtegetendő csodás bájait, de így.. marad a kérdés és az esetleges cselekvés, hogyha Violet úgy dönt, hogy jobb szeretne Diego hátával társalogni amíg nem szalonképes a viselete.
- Születtem tudással. Nekem arc mindig egy. Első látsz, megjegyzel. Leszek húsz év múlva is egyforma. Neked. Másnak más.
Megvakarja a feje búbját, némileg idegesen túr bele a hajába. Ezt még spanyolul is nehéz lenne elmagyaráznia, nem hogy egy olyan nyelven, amit egy óvodás is jobban beszél, mint ő. Kérdőn néz a lányra – ha előzőleg Violet igennel felelt az elfordulásos kérdésére, akkor a válla fölött les hátra, hogy röpke ideig fürkészhesse a hölgy arcvonásait.
- Szép név! Violeta! – dicséri angolul, majd ismétli meg spanyolosítva. Végre valami, ami az anyanyelvén is hasonlóan hangzik, mint ezen a fránya idegen nyelven! Nagyon örül neki, ez hallatszik is hangjának tónusváltozásán. Akárhogy is, ha elfordult, ha nem, most visszafordul teljes testtel a lánnyal szembe, majd elfogadja a nyújtott kezet. Színpadiasságtól mentes természetességgel hajol le, s lehel csókot a kacsóra, ajkait hozzá nem érintve a lágy bőrhöz, épp csak simítva leheletével azt.
- Santiago. De beceszólítás a Diego. Amit szeretsz. – emelkedik fel, s árulja el saját nevét is. Közben a csend hangjai csókolják meg dobhártyáját, s ettől mosolyra fakad. Fejével a mosóhelység felé bök.
- Van tiszta, száraz póló. Felveszel? – ragoz nevetségesen helytelenül, de ismét csak nem veszi észre magát.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 7 Jún. - 15:28

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Pedig igazán igyekszem lassan beszélni, hogy tényleg megértse, hogy miről is van szó, és meg is csillan a remény, hogy érti, de aztán jön a nevetés és az igazi válasz. Még ennek ellenére is kénytelen vagyok elmosolyodni, hiszen egész könnyen kezeli, hogy fogalma sincs, hogy pontosan mit is magyaráztam, de talán csak kell egy kis idő neki, amíg sikerül ténylegesen mindent megértenie. Persze nekem is biztosan furcsa lenne ez az egész, ha történetesen nem én lennék, aki ezzel él már gyerekkora óta.
- Nem, magamat sem ismerem fel. - finoman megrántom a vállam. Nem olyan nagy dolog ez, mármint nekem már tényleg nem az, hiszen már elég régóta élek együtt vele. Nem ijedek meg reggel, ha a tükörbe nézek és nem az néz vissza, aki előtte este. Nem zavar már, végülis attól még ugyanúgy meg tudom csinálni a sminkem, vagy a hajam, nem jelent nagy gondot. Az ember nagyon jól alkalmazkodik, senki se gondolná mennyi mindent meg tudunk szokni, ha tudjuk, hogy nincs más választásunk.
Azt viszont nem igazán értem először, hogy miért kér bocsánatot, hiszen segített nekem, megoldotta a csapkérdést, nekem kéne elnézést kérnem, hogy miattam lett csurom víz. Aztán persze leesik, hogy miről van szó, amikor kifejti szavakkal, még ha azok kissé érthetetlenek is elsőre, de a mutogatás már mindent nyilvánvalóvá tesz. Lepillantok és akkor már sikerül felfogni, hogy tényleg finoman szólva is nem takarnak eléggé a ruháim. Egy pillanat alatt vörösre vált az arcom és ösztönösen fonom össze a két karomat magam előtt, főleg amikor még a szemtelen mosolyt is meglátom.
- Én... én nem tudtam, ez annyira... annyira kellemetlen. - nyögöm ki végül, és akármennyire is próbálom nem megy, hogy igazán viszonozzam a mosolyát, no meg a nevetését. Tökéletesen érthető, hogy nem ezzel nyitott, lévén én simán letámadtam az arca miatt, és már percek óta így állok előtte. Komolyan kész csoda, hogy azért időnként tartani tudta a szemkontaktust. Ha innen közelítem meg a kérdést, akkor egy szavam sem lehet, sőt talán még dicséretet is érdemelne. - Azt hiszem remekül nyitottam ezt az ismeretséget. - húzom el kicsit a számat, de aztán mégis megjelenik egy gyengécske mosoly az arcomon. Hát szó se róla, elárasztottam a fél konyhát, aztán letámadtam az arca miatt, végül pedig itt álltam előtte már mióta finoman szólva is nem valami illendő módon, bár ha jól sejtem akkor ez főként számomra volt kellemetlen.
- Tudod? Úgy érted, hogy a képességed miatt? Mi az? - oh hát azt hiszem érthető, hogy azonnal rákérdezek. Ez mégis csak olyasmi ami nem kicsit érdekel, hiszen emlékszem az arcára, ami még soha életemben nem fordult elő velem. Naná, hogy tudom, hogy miért történik ez most hirtelen, még akkor is, ha jó eséllyel szegény nem fogja tudni könnyen elmagyarázni, de majd nagyon figyelek. - Sajnálom, hogy eláztattalak. Vagyis a csap, de miattam és köszönöm, hogy segítettél. - mosolyodom el, most már egész szélesen, bár persze még mindig karba van fonva a két kezem magam előtt, mert hát a helyzet mellkastájékon változatlan, a blúzom ugyanolyan kellően áttetsző, mint pár perccel ezelőtt, és most így hirtelen nem fogok tudni másikat előrántani a semmiből. - Violet vagyok. - teszem még gyorsan hozzá, és automatikusan nyújtom is a kezem felé, újra sikeresen remek belátási lehetőséget biztosítva, de most már legalább egy fél pillanat múlva sikerült rájönni, hogy ezt nem kéne, és szépen vissza is rántom a kezem.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 6 Jún. - 22:34

Violet & Diego

Lassan beszél. Nagyon jó! Van legalább minek örüljön a meghallgatott szösszenet kapcsán. Mondjuk ez az öröm nem azt jelenti, hogy fel is fog minden szót. Elgondolkodva mérlegeli Violet mondatait egy darabig, majd megfontolt - Értem!-mel válaszol rájuk. Mindezt pedig szemöldökének enyhe összevonása és homlokráncolás követi, hogy aztán kibukjon belőle a vallomás.
- Cseppet sem értem! – öblös hangon felnevet, vidáman felvillanó fényekkel telik meg tekintete.
Próbálkozik, nem lehet mondani, hogy nem. Olyan, mint a jó diák, aki szajkózással szedi magára az információkat. Betegség – ezt érti. Arc – ez is rendben van. Vakság – nos itt vannak gondok, de azért nagyjából megtalálja rá a passzoló spanyol szót elméjében, s így el is tudja helyezni a fejében az értelmes szavak között. Minden szép és jó tehát, lassan azért felszáll a homály a képről. Ettől függetlenül mégsem jelentené ki, hogy minden szegmensét felfogta a dolgoknak. Főleg azért, mert sose hallott még olyan betegségről, hogy arcvakság.
- Magad sem? – kérdez, amint észreveszi a tükörbepillantgatást. Ösztönösen ő is megfordul az első alkalommal, amikor Violet belepillant a mögötte álló tükörbe, majd visszafordul a lányhoz. S ezen a ponton muszáj visszatérnie ahhoz a tényhez, hogy vizesek.
- Bocsánat.. – kezdi már rögtön mentegetőzéssel. Ez így annak tükrében, hogy nem mond mellé semmit, nem biztos, hogy érthető lesz a lány számára, ám igyekszik minél gyorsabban hozzáfűzni ezt követő szavait. Amint összeállnak fejében spanyolból angollá, készséggel meg is teszi.
- ..ha zavarban vagy, de a ruha nem takarózza a test neked.
Jelentőségteljesen saját mellkasa felé mutat két kézzel produkált gesztussal, célozva rá, hogy mégis hol nem takargatja Violetet a ruházata. Szemernyi fűszere ennek az egésznek, hogy szája szegletében megbújik némi szemtelen-ízzel átitatott mosoly is mielőtt mentegetőzni kezd.
- Nem néztem nagyon! – neveti el magát. Férfiból van, nem vakból, természetes, hogy odapillantott, de tényleg igyekezett úriember lenni és nem megbámulni a lányt. S mivel nem született tuskónak és képes észlelni a helyzet esetleges kínosságát Violet számára, igyekszik másfelé tekerni a beszélgetés kerekét.
- A tudom miatt lehet emlékszel nekem arc. – a tudom, vagyis a képessége. De mivel nem jut eszébe a képesség szó – sose tanulta – ezért nem is tűnik fel neki, hogy valamit furcsán mondhatott esetleg. Reméli, hogy a lány nem fog rákérdezni a képesség mibenlétére, mert azt nagyon nehezen tudná elmagyarázni ezen a nyelven. az viszont biztos, hogy még sosem örültek ennyire annak, hogy az ő arca nem feledhető. s ennek tud örülni. Mosolyát talán ezért nem lehet levakarni arcáról. Az sem érdekli, hogy átázott rajta a farmerja. Ez az iskola mégis jó valamire, a professzor szavait kezdi el is hinni, nem csak megérteni. Most legalább nincs benne a korcsság érzése, s ez földöntúli boldogsággal tölti el.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 6 Jún. - 12:58

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Tényleg nehéz felfognom a tényt, hogy ismerős az arca. Soha életemben senkinek sem volt ismerős az arca, soha életemben egyetlen tekintet sem maradt meg a fejemben. Senkié, tényleg senkié, ez most nem valami költői túlzás volt, ez a tény. Nem csoda, ha ezek után finoman szólva is döbbenten kezelem a helyzetet és talán nem a legjobban, legalábbis ha azt nézzük, hogy szegénynek tényleg fogalma sem lehet róla, hogy mégis mi a fene a bajom. Érthető, ő nem tudja, amit én tudok, én viszont azt nem tudom, hogy az egész miért történik. Nem hiszem, hogy hirtelen minden megváltozott és innentől más lesz majd az életem, az kizárt. Ez nem egy olyan betegség, ami csak úgy egyik pillanatról a másikra megváltozik, ezt az orvosok is megmondták. Nem is reménykedtem soha ilyesmiben, de mégis ez az egész most...
Sikerül szegényt annyira lefagyasztanom, hogy mázli, hogy legalább feláll és mire visszatérek már a mosdókagylónak dőlve vár, pedig hát neki is igazán elkélne valami száraz ruha, habár éppenséggel felül az ég világon semmi nincs rajta, amitől most csak azért nem jövök zavarba, vagy nem kalandozom el, mert túlságosan leköt ez az arckérdés. Tükröt keresek, hát naná, az segíteni fog, és sikerül is lelni egyet épp mögötte a falon. Elég az, hogy csak nagyjából pillantok bele és egyértelmű, hogy nem a betegségem múlt el nagy hirtelen, hiszen ugyanúgy ismeretlen arc néz vissza rám, aki istenesen el van ázva.
Ahogy beszél már-már szórakoztató, de most még ezen sem tudok igazán fennakadni.
- Nem kéne felismernem téged, senkit sem szoktam. Én... nem tudom megjegyezni az arcokat. - nem hadarok, mert még mindig elég erősen a tény hatása alatt állok, hogy egyértelműen most hogy visszajöttem is felismerem, és hogy igen találkoztunk egy pillanatra a folyosón, és most ezzel tisztában is vagyok. Fogalmam sincs, hogy szegény ennyiből érti-e, hogy mit akarok egyáltalán, vagy hogy hallott-e már ilyesmiről valaha is. Elég nehéz elvonnom róla a pillantásomat, hiszen ez mégis csak majdhogynem sokkoló. Hozzászoktam már az évek alatt ahhoz, ami nekem jutott és most legszívesebben a nyakába ugranék, mert ez valami fantasztikus, számomra legalábbis tényleg nagy dolog.
- Van egy betegségem, az a neve, hogy arcvakság, és... e miatt nem jegyzek meg senkit, de téged igen. Emlékszem rád és ez... kicsit... na jó, nem kicsit, nagyon döbbenetes. - teszem még hozzá, mert bőven van rá esély, hogy az előbbiek alapján talán még nem világos neki, főleg, ha gondjai vannak a nyelvvel, ami azért csak eljutott ám a agyamig, és ezért próbálok valamelyest lassabban beszélni, bár ez most amúgy is megy, hiszen még nekem is fel kell fognom ezt az egészet. Időnként még továbbra is a tükörbe pillantok, de ott marad ugyanaz, ismeretlen tekintet, az övé viszont semmit sem változik, egy pillanatra sem.

Tárgy: Re: Mosókonyha Csüt. 5 Jún. - 22:27

Violet & Diego

A művelet sikerességének hála a víz elállt ugyan, de a mosókonyha hátsó helységében nem lett tőle kevesebb a folyadékból. Diego kissé tanácstalanul szemléli meg a környezetét, majd egy legyintéssel hagyja a dolgot annyiban, konstatálva magában, hogy nincs az a felmosórongy-mennyiség, amivel hamarjában fel lehetne itatni mindezen vizet. Visszavándorol pillantása a hölgyre, s bár még mindig igyekszik kerülni annak a blúznak a megtekintését, nem túl sikeres a művelet. Igazán sejtelmes képet kap Violet felsőtestéből, s bár nincsen ellenére egy szép nő látványa, azért mégis egy kicsit megzavarja ez a helyzet. Az ok erre nem más, mint az, hogy amikor az ember fia mosni jön, nem számít rá, hogy nedves ruhájú tündérekkel találja szembe magát.
Szólna ő, hogy mi a helyzet azzal a felsővel, de úgy meglepik a lány elképedt szavai, hogy még térdeléséből is elfelejt felkelni. - Igen! – présel ki magából egy angol szót, s már készül, hogy magyarázza nyelvi nehézségeit, amikor a szőke ciklon felszólítja, hogy váljon sóbálvánnyá. Nos, ezen ne múljék, ennyit igazán megtehet! De azért amíg Violet távozóra fogja, mégis feltápászkodik a földről, hogy legalább ne tetézze nadrágjának csuromvizességét azzal, hogy a tócsában tesped teljes átéléssel.
Álló helyzetben, a megtépázott mosdókagylónak háttal nekidőlve várja, hogy asszonya és parancsolója – kisasszonya, hölgye.. megannyi kifejezés eszébe jut a nőkkel kapcsolatosan, s meglepő módon nagyobbik hányada ezeknek angol nyelven kúszik elméjébe – visszatérjen.
Nem érti. Hát ő sem. Lehet, hogy nyelvi nehézségeivel nincsen egyedül, de ha ez így van, akkor elég szépen fogja egyik vak vezetni a másik világtalant. Hogy is van az a mondatszerkesztés? Á, tenni rá! Mondja, ahogy eszébe jut.
- Előre is nem haragud, nincs jó beszél ebben a nyelv nekem.
Fogalma sincs róla, hogy milyen röhejesen hangzik, ahogy próbál összefüggő mondatokban makogni. Rámosolyog Violetre, s bár tudja, hogy nem illik, mégis csak rá-rápillant a lány felsőtestére. Az a blúz.. kínzás!
- Mit nem értel? – kérdezi enyhe értetlenséggel mély, selymes tónusú hangján. Annál nagyobb úriember, semmint, hogy beszélgetőpartnerét eszelősnek tartsa, de azért elgondolkodik azon, hogy mikor lehetett utoljára, amikor megolajozták a lány agyi fogaskerekeit.
Rá kéne terelje a témát a vizes ruhákra, így illene. De jelenleg annyira lefoglalja, hogy megértse azt, amit a másik sem ért, hogy el is szakad az öltözékek kérdéskörétől. Persze a látvány.. na az másik lapra tartozik. Attól úgy próbál tartózkodni, hogy csokoládébarna tekintetével a lány pillantását rabolja el. Így legalább nem kalandozik olyan tájakra, ahová nem kellene.
- Találkoztunk, rövid volt. De igen. – enged meg magának egy újabb mosolyt. Nagyon kíváncsivá tette ez az egész ne mozdulj-nem értem történet, érdeklődve várja hát a lány válaszát, s közben reméli, hogy Violet nem fog hadarni, mert akkor esélye nem lesz, hogy dekódolja a mondanivalót.

Tárgy: Re: Mosókonyha Csüt. 5 Jún. - 22:00

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Azt hiszem ez nem teljesen az én napom, még soha életemben nem törtem le egyetlen csapot sem. Persze, ha akartam volna biztos meg tudom oldani magamtól is, de hát nem akartam! Nagyon szorult, és képtelen voltam megnyitni és... igazán nem az én hibám. Most pedig nem tudom mit kezdjek vele, és egy pillanat alatt ázok el, mintha csak beálltam volna ruhában a zuhany alá, pedig semmi ilyesmire nem vetemednék, főleg, akkor ha valaki megláthat így. Nem is hallom meg először, hogy valaki érkezik, tehát eszembe sem jut hátrafordulni, csak továbbra is félig csukott szemmel, félig elfordított fejjel próbálom leállítani a víz zubogását, de csak annyit érek el vele, hogy már kb. minden létező négyzetmilliméterem egy merő víz és körülöttem is áll a padlón már a tócsa. Azt hiszem ennek nagyon fognak majd örülni, bár egy ilyen suliban csak van olyan, aki tudom is én... képes lepárologtatni a vizet.
Aztán meghallom a hangot, és próbálom közben kipislogni a vizet a szememből, bár nagyon nem sikerül, és egy mukkot sem értek a spanyolból, mert ha jól sejtem az. Nem vagyok egy nyelv zseni, de azért ezt kb. le tudom szűrni. Persze miután nem értem, hogy mit mond, ezért továbbra is próbálom visszatartani a vizet - továbbra is teljesen sikertelenül - amíg ő szerszám után kutat nagy erőkkel, vagy hát legalábbis ezt tudom betippelni, amikor oldalra pillantva látom, hogy hol matat. Az újabb szavakat persze megint nem értem, de a franciakulcsot felismerem annyira, hogy felfogjam arrébb kellene talán mennem. Így hát így is teszek. Most érzem csak igazán milyen mennyiségű vizet sikerült összeszednem. A hajamból szó szerint csavarni lehetne és persze a ruhámból is, a cipőm pedig konkrétan tocsog annál a pár oldalazó lépésnél,amit megteszek, aztán csak meresztgetem a nyakam, amíg az egyébként lassan bennem is tudatosuló meztelen felsőtestű srác... pasas - annyira nem láttam az arcát - próbálkozik.
Végül a víz feláll, én pedig már épp szólni akarnék, hogy óvatosan, de végül nem fejeli le a mosdókagyló szélét, pedig elég nagy esély volt rá, hogy ilyesmi megtörténhet, de csak megússza. A kérdésre újfent csak kissé hunyorogva nézek rá, mert nem értem a spanyolt, ellenben az angolt már igen, viszont... még így se kap választ, ugyanis konkrétan szó szerint döbbenten meredek rá, mint aki minimum szellemet lát. E miatt nem esik le a tény, hogy az átázott ruha enyhén szólva is lazán áttetszővé vált, legalábbis a felsőm, mert hogy a farmer azért nem olyasmi, ami egykönnyen ilyesmit művel, ellenben az az amúgy ujjatlan tört fehér blúz, ami most szépen a testemhez tapad... De számomra most nem ez a lényeg, hanem a tény, hogy konkrétan láttam már az arcát, hogy... tényleg láttam már és hogy tisztában is vagyok vele és biztos, hogy talán egy-két hete láttam őt a folyosón, és... ez mégis hogy lehet?
- Téged már... láttalak. Felismerem az arcod. - jó azt hiszem, hogy egy átlag ember számára ez nem lenne olyan nagy cucc, tehát jó eséllyel fogalma sincs, hogy mi a fenéért nézek rá így, és hogy mit makogok, mert hát ez egy iskola, sokan futnak össze másokkal, és akkor emlékeznek rájuk, de én nem szoktam. Soha senkire nem szoktam, ő viszont egyértelműen megmaradt a fejemben. Még saját magamat sem ismerem fel a tükörben, őt viszont igen! - El ne mozdulj! - nem tudom, hogy elég lenne-e az, ha csak becsuknám a szemem. Elfordulok, sőt inkább ki is megyek, és hagyok pár pillanatot, amíg végül vissza nem térek, de akkor is meg van, akkor is ugyanúgy megmarad az, amit előzőleg is láttam, pontosan ugyanúgy. Elkerekedett szemmel meredek rá. - Nem értem... - jó eséllyel szegény még annyira sem, mint én.

Tárgy: Re: Mosókonyha Csüt. 5 Jún. - 18:57

Violet & Diego

Tökéletesen unalmas egyszerre várakozni és tanulni is. Hiába legyen szorgalmas, jóeszű valaki, ettől még a nyelvtanulás nem válik izgalmasabb elfoglaltsággá. Valahol az időjárás és a ruhaneműk között unja meg a magolást, s teszi félre a vaskos „Angol kezdőknek!”-et. Tekintetét a mosógépre veti, mintha abban reménykedne, hogy amaz már lejárta magát. Persze nem süket, hallja ő, hogy még igencsak forog benne a dob, de valamivel le kell foglalja magát.
Már majdnem visszaveszi ölébe a nyelvkönyvet, amikor prüszkölés és heves vízcsobogás hangja üti meg a fülét. Csodálkozik, nem kicsit azért, mert amikor bejött nem észlelte senkinek a jelenlétét itt. Vajon ennyire belemerült volna a tanulásba, hogy fel sem tűnt neki, ahogy valaki beszambázott ide? Nem tudja. Mindenesetre a kőszoborként való ücsörgésnél az is jobb, ha utánanéz ennek a dolognak. S különben is, az a prüszkölés és a csobogás nem hangzik túl jól. Lehet, hogy valakinek baja esett, azt meg nem szeretné tétlenül végigülni a szomszédos helységben. Nem olyan fából faragták.
Lendületesen kel fel a földön való ültéből, s indul meg a hátsó helység felé. A kabaréba illő jelenet egy szemernyi nevetést sem csal elő belőle, fejében azonnal beindulnak a fogaskerekek.
- Mia Madonna! – szalad ki a száján spanyolul a felkiáltás, majd ezt még több anyanyelvén születő szó is követi. Heves fejkapkodással térképezi fel a terepet, próbál rájönni arra, hogyan szabadíthatná meg a hölgyet szorult helyzetéből. Szorult. Szorult! Ez az!
Egy egyedül élő férfinak, legyen az még akármilyen csekély ideje nagykorú, elég sok mindent meg kell tanulnia a ház körül elromolható dolgok megszereléséről. Így esik, hogy amint észrevesz a sarokban egy ott felejtett szerszámos ládát, már tudja is, hogy mit keressen benne. Közben persze a fürdőző szirénnek spanyolul elmondja, hogy nem kell aggódnia, mert mindjárt segít rajta, ám tökéletesen nem tűnik fel neki jelen helyzetben, hogy itt legott nem szokták érteni, hogyha anyanyelvén beszél.
Pár pillanat csak ameddig a kutatás tart, s siker koronázza azt egy franciakulcs személyében. Diego azzal lép violet mellé, majd miután szépen megkéri – szintén spanyolul – hogy fáradjon odébb, a tettek mezejére lép. Nem durván, de jelentőségteljesen tolja el a fiatal lányt a fröcskölő csap elől, majd mit sem törődve azzal, hogy mennyire lesz vizes, szakavatottnak nem nevezhető, de mégis egész hathatós mozdulatokkal elszorítja a meglelt szerszám segítségével a golyós csapot. Elég régen nem lehetett már használva, mert rettentően szorul, de azért csak megküzd vele. Igaz, hogy addigra már úszik minden isten haragja is, de annyi baj legyen!
Ázott ürgeként emelkedik fel térdelésből, s csak kis híja van annak, hogy a mosdókagyló szélébe bele nem fejel.
- Jól vagy? – szalad ki száján megint csak spanyolul a kérdés, melyet azért a hirtelen támadt víztelenségben azért képes angolra váltani.
- Jól vagy? – kérdi hát újra, majd mivel nem tartja illendőnek, hogyha beszéd közben nem néz a partnerére, továbbra is Violeten tartja tekintetét, de igyekszik kínosan ügyelni arra, hogy csak a lány szemeibe nézzen. Ugyanis a ruhája.. nos.. nem lett a víztől szemérmes viselet.
Bár nincs itt régóta, de erre a lányra mintha határozottan emlékezne. Alig egy hete lehetett itt, amikor összetalálkoztak a folyosón. Persze nem beszélgettek, de ettől még úgy sejti, hogy a lány rápillantott, s ha ez így volt, akkor ideje utánakutasson a fejében annak, hogy milyen arcát is mutathatta neki. Mintha akkor borostásabb lett volna. Mindegy, nem volt a találka évekkel ezelőtt, úgyhogy jó eséllyel hasonlít még mindig két héttel ezelőtti önmagára. S a Professzor különben is megmondta, itt nem kell szégyellje a képességeit.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szer. 4 Jún. - 23:25

Diego & Violet

Water... water everywhere!

Bár csak mondhatnám, hogy képtelen vagyok kiverni a fejemből xy arcát, de ez most sincs így. Persze azt hiszem kedvelem Willt, annak ellenére, hogy az bizonyos első randiféle nem sikerült épp a legjobban, hiszen sikerült elüttetni magam, vagyis inkább elütöttek, nem én tehettem róla, de azóta nem keresett. Lehet, hogy ennyi volt, vagy a nagynéném csak nem adta át az üzenetet, mert kissé úgy éreztem morcos volt, amikor elmeséltem neki a dolgokat. Egyébként is Will Peekskillben él, én pedig elég kevés időt töltött ott, amióta a suliba járok, és még csak ha akarnám sem tudnám felidézni az arcát, pedig... tényleg próbáltam! Többször is, de nem megy, akármit is teszek. Alkalmazkodni kell ahhoz, ami van, ez pedig a suli. Igyekszem én ismerkedni és beilleszkedni, de továbbra is inkább elkerülöm a többieket, mert egyszerűbb, mint elmagyarázni, hogy másnap már gond nélkül elmegyek majd mellettük a folyosón, mert egyáltalán nem ismerem majd meg őket. És nem, nincs kivétel. Hányszor hallottam már ezt a kérdést! De mindig ugyanaz a válsz, hiába szeretnék mást mondani. Ezért is keveredek már megint olyan helyre, ahova nem járnak azért tömegesen. Na jó, nem teljesen ezért, és nem is e miatt ömlik most a víz.
Nem... nem lesz ez így jó! Én csak éppen hogy annyit akartam, hogy megmosom a kezem, mert a társalgóban valami ismeretlen eredetű anyagba tenyereltem bele - nem akarom tudni, hogy mi volt - és egyértelmű volt hogy itt majd lesz egy csap, vagy akármi. Ez még eddig nem is gond, de ami ezek után történik... Nem is hallom meg, hogy valaki közben érkezik és még mosást is indít el, mert a csapok kissé el vannak választva a mosógépek részlegétől. Szóval mikor már nagyjából tíz perce súrolom a kezemet, de még mindig élénk piros a tenyerem, na akkor adom fel. A csapot viszont nem sikerült elzárni, és odaát pillanatok múlva már csak egy prüszkölő felkiáltást lehet hallani, miután az erőlködésnek hála végül letörik a helyéről a csap, a víz pedig úgy ömlik az arcomba és a ruhámra, mint annak a rendje. Ösztönösen próbálom a kezeimmel óvni magamat, ami persze kb. semmit sem ér, hiszen nem vonok fel így pajzsot magam elé, a víz ugyanúgy szépen átszökik az ujjaim és a karom között, hiába próbálok alig odanézve eljutni a csap elzárásáig, ami persze kizárt miután letörtem a helyéről. De az biztos, hogy egy külső szemlélő számára ez a helyzet akár még határozottan kabaréba illő is lehet, bár tuti, hogy nem fogom jó néven venni, ha esetleg nevetést hallok meg a hátam mögül.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szer. 4 Jún. - 18:14

Violet & Diego

A napok óta felgyűlt szennyessel való küzdelem minden férfi számára kihívást jelentene. A közhiedelmek szerint egyik tagja sem tud az erősebb nemnek válogatni a színek között, az anyagok finomságára teljesen immúnisak és akkor még nem beszéltünk a mosógép beállításairól! A társadalom és azon belül is a nők szerencséjére azonban akad olyan példány, aki képes elsajátítani a mosás minden fortélyát. Diego Velazquez is közéjük tartozik. Az egyedüllét sok mindenre rákényszeríti az embert, s ő amióta az eszét tudja, mindig egyedül élt.
A folyosókon keresztül-kasul nem szégyell megrakott szennyestartó-kosárral közlekedni. Útja közben egyetlen zoknit, vagy alsónadrágot sem hagy el, pólói és ingei is biztonságban megérkeznek a Mosókonyhába, ahol is nem sokkal belépte után válogatni kezdi szín szerint a ruhákat.
Maszkját nem viseli, nem is hozta el. A professzor szerint itt mindannyian egyformák és egyenlőek, nem kell elfojtsa a képességét. Persze tart még tőle, hogy talál valakit, aki gyermekkori arcát fogja látni rajta, de egy férfi nem fél, így ez irányú rettegését nem osztotta még meg senkivel. Bár, ha jobban belegondol, ugyan kivel tette volna? Azon kevesek közé tartozik, aki nem igazán beszélgetett társaival az elmúlt hetekben. Nem egész egy hónapja van itt, ideje legnagyobb részét egyedül töltötte ezalatt. Megszokásból.
Kék a zöldhöz és kékhez kerül, fekete és szürke pedig összeházasodik kupacolás közben. Más színeket nem nagyon hord, esetleg még fehéret, de azokat nem hozta el. Egy nap két adag kimosására bőven elég.
A kékek már a szárítóban forgolódnak, amikor eszébe jut, hogy a sötét mosáshoz van még rajta pár darab, amit bedobhatna. Mivel úgysincs itt senki, s különben sem vetekszik közszeméremsértéssel az, amit tervez, alulról megfogja viselt, fekete pólójának anyagát, s a fején áthúzva leveti a ruhadarabot. Már megy is a gépbe, ahogyan zoknijai is követik ezt a példát. Marad hát a mosókonyha magányában mezítláb és félmeztelenül, egyszerű, kissé koptatott szárú farmernadrágban, melyet egy fekete öv fog oda csípőjére. Szereti ezt az ejtett fazont, bár szó, ami szó, ő nem az az „alsónadrágot ki” típus. Ki nem állhatja, hogyha valakinek kivillan az alsója a nadrág korca fölött. A kőműves dekoltázs a nőknek sem áll jól, de a férfiak részéről meg egyenesen undorító.
Amíg várja, hogy lejárjon a mosás illetve megszáradjanak a már kitisztított ruhadarabok, ledobja magát a földre, hátát a falnak veti és felhúzott térdeire támasztott alkarral lapozza fel a könyvet, amit idáig magával hozott. Ha már itt van, iskolába jár, hát tanulnia sem ártalmas. Az angol úgyis ramatyul megy neki, a nyelvkönyv tehát nem csak unalmát űzi el, hanem még hasznos elfoglaltság is arra az időre, amíg a géprabszolgák elvégzik helyette dolgukat.

Tárgy: Mosókonyha Szomb. 7 Szept. - 11:16

A mosókonyhában található meg körülbelül minden, ami háztartási gép, és nincs lent a konyhában. Ez azt jelenti, hogy négy jól megtermett mosógép található itt, hiszen a diákok maguk mosnak, valamint két mosogató pult, ahol az esetleges edényeket lehet elmosni, ha a konyhában nem lenne hely. A mosógép mellett van két ruhaszárító is, szintén gép, illetve kihajtható szárítók is, amire teregetni lehet. Egy nagyobb szekrényben mindenféle mosó és takarítószerek találhatóak, mellette sorban vödrök, felmosórongyok, így ez a hely egyben a vegyszeres, tisztítószeres raktár is. Partfisok, felmosórongyok, szappanok. Ha esetleg valaki kézzel szeretne mosni, ahhoz is talál felszerelést. Van mosószappan, lavór, meg amire csak szüksége lehet.

írta James "Logan" Howlett

Tárgy: Re: Mosókonyha