Sekigawa 'Jenna' Keiko

"Ha egy kérdés megoldható felesleges aggódni miatta. Ha pedig nem lehet megoldani, az aggódás sem segít."

Userinfó: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Sekigawa 'Jenna' Keiko
Mutáns név: Sors
Születési dátum: 1963. december 24. Clayton, Victoria, USA
Besorolás: Diák
Képességek:

Elsődleges képesség: Célmeghatározás
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: 19 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: A képességem nem túl bonyolult, vagy... nem túl egyszerű? Csupán pár éve van a birtokomban és sokáig észre sem vettem a létezését, csak, amikor a bőröm máshogyan kezdett el reagálni a festékre, mint előtte. Ha a testemet bármelyik üres felületen festék éri, azt a bőröm egyszerűen átalakítja. Nem minden esetben, ma már el tudom érni, ha koncentrálok, hogy ne történjen semmi, de ha nem, akkor a festék szépen összeáll és alakot ölt. Attól függ, hogy ki volt az, aki a bőrömre cseppentette, mert az alakzat, ami kirajzolódik mindig az illetővel kapcsolatos. Megmutatja neki a legfontosabb célt, amit el kell érnie, vagy azt, ami a vágyaihoz vezet. Általában ez egy arc, vagy egy alakzat, mely az én fejemben is megjelenik egy kicsit több információval, de soha sem ad pontos válaszokat, csak homályos képeket, amiknek aztán utána lehet járni.
Képesség távlatai: A képesség már teljesen kifejlődött.

Jellem: Hogy milyen vagyok? Pont a szöges ellentéte annak, amit a szüleim elvártak volna. Nem vagyok vallásos, és igazából baromira nem hiszek nagyjából semmiben magamon kívül. Vad és zabolátlan, ezek talán a jó szavak rám, és még véletlenül sem hódolok be senkinek, kivéve, ha az az érdekemben áll. Gyűlölöm, ha irányítanak és megpróbálják megmondani, hogy mikor és mit tegyek, nem csoda, ha nem viseltem jól sem a sulit és munkafronton sem teljesítek éppenséggel a legjobban. Nem sok gátlás szorult belém, és annak ellenére, hogy viszonylag még fiatalnak mondhatom magam, elég nagy mértékű tapasztalattal rendelkezem... minden téren. Egyáltalán nem szokásom magam visszafogni, néha talán túlságosan is nagy a szám, ami miatt ütöttem már meg párszor a bokámat, de ez sem tántorított el.
Imádok bulizni, egy jó party nálam mindent visz. Az az igazi, ahol nincsenek határok, korlátok, hanem csak úgy megy minden a maga útján. Bírom a pasikat is és kimondottan szeretek pasizni, bár a hosszútávú kapcsolatok nem igazán fekszenek nekem, hiszen lássuk be az is valamiféle korlát. Nem igazán bírom az elkötelezettséget, talán az egyedül dolog, ami tartós az életemben, azok a tetkóim és az éneklés. Sem a folyton változó fickók, melók, de ezek igen. Valahogy úgy érzem kifejeznek és ezért fontosak is nekem.

Külső: Határozottan feltűnő jelenség vagyok, egyáltalán nem ritka, ha valakinek megakad rajtam a szeme, bár ez főként otthon volt igaz, New Yorkban elég sok a különc alak ahhoz, hogy én se legyek annyira durva színfolt. A testem tele van tetoválásokkal, és egyelőre még nem tervezem, hogy leállok velük, vannak még szabad bőrfelületek. A hajszínem havonta változik, mikor milyen kedvem van és persze mennyire futja a pénzemből a festékre, de az alap színe sötét, majdnem feketébe hajló. A sminkem általában eléggé kihívó és feltűnő. Az apám Japán, ez rajtam is tökéletesen látszik, vágott, sötétbarna, szinte fekete szemek... utálom, hogy ennyire hasonlítok rá külsőleg!
Szeretem a látványos és kihívó rucikat, még akkor is képes vagyok alig fedő szoknyát fel venni, amikor az időjárás annyira ezt nem támasztja alá, de még az időjárásnak sem vagyok hajlandó engedni.

Előtörténet: Sekigawa Keiko néven jöttem erre a világra, az apám Sekigawa Hisato, az anyám Christianna Stonefield, de már jó ideje Jennaként mutatkozom be, ha találkozom valakivel. Nem túl gyakran hangoztatom, hogy honnan származom, mert nem vagyok büszke rá. Van egy öcsém, vele még fogjuk rá, hogy egészen jó volt a viszonyom egy ideig. Az apám iszonyatosan vaskalapos, és ezt értsd úgy, hogy nála vaskalaposabb embert még nem hordott a hátán a föld. Amikor még elég kicsi voltam, természetesen gond nélkül irányíthatták az életem, vallásos iskola, visszafogott neveltetés, egyenruha és minden, ami ehhez tartozik. Rendes, szófogadó kislány voltam, egészen addig, amíg meg nem ismertem Dicket. Tizennégy voltam, és persze, hogy azonnal belestem a nálam három évvel idősebb srácba. Elkezdtem otthon kamuzni, mert tudtam jól, hogy apámnak nem fog tetszeni a dolog, aztán persze idővel kiderült, mert mindig minden kiderül. Az, hogy nem a könyvtárba mentem, vagy a barátnőmhöz, és onnantól jöttek az eltiltások. Minél jobban tiltották, én annál erősebben harcoltam a szabadságomért, és végül elszöktem. Tizenöt voltam, persze nem jutottam messze, kb. a városhatárig. Jó... nem volt valami kidolgozott a terv, Dick kocsijával mentünk és nem gondoltuk igazán át a dolgokat. Útközben beültünk kajálni, és akkor dumált rá az első tetkómra. Ezzel egy kissé elment az idő... oké, tudom, hogy baromság volt. Ha le akarsz lépni, akkor lépj le, mert hamar kiderül, hogy nem mentél haza a suliból, sőt suliban sem voltál.
Apám rángatott haza, és csak hogy lásd milyen vadállatról van szó... a fél éjszaka azzal telt, hogy a vadi új "Freedom" tetkómat sikálta a karomról. Igen, értsd így szó szerint, körömkefével. Azt hiszem hallottam, hogy anyám a másik szobában sírt, de rohadtul nem érdekel, mert nem tett semmit. Az öcsém meg pont akkor nem volt otthon, valami táborban volt, meg egyébként se tehetett volna sokat apa ellen, még ha rá jobban is hallgatott, mint másokra. Onnantól egy ideig rendes voltam, na persze baromira nem igazából. Egyszerűen csak le akartam lépni, de tudtam, hogy normálisabban át kell gondolni. Dick eltűnt. Amikor apa hazarángatott beszélt vele, amikor én már a kocsiban voltam. Fogalmam sincs, hogy mit, de így utólag nem lepne meg, ha pénzt adott volna neki... Mindegy, ha ennyi elég volt, hogy elhúzzon, akkor kit érdekel?
Szóval jó kislány voltam, nem szóltam semmire semmit, visszafogtam magam és szép nyugiban tervezgettem. Minden kajapénzemet elraktam, inkább nem ettem, és végre a tizenhatodik szülinapom után tényleg elhúztam.
Nem volt egyszerű, főleg, mert sehol sem tudtam igazán hosszú ideig megmaradni. A saját nevemet egyszerűen nem használtam, bár tisztában voltam vele, hogy ez nem lesz elég, de kiskorúként nem változtathatom meg csak úgy. Hülye törvények! De kénytelen voltam így tenni, mert azt sem akartam, hogy az öcsém megtaláljon, mert tudom, hogy keresett... talán még most is keres. Túlságosan okostojás ahhoz, hogy az útjába álljon bármi. Eldöntöttem, hogy az leszek, ami akarok és nem fogom hagyni, hogy bárki is irányítson. Irány tehát a nagy világ, így kötöttem ki végül Hollywoodban. Énekelni akartam, minden áron, persze ez soha sem olyan egyszerű, ahogy gondolod. Egész jól bírom már az önállóságot, bár évek alatt azért bele lehet tanulni. Igaz, hogy gyakran kevés a pénzem még a mai napig is, de nem érdekel. Gyorsan váltom a melókat, hiszen a legtöbb helyen nem szívlelik, ha az ember késik, vagy meló előtt füvet szív... Mindenki más, van aki már az első alkalom után kivág az utcára, másnál egy ideig magyarázkodhatsz, 4-5 alkalom is belefér. Persze a női főnökökkel nehezebb, a pasik, főleg ha facérok vagy nem elég hűségesek... velük azért könnyebb. Voltam már pultos, felszolgáló, osztó és még takarítónő is több helyen, a leghosszabb melóm talán 3 hétig tartott. És persze ezen kívül időnként sikerül bejutnom 1-1 helyre énekelni. Nem értem el még nagy sikereket, de egyszer menni fog. Tuti, hogy sikerül! Mert nem fogom feladni, maximum néha egy kicsit távolabb kerülök a céltól, de mindig visszatalálok az útra.
No igen és a képességemről még nem ejtettem szót igaz? Az elég kalandos volt. Azt hiszem a negyedik tetoválásomra ültem be akkor a kedvenc szalonomba, de nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy máskor megszoktam. Az első szúrás után a festék egyszerűen megindult a bőrömön, és bevillant pár kép is, a pasas pedig konkrétan sírni kezdett, amikor meglátta kirajzolódni egy pici lány arcképét a vállamon, az ő lányáét. Később jártam csak utána, hogy elhagyta még évekkel ezelőtt a kislányt. Aznap elrohantam, elég sietősen, utólag jártam utána ennek az egésznek, amikor a fickó már elment. Hirtelen mondott fel, állítólag fontos dolga volt, én pedig valahogy sejtettem, hogy talán... a lányát kereste meg. A festék simán felszívódott végül, egyszerűen eltűnt, én pedig nem mertem elmenni újra varratni egy évig, amíg rá nem jöttem, hogy kerülhetem ki ezt az aprócska problémát, de már világos az egész, főleg mióta ide keveredtem, durván egy hónapja és hogy hogyan? Nem volt könnyű megtalálni a sulit, de a képességem ide vezetett, tehát valami miatt most itt kell lennem, tehát itt vagyok. Kirajzolódott ez az épület, én pedig jó sokáig keresgéltem, mire kiderült, hogy hova kell jönnöm, aztán majd kiderül, hogy mi volt az oka.