Dina & Mike - Hello blondie!

Dina & Mike

Én pedig ezzel tisztában vagyok. A legtöbb lányt elég hasonló módon lehet levenni a lábáról. Egy kis romantikus összehatás és kész is. Ez az óriáskerék ötlet tehát most egyértelműen nekem kedvez. Biztos vagyok benne, hogy ott fent a magasban még sokkal könnyebb dolgom lesz vele. Jó persze nem azt mondom, hogy ez most már egyből valami hatalmas cserkészet, csak jól érezzük magunkat és kész, amúgy is én a birtokon élek, ő meg itt, szóval azért egy ilyen kapcsolat bonyodalmas, de attól még ki tudja mit tartogathat a mai este.
- Ez a na persze is csak azt mutatja, hogy nekem van igazam, kár tagadnod. - vigyorodom el. Tisztában vagyok az adottságaimmal, nem fogja tudni nekem bemagyarázni, hogy nem jövök be neki. Ha így lenne, akkor most nem mellettem sétálna épp az óriás kerék felé, és nem lenne folyton kellemes mosoly az arcán nem igaz? Meg hát egyébként is elég tükörbe néznem, ki az a lány, aki ezeknek a szikrázóan kék szemeknek hosszú távon ellen tud állni? Na ugye, hogy ugye!
- Reméltem is, akkor szívesen leszek számodra bohóc, mármint persze nem minden pillanatban, mert... akad, amikor jobb ha komolyabban vesznek. - ha nem is teljesen komolyan, de egy fokkal komolyabban azért. Nem lehetsz mindig te a vicces fiú, még ha azért általában tényleg ez a jellemző rám. Tudok én komolyabban is hozzáállni a dolgokhoz, ha nagyon arra van szükség.
- Ez igazán remek hír, bár persze, ha félsz mégis odafent, akkor szívesen átölellek. - és ha még nem említettem volna akkor rendkívül előzékeny srác is vagyok egyben, még ha netán ez egy cseppnyi önzéssel is vegyül időnként, mint mondjuk most is, de az a cél, hogy kihasználd a lehetőségeket nem? Ha mondjuk elromlana a gép... hát ki lenne a hős megmentő, ha nem én? - Szikla szélére? Még nem, és itt azt hiszem nem találunk egyet sem, de... már sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen jó lenne megmászni a Hollywood feliratot. - és nekem még nem is lenne nehéz, igazából másznom se kéne, simán felrepülök, akár... valaki mással együtt is. Viszont közben sikerül közelebb jutni és a következő körben tényleg elérjük a célt, azaz behuppanhatunk az egyik fülkébe, kosárba... tudom is én minek nevezik. - No akkor, ha úgyse félsz a magasságtól, mesélj magadról kicsit. Van testvéred?

Azért na. Valahol én is romantikus alkat vagyok, mint a legtöbb velem egykori tinilány. Aki pedig azt mondja, hogy nem az, az vélhetően hazudik. Nem meri bevallani, bevállalni. Én nem titkolom, igaz, nem is verem nagy dobra. Ahogy sok minden mást sem.
Célba vesszük az óriáskereket. Szeretem. Fentről olyan más a világ. Szebb. Talán...
-Okés. Senkinek egy szót se.
És mutatom hozzá a begörbített mutató ujjamat. A következő mondatára felnevetek.
-Na persze.
Persze, hogy van esélye, de ezt azért nem fogom egyből az orrára kötni. Ha esélytelen lenne, nem mosolygok rá vissza, és nem adok neki egyértelmű jelzéseket. Végül is... örülök, hogy odajött hozzám. Nem csak azért, mert így nem vagyok egyedül, hanem mert... Hmmm... miért is?
-Bohócnak igen.
Elvigyorodom, kuncogok egyet. Kezeimet a hátam mögött kulcsolom össze, még a lépteim is vidámak lesznek.
-És... jót jelent persze.
Biztosítom a véleményemről, hiszen valóban nem sértegetni akarom. Már csak egy rövid ösvény választ el a kiszemelt hintától.
-Nincs tériszonyom.
Megcsóválom a fejem, és visszagondolok a nem is olyan régen megélt eseményekre. Elég fura lenne, óriásira növesztve magamat, tériszonyosan.
-A magasban jó. Élvezem a szelet. Álltál már ki szikla szélére? Csodálatos érzés.
Elérjük az óriáskereket, sorba kell állni a felszálláshoz. Ugyan nincsenek sokan előttünk, a következő menetbe biztosan mi is beférünk.

Dina & Mike

Imádom a zenét, bár azért mégis csak a sport van első helyen, de hát ki ne szeretne bulizni a mi korunkban nem? Ez pedig együtt jár azzal, hogy az ember kitombolja magát időnként úgy istenesen és azt csak az igazán jó bandákra lehet. Azért persze gondolom mindenkinek vannak olyan kedvencei is, akiket szívesebben titkolna el, mert hát ki tudja, hogy nem néznének-e rá furán e miatt, még akkor is, ha titkon más is szereti mondjuk az adott bandát. Na igen azért senki se akar direkt kilógni, és ezért az egyéni kis különcségeit inkább megtartja magának. Nekem se tud róla egy átlagos barátom sem, hogy egyébként lazán képes vagyok repülni és nem kell hozzá se ejtőernyő, de repülőgép. Sose volt merszem elmondani, hiszen mindig is népszerű voltam és ha van veszíteni valód... nem szívesen kockáztatsz.
- Remek ötlet, ott dumálni és lehet és a kilátás alapján belőhetjük, hogy merre érdemes elmenni. Egész rég ültem óriáskeréken. - de komolyan, szerintem évek óta nem volt rá példa. Még gyerekként inkább, manapság már ha haverokkal megyek vidámparkba, akkor inkább az ütősebb gépeket rohamozzuk meg. Azokat, amik úgy istenesen felpezsdítik az ember vérét, amiken sikíthatsz, és üvölthetsz, ahogy a torkodon kifér.
- Igen, szerintem is kár, bár valahogy a haveri társaságom nem bírja őket, szóval én is csak... titkon, szóval el ne áruld nekik, oké? - egy apró titok. Azért jó eséllyel nem e miatt esnék ki a pixisből a haveroknál, de azért na, az a biztos, ha az ember inkább óvatos és nem kockáztatja meg, hogy nagyobb gond legyen, ha valamilyen kis apróságra fény derül. Addig meg hallgatom szépen otthon a meglévő kazettákat, elég nekem ez is.
- Mondjuk elég nagy a tömeg itt, nehéz lenne eljátszani valami őrült szatírt, de érted... a végén még elcsábítalak, hiszen nyilvánvaló, hogy simán van esélyem. - vigyorodom el. Jó-jó mondjuk hogy egészséges önbizalmam van. Tényleg nem viszem túlzásba, most egyébként is főleg csak viccelek, egyértelműen ki lehet hallani a hangomból, meg hát a mimika is erről árulkodik.
- Szóval bohócnak tartasz? És ez jót, vagy rosszat jelent? - döntöm kissé oldalra a fejem halvány mosollyal és még több kíváncsisággal az arcomon, miközben a cél felé haladunk. Szerencsére az óriáskereket annyira nem nehéz kiszúrni, mert hát tudjátok... elég nagy darab. Nem sokára meg is látom a fák felett emelkedni. - No és ugye akkor ezek szerint nincs tériszonyod? - ez nálam amúgy is afféle alapfeltétel. Mégis csak repülök, állati béna lenne egy olyan barát, vagy csaj, vagy akárki, aki nem bírja a magasságot.

-Valóban.
Felnevetek. Igen, erre még nem is gondoltam, hogy azért ilyen rövid és egyszerű a nevem, mert lusták lettek volna hosszabbat leírni. Még szerencse, hogy nem vagyok arisztokrata, mint például az angol királyi család sarjai. Az ő nevük akár egy oldalt is kitesz, mire minden rangjukat, és címüket leírják. Úgy kell nekik, ez a nagyság átka.
-Köszönöm.
Kedvelem a nevezett együtteseket, és hát persze, van még sok olyan banda és szóló énekes is, akiket szeretek. Van, akitől csak egy-egy számot. Mint például Laura Branigan.
Sétába kezdünk, valamerre a parkon át. Több helyen vannak programok, gyerekeknek, felnőtteknek. Kirakodó vásár is van, céllövölde, körhinták.
-Üljünk fel az óriáskerékre.
Próbálom csábítani arra felé, miközben szóba kerül az A-HA.
-Persze, hogy ismerem őket. Van pár jó számuk. Kár, hogy ők nem lesznek ma itt. Bár én kedvelem Chris Isaak-et is. Főleg a Blue Hotel-t.
Nem tudok mit kezdeni a kezeimmel, ezért a kapucnis felsőm zsebeibe süllyesztem őket. Oldalról pillantok fel Mike-ra, ahogy a következő kérdést felteszi. Elvigyorodom kissé.
-Talán félnem kéne?
Incselkedő a kérdés. Aztán felnevetek a folytatásra. Miért is mentem volna haza? Otthon unalmas az este, és azért jöttem ki, hogy zenét hallgassak. Ha Clara és Bi itt lettek volna, akkor is a zene lenne az elsődleges cél. Persze, csak miután tele ettük magunkat vattacukorral.
-Hát persze! Az esélyt mindenkinek meg kell adni. Még a Bohócoknak is!
Felnevetek újra. Ezzel persze nem bántani akarom őt. Nem tartom úgy bohócnak. Inkább csak amolyan mókamesterféle, aki mindenkit jó kedvre akar deríteni.

Dina & Mike

- Hogy a szüleink lusták voltak hosszú nevet írogatni, amikor megszülettünk. - vigyorodom el. Mondjuk ez nekem is jól jött, nem kell hosszanti aláírásokkal szenvedni és ez már nem is fog változni. Nem tervezem, hogy mondjuk felveszem a leendő nejem nevét és majd e miatt hosszabban kell szórakoznom a nevem leírogatásával. Mondjuk ki tudja talán a végzet is belejátszott, bár ilyesmiben nem igazán hiszek. Az az igazság, hogy egyszerűen csak megtetszett a szöszi és egyáltalán nem biztos, hogy szimpi lesz, vagy lesz belőle bármi is, majd még kiderül. Egy próbát azért mindenképpen megér a dolog. Mondjuk akkor is ide jöttem volna, ha másokkal van, mert max. visszautasít, de attól még egy próbát ugyanúgy megért volna.
Figyelek, amíg válaszol és én is lekászálódom a padról, mert majd szépen végig nézhetjük a helyet. Még annyira amúgy sem volt lehetőségem rá, hogy minden felmérjek, na de majd most. Ha már lekapcsolódtam a haveri társaságról, akkor jól érzem majd vele magam. - Hm... tényleg meglepő kicsit, de egyáltalán nem baj, jó az, ha valaki tud meglepetést okozni és határozottan jók a választásaid. - közben persze elindulok szépen mellette egyelőre csak random nézelődve a környéken. Nem tudom, hogy mik lesznek még, a koncertet ezek szerint elkerüljük, aztán majd kiderül, hogy mi akad még, ami érdekes lehet. - Lehet, hogy ez is meglepő, de nekem az igazi szívem csücske az A-ha, nem tudom, hogy velük hogy állsz. - nem szoktam hangoztatni, mert hát a haverjaim nagy része inkább a keményebb rock felé húz, de a fene tudja én valahogy szeretem a lágyabb, romantikusabb dallamokat is. Nem kötelező mindenkinek ugyanazért rajongani igaz?
- És hogyhogy ilyen bátran mondhatni egyedül jöttél? Mármint érted, nem mentél haza mert pofára ejtettek, vagy csak gondoltad adsz nekem egy lehetőséget? - mert hát azt látta, hogy felkeltette az érdeklődésemet gondolom, különben nem mosolygott volna vissza és nem jelezte volna egyértelműen, hogy mi a nagy helyzet.

Felkuncogok halkan.
-És mit jelent?
Szúrom vissza a kérdést, de végül elsiklunk felette. Mert mit is jelenthetne? Ne akarjuk már a sorsot belekavarni itt a dolgok menetébe. Végzetúrnő csak üljön a hátsófelén nyugodtan.
Ahhh! Végzet... Mi tagadás. A srác jóképű, és ha belegondolok, akár a sors kifürkészhetetlen iróniája is lehet az, hogy most itt vagyok egyedül. Vajon, ha Clara és a pasija nem húznak el, akkor is idejött volna hozzám?
Vélhetően a kérdés megválaszolatlan marad.
Annak örülök, hogy a haverjait jelenleg nem helyezi annyira előtérbe, hogy mindenáron közéjük rángasson. Ez jó. Annyira nem kívánom most a szűk társaság tömegét. Itt a parkban sokan vannak most, és jó eltűnni a sokadalomban. A kérdésére lecsusszanok a padról.
-Nem nagyon érdekel. Bár a rock zenét jobban kedvelem, mint a pop muzsikát. A DPM amúgy is eléggé lágy zene nekem. Nézzünk körül, hátha máshol van más.
Nyitott vagyok tulajdonképpen bármilyen programra. Még egy country-ra is szívesebben beállnék táncolni, mint a Depeche-re.
-A kedvenc bandám?
Kérdezek vissza, míg valószínűleg ő is feláll, és akkor mellé csatlakozva, hagyom magam terelni. Menjünk arra, amerre kedve tartja.
-Szívesen hallgatom Madonna dalait, de... csak ne tarts furcsának érte... -Nevetek fel.- ...a kedvencem mégis A Doors. A második helyen pedig a Rolling Stones áll. Remélem nem okoztam csalódást vele? És neked, van kedvenced?
Persze, hogy vissza dobom a labdát, elvégre, így ismerkedik az ember lánya.

Dina & Mike

Úgy látom, hogy a leányzó kissé sikeresen elbambul, minden bizonnyal nagyon leköti a színpad, mert mintha kissé meglepődne, amikor feltűnök mellette, pedig azért lássuk be, annyira nem jelenek meg hirtelen. Nem használtam semmi plusz képességet, csak szimplán oda sétáltam mellé és kész. A válaszát viszont tényleg nem várom meg, ha le akar koptatni, úgy is megteszi, le tudok ugrani akkor is nem igaz?
- Dina... rövid, de szép, mindketten négy betűsek vagyunk ez jelent valamit. - ha mást nem, hát hogy könnyű leírni a nevünket és nem kell vele egy percig szöszölnünk, mint másoknak, akiké hosszú, bár persze nem tudom a vezetéknevét, az lehet hogy hosszú és kacifántos és sokáig tart leírni, na nem mintha most ez lenne az, ami a leginkább érdekes. Mindenesetre azért én is a színpad felé nézek, mert hát érdekel, hogy pontosan mis is zajlik ott, ami ennyire érdekes. Nem tudom, sosem kötött le különösebben a hangolás. Én is énekelgetek valamilyen alap szinten, de sosem vágytam a színpadra, a sport az én világom, sokkal inkább, mint a showmankedés. A kérdése az, ami visszaránt a gondolkodásból. A színpadnak tényleg valami mágikus hatása van.
- Megharagudni? Dehogy! Lóghatok még velük eleget, téged viszont kár lenne elszalasztani. - mosolyodom el. Egészen helyes csaj, bár kissé talán fiatalkának tűnik, de nincs ezzel különösebben gondom, legalább még nem mentek át rajta sokan, ez azért mindenképpen előnynek számít.
- Nem rossz azért a felhozatal, jó kis este lesz, és végig itt akarsz ülni, vagy esetleg szétnézünk, hogy mi van még? Legalább ameddig hangolnak, ha érdekel a koncert. - én legalábbis nem szeretnék egész este itt ücsörögni, az azért nem valami izgalmas tevékenység, szóval szívesen körülnéznék még a parkban. Bedobnék mondjuk valami kaját is, mert az ebéd óta nem sikerült magamhoz venni semmit, a múzeumban meg bekómáltam annyira, hogy fene mód meg sikerült éhezni tőle. - Na és mi a kedvenc bandád? Olyan... pop rajongónak festesz, de persze tévedhetek is. - meg ezt sem mondanám negatívumnak, vannak azért jó pop együttesek, de na, nem az a jellemzően kemény rocker kinézetű a csaj.

A színpadon valami számomra ismeretlen előzenekar készülődik. Hangolnak. Bírom ezeket a fontoskodó mozdulat sorokat, amivel felkészítik a hangszereket. Néha egy-egy együttestag felsétál a színpadra, kezébe veszi a gitárját, vagy épp leül a szintetizátorhoz, vagy a dobhoz, és játszik néhány taktust. A közelebb állók ilyenkor némi ovációba kezdenek. Ez is mind olyan humoros.
Ahogy oldalra pillantok, bevallom a srácot keresve a tekintetemmel, szinte a szívverésem is eláll egy pillanatra. Már egészen ott áll a pad mellett. Hogy jött ez ilyen gyorsan ide? Észrevétlenül fújok egyet megnyugtatásképpen, majd vállam felett sandítok oldalra, amíg mellém telepszik.
-Szia Mike. Én meg Dina. Társulhatsz, legalább nem ülök itt egyedül.
Hagyom jóvá a mellém telepedését mosolyogva. Visszafordítom a tekintetemet a színpad felé, de a kérdésem Mikehoz szól.
-Nem fognak a barátaid megharagudni, hogy ott hagytad őket?
Mert azért azt láttam, hogy nincs egyedül. Viszont én nem szeretnék egy csapat idegen srác közé bekeveredni. Közben a kérdésére is igyekszem válaszolni.
-Most nem tudom kik készülődnek a színpadon, de valami rock együttes lesz. Utánuk hét órától a Depeche Mode következik majd, és kilenctől pedig a Metallica.
Nem vagyok túlságosan oda a heavy metalért. Még ha az Iron Maiden jönne. De hát őket nehéz lenne megvenni egy egyszerű New York-i utcabálra. A Depeche Mode nem rossz, bár az Erasure-t jobban szeretem, de hát ők meg Brit banda.

Dina & Mike

El is várom, hogy újra és újra visszapillantson, én pedig nem fogom vissza magam, nem sütöm le a tekintetem, vagy ilyesmi, nem vagyok egy szégyenlős srác, sosem voltam. Csinos a kis szöszi és ha egyszer valakiben meg fog valami, akkor nem visszakozom. Csak akkor csalódok talán kicsit, amikor meglátom, hogy jönnek az ismerősei, bár még mindig benne van a pakliban, hogy elrabolom tőlük, viszont nagyon úgy fest, hogy nincs erre végül szükség, mert konkrétan faképnél hagyják, sőt ha jól sejtem, akkor erre nem igazán számított, a jelzés értékű mozdulat alapján legalábbis. Elmosolyodom, és nem sokára már mozdulok is, hogy elinduljak szépen felé. Egyértelmű, hogy egyedül maradt, így hát egyértelmű, hogy valaki kell, aki foglalkozik szépen vele.
- Szia! Mike vagyok és ha amúgy is itt hagytak egyedül, akkor társulhatok? - a választ meg se nagyon várom szépen felpattanok a pad támlájára, ahogy ő is tette és eltekintek a színpad felé. Nem néztem nagyon utána, hogy mi az itteni mai programterv, szóval őszintén szólva sejtésem sincs, hogy kik lesznek a mai fellépők, de igazából nem is ez az, ami a leginkább számít. Azért azt erősen remélem, hogy tényleg nem zavarja a társaságom, nem szoktak általában csak úgy elküldeni, vagy lepattintani. - Tudod ki lépnek fel ma? - kezdjük csak laza témákkal, az ismerkedéssel nem kell azonnal a lecsóba csapni, majd az is jöhet. Amúgy is ki tudja, hogy nem jön-e esetleg valami más is a képbe, mondjuk valami egyéb barát, haver akárki, mert nem tuti, hogy csak kettejüket ismeri. Mindenre fel kell készülni, én pedig ahogy magamat ismerem azért nem fogok kétségbe esni, ha aztán mégis odébb kell állnom.

Aaaaajjjj! Miért nem tudnak pontosak lenni? Agyrém, és idegesítő, hogy Clara és Bi állandóan elkésnek mindenhonnan. De én vagyok a h*lye, miért megyek bele ezekbe a helyszíni találkozókba. Nem is akartam kijönni. Utcabál. Tök h*lyeség az egész. De Clara annyira be volt sózva, hogy biztosan lesznek itt jó pasik. Ki a frászt érdekelnek a pasik? Ez a Nigel dolog amúgy is elvette a kedvem a fiúktól. Minek az? Csak a gond van vele. Megtetszik egy srác, és aztán a hátam mögött kavarni kezd egy másik csajjal. Kell ez nekem? Na ugye, hogy nem. Hát ez az. Akkor meg mit keresek én itt?
Idegesen teszek pár kisebb kört a megbeszélt hely körül, de nem akadok a lányokra. Lehet, hogy meggondolták magukat, vagy egyszerűen nem engedték el őket. Bi rossz jegyei erre alapos okot adhatnak. Clara meg... hát ő amúgy is labilis mostanában. Egyik pillanatban ezt, másikban azt akarja.
Amikor már a negyedik körnek kezdenék neki, akkor szúrom ki a srácot.
Egészen jól néz ki, és a tekintete is vonzó. Elkapom a pillantásom, de újra csak visszafordulok felé, és amikor megint találkozik a tekintetünk, elmosolyodom. De azért megteszem a szokásos körömet. Félúton futok bele Claraba és a legújabb pasijába.
-Jaj, Dina! De jó hogy itt vagy. Ez itt James. Én most elhúzok vele. Bit nem engedték el. Vigyázz magadra!
És már ott sem voltak. Én meg hápoghattam egy sort. Tekintetem újra csak a srác felé röppent, és amikor észleltem, hogy újra csak engem néz, kissé széttártam a karom, és meghúztam a vállam. Bizonyára látta az előbbi jelenetet, és minden egyértelmű a számára is. A mozdulatomban ott van azért az utalás is: Egyedül maradtam.
A közelemben van egy pad, annak a támlájára ülök fel, lábaimat az ülésen támasztva meg. Így rálátok a közeli színpadra is.

Tárgy: Dina & Mike - Hello blondie! Vas. 21 Szept. - 22:10

Dina & Mike

Múzeumok... nem az én világom. Elsősorban azért jöttem el, mert így jöhettem a többiekkel. Persze megoldhattam volna ezt a kis utca bál dolgot úgy is, hogy teszem azt fogom magam és elröppenek megnézni a bulit, és összefutok pár haverral... de végül is így talán egyszerűbb a dolog. Szóval maradtam a hagyományos megoldásnál és persze a múzeumot megpróbáltam kibekkelni azzal, hogy nem vagyok jól, de naná, hogy megkaptam attól a Gabriel pasastól, hogy ha tényleg így van, akkor ne akarjak menni az utcabálra sem... Most miért kell egyből elszúrni az ember szórakozását, de komolyan? Szóval maradt a dögunalom végigszenvedése, és még azt se hagyták, hogy walkmannel üssem el az időt, ami azért már végképp totál kiborító. Maradt hát az, hogy megpróbáltam kizárni mindent és becuccolni a Semmi dobozomba, aztán a külvilág kizárva. Így fogjuk rá, hogy elviselhető volt nagyjából a dolog, túléltem. De persze az a fontosabb, hogy most már itt vagyok. Szól a zene, szállnak a finom illatok, tuti, hogy jók a csajok, szóval már csak a pár helyi havert kell megkeresni, hogy zúzhassunk!
Nem sok idő telik el, mire végre sikeresen magamhoz veszek egy pohár forralt bort, no meg persze a haverokat is megfelelően üdvözlöm. Már csak egy a feladat, pásztázni. Ki szúrni valakit, aki érdekes lehet. Oké ott a suli, de házi nyúlra nem lövünk. Sosem jó valakivel összejönni, akivel egy suliba jársz, ha pedig még egy helyen is laktok kolesz szinten... na az öngyilkosság. Ha valami riasztó perszóna, akkor még a végén mindenféle marhaságokat kezd el rólad terjeszteni. Az a tuti, hogy az ember nem kockáztat. Inkább egy-egy röpke kis flört. Nem vagyok azért állandóan kanos, vagy felszedek valami csajt távkapcsolatra, netán North Salemben, ahogy kijön a lépés, ez is megoldható. Repkedve amúgy is elég gyorsan elérek a legtöbb helyre, úgyhogy e téren New York sincs olyan elviselhetetlen távolságban. Persze lassan indítok, amikor kiszúrom az első kis vörös. Rövid szemezés, ami után aztán megjön a... pasija. De komolyan, akkor mi a frászra volt ez jó? Csak utána szúrom ki a szöszit, de az első lépés mindig csak a szemezés, pár mosoly. Nem rontunk ajtóstul a házba, meg kell várni, amíg már tényleg úgy érzi az ember, hogy van indok rá, hogy oda is menjen. Nem vagyok én félős, csak mondjuk úgy biztosra megyek. Felmérem a terepet, hogy nincs-e túl sok idegesítően féltékeny barátnő, teperő haverok, akik nem kattannak le róla, netán egy pasi, aki épp csak vattacukorért ment el. Csak szépen lassan.

Tárgy: Re: Dina & Mike - Hello blondie!

» Dina Baker
» Dina Baker
» Dina Baker
» Lya és Mike
» Mike és Amy