Dick & Jenna - Merre jártál?

Rick & Jenna

Őszintén szólva erre aztán egyáltalán nem gondoltam volna. Azért lássuk be... nem éppen úgy indult ez a mai nap, amiből az ember gondolhatott arra, hogy lánykérés lesz a vége és most mégis úgy néz ki, hogy ez lett. Menyasszony vagyok, a tetejében nem is valami hosszú ideig és... egyelőre még nem is hiszem, hogy ezt teljesen sikerült feldolgoznom. Mondjuk a sok vendég meghívásával legalább nincs gond, mert teszem azt a családom eleve kizárt, és azért még olyan sok barátom sincs a birtokon, hogy lenne kit elhívnám. De azért... azt hiszem még kelleni fog egy kis idő mire felfogom ezt. Nem rég még martuk egymást Rick-kel és most... mégis itt vagyunk és ő nem rég még előttem térdelt, szóval van mit feldolgoznom, annyi szent. De a mosolyom továbbra is töretlen, nem mondanám, hogy meg vagyok ijedve. Lehet, hogy még leszek, de... azért remélem, hogy erre nem kerül majd sor.
- Nekem tökéletes a két tanús Rick. Nem hiszem, hogy olyan sokakat meg tudnék hívni, tudod a sok költözés miatt főleg. - rántom meg a vállam mosolyogva, miközben még mindig a teával ügyködöm. Nem kell nagy esküvő, nekem akár évek múlva sem, nem ragaszkodom hozzá. Nekem csak... azt hiszem valami nyugodt és értelmes élet kell, semmi több, egyelőre erre van szükségem, mert ezt eddig még nem kaptam meg, de... most majd minden jobb lesz igaz? Remélem legalábbis, hogy nem jön közbe valami durva esemény. Tudom, hogy nem lesz egyszerű csak úgy otthagynia a mostani munkáját, de... hát meglátjuk.
Átadom neki szépen a teát, amikor elkészül, aztán csak szépen várom, amíg elintézi a telefonokat. Ez már nem rajtam múlik, az ő dolga, én amúgy se hiszem, hogy olyan sokakkal venném fel a kapcsolatot, maximum... hát nem is tudom, nem hiszem, hogy lenne, akinek szólnék a suliban. Azért rendesen elképedem, amikor megint beszélni kezd. Akkor azt hiszem tényleg ennyit a két tanús sima kis esküvőről.
- Szóval... szóljak oda szerinted? Hát... meg lehet próbálni. De Plaza Hotel? - nem bírom ki vigyor nélkül. Sose gondoltam volna, hogy egyszer eljutunk addig, hogy egy ilyen helyen házasodjunk össze, arra se gondoltam sose, hogy valaha is összeházasodunk, de a... Plaza Hotel? A gazdagok helye, nem a miénk igaz?
- Tehát a holnapi napot... nem fogjuk unatkozással tölteni. Próbáljuk meg, azt hiszem nem kéne délutánra kidőlni. - mosolyodva ölelem át a nyakát félkézzel, hogy ne öntsem azért rá a teát, csak aztán viszonozom a csókot, és hát akkor irány az emelet szép csendben. Majd reggel pedig elkezdjük ezt az egészet és... aztán jöhet a nagy esemény... a házasság!

♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Yes I do, I do, I do!

Jenna & Dick

Time after time

Sosem gondoltam volna, hogy olyasmire vetemedek, aminek most a közepén tartok. Ám az, hogy itt van életem elveszett, és megkerült szerelme, olyan lehetséget ad számomra, amelyet egykor elbaltáztam, bőven volt időm rajta gondolkozni, bánkódni, azt sugalmi magamnak hogy megerősödtem. Mert így is lett végül. Voltak ugyan nők az életemben, ezzel együtt megtanultam felfigyelni az igazi értékekre, amikből alig kaptam, így én is alig adtam magamból, nem rájuk volt szükséges. Arra a tini kislányra, aki közben nővé érett, és akivel az egész életemet élném le. Nem várom, hogy rögtön világmegváltó terveink legyenek, már gyereket is vár, igaz nem tőlem, de ha már így alakult, és velem akar lenni, akkor majdnem mindegy is, hogy biológiailag nem én vagyok az apja. Majd lesznek közösek is. Megszáll valami ünnepélyes hangulat, főleg, hogy forró csókot váltunk, beteljesültnek érzem, hogy mindig is erre vágytunk, most végre megkapjuk. Nagyokat vigyorgok, hogy igent mondott. A pillanat, az időzítés tökéletes annak ellenére is, hogy a mai nap elején meg tudtuk volna ölni a másikat. Ám a szerelem eltöröl minden rosszat. Ha ez az egyetlen módja annak, hogy együtt legyünk, nem is lehet kérdés, hogy megteszem. Nincsenek már kétségek.
- Mindent intézünk, csak hadd gondoljam át. Leginkább senkit. Kéttanus. Nekem az a fontos, hogy együtt legyünk, nem az, hogy most mekkora a buli. Mit szólsz hozzá, ha most polgári, aztán... ha lesz egyszer normális életünk... akkor templomi, úgy igaz? De... Ha szeretnéd, és ha pár barátnőd, én is meghívhatok egy-egy kollégát. Janice lesz a tanud, ha nincsen senki, én meg hívok egy kapcsolattartót. – Összeborzolom a haját, ahogyan egymásba karolva indulunk meg kifelé, majd le a földszintre. Amíg a teát csinálja, addig felhívom az éjszaka közepén a rejtett kódos fbi vonalat, és kiadom az ukázt, hogy egy asszisztens nyolc órától kezdje el szervezni a délután öt órás esküvőt. Tíz órára már kezdeni akarjuk a gyűrűválasztást, zenét, fodrászt, és igen, kapjon csak a szerelmem egy nagy fehér esküvői ruhát, még ha ilyen kutyafuttásban is tesszük. Nekem is varázsolnom kéne valami szalonképes külsőt. Ez mégis egy fokkal szervezettebb, mintha las vegasban egy fél perces ceremónia lenne. Az asszisztens kislány belesikít a telefonba, hogy buliiii! És hogy máris kelt mindenkit, és ott lesz az egész ügyosztály. Hát ez... remek, ezt illett volna elkerülni. Mindegy, ez már így marad, még valami nagytermet is kibérelnek céges költségen, ha már úgy tűnik, hogy én a marcona beépített ügynök megtaláltam az igazit. Na igen, a gyorsaság nagy előnye a kormányhivatalnak... Átveszem a teát, és belekortyolva karolom át a kedvest.
- Holnap ötkor... Plaza Hotel, díszterem. Ennyit a laza kéttanus esküvőről. Kissé túllelkesek nálunk. Neked sem ártana talán.. hátha páran el tudnak jönni. – Mégis elvigyorodom most már valóságos a dolog, összeházasodunk, te jó ég!
- Tízre kell az első állomáson lennük, gyűrű, hiszen el is kell készülnie a méretünkben ötig. Korán kelünk. Bár így aludni... úgysem tudnék, de meg kéne próbálni, nem? – Pusszantok oda egy csókot az ajkára. Soha többé nem engedem el, ezzel eldőlt.

Rick & Jenna

- Igen... vége a páncélnak, azt hiszem nem verek le rajtad semmit. - jó tudom, sikerült szavakkal most is kicsit odasóznom időnként, de azért érthető, ahogyan viselkedett velem, mert hát lássuk be nem volt épp a legkedvesebb velem, miután találkoztunk, pedig nem én voltam az, aki szó nélkül eltűntem az életéből, nem én hagytam őt cserben, hanem ő engem, de ezzel már tisztában van, szóval felesleges lenne újra és újra a szemére hányni a dolgot igaz? Egyébként is az a lényeg, hogy most itt van és hogy hajlandó megpróbálni megbeszélni velem ezt az egészet, bár még mindig nem tudom, hogy hova juthatunk el majd végül, hiszen annyira más világban élünk, annyira más az élete, mint az enyém és máshol is él, nem tudom, hogy hogyan tudnánk ezt összehangolni, főleg úgy hogy én még terhes is vagyok, mástól... kétlem, hogy az lenne a legfőbb vágya, hogy más gyerekét nevelgesse fel.
- Akkor majd nagyon igyekezni fogok, hogy ne essek ágynak, nem viselném el, ha még az a kevés hajad is majdnem kihullana a helyéről. - mosolyodom el. Jó tudom, nem hullhatna ki, hiszen tökéletes kis teste van, aminek nem eshet baja, még olyan formában sem, hogy kihulljon, de ez jó is, hiszen legalább kettőnk közül csak nekem lehet bajom, őt pedig akkor nem kell túlságosan gyakran ápolni, maximum ha lelki gondja van, az pedig nem lehet az embernek, ha olyan valaki van mellette, akinek fontos. Na jó... miről beszélek, amikor még csak nem is evidens, hogy mellette vagyok, hiszen még csak épp azt beszéljük meg, hogy mi lesz igaz? Bár ezek után jön csak a hatalmas meglepetés, amikor letérdel elém és komolyan ezt el se nagyon hiszem, hogy megtörténik... hogy megkéri a kezem, pont ő? De tudnék erre nemet mondani? Esélytelen, naná hogy!
- Holnap? De hát... nincs ruhám és... kit hívunk meg? - kerekedik el a szemem. Na jó, persze nem sok barátom van, nem olyan tömeges számú mondjuk és mint kiderült nekem sem, szóval... nem kellene sok meghívó és legalább nem nagy hassal kell férjez mennem, ennek is meg van az előnye, a családomat, meg úgy se hívnám el szóval... - Jól van... holnap! - mosolyodom el, és még kap egy puszit az arcára, mielőtt elindulnánk lefelé. Aztán csak bólintok és halkan igyekszem előkeríteni a teához a hozzávalókat. Persze sikerül azért lekoccolni ezt azt, aktívan pisszegem le pl. a szekrényt, ami nem hallgat rám, de... most nem igazán érdekel, még erre is simán elnevetem magam. Aztán újra besorolok Rick mellé, miután megejtette a telefonok, hogy a két bögrével együtt induljunk el felfelé.
- Kiknek telefonáltál? És a nővéred... gondolom meg lesz lepve igaz? - gondolom elég rendesen, bár persze ki tudja, de azért kíváncsi vagyok, hogy mi lesz majd a reakciója, meg úgy általában... mindenkinek, főleg ha bejelentem a birtokon, hogy távozom, miután férjhez mentem és persze... még Travisszel is beszélnem kéne.

♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Yes I do, I do, I do!

Jenna & Dick

Time after time

- Hjah, simán. Hogy aztán egymáson verjük le a port. Főleg neked volt okod, de most már mindegy. Vége a páncélnak. – Elhiszem, hogy bántottam, és sajnáltam is, elnézést kértem, utólag már mindezek csak szavak. Mint ahogyan az is nekem köszönhető, hogy nem tartottam elég érettnek magunkat ahhoz, hogy ketten együtt megküzdjünk a világgal, kitarton annyira a szerelmünk, hogy szembeszálljunk a családjainkkal. Késő bánat, ám nem jóvátehetetlen. Fogjuk rá, hogy jobb később, mint soha. Most már itt vagyunk, együtt beszélgetünk, hogy átértékeljük, van e még visszaút, vagy sem. Érzem belőle, hogy mélyen megbántottam nemcsak régen, most is, de könnyebb volt így kezelni mindezt, mint bevallani, mekkora marha voltam, és hogy valóban ő életem szerelme. A csókunk elcsattant, és el is mondtam, hogy részemről nem változott semmi, mégis bizonytalan. Már nincsen tiszta lap. Mindaz, amit érez irántam, gyenge lábakon áll, és csakis akkor lenne teljesen biztos bennem, ha pontos jelét adnám annak, hogy soha többé nem akarok nélküle élni.
- Olyan túl sok igazi barátom nincsen, de ahogy mondod. Úgyhogy legyél kedves nem ágynak esni, mert még azt sem mutathatom, hogy kihullik a hajam az idegeskedéstől... – Vigyorodom el, ám úgy érzem, eljött a nagy döntések ideje, mindkettőnk irányából, ezért ahogy már említettem volt, megkerülve az ágyat térdeplésre szánom el magam. Tudom, hogy mindaz, amit tettem, nem visszacsinálható, és bizonyára meghökkentő, de a fenébe is, nyolc év veszett kárba, mással nem tudnék, nem is akarok élni. Kész, ez eldöntve. Már csak az elképedt pofit nézem, fordított helyzetben én nem is tudom, mit is mondanék. Csak remélni merem, hogy nem kapok visszautasítást. Bármennyire is sebezhetetlen vagyok, az oltárian tudna fájni. De nem, igent mond! Ez azért nagy megkönnyebbülés. Most már én is elnevetem magam, ahogyan mellém csúszik, természetesen ezek most a boldogság percei. Én mint vőlegény... abszurd! De mégis, ennek a csodanőnek leszek a férje.
- Nem akarok jegyességet, sem időhúzást. Holnap, jó? Nem azért, mert bárki meggondolná magát, de a nyolc évet tekintsd elég várakozási időnek. Na gyere menyasszonyom, egy éjszakát még az lehetsz. – Húzom fel, hogy elinduljunk a nappaliba. Ha lent ejtem meg a telefonokat, akkor a nővérem és a pici nem fognak felébredni. Kéz a kézben sétálunk le az alsóbb szinte. – Megteszed, hogy csinálsz valami teát? Vagy valamit, amit gondolsz. Pár telefont meg kell ejtenem, de utána alvás, a holnap így durva lesz.. – Nyúlok a vezetékes telefonért, hogy a kanapéra lehuppanva az ölembe vegyem.

Rick & Jenna

- Igen Rick, azt hiszem valahogy így és... az ember közben egészen pofás kis páncélt tud növeszteni igaz? - mert hát gondolom ő is ezt tette, épp e miatt volt olyan kellően bunkó velem az elején és lekezelő, mert felépítette a maga kis védelmét, a páncélt, amin nem lesz egy könnyen átjutni, hogy többé ne sérülhessen, hogy ne bánthassa senki sem. Én is valahogy így csináltam, de persze teljesen lehetetlen kizárni, hogy az embert időnként ne érje egy-egy hatalmas csalódás. Nekem is épp elégben volt már részem és biztos vagyok benne, hogy lesz is még, ha nincs szerencsém, de pont ezért próbálkozom nehezen olyan valakivel, akinél egyszer ez már meg volt. Rick már kihátrált az életemből...az életünkből és igenis teljesen jogos, hogy félek tőle, hogy egyszer ez még újra megtörténhet, csak... ne legyen igazam. És igenis aggódom érte, akkor is, ha nem sebzi meg semmi sem, legalábbis jó eséllyel semmi, mert hát azt szokták mondani, hogy gyenge pontja mindenkinek van, akkor... talán neki is akad? - Az nem lehet rossz, akkor ha megbetegszik egy barátod bátran ápolhatod, meg úgy se kapsz el tőle semmit. - mosolyodom el halványan. Oké tudom, hogy nem ez a lényeg most, de valamit akkor is mondanom kell, legalábbis úgy érzem, és... még inkább jó lenne, ha ezt az egészet ő gondolná át jobban. Lemondana a mostani életéről miattam... ami azért elég nagy dolog és nehéz elhinnem, hogy tényleg képes lenne rá és nem táncolna vissza pár hét múlva, amikor rájön, hogy rosszul döntött. Én pedig nem akarom, hogy újra ripityára törje a szívemet, azt már nagyon nehéz lenne újra összehegeszteni.
- Rick, te meg... mit...? - a csinálsz már valahol bent ragad, amikor féltérdre ereszkedik előttem, én pedig elképedve csak nagyokat pislogok, hogy megpróbáljam felfogni, hogy most komolyan mi is történik itt, mert nem annyira egyszerű, mint gondoltam. Némán hallgatom őt, egyre jobban elkerekedik a szemem és... most komolyan megéri épp a kezem? Persze a végét megpróbálja egy kicsit... elviccelni, hogy ne legyen a helyzet annyira komolyan, én pedig csak idegesen harapom be először a számat, mert oké... ez a mai nap azért finoman szólva is intenzív volt, nekem pedig nem mindig megy elég gyorsan az információ feldolgozás. - Jesszus Rick... igen! Úristen, ez... ez most tényleg komoly? - nem bírom ki, majdnem sikerül sikkantani egyet, de az félig bent marad, aztán csak szépen lecsúszok elé és a nyakába vetem magam egy forró csókra. El sem hiszem... nem tudom, hogy mi lesz még ebből, hiszen a gyerek... meg a suli és annyi minden van, neki is a munkáját rendeznie kell és biztos, hogy mindketten sokat változtunk a régi idők óta és még csak együtt sem éltünk soha, de... a fenébe is! Rick életem nagy szerelme és ez nem múlik el csak úgy nyomtalanul és én igenis vele akarok lenni, lesz, ami lesz!

♫ Wonder ♫ ♠ Aktuális viselet ♠ Yes I do, I do, I do!

Jenna & Dick

Never gonna let you go

- Igazad van Jency. Egyedül voltál. Ahogyan én is. Az ember csak kapaszkodik a mindennapokba, hogy ne csesszünk rá arra, hogy mi történhet velünk, ha valami balul sül el. – Bólintom. Tudom, hogy egy dacos, kemény lány, de ha nincsen senki, aki mögötte állna, vajon milyen remény éltethetné. Sosem voltam romantikus alkat, ám vele megéltem azt, amit azóta sem. Sőt, azóta még inkább úgy éreztem nélküle, hogy csak illúzió volt, miért is értelme lenne annak, hogy bárki is szerelmes legyen? Délibáb. Elérhetetlen vágy, amelynél sosincs beteljesülés. Számomra így volt esély arra, hogy elfogadjak, én magam fordítottam hátat mindennek. És azóta is senki... nem volt oly igéző szempár, ölelő karok, gyengéd gondoskodás a vadócsága mellett, amely tényleg kellett volna nekem. Most itt van, hajszálon múlik mindaz, amely összeköthet minket. Nem akarom többé elveszíteni, és ha jól érzem, ő is megragadadná a pillantot. Remélem jól látom, s nem értem félre a jeleit. Nem gyerekek vagyunk már. Most súlyos döntéseket kell hozunk, amelyeknél már nincsen visszaút. Ha felvállaljuk, hogy kellünk egymásnak, akkor az nem csupán szerelem, szövetség kell, hogy legyek. Árulás, titkok nélkül. Valami olyan, amely nem férhet össze a jelenlegi életstílusommal. De még az övével sem. Változnunk kell. Valaki mássá. Valami mássá kell válnunk.
Ezért mutatom be számára azt, amit régen már sejtett, de végső soron a kávézónál már talán részben tudatosulhatott számára. Látom, hogy megijed, így is van ez rendjén. Visszaülök mellé, de még nem húzom magamra a takarót, hogy lássa. Semmi bajom. Még egy karcolás sem. – Nagyon komoly dolognak kell lenni, hogy bármi is akár felszíni sebet ejtsen. Jószerivel semmi. Még az orrom sem folyt sosem. [/color][/b]– Vallom be, ezért aztán a nagy magabiztosság. Nincsen vesztenivalóm, csupán a lelkem. Na jó, a nővérem, és az unakaöcsém rajtavannak azon a bizonyos féltett listán, amelyen egykor Jenna fogalta el az első helyet. Feletetén megrázom a fejemet.
- Elegem volt abból, amit most élek. Nem élet. Pótlék volt nélküled. Csak egyetlen módon bizonyíthatom be, hogy kellesz, és tovább már nem tudok nélküled élni. - Kitakarom, és az ágy másik oldalra sétálok. Elszánt arccal ereszkedem féltérdre. Na erről ennyit, hogy nem vagyok romantikus. Nem is vagyok, ám ez most az életemről szól.
- Követtem el nagy ostobaságokat, és nem ígérem, hogy többet nem fogok. De egyben biztos lehetsz. Szeretlek, és nem mondok le rólad. – Megfogom a kezét. – Baba ide vagy oda, ezen nem változtat. Sekigawa Keiko... – Hagyom most ki a modernizált nevét, jelezve a helyzet komolyságát. - ... sajnálom, hogy gyűrű most nincsen nálam. Leszel a feleségem? Ne merészelj nemet mondani... – Vigyorodom el, és most úgy érzem, hogy soha semmiben nem voltam ilyen biztos. Nincsen több trükk, menekülés. Nem érdekel, hogy mi lesz holnap, ez az érzés nem fog változni. Ebben már biztos vagyok.

Rick & Jenna

Az életem tudom, hogy nem alakult épp a legjobban, de azért igyekeztem nagyon, hogy megpróbáljam belőle a legtöbbet kihozni, na nem mintha olyan nagyon ment volna. Végül is jobban is lezüllhettem volna, vagy lehetett volna a meglévőknél sokkal rosszabb módja is annak, hogy pénzt szerezzek, de szerencsére egyikre sem került végül sor, szóval... azt hiszem a helyzethez képest nagyjából azért elviselhetően alakult az életem. Sokkal rosszabb is lehetett volna és hát én választottam ezt, úgyhogy komolyabban egy szavam sem lehet úgy gondolom.
- Oh Rick... ez nem ilyen egyszerű. Próbáltam én, de tudod olyan helyeken, ahová könnyen felvesznek... nem pont az ember hangjára figyelnek, de van pár demom és... próbálkozom. - nem adtam én fel, és tényleg próbálok tenni valamit, hogy elérjem a célomat, de nehéz. Azért mégis csak olyan világot élünk, ahol ebben a szakmában protekció nélkül nem igazán lehet boldogulni, sajnos ezt mindketten tudjuk, csak az ember amikor még fiatal és naiv, nem igazán akarja ezt elismerni, valahogy én is így voltam ezzel, de... kezdem felfogni, hogy sajnos nem biztos, hogy menni fog. Persze meglátjuk... fel nem adom és a képességem is segíthet benne, hogy alakuljon az életem, csak hát ugye most ez a gyerekkérdés zavart be, nem kicsit.
Jó láttam én az előbb a bárban azt, hogy mire képes, de ettől még ugyanúgy majdnem megállítom, amikor a lábába akarja vágni azt a pengét. Végül csak egy nyikkanás csúszik ki a számon, de közben persze elég hirtelen ülök fel. Azért ezt látni akkor is ijesztő, főleg magát a mozdulatot, és naná, hogy megrettenek, hogy baja lesz végül. - Ez... akkor is... így látva nagyon durva. Semmi sem árt neked? - azért na, nem tudok nem elképezve pislogni. Tudom én, láttam már sok mindent a suliban is, de attól még ugyanúgy meglep az, ha effélét látok, hogy valakit tényleg semmi sem sebezhet meg. Valahol azért érthető, ha az emberek ezt nem fogják majd jól kezelni, még számomra is ijesztőek bizonyos dolgok. Amikor az újabb szavak elhangzanak nem is fekszem vissza, azt hiszem azért ehhez ülve kell most maradni.
- Csak úgy megteheted ezt Rick? Csak úgy... visszamondhatod? Tényleg megtennéd? - azt hiszem a hangomban ha akarnám se tudnám leplezni, hogy remény csendül. Nem lenne ebből baj? Nem jönne rá megint idővel, hogy még sem ezt akarja? Már érettebb vagyok, de... attól még nem tudhatom, hogy mi lesz majd később, hogy nem változik-e a véleménye és... félek, hogy rájön, hogy unatkozna úgy. Vajon menne neki egy unalmas élet, ahol nyomozót játszik és nem az utcán tolja, mint ahogyan eddig tette?

Jenna & Dick

Lost stars

- Gondolom. – Vonom meg a vállamat, túlléphetünk mindezen igazán, leszögeztük, hogy mostanság az összebújást nem abban az értelemben fogjuk véghezvinni, csakis lelkileg. Egy ágyban ténylegesen bújás lesz, a szex most várhat, könnyen belenyugszom, ha hosszútávon kiderül, hogy van értelme egymással ismét kezdeni valamit. Az egzotikus szépség csókja még mindig az ajkaimon ég, így valóban nehéz lett volna elaludni, már az is felüdülés, hogy mellettem fekszik, az orromba nyomakodhat az illata, amivel ki tudok így most egyezni. Nagyon egyszerű lenne ráfordulni, ám már nőttünk annyira fel, hogy én is vissza tudjam fogni magam, főleg hogy most az egész életünk a tét, nem ronthatom el pár buja pillanat kedvéért, amelyet utólag én is megbánnék. Oldalt pillantva hallgatom őt, próbálok kulturált stílusban válaszolni az életemet érintő kérdésre, és belegondolni, őt mi is vezette az elmúlt nyolc évben.
- Ez igaz, de nem is kellett volna olyan nagyra törni. Azt sem próbáltad meg, hogy legalább bárokban... Ahol felfigyelhet rád valaki? – Tudom, hogy pocsék vagyok a vigasztalásban, és akár még inkább szarul érezhetném magamat, többségében az én hibám, hogy ennyire zátonyra futott az élete. Az lenne a minimum, hogy legalább visszatereljem affelé, ahol még boldog lehet. Ha nem velem, talán mással. Erre gondolatra azért kiszárad a szám. Féltékeny nem voltam, de ha már lehet, magamnak akarnám őt. Az hidegen hagy, hogy mástól vagy gyereke, nekem is voltak nők az életemben. A kérdése viszont aggodalomról árulkodik.
- Másnak talán az lenne... de nekem nem árthatnak. – Körbenézek, nem sok fegyvert szoktam a nővérem házába hozni, de a levetett cuccaim közül egy méretes késért nyúlok. Az ágy szélére csusszanok, és hatásvadász pillanatokat mellőzve sújtok le a combomra. A penge anélkül, egy karcolást is ejtene rajtam, kicsorbulva esik darabokra. Félmosollyal seprem le a földre a roncsokat, hogy visszatakarózzak a szépség mellé. – Minddel elbírok. És sosem veszítek. – Nem egoista vagyok, magabiztos. Eddig nagyon úgy tűnt, nincsen gyenge pontom. Csakis ő. Remélem ezt nem fogja senki kihasználni. Tudom, hogy nagyjából felvezettem már mindezt a lánynak, de így hogy közvetlenül is látja, talán hisz nekem. – És ha megpróbálnánk együtt? Ha hirtelen döntéseket kell hozni, legalább kimondhatom most előtted, veled akarok lenni. Visszamondom ezt a megbizatást, és öltönyös leszek. Vagy legalábbis nyomozó, az öltönyt rühellem. – Vetem fel, a gyerekkérdés is majd ebbe a kérdéskörbe tartozik.

Rick & Jenna

Persze lehet, hogy nekem is jobb lenne egy kis összebújástól, de akkor sem akarom most ezzel elszúrni az egészet, úgyhogy inkább nem kockáztatnék, mert ki tudja, hogy mi lesz még a jövőben. Igen is simán benne van a pakliban, hogy nem tudjuk majd az életünket összeegyeztetni, hogy neki ott van a munka, nekem meg... még nem is tudom, hogy mi és most túl sok a zűr az életemben, hogy még egy kis pluszt önként bevállaljak, és egyáltalán nem hiszem, hogy most erre lenne szükségem, sőt... szerintem neki sem. Nem akarok hirtelen felindulásból hibát elkövetni és sebeket feltépni, azt szerintem egyikünk se viselné jól.
- Szóval azért adta nekem ezt? - mosolyodom el. Jó persze meg tudom én érteni a nővérét is, gondolom szeretné, ha Rick rendben lenne, főleg ha ő volt az, aki végignézte azt az időszakot, amikor nem volt pont a legjobban, vagy inkább kifejezetten rosszul. Én is boldognak akarnám látni a testvéremet a helyében, de azt hiszem ezt az egész helyzetet attól még nem ismeri annyira jól, hogy oka legyen beleszólni, vagy hogy ez indokolt legyen. Nekünk kell lerendezni egymással az életünket és nem egy ilyen hálóing fog jó eséllyel ebbe beleszólni. Valószínűleg, ha valami gyengébb ruhában lennék most itt, akkor is pont ugyanez lenne a helyzet. Sok mindent kell átbeszélnünk még, én pedig amúgy is magamra húzom a takarót, hogy ne legyen zavaró, hogy nem vagyok eléggé felöltözve, mert most azt szeretném, ha tényleg tudna figyelni rám.
- Tudod Rick ebben a szakmában pénz és ismeretség nélkül nem túl egyszerű bármit is elérni. Én... próbálkozom, de nem biztos, hogy ez való nekem, vagy hogy most fog sikerülni. - vagy hogy valaha is. Nem tudom. Persze szeretném és persze reménykedem én benne, de ettől még ugyanúgy kétséges a dolog, főleg akkor, ha most még ez a gyerek dolog is bejön a képbe. Mellette azért elég nehéz lesz karriert építeni, azt hiszem ez teljesen egyértelmű, hiába is szeretnék.
- Szóval FBI-os vagy és... ez nem veszélyes Rick? Ha kiderül... gondolom nem gyenge emberek, akikkel vagy nem? - jó azért csendül némi, nem kevés aggodalom a hangomba. Nem akarom, hogy baja essen azok után, hogy most találtam meg. Pont erről beszéltem, a régi sebek felszakítása nem valami jó ötlet, és erre még a munkája is veszélyes, az azért nem valami jó hír. - Én meg... most járok valami suliba, amit mondtam is, olyanok vannak ott, mint mi. Inkább menedék azt hiszem, nem is teljesen iskola. Ott van ez a srác is... aki... de mindegy. Még nem tudom, mi lesz ezzel az egésszel. - a gyerek kérdés nem is tudom, zavaros most még nekem és tényleg nem tudom, hogy mi lesz később. Ahogy Pietro mondta djam örökbe? Talán ebben segíthetnek Charlesék és akkor nem lesz majd gond, hogy a kicsi mutáns. Nem tudom... tényleg nem tudom még, hogy mi lesz.

Jenna & Dick

Lost stars

Elsőre is megértettem, nem lesz hancúr. A pillantásommal nem tudok mit kezdeni, pasi vagyok, végigmérem, méltatom a ruciját, de felfogtam, hogy kár erőlködni, próbálkozni, van amikor a saját büszkeségünk sem engedi meg, ráadásul most igaza is van. De ahogy néz rám, méltatlankodva, mintha már magaáért a gondolatért is bűntetést járna, ellenben ahogyan mustrál, mintha ezzel főleg magát győzködné. Erre semmi szükség nincsen. Nem csak a szerelmem, a barátom is volt egyben, akivel nem mindig az ágytornát tartottuk egyedüli megoldásnak egy hajtépés után. Pedig milyen jó a békülős szex, mégsem mindig oda jutottunk, képesek voltunk meg is beszélni a dolgainkat, pedig igen szenvedélyes gyerekek voltunk. Sőt, azt hiszem vagyunk is. Ez nem fog már változni. Míg mások belassulnak ahogyan öregszenek, mi csupán bölcsebbé váltunk. Legalább amennyire magamat ismerem, és amennyire most belőle kapok egy szelelet. Továbbra is az a konok lány, aki fejjel megy a falnak, hiszen most még gyereket is vár egy baromtól. Sőt, egy nagyobb baromtól mint én, hiszen én sosem hagytam volna el, ha ilyesmi történik. Én másért tettem meg. Nagyszerű, ettől jobban kéne éreznem magam? Nem nagyon megy. Igaza van, beszélnünk kell.
- Évek óta játsza itt nekem a kerítőt. Kell mellém valaki szerinte... – Rázom meg a fejemet, bár nagyon kedves tőle, de nem éreztem úgy, hogy neki kéne megoldania az életemet. Most is azt hiszi, hogy ha feltűnt a nagy ő a palettán, legalább ennyivel segít. Ám Jennának igaza van. Nem a ruha teszi őt. Szakad mackóban is őrülten kívánnám, és ha semmi nem lenne rajta, akkor is el kéne fogadnom, hogy ez most nem így megy. Most más a szitu. Leülünk az ágyamba, feldagasztva a párnákat, hogy a hátunkat vessük neki. Átkarolom őt a vállán keresztül, hogy legalább egy kis simogatást megengedessek magamnak. Ezt talán csak szabad. Ez csak pár pillantig tart, hiszen mégiscsak eldől, hogy a plafont vizslassa. Mellé könyölök hát, itt már nem folytatom a simogatást, koncentráljunk a lényegre. – És a zene? Nem próbáltad meg mégis? Tehetséges énekesnő vagy.. – Kérdezek rá, mert nem tudom, hogy milyen munkákban gondolkozott. A prostizást kizárhattuk, ellenben lehetett kocsmákban pultos, vagy pizzafutár, nem is tudom, esetleg tetoválóművész? Végzettség nélkül tényleg nem tudom. – A sok kilengés miatt gondolt rám az fbi. Be kellett épülnöm, hiszen eleve ilyen vagyok. A tetkók, a zavaros múlt, az erőszakra való hajlam, nem is nagyon kellett megjátszanom magam. Azóta is nekik dolgozom, ezzel együtt védek akit tudok, még ha nem is törvényesen... – Igazából az érdekelne, hogy most mi van vele, hol tengeti mindennapjait, és hogy mi lesz többek között a gyerekkel, merthogy az apa gerincét eltöröm, az biztos. Nem akarom egyenlőre faggatni, rajta áll, hogy folytatja e.

Rick & Jenna

Ez nálam akkor sem így megy. Nem tudnék most vele úgy ágyba bújni. Beszélgetni akarok, megtudni, hogy milyen élete volt, látni, hogy hová alakult a jelleme, vagy mik történtek vele, mert e nélkül nem tudok csak úgy itt maradni. Nem akarok régi sebeket feltépni, nem akarok újra fájdalmat okozni magamnak, vagy akár neki, ezért is lenne most rossz ötlet mást csinálni a beszélgetésen kívül. A mi kapcsolatunk most nagyon kényes, gyenge lábakon áll és csak akkor hozhatunk ki belőle bármit, ha lassan és óvatosan haladunk. Akkor nem foguk sérülni, ha tudjuk, hogy mire számíthatunk. Ő is nehezen jött ki ebből igaz? A nővére és az ő szavai alapján, tehát... nem szabad túlzásba vinni a dolgot, mert újra olyan fájdalomra egyikünknek sincsen szüksége. És igenis most jobban is esik az, hogy a hajamat borzolja össze, mintha mást csinálna, vagy máshová érne. Most csak ez kell, barátkozás, vagy minek mondjam.
- Adhatott volna a nővéred valami szakadt mackót is, nincsenek nagy elvárásaim. - rántom meg a vállamat mosolyogva. Nem én tehetek erről, nem én választottam magamnak ezt a hálóinget, meg hát egyébként is csukja be a szemét, ha ennyire nem bírja a dolgot. Én se mondhatom, hogy nem mozgat meg bennem semmit sem, hiszen azért a régi külseje se volt semmi, de ahhoz képest nagyon is felfejlesztette magát. Travishez képes... hát azért eléggé más szint, na nem mintha olyan típus lennék, aki hajlamos összehasonlítgatni a pasijait.
- De ez pocsék, nem nyílsz meg, én meg találjam ki, hogy mi van... - húzom el a számat. Azért az igenis nagyon rémes érzés volt, hogy ő csak úgy lelépett és kész. Fájt... nagyon fájt, és nem tudom annak betudni, hogy pasi és nem tud érzékenyen megnyílni. Nekem igenis sokat segített volna, ha őszinte, vagy ha aztán amikor újra találkozunk legalább akkor az, de arra sem volt először képes. Nem érdekel engem, hogy mi férfias, meg mi nem... csak legyen őszinte az az, ami a legfontosabb és kész. - Hát... nem sok választásom volt, mint a saját lábamra állni. Melót keresni és... túlélni, enni kellett valamiből. - vonom meg a lábamat, ahogy közben a hátamra fordulok és a kacsóimat a fejem alá téve nézem kicsit a plafont. Hát igen nem volt könnyű. Egyedül tizenhat évesen, megpróbálni gondoskodni saját magamról. Nem mondom, hogy nem volt időszak, amikor nem volt mit ennem, vagy hogy nem kellett néha olyasmit is tennem, amit nem akartam, de... ez ilyen igaz? Gondolom azért neki sem volt maradéktalanul könnyű élete, úgyhogy nem fogok siránkozni, mert nekem annyira rémes volt. - Elit kommandó... FBI, de hogy jön ehhez az, hogy most itt ez a motoros banda? - oké, azért ezt nem teljesen tudom ám átlátni, bármennyire is szeretném. Zavaros a dolog, hogy most miért, vagy hogyan jött be a képbe az FBI, de biztos ennek is van érthető magyarázata. Talán csak azt is végül megunta, vagy nem is érdekelte igazán, aztán jött neki ez a másik irány, a... bűnözés?

Jenna & Dick

Lost stars

Nem tehetek róla, férfi vagyok, és eszembe ötlik, hogy talán mindketten megkönnyebbülnénk, ha kissé felmelegítenénk azt az erotikus káposztát. Ám annyira törékenynek, elesettnek tűnik, zavartan cikáznak a szemei, hogy igen gyorsan elszáll az ihlet. Idejekorán megvért egymás mellett a testi és lelki dolog. Utóbbi megtörésével az előbbi is elillant, kettévált a dolog. Ahhoz, hogy bármit is megjavítsunk, ott kell keresnünk a hibát, ahol okoztuk azt. Nem vállalhatok minden felelősséget én, még ha főleg én vagyok az, aki ártott neki, az ő naivitása csupán elenyészően szállt bele a dologba. Végül bólintok, nincsen a tekintetemben semmi kelletlenség, szájhúzás. Miután kitomboltam magam, kész vagyok az ő igényeit a magamé elé helyezni, és ahogyan beljebb húzom a küszöbön át, mégis elmosolyodom, ahogyan a másik kezemmel összeborzolom a haját.
- Jól van. Összebújás sztornó. Akkor leszel szíves kevésbé kívánatosnak lenni. – Húzódik félmosolyra az ajkam. Lehetetlen kérés ez, mindig is egy egzotikus szépség marad, aki ráadásul még ilyen a nővérem hálóingében is hihetetlenül jól néz ki. Nem csoda, életem szerelme, aki itt ácsorog a küszöbön, hogy bebocsájtást nyerjen, és mellette még azt is kéri, hogy hallgassam meg, beszéljünk magunkról. Igaza van, mindig is az volt, és naná, hogy ezért nem beszéltem meg vele a lelépésemet, mert az első mondatánál viszakozom, és pofán vágom az apját, bármi is lett volna a következménye. Mellém bújik az ágyba, ám igéretemhez hívem nem fogok nála kezdeményezni, most tényleg lelkizzünk egy sort, az más kérdés, hogy összeér a meztelen combunk a takaró alatt, hiszen nem lehet üvöltözni most a házban, a pici alszik, nem kéne felverni.
- Nem az, hogy fiatalnak. Egy pasi nem mindig tartja férfiasnak mindenről így megnyílni, elérzékenyülni, hogy engem is van, ami bánt... – Vonom meg a vállamat, némi bűnbánás is kerül a szavaimba. Adná magát a helyzet, hogy ha ilyen megértő, akkor minimum megsimogatom az arcát, de nem, attól mert itt van mellettem, még nem kell őstahó módon manipulálnom. – Azóta a saját magad ura vagy, ugye? – kérdezek rá nyíltan, mert tényleg sajnálom, életem legnagyobb hibája volt mindaz, ami történt, amit tettem, de ha már belekezdtem, akkor muszáj folytatni. – A katonaság végül csak arra volt jó, hogy haverkodjak, a szabályokat sosem szerettem. Egészen addig, amíg a tengerészgyalogságtól átkerültem az elit kommandóhoz, és ott már az FBI figyelt fel rám...

Rick & Jenna

Nem akarok belemenni semmibe, ami talán neki megfordult a fejében. Nem ezért vagyok itt, mert... ez igenis most nem olyan helyzet. Pont abból volt eddig mindig bajom, hogy mindenbe belementem, amibe nem kellett volna, ez az egész Travis ügy is e miatt történt meg, pedig nem szabadott volna és most itt vagyok úgy, hogy meg kéne oldanom ezt Rickkel, miközben terhes vagyok és... túl sok lenne belekeverni a szexet is, mert az most nagyon nem javítana a helyzetünkön. Nem azt mondom, hogy pocsék lenne, vagy hogy nem akarok vele lenni, de most akkor is a józan eszemre akarok hallgatni. Ha itt maradok pár napra, akkor igenis döntsük el, hogy az egésznek van-e értelme. Döntsük el, hogy pontosan mit akarunk és meddig akarunk eljutni belőle, és hogy... működhet-e bármi is köztünk. Ha nem ezt tesszük, akkor az egész értelmetlen és nem is szavad maradnom.
- Nem Rick, nem férne ránk. - rázom meg a fejemet. Ő is tudja, hogy így van, hogy... ez lenne a lehető legrosszabb ötlet. Most át kell beszélni dolgokat, meg kell ismerni egymást. Azt mát tudjuk, hogy jók vagyunk együtt, régen jók voltunk, de most más is kell, mert az nem volt elég, hogy maradjon, nem volt elég, hogy bízzon bennem és most minden más. Az én életem is zűrös, az ő élete sem egyszerű. Egy motoros banda feje... New Yorkban él, én meg a birtokon és énekes akarok lenni, közben terhes... nem pont nekünk kedveznek a körülmények, sőt.
Beljebb lépdelek végül, amikor ezt szépen felfogja. Nem vagyok prűd most sem, nem okoz gondot, hogy befeküdjek mellé az ágyba, hogy oldalt fordulva elhelyezkedjek, hogy a térdünk összeérjen és persze a kezeink is, de ez nem baj, ez... csak szimplán jó és kész, most tényleg erre van szükségem, és hogy meghallgassam, hogy milyen élete van, hogy milyen ember most, hogy hogy alakultak a dolgai az elmúlt években.
- Sose tudtam, hogy ilyen családod volt Rick, miért nem mondtad? Fiatalnak tartottál a komoly dolgokhoz igaz? Pedig... megtettem volna tudod ugye? Elszöktem volna veled. - sóhajtok egyet, aztán csak megrázom a fejemet. Nem érdemes a múltat felhánytorgatni, úgy se változik semmi. - Én nem sokkal az után megszöktem, hogy elmentél. Pár hónapot maradtam, zsebpénzt gyűjteni, úgy tenni, mint ha jó kis lány lennék, mintha... érdekelne, hogy apám valami ismerőse fiához akar hozzáadni jó feleségnek, ha nagykorú leszek, de csak el akartam tűnni és... sikerült is. - az apám nem keresett, vagy ha igen, hát nem talált meg azóta sem. Talán annyira nem volt komoly ez a megöl dolog, talán csak Ricket akarta megijeszteni vele.

Jenna & Dick

Lost stars

Az intenzív nap végén nyugovóra térnénk, egymástól elválva, viszont mégiscsak valahogy közel. Nehéz álomra fejteni a fejemet, hogy tudom, életem szerelme pár méterrel arébb a szomszéd szobában van, lényegében egy falatnyi hálóruhában. Nem is a külsőségek, bár úgy néz ki, mintha minimum az álmaimból lépett volna ki. Az, hogy ennyi idő után találkozom vele, mindent felbolydít, képes fenekestül felforgatni a világomat. Egy szál boxerben magamat nézegetem a falitükörben. Vagyis nem magamat, hanem a szívem fölé vart tetoválást, amelybe majdnem belehaltam. Sebezhetetlen vagyok, lézervágóval égették belém, a szívem közel felmondta a szolgálatatot, de ragaszkodtam hozzzá. Azt akartam, hogy soha ne múljon el az az érzés, hogy mennyire is vágyunk egymásra. A nyolc év, amelyben az én hibámból távol kellett lennünk egymástól, rossz emléknek tűnik, mégis sikerült elfecsérelnünk. És mi van akkor, ha ez kellett ahhoz, hogy megerősödjünk, és így találjunk vissza egymáshoz? Lehet, hogy ha akkor együtt maradunk, kevésbé tanulunk meg harcolni a világ ellen, és akár egy-két múlva szétmegyünk? Most felnőtt fejjel, benyelve jó pár keserű tapasztalatot akár építhetünk is egymásra. Ahogyan egyre többet gondolkozom rajta, úgy vélem, hogy működhet, ám kettőn áll a vásár. Lehet, hogy egy sokkal gyengédebb pasira van szüksége, úgy hogy még gyereket is vár, a megbízhatóság fontos szemponttá léphetett elő. Míg nálam megvan már a rossz konzekvencia, miszerint bármikor otthagyhatom. Ki kell tálalnom, lesz ami lesz. És félretenni, hogy a hirtelen közelség milyen vágyat indított el bennem. Azt hiszem az most másodlagos. Annak is örülnöm illik, ha a karomba zárhatom. Elindulnék hát feléje, bár nehéz még a folyosóra is kilépnem, úgy tűnik a női megérzés itt és most működött, mert ott áll előttem a küszöbön, alaposan félreértve a szavaimat. Talán most először, zavarba jövök.
- Én sem úgy értettem Jency... Bár lehet, hogy ránk férne. – Mondom ki őszintén. Mindig is olyan lazán kezeltük a szexkérdést, akár csak hangulatoldó sportként, lelkes összebújásként, de talán ez nem az a pont, ahol mindent félretéve hancúrozhatunk. Beszélnünk kell, bármilyen késő is van. Aztán talán...
- Gyere be. – Fogom kézen, és az ágyamhoz vezetem. Ha már eljött idáig, akkor nagyjából félrerakhatjuk a prűdséget, amely sosem létezett. Befekszem vele és magunkra húzom a takarót, megigazgatva a párnát, hogy neki tudjunk dőlni. Karunk így szinte összeér, de nem ölelem át, félfordulattal pillantok rá, így tudunk csak egymás szemébe nézni, ha megszoktuk a sötétséget.
- Rendesen... Igen. A szüleim szinte mind katonák voltak. Amióta az eszemet tudom, tengerészgyalogos akartam lenni, de amint kamaszodtam, ez valahogy feledésbe merült, a motorozás, a koncertek jobban érdekeltek. Apám katonás fegyelemmel készített volna fel arra, ami rám vár, ám akkor és ott valahogy nem tudtam a szabályok szerint élni. Megismertelek téged, és ez még jobban megerősített abban, hogy a szabad életet akarom választani... – Nem darálok most többet, ez is emésztenivaló, hiszem amikor megismert, csak a zenéről beszéltünk, a motorokról, a bulikról, a családom története valahogy teljesen kimaradt.

Dick & Jenna

Jó érzés vele lenni és pont ez nem jó most, mert... nem tudom még, hogy mennyire lesz ebből végül majd bajom, hiszen nem tudom mennyire tudunk megmaradni majd egymás mellett, meg amúgy is más az életünk, egész más és... akkor mi lesz ebből az egészből? Talán tényleg felnőttem és tényleg diplomatikusabb lettem jóval, mert nem vágok a képébe semmit, valahogy... már megy ez. Tudok finoman fogalmazni és amúgy sem akarom én őt bántani, csak azt szeretném, ha engem sem bántana senki. Nem ő sem más, így is én vagyok a buta, hogy rendszeresen belemegyek olyan ügyekbe, amikbe nem kellene, mint ez az egész Adam dolog is, aminek naná, hogy baromi rossz lett a vége. Egyelőre még nem tudom, hogy... hogy mi lesz itt, maradok, mert ezt kérte tőlem, de ennyi, aztán az lesz a jobb mindkettőnknek, ha elmegyek, ebben a hitben próbálom nyugtatni magamat legalábbis.
- Tudod... felnőttem. - vonom meg a vállamat egy félmosollyal. Na igen, már nem vagyok az a kislány, aki mindenen kiborult, vagy aki nem tudta felfogni logikusan a dolgokat és csak a szíve után ment. Már... más ez az egész, már én is más vagyok és nem fogom elszúrni a dolgokat, ahogyan régen. Nem akarok feleslegesen hiú ábrándokat táplálni senki iránt sem, kinőttem már ebből. Ezért is tudom, hogy egyedül kéne maradnom a szobámban, és nem kéne foglalkoznom Rickkel, az lenne az okos döntés. Még sem vagyok képes tényleg úgy tenni, ahogyan kell, még sem tudok nyugton maradni, pedig nagyon szeretnék, tudom, hogy kéne. Mégis végül megmoccanok, miután hajnalig dobáltam magam és végigsurranva a folyosón kötök ki az ő szobájában. Tudom... baj van a fejemmel, hogy ilyesmit művelek, nagy baj. Megtorpanok előtte, de mégis megrázom a fejemet a szavai hallatán.
- Nem... nem tudom Rick, talán inkább csak... beszélgethetnénk. Mesélsz nekem az életedről... rendesen? - változott, sokat, és nem tudom, hogy mi lett vele azóta, de érdekel. Meg szeretném ismerni, mert akkor tehetünk bármit is, ha előtte ismerkedünk. Nem akarok belemenni valami butaságba, egy szenvedélyes éjszakába, hogy aztán reggelre megint ne tudjam, hogy mégis mi legyen velünk. Most az egyszer tényleg rendesen át kell gondolni mindent.

Jenna & Dick

Lost stars

Itt egyetlen út van, ha bármire is vágyunk még egymástól. Együtt kell új életet kezdenünk. Csakis párban. A három nap gyorsan el fog repülni, bár lehet tartalmas is, ha letelik, akkor nem fog működni az, hogy majd olykor látjuk egymást. Vagy készek vagyunk feladni mindent, és újrakezdeni, csakis ketten, vagy halálra van ítélve az egész. Nem, akkor kész leszek a bandát új vezetőre bízni, és fel kell vállalnom Jenna előtt azt is, hogy az fbi megbízásásában állok. Talán elsőre jól kiröhög majd, a tizennégy éves kislány ezt tenné, a felnőtt nő már érettebben kezelheti a helyzetet, én sem tudom, hogy mi legyen, hosszú, és álmatlan éjszaka vár rám legalábbis, lehet, hogy most ő ijed meg attól, amit már régen eltemettünk, most ismét felszínre kerülhet. A csók jó volt, átkozottul jól, de nem csak azért éreztük így, mert visszahozott valamit a fiatalságunkból? Valamit, ami akkor még jó volt, manapság már csak emlék? Mintha ki akarnánk forgatni egy halottat a sírjából, hátha mozog még. Nem is tudom, sosem gondoltam, hogy én a kemény macsó ilyesmin fogok dilemmázni, mint a szerelem... A derekára font kezemmel szorítom magamhoz, szinte együtt lélegzünk, és tudom, hogy közel az elválás pillanata, legalább ma éjszakára. Sok minden történt, intenzív ez az egész. Valahol a mozdulat közepette a hátát is megsimítom, van a dologban valami érzékelhető gyengédség, ellensúlyozva hogy egy darab rongyként kezeltem elég sokáig, amióta újra látom. Ha egy kicsit jobban hallgatnék az ösztöneimre, többet is akarnék, ha nem állít le. Megtette, ezt tulajdonképpen tiszteletben kell tartanom, a három napunk alatt még meggondolhatja magát. Túl édes volt a csókja ahhoz, hogy vége szakadjon csak úgy.
- Milyen diplomatikusan fogalmazol. – Felelem élcelődve, hiszen volt olyan pont, ahol simán felképelhetett volna. Az más kérdés, hogy nem is érezném a fizikai fájdalmat, a lelkit annál inkább, ha úgy alakul, hogy belegázoltam a kislány önérzetébe. Hiszen még mindig úgy kezelem. Egy védeni való, vadóc, és imádható gyermeknek, aki nőiességével mégis utat mutat. – Jó éjt. – Bólintok, és a szobámban ücsörgök, amíg meg nem hallom, hogy elzárta a zuhanyt, cincogok egyet a régi akkusztikus gitáromon. Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy Jenna páratlan előadóművészete mellé lennék a háttere, végülis egészen karcos hangom van, még három taggal egész jók lehettünk volna. Feltápászkodom, és bő vízzel lemosom magamról az út porát, hogy egyetlen boxerre vetkőzve nézzem a plafont, merthogy a lehalkított tévé nem köti le a figyelmemet. Felpattanok, és járkálni kezdek, rá kéne gyújtanom, de a kicsi miatt itt nem füstölök. Az ajtóra pillantok, és rátenném a kilincsre az ujjaimat, aztán visszakapom. Ez hülyeség. Miért viselkedek úgy, mintha valami beszari kiskölyök lennék. Nyílik az ajtó, és ott áll előttem, én meg vele szemben.
- Nem tudok... Tudni akarom, hogy milyen lett volna, ha... – Nyújtom felé a kezemet, csillagok vagyunk, akik túl távol sodródtak, és el is vesztek egymás számára. Mindezidáig.

Dick & Jenna

Szeretnék maradni, komolyan és túlságosan jól esik az ölelése, vagy a csókja, de attól még ugyanúgy félek, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. Félek hozzá újra úgy igazán kötődni, félek hogy aztán még sem működik és végül megbánt és én újra összetörök. Legutóbb sem volt egyszerű összeszedni magam és mindezt úgy, hogy közben épp elég rémes dolog van, amivel meg kell küzdenem, nem lenne valami nagy élmény. A terhesség már így is olyasmi, ami az életemet totálisan felforgatja és akkor most itt van még a tetejében ő is, aki csak még inkább rátesz erre egy lapáttal és én egyelőre nem tudom, hogyan kellene reagálnom. Félek az a nagy helyzet, hogy végül... megint csak akaratlanul is bántani fog, mert ő New Yorkban él, én meg itt és... egész más élete van, mint amit én tervezek magamnak, akkor ezt mégis hogyan lehetne egyáltalán összeegyeztetni? Tudom, megint túlgondolom ezt az egészet. Régen ő volt a felnőttebb, ő gondolt át mindent jobban, de azóta én is változtam és nem mehetek bele valamibe ennyire agyatlanul, rossz vége lenne.
- Nem tudom Rick, de... félek kockáztatni. - ez a nagy helyzet és legalább őszinte vagyok vele, ez a lényeg nem? Régen nem volt velem őszinte, nem mondta el, hogy az apám megfenyegette, nem mondta el, hogy a családja is választás elé állította, pedig megtehette volna. Én... lehet hogy fiatal voltam, de akkor is vele lettem volna és együtt kellett volna döntenünk és most is ezt kell tennünk, mert máshogyan ez az egész nem fog működni, ezt neki is meg kell értenie. Mégis jó megpihenni az ölelésében és az elsuttogott egyetlen szó is jól esik. Egy apró bólintás csak így a vállába, aztán csak maradok így az ölelésben, egy kicsit fürdök a jó érzésben, mielőtt muszáj lenne, hogy vége legyen, mert el kell tőle húzódnom, mert... nem szabad ezt az egészet túlzásba vinni, mert nem akarom, hogy mindkettőnkben törést okozzon. Én se viselném el és tőlem sem várok ilyesmit.
- Nem vagy idióta, csak... hirtelen ért mindkettőnket ez az egész. - mert különösebben egyikünk se számított rá, hogy végül majd ez lesz, hogy megint találkozunk, hogy a tetejében meg kell, hogy mentsen és hogy ez pont most történik. Talán még pár éve simán elmentem volna vele bárhová, de most valahogy más a helyzet, próbálok normális életet kialakítani, még ha nehéz is, de azért igyekszem. Viszonozom még azt a puszit egy mosolyt is kap mellé és egy újabb futó ölelést. - Jó éjt Rick! - aztán tűnök csak el a fürdőben, hogy utána majd törölközőben libbenjek vissza a szobába, hogy felkapjam a nekem hagyott hálóinget. Persze az alvás nem megy olyan könnyen, pár óra eltelik, amíg csak forgolódom, lehet hogy ő addig el is alszik, lehet hogy kicsit én is alszom, mire végül magamhoz térek és feltápászkodom. Halkan lépkedek végig a folyosón, hogy aztán benyissak hozzá. Csak nem ijed meg, annyira nem tűnhetek riasztónak, maximum a lábujjhegyen járás lehet zavaró. - Rick? Alszol? - jó tudom a hülye kérdés, jó eséllyel ha már kérdezek tőle, akkor nem, még ha suttogva teszem is.

Jenna & Dick

Who made who

Mondhatnám azt, hogy a szívem már annyira megkeményedett irányába, hogy sok idő kell ahhoz, hogy fel tudjam oldani, és ismét mindent a régi fényben lássak. De jó az nekem? Ahogyan ő is sejti, ha visszatérünk oda, hogy kétségek merülhetnek fel, akkor továbbléptünk? Én sosem léptem tovább, mindig is itt élt a szívemben, s a kezdeti keserűség ellenére nem tudom úgy kezelni, mint egy idegent. Azt sugallja, hogy nem jó ötlet, hogy ha nyitunk egymás felé, holott előtte ő vágyott arra, hogy legyek kedves. Kedvesebb. A gondot csupán az jelenti, hogy ha már egyszer a szívembe zártam, akkor nem tudom elengedni. Az biztos, hogy másként nézek rá, mint egykor. Ketten mentünk kétfelé, az én hibámból, ez egyértelmű, most pedig már mással volt együtt, gyerek is becsúszott, bár igaz, kijelentette, hogy ostobaság volt, hiszen nem érzi magát lekötve az illetővel. Ez akár jelenthetné számunkra azt is, hogy van még számunkra jövő, ám ha nem férek bele az életébe a gyerekkel együtt, akkor lényegében teljesen mindegy. Ha ránézek, egy felnőtt, érett fiatal nőt látok, aki ismét megdobogtatja azt a valamit, amit a szívem helyén hordtam az elmúlt években, amelyről már azt hittem, hogy kihunyt csillagként csak egy marék hamu van csak ott bent. Most, hogy látom, ismét felragyog, bármennyire egy marcona vadállatnak mutatom magam, attól félek, igaza van. Az egykori kedves, vidám fiú még itt él bennem. Csak mélyen eltemettem magamban. A csókban összeforrunk, valahogy magamtól indult a kezem, túl közvetlenül érintett, hogy hozzám bujt. Nem mondom, hogy rutinból, megszokásból tettem, egyszerűen ösztönből jött. Érdekes, hogy nem túl sok vadság született ebből, meglepően gyengédnek éreztem, annak ellenére, hogy letámadtam hirtelen, végül mégis úgy csókoltam, mintha minimum valami próbálkozó tini lennék.
- Nem akarok... de hogyan véded ki? Összetartunk bármi áron? – Tartom meg őt még mindig az ölelésemben, nem hagyom, hogy komolyabban kibontakozzon, bár kérdés, hogy mennyire szeretne. Talán most mindkettőnkre ráfér az, hogy egy kicsit biztonságot nyerjünk a másikból. Ha a bandám így látna, teljesen el lennének hülve, hogy most mit is csinálok tulajdonképpen? És igen, ismét bújik. Magamhoz húzom, s úgy ölelelem át, mint aki soha többé nem akarná elereszteni. – Megtaláltalak. – Suttogom magam sem tudom, hogy miért, nem vagyok egy kitárulkozós alkat, főleg azok után, ahogy beszéltem vele. De most, hogy kiadtam a dühömet, ezzel a vallomással tartoztam még. Belemegy az ultimátumba, talán a három nap csak a meghúzásra, arra is elég lesz, hogy magunkban tisztázzuk, hogy merre tovább. Számomra is kár lenne korai következtetéseket levonni.
- Köszönöm, hogy elviselsz, amiért ilyen idióta tudok lenni. – Nem, nem az arcára kap, a száját célzom meg egy csókkal, amely inkább puszinak minősül. A folyosón könnyedén megtalálja a fürdőszobát is, és ameddigre visszatér, Janice-től kapott egy nagyjából közepes hálóinget, amibe belefér. Erről ugyan nem tudok, de a nővérem roppant gondoskodó csaj. Én megcélzom a saját szobámat, amely nincsen kulcsra zárva, de aluludni még sokáig nem tudok.

Dick & Jenna

Igazság szerint pont hogy én sem tudom, hogy ez az egész tényleg jó ötlet-e, hogy okos dolog-e feleleveníteni a régi emlékeket, hogy úgy tenni, mint ha nem történt volna meg semmi abból, ami igen. Túlságosan fájdalmas lenne megint valamit elkezdeni csak azért, hogy aztán újra vége legyen, csak mintha ő ezt ezúttal nem gondolná át. Bár... régen se gondolta igaz? Csak lelépett, mert úgy döntött, hogy úgy lenne a jobb, mert úgy gondolta, hogy én úgy sem tartanék ki mellette és ez lássuk be érthető módon elég rosszul esik még most is. Nehéz csak úgy elfelejteni, mert... most vajon érettebbnek tart? Mi változott? Vagy változott egyáltalán valami? Nem akarok valamibe belebonyolódni, ha van rá esély, hogy csak pár napról van szó, addig is elég kellemetlen lenne a közelében lenni, hogy aztán csak eltűnjön megint valahol New York utcáin, mindegy, hogy naplementében elmotorozva, vagy sem, ez már csak egy apró részlet kérdés, hiába tudom, hogy csak viccelünk az egésszel, de attól még igenis lehet alapja... és én pont e miatt félek annyira a dologtól. Attól is, hogy megfogja a kezem, vagy hogy kisimít egy tincset az arcomból.
A csókja jó, ugyanúgy, mint régen, sőt talán még annál is inkább, de attól még ugyanúgy elbizonytalanodom a végére, hiszen lássuk be... nem működött ez az egész, mert nem bízott meg bennem, most vajon másképp lenne? Halkan sóhajtok csak egyet a szavaira és finoman megvonom a vállamat. - Ha nem vitatjuk meg... csak rosszabb lenne. Kétlem, hogy újra sérülni akarnál, mert én biztosan nem. - elég volt egyszer átvészelni, és gyerekként még valamivel könnyebb volt túltenni magam ezen, még egyszer nem szeretném végig csinálni, remélem megérti, sőt... szerintem ő sem vágyik ilyesmire. - Jó lesz így, legyen akkor három nap. - bólintok egyet egy halvány mosollyal és még egyszer átölelem a derekát, hogy hozzá bújjak. Nem akarom most ezt elsietni azzal, hogy olyat teszünk, amit megbánnánk, már így is túl sokszor futottam ebbe bele, meg is lett az eredménye, pont e miatt vagyok terhes, e miatt vagyok ebben a pocsék helyzetben. Három nap... az elég lehet, hogy kitaláljuk, hogy mit is akarunk.
- Igen, köszönöm Rick! - még kap azért legalább egy puszit az arcára, csak aztán indulok el utána, hogy megmutassa, hogy melyik is lesz a szobám. Becs' szó meg fogom tudni állni, hogy ne menjek át hozzá éjszaka, legalábbis azt hiszem. Nem szabad túlzásba vinni, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, és csak akkor van esély rá, hogy jól, ha megpróbáljuk visszafogni magunkat és rendesen átgondolni mindent, nem sietni. Változott és én is, szerintem bőven van mit megbeszélnünk és bőven van mit megismernünk egymáson még.

Jenna & Dick

Who made who

Most, hogy nézem őt, egyszerre törnek rám az emlékek, arról, amilyen voltam, és amilyen ő is volt. Együtt legyőzhetetlenek voltunk, annak ellenére, hogy gyerekeknek tartottak minket. Alig veszekedtünk, annyira megértettük egymást, és ha mégis, annak is mindig egy szenvedélyes, vad szex lett a vége. Egymást lovaltuk bele az őrültebbnél őrültebb ötleteketbe, még abban is támogattam, hogy énekeljen, mert büszke akartam lenni rá, hogy az én csajom a legszebb, és legjobb hangú a világon. Így is gondoltam, ez nem pusztán elvakult szerelem volt. Tudtam, hogy tehetséges, mégsem voltam végül mellette, és igaza van, annál ami történt, rosszabb nem lehet, ezért erőltetném azt, hogy ha már le tudtam gyűrni a kezdeti hányingeremet a történtekkel kapcsolatban, és kész vagyok érett, felnőtt férfiként átgondolni azt, ami történt, vegyítve magamban a tudatos gondolatokat és a szenvedélyt, igen, képes lennék.
- Tudom, hogy vicceltél. Csak oldom a feszültséget. – Simítok ki egy tincset a hajából, és a derekán nyugszik a kezem, hogy aztán amikor hozzám bújik, végül csókban teljesedünk ki, pedig kifejteném én szívesen, hogy ha meglátom ezt az állítólagos nem pasiját, akkor egyszerűen letépem a fejét, és azzal aztán bőven le van rendezve a dolog, és most csak az érdekel, hogy megvigasztaljam. Magamhoz ölelem, olyan igazán biztonságot nyújtóan, erőteljesen, ám nem tarthat mindez soká, mert ajkaim szomjasan keresik az övét. Nem az a cél, hogy máris visszatérjenek a mézesheteink, ez számomra is fájdalomcsillapító, ahogyan az édes szájra tapad az enyém, és bombázom a csókjaimmal, szétnyitva őket, és kemény-bátorító mozdulataimmal oldjam mindkettőnkben a gátlást. Amennyire visszacsókja alatt magamra találok, annyira bosszantó, hogy meghátrál. Végülis érthető, én voltam az ösztönlény, ő pedig a józan. Ez sem változott. Ha ostoba döntésekről van szó, abban jelentem elől járok.
- Most tényleg leállsz ezt megvitatni. Jó, akkor tegyél magunkat próbaidőre. Három nap. Addig nem is tanácsos visszamennünk. Eldönthetjük ezalatt, hogy minek van értelme. – Ölelem most már csak magamhoz, hogy megnyugodjon. Jenine-nél bőven maradhatunk, végülis az fbi-os fizetésem az ő számlájára érkezik, hogy a kicsivel rendben legyenek, ha most pár napig itt héderelünk, nek szakad bele. Már csak két vendégszobát kéne találni. Az én régi szobám nyilván nekem aludni jó, mellette a szüleinkké legyen a lányé.
- Mutassam a szobádat? Jó így?

Dick & Jenna

- Talán rosszabb nem lehet... de kétszer elszenvedni ugyanazt a rosszat önként nem valami okos döntés. - és egyáltalán nem biztos, hogy ennek ezúttal jó vége lesz majd. Most is ugyanúgy közbe jöhet valami és nem tudom, hogy mennyire tudnánk csak úgy megmaradni egymás mellett barátokként, vagy nem is tudom, főleg hogy amúgy is egészen más életet élünk. Én... próbálok valami értelmeset kihozni az életemből, ott az suli, meg minden, miközben ő New Yorkban van, ott csinálja ezt a motoros... dolgot, szóval egészen más a környezetünk és nem hiszem, hogy ezt össze lehet egyeztetni valamilyen úton-módon. Talán nem is érdemes sebeket feltépni, ezért nem voltam eddig sem biztos abban, hogy érdemes egyáltalán itt maradnom, mert... fájdalmat okozni magamnak önként nem valami okos dolog igaz? Szerintem ezt ő sem akarja igazán, csak hát... a fene tudja. Az a baj, hogy nagyon nem tudom, hogy mit akar, mert igazán nem mondja valahogy el nekem a dolgot és így baromi nehéz kiigazodni rajta, hiába próbálkozom. Tudom, hogy nem várhatom el, hogy hirtelen nagyon kedves legyen velem, csak hát... ha már maradok, akkor legalább viseljük el egymást nem?
- Tudod, hogy csak vicceltem. - rántom meg finoman a vállamat. Nem gondoltam én igazán komolyan a dolgot, tudom, hogy az ellovagolás, meg a napnyugta a cowboyokhoz tartoznak, de hát annyira nem vagy otthon motoros témában sem, azt hiszem ez azért még nem olyan vészesen elítélendő dolog. De legalább elmondom neki a lényeget, a kis... hírt, titkot, vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem, azt hiszem ez is nagy lépés most a részemről, ha már itt maradtam ezúttal vele.
- Vele én nem is voltam együtt Rick... csak egy srác és hülye buli után, egy bunkó srác. - mert hát már ott is eléggé kitett magáért. Nem mondom, hogy nem szeretem a vad szexet, de ő kifejezetten arra ment rá, hogy fájdalmat okozzon, meg bepipult kissé. Az a mázlija, hogy végeredményében nem sikerült neki a dolog, nem ment egy határon túl, azt azért nem viseltem volna csak úgy el, akkor tuti, hogy tettem volna ellene, akármennyire is... tüzes volt, szó szerint. De legalább Rick együtt érez, azt hiszem ezúttal ez is valami. Elmosolyodom, amikor magához ölel, csak akkor lepődöm meg, amikor kicsit eltol magától, hogy aztán az ajkait érezzem az enyémen, vadul és hevesen, pont mint rég... Nem kéne ezt csinálni, bármennyire is jó és magával ragad és bármennyrie is a torkomban dobog a szívem a történtek hatására, de... attól még nem kéne. Csak sérülhetünk mindketten. Ezért van, hogy pillanatok után végül mégis elszakadok tőle. - Ez... nem jó ötlet Rick... nem hiszem, hogy jó ötlet. - jól esik, a fenébe is baromira jól esik a karjai között lenni, de... szabad ezt? Van értelme? Lenne ebből bármi is? Felnőttünk, sok minden változott és ő akkor elment, oka volt rá nem? Mi változott?

Jenna & Dick

Who made who

- Nem tudom, de annál rosszabb nem lehet, mint volt, nem? – Nem mondom ki szó szerint, hogy nagyjából egy középszerű fos volt az életem, semmi motivációval. Csak éltem bele a nagyvilágba, bandázgatva. Talán ami pár éve még poénnak, érdekesnek tűnt, az manapság már kezd igen fárasztó lenni, főleg, hogy ha valaki kijön a formából, és talál magának valami jó csajt, kilépnek, még ha talán rendes munkájuk is lesz, én meg maradok a kölyökkel. Nem mondom, hogy vészesen idős vagyok, de meddig lehet ezt csinálni? Azért egy kiöregedett szelid motoros sem akarok lenni, bennük aztán semmi szexis nincsen. De akkor adjam fel az egészet, írjak egy végső jelentést, és menjek vissza az fbi-hoz? Nem kétséges, hogy felvennének, akár kommandósnak is, bár hozzám inkább a kiképző állna legközelebb. Ha Jenna maradna, talán megfontolnám. Ellenben ő mond olyat, amitől meghökkenek, és ez ki is ül az arcomra. Annak ellenére, hogy enyhén szólva is egy faszkalap voltam, mégis meghadna a szíve, ha megint elválnánk. Pedig az előbb én akartam marasztalni. Ennyire megmaradtunk volna tiniknek? Vívódom az érzéseimmel, amiket szándékosan nyomtam el, macsónak olyan, de olyan könnyű volt, erre visszatér, és felrúg mindent. Persze nem szándékosan.
- A cowboyok ellovagoltak te kis hülye. Peter Fondáék motoroztak el a naplementében. – Szakad ki belőlem a nevetés, ám nem harsány, éppenhogy. Most nem szándékozom a lelkébe gázolni, nagyon is komoly volt mindaz, amit mondott, én is így érzem, de most akkor mindenki rúgjon fel mindent így hirtelen? Vagy úgyis egyszer élünk? Akkor megtettem, hogy hátrahagytam őt, rossz dönté volt. Most ismét gyors döntést kell hoznom, ezúttal mellette a helyem. És nem a gyerek miatt. Nem tudom magam elképzelni úgy, hogy pelenkát cserélek, meg különben is, hogy nézne ki egy ilyen újrakezdés.
- Akkor hagyd a picsába. Az én hibám sem megbocsájtható csak mert gyerek voltam, de ha valaki most hagy téged faképnél, az meg sem érdemel. – Mondom ki, jelezve, hogy én is azt érzem az évek távlatából még mindig, amit ő. Sőt, amit ő most. Kissé érdekes, hogy mert bár nem a mi világunk a romantika, vad szenvedéllyel izzottunk, az ilyesmi nem szokott soká tartani. Mégis a mai napig égünk egymásért? Eltemetve, és most újra kihantolva? Hozzám lép, ám meg sem fordul a fejembe, hogy eltoljam. Magamhoz vonom, hogy viszonozzam, nagyon erős a kisértés, hogy felemeljem az arcát, hiszen neki most arra van szüksége, hogy mellette álljak. Francokat, azt akarja, hogy szeressem úgy, mint régen. Érezheti a mozdulatomat, amivel átveszem a kezdeményezést, amit ő indított meg. Ha pontos kinyilvánításra vágyott, nem késlekedem. Vadul perzselő csókokkal kezdem borítani az ajkát.

Dick & Jenna

Sóhajtok egy aprót, mert így se tökéletes a megfogalmazás, de mondjuk, hogy talán egy fél fokkal jobb, mint amiket eddig vágott le... Nem nagyon, de egy fél fokkal talán tényleg. - Jól van, igyekszem akkor nem pofákat vágni. - bólintok mellé, és tényleg rajta leszek az ügyön, de ez azért nem annyira egyszerű, mármint az egész helyzet, hogy pont vele vagyok itt, pedig már sikerült egészen jól kiverni a fejemből. Komolyan szeretnék vele normálisan elbeszélgetni, de ebben sajnos ő se sokat segít nekem, úgy pedig igenis nehezebben megy. Az a baj, hogy nem is tudom, hogy mit akarunk ettől, most akkor... barátok leszünk? Amúgy is New Yorkban bandázik, szóval ez kizárt. Érdemes feltépni a régi sebeket, csak... a semmiért?
- Tudod ez... nehéz, mert akarok maradni, de Rick.. mi értelme? Nem rosszabb csak ettől? - sóhajtok egy hatalmasat, és tudom, hogy nem jó megoldás ezek után még levágni egy ilyen nagy vallomást is, mert ez még nekem is sok, neki végképp nincs köze hozzá és nem is kéne foglalkoznia vele. Az én bajom nem? Én voltam olyan hülye, hogy egy Travis félével összeszűrjem a levet, nekem kell megoldani. - Túlságosan fájt a hiányod ahhoz, hogy most csak itt legyek és... dumáljuk pár napig, aztán... elhúzz a motorodon a naplementében, mint azokban a pocsék cowboy filmekben. - teszem még hozzá, miközben ő már a kezemet szorongatja, bár azt hiszem tőle most ez is nagy előrelépésnek számít. De komolyan mit tehetnék? Hogyan... hogyan lehetnék erősebb, hogyan viselhetném ezt az egészet jobban? Neki se nagyon megy, azért ilyen ideges és azért viselkedik így, valahogy érthető, pont ezért nem hiszem, hogy okos döntés ezzel kínozni magunkat. Van... azt hiszem épp elég bajunk ezen kívül is.
- Azt hiszem nem számít, úgy se fogja érdekelni ez az egész gyerek dolog, én meg... még nem tudom, hogy mit kezdjek vele. - rántom meg a vállam. Ebből sejthető, hogy véletlen volt az egész, még csak nem is valami komoly, vagy félkomoly kapcsolat, nincs is jelenleg az ég világon senki sem, de attól még ugyanúgy nehéz kezelni a zűrös életemet, ami még zűrösebbé vált. Végül egy halk sóhaj után rászánom magam és közelebb lépek hozzá. Átölelem a derekát, mint régen, a fejemet a mellkasára hajtom. Lehet, hogy nem ölel vissza, de... azt hiszem most az egyszer nem is érdekel a dolog annyira, maximum majd hátrébb lépek, de... egyszer megtehetem, aztán gondolom majd úgyis elválnak az útjaink pár nap múlva. Szóval... csak a régi idők emlékére.

Jenna & Dick

Who made who

- Akkor mást mondok... – Kissé vontatottan kezdek bele, de jobb ötletem most nincsen. Túl sokat várnak tőlem, annak kell megfelelnem, ám való igaz, nem tagadhatom meg mindazt, amit egykor éreztem iránta. Talán még most is. – Igyekszem viselkedni, te pedig nem vágsz mindenre pofákat, így megfelel? – Azért a hangom már jóval oldottabb, valahogy minél többet beszélünk, hallom a hangját, el tudok merülni a mandulavágású szép szemeiben, már nem tartom vissza annyira a levegőt magamat átkozva, hogy miért voltam akkor idióta, hogy engedtem az apjának, egyszerűen ki kellett volna ütnöm, aztán lelépni a lánnyal. Tulajdonképpen miért is lenne olyan egyszerű az élet? Most viszont itt vagyunk, és legalább egy ölelésen túl. Hogy a továbbiakban mit remélhetünk egymástól az igazából Jennától is függ. Én megpróbálhatok kevésbé makacs módon a dolgokhoz állni.
- Igen lehet, de ha nem akarnám, hogy maradj, akkor hagynám, hogy elmenj. – Ellenkezek most egy sort, ám igazam van. Ezt azért észre kellett, hogy vegye, hogy vele mentem volna, ha indul, ám ha maradt, szállást, és kaját is akartam biztosítani. Tudom, hogy a legfontosabb mégis a figyelem lenne, ezt nem tudom olyan könnyen adni, de talán sikerülhet. Sok idő telt el, a feloldódás sem lesz egyszerű. Bár elengedtem az ölelés után, olyan lemondó fejet vág, hogy a francba is, előtörnek az emlékek. Annak semmi értelmét nem látom, hogy lesmároljam, ám a kezét megfogom, valahogy úgy vélem, nagyon maga alatt van, tőlem függetlenül, én már csak olaj voltam arra a bizonyos tűzre. S mint kiderül, máris kapom a pofámba az infót, belehibáztam! De a kurva életbe, terhes? Na nem mintha féltékeny lennék, de azért mégiscsak gyereke lesz. Az más kérdés, hogy nem tőlem. – Bunkó? Nálam is jobban? Mert letöröm a derekát, ha faszakodik veled... – Harapok az ajkamba, megvan a késztetés, hogy magamhoz vonjam, vigaszként, mégsem tudom jobban lekezelni a helyzetet annál hogy inkább nem engedem el a kezét. Tőlem már ez is nagy szó. Kérdőn nézek rá, nem is tudom, hogy mit várok. Talán folytatja. Vagy nem is akar már beszélni a dologról? Azistenit!

Dick & Jenna

Erre én se nagyon számítottam, ami érthető. Sikerült lezárnom magamban a múltat nagy nehezen, és most nem könnyű elfogadni és feldolgozni azt, hogy ő megint itt van és... és egyszerűen csak úgy belerondít az életembe. Szeretném én tényleg, de... mégis hogyan mehetne ez ennél könnyebben, ha egyszer még csak nem is igyekszik olyan nagyon, hogy könnyebben megértsem őt. Az a baj, hogy túl nagy fájdalmat okozott nekem, még ha nem is akarta, hogy ez legyen a vége és most... megint itt van, bennem pedig olyan érzéseket ébreszt vele, amiket inkább próbálok rosszba átfordítani, úgy talán... könnyebb elviselni a jelenlétét, no meg azért nagyban segít a viselkedésével, hogy annyira ne legyek oda érte.
- Én... nem tudom Rick, nem könnyű úgy túllépnem, hogy itt vagyok... legutóbb sem volt könnyű túllépni rajtad. - oké tudom fiatal voltam, tiniszerelem és túlságosan komolyan vettem az egészet, de attól még ugyanúgy nehéz volt és most megint minél tovább vagyok vele, annál inkább érzem azt, amit akkor és az a baj, hogy nem csak a jó részét, hanem a rosszat is, a fájdalmat is, amit okozott és ez... elég kellemetlen tud lenni. Nem tudom csak úgy eltüntetni magamból, ha szeretném sem.
- Akkor talán tényleg nem kéne itt maradnom, vagy nem kéne beszélnünk. - nem várom el tőle, hogy jópofizzon, inkább csak azt, hogy legalább egy kicsit próbáljon kedvesebb lenni, egy kicsit próbáljon megérteni, mert hát jelenleg mintha egyáltalán nem is próbálkozna és ez nagyon fáj. Nagyon... nagyon fáj. Szeretném, ha legalább valamelyest igyekezne a régi idők emléke miatt mondjuk. Azért vannak szép emlékeink és voltak nagyon is jó időszakaink nem Ezekre emlékezhetne, vagy pont azért ilyen, mert emlékszik rá és fáj neki emlékezni? Tudom, hogy ez is benne van, de ettől még ugyanúgy nem érzem magam sokkal jobban.
Csak sóhajtok egyet, amikor kimondja, hogy ő is szeretett, ha nem is szavakkal, de... tudom, csak hát félő, hogy már elmúlt, vagy már nem számít annyira, hogy mit érzett, mert túlságosan régen volt és minden más lett azóta. Félő, hogy bármelyik opció esélyes, netán több is egyszerre. - Nem tudom, hogy ez ellenünk van-e, de... nem igazán. Nem terveztem ilyet és még csak nem is vagyok együtt azzal, aki... sőt a srác egy bunkó. - újabb sóhaj, de legalább megfogja a kezemet, azt hiszem ez is valami. Legalább egy kis lépés a részéről és a kis lépést is lépésként kell értelmezni azt hiszem.

Tárgy: Re: Dick & Jenna - Merre jártál?