Castor Harvell

Tárgy: Castor Harvell Vas. 17 Május - 20:21

Castor Harvell

Vis Maior

Userinfo: Főkari

Név: Castor Harvell
Mutáns név: nincs neki olyan
Születési dátum és hely: New York, 1955. május 14.
Besorolás: Ember

Képesség(ek): -

Jellem: Jellemét tekintve nem túl kedves, inkább karcos, mint egy ráspoly. Az emberekkel nem tud, és nem is akar bánni, inkább jön, mint egy elháríthatatlan és kikerülhetetlen akadály és letarol mindent és mindenkit maga körül. A munkájában a tökéletességre törekszik minden esetben, többek között ezért is ment tönkre a házassága. Elsősorban a zsaru léttel kötelezte el magát, és csak ezután jöhet minden más. Pontos, harcias és nem ismer lehetetlent. Kitartó, hiszen a ranglétra legaljáról küzdötte fel magát a jelenlegi nyomozó pozíciójába. Hozzáidomult a bűnözők világához, a sikátorok szörnyűségeihez és ez kellően megedzette. Gyűlöli az erőszakot, bár ebben a kérdésben kissé ellentmondásos. Ha valakit kiszolgáltatottnak lát, vagy épp szemtanúja lesz egy bűnténynek, kérdezés nélkül használja az öklét, és nem fél a kényes szituációkat is így lekezelni. Kisgyermek kora óta imádja a fegyvereket, ez pedig a mai napig semmit sem változott. Mindig két stukkerral rohangál, és nem lehet könnyen zavarba hozni. Stratéga, és igyekszik jó döntéseket hozni. Amennyiben ez nem sikerül, akkor napokig képes ezen rágódni. Kevés barátja van, a nem túl kedves modora ugyanis távol tart szinte mindenkit. Régen volt társa a nyomozásoknál, azonban mostanra már csak egyedül maradt. Partnere ugyanis a kezei között halt meg, egy rossz döntése miatt. Emiatt inkább leredukálta a kapcsolatait, az esetleges halálozások miatt. Nem kifejezetten kedvelik a bűnözők, ugyanis előszeretettel trappol bele olyan dolgokba, amikbe nem kellene, és ha kell a szabályokat is áthágja. Fizikai fölényét sokszor használja másokkal szemben, és ha kell zsarol, fenyeget, csak hogy a legjobban kijöjjön egy-egy kellemetlen szituációból. Őszinte, függő – bár ez csak a cigarettára vonatkozik, és a nőket sem veti meg, ha úgy alakul, azonban szexen kívül nem igazán akarja magát elkötelezni. Nem az az udvarlós és figyelmes típus, tehát ha valaki esetleg a csillagokat várná, azt nem tőle fogja megkapni.

Kinézet, megjelenés: 192 cm, szinte mindenki felé magasodik. Íriszei kékek, haja barna, melyet a nyári nap könnyedén szív ki szőkére. Arca hosszúkás, ajkai teltek és igazán jóképűnek nevezhető. Erős testfelépítésű, és ő az akit nem csak átugrani nehéz, de megkerülni is. Vállai szélesek, háta nagy, dereka keskeny, és minden egyes izmáért, melyet növesztett keményen megdolgozott. Ruhák terén nem igazán öltözik változatosan, fehér inget, sötét nadrágot hord, na meg vékony kabátot. Stílusra olyan, mintha a 40-es évekből lépett volna ki. Sokszor látni mellényben, a hóna alá felcsatolt tokkal, feltűrt ujjú ingekben, és fekete cipőben. Nem kifejezetten sportos fazon az öltözködésben, ezt inkább az edzésekhez használja. A ruháit általában varratja, mert nem nagyon talál magának megfelelőt.
Testét több helyen is heg borítja, és ezeket mindet tetoválással díszítteti. Van már a hasán sárkány, idézet és számára fontos egyéb dolgok. Ettől a szokásától pedig nem akar megválni semmi esetre sem. Sokszor visel borostát, utál borotválkozni, és a haja is sokszor hosszabb a kelleténél.

Előtörténet: Castor Harvell egyáltalán nem volt átlagosnak mondható férfi.
Igaz, ami igaz, férfinak aztán az volt a javából, de egyáltalán nem volt hétköznapi. A maga harminckét évével, és markáns, már-már delejes megjelenésével méltán tűnt ki a tömegből, és hívta fel magára a figyelmet. 192 centiméterével szinte mindenki felé tornyosult, és széles vállai pont olyan terebélyessé tették, mint egy kisebb szekrényt. Nagysága miatt sosem panaszkodott, maximum akkor, mikor a szabónál kellett egyedi méretre szabott öltönyt, vagy épp kabátot csináltatnia, - ugyanis alkata egy olyan fondorlatosan nagy méretet jelentett, melyet csak úgy az ember, nem tud egykönnyen magára aggatni. Ilyenkor általában türelmetlenül fészkelődött a szakavatott kezek között, és mindennél jobban imádkozott a már jól megszokott cigarettájáért, melyet ezen ritka alkalmakkor, kénytelen volt egy órácskára legalább mellőzni.
És mivel nem igazán volt ezekben a percekben türelemmel eltelve, teljesen evidens volt, hogy élete pont egy ilyen – cigaretta nélküli – estén fog jelentős fordulatot venni.
Arca több napos borostától viszketett, és minden egyes tétova mozdulat hatására csak jobban felbosszantotta az idősödő urat, aki igyekezett a tőle telhető legtöbbet kihozni jelenlegi találkozásukból. Vakarószó ujjai alatt szinte már hangosan sercegtek az apró szőrtüszők, és minden alkalommal hogy a kezét felemelte, egy tű szúródott bőrének érzékeny pontjába.
– Oké, kezdem unni, nem vagyok tűpárna! – háborodott fel, majd rosszalló tekintettel nézett a háta mögött foglalatoskodó férfira. Tudta nagyon jól, hogy türelme véges, és hogy nem éppen a legbölcsebb dolog arra használni, hogy mindenféle hegyes dolgokkal szurkálják. És akármennyire is az ő hibája volt mindez a kellemetlenség, soha nem ismerte volna be. Helyette inkább ellépett a férfitől, majd szinte már őrült módjára lehúzta magáról az összefércelt anyagot, ezzel is apró véres karcolásokat hozva létre nyakán, hátán és a bőrén mindenhol.
– Na de kérem! – csóválta a fejét Mr. Lorenzo, aki már évtizedek óta a legjobb minőségű férfiruhákat készítette a városban.
– Nem lett annak semmi baja, csak letettem a székre! – jegyezte meg Harvell, majd felhúzott szemöldökkel nézett az összegyűrt ruhakupacra, amit konkrétan pont úgy helyezett el a széken, ahogy épp kiesett a kezéből. Nem igazán érdekelték az anyagok, vagy épp az öltözködés. Számára minden ilyen dolog csak egy felesleges, idegesítő és időhúzó elfoglaltság volt, mely pont úgy hiányzott az életéből, mint mondjuk egy foghúzás. Talán épp ezért is viselte nehezen ezeket a perceket. Olyan férfi volt, akit nem érdekelt a divat, a jólöltözöttség, és előszeretettel hanyagolta a borotválkozást is. Csak azért csináltatott szabónál ruhákat, mert muszáj volt, és nem azért, mert úri igényeinek, na meg szépérzékének csak ez felelt meg.
Különben is, mint a rendőrség nyomozója, többet tartózkodott az utcákon csövesek társaságában, mint az úri körökben, így nem is igazán volt ínyére a kiöltözés, melyet Lorenzo ruhái jelentettek.
– Meguntam. Úgyhogy én most visszamegyek dolgozni. – jelentette ki ellentmondást nem tűrve, majd mintha mi sem lenne természetesebb, halászta elő nadrágja zsebéből az ezüst cigaretta tárcáját, mely kopott volt, fénytelen és itt ott görbe. Egy határozott mozdulattal pattintotta fel annak fedelét, majd egy fehér nikotinszálat ajkai közé helyezett.
– Most pedig ha megbocsát… - mondta, majd gyorsan a hátára kanyarította lenge kabátját és kilépett a jóleső tavaszi hűvösbe. Szapora léptekkel indult az autójához, majd miután bevágódott a vezető ülésre, szivargyújtójával meggyújtotta az immár másodpercek óta szorongatott cigarettát. Mélyet szívott a kesernyés füstből, majd jólesően kifújta. Már évek óta dohányzott, és őszintén szólva egyáltalán nem akart lemondani róla. Volt valami mindennél megnyugtatóbb számára a cigarettában, és abban, ahogy annak kesernyés füstjét a torkában, orrában, tüdejében tartotta.
Kedvelte a gomolygó füstöt és azt is, ahogy az átjárt mindent. Fát, műanyagot, vagy éppen az autó ülésének kárpitját.
Mikor már egy kicsit sem látott ki az ablakon, lehúzta azt, ezzel is szabad utat adva a szürkés gomolyagnak, majd miután kitisztult a levegő, a középre felszerelt visszapillantó tükörbe pillantott. Egy pillanatig farkasszemet nézett a képmásával és megállapította, hogy az idegeinek örökös cincálása – melyet természetesen a munkájának köszönhetett – nem tett valami jót neki.
Szemei alatt sötét táskák gyülekeztek, melyek nem éppen jó értelemben emelték ki világoskék íriszeit, és a körülöttük kirajzolódó apró ráncokat. Régen, kedvelte ezeket, mert úgy gondolta a vidámságot szimbolizálják. Azonban manapság már egyáltalán nem volt része annyi örömben és boldogságban, hogy szeme köré nevetőráncok rajzolódjanak.
Pontosan két éve változott meg az élete gyökeresen, mikor is az a hülye kurva – vagyis az ex-neje, akit csak így emlegetett – összeszűrte a levet a legjobb barátjával. Harvell már a gondolat hatására is rosszallóan húzta össze a szemöldökét, majd horkantva szívott még egy slukkot a kiürült nikotinszálból és annak csonkját egy határozott pöccintéssel reptette ki a kocsi ablakán.
A megfelelő nyílás megtalálása után a kulcs immár azonnal életre keltette az autót, ami rakétaként lőtte ki magát Lorenzo szalonja elől. Harvell fél szemmel az óra digitális kijelzőjére sandított, majd látva, hogy már hét óra is elmúlt, New York vöröslámpás negyede felé vette az irányt, hogy az estéjét ismételten a gengszterek rendszabályozásával töltse.

Még gyermek volt, mikor eldöntötte, hogy nyomozó lesz. Normális családja volt, és a neveltetése is példaértékű lehetett bárki számára. Erkölcsileg mindig is stabil lábakon állt, talán épp emiatt választotta ezt a pályát. Kezdő nyomozói pályafutása azonban hamar véget ért, és pillanatok alatt a mélyvízben találta magát. Látott embereket meghalni, a társát a kezei között elvérezni és persze a boldog családi életről szóló álmait szétpukkanni, mint egy szappanbuborékot.
Ahogy egyre feljebb lépkedett azon a bizonyos ranglétrán, minden pont úgy veszett homályba, mint holdfogyatkozáskor a némán sikló csónak. Eltávolodott a családjától, tönkre ment a házassága, és mondhatni az élet nem kímélte. Az évek megedzették, és modora pont olyan érdes lett, mint egy ráspoly.
A rengeteg negatív tapasztalat, fájdalom és örökös harc az egyébként vidám és pozitív fiút férfivá tette, aki harcol, túlél és megnyer minden csatát. Most pedig kutató pillantással nézett ki járművének ablakán és igyekezett minden apró részletet rögzíteni, hiszen már évekkel ezelőtt megtanulta, hogy mindig álljon készenlétben. Mivel még csak tavasz volt, az este igazán hamar megérkezett. A Vörös Lámpás negyed azonban már messziről látható fényárban úszott – vörös derengés volt a felhőkarcolók között, mely nem csak a gengsztereket vonzotta. Kétes hírű nők csábították a városba érkező turistákat és bár akármennyire is rossz híre volt a környéknek itt lehetett megtalálni a legjobb bárokat és ha New York polgára szórakozni szeretett volna, biztos hogy ide jött megnézni egy jó kis kabarét, vagy énekesnőt, miközben ízetlen vacsoráját fogyasztotta. A főbb helyeket sikátorok sűrűje hálózta be, mely az illegális üzletek központja volt. Maga a Vörös Lámpás negyed igaz nem volt túl nagy, azonban a bárokat szegélyező kis shoppok miatt az emberek számára hatalmasnak láttatta. Minden évben igen magas számú bevándorló érkezett a városba egy jobb cél, lehetőség reményében, azonban az álmok minden esetben hamar szertefoszlottak. Az újakat könnyű volt megfélemlíteni és jó pénzt ígérve munkára fogni. Természetesen az ígéreteket soha senki nem tartotta be és pont ezért is virágzott a bűnözés. Ez volt az a hely, ahol hetente legalább egy tucat hullát söpörtek össze a zsaruk, és ahol úgy tűnhetett el valaki, hogy soha senki nem bukkanhatott a nyomára. Harvell újabb cigarettát tolt a szájába, majd mikor meggyújtotta, azonnal le is fékezett egy szabad parkolóban. Átnyúlt az anyósülésre a kabátjáért, majd a lenge, szelős anyagot széles vállára terített. Fehér inge már messze nem volt fehér, sötét –régen fekete – nadrágja kopott volt, inkább szürke. Ruháit tekintve nem volt épp kifogástalan a megjelenése, azonban ezek nélkül is tiszteletet parancsoló termettel rendelkezett. Ennek ellenére szinte kiugrott a kocsiból, majd miután annak ajtaját becsapta maga mögött, elindult a sikátorok felé. Már megszokta, hogy minden estéjét itt indította, hiszen ez a környék volt a legveszélyesebb és ahol a legtöbb eltűnést is jelentették.
Könyökét összeszorította, indulás előtt, ezzel is leellenőrizve a fegyvereinek meglétét, melyet a jól megszokott tokban felcsatolva a felsőtestére hordott. Árnyékként beleolvasva a sötétségbe indult meg hát a szűk kis utcákon. Mint mindig most is benézett minden szemetes és fal mögé, hátha talál valamit. Utálta a bűnözőket és előszeretettel igyekezett visszafizetni az irányukba a kölcsönt. És általában mindig pont olyan dologba tudott beletenyerelni, ami sokak szemét szúrta.
Néha elgondolkodott azon, hogyan is lehet, hogy még életben van, azonban akárhányszor ezen mélázott, mindig sikerült arra jutnia, hogy nem valószínűséggel nem csak az égiek szórakoznak jól az életének alakulásán, hanem a rosszfiúk is inkább szenvedést okoznak neki és nem könnyítik meg az életét holmi gyilkossággal.

Minden teljesen csendes volt.
Túlzottan nagy volt a nyugalom és Harvell már a csontjaiban érezte azt a bizonyos feszültséget és rossz érzést, melyet sokan intuíciónak nevezne. Határozott lépéssel taposta el a cigaretta csikkjét, majd nyúlt a fegyvere után. Az előtte lévő utat a csatornáktól felszálló gőz lepte el, valamint a kuka mellett felhalmozott romlott ételek bűze, melyet soha nem tudott megszokni. Halk léptekkel közeledett, egészen addig, míg meg nem hallotta a kereszteződés felől érkező dulakodás hangját.
Test csapódott a testnek, majd egy halk sóhaj is hallatszódott, és a férfi azonnal ugrott. Futásnak eredt, hatalmas testét szinte elemi erővel repítette a hangok irányába. Feltartóztathatatlanul fordul be a sarkon és emelte fegyvereit lövésre, készen arra, hogy azonnal lepuffant mindenkit, aki ellenáll, azonban látványra nem volt felkészülve.
A nőt ketten állták körbe. Arcán vér csorgott, melynek fémes illata átjárt mindent, keze a feje felett összekötve, vállai kifordulva.
A két férfi egyértelmű célzattal közeledett és Castornak, még volt lehetősége elcsípni egy ütést, melyet a közelebbi ficsúr mért a lány arcára.
– Kurva gyorsan engedd el, különben szétloccsantom a fejed! – vetette oda félvállról, miközben mind a két stukkert egy-egy fickóra szegezte. A meglepettek arcán gúnyos mosoly terült szét, majd engedelmeskedve a kérésnek, igazán jó kedvvel eresztettel el a nagyobbik darab az összevert nőt, aki egy zsák krumplihoz hasonlatosan dőlt el a földön. Ahogy feje a padlón koppant, hangosan felnyögött a fájdalomtól, Castor pedig önkéntelenül is az évek során meghalt nőkre gondolt, akiket volt szerencséje a földről összekaparni apró darabokban. Most az egyszer jókor érkezett és talán ezért is akarta a két fickót rács mögött látni. Nem bírta a nők ellen elkövetett erőszakot, és jelen esetben eléggé úgy érezte, hogy a földön magatehetetlenül fekvő nő sem tehet a sorsáról, arról hogy ilyen alakok igyekeznek eltenni láb alól.
– Na most, állj hátrébb tőle és emeld fel a kezed! Te is! – utasította a férfiakat, miközben tekintetével a földön fekvő lányt pásztázta. Egy percnyi figyelmetlenségét kihasználva a két fickó azonnal akcióba lépett. Csapatként együtt dolgozva rohanták le Harvellt, aki túl későn reagált arra, hogy a gyomra felé közeledő öklöt kivédje.
A fájdalomtól összegörnyedt és hányingere támadt, melyre nem volt felkészülve. Szeme könnybe lábadt és próbált összpontosítani. Egyik fegyvere lazán repült ki a kezéből, mikor is az egyik támadója, egy erőteljes rúgással kirúgta azt belőle. Nem állt túl jól a szénája, hiszen hiába volt olyan, mint egy hegyomlás, jelen helyzetben eléggé hátrányba került. Túlzottan a nőre figyelt, és nem a körülötte zajló dolgokra. Többek között csak most sikerült realizálnia az őt ütlegelő férfiak ruháját is, így mikor kissé közelebb merészkedtek, és ismét bekapott egy kellemes jobb egyenest az oldalába, automatikusan nyúlt a vöröslő nyakkendő után, és rántotta magához egyiküket. Keze rákulcsolódott a selymes anyagra, majd egy újabb rántás után hatalmas erővel fejelte le a percek óta őt ütlegelő férfit. Már látta korábban is, hogy mintha kissé elszaporodtak volna a színes nyakkendők ezzel is egyértelművé téve hovatartozásukat. Ezeket a színeket azonban még nem látta. Valahogy az árnyalat más volt… másabb mint az átlagé.
A hatalmas ütéstől kissé megtántorodott. Feje hatalmasat kongott, azonban a kezei között összecsukló férfi testének koppanása kijózanította. Elengedte annak nyakkendőjét, és a hátrébb álló férfi felé fordult. Kezében a fegyvert immár teljes magabiztossággal fogta rá a támadóra, aki mit sem törődve azzal, hogy esetleg életét veszti, rohant őrült módjára felé.
Csak egy másodpercig hezitált. Csak egyig. Míg átfutott az agyán, hogy vajon fog-e valaki sírni ezután a szerencsétlen után. Arra már nem gondolt, vajon van – e családja, anyja, apja, gyereke… vagy egyáltalán valaki, aki haza várja.
Szinte már teljesen természetes volt a mozdulat, amivel meghúzta a ravaszt.
Mint ahogy a halott test látványa is, mely a lábai előtt omlott a sikátor poros és testnedvektől szennyezett kövére.

A keze egyáltalán nem remegett. Tudta hova kell célozni, maga előtt látta mi fog történni, azonban arról semmit nem tudott, vajon az idegen nő, hogy is van. Vajon él még? Vagy sikerült annyira nem figyelni rá, hogy közben megtörtént a tragédia, melyet el akart kerülni? Határozott léptekkel sétált a nőhöz, és emelte fel gyenge testét, majd fektette fejét a karjára.
Arcának látványától hatalmasat káromkodott, és ha lehetett volna, hogy valakit kétszer öljön meg, nos, biz isten, jelen pillanatban megtette volna.
Az ismeretlen vonásai szinte alig voltak kivehetőek. A rengeteg ütéstől, az amúgy talán csinos arca szinte már a felismerhetetlenségig fel volt dagadva. Lilás véraláfutások tarkították mindenfelé, és talán az orra is megsínylette a fiúkkal való találkozást. Szája felrepedt, fogai véreztek, és a halántékán is fellelhető volt jó pár zúzódás. Ha ez nem lett volna elegendő, a blúzát is széttépték, ezzel pedig majdnem fedetlenné tették a mellkasát, melyet immár csak egy vértől ragacsos, csipkés melltartó díszített. Nem volt túl drága darab, azonban olyan, ami a férfiak figyelmét felkelti. Harvell pedig egyre jobban úgy érezte, hogy a nő, ha nem is egy éjjeli pillangó, de biztos, hogy valamelyik bár dolgozója, aki előszeretettel fogad el egy – egy éjszakai meghívást némi fizetségért cserébe. Túl sok ilyet látott már, és túlzottan könnyen kitalálható volt minden. Sablonos történet, egy sablonos helyzetben. Talán csak az nem volt benne általános, hogy épp időben ért ide, és így az áldozat túlélte.
– Tartson ki, elviszem egy kórházba! – suttogta a nőnek, majd felnyalábolva annak gyönge testét sietősen a kocsija felé sétált.

Tárgy: Re: Castor Harvell Vas. 17 Május - 21:25

Elfogadva!

Awwww

Totál olyan volt az Et, mintha könyvet olvastam volna, iszonyatosan tetszett! Olvasmányos volt és izgalmas és totál át tudtam élni a karival együtt mindent, ami történt vele, és teljesen átjött az, hogyan alakult ki a mostani jelleme, szóval megemelem a kalapomat! Menj el írónak, most! Ha még nem kezdted el ezt aktívan művelni, akkor tedd meg. Very Happy

Nem tudok semmi negatívat mondani, tökéletesen passzol a fiatalember a világba, én amúgy is imádom az ilyen kissé megcsömörlött darkosabb alakokat, mert nekik tuti, hogy van hová jellem fejlődni, téged pedig ismerlek annyira, hogy tudom nagyon jól játszol és ezt a játékban meg is tudod majd jeleníteni. szivecske

Nagyon szépen leírtad a jellemét is, olyan tuti kis szófordulataid vannak, hogy hozom a "Taníts mester!" táblámat, csak előkeresem a sufniból. Very Happy

Foglalóznod ember lévén nem kell, a pb-det meg már bepöccintettem, ne feledd el kitölteni a profilodat, aztán mindjárt írom a kezdőt. tancikal