Serena Pierce

"Normálisnak lenni nem minden, ha egyszer felfedezted, milyen másnak lenni."

Userinfó: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Serena Pierce
Mutáns név: Zizi
Születési dátum: 1961. november 3. Phoenix, USA
Besorolás: Tanár
Képességek:

Elsődleges képesség: Anyagtalanság
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: 12 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes áthatolni szinte bármilyen anyagon, és így át is engedheti magán ezeket, tehát egyszerűen, ha akadály van előtte, akkor átmegy rajta, ha rálőnek, akkor természetesen ha oda figyel és tudja, hogy megtörténik, akkor átengedi magán a golyót. Jelenleg maximum 2 főt képes magával vinni ilyen módon.
Képesség távlatai: Most még akadnak olyan durvább, kemény anyagok, melyekre nincs hatása, de idővel már ezzel sem lesz gondja. A távlatok természetesen több, akár jó tucatnyi embert is képes magával együtt anyagtalanná tenni.

Másodlagos képesség: Képességerősítés
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: 21 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes mások képességét felerősíteni, ha a közelükben tartózkodik, ha hozzájuk is ér, akkor még erőteljesebben hat rájuk. Teszem azt, aki repül az gyorsabban tud, magasabbra, jobban tudja kezelni a mozgását, tehát jótékony hatással van a képességekre.
Képesség távlatai: Nem fejlődik tovább.

Jellem: Mondták már rám, hogy nem vagyok teljesen százas és... érdekelt? Hát naná, hogy nem! Kicsit sem izgat mások véleménye, azt teszek, amihez épp kedvem van, úgy ahogy épp kedvem van. Ha épp furcsa szín összeállítású ruhára vágyom, akkor azt veszem fel, ha más berohan fedezékbe, mert esik az eső, én kint maradok és élvezem a mesés időjárást, ha felidegesítesz, lehet hogy széttörök a fejeden egy poharat, de... utána lehet hogy bocsánatot kérek. Néha kissé szélsőségesek a reakcióim. Na jó... nem néha, és elég gyakran dobok be olyan témát az adott beszélgetésbe, ami kicsit sem illik oda. Az elvarázsolt szó rám tökéletesen illik. Hiszek a szellemekben, imádom az ezoterikát és csak próbálj meggyőzni róla, hogy nincs valamiben igazam akkor jön a jól bevált pohár töréses módszer, vagy szimplán csak megcsiklandozom kicsit a májadat... értsd szó szerint. Jó, igazából nem vagyok egy vadállat, csak néha durran el az agyam, de mint említettem kiszámíthatatlanok időnként a reakcióim. Igazság szerint kétféle ember létezik az egyik, aki szó szerint ki nem állhat, feláll a hátán a szőr, ha csak meglát, mert nem viseli el jól a harsány stílusomat, vagy a furcsaságaimat, a másik pedig aki mindezek ellenére is, vagy pont hogy e miatt határozottan kedvel. Azért tudok ám én rendes is lenni, ha nagyon akarok, de tényleg!

Külső: Átható kék tekintet, vagy... őrült? Nem, igazából semmi baj sincs a fejemmel, úgy orvosi értelemben. Tényleg! A mamám egyszer kivizsgáltatott és nem találtak semmi durván eltérőt, azért még nem őrült valaki, mert a barbiek haját nem befonja, hanem kopaszra borotválja nem? Untam, hogy mindegyik tök ugyanúgy néz ki  és én inkább ragasztottam a fejükre mindenféle szép színes dolgokat, amit épp találtam, anyának az nem tetszett, amikor a színes dolog az ő egyik miszlikbe szaggatott nyakláncának gyöngyeiből állt, de hát tehetek én róla, hogy csak négy voltam, ő meg elől hagyta? Elől... a fiók mélyén, de tudjátok egy négy éves, ha eleget ismételgeti magának azt, ami nem igaz, egy idő után simán igaznak fogja vélni. De elkanyarodtam, szóval a magasságom az átlagos és a kissé töpszli között mozog, a magam 165 centijével. A hajam barna, göndör, hosszú, frufruval, e miatt néha, főleg párában, vagy eső után erősen emlékeztetek egy pulikutyára, csak én tényleg kilátok a hajkoronám mögül. Nem vészesen rossz a szemem, e időnként viselek szemüveget, főleg amikor órát tartok, mert akkor ciki, ha nem tudom elolvasni a táblát. Egyébként már a tekintetben is van valami huncut, néha kissé furcsa csillogás, amivel általában az embereket vizsgálom és próbálom feltérképezni. Szeretem az extrém kinézetű ruhákat, az extrém sminket és tevékenységeket, szóval ne lepődj meg, ha tél közepén is valami élénk sárga nyári ruhában szúrsz ki a folyosón. Bent nincs cidri nem? Akkor miért ne lehetne?!

Előtörténet: Igazság szerint nem sok mesélni valóm van. Na nem azt mondom, hogy azért, mert az életem átlagosan unalmas, csak nem voltak benne drámai események, pánikba ejtő akciók és még zsepitelebőgős romantikus sztorik sem. Inkább a szórakoztató irányba ment el az életem, többnyire a saját hóbortosságomnak hála természetesen. Phoenixben születtem. Az apám elég fiatal koromban meghalt, három voltam, úgyhogy az egészből nem sokat dolgoztam fel, csak kb. annyit, hogy a suliban volt egy időszak, amikor piszkáltak a többiek, amiért nekem nincs rendes családom. Hát sokáig nem csinálták, mert miután egyik óra alatt levágtam ollóval az előttem ülő Bettany copfját csak úgy cseppnyi bosszúképpen aztán már nem sokat szórakoztak. Jó-jó, szép haja volt, de tudjátok egy kilenc évesnél a hirtelen felindulás azért elég jó ok lehet. Szerencsére anya többnyire elég jól kezelte az ilyen és ehhez hasonló kis apró bakijaimat és gyerekként még viszonylag könnyen lehetett magyarázni azzal, hogy minden bizonnyal kissé hiperaktív vagyok, ami persze nem igaz, csak szeretek pörögni, de ez még önmagában nem hiperaktivitás kérem!
A legszebb dolgok viszont akkor indultak meg, amikor a képességem fogta magát és előtérbe szökkent! Már előtte is imádtam mindenben benne lenni, ami persze nem azt jelenti, hogy eljártam a suli szakkörökre, hanem inkább helyettük teszem azt felfedeztük a szeméttelepet, mert mi lehet izgalmasabb, mint mindenféle más által kidobált kacatban felfedezni a csodás lehetőségeket?! No szóval tizenkettő voltam, amikor megtörtént a csoda. Imádtam! Lehet, hogy van, aki szívbajt kap, mikor kiderül, hogy más, mint az átlag, de mivel én sosem voltam kifejezetten átlagos, így azért bővebben nem hatott meg a dolog. Szóval élveztem, amikor első alkalommal gördeszkával minden esély meg volt rá, hogy miután nem tudtam bevenni a kanyart a parkolóban a lejtő végén, úgy fogok kenődni a falra, mint annak a rendje és összeszedem immár a második kartörésemet. És nem! Átestem a falon, nem felette, hanem át rajta. A srácok nem látták és persze nem hitték el, én meg nem erősködtem, mert ez annyira király, hogy el sem tudom mondani! Anyu tud csak a képességemről és persze ezek után még bonyolultabbá vált a kezelhetőségem. Azért annyira nem volt vészes, sikerült befejeznem a sulit, nem csaptak ki és azt hiszem még a rekordot sem döntöttem be, ami az igazgatóiba hívásokat illeti. Azt valami Bobby tartotta, de ő úgy tudom, hogy már sitten ül, vagy... hulla. Én csak a második voltam és igazából nem azért, mert annyira rossz vagyok, inkább csak... vannak elképzeléseim, amiket mindig úgy érzem, hogy meg kell valósítani.
Folytatódott tehát az élet az érettségi után is, én elmentem egy művészeti suliba, mert hát ha valaki kicsit flúgos, akkor alap értelmezés, hogy művész lesz mindenki szerint. Amúgy is imádom a színeket, szóval nem volt gond ezzel. Ruhák, cipők, különleges anyagok... varrás, ez jött be nálam a képbe, meg persze a tervezés. Imádok rajzolni, szöszölni a vázlat füzet felett, kitalálni saját ruhákat magamnak, olyanokat persze, amiktől többnyire az embereknek leesik az álla. A suli jól ment és kivételesen még a zűrök száma is csökkent valamelyest, hála annak, hogy ez az egész alkotási folyamat lekötött rendesen. Iskola után még sikerült is elhelyezkednem egy remekbe szabott - igen ez egy szóvicc! - cégnél, ahol megvalósíthattam pár álmot, csak az az igazság, hogy nem való nekem a kötöttség. Időben ide érni, meg határidőre elkészülni. Szóval kérdés sem fért hozzá, hogy amikor úgy egy éve felbukkant a lakásomon a két pasas... naná, hogy mentem! Kölykökkel foglalkozni, a világképüket kicsit színesebb és érdekesebbé tenni, hát ez nem nekem való? Ugye, hogy igen! Szóval azóta itt vagyok és kivételesen egész jól viselem a kötöttségeket is, ami a tanári, vagy valami hasonló állással jár.