Dorothy && Casey

Bármennyire sem akarok azon kattogni, hogy a nővéremnek gyereke lesz egyszerűen képtelen vagyok kiűzni a gondolatot a fejemből. Valahogy mindig előtérbe mászik és bármilyen erősen próbálom kilökni a fejemből nem akar távozni. Bár ez olyan, mintha a gyerek téma egy pár napos esemény lenne, de egy egész életet befolyásol igazából. Nem csak az övét, hanem egy részben az enyémet is. Nagynéni leszek. Határozottan nem álltam készen egy ilyen lépésre, bár a véletlen műve volt a számukra is, hogy most szülői feladatok elé néznek, de nem is értem, hogy miért gondolkozom ezen annyit. Vagy egyáltalán miért csinálok úgy, mintha csak egy kicsit is érdekelne. Mert nem érdekel. Ha boldog, hát legyen boldog. Nekem olyan semleges érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban. Vagyis, hát a negatív és pozitív teljesen egyensúlyban van ezért is válik semlegessé. Bár talán negatív gondolatom több van. Vagy egyszerűen csak azok jutottak előbb az eszembe. De most nem fogok nekiállni pro és kontra listát írogatni, mert ahogyan önmagam ismerem lenne hatmillió negatívuma az egésznek és talán egy két pozitívuma.
A kezemben pedig ott van a jegyzettömböm, amibe éppen bőszen firkálgattam valamit, hogy elterelhessem a figyelmemet mindenről, de nem jött ki az egészből semmi. Csak vonalak tömkelege, vagy nevezhetjük egy hatalmas pacának. Egy újabb üres oldalt kezdek csak most két apró szót írok fel rá. Pro és kontra.
Lehunyom a szemeimet és egy picit kényelmesebben elhelyezkedem a padon, miközben most próbálom összeszedni az összes ezzel kapcsolatos gondolatomat, hogy aztán papírra vethessem és pontosan összehasonlíthassam, hogy mégis melyik irányba dől el a mérleg.
Jó pár percig csak egy helyben ülök becsukott szemmel és a gondolataimat próbálom követni, amik túlságosan gyorsan váltják egymást, de nagy részüket még így is sikerül elkapnom.
Végül pedig kinyitom a szemeimet és, mint egy szorgalmas diák úgy kezdem kiegészíteni a listámat az összes gondolatommal együtt. Mikor végeztem inkább egyszerűen csak becsukom a jegyzetfüzetemet és úgy csinálok, mintha nem történt volna semmi. Nem kell nekem ezzel foglalkoznom. Ez a lista is teljesen hülyeség volt. Mélyen beleszippantok a friss levegőbe és egyszerűen csak próbálok ellazulni. Annyira értelmetlen egy olyan dolgon görcsölni, ami nem mostanában fog bekövetkezni.

Én már jó ideje képtelen vagyok arra, hogy bárkiben is megbízzak és soha nem tudhatjuk, hogy az ember milyenné változik az évek során. Régebben én is többet mosolyogtam, pattogtam és egy aranyos energiabomba voltam. De aztán jött egy lavina, amit az életem elém sodort és nekem pedig úgy kellett kikeverednem belőle, ahogyan csak tudtam, mert egyetlen egy ember sem volt ott, aki segítő kezet nyújtott volna. Nem. A bajban mind egyedül maradunk ez pedig megváltoztat minket néha már annyira is, hogy az emberek ránk sem ismernek. A külső vonásaink megmaradnak, de legbelül már régen búcsút intettünk annak a személynek, akik egykoron voltunk. Én nem tudom,hogy valaha képes leszek visszatérni a régi énemhez, de akkor sem mondhatnám, hogy álom volt a társaságomban lenni. Most meg még annál is kevésbé, de ez senkit nem érdekel azt hiszem. Nem akarnak megérteni. De ha akarnának sem tudnának. Néha már én sem értem magamat, hogy mit miért teszek, vagy mondok. Abban a helyzetben jónak tűnik és ilyen egyszerű az egész. Nem aggódok túlságosan feleslegesen lényegtelen dolgok miatt. Bár lehet, hogy egy kicsit gonosz dolog volt a részemről ennyire megbélyegezni őt, már pusztán az első újratalálkozás során.
– Aha, szóval csak úgy véletlenül zavarod be a macit a málnásba, értem. -  Ha valami bocsánatkérés félét várt tőlem, akkor rossz helyen kopogtat. Mert én nem fogom neki ezt megadni. Ilyen kis dolgokért nem kérek bocsánatát. Nem számít semmi sem. Lehet, hogy egy kicsit most megbántottam, de nem ez volt a szándékom. Nem tehetek róla, hogy ezt a jelet küldte felém, de tény és való, hogy jobb, hogy legalább emlékezik rám, vagy arra, hogy egyszer már találkoztunk, mintha egyszerűen csak elsétált volna mellettem, akár csak egy idegen mellett. Úgyhogy ez is jobb, mint a semmi. Na, meg persze bóknak kellene tekintenem, hogy elég szépnek tart ahhoz, hogy el tudná képzelni, hogy mi ketten egyszer már összefutottunk a lepedők tengerén. Na, de igazából az lett volna igazán durva, ha összefutottunk volna és nem ismertük volna fel a másikat. Az lett volna később csak, mikor kiderül, hogy ki-kicsoda egy icipicit kínos.
– Szóval lenyűgöző személyiséged van. Aha. Mondjuk én ebből egy picit sem érzékeltem, de te tudod. Nem tudom, hogy ki ringat téged ilyen álmokba. – Magam sem tudom, hogy végül is miért is kötekedtem vele állandóan, de jól esett egy kicsit mardosni. Azóta, hogy felhoztam a terhes vagyok dolgot már látom, hogy igazán szórakoztató tud lenni az, hogy őt egy kicsit kiakasszam. Szóval mégis miért is ne tehetném meg újra és újra? Bár lehet, hogy egy időt után meg fogja unni ezt az egészet én pedig még csak most kezdtem el élvezni a társaságát, szóval eléggé szomorú lenne, ha így történne. Mondjuk nem mondhatja azt, hogy annyira olyan jeleket küldenék felé, amivel azt kívánom bizonyítani, hogy ténylegesen élvezem a társaságát. Sokkal inkább az ellenkezőjét.
– Mitől függ, hogy megteszed-e avagy sem? – Komolyan kíváncsi vagyok, hiszen érdekel, hogy mégis miért teszi meg. Vagy mi az, ami ráveszi őt arra, hogy komolyabban rámozduljon egy lányra, avagy sem. Talán egy picit megkívánom érteni azt, amit csinál. Nincs különösebb miértje az egésznek. Egyszerűen kibukott belőlem a kérdés, ami talán egy kicsit úgy hangozhatott, mintha azt akarnám, hogy megtegye, de erről szó sincs. Egyszerűen csak a kíváncsiságom hajt.
– Ha nem keversz bele mérget, akkor persze. – Mondom nemes egyszerűséggel, majd felállok és követni kezdem őt. Nincs jobb dolgom végül is..

Nem túlzottan hat meg, hogy ennyire félreismer, vagy hogy a korábbi ismeretségeink ellenére sem alapoz meg némi bizalmat. Ő mindig is inkább ismerős volt, semmint barát, nekem az bőven elég, ha Scarlett ismeri, és elfogadja az életvitelemet. Dorothyval már kiskorában sem voltunk túlzottan egy hullámhosszon, mégis meg fogom érteni ezúttal, hogy negatív, nem tehet róla. Az más kérdés, hogy nem úgy közelítem meg a női nemet, ahogyan ő elképzelni, de ez más kérdés. Valahol azért tényleg sajnálom, mi is lepattintottuk, majd Scarlett elrablása után valóban egyedül maradt. Ez utóbbi nem az én hibám, de vagyok olyan gáláns, hogy nem kezdek vérremenők vitákba, csak hogy a saját igazamat bizonyítsam. Mi van akkor, ha ahogyan Scarlett is mondta, azért vagyok ilyen, mert még nem találtam meg az igazit? Már ha létezik egyátalán. Miért lenne az rossz dolog, ha ismerkedek, és megpróbálom kitalálni, hogy kihez is lesz kedvem? Most üljek bús magányomban, hátha valamitől jobb lesz a kedvem? Mintha Dorothy ezt tenné, és mégsem indul be ez a bizonyos folyamat.
- Először is, nem azért hátrálok ki, mert gyáva vagyok, csak gondoltam nem bántalak meg. Ám ha vállalod mindezt, hát rendben. Nem hiszem hogy ismersz annyira, hogy véleményt alkoss, de nyugodtan tedd meg, félreérthető, ha egyből arra gondolok, hogy már kavartunk. Szeretek lányokkal ismerkedni, de nem mindig, nem minden áron. Csak csinosnak tűntél, és nagyon ismerősnek. Az még bántóbb lett volna, ha annyira felejthető vagy, hogy még csak be sem ugrik, hogy már volt valami köztünk. – Mosolyodom el vidáman, nem nagyon zavar, hogy netán nem ért egyet a mondandómmal, miért kéne bármit bizonyítanom? Végigsimítok a hajamon, és kinyújtoztatom a lábamat, ahogyan elnézem a ruháját, lassan kezd megszáradni a fröcsköléstől, mÍg én is kezdek feloldódni a szívroham okozta sokkból.
- Lehet. A pofim, vagy a gitár. Nem tudom. Csak próbálom magamat adni, talán nincsen annyira rossz természetem, és szeretek annyira beszélgetni, hülyülni, hogy valahogy megtaláljuk a közös nevezőt. Ilyen tekintetben ha csábításnak fogod fel, talán tényleg az. – Érzékelem a szándékot hogy a lány próbál kommunikálni a saját érzései ellenére is. Azt nem tudom, hogy Scarlett miatt teszi, netán a régi ismeretetségre való tekintettel, vagy csak mert változni szeretne. Bármelyik is, mosollyal jutalmazom. Dorothy egyszerűen nem érdemli meg, hogy kicsit is bántsam. Ha nem fog túlzottan ellökni magától, akkor szívesen helyrehozom a hibámat, amelyben lekezeltem korábban, még ha az életmódomat, miszerint tudatosan keresem a szépet a női nemben, méghozzá tárgyiasítás nélkül, úgysem fogom feladni. Kész vagyok lovagiasan hozzáállni, a józan ész határin belül.
- Erőteljesen kétlem, hogy Scarlett örülne, ha a bugyidban turkálnék, és az ő boldogsága azt hiszem mindkettőnknek fontos. Más tekintetben pedig nem teszem mindenkivel ugyanezt. – Ezzel finoman utalok rá, hogy ne higgye, hogy mert időt töltök vele, máris rávetném magamat. Annyira sosem szerettem a kihívást, hogy eleve negatív lányokkal kezdjek. Életigenlő vagyok, keressem a boldogságot, mint ahogyan szeretném, hogy egy kicsit jobban mosolyogjon, attól még nem lett az esetem.
- Na gyere nagylány, és bár már nem vagy nyolc éves, de jó vagy nálam egy kakaóra, ha még szereted. – Emelkedek fel, és ha csak nincsen mégis más terve, akkor megindulok vele az emeleti szobarészleg felé.





zene: Gold |TO : Dorothy ~  | ©

Az első benyomástól valahogy most nagyon nem tudok elkövetkeztetni. Egyszerűn egy nőcsábász és ezen nincs mit túlságos bontogatni. Bár azért egy részem kíváncsi lenne arra, hogy pontosan hány nő is volt, aki bedőlt neki. Sosem értettem azokat, akik csak úgy ágyba másznak valakivel. Megismerlek  és két perc után már szeretlek feküdjünk össze, mert ez tökéletesen igaz szerelem. Nem tudom, miért de engem biztos elkapna a frász, ha valaki belém szeretne. Mondjuk esetleg három nap után, vagy egy hét után. Oké, hogy kedveljük a másikat meg minden, de azért van egy határ, amit nem szabad átlépni, mert még annyi mindent nem tudni a másikról rövid idő alatt. Ostoba lépés kijelentené azt, hogy szeretjük.. Mármint úgy szeretjük. Mert szerethetünk egy embert, ha a bizalmunkba fogadjuk, vagy éppenséggel valamilyen okból kifolyólag fontosnak tartjuk, de az nem egyenlő a szerelemmel. Igaz azt mondják, hogy a szerelem egy pillanat műve, de én ebben egyáltalán nem hiszek. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy valakiről megváltozik a véleményem egyik pillanatról a másikra. Ez olyan, mintha most elképzelném Casey-t hős szerelmesnek azok után, hogy engem is az egyik hódításának hitt. Nem túlságosan hiteles.. Meg őrültség is. De lehet, hogy csak azért gondolom így, mert még soha nem volt részem ilyesmiben. De nem is akarok szerelmes lenni. Az egy érzés, ami remélem életem végéig elkerül. Lehet, hogy sok boldogságot takar, de ugyanakkor szenvedést is tartogat magában.
- Ha esetleg tévedek nyugodtan javíts ki én aztán nem kezdek el hisztizni. Beszélhetünk teljesen nyíltan. - Nem szoktam engem földhöz vágni mások kioktatásai. Szeretek valamilyen szinten vitába keveredni, mert akkor büszkén harcolhatom ki az igazam még akkor is, ha nem feltétlenül van igazam. Bár ez részletkérdés, de ebben az esetben nem tudok bővebben nyilatkozni, mert gyerekkoromban sem ismertem túlságosan, hogy megmondhatnám mi az, ami megváltozott benne, vagy egyáltalán változott-e valami. De nem ismerem olyan jól mégis hagyja, hogy leragadjak a legelső következtetésemnél, bár fogalmam nincs, hogy miért.
- Ebben igazat adok, hogy az. Ezért is lehet, hogy a többi lány oda van érted. Meg az is lehet, hogyha fogsz egy gitárt a kezedben, akkor az valamilyen módon jobb fényben tüntet téged fel. - Nem akarok teljesen szemét lenni, mert azért nem tett velem semmi rosszat. Egyszerűen csak a szokásos távolságtartásom megspékelve kisebb-nagyobb kötözködéssel. Nem igazán mondhatom azt, hogy az én hibám, mert nem sokat tehettem annak érdekében, hogy ne legyek ilyen zárkózott és egy kicsit talán utálatos is. Ezt dobta a gép én csak próbáltam visszafogni, hogy minimális károkat okozzak a környezetemben.
Szólásra nyitnám a számat aztán végül inkább gyorsan ráharapok a nyelvemre, mielőtt bármit is kinyöghetnék. Próbáljunk meg kedvesebben hozzáállni. Nem bántotta se macskámat, se kutyámat. Ja, persze mert nem is volt. Csak a szomszéd háziállataival játszhattam. De ez most lényegtelen. - Ha ez nem az egyike a tipikus felszedő szövegednek, akkor nincs ellenemre. - Az arcomra erőltetek egy mosolyt, ami inkább tűnik gúnyosnak, mint kedvesnek, de legalább próbálkozom. Nem, mintha valaha is megfordulna a fejében, hogy rám hajtson. Mégis csak én vagyok az a bizonyos kishúg. Plusz esélye sem lenne nálam.

Mondhatnám, hogy meglepődöm azon, hogy itt látom, de ez nincs így, hiszen Scarlett már újságolta, hogy Dorothy is itt van. Fordítva aztán alaposan meglepődtem volna, és akkor biztosan még nagyobb sértődés lett volna belőle, hogy szegény lányt faképnél hagyom, és rohanok a barátomhoz, így azért volt egy íve a dolognak, mondjuk így is sikerült belegázolnom a hugi lelkivilágába, amit frappáns bosszúval kezelt le. Mindenképpen én lettem a szenvedő alany, ám az életstílusomhoz nem sok köze van, miért is kéne magyarázkodnom? Scarlettnek fogjuk rá megtettem, hiszen a legjobb barátok voltunk, és talán még lehetünk is, ám Dorothy... talán főleg én hibámból sosem lehetett a párosunk harmadik tagja, hogy trióvá érjünk, de ha már így alakult, akkor a legtöbb, amit tehetek, hogy nem kezelem le. Valahogy mégis sikerül így tennem, még felnőttként sem vagyunk kivétel.
- Ezt nem mondtam, te tudod mit? Nem javítalak ki. Kezeljünk engem így. – Mosolyodom el, pedig ez korántsincs így. Igen gyakran megtörtént, ez tény, de sosem volt törvényszerű, irányítottról pedig végképp nem lehet beszélni. Azon sem ugrik fel a szemöldököm, hogy Scarlettel hozna hírbe, pedig akkor sem tettem volna meg, ha most nem lenne párja. Vele az első perctől kezdve amolyan lelki társi viszonyban vagyunk, stílusra pedig testvériben, ami nyilvánvalóan Dorothynak sértő, hiszen ő a valódi testvére, így most álindokot gyárt, hogy miért voltunk Scarlettel olyan jóban. Csakis a vonzódás, hát mi más. Kitérően inkább nem is válaszolok, hogy most meg akarom-e ostromolni, eleve negatívan áll, nem veszem kihívásnak, hogy na akkor majd ennek ellenére letöröm az ellenállását. Látom rajta, hogy borzasztóan keserű, nem fogok csak azért is visszavágni, hogy enyém legyen az utolsó szó. Közel sem az ő hibája, hogy mi történt, a nagybátyját én nem is ismertem, de ahogyan Scarlett, mogorva ember lehetett, Dorothy mást nem láthatott át, talán ez a védekező mechanizmus. Nem látok a fejébe, valahol igaza van velem kapcsolatban, valahol meg nem. Viszont vagyok annyira karakán, hogy nem egy sérült madárkát fogok rugdosni azáltal, hogy a helyére teszem. Sajnálkozva húzom el a számat, mintha kissé a lelkemre venném a visszautasítást, holott nem is kezdeményeztem, sőt, a barátom hugánál sosem állt szándékomban, főleg, hogy nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon, de hogy meg is mondjam azt, hogy mennyire kölcsönös az ellenszenv...? Arra nem vinne rá a lélek.
- A jóképűség szubjektív. Te mondtad, hogy a pofim miatt kellek másoknak talán? Mindenesetre sajnálom, ha így látod, de túlélem, hogy nálad nem vagyok nyerő.  – Ezzel talán kétértelmű maradok, sugalva azt, hogy tetszett volna ő nekem. A valóság nyilván más, egy bájos pofi fel tudja kelteni a figyelmemet, ám a mögötte rejlő kígyóméreg már erőteljesen ellök magától, csakis sajnálom őt, azt viszont őszintén. Nem tisztem megvigasztalni, vagy elhihetni vele, hogy számít valakinek, mert abban talán igaza van, hogy nem tudnék túl hitelesen bárki felé empátiát mutatni, hiszen ismeretségeim tiszavirág életűek, ám kivételek mindig akadnak. Még ha úgy állítja is be, mintha patás démon lennék minimum. Sosem a lyuk volt a cél. Sokszor megtörtént, hogy odáig jutottunk, ám nem olyan alapszándékkal. Kijavítani ellenben nem fogom.
- Ha már zene, legalább játszhatok neked valamit?




zene: Gold |TO : Dorothy ~  | ©

Egy régi baráttal többnyire még valamilyen szinten kellemes is a találkozó még akkor is, ha nem mondhatnám, hogy mi ketten lettünk volna azok a bizonyos nagyon jó barátok. Én csak harmadik kerék voltam a barátságukban, mint igazából ebben az egész életben. Legalábbis őszintén úgy érzem, hogy én soha nem leszek több egyszerű pótkeréknél, de most miért is keseregjek emiatt? Nem fog semmi megváltozni, ha dühöngeni, vagy esetleg sírni kezdek. A dolgok ugyanúgy fognak történni, ha ezt teszem és akkor is, ha esetlegesen csak itt ücsörgök és rágcsálom magamban azt, hogy vajon elég érett vagyok-e a nagynéni szerepéhez. Vagy, hogy jobban mondjam készen állok-e erre az egészre. Több felelősség, több veszteség. Ki, hogy tekint az egészre, de most tényleg nem akarok arra koncentrálni, hogy mi történhet később. Nem akarok semmin sem görcsölni egyszerűen csak élvezni akarom, hogy húzhatom Casey agyát egy picit. Meg kell mondanom, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a nézést, azt a reakciót, amikor azt hihette pár pillanat erejéig, hogy tőle várok gyereket. De ezek után már nem is tartom helyesnek, hogy rákérdezzek mégis mennyi nővel volt dolga, mert ha engem is ezen csoportba sorolt be, akkor ez azt jelenti, hogy többel, mint azt talán a két kezemen és a lábamon lévő ujjaimon számon tudnám tartani. De nem ítélkezem. Mindenki úgy alakítja az életét, ahogyan szeretné.
– Szóval az összes lány ismerősöddel elmélyítetted már ilyen módon a kapcsolatodat. Egy sem volt kivétel. Kicsit kételkedem abban, hogy egy kis idő elteltével nem ugrottál volna rá Scarlett-re. A kezdet mindig nehéz. Vagy, ha nem is nehéz, de sosem egyszerű és ki tudja, hogy mennyire bírtad volna irányítani a benned rejlő Casanova-t. A bók pedig nem tudom, hogy meg merjem-e köszönni, vagy ez egy jel a számodra, hogy indulhat a bugyi expedíció. – Egykoron lehet, hogy ismertem, de most jól meg kell gondolnom, hogy mit mondok. Soha nem voltam az a típus, aki túlságosan sokat gondolkozik azon, hogy mégis mit fog kiejteni a száján és ezen nem is tervezek változtatni.
– Az egyszer biztos. Szerintem rosszabb lennél, mint egy drogos, aki éppen bevonult az elvonóra és a szemgolyói már körbe-körbe pörögnek annyira hiányzik neki az anyag. – Lehet, hogy nem így kellene hozzá viszonyulnom, mert régebben jobban voltunk, vagyis legalábbis olyasmi, de azért nem tudom.. Sosem volt ínyemre, ha valaki úgymond csak tárgyként tekint a nőkre. Teljesen mindegy, hogy milyen elcseszett oka van az egészre. Az én életem sem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Mondhatni egyedül kellett megtalálnom a helyem a világban mégsem fojtom a bánatom férfiakba. Maximum csokiba. Sok-sok csokiba. Több boldogsághormont tartalmaz, mint amennyire úgy igazából szükségem lenne. Nem vagyok oda a becézésekért, de a Jégkirálynő egy olyan határt kerülgetett, aminek átlépéséért minimum jár egy oldalba bökés. Ez a legkevesebb, de a kezem valahogy még sem mozdult meg.
– Bocsáss meg, de azt hiszem valahol lemaradtam.. Mikor is dobtam le a bugyimat és vetettem magam az öledbe, mert olyan jóképű vagy? Inkább fogalmazzunk úgy, hogy az elviselhető kategória vagy. Esetleg inkább úgy, hogy nem vagy túlzottan az esetem. Tudod, aki minden lyukat kipróbál csak úgy kíváncsiságból nem túl vonzó a szememben. Rendelkezzen bármilyen testi adottsággal. – Mondjuk igazából nem érzem úgy, hogy szükségem lenne bárkire az életemben. Szóval még az ő nézőpontja is megérhető. Szükségletei vannak, de nem akar senkihez kötődni. Ilyen téren még én is elfogadnám, de a helyzet az, hogy bennem nem teng túl a vágy.

Nem tudom, hogy hány ehhez hasonló közösség van a világon, legalábbis Amerikában, bár úgy tudom a két okoskodó a világ minden tájáról hordja ide a jónépet, tehát igazából jó esély volt rá, hogy találkozunk itt, ha mindketten különlegesek vagyunk. Amikor gyerekek voltunk hármunk közül egyikünknek sem jött elő a képessége, most pedig kiderül hogy mindannyian többek vagyunk az átlagembernél. Sőt, Scarlettet pont ezért vitték el. De Dorothyval mi történhetett? Scar mesélte, hogy ő a nagybátyjánál maradt, a nővére nélkül, és eléggé megkeseredett. Na igen, azt látom, bár elég lazán elviccelte a találkozásunk első pillanatait. Vagy így védekezik hogy ne kelljen érzelmeket mutatnia? Cinikus lenne? Ő bezárkózott, én meg túlzottan kinyíltam. Scarlett úgy tűnik nagyon is hatással volt az életünkre. És azzal, hogy megkerült, talán a kettősünk élete is rendeződik majd valamellyest. Azt már mesélte hogy Dorothy már úgy ahogy kezd helyrejönni, bár én kiváncsi lennék, hogy az a mogorva nagybácsi hogyan is kezelte. Remélem nem bántotta legalább fizikálisan, ahhoz nekem is lenne pár ökölcsapásom. Mert bármennyire is Scar a legjobb barátom, de a huga iránt is úgy vélem, hogy illik annyit tanusítani, hogy megvédeném, ha úgy alakulna, pusztán tisztességből. Mert bármennyire is imádok bohóckodni a lányokkal, azért ez egy komoly dolog.
- Tulajdonképpen nem. Nem bóknak. Őszinte véleménynek. Valóban nem tudtalak hova tenni, és elsőre bizony az ugrott be, hogy te és én valahol már megjártuk azt a bizonyos lepedőt, de mindent félretéve nem üres dicsérgetés, tényleg csinos lettél így felnőve. – Félmosollyal vonom meg a vállamat, nem szándékozom most elcsavarni a fejét, vélhetően eleget szenvedett ahhoz, hogy ne is lehessen csak úgy. Meg hát milyen dolog lenne az tőlem, hogy a legjobb barátom hugának bugyijában turkáljak? Van még hal a tengerben. Ha úgy kezeltem volna, mintha nem is ismerném, egy lány esetében még nagyobb sértés, mintha csak általánosítok. Azért jobb így.
- Nem akarok én semmimnek ártani, de ha már igen, biztosan nem annak. Szükségem lehet még rá, gyerektéma nélkül is. – Veszem a lapot, a kötözködése pedig határozottan jó irányba viszi a beszélgetést, a szarkazmusa úgy tűnik csak időnként felbukkanó állapot, nagyon is jópofa dolog ugratni egymást. Vagyis gálánsan hagyom, hogy megtegye, hiszen ő járt rosszabbul az ügy kapcsán, én azért viszonylag flegma, nemtörődöm életet éltem, így ha kettőnk közül valaki viccelődhet, az ő. Azért olykor majd én is húzom az agyát, de tényleg csak olykor. Vigyorogva bólogatok, hát naná, hogy fenyegetem, de csakis a hülyéskedés szintjén. Ellenben ahogyan fújtat, azért megvan a varázsa a dolognak. Ha nem tartanék attól, hogy mondjuk felképel, a szépet még egy cuki jelzővel is kiegészíteném.
- Előbb kezdtem el gitározni, minthogy lett volna valakim. Összeakadtam pár jó arccal még tizenhárom évesen, és nyúztuk a húrokat, a lányok csak később jöttek. Van akinek bejön, van, akinek nem. – Kedves mosollyal hajolok meg, láthatóan ő az utóbbi kategória. Igaz, ami igaz, imádok bolondozni, de hogy eljátszam a dögös srácot a tábortűznél, gitárral a kezemben, nem hegyezek ki minden alkalmat erre. Bár előfordul. – A pofimért? Nocsak.. talán csinosnak tartasz pici Dorothy? – Na most én húzom az agyát, ez az a pillanat, amit úgy gondolok, hogy ritkásan meg fogok engedni magamnak. De most mégis..



zene: Gold |TO : Dorothy ~ | ©

Azt hiszem az eszembe sem jutott, hogy őt még egyszer látni fogom, de ebből is látszik, hogy mennyire kicsi a világ, mert mind a ketten ugyanitt kötöttünk ki. Azért valamilyen szinten kicsi az esélye ilyesminek mégis néha azért jó érzés látni egy régebbi arcot, aki azért, ha nem is teljesen de ismer. Már kicsit kezd borsódzni a hátam attól, hogy új emberekkel kellene beszélgetnem. Na, de most az a legkisebb bajom, hogy van-e kivel beszélgetni, akit már ismertem ez az egész őrület előtt, avagy sem. Amúgy sem mondhatnám, hogy olyan közel voltunk egymáshoz, vagy elválaszthatatlanok voltunk. Ő sokkal inkább a nővéremmel volt én csak az amolyan csimpaszkodó harmadik voltam több-kevesebb sikerrel. De nem bánom most már. Igazából szerintem azért van, mert mindenre teszek olyan magasról, amilyen magasról csak lehet. Meg most mégis mi a fenéért rágnám magamat a múlt miatt? Amikor teljesen egyértelmű, hogy megváltoztatni lehetetlen, úgyhogy még töprengeni is felesleges rajta. Bár most a jelenem és a jövőm marcangol igazán, amit nem tudok kitúrni a fejemből, de az, hogy most egy kicsit húzhattam az agyát az könnyített ezen az egészen. Egy kicsit elfeledtette velem, hogy nagynéni leszek még akkor is, ha az egész poén egy gyerekhez kötődött. Közel sem volt olyan komoly, mint az a pillanat, amikor Scarlett bejött a szobámba a hírrel. Azóta is próbálom megemészteni ezt az egészet. Persze több-kevesebb sikerrel.
- Igen, még mindig az vagyok. Ez legalább valami, amit ha akarnak sem vehetnek el tőlem, mert hát amíg élek a testvére maradok. - Mondom egyszerűen, majd megrántom a vállamat. Túl sok mindent veszítettem el és mondhatni rengeteg dolog hiányában kellett felnőnöm, de ez már a múlt. Mit görcsöljek rá. - Szóval, akkor ezt nekem most bóknak kellene vennem? Mellesleg nem ártana javítani a memóriádon, mert soha nem tudhatod, hogy egy csaj mikor akarja rád varrni majd a gyerekét, ha ezzel a dumával indítasz. - Hát szerintem egyértelműen nem ezzel kellene indítania. Bár talán jobb így kezdeni a beszélgetést, mintha úgy tenne, mintha nem ismerné. Mondjuk nekem még egyetlen egy ilyenben sem volt részem és nem is akarok. Bár végül is mit számít.. Egyszer élünk. A szerelem meg már amúgy is olyan elcsépelt. Túlságosan is nyálas.
- Ha már egy testrészednek akarsz ártani, akkor azt ott lentebb kell keresgélned. Csak egy nyisszantás és már meg is oldódik a probléma egy életre. - Persze szándékosan kötözködöm vele, mert egyszerűen jól esik. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért olyan jó ez az egész nekem, de azok után, hogy láttam miképpen reagált a terhes vagyok részre.. Kész élvezet lenne még egyszer azt az ábrázatot az arcára varázsolni. Rendkívül szórakoztató. Még, ha számára közel sem annyira, mint nekem. De most miért ne helyezzem előtérbe önmagam szórakoztatását, mint azt, hogy ő esetlegesen szívrohamot kap tőlem. - Na most már fenyegetsz is? - Persze egyáltalán nem érdekel. Részben mert sejtem, hogy nem gondolja komolyan.. Másrészt pedig őszintén nem tud érdekelni.
- Jégkirálynő? Jó vicc. Mellesleg zenész lettél? Tudsz is játszani, vagy egyszerűen csak a pofidért vannak oda az emberek? - Egy újabb csipkelődés a részemről. De nem tehetek róla. Ha egy srác a kezébe vesz egy gitárt, vagy esetleg egy üres gitártokot cipel magával, akkor az összes nő megőrül és már rögtön szerelembe esnek. Ezt sosem értettem, hogy miért kell valakire csak azért csorgatniuk a nyálukat, mert egyszerűen tehetséges valamiben. Amikor lehet, hogy egy igazi seggfej és csak egyszerűen kihasználja a lányokat, akik futnak utána, mint a vakegerek. S lám itt ül mellettem egy igazi képviselője. Lehet, hogy van tehetsége, de azért kihasználja ennek előnyeit.

A kis pukkancsnak hogy kinyílt a csipája. Úgy emlékeztem rá, mint sértődős kislányra, aki mindig magára akarta vonni a figyelmet, hogy a nagyok vigyék magukkal. Van némi lelkiismeretfurdalásom, de talán nem volt akkora érvágás, hiszen a kishug bizony kemény csajjá érett, aki ki tud magáért állni, ráadásul enyhén szólva is dögös. Nem is tudom, azért csak nem illene úgy megnéznem, mint a többi lányt, hiszen ha Scarlettet a testvéremként kezeltem, akkor hogy venné ki magát, ha csak úgy bepróbálkozok a kicsinél? Áh... maradjunk csak annyiban, hogy ha nem tudnám, hogy ő az, akkor bizony máshogyan alakulhattak volna. Így most annyi marad, hogy megvitatjuk a jelen eseményeit, mint két ismerős, és talán kicsit a múltra is visszatérünk. Talán az összeköt, hogy mindketten a legjobbat akarjuk a nővérének, és enyhén szólva is el vagyunk borzadva a gyerektémától. Oké, szerelmes, meg minden, és ennek örülni kell, de akkor is... számomra elképzelhetetlen, hogy családom legyen. Igaz, a lányok korábban érnek, agyban már felnőttebb lehet, és ha becsúszott, gáz lenne elvetetni, legalábbis nem nézném ki Scarból, hogy akkor kiolt még egy magzati életet is. Főleg, hogy a babácska már öt-hat hónapos lehet számításaim szerint. Nem, én nyíltan felvállaltan önző vagyok, és ezzel nem is nagyon tudok mit kezdeni. Vannak még terveim, de azok mind az egyedüllétről, az önmegvalósításról szólnak, semmint a nagy lamúrról, amit Scar előirányzott nekem. Na majd pont én fogok csak úgy... beleesni valakiben, nonszensz.
- Áh, a legjobb barátom huga voltál. Vagy. Azt nem tudom, hogy a múlt héten kivel voltam, de rád azért határozottan emlékszem. Névről, és emlékekről mindenképpen, de amilyen dögös cicus lettél, ne csodáld, hogy enyhe déja vu-m volt... – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden jó csajra kivetem a hálómat, általában csak megtörténik, és akár már lehettünk is volna együtt, ha nem róla, hanem egy átlagos szép lányról van szó aki mulatja az időt a szökőkútnál. Ez a vörösesbarna hajzuhatag, amely csigákban omlik a vállaira... nincs zsánerem, de ha lenne, közelítő értéket mutatna Dorothy adottságaihoz.
- Ki is szúrnám a szemem, ha így lenne... én és egy gyerek, jézusom, ne már... – Nem gondolom úgy, hogy ezzel a tipikus macsó dumát mondanám, én legalább felválallom, hogy nem akarok felcsinálni senkit, hogy aztán mindkettőnk életét elrontsuk vele. Talán majd egyszer, de lehet, hogy sosem. – De azért jó poén volt, de még egy ilyen, és megcsaplak kisbogár.. a bordáim majdnem átszúrták a szívemet, te hülye. – Vigyorogok, a fenyegetés elméleti jellegű, és talán régi idők emlékére élhetek én a poénkodás ezen szintjével, meg egyébként is laza gyerek vagyok, nem fogok nyafogni, ha elküld az anyámba a stílus miatt. Szíve joga.
- Igen, látom ezt a kissé telibeszarom a világot stílust. Egyébként még illik is az arcodhoz... amolyan jégkirálynős... Velem? Hasonló. A szüleim elváltak végül, bár rohadt sokáig gyötrődtek, engem meg csak ráncigáltak ide meg oda. Ugyanabban a porfészekben éltem még vagy három évig, amikor végül sikerült egy kicsit kitörni, megismerkedni pár jó arccal, alapítani egy bandát, akikkel végül Európába is eljutottunk zenélni, stoppal bejárni a kontinenst. Ilyesmik.. - Nem akarom én sokáig jártatni a számat, nem is én vagyok a fókusz, beszéljünk csak az ő családjukról, az én dolgaimon már úgysem kell segíteni. Hacsak nem akarja, hogy felcsábítgassam a szobámba megmutatni a gitáromat, akkor maradhatunk dumálni.



zene: Gold |TO : Dorothy ~  | ©

Szerintem még soha nem élveztem ennyire, hogy valakit úgymond átverhettem volna. De ez az érzés nem jött volna nélküle és a reakciója nélkül. A helyében én is padlót fogtam volna. A gyerekekből nem sülhet ki túl sok jó, ha az ember nincs rá felkészülve és láthatóan az életmódja is azt bizonyítja, hogy jobb nem is lehetne az élete úgy, ahogy van. Egy gyerek csak túlságosan sok problémát jelentene a számára. Ahogyan én sem örülnék annak, ha még véletlenül is a pocakomba kerülne egy. Főleg most. Épp elég, hogy a nővérem anyai örömök elé nézzen. Én pedig mindent elkövetek annak érdekében, hogy ne kövessem őt egy ehhez hasonló úton. Nem most és nem is később. Mert végül is még van pár évem, hogy elérjek az életemben arra a pontra, ahol ő most van és nem szeretném ugyanúgy alakítani. Persze van valaki, aki szereti, de.. Gyerek. Nem. Önmagammal képes vagyok törődni, de az, hogy komolyabban foglalkoztassanak mások érzései, ahhoz túlságosan is sok időt töltöttem egyedül úgy, hogy csak magamra kellett gondolnom és nem kellett aggódnom amiatt, hogy mások hogyan reagálnak a viselkedésemre, vagy mégis mit csinálnak. Ez pedig már olyan módon belém rögzült, hogy csoda, hogy tud érdekelni, hogy vannak más emberek is a világon.
- Tudom, tudom. De még mindig jó, hogy legalább beugrott. Ha teljes képszakadás lett volna, akkor komolyan magamra vettem volna. - Nem örültem annak, hogy amikor kicsi voltam szinte soha nem vittek magukkal, de hát nem voltam velük egy súlycsoport és mégis miért panaszkodok? Bár már talán akkor is azt akarták éreztetni velem, hogy előbb vagy utóbb egyedül maradok és nem mindig lehetek ott, ahol éppen a nővérem. Úgyhogy tekinthetünk az egészre úgy, mint egy felkészítőre az életem elkövetkezendő szakaszára. Habár lezárult és magam mögött hagytam, megbocsájtottam ez nem azt jelenti, hogy elfelejtem őket. Hogyan lehetne elfelejteni, ha egyszer életem legmeghatározóbb éveit így töltöttem el?
- Hát, hacsak ránézéssel nem tudsz embereket teherbe ejteni, akkor szerintem én biztonságban vagyok ezen a területen. - Még az kellene, hogy terhes legyek. Ki is futnék a világból. Ha már a nővérem terhességét nehezemre esik feldolgozni, akkor mégis, hogyan kezelném a sajátomat? Valószínűleg borzalmasan, ahogyan eddig mindent is. Vagy egyszerűen csak nem érdekelne az egész. Végül is nem lenne olyan probléma, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Maximum azt képzelné az ember, hogy megcsípte a hasát egy szúnyog és allergiás reakció alakult ki emiatt szépen, lassan.
- A nagybátyámnál voltam, de sokkal inkább mondanám azt, hogy egyedül éltem, merthogy nem igazán érdekelte semmi az egyszer biztos. Ez pedig rám is rám ragadt. De inkább veled mi volt? Azon kívül, hogy úgy váltogatod a nőket, hogy már arra sem emlékszel, hogy kivel voltál. - Nem akarok kiselőadást tartani a múltamról, mert azért nem tartozik azon dolgok közé, amire szívesen visszaemlékezek. Egyszerűen csak elfogadtam, hogy ezt dobta nekem a sors. Mára megtanultam együtt élni vele.

Nem gondoltam volna, hogy egy lány ennyire kreatív lehet a viccelődésben. Mintha pontosan tudná, hogy mi a gyenge pontom, és azt veszi célba. Vírus! Viccvírus, hogy úgy mondjam. Talán rám volt írva, hogy szeretem a női nemet egy kicsit hülyíteni? Hát persze, hogy nem. Öngólt azzal lőttem, hogy leédeseztem, és arra hivatkoztam, hogy már nincs meg a száma. Elküldhetett volna az anyámba, netán sértőnek is vehette volna, hogy csak így látatlatlanban már feltételeztem, hogy kavartunk, netán le is feküdtünk. Vette a lapot, sőt, a maga javára fordította a helyzetet, amivel elsőre nagyon kiütött, hogy aztán a sokkból magamhoz térve bekapcsolódjak a gonoszkás kacajba, hogy még mindig ne értsem, ki is ő, de legalább a terhességet ejthetjük. Képzeletben letörlöm az izzadtságcseppeket, félretolom a tincseimet, és kész vagyok túllépni azon, hogy csak vicc volt, én is állandóan marhulok, de mivel én vagyok az ilyesmiknek a kiváltója, fordítva alaposan meg tud lepni a dolog. A lány lassan már sír is a nevetéstől, ez azért határozottan szimpatikus, hogy ennyire karakán módon kiállt magáért, egy fröcskölést viszont érdemel, az úgyis megszárad, a szökőkútban megmártóztatást nem érdemli, hiszen lényegében nekem van egy kevésbé emészhető jellemem.
- Sajnálom Dorothy... régen volt, és tudod, inkább a nővéreddel bandáztam, de látod azért csak beugrott. – Kezdek bele, és talán csak kicsit érzem magam rosszul, hogy így visszaemlékezve őt alig vittük magunkkal, Scarlett meg én ketten voltunk a világ ellen, és ebbe nem fért bele Dorothy. Ám míg a nővére alig változott, csak elmélyültek a vonásai, a kis pukkancsból enyhén szóva is csodaszép lány lett. Hát ezért nem ismertem meg. És miután zsánereim közé tartozik, ha valaki ennyire csinos, ezért jutott elsőre eszembe, hogy talán már megmásztuk együtt azokat a mennyei csúcsokat. Ezek szerint kissé korán kezdtük volna a dolgot.
- Ah, szóval téged is furcsán érint. Köszönöm! Legalább nem vagyok vele egyedül. Akkor... feltételezem, hogy te tényleg nem vagy terhes, nem csak tőlem, mástól sem, igaz? – Kérdezem karba font kézzel kissé odasasszézva hozzá, részemről majd zárhatjuk a témát, nem akarok én lovagolni rajta, csak minimálisan érdekel a véleménye.
- Miről szeretnél mesélni? Scarlett azt mondta, hogy alig egy éve találkoztatok itt... akkor veled mi volt az utóbbi időben? - Nem kérem, hogy sorolja el tíz év eseményeit, csak minimálisan, dióhéjban, arra vagyok kiváncsi, mi formálta ilyenre a jellemét, mert mintha egy kicsit szarkasztikusnak érezném, kezdve a viccel, folytatva ezzel a szemforgatásra a gyereket illetően. Én tudom, hogy Scarlett hiánya engem a sima jópofa balhés srácból bugyiáztatósan csábítósra alkotott, még ha nem is teljesen ezt csinálom a lányokkal, de valahogy a komoly kapcsolatoktól, amelynek a barátom most a része, mindig kirázott a hideg, és erőteljesen menekültem, ha felmerült mégis.


zene: Gold |TO : Dorothy ~  | ©

Ha az arca nem is lett volna elég, akkor az ahogyan a földre rogyott tökéletesen vitte a pálmát. Hát nem gondoltam volna, hogy egyszer így fog reagálni egy ilyen hírre, bár ezek szerint túl sok nővel volt ahhoz, hogy ez annyira lehetetlen legyen. Mondjuk nem mondhatnám, hogy annyira el van maradva. Ha Scarlett-et nézzük, akkor csak egy picivel, de amúgy nem hiszem, hogy annyira szükséges lenne egy gyerek pont most. Na, már megint a gyerekén jár az agyam. Ki kellene valahogy űznöm a fejemből és a reakciója azért segít egy kicsit, mert nem bírom ki, hogy ne röhögjem ki. Azért, ha ténylegesen így reagált volna, amikor valaki tényleg terhes tőle, hát nem tudom, hogy mennyire örült volna az illető. Bár, ha "elfelejtette" felhívni, akkor már nem igazán kellene ezen sem meglepődnie. Mondjuk sokkal inkább szórakoztató volt, mint meglepő. Legalábbis, ha engem kérdeznek róla. Hiszen még egy könnycsepp is végiggördült az arcomon és nagy nehezen tudtam csak abbahagyni a nevetést. Régen nevettem már ilyen jót azt hiszem. Kis híján a hasam is belesajdult.
- Héééé. - Tiltakozom a fröcskölésre, de még mindig nevetnem kell. Oké, ezt megérdemeltem. Sőt még talán azt is megérdemeltem volna, hogy egyenesen beledobjon a szökőkútba, de hálás vagyok, hogy csak ennyivel büntetett.
- Na, hát ez szép. - Jegyzem meg úgy, mint aki tényleg megsértődött, de azért nem várom el, hogy a mondhatni még babaarcomra emlékezzen. Ha most mutatnék valakinek egy képet a gyerekkoromról, akkor azt mondaná, hogy jaj tényleg. De nem mindig olyan könnyű felismerni azt, hogy mivé is cseperedik valaki. De nekem egy kicsivel könnyebb dolgom volt, mert az ő arcszerkezete már nem volt teljesen gyerekes, vagyis hát inkább azt mondanám, hogy nem változott. Egyszerűen csak férfiasodott. - Gratulálok, sikeresen eltaláltad a nevemet. Juhé! - Kicsit szemétkedek vele és mellé még tapsolok is, mert habár nem voltam olyan hű, de jelentős személy a gyerekkorában, de azért nem mondhatnám, hogy jól esik, hogy elfelejtett. Bár, ha már a nevemet tudja, akkor nem teljesen. Meg persze, ha az arányokat is figyelembe veszem, miszerint elég sok nővel van dolga, ha jól összeteszem a képet inkább örülnöm kellene, hogy egy idő után sikerült neki megtalálnia az agyában a nevemet.
- Ah, könyörgöm. Beszéljünk bármiről, bármiről. Csak hagyjuk ezt a gyerek témát. - Már éppen eléggé kattogok rajta nem szeretnék erről a kelleténél többet beszélni.

Hiába kutatok az emlékeimben, egyszerűen nem ugrik be, hogy ki ő. Az én hibám, túl sokan voltak már, hiszen az is előfordult, hogy amikor bemutattak valakinek, akkor udvariasan ráztam meg a lány kezét, hogy aztán az felképeljen, hogy már lefeküdtünk. Hát ki tud ennyit fejben tartani? Meg tulajdonképpen kinek ártok vele...? Azóta inkább ha kicsit is ismerős valaki, akkor rögtön arra gondolok, hogy volt köztünk valami, így akkor nem annyira sértő talán, hogy nem is emlékszem rá. Pedig erre a kis vörösesbarnára igen, de honnan? Valami könyvtárban támadtuk le egymást? Hülyeség, csak pisilni járok könyvtárakba? Valami garázsbulin smároltunk, és onnan indult? Bár tudnám. Szép, az egyértelmű, megvan benne a dög, ahogyan az ajkait nyitogatja, el tudom azt képzelni különböző testrészeimen... valami biztosan volt... Hogy aztán úgy megdöbbentsen, mint még senki, pedig Scarlett tegnap délután durván megtette.
- Hogy... mivan? – Ülök le ott ahol vagyok, jelen esetben a földre, nem is leülés, lerogyás. Hogy én valakinek az apja legyek, és még a csajra sem emlékszem? Scarlettnek gyereke lesz, de én...  ez nem is nekem való. A lány most mintha fintorogna egy pár sort, és elneveti magát. Úgy kell belekapaszkodnom a szökőkút kávájába, hogy fel tudjam húzni magam. Elsőre csúnyán nézek, de aztán... én is nevetek már. Mivel ő sincsen messze a kúttól, tenyeremből az ujjaimon át vízet fröcskölök rá, és még örülhet, hogy ennyivel megússza, nem lököm bele minimum.
- Ez... aljas volt... De ki is vagy... édes? – Kérdezem még mindig kedvenc jokerszavamat használva, közelebb lépek, és a ruhájában törlöm meg a kezemet, valahol a válla környékén. Érdeklődve pattan fel a szemöldököm, erre már bólintok. – Ahha... kizárásos alapon Scarlett huga lehetsz. Mondta, hogy te is ide jársz, de azt nem, hogy ilyen... izléstelen tréfákkal élsz... Dorothy! – Ugrik végre a nyelvemre a neve, de csak megvan. Ő lett volna az a kis pukkancs, aki mindig hisztizett, hogy nem visszük sehova? Ha jól emlékszem, talán három évvel lehetett fiatalabb nálunk? Elég durva is lenne, ha Scarhoz hasonlóan terhes lenne. De legalább nem tőlem, az is haladás.
- Na és ha már nem vagy terhes, de nagynéni leszel, ugye? Milyen érzés? – Fonom karba a kezemet, hogy kifaggassam arról, mely most engem is foglalkoztat.


zene: Gold |TO : Dorothy ~  | ©

Már éppen kezdtem volna úgy igazán ellazulni, amikor egy hang csapja meg a fülemet. Eltart egy darabig, míg eljut az agyamig, hogy mégis mit is mondott. Fel akartalak hívni édes.. Ez mind szép és jó, de örülnék, ha tudnám, hogy ki is ő. Összevont szemöldökkel nézek rá és próbálom felidézni, hogy mégis honnan lehet ismerős, de nem akar semmi beugrani. Egyszerűen csak egy hatalmas feketeség van a fejemben és nem tudom, hogy hova tegyem őt. Az is lehet, hogy ő az, aki összetéveszt engem valakivel erre pedig már fel is akarnám hívni a figyelmét ajkaim elválnak egymástól és éppen kinyögném, amit akarok amikor, mint valami villámcsapás úgy jut el az agyamig, hogy kinek is méregetem már egy ideje az arcvonásait aztán be is csukom a számat inkább. Ha már ilyen játékot játszunk, akkor mégis miért kellene lelőnöm a poént, már az első körben?
- Elkeveredett a számom? Komolyan ez a legjobb kifogás, amivel elő tudsz állni? Hát erre állj elő egy kifogással.. Terhes vagyok! - Próbálok műkönnyeket előcsalogatni a szemeimből, de bármennyire is erőlködöm, vagy gondolok valami szomorú dologra egyszerűen nem akar előjönni, mert a bensőm olyan hangosan nevet, ahogyan én még talán egyszer sem tettem. Egyszerűen csak figyelem az arcát, ami még nehezebbé teszi számomra, hogy ne nevessek fel. Egy ilyen reakció azt hiszem, hogy minden pénzt megér.
Végül pedig, mikor már nem bírom tovább egyszerűen felnevetek és nem is bírom abbahagyni. Most bezzeg már előjönnek a könnyeim, mert az arckifejezése az egyszer biztos, hogy haláli volt. Megadtam neki a kellő hatásszünetet ahhoz, hogy elképzelje az egész életét romokban, mindezt egy gyerek miatt.
- Kedves, hogy ennyire nem emlékszel rám. Mondjuk megértem, mert körülbelül tíz éve nem láttuk egymást. - Hát az egyszer biztos, hogy akkoriban még nem fenyegetett az a veszély, hogy összetéveszt engem az egyik kalandjával. Bár meg kell mondanom, hogy egy kicsit azért meglepett. Mondjuk nekem is eltartott egy darabig, míg beazonosítottam, hogy ki is ő. Sok mindenre képes egy évtized.

A tegnapi nap aztán érdekesen indult. Először Scarlett azzal a nagy hasával, miután nem láttam már vagy tíz éve... És hogy a bolondos kis legjobb barátom máris bekapta a legyet, ez azért elég durva. Utána spontán módon odaverődtem egy sörözni induló bandához, még a birtokon, összekacsintgattunk egy szőkével, aki szintén velük volt, és mi más lett volna a dologból, mint némi ágyékbizsergető smárolás... Na igen, de után nem mentünk tovább, mert kiderült, hogy az idióta libának akkora pasija van, mint egy kétajtós szekrény, csak a tengerészgyalogsággal van most távol. Azért nem akarom, hogy ha visszajön a fickó, akkor belőlem is cafatokat csináljon. Hiába vagyok olyan gyors, mint a villám, ha pusztán jóindulatból letámadnak huszan a fegyvertársaival... Na nem, ennyit egy lány sem ér. Csak az idegesít, hogy a szőke jól felhúzott, aztán meg ott álltam hogy is mondjam... kielégítlenül. Dobáltam magam egy cseppet, és gondolataim visszatértek Scarletthez, aki bár mindig is roppant édes lányka volt, most így felnőttként is marad haver, amolyan visszatérő szereplő az életemben, pláne hogy még gyereket is vár. Ez olyan... fura! Hogy lehet valakinek ilyen fiatalon gyereke? Igyekeztem nem bántóan fogalmazni vele, és pusztán poénosra venni a figurát a görögdinnye, meg ilyen hasonlatokkal, szerencsére vette a lapot, én aztán sosem változom. A jó időre való tekintettel szinte teljesen kibombolt inggel közlekedek, próbálom belakni a birtokot. A hajam már jó hosszú, akár össze is foghatnám, viszont én imádom ezt a sörényt. Mozogni vágyom, hátha megtalálom a tegnapi bandát, a szőkét viszont ügyesen mellőzve a napirendemből. Talán ma is lesz valami hasonló mászkálás. Nem ártana. Koradélután van, még bőven van időm, de nem az utolsó percre kéne hagyni.
A szökőkút felé igyekszem, hogy megmossam az arcomat, alig veszem észre a közelben ücsörgő lányt, aki furcsán ismerős, de miután Scarlettel is összefutottam itt, ki tudja, mennyire kicsi a világ.
- Izé... én fel akartalak hívni édes, csak... elkeveredett a számod. – Jut eszembe az első mentőmondat, és így a nevére sem kell emlékeznem. Kisfiúsan pajkos mosoly, nem vagyok én rossz... annyira, hát lehet rám haragudni? Ki a fene ez a lány, és vajon hányszor másztunk egymásra...?


zene: Gold |TO : Dorothy ~  | ©

Bármennyire sem akarok azon kattogni, hogy a nővéremnek gyereke lesz egyszerűen képtelen vagyok kiűzni a gondolatot a fejemből. Valahogy mindig előtérbe mászik és bármilyen erősen próbálom kilökni a fejemből nem akar távozni. Bár ez olyan, mintha a gyerek téma egy pár napos esemény lenne, de egy egész életet befolyásol igazából. Nem csak az övét, hanem egy részben az enyémet is. Nagynéni leszek. Határozottan nem álltam készen egy ilyen lépésre, bár a véletlen műve volt a számukra is, hogy most szülői feladatok elé néznek, de nem is értem, hogy miért gondolkozom ezen annyit. Vagy egyáltalán miért csinálok úgy, mintha csak egy kicsit is érdekelne. Mert nem érdekel. Ha boldog, hát legyen boldog. Nekem olyan semleges érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban. Vagyis, hát a negatív és pozitív teljesen egyensúlyban van ezért is válik semlegessé. Bár talán negatív gondolatom több van. Vagy egyszerűen csak azok jutottak előbb az eszembe. De most nem fogok nekiállni pro és kontra listát írogatni, mert ahogyan önmagam ismerem lenne hatmillió negatívuma az egésznek és talán egy két pozitívuma.
A kezemben pedig ott van a jegyzettömböm, amibe éppen bőszen firkálgattam valamit, hogy elterelhessem a figyelmemet mindenről, de nem jött ki az egészből semmi. Csak vonalak tömkelege, vagy nevezhetjük egy hatalmas pacának. Egy újabb üres oldalt kezdek csak most két apró szót írok fel rá. Pro és kontra.
Lehunyom a szemeimet és egy picit kényelmesebben elhelyezkedem a padon, miközben most próbálom összeszedni az összes ezzel kapcsolatos gondolatomat, hogy aztán papírra vethessem és pontosan összehasonlíthassam, hogy mégis melyik irányba dől el a mérleg.
Jó pár percig csak egy helyben ülök becsukott szemmel és a gondolataimat próbálom követni, amik túlságosan gyorsan váltják egymást, de nagy részüket még így is sikerül elkapnom.
Végül pedig kinyitom a szemeimet és, mint egy szorgalmas diák úgy kezdem kiegészíteni a listámat az összes gondolatommal együtt. Mikor végeztem inkább egyszerűen csak becsukom a jegyzetfüzetemet és úgy csinálok, mintha nem történt volna semmi. Nem kell nekem ezzel foglalkoznom. Ez a lista is teljesen hülyeség volt. Mélyen beleszippantok a friss levegőbe és egyszerűen csak próbálok ellazulni. Annyira értelmetlen egy olyan dolgon görcsölni, ami nem mostanában fog bekövetkezni.