Sohaország

- Nem tudom, ki az a Zach, de azt igen, hogy mi az a szappan.
Fenyegetem játékosan, értelemszerűen nem gondolom ám komolyan, de az tény, hogy némileg sérti a fülem az önkifejezése, valahogy nem esik jól ilyesmit hallani az elmúlt évek szóhasználata okán.
- Máris szimpatikus, és milyen igaza van. Tudod, elég sokat rombolnak a cuki imidzseden ezek a megnyilvánulások.
Nekem csak egy Isten létezik, így talán tévesen úgy hiszem, hogy ez a Zach is benne hisz, és úgy vélem, bizonyosan kellemes társaság lehet, talán meg kellene ismernem. Ő biztosan nem nézne rám megütközve, hogy apácák közt… bár, ki tudja. Az csúnya szóra felsóhajtok, enyhe fejcsóválás kíséretében, nem akarom én megváltoztatni, de legalább addig visszafoghatná magát kicsit, amíg velem van. Még egy mosolygós puszit is kap, amiért kijavítja magát, nem mintha ezzel le tudnám kenyerezni, de a hálámat jól esik kifejezni ily módon.
- Akkor ez ilyen tesópóló lesz.
Csak azért nem tiltakozom, mert kettő van belőle, így elég ostoba dolognak hangzana. Meg aztán, mennyivel szebb már, mint ez a gönc, ami rajtam van. A szép ruhák azért hiányoztak.
- Mi? Ne beszélj badarságokat, nekem nem miattad rossz, hanem azok miatt, akik azt művelték veled. Meg magam miatt. Egyébként, nem is volt olyan rossz, én szerettem, sokat tanultam az emberi lélekről, a lemondásról, a tiszta életről… Jobb nekem így, hidd el, én nem bánom.
Mosolygok rá, és nem mondom el neki, hogy igen, kiderült, Wendy egyszer ittasan jött haza, és eldicsekedett vele a bátyánknak, hallottam. Onnantól kezdve nem bírtam magammal, a végét már tudjuk.
- Én nem érzem magam tőle jobban, az igazságérzetem igen.
Egy részem gyűlöli magát érte, de jobban szeretem Bellsiet annál, sokkal, de sokkal jobban, minthogy elmenjek a dolog mellett. Megölelem, sőt, ha hagyja, akkor az ölembe vonom a fejét, és elkezdem simogatni a haját. Nem szeretném, hogy szomorú legyen.
- Gondoltam, annyi minimum jár neki, amennyit neked kellett család nélkül töltened. És nekem… De, ha azt mondod, én elengedem. Csak egy szavadba kerül.
Egy részem szeretné, egy másik, talán a nagyobb nem. Ez az egyetlen dolog, ami lelkemet sötétséggel árnyékolja be, de nem érdekel. Bellsiért ennél sokkal többet is megtennék.

Persze, hogy ráhagyom, nem zavar abszolút, hogy ilyen kis elvarázsolt mindig is, ezt is szeretem benne, mindent szeretek benne igazság szerint. Hihetetlenül hiányzott, és örülök, hogy végre esélyem nyílt újra a közelében lenni, nagyon remélem, hogy eztán soha többé nem kell elválnunk egymástól, mert abba belehalnék.
- Hogy beszélsz, Bellsie?
Pillantok rá olyan ártatlan arckifejezéssel, amilyennel csak képes vagyok, ami az esetemben hihetetlenül az. Én magam vagyok a megtestesült ártatlanság, iróniától mentesen. Mikor kicsit megrántja a fülem, felszisszenek, mert ez azért nem kifejezetten kellemes érzés, de egyéb hangot nem adok a szemernyi fájdalomnak.
- Az az igazság, hogy nem nagyon volt választása, de ezt így nehéz megmagyarázni.
Sóhajtok fel, apa megkért, nagyon sokszor, hogy csináljam vissza, és újra meg újra elutasítottam a dolgot, szó nem lehetett róla, hogy megkönyörüljek a nővérünkön.
Sajnálom, hogy felidegesítette magát a dolgon, de nem számítottam másra, biztos voltam benne, hogy nem fogja túlságosan jól érinteni. Szerencsére hamar odaérünk a szobájába, ami remélhetőleg az enyém is lesz nem olyan sokára, mert semennyi ideig nem szeretnék máshol aludni. Mikor átváltozik, nem nézek rá, bár korábban már megszoktam ezeket a jeleneteket, mostanra azonban elég sok szemérmesség szorult belém, nem túlságosan meglepő annak fényében, hogy apácák közt töltöttem az utóbbi három évemet. Nem kevés hitbuzgóságot magamra szedtem ez idő alatt, talán meglepődne rajta. Épp ezért zavar a nyers önkifejezése is.
- Szuper a pólód!
Mosolyodtam el, mikor már végre ránéztem megint, aztán már ki is tálaltam, nem mondom, hogy szerettem volna, ha mindezt megtudja, de előbb-utóbb úgyis elő kellene állnom vele.
- Ebben egyetértünk.
Bólintottam, igen, határozottan megérdemelte, de ezen nincs mit ragozni, elszidni mindennek nem fogom, épp elég neki az, amit vele tettem.
- Csak… megtudtam, hogy neki is volt köze ahhoz, amit veled tettek. És… ennyi, nem hagyhattam, hogy csak úgy megússza.
Vontam vállat, nem akartam erről igazán beszélni, nem volt mit, akkor úgy éreztem, hogy nincs más megoldás, és azóta sem gondoltam meg magam ezzel kapcsolatban.