Visszatérés

Nem esik jól ha elvetik ötletem. Legtöbb ember így van ezzel. Nem is foglalkoztat már. Másképpen is meg tudom oldani a problémákat.
- Igen, kezdésnek egy ital is megteszi. Igen minőségi skót whisky. Úgy érzem hordóban érlelték. Ritkaság és nagy érték. Szívesen fogyasztanék belőle még egy pohárkával. – próbálom kissé jobb körítéssel kísérni terelésemet. Bár nem füllentés, tényleg jó az ital.
- Fülledt? Meglehet. – hagyom annyiban a témát. Az ellenben meglep, hogy hallott Lillyről. Pedig csak most érkezett Londonból. Talán hírneve a tengeren túlra is átterjedt? Meglepően érdekes.
Jelen helyzetben az ital is bőven kielégíti testi szükségleteimet. Egyébkén sem szaporodási célzattal érintkezem a hölgyekkel. Főképpen azért, mert még nem találtam meg azt a kiváló genetikai tulajdonságokkal rendelkező hölgyet, akivel egy még csodálatosabb, s ennélfogva erősebb mutáns gyermeket hozhatunk össze. Kinek hatalmát uralva biztosíthatjuk felsőbbrendűségünket. Egyedül Emma az aki közel áll a tökélyhez.
Nyelvemben érzem, hogy könnyebben áll rá a beszédre. Csak már elfogyott a témám. Illetve sok minden más jut az eszembe. Nem annyira szakmai. De inkább hallgatok, holnap úgy is találkozunk.
Kellemes érzés fut végig hátamon mikor Emma kezét érintem a pohár átvételekor. Lilly kacsója sem lágy ennyire. Szemem sarkából észlelem Emma különös megnyilvánulását. De inkább nem gondolok semmire.
- Egészségünkre! – emelem magasba poharam s jóízűen kortyolok belőle. Társalgásunk röviden befejeződik. Épp csak annyi időm volt, hogy elfogyasszam a whiskyt. Azt hiszem ma már jó kedvű leszek.
- Örültem, hogy felcsigázhattam. Remélem nem múlik el holnapig. – eresztek meg egy mámoros mosolyt. Felállásom biztos.
- Minden jót, Frost kisasszony! – köszönök el illedelmesen, s ha lehetőségem adja csókot lehelek Emma kezére. Biztos lábakkal, tervekkel és reményekkel megrakodva, elégedetten távozom a Fehér királynő tornyából.

Nem, egyáltalán nem tetszik, hogy elhúzódik tőlem, főképp, mert már olyan kicsiny a távolság. De hát mit tehetnék, úgy tűnik, sikerült beletaposnom a férfiúi hiúságába vagy épp önérzetébe. És még hogy mi nők vagyunk túlérzékenyek... Úgy tűnik, Zane-nél újfajta módszer, másabb taktika kell, hogy kibújjon a nyuszi a zsákból.
- Egy itallal? - kérdezek vissza elsőként értetlenül, majd meglepetten, míg végül nevetés kaparja meg a torkom, és nem is tartom vissza. Persze egyértelmű, nem rajta nevetek, inkább vele. Legalább is a helyzet adta viccen.
- Én inkább fülledtnek mondanám - szúrom még oda, miközben már állok is fel, hogy kiürített poharával a bárhoz lépve újratöltsem. Meg sem kérdem már, hogy marad-e az italt, talán van annyira józan, hogy nem itt és nem most kezdi el kavarni az alkoholfajtákat.
- Lilly-t? Igen, róla sokat hallottam, sok visszatérő vendég kéri kifejezetten őt - bólintok a név hallatán. Nincs bennem semmilyen egyéb érzelem, csak a puszta üzleti rátekintés. Még az sem zavar, hogy Zane is vendége a lánynak, legalább is ezt szűrni le a szavaiból. A testiség, a testi szükségletek a férfiak számára fontosak, anélkül görcsössé, ingerültté válnak. És mivel részemről szó sincs határtalan, szívet dobogtató szerelemről, hát a zöldszemű szörny sem üti fel a fejét, és szóva sem teszem. Miért is? Hisz még csak játszunk, még csak kóstolgatjuk egymást, azt is csak verbálisan.
Visszatérve kínálom neki az újabb adag italt, most viszont új fogva apoharat, hogy kénytelen legyen kezem érinteni ahogy átveszi, hacsak nem akarja, hogy ügyetlenkedésünkből kifolyólag a szőnyegen kössön ki a drága whiskey. És ahogy érinti kezem, finoman lehunyom szemeim, apró sóhajjal kísérve a mozdulatot, majd fordulok is el, mintha zavarom leplezném, mintha csak ez lenne az oka, hogy italomért nyúlok magam is újfent.
- Mindenképp itt - futtatom körbe a tekintetem az irodában. Ez a legnyugodtabb hely, és legfőképp a magánbirodalmam. Ide senki nem lép be engedély nélkül, és attól sem kell tartanom, hogy bármiben is megzavarnának.
- Igazán felcsigázott - nevetek fel az újabb mondandók hallatán, de hamar az italba fojtom jókedvem.
- Akkor holnap várom - teszem még hozzá, majd nem törődve az italmennyiségekkel kecsesen felállok, mintegy berekesztve így az ülést. Én döntöm el, mikor kezdjük és azt is, mikor van vége. Márpedig most jobb, ha befejezzük, hisz az első lépések megvoltak, noha a futó visszafelé is lépett a táblán. De sebaj, az igazi macska-egér játék a jó.

Jövő hétre fel kell készítenem Mollie-t. Jaj, mi fog ebből kisülni! Retteg előre a kis rendetlenkedő cicuska reagálásaitól. Félek ez nem fog összejönni. De legyen, egy próbát megér.
- Több kutató részlege is van az AIM-nek. A technológiai konkrétan a Task Industries-ból elszármazott tudósokból alakult ki. Kellett jó pár új találmány a fizetésért. De sikerült. A katonaságnak is dolgoznak. Valami titkos kísérletek fent északon. – tájékoztatom Emmát munkahelyemről.
Sejtettem, hogy hangos vélemény megnyilvánulásom nem fog tetszést találni. Munkahelyemen is ritkán esik meg velem a kellemetlenkedő munkatárs lekiabálás. Ridegen értelmesen igyekszem észhez téríteni lázongó kollégáimat. De nem példa nélküli, ellenben nagyon is hatásos. Mégsem alkalmazom sűrűn, nehogy hamar elkopjon. Itt és most azonban két vélemény találkozott, s keltett vitát. Aprólékosságomra és óvatosságomra, minden helyzetre és lehetőségre felkészülő hozzáállásom ütközik Emma lazább álláspontjával. Nem látja a veszélyt, talán mert mostanság nem itt élt, csak hírekből hallhatott a történésekről. Feltámad bennem a kétely tökéletessége iránt, már ami az intellektust illeti. Minden esetre ráhagyom, mint férj az őt nyaggató feleség kívánságát.
- Rendben. Maradok a háttérben. Egyébként is van elég sok kísérlet amivel foglalatoskodhatom. - kissé elhúzódom Emmától. Ez is kifejezi nem tetszésemet. Hiába is enyhülnek meg a zafír tengerszemek. Majd elmúlik. Érzéseimet, bármennyire is elrejtem, irányítani mégsem vagyok képes úgy mint egy autót. Hiába is Helmsman a nevem.
Hangulatomat csak enyhén másítja a megmagyarázhatatlanul kihívó mosolyok áradata.
- Mással? – a jelek egyértelműek lennének lent a bárban. De itt… nem mintha nem akarnám, de… Emma más. És jó értelemben. Nem így kellene. Gyorsan felhörpintem maradék italomat, üresen téve vissza az asztalra.
- Esetleg egy újabb pohárkával. Nagyon száraz itt a levegő. – gyenge és átlátszó kifogás, de mi a beszéd ha nem a szavak játéka?
- Nos, ha igazán kedvére kíván tenni üzletfelünknek Lilly-t ajánlom. – nem nagy titok Emma előtt, hogy a bárban is törzsvendég vagyok. Ismerem a lányok szexuális képességeit. Tanultam egy s mást tőlük. Így Emma fizikai közelsége egyáltalán nem hozz zavarba. Most már. És egyenlőre.
- Fél kilenc jó lesz. – jegyzem meg magamnak. És igen, feltűnt a formalitás nélküli megszólítás. Ez az egyedüli amit nem engedek meg alkalmi szexpartnereimnek. Helmsman úr, doktor Helmsman vagy szimplán csak doktor. Lilly egyik felsóhajtása nyomán: doktor whú! Na, innen tudom, hogy ő a legjobb!
- Igen, beszélni az jó ötlet. Volna még mit mondanom… - karórámra pislantok – De eléggé eljárt az idő. Itt szeretne találkozni velem, a bárban, esetleg a tárgyaló teremben? – a helyszín sem mindegy. Nyílt helyen óvatosan kell beszélni, a zártabb hely meg kevésbé szórakoztató.

- Jövő héten kerítünk rá egy napot. Mindenképpen - jegyzem meg, ahogy a gyermek kerül szóba. És szintén csak bólintok, magam is arra gondolok, hogy vannak olyan fiatalok, akik korlátozásnak érzik az iskolai szabályokat, mert abban bizonyos vagyok, hogy vannak szabályok. Őket kell megkeresni, megkörnyékezni.
- Valóban? - csillannak fel kékjeim mohón. Egy ilyen szerkezet roppant hasznos lenne, és mindenképp egyszerűbb, mint a városokban mászkálni és megannyi unalmas fejben turkálni. Még a végén magam is fejfájást kapok. Az pedig idő, míg egy számomra megfelelő érző mutánst lelek. Az a szerekezet.. mindenképp hasznos.
- Sokat segítene számunkra - teszem még hozzá, csillaptva mohóságom. Ha tudnám, hogy célt érek vele, azonnal a szerkezetért küldeném Zane-t. De tudom, ennél okosabb ember.
A kifakadás viszont kétségtelenül meglep. És nem csak azért, mert eddig ilyesmit nem tapasztaltam a dokitól, hanem mert velem szemben igen kevesen engedhetik ezt meg maguknak, főképp erős következmény nélkül.
- Hátrább az agyarakkal Dr. Helmsman - fúrom hideggé váló íriszeim az arcába. Bár hangszínem meg sem emelkedik, bár nem moccanok, mégis kiérezhető a figyelmeztetés szavaimból. Sok mindent hajlandó vagyok elnézni neki, mert igen hasznos ember, mert igen okos és az AIM-nél végzett munkája igen sok segítséget ad nekünk. De mindettől függetlenül jobb ha tudja, hol a helye a ranglétrán.
- Kétségtelen, hogy szeretem, ha egy férfi szenvedélyes és ez a hitére is kihat. De mindennek megvan a maga helye és ideje - teszem még hozzá, immár enyhültebben. Nem akarom visszazavarni a falai mögé, hisz a vonzalma ellenére is olyan nehezen tudom onnan kiciccegni. Szeretem a kihívásokat, de lassan már feszgetni kell a határt, ahol a dolog nem csak burkolt, hanem egyértelmű. Márpedig nyíltan nem óhajtom megtenni az első lépéseket, nem, azt meg kell hagyni a férfiaknak.
- Az igazán befolyásos emberek a háttérből irányítják a dolgokat. Ne értse félre, de én nem örülnék, ha ennyire kirívó pozícióba emelnék. Akkor már túlontúl a nyilvánosság szeme előtt lenne, felhívnák Önre a figyelmet. Mindamellett... Sok idejét elvenné, és nem csak a kutatásoktól és a terveinktől - emelem rá tekintetem, immár a korábbi feddésnek nyoma sincs kékjeimben. Mint egy igazi színésznő játszom az érzéseimmel, mimikámmal és hangulataimmal. Ha nem lennék mutáns, ha az élet nem úgy rendezi az én darabom ahogy, talán valóban színésznőnek álltam volna. És azt hiszem, ott is igen sikeres lettem volna.
- És mással? - villantok újabb és újabb kihívó mosolyt felé, újabb játékos szavakat. És a lehető legjobban szórakozom összezavartságán. Legalább is én annak tudom be a dolgot, egyenlőre csak megérzéseimre hagyatkozva, mintsem képességeimre. Túl unalmas lenne az élet, mentes a játékoktól, ha folyton csak a másik fejébe lesve találnám ki a gondolatait.
- Magam is ebben reménykedem - bólintok aztán, ahogy a találka és legfőképp az érkezővel kapcsolatos remények merülnek fel.
- Úgy döntöttem, este fél tízre hívom ide az urat. Némi hátsó szándékkal, hisz talán a sikeres találkozó után valamelyik lány is megpecsételheti az üzletet. Minden célunk, hogy a hasznos ügyfelek kedvére tegyünk - nevetem el magam, és mintha csak feledtem volna már korábbi kioktatását csúszok felé egy újabb centit, egyre kisebbre zárva közöttünk a távolságot. Már szinte lefektetett kezem is alig fér el, egy-egy mozdulatnál ujjaim érintik hol az ő, hol az én lábam.
- Legyen fél kilenc Zane.. Megihatnánk előtte egy italt, átbeszélhetnénk a felmerülő dolgokat.
Talán először szólítom keresztnevén a rangos doktor megnevezés nélkül. Talán erre már valóban felkapja fejét, legalább is képletesen, ahogy a programmegjelölés is inkább átlátszó, mintsem valós, hisz az eddig történteket épp most beszéltük át, az Appletonnal való tárgyalást meg leghamarabb utána tudjuk.

Az egyetértés még nem egyet akarás. Általában, de nem most. S míg így marad a helyzet addig céljaink elérésében baj nem lehet.
- Valóban alaposnak kell lennünk. Annyi erőnk nincs, hogy nyíltan fellépjünk. Így jobb ha maradunk a háttérben, irányítva a táblán a gyalogokat. S csak az értékesebbeket cseréljük be tisztekre. – elmélkedek a stratégiáról és vérfrissítésről, amivel magam is foglalatoskodott mostanság, csekély sikerrel.
- Rendben. Amint alkalmas lesz önnek, elhozom. De a beszervezéssel is érdemes próbálkoznunk. Sose tudni nincs-e olyan lázadó természetű kamasz, akit feszélyez Xavier házi rendje. – vélekedem, főképpen azért, mert Mollie-ból ki nem tudnám nézni, hogy a mi kémcicánk legyen. Ahhoz nagyon átkellene formálni felfogását és hozzáállását a világról. Bár sose tudni.
- Ugyanakkor nem szükséges ilyen mutánst keresnie. Az AIM technológiai laboratóriumában kifejlesztettek egy olyan érzékelőt, amellyel fellehet fedezni az X-gén jelenlétét. Nem esne nehezem megszerezni egy másodpéldányt. – jegyzem meg halkan. Nem is tudom miért, de valahogy egy olyan érzés fogott el, hogy ne adjam csak úgy oda Emmának ezt a szerkezetet. Valamit kérhetnék is érte. Elvégre nem barátok vagyunk, hanem üzletfelek az élet nagy sakktábláján.
Megrázom fejemet.
- Meglehet míg eszmének tűnünk nem fog fellépni ellenünk. De amint drágalátos emberbarátai kerülnek veszélybe bizonyosan tesz ellenünk. Talán összehoz valami mutánsokból álló alakulatot vagy tudómisén mit. Ezt nem engedhetjük meg, Frost kisasszony! Az információ hatalom! S ha megszerezni terveinket hatalmunk elvészhet általa. Nem mutathatunk gyengeséget! Nem lehetünk elnézőek! El kell kezdenünk a készülést, még ma! – hangom igen megemelkedik ahogy határozottan kiállok érvem mellett. Rég esett meg effajta megnyilvánulás részemről. Nem jellemző, hogy hirtelen volnék. Magam is megvagyok lepődve magamon. És csak most ébredek rá, hogy kioktattam Emmát. Szerencsétlen szituáció. Hogy könnyítsek feltámadó szégyenérzetemen whisky ivásba menekülök. Csak pár korty…
Kissé megnyugodva szemlélem immáron újból Emmát. Kezének játéka kellemes emlék. Legalább ennyire stimulálja látványa érzékeimet, mint előbb tapintása.
- Igen, az AIM vezetősége mindig is hajlott a jó üzletekre. S ezzel a magam pozícióját is erősíthetem a vállalatban. Őszintén megvallva nem szívesen kerülnék igazgatói székbe, mert akkor nem foglalkozhatnék kísérletezéssel. Bár befolyásom nőne általa. – dilemmázgatok el életem két kedves foglalatossága között. Melyiket is szeretem jobban? A tudományt vagy a hatalmat? Képtelen vagyok dönteni. Úgy érzem a helyzet már így is nagyon jó nekem. Ha bármi történne is megborulna az egyensúly az egyik javára.
- Örülök, hogy aprólékosságommal kedvére tehetek Frost kisasszony. – eresztek meg egy félszeg mosolyt.
- Hogy az élet más területén is? – pislogok meglepetten. Ugyan mire gondolhat? A pillantása, mosolya olyan kihívó. Talán el akar csábítani? Ha egyszerű bártündér lenne már rég a kanapén űznénk az ipart. De Emma nem hétköznapi nő. S nem csak amiatt vélekedek így, mert ő a Fehér királynő. Van eleganciája, tartása, s kifinomult. Egyszóval: üzletasszony. S ez tiszteletet ébreszt bennem, ami meggátol abban, hogy holmi komisz nyúl módjára vessem rá magamat.
- Egy vendég. Remélem hasznunkra válik. – kortyolok bele italomba lehűtve magamat az eddigiek után. Dicsérete, akárcsak hárfahangja jól esik füleimnek.
- Örömmel állok rendelkezésére, Frost kisasszony. Főképen ha az ügyünket is szolgálja. Hány órára jöjjek? – kérdem. Jobb biztosra lefixálni az időpontot. Nem mintha mást terveztem volna holnap estére, csak egy kis lazulást a klubban. Egyedül ott tudok ellazulni annyira, hogy ne érezzem tehernek az irodai munkát. Kifejezetten nem okoz örömet.

- Teljesen egyetértek Önnel - bólintok, tovább játszadozva ujjaimmal és talán Zane idegeivel is. De ha egyszer valamit élvezek, arról roppant nehezen mondok le. Ezt a helyzetet pedig kifejezetten élvezem, ahogy játszadozhatom vele, figyelhetem reakcióit, ki nem mondott szavait. És be kell valljam, azok roppant tetszetősek.
- De ügyelnünk kell a lépésekre. Tanulva a bukott előd hibáiból nem óhajtok semmit elkapkodni. Mindent körül kell járni, pontos tervezést és alapozást igényel, hogy aztán a végén valóban diadal legyen és ne sárba tipró bukás - szögezem le határozottan. Nem, nem félek, főképp nem Xaviertől, bár tagadhatatlan tény, ahányszor csak felködlik az emléke, és annak a másiknak a nyakam megfájdul, mintha még mindig érezném a fém szorítását. De látva Shaw bukását inkább a türelem és tervezés híve vagyok, mintsem az elvakult kapkodásé.
- Szeretnék találkozni azzal a gyermekkel, akit említett. Megnézni, mennyire használható, mennyire vezethető. Ő talán igen nagy segítségünkre lehet terveink megvalósításában. Emellett törekedni fogok egy olyan mutáns fellelésére, aki megérzi más mutánsok jelenlétét. Nem tudom, Xavier-ék hogy szednek össze annyi diákot, végül is, még sem kopoghatnak végig az összes házon - vonom meg a vállam egy nevetés kíséretében. Talán Charles járja a városokat és belekukkant a fejekbe? Megvalósítható, kivitelezhető? Elég macerás és időigényes.
- Nem hinném, hogy effélére fecsérli az erejét. Xavier nem hisz abban, amit mi gondolunk, és úgy hiszem, szerintem nem is akar effélét feltételezni másokról. Ez persze az ő gyengesége és a mi előnyünk. Mindazonáltal megfontolandó a felvetése, és talán ebbe az irányba is lépnünk kellene. Talán holnap... - teszem hozzá csak úgy, kiegészítésként, hisz én már tudom, amit tudok és tudnom kell.
- A bizalom a legkevesebb - mosolygok rá lágyan, újfent végigsimítva ujjaim mellkasán, szíve felett, élvezve a szívverésének ritmusát, majd lassan visszahúzom kezem, óvatosan érintve nyakának vonalát és állok fel a kanapéról. Felvetése közben sétálok újra körbe, immár szemből közelítve meg az ülőalkalmatosságot, és eredeti felhazsnálása szerint foglalok rajta helyet, bár most talán egy leheletnyivel közelebb a dokihoz, mint korábban.
- És az sem hátrány, hogy az AIM-nek kínáltunk korábban némi anyagi támogatást. Azt hiszem, jutányos áron juthatunk hozzá, ők pedig örülhetnek, hogy megszabadultak egy felesleges, kihasználatlan projekt fenntartásától - kortyolok elégedetten az italomba, majd a félig telt poharat az asztalra helyezen, én pedig hátradőlök, felsőtestemmel Zane felé fordulva. Csupa néma szó, csupa testbeszéd. De vajon a doki az élet alapterületein is olyan okos, mint a laborjában a jegyzetei felett?
- Szeretem, hogy ilyen körültekintő és gondos. Odafigyel az apró részletekre, minden pontot körüljár - jegyzem meg az utolsó sorok hallatán. Valóban nem hátrány, ha mentesülünk a plusz adóktól, az pedig csak a hab a tortán, hogy a sziget felett alapjábanvéve egyik országnak sincs ellenőrzési joga. Pont megfelelő egy olyan kiképzőtelepnek, mint amilyennek tervezzük.
- Vajon az élet más területén is ilyen? - csapom még oda, csak úgy, kihívón pillantva arcába. Egy perc talán az egész, egy leheletnyi idő, míg mosollyá enyhül a kihívás, és kezem kettőnk között pihentetem meg a kanapén bőrjén.
- Holnap estére vendéget hívok majd. Talán potenciális üzletfél - egészítem ki szavaim, mintha attól tartanék, Zane félreértheti azokat.
- Talán érdekes ajánlattal állhat elő számunkra. Talán segítségünkre lehet a felvetett problémában. Bár négyszemközti tárgyalást óhajtok, szeretném, ha itt lenne a közelben. Az Ön józan meglátásai sokat segítenek az esetlegesen felmerülő problémák meglátásában és a lehetséges megoldások fellelésében. És persze a közelsége is megnyugtat - sütöm le tekintetem, míg ujjaim tétlenül moccannak a huzaton.

- Valóban. A legtöbb ember megszokásból cselekszik. Mert élete körül van határolva, mondhatni predesztinált. Számunkra ez előny. Míg a létfenntartással küszködnek addig sem lesz idejük gondolkodni. Maradék szabad idejüket pedig kitölti a média nyújtotta szórakoztatás, ami tovább kábít, mint az ópium. Néhány szuperhősös filmmel, sorozattal akár még azt is beadhatjuk, hogy képességeinkkel csak a világot akarjuk megmenteni. Ez így is van, nem de? – nevetek fel az elégedett mosolyhoz társulva.
Jó tudóshoz híven gondolkodom, elméleteket állítok fel a probléma megoldására. Nem minden elmélet használható, az csak egy ötlet, egy opcionális lehetős, melyek közül a leghatékonyabbat kell választani a cél elérése érdekében.
- Jelen helyzetben célunkat egy rivális fél veszélyezteti. Ezért kell kiiktatnunk, monopól helyzetet teremtve magunknak. A siker garantáltan kolosszális. Az út valóban igen nehéz és fáradtságos lesz. Ügyes taktikával nyerhetünk. Csak jól kell szerveződnünk és elszívnunk a diákokat az intézetből. – a tervezés az én asztalom. A kivitelezés már kevésbé. Főképpen ha ilyen horderejű. Remélhetőleg királynőm nem minden elintézését várja tőlem. Vannak más bábuk is a sakkjátékban.
Emma váratlan, erős szorítása meglep. Nem a fájdalom miatt, az elhanyagolható, hanem maga a mozdulat folytán. Elsőre nem is értem mi rosszat mondhattam, ami ilyen heves reakciót váltott ki. Mintha csak nátriumot dobtam volna a vízbe. Minden esetre nagyon jól esik az a tudat, hogy fontos vagyok Emma számára.
- Valóban. Először a telepatikus erejét kell kiiktatni. Ezért is volna oly hasznos egy blokkoló. Félő ugyanis, hogy még ha nem is kerülünk a birtok közelébe, előbb-utóbb valami ki fog szivárogni elménkből. Amit a kémek képesek lehallgatni távolból is a beszélgetéseket, úgy Xavier is megteheti ezt gondolatainkkal. Ismerve erősségét alkossuk meg védelmünket! Ne csak gyengesége kihasználására apelláljunk. – érvelek, jó politikushoz híven.
A saját mutáns kiképzőközpontos ötletem is Emma kedvére valónak bizonyul. Bár más fajta örömökben is részesíthetném! Elvégre nő, én meg férfi vagyok. S a keze is mellkasomat cirógatja. De nem! Ő a királynő! Ezt tiszteletben kell tartanom.
- Köszönöm megtisztelő bizalmát Frost kisasszony. Az adminisztratív intézkedésekkel nem lesz gond. S ha szigetet kíván, nos már is tudok egyet javasolni. Egy kis vulkáni eredetű, sziklás, hegyes szigetecskét a Karibi-térségben. A neve Boca Caliente, más néven AIM-sziget, mivel a vállalat vette meg még a 60-as években, hogy ott folytasson titkos kísérleteket. Sajnálatosan a szélsőséges időjárási viszonyok kapcsán feladták telepüket, így most üresen. Nekünk azonban megfelelne. Megvehetnénk tőlük, csak jól járnánk vele. Az Amerikai Virgin-szigetekhez tartozik, a két fő sziget St. Croix és St. Thomas között nagyjából fél úton található. Stratégiailag kedvező fekvésű, mégis félreeső. És ami még lényeges a sziget mentes az amerikai szövetségi adóktól. Amivel sok pénzt spórolhatunk meg, és a kutakodó ellenőri vizsgálatokat is. – lassan Emma arca felé fordítom fejemet. Azok a kemény mégis szép vonások, jég kék íriszei oly szépek. Sok nőhöz volt már szerencsém, de kevés fogott meg igazán. Emmán kívül egyedül csak Kátya… De ő már nincs a sakktáblán.

- Szerencsére az emberek java része erős telepata nélkül is roppant bárgyú. Nem véletlen illik rájuk a birka jelző. Ha egy-kettő megindul egy irányba a többi követi. Nekünk ezt az egy-kettőt kell megfogni. De már úgy is folyamatban van - mosolyodom el elégedetten. Nem véletlen épülünk be szépen a politikába. Az emberek elhiszik, amit a nagyemberek mondanak, amit a tévében nyomatnak ezerrel. És nem kezdenek el gondolkodni, hogy valóbna így van-e, és eszükbe se jut megkérdőjelezni, vajon van-e joguk ehhez. Illetve néhány lázadó alkat van, de őket könnyű leverni.
Telepátia-blokkoló eszköz.. Hm.. magam vagyok az egyik, a másik pedig.. Nos a sisak elég hatásos, de úgy gondolom, egyenlőre még nincs okom felfedni Zane előtt annak meglétét és használhatóságát. Amúgy is egyértelmű lenne a szándék, ha valaki abbna jelenne meg az iskolában. Nem, ez elvetendő ötlet.
- Én már sajnos túl öreg és ismert vagyok a beépülésre - teszem azért hozzá nevetve, majd csak a fülem hegyezem a gyermek említésére. No nem anyai húrok pendülnke meg bennem, nem, azt hiszem ezek az érzések kimaradtak az én dns-emből, talán helyettük vannak a képességeim. De egy gyermek, ha még korán elkezdjüka  felkészítését, ha erős befolyást gyakorlunk rá és beleneveljük a mi nézeteink.. A legjobb harcosok így képződnek, már gyermekkoruktól csak egyvalamit szajkózva beléjük. Elég, ha a spártai nevelésre gondolunk, vagy az oroszok hozzáállására. Na, ott aztán tényleg bőven van birka és nem csak a legelőkön.
- Mi soha nem azt nézzük, hogy egy út könnyen járható-e. Hanem hogy a cél a végén megéri-e a fáradtságot - intem talán kissé a dokit. Nem feddem, tudom én, hogy nem így gondolta, vagyis nem a lustaság beszélt belőle. Tagadhatatlan, hogy egy már Xavier nevelésű ifjút nehezebb megfogni. De biztos van közöttük is olyan, aki rosszul viseli a csupajó léetszemléletet.
- Nem! - rázom a fejem határozottan az új ötletre, a Zane vállán pihenő kezem is kissé talán markánsabban fog csontjaira. Persze nem fájdalmasan, ebben az alakomban nem is lennék képes nagy fájdalmat okozni, inkább csak intőn, visszatartóként, mintha máris indulna.
- Mint mondtam, Xavier túl erős telepata, könnyű szerrel belelátna a fejébe.  Nem veszíthetem el magát - sóhajtom, szinte már zavartan. Hát persze, a legközelebbi emberem, mondhatni bizalmasom, még ha nem is emlékszik mindenre. De a fenébe is, nem törölgethetem folyton az emlékeit, és legfőképp a tudományos kutatásait nem. Azt pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak úgy besétáljon az oroszlán barlangjába. A Fehér futó túl értékes és túl sokat tud. És enged is szorításom, mintha csak most vettem volna észre árulkodó mozzanatom, de nem veszem ela  kezem, inkább lejebb csúsztatom, hogy immár simítássá váljon az érintés.
- Mindenkinek szüksége van egy félreeső kis helyre - mosolyodom el újfent, fél fenékkel a kanapé támlájára ülve, alig néhány centire a doki vállától, keezm továbbra is mellkasán nyugtatva. Igazság szerint roppant kíváncsi vagyok, meddig merészkedik elmenni, mennyire bátor, hogy végül maga is színt valljon, ne csak teste beszéljen.
- Önre bíznám a rendeletekkel kapcsolatos hivatalos köröket. Jobb, ha engem nem hoznak összefüggésbe a dologgal. Helyszínként pedig.. azt hiszem, egy sziget jobb lenne. Könnyebben körbehatárolható és felügyelhetők a határai. Mellesleg, egy kis fürdőzés mindig kellemesen üdítő - teszem még hozzá egy féloldalas kihívó mosollyal, tekintetem egyenest Zane tekintetébe fúrva. Élvezem a játékot, roppantul élvezem, hogy felmérem a határait, ahogy felmérem majd a szigetem határait is.

Merevségem kulturális viselkedési formából ered. Egy férfi ne mutassa ki, hogy mennyire érzelgős. Főképpen ne a munkahelyén, főnökasszonyával szemben. A sztriptíz bár egy másik hely. Ott szabadon jól érezhetem magamat, lehetek szenvedélyes, anélkül, hogy igazán önmagamat kellene megmutatnom partneremnek. Elég csak a testi kielégülés, másra úgy sincs időm a sok munka végett. Az viszont szellemi igényeimet tökéletesen kielégíti. De mindig különleges alkalom egy új elmével találkozni, eszmecserét folytatni. Talán ezért sem esik nehezemre a mutánskutatás, úgy a terepen, mint a laborban.
- Igen… Ez a szokásos italom… - vallom meg. Nem feltétlenül a kedvencem is, de az ellazuláshoz nagyon hasznos. Iszom más italokat is, mikor éppen milyen a hangulatom. S minél rosszabb, annál sűrűbben nézek a vodkás üveg fenekére.
Nem igazán értem Emma mire akar kilyukadni különös szavaival. Valamire utalna, hogy nagyon megrögzött lennék? Tudós mivoltomból ered, hogy gyakran kell ugyanazon kísérletet ugyanúgy végrehajtani. S ez bátorság, ha két igen veszélyes, robbanékony vegyszer összekeveréséről van szó. Persze még nem futottam össze sok nővel, akit érdekelte volna munkám részletei. Talán jobb is tekintve, hogy milyen fontos kísérleteket folytatunk mostanság. Amiből majd a klub is fog hasznosítani.
Koccannak a poharak, mosoly az arcokon, nincs is ennél jobb. Okos kulturális szokás, mit bizonyosan bölcsek találtak fel, s nem borissza léhűtők. A történelem eme jelenete nem ismeretes számomra. Talán nem is lényeges. A történelem ismerete csakis azért szükséges, nehogy újra beleesek azokba a hibákba melyek miatt a múlt nagyjai belebuktak. S aki mégsem, azt is utolérte a halál. Ennek gyógyírját pedig egyenlőre nem sikerült megtalálni, pedig dolgozunk rajta, s vannak részeredmények. Akkor lehetne csak igazán megtartani a hatalmat az idők végezetéig.
Beszámolómat egy ismerős névvel szakítja félbe. Megtorpanok mondandómban. Látom, hogy híreim nem kellemesek, de jobb már az elején túl lenni a fekete levesen. A szája nem mozdul újból szóra, helyette lábai dolgoznak, így újra folytatom mondandómat. Nem törekszem a szemkontaktusra. Noha illik arra nézni akivel beszélünk, hallani úgy is lehet, hogy nem látjuk egymást. Így csak testtartásom változik, ahogy lazítok rajta és kényelmesen hátradőlök. Mondandóm végül Emma sóhajtozásaiba mennek át. Pislogva hallgatom nem túl szívderítő válaszát.
- Éppen ezért kell nekünk az orruknál fogva vezetni az embereket. – jegyzem meg. Emma tudhatja jól, hogy politikai téren is mozgatok szálakat, még ha mostanság nem túlzottan is vagyok aktív, hála sok munkámnak. De pártünnepségeken, rendezvényeken rendre megjelenek. Jobb melegen tartani a dolgokat, várva az alkalmas pillanatot.
- Igen, gondolatolvasó képessége veszélyes számunkra. Talán ha lenne valami ami blokkolná telepátiáját… - merengek el – Sajnos nem ismerek egy ilyen eszközt sem és ilyen jellegű vegyi anyagok pedig fokozottan rombolják a használó szellemi képességeit is. – elmélkedek hangosan.
- Új gyereket bejuttatni sem megoldhatatlan. Van is egy kicsiny gyermek… de még fiatal. – Mollie mint trójai facica kiváló lenne a feladatra. Csak hát nem meggyőzhető, komoly idomításra lenne szükség. Persze egy kis agyi manipuláció felgyorsíthatja a képzést.
- Egy ottani gyerek beszervezése sem megoldhatatlan. De nem is könnyű. – sejtelmem sincs miképpen is lehetne egy diákra hatni. Még a felnőttekre sem sikerül mindig, s egy megbízhatatlan diák… Talán Emma tud valami jó meggyőzési módszert.
- Esetleg egy oktatási rendeletre hivatkozva bejuthatnék, hogy vakcinákat osztjak ki a diákoknak. – vetem fel az ötletet.
- Bizonyára. – jegyzem meg egykedvűn. Nem sokáig maradhatok nyugodt. Emma kezének érintésére akaratlanul összerezzen testem. A selymes kacsó lassú lecsúszása jó érzéssel tölt el. Szememmel követem mozgását, szemlélem meg kezét. Mintha valamelyik szobrászművész faragta volna, olyan kecses és lágy. S a dicséret is jól esik füleimnek.
- Igen, határozottan szükségünk lesz egy bázisra, ahol nyugodtan tevékenykedhetünk. A klub erre nem megfelelő. Valahol nekünk is egy félreeső helyen kellene kialakítanunk. Talán a hegyek tetején, amit nehéz megközelíteni. Netalán egy szigeten valahol kint a tengeren. Hívhatnánk Akadémiának. Talán még támogatókat is tudnék szerezni. Csak ügyesen kell megfogalmazni céljainkat. – ötletelek hevesen, a finom cirógatás által motiválva.

Hogy feltűnik-e a doki merevsége? Mármint ami a mozdulatait illeti? Persze, de mintha észre sem venném suhanok át felette. Nem lenne hasznom abból, ha az észrevétel egyértelmű jeleit mutatva zavarba hoznám, nem, had higgye csak, hogy ügyes, hogy érzései lepel alatt maradtak. Magamban persze jót mulatok, élvezem ezt, melyik nő ne élvezné, hogy valaki ennyire odavan érte?
- Tehát a szokásost - nevetem el magam csipetnyi sértettség nélkül. Ugyan, Zane törzsebb vendég talán, mint én, már ami a bárt illeti. Megszokhatta már, hogy tudják, mit iszik, talán néhány lány is kiemeltebb figyelmet fordít felé. Sebaj, ezért vannak.
- Olykor bátornak kell lenni, merésznek és kimozdulva a kényelmi körből kipróbálni valamit, amit eddig nem mertünk - kísérem sokat sejtető szavaimmal a pohárátvételi ceremóniát, majd magam is mosolyogva emelem koccintásra saját, színtelen itallal teli kristályom.
- A viszontlátás örömére - toldom, és apró korttyal kísérem a szavakat. Aztán csak elgondolkodva forgatom ujjaim között a poharat, hallgatva a beszámolót. Régóta tudom, Zane a megfelelő ember, akire sok mindent rábízhatok, aki a vonzalmán túl a nézeteim is osztja, és aki épp elég magas pozícióba jutott, hogy nagyot essen, ha ellenünk tenne. Bár eleddig még csak halvány gyanúja sem volt, hogy efféle szikrázna fejében.
- Charles Xavier... - inkább köpöm a szavakat, mintsem tisztelettel emlegetném az illetőt, ahogy a beszámoló közé vegyül az a bizonyos birtok. Egyetlen mozdulattal állok fel, elgondolkodva sétáltatva meg magam. Mozgás közben serken a vérkeringés, segít a gondolkodásban. Nem mintha most még annyira lenne min agyalnom, hisz a doki még nem ért szavai végére. Inkább csak olyan élvezeti pótcselekvés most ez, hogy a hosszú órákon át tartó ülés után megmozgathatom lábaim, élvezve a selyemszövet lágy simogatását, izmaim játékát.
Talán bele is feledkezhetnék, ha Zane szavai nem rántanának vissza a valóságba, a valós problémákba. Az építészeti kiválóság hallatán csak finoman legyintek a kezemmel, ez az információ egyenlőre teljesen lényegtelen. Nem kívánok múzeumlátogatást tenni arra, a nyílt lerohanásnak pedig semmi értelme. Még ha sok fiatal mutáns is van ott, akik még nem teljesen uruk képességeiknek, attól még felesleges elpazarolni az értékes egyedeket. Nem, másként kell megközelítenünk a dolgot.
- Xavier egy szentimentális barom - sóhajtok fel, sétám közben lassan a kanapé és ezzel talán a doki háta mögé is kerülve, hacsak nem fordulgat ültébe, nyomon követve alakom. Bár ezen sem csodálkoznék.
- Azt hiszi, az emberek befogadnak maguk közé, elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk. Ugyan - legyintek újfent, ám most már visszafogott dühvel. Az a sziget.. nem azt nem lehet kitörölni az emlékeimből, még ha az egész olyan homályos is. De egy valami kristálytiszta, mint a gyémántburkom. Kísérleti nyúlnak néztek és ez nem megbocsájtható.
- Viszont roppant erős telepata, így bár hasznos lenne egy kém a birtokon attól tartok, kivitelezhetetlen. Nem csodálkoznék, ha minden egyes új érkezőt megvizsgálna. Viszont egy már ottani gyermek - harapok alsó ajkamra elgondolkodva. Igen, ha egy már megszokott mutánst tudnánk magunkhoz édesgetni, akit már nem figyelnek. Igen, ez kivitelezhető, már ha találunk ilyen alakot. De mindenhol vannak gyenge láncszemek, miért ne lennének ott is.
- Gondolom azt ecseteli nekik, hogy az egyszerű emberek nem ellenségek - rázom a fejem gúnyosan a tanítással kapcsolatban. Mást ki sem nézni Xavierből. Zane szavai viszont újfent elégedettséggel töltenek el, így olyan könnyed a mozdulat, ahogy mögé lépve jobbom vállára teszem, majd egy leheletnyit lejjebb csúsztatom a mellkasa irányába.
- Ezt örömel hallom. Mindig is tudtam, hogy Önre bármikor számíthatok, erős támaszom és segítőm lesz - bukik ki a dícséret, mely olyan őszintének hangzik, olyan szívből jövőnek. Mert én így akarom.
- Keresnünk kell egy helyet, mely megfelel az elképzeléseinknek. Ami elég távol esik a kíváncsi pislantásoktól, ugyanakkor minden kényelmet biztosítani tud társainknak. Hisz ez a fontos, hogy tudják, nálunk semmiben sem szenvednek hiányt, mi csak a javukat akarjuk, ugye? - kérdem mosolyogva, kezem továbbra is a doki mellkasán hagyva, csupán ujjaim moccannak, egy leheletnyit, egy pilleszárnynyi simogatást sugallva.

Lágy, kedves hangja zene füleimnek, s ahogy megszólít, maga a megtestesült szférák zenéje, a harmónia, a tökéletes zenei kompozíció, Beethoven tizedik szimfóniája, angyali ének. A földöntúli érzés nem ül ki arcomra, mimikámat azért annyira még uralom. De belsőmben maga vagy az ujjongás, az ünnepi tűzijáték amit mosolya incselkedve szólít magához. Magamnak is kénytelen vagyok bevallani, hogy felizgultam, erről az altáji keményedés is megerősít. Mégis visszafogom magamat, mozdulataimat, talán túlságosam is, elég feltűnően. Mit tehetnék, mikor oly erővel kezdet el pezsegni a vérem, mint kamasz koromban. Számomra is érthetetlen miféle testi reakciókat vált hőn szeretett királynőm látványa. Teljesen megbabonázott és ebbéli állapotomból valóban csak finom vonású orcájának alkalmi eltűnése térít magamhoz.
- A szokásos… Azazhogy whisky-t. Tisztán. – majdnem elfelejtettem, hogy nem a klubban vagyok, ahol ismerik fogyasztási szokásaimat. Olyan feledékeny vagyok most. Talán meg kellene vizsgáltatnom magamat egy agykutató orvossal?
A férfi egy nőtől jobbára egyet akar. Ha csóró, akkor még egyet: meggazdagodni a hozományból. Ritka esett, hogy ennél komolyabb kívánalmaink lennének. Idővel persze elvárjuk, hogy jó anya legyen, meg nevelje a gyermekeket, de ez nem azaz igazi akarás mint az első kettőnél. És Emmától messze távolinak érzem az anyaságot. Bár ha hozzá hasonlatos szép fiatal szőke lánykák szaladgálnának a szobában… S lennének mondjuk öten…
Elkalandoztam és ezt nem szabad. Lassú mozdulatokkal lépek közelebb és veszem át italom.
- Köszönöm. – illem az első hölgytársaságban, különösképpen ha ilyen előkelő.
- Koccintsunk is az újra látás örömére! – emelem magasba poharamat. Nem tudom ennél jobban kifejezni érzéseimet az illemtudás szintjén. Van bennem egy kis feszengés és erről sajnos testem is tájékoztatást nyújt, immáron már apró izzadságcseppek megjelenésével is. Szabad kezemmel gyorsan zsebkendőm után nyúlok, hogy letöröljem a nem kívánt és igen kellemetlen nedvességet.
Letelepszünk a kanapéra. Igyekszem ügyelni tartásomra. Hiába az elmúlt évek jó neveltsége, a sok könyv feletti görnyedés nem tett jót gerincemnek. Nehezemre is esik az egyenes ülés. Talán majd a beszéd eltereli erről figyelmemet.
- Történtek előre lépések. – kezdem beszámolómat.
- Igen nagy a mutánslakosság ebben az államban, s különösképpen New Yorkban. Igen sokszínű képességekkel. Legtöbbjük persze igyekszik elrejteni kilétét, de legalábbis nem feltűnősködni. Egyedül a Xavier Intézet az, mely nem így tesz. Ott gyűjtik össze a fiatal mutánsokat, tanítják képességeikre, nevelik őket arra, hogy kontrollálják magukat, ne ártsanak erejükkel, hanem birkák módjára éljenek a hatalmas emberi nyájban. De az ő szőrük színe is fekete és elüt a többiétől. – megvetem azt a helyet és ez ki is ül arcomra. Különösen egy valaki miatt. Gyorsan iszom whiskymből, még mielőtt elfogna valamiféle érzelgősség.
- Ők veszélyeztetik leginkább terveinket. Már csak azzal is, hogy befogadják a jó képességű mutánsokat, s nem hagyják szabad prédaként a társadalomban, hogy kedvünkre válogathassunk közülük céljainknak megfelelően. Nem, ők inkább elzárják őket egy poros kisváros félreeső birtokán. Bár kétségtelen, hogy építészetileg és kertészetileg igen impozáns birtokon. Megnéztem azt a helyet, legalábbis az előtéri udvar részét. A környezetre nem lehet panaszkodni. Ám, hogy tanításon kívül mi más folyhat ott bent, arról fogalmam sincs. Minden esetre nem ártana minekünk is valami hasonlóféle legalább kiképzőtelepet nyitnunk. Alapanyag volna, néhányat sikerült is már meggyőznöm. – önelégültség érzete és mosolya ül ki arcomra, mint aki sikeresen tért vissza az ellenséges országból sok hasznos információval. De a kémkedés nem asztalom, mindazonáltal ez is ügyünket szolgálja. Koránt sem értem még beszámolóm végére, de jobb egyből a legerősebb riválissal kezdeni. Mert az erő hatalom, nyílvánuljék csak meg bármilyen formában. Ezt már csak képességem folytán is tudom. S amiképpen képes vagyok megcsapolni a fő tápvezetéket, és lassan elszívni az energiát egy várostól, úgy kell ellenségeink erejét is meggyengítenünk. Ha kell akár cukros-, vattás bácsiként csalogatva el a mutáns gyermekeket.

Elmerülve figyelem a jégkockák táncát, mikor kopogás szakítja meg édes csendem. Igazából nem vártam senkit, hisz csak nemrég tértem vissza, igazából sokan még nem is tudják, csak néhány kivételes ember, közöttük...
- Tessék - csendül invitálón hangom, belecsempészve némi mosolyt is. Igen, az én hűséges futóm, ki olyan nekem, mint egy saját hangszer, kedvem szerint játszom rajta, vagy mint egy édes kis házikedvenc, kit hangulatom szerint abajgathatok.
- Örülök, hogy újra látom, Dr. Zane - mosolygok rá hívogatón, és bár egy pillanatra meglepne bemutatkozása, a felismerés gyorsabb. Hát persze... Olykor még mindig elfelejtem, milyen hatékony és előrelátó vagyok. Ugyanakkor eszembe sincs beszállni a saját magam alkotta játékba, nem tudok és nem is akarok úgy tenni, mintha az én emlékeim is elvesztek volna. Nem, ez az előnyöm megmaradt, és élek is vele.
- Jöjjön, és kérem csukja be maga mögött az ajtót. Nincs szükségünk társaságra, nem? - simítom egyetlen mozdulattal szabadon lengedező tincseim a fülem mögé, és míg talán kimozdul dermedtségéből a doki, addig hátat fordítva neki teszem a pultra poharam, csak hogy egy tisztát vegyek elő.
- Mit tölthetek? - kérdem, már-már szolgálatkészen, és a kívánalom szerinti üveget ragadom nyakon. Még a korai éveimben, még mielőtt megismertem volna Shaw-t volt egy lány, akivel sokat buliztam együtt. Ő mondta, hogy mindig kell egy csipetnyi méz a férfiaknak, egy leheletnyi báj és kedvesség, hogy az érdeklődés ne lankadjon. Még ha nem is akarunk tőlük semmi komolyat, legalább is nem abban az értelemben. Bár ez így sose igaz, hisz mindig akarunk valamit. Vagy kedvességet, vagy bókot, vagy figyelmet. Vagy információt, támogatást, segítséget. Szóval.. mindig van miért húzni azt a mézesmadzagot.
- Jó újra itt lenni - fordulok újra Zane felé egy lágy mosollyal, mintha ez az öröm teljesen az Ő személyének szólna, mintha csak Őt hiányoltam volna távollétem alatt. Remélhetőleg a futóm legalább már sétálni képes és valóban beljebb lépkedett, így átadhatom neki az italát, majd a sajátom újra kézbefogva lépek most a széles kanapéhoz, arra ereszkedve, kecsesen, egyenes derékkal, mégis könnyedén, lazán vetve át jobb lábam a balon.
- Meséljen kérem, történt valami érdekes a klubban, míg távol voltan? -mutatok kezemmel invitálón a mellettem lévő üres helyre. Bár az érzelmeket nem törlöm, legalább is nem lehet úgy, mint egy emléket, azért nem árt újra és újra megerősíteni a hűséget.

Eljött az a nap amire már annyira vártam. Szívem hevesen dobog ahogy átlépem a klub bejáratát. Megérkezett végre királynőm, kit oly régen láttam. Arcára is alig emlékszem. De a haja... azok a dús szőke tincsek amint csíntalanul lebbennek füle mellett... Hát nagyjából ennyi. Így belegondolva nem is tudom, hogy képzelem azt, hogy fel fogom ismerni. Még fényképem sincs róla. Mindegy, a megérzésemre hagyatkozom, noha ez nem jellemző rám. Annál sokkalta racionálisabb gondolkozásom. Kétségtelen azonban, hogy igen sok mutánssal sikerült összetalálkoznom a nagy almában. Talán valamiféle intuíciós képesség kezdene kialakulni bennem?
Elegánsan fehérben vagyok, mint mindig. Csak a zakóm zsebénél levő futóminta és bíbor csokornyakkendőm töri meg pingvinöltözékemet. Pingvin... miért is kellett pont ezt a Kátyára utaló állatot gondolnom... Eh... összezavarodtam. Megrázom fejem, nem mintha hajamnak kellene igazítás, miből egyre kevesebb van. Nem szégyellem. Úgy sem az számít. Remélhetőleg.
Nagy levegőt veszek mikor kopogok az ajtón és benyitok. Szememet lehunyom egy pillanatra, mint aki fél még Rá is nézni. De azért ezt még sem csinálom. Kinyitom smaragd tükreimet.
- Üdvözlöm Frost kisasszony! Doktor Zane Timothy Helmsman vagyok. - köszönök illedelmesen s megtekintem a Nap fényében pompázó nőt. A valóság sokkalta szebb, mint az álom vagy halvány emlékeim. Szőke hajkoronája bájos arcban folytatódik, két szép tengerkék szemmel, mik úgy csillognak, mintha csak zafírok lennének. Szólni sem tudok a szépség láttán. Emma a maga teljességében egy gyönyörű nő. Észre sem veszem, hogy csak állok ott, mint egy kővé vált szobor, ki az ógörög mondabeli medúzára tekintet. S ha így is lenne, akkor is azt érezném: megérte.

Lassan beleunhatnék már az elégedettségbe, de nem tudok. Roppantul élvezem, hogy az elmúlt hónapokban minden történés, a helyzet alakulása mindig kedvem és akaratom szerint van. Teljesen mindegy, hogy mennyi fáradtságba kerül, a cél a lényeg. Nem mintha agyonhajszolnám magam, hacsak nem számítjuk le a többórás unalmas repülőutat. Ennyi buta embert, akiknek semmi más gondolatunk sincs, mint hogy milyen rossz a felszolgált kaja, hogy a mellette ülő milyen idegesítően csámcsog, vagy épp, hogy vajon a felesége tudja-e, hogy nem is üzleti úton volt, hanem a szeretőjénél. Megannyi jellemtelen és legfőképp jellegtelen haszontalan figura, csupán tölteléke a világnak.
Egy finom mozdulat, ahogy az asztalomon heverő papírok közül az elsőt magamhoz veszem, majd meglepetten forgatom ujjaim között a borítékot. Kár, hogy nem látok át a tárgyakon, így kénytelen vagyok az asztalon pihenő ezüst levélbontó késért hajolni, hogy felszakítsam a titkokat rejtő papiruszt. Diszkréten sercen a papír, majd koppan a kés az asztalon, és már bontom is ki a levelet. Már a levélpapír is drágának tűnik, nem holmi tömbből leszakított, boltban vásárolt tucattermék. Az ékes betűk, a díszes megfogalmazás is mind előkelőbb íróra sugallnak. Tetszetős sorok, mindenképp kíváncsiságot keltők. Elgondolkodva morzsolgatom ujjaim között a levelet, majd az asztalra dobva állok fel és sétálok a minibárhoz.
Jégkocka koccan az kristályhoz, csendesen zubog fel az alkohol folyama. Színtelen, áttetsző, akárcsak én, ha gyémántként tündöklök a napon. Most viszont elüt tőlem, legalább is kevésbé egybeolvadó fehér vászonnadrágommal és a szorosra húzott fehér fűzőmmel. A fehér zakót még érkezésemkor a székre vetettem, ahogy kontyomból is kihúztam a tűket. Itthon vagyok, ez az én klubom...