Új üzletfél vagy ellenség?

- Megoldom valahogy - nevetem el magam Appleton szavaira. Valóban nem probléma egyszeri hálótársat találni, bár valljuk be, mostanra azért ennél válogatósabb lettem. Persze ez továbbra sem azt jelenti, hogy a testmozgás megoldása gondot jelentene.
- Miért is nem lepődöm meg ezen? - vonom fel a szemöldököm az óvatosságával kapcsolatban. Egyre inkább kezdem úgy érezni, Shaw olyan hagyatékot hagyott maga után, aminek nem is igazán tudom, örülök-e és elbírok-e vele.
- Valahogy az az érzésem, sokkal több dolog van, amiről tudnom kellene Önnel kapcsolatban - jegyzem meg amolyan záró akkordként, ugyanakkor finoman jelezve, a bizalom nem teljes, inkább az érdek, mintsem a "vágy" erősíti ezt a kapcsolatot. Érdekemben áll megtudni, ki is ő valójában és mit is akar pontosan tőlünk. Mert valahogy kétlem, hogy csupán a jobb páholyra pályázik.
- Akkor a részleteket telefonon egyeztetjük. Gondolom nem kell megadnom a számot - mosolyodom el mégis, nem kívánván romba dönteni a viszonylagosan baráti hanguléatot gyanakvásommal. És közben állok is fel, immár magabiztosabban, mint ahogy pár perce még hittem volna, és egy apró lépést, mozzanatot teszek az ajtó felé. Udvarias, még is egyértelmű gesztus. Ismerkedő tárgyalásunk ezzel zárnám, a következő lépés a hívás lesz. Addig meg csak tisztul valamelyest a mostani érzet, sejtés. Vagy nem.

Kezeim könnyed mozdulattal tűrik hátra kigombolt zakóm szélét, majd csúsznak zsebeimbe. Mint amolyan öreg lordként, kimért léptekkel sétálok a falhoz, majd el mellette. Megszemlélve képet, vázát, amit találok. Eddig nem volt alkalmam körülnézni. Csak olyankor fordulok ismét felé, mikor éppen rajtam a szólás sora.
- Jól sejti, ebben már nem leszek segítségére. Mégsem aggódom önért, bizonyára akad bőven jelentkező - teszem hozzá, kissé talányos mosoly, és egy igen halovány vállvonás-fejbillentés kombinációjának kíséretében.
Természetesen nem szándékozom testi kapcsolatba bonyolódni vele, bármennyire is hozzászokhatott már tárgyalópartnereinek ezirányú szándékához. Egy egyszerű húsdarab értéke véges, szemben a benne lakozó elmével, és annak potenciáljával. Előbbiből tetszőleges számú rendelkezésemre áll, még mostani ízlésemhez jóval közelebb állóak is. Ezzel szemben személyének hasznossága, létének, tevékenységének lehetséges következményei, azok kellően kivételes volta igen valószínű. Ebből világosan következik, hogy élve van rá szükségem, másra azonban nem vágyom vele kapcsolatban. Egyelőre. Később tán szeszélyem folytán érdekesnek találom majd, hogy karmaim közé szelidítsem. Talán.
- Ne aggódjék, kérem! Telefonos - két ujjamat halántékomra helyezem, miközben tekintetünk ismét összetalálkozik - kommunikációhoz megvannak a megfelelő módszerek, melyekkel biztonságossá tehető - futó mosoly arcomon, mely szokásához híven ott is felejti önmagát - Volt alkalmam gondoskodni arról is, hogy biztonságos csatornán beszélhessünk, amennyiben szükséges.
Sejtheti, bár biztosan úgy hiszem, nem tudhatja, mi módon is alapoztam meg ezen lehetőségeinket. Amennyiben kívánja, tán rákérdez. Bár helyében már kérdéseimet egy következő alkalomra tartogatnám.

Csak tekintetemmel követem mozdulatait, egyenlőre nem érzem azt, hogy magabiztosan, a tőlem megszokott és elvárt keccsel álljak fel. És miért is tenném? Én nem késztettem indulásra, szót sem ejtettem róla. Talán ez nála a levezetés, a korábbi közreműködés utózöngéje, ahol saját tagjait kénytelen megmozgatni. Tán így csinálja? Önön erejét felhasználva építve át egy-egytestrészt, szervet?
Az újabb orvosi utasításra is csak bólintok, bár elég késő van már egy kiadós evéshez, talán még beiktatható. Már ha a doktor úr így rendelte. Az újabb jótanács viszont már mosolyra fakaszt, igazi, kihívó mosolyra, ahogy most én mérem végig alakját, akárha nem is az irodámban lennék, csak egy egyszerű bárban, két idegen.
- Gondolom ebben már nem lesz segítségemre - vetem fel nevetve, bár inkább csak incselkedem, mintsem valóban felkínálnám magam. Ez a nap nme az a nap, mikor netán eljönne az ideje. Ám tudnia kell, efféle kétértelműsgtől még nem vágódom hanyatt, nem borítja pír az arcom. Hallottam én már cifrább dolgokat, olykor mondtam magam is..
- Nekem megfelel, hacsak nem tartalmaz a mondandója olyan diszkrét információt, ami kíváncsi fülekre nem tartozik. Hisz sose tudni, mennyi nem kívánt hallójárat csatlakozik még bele.
Nem titok, hogy a mai technika már képes erre, és bár mi minden eshetőségre felkészültünk, én továbbra is jobb szeretem az óvatosságot és elővigyázatosságot.

Problémamentesen zajlik le az éltető szerv újraindítása, s látszólag minden funkcionalitását tökéletesen ellátja. Tán még jobb is valamelyest, mint az új. Azon szempontból mindenképpen, hogy bizony saját kreálmányom. Tehát enyém a kontroll a lehető legmagasabb fokon, amikor csak akarom. Ráadásként mellőzi az alapvető tervezési hiányosságokat, melyeket az evolúciónak nevezett valószínűségi együtthatók sokasága eleddig kialakított.
- Félreértés ne essék, ez nem becslés volt részemről, sokkal inkább következtetés - igazítom ki szavait.
Szó sincs róla, hogy tézisekben tartanám számon páciensem várható állapotát vagy annak változásait. Bár tény, ő nincs tisztában vele, mi is okozza pontosan enyhülésének érkeztét. Nem is szükséges.
Minden mozdulatát, minden rezzenését megfigyelem. Igyekszem állapotának jelen státuszát a legapróbb részletekig kielemezni. Hasznára és hasznomra lehet még ezen információk sokasága. Félreérthető pillantása sem zavar meg ezen tevékenységem közepette. Fókuszált, érzelemmentes pillantásom fut fel s alá testén, míg a kirakós minden részlete a helyére nem kerül. Ahogy elengedi végül karomat, egy röpke, talányos hatásszünet után elválasztom kezemet bőrétől. Csakis ekkor pillantok fel ismét szemeibe.
Visszafogott, bár érzelmes, metaforikus hasonlatát nem kommentálom. Amint tekintetünk összekapcsolódik, nyugtázom, hogy hangulata egészen helyreállt. Csakúgy, mint ahogyan mondhatni ajándékként is értékelhető kezelésem desszertje cirógatja imént megújult szívét. Aprót biccentek.
- A kezelés sikeres volt.
Felállok a kanapéról, majd mély sóhaj ürügyén tartok egy aprócska hatásszünetet. Eközben mondhatni a távolba tekintek. Fejemet eztán visszafordítom Ms Frost felé.
- Javaslom, pihenjen egy keveset, azután étkezzen egy kiadósat! Lehetőleg húsétel az indokolt. Ezt követően minimális pihenés, majd testmozgás. Edzőteremben vagy hálószobában, egyre megy. A bál kapcsán pedig még telefonon egyeztetünk, ha így kegyednek is megfelel.
Úgy vélem, enyhe utalásomat minden bizonnyal értette, annak udvariasan elrejtett volta ellenére is. Tökéletesen mindegy, hogy futás vagy szexuális aktus az, mellyel szívét edzi. Hogy miként hat büszkeségére ennek részemről bekövetkezett, tökéletesen szenvtelen bejelentése, valamint láthatóan távozáshoz előkészülő tartásom, nos ezt nem tudhatom. Hiszen biztosan hozzá szokott már, hogy lábai elé hajlanak a férfiak, netán közé. Mosolyom minden esetre visszatér, ahogy levetettem magamról képzelt orvosi köpenyem.

Őszintén szólva észre se vettem, hogy valamikor is a szívem elfelejtett ketyegni vagy épp újra ütemre serkentette. Semmi más nem volt előtérbe, csak a fájdalom, minek levezetéseként szorítottam karját. Nem könnyű úgy belepusztulni a kínban, hogy mindvégig arra próbálsz koncentrálni, hogy tested, ösztönöd ne akarjon védekezni a "támadás" ellen.
- Elég optimistán áll a dologhoz - lehelem, mondhatni kicsit erőm-hagyottan, ahogy tudatomig érnek szavai. Persze igaza van, ahogy igaza volt a fájdalommal kapcsolatban is. A korábbi kín enyhült, immár csak lüktet, mintha szívdobbanásaim felerősödtek volna, mintha ekképp is igazolni akarná, igen is él, megvan, és veri a ritmust, ami az élethez kell.
Közben lassacskán észlelem létem, testem, minden porcikám, mozdulataim. Ösztönös a mozdulat, ahogy szabad kezemmel arcom simítom végig, mintha csak elseperhetném a fájdalom vonásait, majd libbentem félre homlokomba csúszó tincseim. És ugyanakkor enyhül a szorítás Appleton karján, még egy huncut, kérdő pillantást is kap tőlem, hisz keze továbbra is mellkasomon pihen, noha lehet csak addig, míg a szorításom tart.
- Mint akit szíven markoltak - vallom be mosolyogva udvarias, kedveskedő kérdésére. Mit tagadjam, szemtanuja, sőt, okozója volt az egésznek, és tudom, ő mindvégig tudatában volt tettével, a vele okozott kínnal. Szóval teljesen kár lenne félvállról leseperni a dolgot.
És hogy a hormonjaim bolygatta volna? Hogy erre is képes? Fel sem merül bennem, bár egyszerű telepátián már túlmutat a korábbi tett. De tagadhatatlan és megmagyarázhatatlan a korábbi fájdalom ellenére az a kellemes fáradtság, mit a medencémben való úszás után érzek. Zsiborgó tagok, ernyedség, ugyanakkor öröm, a kihívás megnyerése. Felizgultságomra sem keresek magyarázatot, talán Edward bravúrja zsibongatta meg Zane energiáit, vagy csak felidézte a korábban átélteket. És mindezt megtanultam jól kordában tartani, sok évnyi önuralom testem teljes kontrollja. Legfeljebb szemeim csillognak másképp, mosolyom válik kissé kacérabbá. Hisz vannak azok a tükröződések, miket a legnagyobb akarat sem képes befolyásolni.

Mikor végeztem a létfontosságú szerv rekonstrukciójával, azonnal hozzálátok annak beindításához. Eleinte egészen lassan történik, hosszú pillanatok elteltével megtörténik új éltének első szívdobbanása. Majd újból, és újból. Az ötödikkel egy időben már érezhetővé válik fájdalomcsillapítás célzatú tevékenységem. Kellemes zsongással igyekszem feledtetni az iménti halálközeli élményt. Az ifjú hölgy megnyugtatására a legkézenfekvőbb eszközöket alkalmazom hormonháztartásán keresztül: Megnövelt endorfinszint segítségével keltett boldogságérzet, képessége és esetleges szélsőséges érzelmeinek kordában tartására, elkerülendő az izomgörcsöket adrenalinszintjének csökkentése, illetve ami az utóbbi időben igen könnyen kezelhetővé teszi a nőket, megfelelő mértékű szexuális izgalom. Az, aki a lehető legkevésbé ártalmas önmaga és környezete számára, az egy bágyadt, boldog, felajzott nő. Lehetséges, hogy eme szentháromság bármely eleme elmaradna, valami jóval izgalmasabb végkifejletre számíthatnánk. Ám jelenleg nem célom izgalmas szituációt teremteni. Tán egy másik alkalommal, ha tán efféle játékokhoz támad kedvem.
- Úgy hiszem, fájdalma mostanra csillapodott, talán egészében el is tűnt - jegyzem meg, bár kezemet egyelőre nem távolítom el pozíciójáról. Ez részben azért is valószínű, lévén legutóbb még erősen kapaszkodott belé páciensem.
Kedvelem az embereket. Oly törékenyek, oly kicsinyek, mégis oly erővel küzdenek. Száz évet sem élnek, így nem csoda, ha minden egyes esztendőbe oly vehemensen kapaszkodnak. Megértő mosollyal tekintek Ms Frostra, miközben ha számításaim helyesek, lassanként túltette magát az iménti traumán.
- Hogy érzi magát? - teszem fel az ehhez hasonló alkalmakkor már-már kötelezőnek tekinthető kérdést.
Bár jó eséllyel tudom, mit érez, mégiscsak illendő megkérdeznem. Arról nem is szólván, mennyi új információt tartogathat reakciója, valamint a válaszadás mikéntje.
Lévén magam is érzékeltem, hogy a bál kapcsán vajmi kevés figyelmet tudott rám fordítani az imént, minden bizonnyal érdemes lesz még visszatérnünk ezen témára. Addig azonban stabilizálnom kell kettőnk kapcsolatát, melyben hihetetlenül gyors ütemben fejlődtem egyszerű hasznos kapcsolatból megkínzójává és gyógyítójává. Ráadásként erősen furdal a kíváncsiság, miként reagál hangulati kezelésemre, s hormonjai mennyire látványosan befolyásolják viselkedését. Hogy feltűnő-e számomra, az nem kérdés, sokkal inkább, hogy mennyire.
Mosolyom töretlen, figyelmem rendületlen, kíváncsiságom kielégíthetetlen.

- Úgy gondolja? - kérdek vissza egy pajkos mosoly kíséretében. Persze értem én, és el kell ismernem, elitebb körökben ez valóban így van. Apámék partijain se "tapizták" csak úgy egymást az emberek. Persze olykor előfordult egy apró karolás, táncparkettre vezetés, de semmi látványosan bizalmas. Igen ám, de a friss ismerettségeknek tovább is kell haladniuk, ha nem akarunk megrekedni azon a szinten.
És bár magam huncutkodom és ő hozza az illemkódexet, még is elsőre elég intim területre kalandozik, még ha mondhatni udvariasan is. Akaratlan kuncogok fel, kékjeim is vidáman villognak, mintha csak rajtakaptam volna őt, noha mindez a saját engedélyemmel történt. Bár inkább gondoltam volna valami fejfogást, vagy mint annyira illúzionista teszi, test felett fél centivel "végigvizsgálást", de azt azért nem, hogy rögtön a melleim közé nyúl.
- Ezzel a lehetőséggel nincs egyedül - szúrom szavai közé. Valahogy nem vág földhöz az orvosi szöveg, nem parázok be attól, hogy talán nincs minden rendben a ketyegőmmel. Csak egy szerv, ha leáll, akkor azért, mert annak jött el az ideje. Nem félek a haláltól, noha nem is hajszolom szuicid mód.
A helyrehozatal hallatán csak kérdőn vonom fel szemöldököm, hisz enm hinném, hogy az irodáb alkalmas lenne egy feltárásra, és a fehér ruhámból is nehézkesen jön ki a vér. De mielőtt mindezt felvethetném ő engedély nélkül cselekszik. Nem is tudom mit vártam, de a fájdalmat, mai végighullámzik testeben egyáltalán nem. Teljesen ösztönszerű, ahogy kezem karjára kap, mintha csak el akarná vonni mellkasomra, talán még körmöm is a zakó szövetébe vájom, bár nem vagyok benne biztos. Fogaim számra marnak, elfojtva fájdalmas kiáltásom, hisz soha nem adtam senki tudomására kínjaim, és olyan szinten belémivódott már ez a viselkedés, hogy még egy ilyen helyzetben is erőt vesz magamon, noha szavaiból sejtem, Appleton nagyon is jól tudja, milyen kínokat okoz. Mintha keze nem is kivül lenne, hanem szívem fogná közre, öklébe szorítva, kifacsarva belőle minden csepp vért. Hogy tudom én már évek óta, hogy ez az a szerv, ami bajt hoz a fejemre, még ha átvitt értelemben is. Ám most itt a testtel érezhető bizonyíték is rá.
Ajkam fölött apró cseppek jellennek meg, kínlódásom testi bizonyítékai, és bár a fájdalom pokoli, tudatom fegyelmezi testem. Olykor fel-felcsillan egy kis folt, mintha ékszert viselnék, rejtett ékszert, ahogy második képességem igyekszik előtörni, védelmi pozícióba. Ám tudatom nem hagyja, uralja, hisz ha Appleton valóban megölni óhajtana, nem várt volna eddig és nem ilyen színpadias előkészületek után tenné.
A bálra érkező választ is csak alig fogom fel elsőre, igazából fogalmam sincs, hogy már végzett-e és csak az utóérzés szorítja még mellkasom, vagy még mindig "bennem" ügyködik, hisz szemeim lehunyva, belső hangom pedig zsolozmázva próbálja uralni csillogásom.

Szerencsénkre egyetlen percig sem folyunk vitába természettudományos témában. Elkerülve ezen felesleges és kényelmetlen köröket Ms Frost igen hamar kényelembe helyezi magát, átadva nekem az irányítást. Ez természetesen nem feltétlen, s nem abszolút. Az, hogy minden mozdulatomat, minden pillantásomat figyelemmel kíséri is ezt támasztja alá.
Kevésbé zárkózott testtartása részben magasabb körű illemtani nevelést feltételez, valamint valamiféle - még nem tudni, hogy valódi szimpátia vagy tán érdek és kíváncsiság szülte - közelengedést is implikál. Bár a kíváncsiság, mióta beléptem irodájába, szerves és elválaszthatatlan részévé lett viselkedésének. Tekintete mögött olyan mélységű érdeklődés bujkál, hogy szinte lándzsaként igyekszik befurakodni koponyámba.
Újabb tánclépések kicsiny politikánkban, melyet a felső és az alsó ház lefolytat. Még ha egyelőre nem is döntöttük el, ki lesz alul és ki felül. Van, hogy bármely külső szemlélő belezavarodna, vajon ez politikai vagy szexuális jellegű kérdéskör kettőnk között.
- Az üdvözlést leszámítva mindenképpen rendhagyó bármiféle érintés rendhagyónak tekinthető ily friss ismeretség esetén - felelem cinkos mosoly kíséretében. Két ujjamat mellkasára helyezem, keblei közé, azokat nem érintve. Nagyjából a szív felett kutakodhatok ezen módon, mindeközben halkan hümmögve, akár egy súlyos beteget vizsgáló orvos. Ha mégoly magától értetődő elváltozás is ez részemről, komoly fegyvertény lehet egy efféle szívesség. Nem árt, ha sejti súlyosságát.
- A jobb pitvar és a bal kamra egyaránt torzult. Nehéz volna szívéhez közel kerülnöm, ha megállna - jegyzem meg, s felpillantok rá, míg tekintetünk találkozik egy időre - Amennyiben nincs kifogása ellene, helyrehoznám. Kérem, készüljön erőteljes fájdalomra!
Tekintve, hogy valóban szándékomban áll életben tartani, így ahogy felelt, válaszától függetlenül nekilátok a rakoncátlankodó szerv átszabásához. Belül szinte érzem a finom recsegést, ahogy a szívizomsejtek hol pusztulnak, hol sokszorozódnak. Szükség esetén támaszul szolgálhatok Ms Frost számára, még mielőtt meglátogatná tulajdon padlóját gyorsrepülésben.
- Az esemény éppúgy, ahogy meghívottjaink listája is alaposan kidolgozott terv alapján készül majd - felelem röviden.

Nem szállok vitába Appleton-nal, hisz tény, hogy a sugárzás nem tesz jót senkinek. Még nekünk, mutánsoknak sem, noha nem egy tanulmány igazolta már, maga az atomfegyverkezés segítette elő, hogy mutálódásunk felgyorsuljon. Attól függetlenül a közvetlen sugárzás számunkra is gyilkos tud lenni, hacsak nem rendelkezünk Shaw-hoz vagy Zane-hez hasonló képességgel.
Kuncogására egy mosoly a válaszom csupán, miközebn kényelembe helyezemmagam. Szokásomtól eltérőn most nem vetem keresztbe lábaim, csupán bokában akasztom össze őket, ahogy az igazi elit körökben tanítják. És közben fürkészem Edward arcát, különös pillantását. Mintha nem is egészen itt járna, mintha valami egészen mást látni, mint ami valójában van. Ó, de szeretnék csak egy kicsit belekukkantani a fejébe!
- Igaza van. Az említett szándékok valóban más és más megközelítést követelnének meg maguknak - felelm mosolyogva, ám következő szavai újfent nevetésre ingerelnek. Mintha körbetáncolnánk valamit, amit nem igazán akarunk, vagy is nem tudatosan. bár egyáltalán van olyan dolog, amit akár ő, akár én ne tudatosan csinálnánk?
- Azt hiszem, ebben az esetben az érintés helye és milyensége sokat nyom a latba a döntésnél - vágok vissza incselkedve, ám tartásom, nevetős pillantásom mind engedélyem sugallják. Ha ódzkodnék az érintéstől, ha mindenféle apróbb "udvarlási" gesztust már kikezdésnek vennék igencsak másképp alakult volna az életem.
- Hmmm, tehát szeretne még sokáig az élők sorában látni, és ráadásul jó egészségben is - incselkedem, de azért kétségtelenül tetszetős az ötlet. Meglehet, Shaw valóban ellopott néháyn évet az életemből az állandó mániája és közelsége miat, amit most Appleton nigyen és bérmentve kínál visszaszerzésre. Persze hihetném az egészet kóklerségnek vagy színjátéknak. De hát egy mutáns, aki képes mások fejébe belemászni, aki képes tetét merev gyémánttá burkolni csodálkozik némi humbukon?
- Egy bál. Igen élvezetes kép - jegyzem meg, kék íriszeim folyamatosan rajta tartva. Nem gyanakvón, nem védekezőn, pusztán csak megszokásból vagy épp kíváncsiságból.
- Ezek szerint Önnek ilyen széles körű ismerete van a mutánsok kilétéről vagy találomra válogatja össze a meghívottakat, hogy azokból szűrjük ki a számunkra érdekes jelölteket? - firtatom kíváncsian. Ha Appleton ilyen bőséges tudással rendelkezik, talán sokkal többet érhetnek információ, mint technika ismeretei.

Bár biztos vagyok benne, hogy sikerült néhány pillanatra eltöprengenie szavaimon, bár ez koránt sem volt célom. Mindazonáltal nonverbális felelete egy árnyalatnyival kajánabb hangulatúra íveli szám sarkát. Hiába, a figyelmesség mindig is meglepő volt az emberek számára, ha olyat is észrevettek a másik által önnön magukon, ami már szokásukká lett, segítség nélkül felismerhetetlenségik beleivódva viselkedésükbe, mozdulataikba.
- Tudja, a radioaktivitás különös dolgokat művel az emberi szervezettel. Különösen a még erejük teljében lévő, gyors önregeneráló képességgel bírókéban.
Türelemmel kivárom, míg elhelyezkedik mellettem a kanapén, s még egy afféle kuncogás szerű jelzést is megejtek, mellyel értékelem a flörtölés határát súroló tréfás megjegyzését. Való igaz, nem terveztem ilyetén fokon testközelbe kerülni az ifjú hölggyel. Legfeljebb azon esetek valamelyikében, amennyiben különösen jól, netán különösen rosszul végződne tárgyalásunk. Minden esetre kezdem úgy érezni, számára egyfajta megerősítés volna valamiféle testiséget belecsempésznie kettőnk kapcsolatába, esetleg biztosíték. Ugyanakkor a nők hajlamosak vonzódni a stabil hátterű, magabiztos férfiakhoz.
Felé fordulok, amennyire ültömben még kényelmesen és illendően lehetséges, mindeközben pedig újból vizslatni kezdem. Tekintetem nem rá szegezem, arcomból ítélve sokkal inkább eltöprengek, semmint vizsgálgatnám. Egyúttal felelek is játékos szavaira.
- Bizonyára egyetért abban, amennyiben udvarlás avagy ártó szándék lenne a fő célom kegyed irányában, most nem járnánk ezeket a diplomáciai köröket - tekintetemet ismét feléje fordítom, s megejtek egy apró mosolyt, mely lassanként újl kiszélesedik - Kérdésére felelve pedig mindössze meg kívánom érinteni. Az esetben, ha ön szerint ezzel férfiként átlépném az illendőség határát, kérem tekintsen rám orvosaként egy időre! - természetesen egyetlen közelítő mozdulatot sem teszek, míg világosan érthető jelét nem adja beleegyezésének. Segítő célzattal volna a legnagyobb ostobaság átlépni diplomáciailag indokolt mozgásteremet - Vélhetően képes vagyok meghosszabbítani éltét megfelelő együttműködés esetén. Vagy sokkalta inkább visszaadni abból, melyet közös barátunk óvatlansága elvett öntől.
Hogy immár testét vizsgálva, avagy csupán mellette ülve folytatom, nincs jelentősége. Hozzálátok felvetésem kifejtéséhez.
- Terveim szerint néhány héten belül tartok egy kellően nívós jótékonysági bált. Meghívottaink, ahogy önök nevezik őket, túlnyomó részt mutánsok lesznek. Ott alkalmunk nyílhat felmérni lehetőségeinket.
Nem érzem úgy, hogy illendő volna ennél többet szólnom ezen témáról. Nyilvánvaló, amennyiben felkeltettem érdeklődését - mely egyre nyilvánvalóbb, immár több szempontból is -, kérdéseivel úgyis felfedi számomra az őt érdeklő részletek mibenlétét.

Meglepettséggel és tán egy csipetnyi megdöbbenéssel vegyes pillantást vetek talán leendő üzlettársamra. Bizalomról, lehetőségekről, üzletről társalgunk, ő meg a lélegzetvételeim figyeli? Érdekes, ahogy az is, amit mond. Eddig ilyesmire nem is figyeltem, bár azt erőst kétségbe vonnám, hogy társalgásunk zaklatta fel légvételeim, már ha valóban így van.
- Shaw maga volt egy idő után a megtestesült feltöltődés. Nehéz volt kerülni a társaságát - mosolyodom el enyhe gúnnyal. Shaw a vége felé már nehezen tudta türtőztetni magát, nehezen érezte, hol a határ, ami az eleget jelzi. Persze mindezek ellenére sose éreztem úgy, hogy veszélyben lennék. Feltöltődöttségem és tán rendszertelen légzésem inkább betudható Zane nemrégi attrakciójának. Ezzel persze semmi esetre sem dicsekednék Appletonnak.
Pásztázó tekintetét már-már érezhetném kihívónak, de valahogy a hangulat semmi effélére nem utal és jelen állapotomban én se vagyok fogékony rá. Ugyanakkor az apró testbeszédet, utaló mozdulatokat magam is értem, hisz sokat tanulmányozom az ilyen jelzéseket, hogy a magam hasznára fordíthassam ismeretük.
- Nem gondolja, hogy első találkozáshoz képest igen sokat vár el tőlem? - kérdem mosolyogva, ugyanakkor kecsesen felállok a fotelból és átülök az általa "kínált" helyre, mintegy jelezve, szavaim ellenére nem tartok tőle. Az agyam, a belátást blokkoltam már, és bár meglehet, másféle trükkre készül, gyémántalakom egy pillanat alatt ölthetem magamra rutinszerűen.
- Azért remélem, elmeséli, mit szándékozik tenni - jegyzem meg mégis mosolyogva bár, de intő jellegűen. Nem csípem, ha rajtam kísérleteznek.
- Tehetséggondozás.. roppant tetszetős megnevezés. önnek miféle tervei avagy elképzelései vannak? - fordítom vissza a kérdést, meghagyva, hogy előbb ő fedje fel gondolatait. Mind a velem kapcsolatos tettekkel, mind az új "emberekkel" kapcsolatban.

Eddigi értékelésem szerint bőven túlszárnyaltam azon hatalmi szintet az ifjú hölgy szemében, mely az általam szemében megfesteni kívánt képen szerepelt volna. Ezt támasztja alá azon tény is, hogy hol hízeleg, hol versengeni próbál velem. Ezen versengés azonban csupán jó kedélyemet táplálja, hisz mindig is mosolyra késztetett, ahogyan az ifjak küzdenek dominanciájuk kinyilatkoztatásáért. Túl régóta ismerem már ezt a sokféle körökben, sokféle stílusban játszott majomkeringőt, semhogy bármily módon felzaklasson. Megtanultam élvezni, hisz a felsőbb körökben már a míves intrika névvel illetik, s komoly sportnak számít.
- Természetesen, ebben igaza van. Amennyiben elveszítettem volna érdeklődésemet, már minden bizonnyal a távozás mezejére léptem volna. Ugyanakkor imponál, s hízelgő is, hogy kegyed ilyen mértékben izgatottá vált beszélgetésünk alatt. Minden második lélegzetvétele némileg kapkodó, minden negyedik pedig erőteljesebb, mélyebb a többinél - jegyzem meg továbbra is csevegő hangnemben, derűsen mosolyogva.
Kortyolok egyet a poharamból, töprengőn tekintek a távolba, majd újabb korty következik, mielőtt újból a dohányzóasztalra helyezném immáron kiürült poharamat.
- Ugyanakkor, ha szabad megjegyeznem, véleményem szerint ezen különös szokása nem kizárólag hangulati eredetű. Kérem, árulja el, tartózkodott ön Mr Shaw közelében, mikor radioaktív szenvedélyének élt?
Tekintetem érdeklődést tükröz, arcom kissé aggódó, akár egy jó orvosé. Nagyjából az álla és köldöke közötti egyenes mentén vizslatom, pillantásom közel egy tempóban vonul fel, s alá lélegzetvételével.
- Kezdetnek segítenék a problémáján, ha nincs ellenére. Közben megbeszélhetjük a részleteit annak, miként toborozzunk megfelelő alkalmazottakat. A tehetséggondozás mindkettőnk közös érdeke, ahogyan jelen pillanatban kegyed egészsége is.
Arcomra újból mosoly szökik, miközben magam mellé pillantok a kanapén. Szemem mozgása csupán, mégis sejtheti a kisasszony, mit kívántam jelezni ezzel. Amennyiben leül, felkelek ültömből, és kimért léptekkel mögé sétálok.

Hétvégi találmány. Nos, igen figyelemfelkeltő apró információs morzsa. Ezek szerint Mr. Appleton vagy unalmában fabrikál mindenfélét, melyből olykor hasznos holmi kerül ki, vagy egy olyan szinten magasan képzett tudós, akinek mindeme nehezen megalkotható eszköz csupán egy hétvégi mulatság. Bár az is lehet, mindez csak szójáték volt. Mennyi lehetőség! De a kérdés, melyik az igaz, hisz hasznosság attól függően változhat.
- Azt hiszem, mindketten kíváncsiak vagyunk arra, vajon tudunk-e a másiknak olyat mutatni még, amivel fenntarthatjuk az érdeklődést - emelem felé mosolyogva a poharam. Játszok, ahogy teszi ezt minden nő, kihasználva létem adta lehetőségeimet. Idővel rá kell jönnie erre a másik félnek is, bár ha tényleg olyan okos, hát már rég észrevehette, nem olyan vagyok, mint Shaw volt. És itt nem csak a külsőségekre gondolok, és nem csak a képességekre, hanem a felhasznált eszközök milyenségére is. Míg Shaw csak a képességére alapozott és a maga köré gyűjtött mutánsokra, addig én minden fegyvert bevetek, mit csak akként tudok kezelni.
Ezt bizonyítja a kis intermezzo is, min szerencsére hamar átlendülünk. Meglepően könnyen blokkolt mi, valljuk be, kissé feldühít. Ám mindebből semmi sem látszik, hisz oly jól tudom leplezni eme apró rezdüléseket. Ugyanakkor figyelmeztetésként is hat, hisz a bármikor használható első számú fegyver itt most hatástalannak bizonyult, így más módszerekhez kell folyamodnom, hogy kinyerjem a számomra szükséges információkat, esetleg ha mindketten úgy akarjuk, hát kecsegtető üzletet köthessünk.
- El kell ismernie, hogy minden üzletnél a legfontosabb az ár. Hisz eszerint tudjuk behatárolni, mennyire komolyak a szándékok, és legfőképp, mennyire érdemes egyáltalán bajlódni a dologgal. Ön igen előkelő ajánlólevéllel rendelkezik, ám mi még csak most ismerkedünk. El kell néznie kíváncsiságom és talán ezt a leheletnyi bizalmatlanságot is. Ugyanakkor remélem, nem veszi bántónak szavaim, vagy viselkedésem...
Nem, annyira nem vagyok bolond sem önfejű, hogy puszta dacból vagy hisztiből elutasítsam, míg nem tudom, miben is állapodhatunk meg. Ha Shaw üzletelt vele, akkor igen hasznos, hisz ő sose kereste a barátságot vagy bajtársiasságot. Csak is a puszta haszont nézte. Ugyanakkor én egészen más szemszögből közelítem meg az adott helyzetet és másként is viszonyulok hozzá, így a korábbi esetleges megállapodásokat új alapokra kell helyeznünk.

Látszólag eloszlattam kételyeit. Látszólag. Amennyiben nem számítjuk ide későbbi próbálkozását elmém kifürkészésére. Komoly problémák nem adódtak belőle, a klubot ép és sértetlen. Egyelőre valószínűsíthetőnek tartom, hogy megőrzi eme állapotát. Pohara emelésére hasonló mozdulattal, s szolid biccentéssel felelek. Mosolyomat csupán a pohár takarhatja el valamelyest egy röpke pillanatra, míg belekortyolok.
Kedvemre való ez a fajta időtöltés. Korához és előéletéhez képest egészen kiművelt, finom hölgy, így megfelelő partner egy könnyed társalgásra. Részint szórakoztat az a gondolat is, mennyiben nagyobbnak számítanak az itt felmerülő tétek számukra, mint azt én valaha is felfoghatnám. Néhány évtized, és őket is elsodorja a történelem vihara. Kivéve talán azon keveseket, akik szignifikánsan kiemelkednek környezetükből, és örökölt vagy - akár tőlem - kiérdemelt lehetőségeik útján hosszabb élet lehetőségéhez jutnak. Ez ugyan továbbra is lehetőség csupán, mégis több, mint ami a legtöbbjüknek jut. Elenyésző, aki efféle babérokra törhet.
Mosolyom kissé jobb orcám felé orientálódik, miközben szakértő pillantásokat vetek a poharamban aranyló folyadékra. Csupán azután szakítom el tekintetemet, hogy újból az ifjú hölgy felé fordítsam, miután mosolyom újból kiteljesedett.
- Nos köszönöm, elismerése igen jólesően cseng számomra. Ugyanakkor természetesen eszemben sincs azt feltételezni, hogy egy hétvégi találmányom okán megosztaná velem bármely nagyobb volumenű tervét.
Hangsúlyom fent hagyom, egyértelműen jelezvény, hogy mindössze hatásszünetet tartok. Avagy levegőt veszek, ahogy tetszik. Az emberek effélét is szoktak, mi pedig közöttük szocializálódtunk. Érdemes hát az emberi szabályokat használni inerciarendszer gyanánt, ha már egyszer alapvetésként kezeli környezetünkben mindenki. Így hát vélhetően agressziót váltana ki a kisasszonyból bármiféle hangsúlyosabb számonkérés. A megoldás egyszerű, el kell kerülni.
- Remélhetőleg akad még rá alkalom, hogy kiérdemeljem elismerését.
Kíváncsisága - ahogy az enyém is - érthető, hiszen gond nélkül feltérképeztem szokásait, még ha ezen ténybe tudatosan nem is gondolt még bele, mikor megfigyelt. Viselkedésemből, közeledésem mikéntjéből, és a kapcsolatfelvétel mikéntjéből alaposabb elemzés útján megsejthette volna. Minden bizonnyal taktikus hozzáállással kezeli ügyeit. Mr Shaw leginkább üzletember volt. Néhány vázlatosabb terve volt csupán, melyekben főként az állandónak avagy nagy valószínűséggel tartósnak ítélt tényezőket vette figyelembe. Egyedül a kezdeti állapot és a végtél, illetve valamiféle számára esszenciális közbenső invariáns volt igazán fontos. Ezzel szemben utódja már rendelkezik némi taktikai érzékkel, melyet azonban nyilvánvalóan nem volt még sem ideje, sem alkalma komolyabban csiszolnia stratégiai érzékét. Ambíciózus és erősen tekintélyelvű beidegződésének hála pedig önmagát korlátozza, ha rangban nála lejjebb állótól való tanulásról, tehát tanár-diák alá-fölé rendeltségről volna szó. Jómagam azonban vénségesen vén rókának számítok, mondhatni róka múmiának. Egész lényem azzal emelkedett ki a törzsfejlődés során, mert újabb és újabb stratégiákat ötöltünk ki fejlődésünk segítésére. Nem várhatom hát el, hogy egy félszáz évnél is kevesebbet megélt, jó ideig elnyomott elme hozzám hasonlóan analítikus módon érzékeljen és tervezzen.
- Rendben - biccentek aprót egy elnéző mosoly kíséretében -, nevezzük akként!
Végső soron fontos titkom nem került napvilágra. Úgy hiszi, blokkoltam, nem pediglen saját forrásaimat deaktiváltam mentális sérülésének elkerülése céljából. Remek! Így túlestünk egy az emberek által gyakran igényelt dominanciaharcon anélkül, hogy egyértelmű rangsort állított volna közöttünk eme kísérlet. Ennél jobb kimenetelt nem is remélhettem volna, különösen egy amolyan fiaskóként induló apropó jóvoltából.
Újabb kérdésére szörnyszemeimben ezredéves tűz csillan, mely a pillanat törtrésze alatt tova is tűnik, s rendíthetetlen mosolyom marad csupán egyedüli nonverbális eszközöm.
- Máris az árra volna kíváncsi? - kérdem kíváncsian felvont szemöldökkel. Tisztában vagyok vele, hogy az érdekli, mit is tudok pontosan az őt is érintő árnyékháborúról. Ő persze nem feltétlenül tudja, hogy én tudom... Ó, mennyire kedvelem ezen filozófiai csapdát...

Meglehet gyanakvó vagyok, vagy tűnhetek más szemében gyerekesnek, ám inkább, mintsem önként és dalolva adjak ki olyan információkat, ami a másik fél esetleg nincs is birtokában. Ám Appleton szavai azt igazolják, hogy közelebbi üzleti kapcsolatban volt Shaw-al, mélyebb titkokba is beavatta őt, mint másokat.
- Nos, remélem megérti, hogy mint a fej és főképp, mint nő nem avathatok mindenkit azonnal bizalmamba, ki azt állítja magáról, ismerte Shaw-t. De szavai most Önt igazolták - emelem felé mosolyogva a poharam, majd aprót kortyolok, mielőtt sajátomba kezdenék.
- Ha úgy vesszük, a cél hasonló, az elérési útvonal viszont sokkalta másabb. Nem áll szándékomban újabb atomháború kirobbantására irányuló kísérlet, főképp, mert az okos ember tanul elődei hibáiból. Ám a Shaw-ban meglévő hatalomvágy belőlem sem hiányzik, csak más módszerekkel óhajtom elérni. Hozzá képest, viszont jóval szerteágazóbb háttérrel és technikai tudással rendelkezem - teszem még hozzá, mintegy jelezve a vendégnek, más kategória vagyok, mint amihez eddig volt szerencséje. Az én eszem nem vette el, nem ködösítette el az uralkodási vágy, noha ott lebeg a szemem előtt, mindezt józanul, tudatosan akarom és fogom is elérni.
- Mindamellett a sisak igen hatásos ajánlólevél - nevetem el magam, újabb korty itallal simogatva torkom. Őszintén szólva értem is Appleton szándékait és nem. Persze, hogy inkább benne van a dologban, mintsem kívül, ám mégis.. mintha nem egészen szívvel tenné, mintha nem az a fajta eszme irányítaná, mint minket.
És talán pont ezért kecsegtető ez az apró betekintés, a női kíváncsiság aprócska megnyilvánulása, mi igazából nem várt eredményt hoz. Csak egy pillanat, és bár tudom, hogy a szobában rajtunk kívül senki nem tartózkodik, én pedig nem is "mentem" kijebb, mégis.. mintha egy tömeget próbálnék vizslatni, mint fiatalkoromban, mikor ezernyi hangból próbáltam azt az egyet kiválasztani olykor több, néha kevesebb sikerrel.
- Inkább kíváncsiságnak nevezném - felelem határozottan, immár mosoly nélkül. Enyhe nyillalás csupán, miközbne ő is kizár elméjéből és ugyanerre törekszem magam is. ha én képes voltam, még ha csak egy pillantásra is, ő is képes lehet erre. Márpedig ilyen tekintetben nem vagyok az a kockáztatós típus.
Szabad kezem emelve simítok ki arcomból néhány tincset, közben lopva meérintve halántékom, enyhítve a korábbi érzetet. Fantomfájdalom, olyan, mit csak azok ismerhetnek, kik mások fejében is mászkálnak olykor.
- Nincs ellenemre, amúgy is ügyesen blokkol - mosolyodom el újfent, és már az sem zavar, hogy efféle téma felvetődött. Ez a férfi mellettem szintén mutáns, mi egy másabb síkra is terelheti a társalgást és az ismerettséget. Vajon Shaw tudta? Talán pont azért üzletelt vele? Mert hozzánk hasonló és mindamellett olyat tudott nyújtani, amira ő egyedül enm volt képes? Talán.. vagy talán végig becsapva volt, hisz ő nem tekinthetett a fejébe, nem láthatta a megannyi tekintetet.
- És ha már úgy is kérdezésre buzdított... Elárulja nekem, Önnek ebben az egészben a szórakozáson kívül mi az, mi még kecsegtető. Hisz ha jól értem, se anyagi, se hatalmi pozíció nem csábítja, rendelkezik már vele. Még is ott kíván ülni a drágább páholyba az általam rendezett előadáson. Miért? - emelem rá kékjeim kérdőn. Vajon mennyire van tisztában a mutánsok közötti "harccal", a Xavier birtok adta lehetőségekkel és buktatókkal? És vajon annak ismeretében is a mi oldalunk az érdekesebb számára? Elég érdekes ahhoz, hogy a mérleg gazdagabban megpakolt része felénk billenjen?

Bájos az a fajta gyermeki dominanciaharc, melynek kieszközlésével úgy próbálkozik, hogy kiforgatja szavaimat. Bár tény, ez annyit tesz, minimum valamiféle ellenfélként vagy kihívásként tekint rám. Az már kevésbé lelkesítő, hogy ennél kifinomultabb eszközökbevetésére nincs érkezése. Sebaj, úgy sem ellenfelet keresni jöttem ide. Ha ez lenne a célom, minden téren találnék jóval megfelelőbb alanyt. Példának okáért a folyton hunyorgó, önjelölt lélekbúvárt, aki koncentrációját fejlövés imitálásával segíti.
Csupán biccentek derűsen higítással kapcsolatos szófordulatára, és már tovább is léphetünk ezen az említésre sem méltó nüanszon.
Kissé fájlalom, hogy udvarias megszólalásaimat is támadásként, avagy támadási felületként értékeli. Nem firtatom hát továbbiakban levelezésének kérdését. Kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy egy csinos ruhába bújtatott, önmagát folyton kellető kisleánnyal beszélgetek. Természetesen türelmem annál jóvalta nagyobb, hogy ez eképpen megfogalmazódjon bennem. Mégis, ha valaki egyszerre tekintene mindannyiunba, érteni az ott folyó információ áramát, és még ki is lábalna belőle épp ésszel - melyekről nyilvánvaló, hogy külön-külön is közel lehetetlenség -, valami efféle mintázatot ismerhetne fel.
Újabb, számomra kevéssé indokolt kitérője mondhatni, még szélesebbre húzza mosolyomat. Megcsóválom fejem, sújabbat kortyolok italomból. Poharam arany színű tartalma finom remegéssel veszi fel ismét pihenő pozícióját.
- Tudja, amennyiben kíváncsi valamire, nyugodt szívvel kérdezhet. Feltételezve, hogy iménti megjegyzése különös megfogalmazású és lejtésű kérdés volt, válaszom ennél jóvalta profánabb. Tudomásom szerint háborút kívánt szítani, atomháborút. Ez személy szerint kevéssé érdekelt, még ha dollármilliárdokat is kerestem volna rajta. Kreatív ötletei azonban rendkívüli módon öntelt attitűdje ellenére is érdekessé tették, és ez sokkalta inkább felkeltette érdeklődésemet. Nem valamiféle hagyomány okán kívántam kapcsolatba lépni önnel. Azt remélem, kivételes és egyben nagy horderejű tetteket várhatok öntől, melyeket minél közelebbről kívánok szemlélni. A világ színpadának páholyába pedig nem olcsó a bérlet, ez köztudott.
Többfajta érzet gyors egymás utánja ránt ki az eddigi viszonylag békés állapotomból. Természetesen saját hibámból, ha úgy vesszük. Bár tény, míg veszteség nem ér, a hiba szó kevéssé találó.
Tekintve, hogy ebben a közegben várható volt egy telepata vizsgálódása - ha nem is pont Ms Frosttól vártam volna efféle óvatlanságot -, emberi szempontból jelenleg idegrendszerre nem, illetve alig rendelkezem.
Hogy jelenlétem ne valamiféle halott lényként realizálódjon tárgyalópartnerem elméjében, mint valamiféle sötét anyagot a teleszkópok, ötünk aktív maradt. Öt sejt, mint egy különös, párhuzamosan és sorba kötött adó-vevő csoport. A kontroll okán továbbra is telepatának tűnök, ráadásul mindössze csak egynek.
Vizsgálódása azonban felkelti az ötök érdeklődését, ahogy a környező többiekét is. Tekintetem mérnöki precizitású mechanikához hasonlatos kimért, pontos ívű mozgással fordul tekintete felé. Az eleddig észlelhető, mentálisan aktív szempár - melyet külső szemlélődő értékelhetne akár egy az elmémet figyelő telepata testőrömként is - már nem az, ami eddig volt. Nem annyi, mint eleddig volt. A szempárból odaát két pár lesz, majd négy, nyolc, tizenhat, harminckettő... Több ezer elme tekint vissza megfigyelőnkre, mielőtt lehunynám a szemem, s ezzel együtt mindegyikünk. Szemhéjam természetesen kimért tempóban mozog, hogy kiélvezhessem reakciójának visszhangos érzetét.
- Ugyan, mire ez a bizalmatlanság? - csóválom meg fejem, még mindig lehunyt szemmel, míg megnyugszunk egészen - Igaz, nem hibáztathatom. Óvatlan voltam, s elmaradt a figyelmeztetés részemről - tekintetemet ismét felé fordítom, mentálisan azonban immár láthatatlanok vagyunk egymás számára.
Eképpen azt sem érezhetem többé, miféle bizsergést, reszketést okoz testében egyfajta már-már szexuális izgalomként az intrikus szócsata.
- Bocsásson meg kérem, nem áll szándékomban, hogy általam fájdalmat okozzon önmagának. Kérem, hagyatkozzunk a verbális kommunikációra, amennyiben nincs ellenére! - emelem fel kezeimet bocsánatkérőn, szabadkozva. Ő is óvatlan volt, mégsem fordíthatom ezt ellene. Ha sarokba szorulva érezné magát, azonnal késztetése támadna valamiféle ellenlépésre. Azt pedig jobb elkerülni. Kedvemre való ez a klub.

- Tán nem szereti a hígított dolgokat? - fordulok felé mosolyogva, miközben különös bizsergés száll meg. Elfeledett, vagyis feledni óhajtott pillanatok, érzések. Nem, képtelenség...
- Semmilyen mód nem zavart volna, ugyanis a leveleim itt vártak, nem értek utol - mosolygok rá, aprót kortyolva a magam poharából is. Kissé mókás, ahogy óvatosan kortyol a sajátjába, mintha attól tartana, már előre mérgezem az üzletfeleket. Pedig ez tényleg csak a legvégső eset. Persze lehet nagy ínyenc is, ahogy neki jobban esik a gondolat.
Az ajándék emlegetésére, és a kegyes beleegyezésre csak egy újabb mosoly a válasz, bár egyértelmű, más opciót el sem fogadtam volna. Ami számomra hasznos és az enyém már, azt nem eresztem ki a karmaim közül. Nem mintha képességem nem lenne alkalmas arra, hogy a gyengébb telepatákat blokkoljam, ám azóta a "repesztés" óta nem vagyok benne biztos, hogy Charles erős próbálkozásait is folyamatosan vissza tudnám verni.
Shaw felemlegetésével viszont komolyabbá, mondhatni gyanakvóbbá válik pillantásom, persze továbbra sem görcsölök. Már a levél olvasatakor rájöhettem, Appleton ismerte Shaw-t. Csupán elővigyázatos vagyok.
- A hagyományok megszakítása vagy épp folytatása attól függ, Ön mennyire ismerte Shaw valódi terveit és szándékait. Ugye megérti, hogy míg Ön nem tárja elém a lapjait, addig magam sem fogok nyílt kártyákkal játszani - felelem határozottan, még is kedvesebben, mint egy férfi. Nos igen, van előnye is női mivoltomnak. Az asztalra tett névjegykártya viszont csak egy pillantást kap, nem nyúlok utána, még csak közelebb se hajolok. Látnia kell a másik félnek, hogy nem kapkodok a segítsége után, nem ő az éltető hatalom. Magam is rendelkezem bőven háttérrel, akár anyagi, akár politikai. A technikait pedig nagyban kitölti az AIM és Zane. Persze a plusz sose árt, főképp, ha a sisakból és hatásosságából indulok ki.
- Úgy látom, elég messze elnyúl a keze - nevetek fel szavaira, megrágva, megfontolva magamban azt a különös érzetet, mi a vendég érkezése óta bizserget. Bár nem tudom, a férfi mennyire közénk való, vagy mit tud rólunk, rólam, hisz Shaw nem avatott mindenbe, és én nem másztam gyakran a fejébe. De talán egy leheletnyi pillanat, egy érzés...
- Nocsak - morranok fel tán kissé hitetlenkedve, kissé rácsodálkozva. Más.. nem olyan gondolati, mint Charles, vagy mint én.. de Ő is telepata!

Az emberi hiúság képes számtalan alkalommal újra és újra lenyűgözni. Mikor megalkotják saját kis sakktáblájukat, s olyan bábukkal népesítik be, melyek beleillenek az általuk elképzelt sablonokba. Hogy korlátolt lenne képzelőerejük? Koránt sem. Sokkal inkább a kényelmet keresik, hol minél kevesebb mentális erőfeszítéssel képesek kiszámítani az eljövendő lépéseket. Legtöbbször fel sem merül bennük, hogy más alakú bábuk is játékba kerülhetnek. A játéktér esetleges kiterjesztéséről nem is szólván.
E téren nagyban különbözünk. Személy szerint sokkal inkább az újat keresem, a megszokott mindösszese eszköz ezen törekvésemhez. Hogy a kor teszi, vagy lényemből fakad, erről hosszas eszmefuttatásokat versenyeztethetnék elmém sötét bugyraiban. Időről időre szokásom is. Most azonban más dolgom akadt. Be kell járatnom egy megszokott kapcsolati háló új átjáróját.
Az invitálásra belépek, majd teszem a dolgom. Mosolyát mosolyom elmélyítésével fogadom, s a jelzett kanapé mellé állok. Kedvemre való az a magatartás, ahogy vendégével bánik, ezt gesztusaimból könnyedén leszűrheti.
- Köszönöm, egy whiskeyt kérnék, jég nélkül.
Korábbi üzlettársam is kedvelte. S ó, mily csodálatos szerkezet az emberi agy! Még percekkel halála után is kinyerhető volt emlékeinek döntő döbbsége. Mondhatnám, fülembe cseng, azonban inkább csak néhány apró részem töltései között kering az a bizonyos mondat: Ebbe jég kéne. Nem kifejezetten illendő bánásmód, koránt sem szokás így bánni az ember jobbkezével. Az emberi hiúság képes számtalan alkalommal újra és újra lenyűgözni. Mikor megalkotják kis sakktáblájukat, s azt gondolják, minden bábut ismernek. Mit is várunk? Hiszen a mondás is úgy tartja, tévedni emberi dolog.
- Igyekeztem elkerülni, hogy esetleg éppen nyaralása közben zavarjam. Ezek szerint szerencsések voltak kalkulációim.
Amint helyet foglal, magam is leülök a korábban felkínált helyre. Megjegyzésére aprót bólintok.
- Ahogy kívánja. Ez esetben az öné.
Látszólag óvatos, ám sokkal inkább ínyenc korty az italból, melyet aztán számban ízlelgetek még néhány röpke pillanat erejéig.
- Nos, nem tudom, folytatja avagy szakít Mr Shaw hagyományosnak mondható céljaival. Minden esetre, amennyiben fejlett technológiai megoldásokra, netán eddig meg nem szerzett politikai kapcsolatokra van szüksége, bátran keressen meg!
Névjegyemet az apró dohányzóasztalra helyezem, majd hátra dőlve a kanapén, egyik kezemet a háttámlára támasztom.
- Abban az esetben, ha aktuális terve felkelti az érdeklődésemet, akár ajándéknak is tekintheti segítségemet.
Sejtheti, hogy bárhová elérek, csupán idő kérdése. Már akkor is, ha éppen csak a sisakról sejti, hogy az én kreálmányom. Esetleges mentális kutakodása kapcsán vegyesek az érzéseim. Egy részről kiváló erődemonstráció volna, amennyiben megpróbálkozna vele, ugyanakkor nem szívesen okoznék fájdalmat első találkozásunk alkalmával. Ki tudja, mennyire volna bosszúálló egy büszke, arisztokratikus nő hasonló esetben.

~Pontos, tehát úriember~
Az órámra pislantva elégedetten mosolyodom el, hallva a kopogást. Szeretem, ha a rendelkezésem szerint ugrálnak körülöttem az emberek, és még az érkező nem is evégből érkezik időben, pusztán udvariasság okán, akkor is valamilyen szinten az én kényem szerint mozog, hisz én határoztam meg az időpontot.
- Szabad! - csendül hívó hangom, miközben felállok a fotelból, hisz nem túl jó kezdet, ha engedem a tárgyalófélnek, hogy lenézzen rám. Még ha ilyen képletesen is. Így hát teljes valómban állok, tekintetem a belépőre vetve, gondosan mérve végig. Öltözete elegáns, fellépése határozott. Ahogy egy üzletembertől elvárjuk, ahogy egy olyantól elvárom, ki a mi világunkban mozog.
A bemutatkozásra viszont csak nehezen fogom vissza  a mosolyom. Rangok, nevek. Olyan kézzel nem fogható dolgok, mikkel annyira szeretünk büszkélkedni, noha mindez többnyire haszontalan. De a világért sem kezdeném sértéssel a találkozást, főképp, mert a sisakból kiindulva Appleton hasznos ember lehet a számomra.
- Azt hiszem, azt majd a beszélgetés végeztén dönthetjük el, az öröm kölcsönös-e - mosolyodom el, kezem nyújtva, szabadon engedve a kézcsókot, majd egy könnyed intéssel a kanapé felé irányítom Edward-ot, magam pedig a bárszekrényhez lépek.
- Megkínálhatom esetleg valami itallal? - fordulok egy pillanatra hátra, és csak mosolyognom kell. Alig egy napja szinte pontosan ugyanitt álltam és ugyancsak italra invitáltam az én Futóm. vajon a vendég is a whiskey-re szavaz, ahogy tette Zane is?
- Be kell valljam, meglepett a levele, és csak remélni tudom, nemrég óta vár rám. Nem tartózkodtam az országban - jegyzem meg csak olyan apró, látszólag lényegtelen információként, míg kitöltöm az esetleg kért italt és magamnak is megtöltök egy poharat. Aztán visszasétálok és az egyik fotelt választom ki, szemben a vendéggel, persze előtte átnyújtva italát.
- De csak hogy még egy szót fűzzek hozzá, mit válaszomból kihagytam... Azt a szívbéli ajándékot inkább megtartanám magamnak - mosolyodom el, mit a pohár peremével rejtek, ahogy aprót kortyolok az italból. Aztán csak várok, kérdőn pislantva a férfi felé. Ő keresett meg engem, tehát neki lenne ajánlata. Én pedig eldöntöm, hasznos-e vagy sem.

Sztriptízbár, hmmm... Nem mondanám, hogy még sose fordultam meg efféle helyen, de nem vagyok egy törzsvendég alkat. És bár itt a felhozatal elég nívós é sízléses is, most még sem emiatt vagyunk. Vagyunk, igen, mert kaptam még egy-két pesztonkát is. Persze értem a főnök elővigyázatosságát és demonstrálását is, a legutóbbi eset óta valahogy nem örvendek az uszálynak. Csak a veszteséget látom bennük.
Ami pedig a főnököt illeti.. nos kétségtelen, hogy tegnap eléggé meglepett. Még csak nem is sejtettem, hogy tud róla, tud rplam. De laglább kezdem érteni, a sok bunyós közül miért negem emelt ki, majd miért engem választott személyi testőrévé.

Türelmesen álldogáltam az iroda közepén, a megszokott zakóm alatt a már szokottá váló fegyverrel. Nem mintha oly gyakran kellene használnom. És hallgattam Appletont. Alig néhány órája volt itt egy futár, valami levelet hozott, így hát meg sem lepődtem, mikor hívatott a főnök. Szavai viszont ittlétem óta talán először csalnak elő vonásaimra némi meglepettséget.
~ Önhöz hasonló ~
Persze hihetném, hogy bunyósokat vagy testőröket említ, de nem úgy ismertem mega  főnököt, aki efféle társasággal találkozgat és üzletel. Tehát tudja, hogy más vagyok, hogy mutáns. És elfogadja, kihasználja.
- Remélem, most nem kell majd egy bombát toligálnunk, uram - engedek meg egy ismert fanyar mosoly keretében, majd csak bólintok az újabb utasításra. Én is remélem, hogy nem óhajtanak erősemonstrációt. Nem szívesen játszom bazári majmot, még ennyi pénzért sem.


Így kerültem ide, munkaidőben egy sztriptízbárba, és tekintetem arra a lépcsőre vetül, ahol néhány perce a főnök eltűnt. Kísértem volna, de nem engedték. Így hát muszáj volt maradnom, hisz nem a legjobb belépő, ha lepofozom a helyi erőket. Inkább csak fülelek, megpróbálom kiszűrni a lenti zajokat, és figyelek minden apró részletre. Meg olykor oldalba bököm a srácokat, hogy a szemük lekopjon a félpucér csajokról és inkább a munkájukra figyeljenek.

Rápillantok zsebórámra. Még kettő perc. Valóságos akadálypályán kellett átküzdenem magam, mégis a legapróbb nézeteltérés nélkül sikerült ide jutnom. Igaz, jóval több közönséges emberrel találkoztam, mint azt eleinte hittem volna a királynő fészkéről. Ennek eredményeképpen arra a döntésre jutottam, Nathan odalent lesz a legjobb helyen, még ha nem is tud majd teljes egészében feloldódni a főállású kéjelgők között. Lévén volt egy rövidke, ám igen fontos beszélgetésünk, érzésem szerint a szokásosnál is komolyabb koncentrációt várhatok tőle munkája kapcsán.

- Tudja, Nathan, a holnapi nap különleges lesz mindkettőnk számára.
Finoman koccan poharam oldalán a jég, ahogy a whiskeyt ringatom benne. Ezúttal nem borozom, másfajta ízekre vágyom.
- Találkozónk lesz egy az önhöz hasonló módon kivételes egyéneket tömörítő szervezet vezetőjével. Nem lehetünk bizalmatlanok, mégis fel kell készülnünk minden eshetőségre.
Aprót kortyolok az italból, majd hosszan ízlelgetem fanyar, füstös aromáját. Merengve figyelem aranyló színét, fénylő hullámait, melyek visszaverődnek az üveg faláról.
- Megkapja a Woods fivéreket. Nem gondolnám, hogy szükségünk lesz rájuk. Azt azonban nem tudhatjuk, igényel-e reménybeli üzlettársam valamiféle erődemonstrációt. Bízzunk benne, hogy jelenlétük tökéletesen szükségtelen lesz.

Így hát elhoztuk a három testvért, csak, hogy jelezzék jelenlétem fontosságát. Kedvelem az embereket. Érdekes fajta. Szeszélyük és szokásaik vegyesen alakítják, melyikük mit tart fontosnak.
Még egy perc. Úriember nem késik, nem is siet. Pontosan érkezik. Kimért mozdulatokkal veszem az utolsó néhány lépcsőfokot, hogy végül a jelzett ajtóhoz lépdeljek. Három, kettő, egy.
Határozott mozdulatokkal kopogtatok, szabályos ütem szerint. Pontosan úgy, ahogyan azt errefelé szokás. Nem feledkezem meg az alig észlelhető, mégsem elhanyagolható jelzéstől. Egy-két há'. Három kopogás, két gyors, egy rövid. Különös szokások, mintha egy James Bond filmben lennénk.
Ugyan! Ennyi kedvtelést megengedhetünk magunknak, ha már a világ sorsát irányítjuk. Ha beinvitálnak, belépek, majd illendően meghajlok.
- Ms Frost? Sir Edward Victor Appleton, szolgálatára! Örvendek a találkozásnak!
Természetesen, amennyiben a házigazda lehetővé teszi a gesztust, kézcsók következik.

Szeretem a leveleket, olyan bájosak, ahogy az emberek sorokba próbálják szedni gondolataikat, szép szavakkal körülírni a valójában érzett hátsó szándékot vagy utálatot. De legalább mindig megtalálják a címzettet. Előbb-utóbb...
Mosolyogva hajtom újra szét a márkás papírt, ujjaimmal simítom az ott sem lévő ráncokat:

Szépséges, Fagyos Úrnője a Lángok Honának,

Örömmel értesültem a hírről, mely szerint Kegyed foglalta el egykori üzlettársam posztját. Úgy tudom, szintén birtokolja azt a tárgyat, melyet tőlem kapott ajándékba. Egy kiváló fejfedőt, mely stilisztikailag kevésbé, funkciójában inkább illeszkedik korunk sodrásához.
Találkozni kívánok Önnel, hogy szót válthassunk, s tán gyümölcsöző kapcsolatra, ne adj' isten baráti ismeretségre tehessünk szert.
Kezdetnek szeretném, ha - amennyiben nyitott a velem való találkozásra - választana egy szimpatikus helyszínt erre az alkalomra. A fejfedőt pedig megtarthatja, avagy baráti gesztus gyanánt visszahozhatja nekem, ez már csakis Magán múlik.

Szívélyes üdvözlettel:
Őszinte hódolója,
Sir Edward Victor Appleton

Mosolyom nem múlik, miközben a levél visszakerül az asztalra, tekintetem pedig a bal csuklómon pihenő órára vetül. Öt perc múlva lesz fél tíz. Ha ez a bizonyos Appleton úriember, azaz nem késik, és nem ragad le az odakint fehérneműben dolgozó lányoknál, akkor hamarosan itt lesz és elmondja, mi oly fontos számára. Vagy nem, és akkor megtudom magam.
Elégedetten dőlök hátra az iroda fekete bőrrel bevont foteljába. Mint egy sakktábla megfelelő párosítása virítok ki fehér öltözetemmel. Szűk szoknyám térdem felé csúszik, ahogy lábaim keresztezik egymást, a fehér blúz bár lazának tűnik, anyaga sokat sejtetőn áttetsző, és a nyitva "feledett gombok" se hagynak sok fedést. Mindehhez társul még a hófehér magassarkú cipőm és persze a természet adta szőke tincsek.
Tegnap értem vissza Londonból, és minden történés az elvárásaim szerint alakult. Szeretem, ha a dolgok az én akaratom szerint zajlanak és történnek. Kíváncsian pislantok újfent az órámra. Még három perc...