Wanda Maximoff

Tárgy: Wanda Maximoff Pént. 26 Dec. - 8:42

Wanda Maximoff

I am the Scarlet Witch...and I remember everything.

Userinfo: Főkarakter

Név: Wanda Maximoff
Mutáns név: Skarlát Boszorkány
Születési dátum és hely: Westchester, 1962. március 21.
Besorolás: Független mutáns

Képesség(ek): valószínüség befolyásolása

Elsődleges képesség: Káosz mágia
Osztályozás: Omega mutáns
Aktiválódás: 10 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes a valóság manipulálására, ami általában teljes káoszhoz vezet. Lehetséges és lehetetlen dolgok gyors bekövetkezését idézi elő, mint például tüzet gyújtani, rövidzárlatokat okozni, szívrohamot előhozni olyan embernél, aki szívproblémákkal küszködik, stb. Képességének leginkább önmaga szab határt, azok viszont kicsik, nem engedi kibontakozni a káoszt, hisz nagyon is labilis, nem tudni mikor és hogyan csap le. Leginkább Wanda érzelmeitől függ a dolog, milyen idegállapotban van, dühös, ideges, vagy teljesen nyugodt. Ő azonban fél az erejétől, ezért szinte mindig van benne valamiféle szorongás, hogy bánthat másokat. Kicsit olyan a dolog, mint egy élesített bomba, ami csak az utolsó lökésre vár.
Képesség távlatai: Ha megtanulja uralni képességét, megtanulja, hogy nem kell tőle félnie, akár egy személy valóságát is kedvére formálhatja, megmásíthatja a jelenét, akár múltját, vagy jövőjét is. Azonban, még hihetetlenül sokat kell tanulnia, hogy elérje ezt a szintet, mivel igen nehéz kordában tartani az erejét.

Jellem: Szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem szeretek magamról beszélni. Nem csak, azért, mert még én sem igazán ismerem magam, de teljesen feleslegednek is tartom. Hisz dobálózhatok én itt jó és rossz tulajdonságokkal, a lényeg nem változik, mindenki maga szűri le milyennek is lát, már az első pillanatban. Ami nem igazán fair, de az emberek már csak ilyenek. Kezdjük a három fő dologgal, amiket ki nem állhatok: tömeg, bogarak, és az erőm. Vegyük is sorba őket. Tömegiszonyom van, ami csak mostanában kezdett előjönni, így sok mindent nem tudok vele kezdeni. Még engem is meglepett, mikor a bevásárlóközpontban izzadni kezdett a tenyerem és rögtön menekülő útvonal után kutattam, mintha üldöznének. A bogarak pedig… róluk inkább nem is beszélnék. Mikor meglátok egyet a szobámban mászkálni, vagy az ágyamon, inkább kint alszok az udvaron és megvárom, amíg elmegy, de én hozzá nem érek. Azt hiszem ez egy olyan dolog, amiben nem vagyok egyedül, de lehet, hogy kicsit felfújom a dolgot és nem kéne elhagynom a házat… A harmadik pedig, az erőm, amit igazából nem utálok, mert volt már hasznomra, de félek tőle. És mivel a képességem saját magam, így saját magamtól is félek. Sokszor begubózok, és nem beszélek senkivel sem, mert visszafojtom a képességemet és ez ilyesfajta hatással van rám. Hihetetlenül empatikus vagyok, ha egy kivert kutyát vagy kolduló embert látok, rögtön elfog a szomorúság, és legszívesebben befogadnám mindkettőt. Azt hiszem, most jöhetnek a dolgok, amiket imádok: könyvek, rock zene és a családom. A könyvek egy olyan dolgot adnak nekem, amit én magamnak sosem engednék. Feltétlen szabadságot. Valahogy mindig uralnom kell magamat, az érzelmeimet, nehogy baj történjen és ez lelkileg elég kimerítő szokott lenni. A könyvek viszont egy olyan világot adnak nekem, ahol nem kell magamat kontrollálnom. A rock zene testesíti meg azt az énemet, amit elrejtek a világ elől. Csöndes vagyok és zárkózott, legalábbis első pillantásra, de ha van benned egy kis makacsság és türelem, hogy bejuss a falak mögé egy felszabadult lánnyal találkozol, aki tele van pozitívsággal és reménnyel. Talán még egy kis játékosság is szorult belém. Kis családom pedig a legfontosabb dolog számomra. Elsődleges feladatomnak tartom, hogy megóvjam őket attól, ami a tönkreteheti az életüket. Magamtól.
Innentől kezdve a te dolgod, mit gondolsz rólam, ami számodra lényeges, én úgy érzem minden lényeges dolgot elmondtam, amit csak tudtam.

Kinézet, megjelenés: Feltűnő, vörös hajamon kívül teljesen átlagos kinézetű lánynak mondanám magam. A magam 163 centiméterével nem igazán lógok ki a sorból, szinte biztos vagyok benne, hogyha átlagos lány lennék, észre sem vennél. Arcomat nem sokszor lehet látni, így pedig zöldes-barna szemeim is rejtve vannak mások elől. Azt hiszem, a hajam a legfeltűnőbb dolog rajtam, ha lehet kapucnit hordok, vagy felkötöm, mert nem szeretem a feltűnőséget. Ezzel pedig az is jár, hogy nem hordok színes ruhákat, neon cipőket és egyéb dolgokat, amik mostanában a világon megjelennek. A két szín, amit szívesen hordok az a fekete és a vörös. A fekete kapucnis pulcsik jó szolgálatot tesznek, ha el akarom rejteni az arcom, vagy egyszerűen csak esik az eső és védeni akarom magam az elázástól. Vörös kiegészítő azonban mindig akad rajtam. Egy nyaklánc, egy karkötő, körömlakk vagy egyéb formák képében. A testalkatomat karcsúnyak mondanám, és az erő sem vet fel éppen. Vékony karjaim vannak, amivel a bevásárlószatyrot épphogy elbírom egy kézzel, széllel szemben, magas hóban. Nem utálom a testedzés, sőt volt idő, amikor minden héten reggel elmentem futni, de valahogy sosem bírtam ki két hétnél tovább. Azt hiszem a testemet egyszerűen nem tervezték fizikai megerőltetésre.
Ennyit tudtam elmondani a külsőmről, a többit pedig majd személyesen megállapítod, hisz mindenki máshogy látja magát és másokat is. Vagyis, nem biztos, hogy te is egyetértesz a fent említettekkel, de remélem nagy különbségek nincsenek.

Előtörténet:
Mi van ha… Minden reggel ezzel a bizonyos mondattal kelek és minden este ezzel a mondattal a fejemben alszom el. Már szinte képtelenség lenne úgy élnem az életem, hogy egy nap ne gondolnék arra, mi van, ha aznap is galibát csinálok? Mi van, ha aznap ártok valakinek? Mi van, ha ma megölök valakit puszta véletlenül? Mi van, ha magamnak ártok? A kérdések pedig egyre csak gyűlnek, de választ eddig még nem találtam, sem pedig megoldást a problémámra.
Mikor tízévesen, egy hiszti roham közben először aktiválódott az erőm, és sikeresen felgyújtottam a már asztalon lévő hálaadási pulykát nem kis problémával találta szemben magát az anyám. Már úgy is ott volt neki a hiperaktív ikertestvérem, aki még szupergyors is, és most hozzácsapódott a lánya, akinek a képessége még jó sok galibát fog okozni. Először is, mivel a pulykának annyi étterembe mentünk, de én továbbra is morgós kedvemben voltam. Ezt pedig a pincéreken töltöttem ki, elég látványosan. Igazából, nem is voltam vele teljesen tisztában, hogy én csinálom, pusztán élveztem a jelenetet, ahogy a pincérek próbálnak segíteni a séfeknek a gáztűzhelynél. Valami ok miatt a nagyobb nyomás tüzet eredményezett, ami megint égett kaját vonzott maga után. Már fogalmam sincs miért volt az a hisztim, hogy miért kellett végül hideg kaját vacsoráznunk otthon, és hogy miért néztek rám az emberek furcsán.
Mióta az eszemet tudom én is olyan különleges akartam lenni, mint Pietro, végre le akartam őt győzni fogócskában, én akartam lenni az első az asztalnál, mielőtt ő megeszi a sütiket, de legfőképpen hasonlítani szerettem volna rá. Számomra a képessége olyannak tűnt, mint egy ajándék, míg az enyém egy átok. Ebben is van tanulság: Vigyázz mit kívánsz, mert a végén még megkapod! Én megkaptam, de ennek csupán az első hetekben örültem, amikor is arra használtam az erőmet, hogy az ikertestvéremet idegesítsem. Rázártam az ajtót, kikapcsoltam a tévét, mikor valami „nagyon fontos és halaszthatatlan filmet” nézett, levágtam az áramot. Utóbbit talán inkább az anyám sínylette meg, mikor hajat szárított vagy mikor a sötétben kellett kimásznia a fürdőkádból. Ezek mind-mind viccesek voltak akkor, azonban a dolgok gyorsan elfajultak. A suliban olyanokat csináltam, amiket a tanárok nem igazán toleráltak és lassan olyan dolgokra is elkezdtem használni az erőmet, amikre nem szabadott volna. Bosszúállásra. Nekem is voltak ellenségeim a suliban, mivel egyes emberek egyszerűen ki nem állhatják, ha valaki, nem olyan, mint ő. Én nem akartam senkire sem hasonítani, olyan akartam lenni, amilyen vagyok, de gyorsan megtanultam, hogy ez az opció az én számomra sajnos nem elérhető. Csupán meg akartam leckéztetni egy lányt, de a káosz úrrá lett rajtam és, ami eddig egyszerű heccnek tűnt rémálom lett. A lány kómába került én pedig másik suliba, de nem igazán tudtam feldolgozni a tettemet. Addig a pillanatig azt hittem, a képességem nem jó másra csak hogy az ikerbátyámat cukkoljak, de rá kellett döbbennem, hogy hatalmas erő birtokában vagyok, amihez még nem voltam felkészülve. Felkészületlenségem pedig végül ahhoz vezetett, hogy elszöktem otthonról. Persze, ennek előzménye is volt.
Átlagos nap volt, de igazából minden egyes nap átlagosan indult számomra, csupán a kimenetele nem volt az. Végre egyszer megengedtem magamnak, hogy kicsit szocializálódjak és egy buliba indultam. A bár közel volt, így akárhogy mondogatta anyám, hogy elvisz, én gyalog akartam menni, imádtam sétálni egy csillagos estén a városban, és mint mondtam, közel volt a hely. Azzal viszont nem számoltam, hogy bármilyen közel is van, a gonosz minden sarokban ott tanyázik. Már csak egy forduló választott el a kivilágított sarokig, amikor három megtermett fickó vett körbe, az ijedségtől mozdulni alig tudtam. Ilyet eddig még csak a filmekben meg a híradóban láttam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer velem is megtörténhet, persze, mindenki ezt hiszi. Mi van ha… Futott át az agyamon legelőször ez a mondat, de mielőtt befejezhettem volna valaki közbelépett. A szívem a mellkasomban úgy kalimpált, mintha egy kolibri lakott volna bennem, azt hittem még valaki csatlakozik a férfiakhoz. Csakhogy Pietro volt, aki tudja a fene hogyan, de megérezhette, hogy bajban vagyok. Nem tudtam mit csináljak, csak álltam ott, a káosz, ami bennem van viszont azonnal cselekedett. Nem tudom mit csináltam, hogy hogyan a következő, amire emlékszem, hogy négy férfi terül el előttem ájultan, köztük a testvéremmel. Valahogy ekkor formálódott meg bennem az ötlet, hogy el kell mennem otthonról.
Hazavittem Pietro-t és abban reménykedtem, nem azt tettem vele, mint a régi iskolatársammal. Nem tudnék nélküle élni, ő a másik felem, aki kiegészít, de azzal a tudattal sem tudnék élni, hogy bántottam őt. Így, mikor már ébredezett, elmentem. Nem szóltam anyámnak, mert tudom, hogy képes lett volna ott marasztalni, amilyen erős nő, Még csak búcsúlevelet sem hagytam, túl fájdalmas lett volna megírni. Minden adandó alkalommal feléjük nézek, tudni akarom, mi van velük, hogy vannak. A mágiám segítségével sikeresen el tudok rejtőzködni előlük, így pedig meg tudom őket óvni magamtól.
Nem is olyan rég pedig hallottam egy iskoláról, ami segít a hozzám hasonlóaknak. Először biztos voltam benne, hogy csak pletyka, fantázia szülte mende monda, de minél többször hallottam annál jobban hittem benne. És annál többször bukkant fel a kérdés: Mi van ha…?

Tárgy: Re: Wanda Maximoff Pént. 26 Dec. - 15:36

Elfogadva!

Hm... mindig kemény, amikor feltűnik egy omega^^ Nagyon jól sikerült őt felépítened, és gratulálnom kell a PB választáshoz is. Már csak azon agyalok, hogy vajon tényleg a suliban fog tanulni? Nagyon kiváncsi lennék rá, hogy vajon mit tudunk még tanítani Very Happy

Az ő, és hozzá hasonló mutánsoknál enyhén szólva a világuralom is felmerülhet, rettegnünk kéne? Very Happy

Foglalózz, és vár a játéktér^^