Chelsea botanikus kert

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert Kedd 22 Júl. - 14:12

Duncan & Imogen

Fel sem merül bennem először, hogy félreértésről van itt szó, egyszerűen kiborít a tény, hogy az igazgató ilyesmit szervezett össze. Nem volt szó arról, hogy valaki mást küld maga helyett, ez egyszerűen nem lehet! Már így is tudom, hogy hibáztam, hogy nem kellett volna, de nincs visszaút így utólag, viszont mindezek után nem engedek még többet, nem fogom hagyni neki, hogy még többet elvegyen, csak mert kiszolgáltattam magam. Az alku nem ebből állt, nem és... kész! Nem megyek bele, akkor sem, ha... ha ezzel az állásomat kockáztatom. Majd kitalálok valamit, kell hogy legyen megoldás. Ellenben a fickó szavai azok már egyre furcsábbak. Kétkedve nézek rá, ahogy végre hajlandó vagyok megállni.
- A férjem? Mégis miről beszél? Nincs... nincs férjem. - ezt mondta volna neki? Nem hiszem, miért tette volna? Ennek semmi értelme. Figyelem, ahogy leül, de én erre egyelőre még nem veszem rá magát. Mosolyog és nem látok semmi olyat az arcán, ami arra utalna, hogy... azért lenne itt. Ismerem már túl jól is a férfiak kiéhezett tekintetét és rajta semmi ilyet nem látok. Olyan érzésem van egyre inkább, mintha itt valami nagy félreértés akarna kerekedni, vagy igazából már meg is történt a dolog.
- De nem... nem küldött, azt hittem önt küldte maga helyet... valaki. - azt hiszem sikerül végül tökéletesen elbizonytalanodnom, mert az egész helyzet furcsa és egyben zavaros is. Egyértelműnek tűnik, hogy félreértésről van szó, hogy ő nem miattam van itt, mint ahogy én sem miatta, de akkor hol lehet... ő? Nem jön, vagy talán jött, de meglátott mással és...? Összeszorul a szívem. Talán csak nem jött, mert ha másról van szó, ha látott, ha azért nem jött ide, mert abból baj lehet, akkor tényleg bajban vagyok. Nem akarom elveszíteni a munkámat, nem akarok még több szégyent csak mert... mert nincs más választásom.
A kérdésére végül megrázom a csak a fejem és nagy nehezen rászánom magam, hogy egy biccentés után leüljek mellé. Immár egészen biztos vagyok benne, hogy félreértésről van szó, ha még sem, akkor ez egy nagyon csúnya átverés.
- Imogen Brightmore és... csupán egy találkozóm lett volna itt, de biztos, hogy nem önnel. Bár azt hiszem, akire vártam már nem fog jönni. - halkan sóhajtok egyet. Az igazgató bármennyire is rémes ember, attól még nem arról híres, hogy ne érne időben oda valahova, ha egyszer megígérte. Nem tudom, hogy mi az oka, de persze a legrosszabbtól félek. Ha elveszítem a normális állásom... az egyetlen kapaszkodót egy értelmes életbe, azt nem tudom, mégis hogyan tudnám elviselni. - És ha jól sejtem ön sem épp rám várt, bár az már egyértelmű, hogy egy úrra. - teszem még hozzá. Igazán kellemetlen lenne, ha teszem azt a drága igazgató két találkozót beszélt volna meg egy azon helyre és időpontra, de ennyire csak nem figyelmetlen.

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert Hétf. 21 Júl. - 12:00

Imogen & Duncan

Kezdek türelmetlen lenni, igaz, hogy ez a munkám, de feleslegesen nem szeretek kiszállni, lehetne millió más, értelmesebb dolgom is. Itt talált a reggeli napfény, igazán szívesen elgyönyörködöm a virágokban, megfigyelem a járókelőket, néha találgatom is, hogy kit mi hozott ide, eme festői tájra, tekintetem alkalmasint visszasiklik a fiatal nőre, aki talán azért van itt, hogy elnyerje a szimpátiám a férje ügyében? Hah, ez teljesen felesleges, pénzért, megbecsülésért dolgozom, vagy olyan szívességért, amelyet a jövőben róhatnak le, nem a testi örömök buja élvezetéért. Nem mondom, igazán csinos a hölgy, de oly zavar ül az arcán, hogy biztosan nem a romlott káosz virágai közül való. Felvonom a szemöldökömet, talán kényszerítette volna az ura, hogy ezt tegye? Ha ez így van, nem is fogom a becstelen fajankót védeni, én magam adom fel a Scotland Yardnál. Hallgatásomat csak akkor veheti meg, ha valami igazán lenyügöző ajánlattal áll elő ezek után, ha még arra sem volt képes, hogy szembenézzen velem, a saját védőjével. A nő azonban egyre távolodni látszik, még nekem kell utánaszólnom. Nos igen, érthető a zavara, ő aztán ezek szerint nem tehet semmiről. Nem fogadja el a kezemet, csak sarkon fordul, oldalra döntöm a fejemet, és élesebben szólok rá, de annyira nem, hogy mások ne hallják meg.
- Madam, mit képzel rólam? Nekem kéne zavarban lennem, valóban nem erről volt szó. Hol van a férje? Őt vártam ide. – Húzom fel a kesztyűmet, és gyújtok rá egy cigarettára. Leülök az egyik padra, keresztbetéve rajta a lábam. Ha visszapillant a válla felett, csak a derűs, baráti szempárommal találkozhat, nem ül benne kéjes vágy szele, csak kicsit értetlenség.
- Hogyan mondjam el neki hölgyem, hogy ha nem jött el, és Önt küldte maga helyett? – Mosolyodom el kimérten, és kifújom a füstöt. Ezzel most már egyértelművé tettem, hogy akiről beszélünk, vélhetően nem ugyanaz a személy. Ezt én még nem tudom, de abból, amit most elmondtam, számára egyértelmű lehet, hogy a megbízónk személye ezúttal teljesen más, egyszerűen két idegen vagyunk, akik túlságosan nagy általánosságban beszéltek egymással, így történhetett a félreértés.
- Duncan O’Conell vagyok asszonyom. Ügyvéd. Kezdek attól félni, hogy elbeszélünk egymás mellett. Talán nem velem óhajtott találkozni? – Nem állok fel, mert akkor talán még el is szalad, de a cilinderem megemelem előtte. Talán így megmaradok udvariasnak, mégsem zihálom szét a maradék önbecsülését.

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert Csüt. 17 Júl. - 10:35

Duncan & Imogen

Nem erről volt szó, nagyon nem erről! Már mag a tény is rettenetes, hogy lényegében kiszolgáltattam magam neki, hogy elfogadtam a lehetőséget, amit kínált. Nem kellett volna, nem szabadott volna, de már késő, miután egyszer megteszel valamit, amit nem szabadna, utána már könnyen zsarolhatóvá válsz. Azt tehetnek veled, amit akarnak és ez ellen nem léphetsz semmit. Most pedig sejtelmem sincs, mit kezdjek a helyzettel. Tökéletesen össze vagyok zavarodva és ez látszik is. Itt egy férfi, egy idegen férfi, akihez semmi közöm. Le tudom vetkőzni a gátlásaimat, le tudom vetkőzni azt, aki vagyok, de csak akkor ha... én magam döntök így. Éjjel, egyszerűen félreteszem az igazi valómat, mintha nem is lenne. Imogen Brightmore megszűnik létezni röpke néhány órára, elsüllyesztem a szégyennek és a bánattal együtt valahova mélyre és nem marad más csak Annabell, aki mindent kibír, aki minden elvisel, aki nem szól egy szót sem, ha valami nem tetszik neki, aki úgy tud tenni, mintha az élet szép lenne és nem állna másból csak szórakozásból. De most én vagyok itt, én aki nem szokta ezeket a dolgokat keverni és ezért vagyok annyira ledöbbenve, ezért nem tudom, hogy mit kezdhetnék most az egésszel, ezért nem tudom, hogyan kezeljem le a helyzetet, ezért fordítok azonnal hátat, amikor meglátom és szabadkozva kérek elnézést. Tudom, hogy következményei lesznek, de attól még nem érdekel a dolog, most... most nem. A szavaira torpanok csak meg. Megfordulok, de tartom a kellő távolságot és eszem ágában sincs elfogadni a kezét. Csak megrázom újra a fejem, mintha már csak erre lennék képes és újra próbálok szavakat összeszedni, kipréselni magamból, ami persze cseppet sem megy könnyen.
- Én nem, de... nem erről volt szó. Mondja meg neki, hogy én nem ezt vállaltam. Már így is többet akar, mint amiről szó volt és... és nem vagyok hajlandó... erre nem! - határozottabban próbálok megszólalni, de mégis csak a reszketeg hang marad, akármennyire is igyekszem, hogy ne ez legyen, de nem megy más, akármennyire is próbálom. Abszurd ez a helyzet és mi van, ha ezzel elvágom magam? Ismerem azt a férfit, ismerem a színház igazgatóját, tudom, hogy mire képes, és ha arról van szó, akkor az egész életemet megnehezítheti, az egész életemet tönkre teheti, elvághat attól, hogy valaha is értelmes munkám legyen. Egy pillanatra eszembe jut a nagyképű Gareth, de... de nem ismerem, nem kérhetek segítséget egy vadidegentől és egyébként is nekem is van adu a kezemben. Ott a családja, csak ki kell tálalnom, csak el kell mondanom az egészet. Rá... rá is lehet hatni, olyan nincs, hogy ne lehessen!

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert Szer. 16 Júl. - 11:41

Imogen & Duncan

♫ The Point of No Return ♫
Burkoltan ásitozgatok, a hosszas éjszakázások azért le tudnak fárasztani, még engem is. A testem alapján sebezhetetlen vagyok, ettől még nem ártana pihennem néha, feltöltődni, mert annak semmi értelme, hogy úgy lefárasszam magam, hogy még az amúgy briliánsnak gondolt elmém is felmondja a szolgálatot. A mai éjszakázást kihagyom, de ezt már annyiszor megfogadtam. Délután úgyis felfrissülök majd egy zuhanytól, aztán a kora este már az utcán fog találni, és a mulatónegyedet célzom majd meg. Bernardo annyiszor szokott rám nézni rosszalóan, hogy ennyire nem kéne két végén égetnem azt a bizonyos gyeryát, viszont ha nem szolgálom megfelelően az indián istenséget, akkor talán nem is vagyok méltó a hatalmára, és még csak az kéne, hogy elveszítsem az adományát.
Az időjárást már megszoktam, tehát nem mondhatom, hogy még inkább lehúzza az energiámat. Körbenézek, azt is el tudom képzelni, hogy az illető, aki majd a védencem lesz, egyszerűen elmenekült a városból. Feladta, legalábbis ezzel azt bizonyítja, hogy bűnös. Igen kár, vélhetően engem fognak elővenni ezzel kapcsolatban, áldom az eszem, hogy csak akkor jelentem le a kamaránál, hogy hivatalosan is képviselem, amikor már tökéletesen megbizonyosodtam róla, hogy meg tudja állni azt, hogy ne csináljon őrültségeket. Ez itt egy eleve veszett ügy lett volna, én pedig nem szoktam alulmaradni. Talán ha egyszer sikerült, másnap az ügyész vérbe fagyva találták, minő kár, hogy nekem volt alibim aznap éjszakára. Azért az üzenetemet megkapta, hogy ellenem senki nem nyerhet, így vagy úgy, de én fogom győztes mosollyal elhagyni azt a bizonyos termet, legyen szó tárgyalásról, vagy éppen arról, hogy ki élhet, ki nem, mind az én kegyelmem kezében vannak.
Aztán megjelenik egy fiatal nő. Furcsállom a dolgot, nem erről volt szó. Amennyire én emlékszem, a kamarában annyit mondtak, hogy erőszak a családban, ahol egy féri az elkövető. Gyilkossági kisérlet, megpróbálta megkéselni a feleségét. Ha ez a hölgy lenne az, akkor hogyan poroszkálhat ennyire egészségesnek tetsző állapotban? Vagy a legjobb barátnő jött mindenkit képviselni? Az egésznek semmi értelme, hiszen nem lehet képes következetesen elmesélni mindent, kivéve ha ott volt, de az érzések közvetítésére nem lehet megfelelő. Ahhoz testközelből kellett érzékelnie mindent.
- Na de hölgyem, ne az utolsó pillanatban gondoljuk már magunkat, ha már idefáradt, akkor nagyon is kiváncsi vagyok. – Veszem le a kesztyűmet, hogy kezet nyújtsak, bár ő csak a ruhadarabtól megszabadulást láthatja, mert gyorsan táhat is fordít.

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert Szomb. 12 Júl. - 14:31

Duncan & Imogen

Nem szeretem a komor londoni napokat, amikor tudjuk, hogy a nap valahol megbújik a felhők mögött, de azt is, hogy semmi esély rá, hogy áttörjön, hogy láthassuk újra, és azt se tudhatjuk mikor lesz erre egyáltalán esély megint. Igazából egyáltalán nem szeretem ezt a várost. Talán régen még gondoltam rá, hogy elmegyek, akkor amikor még nem volt itt az én egyetlen drága kincsem, akkor amikor még nem volt meg az állásom, és mindez nem láncolt ide végleg. De már van, már nincs más, mint hogy elviseljem az ilyen napokat is, mint hogy tudjam nem kell azért letargiába kerülni, mert az időjárás ellenünk van. Vagyis... nem jól fogalmaztam. Nem azért kell letargiába kerülni, erre rengeteg más is lehetőséget ad, rengeteg más is kiválthatja, nem csak a rossz idő.
Most sincs épp a legfényesebb kedvem és a borongós időjárás, az enyhe köd csak még egy lapáttal rátesz a hangulatomra. Próbáról jövök, és sajnos tisztában voltam azzal, hogy ha egyszer igent mondok, akkor ez lesz a vége. Van, hogy egy nőnek nincs más lehetősége, nekem pedig kell a pénz. Előrébb lépek, az plusz fizetést is jelent, akkor is, ha tudom, hogy a színház igazgatója talán már másokkal is megtette ezt és abban sem vagyok biztos, hogy nem csupán hiteget-e. Persze körültekintőnek kell lennünk, hiszen családja van, feleség várja otthon és ha jól tudom, akkor még egy fiú is, talán négy éves. Ide beszéltük meg a találkozót, aztán gondolom majd egy kis hotel következik, álnéven, ahogy az lenni szokott. Ezt már tudom az éjszakai életből, csak a nappalival még olyannyira nehéz ezt összeegyeztetni. Nem újdonság Annabellként, megszokott már az idegen ujjak érintése, de így... még most sem tudom, hogy jól döntöttem-e. A hegedű még nálam van, hiszen rengeteg gyakorláson vagyok túl. Talán egy normális világban, talán rendes körülmények között akkor is elő léphettem volna, ha csak eleget dolgozom érte, ahogy teszem évek óta. De ez nem egy normális világ, mint tudjuk, itt nem hullik az öledbe semmi, itt olyat is meg kell tenni, amit igazán nem akarsz. Nincs választás.
Halk léptekkel sietek végig a kert határában húzódó kis ösvényen, majd amikor meglátom a lovaskocsit persze azonnal arra asszociálok, hogy már itt is van, hogy ő ért ide előbb, pedig igazán siettem, bár négy keréken érthető, hogy gyorsabb, mint nekem gyalog. Határozottan lépdelek a cél felé, aztán kerülök meg a kocsit, már épp szóra nyitnám a szám, amikor sikerül felfogni, hogy nem ő az. Egy másik férfi, nagyon is más. Bizonytalanul pillantok körbe. Nem tévedtem igaz? Nem értettem félre valamit, nem hiszem, legutóbb is így volt, pont két napja, amikor találkoztunk, hogy "megbeszéljük a részleteket". Itt várt a lovaskocsival, arról nem volt szó, hogy esetleg másnak is... az nem lehet, azt... azt nem teszem meg, ez már túl sok lenne! Bennragad a szó és csak éretlenül bámulom a fickót másodpercekig, talán egy percbe is beletelik mire végül rászánom magam, hogy megmoccanjak és hátat fordítsak neki. - Elnézést! Én nem...ezt nem... - azt hiszem inkább csak suttogok a végén, szinte már megsemmisülten, miközben tovább indulok.

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert Pént. 11 Júl. - 21:32

Imogen & Duncan

♫ Sleepy Hollow ♫
Fáj az alkarom, mint az istennyila, pedig a seb meg sem jelent, körmei szilánkosan pattantak le az alkaromról. . A hölgy nem adta olcsón a bőrét, talán kezdek berozsdásodni? Azt hittem, hogy a sármom minden tekintetben elég, néha elkap a rutin, aztán van nagy meglepetés, ha nem adagolom alaposan a kloroformot. Ez történhetett, mert nem tudom elképzelni, hogy a kis vörös ennyire kemény fizikummal rendelkezne, hogy be sem kábult igazán. Hajnalban Bernardo kitisztította a sebet, és átfáslizta a kezem, a kézfogásoknál ügyeskednem kell majd, hogy ne látszon arcomon az átsuhanó fájdalom. Ez csak metafórikus, néma szolgám nem is értette a dolgot. Én akartam, hogy így tegyen, mintha igazi sebem lenne, legalábbis így értem a kudarctól. Fel sem foghatom, miért kapaszkodott olyan erősen az életbe, amely számára már csak a nyomorúságról szólt, mintsem a reményről. Nem is akartam magamávé tenni, ezt a részt az esetek nagy részében át is ugrom, nem azért csábítok bárkit is a lovaskocsimba, hogy a szállásomon az enyém legyen. A vére értékesebb nekem, az éjszaka azonban úgy éreztem, óriási hibát vétettem azzal, hogy hagytam, hogy megtámadjon. Ezek után nem is volt kétséges, improvizálnom kell, hogy elnyerjem istenem bűnbocsánatát. Ököllel csaptam az arcába, hogy végképp elájuljon, és a szertartástól eltérően függőlegesen kötöztem ki. Borotvaéles apró késeimmel felületi sebeket ejtettem a karjain, lábain, alájuk pedig formás kis tégelyeket helyeztem, hogy minél több vért tudjak felfogni. Amikor úgy éreztem, hogy elég gyűlt össze, akkor az első tégely tartalmát élvezettel kortyolgattam el. A nő amikor önkívületi sikolyok közepette felébredt, a fogaim között ízlelgettem a számomra éltető nedüt. Mások biztosan rosszul lennének, az emberi szervezet nem alkalmas a vér elfogyasztására, a vámpírok pedig csak a mesékben léteznek. Én különleges vagyok, egy avatár, akinek szent küldetése mindez. Mosolyogva kezdtem megszabadítani a lábujjaitól, ekkora fájdalomban még nem hal bele, ám élvezet volt hallgatni egyre erősödő halálfélelmét. Még most is ezen mosolygok, amikor elűzöm magamtól a bosszús gondolatokat, amiket a védekezése váltott ki belőlem. A leendő védencem sehol, pedig már nyolc óra is elmúlt harmincnyolc másodperccel. Az eszem megáll, hogy senki nem képes pontos lenni. Ha tovább folytatja a hergelésemet, még a végén utána találok nézni, van-e lánya. Biztosan egy igazi kurtizán az is... Manapság ki nem az? Amióta kiszálltam a lovaskocsiból, érzem a hideget, amely körbevesz, szinte velem tart. Tejszerű köd úszik valahol bokatájban, a növények alig éledeznek, mintha holmi túlvilági erő tartaná őket dermesztő révületben. A cilinderem a helyén, felöltöm, akár a cipőm kifogástalan. Apró késem a belső zsebemben, ki tudja, mikor kap el az ihlet. Az éjszaka teremtménye vagyok, ám kivételt miért ne tehetnénk bármikor?!

Tárgy: Chelsea botanikus kert Szer. 9 Júl. - 12:45

Központi elhelyezkedésének köszönhetően a Chelsea Physic Garden ideális pihenőhelyet nyújt a városnézésben megfáradt turistáknak. A kertet – mely London második legrégebbi botanikus kertje – 1673-ban a Gyógyszerészeti Társaság alapította. Létrehozásának célja, hogy itt tanítsák meg a gyógyszerész-tanoncokat a különböző növények felismerésére, illetve, hogy tanulmányozhassák a növények gyógyászati alkalmazásának lehetőségeit. A kert nevében a physic (testi) szó a gyógyítás tudományára utal.
A kert folyóközeli elhelyezkedése olyan meleg mikroklímát teremt, ami lehetővé teszi nem őshonos növények (pl. Britannia legnagyobb kültéri olajfájának) túlélését is, másrészt a folyó mint közlekedési út már az 1700-as évektől kezdődően lehetővé tette a növények szállítását a hasonló ún. mag-cserélő programokban dolgozó botanikus kertek között.
Itt láthatod Anglia legrégebbi sziklakertjét, mely 1773 augusztusában készült el, és amely a legkülönbözőbb típusú kövekből áll: pl. a londoni Tower köveiből, kovakőből, égetett téglából, vagy pl. a Sir Joseph Banks által 1772-ben ideszállított izlandi lávakőből.

Tárgy: Re: Chelsea botanikus kert