Central Park - Wyatt & Jordan

Wyatt & Jordan

Fura mód ezzel a férfival szemben nem ugyanazt érzem, mint a többi embertársamnál. Nem kelt bennem olyan érzést, hogy kilógom a sorból, hogy nem idevaló vagyok. Egyszerűen úgy érzem mintha egy rokon lélekre akadtam volna. Vagy ha nem is ennyire, de egyszerűen úgy érzem valamennyire hasonlóak vagyunk, de mégis egymás ellentétei, őrültség nem? Amíg kezeltem és....Ő kezeltem engem, nem éreztem magam másnak, mintha visszataláltam volna oda ahová való vagyok. Persze tegyük hozzá, hogy a modora még mindig ellenemre van és várom, hogy mikor válnak el útjaink. Sok volt nekem mára ennyi izgalom, életben van és ez a lényeg, innentől boldogul majd és remélem elfelejthetem majd egyszer ezt a napot, túl sok volt, hogy feltudjam dolgozni, lehet most erősnek tűnök, de órák múlva biztosan ki leszek borulva az egész miatt, mikor újra egyedül leszek a szobáim falai között fogok csak igazán gondolkodni és újra visszarázódom majd régi önmagammá. Mikor megkapom, hogy fogjam be hát így teszek, bár mondhatni megértettük eddig egymást azért kiszúrtam nála azt a fegyvert és valami vészharang elkezdett gongatni felettem, hogy jobb ha azt teszem amit mond, mert az életem drágább, mint az igazam. A gyors csók, ha jó szándékkal hívjuk annak, nem kap tőlem viszonzást, ehhez én nem vagyok hozzá szokva, hogy random emberkék csókolgassanak, persze nem ellenkezem, eszem ágában sincs, de ahhoz túlságosan meglepődöm, hogy viszonozzam. Amúgy is ez a csók inkább tűnt birtoklási csóknak, mint valami különlegesebbnek, és engem nem birtokolhat senki.
A lámpák gyér fényében kilépünk a faházból, minden csendes és magányos, barátaim már alszanak és én is hirtelen annyira vágyni kezdek a puha ágy után. De persze tartom magam, leginkább Őérte, még mindig ramatyul van és támaszra van szüksége. Ha hazaértem nekem is szükségem lesz támaszra, a puha ágyamra és egy jó erős kávéra, az majd segíteni fog. Próbálok csendben haladni ami röhejes tekintve arra, hogy senki sincs a közelünkben. A férfi és a feltételes támadója eléggé felzaklatott és tuti, hogy a következő napokban biztos óvatos leszek. Lassan elérünk a házhoz és úgy tűnik senki sem volt a nyomunkban, már nyitnám a lakás ajtaját mikor a férfi magával szembe fordít.
-Remélem nem lesz semmi baj, vigyázz! - Ennyire telik tőlem, meg van sérülve és most akar elmenni, hát nem mondhatnám, hogy megfontolt és előretervez. Remélhetőleg azért tisztában van az erejével és nem fog indiánszökdelésben haladni végig a főutcán, akkor alighanem rögtön vége is lenne. Nem marasztalom, mert úgy gondolom így helyes és valahol érzem is, hogy így a jobb. Bár az éjszakám nyugtalan lesz már előre látom.

Jordan & Wyatt

Elindulunk a lakása felé, és talán már én is kezdem elhinni, hogy évek óta fennálló arroganciámnak ezúttal egy pozitív párja akadt, aki képes elvonatkoztatni, és segítőkésznek bizonyulni. Ettől olyan szinten meg vagyok lepődve, hogy amióta nekiálltam annak, hogy felfedezzem a testét, nehéz játszanom a macsót, bár attól még igenis fickós maradtam. Talán közhely, és állati felszínes lehetek, de olyan jól nézett ki, izgató volt, hogy nehéz volt arra koncentrálnom, hogy mindjárt itt döglök meg. Végül mégis oda lyukadunk ki, hogy az ájulás után magamhoz térek, és képes vagyok ismét urrá lenni a képességemen, összeforrasztani a lyukat. Így már egy fokkal jobb, de még mindig támogatnia kell, ha nem akarom felhívni magamra a figyelmet. Úgy tűnik kezd visszajönni a hangja attól, hogy ismét kap valami ruhát felülre. Nem is tudom pontosan, hogy zavarba hoztam-e, vagy felizgattam, nehéz eldönteni.
- Nem. De lassan befogadhatnád, sok a duma. – Bólintok, ezzel végülis elismerem, hogy neki van igaza, de a stílusomon rohadtul nem tudok változtatni. Mielőtt kilépnénk, kikukkantok, a szürkületben alig jár valaki, talán jó lesz, indulhatunk. Megfogom a kezét, és sietősre veszem a saját lépteimet, remélem tartja a tempót, nem lenne jó útközben ismételt tűzpárbaj bonyolódni. A szürkület egy köztes állapot, amely jelzi, hogy a munkaidő véget ért, de az éjszakai élet még nem indult be teljesen. Arra már nem vágyom, hogy szórakozóhelyre menjek, csak pihenni akarok, s ha úgy alakul, kettesben maradni a szöszivel. Nem bizonyult elutasítónak, vagy csak nem akarta, hogy ott vérezzek el? Picit köhögök, de vissza tudom folytatni. A csókomra nem kaptam válasz, ám elutasítást sem. Átérünk a parkon, és arrafelé veszem az irányt, amerre mutatja. Az igazán csak pár perc, gondolom a bérlakások egyikében vett ki magának valami kuckót. Tudom, hogy rohadtul kihasználós vagyok, ez van, ezt kell szeretni. Ha nagyon akar, változtasson meg. Amikor belépünk a kapualjba, már nyugodtabban fel tudok lélegezni. Megállítom, és magam felé fordítom.
- Na ide figyelj kisangyal. Innen már menni fog magamtól is. Hála érte, hogy segítettél, de nem akarlak zűrbe keverni, majd meghúzom magam valahol. – Elteszem a pisztolyt, majd kimászok a tűzlétrán, vagy ilyesmi, innentő tényleg csak nem lesz zűr.

Wyatt & Jordan

Mikor megszabadultam a felsőmtől nem tagadom, hogy megfordult a fejemben, hogy talán nem a legjobb ötlet, de ha nem úgy teszek akkor a seb könnyebben elfertőződhetne és arra mondhattam volna, hogy kontár munka vagy, hogy felesleges volt. Persze párszor már megbántam, hogy így tettem, de az életét mentettem meg vele. Nem gondoltam volna egy percig sem, hogy ebben az állapotban képes ilyesmire komolyabban odafigyelni, alábecsültem a férfi gondolkodást. Az suliban párszor mondogatták a lányok, hogy a férfiak csak a farkukkal tudnak gondolkodni, nem hittem el, de mennyire igazuk volt. Itt van Ő, a halál küszöbén táncolt és mégis képes volt odafigyelni arra, hogy melltartóban ülök mellette, sőt, a helyzetet ki is használta, persze nem mondom, hogy ez ellen túl sokat ellenkeztem volna...
Nem is gondoltam, hogy ennyire hiányzott egy férfi érintése. Még ha nem is akartam erre összpontosítani akkor se sikerült, a testem magától reagált és szavakkal ki se kellett fejeznem mit érzek. Sóhajaim egyértelműen jelezték mennyire jó amit csinál. Zihálásom már-már engem kezd zavarni, nem lehetséges, hogy ennyire felizguljak, nem is ismerem, ennek nem így kéne lennie, de akkor meg miért nem tiltakozom? Attól mert vágyom erre még nem így kellene lennie, bárcsak több akaraterőm lenne, hogy nemet mondjak. De nincs és egyre jobb munkát végez, látom rajta is, hogy élvezi a helyzetet, szinte kiszúrja a szemem a bizonyíték. Próbálok figyelni arra is, hogy ne tudja elterelni a figyelmem, de nagyon nehéz összpontosítani. Azt se tudom megérteni, hogy miért ez a fontosabb neki és nem az, hogy életben maradjon? Hisz ha sikerül megmentenem az életét akkor annyi nővel feküdhetne le ahánnyal csak akar, miért pont ez a helyzet kell neki? Miért pont én kellek neki? Ez szinte nevetséges, főleg ha magamra gondolok.
Ám bármennyire is végeztem jó munkát, legalábbis a műszerek hiányában "jó" munkát mégis elájult. Megijedtem, de jó okkal. Az ájulás egyáltalán nem a gyógyulás jele és egyáltalán nem annak az előjele, hogy a gyógyulásra hajlana. Tehát okkal van bennem félelem, de eszem ágában sincs itt hagyni, ha besötétedik elviszem valahogy.
Ebben a hitben ültem le és vártam, alig hittem a szememnek és a fülemnek mikor felébredt és önmagának forrasztotta össze a sebet, ekkor gondolkodtam el rajta, hogy akkor minek is kezdtem el műteni, ha megoldja magától is? De mindegy, megtettem és örülök neki. Nem tudom miért, de azonnal beleegyezek, hogy ha eltud addig jönni megszállhat nálam, pedig igazán tisztában vagyok vele, hogy nincs is ennél rosszabb ötlet, tekintve, hogy meglőtték és gondolom keresik is azok akik nem végeztek teljes munkát, másrészt ott van bennem, hogy Ő és én kettesben a lakásomon...na jól van, ezen elég lesz akkor agyalni, ha eljutunk addig és nem esik össze útközben.
-Jobb lenne ha itt hagynálak? - Kérdezem, de eszem ágában sincs ezen most gondolkodni, nyilvánvaló, hogy sietős a dolgunk és nem véletlenül, hogy én mindig belekeveredem valamibe. Amennyire lehet rendbe teszem magam és a dzsekijét összehúzom magamon, így picit kezdem jobban érezni magam.
-Remélem tényleg így lesz. - Nem tudom mi történne, ha összeesne az úton, nem igen tudnám elvonszolni magammal. Már indulnék mikor magához von és megcsókol. Meglepődök nem is kicsit, de nem ellenkezem, végül is ez mégiscsak kevesebb, mint amit eddig tett. Ahogy véget ér a pillanat már indulok is ki a kunyhóból, keze az enyémet fogja és így legalább tudom, hogy mikor mennyire siethetek és mennyire bírja, közel van hozzám és figyelhetem ha elfárad vagy rosszul lenne. A park lámpáinak fénye elég gyér, de annyira bevilágítja az utat, hogy kitalálhassunk innen. A csend ebben a helyzetben nem megnyugtató hanem egyre zavaróbb. Nem tudom kikkel zördült össze, de nem is akarom megismerni őket.
-Itt van egy leágazás, olyan 100 méter és ott vagyunk. - Gondoltam elmondom, hogy az erejét betudja osztani arra a bizonyos 100 méterre. Ez a lakásom nem valami nagy, a legtöbb időmet így is a birtokon töltöm, ez csak olyan átmeneti pihenőhely, ha ellátogatnék ide és most kapóra jön.

Jordan & Wyatt

Ennyire nem bonyolítom meg a dolgokat. A magány az egy dolog, jó ideig voltam sitten, a szőke cica meg ledobja a pólóját, hogy megmentsen, közben nyilván nem jutott eszébe, hogy azért tegye, hogy megmutassa magát nekem, mégis így alakult, hogy kezdeti arroganciám érdeklőssé, majd birtoklási vággyá csitult. Képes volt arra, hogy elterelje figyelmemet a fájdalomról, és a bosszúról, amely marcangolta a lelkemet, s csak azzal tudtam foglalkozni, hogy kiéljem rajta a férfiasságomat, míg az tovább gerjesztette a dolgot, hogy feltörő sóhajai pozitív visszajelzést adtak. Nem olyan, mint a többi nő, ez egyértelmű. Azok már régen elküldtek volna, vagy otthagynak, ő azonban hatalmas beleéléssel dolgozott a megmentésemen, s adta át kéretlen kezdeményezésemnek.
Érintésemtől egyre jobban felhevül, mellkasa egyre jobban zihál, míg fészeklődéséből kitűnik, igen érzékeny pontot sikerült célbavennem. A fájdalom most nem oly végletes, hogy ne tudnék a lányra koncentrálni tőle, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem így kéne folytatnunk. Ha kicsit pihentem, meg kéne szabadítanom minden ruhájától. Nincsen róla fogalmam, hogy volt e más pasival egyátalán, úgy vélem esélyes, hiszen nem úgy viselkedik, mint egy kamaszlány, de az is meglehet, hogy hozzám hasonlóan igen régen élte meg a gyönyört, hogy ha ennyire fel tudom tüzelni. Tovább azonban nem tudom folytatni, mert kábulatba ejt a testemen átcikázó fájdalom, s csak órákkal később tudnám folytatni a megkezdett manővert, miután összeforrasztottam a vágást, amelyen már megjelent az első var, de félő, hogy még elfertőződhetne, ezért kell kiégetnem. Amennyire tőlem telik, sebtiben öltözöm, azóta talán ő maga is visszaemelte a melltartóját. A dzseki az övé lehet, én kibirom a saját szakadt ruhámban, így a kérdés logikus, amit felteszek. Érdekes választ kapok, tényleg egy önzetlen angyallal állok szemben.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire segítőkész vagy, kislány. – Nem, nem köszönöm meg. Továbbra is egy bunkó vagyok, ezen nem tudok hirtelen változtatni. Talán egyszer majd sikerülni fog, valami távoli életben, most csak azt tudom, hogy mielőbb el kell innen húznunk, mielőtt még ránk talál a kínai banda.
- Most már muszáj lesz. Túlélem, de el kell innen tűnnünk. – Mielőtt kilépnénk a viskó ajtaján, gondolok egyet, és odavonom magamhoz, hogy az ajkára tapasszam a sajátomat. Ha már túl vagyunk bizonyos érintéseken, ez ellen már igazán nem lehet kifogása. Semmi komoly, vagy nyelvtánc, pusztán egy kemény ajakérintés. A kezére markolok rá, és odamordulok.
- Mutasd az utat. – A félhomályban az övembe dugott pisztolyra markolok még rá, ha útközben lepne meg valaki, ne sok esélye legyen. A nyílt utcán mégsem fogok radiaoktív hullámokkal dobálózni. Mielőbb legyünk valahol biztonságban, aztán meglátjuk, hogy mi lesz a helyzet kettőnkkel.

Wyatt & Jordan

Még nem találkoztam olyan emberrel aki hasonlóan ki lenne rekesztve. Mutánsként eleve egy bizonyos rétegről lehámozódtam. Már nem tartozom az egyszerű emberek közé, de a mutánsok között is csak egy félre lökött szilánk vagyok. Egyszerűen bármennyire is hasonlítok hozzájuk sose tudták megérteni a világomat, zizinek tartanak, hogy növényekkel beszélgetek, de ez olyan, mint, hogy én se tudom átérezni a tűz irányításával történő mámort vagy, hogy milyen érzés repülni. Azonban én ezt elfogadom, de sokan nem. Ám már megszoktam, hogy nem tartozom sehová, sőt, a gyermekkori tapasztalatok alapján nem is akarok emberi kapcsolatokat, nem akarok fájdalmat, kínlódást és aztán hatalmas űrt.
Ezzel a férfival is, elég volt ennyi idő összezárva, hogy teljesen kiessek nyugodt szerepemből. Nem tudok szót érteni az emberekkel, nekem ez nem megy, akárhányszor is próbáltam mindig kudarcot vallottam.
A férfi azonban más megközelítéssel férkőzik közel hozzám. Nem beszélgetünk csak ha szükséges, de pár érintéssel egymásra hangolódunk. Nagyon fura, ilyenben nem volt még részem, nem azt mondom, hogy sose volt senkim, de még sose volt senki akivel szemben így éreztem volna, egyszerűen vágyom az érintésére, de olyan őrjítő kényszerrel, mint egy drogfüggő a szer után.
Ellenkezni szeretnék, de annyira jó, hogy csak annyira telik tőlem, hogy kifejezzem elégedettségemet. Sóhajaim nem is bizonyíthatnák jobban, hogy sikeresen elérte amit akart.
De nem éri be egyszerűen csak a melleimmel, többet akar és én nem ellenkezem. Pedig egy épeszű ember kézzel lábbal tiltakozna az ellen, hogy kihasználják, én is így tennék, de valamiért ezúttal nem és nem azért, mert utolsó kívánság vagy, mert sajnálom, hanem mert túlzottan élvezem ahhoz, hogy egyszerűen lemondjak róla.
Érzem, hogy nedves vagyok és eléggé kényelmetlen így ez a helyzet. Elégedett és öntelt vigyora mögött azonban látom, hogy nem csupán szórakozik most, nem tudom hogyan jellemezni amit látok, csak lenyugszom tőle és megkönnyebbülök, nem éreztem még magam ember mellett ilyen nyugodtnak. Nem tudom hogyan érte ezt el, de hálás vagyok érte.
Bármennyire is próbálja elérni, hogy adjam át magam neki én azért figyelek az eredeti célra is és hamarosan már a kezemben van a repesz darab.
De ekkor eszméletét veszti ami megrémít és teljesen kiborulok. Légzése egyenletes, vére is áramlik a testében, szíve ütemes ver, csak remélni tudom, hogy nem esett kómába. leülök mellé és várok, nem tehetek mást. Nem hagyhatom magára és nem is akarom. Mindenképp kórházba kell juttatnom és ezt az este leszállta előtt nem tehetem meg.
Telnek a percek, egyre csak szalad az idő, szinte belerévedek a szürkületbe amit a közeledő este varázsolt az égre. A lámpákat felkapcsolták már. A növények és állatok lassan nyugovóra térnek, én is fáradtságot érzek, kimerültem, megviselt a mai nap eseményei. Nem látom mikor a férfi kinyitja a szemét csak a hangjára fordulok felé. Elengedem a fülem mögött a megjegyzést.
-Örülök, hogy jobban vagy...már azt hittem meg fogsz halni. - Mondom. A halál mindig is megviselt. Meg az hol volna igazságos, hogy ennyi próbálkozás után végül mégis magával ragadja a halál angyala? Legszívesebben megöleltem volna, hirtelen nagyon boldog lettem, hogy sikerült megmentenem az életét.
-Nem olyan messze, de biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Úgy értem, bírni fogod addig? - Lehet, hogy jobban fest egy fokkal, de még nem kéne erőltetnie magát.
Megkapom a dzsekijét amit magamra is veszek és összehúzom magamon. A falakat újra felemeltem magam körül.

Jordan & Wyatt

Nagyon jól egymásra találtunk, mert bár nem ismerem őt, ha tudnám, hogy mennyire kis antiszociális, azt mondanám, hogy minket még a sors is egymásnak teremtett, még ha a képességeink ennyire ellentétesek is. Alig találkoztam még olyannal, aki képességgel bírt volna, de ahogyan az lenni szokott, a természetes kiválasztódás a közönséges egyedek fölé emel, s egyben magányossá is tesz minket. Mondjuk én nem azért vagyok magamnak való, mert annyira király a radioaktivitás, egyszerűen ebben a szakmában az embernek nincsenek barátai, nem bízhat meg senkiben. Így pozitív ingerek hiányában nem csoda, ha mogorva lettem, és nem mutatom a gyengeség jeleit. Ha volt is valakim, azt mindig macsó stílusban szereztem meg, én voltam a domináns fél, mindennemű romantikát mellőzve, ebben a csajsziban is pont az tetszett meg, hogy úgy rámförmedt a maga kis határozottságával, s aztán az a pólólevétel rögtön felvillanyozott, magamának akarom tudni, még ha csak egy alkalommal is. Egyértelmű, hogy fizikailag kezdek jobban lenni, mert bár a repesz még bennem van, minden érintésével nő bennem a tűz, s birtokba kezdem venni a testét, ami ellen nem ellenkezhet, mással van elfoglalva.
Reakciója egyre jobban hergel engem is. Sokkal egyszerűbb lenne, ha csak leállított volna, vagy itt hagy a fenébe, de mégis, hatással vagyok rá. A test viszont nem csak azért reagál, mert nem tehet másképpen, a nőknél ez máshogyan működik. Számukra nem elég a látvány, muszáj lennie valami ingernek, szimpátiának, hogy beinduljon a fantáziájuk. Talán bizony izgatja a hirtelen támadt helyzet, hogy egy idegen ér hozzá, úgy látja, ahogyan szinte senki, és ugyanazt akarja, amit én? Több elutasítást nem kapok, s míg ő velem foglalkozik, átveszem az irányítást, és immár teljes odaadással izgatom egyszerre több ponton is, a lába közé nyúlva, na meg a mellét továbbra is. Nadrágon keresztül nem érzem ugyan, hogy nedvessé válna a terület, ám bizonytalan fészkelődéséből nyilvánvaló, hogy nagyon beletrafáltam. Olykor az arcára téved a tekintetem, mosolyom kissé arrogáns, de van benne valami elégedett, kisajátító. Ha véletlenül a szemembe néz, akkor értheti, valóban tetszik nekem, még ha ilyen durva módon is fejezem ki, a logikája pedig az, hogy nincsen senkim, és bár fontos dolgom akadt volna, képes volt elterelni a gondolataimat.
Teljesen átadom magam az érzésnek, amellyel mindkettőnket továbbemelem a csúcs felé, bár ez halvány utánzata bármilyen összebújásnak, amikor azonban úgy tűnik a lány sikerrel jár, és kihúzza belőlem a tölténydarabot. Itt már nem tudok uralkodni az elmémen, elvesztem az öntudatomat, és minden tekintetben elalélok, nem is hallom rémült felkiáltását. Úgy nagyjából másfél óra múlva nyögök csak fel, akkor már szürkül kint az égbolt, habár még nincsen teljesen sötét, a lámpákat is most kezdik felkapcsolni. Érzem, hogy a képességem is lassan visszatér. Felemelem a fejem, úgy pillantok csodálkozva a még ott ücsörgő lányra.
- Te még itt...? Azt hittem elriasztottalak... Igazán jó bőr vagy, tudnám folytatni... – Lepillantok a sebre, amely ugyan már nem vérzik, de össze sem hegedt. Ám miután már nincsen benne szilánk, odaérintem az ujjamat, és a radiokativitást felhasználva kiégetem azt, hogy csak heg maradjon a helyén. Igen fájdalmas művelet, de a sugárzás rám nincsen hatással. Gyenge vagyok, de az ájulás jótékony hatással van rám.
- Nem fogok tudni hazamenni, ott keresnének... Messze laksz? – Kérdezem levéve a dzsekimet, és odalökve neki, hogy ha majd ki kell mennünk innen, ne feszélyezze a helyzet. Megkeresem a pisztolyt, érintetlenül a fegyvertáskában. Lejjebb húzom a szakadt pólót, ha nem kell sokat gyalogolni, talán nem leszek feltűnő.

Wyatt & Jordan

Én egyszerűen képtelen vagyok az emberekkel szót érteni, mi más az élő példa rá, mint, hogy ezzel a férfival se találom meg a közös nevezőt...természetesen a külsőségeket nem számítom bele, az teljesen más kategória...ott valahogy egymásra hangolódtunk...bár nem mondhatnám, hogy ennek felhőtlenül örülök. Alapjáraton segítőkésznek tartom magam, hisz számítanak is rám, meg valahogy jó érzettel tölt el, ha másokon segíthetek, azonban, ha emberi kapcsolatokról van szó, akkor köztem és a többi ember között a szakadék akkora, mint kétszer a Grand-kanyon. Nem tehetek róla, sikerült az évek alatt elhidegülnöm minden fajtársamtól, tettek róla, hogy ilyenné váljak, mint amilyen most vagyok. Egy hús-vér torzszülött..
A vért lassan felitatom és látom a férfin, hogy valamennyire jobb színben van, mint akkor, mikor összeesett ott a park fái alatt. Akkor azt hittem biztos, hogy nem marad meg, de most már van bennem remény ez iránt, látom a fényt az alagút végén.
Annak ellenére, hogy kezeiben vannak a melleim és minden érintésére feltör belőlem egy halk sóhaj, képes vagyok figyelni arra is, hogy el lássam és megpróbáljam életben tartani, de ahogy elnézem, neki már más lebeg a szemei előtt.
Masszírozása annyira ingerel, hogy szinte megőrülök, ám bármennyire is nem találom ezt jó ötletnek nem szólok többször neki, nem akarom bevallani magamnak, de túl jó ez az egész ahhoz, hogy megfosszam magamtól, és bár ez mellékes, de legalább figyel valamire és nem veszti el az eszméletét, akkor ijednék csak meg igazán.
Arca lassan válik olyan fehérré akár a leveles zsák amire fektettem. Nem nehéz kitalálni hová tűnt arcából a vér, még csak találgatni sem kell, igazán szemet szúró látvány.
Ramatyul fest továbbra is, de ahelyett, hogy egyszerűen hagyna dolgozni inkább folytatja az elterülő hadműveletet amit fantasztikusan művel, egyre képtelenebb vagyok koncentrálni és hosszú ideje először izgultam fel...
A mondatára felhorkanok. Oldani a gátlásaimat, kértem én olyat? Úgy emlékszem nem.
-Semmi gond nincs a gátlásaimmal, jó helyen vannak. - Mondom halkan, de cseppet sem vagyok meggyőző. A fél melltartómtól megszabadulok, akarom mondani könnyű szerrel megszabadít tőle amit nem ellenzek, egyszerűen képtelen vagyok rá. Előrehajol és fogalmam sincs mit tervez, de már ettől szaporább lesz a pulzusom és a levegőt is gyorsabban kezdem venni. Ekkor egy váratlan pillanatban nyúl a lábaim közé és felnyögök az érintéstől, Jesszus... hogy képes ilyen módon hatni rám?
A repesz darabot kioperálom belőle és felvilágosítom, hogy ezzel még korán sincs vége a kezelésnek csak a magam részéről megtettem mindent. Hirtelen megérzem, hogy elernyednek a kezei és lassan lecsukódnak a szemei, megrémülök, fölé hajolok és megpróbál felébreszteni, az nem lehet, hogy most adja be a kulcsot mikor megtettem mindent érte, hogy megmentsem, nem halhat meg, nem akarom, hogy meghaljon...
-Hééé, ébredj fel kérlek, ezt nem teheted! - Az ájulás nagy mennyiségű vérveszteségnél kómát is jelenthet és nem kizárandó a halál sem, mint végső úti cél. Nem ismerem, egy kellemetlen alak, de egyszerűen nem akarom, hogy meghaljon, még nincs itt az ideje, hogy meghaljon. Néma csendben leülök mellé és várok, amíg nem sötétedik be nem tudom elvinni innen, tekintve a ruhanélküliségemre és az Ő ramaty állapotára, addig pedig várom, hogy felébredjen, hogy jelét adja, még itt van velem...

Jordan & Wyatt

Tudom én, hogy nincsen a legjobb stílusom, a farkastörvények neveltek ilyenné, de még mindig jobb, mintha valami puhapöcs lennék, aki nem tudja magát megvédeni, vagy a csajt, akiért odavan. A helyzet ocsmány iróniája, hogy most éppen egy tetszetős szőkeség karjaiban döglődöm, de a testvérem bezzeg még eddig sem húzta, leölték, mint egy malacot. Ha csak kicsit is összeszedem magam, a régi leszek, ée leszámolok, akivel csak kell. Persze nem egyedül, azért annyira terminátor én sem vagyok, de a képességem kiegészítve néhány tökös gyerekkel bőven meg fogja oldalni a problémát.
Ahogy feláztatja a vért, amely már szinte nem is szivárog, a közérzetem is kezd látványosan javulni, a növényi módszer talán még hatásosabb is, mint hittem. Ahogyan hozzáértek a csápok, talán csak valami placebohatás, de a természethez éreztem közel magam, és azt sem szabad elhanyagolni, hogy a látvány mindenért kárpótol. Nem mondom, hogy itt és most azonnal kész lennék magamévá tenni, de a tudatom tisztulása engedélyezi számomra, hogy legalább éljek a helyzettel.
Érzem a puha, ám feszes kebleket az ujjaim között, hol rájuk pillantok, hol pedig a lány arcára. Ahogyan eljut tudatomig, hogy megkeményedik, még az is átfut bennem, hogy vajon milyen érzés lehet az ajkaim közé kapni őket, belefúrni magam a most már helykén meredező emlők közé. Az arcomból eltűnik a maradék szín is, a vér valahova máshova távozik, még szerencse, hogy nem volt veszélyes a vérveszteség, különben itt ájulnék el. Vajon ő is kezd már síkos lenni odalent, vagy elég prűd ahhoz, hogy kellemetlenül érintse egy idegen közeledése? Mozdulataim határozzabbá válnak, a sóhajára már szinte feszít a nadrágom, alig várva hogy végre lekerüljön rólam. Igen, jó úton haladok, vagy ez pusztán illúzió, és a lelkébe gázoltam. Máskor nem biztos, hogy érdekelne, összeszedném magam, és már tépném is le a bugyiját, annyira kívánom. Vagy mégsem így lenne? Nőkkel nem erőszakoskodom? Most sem teszem végülis, bármikor pofon csaphatna, akár itt is hagyhatna, mégsem teszi. A lelkiismerete marasztalja, nem az, hogy viszonzott az érzés. Itt még lehet, érdemes lenne befejeznem. Egyenlőre nem megy.
A szavaira kicsit szúrósan pillantok fel, a szemeibe nézek ezúttal, a mérgén továbbra is agyalok, vajon tovább kéne mennem, vagy pusztán felhagyni a próbálkozással. Ötletem van, csak kérdés, mi is most a logikus lépés...
- Ugyan... csak oldani akartam a gátlásaid... – Hántom le immár a melltartóját, de csak félig, hogy elgyönyörködjek benne, és úgy döntök, hogy nem érdekel, amit elkezdtem, azt be is fogom fejezni. Előrehajolok, ám az előző mozdulatsorral ellentétben nem a bimbóját kapom végül be, hanem egy váratlan helyzetet generálva a széttett lábai közé nyúlok, és tapasztom rá ujjaimat, hogy akár ruhán keresztül is ingereljem. Ekkor ér a fájdalom legkomolyabb hulláma, a hajtűvel szépen lassan kihúzza, én pedig annak ellenére, hogy még beszél hozzám, elvesztem az eszméletemet.

Wyatt & Jordan

Még mondhatni sose akadtam össze ilyen férfival, mint Ő. Pláne ilyen helyzetben, mint a mostani. Az első pillantásnál dühös voltam rá és mérges amiért ártott a barátaimnak, most meg zavarban is vagyok és közben sajnálom is, a dühöm amilyen hirtelen jött úgy párolgott el. Próbálom kívül rekeszteni a megjegyzéseit és a pillantásait is, egyedül csak a sérülésére akarok összepontosítani, szeretném, még ha nem is tökéletesen, hisz az itt lehetetlen, de meggyógyítani és akkor végre elválnak útjaink, mindenki mehet oda ahova akar.
A vért lassan, de biztosan képes vagyok szivárgássá csökkenteni és a seb szélét is látom már. Hajtűvel próbálkozom a repesz darab kiszedésénél, teljesen új darab, nem volt használva még, ezzel is minimálisra csökkentettem a fertőzés lehetőségét. ha sikerül stabilizálni az állapotát és biztos lehetek benne, hogy megmarad onnantól kórházba is lehet szállítani, hogy megfelelő ellátásban részesüljön, mint mondtam nem vagyok orvos és amit csinálok is csak az amatőr határt súrolja.
Nem volnék én túlságosan szégyenlős, de ahogy megszabadulok a felsőmtől némi kétség azért belém mászik, ám a szorító kötés működik és a vérzés tényleg lassan eláll.
Azonban a férfi nem hagyja, hogy teljesen az élete megmentésére koncentrálhassak, a kezével meg fogja a melleimet amitől nem kicsit leszek zavarban és ismét kezdek dühös is lenni rá. Az ilyen férfiakra mondjuk, hogy tapló paraszt! Bármennyire is esik jól az érintése, bármennyire is vágyik a testem rá, mégse hagyhatom, hogy kihasználja a helyzetet, nem fogdosni való műtárgy vagyok hanem az aki megszeretné menteni az életét ha már volt olyan elővigyázatlan és meglövette magát.
Már a legelején rá kellett volna szólnom, hogy ez így nem működik és hagyjon dolgozni, de ahogy masszírozásba kezd csak egy sóhaj tőr elő belőlem és a szavak valahogy elvesznek. Miért kell ennyire bosszantónak lennie? Miért nem hagyja, hogy tegyem a dolgom amire vállalkoztam? Miért kell ilyen helyzetbe taszítania? És egyáltalán miért vágyom az érintéseire ennyire? Pokolian rossz, de még is megmondom neki, hogy hagyjon, az élete most a tét és így garantált, hogy képtelen vagyok figyelni.
Erre azonban olyannal válaszol amire meghökkenek.
-Ezt nem gondolhatod komolyan, nőlj már fel, utolsó kívánság? Ha annyira elszeretnél távozni közölhetted volna az elején és nem kezdek bele egy ilyen kockázatos beavatkozásba. - Mondom kicsit mérgesen, de a hangom nem elég meggyúzú főleg attól, hogy bár szóltam nem volt hajlandó elpakolni a mancsait. Helyette túllépett egy bizonyos határt, legalább is az én határaim egyikét igen. Az egyik mellem megszabadítja a ruhaneműtől és folytatja a mellbimbóm becézgetését, újabb sóhaj tőr fel belőlem és egyszerűen megőrjít a férfi. Még is hogy gondolja, hogy így képes vagyok figyelni és életben tartani? Nem mellesleg a férfiasságával sincsenek gondjai, remélhetőleg arra már nem kér meg, hogy ápoljam le ott is, az biztos, hogy magam röpítenék golyót belé azonnal. A hajtűvel a sebbe nyúlok és talán picit óvatlanabb vagyok hátha a fájdalom észhez téríti és lekattan rólam. Én nem vagyok olyan nő, mint a többi, eleve rosszul vagyok összerakva, nem kell még nekem az is, hogy egy férfi rá is mutasson a hibáimra.
A hajtűvel megérzem a repeszdarabot és bár egyszer lecsúszik róla a tű, de végül összetudom fogni és kitudom húzni a darabkát. A vérzés kicsit erősebb lesz, de ez érthető, megbolygattam a sebet. Mivel nem vészes és nagy a seb átmérője így csupán erős kötést rakok rá, hogy a vérzést csillapítsa és a koszttól, baktériumoktól távol tartsa a nyílt területet.
-Azt hiszem sikerült, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz szükséged kórházi ellátásra, a sebet mindenképp fertőtleníteni kell és összevarrni, erre itt nincs lehetőségem, de életben maradsz ez biztos. - Eresztettem meg felé egy halovány mosolyt annak ellenére is, hogy az utóbbi pár percben megőrjített és, hogy feletébb bosszantó és tolakodó alak.

Jordan & Wyatt

Az egyértelmű, hogy ha az utcán találkozunk, akkor csak elmegyek mellette, netán utánafordulok, hogy megnézzem, milyen segg tartozik ehhez a csinos pofihoz, de semmi több. Nincsen időm csak úgy leszólítani idegen csajokat. Így viszont, hogy összeütköztünk, és hozzám hasonlóan erővel bír, megmenteni próbál már érdekesebb lett, de ez még mindig nem adna indokot arra, amit teszek. Leveszi a pólóját, és hozzámér, ezek már sokkal inkább. Az elmém szinte varázsütésszerűen tisztul ki, de talán az is benne lehet, hogy fekszem, nem pedig rohanok, a vér egy részét már feláztatta, és a repeszt is húzza kifelé, ami ugyan pokoli fájdalommal jár, de közben meg olyan jól néz ki, hogy le sem tudom venni róla a szemem. Mintha ez még nem lenne elég, folyamatosan kér, mintha én tennék neki szívességet, hogy nyugton maradok, holott ő vállalta fel az önzetlen dokinéni szerepét. Ha innen kijutok, egyértelmű, hogy visszamegyek a lakásomra, felszerelkezni, esetleg embereket szerezni, mert már tudom, hol fészkel a banda, aki rászállt a testvéremre, s ezáltal rám is. Ideje a revansnak, most viszont lebegek a fájdalom és vágyakozás között, ez utóbbi kezdi elnyomni a sérülésemből eredő gyengeséget. Amikor leveszi a felsőjét, szinte azonnal felnézek. Nem tehetek róla, így vagyok bekövetve. Mint minden pasi. Jó, talán nem mindegyik ennyire macsó, nem veszik el, amit akarnak, de hát nem is minden nő ennyire önzetlen bombázó. Szinte magamtól mozdul a kezem, s nem zavartatom magam a pillantásától, amivel illet.
Akadályozzon meg, ha akar, de mi baja lehet egy kis tapizástól? Nem, valójában ha már így alakult, egyértelműen többet akarok, más kérdés, hogy mihez lesz erőm, viszont ha befejeztem az ápolásomat, ebben is átvehetné az irányítást. Fél szemmel a reakcióját figyelem, apró mosolyra húzódik a szám, amikor kissé nehezebben kezdi el venni a levegőt, s érzem a bimbója válaszát is. Finoman ujjaim közé csippentem őket, nincsen nehéz dolgom, még a finom anyagot is átütnek. Miután elég közel vagyok, lehetőségem van, mindkét kezemben egy-egy mellet venni, s határozott maszírozásba kezdek, mérlegelem a súlyukat, feszességüket.
- Fogd fel utolsó kívánságnak. – Vigyorrá szélesedő mosolyom közepette egész egyszerűen benyúlok a melltartójába, és az egyik melléről lehúzom az anyagot, hogy jobban megszemléljem magamnak, és folytassam a már kezdett ingerlést. Ujjaimmal körkörös mozdulatokat írok le a rózsaszín ék körül, s közben érzem, hogy lent kőkemény vagyok. Lepillantok a sebre, egészen jól halad a tisztitgatással, már csak a repeszt kéne villámgyorsan kikapnia, valahogy összeforrasztani a tágulatot, hogy az övét vehessük célba.

Wyatt & Jordan

Sajnálatos módon nincs képesítésem és csak pár apróbb dolgot tudok az orvoslás terén, kisebb trükköket, legtöbb tapasztalatom a birtokon szereztem, már a legelején is örömmel voltam önkéntes a gyengélkedőn. Ott azért pár dolgot eltudtam lesni, talán mondhatom úgy, hogy a férfi szerencséjére, tudom, hogyan kell golyót kioperálni, azonban a teljes siker nem garantált így sem, bármi közbe jöhet, egy artéria komolyabb sérülése vagy egy létfontosságú szerv vérellátásának akadályozása vagyis egy vérrög. De ha egyáltalán meg se próbálom akkor biztos a halála. Kórházba még ha akarná se tudnám időben eljuttatni, belső vérzésre gyanakszom. Ezzel pedig minden egyes plusz mozdulat több kárt fog okozni a testében.
Így, hogy már lassan kezd emberien viselkedni én is jobban érzem magam és kevésbé vagyok ideges holott lenne rá okom a helyzetet nézve. Mégis, ahogy csak azokba a barna szemekbe nézek, látom, hogy tényleg a segítségemre számít és ezúttal felhagy valódi jellemével, hagyja, hogy végezzem a dolgom. Pólóját muszáj szét szakítanom, hogy lássam a sebet és megtudjam ítélni a vérveszteség mennyiségét is, ezt pedig másképp nem lehet, mint megfigyelni, hogy percenként mennyi is távozik a seben keresztül. Persze műszerekkel és egy felszerelt kórteremben nem kellene ilyen primitív módszerekre hagyatkozni, de itt nincs más megoldás. Ahogy eltelik egy perc már nagyjából megtudom saccolni a sérülés komolyságát. Gyanakvásom a belső vérzésre azzal kezdődött, hogy vért köpött, de ennek több oka is lehetett, megtapintom a hasát és kicsit megnyomkodom, hogy érezzem, ha bármi kicsit puhább, vizenyősebb lenne ott belül, de ilyet nem tapasztalok. Tehát belsővérzés 50%-ig kizárva. Ez azért megnyugtat, de tapasztalat híján még nem vetem el ezt sem. A sebet meg kell tisztítani még mielőtt megpróbálnám kiemelni a repesz darabot. Ehhez azonban meg kell válnom a felsőmtől. Kicsit ugyan feszélyez a gondolat, hogy egy vadidegen férfi előtt mutatkozzak fehérneműben, de nincs más megoldás és talán ez mentheti meg az életét, mármint a szorítókötés...
Arra, hogy eddig tegeztem és ezúttal nem, hát nekem nem tűnt fel, de látom Őt is a legfontosabb dolgok érdeklik ebben a pillanatban ahogy engem is..
A sebről kezdem felitatni a vért mikor egy váratlan pillanatban a páciensem megfogja a melleimet. Ledermedek, most ez komoly? Az élet és a halál peremén táncol és még ekkor is képes egy tapló lenni? Meg van miért vagyok növény párti, nem nekem való ez a világ.
Ám bármennyire is leszek dühös rá és magamban már forrongok a testem másként gondolkodik. Kezének érintésére megmerevednek a bimbóim, hát ez egyszerűen remek. Figyelmemet az sem kerüli el, hogy a férfi odalent nagyon is rendben van míg lassan elvérez a felsőtestén.
Egyszerűen nem tudom megérteni a férfiakat, haldoklik, de nem is jár más az eszében csak a szex, hát ez bizarr.
Az emberi test is rejtélyes, bármennyire is ellenkeznék, saját gondolkodása van és reagál azonnal az érintésre.
Természetesen zavarban is vagyok, mert jó ideje nem voltam senkivel, tulajdonképpen csak egy rövid ideig volt valakim, de egyszerűen képtelen vagyok az emberi kapcsolatokra és hamar befuccsolt a dolog.
-Megkérhetlek rá, ne taperolj miközben azért küzdök, hogy megmentsem az életed? - Mondom halkan, hangomban nincs vádolás, nem is igazán tudnám, hisz tagadni se bírnám, hogy valójában jól esett az érintése..

Jordan & Wyatt

Az enyhe túlzás, hogy könyörgöm, rászorulok, és ha már itt van, akkor talán lehetek vele kevésbé... önmagam. Eléggé ráripakodtam még kint, ennek ellenére behozott, és ápolni próbál. Amikor az ember sérült, beteg, akkor nem játszhatja a kiskirályt, el kell fogadnia, hogy valaki más kezébe helyezte a sorsát, és vissza kell vedlenie igazi, szinte gyermeki énjévé, mert csak így kaphat segítséget. A lány egyébként minél jobban meg tudom nézni, kedves, bájos teremtésnek tűnik annak ellenére is, hogy kihoztam belőle az állatot. Megállítom egy pillanatra, hogy legalább a pillantásommal feledtetni tudjam a helyzetből fakadó arroganciámat, amivel illettem. Mint mondtam, lehet, hogy egy tapló pöcs vagyok, de nőkkel nagyjából soha. Kivül esnek a háborún, nem részesei annak, miért kéne velük is úgy bánni, mintha eldobható rongydarabok lennének? Ideges voltam a sérülés miatt, és nem menekültem, én üldöztem valakit, akivel végül tűzpárbajba keveredtünk, el tudott menekülni, s én már nem voltam elég gyors. Az már kérdés, hogy az én nyomomban is voltak. Egy pillanatig szemezek vele, meg kell állapítanom, nem csak bájos, határozottan szép lányról beszélünk, s én is, ha nem ül arcomon a megvető tekintet, mások szerint egész jó pasinak számítok. A ruhadarabom halála nem izgat, csak az, hogy minél hamarabb talpra tudjak keveredni. Érzékeny ujjaival már a seb környékén tapogatózik, kicsit csiklandós az érintés, de ez legyen a legkisebb gondom. Felemelem a fejem, miután az előbb visszahelyeztem, hiszen ismét megszólal.
- Az előbb még tegeztél szöszi... – Jegyzem meg, egészen meglepődve a könyörgő hang hallatán. Meg vagyok lepődve, hogy ezek után még neki kell így hozzám állnia, pedig mégiscsak ő tesz nekem szívességet. Fejemet végül nem ejtem vissza, mert olyat tesz, amire nagyot nyelek. Jó, nyilván azért teszi, hogy engem ápoljon, ezt viszont ezúttal máshogyan teszi, a férfiasságomra van hatással. Egyébként is bájos kiscsaj, még angyali is, és erre mit tesz? Ledobja a felsőjét. Szinte érzem, hogy lent a gatyámban megmoccan valami, és szinte automatikusan fogom meg a melleit, szakavatott mozdulattal tapintva meg bimbóját a melltartón keresztül. Nyilván a fehérnemű nélkül érdekesebb lenne. Remélem minél gyorsabban végez a seb tisztításával, összezárásával, mert máshoz támadt kedvem. Az elmém kitisztult, egyből felébredtem.

Wyatt & Jordan

Igazán próbálok nem előítéleteket gyártani a férfival szemben, nem az én dolgom elítélni őt. Sőt, igazából minden jobb lenne, ha nem ítélkezne senki a másik ember felett. Nem tett jó benyomást rám már az első pillanattól kezdve, de ez még nem azt jelenti, hogy nem lehet jó ember. A sérüléseit tűzharcban szerezte ez nyilvánvaló, nem rendőr ez is biztos, menekült csak nem jutott messzire, tehát valami sötétebb dologban van benne nyakig, viszont ettől még épp ugyanannyira megérdemli a túlélés jogát, mint bárki más.
Képességemet előhívva próbálok meg hordágyat készíteni hisz látszik, hogy két lábon már nem jut el messzire, ilyen sérülésekkel biztosan nem. És bármennyire is legyek jó kondiban, az, hogy elcipeljem a kunyhóig szinte lehetetlen.
Szerencsére az indák erősek a képességem pedig fent tudja tartani a kapcsolatot hű barátaimmal így a férfi viszonylag zökkenő mentesen kerül be a faházikóba. Égő villanyra találok amit fel is kapcsolok csak, hogy lássak valamit. Izgulok és félek is egyben, az élete tőlem függ, ha elrontok valamit azonnal belehalhat, ha viszont nem teszek semmit szintén erre a sorsra jut. Mondhatni rajtam a világ szeme.
Mikor megragadja a csuklómat egy pillanatra meglátom benne a sérült férfit aki segítségért könyörög. Ezen a ponton döntök úgy, hogy mindent megteszek érte és tudom, hogy így helyes.
Szavaira csak bólintok. Nem foglalkozom azzal, hogy vére beterít, ez most a legkisebb gondom, engem jobban zavar az, hogy Ő is csupa vér és valahogy nem hajlandó elállni a vérzés.
Örülök neki mikor megfogadja tanácsom és nem erőlködik, az a fő, hogy ne mozogjon sokat és minél kevesebb energiát emésszen fel feleslegesen. A pólóját sajnálatosan el kell szakítanom, hogy jól odaférhessek a golyó bemeneteli nyílásához. A vértől nem sok mindent látok és ez felettébb aggasztó. A tetoválást ugyan észreveszem, de nem igazán foglalkozom vele.
-Kiszedem, de előtte valamennyire csillapítanom kell a vérzést, egy darabig elfog tartani, de enélkül sajnos nem látnám meg a repesz darabot, próbálok sietni, kérem, maradjon ébren.. - Hangom könyörgő. A férfi ruháit elnézve több fertőzési lehetőséget adnék neki ha a ruháival állítanám el a vérzést így nem marad más, mint, hogy az én pólómat alkalmazzam. ha egy ember élete a tét a szégyenlősség vagy gátlásosság nem létezik. Leveszem magamról a pólót és egy száll melltartóban állok neki a vérzés csillapításnak. Szorító kötést kap és a póló maradékaival a seb körül kezdem felitatni a vért. Siess, siess, fogy az idő!

Jordan & Wyatt

Ha egy kicsit jobban meg tudnám őt vizsgálni, akkor azt mondanám, hogy egészen kedves, segítőkész csaj, annak ellenére is, hogy gyakorlatilag elküldtem a francba, pedig segíteni próbált. A külsejét nagyjából meg sem néztem, csak a szőkeségre figyeltem fel, mielőtt majdnem felrúgva arébb taszítottam. A növényekhez való vonzódása számomra nem meglepő, én is így vagyok a hatalmat jelentő radiokatív erővel, nagyjából ellepólusai vagyunk egymásnak. Önzetlen gyógyító, önző pusztító. Nem is értem, hogy miért akar pont engem megmenteni, ha így állok a világhoz? Csak éppen azt nem tudja, hogy mik vittek odáig, hogy rálépjek az ösvényre, hogy védjem magam, ahogyan a dzsungelben szokás. Csak arra eszmélek fel, hogy valaki alámnyúl, és már lebegtet is be a kis kunyhóba, arról nincsen fogalmam, hogy még a nyomokat is elrejti. Járhattam volna rosszabbul is, ha sikoltozó tinilányok kerülnek az utamba. Meg sem próbálok felülni, azzal most nem is lennék jobban. Így a lámpa fényében már jobban láthatom az arcát, egészen csinoska, amolyan egy éjszakára miért is ne kategória. Egy pillanatra megragadom a csuklóját, most nem a szemétládát láthatja bennem, hanem az elesett fiatal férfit, aki valóban segítségre szorul. Nem állok messze attól,. Hogy elveszítsem az emlékezetemet, de az, hogy ennyire rámszólt, meglep.
- Akkor csináld, ha már ilyen jótét lélek vagy. – Bólintok, velem aztán beszélhet bármilyen lekezelő módon, nem fogom magamra venni, végülis már megszoktam, erről szól az életem. Az mondjuk szar érzés, hogy még egy rendes lányból is ezt hozom ki. A köhögésem kissé beteríti, ám miután a seb nem fertőző, hanem nyílt, nem kell attól félnie, hogy elkap valamt. Tanácsára csupán bólintok, és visszahelyezem a fejem. Nem tudom, hogy felszakítja e a pólómat, biztosan igen. Észreveheti, hogy a ruha alatt szikár, de izmos vagyok. A tetkót talán már láthatta, de ha nem járatos a távolkeleti klánok jeleiben, egyszerű sárkánynak foghatja fel, ami a mellkasomat kettészeli. Felnyitom a szemem, és a tanácsára oldalra fordulok, állati nagy szerencsém van, hogy ért is ahhoz, amit csinál, és nem egy bénázó kisangya kezei közé kerültem, aki csak próbálkozik, de nem jut sokra. Felnyögök a fájdalomtól, amely most hullámokban tör rám.
- Valahogy húzd ki bogaram, majd igyekszem nem üvölteni. – Bíztatom, és elszánt képpel szorítom össze a fogamat. Kintről szerencsére nem hallok mozgást, egyenlőre biztonságban vagyunk. Felkészülök arra, hogy ne kelljen üvöltenem, és csak a nyelvemre harapjak majd rá.

Wyatt & Jordan

Igazából fogalmam sincs miért érdekel most annyira a kötelességem, azonban tudom, hogyha hagynám, hogy meghalljon a lelkiismeretem örökké kínozna. Bár a stílusa nem tetszik, de sose jöttem ki az ember társaimmal, erről nem a férfi tehet, ellenszenvem nem felé irányul, nem azért vagyok olyan amilyen, mert első látásra a fekete listámra tettem. Én csupán egy elfuserált félember vagyok. Alakom emberi, de lelkem és gondolkodásom az érzéseimmel együtt a növényekhez ragaszkodik. Erről nem csak a képességem tehet, hanem az amin átmentem gyerekként, hogy a legjobb barátom egy kis rózsabokor volt, bezárkóztam és egy hatalmas lakatot tettem az ajtóra nehogy bárki is befurakodhasson a lelkembe. Ez vagyok én. A férfi viselkedését nem tudom mi váltotta ki, de úgy érzem ezt nem külön csak nekem tartogatta. Nem ítélem el, hisz nem ismerem és nem tudom hogyan élt eddig. Annyit látok csupán, hogy szenved és, hogy nem áll mellette senki. Közönye és utálata inkább régi feltépett sérelemnek látszik, egy percre még meg is sajnálom, neki se lehetett tökéletes élete, de ez persze csak következtetés.
Ahogy megtörténik amitől tartottam, vért köhögött fel, azonnal döntöttem, itt már nem arról volt szó, hogy én mit akarok vagy, hogy mi lenne helyes, egyszerűen muszáj segítenem rajta, a szemem láttára fog elvérezni,ha nem teszek semmit, legalább az esélyt meg kell adnom neki. Az indaágy hamar elkészül amire szépen fel is helyezem a férfit. A faházat tartom egyetlen helynek ahol valamit tehetek érte és közben senki se zavar meg a munkában. Nem repesek az örömtől, hogy össze leszek zárva vele, de muszáj úgy gondolkodnom, hogy Ő egy beteg és én vagyok az orvosa, meg kell próbálnom kizárni a megjegyzéseit, menni fog!
Az alig égő lámpafény alatt zsákokra fektetem a férfit,nem egy szállodai pihe-puha fekhely, de jobb,mintha a földre kellene feküdnie. Az indákat elküldöm és mostanra tényleg csak ketten maradunk. Aggaszt a sebnek az állapota, a vér mennyiség amit eddig elveszített nagyon magas, csodálom, hogy még eszméleténél van. De persze míg látom, hogy figyel addig nem akkora a baj,az öntudatlan beteg képtelen megmondani hol fáj és mit érez, szükségem lesz a segítségére.
-Az aki megpróbálja megmenteni a segged, nehogy elvérezz egy kertészkunyhóban! -Förmedek rá, de meg is bánom rögtön, nem szoktam ilyen lenni még azokkal sem akik sose álltak közelebb hozzám, mint egy kupac homok. Nem kérek elnézést, erre most nincs idő.
A sebet a kezével szorítja, ami nem olyan biztos, hogy jót tesz neki. Sőt, ami eddig elállt és kevesebb folyt most újra ömleni kezd. Nem lesz ez így jó. A sebet méregetem mikor hirtelen felül és szépen rám köhögi a ragacsos vörös folyadékot. Nem háborodok fel, nem volt szándékos, lehet egy elviselhetetlen alak, de nem hiszem, hogy ezt szánt szándékkal tette volna.
-Jobb lesz ha fekszik, ha köhögnie kell inkább forduljon oldalra, de ha állandóan felül a seb még jobban vérzésnek indul és kitudja mi történhet még. - A helyzete nem fényes, nagyon közel van már a halál angyala, de nem fogom hagyni, hogy a férfi a lista elejére kerüljön, nem és nem. Megfogom menteni az életét ha törik, ha szakad.
A lövés egyértelmű ám aggaszt amit mond, tehát egy repesz Nehezebb dolgom lesz, mint gondoltam. A golyót előbb kitudnám szedni a testéből,de egy repesz az más helyzet, kisebb is és olykor veszélyesebb is, hegyesebb, egy rossz mozdulat és valamelyik szervét átszúrja amibe akár rögtön bele is hallhat.
Az ujjamat odavezeti ahol a lövedék darab található, érzem az idegen darabkát és bizony veszélyes helyen található.
Megragadja a vállam és megpróbál felülni.
-Feküdjön vissza! Ez így nem lesz jó. - Hangomban ott bujkál az aggodalom. Nem szeretném ha meghalna, de nem is vagyok orvos aki ért az ilyen beavatkozásokhoz.
-Kérem maradjon fekve, megteszek mindent, hogy életben tartsam, ígérem! - Nézek a szemeibe, de csillogás helyett csak a tompa tekintetett látom, egy hajszál válassza el attól,hogy elveszítse az öntudatát, sietnem kell.

Jordan & Wyatt

Alig vagyok tudatomnál, minden egyes lélegzetvétel cefetül fáj. Amikor kinyitom a szemem, néha homályos a látkép, csak az derül ki, hogy a szőke, csinos arcú lány roppant dühös, mégis segítőkász. Nem tudom, hogy mit tettem, amivel kiérdemeltem a bizalmát, fordított helyzetben biztosan átlépnék rajta, a sorsára hagynám, mintha sosem létezett volna. Tényleg valami önzetlen teremtés lehet, hogy a stílusom ellenére mégis hajlandó velem foglalkozni. A stílusom ellenére, amely nem neki szól, az utca törvényeinek, miszerint legyünk kemények, megingathatatlanok.
Mint ahogyan arról sem tudom, hogy hivatásszerű kötelességtudatból teszi. Nem tudhatok róla, hogy egy olyan tömörülésnek a tagja, akik segítik a hozzánk hasonlóakat. Ha tudnám, akkor sem igen bíznék benne, gyermekkorom óta magam vagyok, alig állt mellém valaki, ha pedig megtette, viszonzást várt. Az élet tett keménnyé, nem is pokróc a stílusom, a jég hátán csak úgy lehet megélni, ha az ember legyőzhetetlen. Nem mondom, hogy megölném a csajt, ha az utamba állna, nőket végülis nem szoktam bántani. Valahogy ők a gyengébbik nem, durva bánásmódot pusztán szavakban érdemelnek. Sőt, még abban sem, de most sietek.
Végeredményben mindegy, hogy kötelességből teszi, vagy a saját önzetlensége vezérli, mert pillanatokon belül meghozza a döntést, félretéve hogyan viselkedtem vele, és már hurcol is valami hordágyon. A tudatom lassan elveszítem, akkor sem tudnék ellenkezni, ha nagyon akarnék.
- Akkor te mi a franc vagy kis prostim? – Nem igazán érdekel a mordulása, nekem itt már úgyis meszeltek, nem életem utolsó perceiben leszek úriember. El volt cseszve az életem már az elejétől kezdve, legalább úgy ér utól a vég, hogy harcoltam valamiért. A bosszú vezetett, amit most már nem találhatok meg, de legalább tenni akartam a testvéremért, akit alig ismertem. A család számomra mindig ismeretlen fogalom volt, még ha valahol mélyen reménykedtem is benne, hogy egyszer majd megadatik. Hát erről ennyit, az utam a végéhez közeledik, az utolsó függöny hamarosan legördül, ha nagyon színházi hasonlattal akarnék élni.
Nem is nagyon szemlélem, hogy mivel foglalatoskodik, ledőlök, behunyva a szemem, az oldalamra szorítom a kezem, és már így is érzem, hogy ujjaim között ömlik ki az életető vér, megint köhögési inger tör rám, ezúttal annyira, hogy fel kell ölnöm, a torkomban már nem levegőt érzek, hanem azt, hogy feltör a vér, fuldoklom. Nagy nehezen sikerül kiköpnöm, ami a szőke haján landol, de nem fogok most elnézést kérni. Észre sem veszem, hogy közben áthelyezett az összetákolt ágyra, hát így sem sokkal kényelmesebb.
- Rámlőttek, ha nem lenne egyértelmű. Lepattant a bordámról, de mintha valami repessz roncsolt volna belülről. – Az ujját odavezetem, ahol az éles fájdalmat érzem, ott ki tudja tapintani, hogy egy élesebb lövedékdarab bizony be van szorulva a húsba. Ki kell valahogy ügyeskednie. Már ha hajlandó rá. Próbálok felülni, elég nehéz, akaratlanul is megragadom a vállát, hogy egyensúlyba hozzam magam.

Wyatt & Jordan

Ahogy a férfi viselkedik kedvem lenne...na jó ezt nem mondhatom, mert bárki kerül bajba nem mondhatjuk, hogy kedvünk lenne a sorsára hagyni. De dühös vagyok, szegény növény társaimra gondolok akiknek esélyük sem volt védekezni a férfi képességével szemben, és persze, honnan tudhatnám, hogy nem éppen direkt rajtuk élte ki a haragját és fájdalmát amit neki okoztak? Modora sem tökéletes, párszor átcikázik a fejemben a gondolat, hogy hagyom had botorkáljon csak tovább hisz így is azt tervezte. De aztán tudom, hogy én magam nem tudnék aludni ha hagynám, hogy tovább menjen. Egy igazi pokróc. Állapítom meg és nem is tudom mihez lehetne kezdeni vele. Mivel X-Men vagyok nagyon jól tudom, hogy kötelességem segíteni és, hogy felelősségem, hogy példát mutassak a fiatalabb nemzedéknek. De hogy lehetne ezt mind megtenni úgy, hogyha ez a két dolog eléggé üti egymást? Itt van a férfi, látom rajta, hogy nem tisztességes és, hogy ha lenne nála egy fegyver habozás nélkül golyót röpítene a fejembe csak, hogy hallgassak el. De ha meg nem segítek akkor bele is hallhat és bármennyire is kirekesztetnek érzem magam az emberek világából nem bírnám elviselni, hogy egy ember miattam veszítette életét mikor jogomban állt a segítség nyújtás. Sóhajtok egyet. Eközben megtörténik az ami rögtön döntést hoz helyettem. Többé nem számít az, hogy mit gondolok vagy mit tartok helyesnek, a férfi nagyon rossz bőrben van. Vért köp ami belső szervi sérült jelent és ebbe ha nem kap ellátást hamarosan belefog halni. Félre teszem gondolataimat és tiltakozni akaró megérzéseimet és azonnal indák sokaságát rendelem mellé amik felkapják és viszonylag kényelmes helyzetbe teszik a testét. A hordágy előállt. Az indák, mint puha és védelmező kezek karolják át, hogy védelembe helyezzék. Ahogy reméltem van esze és nem használja a képességét az indáim ellen, egy nagyobb esés akár rögtön megállhat a szíve.
-Mi van ha azt mondom sose léteztek? Tartalékolja az erejét és ne beszéljen feleslegesen. - Mordulok rá és megpróbálok összepontosítani, hogy az indák még csak véletlenül se próbáljanak meg ledobni egy ekkora koloncot. A férfi sebéből csepegő vér és amit még mellé ki is köp igen árulkodóak, ha elakarom rejteni akkor aligha ez a megoldás, hogy minden 6 centinként vérnyomok követnek bennünket. Egy pár darab indát úgy használva akár a seprűt a vér nyomokra irányítom, homokot és levelet söpörnek a vérfoltokra. Ez megteszi, legalább is egy darabig biztos, ezen a szakaszon úgy se járnak az emberek olyan sűrűn, mire valaki erre téved addigra már a vér nem fog vörösleni és mindennek nézhető majd csak éppen vérnek nem. Nem sok séta után elérünk a faházhoz. A lakat rozsdás, de bizony még így is túlságosan erős, hogy puszta kézzel letudnám törni. Egy erősebb indával töröm porrá a lakatot majd a dohos helyiségbe lépek és vitetem be magammal a páciensem. A szerszámokat már elvitték. Néhány zsák homok és sóder van csak a kunyhóban, ezekre már nem volt szükség, a villany működik így felkapcsolom a lámpát aminek köszönhetően végre fény tölti be a kis helyiséget. Pár homokzsákot összetolok rögtönzött ágyként és arra helyezem rá a férfit majd az indákhoz fordulok.
-Köszönöm a segítséget barátaim. - Mosolygok majd hagyom had menjenek vissza a helyükre. Páciensemhez lépek és leguggolok mellé. A sebet közelebbről is megnézem és rosszabb, mint gondoltam, vajon elég vagyok én a gyógyításhoz? A golyó még a testében van? csupa kérdés és semmi tett.
-Gondolom nem szívesen beszél a sérüléséről, de ahhoz, hogy rendbe tudjam tenni meg kell kérdeznem, hogy hol érez fájdalmat és, hogy a golyó távozott-e a testéből. - Ha Ő se tudja akkor van a gond, mert nem forraszthatom össze a sebet úgy, hogy egy idegen test van a szervezetében.

Jordan & Wyatt

Nem értem, hogy miért kéne vadidegenekkel kedvesen bánnom. Ki sem érdemelték. Különben is a sitten egy törvény volt: erősebb kutya baszik. Ha nem is szó szerint, mert sosem hagytam, hogy rámmászzanak, és én sem tettem másokkal, de miután köztörvényesekkel kerültem össze, akik narancssárga ruhát hordtak, és nem ritkán kezük lábuk össze volt bilincselve, az én kék ruhám azt jelentette, hogy hamar fogok szabadulni, nem csoda, ha ki akartak pécézni maguknak. A saját lábamra akartam állni, mégis szükségem volt a maffia benti támogatására, hogy aztán amikor kikerülök hatalmas áldozatokat hozzak majd azért, hogy szívességet tettek. Kedvem lenne velük egyesével leszámolni most, hogy már kint vagyok, ám először ikertestvérem gyilkosain a sor, utána is ráérek jótékonykodni a világgal, hogy ha a kínaiakat, mint holmi veszélyes, szennyező hulladékot az égbe küldöm. Alig vagyok kint bő egy hete, máris bepróbálkozott valaki, aki úgy vélte, félmunkát végzett a testvéremnél. Vajon kikkel akadt össze, akik annyira nem bírták a pofáját, hogy kérdezés nélkül rámlőjjenek? Vonásaim sokkal mélyebbek, erőszakról árulkodnak, míg a hullaházban azonosított test finom művészlélekről árulkodik. Kártyaadósságra tippelnék, amibe az a szerencsétlen marha belemerült, ám az ujján lévő rózsaköves gyűrű valami ostoba szerelmet sejtet. Még arra sincsen erőm, hogy merengjek rajta, vajon milyen képességgel áldotta meg a sors? Ha az ellenpólusom volt, biztosan valami pozitívval. Amivel nem lehet támadni. Ez lehetett a veszte. A szőke fiatal lány hirtelen támadt faggatózása nem érint mélyen, már mennék is tovább, amikor kifordul alólam a lábam, szemeim felakadnak, nehezen tudok azonosulni a külvilággal. Vért köpök, valami nagyon nincsen rendben, fémes íz terül szét a nyelvemen. Finom, mégis erős karok nyúlnak alám, egy pillanatra azt hiszem, hogy emberek álltak meg segíteni, de nem, a nő valami modernkori druida lehet, és már cipel is magával. Hiába erőlködöm, alig tudok moccanni, a radioktív sugárzás is teljesen néma marad bennem.
- Miért segítenél nekem? Kihaltak már az angyalok... – Köhögöm szarkasztikus pillantásal, és hagyom magam cipelni. Megbillentem a fejem, hogy ne nyeljem le a feltörő vért, és legalább azt is látom, hogy hova is akar vinni. Lehet, hogy akár még össze is tud fércelni, de a vérnyomokra gyorsan ki fog szállni a rendőrség, úgyhogy ez az egész szinte teljesen felesleges.

Wyatt & Jordan

Én nem vagyok híve az erőszaknak és pont ezért nem értem meg ennek a férfinak az udvariatlanságát sem. Mondani szokás, hogy ne a borítójáról ítéljünk meg egy könyvet. De mégis milyen véleménnyel lehetnék egy ilyen könyvről, durva, ápolatlan, sérült és nem mond valami sokat. A rossz modora és viselkedése azonban még nem rejtené magában a tudatot, hogy nem egy tisztességes állampolgárra van dolgom. De a külső jegyek már sokkal többet árulnak el gazdájukról, mint viselkedése. A lőtt seb, a szivárgásból és az elfolyt vér mennyiségéből ítélve golyó általi sebről lehet szó. Titokzatos és sietős léptei pedig épp nem arra adnak okot, hogy véletlen baleset vagy esetleges támadás áldozata lenne. nem szeretek következtetéseket levonni, mert gyakorta tévedhet az ember, de úgy hiszem a férfi valami zűrbe keveredhetett nyakig a helyi gengszterekkel, bűnözőkkel vagy az is lehet, hogy egy közülük, bár inkább nem haladnék tovább az elképzeléseimben. Általában szeretem magam távol tartani az illegális dolgoktól vagy azoktól a személyektől akik valamilyen úton módon árthatnak nekem.
A férfi viselkedése mellett még egy dolog nem tetszett, az ahogy a természetet megölte maga körül. Minden kedves barátom másodpercek alatt pusztult el és bár általában nyugodt vagyok most rákiabáltam. Nem kellett volna, ha gondolkodom és nem hagyom, hogy az érzelmek uraljanak akkor nem teszem meg, hisz veszélyes. A kezében felgyúló energia vagy nem is tudom, hogy nevezzem megrémisztett. Felmérem az erőviszonyokat, ha nekem dobja azt az energiát nem igen úszom meg, a természet is azonnal elpusztult, tehát az én képességemet nem tudom ellene felhasználni, tulajdonképpen védtelen vagyok. A megmaradt növényzet nem szolgált védelemmel, de azért megpróbáltam védfalaimnak állítani őket, hogyha szükség lesz rá megpróbáljam megvédeni magam. De a férfi ahelyett, hogy támadt volna összeesett. Túl sok vért veszített ezt megállapítottam már előbb is, de most látszik csak, hogy borzalmasan van. Még mindig veszélyes. Ha sokáig erőlködik elfogja veszíteni az eszméletét. Az indákat lassan a két karja és két lába köré irányítottam majd ahogy feljebb lett emelve még néhány inda a dereka köré tekeredett, de nem annyira, hogy szorítsa. A növényi karok felemelték és szállításra készen álltak.
-Nem akarok rosszat csak segíteni szeretnék, elviszlek ahhoz a kis faházhoz amit említettem, nincs messze és ott tudok segíteni, meggyógyíthatom a sebeidet. - Mondom és remélem ezúttal nem bántja a növényeimet, mert ha így tesz felrepítem és nagyot fog nyekkenni a földön, hisz növények tartják a levegőben, ha nem akar magának rosszat nem csinál semmi meggondolatlanságot. Elindultam a hirtelen összetákolt hordágy előtt magam mögött pedig irányítottam az indákat, hogy kövessenek és hozzák magukkal a páciensemet.

Jordan & Wyatt

Nem tudom, miért is kéne udvariaskodnom. Csak azért nem rúgom fel, mert egy nőről van szó, de így is jelentősen lassít, ahogyan az utamba áll. Túlságosan segítettek nekem már korábban amolyan útszéli kis prostik, nem teszem meg, hogy az emléküket sárba tiporva átlépek ezen itt, így csak arébb tolom, és csak utolólag tűnődök el rajta, hogy mi is volt az a furcsa növényi matéria, amit ráfont a rablógyerekre, de igen bátor a csaj, ha csak így nyílt színen képes használni az erejét. Nem fél talán attól hogy fény derül a mutációjára? Mi van akkor, ha pár percen belül már le is fékez egy kormányügynöki furgon, kiszállnak a kábítólövedékkel felszerelt, vegyvédelmi ruhába öltözött kutatók, és egész egyszerűen lekapcsolják. Pár órával később már arra ébredne fel, hogy megkezdődött az élveboncolása. Az ostoba... Sosem értettem, hogyan lehet valaki ennyire óvatlan. Mondjuk én beszélek? Ahogyan végigsöprök a parkon, a növényzet úgy indul pusztulásnak, most nincsen erőm még arra is figyelni, hogy semmissé tegyem a bent tomboló vihart, annak is örülniük kellene, hogy nem szívom magamba az egész zöldséget, hogy aztán gombafelhőben csúcsosodjon ki az idilli környezet. A nővel végül csupán egy taszítás erejéig érintkezem, talán túlságosan magabiztosnak hiszi, ahogyan képes volt visszazsákmányolni az eltuldondított táskáját, ettől még ne higgye, hogy nem lököm fel, bármilyen csinos kis pofija van. Észre sem veszem, hogy vérnyomot hagyok, de mindegy is, a menekülés a lényeg. Ellenben utánam szól, hasonló stílusban, mint én tettem. Megtorpanok, az oldalamra szorított öklömön lazítok cseppet, széttárom az ujjaimat, amin most egyértelműen láthatja a táncoló fényt. Gócba akarnám gyűjteni, és a képébe vágni, hogy képes az utamba állni, felelősségre vonni. Aztán észreveszem a vérnyomokat, amiket magam mögött hagytam, el fogok ájulni, ha nem pihenek le azonnal... segítség nélkül biztosan! Már érzem is, hogy homályosabban látok, a térdem megadja magát. Mi van, ha a nő rám hívja a zsarukat? Meglehet, de így sem jutok messzire.
- Az istenit! – Sziszegem a fogaim között, közelebb botorkálva, ám két lépés után elvesztem a talajt. A földre zuhanok, a fény elhal, még a gyilkos erőm is kész arra, hogy elhagyjon, mert nem hagyok nyomot a fehér kövekkel felszórt ösvényen, csak azt érzem, hogy valami megindul. A szivárgás szépen lassan erősödik, el fogok vérezni. Lepattant ugyan a bordámról a lövés, de szilánkja beljebb hatolhatott, fontos szervet ütött át. Ha nincsen szerencsém, a lépemet. Dühömben a földre csapok, meg sem tudok mozdulni. Egyedül legalábbis biztosan nem.

Wyatt & Jordan

Még pár pillanatig nézek abba az irányba amerre a tolvaj elszaladt aztán a vállamra helyezve a kis táskát elindulok a fákkal övezett kavicsos ösvényen. Ez már nem a futók ösvénye, itt csak azok sétálnak akik közel akarnak kerülni a természethez vagy egyesülni akarnak vele. Én már nem is tudom melyik kategóriába tartozom, néha úgy érzem csak egy lány vagyok aki rajong a természetét máskor pedig úgy érzem részese vagyok a növények életének. Fura ez a kettős élet. Egyszer még úgy érzem lélegző, mozgó ember vagyok aki a társadalom egyik fontos embere aki történetesen többet tud a növényekről, mint bárki más, aztán hirtelen csöppenek bele egy erdő életébe és elbeszélgetek a barátaimmal, tölgyesekkel, lágyszárúakkal, mindegyik örömmel mesél nekem és én még nagyobb örömmel válok a történetük részévé.
A fák ezen a részén teljesen átnyúlnak az ösvényen és szinte ölelkeznek a túloldalt levő fákkal. A napfény csak csíkokban jut be ebbe a varázslatos alagútba. Ha tehetem ezen a kis úton haladok keresztül mindig mikor visszafelé tartok a birtokra. Eddig még nem volt egy alkalom se, hogy megtámadtak volna, meg is lepődtem, hisz annyira nyugodtnak tűnik a hely és eddig az is volt. Az emberi bűnözés és romlás már minden jót kezd megmérgezni ahogy a kukac mérgezi meg a friss gyümölcsöt. A koromhoz képest kicsit másabb a felfogásom így hát nem csodálom, hogy olykor már akkor rám ragasztják a fura vagy éppen lüke jelzőt mikor kinyitom a szám. Úgy hogy bennem van a világ egy másik fajának megértése sok mindent másképp is látok. Látom, ahogy az ember szép lassan bevégzi dolgát és saját magát pusztítja el, itt vannak a mutánsok és az emberek, köztük állandó a konfliktus és a háborúzás, a félelem is megoszlik a két tábor közt. Borzalmas mennyire élvezik néhányan a gyilkolást a pusztítást. Mikor kicsi voltam sokszor gondolkodtam el azon, hogy majd biztos eljön értem a szőke herceg egyszer és kiment a bezártságból egy olyan helyre ahol békesség és szeretet van. Buta gyermekkori képzelgés, de még ma is ezt remélem, hogy egyszer jön valaki aki "megment".
A madárcsicsergést hirtelen égnek szálló madárraj szárnycsapása váltja fel és hátrapillantok. Abban a pillanatban taszít félre egy férfi és nagy sietősen, otrombán halad el mellettem. Nem is foglalkoznék vele többet ha a kezemen ahová hozzámért nem maradt volna véres. A férfi nyomában is vércseppek jelzik, hogy bizony megsérült. Kinézete és modora alapján már most kizárom, hogy műszaki balesetet szenvedett volna. Inkább tűnik nekem egy olyan embernek aki valami vagy valaki elől menekül és nem éppen egy kórházba igyekszik. És az a sérülés se igen véletlenből származhat. A férfit mintha maga a halál kísérné, nyomában minden élőlény pusztulásnak indul, a szemem és az érzékeim előtt pusztulnak el az oly kedves kis növények.
-Hagyja abba! - Fogalmam sincs miért ezt mondtam hisz megsérült és az se biztos, hogy a pusztításról Ő tehet mégis ezt érzem és mintha kötelességem volna megakadályozni, hogy a nemes és öreg, sok mindent megélt fák elpusztuljanak. A férfi igen ramaty állapotban én pedig rákiabáltam.. a lelkiismeretem azt sugallja, hogy próbáljak meg segíteni neki és így lehet, hogy a halálangyal is békén hagyja szeretett fáimat.
-Jöjjön, van itt egy kisebb elhagyatott szerszámos házikó, ott elrejtőzhet, pihenhet vagy amit csak akar. A sebét el kell látni, segíthetek. - Mondom nyugodt hangon bár nem sok kedvességre számítok a férfitól, nekem gorombának tűnik és az első benyomásra mindig azt mondják, hogy meghatározó, na ebben egyetértek, ez a férfi sose lesz számomra szimpatikus. Kizárt.

Jordan & Wyatt

A parkon kell átvágnom. Máris megláttak. Alig nyolc napja vagyok kint a sittről, és voltaképpen nem is a zsarukról van szó. A konkurrens banda nem hagy nyugtot nekem. Pedig csak a saját életemet akarnám élni. Utánamenni Chad gyilkosainak, akik feltehetően azt hitték, engem sikerült csapdába ejteniük. Ellenben a véres leszámolás nem bandára utalt, úgyhogy egy cseppet meg voltam lepődve, amikor a körülményekről értesültem, de az én dolgom, hogy kiderítsem, mi áll a hátérben. New York az én területem. Már csak azért is, mert kellően el tudok benne veszni. A gond csak az, hogy az emberem is. Egyenlőre azzal töltöm a napjaimat, hogy tervezgetek. Tervezgetnék, mert a kínai negyedből rajtam ütött a Véres Tigris hat tagja. Jó, először azt hittem, hogy heten vannak, nem volt időm számolni, mert éppen mentem volna fel a bérlakás lépcsőkén, amikor megtámadtak. A kezemben hozott szendvicset azzal a mozdulattal rúgták ki a kezemből. Különben meg minek volt rajtuk napszemüveg? Úgysem jelentem fel őket a zsaruknál, akik elől én is menekülök, nem fogok az őrszobán azonosítgatni. Vagy hidegre teszem őket, vagy ők engem, ez ilyen rohadt egyszerű. Évekig éltem Hongkongban, az ottani mesterektől megtanultam nem hat, akár hatszáz ellen is küzdeni, még ha olyan irreálisnak is tűnik. A megoldás a helykihasználásban, és az állandó mozgásban van. Az ütésváltás két percig sem tartott, ötük a földön végezte, ám az a kövérkés illető mielőtt még elfutott volna, rám lőtt. A bordámról pattant le a lövése. Amatőr. Viszont mocskosul fáj. Találnom kéne valakit, aki összefércel. Kórházba nem mehetek, ott minden esetben jelentik a lőtt sebeket, még ha bennem nincsen is most golyó. A szinte bokáig érő bőrdzseki tökéletesen takar, nem kell attól félnem, hogy meglát így valaki, ám sietnem kell. Gyorsan összepakolok mindent egy sporttáskába, és némi bankót ott hagyva a recepciósnál távozóra fogom. A harag hogy képesek voltak fényes nappal az életemre törni, lassan kezd megtestesülni. A zöldellő fák levelei léptemre lassan sárgulásba fognak, a virágzó talaj is sorvadásba fog, ahova csak lépek. Észre sem veszem az előbbi jelentet, egyébként sem tisztem mások dolgába ütni az orrom, ám az a suhan egyenesen felém rohan, és nem tér ki. Hát én sem. Valamiért teljesen be van gőzölve, ahogyan lepattan rólam. Amint hozzámért, sisteregve kapja vissza a kezét, és üvölt fel. Úgy tűnik, rossz napja van. Ellenben ez ráébreszt, túlságosan elragadtattam magam, és lehűtöm a benti kazánt. Idomtalan módon tolom félre a még közel ácsorgó fiatal nőt, hogy lépjek tovább, őt már nem égetem meg, de az érintkezésünkkör észreveheti, hogy véres maradt a keze. Pedig egyértelmű, az indákkal nem sértette fel a suhanc bőrét, mint ahogyan én sem sebet ejtettem rajta. Kizárásos alapon ez az én vérem. - Na el az utamból szöszi... – Mordulok fel, de többet nem szándékozom vele foglalkozni, már mennék is az utamra, csak ez a rohadt vérveszteség, már a földön csepeg az éltető nedű, amely belőlem távozik.

Wyatt & Jordan

Ez a hely annyira varázslatos. Nem jutok el ide gyakran, de ha van alkalmam rá akkor megteszem. Ez a park a növények birodalma. Ide az ember csak látogatóba térhet be, egyértelműen a növények uralják a helyet. A legtöbb időt a Sheep Meadow réten töltöm, csendes, nyugodt, mármint az emberek részéről, a növények éjjel nappal történeteket mesélnek. Örömmel hallgatom ahogy elégedetten szuszognak és a homlokomat ráncolom mikor panasz érkezik egy ügyetlen kertészre. Általában csak leülök egy fa tövébe és behunyt szemmel hallgatózom vagy éppen kitapintom a növények érzéseit, szerencsére több a jó hangulat, mint a borongós panaszkodás. Néhány vén tölgy sokat panaszkodik, de általában apróbb-cseprőbb gondok miatt. Emlékszem rá, hogy egyszer megfeledkeztem arról, hogy rajtam kívül senki nem fecserészik a zöld élőlényekkel. Elmesélték milyen borzalmasan vágják az ágaikat a kertészek én pedig megkerestem a főnöküket aki úgy nézett rám, mint aki menten tárcsázza a mentők vagy a diliház számát. Elmeséltem neki, hogy a fák nem érzik jól magukat, mert az ágaikat olyan mélyen megcsonkítják, hogy fájdalmuk van. A kertész bólogatott, de falfehér arca nem éppen arról árulkodott mintha ott lett volna velem egy helyiségben. Dolgom végeztével átadtam a növényeknek, hogy megpróbáltam tenni az érdekükben, majd szépen hazamentem a birtokra. Következő látogatásomkor már szépen zöldelltek az új hajtások és mindenki elégedett és jó kedvű volt. Bár igaz, hogy a férfi meg volt rémülve, de a körmére nézett a munkásainak és azóta minden a legnagyobb rendben van. Emberekkel nem tartom a kapcsolatot, egyszerűen nem érzem, hogy a részesük lennék. Olyan mintha kívülről ember volnék, de belülről egy növény. Legtöbben még a birtokon is furának tartanak, érthető, egy ember aki szívesebben beszélget egy fával, mint velük. Ők azonban nem érthetik ezt, nem hallják meg a hangjukat, az akaratukat, a kéréseiket, ezek mind titkok maradnak a számukra. Egyedül csupán én értem miről mit beszélnek és van hogy úgy érzem fél lábbal még a fajtámnál vagyok, de a másik lábam már gyökeret eresztett. Fura érzés, nem tölt el félelemmel, ehhez már hozzászoktam, de mások számára örök különc maradok. A lány akinek az érzelmei a növények iránt bontakoznak ki. Az árvaház és az, hogy a szeretet kimaradt az életemből megváltoztatott. darabjaimra hulltam és úgy hiszem soha sem leszek már teljesen egész. Akárcsak egy virág, ha megtépázza a szél szirmaira bomlik és bár talán egyszer újra egész lesz, de soha többé nem olyan, mint a vihar előtt volt.
A fák elhallgattak, csend van, csupán a szél fúj, de nem hideg és csípős szelet, simogató lágy szellőt. A távolban szerelmes párok andalognak, nem meglepő, hisz ez a rét a szerelmesek találka helye. A víztározónál pár fiatal srác köröket fut és közben oda-oda füttyentenek egy-egy csinos lánynak aki velük szemben kocog. Miért vagyok annyira más, mint a velem egykorúak? Hülye kérdés, hisz tudom, mert nem olyan életem volt, mint nekik. Az órámra néztem és elszomorodtam, lassan mennem kell vissza a birtokra. Kötelességeim vannak amiket teljesítenem kell még ha örökre itt is tudnék maradni. Felálltam az öreg fa gyökeréről és búcsút intettem barátaimnak. A sétáló ösvényen baktattam, nem sietem el a dolgot, minél lassabban haladok annál többet lehetek a barátaim társaságában. Egy kihaltabb, erdős részre érek és ekkor hátulról csap le a táska tolvaj és magával ragadja a kis táskám. A legnagyobb nyugalommal nyújtom ki a tenyerem majd szépen növekedésnek indítok egy indát, a srác nem veszi észre, hogy két fa közé kötődött egy inda és szépen visszapattant róla azzal a sebességgel ahogyan nekirohant. Odaléptem és visszakoboztam a táskámat. A srác rémült tekintetén láttam, hogy nem az a kimondott erre szakosodott bűnöző, ráadásul olyan 16 év körüli lehet. Megsajnáltam és hagytam had fusson. Ezúttal megúszta hogy a kiskorúak börtönét látogathassa. Ilyenkor nem bánom, hogy a növényekkel értek szót és nem az emberekkel, a növények világában nincs bűnözés.

Tárgy: Re: Central Park - Wyatt & Jordan