Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tudom én, hogy igaza van, túlságosan érzelmes vagyok, nem volt családom, és csupán naplókból ismerem még magamat is, nem csoda, hogy ha meg akarom élni a mindennapokat, és ha felfigyelek valakire, aki iránt többet tudok érezni, mint egyszerű szimpátia, gyorsan felülvizsgálom az érzést, mert nincs időm várni. Na ez nem azt jelenti, hogy sürgetném a kis szőkét. Sokkal inkább arról van szó, hogy a saját érzésemet nem tudom elfolytatni, még ha őt el is küldtem, nálam ezerszer jobbakat találhat. Állom a tekintetét, bár megszólalni szinte lehetetlen. - Ha így van, még arra nem jöttem, hogy miért szeretlek ennyire. – Felelem vállvonva. Az őszinteség híve vagyok, és most csak arra értem, hogy nem is kell magyarázni, mit látok benne. Számomra így tökéletes. Biztosan furcsa vagyok, mert a huszadik század végén az ember már nem esik bele olyan gyorsan a másikba, nagyon nehéz kimondani azt az sz betűs dolgot, nekem nem ez volt a nehéz, hanem az, hogy eldöntsem, van e értelme, s nem is láttam úgy, ő döntött kettőnk helyett. Remélem nem rosszul. Ha az előző lovagja Theo hallaná a szavaimat, biztosan nagyokat nevetne, az ő kapcsolatuk biztosan egy lazább, nem ennyire nyomasztó valami volt. Néha szégyelni tudom, hogy így ráakaszkodom. - Igen, futottunk pár felesleges kört, ezt elismerem. – Bólintok, mert magam is tudom, hogy talán soha nem lettem volna képes elfeledni őt ismét. Beleőrültem volna a fájdalomba, s nincsen olyan vérrög, amely elnyomhatná őt mint emléket az agyamban. Napokig, akár hetekig gyötrődtem volna, hogy mennyire nem volt é rtelme, ő mégis képes volt visszajönni, és arról biztosítani, nem is gondolom annyira rosszul, amit gondolok. Kicsit nehezebben nyílik meg, alig beszél az érzéseiről, ám ez nem baj. A tettei annál édesebbek. Minden apró csók, finom simogatás felvillanyoz, bearanyozza a napom. Elengedem a kezét, hogy tudjon készülődni, az ujjai között maradjon a szórólap. A kabát felkerülése után tehát kap még egy pocaksimit, amivel talán zavarba hozhatom őt, ezúttal igyekszem nem mindig tekintettel lenni. Nem azért teszem, mert a kegyeibe akarok férkőzni. Amióta tudom, hogy babát vár, nekem így teljes, tökéletes, s miután a kis lény az ő része, számomra nem is férhet kétség, hogy vele együtt vagyok oda érte. Összeér az ajkunk, egy szívdobbanásnyi ideig ismét miénk csak a világ, minden mást ki tudunk zárni. Nem tudom, hogy meddig lehetek vele a zűrös életemet illetően, most nem rajtam fog múlni a dolog. Maradok, s addig övé vagyok testestül-lelkestül. Kilépünk a mozgalmas utcára, kizárom most már tudatomból Bakert, mert nem ronthatja el a mai napunkat. Átvágunk a tömegben, óvatosan vezetem őt magam mögött, hogy én fogjam fel az esetleges arcátlan tolakodókat, még véletlenül se könyökölhessen senki a gömbölyödő pocakba. - Annyira sosem mertem felhívni magamra a figyelmet. De fogjuk rá, vagyok olyan jó. – Bólintok finom mosollyal, az nem beképzeltség, ha a képességem tesz jóvá. Végül az este kellemesen telik el, sikerül valóban egy ízeset táncolnunk, hogy aztán mikor későre hág az este, még megvacsorázzunk, s haza vigyem. Nincsen rá szükség, hogy New Yorkban vegyünk ki szobát, az autópályán gyorsan otthon vagyunk, egy fárasztó nap után jobb, ha a saját ágyában alszik. Csókkal búcsúzom, hogy aztán a Seasons-ba térjek vissza. Nem jutok el a szállodáig. Félúton állítanak meg, két rendőrségi járőr, és az ügynök.. A szép nap méltó befejezése.
Megjegyzi a jó nagy négyszöget, amit Joshua szeret bejárni. Egyelőre nem hajlandó azzal foglalkozni, hogy ez a négyszög aztán tényleg jó nagy és ki tudja, mennyi időt tölt mondjuk a legtávolabbi helyszínen. Most North Salemben van és ez a lényeg. - Vannak, és itt van egy szép szál legény bizonyítéknak is. Hüvelykujjával körözve végigsimít Joshua kézfején. Ujjal nem mutogat, belé ivódott, hogy azt nem illik. Cinkos fénnyel a szemében pillant Joshuára, miközben hallgatja. Csak megcsóválja a fejét, tényleg majdnem a nagy körültekintésben megfosztották magukat és egymást az esélytől. - Akkor ezek szerint jók vagyunk meglepetésekben, ez tetszik. Egyébként tényleg szereti a meglepetéseket, nem csak úgy mondja, hogy mondjon valamit. Azt nem kezdi inkább fejtegetni, hogy most kinek lenne jobb a másik nélkül és miért, mert hát ezt már megbeszélték lényegében az előbb, ahogy azt is, hogy jól tették, hogy nem ezekre az észérvekre hallgattak. - A hajszín téged is kötelez, nem csak engem. Ujja köré csavarja egyik tincsét és kedvtelve nézi a szőke szálakat. Természetesen sem Joshuát, sem saját magát nem tekinti a tipikus, tyúkeszű szőkének. Elgondolkodik, mi lett volna, Joshua csak elküldte volna, netán megint csak egyszerűen eltűnt volna. Igazat kell adnia a másiknak, biztosan rosszul esett volna kicsi lelkének. Különösen, hogy ez már a második alkalom lett volna, de úgy, hogy már ismeri a férfi kis problémáját, ezért aztán biztos nagyon klassz összeesküvés-elméletet tudott volna kitalálni, hogy milyen borzalmas lehet, hogy megint elüldözte a városból. - Akkor meg is vagyunk. – Összehajtja a szórólapot, de nem teszi zsebre, lehet még kelleni fog a térkép. – Nem hinném, azért annyira nagy tömeg csak nem lesz.Meg hát mégiscsak utcabálon vagyunk, kinn kell lennünk kicsit a forgatagban, hogy igazán részt vegyünk benne. Kellemes városi zsibongást vizionál, ebben reménykedik. Ha a kellemesnél nagyobb lesz a tumultus, majd menet közben újratervezik magukat és kész. A kabát már rajta, épp megköszönné, mikor Joshua olyan természetességgel simogatja meg pocakját, hogy ha eddig lettek volna kétségei, hogy biztosan nem zavarja-e a férfit állapota, akkor most megnyugodna. Az érdeklődés is meghatotta, ez az apró érintés teljesen leveszi a lábáról. Beletelik vagy fél percbe míg összeszedi magát. Ezért lehetséges, hogy a bocsánatkérő mosolyt, csak most tudja értelmezni. Magyarázkodás helyett inkább egy csókkal szándékozik kifejezni azt, hogy nincs szükség bocsánatkérésre. - Köszi. Az udvarias gesztust szóban köszöni meg, majd becipzárazza kabátját, nem teljesen, annyira még biztosan nem hűlt le a levegő ezalatt a röpke fél óra alatt. Sálját csak ezután kanyarítja vissza nyakába, így nem kellett azzal vacakolnia, hogy a cipzárral, nehogy becsípje a sál valamelyik lecsüngő díszét. Haját kihúzza a kabát és sál kettőse alól, hogy szabadon omoljon hátára. Virág az egyik kézben, térképpel együtt, másik Joshua kezével összekulcsolva, így indul el kifelé. Az FBI ügynököt észre se veszi, annyira nem számít ismerősre – kivéve Jaimet, de az ő kék haját nem nehéz kiszúrni – hogy egyáltalán nem figyeli a körülöttük lévő embereket. Követi Joshuát a kocsihoz, ahova ha betették a virágot, újrahajtogatja a szórólapot, hogy a térképet lássák, ha menet közben szükség lenne rá. - Remélem jó zene lesz és akkor táncolhatunk... tényleg, te akkor akár tudsz úgy táncolni, mint Fred Astaire?
Nem akartam felvágni azzal, hogy mennyi pénzem van, végülis másét költöm, nem dolgoztam meg még érte, ezért is van Baker ügynök a nyomomban már évek óta. Nem mondom, hogy a rögeszméjévé váltam, de előbb utóbb pontot akar tenni az ügy végére. - Tulajdonképpen egy ideje már csak kevés város között ingázom. A bejáratott dolgokat szeretem. Reno a kaszinói miatt, a Citi a nyüzsgése miatt, North Salem a kisvárosi bája miatt, és a távolabb lévő Sydney a szörfversenyek miatt. – Utalok most Ausztráliára természetesen. Aki az én cipőmbe képzeli magát, tudhatja, hogy semmi értelme lekötni magam, szokásokhoz ragaszkodni, egy idő után tényleg értelmét veszti mindez, azon viszont gondolkozom pár napja, hogy valóban utánajárok, milyen gyógymódok képzelhetőek el a bajomra, ami nem a hagyományos orvosláshoz köthető. Talán mondtam már olyasmit Haleynek, ami méltó lenne arra hogy felelevendítsem, ne csupán a napló által. - Én sem gondoltam, hogy ilyesmi megtörténhet. Vannak elsőlátására szerelembe eső fazonok? – Nevetem el magam, majd folytatom. – Nem akartalak zavarba hozni, próbáltam ki sem mondani, hogy ne legyen én a felesleges kolonc az életedben. A szerelmet különben sem lehet irányítani. Ha mást illetően vállat rántok, hogy helyes, csinos, miért tenném meg ugyanezt a szerelem esetében is? Ha olyannal találkozol, aki felé mást érzed, minden szabály érvényét veszítheti. Mégis... Úgy véltem, hogy jobb nekem nélküled. Azaz neked nélkülem. Valójában te leptél meg azzal, hogy visszajöttél. – A boldog sóhajra bólintok, ez valahol a szívemig hatol, igen, érte képes volnék arra is, hogy a tisztességes emberek életét éljem, még ha ez azt is jelenti, hogy börtönbe kerülök azért, amit tettem. Sokáig nem lehet csak úgy felelőtlenül élni. A puszit hálásan fogadom, átkarolom őt, nem csupán a kezét fogom meg, kezdünk belsőséges helyzetbe kerülni, amelynek pusztán a látszata volt meg a szállodában. - Saját magam miatt tettem. Őrlődtem volna, ha csak elküldelek. Azzal bántottalak volna. A terv az volt, hogy kimondom, elmész, és végeztünk. Tudom, nem az eszemről vagyok híres. – Bólintok, neki nem is kell kimondania, néha szavak helyett tettekkel is elég megértetni magunkat. Valahol ő is kifejezte, amit érez, azzal hogy visszajött, hogy kezdeményezett, hogy itt van most is. A következő percegben végül kiderül, hogy a korkülönbség ellenére is együtt akarunk lenni, nem kell attól félnem, hogy elriasztottam, csak kissé túlbonyolítottam a dolgot. Úgy viselkedünk, mintha tényleg valami nagyon kezdők lennénk, de hát nem is csoda, hogy ha néha furán viselkedik az ember, ha szerelembe esik, olyankor nem az ész diktál. Legalábbis magamról kimondhatom, nála már az is aranyos dolog, hogy nem akart letámadni, ahogyan ő mondja. Mégis életreszóló boldogságot okozott, amit nem akarok elfelejteni. Bármi legyen is az ára. Elmerülünk végre az első közös csókunkban, amely egyaránt szól az ismerkedésről, az elfogadásról, s a vágyakozásról. Illedelmesen hallgatom végig, hiszen én kérdezem, pláne hogy érdekel. Ezzel ugyan kimondja, hogy már adott helye van, hiába fáj a szívem, hogy nem velem lesz majd együtt, végülis így is segíthetek neki. Különben meg hova jöhetne? A szállodába? Magamban bosszúsan elrázom a gondolatot, késő bánat már azon tűnődni, miért más babáját hordja, s miért a saját családja az, ahol menedékre tud lelni. Kedvesen mosolyogva hallgatom, az ő boldogságát kell továbbra is szem előtt tartanom. - Tetszene hát. Nem lesz rosszul a tömegben? – Állok fel, és miután fizettem, felsegítem rá a kabátot, majd olyat teszek, amit igazából csak akkor tudatosítok, amikor már megtettem: megsimogatom a hasát. Elnézést kérő mosollyal bólintok, ahogyan kézen fogom, és megindulunk kifelé. – Csak itt a sarkon. Tegyük. – Ekkor veszem észre, hogy a kávézóban valaki más is jelen volt. A szőke férfi ki tudja, hogy mióta figyel minket. Az FBI ügynök. Vajon mennyire korrupt? Volna értelme ilyesmin gondolkoznom? Most úgy teszek, mintha észre sem venném. Félre kell tennem azt a problémát.
Csak pislog két nagyot az új információra, szóval Joshuának van egy gépe, pilótával egyetemben. Még jó, hogy nem kezdte elemezni az amerikai légitársaságok járatait North Salembe, nem ment volna vele sokra. - És nem otthonként? Melyik városok tetszettek? Erről vezetsz külön listát? Hová kell visszautazni mondjuk és újra és újra felfedezni? Nem feszegeti inkább az otthon témát, ezek szerint a szülei házát sem tekinti otthonnak a férfi, feltehetően a szomorú emlékek miatt. Vagyis az emlékek minden bizonnyal nem azok, az a szívfájdító, hogy már csak emlékek élnek ott. Ugyan nem mondja ki, de érteni véli a különös megfogalmazást, hogy miért egyelőre volt ismeretlen fogalom az otthon. Vagyis miért érzi úgy Joshua, de ez a felelősség kissé megriasztja. Valahol hízelgő is lehetne, hogy ekkora hatással van a férfiraAz is lehet, hogy rosszul értette… és a különleges melegség, ami a férfi tekintetében csillog is csak odaképzeli… - Zavarba hozol. Jelenti ki, mikor érzi, hogy elpirul a dicsérő, kedveskedő szavaktól. Ha hallaná a folytatást is, ami már-már magasztaláshoz lenne hasonlatos, akkor valószínűleg ismét tiltakozni kezdene, mint a lovardában, hogy Joshua minden bizonnyal összekeveri valakivel. Így viszont enyhén elpirulva fogadja a bókot, mosollyal szája szegletében. - Kezdelek újra megismerni annyira, hogy talán ne lepjen meg lassan az ilyesmi. Csak hát régen annyira nem tűntél ilyen szerelem első látásra fazonnak. – Boldogan sóhajt egyet. - Össze kell egyeztetni a régi emlékeimet a mostani tapasztalatokkal, hogy végre megismerhesselek igazán. Én nem sokat változtam, már a babát kivéve, de így legalább nem untatlak, mert neked jóformán újra meg kell ismerned, szóval senki sincs előnyben. Egy kicsit húzza a másikat, de csak egy nagyon kicsit. - Köszönöm. Azt is, hogy a baba nem tántorít el, meg azt is, hogy szerinted jó anyuka vagyok, remélem tényleg az leszek. Most ő lesz az, aki nagyon figyel arra, amit a másik mond. Ez a beszélgetés lényegében a kapcsolatuk egyik sarokköve, azzal nincs problémája, hogy követni tudja, amit Joshua mond. A kérdésre csak megrázza fejét és ha már közel húzódott hozzá a férfi, akkor kihasználja a lehetőséget és egy puszit ad az arcára. - Egyáltalán nem fogalmaztál ostobán. Habár az taktikailag nem jó húzás egy lezáráshoz, hogy szerelmet vallasz. Látod, én is visszajöttem. De amúgy – kicsit megkomolyodik – értem, hogy mit mondasz. Én is valami ilyesmit akartam mondani, csak nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg. Azt jó dolognak tartja, hogy lényegében Joshua kimondta azt, amit ő csak gondolt. A fontos dolgokról úgy gondolja a szöszi lány, hogy jó, ha egyformán gondolkodnak. Márpedig ez egy meglehetősen fontos kérdés. - Én meg téged nem akartalak letámadni. – Megcsóválja fejét. – Majdnem annyira óvtuk a másikat, hogy majdnem nem lett semmi sem. Megsimogatja pocakját. - Khm, ezzel kicsit elkéstél, azt hiszem én már csak ilyen felelőtlen maradok, így kell elfogadnod. -Vigyorodik el szavai végére, majd folytatja. - Egyébként rólad is ugyanezt el lehetne mondani, nem valószínű, hogy egy terhes spinét kéne a nyakadba varrnod ilyen szép szavakkal. Nem beszél komolyan, elvégre alig pár perce állapították meg, hogy a mindentől függetlenül akarják a másikat. Még a kis viccén mosolyog magában, így nem látja Joshua közeledését, de nem is kell ezt látnia. Amint megérzi a finom érintést az állán, nem is kell nagyon irányítani, lehunyt pillákkal fogadj s viszonozza a csókot. Meglóduló hormonjainak köszönhetően nincsen semmi visszafogottság benne, még jó, hogy Joshua észnél van, ki tudja, Haley mikor ocsúdott volna fel magától, hogy nyilvános helyen vannak. - Azt hiszem nagyon is megéri felelőtlennek lenni. Súgja, mielőtt visszahúzódni illedelmes távolságba. Nincsen zavarban, egészen fel van villanyozva, így aztán jó hosszan válaszol Joshua ártatlan, rövid kérdésére a baba hálószobájának elhelyezkedését illetően. - Az én hálószobám melletti szobát alakítottuk át. Szerkezeti átalakítást persze nem igényelt a művelet, vagyis lehetett volna, Nate felvetette, hogy legyen közvetlen ajtó a két szoba között, de ilyen komoly munkálatokat nem akartam volna. Azt a három lépéssel többet kibírom, később meg csak jobb lesz, ha teljesen külön szobája lesz. Pláne, ha idővel elköltözünk, akkor aztán furdalna a lelkiismeret az ajtó miatt, nem tudná normálisan kihasználni a szobákat Nate. Szóval tulajdonképpen csak újrafestettük a szobát és babaszobának rendeztük be. A pitét közben szépen megette, csak az utolsó három pici falat nem csúszik le. Maximum, ha még egy fél órát elücsörögnének itt, de most már Haleynek is egyre inkább mehetnékje van, elvégre utcabálozni jöttek. Kiteríti a szórólapot, hogy Joshua is lássa és elkezdi végigböngészni a lehetőségeiket. - Hm, szerintem akkor ez a kettő lehet, ami nekünk kell. – Mutatja a két helyszínt, nagyjából hasonló a programjuk. A minitérképen is megkeresi a két helyet. – Én a távolabbit választanám, legalább sétálunk egyet, míg elérünk oda. Mit szólsz? Tetszene a…a Conroy’s? Olvassa le a nevet, neki túl sokat nem mond, ahogy a másik se. Ha valamelyiket ismeri Joshua és vétózza, akkor is eldől a dolog, meg akkor is, ha tetszik neki a fentebb megnevezett hely. Elkezd öltözködni és magához veszi szép csokrát. Indulásra kész. - Merre parkolsz? A virágot betehetjük akkor?
- Most sehogy. Kocsival jötem. Van egy gépem, pilótával. Renoba túl sokáig tartana vezetni. – Ez ismét magamutogatás, holott visszavonni nem tudom a Haley előtti életemet, csakis a jövőbenit tudom úgy tervezni, hogy részese lehet, ha akar. Salem nem nagy ugyan, de az erdő szélén van egy nagyobbacska bérelhető hangár, a pilóta pedig odavalósi, ugrik egyetlen szavamra, akár még éjszaka is. Havi fizetést kap, pedig legtöbbször ki sem használom, ezért kell a rendelkezésemre állni bármikor. Leegyeztettük, hogy akkor is jönne, ha az országot kéne elhagynom. - Tulajdonképpen egyikhez sem. Az otthon... egyenlőre ismeretlen fogalom volt. – Nem mondom ki, hogy az egyenlőre szó szerint értendő. Felajánlottam már a gyűrűt, akkor kihátrált, talán mert kihasználásnak vette volna, többször nem merném zaklatni ilyesmivel, még a csókja ellenére sem. Felnőtt nő, a baba megváltoztatta, ha mégis aktuálissá válik a dolog, bármikor érvényesítheti a felvetésemet. Akkor azért tettem, hogy mert védeni akartam a családja haragjától, azóta a régi naplós emlékek újakkal gazdagodtak, rá kellett jönnöm, hogy az otthon fogalmát tulajdonképpen ő testesíti meg. Ott van az otthon, ahol vele lehetek együtt. Ettől függetlenül neki és a babának egy biztonságos családi fészekre lenne szüksége, minél hamarabb. Nem is felelek, egyértelmű, hogy addig maradunk, amíg jól érzi magát. Semmit nem érdemes erőltetni, ha nagyon bekómálna a kedves, akkor valamelyik szállóban is megaludhatunk, legfeljebb tévézünk egy kicsit. Ha engedi, akár még összebújva is. Eszembe sem jut, hogy a citis Seasons lenne. Bár szállodahálózat, nekem ott van szobám, nem foglaltam itt egy éjszakára szobát. Ha nagyon a végéhez közeledne az ereje, hát bepattanunk az autóba, mert jól sejti, a karomban cipelem be, ha arról van szó. Végülis egy bő fél óra alatt vissza tudunk érni, csak jól kell időzíteni. Nem akartam lerohanni a kétségeimmel, a kimondatlan dolgok főleg a nőket szokták bizonytalanságba sodorni, talán érzékenyebb vagyok mint a nagyátlag pasi társaim. Talán elmém sérültségének köszönhető. Végül a lány mégis belevág, szinte visszafojtott levegővel hallgatom. Nem is tudom pontosan, hogy mire számítok, hiszen a szándékait nagyjából már kifejezte. - És az meglepne, ha azt mondanám, számomra nem volt kétség? Nem kellett ahhoz mélyebben megismernem téged, hogy egyértelmű legyen, jó ember vagy. Kedves. Szerethető. Gyönyörű. – Ebben a sorrendben. Bár imádok elveszni a gyönyörű kék szemeiben, sokkal fontosabb az, ahogyan bánik velem, és mindenki mással. Van a tekintetében valami önzetlen, valami nemes, amely talán már régen kihalt ebből a világból. Abban a tekintetben értem, hogy nem volt kétség, hogy egyértelműen beleszerettem. Azzal kapcsolatban mondanom sem kell hogy dilemmáztam eleget, hogy megengedhetek-e ilyesmit magamnak, van-e értelme kimondanom, vagy együttlennünk. - A baba sem tántorított el. Kiváló anyuka vagy már most. – Igyekszem elnémulni, nehogy megzavarjam a gondolatmenetét. Ezek után már meg sem nagyon tudnék szólalni, mert nagyjából pont azokat emeli ki, amelyek bennem is kétségként éltek, azt kell mondanom, hogy így utólag már alaptalanul, de az ember elég bolond tud lenni, ha szerelmes. Velem nem sokszor történik meg, de rá úgy tűnik, nagyon is emlékezni akartam. - Az állapotod nem... nem nekem gond. Nem akarok senki helyére lépni, de... komolyan gondoltam, hogy szeretlek. Talán lezárásként is, hogy ha majd kilépsz az ajtón, tudd, hogy így éreztem, és... – Kattog az állkapcsom, kezdek tökéletesen zagyvaságokat beszélni. A filmekben miért beszél mindenki olyan ügyesen. – Nem is tudom, mit akartam mondani. Akarom. Akarlak téged. Nem mondom, hogy mindentől függetlenül, mert az úgy hangzana, mintha lennének gondok, de hát nem érdekes. Nem mindentől függetlenül, hanem pont minden miatt. Azért, mert ilyen vagy. Azért, mert babát vársz. Nincsenek... kizáró okok. Én meg valami eszméletlenül ostobán kezdek el fogalmazni, ugye? – Zavart mosollyal húzom mellé a székemet, hiszem megszorította a kezemet, ez egyértelműen azt jelzi, hogy valami viszonzásféle van a dologban, hiszen mindkét csókunkat ő kezdeményezte. Őszintén szólva nem is tudom, hogy mit lát bennem. A pénz nem érdekeli, az elmém lyukas, mint a szita, nincsen otthonom, és mint már többször mondtam, veszélyes vizeken evezek. Néha szó szerint. - Igazad van, nekem nem természetes. De nem rossz értelemben. Izgalmas. Csak nem akartalak letámadni, megbántani. Fiatal vagy, és van egy babád. Nem éreztem azt, hogy én vagyok az, akivel jól járnál. Kissé felelőtlen vagy. – Csóválom a fejemet arra vonatkozóan, amikor azt jelzi, hogy szólnom kéne, ha bármi sok. Egyszerűen nem veszi észre, hogy számomra ő a tökéletes. Biztosan unalmas vagyok, hogy a tenyeremen akarom hordozni, és azt harsogom a fülébe, hogy rajongok érte, hiszen ha fiatalon máris olyan helyzetbe került, ez a Theo talán éppen az a vagány rosszfiú, aki megfelelő lenne számára. Feldobná a napjait. Ezzel mégsem foglalkozom, úgy döntök, hogy érdekel a fenét az egész helyzet, szeretni akarom. Amikor a csókot említi, szinte automatikusan az ajkaira téved a tekintetem, és amikor a lány egy időre elnémul, odanyúlok, kissé feljebb emelve az állát, a szájára tapasztom a sajátomat. Eddig tartott, eddig tudtam ellenállni, győzködni magam, hogy nem érdemlem meg őket. Tudom, hogy mit érzek, számára meg szinte természetes, ennyit a gátjaimról. Nem üdvözlő puszi ez, résnyire szétnyílnak az ajkaim, hogy úgy igazán magamba zárjam őt, és felfedezzem azt, hogy mennyire vagyunk most egymásra hangolva. Nem sokkal később mégis feleszmélek, hogy nyilvános helyen vagyunk, nem akarom őt ezzel zavarba hozni. A Theot és Haley exbarátjőjét illető témán csupán felmorranok, nem szívlelem az ilyesmi kavarásokat. A napló szerint egyszer kezdtem férjes asszonnyal, csak éppen nem tudtam róla. Nem vagyok egy grál lovag, de családokat nem szakítok szét. Éppen ezért vannak balsejtelmeim a szőkeséggel kapcsolatban, hogy ahányszor érzi mozogni a csöppet, talán a srác jut eszébe. Felmerülhet, hogy egyszer mégis visszatér majd hozzá, addig akár boldog is lehetnék vele, hiába próbáltam magam lebeszélni, hogy kár kötődni, ha csak fájdalmas vége lehet. Miért ne lehetne másképpen? Egy próbát mégiscsak megér. Bólintok, egyértelmű, hogy szívesen kisérném el őt, és még talán a féltestvérét is megismerem. Nem tudom, mennyire leszek pellengére állítva, hogy több mint tíz évvel idősebben mit akarok a lánytól, de nagyfiú vagyok, megbirkózok majd a kérdésekkel, fürkésző tekintetekkel. - És hol lesz az a bizonyos hálószoba? – Kérdezem érdeklődve, most már a kávém maradékával is végzek, hamarosan elindulhatunk sétálni, vagy beülni valami olyan bárba, ahol élő zene van. Valahogy az az érzésem, hogy a tánchoz több energia kell, mint amit egy kismama tud produkálni. Kicsit talán irigy is vagyok, hogy kevesebbet láthatom majd, a családja szinte egész biztos, hogy kevésbé engedi majd háborgatni, ha megtörténik a születés csodája. - Azt hiszem olyan helyet érdemes választani, ahol te döntöd el, hogy táncolsz, vagy csak nézed, és akár vacsorázni is tudunk. Mik az esélyesek? – Kérdezek vissza, hiszen ő nézi a programtervet.
- Én csak vonatra gondoltam, netán buszra. – Jegyzi meg, nem ismeri Joshua tömegközlekedés iránti ellenszenvét. – Mellesleg hogy repülnél North Salembe? Kérdi, ugyanis nem tud a magángépről sem, ezért naivan rendes járatra gondol, amihez viszont repteret nem tud a városka közelében. Még Peekskillben sem tud reptérről. - Szóval New Yorkhoz nem kötődsz. Melyik városhoz kötődsz? Hol van az otthon? Ha már szóba került, rákérdez, legfeljebb nem kap választ. - Köszönöm. – Nem veszi ajánlatnak Joshua szavait, ismeri a férfi lovagias jellemét. – Akkor majd meglátjuk, hogy döntünk, attól függően, meddig bírjuk az éjszakázást. Izé, vagyis, hogy én meddig bírom, mert az éjszaka lehet, hogy éjfélig sem tart majd. Tudja, hogy emiatt nem fog felpattanni szőke hercege s nem hagyja faképnél, egyszerűen csak fel szeretné készíteni, hogy nem elképzelhetetlen, hogy este tízkor elérkezik a holtpont, amikor levéglegel és nem bírja tovább. Seasons-re alapvetően a New York-it gondolja, feltételezi Joshua is arra gondol. Elvégre, ha már North Salemben vannak, akkor az a pár utca már nem számít… kivéve, ha elalszik a kocsiba, mert akkor Joshua nehezen vinné be, na nem mintha elvárná Haley a becipelést. Igazából a szállodába se valószínű, hogy bevinné, nem értené feltehetően a személyzet. Vagyis nincsen kivéve, marad a New York-i Four Season vagy a Richmond Street. - Áh. Most már kezdi sejteni, hogy talán nem mindkettejüknek annyira egyértelmű a kapcsolatuk természete, vagy még ha az a pont egyértelmű is, de mégiscsak beszélniük kéne róla. Végülis érthető, hiszen az egy dolog, hogy Haley mindent alaposan átgondolt a kocsiban, de nem beszélték meg a dolgot. Pontosabban a szőke hajú lány nem beszélt a gondolatairól. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepett meg. Nem igazán számítottam ilyesmire, hiszen alig ismersz engem, meg hát tudod, a baba miatt sem. Pillantását fél percig Joshua asztalon doboló ujjain felejti. Az ő szabad keze viszonylag nyugodtan pihen ölében, ujjai a pólója varrását piszkálják. Csak akkor folytatja, ha Joshua nem szól közbe. - Én igyekeztem nem gondolni a portlandi időre, mert hát te arra igazából nem emlékszel. Nem viselkedhettem úgy, ahogy abbahagytuk. Meg aztán nem akartam volna, hogy úgy érezd, csak mert állapotos vagyok, nem utasíthatsz vissza, ha közeledek, így aztán igyekeztem távolságot tartani, de… – Elhúzza száját. - …hát ez már a dzsungelben sem sikerült, azóta se. Aztán, amikor felolvastál a naplóból és elküldtél, utána csak ültem a kocsiban és gondolkodtam. És végül arra jutottam, hogy ha neked nem probléma az állapotom, akkor az összes többi dolog megoldható, ha akarjuk. Tudod, együtt erősek lehetünk. - Idézi fel mosolyogva Joshua lovardában mondott szavait. - Szóval úgy gondoltam, hogy most már ideje adnunk magunknak egy igazi esélyt, hogy meglássuk hová jutunk így, nyílt kártyákkal. Van némi kérdő hangsúly a szavaiban, vajon Josh is ugyanúgy gondolja-e, ahogyan ő. A pitéjével nem foglalkozik addig, míg ezt meg nem beszélték. - Ha szabad, akkor én csak annyit kérnék, hogy szólj rám, ha valami túl sok, most már még nehezebb elválasztanom a portlandi hónapokat a mostani időtől. Nekem kicsit olyan, mintha már járnánk pár hónapja, olyan természetes minden, mondjuk az, hogy megcsókollak, vagy hogy fogom a kezed - finoman megszorítja a férfi kezét - nehéz olyankor figyelmeztetnem magam, hogy neked viszont ez még csak a második nap. Reméli, hogy kérése nem túl sok... a rizikósabbat még nem is mondta, azt majd csak később tervezi elmondani, most elégnek tartja a kapcsolatuk elejét megbeszélni. - Nem igazán foglalkoztam vele, hogy mikor ki kezdeményezett. Vonja meg újfent vállait, valóban nem tudja, hogyan történtek a félrelépések, amik után mindig szakítás következett. Ez a téma nem zaklatja fel túlságosan, nyugodtan fogyasztja közben meggyes pitéjét. - Igen, sokszor felhasználtuk egymás utolsó esélyeit. Nem kifejezetten büszke arra, hogy az első szakításuk nem rögtön egyben az egyetlen volt, de ami megtörtént már megtörtént, nem tud rajta változtatni. És nem is akarna, különben most nem várná a picit, sőt, feltehetően még mindig otthon ülne apja felügyelete alatt. Nem bánja hát a múltat. - Nem, egyébként sincs ott mindegyiken, nem lesz belőle probléma. Bátyja, amikor csak tudja, elkíséri őt a vizsgálatokra, de mindegyiken értelemszerűen nem tud ott lenni. Haley már így is hálás testvérének, hogy annyiszor cserél műszakot, vagy szabadnapjait áldozza fel, hogy vizsgálatra, bevásárolni vigye, vagy csak megnyugtassa, ha kiborul éppen. Ez utóbbi szerencsére nem túl gyakori, csak apjuk felbukkanása óta volt rá példa, kétszer, még mielőtt meg nem vitatták részletesen a lehetőségeiket. Ettől eltekintve egyébként kiegyensúlyozott kismama. Egészen lenyűgözve hallgatja azután Joshuát. Nem is eszik, az asztalon könyököl, állát kézfejein támasztja, ujjai között a villa is mozdulatlan. Az, hogy ezt számolja első alkalomnak, igazán meghatja. - A hálója már majdnem készen van, Nate elvitt bevásárolni. Egyébként se akartam full rózsaszín vagy babakék szobát, úgyis annyi ilyesmit fog kapni még. Az ismerkedéshez nem kell tudnom még a nemét, habár a zenei ízlését figyelve kisfiú, vagy ha kislány, akkor az anyukájától örökölte a zseniális érzékét a zenéhez. Mosolyogva folytatja a pite elfogyasztását, habár egyre lassul, elképzelhető, hogy nem fogja tudni az egészet megenni, habár nagyon finomnak tartja. - Nem zavarsz, örülnék, ha megismernétek egymást. Fel kell majd készítenie testvérét a bemutatkozásra, feltételezi, hogy még ilyen félig apai minőségben nem mutattak be neki udvarlót. Jó gyakorlat lesz majd a saját gyerekéhez, habár addig még biztos hosszú évek vannak hátra, már csak azért is, mert Haley nem tud arról, hogy lenne Nate-nek gyereke. - És van olyan programpont, amit mindenféleképp nézzünk meg? Előveszi zsebéből a négyrét hajtott szórólapot, aminek hátoldalára részletes programtervet nyomtattak a szervezők.
- Repülővel csak nagyobb távolságokra megyek. – Felelem, hiszen arról még nem is nagyon tud, hogy még egy magángépem is van, ellenben a tömegközlekedést ki nem állhatom, ha nagyon muszáj otthonhagynom a Bentley-t, akkor is taxizom, jó alaposan kikerülve a salemi, vagy éppen citis buszozást, vagy ez utóbbi esetén a metróhálózatot is. Szeretem megtartani a saját aurámat, még azon az áron is, hogy nem olcsó mulatság. Ám miután mások pénzén sosem drága... - Jövök. Nem sok minden köt ide. – Mormolom, majd beleiszom a kávémba. Süteményt nem rendeltem, egyébként is mindez előkészítő majd a későbbi programnak, amit tulajdonképpen még ki sem találtunk. Fogalmam sincsen, hogy a várandós kismama mennyire érezné jó magát a tömegben, ha véletlenül egy koncentre tévednénk be. – Nem terveztem, hogy másokkal töltöm az éjt Haley. Csakis veled. – Ez nem ajánlat, csakis a programokra szól, mielőtt még félreértené, ilyen hangsúlyt is párosítok hozzá, ám folytatom, aminek ugyan már lehetne ilyesmi szaga. De nincs. – Nem is engedném, hogy egyedül kóborolj itt. Hazaviszlek, vagy aludhatunk a Seasonsban is. – Fürkészem az arcát, olyan fiatal, törékeny, jellemre mégis magabiztos, felelősségteljes. Nem számít, hogy más úton indult el, mint a korban hozzá hasonlóak, így döntött, nem kér a házasságból, de a babázásból igen. Talán érdekesebb is lesz számára, mint közel harminc évesen, megfáradva. Most még játéknak tudja felfogni, több ereje lesz az éjszakai etetésekhez, a babusgatáshoz. Nem sokat tudok a családjáról, róluk egyátalán nem írtam a naplómba, de mintha említette volna már talán a lovardában a testvérét Nate-et. Vagy csak féltestvér? Annyira nem régi az információ, hogy végleg elfeledjem, valószínűbb az, hogy éppen elvesztem azokban a gyönyörű kék szemeiben, és kevésbé figyeltem. Na nem mintha féltékeny lennék, ha Nate valami gáláns lovag, aki korban jobban illik hozzá, mint én, akkor az egy jó lépés. Megcsókolt, ez is felérhet egy vallomással, még ha mindezt szépen eltettük egy felső polcra, nem beszélünk róla, de ő olyan természetesnek vette a folytatást, hogy csak ámuldozom. Végigsimítok frissen borotvált arcomon, a tincseim viszont kissé hosszúak, lassan nem ártana már egy fodrász, mert úgy nézek ki, mint a teniszrangsor 119. helyezettje. Na nem mintha amúgy ne imádnék teniszezni. Talán Baker ügynököt is ezzel tudom megfogni, nagy játékos. Bármennyire is szeretem a lányt, még túl friss a dolog, hogy így kezel. A napló alapján nem tűntek komolynak az érzelmei, inkább szórakozásnak tűnt a dolog részéről, fiatalos bolondozásnak, ám egy szerelmi vallomásra csókkal felelni nem kis dolog. A korkülönbség már csak hab a tortán. Egyenlőre nem tudok jobbat, mintsem nem feszegetni a témát, élvezni a társaságát, de vajon nem lesz nehezebb majd hónapok múlva, amikor végleg úgy érzi majd, hogy az apára van szüksége? Hiszen ha elkísérem a vizsgálatra, önkéntelenül eszébe fog jut, hogy én nem olyan minőségben vagyok ott vele. Óhatatlanul eszébe fog jutni, hogy ha rámkérdeznek, hogy miért megyek be vele, akkor ugye az apa vagyok? Egyébként sem tudom, hogy illendő-e bemenni vele. Ha hasi ultrahang lesz, akkor nem gond, szívesen fogom a kezét, megnézem vele a felvételt, örülök az örömének, mintha a sajátom lenne a pici, pedig még soha nem fordultunk meg egymás ágyában. Ha az ultrahang intimebb természetű, akkor természetesen nem megyek, egy nőgyógyászati vizsgálat azért elég bensőséges dolog, oda csak akkor kísérném, ha minimum a házasságai ajánlatomat elfogadta volna anno. - Nem is tudom... talán mert váratlanul ért, amit mondtam. – Nem engedem el a kezét, még akkor sem, ha ezzel el kell szakítanom a meggyes pitétől, amit én ajánlottam. Kell most az érintése. Arra az esetre, ha most akarná tisztázni, hogy igazából barátságon kívül semmit nem érez, és lassan nem ártana megszakítanunk a kapcsolatot. Nem tartom magam sem csúnyának, sem bénának, és amit gondolok, az nem önsajnálat, csak éppen számára egy olyan alak jobban lenne való, akinek nincsenek ilyen zűrjei. Nekem ez volt az életem, nem gondoltam arra, hogy mi lesz majd, ha úgy igazán képbe kerül valaki, akihez kötődöm. Szabad kezemmel finoman dobolok az asztalon, miközben őt hallgatom. Kedvem lenne a karomba kapni, elrepíteni a csillagokba, annyira odavagyok érte, mint valami kezdő kamasz. Szerencsére legtöbbször kiválóan játszom a hűvös úriembert, mert a világ végére menekülne, ha rájönne, hogy mennyire tőle függök. - Először? A drága párod hagyta a dolgot? – Kérdezek rá szemöldökfelvonva. Jómagam is igen sűrűn váltottam a cicababákat, ám sosem volt átfedés. Az elmúlt egy évben biztosan nem, a naplók szerint korábban sem. Az ember gerinccel születik, úgy is illik meghalnia. Jamie barátnőjére is hallottam már korábban, akkor csupán említésszinten, ezek szerint ő az akivel legjobban el tudja tölteni a Joshua-mentes napjait. Ezt úgy mondanám, mintha én tölteném ki a mindennapjait. Szép álom, tudnám örökké álmodni. - Csak akkor, ha ezzel nem bántjuk meg őt. – Felelem természetes könnyedséggel, ezen a ponton elengedve a kezét, hogy tudja folytatni az eszegetést. Furcsa érzés lehet, hogy neki vannak barátai, családja, míg én Travers-en kívül csupán a szörfös haverjaimat tudom felmutatni, akikkel együtt utazunk, veszünk részt versenyeken. Ők tisztában vannak a betegségemmel, megértik, jófek, csak éppen nem barátok. Távolról sem. Azokat pedig akiket egy-egy mackó megfúrására bérelek fel, nem is akarom ismerni, nehogy tanuskodnunk kelljen egymás ellen. Így a tiszta. Ám a szőke királylány életére még lehetek irigy. Nem rosszindulatúan, csak éppen nehezen tudom elképzelni magam benne. Ő nyugalomra vágyik, ez kell majd a babának, nem vadvizi evezés, meg füstös kaszinók. Ha kérné, bármikor lemondanék mindenről. Ha nem, de érzem benne, hogy valóban kellek, megteszem magamtól. - Nem tudnám eldönteni. – Emelem a számhoz a kezem, hogy megköszörüljem a torkom. – Sosem voltam még ilyen helyzetben. Ez... ez lesz az első. – Sármos-félénk mosolyom tudatja vele, hogy én magam sem tudom eldönteni, hogy mit is gondoljak a helyzetről. – Azt hiszem... én tudni akarnám. Megtervezni a kis lény hálóját, ne a babázás közben kelljen majd kapkodni. Lényegében ez is egy olyan folyamat, amivel várod őt, elképzeled a karodban. Ha nem tudod, hogy ki is lesz ő... mintha még nem is lenne. Pedig már ott van benned, már most meg tudsz vele ismerkedni. Ha akarsz. – Ezek pusztán jótanácsok, ha az enyémről lenne szó, nem tudom, hogy ez mennyire lenne mindez helytálló, még annak ellenére is, hogy többesszámban beszélek róluk, nem zavartatva magam, hogy a baba másé. - Ha nem zavarok nálatok... persze. Örömmel. – Csak attól félek, hogy mi van, ha véletlenül látott az illető már valami körözési fotón, tehát olyan közös üzletünk van, amiben már beletenyerelhettem. North Salem nem túl nagy, könnyedén kiderülhet, hogy már ismerjük egymást. Nate Larssen nevűt ugyan nem, de ha csak féltestvérek, lehet más a neve.
- Ó, kocsival vagy? Kérdez vissza költőien, az ideutazás részleteit nem beszélték meg a telefonban, ahogy az utcabál utáni hazajutásról sem értekeztek, de ha már így szóbakerült, rákérdez. - Az utcabál után maradsz még a városban, vagy hazajössz? Számára North Salem az otthon és ugyan tudja, hogy Joshuának nem igazán, vagyis nem biztos benne, elvégre szállodában él ott, de már egy jó ideje, szóval nem tudja, milyen címke illik is Joshua fogalmai szerint North Salemre. - Csak azért kérdem, mert eredetileg úgy terveztem, hogy éjszakára maradok én is, Nate foglalt nekem szobát, éjszaka nem akarok vonatozni, de ha kocsival vagy és az a terved, hogy hazamész és még van hely, akkor bekéredzkednék, ha nem bánod. Szinte rögtön folytatta is a kérdés után a magyarázattal, mielőtt még úgy tűnne, hogy számon kérni akarja. Azt nem akarná, azzal viszont láthatóan nincsen semmi problémája, hogy bekéredzkedik Joshua kocsijába, ezt olyan természetesnek találja. Az ő fejében nincsenek kérdések az előző nap kapcsán. Vagyis persze, van vagy száz, de azzal kapcsolatban, hogy akkor most együtt vannak-e, nem igazán. Joshua szerelmet vallott, mire ő megcsókolta, ez elég egyszerű egyenletnek tűnik az ő szöszke fejében. Fogalma sincs, hogy a férfiben milyen kételyek vannak. Idővel majd benne is fel fognak merülni, már most is megvannak benne, de most még kicsit gondtalan és boldog akar lenni. Majd a szülés környékén leülnek beszélni vagy csak szimplán hagyja elmenni Joshuát, babástól nem akar ráakaszkodni, de addig még lehet pár jó hónapjuk együtt. A zakólevételt pislogás nélkül bámulja végig, igen, emlékszik, mi van a póló alatt, az ő hormonjai mostanában meg hűű, de őrültek mostanában. Hirtelen még melegebbnek érzi a kávézó kellemes levegőjét, fel is kell gyűrnie kissé a hosszujjú pólója ujjait. - Már miért mondtam volna nemet? Kérdi nagy nehezen visszarángatva magát a konvencionális társalgáshoz. Amit aztán megint gyorsan elhagy a romantikus kézcsóknak köszönhetően. Meg kell köszörülnie torkát, hogy válaszolni tudjon, pedig keze immár hosszú másodpercek óta az asztallap sima hűvösén nyugszik. - Igazából itt is, ott is. Vagyis ha jól emlékszek, először Hartfordban találkoztunk, ő odavalósi, a családjaink üzleti kapcsolatban állnak. Amikor megismertem, már bemutatkozás szintjén a szigorú kontyos, kosztümös Jaimet, még nem igazán voltunk egy hullámhosszon, tudod, én már akkor is lázadtam, ő meg hát nem, nem volt túl sok közös témánk. Aztán Peekskillben futottunk össze megint pár hete, ő is besokallt és nyakába vette az országutat. Most kék haja van, ilyen színátmenetes, nagyon klassz, jól áll neki, meg úgy összességében tök laza lett. Azóta többször is találkoztunk, tudod, lányos programok, vásárlás, kajálás, pasik kitárgyalása, most is itt van valahol, az is lehet, hogy összefutunk velük. Rég nem volt ilyen jó barátnőm. Utoljára Taylor volt, de miután először kavart Theóval, valahogy már nem voltunk BFF-ek többé. Megvonja vállát, régi történet, már nem zaklatja fel igazán. Nem is veszteget rá több szót, különösen úgy nem, hogy egészen meghatódik, hogy Joshua felajánlja, hogy elkíséri a vizsgálatra. - Általában Nate szokott elkísérni, már amikor ráér, Jaime még nem volt velem. De akkor csütörtökön legalább nem kell műszakot cserélnie, ha el tudsz kísérni. – Latolgatja a folytatást, végül csak kiböki. – De nem kötelező ám elkísérned, nem várom el vagy ilyesmi, ugye tudod? Nagyon jól esik, és örülnék, ha elkísérnél, de tényleg nem várom el. Pillantását csak a szavai végén emeli fel Joshua pillantását keresve, eddig leginkább a mellkasának beszélt és most kivételesen nem azért, mert a póló alatti kép vonta volna el a figyelmét. Egyszerűen csak nem akart méregetés-szerűen nyomást gyakorolni rá. - Nem, még nem, majd most talán. Habár nem is tudom, lehet nem is akarom tudni a szülésig, nem mintha nem lenne egyébként is izgalmas az egész babavárás, de mégiscsak az lenne az igazi, ott megtudni. Te melyik csoportba tartozol? Tudni vagy várni a szülésig? Kíváncsi Joshua álláspontjára, addig is ki tudja választani, mit is szeretne. Az áfonyás pitét máskorra hagyja, nem egy utcabál előtt akar kajával kísérletezni. - Akkor legyen meggyes, és szénsavmentes vizet kérek hozzá, köszi. Miután Joshua leadta a rendelést, kicsit komolyabbá válik arckifejezése. Egyik hajtincsével babrál, míg rá nem jön, hogy ez nem túl jó ötlet, se a testbeszéd-trénerek szerint, se a fodrászok szerint. Békén hagyja loknijait és inkább úgy dönt, hogy majd csak az este végén említi meg Baker ügynökkel folytatott igencsak különös beszélgetését. Nem akarja holmi badarsággal elrontani az estét, de mindenféleképp szóba fogja hozni tervei szerint, így is túlságosan régóta halogatja. Arcvonásai kisimulnak, ahogy egyelőre nyugodtan hátradől székén, sokkal kellemesebb témát választ. Vagyis neki kellemes, nemsokára kiderül, hogy Joshua miként vélekedik erről. - Esetleg mégis megkérhetem Nate-t, hogy tegye szabaddá magát csütörtökön és a vizsgálat után bemutatnálak neki. Persze, ha Joshua a korábbiakban visszakozott a vizsgálattól, akkor hétvégét javasolja a bemutatáshoz.
- Erre nem gondoltam. – Viszonzom a mosolyt, a társaságában félszeg tudok lenni. Eszembe sem jutott, hogy mit kezdünk majd a virágokkal, vagy hogy az újdonsült kismama vadulni szeretne. Ez nem lehet akadály, majd én vigyázok rá. – Az éjszakát kibirják, berakjuk a kocsiba, és haza tudod vinni. – Leülünk, és immár végérvényesen eldöntött tény, hogy nem fogjuk megbeszélni a szállodában történt esetet, amelynek végszava egy elküldés, majd egy válaszcsók lett. Miután itt van, és ismét így köszönt, kizárta annak lehetőségét, hogy vége mindennek. Ahhoz a furcsa dzsungeles gerillajátékhoz hasonlatos, amit most teszünk. Randi, ahol már tudja, hogy mire számíthat tőlem. Nincsen kimondva, hogy egy pár lennénk, de az sem, hogy csak barátság. A barátok ugyanis viszonylag ritkán csókolják meg egymást. Forgatom a fejemet, piszkosszőke tincseimet illetően azon tűnődöm hogy ha véletlenül enyém lett volna a kicsi, Haley haját látva valószinű valami tejfehér bozontú kiskölök. Erről már lecsúsztam. Azt sem tudom igazán, hogyan férhetnék bele hercegnőm életébe, ha már megvan a baba. Talán túlságosan előrerohanok, biztosan csak pár hónapig tart igényt a társaságomra, ha addig boldoggá tudom tenni, készséggel visszaavanzsálódok mezei baráttá. Megoldom a zakó gombját, és a szék támlájára terítem. Sokszor vagyok öltönyben, magas gallérú ingben, ezalkalommal egy sportos pólót viselek, jól kivehető alól a már szállodában megszemlélt korántsem elhanyagolt felsőtestem. A szörf csodákra képes, főleg ha ember napi tíz órában űzi. A tenisz inkább a lábat formázza, azt most nem mutogatom. - Haley... minden papírforma szerint nemet mondhattál volna. Én köszönöm, hogy itt vagy. – Nyúlok a keze után, nem messze ülök tőle, a sajátomba véve az ajkamhoz emelem, és egy gyengéd csókot lehelek rá. Nem akarom lefoglalni, hamarosan megejtjük a rendeléseket, így kedves mozdulattal teszem vissza a helyére. – Nem éppen. Voltaképpen alig tudok rólad valamit. Mondanám, hogy éppen elég bizonyos dolgokhoz, Jamie még új név. Lepj meg. Itt ismerted meg, vagy még Portland-ben? – Kérdezek vissza, határozottan megvan az a vetülete a dolognak, hogy bár a barátnőjével diskurált erről, mégis nekem mondott igent. Mázli? Fogva tart egy ideig a tekintete, a pajkos pillantás esetén már érzem, hogy el vagyok veszve. Nem számít a korkülönbség, nem számít a baba olyan értelemben, hogy csak még csodásabb lett tőle, kivirult, s én a lábai előtt heverek. Nem számít, hogy mit hoz a holnap, most itt vagyunk. Végül nem teszem szóvá a játékát, én magam is kétértelműen viselkedek, elküldöm, aztán ledöbbenek a viszonzástól. Feleslegesnek érzem magam mellette, majd a másik véglet, teljessé akarom tenni a mindennapjait. Valljuk be: egy ökör vagyok. Nem is forszírozom tovább a gondolatmenetet, én magam is körbenézek, a kávé minden körülmények között jöhet. Mozgásmásolóként a mindenem a pörgés, ahhoz energia kell. A kávé erre igencsak alkalmas. - Jamie el fog kisérni? Ha nem... egy sofőröd már van. – Emelem magasba a balomat, a jobbom pedig szívtájékon, félmosollyal kisért kacsintásom vegyül az édes szépségre. Jövő héten éppen ráérek, ha addig a szerencsejáték felügyelet nem üti bele az okoskodó búráját a dolgaimban. Hétvégén lesz versenyem, olyan ritkán sérülök meg, kétlem, hogy kizáró tényező lenne a jövő heti orvoslátogatásnál. Kivéve, ha már eligérkezett. Ráakaszkodni nem fogok. - Azt tudjuk már, hogy mi lesz a neme? – Kérdezem eleve többesszámban, jelezve, hogy mellette állok. Ha nem akarja tudni a jövőt, akkor hát elfogadom azt. Lassan tényleg értelme lenne átgondolnom azt a bizonyos emlékjavító kúrát. De honnan az ördögből szerezzek ilyen... különleges egyént? - Párszor jártam már itt. A pite jó, áfonyásat még nem kóstoltam. A meggyes az én műfajom. – Intek oda egy pincérnőt, ezúttal átvéve a domináns hím szerepét rendelek a szépség számára egy meggyeset. Ha nem enné meg végül, leszek én a konyhamalac, mielőtt áteveznénk az áfonyásra. Ital tekintetében várom a rendelését, az enyém most a jeges változatú kávé lesz. Külön kiemelve az extrém sok cukrot. Mint mondtam, kell a pörgés.
- Köszönöm. – Elmosolyodik a bók hallatán. – Te is szívdöglesztő vagy, mint mindig. Viszonozza is a kapott kedves szavakat, még ha nem is tesz így mindig, most az ő ajkára is mesterkéletlenül tolulnak a szavak. - Ó, köszönöm, nagyon szép. De így nem vadulhatunk a koncerteken, nehogy ne bírják ki az estét. Vigyorogva, színpadias játékot idézve sóhajt egyet, mintha bizony tényleg csak a szép margaréta csokor miatt kéne visszafogottabban buliznia. Amiatt már nem aggódik, hogy elhervadnának a virágok, a vízprobléma számára többé nem probléma. A csokorral a kezében lép be a kávézóba, mind az előre kinyitott ajtót, mind az udvariasan kihúzott széket megköszöni. A virágokat óvatosan fekteti a kis, kerek asztalra, nehogy meggyűrődjön akár egy fehér virágszirom is. Kényelmesen elhelyezkedik székébe, a lazán nyakába tekert sálat megbontja, sőt, végül le is veszi. A kávézóban nem spórolnak már ősszel sem a fűtéssel… vagy csak a fenséges kávéillatért felelős gépek melegszenek annyira, hogy ne fázzanak, pulcsiban sem. Ezért hamarost kabátját is leveszi és háta mögé teríti. - Köszönöm, hogy elhívtál. Megkíméltél a fejem falba verésétől, szokták mondani, hogy a kismamák vagy fiatal anyukák feledékenyek, de hogy ennyire és hogy én is ennyire, azt nem gondoltam volna. – Megcsóválja fejét. – Még a múlthéten valamelyik nap találkoztam a barátnőmmel, Jaime-vel, már meséltem róla, ugye? Vagy nem? Mindegy, szóval, nála volt utcabálos szórólap, tegnap mondani is akartam, hogy elnézhetnénk, jó kimozdulni kicsit a Nagy Almába, de aztán valahogy elmaradt… Megvonja vállát, mintha nem is értené, hogyan mehetett ki a fejéből, mintha a búcsúzásuk körül nem lett volna semmi szokatlan. Cinkosan Joshuára mosolyog, majd pillantása a pult fölötti táblákra siklik. Elkezdi tanulmányozni a nagy táblákra színes krétákkal felírt kínálatot, ugyan se nem éhes, se nem szomjas kifejezetten, de a finom illatok egyszerűen megkívánják, hogy megkívánjon valamit. - Jól, köszi, minden rendben, mindkettőnkkel, jövő héten kell majd mennem a dokihoz. Nem szenvedett sokat émelygéstől, egyéb rosszullétektől az első trimeszterben sem, most már nem is tart a reggeli rosszullétektől, legalábbis a doki megnyugtatta. - Kicsit többet alszok, de igazából nem tudom, hogy csak azért, mert egyszerűen hozzászoktam nyáron a nagy nyugalomban, vagy ez a terhességgel járó fáradékonyság. Majd megkérdezem a dokit, ha már úgyis megyek, csak nehogy elfelejtsem. - Elmosolyodik. - Lehet a feledékenységről is megkérdezem. Figyeli azért Joshuát, mennyire borul ki az ennyire részletes választól. Természetesen nem fogja minden egyes csuklását részletesen leírni, de feltételezi, hogy nem csak a felületes hogy vagy kérdésről volt most szó, ezért is bátorkodott hosszabban értekezni. - Ismered amúgy a helyet? – Int a pult felé, így pontosítva, hogy kérdése a kávézóra vonatkozik. – Milyen lehet az áfonyás pitéjük?
Kezdem úgy érezni, hogy kiszárad a szám, folyamatosan meg kell nedvesítenem a nyelvemmel. Nem tudom, hogy miért izgulok ennyire. Ő csókolt meg. Szerelmet vallottam, ez volt a viszonzás. Az éjszakai virrasztás pont ezt a témakört ölelte fel. Szánalomból tette? Búcsú gyanánt? Mindkettőt el tudom képzelni. Vajon miért reménykedem mégis abban, hogy akar engem? Olyan leheteten ötletnek tűnik. Előtte áll az élet, míg engem ha nem is csupán a korom folytán, jobb esetben is a börtön vár. Előbb utóbb a kormányzat rá fog jönni a kiskapura, amellyel végképp el tudnak intézni. Már csak az a kérdés hogy évekig tartó hűsölés lesz a jussom, hogy mindig a szemembe mondhassák, hogy a hatalommal nem lehet kekeckedni, vagy egyszerűbb módot választva eltaposnak, ez komolyabb példa bárki számára, aki okoskodni mer. Vagy csak élősködni a társadalom nyakán. Nincsen szükség modern Robin Hoodokra, akik újraosztják a vagyont. Akkor mégis mit kéne tennem? Megmondtam neki hogyan is érzek, s elküldtem. Tökéletes lezárásnak szántam. Úgy véltem, hogy ha kilép, leiszom magam, és még pár hónapig halálos lesz a dolog, megsemmisítem az összes naplót, és vége. De mi van akkor... ha azt történik, ami Jill esetében? Jill ugyan csak egy múzsa volt, némi fellángoláson túl nem éreztem különösebbet, barátok inkább lehetnénk, de mégis átégett az emléke elmém sivár labirintusán át. Akkor életem szerelme, akit már egyszer a múltba száműztem, de eltitkolni magam előtt sem nagyon sikerült, hogyan kerülhetne igazán feledésbe? Nincsen az a nyom, amelyet úgy el tudnék tűntetni, hogy ne térjen vissza. Ezt most már biztosan tudom, de a legjobb talán akkor lenne, ha keresnék egy hozzám hasonlót, aki talán ért a gyógyításhoz, és feloldtnám vele a gondolataim tárolásáért felelős gátat. Emlékezni akarok rá, szeretni akarom. Akkor is, ha szán engem, vagy csupán a barátot látja bennem. A babára kell gondolnom leginkább. Telnek a hónapok, és a kis szőkeség minden percben közelebb jut ahhoz, hogy anya legyen, lélekben már most is az. Megadnék én neki mindent, ám már a lánykérést is udvariasan hárította. Ez egyet jelent: titokban még reménykedik az apa visszatérésben. Megpillantom hát az istennőt, a kis királylányt, akiért élek, és aki nélkül nem jön álom a szememre. Eljött, talán pont hogy tisztázni az elhangzottakat. Van ezen még mit megbeszélni. Nem is tudom. Végre itt van előttem, zavartan tolnám felé a csokrot, amikor megismétlődik a csók. Talán a szerelem mindent legyőz? Ezúttal igen. A rövid csókot kicsit nehéz odaadással viszonozni, ezúttal már kicsit felkészültebb vagyok, és tizedmásodperccel később, de az én akaratomból is találkozik az ajkunk. Nem úgy tűnik, mintha magyarázkodni szeretne. Nem erőltetem. - Gyönyörű vagy. – Biztosan elcsépelt mondat, ezerszer hallhatta már másoktól, tőlem most ösztönösen jön. A szépség szubjektív, ezúttal nem csak a külsejére értem, mindent együttvetve látom benne azt, ami engem Joshuává tesz. - Be. Ezt neked hoztam. – Nyújtom át a csokrot. Rózsát is hozhattam volna, ám úgy vélem, nem kell erőltetni a dolgot. Már a tudtára adtam, hogy mit érzek, különben sem vagyok holmi romantikus hős, csak egy nyögvenyelős barom, aki sokszor még azt sem tudja, hogy mit akar. Szamuráj már inkább, hiszen a tisztességért harcolok, védelmezek, hogy aztán a végcél az elkerülhetetlen szupuku legyen. Megnyitom előtte a kávézó ajtaját, és ha belépett, magam is követem. Gyorsan elé kerülök hogy kihúzzak egy széket számára. - Köszönöm, hogy eljöttél. – Nem teszem hozzá, hogy tökéletesen arra számítottam, hogy még a telefon ellenére is meggondolja magát, de nem akarok mártírt csinálni magamból, és még azt is megjegyezni, hogy vajon miért kaptam a csókot. Talán egyszer ki fog derülni. Most még nehéz megszólalnom. - Hogy vagytok? – Kérdezem többesszámban, egyértelmű, hogy miért így.
Taxival érkezik a vasútállomásról a megbeszélt kávézó elé, pontosabban a forgalom miatt egy háztömbnyire a megbeszélt kávézótól. Az utcabál miatti útlezárások és forgalomelterelések miatt azonban elérték azt a pontot, hogy jóformán már lépésben sem lehet haladni, ezért amikor kiszúrja a kedvesen himbálózó gőzőlgő kávéscsésze formájú cégért, újratervezi az eredeti elképzelést. Kifizeti a fuvart, megköszöni a szófukar taxisofőrnek az utat és kiszáll. A középső sávban álltak, de mivel az egész forgalom áll jelenleg, ezért gond nélkül kerül ki egy másik jellegzetesen sárga taxit és éri el a járdát. Léptei nem csapnak zajt, a hömpölygő tömegben persze akkor se lehetne hallani, ha sztepp cipőben parádézna. Az esti, várható hűvösre felkészülve lapostalpú barna bokacsizmát húzott. Pedig nagy volt a kísértés, hogy a magassarkú félcipőjére essen a választása, Joshua olyan magas, kifejezetten szeret, vagyis eddig szeretett mellette lehetetlenül magassarkú cipőkben libegni. Egy utcabál azonban megkívánja a hiúsági szempontok háttérbeszorítását, különösen ha a most már láthatóan szépen gömbölyödő pocakját is számításba vesszük. Fő a kényelem! Legalábbis ami a cipőt illeti. Megáll a zebránál, ugyan sokan átmennek a piros jelzés ellenére, de a magabiztos helyismeret nélkül Haley inkább megvárja, míg zöldre vált a lámpa. Egyszerű klasszikus kék farmert visel, kedvenc darabja, esztétikus kirojtoltsága már-már művészi. Hosszúujjú pólója sötétkék, ujjainak felső részén csipkebetéttel, ami azonban jelenleg nem látszik, mivel mogyoróbarna műbőrdzsekije is rajta van, nem fogja cipelni, és igazából nincs melege, habár nem is fázna feltehetően nélküle sem. A sötétkék felső csak azért nem sötétíti el szemének kékjét, mert egy könnyed, vékony apróvirágos sál is van nyaka köré tekerve, Jaimevel való shopping körútja alkalmával lepte meg magát vele. Lazán hullámos haját nem fogta össze, így loknis tincsei lépteinek ütemére pattognak vállain. A közelgő találka izgalmától toporogva várja, hogy váltson az a francos lámpa. Végre megkapja az engedélyt az átkelésre, sóhajt egyet és elindul. Mire átér a zöldön, már megpillantja szőke hercegét a kávézó előtt várakozva. Mosolyogva integet neki, hátha sikerül felhívni magára a figyelmet, habár megvan az esélye, hogy az előtte haladó nagydarab fazon kitakarja. Nem mintha számítana, akkor csak tíz méter múlva tudja felhívni magár a figyelmet azzal, hogy Joshua elé toppan, ugyancsak mosolyogva. - Szia! Majd ugyanazzal a természetességgel, mint a szállodában, emelkedik lábujjhegyre és hacsak nem hőköl hátra a férfi, akkor röviden megcsókolja üdvözlésképp. - Bemegyünk? Természetesen látja a virágot, de amíg nincs átadva neki vagy valaki másnak, addig inkább „nem látja”. A mielőbbi bejutást a kávézóba a forgalmiakadály-képzésükért bosszankodók miatt szorgalmazza, most kivéletelesen nem a karnyújtásnyira lévő fánkok és forró italok csábítják.
Éjszaka nem igazán sikerült aludnom. Szemezgettem a megbontott whiskey-vel, újranéztem a Bolygó neve: Halál-t, ám nem tudtam az akcióra koncentrálni. Csak azért tettem, hogy a hangulat megmaradjon, és helyretegyem magamban a dolgokat. Azt hiszem még senkinek nem mondtam, hogy szeretem, mert nem éreztem így, és dobálózni egy ilyen komoly szóval, érzéssel felelőtlen dolog lenne. Nem számít, hogy hányan fordultak meg az ágyamban, szórakozás volt, az idő olyan múlatása, amelyre később úgysem fogok emlékezni. Az önsajnálat egy formája, hogy nincsen senkim, esélyem meg pláne a normális életre. Akartam én valaha olyat? Nem tudom, nem emlékszem. Ám őt egyértelműen leírtam, a múltam részévé tettem, hogy a jövőben is szereplhessen majd egyszer. A sors döntött úgy, hogy ismét elém veti azt a tündért, akit nem kívántam bántani, úgy véltem, hogy jobb neki nélkülem. Ahogy mondta, helyette döntöttem, nem adván sanszot magamnak, magunknak. Megbocsátott, újrakezdte volna, ezúttal barátként, na nem mintha régen felvállaltam volna azt, hogy egy alig tizenöt-tizenhat éves fiatal lányt megrontok, még ha tudtomon kívül érettebb is volt a koránál. Lehet, hogy maradi vagyok, én bőven tizennyolc voltam, mikor úgy elkezdtem ezt az egész kapcsolatósdit, és öregnek érezhetem magam, hogy ez a generáció már gyerekként belevág. Akkor úgy éreztem, hogy ez lesz a legjobb, most viszont ahogyan ismét találkoztunk, már ismeretlenül is tetszeni kezdett, aztán felvilágosított, hogy mit is tettem, eszembe jutott a napló, amit újra szoktam olvasni, és sorsszerűnek éreztem, azt, hogy ismét rátaláltam, még emlékek nélkül is. A lovardában töltött idő, a fura kaland a dzsungelben végül a szálloda egyértelművé tette számomra, hogy engem is érhet olyan meglepetés, hogy szerelmes leszek. A kor ezúttal nem számít, csak az, hogy érte dobog a szívem. Most sem érzek másképpen, hogy a karomba zárnám, és csókolnám, amíg van bennünk szusz, de most már babát is vár, nem állhatok a boldogsága útjába. Neki egyszerűen ott a helye, ha jól emlékszem, Theot mondott a lovardában. Ha egy kis gerinc van abban az alakban, akkor kitart a házassági ajánlata melett a visszautasítás ellenére is, és családként nevelik fel a kicsit. Nem fogom sajnálni, hogy az én szerepem ebben a történetben az a változó, amely kiiktatható. Szeretem, és elengedem. Mindezt viszont teljesen felülírja az a tény, hogy amikor megmondtam neki, hogy mi a helyzet, és kértem, hogy lépjen le, megtette ugyan, de nem sokkal később visszajött, és életem legédesebb csókját kaptam tőle. Olyan csókot, amelyre lépni sem tudtam, csak ámultam és bámultam, még csak viszonozni sem tudtam, olyan rövid volt, de akkor most... mi a fene van? Érti azt valaki? Ez az angyal nem csak hogy megbocsájt, tényleg nem érdekli a baba apja... hanem lehetséges lenne, hogy lehet köztünk valami? Aznap ugyan nem, de másnap úgy döntöttem felhívom, nem várok a lőgyakorlatos találkozónkra, hanem meginvitálom a citis bálra. Talán jó alkalom lesz, hogy tisztázzuk a dolgot, de.. minek állítanám ismét kész tények elé? Megtettem a szállodában, van értelme ezt részletezni? Nem biztos, de látni akarom, hallani azt a csilingelő hangot, tudni, hogy nem gyűlölt meg, és nem szánalomból tapasztotta ajkát az enyémre. Miután nem voltam még náluk, és zaklatni sem akarom, csak az általa meghagyott telefonszámon tudom elérni. Rögzítő. Hagyok végül üzenetet, visszahívást kérek, amit nem sokkal később meg is kapok. Felvetem, hogy ha ráér aznap, akkor este összefuthatnánk New Yorkban, és lám, egyenlőre úgy tűnik, belemegy. Egy kis laza, kötetlen buli alkalmat adhat, hogy félretegyünk mindent. Nem is biztos, hogy említeni fogom a szállodában történteket. Igen, ez lesz talán a jó lépés, csak attól félek, ez mind semmivé fog foszlani, amint meglátom azokat a tengerkék szememet. Na majd csak lesz valami. Miután nem szalonbálról van szó, sportosan öltözöm, elegánssal kiegészítve. Zakó, alatta póló, farmer, edzőcipő. A Central park egyik kávézója előtt várom, oda beszéltük meg. Ostoba módon egy csokor margaréta is van nálam.
Kezdőlap 
by 
