Bar Cruiser Evenstar

- Rendben, Shyla, ez esetben, ragaszkodom, hogy hívjon Jürgennek.
A férfi mosolyogva nézett a nőre, és kortyolt egyet az italából. Az oliva kellemes, sós, fanyar íze úgy fonódott bele a koktélba, mint ahogy a hegedű vibráló hangja beleolvad a zongora selymes akkordjai közé. Az északi bekapott még egy szem olajbogyót, és lassan élvezte ki az ízét. Ez az élet, öregem.
Shyla válasza közben Jürgen komolyan bólogatott, hiszen az előadóművészet minden formája érdekelte.
- És milyen kár, hogy a lehetőségek korlátozottak voltak, kedves Shyla. Nagyon örülnék, ha láthatnám más felállásban is fellépni. Talán, ha volna kedve, legközelebb tehetnénk ez ügyben valamit
A férfi sóhajtott egyet.
- Tudja...
Kipillantott a folyóra és hagyta, hogy a hűs szél vigszántson az arcán. Mindig jobban otthon érezte magát az elemek között. A szél, a vihar, az eső, a hóesés szabadsággal vette körül. Akkor nem kellett társadalmi konvenciók közé szorítsa magát, nem kellett szerepeket felvegyen és elvárásoknak megfeleljen. Ez is, sőt legfőképp ez volt az oka annak, hogy ezt a hajót választotta új befektetésnek. Mert itt nem ő kellett bemenjen a társadalomba, hanem a társadalom egy részét ragadhatta ki magával. Itt az ő szabályai érvényesültek. A Hudson hullámai nem csak Manhattantől választották el a hajót, de New York zajos életterétől is. Az Evenstar fedélzetén nem a város lüktető éjelli élete adta meg az este alapritmusát, hanem a hűvös, sós, tengeri szél. És ez Jürgen barátja volt. Kisöpörte a sznobizmust, kirántotta a képmutatók alól a talajt.
- Tudja... - kezdte újra Jürgen. A nőre pillantott.
- ... a művészet valami olyan... Nem is tudom... ajtót nyit meg bennem, ami minden más elől zárva van. Mint egyfajta... Ceppfolyós kultúra. Nap mint nap küzdelemmel vagyok körülvéve, és ebből a tárgyalások és az üzleti meetingek csak a sétagalopp részét képezik a napnak. Az embernek kell valami... Emberi. Valami, aminek van értéke, ami értelmet ad a hétköznapoknak. És pontosan azért rendeztem meg ezt az estét, hogy ennek egy... Csatornát adhassak. Lehet, hogy ez képmutatóan fog hangzani, de... Szóval, amikor egy művész fellép, amikor Ön kilép a színpadra, Shyal, akkor nem pusztán csak a hangját hallatja, vagy mozog, és csak úgy ott van, ami elüti az időt. Nem, Ön az ember mindennapoknál túlmutató értékeit szövi egy mintába, amiben minden kis részlet, mindne mozdulat és felütés számít, hiszen hang beleillik valami magasabbrenű harmóniába... És ettől vagyunk emberek, hogy ez része az életünknek.
A férfi az italra fordította a pillantását. Nem teljesen értette, mi ütött belé, hiszen egyáltalán nem volt szokása a kitárulkozás. Talán csak a harc, túlélés, küzdelem, menekülés, újabb harc, küzdelem és túlélés ritmikus ciklusában megszomjazott valamire, ami emberi, ami személyes, ami az igazi énjéhez szólt, amit nem láttak mások a felszín alatt. Mindenesetre, gyorsan összeszedte magát és az arcvonásait. Ő nem valami gazdag aranyifjú volt, hanem Jürgen Stark, az északi, a túlélő, ex-ügynök, a harcos és katona. A becsület, a tartás nem engedhette, hogy ne uralkodjon magán, és úgy érezte, lerohanta a másikat a személyes érzéseivel. A név kötelez.
- Ez... elnézést a kirohanásért. Ennek van valami értelme, amit mondtam?
Jürgen kortyolt egyet az italából és szórakozottan körbeforgatta a pálcikánál fogva az utolsó olivabogyót a kehelyben.

Shyla elmondta a véleményét a Broadway-ről, Jürgen pedig felpillantott és komolyan bólogatott. Igazából ötlete sem volt róla, hogy a new york-i művészeti életben ennyire eluralkodott a sznobizmus és a képmutatás, de egyáltalán nem lepte meg.
- Tudja, az Egyesült Államok egy szuperhatalom. Tekinthetjük... Végül is, egy birodalomnak is. Egy olyan birodalomnak, ami virágkorába ért, hatalmának csúcspontjára, kultúrájának leghosszabb aranykorába. Mint a császárság korabeli Róma. Kultúrájának hatása az egész világon érezhető, nyelve világnyelv. Tudománya katalizátorként vezeti az egész világ tudományos életét, értékei kisugároznak a határain túl lévő térbe is. Szövetségesei tisztelik és felnéznek rá, ellenfelei félik és csak nemezisének árnyékában találnak biztonságot. A másik szuperhatalom antagonizálásával még közelebb húzza a többi nyugati hatalmat, mint Athén a déloszi szövetséget a saját fénykorában. Azonban... A virágzás közepén, az aranykorban már megjelennek a hanyatlás első jelei. Mint például a képmutatás. A dekadencia, a hanyatlás, és ez a mindennapi életben is jelentkezik.
Jürgen közelebb lépett a nőhöz, finoman hátára tette a kezét, (hacsak a másik nem lépett el tőle) és háttal a korlátnak támaszkodva, koktélt tartó kezével intett a lenti tömeg felé, mutatva, hogy a nő merre nézzen.
- Pillantson csak körbe. Az a férfi városi politikus, szenátori pozícióra pályázik a következő ciklusban. Több ellenfelét is kiütötte már, mivel családja kapcsolatai, hatalma és gazdagsága több, tehetségesebb embert is eltávolítottak a versenyből. Ez nem egy arisztokrata, ez egy oligarcha. Az a másik férfi szovjet katonai attasé. Látja? A pocakos, pirospozsgás, a két lánnyal az oldalán. Szocialista forradalom, hogyne... Francia konyak és kaviár, hogy illik ez bele a nép hősének szerepébe? Az a másik férfi, látja? A következő ciklusban elnök szeretne lenni, de nem fog nyerni. Reagan a második ciklusának a végére jut, de még mindig esélyes, hogy a következő elnök is republikánus lesz és a republikánus jelölt nem ő lesz, hanem borítékolható, hogy George W. H. Bush. Pedig mennyire győztes elnök akarna lenni, aki az Egyesült Államokat győzelemre vezeti, amikor a Szovjetunió összeomlik. Ami szintén borítékolható. Még három-öt év. Az a nő, látja? New York egyik meghatalmasabb befektetője, aki nem egy Önhöz hasonló fiatal művész karrierjét törte keresztbe, mert olyan embereket emelt fel, akiket fel tud használni a politikai marketing-cégénél a kampányokra, akik a zsebében voltak és el tudta őket adni. És a következő, és a következő... Ezeknek az embereknek a kezében van a város? New York az új Róma, és ezek vezetik? Ezután nem lepődöm meg azon, amit a művészeti életről mondott.
A férfi hangjában tapintható volt a harag, még legjobb próbálkozása ellenére is. Tudta, hogy nem így kéne egy gentleman viselkedjen, ám mégis, nem tudta megállni a kifakadást. Már megint. Öregem, komolyan, szedd már össze magad, mi lelt ma este??

Jürgen hetek óra érezte, hogy valahogy... Megfásult abban, amiben eddig élt. És ezzel párhuzamosan, vagy talán emiatt a képessége is... Másképp viselkedett. Biztos valahogy elbillent a hormonháztartásom, talán túl sok adrenalin van bennem. Mindenesetre, mostanában a képessége még erősebb volt, és sokszor egyszerűen magától aktiválódott. Jürgennek volt egy kis összehasonlítási alapja, és tudta, az ő képessége sokkal organikusabb több szempontból is, mint más mutánsoknak, valahogy a személyéhez, a lelki állapotához is kapcsolódott. A forró energia, ami megvédte és regenerálta a testét, és amit másokba is át tudott tölteni, mintha túlfolyt volna, ott érezte lüktetni az ereiben, ott pezsgett az izmaiban, szinte izzottak az inak és csontok, amiket átitatott az erő, mint valami forró plazma. És a férfi hirtelen érezte, ahogy most is hullámzik a mellkasában az erő, mint egy szivárgó reaktorból a sugárzó nehézvíz.
Shyla megborzongott, és összehúzta magán a bundát a hideg szélben. A Hudson torkolatában voltak, az atlanti ciklon erősebben szárnyalt végig a hajó fedélzetén, mint Észak jeges, visszafogott, de elemi erejű lehellete. Jürgen észre sem vette, hogy (hacsak Shyla nem rázta le magáról) az elmúlt egy percben a nő hátán felejtette a kezét. Nem tolakodóan, csak szórakozottan. És a nő borzongására az energia akaratlanul válaszolt, végighullámzott a karján, a bőrén, az artériákon, és egy pillanat alatt átlépte az összeérő bőr határát, hogy kellemes, melengető hullámként fusson végig Shyla-n. A művésznő, ha nem zárkózott el, azt érezhette, mintha belülről melegítené egy forró áramlat, ami onnan terjed szét, ahol Jürgen a hátához ért.

Az egész pár pillanatig tartott, amíg a férfi felocsúdott, és tudatosult benne a helyzet. Megköszörülte a torkát és arréb lépett, majd kirülült koktéloskelyhét a könyöklőre helyezte. Nem értette, hogy nem tudott uralkodni a tudatalattiján, a rakoncátlan képességén. Bocsánatkérően nézett Shyla-ra, majd pótcselekvésként gyorsan odaintette a pulttól azegyik boy-t.
- Fiam, hozzon még egy vodka-martinit, a hölgynek pedig... - Jürgen úja Shyla-ra nézett. - Esetleg vendégem lenne még egy italra? Úgy értem... Szóval, csak ha szeretne. Merthogy... Khm, szóval... igen.

Csillagok a Hudsonon


Ritkán vállalok el olyan megbízást, mint ez a mostani, ahol egy olyan helyen kell megfigyelni és aztán lehetőleg kiiktatni a célpontot, ahol nem biztosított a könnyű eltűnés, felszívódás. Ráadásul nem is igazán kedvelem a hajókat, mert túl közeli kapcsolatban van a vízzel és bár természetesen tudok úszni, fajtámból adódóan nem kedvelem túlzottan ezt a nedves közeget.
De túl csábító volt a felajánlott pénzösszeg és mostanában nem ment túl jól az üzlet ahhoz, hogy kihagyjam ezt a lehetőséget.
Mivel a költségeket a megbízó állta, így nem okozott gondot a jegy megvásárlása és így a feljutás erre a luxushajóra, amit jobb időszakomban talán megengedhettem volna magamnak, de biztos sajnáltam volna rá a pénzt. Sosem voltam oda a csillogásért és a rongyrázásért sem, így nem hiányoltam ezt az életet.
Mr. „Jonhson”-t azonban, akinek az üzletfelét kellett követnem és, ha lehet balesetnek, vagy természetes halálnak tűnő módon eltenni láb alól, természetesen felvetette a pénz, de hát nem szólhatók egy szót sem, hiszen ezekből az emberekből élek.
Minden esetre most itt sétálgatok a fényesen kivilágított fedélzeten, fekete nadrág kosztümben, melynek rafinált szabása nem akadályozott a hevesebb mozgásban sem, ha esetleg szükség lett volna rá, egy pohár vörös borral a kezemben, miután egy ideig a figyeltem a műsort és szemmel tartottam az „ügyfelemet”, aki két kézzel habzsolta az élvezeteket és két lányt is szórakoztatott, aki több, mint valószínű, hogy nem a méretes sörhasába és a vörös, izzadt képébe szerettek bele.
Mivel valószínűleg úgy sem megy innen sehová, azt, hogy melyik kabinban szállt meg már tudom, így kicsit én is kiengedek és egy aránylag nem fényárban úszó helyen állva, élvezem a hűs légmozgást, óhatatlanul is meghallva a körülöttem beszélgető emberek szavát.

Csillagok a Hudsonon

A tűsarkú cipők halk, ütemes kopogása elárulta a nő közeledtét. Amikor megállt Jürgen mellett, a férfi először nem is fordult felé, ám máris érezte vendége diszkrét parfümjét.
A hölgy kedvesen megköszönte a meghívást, az italt, és bemutatkozott. Finoman elegáns gesztusaiból egyenesen sugárzott az intelligencia, az érzékiség és a nőiesség.
A férfi szintén oldalt fordult. Egymással szemben álltak, könyökkel támaszkodva a korlátra, a barátságos és az intim távolság határán. Az északi elmosolyodott, és egy pillanatig hagyta, hogy felmérjék, befogadják egymás megjelenését. Elfogadta a nő felajánlott kezét és szintén bemutatkozott.
- Enyém az öröm, Miss Dalton. A nevem Jürgen Stark. Én figyeltem fel a tehetségére és bátorkodtam meghívni Önt a ma esti fellépésre. Nem is kell mondjam, ez jobb döntéseim egyike volt. Pompás volt a produkciója, Művésznő.

A férfi ez egyszer meg sem próbálta leplezni érzelmeit. Jürgen hétköznapjait a szükségszerűség, a praktikusság irányította, és már nem egyszer gondolták róla, hogy nincsenek is érzelmei - Csak egy precíz germán katona, egy északi zsoldos, egy opportunista kalandor. Élete nagyrészében nem engedhetett meg magának olyan luxust, mint megnyitni önmagát mások előtt. Az évek alatt felépült falakon azonban... Voltak titkos alagutak. És a művészet ilyen volt. Jürgent a középszerű előadók, akik épp most duetteztek a színpadon, nem csak, hogy nem érdekelték, de egyenesen irritálták is. Shyla Dalton azonban... Valami megfoghatatlanul értékeset nyújtott a hangjával, és Jürgen biztos volt benne, hogy ennek a hatása látszott is rajta. Tudod mit, és nem is érdekel. Bűn, ha egyszer jól érzem magam? Öregem, engedd el magad végre egyszer.
- Ó, és az ital, örülök, hogy ízlik, bátorkodtam a személyes kedvencemet küldeni Önnek. Voda-martini felrázva, zöld olajbogyóval. Kifinomult ízlés kell hozzá, ahogy a zenéhez is. Nem csodálkozom, hogy Önnek ízlik.
Jürgen megengedett magának egy visszafogott mosolyt, és belekortyolt az italába.
- Szóval, a zene. Különösen tetszett, hogy nem csak páratlanul jó hangja van, de nagyon képzett is. Mezoszoprán, mezoalt, jól hallom? Miss Dalton, én úgy hittem, hogy Ön első sorban színésznő, őszintén szólva nem tudtam, hogy énekelni fog ma este.
Az északi, amíg meghallgatta a nő válaszát, újra a városra nézett. A Hudson tükrén New York felhőkarcolói ringatóztak, Manhattan csücskéhez közeledve pedig megerősödött a hűvös, tengeri szél. A férfi érezte benne a szabadság illatát.
- Tudja, Miss Dalton, amikor először Amerikába jöttem, - és ez nem volt olyan régen - arra jutottam, hogy az amerikai kultúrának szerves része a szabadság normája. Nem feltétlenül arra gondolok, amit a televízióban és az amerikai filmekben lehet látni, hanem a mindennapok emberének, a lehetőségeknek a szabadságára, és ez a művészetükben is jelen van. A musicalekben, például. Önt például el tudnám képzelni a Broadway-en, erre nem gondolt még?
Jürgen továbbra is kedvesen mosolygott a csinos művésznőre. Nem tolakodó, inkább barátságos mosoly volt és a férfi ügyelt rá, hogy ugyanúgy cseppentsen bele egy kevés intimitást, mint amennyi a művésznő gesztusaiból is érződött.

Jürgen Stark a korlátra támaszkodott, és egy pohár whisky-vel a kezében pillantott végig a fedélzeten. A pincérek és a boy-ok az utolsó simításokat végezték el, egy felszolgáló lány szalvétákat tett az asztalokra és a hajó túloldalán a mixer friss ananászt vágott a koktélokhoz. A város fényei ezer helyről ragyogtak az éjszakában. New York tündöklött, mint egy uralma csúcsára ért királynő és a metropolisz millió csillaga lágyan táncolt a Hudson hullámain. Az égen halvány, hideg derengéssel válaszoltak az igazi csillagok a városnak, az újhold vékony sarlója pedig kecsesen fénylett a felhőkarcolók felett.

Szeptember első tiszta estéje volt. A felhők könnyed komolysággal vitorláztak be az öböl felől, a kontinens belseje felé hordozva terhüket. Az esti szellő a tenger hűs illatával szállt végig a Hudson-on. A város lüktetve élte éjszakai életét, mintha még csak most érne véget a nyár, de a folyó felett az őszi szél barna leveleket fújt a Central Park felől. Jürgen elgondolkodva forgatta az italt a poharában és figyelmét inkább újra a hajó felé fordította. A vendégek lassan elkezdték ellepni az Evenstar fedélzetét. A new yorki elit néhány percen belül birtokába vette a fényes, színes, új szórakozóhelyet, pompásan szórakozva az újdonság varázsában. A fiatal, tehetséges konferanszé, akit Jürgen az egyik tévécsatorna meg nem becsült posztjából vett ki, könnyed viccekkel szórakoztatta a vendégeket, fokozva a hangulatot. A színpadot aztán birtokba vették a gondosan összeválgotatott fiatal művészek.
Milyen csekélység felkarolni őket, és mégis, mennyit tehet az ember a kultúráért. Jürgen rájött, hogy megfáradt. Amikor a kontinensre érkezett, heteken keresztül menekült az őt üldöző magán- és kormányzati kémszervezetek elől. Egész nyáron harcolt, menekült, küzdött, és amerre járt, romok és holttestek követték. Az árnyékháború nagyon is kilépett az árnyékok közül. A férfi azonban sejtette, mindenhol takarító brigádok jártak a nyomában, akik eltűntették a gyanús pusztítást és a holttesteket a szemtanúk elől - Vagy akár magukat a szemtanúkat is.
Jürgen pontosan tudta, hogy a különleges képességűek ügye mélyen belefonódott a hidegháború kémharcaiba, hisz szülei is ezért haltak meg, családját ez szakította szét. Ez követte egész eddigi életét, és most, hogy megtalálta Charles Xavier birtokát, rájött, milyen régen vágyott arra, hogy valahova tartozzon. Hogy legalább egy időre letegye a fegyvert.

Akkor nem tudta, az Evenstar nyitó party-ján, mennyire nem ebbe az irányba haladt a kora szeptemberi este.

Jürgen elgondolkodva kortyolgatta a whisky-t, és teljes odaadással figyelt a színpadra lépő színésznőre. A szőke hölgy nem csak szép, de karakteres is volt. Énekhangja Jürgenhez hasonló fiatal kora ellenére is kiforrt és letisztult volt, hajlításai, kitartott hangjai művészien fonták a szavakat és hangokat zenévé, tónusaiban, fortéiben és pianóiban érzés és átélés volt. Könnyed eleganciával tartotta az ütemet, sok helyen a hangjai alá fonva a zenekari kíséretet, mint egy csillogó üstökös a csóváját. Ez egy igazi művész. Jó ötlet volt meghívni ezt a nőt. Jürgen a tatfedélzetről jó emeletnyi magasságból látta a produkciót, az asztaloknál ücsörgő és iszogató, elegáns vendégek feje felett. Miután a hölgy befejezte a számot, a férf elsőnek kezdett tapsolni, majd magához intett egy boy-t és letette tálcájára az italt.
- Egy vodka-martinit kérek, fiam, felrázva és nem keverve. A mixerek még újak, szóval mondd meg nekik, hogy kétharmad ukrán vodkára töltsék az extra dry martinit, és felrázva, nem keverve szolgálják fel. Pont három olajbogyóval. És még egy ilyet keverjenek ki. - A férfi a színpad felé intett a fejével. - Az előző előadónak küldjétek a másikat. Annyit adjatok át, nagyon köszönöm, hogy eljött és művészetével emelte az est fényét. Ha volna kedve, csatlakozzon később hozzám egy italra.
A boy figyelmesen hallgatta az utasításokat, majd készségesen bólintott és elsietett. A férfi elégedetten fordult vissza a város és a folyó felé, tudva, hogy a megfelelő embereket válogatta össze.

Öt perccel később, ahogy az előadónő kilépett a hajó oldalsó korlátjához, egy szmokingos pincér lépett oda hozzá, ezüst tálcáról átnyújtva a koktélt.
- Elnézést, hölgyem, ezt az italt Mr. Stark küldte Önnek, kifejezve háláját, hogy megjelent estélyünkön és bemutatta tehetségét. Mr. Stark örömmel csatlakozna Önhöz a hajó tatfedélzetén lévő VIP bárban.
A pincér bólintott, majd hátralépett és elsietett, otthagyva Shyla-nak a koktélt. Jürgen ebből nem látott semmit. Ő hagyta a nagyérdemű vendégsereget szórakozni, és mivel a következő előadó jóval középszerűbb volt, a férfi a pultnál átvette italát, majd a vodka-martinivel a hátsó korláthoz lépett, hogy megcsodálja, New York fényei hogyan emelik ki a Central Park fáinak bordó-arany színeit, és hogy a sok lámpa tükörképe hogyan vibrál a folyó tükrén. Az Evenstar közben lassan közelgett az öböl felé, sudáran hasítva a sötét, hideg habokat a Hudson-on.

Az Evenstar egy elit hajó, mely a felső középosztály és a művészvilág találkozásaként pezsgő társasági és művészeti életnek ad otthont. A hajó egy régi tengeri polgári cirkáló, amelyet idén nyáron egy új vállalatcsoport, a Stak Group vásárolt meg, majd újított fel teljesen, így augusztus közepe óta működik a luxushajó, melyen bár, medencék, színpad, lounge, nyugágyas napozó és egy kisebb trópusi kert is található. A bevételek 10%-át a vállalatcsoport tudományos célból működő alapítványoknak ajánlotta fel, és egy újabb tíz százalék pedig rejtélyesen a "különleges képességá fiatalok oktatására" van félretéve.



Az Evenstar a Hudsonon szokott közlekedni, a Manhattan sziget körül, ám az öblökbe is átvitorlázik néha, ha csendes a tenger. A fedélzeten rendszeresen tematikus társasági események, party-k zajlanak, amire bizonyos időnként stílus vagy művészeti ág szerint fiatal művészeket hívnak el. A biztonságra a diszkrét biztonsági őrség vigyáz.

Technikai részletek:
A hajó két szintes, plusz a fedélzet, és a taton még egy félfedélzet. A félfedélzet tetején bárpult és nyugágyak vannak. A fedélzet közepén van egy nagy medence, az elülső traktusban elit lounge. A fedélzet alatti első szinten van a bár, szellős kilátással a tengerre, valamint az étteremrész. A második szinten konyha van, raktár, ettől elszeparálva elegáns hálószobák és egy kicsi, de jól felszerelt fedélzeti kórház/gyengélkedő/orvosi szoba. A legalsó szinten gépház van.
A biztonsági személyzet húsz fő, az őrök öltönyben vannak, felszerelésük apró csuklórádió és egy Beretta 92-es oldalfegyver (9x19 mm Parabellum)

Megjegyzés későbbi játékosoknak:
A hajót elsüllyeszteni nem ér.