Fesztiváli Táncos Kavalkád

Eszem ágában sincs egy egész iskolát veszélybe sodorni. Épp, hogy ellenkezőleg. Szeretném, ha a gyerekeknek nem esne bántódásuk. Alig hiszem el amikor elvállalja a munkát. Egy hatalmas kő esik le a mellkasomról. Úgy érzem, hogy ezzel sokat növekedtek az esélyeim. Jürgen van olyan kitartó, mint én és a tapasztalatai nagy segítséget fognak nyújtani.
-Hálás vagyok érte és nem kell aggódnia az iskola biztonságban van. - Erősítem meg szavaimat. Semmi eshetőségre sem hagyom, hogy ez az ügy világméretűvé fajuljon.
Tudom, hogy nincs oka megbízni bennem mégis megteszi. Ezért hálás vagyok. Bár nem tudom mi vitte rá, hogy megbízzon bennem, de megtette. Az elején és még talán egy kicsit most is, érzem, hogy vannak kételyei velem és a munkával kapcsolatban. Szeretném,ha teljes körűen megbízna bennem, de egyelőre annak is örülök, hogy a magam oldalán tudhatom.
-Rendben, Önnel tartok. Nem igazán néztem eddig körül, hát majd most - Arcomra varázsolok egy halvány mosolyt.

Egyre közelebbről hallatszik a bál muzsikája és a felvonulás résztvevőinek hangos éneklése és kiáltozása. A bál hangulata a tető fokára hágott, kicsik és nagyok mind beilleszkedtek a rendezvény mozaikjába. A nagy színpad körvonalai kezdenek kirajzolódni a fák koronája mögül.
Nem szeretem az ekkora felhajtásokat, de a mai nap van mit megünnepelni. Megismertem az öcsém, egy igazi harcost találtam akivel garantált a győzelem és egyre közeledik a napja mikor mindenért megfizet az a szemétláda.
Ahogy lassan elérjük a színpadot, körülötte italos bódék álldogálnak, előttük kígyózó sor. Ma mindenki lazít és megpróbál felkészülni a továbbiakra, bár tudnám rám mi vár holnap vagy holnapután...

A nő szavatolta, hogy nem fog visszaütni az iskolának az akció. A férfi továbbra is tüzetesen figyelte az idegent válaszadása közben, majd némi hallgatás után arra jutott, hogy szavahihetőnek tartja.
- Nos, rendben, Ms. Navarro. Elvállalom a felkérést.
Freja azt állította, hogy nem találkoztak. Ennek ellenére, a férfi továbbra sem tudta kirázni a fejéből az érzést, hogy a nő végtelenül ismerős. Ráadásul, Jürgenben volt egy érzés, így, röpke fél óra beszélgetés után, hogy a nő valamiért nem bizalmatlanságra okot adó személy. Ami egy kissé naív volt tőle, ezt tudta, hiszen Freja csak a saját elmondása alapján az, akinek mondja magát. Ez pedig a kémkedés és a nemzetközi szervezett bűnözés szférájában, az árnyékok világában, sok hitelességet önmagában nem jelentett. Egy ilyen munkára megbízható összekötő kellett volna összehozza őket. Ilyen szmpontból a férfi vékony jégen járt, amikor rábólintott arra, hogy a nőnek fog dolgozni.
Jürgen körbenézett.
- A pontos részletek megbeszélését egy kicsit későbbre kéne halasszuk. Most meg kéne keresnem két diákot, akiket rám bíztak. Ha gondolja, tartson velem. Végső soron érdemes élvezni ezt a fesztivált, ha már itt van. És végül is... - A férfi kereste a szavakat. - ... Egy klubba tartozunk, miért ne tarthatna velünk?
Jürgen tudta, nem logikus bármilyen mutánst a gyerekek közelébe vinni, hiszen nem tudni, kivel hozza össze a sors, egy mutáns képessége és személyisége is lehet labilis, veszélyes. Ám valami megmagyarázhatatlan módon az északinak volt egy olyan ösztönszerű érzése, hogy a nő nem fog bajt okozni. Nem tudta, mire alapozta ezt az érzést, szóval egyelőre ráakasztotta a mutánsok összetartásának bélyegét. Mindenesetre ő intett és hacsak a nő nem akart elmenni és elköszönni - amit ebben az esetben megvárt és viszonzott - akkor vele vagy nélküle elindult arra, amerre a tömegből a színpadra lehetett jutni.

Türelmetlenségem lesz a vesztem és persze értem, hogy nem bízik bennem. Egyedül csak én tudhatom mennyire sürget az idő. Bosszúra szomjazok és nem mellesleg a személyes érdekeken kívül a mutánsok biztonságát is a magam vállán cipelem. Úgy érzem valakinek emellett is ki kell állnia. Rengeteg fiatal van akik csak épp hogy belecsöppentek ebbe a nem éppen szokványos világba. Üldözöttekké lettek márpedig nem tettek semmit ami törvénybe ütközne, csupán megszülettek és kaptak egy adottságot amit sokan nem értenek és félnek.
A képességemet nem félek megmutatni egy társamnak, emberek előtt rejtve tartom, de nincsenek látótávolságon belül és így egy apró lökés hullámmal előhívom. Nem feltűnő, alig hívtam elő és a hatása sem eget meresztő, csak egy bemutató és nem több. Persze meglepődöm a testvérem képességén. Tudtam róla, hogy mutáns, de a képességéről semmit. Valamiféle pajzsa van vagy nem is tudom minek kellene néznem, de a képességem ebben a dózisban hatástalan ellene. Érdekesen figyelem fénylő bőrét majd visszahívom a ködöt, hogy újra kitöltse a testem. Tehát míg az én képességem elveszi az emberi érzékeket az övé védelmezi azt. Mint két ellentét.
A bizalmi kérdésre azt hiszem egyikőnk se tud nagyon mit mondani. Nekem kell bizonyítanom, hogy megbízhat bennem, de teljességgel én se tudok megbízni benne, főleg azután, hogy ennyire ideges lett a mutáns kérdés miatt.
-Igen, igaza van, nekem kell bizonyítanom, hogy megbízhat bennem. Ahogy mondja, egy klubba tartozunk. Utána néztem annak, hogy hol lakik jelenleg és mit csinál, természetesen megértem, hogy felelősséggel tartozik a gyerekekért kik a suliban tanulnak és semmi esetre se sodornám veszélybe azokat a gyerekeket és ott élőket. Ha elvállalja garantálni fogom, hogy ez az egész nem fog kihatni az iskolára. - Természetesen eszem ágában sincs veszélyt hozni ártatlan gyerekekre hisz pont az az egyik célom, hogy megóvjam őket. És az első lépést azzal tehetem meg ha a férjemet megölöm és a kísérleti laborját a Földdel teszem egyelővé, de ehhez szükségem van Jürgen-re.
-Biztos, hogy nem találkoztunk még ezelőtt. - Mondom komolyan, de észre veszem rajta, hogy figyel. Ahogy megláttam elsőnek nem az aktájában levő kép jutott eszembe és nem ezért ismertem fel, valahogy már ismerősnek tűnt, fura dolog ez, de azt hiszem a számára is ismerős vagyok, de nem tudja honnan. Elmondanám neki amire rájöttem, de azt hiszem most neki is és nekem is sok lenne egyszerre, mellesleg a munka fontosabb. Amúgy se igazán tudom előre megjósolni, hogy hinne-e nekem ezzel a családos sztorival kapcsolatban. Ezt egy időre még jegelnem kell.

Jürgen érezte a nő felől a türelmetlenséget. Mégis mit akar? Feltűnt a semmiből és belerángat ebbe az ügyletbe sebtében. Mit gondolt, mi lesz, gondolkodás nélkül beleugrom?
Kérésére, hogy a nő mutassa meg képességét, majdnem vállvonásal egyenlő módon válasszolt. Az, amit mondott arról, hogy bizonyítékai voltak Jürgen képességéről, nem nyugtatták meg a férfit, épp ellenkezőleg. Hát ez a nő aztán rohadtul tud bizalmat építeni, az egyszer biztos...
Amikor a képesség prezentálására került a sor, egy pár pillanatnyi szünet után váratlanul sötét, gomolygó felhő tört elő Freja körül, mintha nyúlós, sötét, ragadós füst lenne és szinte gondolatra adott parancsra csapott előre, elérve Jürgent. A férfi nem is tudott időben hátralépni... Ekkor azonban arcán, bőrén mindenhol, hirtelen felemelt kézfején sárgán felvillant saját képessége. A védelmi hullám úgy izzott fel a bőrén, ahol a füst részecskéi becsapódtak, mint valami eddig láthatatlan, sárga plazmából álló pajzs. A férfi hátralépett, ám a támadás, ami így is elkerülte, rövidesen szétoszlott. Jürgen egy pillanatig állt sárgán ragyogó bőrrel, majd a hatás lassan elhalványult és kialudt.

A nő a bizalmi kérdésre egy rövidzárlattal válaszolt. A férfi csak csóválta a fejét.
- Ön keresett meg, Ön kéri a segítségem, Ön bizonyítsa, hogy bízhatok magában. Kezdjük azzal, hogy... Úgy tűnik egy klubba tartozunk - mondta a férfi egy pillanat habozás után. - Ez már egy jó pont. Azonban ha mindent kiderített rólam, tudnia kell, hogy most hol lakom, és kikhez tartozom. Ahol vagyok, ott felelősséggel tartozom másokért. Tudnom kell, hogy nem hozok bajt a fejükre. Freja Navarro. Hm. - A férfi végigpillantott a nőn. Kicsit oldalt billentette a fejét. Megint elfogta az az érzés, hogy milyen ismerős ez az ismeretlen idegen. - A neve eddig nem ismerős, de... Biztos benne, hogy nem találkoztunk már valahol?

Szerintem eléggé túlrészleteztem a mondanivalómat. Elmeséltem mindent ami segíthet abban, hogy megértse a dolgokat. Kissé türelmetlen vagyok, a célegyenesbe érkeztünk és igen nehezemre esik a tempón csökkenteni és talán több, mint túlzás ahogy nekirontok azzal, hogy tusom Ő is mutáns. Azt mégse mondhatom neki, hogy ne haragudjon meg, de biztos forrásból tudom, hogy az mivel a testvérem és nyomoztam maga után nem is keveset. Egy leendő partnernek nem így kell bevágódni. Talán egy kicsit valóban nyersen fogalmaztam és ömlesztve elmondtam mindent. Utólag persze könnyű gondolkodni, hogy hogy lett volna jobb, de mindegy, elmondtam és kész.
A reakciójára nem számítottam, karon ragadott és egy fához rántott. Természetesen számítanom kellett volna erre is, de tudtommal nem volt senki a környéken és nem is beszéltem hangosan, hogy kitudódjon a titka. Magam miatt nem aggódom, ha le is leplezem magam majd megoldom, de nem gondoltam volna, hogy az öcsém ennyire fél a nyilvánosságtól, vajon érte már valami ami miatt ennyire óvatos? Ha itt végeztem ennek utána nézek.
-Nem kell beismernie semmit, tudok amit tudok és épp elég bizonyítékom van arra, hogy micsoda maga. Nem cirkuszi bűvész vagyok, hogy mutogassam a képességemet, de ha magának ez kell hát rendben van, előre szólok, hogy a közelébe sem lesz a kellemes pillanatoknak. - Pár másodpercig vártam majd szabadjára engedtem a ködöt ami csak épp, hogy hozzá ért a férfihoz, de épp elég volt ennyi is, hogy elveszítse látását és hallás pár másodpercre majd újra visszanyerje ahogy a ködöt ismét magamba temettem.
-Voala! A nevem Freja Navarro. Azt, hogy bízhat bennem még nem tudom garantálni, egyelőre inkább az kérdéses, hogy én bízhatok-e magában. - Tekintek a kezeimet szorító karokra és a vad tekintetre ami belőle sugárzik. A nevemet direkt a volt férjem nevével toldottam, semmi eshetőségre se szeretném felfedni ki vagyok, ez munka és nem családi összejövetel.

A nő hosszan beszélt. Jürgen többször odakapta a fejét és arca meg-megrándult a részleteket hallva. Ha másért nem, már csak azért is beszélnem kell ezzel a nővel, hogy egyeztessük, amit tudunk. Tehát tud a mutánsokról. Oké... Végül is, tudhat, ha a férje... De honnan tudta, hogy kik... Aztán a nő arra tért, hogy ő is tesztalannyá vált. Nem kellett sokat szorozni, hogy kiderüljön, miért. Hogy... Még egy mutáns? Akkor mit tudhat még?... Aztán Freja egyenesen nekirohant Jürgennek azzal, hogy tudja, Jürgen kicsoda. Szerencsére sikerült kikanyarodniuk eddigre a tömegből és a sátrak, kordonok mögött a parknak pont egy elhagyatottabb részére kerültek, amit minden oldalon szervezői és eladói sátrak vettek körül, tehát más nem tudott ide bejutni. Ahogy a nő közölte Jürgennel, hogy tudja, hogy mutáns, a férfi újra felkaőta a fejét, szemei elkerekedtek, a nőhöz fortdult, elkapta a karját és egy fa takarásába rántotta. Jobbra-balra körbepilantott.
- Mit beszél? Mégis... Micsoda? Először is, honnan gondolja ezt az információt? Nem mintha beismernék bármit is abból, amit mondott. Másodszor pedig... Hogy Ön mutáns? Ön jött hozzám először, tehát, hogy meggyőződhessek arról, hogy igaz, amit mond... Parancsoljon, mutassa meg, mire képes.
A férfi újra jobbra és balra nézett, majd újra a nőre.
- Mit is mondott, ki is maga? A teljes nevét nem hallottam. Honnan jött? Honnan tudjam, hogy bízhatok magában?
A közben újra a kavalkád hangjai kezdtek átszűrődni a fák között, tőlük pár száz méterre haladt el a menet. Jobb lenne lassan megkeresni a srácokat.

Ahogy kiérünk a Central Park csendes fás övezetébe rögtön bele is kezdek a magyarázkodásba. Egyelőre csak annyit mondok ami éppen nem árul még el semmit, de felkeltheti az érdeklődését. A sűrűjébe csak akkor vagyok hajlandó belemenni amikor már rábólint úgy ahogy a munkára, feleslegesen nem jártatom a szám és avatok be plusz embert a titkaimba és a munkámba.
A testvérem lenyomozása nem volt piskóta, az aktájának megszerzése nem volt bonyolult, de nem is volt olyan egyszerű. Frank szavaival élve: Az egyszerű feladat gyanús feladat! Igaza is van, volt már rá példa, hogy követtünk egy informátorunkat aki nem vette komolyan a szabályainkat és hamar nyomra is bukkantunk, de kiderült, hogy a barátocskánk nem is olyan tudatlan, mint gondoltuk, hónapokig rossz nyomon jártunk és az orrunknál fogva vezetett minket, így hát most már sokkal körültekintőbbek vagyunk és minden egyes nyomot addig vizsgálunk míg ki nem derül a hitelessége. Többször már nem szeretnénk hibát ejteni.
-Ha eljutunk a megegyezésig természetesen mindent elmondok. - Bólintok egy aprót a férfinak. A Parkot mintha direkt kiürítették volna, egyedül a madarak dallama az ami beleszól beszélgetésünkbe.
-Tulajdonképpen amire kérném önt az nem csak nyomolvasás, vagyis pontosítva nem is igazán ez lenne a feladata. Nyomolvasóim vannak, az Ön feladata lenne utána járni a dolgoknak és mivel nem szeretek elhallgatni semmit így azt is elmondom, hogy bizony talán szabályok áthágásával is járna egy-egy megbízatás. Kötelességem ezt a részletet is közölni. Amire kérem nem egy szokványos munka. - Próbáltam úgy összefoglalni, hogy egyelőre még nem mondjak el mindent. Se igent se nemet nem mondott ami egész jó jel. Mikor megkaptam a nevét bizakodó voltam, de mikor kiderült, hogy rokonok vagyunk még inkább kezdtem bízni abban, hogy ezúttal tényleg jó emberre akadtam.
-A feladata egyszerű lesz, mindig közölni fogom mikor van szükségem Önre és természetéből adódó és kitanult tehetségére. A pénz nem számít, mivel a munka szabálysértő is lehet így természetesen maga szabhatja meg az összeget amiért elvállalná a munkát, de ne szaladjunk ennyire előre. A munka a maga képességeinek megfelelő és biztos vagyok, hogy helytállna. A volt férjemről van szó. Fiatal voltam mikor hozzá mentem feleségül. Fogalmam se volt mitől olyan vagyonos és magas státuszú. Nem is nagyon gondolkodtam rajta ám egy nap az ingatlanunk alagsorában mélyen a föld alatt felfedeztem egy laboratóriumot. Első ránézésre egy egyszerű labor volt, de ketrecek helyezkedtek el benne, mintha egy börtön lett volna. És ami még megrázóbb volt az az, hogy embereket vagyis mutánsokat tartott fogságban és genetikai vizsgálatokat végzett rajtuk, nem egyszerű vérminta vagy hasonlók, élve metszette fel egy férfi mellkasát, mert kíváncsi volt, hogy testi regenerációja mennyi időn belül rakja rendbe a sérült szöveteket. Egy őrült fickóról beszélünk. Mikor megtudtam a kis titkát akkor már terhes voltam a lányommal. Azt terveztem amint elég idős lesz a pici lelépünk onnan, de nem sikerült. A férjem rá jött, hogy egy vagyok kísérleti nyulai közül és bezárt, a lányomat pedig elvitte magával és egy éve, hogy keresem őket. Bosszút akarok állni azon a rohadékon minden egyes gyermek és felnőtt haláláért és persze a lányomat is vissza akarom kapni, még csak 4 éves. Most már tudja, hogyan is állunk és kérem kíméljen meg attól, hogy tagadja azt ami valójában, mert tudom, hogy mutáns maga is. Ha elvállalja akkor tudja, hogy mit kérek öntől. megakarom találni a volt férjem és tudom, hogy maga képes lenne a közelébe juttatni ha rábukkanunk. Szükségem lenne az Ön tapasztalataira. Mit mond? - Fújom ki magam és valamelyest jobban érzem magam ahogy a végére értem mondandómnak. Remélem elvállalja, nem csak szükségem van a segítségére, de szeretném megismerni, elvégre is, testvérek volnánk vagy mi.

A nő továbbra is magabiztosan folytatta, és Jürgennek nem volt ellenére, amit hallott. Séta közben a másik arcát figyelte, és egyszerre töprengett azon, miért ilyen ismerős ez az idegen, valamint azon, hogy valószínűleg a nő a titkosszolgálati szálakon keresztül jutott el hozzá, ami azt jelentette, hogy kiugrott elit kémként kereste meg és nem mutánsként. Ez jó. És különben is, kevés profi munkában volt részem mostanában. Nem hiányzik az agyatlan kaland, de nem lenne rossz egy kis mellékes a tanári pozíció mellett. A business még nem indult be annyira, mint kéne. És hát, minden pénz számít. Még ha van, akkor is. A nő a nyomolvasói képességeket említette és Jürgen egy kicsit felhúzta az egyik szemöldökét. Komolyan bólintott.
- Ha megegyezünk abban, hogy együtt dolgozunk, akkor a részleteket természetesen át kell beszélnünk minden mélységben. - mondta a férfi nyugodtan, miközben feltűnésmentesen körbepillantott, rutinszerűen ellenőrizve a környezetét. A tomboló kavalkádban senki nem figyelt rájuk, annyira láthatatlanok voltak, mintha egy erdő közepén sétálnának. Az északi nem nézett a nő felé, előre pillantott, amikor folytatta.
- Mindenesetre, néhány dolgot tisztázzunk. Nem teljesen értem, mire gondol, de ha a nyomolvasói feladatok érdeklik, nos, otthonosan mozgok a vadonban, ilyen operációk nem jelentenek gondot, ám azon felül, hogy hónapokig a vadonban mozogjunk, valamint, hogy egy zárt keretű operációt bonyolítsunk le, mondjuk... Túszok kiszabadítása, például, nos ezen felül kifejezetten nyomkeresői feladatok nem annyira illenek a profilomba. Ha ilyenre van szüksége, akkor most mondom, hogy kellene még egy ember. Nem tudom, hova akar vinni, de akkor helyi kéne, aki megbízható. A humint sosem volt elsődlegesen az én asztalom, megvannak a kontaktjaim, mondjuk, mert volt bőven ilyen feladatom is, de kell olyan ember, aki be van épülve a helyi társadalomba is és a helyi környezetben is eligazodik, tehát... Nyomkereső.
A férfi nem beszélt túl hangosan. Nem suttogott és nem is fogta nagyon vissza a hangját, épp csak a nem feltűnő, nem harsogó társalgási hangerővel beszélt. A nőre pillantott.
- Alapvetően milyen természetű operációra gondolt? Mi az objektíva, mekkora a keret, mekkora a csapat, pontosan mit kéne csináljak?
A menet e közben áthaladt a park első fái között, és mindehol több ezres nézőközönség éljenzett a kordonok mögött. Jürgen nyitva tartotta a szemét, mind a rá bízott tizenéveseket keresve, mind a veszélyeket, és azt is figyelte, merre halad a felvonulás és hogy juthat el céljához, a New York By Night színpadhoz.

A kés csupán önvédelem a részemről, de talán épp annyira felesleges. mint amennyire ezt az utcabált tartom. Nem fog lelőni, ebben biztos vagyok, a civilek szeme láttára aligha húzná meg a ravaszt, ám nem szabad kockáztatnom és nem is teszem, megtanultam már, hogy egy perc habozás is életekbe kerülhet. Látom a tekintetében, hogy gondolkodik, így hogy némi időt adtunk egymásnak a válaszok keresésére van időm szemügyre venni. Apró hasonlóság van köztünk, a külsőnk nem igazán egyezik, de nem is vagyunk édes testvérek. Ám a fizikumunk, az észjárásunk és az, hogy mennyire is vagyunk tisztában egyes dolgokkal nagyon is hasonló, valahol mégiscsak rokonok vagyunk és ha máson nem is, de ezen látszik.
Nem tudom igazából, hogy lelőne-e, egyedül a megérzésem sugallja azt, hogy nem fogja megtenni. Én biztosan nem sebzem meg, bár én tudom, hogy ki áll előttem míg neki csak a találgatás marad.

A tömeg egész hirtelen indult újra útnak. Az elefánt hatalmas talpaival újra az utat taposta és látszott rajta a megkönnyebbülés érzése, hogy nem kell egy helyben toporzékolnia. A táncosok is felengedtek kezdeti feszültségükből és ismét magukra varázsolták a levakarhatatlan vigyort amit csak egy művész képes magára festeni. A Nap játszadozott fényével és hol árnyák vetődött a táncosokra, hol ragyogó fénysugár. Mi ketten azonban, mint két kiállított emlékmű meg se moccantunk. Ez a bizalmatlanság befészkelte magát közénk. Aztán egy varázsütésre a fegyver többé nem feszült a gyomromnak és én is visszaraktam a kést. A Central park felé intett én pedig utána indultam. Amit kér valóban jogos, el kell valamelyest magyaráznom mit kérnék és, hogy miért. magamról fontos információkat nem adok ki. Annyit mondok csupán mi szükséges.
-Mint említettem egy szervezethez sem tartozom és nem azért jöttem, hogy felkutassam magát majd elhurcoljam kihallgatni esetleg valami más. A nevem Freja. És egyik informátoromtól kaptam meg az ön nevét. Szerinte magára van szükségem, mert jó nyomolvasó és nem az a fajta aki könnyen feladja. - Kezdek bele. A folytatás már kicsit talán húzósabb, mivel iskolai tanár van erkölcse és fogalmam sincs meddig képes elmenni, hogy esetleg szabályt szegve is véghez vinné-e a feladatot.
-Tulajdonképpen nagy szükségem lenne a segítségére és képes vagyok ezt rendes összeggel megfizetni. - Arra, hogy mennyire törvénysértő akadályokba botolhat még nem közlöm, előbb a reakciója érdekelne.

A Central park fái méterekkel fölénk nyúlnak, a nap sugarai a zöld színnek számos árnyalatát mutatja meg. Káprázatos a növényvilág és ezerszer hangulatosabb, mint a zsúfolt utca. A zene és a hangos nevetések idáig is elhallatszódnak, a táncosok bizonyára visszanyerték terüket és tovább szórakoztatják a népet. Örülök, hogy nem ott kellett beszámolnom kérésemről, a zaj, az emberek sokasága igazán zavaróan hat. Egyszerűen nem bírom az ilyen mulatságokat. Erről leginkább volt férjem tehet az a gyalázatos szemét.

Jürgen enyhe nyomást érzett a gyomra tájékán. Nem kellett odanézzen, hogy kitalálja, a nő szintén fegyvert fogott rá. A szavai nyugodtak voltak, világosak, határozottak és következetesek. Honnan a fenéből olyan ismerős ez a nő?
A férfi a másik szemébe nézett, mélyen, gondolkodóan. Másodpercekig nem válasszolt, csak figyelt, olvasva az idegen jeleit. Mind a ketten rendületlenül álltak, farkasszemet nézve egymással.
Az északi oldalt sandított. A két gyereket továbbra sem látta. És ez a nő pont most találta meg, pont itt. Egy ismeretlen folt volt, egy eddig felfedezetlen változó. Barát vagy ellenség? A férfinek ötlete sem volt.

A tömeg végre elindult. A konfettieső ezer színben vibrált az őszi napfényben, a felhőkarcolók üveg falairól meleg, sárga sugarak csillogtak. Világos kék, derült ég borult az őszi fesztiválban tobzódó New York fölé. Az ötödik sugárúton két ember állt csak halálosan komolyan egymással szemben. Az északi és az ismeretlen nő.
Jürgen leengedte fegyvert tartó jobbját és elfordult a Central Park felé. Intett a fejével a nőnek, hogy kövesse.
- Azt hiszem, még egyszer meg kell kérnem, hogy világosítson fel, ki Ön és miért keres. Hallgatom.
Ha a nő elindult vele együtt, akkor lépésben haladtak az elefántok, lovak, emberek tömegében. Jürgen oldalt pillantott. A nő magas volt, talán öt centivel volt csak alacsonyabb nála. Kifejezetten csinos volt, hosszú lábai és atlétikus tagjai jó fizikumról árulkodtak, a járásában pedig ott volt a rendszeres edzés nyoma. A férfi meg volt győződve róla, hogy a sötét szemű idegen több vihart megélt már, talpraesettség, harcedzettség és profizmus lengte körül.

A hullámzó tömeg ekkor elsodorta őket az ötödik sugárút végéig, és kinyílt a világ. A park fái arany-barna őszi pompába borultak, a napfényben csillogó felhőkarcolók vonulata pedig, mint mesterséges üveghegyek vették körbe a parkot, továbbszaladva a horizont felé. A Central Park roppant méretével hirtelen bontakozott ki előttük.

A tömeg egyre csak torlódott míg egyetlen egy talpalatnyi föld sem maradt. Erről egyik magyar barátom jut eszembe aki felolvasott nekem egy hazájában híres író művéből.

"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy Úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat megfogja dönteni."

Most is ez a helyzet, csak egy apró kis remény foszlány van, de éppen elég a számomra. Éppen elég ahhoz, hogy megnyerjem a bizalmát és a segítségemre legyen. A táncosok számára is épp úgy kezd nagyon zavaróvá válni a zsúfoltság. nem csak a menet nem halad, de a levegős e áramlik. Az izzadt táncosok és a nagytestű állatok együttes szag vegyületei kezdik bántani a szaglásom. Az elefántokat sajnálom. Benyomorgatták őket egy emberekkel teli zsúfolt is utcaszakaszba, hogy parádézzanak vagy csupán kellékek legyenek az emberke kedvének. Az elefánt simogatás után benyomorgat a tömeg egy zsákutcába, mellettem is mögöttem is ember áll és előttem is, de aki előttem áll az már bizony felkelti az érdeklődésem. Ha hinnék az ilyesmikben, mint a sors, a csillagok állása, horoszkóp vagy a jóslás akkor mondanám, hogy bizony ezt a sors hozta így, hogy véletlenül se legyen esélye megszöknie az öcsémnek.
-Ahogy mondja. - A tömeg és a szűk hely is zavar, egyedül ami jó ebben az egészben, hogy Jürgen szem előtt van, annyira nem lenne kedvem ismételten kutatni utána és kivárni a megfelelő pillanatot a beszélgetéshez, vagy itt és most vagy inkább sose.
Figyelem a tömeget és ekkor érzem meg gyomortájékon a fegyver cső összeismerhetetlen érzését. Most komolyan fegyvert fog rám? Ő? Hát ez még viccnek is rossz, mit akar? lelő a tömeg kellős közepén? Bátor dolog lenne, de gyerek kezébe nem való a fegyver.
Amíg elsorolja a feltevéseit, amik igazán mulatságosak, éppen elég időt ad ahhoz, hogy észrevétlenül előrántsam a késem és a gyomrának szegezzem. Apró szúrást érezhet ami jelzi, hogy egy rossz mozdulat és volt gyomor nincs gyomor. Semmi eshetőségre se szeretném nyársra húzni az öcsém, de ha így folytatjuk nagyon nem leszünk jóban.
-Nos az FBI nyugodtan felszarvazhatja magát oda ahová gondolom. CIA meg annyit ér mit kis gyerek nyalókával a fekete piacon. A KGB-ről jobb szót nem ejteni. - A feltételezései kicsit azért valahol poénosak, már úgy értem az én szemszögemből aki tudom, hogy nem vagyok egyik sem. Érdekes érzés a testvéremmel szemben állni és még furább, hogy Ő egy fegyvert míg én egy kést nyomok a gyomrának, hát nem fő a testvéri szeretet?
-Csak beszélni akarok Önnel, egyszerűen ennyi, de ha gondolja egymás torkának is eshetünk több civil előtt akik között gyermekek is vannak, maga választ. - Adom át neki a választás jogát, bárhogy jön is ki a dolog nem fogom bántani.

Jürgen tehát ott állt a furcsán ismerős, ám egyébként teljesen idegen, magas, barna hajú és sötét szemű nő előtt, aki valahogy megintcsak megtalálta a tömegben és ötlete sem volt, hogy ki lehetett. A nő, aki svédül válaszolt a francia beszédre, és aki most pedig barátságosan paskolta az elefánt ormányát, ott állt vele szemben, mint egy hatalmas kérdőjel Jürgen lelki szemei előtt. A férfi körbepillantott. A menet még mindig állt, és egyre csak sűrűsödött a torlódó tömeg. A magyar huszárok lepattantak a lovaikról valamiért, és a férfi megpillantotta az emberek közötti pillanatnyi résben Zoey-t és Travis-t, ahogy valami szivarfélét élveznek a kordonnál, és a lány néhány közelálló srácnak mondott épp valamit, majd Travis felé intett.
A konfettieső szakadatlanul hullott az utcalámpák póznáiról, káosszá növelve a kavalkádot. Az elefántok harsányan trombitáltak és a franciák táncoltak a németekkel. A nigériaiak és a japánok egymást harsogták túl. Az ötödik sugárút vége felé jártak, már csak pár sarokra voltak a Central Parktól. Láthatatlanok voltak a körülöttük tobzódó ünnepélyben.

Az idegen nő elfogadta a bort, miután az elefánttal barátkozott, és belekortyolt.
-Köszönöm! Nem gondolja, hogy lassan kezd igen szűk lenni ez az utca szakasz? - fordult körbe.
- Igen. Szűk és nagy a tömeg, amiben bárki eltűnhet - válaszolta Jürgen, ahogy .22-esét a nő gyomrának nyomta. Miután bal kezével átadta az üveget és ezzel szemmagasságban lefoglalta az idegent, jobb kezével feltűnésmentesen húzta elő a fegyvert. A tömeg fél lépésnél is közelebb sodorta őket, tehát pont kettejük között volt a fegyver, amit más nem vett észre.
- Ki maga és miért keres? Adok tíz másodpercet, hogy adjon valamielfogadható magyarázatot. FBI? Nem, egy FBI ügynöknek nem kell tudnia svédül. CIA, az valószínűbb. Vagy valaki más küldte? Ha azt mondja, KGB, itt helyben gyomron lövöm.
A férfi eközben fél szemével a fiatalok felé pillantott. Azt még elscsípte, hogy a magyarok valami Törkölypálinka feliratú üveget nyomnak Travis kezébe, ám ekkor egy elefánt került közéjük és a férfi elvesztette őket szem elől.

Bármennyire is kezdtem már úgy érezni, hogy terhes ez a mulatság mégis mosolyogtam és elfogadtam a felém kínált italokat. Minden egyes táncossal táncoltam ameddig úgy éreztem, hogy ez még épp egészséges mulatozás, majd ahogy már elfáradtam és újra kezdett nyomasztani a tudat, hogy a tulajdon testvérem túl járt az eszemen fogtam és kiálltam a kavalkádból. Ahogy az rendjén megy, a táncok és a mulatozás nélkülem is zajlott tovább.
Alap tulajdonságom, hogy soha nem adom fel, ezt nyilván nem apámtól örökölhettem, mert Ő egész könnyen feladott dolgokat még mielőtt az elkezdődhetett volna.
Azért jöttem ide, hogy találkozzam Jürgennel, azzal a személlyel aki a segítségemre lehet és bármekkora akadályt is gördít elém a sors nem fogom feladni.
A táncosok útján kívül már csak a szokásos bazárok voltak, bár vásárlók híján szenvedtek hisz mindenki a kavalkád közepén mulatott. A táncosok italkínálatai jobban vonzották a mulatozókat, inkább kóstolgatták a nemzetek italait, mint pénzüket költötték egy-egy kis szuvenírre. A magam részéről is hasonlóan érzek, sose tartottam értelmesnek az apróságok vásárlását, az emlékeim a fejemben vannak és egy-egy tárgy nem fogja visszahozni amit elfelejtek, ha egy emlék törlődik az nem hiába teszi azt,, ez az én véleményem, de persze mindenki úgy tesz ahogy azt jónak látja.
Egy jó vodka-martini lehajtása után ismét visszatér az a zavaró gondolat, hogy csak vesztegetem itt az időmet mikor már rég a tettek mezejére kellene lépnem.
-Nyugalom Freja, itt az egész nap és nem fogod szem elől téveszteni, ahhoz te túl jó vagy! - Biztatom magam és miközben a szememmel a mulatozó testvérem figyelem az is feltűnik, hogy a táncosok sora valahogy egyre sűrűbb és levegőtlenebb. Egy elefántot is megpillantok és gyermeki énem a felszínre tőr. Imádom ezeket a hatalmas állatokat, olyan gyengéden képesek kivenni az ember kezéből a mogyorót, de mégis képesek olyan hatalmas pusztítást végezni, hogy mi azt egyszerű emberek el se tudjuk képzelni. Ezek az állatok tiszteletet érdemelnek, de sajnos nem igen kapnak. Testvérem szintén az elefántnál téblábolt, de Ő inkább az állat gazdájával foglalkozott. A nagy, testes, szürke állat az ormányát emelte felém én pedig óvatosan, nehogy megijesszem megérintettem a puha kis "kezet". Elmosolyodtam mikor az állat egy boldog horkantással válaszolt. Végül kacagásban törtem ki mikor a hajammal kezdett játszadozni és szanaszéjjel fújogatta és ezzel rendesen összekócolta.
Hogy-hogy nem, de valahogy annyira összetorlódtak a nemzetek táncosai, képviselői, hogy saját koreográfiájukat is megváltoztatták csak, hogy ne kelljen egy helyben állni a hirtelen kialakult dugó miatt. Szegény szürke barátomat sajnáltam amiért egy helyben kell toporzékolni ennyi kis egér között.
-Nyugodj meg barátom, nincs semmi baj. - Simogattam meg ormányát majd ahogy a táncosok összetolódtak valahogy zsákutcába kerültem és előttem a kilátást tulajdon öcsém takarta.
Zavart mosolya engem is mosolyra késztetett, igaz, hogy azt kértem sodorjon össze a sors vele a mai nap még egyszer, nem ilyen szituációra értettem. A felém nyújtott boros üveget elfogadtam és egy nagy kortyot ittam belőle.
-Köszönöm! Nem gondolja, hogy lassan kezd igen szűk lenni ez az utca szakasz? - Fordultam körbe, de bármerre is néztem nem láttam mát csak tehetetlen tömeget és idétlenül táncoló maskarás embereket. Gondolom ez nem volt benne a szervezésben.

Jürgen a győzelem felé vonuló forradalmár franciákkal egymás vállát átkarolva és énekelve haladt a Central Park felé. Miután elkezdett kialakulni előttük egy fennakadás, egymásba kezdtek torlódni a csoportok, és a szingapúriak elefántja egyre közelebb került hozzájuk. A dudákon játszó skótok felfejlődtek a franciák közé. A férfi észrevette, hogy Travis és Zoey kisurran az oldalfal felé, ám nem követte az összefonódó párost, hiszen bőven volt gyakorlata abban, hogy tudja, az emberek hol vannak, nem kellett állandóan az orra előtt tartania a két fiatalt, és hagyta, hogy legyenek szabadok, hiszen ha már csak felnőtt őrizettel elngedték el őket, az volt az utolsó, amire szükségük volt, hogy egyetlen szabadnapjukon egy tanár lihegjen állandóan a nyakukban. Azért jöttem ide, azért harcolok ezért az iskoláért, hogy a fiatalok fiatalok lehessenek, hogy az emberek ne veszítsék el az emberiességüket.

A torlódás közepette a napóleon-forma hölgy lován Jürgen mellé ért, amit a férfi úgy vett észre, hogy valaki lapogatja a feje búbját, majd egy szablya lapja csúszott az álla alá, hogy a mellkasánál fogva valaki közelebb húzza magához. Jürgen megfordult és a nő lehajolt, hogy egy gyors csókot hintsen a homlokára, majd kezébe nyomjon egy üveg bort. Miután felemelték és koccintottak, mind a ketten nevetésben törtek ki. Ekkor teljesen megállt előttük a sor, beragadtak a dugóba és egyre jobban betorlódtak a következő csoportok a franciák közé. A skótok máris dudával kontráztak a franciák énekére, és valahonnan megintcsak előkerültek a nigériai dobosok. A magyar huszárcsapat beékelődött a francia hölgy mellé, és az indonéziai elefánt nyakában ülő lányok virágokat dobáltak a tömegbe. Valahonnan démonmaszkos szamurájnak öltözött japánok kerültek elő, akik szerepükból kiesve, ugrabugrálva táncoltak a francia-skót kompozícióra, amit a nigériaiak improvizált dobszólammal követtek. Jürgen pozicionálta magát a Travis és Zoey által választott kordonnal átellenes oldalra, úgy, hogy észrevette volna, ha a fiatalok elmozdulnak, de fizikailag nem látott folyatamosan rájuk – A helyzetben lehetséges legnagyobb diszkréció érdekében. Azonban abban a pillanatban, hogy visszafordult a francia hölgy felé, teljesen meglepődött. Az előbb látott barna hajú nő – aki egyébként, svédül kiáltott utána, nyugtalanító módn – állt előtte, akivel újra összesodorta a tömeg. Jürgen se jobbra, se balra nem tudott elmozdulni, szóval csak elengedett egy feszültségoldó mosolyt és barátságosan nyújtotta a nő felé a boros üveget.

Már eleve gyomorgörcsöm volt akkor mikor az aktájának egy része a kezembe került. A neve alapján is gyanús volt a számomra ám az még nem ígért sok mindent hisz a világban számtalan Stark vezetéknevű ember élhet, de még is volt egy sejtésem, hogy ez nem lehet egy fatális nagy véletlen. Az aktát is remegő kézzel nyitottam fel és az adatok alapján már lehetett a testvérem, a név és minden más is összefüggött, nem véletlen egybeesés, Ő az öcsém. Ám a magam részéről ezt nem is tudom hogyan kezelni. Azt hittem azzal, hogy anyám meghalt minden rokonom eltávozott, anyámnak nem volt senkije, a szülei még gyerekkorában elhunytak torokgyíkban ahogy két kisöccse is. Az apám meg hát úgy élt a szemeim előtt aki cserben hagyott engem és meghalt, hisz nem létezett a számomra. Sose ismertem és talán vágytam rá, hogy megismerjem hamar elfojtottam ezt az érzést. Testvéreim nem születtek így nem csoda ha azt hittem egyedül maradtam, de sose bántam végül is, ám ahogy Jürgen neve felbukkant valahogy mégis úgy éreztem kizárt, hogy nincs valahol rokonom. Apám is az a fajta ember volt aki házról házra járt, azt se zárnám ki, hogy bizony vannak még kettőnkön kívül is a világ talán egy legmesszibb csücskében is. Ám bármennyire is szeretném megismerni az öcsémet nem felejthetem el az igazi célom, azért kaptam ezt a nevet, mert Jürgen tudhat valamit ami segíthet. Nekem az elsődleges célom, hogy megtaláljam azt a rohadékot és megfizessek neki azért amit elkövetett ellenem. A családi drámázás ráér a probléma megoldása után is. Az igazi harcost sosem a személyes bosszúja irányítja, nekem ezért pont megfelel ha áll harcos vagyok.
A táncosok tömege elrejti a szemem elől a célpontom, de hamar ráakadok ismét. Karakteres arca és vonásai hasonlóak az enyémhez, de kétség sem fér hozzá, hogy a mocsok apánk képviseltette magát nála. Az apámról van egy fiatal kori kép, még anyám hagyta rám a kevéske örökség része volt ami megmaradt, mintha az apámat látnám. Azok a szemek..na igen, arra csak annyit mondhatok, hogy igen jóképűvé teszik az öcsém.
Megszólítom, de csak franciául kapok választ...cseles, kétség sem fér hozzá, hogy testvérek vagyunk, ám én se ma bújtam ki a tojáshéjból.
-Tyvärr! -Kértem elnézést és megeresztettem egy mosolyt is. Nehezemre esett, de most elviseltem a vereséget. Lehet egy csatát megnyert, de a háború még előttünk el. Az első kör a tied öcsém, de még csak ezután jövök majd. A táncosok kavalkádja mellett haladva vettem magamnak egy vodka-martinit, az árán nem háborodtam fel hisz egy utcabálon minden ár az egekben kezdődik és kitudja meddig megy el.