Jordan D. Ellwood

"A mosolyod kincs, csak annak add aki érdemes rá"

Userinfó: Titkos

Név: Jordan D. Ellwood
Mutáns név: Flóra
Születési dátum: Florida, 1964. 05. 22.
Besorolás:X-Men
Képességek:Növénymanipuláció

Elsődleges képesség: Növénymanipuláció
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 6 éves kortól
Képesség jelenlegi szintje: Képes bármilyen kopár kihalt tájon is a legkisebb növényi élet észlelésére. Megtudja növeszteni az apró palántákat a magvakból életet tud fakasztani. Képességének köszönhetően bármilyen növényt irányítani tud, formálni, növeszteni, erősíteni. Az Ő akarata szerint cselekednek. Mondhatni "életet" lehel a növényekbe. Szinte szimbiózisban él velük, ha irányítása alatt vannak minden érzésüket felfogja, ha fájdalmuk van Ő is érzi, ha mindegyik növény elégedett akkor Ő is az.
Képesség távlatai: Képessége kiteljesedett, nincs hová fejlődnie.

Jellem:  Gyakran megfeledkezem arról, hogy rajtam kívül élnek még mások is. Egyszerűen magamnak való vagyok. Jobban szeretek egy kertben, parkban üldögélni és hallgatni ahogy a természet beszélget. Nem mondhatnám magam egy kimondott csapatjátékosnak. Ha valaki rám bíz egy feladatot akkor ki más tudná jobban megoldani, ha nem én? Vakmerően belevetem magam akár a legveszélyesebb vagy legkilátástalanabb helyzetekbe is. Mindent megteszek a siker elérésért és igen csalódott vagyok, ha az utolsó erőfeszítésem is kudarcba torkollik. Nehezen fogadok embereket a "belső" körömbe, de aki egyszer helyet foglal ott attól nehezen válok meg. Barátaim mindenben számíthatnak rám, legyen az nagy vagy kis kérés. Idegenekkel szemben távolságtartó és bizalmatlan vagyok.

Külső:  Egy 168 centi magas lány vagyok. Eredetileg világos barna hajjal születtem erre a világra, de sose szerettem azt a színt ezért amint megtehettem szőkére váltottam. Szemeim színét részben édesanyámtól örököltem részben pedig a fene tudja honnan. Anyám csokoládébarna szemének egy rondább barna változata ragadt rám. Az orrom szintén a névtelen apámtól maradhatott rám, szerintem rémesen nagy orrom van, bár mások véleménye szerint ezt csak beképzelem.
Ami a ruhákat illeti a farmert részesítem előnyben, felsők terén nagyon válogatós vagyok, de a nagyon rikítós ruhákat szeretem elkerülni, hisz nem diszkógömbnek öltözöm. Szoknyát is szívesen hordok, ha az idő és az alkalom megfelelő hozzá. Hisz sziklamászásnál vagy búvárkodásnál a szoknya igen furán festene rajtam.
Egy élettel teli vidám lány vagyok, de a külvilág felé a másik oldalamat mutatom, azt amelyik jól meg van magában, mert így is érzem.

Előtörténet: Floridában születtem és 3 hónapos koromig ott is éltem egy bérlakásban. Édesanyám nagyon szeretett, de nem tarthatott meg, körülmények és életvitel miatt. Árvaházba kerültem ahol ugyan jó sorom volt, megkaptam mindent amire vágytam, de a szeretet nem volt köztük. 5 éves koromban egy fiatal házaspárhoz kerültem a karácsonyi időre. Nagyon szerettem ott lenni, kaptam ajándékokat, öleléseket és gondoskodtak arról, hogy remek legyen az ünnep a számomra. Ám ahogy lezajlott a karácsony visszakerültem az árvaház komor falai közé. Egy velem egyidős kislánnyal voltam egy szobába rakva és mi ketten mindig megértettük egymást. Leila-nak hívták és a növények szerelmese volt. Egy aprócska kis rózsa volt minden kincse ami a családjától maradt rá miután a tűzvészben meghaltak. Együtt nevelgettük a kis rózsát és bár nagyon furcsáltam a dolgot, de olykor úgy éreztem mintha a növény beszélne hozzám. Ha szomjazott akkor éreztem és a segítségére siettem. Szerettem gondozni a virágot. Mikor Leila betöltötte a 7 éves kort egy idős házaspár örökbe fogadta. Szomorú voltam amiért az egyetlen barátom akit nagyon szerettem ott hagy, Ő látta szomorúságom és nekem ajándékozta a rózsabokrot. Egyedüli vigaszom ez a kis "beszélő" növény volt. Két évig senkinek nem volt szándékában örökbe fogadni, de mire elmúltam kilenc éves már túl voltam 3 családon. Sehol sem maradhattam sokáig. Körülöttem minden növény furcsán viselkedett, beszélgettem velük, persze nem úgy ahogy emberekkel szokás hanem érzéseken keresztül. Minden örökbefogadó családom dilisnek nézett és valahogy mindig visszabugdácsoltam az árvaházba. Teljesen egyedül voltam, nem voltak barátaim és a gondozók, nevelők se voltak valami barátságosak velem, számukra is egy rosszul sikerült termék voltam, egy selejt akivel nem éri meg foglalkozni. Hamarosan hozzászoktam ahhoz, hogy csak magamra számíthatok. 12 éves koromban két fura fickó, név szerint Charles és Eric látogatott el az árvaházba. Meséltek nekem egy különösen varázslatos helyről, ahol olyanok élnek, mint én, egy nagy családként, együtt. Elmehettem velük, a rózsát magammal vittem, mint utolsó emlékem a barátomról és a helyről ami eddig az otthonom volt. A birtokra bekerülve megtudtam egyet s mást arról mi is vagyok. Mutáns, ez a szó egy ideig feszélyezett, de aztán hozzá szoktam és még büszke is lettem rá, hogy különleges vagyok. Tanultam és gyakoroltam. Igaz, hogy a mutánssuli nem egy normális család szülőkkel és testvérekkel, de legalább volt egy hely ahol figyelmet kaptam és kiteljesedhettem. A rózsabokrot a kertbe ültettem ahol minden nap gondoztam. Édesanyámról az egyetlen fényképet ami volt a szobám falára ragasztottam, hogy úgy érezzem ott van velem, nem haragudtam rá amiért eldobott magától, inkább úgy tekintettem rá, mint aki a legjobbat akarta nekem. Az évek teltek a tapasztalatok gyűltek. Megtanultam mindent amire az életben és mutánsként is szükségem lehet. Az árvaházban kapott nevet eldobtam és megváltoztattam a mostanira, egy új ember lettem egy új élet lehetőségével.  Nem mentem el a suliból, maradtam. Igaz nem tanárként hanem x-menként folytattam/ folytatom tovább.