Alba Harrington

Tárgy: Alba Harrington Hétf. 18 Május - 12:28

Alba Joy Harrington

For every minute you are angry you lose sixty seconds of happiness.

Userinfo: Főkarakter: Moira MacTaggert

Név: Alba Joy Harrington
Mutáns név: Medika
Születési dátum és hely: 1960. szeptember 20. North Salem, New York, USA
Besorolás: X-men

Képesség(ek):

Elsődleges képesség: gyógyítás érintés útján
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: nagyjából 4 évesen
Képesség jelenlegi szintje: Nézzük alaposan. A hozzám hasonlóak az olyan gyerekek, akikre rátüsszentettek és kimaradtak az óvodából hónapokra. Hála az égnek, a mutációm a külvilág számára szinte észrevétlenül aktiválódott, elég korán. Általános iskolában folytatódtak a különös jelenségek, amelyektől hipochonder anyám egyre paranoiásabb - egyre inkább tyúkanyó - lett, és ezen a gimnázium sem igen tudott változtatni. Valahányszor pizsipartit tartottam, mindig elkaptam herpeszt, ha a barátnőimmel egy kólásüvegből ittam, de ugyanígy jártam bárányhimlővel, lázzal, hányással, hasmenéssel. (Bocs, gyenge idegzetűeknek és undorkodóknak ez nyilván nem annyira menő mutáció, mint mondjuk a gondolatolvasás. Azt hiszitek, olyan nagy élmény a fejetekben turkálni, és hallani mindent, ami átszalad rajtatok? Szó szerint.) Horzsolásokat gyógyítottam, melyek utána az én térdemen jelentek meg, és anyám folyton sopánkodott, hogy minek mászom én fára?! (Pedig nem is volt kertünk, sem fánk, egy puccos tetőtéri lakásban nőttem fel.)

Mindegy. Lényeg a lényeg, beletelt egy kis időbe, mire rájöttem, hogy a képességem nem egy életfogytig tartó szívás. Kemény volt megbirkózni vele, de a rám jellemző nyakas öniróniával kezelve sikerült, még akkor is, ha nem értettem, miért van, és a környezetem nem hitt nekem. Még azután sem, hogy összeállt a kép: hiszen azok, akikhez bármilyen fizikális közöm volt, a kontaktus után kis idővel meggyógyultak. (Gondolj bele, micsoda élmény volt a buszon utaznom, mielőtt rájöttem, hogy nem ártana kesztyűt viselnem, ha nem akarok egyszerre 41°C-os lázban és skorbutban fetrengeni otthon.)

Mikor szelektálni kezdtem az általam megérintett - és ezáltal megtisztított - embereket, feltűnt más is, bár akkor már a húszas éveim elején jártam. Észrevettem, hogy a szervezetem immunitást fejlesztett ki a másoktól átemelt betegségekre. Ha átvettem, többé nem okozott gondot a szénanátha, vagy a gyomorinfluenza.
Ráadásul az immunitás kifejlődése jelenthetett valamit, mert szerencsés áldozataim sokkal gyorsabban gyógyultak, idővel már abban a pillanatban, mikor hozzájuk értem. Szóval, bár a családom továbbra sem hitt nekem, és az egyetemről kivágtak, mert megfogtam a dékán combját és ezt egyesek félreértették - combnyaktörés, mi mást tehettem volna? -, a Xavier magániskolában elég jól művelhető földnek tituláltak. Nem kis, hasztalan ugarnak.

Xavier professzor, mint sokan másokban, bennem is látott fantáziát. Megtanított, hogyan fejlesszem és terjesszem ki az immunitást, vagy miként gyógyítsak akár a kisujjam érintésével is. Kemény edzéssel növelte az állóképességem, hogy éles helyzetben, ha mondjuk meggyógyítok egy lábtörést, ne essek össze azonnal. Nem utolsósorban pedig hirtelen nagyon népszerűvé váltam, hiszen miután az első csonttörést átvettem, a társaim rájöttek, mennyit tudok segíteni a tréningeken. (Azt mondogatták, kicsi a bors, de erős, hiszen mindössze 160 cm-hez képest rengeteg nyavalyát kihordok lábon.)

Képesség távlatai: Azt hiszem, néhány éve megrekedtem, és ezt a mutációm sem igazán igyekszik cáfolni. Az X-Menekhez már úgy csatlakoztam, hogy tudtam: a más emberektől átvett betegségek már ismert fajtáira immunis vagyok, de - jól figyelj - itt jön a csavar! Ha ezt a bizonyos betegséget elkapom és nem átveszem, akkor ez az immunitás megszűnik. (Jó, egy náthánál vagy megfázásnál még kitart, de ha véletlenül megkapom a vakbél-fertőzésedet, azt nagyon megszívom.)

Ez ugyanígy van a sérülésekkel is. Simán talpra állítom a tizenkét éves Jamie-t, akinek szokása már a lépcsőházban biciklizni, ha lehorzsolja a lábát, mert elesik, de ha béna vagyok, és rám fröccsen a forró olaj, azt nem gyógyíthatom meg. Vagyis nincs öngyógyítás, csak a nagyon minimális esetekben. Másoktól akármit átvehetek, de rosszabb, ha nem akarom átvenni. Az szenvedés. Ugye, érted már, merre tartunk? Mert nekem két hónappal ezelőtt még sejtelmem se volt.

Másodlagos képesség: emberfeletti gyorsaság
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: a csodás kamaszévek alatt
Képesség jelenlegi szintje: Fogalmam sincs, miért alakul ki egyáltalán az ilyesmi. Ráadásul vannak nálam gyorsabbak is, de azért ez elég jó buli. Kevesebb a gond vele, mint a gyógyítással, leszámítva, hogy folyton kikopnak a cipőim és már minden farmeremet tönkre tettem a száguldozással.

Képesség távlatai: Őszintén? Nekem ez így tetszik, nem nagyon szeretném fejleszteni. Különben meg, az elsődleges mutációm a legtöbb energiámat felzabálja. De így legalább sosem kell félnem attól, hogy elkésem egy találkozóról, vagy nem érek oda időben a sütőhöz, hogy kivegyem a pizzát.

Jellem: Talán már sejted is, hacsak nem ugrottad át ravaszul az előző részt. Le kell írnom, hogy mérsékelten kedvelt, de annál furcsább tinédzser voltam, alacsony és szeplős, aki már tizennégy évesen Victor Hugót olvasott, pedig alig értett belőle valamit? Mit mondjak, szeretem a kihívásokat.
Vérmaximalista családom már csak akkor lehetne ennél is idegesítőbb, ha anyám minden évben jótékonysági esteket szervezne, amin megválasztják az Év Üzletasszonyát New Yorkban. (Mit szépítsem? Ezt. Csinálja.)
Ha már anyámnál tartunk, itt az ideje leszögezni, hogy amúgy nincsen problémánk egymással. Szeretem őt, tisztelem mindazért, amit letett az asztalra, hiszen felnevelt négy gyereket, megőrizte hófehér fogsorát, lefogyott, apámmal már harmincöt éve házasságban él, ami nem kis teljesítmény. Mégis fájdalmasan sok dologban különbözünk. Én hozzá képest kifejezetten jól főzök, bár sütni jobban szeretek, nem vonz a pepecselős munka, és mindent képes vagyok félbehagyni. Komolyan. Még a hajmosást is, ha elfogy a meleg víz.

De ne félj, mert nem vagyok egy link alak! Könyveket, regényeket, novellát például sosem hagyok félbe, sőt! Igazi komoly, fejlett irodalmi étvágyam van, az ízlésemről nem is beszélve. Válogatós vagyok, igényes lektűrolvasó és szépirodalom-búvár. Nem vagyok az a lustálkodós típus, gyakran járok túrázni a vállalkozó kedvűekkel, és korán kelek, hogy láthassam a napkeltét. (Nem mindig, néha aludni is kell.)
Egyébként gyakran ráfáztam arra, hogy túl sok témakör érdekelt. A kozmológiától a középkori francia irodalom nagyjain át egészen a lekvárbefőzésig. Hét éves koromtól huszonöt éves koromig bezáróan csellóztam, azóta a hangszerem a nappali egy sarkában áll - Herbnek hívják -, és várja, hogy ismét "felvegyem a lantot". Hm, azt hiszed, egy maximalista elsőszülöttel van dolgod, ugye? Pedig legkisebbje vagyok a családomnak, megrögzött és konok ironizáló, aki mindig két csomó köt a cipőfűzőjére és utál fogselymezni. (Nem jobban, mint a nyálas, romantikus filmeket.)

Mi van még? Lássuk, a teljesség igénye nélkül.
Bármikor meghívhatsz egy körtés ciderre, az ugyanis magasan a legjobb az összes közt! (Vagy bármilyenre. Ez komoly függőség.) A színházbérletemet rendszeresen megújítom, mert sosem lehet tudni, mikor jön egy előadás, ami megváltoztatja az életem. Ha harcra kerül a sor, heves érvekkel és elánnal védekezem, a kritikát igen pocsékul tűröm, de fejeket nem harapok le soha.
Bár nem hinnéd, hangosan csattogtatom a rágóm, nem dohányzom és igyekszem minden emberben a jót látni. (Mondjuk, lehet, hogy ez nem számít, mert miután megismerkedtünk, rendre túl kritikus vagyok.)
Szeretem a gyerekeket, és nem hiszek az iskolai osztályzatokban. (Nekem hatodikban szakadt el a cérna, mert a nővérem kitűnő bizonyítványa mellett folyton elhalványult az én kis 4,3-as átlagom, és úgy döntöttem, hagyom a francba.) Jó hallgatóság vagyok, szeretek beszélni, beszélgetni, eszmét cserélni, tereferélni, a pletykálkodással gondjaim vannak. Szeretek táncolni, bár sosem tanultam, de nem az a lány vagyok, aki zavarba jön, ha a parkett közepére tolják. Még 79 nap van hátra az esküvőmig, ahol bizonyságot adhatok az elkötelezettségemről, hűségemről és a tánctudásomról.
És még valami: már nyolc hete és két napja, hogy B-típusú Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak nálam. Csak gondoltam, leírom, nehogy kimaradjon bármi.

Kinézet, megjelenés: Ismered a mondást: "ajándék lónak idusára hamarabb utolérnek, mint a Jupiternek?' Nem? Sose bánd, még sok-sok ilyennel lehetsz gazdagabb, ha egyszer végigfutod a könyvespolcomat. Egyébként azt hiszem, rám mégis jobban illik a "kicsi a bors, de erős", hiszen a magam 160 cm-erével nem nőttem az égig. Barna hajam, jellegzetes tömött frufrum, széles mosolyom általában ismert, legalábbis az újságosnál már előre köszönnek, és a kínai kaját is telefonról rendelem extra feltéttel, elvitelre.
Ismered az érzést, mikor meg vagy győződve arról, hogy a szüleid örökbefogadtak? Nos, én nem. Le sem tagadhatnám az apai nagyanyám testalkatát, vékony derekát, széles csípőjét és - ez itt csak érdekesség - a mellnagyobbítást elítélem, de nekem sem ártana.
Egyébként pedig, nem mindegy? Ha elkezdem a kemót - mondom, ha -, úgyis kihullik a hajam, elszürkülök, állandóan hányni fogok és olyan leszek, mint a kilenc éve lehunyt dédanyám. Majd nézz meg akkor, hátha felismersz az utcán!

Előtörténet: Ne aggódj, a múltam viszonylag eseménytelenül telt, ez a rész nem lesz olyan irgalmatlanul hosszú, mint az eddigiek. (Vagy, ha már nagyon nem bírod, tarthatunk pisi szünetet, de ha szomjas vagy, találsz néhány cidert a hűtőben. Igen, balra, alul.)
Na, mindjárt jobb.

Címszavakban megpróbálom, még ha nehéz is lesz. Nővérem és két bátyám után tornádóként, véletlenszerűen érkeztem a Föld nevű bolygóra. Sosem voltam olyan hajtós és parancsolgatós, mint Victoria, de mivel korán kiderült, hogy fiú sem vagyok - nos, fiús lány lettem. Persze, babáztam, olvastam, de a bátyáim mindig büszkék voltak arra, milyen könnyen leszidtam a felnőtteket, ha olyasmit csináltak, amit nem szabadott. A saját dallamomra keringtem, a kezdetektől fogva.
Nem mondhatnám, hogy ez a családomat nem zavarta, de érett felnőttekként elfogadták. Apám anyámat valószínűleg fűvel-fával - és a titkárnőjével is -, megcsalta, tehát az elképzeléseim a hűségről meg a házasságról sokáig homályosak voltak. Ma is azok, ezt azért hozzáteszem, de tudom mit fogok csinálni, ha megérem, hogy férjhez menjek, és ez azért már nem olyan rossz.

Nem voltam közkedvelt, de voltak barátaim. Igazán, mély, tartós barátságok nem alakulhattak ugyan ki, hiszen a mutációm kirekesztett az osztálytársaim közül, viszont a Xavier magániskola a későbbiekben mindenért kárpótolt. Azt hiszem, míg oda nem kerültem, valóban az voltam, amire a keresztnevem utal. (És a keresztnevem nem Övsömör, nézz csak felfelé.)
Alba, tabula rasa. Szerettem az embereket, a nyüzsgést, az életemet - persze, mindenkinek megvan a maga Kálváriája, én is felszenvedem magam a sajátom tetejére. Szerencsés vagyok, amiért nem kell a keresztemet egyedül vinnem.

Gondolom, fúrja az oldalad, az eddig olvasottak alapján mit hallgattam az egyetemen, ahonnan végül kivágtak, mint macskát ~~szarn~~ szellőzni. Képzeld, az eredeti álmom az volt, hogy családjogász legyek, temperamentumos védőügyvéd, aki fütyül a világra és mindent megold. Túl sokszor néztem meg Az ördög ügyvédjét, azt hiszem.
Mindenesetre jobb, hogy így alakult. Most nem úgy tekintek ezekre a sorokra, mintha a memoire-omat írnám, hanem inkább mint egy vicces naplóbejegyzésre, vagy beszélgetésre a magániskolában megismert barátaimmal, akikkel sokkal hamarabb megtaláltuk a közös hangot.
Szó ne érje a ház elejét, ott ismertem meg a vőlegényemet is, aki mutánsként tökéletesen beilleszkedett a családomba. (Már amennyire ez lehetséges a mutációja mellett.)

Tudod, az én koromban a nők, ha még ráadásul menyasszonyok is, transzba esnek! Elkapja őket az ár, és rohannak, terveznek, szerveznek! Remegve vártam az életemnek ezt a fejezetét, amikor még nem vagyunk házasok, még képzeletben fényesítgethetem a leánykori nevem, és még ábrándos tekintettel bámulhatom a kísérőgyűrűmet. (Azért tegyük hozzá, a nőismerőseimhez képest én elég visszafogott és illedelmes menyasszony vagyok. Nem rágcsálok zellert ruhapróba közben és nem tépem a hajam órákig, ha a virágos liziantuszt tesz a mintacsokromba kála helyett. A virágosok már csak ilyen viccesek.)
Ráadásul itt ez a címke is. X-Men. Évekig tepertem, hogy az elit csapatba kerüljek, élvezem a közös munkát, az izgalmat, a kalandot, a veszélyt. Nincs is annál nagyobb boldogság, mint érintéssel égési sebeket gyógyítani a bajtársadról, amik azután a te arcodat csúfítják el, még ha gyorsabban regenerálódnak is.

Ehhez képest sejted, miből áll az életem? Kontroll, orvosi időpontok halmaza. Hullaszemű családtagok, akik már temetnek. Apám, aki specialistákhoz akar elrángatni, mert szerinte North Salemben senki nem tudja elég jól, mi bajom van. Keserű gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, a lépcsőn is alig tudom felvonszolni magam a harmadik emeletre, ahol lakunk. Rohamszerű zokogógörcsök. Mert a halál bizony kibaszott ijesztő ebben a korban! A párom próbálja nem mutatni, de retteg. Én próbálok erős lenni, de amikor egész este hányok a félelemtől és a tonhalas szendvicstől, valahogy sosem látszom acélosnak.
Charles felajánlotta, hogy vegyek ki néhány hónapot. Most a gyógyulás az első. De mi maradna nekem, ha az egyenruháról, a lényem alapjáról, a mutációmról és a társaimról lemondanék? Nem vezetne sehová. Csak begolyóznék tőle.

Tárgy: Re: Alba Harrington Pént. 26 Jún. - 10:20

Elfogadva!

Fúúú, hát ezúttal sem apróztad el a dolgot, már a képesség és a jelleme leírás se volt kutya, aztán még hozzádobtad az ET-t is, ami alapján aztán tényleg teljes mértékben összeállt ez a szegény sorsú kis hölgyemény. Smile

Hát nem irigylem őt az biztos, hiszen eleve nem volt eddig sem annyira egyszerű az élete egy ilyen zűrös képességgel, de erre rájön a betegsége is, az azért még kellemetlenebb. Shocked

Pici apró nem is tudom mondhatni logikai hiba, hogy bár a saját képessége nem hat rá, de vannak még az iskolában gyógyítók, szóval... Very Happy

De ez csak apróság, vagy épp mind szabin van, vagy sérüléseket gyógyítanak főleg. Very Happy

De amúgy minden tökéletes, szépen, olvasmányosan fogalmaztál ezúttal is, amit komolyan élmény volt olvasni és a pb választásod is tökéletesen passzol a karakterhez, úgyhogy nem is húzom az időt, megkapod a szép ciklámen színedet, aztán meg is vagy. Smile

Foglalózni ne feledj, ha még esetleg nem tetted meg. Smile