What a feeling!

Tárgy: Re: What a feeling! Szomb. 1 Nov. - 14:56

- Milyen Bob?
Kérdezek vissza. Nem, mintha ne lenne mindegy, de azért na, nem árt tisztázni a dolgokat. Annak fényében, amit levágtunk a Virágoskertben, vetek egy pillantást Zachre, hogy értse, na ez az, amiről beszéltem, aki „Bellsie barátja”, vagy nem barátja, szóval érti a lényeget. Vagy nem. Mindenesetre Merci előtt pont nem fogom kifejteni.
- Akkor is egy fostalicska, de azért szeretem.
Cuppantok puszit a levegőbe, a kocsinak szánva, meg ne sértsem a kis lelkivilágát szegény párának. Az kéne még, hogy New York előtt összeszakadjon a seggünk alatt.
- Még nem, de azért köszi!
Kortyolgatom a sört. Kipiszkálok valami nasit az említett helyről – egy csokiszelet akad a kezembe, valami töltelékes csoda – és hátradobom Mercinek.
- Hátha te kérsz!
Kacsintok oda, majd az utat kezdem figyelni. Messze van New York, a lelkemben messze, de a fene se gondolta volna, hogy ilyen hamar odaérünk. Hányinger, na mindegy, nem kell tudniuk, hogy mennyire lelomboz ez az egész. Remélhetőleg nem megyünk el anyámék háza mellett, bár ha igen, akkor legfeljebb vetetek egy köteg toalettpapírt és betekerjük vele a mocskos helyet, ahol Wendy alszik. Vajon itt alszik vagy elvitték már kórházba? Infúzió kell neki, mesterséges táplálás. Bár megérdemli, minden cseppjét meg, bizony.
- Jól hangzik, azt még nem szennyezte be a gusztustalan múlt.
Csúszik ki a számon. Hopp, na ez nem volt valami vidám. Inkább kibontok még egy sört. Hadd fogyjon el, mire odaérünk. Végül kivágódom a kocsiból, hogyha Zach a megérkezés helyén lefékezett.
- Szamár az utolsó!
Nevetek fel, s iramodok meg a beltér felé. Mit bánom én, ha csilingelek! Felvettem a kamucsengős hajdíszemet, így nem is néznek meg annyira. Egy üres asztal felé orientálódom, ha nincs rajta foglalt felirat, akkor szabad préda. Bevárom a társaimat, s közben felmérem a terepet.
- Azt ugye tudod, hogy baromi béna vagyok ebben?
Célzok a billiárdra. Mercire tekintek.
- Neked megy? Mert akkor lehetnénk ketten egy ellen.
Jegyzem meg pimaszul, de azért Zach kap egy puszit. Imádom, tudja ő, de ma itt nem nyerhet. Vagy de. Majd kiderül.

Tárgy: Re: What a feeling! Vas. 5 Okt. - 16:12

Nagyot nevetek.
-Na perszeeee, én meg Bob vagyok. – replikázok Bellsienek vissza, majd letolom a napszemcsit.
– Aki Bellsie haverja, az minden, csak nem ótvar. És főként nem sznob. – nagyon nem véletlen, hogy az ótvar kerül előre és a sznob hátra. Fokozott jelzőben. A sznoboktól kiver a víz és sürgősen happy linomádéra van szükségem.
-Mi a baja a lazasággal? – nézek rá hátrahőkölve a lehúzott szemüveg mögül, majd feltolom az orrom nyergére vissza.
– Jó dolog lazagyereknek lenni, ellensúlyozva a sok ecetes uborkát a világban. Merci? – majd elvigyorodom.
-Tündérkém, ez a kocsi most járt a szerelőnél, direkt, hogy a kis popsitokra vigyázzak. – majd összecsapom a kezem örömömben. Tündéri utastársaim lesznek, és naaagy buli vár ránk. Naná, hogy teljesen fel vagyok spanolva a bulira.
-Éhes vagy? Kaja a … a pia mellett. – hol máshol. Szendvicsek, gyümölcsök és a többi nyalánkság.
Felnevetek.
-Aha. Az első percben vízszintest vágnék és szorgalmasan figyelném a hangyák életét a földön.
-Mmmm… a kocsiban, az utcán, széken, ülve, állva a városban. – még szép, hogy nem mondom el, elmegyünk Josey pincéjébe, olyan sültet enni, hogy könyékig lenyaljuk magunkat, aztán meg Grady sütizőjébe, ahol olyan fagyit adnak sütivel meg kapcsival, hogy utána én csak gurulni fogok. Az úton az éneklés és a táncolgatás a kormány mögött energiaigényes és muszáj ennem.
-Na, és akkor merre? Darts, karaoke, bowling, tömeg? Dartsra szavazok részemről, az utcabál úgyis majd tizenegy után lesz fergetegesen király. – nyújtózkodom egyet, majd hirtelen engedem le a karom.
-Josey pincéje? Isteni a sültjük. Ott lehet inni, dartsozni meeg… meeeg… biliárdozni. Van három asztal is hozzá. – nézek rájuk.
– Nem kell sorrend, egyszerre is mehet. – néha telhetetlen vagyok.
Teljesen fel vagyok spanolva, buli, két cukker csajszival.

Tárgy: Re: What a feeling! Pént. 26 Szept. - 19:18

Bellsie, Zach & Merci

Vigyorgok egy csöppet a tündérke válaszán, neki aztán tényleg mindenre megvan a válasza, szinte le sem tudom lőni. Az első alkalmat leszámítva, amikor fölé nőttem érzelmileg, azóta ő dominál, én meg csak szaladok utána, hiszen amikor felkerestem a tanulószobában, az is annak volt köszönhető, hogy gyorsan sikerült megkedvelnem. Mintha olyan lenne, aki egy csapásra képest kötődést kicsiholni a másikból, ami esetünkben nagyon nincsen ellenemre.
Ha most Bellsie felesége lennék, és esküvőre tartanánk, akkor én lennék a +1 fő, akinek nem írják ki a nevét, mert úgyis a családhoz tartozik. Mondjuk ezt sosem szerettem, mert érthetetlen, hogy miért lenne csak annyira jogosult egy nej, hogy strigulaként jellemezzék egy szimpla barátnőhöz képest, akinek meg kiírják a nevét, lévén különálló személyiség. Mondjuk Bellsie röhögne, ha tudná, hogy ilyesmiken agyalok, de csak úgy eszembe jutott, mert talán a srác, akihez jöttünk, nem is biztos, hogy tud róla, hogy lesz még egy potyautas is a járgányban. Nézegetem őket, amig puszizkodni, ölelkezni, elég közvetlen kapcsolatban lehetnek. Talán több is van itt, mint én belelátnék elsőre közéjük, de minek ártsam bele magam? Jól érzem magam majd velük, és ennyi. Enyhén meglepődök az ölelésre, már az is fura volt, hogy Quinnel barátkozni kezdem, aztán a tündérke, erre most a srác is? Mi van velem, vonzom mostanság... a barátokat? Ezt sem gondoltam volna korábban.
- Nem vagyok sznob, se nem ótvar, köszi. – Viszonzom az ölelést, hát most miért is ne. – Meg franciául köszönöm. De ha így lazáskodsz, hívhatsz Merdzsónak is. Ahogy tetszik. – Felelem nagy komolyan, hogy ne érezzem olyan fiatalkának a két felnőtt mellett. Mögött. Bepattanok hát a járgányba, és már indulhatunk is, a többiek még mindig a buszra való sorbanállással tökölnek, míg én a tüncit bököm oldalba. – Nem is tudom, reggelizni nem sikerült, úgyhogy most ha egy élő malacot teszel elém, akkor is megeszem, körmöstül. – Vonom meg a vállamat, és most már Zachre figyelmezek egy visszafogott mosoly mellékletében.
- Nekem az is elég lesz, ha egy kicsit kikapcsolhatok. – Nem fűzök most többet hozzá, Bellsie már tudja az egész Ethanos mizériát, nem akarok én most pasikba bonyolódni, belőlük egy ideig elegem lett. Ellenben a kérdés második felén gondolkoznom sem kell. Úgysincs meg Zach-nek, vagy ha véletlenül meg is van, cseppet sem biztos, hogy tetszene nekik. Végül mégis benyögöm, azzal nem veszíthetek túl sokat.
- Cruel to be kind. Mintha csak rólam szólna. – Ezután már tényleg beszállok, hiszen megfizettem a belépőt. A Gusztis felvezetésére csak érdeklődve nézelődök, nem igazán értem a sztorit, a felvilágosítás remélem nem igazán marad el. Miután a srácot még nem ismerem túlzottan, nem fogok tudni csak úgy énekelgetni a társaságában, hiszen mostanság annyi minden elszaródott, ám ha már ott vagyunk, bízom benne, hogy majd idővel feloldódok.
- Köszi. – Veszem át a sört, ez most tényleg rám fér. Valahogy ingerem lenne kérjek még egyet, ám ezúttal játszom a jókislányt. Nem akarok nagyon spiccesen belépőzni. - Jártam, és tudok is egy jó kis helyet, de most rátok bízom magam. Majd ha kifogyunk, akkor dobom be. – Mosolyodom ezúttal el, és kiváncsian várom, hogy hogyan is hoznak majd hangulatba.

Tárgy: Re: What a feeling! Csüt. 25 Szept. - 22:02

Merci, Zach & Bellsie

Nem bánom, hogy nem szépszájúakkal vagyok körülvéve, Merci száján kiszaladó reakción kifejezetten nevetnem kell.
- Nem cseszem, mert szaporodik!
Teszek én is megjegyzést, s bár ebbe más szó illene inkább, így fogalmazok, mert ő is ezt mondta. Aztán persze rárepülök Zach rastájára – kivételesen nem szó szerint, csak elkapom az egyik szálat és megcsikizem vele az orrát, csak úgy, brahiból – mielőtt kirángatnám az ajtót a helyéből. Az ölelésük megmosolyogtat és az is, amit Zach Mercinek mond.
- Az ótvar elég undorítóan hangzik, még szerencse, hogy nem ebédelni készülünk, mert most elvetted volna az étvágyamat!
Öltök nyelvet legjobb barátomra. A busz kilincsét közben istenesen megrángatom, csoda, hogy nem marad az egész hóbelevanc a kezemben.
- Eskü, mintha én szerelgetném és tartanám ezt karban.
Szájalok, megjegyzést téve arra, hogy a kocsi műszaki állapota olyan, amilyen. Nem gáz, nyilván jobb a semminél, szóval vigyorogva pattanok be. Akkor is ezt tenném, ha egy ajtóval kevesebbek lettünk volna áldásos ráncigálásom okán. Engem vajmi kevés dolog tud letörni. Megint különösen szeles és zizi vagyok, mint mindig, ha valami nagy a baj. Most New York elég nagynak számít a bajrátán, de nem kívánok panasznapot tartani.
- Lö szivösön.
Produkálok némi angolosított franciát Merci idegen nyelvű, névjátékos-szójátékos megköszönésére. Kényelembe helyezkedem az anyósülésen, s amint elhagyjuk a birtokot és megkapom a felszállási engedélyt, már nyúlok is az ülés alá, hogy egy doboz sört hátranyújtsak Mercinek, egyet meg magamnak halásszak elő. Nem aprózom el. Senki nem mondhatja, hogy a tündérek unalmasak és mesebeliek. Ki látott már mesében söröző tündért? Ugye, hogy ugye!
- Azért, Zach, hogy terjesszék a kultúrát és az olyan növényagyúak is, mint te, meg az olyan szivárványeszűek, mint én újra megmutassák a diákoknak, hogy miként kell halálra unni magunkat egy múzeumban.
Magyarázom teljes átéléssel két korty sör és pár taktus dúdolás között.
- Nem mellesleg nem mindegy? Ahogy hallom, megszavaztuk, hogy nem megyünk. Hol töltjük a napot?
Kérdezek. Tudatosan nem akarok én helyet választani. Még csak fel se nyüsszenek, kérlelve Zachet, hogy kerüljük el a húgával közös volt iskolánkat és annak környékét. Féloldalasan hátrafordulok Merci felé.
- Jártál már New Yorkban valaha?
Célzok ezzel arra, hogy tud-e jó dartsolós helyet. Nem jutok el oda, hogy ezt meg is kérdezzem rendesen, mert az egyik kedvenc számom szólal meg, melyre muszáj felsikkantanom, s a nagy lelkesedéstől majdnem alakot is váltok. Csak az éneklés tart benne emberi testemben. Remélem nem egyedül dalolászok, bár ha igen, az se érdekel. Ez a szám olyan király!

Tárgy: Re: What a feeling! Hétf. 22 Szept. - 18:40

Nem kell sokáig várnom, tündérbarátném máris suhan felém, egy kísérővel. Azonnal széttárom magasra a karom.
-Yeyyy! – hagyom, hogy belehuppanjon a karjaimba és jól megszorongatom, még dülöngélek is hozzá. A puszit viszonzom.
Ahogy felémnyújtja kísérője a kezét, rátekintek a kezére, majd átölelem.
-Csak az ótvar sznobok fogdossák egymás kezét. Merci… az nem egy kocsimárka? Heyy, gyere te is, jobb buli lesz így, mint abban a konzervdobozban. ’att… - nyúlna a kezem a kocsiajtó rántáshoz Bellsie felé. ~..tosan..~ De ajtó marad, és nem Bellsie kezében, szóval a csótány járgány király járgány lett. Szuper! Fel is gyúl megint a vigyor a képemen.
-Na, húzzunk, először a kocsiba be. Aztán meg el.
A napszemcsi felett rápillantok Bellsie-re. Tudom, mi történt vele ott és nagy elismerésem neki, hogy el tud menni mégis oda. Én padlógázzal a másik irányba tartanék, vagy egyenesen oda. Megseállnék.
-Nyugodtan helyezd magad kényelembe. – pillantok aztán hátra. – Ne zavartasd magad. Itt kaja, pia, buli, nők… és pasik érzés lesz. – vigyorgok rá. – De. – tartom fel a kezem elkomolyodva. – Belépő nélkül nincs utazás ám! Kedvenc szám? – remélem, nem valami Beethoven szimfónia mert ott koccolom le a műszerfalat.
-Mi az, hogy mindent? Én nem vagyok elég? – felfelé nyitott tenyérrel magyarázok Bellsie felé. Azzal már taposok is a gázba, és csak a kaputól távolabb folytatom.
-Na, a bűvhatár letelt. Nyúlj be, ahová szoktad. – utalok ezzel az ülés alá és Bellsienek szól, ott talál dobozos sört dögivel.
-’a szösznek mentetek volna múzeumba? Ott csak bealvadni lehet. Mjúzikot kérek! Nincs nafta, nem táncol Gusztika! Ja. Guszti, lányok. Lányok, Guszti. – mutatom be őket egymásnak. A trükk pedig az, hogy két napraforgó van a cserépben, Gusztika a növény és aGusztika a táncoló kütyü, ha szól a zene.
Az út alatt a létező összes számot és rádiót végighallgatjuk, énekeljük, még én is táncolok rá a kormány mögött, figyelve arra, hogy baleset azért ne legyen belőle. Nem tud nagyon gyorsan menni a masina, így aztán mindenki biztonságban van. Engem aztán nem zavar a risza, meg a kocsiban ugrálás, azért van valami, hogy használjuk.

Tárgy: Re: What a feeling! Vas. 21 Szept. - 22:23

Bellsie, Zach & Merci

Megyek, és azt hiszem nem titkoltam Bellsie miatt. Az utóbbi időben kissé össze vagyunk nőve, de bánja-kánya, mellette még káromkodni is elfelejtettem. Ez nem teljesen igaz, eredetileg Ethan miatt fogtam vissza magam, de a tündérlány jó hatással van rám, mellette sem estem vissza. Quinn-nel ugyan egy szobában vagyunk, ám a feszültséget, amit a naivitása gerjesztett, nem tudok tükörbe nézni, és úgy kezelni az egész barátságunkat, mintha mi sem történt volna. Ahogyan én is kaptam, még ő is fog kapni pár igazi pofont az élettől, de most úgy vagyok vele, hogy a szőnyeg alá akarok mindent söpörni, és azzal bandázni, aki megnevettet. Álldogálok a busz előtt, várva az indulást. Meg sem próbáltam visszafogni magam, mélyen dekoltált ruhámba csak az nem akar belátni, aki kifejezetten kolbász párti, a combig felhasított szoknyáról már ne is beszéljünk. Vérvörös rúzsom sokat sejtető, akárcsak a szempillaspriál, pirosító. Nem mondom, hogy túlzásba vittem, rókaszín tincseimhez ez már begyakorolt koreográfia. Szinte csilingelek a fülbevalóktól, és a karperecektől, a hajam ezúttam viszont nem frizurában, csak egyetlen húsevő virágra emlékeztető csat fogja karmai közé, s a napszemüvegem ül a búrám tetején. Valami (azaz valaki) csattan rajtam, érdeklődve pillantok oldalt, és nem is nagyon kell rángatnia, amikor meglátom, hogy ő az, már vágódom is ki a sorból. Ha nagyon vissza akarok menni, meglesz hozzá a protekcióm.
- Luxusbusz? Óriássirály? – Kérdezem vihogva, és követem a teátrális mozdulatot, hogy aztán nagyra tátsam a számat a járgány felé. – Nacseszdmeg. – Mégis kiszaladt, ráraádul ez még egy lazább verzió. A kocsi enyhén szólva különleges. Különc sofőrre utal. Merci néni gyorsan kiváncsi lett. A felénk közeledő srác (?) haja nem indít meg, s nem is ítélem el miatta, ám már jobban összeáll a kép, közben fél füllel hallgatom tündérem magyarázatát.
- Melletted mikor unatkoztam? De hogy kettő? – Kérdezek vissza, pedig felesleges, ha már így vezeti fel. Rém büszke vagyok magamra a kivételezés miatt, és már lépdelek is távolodva a busztól, azt látogva a többiek felé: Csá lúzerek! Mint valami szépségkirálynő, akit soron kívül beengednek egy elit klub vip részlegébe. Bellsie a srác nyakába veti magát, na ezt nem fogom leutánozni, régen megtettem volna, most éppen elegem van a pasikból, ám ha a szárnyaska ilyen látványosan imádja, nem vághatok pofákat. Akit Bellsie kedvel, nem lehet olyan rossz. Üdvözlésképpen megrázom a kezét, talán ez is elegendő az ismerkedéshez.
- Merci, hogy bemutattál Bellsie. – Veszem viccesre a figurát, hogy oldjam a zavaromat, az övét biztosan nem kell, ha ilyen extravagáns a stílusa. Egy pillanatra kicsinek, ostoba kamasznak érzem magam mellettük. Csak bízhatok a lány értékítéletében, hogy komolyan egy szinten kezelnek, mert nem akarom hervasztani a hangulatot. Odariszálok a kocsihoz, a látványra még távolról is adni kell, és nem is igazán tudom, hogy ki hol ül, Zach nyilván a pilóta, hát nem veszem el az anyósülést, csak becsusszanok hátra. Enyhén billiárdhoz vagyok öltözve, ha ezzel behajolok, egy jobb érzésű eunuch is elveszti a fonalat, viszont az új pasi ismerőst nem akarom fura helyzetbe hozni, főleg, ha még tanárkorú is. A franc se gondolta, hogy különutat kapok.
- A számból vetted ki a szót, már megint. Akkor ugye kihagyjuk az unalmas múzeumot? Darts jöhet? – Dobom be az ötletet, ez csak felvetés, ha ők már korábban eltervezték a programot, akkor biztosan butaság, hogy ilyesmit mondok. Lehet, hogy csak hátra kéne dőlnöm, és várni, mit is eszelnek ki a drága mentorok. Így is teszek. Az orromra tolom a napszemüveget, és mint egy mozisztár, hagyom hogy vigyenek.

Tárgy: Re: What a feeling! Vas. 21 Szept. - 1:08

Merci, Zach & Bellsie

Száguldás

Tündérkeresztanyámra mondom, nagyon nem vártam ezt a kiruccanást. New York nem a szívem csücske, ott nőttem fel, onnan menekültem el, de persze azt mégsem mondhattam, hogy nem megyek. Hivatalból is köteles vagyok rá, meg egyébként is rálestem a diáklistára, s úgy döntöttem, hogy nekem erre az útra mindenképp fel kell iratkoznom. Zachnek szóltam azért, biztos, ami biztos, s lám, nem is kellett csalódjak a drágámban.
Messziről kiszúrom a kocsit, széles vigyor szalad ajkaimra. Diszkrétnek nem nevezhető célzatossággal nyúlok egy csukló után, hogy megragadva azt Mercit kirángassam lelkesen a buszra felszállni vágyók sorából. Szivárványszín gömbvillámként cikázom a diákok között, hogy elérjem Mercedest.
- Nekünk jobb fuvarunk lesz!
Magyarázom a cibálás okát, majd széles mozdulatot teszek a meglehetősen szokatlan, ám annál szertelenebbül extravagáns, Belliseimádott látványt nyújtó Blökkencs felé.
- Ha nem akarsz megposhadni az unalomtól egészen New Yorkig, akkor most hagyod magad két X-mennek elrabolni.
Kacsintok Mercire, s közben nagyon finoman, de rettenet célzatosan terelgetem Zach felé. Végül leparkolok a kertész és járgánya mellett, nemes egyszerűséggel Zachary nyakába vetem magam csilingelve és kiosztom neki a szokásos jobb-bal-jobb irányzékú, három üdvözlőpusziját. Mercire mutatok, majd róla Zachre.
- Merci, Zach. Zach, Merci.
A ki-kicsoda játékot ezennel abba is hagyom, nem nagyon akarok belemenni abba, hogy ki milyen helyet foglal el bennem. Feltépem a kocsi ajtaját – ha ugyan nem maradt nyitva, mert ha nyitva maradt, akkor csak a semmit markolászom kilincs helyett és csodálkozom, hogy miért is nem találok semmit – és azonnal pattanok is be, hogy lelkesen kihajolva a kezemet nyújtsam Merci felé.
- Gyere, ugorj be, mielőtt észrevesznek és visszarángatnak az iskolabuszra! Tudod, hogy nagyon imádom a többieket, de ha már el kell mennem New Yorkba, azt hadd tegyem a saját szabályaim szerint.
Magyarázom a szokásos hadarással. Mercinek még nem meséltem New Yorkról és arról, amit nekem jelent, de Zach pontosan értheti, hogy mennyire nem vágynak oda a porcikáim. Ő már ismeri a történetet annyira, hogy széles, infantilis vigyorgásom mögött meglássa a tekintetemben megcsillanó undort is.
- Mindent hoztál?
Kérdem legjobb barátomat célzatos hangsúllyal. Nem vagyok egy ma született bárány, Mercivel is ittunk már, most sem szándékozom visszafogni magam. A múzeum? Na az nem érdekel! Néha a tündérek is lehetnek rebellisek!

Tárgy: What a feeling! Vas. 21 Szept. - 0:24

Fapados

What a feeling!

-Nna, akkor minden megvan. – állok csípőre tett kézzel a kocsi ajtajánál. – Gitár megvan, kaja megvan, pia me… - inkább kiveszem a sört és a rövidet. Még a végén gondba kerülök.
-Na mégegyszer. Gitár, kaja, pia és Gusztika. – igazítom meg az anyós ülés ablakánál egy virágtartóba szervált napraforgót. – És egy próba.
Erélyesen kinyitom az ajtót. Nem marad a kezemben, helyes. Karban tartom a kis Blökkencset, de a közért parkolójában bizony szépen kinyílt az ajtó, megadta magát. Gyorsan el is vittem szereldébe, és a hosszú út előtti átnézés és javítás mellett ezt is kértem. Pótkerekeket és minden szépséget pakoltam még be, ha már egyszer a motort is kicseréltem benne tavaly és a bandával átfestettük izé színre, kapott orrot is. Innen kapta a nevét: Blökkencs. Jövőre sajnos át kell festenünk, ha már egyszer komoly szerződést kaptunk és turnézunk.
Már a kapuból dudálok, látom, ahogy pakolásznak fel a buszra a többiek. Mi akkor is külön megyünk. Kell az előhangulat és a dídzsé érzés is.
Ha bárki azt meri mondani rólam a megjelenésem miatt, hogy igénytelen vagyok, ki kell, ábrándítsam. Igenis adok magamra, a rasta is tiszta, én pedig üdén pattanok ki sportos felsőben, farmerben és tornacsukában, sállal a nyakamban, Lennon szemcsivel. Innen nem lépek beljebb, csak integetek a busznál lévőknek, majd keresni kezdek a tekintetemmel.

Tárgy: Re: What a feeling!