Éjjel érkezem...

A szoba, bár nem egy lakosztály, még így is a lehető legtöbb luxussal ellátott. Hiába, ez a Valdorf Astoria. Mehettem volna egy jóval modernebb szállodába is, de én szeretem azt, ahogy az Astoria szállodalánc bárhol a világon megőrizte azt a finom eleganciát, mely leginkább a 20. század eleji főúri körökre volt mindig is jellemző. Díszes stukkók, festmények a falakon, textiltapéta, süppedős szőnyeg, mely elnémítja a lépteket. Habosra tisztított hernyóselyem ágynemű. Minden kifinomult, és diszkrét. Még a hordárfiú is, aki szinte szemlesütve jön mögöttem, maga után húzva a kocsin a csomagjaimat. Előttünk egy másik fiú ballag, libériában, feszes tartással. Egészen a szobáig kísér. Ajtót nyit, majd előre engedve engem, bekísér. A hordár is belép, csomagjaimat lepakolja a kis kézi kocsiról a szekrények elé, és már ott sincs. A nyitva maradó ajtóban vékonyka főkötős lány tűnik fel. Hosszú, szőke haja rendezett, ruhája makulátlan.
-'Estét Miss Carnedyr. Kicsomagolhatok?
Harapja el a köszönés elejét, majd megáll a táskáim között, tekintete a beleegyezésem után fürkészi arcomat. Biccentek. Közben a londinerből kezd folyni a szó, megmutatja a nem túl nagy nappalit, melyben helyet kapott egy stíl-szekrény, középen kerek asztal, mellette két kényelmes bársony fotel. Az ablak földig érő függönye elrejti az erkélyajtót, melyet könnyed kézmozdulattal mutat meg, ahogy a csipkét fellebbenti. Beljebb sétálunk. Kinyitja a hálószoba ajtaját, de ide nem lép be, csak a küszöbről kíván jó pihenést, miután keze a hálóból nyíló fürdőszoba ajtajára is rámutat.
Aztán elköszön, nem ad lehetőséget arra, hogy borravalót toljak a markába. Zavarba jövök ettől, de azért könnyen túl teszem rajta magam. A lány csendben és gyorsan dolgozik, szakszerűen válogatja a megfelelő polcra a ruháimat. Elmosolyodom. Kézitáskámat az asztalra helyezem.
-Ezt majd én.
Jegyzem meg neki, elvégre nem lenne jó, ha a papírjaim között is bogarászna egy sort. A telefonkagylót emelem a fülemhez, és megvárom, míg a szobaszervizes bejelentkezik. Késői, könnyű vacsorát rendelek, és meghagyom, hogy legkésőbb reggel hétkor ébresszenek fel. A reggeli rendelését is leadom, meghagyva azt is, hogy mellé kérem a Times reggeli számát.
Röviddel később magamra maradok. Csak ekkor nyitom ki a számzáras táskát, és veszem elő belőle a Londoni magánnyomozó utolsó gépelt jelentését, melyhez néhány egyéb iratot is csatolt. Így például, egy hajójegy másolatot. Csoda, hogy megvolt, hiszen majd húsz éves. Ez az egyetlen arra utaló nyom, hogy Hector elhagyta Nagybritániát és átkelve az óceánon, Amerikába utazott, hogy aztán eltűnjön a szem elől újra a New York-i dzsungelben.

A repülőgép lomhán billent meg kissé, nem sokkal azt követően, hogy a pilóta jelezte, mindenki kösse be magát, mert közeledünk a leszálláshoz. A hatalmas Jumbo Jet könnyedén szelte át a levegőeget. A szárnynál ültem, egészen az ablaknál, és tökéletesen ráláttam New York-ra. A város fényárban úszott. Nem is számítottam másra.
Kilenc órával ezelőtt léptem át a Londoni Heathrow Airport kapuját. Pár perccel később már át is vettem a repülőjegyemet, majd kicsivel később feladtam a csomagjaimat. Felárat kellett fizetnem némi túlsúly miatt, de mit bántam én! Boldog izgalom töltött el. Aztán jött a vám-vizsgálat, majd a várakozás a transportban, végül beszállhattunk a hatalmas 747-esbe.
Most ülök először Jumbon. Be kell vallanom, nagyon tetszik ez a gépszörnyeteg. Mégis, izgalommal vegyes kíváncsisággal várom, hogy megérkezzünk végre.
A gép ráfordul hát a kifutóra, és ereszkedni kezdünk. Gombóc gyűlik a gyomromban. A süllyedés mindig ezt okozza, de már alig várom, hogy végre ott legyek. Aztán egy kissé nagyobb zökkenővel földet érünk, és a hármas kifutóról a kettes terminál C kapujához gurulunk. Mindezt az ablakból nézem végig. Végül egészen lelassulunk, és megállunk. Felsóhajtok. Nem is vettem észre, hogy kicsit visszatartottam a levegőt. A légikisasszony bájos mosollyal vonul végig a sor között, hogy segítsen mindazoknak, akik ezt igénylik. Én magam kapcsolom ki a biztonsági övet, és állok fel. Kézi táskámat a legfontosabb iratokkal, leveszem a csomagtartóból, és máris beállok az araszoló sorba, hogy végre kiléphessek Amerika földjére.
Ne gondolja senki, hogy holmi új hazát keresek, a jobb boldogulás reményében. Egyszerűen csak egy nyom után szaladok, reményteli várakozással a lelkemben.
Másfél évvel ezelőtt magánnyomozót fogadtam Londonban, hogy derítsen ki számomra ezt meg azt. Főleg, hogy miféle is volt az az intézmény, ahová húsz évvel ezelőtt elhurcolták a bátyámat. Jeff Braun pedig, jól végezte a dolgát. Igaz, az árát is megkérte rendesen, de hát így juthattam pontosabb információkhoz. Sok mindenre fény derült, és a szálak Londonból Amerikába vezettek, ott is New Yorkba. Ott persze aztán eltűntek, belevesztek a "soha nem alvó város" kusza forgatagába, de bíztam abban, hogy itt sikerül majd újra felvenni valahogy. Ha másként nem, hát itt is keresek egy belevaló magánhekust, aki jó pénzért, szívesen segít.
Vámvizsgálat.
-Miért érkezett az államokba hölgyem?
A zord arcú nő olyan, mint valami veterán női katona. Szépnek nem mondható, és szögletes, mint egy bádogszekrény. A hangja is mély, karcos a cigarettától.
-Üzleti ügyben.
Válaszolok könnyedén. Ő alaposan megnézi az útlevelemet, belekukkant a táskámba, majd hosszas hezitálás után végül felém nyújtja az okmányt.
-Érezze jól magát New York-ban.
-Köszönöm.
És már igyekszem is tovább, hogy ne tartsam fel a sort. A csomagjaim már ott forognak a kiadóban. Kocsit húzok oda, és egyenként rájuk pakolom őket. Már a kijáratnál vagyok, amikor egy fekete bőrű férfi lép hozzám.
-Miss... Taxit?
Végig mérem. Nem túl bizalom gerjesztő az ábrázata, de a szemeibe nézve mégiscsak úgy döntök, hogy elfogadom az invitálását. Segít berakni a csomagjaimat az autó hátuljába.
-A Valdorfba legyen szíves.
Mondom neki, miután beülök a hátsó ülésre. Az autó hamarosan a kivilágított város utcáin száguld velem, vagy éppen araszol némi dugóban. Hangos tülkölés, és folyamatos zsongás tölti be az utasteret.
-Most van először New Yorkban, Hölgyem?
-Igen. -Dobom neki oda röviden a választ, és szinte az orromat nyomom az ablaküveghez, hogy lássam a házakat.-Furcsa...
Felnevet.
-És még nem is látott mindent. Ha gondolja, holnap elfurikázhatom a legizgalmasabb helyekre.
-Nem köszönöm. -Hárítom finoman az ajánlkozását- Már megvan a holnapi programom. De ha ad egy számot, akkor... önt kérem a diszpécsertől.
Próbálom elvenni az elutasítás élét. Végül is egészen rendesnek bizonyul. Bekanyarodva a szálloda portálja elé, sem csalódom. A taxi óra is rendes árat mutat. Cédulát nyújt felé, miközben a portásfiú máris egy kézikocsira pakolja a csomagjaimat.
-A szám Hölgyem.
-Köszönöm....
Szünetet hagyok.
-Rick. Rick Johnson.
-Örülök Rick.
Azzal elbúcsúzom tőle, és belépek az Astoria halljába. Készséges hostes kísér a recepcióhoz. Végre itt vagyok...
Üdvöz légy New York!