we fight for the change to change the world
heroes of xmen: reunion



welcome





Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?

Az oldal alapítása:
2013. szeptember

(A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
chatbox





promónk






Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

last posts





Kerti lugas (fürdő előtér)
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Nikola Tesla
Szer. 29 Aug. - 15:32

Maszkabálba menni jó! :)
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Emma Frost
Szomb. 9 Jún. - 21:36

Dallas-i kikapcsolódás
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Nathan Jones
Csüt. 7 Jún. - 15:21

Konyha
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Jean Grey
Szomb. 28 Ápr. - 17:19

Új fiú a láthatáron :)
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Emma Frost
Vas. 15 Ápr. - 13:03

Folyosók
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Jean Grey
Szer. 21 Márc. - 17:51

Faye & Jamie - Végre együtt!
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Faye Adler-Barlow
Csüt. 1 Márc. - 11:05

Sürgősségi ügy
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Mesélő
Szomb. 17 Feb. - 15:27

Aiden, Hope and Amber - Újabb tervezgetés
Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeby Aiden Hamilton
Szomb. 30 Dec. - 19:57

Top posting users this month
No user
i'm here





Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Vas. 6 Szept. - 22:27-kor volt itt.

Megosztás
 

 Vágyak vonzásában 2. rész

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeHétf. 2 Márc. - 15:51


Demetrius & Sophia




*Meglepve nézek rá. Van ilyen gyógyszere? Miért nem hozta magával? Egyáltalán miért nincs nála _mindig_? A kérdések, kérdések maradnak, mivel nem gondolok olyasmire magammal kapcsolatban amire ő. Nos igen, ebben a dologban nem szerény vagyok, csupán gyakorlatlan. Nem szoktam hozzá olyasmihez, hogy bárkit is elvarázsoljak, és az eszét vegyem, eddig nem így történt. bár eddig úgy éreztem, de Demetriusszal már tudom, hogy igenis van varázslat, mágia, bűbáj, olyan mint a mesékben és én részesültem ebben. Már a büfében is volt bennem némi aggodalom, amikor az a fránya csipogó jelzett s ő elrohant. Gondoltam, hogy valamilyen ügy szólította el és igen, a lelkes és csitrisen szerelmes, rajongós gondolataim között volt olyan is amelyik féltette őt. Akkor csak simán azért, mert rendőr és mint olyan, a nap huszonnégy órájában veszélyben van. A lakásán, a híradót nézve már egészen más érzések kerülgettek. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért csinálja ha ennyire veszélyes? Aztán pedig az, hogy „mi lett volna ha….” és persze minden meg nem történt dolgot tovább kombináltam. A rohama pedig végképp betett. Olyan szinten, hogy már nem érdekelt a „ha” és a „mi lett volna” és a kettő együtt véve, nem önző módon reménykedtem, hogy épüljön fel, mert különben….hihetetlen módon a veszteség előszelét éreztem, valami olyasmit amit a nagyapám halála előtt. Tudtuk, hogy meg fog halni, az orvosok nem kerteltek és felkészülhettünk a halálára, Demetriuszéra nem akartam felkészülni, reméltem, hogy nincs még itt az ideje. Vagy inkább, és ez fontosabb és erősebb érzés volt, hittem benne. Csak persze ha az ember lánya épp a pánikkal küzd, nem foglalkoztatják ilyen mélyen szántó gondolatok és roppant mód szerény is tud lenni. Ám amikor már biztonságban tudtam, amikor láttam, hogy jól van, már más is kerülgetett. A csókja egy szóval jellemezve _őrületes_ volt. Hogyan is ellenkezhettem volna vele, elég volt a szemeibe nézni és érezni ajkainak nyomát a számon. *
-Óóóó, azt hiszem nem szükséges. Együttműködöm.
*A taxisunkra – már nyugodtan nevezhetem így, hiszen a legbensőségesebben benne volt a történetünkben, kezdve a seggberúgással való fenyegetőzésemmel – érdeklődve néztem, kíváncsi voltam vajon mit gondol rólunk. A vigyora mindent megmagyarázott volna ha észnél vagyok, megadóan nyitotta ki előttünk az ajtót és szívélyesen tessékelt be minket a kocsiba. Vigyorgott akkor is amikor a visszapillantó tükörből kérdezte merre megyünk. Én persze nem értékeltem a jókedvét, és összehúzott szemöldökkel néztem vissza rá, jelezve, hogy ezen a ponton meg kell húznia magát. Bemondtam a címemet, ami egyezett a büféjével és Demetrius vállára hajtottam a fejemet. Nem szóltam egy szót sem, egyszerűen csak élveztem, hogy él, hallgattam a szívének erőteljes dobbanásait, már amikor nem szólt közbe egy türelmetlen autós kocsijának dudája. Csak élveztem a közelségét mindaddig míg el nem jutottunk a lakásom ajtajáig. Tessék, most már tudja hol keressen ha nem a pult mögött állok. Nem hazudtam a vicc kedvéért sem. mosolyogva, elégedetten, nem csalódva vettem el a papírfecnit a telefonszámokkal. az is valami ha nem azt mondta, hogy „Majd hívlak.” Kereshetem ha akarom, de biztos, hogy megvárom míg másnap este elém jön….de azért.*
-Akarom. De….ha szükséged van egy reggeli, finom kávéra, pitére, mosolyra…..
*Nem fejezem be a mondatot, úgy is tudja mi a vége. Ott leszek ahol először talált. A csókja, egész egyszerűen fenomenális. Mert megkapom. Lehunyt szemekkel, mély sóhajjal teszem a magamévá és tudom, hogy ezzel fogok álmodni. Nem hívom be, nem azért mert nem szeretném, hanem mert szükségem van arra, hogy mindezt feldolgozzam. Nem a diós dolgot, hanem azt, hogy _van_. Még most is egy álomnak tűnik amit muszáj leszek megosztani a nagyival, hiszen jól tudom, még ébren van és engem vár, mert nem értem haza időben. nem tartozom neki számadással, de tudom, hogy aggódik értem, ahogy én aggódtam nem rég Demetriuszért. *
-Jó éjt!
*Köszönök el egy újabb mosollyal, amivel reményeim szerint kibírja másnapig, aztán bemegyek, majd később le…a nagyimhoz.*

//Lesz még! Smile szivecske Én köszönöm az élményt! //
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeVas. 1 Márc. - 12:49



Sophia & Demetrius



- Igaz. De lehetne annyi eszem, hogy magammal hordok némi gyógyszert az ilyen esetekre. – Vallom be, hiszen nem szoktam megkérdezni, hogy miben mi van, de fogjuk arra a dolgot, hogy megdöbbentően el voltam varázsolva a barna tündér minden mozdulatától, gesztusától onnantól kezdve, hogy reggel belépett az életembe, megittam vagy két pohár bort is este, így a föld felett centikkel lebegve eszembe se jut hogy a dióban gondolozzak. Egyébként sem vagyok ennyire odafigyelős, dióval viszonylag ritkán találkozik az ember, másra meg nem vagyok allergiás. Elválunk ugyan pár percre egymástól, ám nekem ez csupán arra jó, hogy megerősítsen abban, nem véletlenül sodródtunk egymás mellé. Vakvéletlen? Szerelem első látásra? Meglehet mindkettő. Az viszont biztos, hogy nem vagyunk képesek csak úgy ennyire aggódni, vagy a másikra hangolódni, ha nincsen valami szinte indok nélküli kapocs. Mert van, ez egyértemű. És indok nélkülit sem mondanék. Olyan szinten megvan a közös hullámhossz, hogy ha ő nem illeszti azt a bizonyos csókot aggodalmában az ajkamra, hát megteszem én a vacsora végén. Talán rohanunk, engem viszont nem érdekel, mert ha most boldog vagyok vele, riadjak meg a gondolattól, hogy talán én is megijesztem a túláradó érzelmeimmel, amik a semmiből születtek? Nem tudom, hogy mi az az üresség az elmém mélyén, mégsem a késztetés miatt égek így Sophiáért, hogy a helyet megtöltsem. Egyszerűen... tudom hogy így még nem bánt velem senki, mint ahogyan én sem éreztem még ilyesmit, és ez azon túl, hogy heves izgalmat vált ki belőlem, egyben meg is nyugtat, hogy minden rendben lesz. Magától értetődő, hogy én, a szinte mindig a józan észre apelláló rendőrbíró most mindent eldobva magamtól a karjaimba kapom az imádott nőt, hogy a karjaimba zárva csókoljam meg. Hiszen igaza van. Mennyi időnk lehet? Bármikor véget érhet az élet, és ne siessünk? Őrület! Ajkának íze még finomabb, mint amire emlékszem a pár perce tapasztaltatól. Nem mintha túl sok kapcsolatom lett volna, ám ahogyan viszonozza, olyan forrón, hogy szinte kidagadnak az ereim a haléntékom, annyira rákoncentrálok az érzésre, amely a fellegekbe repít. Igen, ez nem gyorsan múló fellángolás. Szerelem!
- Csak ha szükséges. – Vigyorodom el, hogy átkarolva induljak el vele kórház elé, ahol csodák csodájára ott a taxisunk. Nincsen azóta fuvarja, így készségesen nyitja számunkra az ajtót. Ma igen jól jár, hiszen még én is hazamegyek majd vele, miután Sophiát „kiszállítottuk”. Miután a nőci bent ül, én is helyet foglalok mellette, hogy oldalt pillantva várjam a cím bemondását, és már indulnuk is. Ha odaérünk, magától értetődő, hogy kipattanok én is. Előkapok egy cetlit, és ha már a büfénél vagyunk, felkisérem a lakásáig. Nagyon hosszú lenne a nap, ha még be is nyomakodnék, így szép elbúcsúzni. A papírdarabra ráírom az otthoni számomat is, és az őrsét is, ahol közvetlenül elérhet ha bent vagyok.
- Nem mondom ki sokadszorra is, hogy köszönöm. Úgyis tudod. Holnap eléd megyek este, ha akarod. – Fogom még utoljára a tenyereim zárójelébe az arcát, hogy egy utolsó, jóéjszakát csókkal köszönjek el tőle. Nem, nem akarok most komolyabban belemenni, mert a végén még itt kérem meg tényleg a kezét. Végül elválunk, s mosolyogva indulok vissza a taxihoz.

//Aw.... oltárian nagyon jó volt, köszönöm az élményt! Még-még! *.*//



Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzomb. 28 Feb. - 16:02


Demetrius & Sophia




*Szóval jól van. Bár nem úgy tűnik, de remélem bízhatok az orvosokban annyira, hogy nem engedik el amíg bármilyen komplikáció gyanúja felmerülhet. A roham persze nyomot hagyott rajta, de az majd elmúlik, én pedig megkönnyebbülhetek végre. Sosem voltam ilyen helyzetben, a pánik és az aggódás azokban a percekben telenyomott adrenalinnal, azért tudtam csak látszólag hűvös fejjel gondolkodni, lerendezni a pincért, a taxist és még azt is kiböktem az első ápolónak, hogy mi baja van a vállamon érkező férfinak. Most bezzeg remeg minden tagom és úgy érzem magam mint aki lefutotta a maratonit kétszer.*
-Dehogy, nem tehetsz róla. az étlapon nem tüntetnek fel minden hozzávalót.
*Szépen is néznénk ki ha részletes receptet írnának minden ételről, olyan vastag lenne az étlap mint egy lexikon. Arról persze bőszen hallgatok, hogy akár a pincért is megkérdezhette volna, kifejezetten a dióra hegyezve ki az érdeklődését, de minek lökjek még egyet rajta amikor a szakadék szélén áll. Nem miatta megyek bőgni a mosdóba, legalábbis nem közvetlenül, csak muszáj kiadnom magamból a feszültséget amit sikerült alig fél óra alatt magamba gyömöszölni, mondhatni örömömben fogok bőgni de nem szeretném ha látná, tapasztalatból tudom, hogy nem vagyok olyankor szép látvány, másrészt a férfiak ki nem állhatják a síró nőket. Valamiért hidegrázásuk van tőlük. Addig viszont nem mehetek míg meg nem csókolom, mert ha eltűnne mire visszaérek, legalább annyit elmondhatok magamnak, hogy megcsókoltam az álompasimat. nem jól mutatna a naplómban, hogy még ezt is kihagytam. Ajkaimon a csókja forróságával töltök el pár hosszú percet a mosdóban és szándékosan nem merengek azon, hogy odakint vár-e még rám vagy leintve egy taxit, rendőrautót kollégával, mentőst, biciklis futárt hazament. Az hiszem ha az utóbbi, akkor a büdös életben még egyszer nem állok a pult mögé, inkább krumplit pucolok és mosogatok a konyhába életem végéig, csak ne lássak egyetlen férfit sem, főleg őt nem ezek után. Azért reménykedem, hogy nem leszek életem végéig mosogatásra kárhoztatva, mielőtt kilépnék a mosdóból a tükör előtt gyakorlom a mosolygást, a folyosón már remekül megy, de csak akkor teljesedik ki mikor meglátom Demetriust. Még mindig el vagyok gyengülve a lebomló adrenalintól és a megkönnyebbülés is tovább lazított rajtam, így aztán nem nehéz a karjába kapni, még örülök is neki, hogy nem kell támaszt keresnem, de a csókra nem számítok. Nem tudom miért nem, de így van. A fejemben még mindig azzal vagyok elfoglalva, hogy ő jól van-e, hiába látom a pár perccel ezelőtti sápadt színéhez képest már halovány rózsaszínt az arcán, egy ideig még nem hiszek neki, bármennyire is bizonygatja. Egy allergiás roham az mégis csak egy allergiás roham és amíg nem tudom biztonságban otthon, addig mindig ott lesz bennem egy kis félsz. Ő ezt egyetlen határozott és szenvedélyes mozdulattal eltörli. Mire észbe kapok, az ajkai már forrón tapadnak az enyémre, még levegőt kapkodni sincs időm, de most minek is? Régen, amikor a barátnőimmel beszélgettünk éjszakákon át a gimis időben, sokszor szóba került az az igazi, mély és letaglózó érzés, amikor _tudod_ hogy Ő az. Amikor megcsókol, megroggyan a térded, és ilyet csak az egyetlen tud kiváltani belőled. Mindannyiunk hitetlen volt ezzel kapcsolatban, de mind titkon reméltük, hogy egyszer majd megtörténik. S most, hogy a csókjától elgyengülök és megroggyan a térdem, nem hiszem el. A szívem a torkomba ugrik, átkarolom a nyakát és elmerülök ebben a csodálatos érzésben. A fenébe is, még csókolni is első osztályúan tud. ~El vagy veszve Sophia.~ Még az eszemet is elvesztem, mikor elszakad tőlem s az ajkaimtól, döbbenten veszem észre, hogy a kórházban vagyunk. Mintha időutazásban vettem volna részt, egy hosszú pillanatig valahol máshol voltam. Dehogy ellenkezem. Egy rendőrrel?*
-Jó. Le is tartóztatsz? Legalább messzebb vagyunk mintha a büféből indultunk volna el. De azért nem szeretnék még egy ilyen cselt a hazakíséréshez.
*Na igen, emlegetett valami ilyesmit korábban, nem felejtettem el. Izgalmasnak találtam de azért másra gondoltam. Ez azért nagy vargabetű volt. A lélekjelenlétem ment meg attól, hogy a lábai elé olvadjak és előcsalja a humoromat is. A szavaim mellé ragyogó mosolyt kap, mi mást.*
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimePént. 27 Feb. - 21:04



Sophia & Demetrius



 Végre valahára túl vagyok a dolgon, és siethetek vissza a tündéremhez, akit bizonyára alaposan sikerült megijesztenem. Az injekció hatása lassan múlik, attól ézek úgy ki,  mint egy albínó nyúl. Az antiallergén tökéletesen kivédte a rohamot, máskor pusztán egy kapszulát kell a nyelvem alá szorítanom, csak ne legyek olyan feledékeny, hogy otthon hagyom. Akkor aztán hiába irattam fel. Megrázom még a kezemben, mielőtt zsebredugnám, aztán ölelem át a fiatal nőt, akit szemmel láthatóan megviselt a dolog. Magától értetődő a mód, ahogyan az ölelésem mellett meg is simogatom a szinte sötétbarnába hajló tincseket.
- Most már jól, de te... Én sajnálom, hogy ekkora balfék voltam. El kellett volna olvasnom az étlapot. – Ismerem be, túlságosan is lefoglalt az, hogy őt csodáljam, jól érezzem magam a társaságában. És most teljesen ki van készülve attól, ami történt. Nem, valóban nem így kell történnie. Én vagyok az erős férfi, és már az első napon neki kell vállára vennie a megmentésem terhét. Valóban ostobának érzem magam. Nem így akartam kiharcolni bármilyen törődést, figyelmet. Nem lepődöm meg, ahogyan az arcomhoz ér, ám olyan jólesik, hogy hirtelen azt sem tudom, mit feleljek, azért bőgni... miattam? Így amikor megcsókol, vagyok olyan béna, hogy lecsúszom arról, hogy viszonozzam, mert már megy is.
- Oh, rendben... – Szörnyen érzem magam a történtek miatt. A rohamnak immár vége, tudok tiszta fejjel gondolkozni, átérzni, hogy ki van most borulva, mégis velem törődik. És még engem nevezett álompasinak? Csüggedt tekintettel támaszkodom a kórházi folyosó falának, amíg nem nyílik az ajtó, és meg nem jelenik a tündér. Látom, hogy sírt. Nem a lelkiismeretfurdalás vezet egyedül. A csókja is, amelyet volt pár percem átgondolni. Meg az egész napot. Ha van még csoda ebben a fura világban, hát ő az. Ha létezik még ebben a korban is, hogy meglátni, és megszeretni, akkor én most a rabja lettem. A karomba kapom, a bicepszemre nem volt hatással a dió. Azt akarom, hogy tudja, nem fogok több időt pazarolni arra, hogy győzködjem magamat arról, vajon kellünk egymásnak?
Ajkamat az övére tapasztom. Nem cél, hogy most itt mindenki előtt legyek szenvedélyes, de nem érdekel. Egyetlen csók ez csupán, de sosem vágytam még semmire így, hogy viszonozzam, amit elkezdett. Hogy aztán pár pillanat múlva szakadjak el tőle.
- Jól vagyok, tényleg. Nem kell, hogy továbbra is te legyél az erős. Én kisérlek haza téged. Ragaszkodom hozzá. – Még mindig nem engedem az ölelésemből. Szigorúan, mégis kedveskedve pillantok le rá.


Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeCsüt. 26 Feb. - 20:38


Demetrius & Sophia




*Sosem direkt csinálom, de még senki nem mondta, hogy magamhoz láncolom, nem is tudom mit jelent, vagy, hogy Demetrius pontosan mit is akart ezzel mondani. Tényleg csak úgy megtörtént, csak most, csak vele. Nem tudom eddig mi volt a baj, talán az, hogy én mindent száz szívvel élek meg, akikkel eddig találkoztam és valami kezdett kialakulni, azoknak sok volt. Meg persze válogatós vagyok, és vannak előítéleteim – bocsánat, rossz kislány vagyok ebből a szempontból – de ha nem látom a másik szemében az őszinte érdeklődést, akkor nem is adok esélyt a kapcsolatnak. Így is megfizettem az árát annak ami volt. Itt New Yorkban pedig időm nem volt arra, hogy eljárjak szórakozni, egyelőre még barátnőm sincs, Dallas messze van ahhoz, hogy a régiekkel összejöjjek, különben sem azonos az érdeklődési körünk, már régóta nem. Talán be is gubóztam egy kicsit, ez egy ördögi kör.*
-Ühüm…de csak most.
*Ezt azért mindenképpen tisztázni szeretném, nem játszom senkinek az érzelmeivel, magamat is becsapnám ha így tennék. Demetrius pedig minden válogatós elvárásomnak megfelel, abból amit láttam nem hiszem, hogy lenne olyan rossz szokása amit ne tudnék tolerálni. Na jó, esetleg ha nem hajtja le a wc ülőkét, de ez minden nő heppje. Nem sokára már alább adom, mit érdekel engem, hogy nem hajtja le a wc ülőkét, maradjon életben, bármit elnézek neki. Kész rémálom amíg beérünk a kórházba, és ő eltűnik az egyik vizsgálóban ápolóval, orvossal egyetemben. Egy kicsit leengedek, a könnyeim potyognak, még nem tudom, hogy a megkönnyebbüléstől vagy az izgalom hozta ki belőlem némi késéssel. Persze nincs zsebkendőm, a táskámat otthon hagytam, csak egy kis kirándulásra készültem egy tárcával egyetemben, épp csak az irataim és a kulcsom van nálam. Kénytelen vagyok a pulcsim ujjába törölni az arcomat, de hát ilyenkor más is megindul, azt azért mégsem oda kellene. Felállok és a nővérpulthoz sétálok, kérnem sem kell, máris az orrom előtt landol egy doboz papír zsebkendő. Hálás és könnyfelhős tekintettel nézek a fekete, csodás frizurájú nőre és elrebegek egy halk „köszönöm”-öt. bűnbánóan kihúzok még egy marékkal az elsősegély zsepiből és visszaülök a helyemre. Nem akarom, hogy Demetrius így lásson, bár a szemeim pirosak maradnak és az orrom is biztosan, de azért megpróbálok minden tőlem telhetőt. Nem tudok megnyugodni addig amíg nem láttam a rendőrömet épen és egészségesen, túl sokáig van bent, mégis meddig tart egy ilyen kezelés? A váróban sokan helyet cserélnek a székeken, én várok csak ilyen sokat? Istenem, későn értünk be. Észre sem veszem, de a körmöm rágom, pedig nem szoktam. Mire Demetrius megjelenik, már masnit kötöttem az egyik zsepire és azt igazgatom, felnézek rá, keresem a roham jeleit, de csak a szemei vörösek és könnyesek. Na ő biztosan nem sírt én viszont nem tudom a magamét az allergiára fogni. Rendbe kell szednem magam.*
-Demetrius….jól vagy?
*Belemerülök az ölelésbe, átkarolom a derekát és magamhoz szorítom. Ő köszöni. Mit? Én köszönöm, hogy életben van. Te jó ég, bele sem merek gondolni mi lett volna ha….ezért nem is folytatom a gondolatmenetet. Felhúzom a kezeimet és közrefogom az arcát.*
-Mindjárt. Csak ülj le egy kicsit, én most kimegyek a mosdóba és kibőgöm magam.
*Nem szalasztok el még egy csókot az biztos, ha nem kellek neki, akkor is legalább egy az enyém lesz. Amilyen a puszim volt, olyan könnyű a csókom is, rövid és leheletfinom. aztán már libbenek is a mosdó felé aminek a helyét néhány kis táblácska jelöl. Ha elenged, a mosdónak támaszkodva sírom ki magam, most már biztos, hogy a megkönnyebbüléstől. Aztán jöhet a hideg víz, szigorúan a szemeimre, az ajkaimon ott ég az övének a nyoma, a világért sem mosnám le. Nem sokat tudok javítani a helyzeten, de ott egye meg a fene, Demetrius sem néz ki jobban. Mikor visszaérek hozzá már mosolygok, mert ezt kell tennem, mert boldog vagyok, hogy életben van és mert ezt kell látnia amíg el nem köszönünk egymástól.*
-Most már mehetünk. Biztos jól vagy? Hazaviszlek…nem, ne is ellenkezz, nem hagylak egyedül hazamenni.

Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzer. 25 Feb. - 20:36



Sophia & Demetrius



  Attól fogok csupán félni, ha elbaltázok valamit. Sophia amelett, hogy gyönyörű, bámulatosan kedves, és komolyan nem értem, miért nincsen senki, aki elvihetné operába. Vagy hogy több időt töltsön vele. Ha válogatós lenne, komoly elvárásokkal a pasik felé, akkor már régen rosszul áll a szénám. Nem állok ugyan rosszul anyagilag, de túl jól sem, köztábla szerint kapok fizetést. Nem vagyok különösebben kiemelkedő semmilyen téren, a rendmániám a házimunkában igen korlátozott, van még hova fejlődnöm, de palacsintát azt tudok sütni! Már csak az a kérdés, van e esélyem Sophiánál, akivel az első perctől megtaláltuk a közös hangot. Ahogyan az arcomhoz ért, odapusszanttott egyet, arra vágyom, bárcsak több bátorságom lett volna, hogy megelőzzem. Amikor már megtenném, akkor mindig más jön közbe. Remélem nem rohanunk annyira, hogy elriasszam az őzikét.
- Csak úgy megtörténik, ugye? – Mégsem érzem azt, hogy csak úgy játszana az érzelmeimmel, és minden este mással mulatja az időt. Ennyire gondolom magamat jó emberismerőnek. Nem lehet, hogy átverjen, a jelzéseiből úgy tűnik ki, kellek neki. Ismerkedne, vágyik arra hogy több időt töltsünk együtt. A sors iróniája, hogy neki nem kell ehhez nyomozónak lenni, hogy hasonló jeleket fogjon tőlem. Állandóan közel hajolok hozzá, nem tolakodóan, hogy nyomasztó legyen, pusztán annyira, semmilyen gátlást nem kell megfogalmaznia felém magával kapcsolatban.
Alig húsz perccel később már a kerekessszékben zötykölődve gurítanak a vizsgálóba. Nem is nagyon tudom forgatni a fejemet, csak sejtem, hogy a lány addig lehuppant valahova. Miután engem aktívan vizsgálnak, nem tudom, mennyi idő telhet el, úgy sejtem, csupán negyed óra, amikor már a saját lábamon tudok kilépni a küszöbön. Az orvos még a kezembe süppeszti a dobozkát, amiben az antiallergén kapszulák vannak. Sophiának igaz volt, mindig hordoznom kéne magammal ilyesmit. Úgy gondoltam elég kevés ételbe rejtenek csak úgy diót, mint kiderült, nem lehet a véletlenre alapozni. Kicsit még könnyezik a szemem, na nem mintha sírtam volna, vélhetően az allergia hozta ezt ki belőlem, úgyhogy buzgón törölgetem. Amikor már szalonképesnek érzem magam, megkeresem a leányzót, akinek szó szerint az életet köszönhetem.
Felhúzom őt, hogy megöleljem, és a fülébe suttogjam.
- Köszönöm. – Nem eresztem el csak úgy egykönnyen, ahogy látom, eléggé megzuhant a dologtól. Biztosan komolyan megijesztettem. Elég intenzív napunk volt még a több órás különlét ellenére is. El kéne indulni visszafelé. Ezek után rám fér a pihenés, ő is kikészült idegileg.
- Menjünk Sophie.

Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeKedd 24 Feb. - 20:28


Demetrius & Sophia




*Úgy tűnik mindketten elfelejtettük hogyan kell randizni, még csak meg sem beszéltük, nem készültünk rá, nem izgultunk előtte és nem kértük a legjobb barát/nő véleményét, de talán így a legjobb. Feszengünk mi ebben a helyzetben is, nem probléma, lesz mit mesélni, lesz mire nevetve emlékezni. Abban biztos vagyok, hogy jó vége lesz, mármint lesz folytatás, Demetrius kétséget sem hagy felőle, én meg vagyok olyan lelkes, hogy ne hagyjam elsikkadni a dolgokat. Persze másként lenne ha a rendőröm megköszönte volna a tárcáját és rövid úton elköszön, őszintén; abból amit a büfében éreztem kettőnk között, ebben nem hittem, de ha mégis megtörtént volna, nem erőltetem. Szomorú és csalódott lettem volna nem is vitás, de nem vagyok az a nyomulós fajta aki bármit kierőszakol. Demetriustól azonban nem kell semmit kierőszakolnom, láthatóan jól érzi magát velem, annak ellenére vagy épp azért, mert olyan vagyok amilyen. Momentán első randis csitrinek érzem magam, mert annyira szeretném ha ebbe most nem szólna bele semmi és senki, ő meg még rá is dob egy lapáttal, persze megérdemlem, én kezdtem.*
-Nem direkt csináltam esküszöm!-*A szívemre tett kézzel adok nyomatékot az eskümnek, mosolyogva.*-De nem is változtatnék rajta.
*Ő meg magához láncol, ez kölcsönös én meg örülök neki ha mindez így van. Bár még bármi megtörténhet az ismerkedésünk során, őszintén és szívből remélem ha így lesz, azon is túljutunk. Rám fér már pár szép emlék, csalódástól mentes és ha még sem sikerül, érzésem szerint akkor sem sárdobálással végződik. Egyelőre azonban az élet tesz minket próbára, kezdetben úgy látom elbukom. A taxi szinte vánszorog vagy csak én érzem úgy, néha megbökdösöm a sofőr vállát és a visszapillantóban mérgesen nézek rá. Ennyi telik tőlem, mert Demetriusra figyelek, a hideg már átjárta a kocsit, nem érdekel, hogy a taxis influenzát emleget meg két gyereket otthon, szerintem jót tesz Demetriusnak a hideg levegő és kész. Amikor megérkezünk végre, száz évnek tűnt, beindul a gépezet – mire jó egy rendőrjelvény, ilyet én is szerzek magamnak - hamarosan a tolókocsiban szenvedő Demetriust és egy nővért kergetek, a taxis meg engem, mivel még nem fizettük ki a fuvart. Nos, ez engem egyelőre nem érdekel, kergessen csak.*
-Allergiás! Diót evett!
*Tudom, hogy Demetrius most nem képes beszélni, különben egész úton engem vigasztalt volna, hogy „semmi baj, minden rendben lesz” ehelyett csak a kezemet szorongatta amit én biztosan félreértelmeztem, ugyanis abban a hitben voltam, hogy rosszabbodik az állapota. Még él amikor betolják egy vizsgálóba és magamra maradok, úgy érzem magam mint egy kiürült korsó. Bár alig ismerem, ha nem jön ki onnan élve, összeroppanok. Valaki megkocogtatja a vállam és akkorát ugrom, hogy egy ijedt szöcske is szégyenben maradna mellettem. Csak nézek az ismeretlen férfira, aki hozzám beszél. Ja, persze, a taxi. Előkaparok némi pénzt és a markába nyomom, kérdezem elég lesz-e, mire ő szélesen elmosolyodik. Ebből gondolom, hogy adtam bőven borravalót is. Végül leülök egy székre, magam alá húzom a lábaimat és összefogom a kabátomat, nem mintha fáznék, de így tudom magam ölelni. Már nincs szükség rám, jó kezekben van, biztosan időben beértünk. győzködöm magam s most, hogy leeresztettem mint egy elfáradt lufi, a megkönnyebbüléstől sírni kezdek.*
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeHétf. 23 Feb. - 21:02



Sophia & Demetrius



  Ahogyan az előbb ő ért az arcomhoz érintette az ujjait, mielőtt még beleennék az első falatba, egy fél pillanatra én is megteszem. Arcomon még mindig ég a puszija, és azon tűnődöm, vajon egymásra találtunk volna, ha nem kapok mára szabadságot? Biztosan ügyesen zártam le az előző ügyemet, bár fogalmam sincsen, miről szólhatott. Biztosan mutánsokkal volt kapcsolatos, ellenkező esetben nem titkosítanák le az adatokat. Az eszembe sem jut, hogy én magam kértem az emléktörlést. Most itt ülünk egymással valami majdnem randin, és a lehető legjobban érezzük magunkat. Ha nem lenne ez a fránya vacsora, akár egymás kezét is foghatnánk, ahogyan reggel rámarkolt az enyémre, azóta sem tudtam kiverni a fejemből. Talán szaladunk egy kissé, ám mit kéne tennem? Rajongással telten csillogó szemekkel fordulni el, mintha nem érdekelne? Mintha nem akarnám a karjaimba zárni,  vagy éppen végigisítani a sötét tincseken... Képes lehnnék hátat fordítani? Erősen kétlem. A munkám az, amit eddig komolyan vettem, és a büfében sem voltunk csupán ketten, ám a lakásomon változott valami. Aggódott értem, és már maga a gesztus is, hogy látni akart... Megdobbant a szívem, s nem akartam elereszteni. Mint ahogyan most sem tudom, milyen kimenetele lehet az estének, természetesen haza akarnám kísérni, de semmi több, fel sem akarnám zaklatni.
- Azzal elkéstél... hogyan ne lennék zavarba, ha ennyire magadhoz láncolsz? – Vallom be, most már kész vagyok kimondani, nem érdekelnek a tinis csapongások. Tetszik nekem, nagyon is. Nem számít, mennyire voltam csőlátású rendőrbíró. Még én is megtalálhatom azt, akivel felhőtlenül jól érzem magam. Azzal, akitől talán komolyabbat is akarnék. Azért talán, mert nem rajtam áll csak. Ha így lenne, akkor valóban azt a bizonyos nászindulót dudolgatnám, amitől ő biztosan megijedne, hogy elmeroggyant vagyok. Nem, ha ő is hajlandó rá, még több ilyet, még sok ilyet, hogy úgy igazából megismerjük egymást, s kibontakozhasson valami, amire egész életünkben vártunk. Tudatosan én ugyan nem, de most nagyon is belémhasít a felismerés, hogy amit eddig nem éltem meg hiányként, most édes kánaánnak tűnik Sophie jelenlétével. Most azonban a taxi hátsó ülésén döglődök, hogy pár köhögés közben szorítsam meg a lány kezét. Inkább nem is próbálok beszélni, akkor egy fokkal könnyebb. Nem próbálom meg a tündérnek elmagyarázni, hogy amíg elmeséljük a mentősöknek a telefonba, hova jőjjenek, mit hozzanak, az bőven több idő, minthogy beérnénk a kórházba, ha a taxis elég ügyes. Oldalt kapom a fejemet, amikor az álompasit szót említi... Nahát! Pár perccel később már kászálódunk ki, és mutatom a jelvényemet, hogy gyorsabb ellátást kapjak. Ennyit ér csalni, ha az ember a halálán van, remélem Sophia odavakkantja valakinek, hogy dióallergia, mert beültetnek egy kerekes székbe, őt kint váratják, amíg a vizsgálóba tolnak. A lánynak még erőltetlenül intek.


Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeVas. 22 Feb. - 20:58


Demetrius & Sophia




*Még nem nagyon volt időm fantáziálni a jövőn, jól éreztem magam a jelenben és maximálisan ki akartam élvezni minden percét. Ráadásul nehéz úgy merengeni ha folyamatosan jár a szám, a merengés és a fantáziálás nálam majd otthon érkezik, amikor egyedül vagyok és nincs kihez beszélnem. Biztosan minden gondolatom körülötte fog keringeni míg el nem alszom, persze miután mindenről részletesen beszámoltam a nagyinak. Tudja hova mentem és mivel még nem vagyok otthon, minden bizonnyal nem is fekszik le addig amíg haza nem érek. Nem tudom miről fantáziáltam volna Demetriusszal kapcsolatban, de most a világkörüli nyaralás is benne lesz.*
-Az izgalmas lenne, szerintem nem gond, rád bízom a fantáziálást.
*Persze furcsa, valaki másnak, de azt hiszem az a vonzalom ami pillanatok alatt kialakult közöttünk, ezt a furcsaságot elmossa a szemünkben. Hihetetlenül jól esik, hogy ilyesmire gondol, de attól még zavarba jövök picit. Elpirulok, érzem ahogy az arcom enyhén forróvá válik. Ez azonban igen kevés ahhoz, hogy elszaladjak. Elvégre nem egy gyűrűvel támadott le és nem házassági ajánlattal, csak egy álomnyaralás vágyával. Egy álompasi pedig csak is ilyesmiről fantáziálhat, az mindegy, hogy megvalósulhat-e vagy sem, már a gondolat is boldoggá tesz. Azért külön piros pontot kap, hogy képes végighallgatni a csacsogásom, sok férfinak hidegrázása van az olyan nőktől akiknek be nem áll a szájuk, de….nem is a világkörüli útról való álmodozás a furcsa hanem az, hogy Demetrius mintha élvezné a folyamatosan csorgó hangomat. Nos, talán ezért is bököm ki, hogy ő igenis álompasi, pedig sok más szempont is tanúsítja ezt. Jó, remek, mindketten zavarban vagyunk.*
-Bocsánat, nem akartalak zavarba hozni, de legalább nem vagy ezzel egyedül.
*Kibukik belőlem a nevetés, de azonnal visszafogom magam. Jó, ha egész nap rám gondolt, én sem voltam másként. Két kávé között volt egy kis időm álmodozni és reménykedni, hogy nem találom bent a kapitányságon, már csak azért is, mert jobb szerettem volna ha nem kíváncsi szemek kereszttüzében adom vissza a tárcáját. Tuti biztos, hogy akkor nem hívott volna el vacsorázni.
Úgy tűnik azonban, hogy a vacsoránk mélyebb nyomokat hagy az emlékeinkben, hirtelen rémálommá válik számomra az egész. A pánik nagyon gyorsan átveszi felettem az uralmat. Arra sem figyelek, hogy mi van a kabátommal, pedig azt a pincér a vállamra terítette. Csak Demetriusszal foglalkozom és magamban imádkozom, hogy túlélje. A nagyival voltam utoljára templomban, talán pár nappal a nagypapa temetése után, azóta sem. Hát, remélem azért odafent figyelnek rám és meghallgatnak. Kapkodom a fejem, hogy lássam mikor jön a mentő. Talán rossz ötlet volt kijönni, le kellett volna fektetni Demetriuszt valahova, de most már mindegy. Mentő helyett taxi jön előbb, persze nem az amit az étteremből hívtak, de végül is ez is mindegy. Már minden mindegy, csak Demetrius túlélje. *
-Meg kellene várnunk a mentőt. Azonnal kapnál ellenszert…ez a taxi mikorra érhet be a kórházba? DEMETRIUS!
*Miért is hallgatna rám, már a hátsó ülésen ül és ott fulladozik. A fenébe is, ha túléli én tekerem ki a nyakát. Bevágódok mellé, letekerem az ablakot.*
-A kórházba és taposson bele, mert ha itt hal meg az álompasim istenemre mondom seggbe rúgom!!!
*Mérges vagyok? Ááá, dehogy. Szétrobbanok az aggodalomtól, a pánik rátesz még egy lapáttal. Demetrius kap egy kis ízelítőt a sötét oldalamból. De természetesen ez is mindegy. Átölelem, hagyom, hogy szorongassa a kezemet, addig legalább biztosan tudom, hogy magánál van. Ha már nem szorongat, akkor nem jó.*


Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzomb. 21 Feb. - 21:34



Sophia & Demetrius



 Ha minden jólmegy, és tényleg úgy alakul, hogy nem koptat le rövid úton, akkor komolyan gondoltam azt a törzsvendég dolgot. Szeretnék már holnap reggel nála kávézni, hogy aztán ha túléltem a napot, akkor nála végezzek, és kiderítsem, valóban közel lakik e, vagy csak csábítgatni akar mindezzel. Természetesen a legjobb értelemben, hiszen biztos vagyok benne, hogy messzemenően távol áll tőle mindennemű manipuláció.
- Az a gond Sophie, hogy ha az én fantáziámra bízod, akkor már egy világkörüli úton nyaralok veled, és az úgy biztosan furcsán hat, hiszen reggel óta... – Nem fejezem be, de logikus, hogy így is hihetetlen módon jól érzem magam vele, nem akarom, hogy mint holmi őzike megugorjon, és eltűnjön a fák között, hogy soha ne lássam többet. Az, hogy felnőttek vagyunk, illene, hogy hordozzon némi komolyságot, ám én ezt őszinteséggel helyettesítem. Elvarázsolt, és ha felzaklatom mindezzel... Lehet, hogy igyekezhetnék kéziféket behúzni, de most tegyek úgy, mintha nem érdekelne? Érdekel, és jobb, ha ezt tudja, és így utasít el, mintha reménykedek, de nem várok válaszokat, mert nem teszek lépéseket. Ahogyan rá nézek, abból úgyis egyértelmű, hogy nem kezelem úgy, mint a többi nőt. Sőt, őt kezelem egyedül nőnek. Nem vagyok egy nagyon magabiztos egyén, vele mégiscsak konkrét döntéseim vannak, és nem is ütközünk félreértésekbe. Mondjuk ez a Claire dolog egészen érdekesen jött ki, de ennél nagyobb bajunk aztán sose legyek. Ekkor még nem tudok arról, hogy dió került a mártásomba.
Csacsog, ahogyan a csövön kifér, nem állítom le, finoman mosolyva hallgatom, szinte magától értetődő módon ülök közelebb, valahogy kialakul az a ki nem mondott bizalmi viszony, amely miatt nem tudjuk elengedni egymás auráját. Próbálok kutatni az emlékeimben, lányos zavaromban mondtam azt, hogy nem vagyok álompasi, mert tényleg nem érzem annak, erre ő erre világít rá. Hogy mégis az lennék.
- Oh.. – Lehajtom kissé a fejemet, ez így tényleg túl komoly, nem szoktam hozzá ahhoz, hogy így méltassanak. Úgy voltam az egésszel, hogy se időm nincsen foglalkozni a gyengébbik nemmel, ha pedig mégis megtenném, mekkora az esély, hogy ha mellőzöm a felesleges kajtatást, pont olyanba botlok, aki az igazi lehet? Egy álomnő...
- Egész nap... állandóan visszatértél a gondolataimba, nem tagadom. Csak éppen... – Itt határoznám el magam, hogy akár tettre is váltom amit gondolok, de megjelenik a főfogásunk, és megindul úgy nagyjából az a láncreakció, amelynek a végén köhögve botorkálok kifelé, miután fizettem. A kabátom valahogy rajtam van, a lányra is ráadták, legalábbis hozzák utánunk. Próbálok levegőhöz jutni, és inteni Sophiának, hogy akár túl is élhetem a dolgot, ha sietünk. Kint az étterem előtt van olyan szerencsénk, hogy arra jár egy taxi, akit már intek is le. New York, autóval közlekedni nem is érdemes, úgyis a sárga bérkocsik látják el a felszín feletti közelekdést. Na meg a rendőrségi járőrkocsik, de én most nem tudnék így vezetni, főleg, hogy a saját lakásom előtt parkoltam, az még messzebb van, fulladozva meg pláne nem. Megáll a taxi, és remélem Sophia nem nyel le keresztbe, amikor elsőként vágódom a hátsó ülésre, és beljebb csúszom, hogy elférjen mellettem, hogy ha jönne. Bízom azért benne, hogy kialakult kettőnk között annyi, hogy megtegye, és nem nekem kell bemondanom, hogy a kórházba megyünk. Amint mellettem ül, odadőlök hozzá, és próbálok nem beszélni, köhögni, mert érzem, hogy szétrobban a nyelvem.
A kezét megszorítom, hogy kifejezzem hálámat, többre most nem vagyok képes..



Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeCsüt. 19 Feb. - 8:04


Demetrius & Sophia




*A büfében még nem volt okom azért reménykedni, hogy este visszajön értem és hazakísér, de be kell valljam magamnak, volt egy röpke pillanat amikor mégis csak erre gondoltam, és arra, hogy sokkal több időt töltenék vele néhány lépésnél amíg a ház bejáratához érünk. Persze a csipogója elrontott mindent, de a tárcája megmentette a napunkat. Az ajánlatra elnevetem magam, van bennem annyi ravaszság, hogy én folyamodjak cselhez.*
-Tehetünk pár kört a háztömb körül. Vagy kiokoskodunk más megoldást. Csak a fantáziánk szabhat határt.
*Tetszik, hogy már a jövőn gondolkodik, hogy nem akar leragadni ennél az egy esténél. Csendesen reménykedem, hogy nekem is lehet normális életem, hogy nem kell újra csalódjak, nem kell foggal-körömmel harcolnom egyetlen cseppnyi boldogságért. Hiszen már most az vagyok, Demetrius megnevettet és láthatóan jól érzi magát velem, ahogy rám néz beszédesebb minden szónál. Igazán nem kívánok sokat, csak szeretve akarom érezni magam, egy kis kedvesség, figyelmesség, alkalom arra, hogy én is szerethessek, hogy kedves legyek és elhalmozzam gondoskodással, hogy amit nyújtok azt én akarjam nyújtani és ne elvárt legyen. A rendőröm meglehetősen szerény, és imádom azt is benne, hogy nem akar elkápráztatni. Azt mondják az ellentétek vonzzák egymást, nos akkor a mi utunkba nem áll semmi. Tudom, hogy néha túl sok vagyok, sokat beszélek és mondhatni mindenbe beleadok apait-anyait, a szívemmel és a lelkemmel egyszerre élem az életem, nem érdekel mennyire rossz és sötét a világ, mindig találok egy aprócska fényt amibe bele lehet kapaszkodni, a mosoly és a jókedv a lényem része. Olyan mint egy mankó, kell ahhoz, hogy továbblépjek, és azt hiszem belehalnék ha nem lennék képes másoknak is adni belőle. Demetrius ezzel szemben inkább csendesebb, elmélkedőbb, minden bántás nélkül ő az akit simogatni kell és lehet, akiért bármit megtennék, pedig erős és határozott, de van egy része ami igenis kívánja és vágyja, hogy valaki mellett gyengének is érezhesse magát. Persze egyetlen mondatba sűrítem mindezt és ki is mondom. Igen, a szám gyakran megelőzi a gondolataimat, ilyenkor aztán jön a feszengés és a pirulás.*
-Mert a másik szó kifejezetten egyértelmű. De kérlek szépen ne akard, hogy részletezzem, ha tovább pirulok a végén még felgyulladok.
*Láthatóan ő is zavarban van, ez jó, mert akkor nem vagyok egyedül és átérzi a helyzetemet. Az egyik imádnivaló benne pont ez a kisfiús zavar, szerény de még sincsenek önértékelési problémái, pontosan tudja milyen férfi. Vagyis, hogy milyennek kell lennie egy igazi férfinak és ez neki csípőből megy, mert születetten az.*
-Ha nem pontosan így van akkor is leköteleznél vele. De már tudom, hogy egész nap rám gondoltál.
*Széles mosolyomhoz halk kuncogás társul, végül is épp ő mondta nem sokkal ezelőtt, most rajtakaptam. Én meg persze alig vártam, hogy vége legyen a napnak, gyakran néztem az ajtó felé, hátha betoppan a tárcáját keresve ami szinte égette a bőrömet még a ruha anyagán keresztül is, végig ott volt a zsebemben. Nem tudtam, hogy azokban a percekben, órákban a halál torkában lubickol akár Gepetto a bálna gyomrában. A gondolataim elkalandoztak annak ellenére, hogy rengeteget rohangáltam a csúcsidőben. Kész szerencse és a nagyim odafigyelésének köszönhető, hogy több baleset aznap már nem ért. Vártam őt, vártam, hogy végre bezárhassam a büfét, s aztán vártam arra, hogy közöljék már nincs bent és nem is lesz. Azt hiszem akkor kicsit elmosolyodtam, persze később, a buszon ülve már nem tartottam annyira jó ötletnek, pont egy másik nő jelenléte miatt aggódva. Ezt is letudtuk. Persze a saját módszeremmel, összekuszálva és félreértve a dolgokat. Ezért járt a puszi, és egy hosszú pillanatig elringattam magam az élvezetben. Átkoztam is a pincért amiért annyira igyekvő volt és szétrombolta a varázst, de azon vagyok, hogy ezt minimum fél perc alatt visszahozzam. A terveimbe aztán viharsebességgel csap bele a krach. Először fogalmam sincs mi baja lehet Demetriusnak, de egyetlen pillanat alatt megtudom, hogy nem az étel romlott. A pánik szele elkap, nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, de tudom miről van szó. Tehetetlen vagyok, Demetrius itt fog meghalni a karjaim között. Nem a bűnözők lövik le, hanem egy banális allergia. Egyik sem jó.*
-Dió?
*Sikítva kérdezek vissza, én mindjárt szívrohamot kapok ő meg gálánsan fizet miközben fulladozik. Nem érek rá azon merengeni mennyire férfi most is, a közeledő pincérre kiáltok.*
-Hívja a 911-et, van itt orvos? Hívjon taxit is amelyik előbb jön azzal megyünk!
*Felállok és Demetriust támogatom, nincs az az isten amiért most magára hagyjam, hogy taxit fogjak. Ilyenkor úgysem jön egy se. Ki kell menni a hidegbe, igen, az jó, a hidegben lelassul a vérkeringés, akkor az allergiás reakció is, ugye? ~UGYE?~ Nem tudom, hogy jó ötlet-e de momentán ez az _egyetlen_ ötlet. A kabátomra nem is gondolok, ahogy vagyok támogatom kifelé Demetriust, persze odakint – ha kiérünk – kockára fagyok, de kit érdekel? A pincér hozza utánam a kabátomat, fél kézzel marom el tőle.*
-Demetrius, ne csináld ezt, te jóééég! Nincs nálad ellenszer?
*Miért nincs nála? Kell, hogy legyen. Ebbe a tehetetlenségbe halok bele az már biztos. Jöjjön már az a mentő!*
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzer. 18 Feb. - 12:51



Sophia & Demetrius



Most érünk a főfogáshoz, ám nincsen olyan finom falat, amely felérne azzal boldogító tudattal, amely reggel óta kerülget a tündér személyében. Berobbant az életembe, teljesen megváltoztatva nem csupán a mai napot, szépséges kontúrt adva a hetemnek. Pontosan tudom, hogy mától kezdve az örökkévalóságig már sosem lesz minden ugyanolyan. Megmaradok Demetriusnak, annak a munkamániás zsarunak, aki vagyok hogy legbelül mégiscsak tudjam, hogy van valaki, aki elvarázsol, felrúg minden szabályt, s akiért én is képes vagyok minderre. És csak órák óta ismerem, őrület!
- Akkor téged nem lesz túl nagy kunszt hazakisérni. Cselhez kell folyamodni? – Kérdezek finoman nevetgélve, talán ha ilyesmiben reménykedek, hogy egy-egy este még vele szeretnék romantikázni, akkor hozzám kell eljönnünk? Vagy ha sokáig bent maradék, akkor ő jönne elém? Érdekes, hogy máris túl vagyok pörögve azon, amely majd esetleg ránk vár, de nem baj, elfogadom, hogy ez természetes, ha igazán tetszik valaki. Joanne emléke nem térhet vissza, nagy tudású főnökeim hozzám hasonló módon jó kapcsolatot ápolnak Charles Xavier-rel, így génszinten lett kitörölte a fent említett szőke lány, még déja vu szinten sem ugorhat be véletlenül, így szívemet-lelkemet teljes mértékben Sophiára tudom szánni.
- Kimondtad. És miért ezen van a hangsúly? – Kérdezek vissza érdeklődve. Talán pont azért vagyok számára megfelelő, mert nem vagyok egy nagy nőcsábász? Olyan valaki, aki mellett bizonytalannak kéne magát éreznie? Nem rosszabb így, hogy nagyjából rávetem magam az első lányra, akit érdekelni kezdek? Ez így nem túlzottan szánalmas? Ahogyan rám néz, és én vissza, valahogy korántsem tűnik szánalmasnak. Félszegen elnevetem magam az alapján, amit mond, még a tarkómat is sikerül zavartan végigsimítani, mert bár tudnám, mit is kell most mondanom, valahol szavak nélkül is megértjük egymást.
- Most mondjam azt, hogy csakis rád vártam, amikor betoppantál? – Ezt mondhatjuk a ma estére, amikor borozgattam tévénézés közben, és el-elkalandoztak a gondolataim, hogy megelégedett mosollyal gondoljak vissza a mai napra. Vagy éppen arra, hogy évek óta voltam már magányos Joanne ellenére is, és talán a lelkem is idejét érezte, felkészült arra, hogy befogadja a nagy Őt, ha az végre kész megérkezni. Reggel, amikor a csuklómat érintette, és összenéztünk... Tudtam. Nem tudatosult pontosan, csak annyi, hogy ha nem szól közbe a munka, nem hagyom válaszok nélkül, legalább egy nemet kicsikarok belőle, hogy tovább élhessem az életemet. Ahogyan puszit adott az arcomra, egyszerre volt égető, és édes pillanat mindez, lábujjhegyig átjárt az, hogy nem tudom, hogyan fogok aludni ezután, ha nem láthatom szinte minden percben. Talán pont ez a gondolat vezet oda, hogy nem figyelek az ösztöneimre, és a mártásból tunkolva leszek rosszul.
- Dió... dió volt benne. Alergiás vagyok a dióra.. – Kezdek köhögni, és azonnal a tárcámért nyúlok hogy fizessek. Nem vagyok képes tovább engedni, azonnal a kórházba kell mennem, mert akkorára dagad a nyelvem, hogy megfulladok tőle, ha nem kapok antiallergén injekciót. Gyorsan pár papírpénzt dobok az asztalra, és odafordulok a lányhoz. – Hívj egy taxit... kérlek. – Eközben a kabátom után nyúlok, a pincér sajnálkozva segíti rám fel, és közben buzgón remélem, hogy Sophie már kirohant, és leintett egy sárga autót, ellenkező esetben nagyon csúnya vége lesz estének. A pincér kifelé támogat, próbálok nagyokat nyelni, de szinte az egész szájüregem kezd bedurranni, a tekintetem homályosul, és végig ráz a köhögés.


Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeKedd 17 Feb. - 20:31


Demetrius & Sophia




*Úgy érzem sosem tudnám megunni, minden percben, pillanatban képes új dologgal meglepni, noha ezek apróságok én mindegyiket imádom. Egyben boldog is vagyok, hogy olyan nyomot hagytam benne ami arra készteti , hogy megismerjen, hogy meg akarjon ismerni. Ott a büfében nem hagytuk kibontakozni azt a finom izzást ami most egyre erőteljesebb közöttünk, óvatos volt ő is, én is, nem hittem, hogy pont egy ilyen okos és határozott férfinak kellenék, bár titkon reménykedtem benne. Talán a nagyi is ezt látta meg a szemeimben, vágyakozást valami szép és kedves iránt. Demetrius pedig maga volt a megtestesült szépség, mármint a lelke, mert ugye férfira nem mondjuk azt, hogy szép, hanem helyes, jóképű, szívdöglesztő, mert a férfiasságukhoz az ilyen férfias szavak illenek. De Demetrius lelke szép volt, amit nem kell tovább díszíteni, mert amaz díszíti a tiédet.
Nem merek belegondolni abba amiről azt mondják létezik első látásra, már csak babonából sem, de határozottan a rózsaszín felhők tetején ücsörgök és hagyom, hogy elringasson az érzés. Nem is ringat, szinte hullámzik s minden egyes alkalommal amikor dob rajtam egyet a szívem is a torkomba ugrik. Nem kellene éretlen kamasznak éreznem magam, de valójában majd` kiugrom a bőrömből.*
-A büfé felett lakom. Az övéké volt a lakás, de nagyi leköltözött a büfé mögötti kis szobába. szóval elég közel vagyunk egymáshoz, mégis külön.
*Ebben az a jó, hogy sosem késem el a munkából, bár felelősségteljes vagyok, főleg a nagyival szemben, elég nehezen kelek ki az ágyból, főleg ha a legszebb álmomból ébreszt fel a vekker. Olyankor ki sem nyitom a szemeimet, csak leverem szegény kolompos órát az éjjeliszekrényről és tovább álmodom azt a szépet immár félig ébren. Aztán persze jön a kapkodás. Demetrius minden bizonnyal még akkor is éber amikor alszik, foglalkozási ártalom, s ha munkamániás, az is lehet, hogy nyitott szemmel alszik mint a varázslók. Láthatóan megkönnyebbülök, hogy sikerült tisztázni a kis félreértést, fellélegzem és ez azzal jár, hogy már nem nagyon figyelek arra mit mondok, ami a szívemen az a számon.*
-Szerintem a _nem gyakorlotton_ van a hangsúly…..ezt is hangosan mondtam ki, ugye?
*Ezzel tulajdonképpen kimondtam, hogy a számomra igenis ő az álompasi. Nem szoktam ilyeneket mondani, legalábbis nem az első spontán randin, de Demetrius teljesen felforgatta a lelkemet, összekuszálta a gondolataimat. Az érintése nem nyugtat meg, ha lehet még inkább egy izgatott fruskának érzem magam tőle, ahogy kiejti a nevem becézését egészen a bőröm alá hatol. ~Te jó ég! Tényleg elnyíltak az ajkaim?~ Bevallottan nem tudott kiverni a fejéből egész nap, ha nem hagyja ott a pénztárcáját a büfében, akkor csak reggel találkoztunk volna. Azért ez így mégis csak jobb. Egyszer össze-vissza fogom csókolni azt a tárcát, keretbe foglalom, széfbe teszem.*
-Örülök, hogy elhagytad a tárcád és annak is, hogy már nem voltál bent amikor kerestelek.
*Érzem az arcszesz illatát, a bőréjét, ha még a haja vége is nedves lenne egy kicsit, teljesen elvesznék. Dehogy húzódom el tőle mihelyst az ajkaim már nem érintik őt, épp csak egy kicsit távolodom el tőle, hogy kiélvezzem még egy kicsit azt az izgatott, remegést amit az érintése okozott. már-már hagynám, hogy a rózsaszín köd ráüljön az elmémre mikor némi mozgást, diszkrét csörömpölést hallok az asztalunk felett. Hát persze, a kacsa. Mérgesen nézek a pincérre és sóvárogva nézek a még nem elfogyasztott levesem után. A manóba, pedig alig ettem belőle. Világfájdalmas sóhajjal húzódom el Demetriustól, ennek a varázslatnak egy időre lőttek, de az imént mondtam, hogy nem hiszek a lehetetlenben, szóval bízom abban, hogy a kacsa után, vagy közben még lesz alkalmunk egymást elbűvölni. Addig is megkóstolom a kacsát, a szószt és a rizst. Szerintem mesés, bár szívesen lemondanék róla Demetrius egyetlen csókjáért. A gondolat és a tett közé beszorítok egy kis kíváncsiságot és oldalra fordulva nézem ahogy eszik…..vagyis ahogy nem eszik. Egyértelmű, hogy a szalvétába ürítette az első falatot, de vajon miért? Romlott a kacsa? Jó, hát döglött, szerencsére már nem mozog, de az enyémnek jó íze van.*
-Minden rendben? Nem ízlik? Vagy….romlott?
*Az egész nem úgy alakul ahogy kellene, Demetrius falfehér lesz és mint aki épp el akar ájulni, alig szuszog. Egy pillanat alatt elönt az adrenalin, bár nem tudom mi baja van de én már félek, aggódom. Megérintem a vállát, a másik kezemből ledobom a villát, amaz nagy csörömpöléssel landol a vaslapon, tenyeremet rásimítom az arcára és magam felé fordítom.*
-Demetrius…mi a baj? Falfehér vagy….kérsz egy kis vizet? Hívjak orvost?
*Már mindkét kezem remeg, nem tudom mi történt és tehetetlen vagyok. Rossza a magabiztos és erős férfit aki dacolva a halállal megy neki bármelyik bűnözőnek, ennyire elgyengülve látni. Már a pincér is felfigyelt ránk és a szemem sarkából látom, hogy közeledik. Engem viszont csak Demetrius érdekel.*


Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeHétf. 16 Feb. - 18:17



Sophia & Demetrius



 Ahogyan engem hősiesnek állít be, számomra meg az ugrik be, hogy mindenkinek kell valamiféle múzsa. Egy olyan vágykeltő, mégis tiszta lélek, aki hatással van rá, inspirálja. Alig ismerem még, máris a föld felett lebegek, és bár sosem éreztem külsőleg sem jó pasinak, ahogyan rám néz, szinte végigfutnak a tinihormonok az ereimen, érzem, hogy dagadnak az izmaim, hogy a karomba zárjam, és sose eresszem el. Vajon az első randin ilyesmi szokott járni a pasik agyában? Nem tudom, talán túl lelkes vagyok, és belelovalom magam abba, hogy felfigyeltem valakire, aki eszményi, és úgy kapaszkodok a pillanatba, nem engedem tovaszállni. Talán megrémítem azzal, ahogyan olykor nézek rá, hiszen még huszonnégy órája sem ismerjük egymást, mégis, van ennek jelentősége? Ha valaki olyannal találkozol, akivel maximálisan egymásra vagytok hangolva... kizárt. Talán kissé tisztességtelen vagyok, hiszem még korábban indult el a láncreakció, a fenekére figyeltem fel legelőször... Nem tehetek róla, azzal szembesültem, aztán már csak a reménykedés volt, hogy legyen bájos, legyen bájos! Aztán a csokiszín szempár, a mosolygósan vidám tekintet, és ahogyan odahajolt hozzám... Aki azt mondja, hogy nincsen szerelem első látásra, hát lehet, hogy téved.. Nem merném kimondani ezt így pontosan, de valami olyasmi történt, amelyet nem hagyhatok figyelmen kívül.
Hiába kutatok az emlékeimben, sosem nem tudott megfogni senki, pedig fordultak már elő felajánkozások, és be kell vallanom, nálam is volt már olykor kósza ágaskodás, de mégsem találtam meg azt, akivel együtt nevethetek. Az anyám már régen meghalt, míg a jó édes apám is több évnyi betegeskedés után tavaly hunyt el, úgyhogy magamra maradtam, még a karácsonyt sem ünnepeltem meg, hiszen a fa állítása helyett is a mutánskérdésben dolgoztam, ki más tudna megfékezni egy magából kézigránátokat újratermelő fenevadat, mint az, akire egyátalán nem hat mindez? És most, ahogyan eszegeti velem a levest, olyan megnyugtató, idilli. Már csak az a kérdés, izlik e neki az általam javasolt finom előétel. Való igaz, van benne egy kis poréhagyma, ettől csak pikásabb az íze, szagra pedig semmi nem jön át belőle, amely kellemetlenné tenné a légköri mozgást ajkaink között.
- Oh... – Szalad ki az ajkaimon, legalább ebben jó vagyok, olvasok a sorok között. Kikapcsolhatatlan intuitív érzékeim még álmomban is jelen vannak, nem tehetek róla, ezért aztán nem csoda, hogy ha valamire célozgat, akkor bizony hajlamos vagyok komolyan venni. S amit végülis sejtetetett, roppantmód jól esik. Akkor mindez, amit próbáltam sugalni felé, hogy kellemesen érintett az esti látogatása, és nem engedtem volna útjára, bizony már a második olyan jelzés, hogy az operába is egyedül, vagy a nagyijával jár, viszont velem bármikor szívesen vacsorázna. Furcsa dolog így harminc felé azon tűnődni, hogy vajon tetszem neki? Azt hiszem merhetek remélni, hogy igen.
- Együtt laksz a nénivel? Vagy zárás környékén? – Kérdezek vissza, végülis valahol az élet rendje, hogy egy idő után megtörténik az elmúlás, még a család szerencsésnek mondhatja magát, ha megért a papa egy bizonyos öregkort, amikor békével távozhatott. Sophia igazán családiasnak tűnik, mert bár a szüleit nem ismerem, már a nagyijával is olyan szeretetteljes volt az a rövid párbeszéd, hogy magától értetődő módon indult bennem meg az aggodalom. Eljátszanék akár most a kis barna fürtjeivel, ám mindig visszarettenek, pár órás ismeretségünk hogyan kaphatott ilyen gyors lángra? Nem csupán a kezdeti szimpátia miatt nagyítom így fel? Ha már a szabadidőnkről esik szó, megemlítem a kutyust, amitől őszinte megkönnyebbülést látok a fiatal nőci arcán. Bármennyire is logikus vagyok, eszembe sem jutott, hogy rossz érzéseket kelthetek benne, pusztán a női névvel. Ebből is látszik hogy nincsen gyakorlatom abban, mi is kell a nőknek. Opera? Lényegében oly mindegy, csak együtt legyünk. Biztosan nem olyat választ, amely nekem nem tetszene, akár közösen is egyeztethető ez. Idejét sem tudom, hogy mikor jártam színházban, akkor főleg a musical-ek jöttek be.
- Ne sajnáld, én meg azt sajnálom, hogy reggel csak úgy faképnél hagytalak... tudod... nekem nem szokott ez menni, nem vagyok egy gyakorlott álompasi.
- Finoman elmosolyodom, és megrázom a fejem, egyátalán nem zavar, hogy támadt ez a kis félreértésünk a kutya kapcsán, most még szabadkozik. Egyszerűen... nem tudok betelni vele. Ráadásul olyan kezdeményező alkat, amire nagyon is szükségem van. Ráfogok a kezére, de csak azért, hogy kicsit mind a ketten lenyugodjunk. Tényleg nem viselkedhetünk ennyire zavarbaesetten, meg kéne tudnunk látni egymásban a felnőtt partner szerepét, akire felnézhetünk, akivel...
- Gyakran visszatértél a gondolataim közé Sophie... Sűrű nap volt, de nem tudtalak elfelejteni. Megelőztél, mert reggel nálad kezdtem volna... ismét. – Hajolok hozzá közelebb, ahelyett, hogy elhúzódnék. Megremegek kissé, amikor hozzámér, annyira hatással van rám, s az ajkát érzem az arcomon, amit már fordítanék el, hogy még többet követelve találjak rá az édes húsra, amikor valami más kerül a szemem elé, a vaslapon sült kacsa. Kissé kelletlenül vagyok kénytelen elfogadni, hogy a varázsnak itt most annyi, de képesek vagyunk visszahozni, ezt biztosan tudom. A leveseinket elviszik, s itt az ideje a főfogásnak. A villámra forgatok némi rizst, hogy megforgassam a mártásban, s az ajkaim közé emelem, a hús is jön majd mindjárt. Furcsa... különös az íz, viszket belül...? Csak nem dió volt benne? Az nem, nem lehet. Nem figyeltem az összetevőkre, csak a hangzatos indiai név melleti angol összefoglalóra. Sajnos belehibáztam...Azonnal a szalvétába köpöm a falatot, ezt még kulturált módon, hogy aztán hátradőljek behunyt szemmel, hátha elmúlik, de nem. A nyelvem, és a szám is azonnali dagadásnak indul...

Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeVas. 15 Feb. - 6:47


Demetrius & Sophia




*Eddig valamire várakozva, kötetlenül beszélgettünk, mondhatni kerülgettük egymást szép lassan, ahogy a macska a forró kását. Most azonban van egy pont ahol elindul valami, szélsebesen lefelé a lejtőn, lendületet vesz és irány bele a közepébe. A lejtő pedig nem rossz felé visz, nem a lehető legmélyebbre, hanem segít, hogy bátran nekifussunk. Hogy én bármit is a puszta létemmel indítottam be, azt azért kétlem, de kedves tőle, hogy ezt mondja. Nem tudom melyik pillanat volt az amikor kizökkent a napi robot fázisból és bekapcsolta a figyelő üzemmódot, melyik volt az amelyik becsukta a „csak nézek ki a fejemből és túlélem ezt a napot is” ablakot, hogy szélesre tárja előttem a kétszárnyú „érdekelsz” kaput. Végül is már mindegy, fő az, hogy megtörtént és egyikünk sem hagyta veszni azt a pillanatot. Azt nem mondom, hogy mindenkivel annyira kedves lettem volna mint vele, mert nem igaz. Megigéztek a szemei, igen, a csodás szempár volt az amire felfigyeltem, a tükrök mögötti felfedezésre váró világ, a Demetrius nevű férfi titka, a megbújó szomorkás lélek. Ott ragadtam a pultnál és meg akartam mosolyogtatni. Nem úgy mit a többi vendéget, nem csak arra az időre szerettem volna mosolyt csalni az arcára míg velem beszélget, hogy legyen egy kis derűvel beburkolt ideje napközben, hanem azt szerettem volna ha örökre ott marad a lelkében. Igen, azt hiszem lelki mosolyt akartam neki adni és mindegy volt milyen áron. Úgy látszik sikerült. Közben persze én magam is elvesztem, de ez legyen életem legjobb elveszése…..nem, ez életem egyetlen elveszése, hiszen még nem éreztem ilyet. Volt már két kapcsolatom is, de azokhoz képest Demetriusszal együtt cápalevesezni is sokkal izgalmasabb. mintha egy láthatatlan kötél egyre jobban tekeredne kettőnk köré, minden egyes szavával és pillantásával egyre jobban húz magához, arra sarkal, hogy százféleképpen tovább képzeljem az elmúlt pillanatot, de nem hagy rá időt mert már a következő is pereg. Hogyan is unhatnám meg?*
-Nem hiszek a lehetetlen dolgokban.
*Finoman elmosolyodom, büszke vagyok magamra és a frappáns válaszomra, mert az volt, szerintem. Nem tudom érti-e, de számomra lehetetlen, hogy ráunjak és ez most tudatosul csak bennem, hogy megemlítette, de mindvégig ott volt a lelkem közepén mióta csak találkoztunk. A nagyinak még mindig jó szeme van az ilyesmihez, előre látta, hogy nem tudok majd ellenállni neki, és minden bizonnyal Demetrius szemeiben is látott valamit. Ez utóbbira azért kíváncsi lennék, holnap reggel meg is kérdezem. Még egy falat leves, s aztán leteszem a kanalamat, hogy jobban felé forduljak. A kérdés fájó pontot érint, de egyrészt előbb vagy utóbb úgyis szóba került volna, másrészt nem tudhatta milyen témába keveredik bele.*
-A nagypapám nem rég halt meg, addig együtt vitték a büfét és a nagyi most is bírná, inkább csak a lelkét támogatom. Esténként beszélgetünk a nagypapáról, jót tesz neki, így könnyebb elengednie…..nekem pedig jól jött egy kis változatosság.
*Szeretem a szüleimet, de már terveztem, hogy elköltözöm tőlük. Édesek meg aranyosak, de túlságosan aggódnak, talán azért mert még mindig velük laktam. Egyszerűen kényelmes volt és nem készültem még fel arra, hogy egyedül éljek. Igazság szerint ez egyfajta mentsvár volt, mert ha egyedül lakom sokkal könnyebb hozzám költözni, és egyik kapcsolatomban sem éreztem azt a vágyat, hogy ezt meglépjem. Mostanra viszont már kellett egy kis távolság tőlük. A legjobb dolog ami történhetett velem, az Demetrius, szóval méltán kiérdemelte az őrangyal rangot. Eddig csak a képzeletem járt a felhők felett, most már a lelkem is ott ringatózik, már csak babonából nem merek gondolni arra, hogy ez meddig marad így. Tudni akarom ki ő, amikor nem dolgozik, amikor nem járnak a fejében a bűnözők, hogy miben leli az örömét, mi az amitől féktelenül tud kacagni. Milyen az amikor kacag? Mert már a gondolattól is tisztára libabőrős leszek, hogy rám néz azokkal a gyönyörű szemeivel és átölel. Finoman, gyengéden….szenvedélyes, de nem az a falnak szorítós fajta……egy kicsit megint elkalandoztam. Bár hallottam minden szót, tudom, hogy szívesen utazgat de azt is csak a munkája miatt, hogy szeret kirándulni, remek, mert én is, de igazán elvagyok ringatva a vele való fantáziálásom puha paplanjában. Arra eszmélek amikor meghallom Claire nevét. A kulcstartós Claire-ét. Szóval már nem él, elveszített valakit akit nagyon szeretett. Ez azért mégsem olyan mintha szakítottak volna. Hirtelen nagyon kíváncsi leszek és várom a folytatást, ehelyett egy képet dug az orrom elé. Egy kutya van rajta, egy aranyos….izé….nem jut eszembe milyen fajta, de gyönyörű. A szám tátva marad, igen, nem kicsit csodálkozom el magam. Gyorsan összerakom a képet, aztán megkönnyebbülök, ez sajnos nagyon látszik rajtam, mert még el is mosolyodom. Claire nem egy nő aki miatt aggódnom kellene.*
-Ó, hát ez, jó.
*Hála a magasságosnak és minden pillangónak amelyik megrebbenti a szárnyát. Végül, ki tudja már hanyadszorra , észbe kapok. Roppant kínos, rajtakapottan és szenvedőn nézek Demetriusra.*
-Ezt most hangosan kimondtam, ugye? Te jóóóééég! Én annyira sajnálom. Persze nem jó, hogy elveszítetted, tényleg nagyon sajnálom.
*Megint elveszítem az önkontrollt és hevesen gesztikulálok a kezeimmel, mindig ezt csinálom, ha zavarban vagyok, mintha a kezeimmel jobban tudnék magyarázni mint a szavaimmal. *
-Én…én csak…láttam a nevét a kulcstartón és amikor kiderült, hogy a bejárónőt másképp hívják, kicsit összezavarodtam, mert tudod reméltem, hogy bármi is lesz az nem csak a tárcád megtalálásának a megköszönése……annyira sajnálom Demetrius.
*Az életben nem jövök ki ebből jól, azt hiszem. A fene ott egye meg a nagy számat. Itt van a világ legjobb pasija akinek csodás lelke van, hiszen még a kutyája fényképét is magánál hordja, egyszóval ha szeret, akkor nagyon szeret. Én meg belerondítok a világába, mert önző dög vagyok. Muszáj megvigasztalnom, legalább egy kicsit, hogy ne akarjon rögtön otthagyni a fenébe az étterem kellős közepén. A kezemet nyújtom az arca felé, ha nem húzódik el még van esélyem. A tenyeremet az arcára simíthatom és előrehajolva egy puszit nyomhatok az arcának másik felére. Bár legszívesebben szájon csókolnám, annak most nincs itt az ideje. Ez egy bocsánatkérő puszi.*
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzomb. 14 Feb. - 21:38



Sophia & Demetrius



- Nem. Az már csak a pillangóhatás eredménye volt. Már a puszta léteddel indítottad be. – Utalok arra, amilyen kedvesen rám mosolygott, ráfogott a csuklómra a pultnál. Sosem volt romantikus énem egyből feltámadt, elmerültem a csokibarna szempárban, az örökké-mosolygós ajkakban, így amikor megégette  magát, már nem is a nulláról indult az attrakció, már tudtam érte aggódni, arra pedig még gondolni sem merem, hogy amikor megetettem a saját pitémmel, még szegénynek a szája is odalett miattam. Ha ezt tudtam volna, akkor már ezek alapján elkérem a számát, hogy kárpótoljam, ám a csipogás akkor közbeszólt. De nem, Sophia bizony egy tündér, aki mindent képes kiállni, hihetetlen akarattal. Szembemosolyog a világgal, még akkor is, ha fájdalmai vannak. Ő is egyfajta hős, amilyennek engem állít be, hogy feltartott kézzel megyek a túszejtőkhöz. Valahol ő is ezt teszi, lényegtelen, hogy milyen komolyságot tulajdonítunk mindennek. Rajta is ragad a tündér becézés, hogy aztán birtokolhassam a Sophie-t is. Nem tudom, hogy mi él kettőnk között, ám egyértelmű, hogy olyat hívott életre, amit sosem tapasztaltam magamban. Erre mondják, hogy jobb későn, mint soha? Még csak rettegni sem kezdek, mikor jön el az a pillanat, amikor csalódnom kell benne, hiszen annyira összetett, boldogító jellem, hogy ha kiderül hogy turja az orrát, akkor arra is bíztatni fogom. Talán kissé vulgáris dolog így gondolkozni egy hölgyről, de egészében látom őt életszerűnek. Aki ha felébred reggel, kócosan, táskás szemekkel, akkor is kipattan az ágyból, hogy ismét boldoggá tesze az ember újabb napját. Már a puszta létével. Viszont arról nem tehetek, hogy a hátsóját ennyiszer sikerült megnéznem. Nem vagyok az ilyesmi rabja, az övé fenomenális, igyekszem azért mindezt nem közönségesen tenni, ne érezze magát holmi tárgynak, mert ha választanom kéne, hogy egyszer az ágyamba csalhatom, vagy semmi ilyesmi, de örökké csókolhatom, nem lenne kérdés a választás.
- Sosem lesz szándékos. Ha majd rám unsz, akkor megmondod. – Nem teszek igéreteket. Az őszinteségem teljesértékű, mondhatni a szavam az életem, ahogyan az egykori lovagoknak. Versírásból bizonyára megbuknék a hercegnő kezéért versengve, ám messzemenőkig tisztességes maradok hozzá, ahogyan eddig sem vonzott a könnyű ágytorna reménye. Akár oda is nyúlhatnék, hogy megsimítsam az arcát, de nem tudom, valahogy ebben is sikerül félszegnek maradnom, és csak egy pillanatra teszem le a kanalat, nem akarom megijeszteni. Érezzük jól magunkat, a többi pedig kialakul, ha ő is úgy érzi.
- És miért jöttél ide? A nagyidnak kellett a segítség? – Mohón szívom magamba az infomációt, ha eddig a szüleivel élt, akkor megerősíthetjük az operás dolgot, nincsen senkije. Elhesegetem azon gondolatokat, hogy vajon milyen lehet az ajkának íze, azért vagyok most itt, hogy ne csak hálálkodjak a tárca miatt, meg akarom ismerni. Amennyire csak szeretné.
- Nem sokat. Munkamániás vagyok sajnos... Rejtvényfejtés? Szívesen utazom más városokba, talán csak a munkám miatt, de ha sok szabadidőm lenne hirtelen, lehet, hogy kirándulnék. Ahogyan téged operába nem visz senki... nálam is valahogy így van. Amíg Claire élt, ez máshogy volt... – Veszem elő a tárcámat, és megmutatom a labrador képét, amit talán Sophie láthatott, de nem biztos, hogy összeköttte a névvel, amit már másodszor ejtek ki.


Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimePént. 13 Feb. - 7:45


Demetrius & Sophia




-Ja, persze, de én forráztam le magam és ezzel beindítottam a pillangóhatást.
*Valahol elmentem mellette, nem csoda, hiszen a szemei igézőek és annyi minden történt azóta, hogy összekeveredtek a dolgok bennem, de nem hagyhatom magam alul és őt sem. Egy rendőr, főleg olyan aki nekimegy a pisztolycsőnek is akár, nem lehet szórakozott professzor, én viszont amúgy is az vagyok, beismerten és hivatalosan, bár pecsétes írásom nincs róla, de minden, szó szerint igaz. Gondoljuk végig az egészet. Ha nem forrázom le magam, nem aggódik a kezemért és ha nem aggódik a kezemért, talán fel sem figyel rám, mert nem jut eszébe, hogy vagyok én aki forrázott kézzel is tud mosolyogni. Itt kezdődött minden. Na ugye, hogy ugye? Ennek értelmében, nem sokkal később naná, hogy mámorítóan örülök annak, hogy már becézgetni szeretne. Nekem sincs bajom a Sophie-val, eddig azért nem engedtem a családomnak sem, mert ők ezzel valami kedves, butuska kislánynak állítottak volna be akit szeretni kell. hála az imént jól átgondolt szórakozottságomnak és a gyakori felhők felett lebegésemnek. Komolynak és felelősségteljesnek akartam érezni magam előttük, ezért kiköveteltem magamnak a Sophia megszólítást, a nagyinak meg engedem, hogy „édes, drága, tündérkémnek” szólítson ha úgy tartja kedve, de az más. Ő a nagyim, neki szabad. Demetrius szájából azonban nem lealacsonyítónak, vagy „imádom a pofidat” félének hangzik, hanem…..ahogy rám néz miközben kiejti a becézést, bizsergető. Ami még nagyon tetszik benne, az az úriemberes vonása, amit abból szűrök le, hogy…jó, nyíltan megnézte a fenekemet és dicsérte is burkoltan, mégis mióta beszélgetünk még egyszer sem nézett lejjebb az ajkaimnál, de leginkább a szemeimbe néz ami több mint egy jó pont a férfiakkal szemben. A büfébe sok rendőr jár, járőrök leginkább – nem hiszem, hogy a rangnak köze lenne ehhez, de na…- ők azért közönségesebbek. nem egyszer előfordult, hogy rájuk kellett szólnom, nézzenek kicsit feljebb mert ott a lényeg. Némelyik a számig jutott. Demetrius üdítően a szemeimbe néz, és ezzel mint a jó boszorkány, megbabonázott.*
-Ó, szóval a második szándékos lesz?
*Kuncognom kell. A szóhasználat akár véletlen volt akár nem, arra utal, hogy lesz második próbálkozás. Ám legyen, én szívesen elhozom neki újra a tárcáját. Ma este nem reméltem vacsorát kellemes társaságban, de többet annál, hogy megköszöni és elbúcsúzik tőlem. Lám, ez megtörtént, szóval nem reménytelen a helyzet. Igazság szerint úgy indultam el otthonról, hogy valamilyen módon kicsikarok tőle egy újabb, kötetlen találkozást ami nem kötődik szorosan egy elhagyott tárcához és egy reggelihez a büfében. imádnivaló meglepetés volt, hogy a kisujjamat sem kellett mozdítanom ahhoz, hogy ezt megkapjam. A rendőröm egyenesen zabálnivaló. Néha ügyetlen kiskölyök, néha gáláns úriember és néha rettenthetetlen harcos. Kell ennél jobb kombináció egy nőnek? Még élvezkedem a levesem ízén mikor újabb kérdést kapok.*
-Dallasban éltem a szüleimmel és a változatosság kedvéért egy vegyesboltban, a szüleim boltjában segítettem ki. Sok minden nem változott, csak a város és a bolt. Na jó, a büfében több a rendőr….szóval, kiszolgáltam a vegyes boltban ahol nem volt olyan veszélyforrás mint a forró kávé, és több időm volt álmodozni.
*Többek között ezért is volt termékenyebb az az időszak képek terén, mint a mostani.*
-És te mit csinálsz a szabadidődben? Mert azért szokott olyan lenni ugye?
*Vajh` egy vasember mit csinál amikor egy bűnöző sem ejt túszt és nem rabolnak bankot?*

Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeCsüt. 12 Feb. - 16:07



Sophia & Demetrius



 Mekkora esély van rá, hogy az ember felnőtt korában találkozik valakivel, aki tényleg a szíve csücske, nem foglalt, és még nem is kereredett meg? Nem akarnék számokat mondani a statisztika kedvéért, úgysem lenne értelme. A nagytöbbség már bőven fialalkorában ha keres, talán, így harminc környékén vagy lemondott már a dologról, vagy komoly kapcsolatban él. Való igaz, Sophia pár évvel fiatalabb lehet nálam, s esélyes, hogy hozzám hasonlóan eddig nem vette túl komolyan azt, hogy legyen valakije. Azt, ami Joanne után hajtott, már kitörölték, ám az is megeshet, hogy ha tudatában lennék, akkor is az összehasonlítás érdekes eredményt hozna. Valami olyat, hogy a szőkeség után a megoldás vágya hajtott, sosem az az igazán boldogító cinkosság, amely a tündérből minden tekintetből sugárzik. Bárhogyan is, képes volt arra, hogy kizökkentsen, és az estét pedig vele töltsem, ne pedig udvariasan megköszönve vegyem át a tárcámat. Bízom benne, hogy nem látok olyan női jeleket, amik ott sincsenek. Ezekben sosem voltam jó, őszintén szólva nem is kaptam fel a fejemet egy mosolyra, érintésre, tekintetre. Ha volt is olyan, aki szemet vetett rám, észre sem vehettem őt. Sophia intenzív. Hiányt tölt. Anélkül, hogy bármi pótléknak éreznem őt. Sokkal inkább a meghatároz a jó szó. Ahogyan az egész napom hangulatára hatással volt.
- Az önét? Én hagytam ott a tárcát. – Ezt nem annyira értem, lehet, hogy valahol elveszettem a fonalat, azok a csokibarna szemek teljesen elvonják minden figyelmemet, pedig még csak nem is kell a formás hátsóját szemlélgetnem. Következő lépésünk már az étteremben, szinte egymásnak érő combokkal történik, amint meg is volt a pertu. Mi több, engedélyt kapok a becézésre.
- Na nem mintha a Sophiával bármi bajom lenne, csinos név, éppen hozzád illik, de azért mégiscsak Sophie. – Köszönöm meg bólintással a gesztust, majd ismét belenyalok a borba, hogy megnedvesítsem az ajkamat, hiszen állandóan kiszárad, talán magától a tudattól, hogy felforr a vérem, amióta ismerem. Nem mondanám ezt olyan tipusú vágynak, sokkal inkább ott legbelül dobogtat meg, ami azért jelent valamit. Férfi vagyok, az ősztöneim kellene, hogy vezéreljen, akkor miért mindig a szemét nézem, holott a kebleire is tévedhetne a tekintetem.
- Az első nem volt szándékos. Sajnálom, hogy faképnél hagytalak, a munkám ilyen. Nem ellened szólt. És a jövőben sem fog. – Ez is egyfajta köszönet, mert látja rajta, hogy olyan szinten el vagyok anyátlanodva az illem terén, mit mikor érdemes, szabad, spontán módon pedig közel sem biztos, hogy tudok érvényesülni, és felhívja a figyelmemet, hogy a randira hívás tekintetében zöld utat ad, amíg ki nem esek abból a bizonyos díszdobozból. Fura módon úgy érzem, ez meg sem történhet, annyira finoman csiszolgatja botladozásaimat. Na nem mondom, hogy meg akarta ma este hivatni magát, de aki ilyen édes, az szinte tálcán kínálja magát, nem tudtam volna csak úgy elengedni ma este. Tényleg nem, Félmosollyal viszonzom, ahogyan nézegeti hogy felkötöm a szalvétát, hát ez vagyok én. Nem csoda, ha állandóan sok a szennyes, csoda, hogy a rántottát nem borítottam magamra a büfében. Valamiért ez csak az ennivalóval van így, harci helyzetben tökéletesen ura vagyok a motorikus érzékeimnek.
- És mihez kezdtél magaddal másfél héttel ezelőttig Sophie...? – Kérdezem biccentve a megjegyzésére, na ugye hogy megmondtam, hogy ízleni fog a leves. A vaslapon sült kissé csípős hússzeleteknél még nem is tartunk.


Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzer. 11 Feb. - 21:38


Demetrius & Sophia




*Egyáltalán nem akarom elijeszteni, távol álljon tőlem, hogy az első randin – mert ez _AZ_ - máris a süllyesztőbe küldjem. Ha nem ő lenne, csak egy újabb esélyt adnék neki, de mivel Demetrius az, a rendőr a büféből, az akinek égett kézzel is mosolyogtam és rábeszéltem a nagyi pitéjére, randi jár, mégpedig a „foggal-körömmel” való harccal. Egyébként nem esik nehezemre vidámnak lenni vele, mert a legtökéletesebb társaság, feldob és ébren tart, nevet a poénjaimon amiért minimum Oscar jár, emellett jóképű, kedves, úriember, szexi, és imádom a nevetőráncait. Claire-t már a lakása előtt elfeledtem, valahol ott van ugyan az elmém egy kis zugában, de olyan páncélba burkoltam, hogy nehezen tudna előtörni. az pedig, hogy láthatóan minden másról sikerül elterelnem a figyelmét és képes önmagára koncentrálni….és _rám_ már különdíj. Megengedem magamnak a vállon veregetés gondolatát, igen, Sophia ezt jól csináltad. Nem mintha nagy erőfeszítésembe került volna. Egyszerűen oda vagyok érte. Ha bármivel is zavarba hozott, azt is csak jó pontként könyvelem el, mert átlépett a határaimon, mert sikerült neki átlépni, ez pedig kivételes jellemre vall. Válogatós vagyok férfi téren, százszemű boszorkányként figyelem őket, de Demetrius eddig minden akadályon könnyedén szárnyalt át.*
-Az _én_ szórakozottságomat. De mondhatjuk, igen.
*Én voltam balga és figyelmetlen, ő semmiről sem tehet, bár a tárca elhagyását az ő rovására lehet írni, de nem veszem a listára, annak ellenére, hogy amiatt találkoztunk újra. Ki tudja mi lett volna ha….és ezen már nem merengek el. A „Ha”-k sosem jó vezérfonalak. Csak a bajnak vannak, és már elmúltak, a jövőbe nincs beleszólásuk. Demetriusnak azonban igen. Furcsamód tőle bármit elfogadnék, még a becézést is, bár eddig a rokonaimnak sem engedtem. A nagyi pedig meg sem próbálta, inkább más jelzőkkel illetett. A Sophi azonban tetszik, nem a becézés, hanem annak szándéka, el is vigyorodom erre és lelkesebb is leszek azonnal.*
-Illik vagy nem illik, én megengedem. Ahogy neked tetszik.
*Kegyes vagyok, nem véletlenül, Demetriusnak bármit megengednék, más most. Ugyan az együttlétünket is csak nagy ráérzéssel lehetne első randinak nevezni, én engedékenyebb vagyok. mert az szeretnék lenni. S ilyenkor az ember kinyilatkozik, más és más formában, önmagát adja, tenyéren nyújtja azt amit mások előtt talán titkol, vagy csupán ésszerűen elrejt. Nézem ahogy az asztalkendőt a nyakába köti, ez megmosolyogtat és újabb érzelmekkel tölt el. A próbálkozása megnevettet.*
-Nincs aki….és nem kell legközelebb véletlenül a büfében hagynod a tárcádat. Anélkül is szívesen veled vacsorázom.
*Akkor ennyit a kötelező körökről. Nem vagyok híve a forró kása kerülésének, bár tény és való, hogy most szórakoztat. Igazán lélekemelő ahogyan Demetrius próbálkozik, és valahol még biztonságot is ad Claire-el szemben. Függetlenül attól, hogy rendőr és nem akármilyen rendőr, bízom abban, hogy ha lenne valaki az életében nem baráti kapcsolatban, akkor nem érdeklődne irántam a jövőt illetően. Maximum a mai éjszakát tartaná szem előtt. Én a magam részéről, ahogy anyukámtól és a nagyimtól tanultam, a szalvétát az ölembe helyezem, és úgy kanalazok a levesből. Egy csepp sem csöppen vissza, sem a tányérba, ami fölé nem hajolok, sem pedig az ölembe. Nem pöffeszkedés ez és nem is karótnyelt nemesi viselkedés, csupán reflex amit az évek során a szüleim belém csöpögtettek. Demetrius a szememben egy egyszerű, de különleges ember benyomását kelti, akiért rajongok az első perctől kezdve. A leves pedig finom, nem udvariasságból dicsérem.*
-Ez remek, mennyei. Akár cápa, akár nem.
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeKedd 10 Feb. - 20:46



Sophia & Demetrius



 Vidáman mérem végig, minden igyekezetünk ellenére ez nagyon is úgy tűnik, hogy egy randi. Spontán jött, kötöttségek nélkül, ellenben nem úgy viselkedünk, mintha soha többé nem akarnánk látni egymást. Nem a vendége vagyok, s ő nem egy civil, aki csak szimpatikus. Korban egy nagyon is hozzámillő teremtés, akivel minden másodperccel közelebb kerülünk egymáshoz. Nem kérdeztem meg a korát, nem is illene, de bármennyi is legyen, tökéletes az összhang. Vidámságával képes új életre kelteni, pedig így harminc felé azért már lassultam egy cseppet öt évvel fiatalabb önmagamhoz képest. Ráadásul ki gondolta volna, hogy ha ennyire képes elterelni a gondolataimat arról, amire igazán fókuszálni szoktam. Igaz, hogy napközben végig koncentráltam, de mások is megjegyezték, hogy szokatlanul derűs vagyok. Mindennek ellenére nem akarom zavarba hozni a pillantásommal, így is túlzott nyíltsággal mértem végig, ha el akar küldeni a fenébe, legalább gyorsan túl eshetünk rajta, és elindulhat a mélydepressziós hét. Mégsem úgy tűnik, hogy ez lenne a célja, mert viszontválaszaiból továbbra is a cinkosság süt, ami miatt akár bele is csípnék az arcába, az más kérdés, hogy ha így folytatja, akár a hátsójába is, hogy megugorjon, mint valami őzike.
- Oh, akkor mondhatjuk, hogy tökéletes volt az időzítés, ami a szórakozottságomat illeti? – Kérdezek vissza somolyogva, nagyon is érdekelne, hogy hol járt másfél héttel ezelőttig. Egyrészt nagyon is gyakorlottnak tűnt a pult mögött, másrészt ahogyan a nagyija rászólt, nagyon is jogos, hogy nem biztos hogy oda termett. Talán inkább valami hercegnő a Hamupipőkeként kell dolgoznia, hogy egyszer majd elragadja a herceg, az igaz szerelme. Nem tudom, hogy mikor támadt fel bennem a filozófikus én, úgy tűnik Sophia van rám ilyen hatással. Mégsem távoztunk egymástól miután gyorsan kiderítettük, hogy a másik sem könnyűvérű típus, talán pont ez köt minket össze sokadik kapcsolódási pontként a külső és belső vonzalmon túl. Az érdekes az, hogy meg sem kell magamban találnom a romantikust, ahogyan a csokibarna szemekbe bámulok, nem kell mást mutatnom, ami egyébként is vagyok. Magányos, ám céltudatos, s mintha ez kellene neki is.
- És rád Sophia. Vagy Sophie? Illik becézni? – Kérdezem miután koccintottunk, és belenyaltunk kissé a borba, a levest is hozzák éppen, úgy tűnik itt az áraknak megfelelően profi a kiszolgálás. Kicsit hátrahúzodok, hogy a nyakam elé szalvétát kössek, vagyok annyira ügyetlen, hogy olykor leeszem magam, és inkább a szalvéta bánja mintsem a frissen mosott ing.
- Káprázatos, hogy mennyire sokoldalú vagy, ezekből mégiscsak azt hallom meg, hogy nincs aki... Ezek szerint máskor is lehet szerencsém, hogy a pénztárcám megtalálását követően együtt vacsorázunk? – Butácska randira hívás, nem vagyok benne jó, de remélem értékeli a gesztust, még akkor is, ha ennyire előreszaladtam. Nem akarom, hogy pusztán udvarisságból bólintson rá, mert egyedül van. Csak akkor tegye, ha valóban úgy gondolja. Én meg vagyok annyira balfék, hogy nem az este végén bököm ki, na ennyit a szabályokról, vagy a következetességről. Pár pillantot még várok, amíg válaszol, és csak utána kezdek kanalazni. Bármilyen óvatos is vagyok, mindig megégetem vele a nyelvem. Ez van, megszoktam.

Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeVas. 8 Feb. - 18:45


Demetrius & Sophia




*Amennyire merész, annyira udvarias is. Hogy tudatos-e vagy sem, az már édes mindegy, ígér de mégsem hajol hátra szemrevételezni még egyszer. Finoman és könnyedén lavíroz a beszélgetés menetében a hős csábító és a szolid elegancia között. Mindezt persze abban a pillanatban nem pont ezekkel a szavakkal élem meg, csak jóleső érzésként merül fel bennem és ezért adok neki egy újabb piros pontot.*
-Ó, higgye el fog az menni ha nagyon akarja.
*Legyintek és mosolygok, közben elképzelem rettenthetetlen cápavadászként, horgászsapkában és rövidnadrágban, mázsányi pecabottal a kezében, ahogy a filmben is láttam. Mit mondjak, ez is jól áll neki, egészen oda vagyok érte. A bánatos kutyaszemek fényébe némi rajongás is vegyül, remélem nem csak a csapongó képzeletem láttatta velem, hanem tényleg végigsimított a hajamon a tekintetével. Kész szerencse, hogy ma reggel mostam meg. Igazán édes tőle, hogy a boldogságomért áldozatokra képes, de máris lelombozom.*
-Ó, az nem lett volna jó, másfél héttel ezelőtt nem én találtam volna meg.
*Oldalra hajtom a fejem, kénytelen vagyok mert csak így tudok a szemeibe nézni. Tényleg másfél hete, hogy tartósan ideköltöztem a nagyimhoz? Úgy elröppentek a napok mellettem, hogy észre sem vettem. S máris ismerkedem, a legcukibb rendőrrel ülök egy asztalnál egy étteremben, úgy bámulom mint egy jámbor boci az anyukáját. Ki hitte volna ezt nem rég? Úgy érzem az első pillanatban fellobbant valamilyen vonzalom kettőnk között, bár nem suhanok át magabiztosan a férfiak lelkivilágának útvesztőjében, azt azért én is látom, hogy a csodálat kölcsönös. Mégsem estünk egymásnak amikor alkalom volt rá, én sem éreztem, hogy feltétlenül muszáj, ő pedig hihetetlenül úriember módjára viselkedett. Ettől még nagyobbat nőtt a szememben, lassacskán már szinte óriás lesz. Én pedig ettől még izgatottabb. A pincér és majdan a bor is megérkezik, az étlapot egy időre félreteszem, valószínűleg Demetriusra hagyom a választást, így talán bele sem lapozok. Finoman a kezembe veszem a poharat és alig hallhatóan az övéhez koccintom.*
-Egészségedre és a találkozásunkra…mmmm….Demetrius.
*Hoppá! Úgy ejtettem ki a nevét ahogy gondoltam rá. Talán a görögös hangzása miatt, de kifejezetten erotikusnak találom a nevét, ráadásul illik is rá. Ezt persze nem fogom ilyen részletességgel kitárgyalni vele, vagy most nem vagy soha. A kérdés furfangos és nem tudom megállni, hogy ezen észrevételemet hasonló ravaszsággal ne közöljem vele. Belekortyolok a boromba majd az asztalra teszem a poharamat.*
-Nos, a legtöbb időmet a büfében és a nagyival töltöm, mivel nincs aki elvigyen az operába, ha mégis akad néhány órám elvétve, akkor álmodozom, ilyenkor szoktam leönteni magamat kávéval. De ha mégsem, és megragad bennem egy csodás kép a gondolataimból, akkor azt lefestem. És eddig csak egy pénztárcát juttattam vissza a kedves és ravasz tulajdonosának.
*Szavaim végén még kacsintok is rá. Igazán élvezem ezt könnyed kis sziporkát.*


Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzomb. 7 Feb. - 20:36



Sophia & Demetrius



Nem is a szakmától függ, hogy mit csinálok civilben, vagy éppen hogyan kezelek egy tündéri hölgyeményt. A valóságban, ahol mindenkinek lehet párja, még a rendőrfőkapitány is lehet, kedves, előre helyezheti a felesége érdekeit, véleményét a sajátjánál, attól függetlenül, hogy amint munkába áll, az ő szava dönt a város fontos ügyeiben. Az egyértelmű, hogy a kellemes kezdet után nem csoda, ha képes vagyok a bájos tündérnővel viccelődni, és komolytalankodva azt is eljátszani, hogy megijednék tőle.
- Ígérem. – És most csakazért sem nézem meg magamnak mégegyszer. Ha túl sokat teszem, még készpénznek veszi, hogy ennyire kitárulkozom. Meg is ijeszteném. Vagy az, ahogyan reagált, lényegében zöld út lenne? Magam sem tudom, régen elvesztem én a női lelkek útvesztőjében, s tulajdonképpen nem is szándékoztam foglalkozni a dologgal, most sem tudatos, amit teszek, ha sikerül megdícsérnem, és kellemes gesztusként éli meg, azon mindenképpen újongani fogok. Szinte érzem a bennakadó sóhajt, ahogyan végigmér, ettől én is enyhén letaglózódom. Sosem voltam magamtól elszállva, mint pasi, egyetlen célom volt: szalonképes legyek a hivatali ügyekben. Miután Joanne emléke végleg kitörlődött, nem tudok kutatni a gondolataim között, volt e olyan, akinek meg akartam volna felelni. Valahogy úgy érzem, szinte magától értetődően van köztünk valami gyorsan fellobanó vonzalom, amelynek jó lenne nem elillania, így a legtöbb, amit tehetek, hogy adom magam, az alapján kelthettem fel az érdeklődését.
- Csak aztán ne bizonygassa ezt neki a tengerparton kedves, attól félek a cápaölésben még nem vagyok profi. – Azzal nincsen gond, hogy állandó testőrként mellé kéne szegődnöm. Valahogy gyorsan megtaláltuk a közös hangot, s ahogyan végigfuttatom a hullámosbarna tincseken a tekintetem, valahogy egy sóhajt is sikerül elengednem. Nem túl férfias, hogy itt epekedek, pedig csak reggel óta ismerem, úgy tűnik, nagyon intenzív napunk van. Vagy csak az tetszik, aki nekem is? Nem szoktam hozzá, hogy csinos fiatal nők a kezem után kapkodjanak, vagy megégessük az ajkukat a kedvemért. Ő mindkettőt megtette, s vajon csak ez vonz benne? Bíznom kell benne, hogy magától is kedvelem. Szinte akkora távolságban tudunk maradni, hogy közel érezzük a másik lehelletét, s miután mindketten ittunk a borból, fel sem tűnik az alkohol illata. Talán mindkettőnket ellazított, mégsem tudom megjósolni a jövőnket. Jól érezzük magukat együtt, nem görcsölünk rá erre a vacsorára. Nem mondom azt, hogy komolytalan flörtként kezelem majd őt, egyszerűen csak... nem tudom. Bólintok a szavaira, ezzel tudok azonosulni.
- Ha tudom, hogy csak annyi kell a boldogságához, már korábban elhagytam volna... – Nevetem el magam, és odaintem a pincért, hogy az italrendelést adjam le. Bor, természetesen bor. A sörhöz már túl késő, a tömény pedig nem illik ahhoz az attidűdhöz, amelybe belecsöppentünk. Maradhatnánk az alkoholmentes koccintásnál is, ám talán a mi korunkban már illik a komolyság, ha ismerkedünk. Az italon túl elsősorban a leveseket rendeljük meg, és természetesen az étlapot is kikérem. A bor hamarosan érkezik, a pincér csupán keveset tölt, hogy miénk legyen a folytatás joga. Ellenben megvárom, míg ő is odakoccintja az enyémhez a poharát, utána folytatom csak.
- Akkor egészségedre Sophia. Nincsenek rendőrös igények. Ragadozó vagyok, húst minden mennyiségben. Mivel foglalkozol a szabadidődben, amikor nem pénztárcákat juttatsz vissza másoknak? – Kérdezek rá, ez valahol azt is jelenti, hogy bár jelezte, hogy nincsen konkrét pasi az életében, mégis jelöltek lehetnek. Nem árt tudni az ilyesmit...

Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimePént. 6 Feb. - 19:56


Demetrius & Sophia




*Ki a fene gondolná egy rendőrről, hogy képes meghunyászkodni egy nő előtt? Nos, senki, így én sem, ezért tetszik az ahogyan behúzza a nyakát szigorúra sikerült pillantásom előtt. Máris nem tudok szigorú lenni de nem is akartam sokáig magamon tartani ezt az álarcot, egyrészt mert nem tudom a társaságában, másrészt nem áll jól. Tudom. Anya mindig mondta, hogy az én vonásaim egyszerűen nem a komolyságra „készültek”. Ő pedig tudja jól, hiszen része volt a „gyártásban”. Bármilyen okból is tévedt hátra a tekintete, nem vettem azt sértőnek, de ő is elintézi a dolgot egy rövid, velős, és tetszetős humorral.*
-Hát jó, ha ígéri.
*Adom meg magam és engedélyt a későbbi szemrevételezésre. Attól ahogy oldalra dönti a fejét és a homlokába hullik pár hosszabb hajtincse, én elolvadok. A kezem már nőies mivoltában emelkedne, hogy a helyükre űzze azokat a kósza tincseket, de úgy hiszem ehhez a ponthoz még nem értünk el, ujjaimat lopva ökölbe zárom s körmeimet a tenyerembe vájom. Csak magamban játszom el a gondolattal hogyan érintem meg a pajkos fürtöket s tolom errébb őket megérintve homlokán a bőrét.* ~Hmmmm!~ * Igen, biztosan remek érzés, egyelőre be kell érnem a cápa uszonnyal.*
-Hajrá! Elvégre mi vagyunk a tápláléklánc csúcsán, az a pár balga cápa rosszul tudja a leckét.
*Kuncogom válaszul és átadom magam az estének. már-már olyan érzésem van mint egy pillangónak mikor virágról-virágra repül, szabadon a tavaszi langymeleg napfényben. A kettőnk közé varázsolt hangulatot nem hagyom szétszóródni azáltal, hogy a szavai ellenében mást gondoljak a levesről. Legyen meg az illúzió ha már megalkottuk magunknak, ha hering is az a cápa, hát ezerfogú ragadozónak képzelem el és passz. Jelentőségteljesen bólintok, s a mentalisták biluxolós tekintetével kísérve jegyzem meg.*
-Cápa az, higgyük el.
*S mindehhez az illúzióhoz hozzátartozik az is, hogy érintésnyi közelségben érzem. megmarad köztünk egy hajszálvékony, udvarias távolság, de áthágható ha esetleg pikánsabb köretet szeretnénk a főfogáshoz. Izgalmas, észbontó, pompázatosabb bármelyik keleti fűszernél. Hála az égnek, a pincér nem sieti el a dolgot, ha észre is vett minket, nem nagyon érdekli, vagy már van tapasztalata a hozzánk hasonló pároknál és azért hagy minket kibontakozni. Nehogy elrontsuk a kellemes hangulatot a leves előtt. A nyálam csorran míg a főételről beszél, bár én egy kevésbé szolid és reprezentatív helyre gondoltam mikor „indiait” emlegetett, egyrészt abszolút nem érzem magam alul öltözöttnek, másrészt amennyire nem voltam éhes mikor elindultam a tárcájával hozzá, most annál inkább.*
-A fenébe is, igazán boldog vagyok, hogy meglett a tárcája, de azért nem kell rám költenie a tartalmát, sem a nekem szánt tetemes mennyiségű borravalót. Viszont ha már itt vagyunk, kezdjük a borral, mert koccintanunk kellene azért, hogy ne magának kívánjak jó étvágyat, hanem neked. A főételről szólva nekem nincsenek nagy tapasztalataim, főleg a keleti konyha terén, de legyen olyan ami elég közel áll a rendőrös igényekhez. Holnap majd kevesebb pitét eszem reggelire. Ja és, hogy hol lakom? Nos, ha dolgozom nagyon közel, a szabadidőmben nagyon messze. Bármelyik verziót választja, örülni fogok neki.
*Na igen, ha egyszer elkezdek beszélni, és még nem ittam egy kortyot sem….ja, de. A bor, te jóég! Pedig nem is érzem. Akkor Demetrius, a bizsergetős nevű hozza ki belőlem ezt a csiripelős hangulatot. Az utolsó mondatomban elsütött poén is neki köszönhető, kérdés, hogy érti-e. Én ettől függetlenül szélesen mosolygok, hiszen remekül érzem magam, a partnerem szívdöglesztő, ráadásul törvényesen is biztonságban érezhetem magam mellette, és ami eddig kiderült; remek a humora és gyönyörűek a bánatos kutyaszemei. Összefoglalva eszményi.*
Vissza az elejére Go down

Demetrius Jones
mutant and proud

Demetrius Jones
független
loneliness is a gun
Play By : Misha Collins
Hozzászólások száma : 135
Kor : 37



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeCsüt. 5 Feb. - 20:42



Sophia & Demetrius



 Nem is tudom, hogy miért avatom be ilyen gyorsan a magánügyeimbe. Igazából nem titok, másrészt olyan kis közvetlen velem, hogy gyorsan felfedem azt, ami engem jellemez, nincsenek csontvázak a szekrényben, amellyel később szembesülnie kell. Nincsen róla fogalmam, hogy a kulcstartó miatt máris kombinációba kezdett, ha tudnám is, jól esne, hogy vesz már annyira komolyan, hogy a lelkére vegyen egy ilyen apróságot. Hiszen apróság, ám még millió félreértés forrása lehet. Sajnos, vagy nem sajnos ezúttal nyíltan sikerül megnézni a hátsóját, helyreigazítása nyomán kissé behúzom a nyakamat, ha képen találna vágni, akkor közelebb legyek hozzá, ebben ő dönt, mennyire érdemlem meg. Mindazonáltal megjegyzésem nem volt bántónak, vagy csábítónak szánt, igyekszem azért messzemenőkig tisztességes lenni, főleg, hogy nem tetszik meg minden csinos pincérnő, sőt, legtöbbször észre sem veszem őket, maximum odamorgom, ha ízlett a kávé. A tündér varázsa egyedülálló.
- Elnézést, majd igyekszem nem indiaiként gondolni rá, akárhányszor megnézem magamnak. – Döntöm oldalra a fejemet cserfesen, amitől még mostanság nem túl katonásra növesztett tincseim is a szemembe hullanak. Nos igen, nyomozóként már nem kell annyira bőrnyakúként kinéznem, mint a járőröknek, akiknek bizony több kemény év, amíg eljutnak oda, hogy egyátalán vizsgázhassanak.
- Legtöbbször. Most fordítva tesszük. – Bármennyire is elegáns, itt belegondolok azért, hogy minimum tegezzem, mégsem teszem meg. Egyrészt azért, mert a nő késztetése, hogy ilyesmibe belemenjen, ezen túl benne van, hogy amíg tartjuk a távolságot, addig olyan varázst is kölcsönözhetünk a hangulatnak, amelynek megvan a titokzatos volta. A barna tündérrel szinte minden oly természetes, nem is hagynám, hogy átcsapjon erőltetettbe.
- Nem vagyok benne biztos, hogy valóban cápa, még sosem kérdeztem rá. Finom darabolt halszeletekkel kevert leves, és ránk van bízva, mit gondolunk mögé. Lehet, hogy a név pusztán egy név. – Van a tetején egy kis nyers poréhagyma is, ízfokozóként, attól még nem lesz érdekes illatú az ember szája, ha pedig az lesz, észre sem fogjuk venni, ha mindketten eszünk belőle. Leülünk hát egymás mellé, akár olyan távolságban is lehetek tőle, hogy ha nagyon akarom, akkor a térdén landolhat a tenyerem, más kérdés, hogy sokkal cukibbnak, édesebbnek tartom, minthogy holmi erotikus tárggyá avanzsáljam. Meg szeretném ismerni, és bár ez nem randi, nincsen rajtunk  nyomás, mégis rásandítok a szemem sarkából, vajon mi lehet rólam a véleménye. A kabátjaink a fogason, a pincér még sehol, van időnk nézelődni.
- Nem esszük magunkat tele a levessel, ne aggódjon tündérem. Második fogásnak valami vaslapon sűlt húsra gondolnék, ám miután az előétel tőlem származik, a hölgyre bízom a választást. Merre lakik Sophia? Szívesen hazaviszem majd a vacsora után, addig hátha ürül a bor is.

Vissza az elejére Go down

Sophia Donovan
mutant and proud

Sophia Donovan
ember
I just believe my eyes
Play By : Marisa Tomei
Hozzászólások száma : 149
Kor : 36



TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitimeSzer. 4 Feb. - 19:08


Demetrius & Sophia




*Mindegy honnan, melyik irányból kapok megerősítést arról, hogy rend és tisztaság van nála, egy kicsit megnyugszom. Helyreráz a tudat, hogy Mona, három gyerek és férj mellett is képes rendet varázsolni a rendőröm, kötelesség – és hivatástudatból olykor elhanyagolt lakásába. Ám még mindig ott marad a kérdés, hogy ki a fene az a Claire. Gyorsan igazítok magamban, színtiszta nyomozói munkát végzek cirka három másodperc alatt, talán még Demetrius is megirigyelné. Szóval Mona a bejárónő, ő rak rendet, Claire pedig csak egy ismerős lehet, rokon aki Demetriusnál jártában ott hagyta a kulcstartóját. Amit Demetrius tök természetes módon kapott fel indultában.  Hogy is van ez? Többségében mintaagglegény….jó, hajlmaos vagyok arra asszociálni, hogy többségében nem „minta” és nem arra, hogy nem agglegény. Mindent egybevetve Claire ha volt is kapcsolat már elmúlt, különben nem lenne szükség Monára aki még az ágynemű ráncait is kisimítja. A kis ördög természetesen a vállamra ül és a fülembe sugdos, hogy Claire valószínűleg reggelente elillan még mielőtt Demetrius felébredne, ezért igazít mindig Mona. Na őt, elhessegetem, nincs szükségem rosszindulatú ördögre. Azért jobban örültem volna ha Claire a bejárónő, de most nem akarok vele foglalkozni, főleg nem azok után, hogy az én fenekemet nézi indiainak.*
-Az nem az.
*Jegyzem meg játszva a szigorút, de hamar kiesem a szerepemből. Sokkal jobban tetszik az a gondolat, hogy érdeklődést mutat felém azon túl, hogy megnézi a fenekemet, mint az ördögös. Már a büfében is észrevettem és a nagyi és Fred is, nem hiába piszkáltak vele, az ő ítéletükben tökéletesen meg lehet bízni. Mindent egybevéve remekül szórakozom, bár nem rég még Claire-en agyaltam, ő gyorsan eltűnik a süllyesztőben. Egyszer majd kiderül ki is ő valójában, megkockáztatok egy későbbi csalódást a ma esti kellemes hangulat oltárán.
Belépek az étterembe és mellbe csap a meleg, a fűszeres illatok, a nehéz, édes levegő.*
-Hmmm, nem a cápa szokta megenni az embert?
*Ezzel óhajtok válaszolni a kérdésére. Nem, nem ettem még cápauszonyt, sőt semmit nem ettem cápából, de biztosan finom. Végül is eléggé bevállalós vagyok, a lények, hogy ne éljen és ne mozogjon az ennivaló.*
-Majd megfújom. Szóval azt ajánlja? Legyen.
*Nagylelkűen megadom magam, és hagyom, hogy egy, mások kíváncsi pillantásai elől rejtő boxhoz kísérjen. A kabátomhoz nyúlok, már elfelejtettem a korábbi táncra kérést és az idétlen humoromat, de egy „köszönömmel” veszem, hogy lesegíti és gondoskodik róla. Helyet foglalok, ő meg mellettem. Nem szembe, így ha a szemeibe szeretnék nézni – márpedig szeretnék – el kell fordulnom felé, viszont sokkal közelebb van hozzám mintha szemben ülne. Erre a verzióra még sosem gondoltam, és más sem a társaságomban, de tetszik. Az illatok persze beindították az étvágyamat, eddig nem éreztem magam éhesnek, most viszont majd` kilyukad a gyomrom. Izgatott vagyok, mert valljuk be, Demetrius irtó cuki, jóképű és kész férfi, szóval főnyeremény. Összedörzsölöm a tenyereimet, játékosan megugranak a vállaim, az ajkaim majdnem körbeérik a fejemet.*
-Nos, akkor cápát eszünk? Mekkorát?
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom
mutant and proud





TémanyitásTárgy: Re: Vágyak vonzásában 2. rész   Vágyak vonzásában 2. rész Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Vágyak vonzásában 2. rész
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Heroes of X-Men: Reunion :: Városok, egyéb helyek :: New York-