Josie & Jack - A kalandtúra

18+

Josie & Jack

Legalább a megismerkedésünk, és egymásra találásunk tempójából az is következett, hogy elég sok idő eltelt az új élete kezdete óta, hogy elfelejtsen másokat. Amikor rátaláltam, szegény nagyon maga alatt volt, nem úgy tűnt, mintha bárki is mély nyomott hagyott volna benne lelkileg, testileg pedig biztosan nem, ha sokszor azt sem tudta, hogy hol van. Több mint egy éve vagyunk együtt, nem siettünk el semmit, oly természetes volt, hogy ő megvárja azt, hogy elég önbizalmam lesz, míg én a világ szépségeire tettem fogékonnyá, hogy képes lehet mindennek a részévé vállni. Nem győztem elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire nem értem, hogy egy ilyen gyönyörű, és aranyos lánynak miért nem volt eddig normálisan pasija, aki tényleg szereti, míg végül el tudta hinni azt, hogy valóban értékes. A saját szüleim nagyon kellemesen fogadták, még Nancy is megbarátkozott vele. Jó, az én családom rendkívül toleráns, kezdeményező, nem őket kell mérnécek használni, viszont ha azt veszem, hogy nálunk a lánykának biztos helye lenne, kapna karácsonyi ajándékot is, mint ahogyan kapott is legutóbb. Nincsen kimondva úgy igazán komolyan, de valahol logikus, hogy olyan szinten tartozunk össze, hogy ha eljön az ideje, én csakis őt akarnám majd feleségül, ha ő is benne van az ilyesmiben. Most, hogy eljutottunk idáig, kicsit azért még pironkodok, ám már az étteremben is úgy véltem, hogy vehetem célzásnak, amit mondott, akkor férfi leszek, és átveszem az irányítást, ha én vagyok a tapasztalatlanabb, az a kisebb baj, miután leküzdöm az apróbb zavart, egészen jól tudunk kommunikálni közben, figyelünk a másikra, nem tesszük sarokba a játékosságunkat sem. Olykor megállok egy kicsit, hogy ne siessek nagyon, hiszen már az is komolyan izgató, hogy bent vagyok, és éppenhogy aprókat mozgatok, ráadásul a képességem folytán nem akarom, hogy bármi is fájjon neki egy bizonyos ponton túl, hiszen erősebb vagyok sokkal, mint az átlag. Úgy érzem, hogy egyre nagyobbakat zihálunk mindketten, ez lehet az, amikor lassan eljutunk a csúcsra, s pár pillanattal később, ahogyan megfeszül, és is, úgy érzem, mintha kosaras lennék, ebben a percen hihetetlenül magasra tudnék ugrani, még a lábujjam is belebizsereg, az ő kiáltását elnyomja az enyém, remélem, hogy nem töröm szét a csontjait az utolsó végső lökésnél, hát erre azért érdemes volt várni. Mármint a szerelemre, és általa erre a csodás beteljesülésre is. Ráborulok a szerelmemre, hogy együt pihenjük ki a fáradalmakat. Vajon mennyit érdemes várni a folytatás előtt?

// *.* úgyis tudod^^//

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Talán azért is jó, hogy nem siettünk el semmit, mert így igenis nagyobb az értéke. Nekem voltak már mások, de ez most mégis egyedi és különleges, épp e miatt nem lehet csak úgy elkapkodni, vagy elsietni, mert most mégis csak Jackről van szó, főképp, hogy számára viszont ez különleges, mégis csak első alkalom. Na nem arról van szó, hogy nekem ne lenne az, hiszen nekem is az első, ami igazán értékes és ami mögött más is van, szerelem, olyan igazi mély. Lehet, hogy még fiatalok vagyunk, de én akkor is így érzem, ennek most tényleg sokkal nagyobb értéke van, mint bárminek is az életemben. Jack igazán sokat jelent nekem, még soha senki sem volt ennyire fontos és ezzel csak kiteljesedik a szerelmünk. Az pedig egyértelmű, hogy nagyon is tetszik neki az, ami történik, de ennek csak még inkább örülök. A nevetése sem zavar meg semmit sem, hiszen nincsenek szabályok, miért is ne engedhetnénk el magunkat annyira, hogy egy kis nevetés törje meg a nyögéseket nem igaz? Vele együtt nevetek, hiszen igen a visszajelzései egyértelműek, talán még magát is meglepi vele, hogy effélére ragadtatja el magát, mint a morgás. Férfias... szó se róla, de ő nem szokott effélét művelni, és pont e miatt olyan különleges az egész, nekem meg főleg, mert miattam történik, velem történik.
- Tudom... én is. - súgom vissza a halk savakat, vagy inkább csak préselem ki magamból, hiszen érzem én jól, hogy már közel van... ahogyan én is. Nincs ezen mit elrontani, ő elég jól csinálja, nem fogja vissza magát és pont ez a lényeg, ahhoz pedig szerencsére elég edzett, hogy ne álljon le, amikor nem kellene. Reszketek már, érzem, ahogyan az ujjai az enyémekre fonódnak, de most nem tudok erre koncentrálni, csak arra, hogy egyre intenzívebb az érzés, ahogyan gyorsít és erőteljesebben mozog, én pedig érzem, ahogyan lassacskán szétárad a testemben a jóleső érzés. Hiányzott már, hát persze, hogy ez is hiányozhat. Neki még új, de én azért tudtam, hogy mi az, amit most már jó pár hónapja teljes mértékben kihagytam. Végül a testem egészen megfeszül, az ujjaim pedig erősebben szorítanak rá az övéire, ahogyan egy először csak halk, majd végül erősebb kiáltással érem el a beteljesülést. Érezheti talán ő is, főleg, amikor nála is megtörténik, akkor nálam csak még intenzívebbre vált az egész. Kész csoda, hogy nem szállok el itt helyben, de hogy nagy pihegés lesz utána az is biztos és még azt akarja, hogy éjjel a tábortűznél még énekeljek is? Esélytelennek tűnik most minden ilyesmi.

18+

Josie & Jack

Egyértelműen barátságra épült mindez, amúgy el sem tudtam volna képzelni, hogy csak úgy első látásra beleszeretek valakibe, vagy olyan felszínes, külső értékeit tartok fontosnak, amelyből nem is igazán lehet megismerni valakit. Posey igazán szép lány, sőt mi több, gyönyörű, de ha nem lenne érzékeny, tünemény teremtés, akkor hátat fordítottam volna neki. Megláttam benne mindezt, még akkor is, ha nem igazán volt önmaga, hogy ő is vágyik arra, hogy mindez véget érjen, valaki úgy tényleg értékelje őt, boldog fordulatot vegyen az élete. Ha én csak átsegítem, azzal sem lett volna semmi gond, akár úgy is lettem volna a barátja, hogy már valaki mással kezd új életet, nem vagyok egy féltékeny típus, csak a szerelmeskedés terén fura, hogy ő már másokkal is volt, még ha elmondása szerint nem is volt mindaz túl minőségi. Miután visszamenni, megváltoztatni már nem lehet, legjobb elfeledtetni. Talán ha eltelik pár év, akkor már nem is gondol a régi életére, és csak én leszek számára a meghatározó. És most lássuk, hogy mennyire vagyok ügyes, vagy éppen ügyetlen. Biztosan remegek kissé a tapasztalatlanságom folytán, ám mindaz, amit közvetíteni próbálok, az továbbra is a rajongásról, és az elfogadásról szól. Miután már nincsen benne az ujjam, tudom, hogy a lényeg jön, a kedvem nem megy el, hiszen nagyon is izgatott vagyok, ám pár átvezető csókra szükségem lesz, hogy megmaradjon az önbizalmam. Olyan izgató hangokat adott ki, hogy elégedettnek kell lennem. Sikerül végül becsusszannom, meglepően könnyen, na igen, a tapasztalata itt most segít, legalább nem kell bénáznom, és ha minden jól megy, ilyen tekintetben én leszek számára az utolsó. Azon leszek, hogy ő is így gondolja. Sosem tapasztalt élményben van részem, már az első mozgolódásnál elragadtatottan morranok fel, amit szóvá is tesz. Elnevetem magam, pedig igyekszem, hogy még véletlenül se törjem meg a varázst.
- Hát ez az... – Pusszantok az ajkára, majd beállok irányba, hogy a feje mellett megtámasszam magam, hiszen látni akarom, az erőkifejtéssel nincsen is semmi gond, mégis jobb lenne ha összesimulnánk. Lejebb ereszkedem, így jobban érzem, ahogyan belülről körülvesz, és ahogyan figyelem a reakcióit, valamit jól csinálhatok, de jaj mamám, ahogyan a nyakamat csókolgatja, ennek két másodpercen belül vége lesz. Behunyom a szememet, tartok egy kis szünetet, arra lennék kiváncsi, hogy neki hogy jó, mert ha itt hagyom úgy hogy csak az örömöm a cél, akkor nem tudnék tükörbe nézni. Érzem, hogy már nagyon közel a cél, ekkor rágyorsítok, de vissza tudom fogni magam, ha még számára nem lenne meg a beteljesülés. Nem is jut eszembe, hogy lehetne cifrázni a dolgokat különféle pózokkal, már annak is örülök, ha elsőre közepes lesz számára.
- Szeretlek! – Suttogom a fülébe rekedten, rákulcsolom ujjaimat az övére, és minden eddiginél erősebb lökésekkel haladok a cél felé.

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Őszintén szólva a legtöbb esetre még csak nem is nagyon emlékszem. Azt hiszem ez nem meglepő, tudja, hogy milyen életem volt előtte, tudja, hogy milyen állapotban voltam a szigeten is, tehát sejthető, hogy akikhez előtte közöm volt ott nem volt érzelem, sőt még igazán tudatomnál se voltam mindig... vagy inkább az esetek nagy részében egyáltalán nem. De vele egészen más. Sokáig vártunk és ez pont így az igazi, mert nem ez volt a lényeg. A kezdeti nehézségek után most tényleg meg van az igazi nagy szerelem, most tényleg igazán tökéletes minden és valahogy nem is volt kérdés, hogy ez a következő lépés, hogy tényleg igazából egy pár lehessünk. Szeretem őt és nem is szerethetnék valakit azt hiszem ennél jobban. Megmentett, és nem csak e miatt adom neki az életemet, azért is mert ezt akarom és mert tudom, hogy így teljesedhetek ki igazán. A szeretete és a védelme által leszek én is végre igazán egy kerek egész.
Az pedig fel sem merült bennem, hogy ne tenne meg mindent azért, hogy tökéletes legyen és még véletlenül se okozzon nekem fájdalmat, vagy kellemetlenséget. Óvatos, de mégis nagyon ügyes. Igazából tényleg úgy gondolom ez a jó felállás, nekem már nincs mitől félnem, ő pedig nem nagyon ronthatja el, mármint úgy nem, hogy neki rossz legyen. Ha esetleg nem menne jól, vagy túl hirtelen menne el... hát akkor ez van, nem hiszem, hogy az olyan rémes lenne, akkor maximum majd gyakorolunk és próbálkozunk máskor is. Egyelőre viszont úgy fest, hogy elég jól haladunk, nem úgy fest, hogy bármi rosszul alakul, hiszen élvezem ezt nem is tudnám visszafogottabban a tudtára adni. A hangok egyre fokozódnak, amik a torkomból szöknek ki, és nem tudom visszafogni a széles mosolyt sem, amikor meghallom azt az egyetlen kis szócskát.
- Ezt... pozitív jelnek értelmezem. - nevetnék, ha nem kezdene el ügyesen mozogni is és e miatt nem lenne az a jobb, ha most visszafognék minden effélét. Na nem azért, mert netán e miatt megszakadna a kapcsolat, inkább csak túlságosan élvezem én is. Lássuk be... hosszú megvonáson van túl a szervezetem, no meg én magam is. A nyögéseimből sejtheti, hogy nyugodtan erősíthet, na persze a képessége határaiig, hiszen nem lenne jó, ha kivégeznénk az ágyat, vagy... engem, de tudom, hogy ennél azért jobban figyel. Ő ráerősít, én pedig ügyesen játszom a hátán az ujjaimmal és persze magamhoz húzom azért időnként, amikor van még bennem szufla, hogy végigcsókoljam a nyakát, megharapdáljam időnként a fülét. Nem fog ez sokáig tartani, nem gondolnám, viszont biztos, hogy csodálatos lesz akármeddig is tart majd- És hát... itt leszünk még egy ideig, mondjuk a nagy esti tábortüzezés után is beleférhet még egy ismétlés, ha bírjuk szuflával.

18+

Josie & Jack

Nem tudom, hogy milyen lehet érzelmek nélkül szerelmeskedni, azt hiszem akkor nem is úgy hívjuk. Elméletileg ha nem jutott odáig, hogy bárkinek számítson annyira, akkor talán mindegy is, hogy kik hogyan érintették meg, most már rá van készülve, hogy a karjaimban józanul el tudja magát engedni, és úgy átélni ezt az egészet, hogy tényleg élvezze, ahogyan én, amikor végigcsókolom a bőrét, vagy behatolok az ujjaival a lába közé, hiszen nekem már az is fenomenális élmény. Ráadásásul én a szerelme vagyok, csak annyira csinálom durván, amennyire azt kéri, igényli, nem feltétlenül a saját örömömre, azért így lényegesen személyesebb, remélem, hogy ezt így is éli át. Hatalmasakat sikerül lélegeznem, a szemeim is akkorára tágulnak, mint egy macskáé, ahogyan rácsodálkozom a folyamatra, ahogyan látom, hogy így ruha nélkül mennyire kéjes az arca, ahogyan hozzáérek. Nem gondoltam volna, hogy ezt én tudom kiváltani. Mert jó dolog segíteni, vele lenni lelkileg, viszont most úgy látom, hogy így testileg is olyat tudok adni, amire eddig nem volt példa. Vagyis... már a csókomba is belesimult, és láthatóan tetszett, amikor a mellét simogattam, vagy éppen a hátsójára tévedtek az ujjaim, elégedetten bólogatott, mindez annyira természetes volt, és a pillantásából az sütött, hogy talán tényleg először érzi magát szeretve, bizonyosságot kapva arról, hogy mindez nem csak a külseje, vagy a kihasználhatósága miatt esik meg így, hanem akarom, hogy neki is jó legyen.
Egyértelműen bátorításnak veszem, ahogyan magára húz, ajkaiból feltörő sóhajaival pedig még inkább feltüzel, hiába, vagyok annyira következetes, hogy a visszajelzései alapján engem is mennyekbe emel a tudat, hogy mindez nagyon is izgató, és a kezdeti bizonytalanság villámgyorsan elillan. Nem félek attól, hogy majd béna leszek, végülis olyan édesen irányít, hogy ha kicsit is eltérnék attól, amitől felpezsdítőnek gondolná az egészet. A nyögései már arra biztatnak, hogy egyre komolyabb intenzítiással játszadozzak odabent, ahol azt kell tapasztalnom, hogy cseppet sem kell tágítani. Nem is tudok megszólalni felszólítására, a védekezés meg végképp nem jut eszembe. Bólintok, és odaillesztem a csipőmet, hogy először pár érdeklődő simítással utánozzam le az előbbi ujjas mozdulatot, majd legjobb tudomásom szerintem célozva indítom el az akciót, amely legnagyobb meglepetésemre máris sikerrel jár. Na igen, azért vannak itt előnyök. Itt az én számból harsan fel egy meglepett kiáltás, azonnal forróság fut végig még a homlokom.
- Fúh.. – Szűröm ki az ajkaim között, hiszen az élményt nem lehet előre elképzelni, teljesen más, mint amikor az ember kisérletező kedvében magának csinálja. Nedves, és forró, szinte ösztönös csúszkálást vár el az embertől, csak éppen ez nem jégpálya, sokkal inkább az ellentéte. Mozogni kezdek, pár pillanatig szokva a határtalanul mennybeemelő érzést, hogy aztán visszatapadjak az ajkára, és bólintva hogy szóljon csak, ha valamit máshogyan. A harmadik lökés tájékán érzem, hogy tudok ennél komolyabbat, remélem nem fáj majd neki. Úgy csípőből indítom a mozdulatot, amolyan erőteljesebben, csak éppen vigyáznom kell, hogy a képességem ne szakítsa őt szét.

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Reméltem, hogy nem fogja majd különösebben zavarni, hogy kik voltak előtte, mert egyáltalán nem számít. Olyan is van, akire én sem emlékszem különösebben, kár is lenne ezzel foglalkozni. A legfontosabb pedig az, hogy senki sem dobogtatta meg úgy a szívemet, mint ő, senkibe sem voltam szerelmes, és senki sem volt képes jó útra terelni, megváltoztatni a pocsék élethez való hozzáállásomat, de neki még ez is sikerült. Olyan érzéseket varázsolt elől belőlem, amikről nem gondoltam, hogy még valaha előbukkanhatnak, de mégis sikerült. Megváltozott általa az életem, elmúlt a fájdalom és képes volt kigyógyítani abból, amiből senkinek sem sikerült, még az orvosoknak sem. Ez finoman szólva is nagyon-nagy dolog. Remélem, hogy nem is fog már negatív irányba változni, remélem, hogy... hogy talán soha nem is jön elő újra aktívan a képességem, az lenne az igazi. Nem akarom látni a jövőt, nem akarom előre tudni, ha rossz dolgok jönnek, csak élvezni akarom a jelent, a pillanatot, egyszerűen ebben élni és kész, ami most van.
Mert ami most van az jó, ő pedig szerencsére nem ijed meg attól, ahogyan előre haladunk, ahogyan lekerül rólunk a ruha, az óvatosból vadabbá átmenő csókoktól és simításoktól, én pedig cseppet sem fogom vissza, miért is akarnám? Így is óvatos, tudom, hogy nem tenne semmi olyat, ami akár csak kicsit is kellemetlen lenne, talán túlságosan is óvatos. Azért lássuk be, hogy én előtte még ha sok esetben alkohol, vagy drog befolyása alatt is, de aktívabb életet éltem szexuális téren, vele pedig még semmi sem volt, pedig már együtt vagyunk lassan egy éve.
Érezheti nagyon jól, hogy a légzésem egyre gyorsul és amikor ügyesen mozgatja az ujját akkor az első nyögések is felhangzanak a torkomból. Őszintén szólva nem is tudom, hogy hogyan bírja egyáltalán, hiszen nagyon jól érzem, hogy már bőven bevetésre készen áll, és hogy még nem moccant meg kész kínzás lehet számára. Ezért van, hogy én húzom végül kicsit közelebb magamhoz, hiszen mégis csak gyorsítani kell lassan, mert ő még... hát na egyáltalán nem biztos, hogy olyan sokáig bírja majd, mint ahogyan akarja. Vannak dolgok, amiket határozottan nehéz befolyásolni, és ez is ilyen. - Gyere... - csendes suttogással ejtem csak ki ezt az egyetlen szót. Többet most nem is tudnék. Ügyes az ujjával ez tény, de ez most még sem csak erről szól. Ez az első alkalma neki is nekem is és szeretném, ha már az, akkor tényleg mindketten igazán élveznénk és ahhoz meg kell tenni a következő lépést is, hogy végre igazán elmélyüljön bennem, mert már iszonyatosan vágyom rá.

18+

Josie & Jack

Azt nem mondom, hogy ha tudom, hogy Posey ilyen jól néz ki ruha nélkül, akkor hamarabb tettekre sarkalom magam, most alig tudom visszafogni magam, hogy levessem a romantikus énemet, és ne legyek nagyon durva. A bőre olyan selymes, ahogy végigsimítok rajta, hogy még legvadabb álmaimban sem merült fel, hogy ilyen is lehet. Igaz, abból kellett volna kiindulnom, hogy a csókja a legboldogítóbb élményt nyújthatja, amit valaha tapasztaltam, meg már pár alkalommal simogattuk egymást érdekesebb helyeken, de valahogy nem merült fel, hogy akkor most bármi komolyabb is legyen. Nyugodtan leküzdhetem mellette a félszegségemet, így a fair, hiszen ő is változik a kedvemért, magabiztosabb lett, egymásnak tudunk önbizalmat adni azzal, hogy nincs mitől félni. Gyakorlatias vagyok, ebben még nem próbáltam szerencsét, ahogy viszont mosolyog rám, és hogy azt mondja, hogy bármit megtehetek, elég magabiztossággal tölt el. Nyilván nem olyasmire gondolt, hogy valami extrém módon kezdjük neki az elsőnek, de minden ami a romantikus, vagy szenvedélyes intimitásba beleférhet, az jöhet. Az meg szintén magáért beszél, tetszik neki a testem is, nem kell szégyenkeznem. Ezen a ponton már nem számít, hogy kik voltak előttem, ő nekem akarja odaadni magát, így valóban úgy kell vennem, hogy új életet kezd, ezen nem változtat, hogy neki most milyen gyakorlata van, maximum abban, hogy nem kell finomkodnom. Azért valamennyire próbálok, mert mégsem vagyok durva, de a pillantásából úgy látom, hogy cseppet sem zavarja eddig sem sem, bőven lehet még növelni a szenvedélyességet, ahogyan csókolázás közben szoktuk. Az utóbbi időben már majdnem úgy sikerültek, hogy a végén már kapkodtuk a levegőt, csoda, hogy tényleg nem téptük le egymásról a ruhát. Most már nem is öntöm szavakba, hogy akkor teszek némi próbát, az első simogatások után becsusszantom az ujjamat, és érzem, hogy én magam is kőkeménnyé válok már csak az érzettől is, ahogy pedig beharapja az ajkát, nem tudom hogy mennyire fogom túl sokáig elhúzni mindezt. Betolom hát az ujjamat, mondanám, hogy ütközésig, de hát van itt út bőven, nem is sejtettem volna, hogy ez ilyen egyszerűnek tűnik. Nem kérdezek rá, hogy jó-e így, ennyire nem kell bénázni, ha már bátran, akkor feszegetem nem csak a saját határaimat, hanem őt is belülről, felmérem hogyan is jobb, ki és be, vagy belül körkörösen, és amelyikre jobb visszajelzést kapok, arra megyek rá jobban. Fölé hajolok, és finoman megharapom az ajkát, és simogatom a mellét, és érzem, hogy hamarosan muszáj lesz tettekre sarkalnom magam, kőkemény fegyverem már a combját verdesi.

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Nem gondoltam volna egy évvel ezelőtt, hogy az életem nem csak, hogy egyenesbe jöhet, de ilyen jól is alakulhat. Jack tényleg egy igazi főnyeremény, akivel valahogy minden szebb és jobb és csodásabb lett, mint amilyen valaha volt. Ennél pedig remélem, hogy nem is lesz már sosem rosszabb. Persze az nem várható el, hogy soha semmi ne alakuljon már rosszul az életemben, de most csak a jelenre figyelek és csak rá. Arra, hogy szeret és arra, hogy én is, és hogy örülök neki, hogy eljöttünk erre a kis túrára. Na nem csak azért, mert isteni volt a leves, vagy mert... a kis desszertünk most kezdődik a szobában. Persze ez is jó dolog, de a lényeg az, hogy imádok vele lenni, tényleg energiát ad nekem is és reményt és erőt... szeretetet, ami mindennél fontosabb. Nem akarom én folyton dicsérni őt, tudom, hogy nem várja el, de nekem akkor is ő az tökéletes és az életemet is tökéletessé teszi. Épp e miatt nem gondolom, hogy ma bármi is rosszul sülne el. Egyébként is itt nem lehet rontani, maximum... olyasmiben, amire nincs befolyása, de ez benne van a pakliban akármikor. De lehet pótolni és én akkor sem gondolom azt, hogy az elsőnek minden áron tökéletesnek kell lennie. Ezért is bízom rá azt, hogy mit is szeretne, mert nem hiszem, hogy olyasmi járna az eszében, amit nem tudok kezelni, vagy ami annyira távol állna tőlem, hogy elviselhetetlenül furcsa lenne.
- Igen... ami először eszedbe jut. - nem zavar, hogy kell őt egy kicsit bátorítani, hiszen ez normális. Még bizonytalan és nem tudja pontosan, hogy mi az, ami belefér és mi az, ami nem, de én tényleg úgy gondolom, hogy olyasmi nem jutna eszébe, amivel nem tudnék mit kezdeni. Beharapom a számat, amikor próbálkozik, szépen csúszik feljebb a keze, amikor pedig ügyesen csúsztatja beljebb az ujját akkor már felsóhajtok. Őszintén szólva sejtem, hogy nem lehet neki sem egyszerű türelmesnek lennie, de még nem sem az. Mégis csak első alkalomról van szó, arról már nem is beszélve, hogy immár jó ideje nem volt közöm senkihez sem rajta kívül, vele pedig még nem jutottunk el eddig. Azért nekem is vannak igényeim, amik hónapok óta nem teljesültek. - Mozgasd az ujjadat, csak... bátran. - azért itt már nehezebb bátorítani, meg instrukciókat adni, hiszen mégis csak a kezdőség ellenére is épp elég ügyesen csinálja, főleg ha még beveti a megfelelő ujjtechnikát is.

18+

Josie & Jack

A szigeten is el tudtam fogadni a viselkedését, akkor is láttam, hogy bármennyire is nevetgél a drog hatása alatt, végtelenül el volt keseredve, ha meg tiszta volt, akkor meg drogért, vagy gyógyszerért tepert, sokszor volt maga alatt. Akkor is a barátja voltam, csak tehetetlennek éreztem magam, hogy nem tehetek semmit, bármennyire is erőlködnék, és az orrom előtt megy tönkre, netán hagyja el magát annyira, hogy akár bele is haljon. Ahogy mondtam, én is vele haltam volna, mert túl érzékeny lelkű vagyok, hogy csak úgy túltegyem magam rajta. Erre nem került sor, ám nem miattam, magában kellett elég erőt találnia, ez megtörtént, viszont lehet, hogy tényleg én motiváltam, hiszen észre sem vettem, hogy belémszeretett, ahogyan én belé.
- Nehéz volt elkülöníteni, hiszen még sosem éreztem barátságnál többet senki iránt. – Vigyorgok egyet kedves játékossággal, a szex meg aztán végképp kiesett a látókörömből. Nem mondom, hogy egész életemben el tudtam volna fogadni, ha nincsen senkim, de úgy nem volt elsődlegesen fontos, mostanság viszont úgy, hogy itt ez a szeretnivaló lány, akihez minden érintésem egyre hevesebb izgalmat vált ki, már nehezen tudom megmagyarázni magam, miért vártam eddig. Talán mert előtte nem volt senki, aki ennyire tetszett volna. S nem csak külsőleg, hiszen lelkileg is egymásra vagyunk hangolva. Kiegészítjük egymást, hiszen gyakorlati téren elég világlátott vagyok, míg ő meg a párkapcsolatok világában ütősebb. Bár állítása szerint mind pocsékul végződött. Akkor ez amolyan vak vezet világtalant történet? Nem baj, szerintem cukik vagyunk együtt.
Én is elnevetem magam, hogy azért legalább ebben tapasztalt, legalábbis tudja, hogy mi kell a pasiknak. Úgysincs ráhatásom a múltjára, meg kell próbálnom úgy kezelni ezt az egész dolgot, hogy a közös történetünk most kezdődik, végülis ha együtt vagyunk, akkor talán az számít, amit egymásnak adtunk. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy a tökéletes alakja hogy néz ki ruha nélkül, és hát jól sejtettem, álmélkodok rendesen, és igyekszem nem zavarba jönni attól, ahogyan a testem reagál. Végigsimítok a vállán, hiszen érezni akarom a bőrét, és érzékibb csókokba merülünk, ez azért már teljesen más, mint eddig, nehéz megállnom, hogy ura maradjak a tempómnak, mert az ösztöneim azt diktálják, hogy máris essek neki, minden csók, amit eddig nem tapasztalt helyekre adok kidomborítja az izmaimat, megfeszülök tőlük, és olyan édesen kezeli mindezt, hogy azt már őrjítő.
- Először? – Zavarba ejtő, mert szinte az jut eszembe, ami a leglogikusabb lenne, de ha most szerelmeskedünk, akkor miért tenném vele azt, amit elvileg bárki mástól megkaphaphatott? Viszont bénázni sem akarok, a kisérletezésnek talán máskor is itt lesz a helye, most csak közepesnek elég lenne ha sikerülne. De az első alkalmat azért úgy kéne talán összehozni, hogy arra ő is jó emlékként gondoljon vissza. A bátor mosolya azért magabiztossággal tölt el, mintha bármit megtehetnék vele. Végül aztán egy számomra felfedezősnek tűnő ötlet jut eszembe, amivel biztosan nem lepem meg, nekem újdonság lesz, neki meg talán mindegy is, de hát majd gyakorlunk. Így aztán a számomra még ismeretlen virágcsoda felé nyúlok, előtte azért megsimítom a combját, hogy ne legyen semmi sem túl direkt, majd végigsimítom magát a szirmokat is. Izgatottan megremegek, furcsa, de jó értelemben az. A külső része egészen olyan, mintha a leányzó szája lenne, végülis hasonló lehet a funkciója, hiszen érzékeny, mint a bőre más részein. Nem kell engedélyt kérnem, így a kezdeti bátortalan lépések után óvatosan illesztem oda az ujjamat, és beljebb tolom, hogy megnézzem, merre mély. Annak kell lennie, ha én is el akarok benne férni. Végül elmosolyodom, és figyelem a reakcióját, ha jó, akkor tovább folytatom a benti tapogatózást.

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Vannak dolgok a múltamban, amiket szívesen tennék félre, ha lehetne, de közben sok rossz dolog van, ami jó dolgokkal is összefügg. Teszem azt ott volt az a sziget. Rémes volt! Nekem sok szempontból, hiszen volt, aki miattam sérült meg, volt aki miattam halt meg majdnem és sokan miattam kerültek bajba, mert nekem csak a drog számított és nem foglalkoztam a többiekkel, csak a magam bajával. Viszont ott ismertem meg Jacket, ott találtam rá és ott talált rám ő is, ez pedig mindennél többet jelent nekem és e miatt az a rossz emlék is képes szebb fényben feltűnni és ez mindenképpen jó dolog. A mostani szavai pedig csak még inkább ezt az érzést erősítik meg bennem.
- Épp ezért volt az a legrosszabb, amikor... ezt úgy tűnt még sem veszed észre, de szerencsére azért csak megértetted a lényeget. - mosolyogva simítok végig az arcán. Na igen emlékszem még tisztán rá, amikor barátkozni akart, amikor nem jött rá, hogy én azért rajzoltam le őt nem is egyszer, mert én mást és többet érzek iránta, mint amit ő gondolt. Nem akartam csak a barátja lenni és már végképp nem tudnék úgy meglenni vele, ez már teljesen biztos.
- Így van, nem akarhatsz mindent egyszerre édes. Attól legalább nem kell félned, hogy zavaromban nem tudok mit kezdeni magammal... vagy veled. - még egy utolsó röpke nevetés, mert már ez nem illik ide, ahogyan a több téma sem, csak az, hogy felfedezzük egymást, hogy együtt legyünk úgy igazán végre. Én már vágytam erre, de eszem ágában sem volt erőltetni, vagy siettetni, hiszen ő mégis csak kezdő még ebben és nem várhattam el tőle, hogy elsiessük. De végre lekerülnek rólam is a felesleges ruhadarabok és róla is. Egyáltalán nem lep meg a látvány, amúgy is várható volt, hogy már teljes harckészültségben van, de nem akarok én sem sietni. Követem most az ő tempóját, az nekem bőven megfelelő, főleg mert nem akarom, hogy rossz élménnyel záruljon ez az egész. Engedem, hogy a hátamra tornásszon és kicsit kiélvezem, ahogyan végigcsókol és kényeztet, hogy aztán amikor mondhatni kérdőn néz fel rám csak elmosolyodjam és beharapjam kicsit az alsó ajkamat.
- Csak tedd, ami először eszedbe jut. - én nem ellenkezem, ha akár már tovább lépne, bőven készen állok rá, de ha mást szeretne kipróbálni, annak sem vagyok az elrontója. Jelen esetben tőle függ több, hiszen már így is nehéz lehet neki visszafogni magát, főleg mert még új neki az egész helyzet. Teljesen megérteném azt is, ha most nem a lassú tempó lenne a lényeg és őszintén szólva én is már szívesen kipróbálnám a lelkesedését akár komolyabb módon is, de most az övé a felfedezés öröme. Nemet pedig semmire sem fogok mondani.

18+

Josie & Jack

Tényleg nagyon bájos, hogy ennyire félt, én pedig annyira vakmerő nem vagyok, hogy hülyeséget csináljak. Fontos, hogy szeretnék segíteni, de nem mindenáron, végülis ha itt van Posey, akkor már nem tehetem, hogy csak úgy kockáztatok, és ő meg aggódik értem, hogy mi lesz velem. Nagyon fiatalok vagyunk még, viszont egy éve együtt, és ez azért már komoly dolog. Bemutattam otthon a családomnak, és ő is készül arra, hogy összeismertessen a nevelőapájával. Összetartozunk, ezt már a vak is láthatja, és nem fogja elvenni a kedvemet, ha valami nem alakul tökéletesen, legyen szó összebújásról, vagy akár az X-Men dolgaimról, vagy csak úgy általánosságban arról, hogyan is alakulnak majd a jövőbeni elképzeléseink.
- Mert... mert... már akkor is fontos voltál nekem, csak velem még nem volt ilyen, azt hittem barátság, és csak meg akartalak menteni. Nekem ez a szerelem... váratlanul jött, azon kaptam magam, hogy mindig te jársz az eszemben, nem úgy mint egy barát. – Ismerem be, hiszen ha kedvelünk valakit, akkor igyekszünk jól ellenni a társaságában, esetleg megoldani a bajait, de ha nincs mellettünk, hát istenem, mindenkinek megvan a saját élete. Ám ez az édes lány befészkelte magát a tudatomba, bármennyire is kiabált velem, nem számított. Csak az volt a lényeg, hogy jobban legyen, és érezze, számít nekem. Lehet hogy túl naív, bátortalan módon fejeztem ki, hogy ő az életem értelme, de csak rájött, és elfogadta.
- Tudom. Csak fura, hogy nem én fedezhetlek fel, viszont legalább te nem leszel annyira félős. Hát valamit valamiért. – Zárom le végül a dolgot, úgysem lehet azzal mit tenni, hogy fizikálisan neki már nem egy, nem két ilyen kapcsolata lehet, eltűntetni meg úgysem tudom a fejemből az ilyen irányú aggodalmakat, rosszkedvet, csak azt tehetem, hogy előre nézek, arra koncentrálok, hogy velem viszont jól érzi magát, teljesen meg tudtam változtatni az életmódját, ennek van igazán jelentősége. Szerelmesen néz rám, szinte mindig együtt alszunk, és most már annak van jelentősége, hogy mindketten felnőttünk egy komoly kapcsolat szintjére, közösen tervezzük a jövőnket is. Így úgy vélem, itt az ideje, hogy ne a múlttal foglalkozzak, hogy ki volt kivel, vagy hogy én éppen senkivel, segítek abban, hogy lecsusszon rólam a nadrág is. Nyilván nem meglepő számára a látvány, azért remélem, hogy tetszem neki így is. Miután már ő is melltartó nélkül van, alaposan megnézem magamnak, vágyakozó pillantással mustrálom végig, s mehetnénk már tovább is. Lehúzom róla a rövidnadrágot, majd a bugyit is, itt nem hinném, hogy félősnek kellene lennem, végülis ő a tapasztalt, meg most indított valami javaslattal, akkor kétlem, hogy rámenősnek tűnnék. Vagy éppen az lenne a jó? Ahogy sejtem már nem kell vele annyira óvatoskodni, ami meg engem illet, elég sportos alkat vagyok, hogy ne feltétlenül a kényelem legyen a lényeg. Azért amikor már teljesen meztelenül látom, akkor beharapom az ajkamat, elég erőteljesen egy dologra fókuszálok, holott nem csak az a megoldás, hogy túllegyünk rajta. Szeretném, ha szerelmeskedés, szeretkezés jellegge lenne a dolognak, majd megpróbálok nem túl kapkodós lenni, abból nem sok jó származna. Jó, ha irányít, ám a kezdeményezért nem teljesen adnám át. Mivel az előbb ő csókolgatott engem, most én tenném vele. Az ágyak már összetolva, nem fogunk leesni róla, így fölé hajolok, és végigsimítom a nyaka vonalát, majd lejebb a kebleihez, hogy az ajkát csókolva a domborulatait is kezdjem kényeztetni a számmal, míg a kezemmel a vállán át lejjebb haladok a derekáig, és a hasáig is. Alig érezhetően megremegek, amit vigyorral kommentálok, de nem szólalok meg, csak felpillantok rá, remélem nem csinálok hülyeséget.

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Tudom én, csak álmodozom, hogy mikor lenne még könnyebb veszélyes akcióra engednem téged. - mosolyodom el. Az ő képessége még mindig alkalmasabb arra, hogy megvédje magát, vagy épp másokat, az enyém még annyira sem, de tudom, hogy ő segíteni akar másokon és nem is fogom ettől visszatartani, mert ami jó neki az nekem is jó kell hogy legyen. Maximum meg majd halálra izgulnom magamat minden alkalommal, ha elmegy, de ez azért mégis csak érthető igaz? És persze nagyon remélem, hogy nem lesz semmiféle jövőbe látásom, amiben azt kapom infonak, hogy őt felkoncolva találták meg valahol... ezt tuti, hogy nem kezelném valami jól, akkor aztán biztos, hogy nem engedném el csak úgy sehova sem.
- Igazából sok mindenre nem emlékszem belőle, de... sajnálom, hogy így alakult azt tudod ugye? Mármint az elejét. Nem is tudom, hogyan viseltél el. - lebiggyed azért itt picit a szám még nekem is. Tényleg rémesen viselkedtem vele, legalábbis amire emlékszem belőle, ott nagyon és gondolom amire nem ott meg csak még inkább. Ő pedig ennek ellenére is elviselt és képes volt kezelni engem, ami miatt csak még inkább büszke vagyok rá, hogy mellettem van. Jack tényleg igazán jó ember, őszintén szólva abban sem vagyok teljesen biztos, hogy egyáltalán megérdemlem őt. Persze... azért nem fogom ellökni magamtól, bőven elég, ahogyan Castorral viselkedtem, és Jack azért mégis csak más. Őt tényleg megszerettem és biztos, hogy nem válnék meg tőle se önként, se ha muszáj lenne.
- Ügyesebb... édesen fogalmazol. De e miatt végképp ne aggódj, ez nem verseny. - és amúgy is a nagy része általában ösztönből jön. Nem kell licitálni másokra, akik előtte voltak. Ez csak... arról szól, hogy mennyire figyelsz oda a másik igényeire, és ő nem az a típus, aki nem figyelne oda az igényekre, úgyhogy én attól cseppet sem félek, hogy bármi rosszul sülne el. Ha pedig egy kicsit is lesz bénázás, hát majd... lesz még alkalmunk javítani rajta nem igaz?
Innentől viszont már nem vagyok benne biztos, hogy olyan sok beszédre szükség lesz. Amikor a melltartó pántja kattan azért felemelkedem kicsit, csak azért is, hogy meg tudjon lesni magának, hiszen azért erre még nem volt lehetőség és a sima tapi még nem mutatja meg, hogy mi az, amit majd ténylegesen láthat. Kicsit ki is húzom magamat, hogy aztán még kapjon pár csókot azért a mellkasára, a hasa tájékára, aztán visszakanyarodom az ajkaihoz, hogy utána mégis csak elkezdjem megoldani a nadrágját. Ha jól sejtem már kellően kényelmetlen lehet neki a szorítása. Nem arról van szó, hogy magamról képzelek ilyen sokat, de... ő azért még bőven azon a kezdő szinten van, amikor nem kell ahhoz sok, hogy beinduljon. Se perc alatt oldom ki az övét és a gombot, hogy aztán lejjebb araszolva húzzam le a nadrágját, ha esetleg ő nem fejezi be helyettem a dolgot, de nekem az sem gond, ha én hámozom ki a felesleges anyagokból.

18+

Josie & Jack

- Sebezhetetlen? Drágám túl sokat kívánsz. A legtöbben a birtokon átlagemberek alig kis plusszal, minthogy nincs szükségük alvásra, vagy át tudnak menni a falakon. Nem hiszem, hogy olyan komoly helyzetbe dobnának bele, hogy golyózáporban kéne mászkálnunk, nem katonák vagyunk. Viszont az az ruha valamellyest mégiscsak véd, úgyhogy... – Nem fejezem be a mondatot, úgyis tudja, hogy mire gondolok. Összességében nagyon is megható, hogy ennyire aggódik értem, én sem tudnék már nélküle élni, túlságosan egymásra hangolódtunk. Míg számomra fontos, hogy másoknak segíthessek, csakis akkor adnám ezt fel, ha nem tudná elfogadni, hogy túlságosan veszélyes, én is enyhén összeroppannék, ha megint visszaesne a drogok világába, de első sorban akkor is megpróbálnék segíteni. Már nem hiszem, hogy ilyesmi történik, hiszen itt a pozitív példa, hogy szereti őt valaki, méghozzá annyira, hogy én össze is kötném vele az életemet. Nem akarom az ilyesmivel elijeszteni, mert már annyit beszéltük, hogy mindig együtt leszünk, nem támadnám le olyasmivel, ami talán még korai, maradjunk az xmennél, meg túrázzunk akkor nyáron európában, megismerném ezt a nevelőapját is, és majd szépen minden kialakul.
- Elsőre még az enyémet sem. Jókat kiabáltunk, emlékszel? – Nosztalgikus mosollyal simogatom meg a tincseit, igaz, hogy a sziget egy olyan zárt közeg volt, amelyből nem tudott kiszabadulni, elbújni előlem, így lényegesen egyszerűbb volt hatnom rá, hiszen csak meg kellett hallgatni. Nem, ez talán mégsem sikerült volna másnak, hiszen egymásnak vagyunk teremtve, de még nekem is sokkal bonyolultabb lett volna mellette állnom, ha itt a nagyvilágban eltűnhet a szemem elől. Bár nagyon rossz volt őt úgy látni, viszont egyszerűbb volt, hogy úgy találkoztunk.
Most viszont itt vagyunk, készen arra, hogy talán egy új szinte emeljük a kapcsolatunkat. Ő igazán gyönyörű, én meg kissé be vagyok tojva. Lehet, hogy rendületlenül hiszek abban, hogy mosolyt csalhatok az arcára, ez viszont teljesen más helyzet. – Ez nem attól függ édes. Nehéz kivernem a fejemből, hogy te már mennyivel ügyesebb vagy. Viszont nekem tényleg számítasz. – Nem akarom ezt túlzottan bizonygatni, már tudja, hogy nem akarom kihasználni, végül csak bólintok, teljesen természetes dolog, ha két ember szereti egymást, akkor előbb-utóbb így is egymásra találnak. Végülis mit veszíthetek, ha bénázok? Nevetünk egyet, és nem úgy ismertem meg őt, aki bármiben is leszólt volna engem. Talán nem úgy fogom, mint a macsó pasijai, de legalább különlegesek leszünk.
- Oké. – Bólintok félmosollyal, és a csókból most átadom neki az irányítást, igaz, ez csupán ideiglenes, tervezem, hogy majd mégiscsak erőt veszek magamon, és megpróbálok férfi lenni a talpamon. Hagyom magam hátralökni, és élvezettel adom át magam a csókjainak. Tényleg valami fennséges, hangosan felsóhajtok, miközben a hátát simogatom. Ha még kéztávolságban van, akkor előrenyúlok, és kikapcsolom a hátán a melltartót, hogy az is lecsússzon, így még tényleg nem láttam. Beharapom a számat, tényleg gyönyörű, így azért teljesen más őt látni, magától értetődő módon érzem, hogy a nadrágom rém szoros. A zavaromat már kezdem leküzdeni, s bár kissé ki van pirulva az arcom, megnyugszom, és másféle izgalom lesz urrá rajtam.

18+

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Ez a lényeg, és engem is boldogabbá teszel vele egyre inkább, de azt hiszem ezt már tudod. - és a mosolyom épp e miatt töretlen, ahogy jönnek a napok egymás után. Egyszerűen tényleg képes jobbá tenni az életemet csak azzal, hogy szeretettel néz rám, csak azzal, hogy odafigyel rám és én is ezt akarom tenni vele. Tudom, hogy az én esetemben talán ez még egy kicsit bonyolultabb, mert még nem tartok ott vidámsági szinteben, mint ő, de azért úgy gondolom egye inkább sikerül ebben fejlődni és haladni. Már most is volt, hogy viccelődtem, pedig azért én ezt nem teszem meg túlságosan gyakran, de az ő jelenlétében egyszerűen minden sokkal könnyebb. Olyan pozitív a kisugárzása, hogy én még ilyen emberrel soha nem is találkoztam. E miatt lehetett az, hogy másnak még nem igazán sikerült rám hatnia, még Castornak sem.
- Tehát így már szuperhős szeretnél lenni, vagy valami hasonló. Igazad van, csak... nem lenne rossz, ha mondjuk sebezhetetlen lennél, annak biztos, hogy sokkal jobban tudnék örülni. - mosolyodom el, de nem tudom megállni, hogy aztán ne öleljem meg. Hát igen... azért más lenne, ha nem fogná a golyó. Lepattanna róla, vagy még jobb esetben el se találná semmi. De sajnos ez nem így megy. Erős és félrepakol bármilyen kocsit bárkiről, de itt ki is fújt a dolog. Ha bárki ártani akarna neki, akkor tudna, maximum fel tud készülni rá, hogyan tudja magát megvédeni a képessége használatával. Végül is bárkihez hozzávághat mázsás súlyokat és maga elé kaphat védekezésül olyasmit, amin nem megy át a golyó, de ettől még ugyanúgy figyelnie és koncentrálnia kell. Gondolom pont e miatt vannak a suliban olyan órák és edzések is, amik erre készítik fel az embert.
- Igazad lehet és... persze hálás is vagyok neki, hogy segíteni akart nekem, csak hát abban az időben nem nagyon tudtam elviselni és kezelni a stílusát. - lehet, hogy ha még kitartottam volna kicsit mellette, akkor sok minden máshogyan alakul, de nem ment. Túlságosan makacs voltam. Jacknek is mondhatni a sziget segített sokat. Az, hogy össze voltunk zárva, hogy onnan nem tudtam meglépni, no meg kénytelen voltam leszokni, mert nem volt más választásom, hiszen ott aztán nem volt semmiféle utánpótlás, nem lehetett beszerezni se drogot, se alkoholt, ami segíteni tud az emberen.
Amikor pedig készen van az ágyakkal tényleg nem szórakozom. Egy pillanat alatt lekerül rólam a felső, minek húzzuk az időt? Én nem vagyok már szégyenlős kislány és neki sem kell annak lennie. Láttam már őt a szigeten hiányosan öltözve és nem panaszkodhat egy pillanatig sem a külseje miatt. - Felesleges zavarban lenned, hiszen te sokkal ütősebben festesz nálam, nem hiába az a sok sport. - mosolyogva csókolok vissza, és simítok végig a hátán. Óvatos, de már legalább vannak olyan részek, amiket sikerült áthidalni, mint teszem azt ez is, gond nélkül jut el a melleimhez, én pedig aztán finom erőszakkal tolom meg a mellkasát, hogy a hátára kerüljön. - Ne izgulj... felesleges, úgyis megtörténik, ha izgulsz. - mosolyogva pillantok el, mielőtt elindulnék lefelé a mellkasát végigcsókolva. Egyébként sem akarom sokáig húzni, már csak azért sem, mert tisztában vagyok azzal, hogy ő még kezdő... totál lerombolná a maradék önbizalmát is, ha teszem azt túl hamar menne el.

Josie & Jack

- Egyre inkább. Mindig is az voltam, csak megvártam, míg ki tudunk együtt jönni a mocsárból. Most már tuti veled minden. – Nem várom el, hogy mindig vigyorogjon, mint a vadalma, és hogy csak akkor tudnám elfogadni, ha rendben vagyunk. A szomorúság is hozzátartozik az élethez, viszont hála annak, hogy egy jó ideje már nincsenek lelki gondjaink, felhőtlenül tudunk egymásnak örülni, részemről ez leginkább a gyerekes élcelődésben teljesedik ki, amely sosem komoly, mindig megvan hozzá az ugrató hangsúly, mellette meg úgy nézek rá, mint egy istennőre, hogy még véletlenül se legyen félreérthető. Mert hát az is, számomra tökéletes, akkor is, ha éppen nincsen kedve semmihez, az utóbbi időben ilyen már nem is volt. Nem fogom bántani, felelősségre vonni, ha éppen maga alatt van, osztozom benne, most viszont csakis hülyülni szeretnék, meg persze szeretgetni.
- Akkor még annyira új volt nekem ez a képességesdi, és elégnek gondoltam, ha csak túrázgatok, sportolok, netán edző leszek valahol. De így... az erőmmel vétek lenne nem kihasználni, hogy ha megmenthetek másokat. Úgysem tudnék nyugodtan aludni, ha csak félreraknám ezt így. – Nem véletlenül emlékeztettem a kocsiból kihúzott szerencsétlenre, ez egyfajta felelősség is, amelyet nem hagyhatok figyelmen kívül. Posey-t nem gondolom otthonülős kis feleségnek, aki csak aggódik majd értem, szívesen venném majd, ha olykor elkísérne, a veszélytelenebbekre mindenképpen, a többire meg nem fontos, akkor megpróbálunk minél több időt együtt tölteni, amúgy is művészlélek a javából, és talán már nem lát annyi szörnyűséget előre, én meg majd vigyázok magamra.
- Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. Ahogy te mondod, ő nem az apád, nem élt veled sokáig, így azt tette, amihez legjobban értett, ha már rendőr, védelkezett, saját magadtól is. – Próbálok nagyon okosan okfejteni, a lélek rejtelmeihez talán jobban értek, mint csodaszép édesem, aki sokszor nem is érti, hogy mi folyik körülötte. Annyira végletesen tud érezni, hogy néha maga sem tudja, hogy merre is tart egyátalán. Nem mondom,h ogy ez a nevelőapa jól kezelte a dolgokat, de a szándék is fontos, nem?
Visszabólintok a kedvességére, majd megpróbálom összekapni magamat, végülis én vagyok a férfi, belém van ivódva úgymond a génjeimben, hogy a szerelmeskedés elsődleges legyen, nekem eddig nem volt az, és most nem kicis izgalommal nézek elébe, és megpróbálom száműzni azokat a dolgokat is, hogy neki már kikkel volt dolga, most rajtam a világ szeme. Gyorsan pakolászom az ágyakat, erőfeszítés nélkül megy minden, így amikor visszanézek rá, és csókba kezdek, akár meg is állnék itt, mert ebben még nincs kockázat. Hogy aztán lekapja a felsőjét, amin zavaromban elnevetem magam. – Te aztán nem fogod vissza magad.. – Húzom le én is a felsőmet, igaz, már láthatott így, amikor úsztunk, vagy a szigeten mászkáltunk, ez mégiscsak más helyzet. Azért vigyorba megyek át, hiszen nagyon szép, és izgató amit látok, és édes tőle, hogy még próbál engem is feloldani. Szükségem is lesz rá.
- Nagyon szép vagy, ettől csak még jobban zavarban vagyok. Bár tudnám miért... – Rázom meg a fejemet, rém ciki, hogy hogyan is viselem. Odahajolok inkább, és stesszoldóként ismét csókot követelek, végigsimítok a hasát, majd a cicijén, ez remélem csak jó. Finoman beletúrok a hajába, még nem hagyom el a járt utat, talán ebben elvárhatom, hogy irányítson.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Héj, szóval ma nagyon vicces kedvedben vagy!? - nevetem el magamat, mert tudom én, hogy csak viccel. Tény és való, hogy nem sok ember lett volna a talpán, aki jó érzéssel választ engem, ha kaphatott volna értelmesebb lányt is, de ő ezt tette, valami furcsa agymenés miatt, ki tudja, hogy pontosan miért is, de nem is biztos, hogy számít, hiszen rengeteget változtatott rajtam, az élethez való hozzáállásomon és lényegében képes volt tenni azért, hogy én magam is akarjam ezt a változást, hogy akarjak jobb lenni, mert van már miért végre. Én is erre vágytam, jobb életre, csak hát egyáltalán nem volt olyan egyszerű elérni egyedül, de vele igen. Sokkal több dologban képes vagyok végre meglátni a jót, és ez igazán nagy áttörés, amit csak és egyedül ő ért el csupán annyival, hogy segíteni akart nekem és nem hagyott cserben, amikor mások gondolkodás nélkül megtették, amikor mások csak a hátrányaimat látták, azt hogy mennyire nem lehet velem mit kezdeni, akkor ő képes volt észrevenni, hogy igenis én is megmenthető vagyok, csak küzdeni kell értem.
- Akkor jó, el is várom tőlük, hogy ne engedjenek be bárhová. De egyébként nem akartál mást? Mármint... tudod gondolom egy éve még nem X-men akartál lenni, hiszen azt se tudtad, hogy mire vagy képes. - sok minden változott az ő életében is, könnyen lehet, hogy más dolgokra vágyott régebben, mint amiket most kaphat meg és azért kíváncsi vagyok rá, hogy mik lehettek azok. Egyáltalán nem biztos, hogy itt maradunk örökké, még ha akár egy ideig X-men lesz is, változhat sok minden és kíváncsi hogy milyen irányban gondolta az élete alakulását, amikor még a normális, átlag emberi dolgokban is gondolkodhatott.
- Jó, de... te akkor sem próbáltál meg úgy irányítani, ahogyan azt ő akarta, és az valahogy nem tetszett. Úgy éreztem, hogy meg sem próbálja megérteni az egészet. - a képességemet főleg, hiszen Castor ember, egy szimpla ember, nem nagyon értheti, ha valakinek az élete ilyesmi körül forog, mint nekem. Mi lett volna, ha az ő halálát látom? Mégis csak rendőr, bármi lehetett volna nem? És ezt sem akartam, valahogy könnyebb volt távol tartani magamat tőle, mint vele lenni és csak szenvedni azzal, hogy nem hajlandó megérteni, hogy bennem ezek a dolgok miért és hogyan vannak. Ő egyáltalán nem olyan érző lélek, mint Jack. - Először minden ismeretlen. - vonom meg a vállamat mosolyogva, de nem hiszem, hogy annyira nehéz lenne majd neki. Figyelmes és kedves típus, aki kétlem, hogy ne tudna mit kezdeni az ágyban. Maximum tarthat attól, hogy valami nem jól sikerül, de szerintem már vagyunk annyira közel egymáshoz, hogy ha bakizunk, akkor majd máskor javítjuk. Az csak a filmekben van úgy, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie, szerintem a valóság nem feltétlenül így működik.
- Igaz, ezt el is felejtettem. - nevetek fel röviden. Na igen, neki az erőkifejtéssel sosincs gondja, és ez simán kiesett nálam most, pedig igaza van és teljesen jogos, hiszen félkézzel is simán arrébb tesz egy ágyat, nincs abban nagy feladat. - Az se nehéz, ne aggódj előre. - kis biztatás az már most látom, hogy elkél neki, sőt talán nem is annyira kis biztatásra lesz itt majd szükség, de meglátjuk, csak az a lényeg, hogy elengedje magát. Csók közben pedig ez már egészen jól megy neki, úgyhogy nem hiszem, hogy bármiben is nehezebb lesz majd, mindenesetre pár pillanat múlva elszakadok tőle, és csak szépen megfogom a kezét, hogy becélozzuk az ágyat. Egy mozdulattal kapom le a felsőmet, mielőtt lehuppannék. - Te jössz, lássuk azt a sport edzette testet. - nem kell rágörcsölnie, pont azért próbálom talán egy kicsit még el is viccelni az egészet, hogy szórakoztatóbbá váljon, hogy ne tartson tőle, hiszen nem kell.

Josie & Jack

- Ennél jóval egyszerűbb a képlet édes. Nem kerestem senkit, reméltem, hogy majd egyszer találok valakit, aki hihetetlen módon aranyos, és együtt tudok vele nevetni. Aztán kaptalak helyette téged. – Már elég jókedvűek vagyunk mind a ketten, ráadásul el tudjuk engedni a múltat olyan szinten, hogy képesek legyünk nevetni akár magunkon, akár egymáshoz, de főleg, hogy együtt. Habár viccelődöm vele, mégis tökéletesen igaz, amit mondok, sosem zavart, hogy milyen mélyről kellett jönnie, nagyon passzolunk egymáshoz, és ha nekem lesznek pocsék időszakok az életemben, tudom, hogy mellettem fog állni, és ugyanúgy felhúz, ahogyan én próbáltam. Hiszen nem csak rajtam múlt, én csak a segítő kezet adtam, neki kellett összeszednie magát, hogy rájőjjön, nincsen egyedül. Ezt meg is tette, még ha olyan furcsálkodva is, hogy lehet, hogy valaki figyel rá, és gondoskodik róla. A második lépés az volt, hogy elhitessem vele, tudom szeretni is. És még mindig nem értem, miért nem tartja magát szépnek, amikor egyértelmű, hogy gyönyörű. Csak a tükörbe kell nézni. Pocsék dolog, hogy mások csak a külseje miatt akarták leteperni, nálam ezt máshogyan van, és azért nem kicsi kisebbségi érzésem van, hogy milyen alakok lehetettek már vele, vagy éppen benne, ha furán akarnék fogalmazni, de biztos, hogy szabad ezzel így foglalkoznom. Most már az enyém, és akár úgy is kezelhetem, hogy új életet kezdett, és még nem volt senkije. Talán így nem érzem magam attól rosszul, hogy mennyit szenvedett szegény.
- Na jó, aggódhatsz, azt megígérem, hogy vigyázok majd magamra, csak tudod ha X-Men leszek, akkor majd nekem másokra is kell odafigyelnem. Nem akarom én feláldozni az életemet, nem tűzoltónak készülök. Meg hát ha lehet benne bízni, az elején sokkal tapasztaltabbakkal megyek majd, akik odafigyelnem, és én leszek az, akinek azt mondják: Hé kölyök, te ide nem jössz be. – Vigyorgok élvezve a pusziját, ábrándosan elárvult tekintettel meredek a semmibe, de nem mert elgondolkoztam, hanem imádom ezt így, hogy van egy cuki párom, aki ennyire odafigyel rám, és aggódik értem.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez azon múlik, hogy az apád vagy sem. Ha belegondolsz, a szigeten én sem voltam a pasid, mégis rendesen magam alá kerültem attól, hogy nehéz rád hatni. Tudod ha valaki jót akar, akkor nem tudja mindig befolyásolni, hogyan fejezze ki magát. – Vonom meg a vállamat, ezt a Castort még nem ismerem, vélhetően ez változni fog a jövőben, hiszen ha Posey szeretne valamilyen kapcsolatot ápolni vele, ekkor előbb utóbb majd úgyis képbe kerül, meglátjuk, hogy milyen minőségben. Talán inkább foglalkozzunk msot magunkkal. A felhívást keringőre egészen ügyesen kezelem, ellenben meglep, amit mond, csakis jó értelemben. – Kicsim... azzal sosem volt gondom, hogy bármit is kimondjak. Még csak a tettekkel sem. Csak ez még ismeretlen terep. – Viszonzom a cuppantást, és hagyom magam a szoba felé vonni, nem mondom, van bennem egy kis izgalom, félelem, de hát mi történhet? Elvileg arról szól az is, hogy szeretjük egymást. Megpróbálok nem hatalmasakat nyelni, elhesegetni a teljesítménykényszert, meg az olyan gondolatokat, hogy mi történik, ha netán villámgyorsan... Hiszen már hallottam ilyesmit, hogy ha valaki még nagyon tapasztalatlan volt, akkor nem bírta sokáig. Na de majd az én ügyes mesterem profin megoldja, legalább ebben rábízhatom magamat.
- Milyen kihívás? – Vigyorodom el, majd lehajolok a kinézett ágyhoz, kétoldalt megragadom, és mintha egy gumilabdát vinnék, akkora erőlködéssel emelem a másik mellé. Kissé még mozgatom, hát nem egy franciaágy, de kb. passzol.
- Erős vagyok te lüke, a másik kihívás már nehezebb. – Lépek oda hozzá, végülis ha nagyjából jól csókolok, azt nem tudom elszúrni, meg az ölelést sem, ilyesmivel indítok, a többit majd hozza a helyzet. Az ajkára tapasztom a sajátomat, és a lent már szenvedélyes csókba fulladt kezdeményezésemet folytatom, s hátára, majd fenekére simítom a kezemet, utóbbiba azért egy apróbbat markolok is. Félig nyitva van a szemem, hogy észleljem, ha mást szeretne, vagy váltsunk helyet.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

Nem akarom én a jó fiút látni benne, szimplán azt látom benne, mert ő jellemzően jó fiú és kész. Így van bekötve, vagy hogy mondjam, és ez egyáltalán nem baj, én nem várok mást tőle, mert pont e miatt szeretem. Figyelmes és kedves... és tudom, hogy nem lenne más, nem verne át és nem bántana meg, ennyi a lényeg azt hiszem, nem más.
- Tehát kerestél egy olyan lányt, aki drogozik és... megöleti magát majdnem egy lakatlan szigeten. Érdekes kívánalmaid vannak a lányokra nézve. - röviden nevetek csak fel mert hát lássuk be a kezdeti ismeretségünk alapján szerintem nem vagyok az a tipikus nőideál, és nehéz elképzelni, hogy neki ez a típus a zsánere, aki én vagyok. Inkább csak... valahogy így jött ki a lépés, vagy meglátta bennem azt, amit más nem látott meg és ezért lett végül ez a vége, de talán nem is számít, a lényeg, hogy neki nem valami csilivili lány kell, aki tökéletes mindenben. Én rendesen tökéletlen vagyok, ő mégis látott bennem valamit, amit senki más nem, ez pedig elég nagy dolog.
- De megpróbálom szívesen, egy próbát megér, maximum nem sikerül nem igaz? - lehet, hogy beijedek, vagy pánikba esek többek előtt és akkor nem jött be, de attól még megpróbálhatom. Simán el is mehet a hangom, aztán kész, de nem biztos, hogy nem fog menni, főleg ha egyszer az ösztönzés nagyon is meg van. Majd igyekszem elsősorban rá fókuszálni és mondjuk másokat annyira nem nézni és akkor olyan lesz, mintha főleg neki énekelnék és máris nem lesz a dolog majd annyira rémisztő... legalábbis nagyon remélem, aztán majd úgyis meglátjuk, az este még nem most azonnal jön. Addig még... őszintén szólva vannak terveim.
- Persze, hogy emlékszem, ha akartalak se tudtalak volna visszafogni, de... azért attól még bőven aggódhatok miattad igaz? - mosolyogva nyomok egy puszit az arcára. Hát igen azért ez... igazából tényleg olyasmi, amit értek, nem foghatom vissza, ő szívesen segít másoknak és ez így van jól, de én attól még nem szeretném, hogy akár csak véletlenül is komolyabb baja legyen, ennyit nem ér az összeköltözés, még ha egyébként tényleg jó is lenne.
- Tudom, de... ő azért még sem az apám és elkezdett úgy viselkedni, de igazán nem értette, hogy min megyek át. De... valahogy úgy volt kiabálás rendesen. - mosolyodom el azért a végére. Na igen, tudjuk jól, hogy nem vagyok én egyszerű eset, de azt még nem tudja, hogy Castiel sem éppen... sőt. És ha két ilyen nehéz alak egy helyre kerül, akkor aztán onnan nincs egy könnyen visszaút, vagy megoldás keresés. Lehet, hogy pont egy olyan valaki közbenjárása kell majd nekünk, mint Jack, mert ő valahogy mindent meg tud oldani és akkor talán képesek legyünk úgy megmaradni egy légtérben, hogy ne vágjunk dolgokat egymás fejéhez. De persze... meglátjuk, hiszen arról szó sem volt, hogy találkozni is akarunk.
- Oh, szóval már ilyen bátor lettél, hogy csak úgy kimondod azt, amit gondolsz? - gyorsan odacuppantok még a szájára, mielőtt megfognám a kezét, hogy elinduljunk szépen felfelé. Fizetni nem most kell, erre tehát bőven ráérünk, úgyhogy a gyors ajtó nyitás után már meg is állok a szoba közepén. - Tehát először a kihívás, aztán... a másik kihívás? - tisztában vagyok én azzal, hogy ő még nem volt lánnyal, de akkor is az lesz az első lépés, hogy elrendezzük az ágyakat, aztán jöhet minden más.

Josie & Jack

Annyira aranyos tőle, hogy a jófiút akarja bennem látni, nem pedig azt a sablon rosszat, amire elég sok lány gerjed. Nem mondom magam fehér lovas szőke hercegnek, de reméltem, hogy a magamfajta is megtalálhatja a boldogságot, nem csak annak van létjogosultsága párt találni, aki pongyolán bánik a lányokkal. Mégiscsak meg tudtam találni azt a lányt, akinek arra van igénye, hogy átölelje, és szeresse valaki, ha pedig úgy szeretné, hogy én is mutassam meg, hogy tudok én férfi lenni, majd valahogy összehozzuk, hogy megüssem azt a szintet, amit szeretne. Bár ha ennyire pocsék pasijai voltak, lehet, hogy ezt nem lesz nehéz megugrani.
-Kedves, hogy mondod. Én is nehezen találtalak meg, a lányok többsége nekem nem jön be. – Nem fejtem ki, hogy miért, a magamutogatás, vagy hiszti… ezek nem túl számomra kedves tulajdonságok, míg az én Posey-m olyan édes, hogy bár nagyon maga alatt volt, mégis képes volt elfogadni, hogy szereti valaki, és együtt szeretne lenni vele. Ez azért elég sokat elárul róla, hogy az alap jelleme is komoly, csak rossz irányba tévedt el.
- Jó, akkor nem erőltetem rád, csak jó egy kicsit húzni az agyad, és növelgetni az önbizalmadat. Szeretem, ha felháborodsz, cuki vagy akkor. – Nem is igazán háborodott fel, mégis jó, ha van öntudata, és csak az én kedvemért tényleg nem kell semmit tennie. A lényeg, hogy együtt teljesen jól elvagyunk, nem is szoktunk veszekedni, minden tökéletes, ahogy van. Ha ez így megy tovább, azt kell mondanom, hogy álompár vagyunk. Képesek vagyunk egymáson még csiszolni is, amire nem mindenki tud energiát szánni.
- Emlékszel ott a parkban, amikor kihúztuk azt a balesetest a kocsiból? Félelmetes volt, viszont meg jó, hogy túlélhette. Ha ezen múlik egy emberélet, hogy valaki van a közelben… Ó, drágám, hát én se nélküled, úgyhogy te aztán főleg ne hősködj. Ki fog nekem is énekelni? – Kacagok vissza, szándékosan nem említem meg azon terveimet, hogy még csak nem is voltunk együtt, mert bár nem az a legfontosabb, de jó lenne, ha esetleg majd egyszer megpróbálnánk, olyan szép, csinos lány, igazán kiváncsi lennék rá, a kedvéért talán még a hősködésért is lemondanék. A legjobb az lenne, ha nem kéne megtennem egyikről sem.
- Hát azért… mégiscsak. Ha belegondolsz, ha megment valaki, akkor úgy vélheti, hogy felelősséggel tartozik érted, hogy legyen értéke annak, amit tett. Én mondjuk nem vontalak sosem kérdőre, hogy mit miért, de aki meg ilyen büszke, és komoly dolognak érzi, hogy tartozol az életeddel neki, nem rossz értelemben, az nem is vérségi, de hasonló kötelékként fogja fel. Te kis dacos meg biztos fújtál rá. Röpködtek a tányérok, ugye? – Bököm oldalba vigyorogva, tényleg nem elvárható Poseytól sem, hogy elviselje, főleg felnőttként, hogy megmondják neki a frankót, de ha a drogok miatt nem volt beszámítható, az mennyire tekinthető felnőtt viselkedésnek? Sosem bántanám ilyesmivel, hogy erre vezessem rá, ám valahol meg most józan, és beláthatja, hogy talán neki se, meg ennek a pótapunak sem volt joga pofákat vágni. Emiatt mégse szúrom le a lábáról, nem is szeretnék beleszólni, ő tudja, végülis nem ismerem a másik fickót. Inkább a leányzóval merülök bele egy talán szenvedélyesebb, ölelősebb csókba. Főleg amit mond utána, ajakbeharapással, egyértelműen célzásnak van szánva, és még elpirulni is csak éppenhogy sikerül, már kezdem megszokni, hogy ennyire cukin irányít. – Összetolhatóságát? Én meg még azt hittem, hogy szerelmeskedni akarnál.. – Vigyorgok egy nagyot, hát egen, ez vagyok én, ami a szívemen, az a számon, mégis nagyon tudom értékelni, hogy finoman vezet rá a lényegre. Mivel itt most nem kell fizetni, az ujjai közé simítok a tenyeremet, és hagyom magamat vezetni.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Dehogy kell! Nem akarnám, hogy túlságosan titokzatos légy. - rázom meg a fejemet mosolyogva. És azt sem akarnám, hogy rossz fiús legyen. Pont azért volt képes engem összekaparni, úgy tudta megmenteni az életemet, hogy mellettem volt és még a nehéz időkben is simán segített, hogy ne omoljak össze, amikor jó eséllyel mindenki más lelépett volna mellőlem és nem kínlódott volna velem, ahogyan nem is tették. Csak egy drogos kis csaj voltam, aki mindenkinek a terhére volt, ő viszont mégis megpróbálta meglátni bennem a jót, a pozitívumot, amiről én már nem is tudtam, hogy ott van és nem hagyta, hogy végleg kicsináljam magamat. Mindezt olyan körülmények között, ahol a legtöbben még saját maguk miatt is csak folyamatosan aggódtak volna. Nem... nem akarom, hogy rossz fiú legyen, nekem pont az a tökéletes, hogy ő rendkívül jó, olyan túláradóan jó mindenkivel és mindennel szemben. - Te vagy a hősöm Jack és nem is akarom, hogy más legyél. - teszem még hozzá, talán egy picit komolyabban is, mint eddig, és még egy puszit is kap a szájára, amit az első lendületből kicsit el is nyújtok. Tényleg tökéletes nekem így, életmentő volt, és a mai napig is az.
- Héj ez igazából másnak lenne program, hogy én énekelek neki, te is tudod! - ahogy én is, de a nevetésem így sem csökken. Tényleg jó érzés vele lenni mindig és minden körülmények között. Egyszerűen csak remek érzés a közelében lenni és remélem, hogy ez tényleg nem fog változni. Ezek után pedig az nem is kérdés, hogy szeretnék összeköltözni vele, sőt... alapvető, hogy ez minden vágyam. Vele akarok tölteni minél több időt és ennyi.
- Tudom, mondom, hogy igazi kis hős vagy, csak óvatos hős legyél az a lényeg. Én... tudod, hogy nem nagyon tudnék már létezni nélküled igaz? - nem menne, egyszerűen tényleg nem, mert túlságosan fontossá vált számomra. Ha vele valami baj történne, én nem is tudom, hogyan bírnám ki, vagy hogyan bírnám ezt kezelni. Remélem, hogy tényleg nem lesz baj, annyira nem fontos az összeköltözés, csak az a lényeg, hogy legyen vele minden rendben, és vigyázzon magára nagyon-nagyon.
- Nem, tényleg nem volt kötelessége megtenni, csak... aztán elkezdett úgy viselkedni, mintha bármit megmondhatna nekem, hogyan tegyem és... ez nem nagyon tetszett. - rántom meg a vállamat. Elkezdett azt hiszem atyáskodni felettem, folyamatosan és az már sok volt. Oké, hogy megmentette az életemet, de attól még nem teheti meg csak úgy, hogy folyamatosan befolyásolja az életemet. Egyszerűen nincs hozzá joga se neki, se másnak. Nem csoda azt hiszem, hogy ezek után leléptem tőle, főleg hogy akkor azért még sokkal több volt bennem a dac, no meg a hozzáállásommal is voltak problémák bőven. De most nem nagyon akarok erre gondolni, mert most jó itt és jól is érzem magamat. Csak... élvezem a vele töltött időt és... - Felmegyünk és a nagy tábortüzezés előtt? Tesztelni... az ágyak összetolhatóságát... - szórakozottan harapom be az alsó ajkamat, ahogyan rá pillantok. Persze nem csak az érdekel engem, hogy összetolhatóak-e az ágyak... de talán őt sem.

Josie & Jack

- Fene, akkor ezek szerint mégiscsak halálosan kiismerhető vagyok. Ezen még dolgoznom kell. – Ütök a levegőbe, cseppet sem vagyok kedvetlen, nem is baj, ha tudja, hogy számíthat rám, végülis ez lenne a lényege a kapcsolatunknak, hogy biztos lehessen benne, hogy mit is gondolok róla, és úgy kettőnkről. Talán nem vagyok az a jó értelemben rosszfiú, mégis bizakodom, hogy az is számít, hogy mellettem sokat tud nevetni, vagy hogy egyszerre lehet kislány és felnőtt nő. Én aztán el tudom vele képzelni az életemet hosszútávon, hiszen nem gondolok olyan butaságokra, hogy majd a hetedik év után minden rossz lesz. Az első éven lassan túl vagyunk, ha kiütközött volna valami hihetetlen nagy különbség, akkor már tudnék róla. Tudunk hasonlóak lenni, és hatni is egymásra. Ez benne a szép.
- Hát ez szép, én itt készítem neked a jobbnál jobb programötleteket, te meg kihátrálsz... – Kapcsolódom bele a nevetésbe, és az elmúlt hónapok jutnak eszembe, hogy végülis napról napra több lett az önbizalma. Soha semmit nem kellett erőltetnem, magától fogadta el, hogy mellettem minden lehet teljesebb. Most is csak viccelek, korántsem fontos, hogy teljesen megváltozzon, bőven elég, ha jól elvagyunk együtt, és azt csináljuk, amihez csak kedvünk van, ettől szép ez az egész. A mai estét illetően is minden úgy fog alakulni, ahogyan az én drágám szeretné.
- Akkor jó, és ne izgulj miattam, biztosan félelmetes lesz X-Mennek lenni, viszont másfelől segíthetek rászorulóknak, és tudod, hogy ez nekem sokat jelent. – Ezzel el is engedem azt a tényt, hogy az összeköltözéssel, és az egymás előtt átöltözéssel valami más is jár. Ahogy látom ő már bőven benne lenne az ilyesmiben, és azt hiszem én is egyre többet gondolok az ilyesmire, de vajon hogyan kéne ezt kezdeményezni? Nem akarok elszúrni semmit, és csak az ösztönökre bízni magam, de ha azt veszem, hogy nálam csak tapasztaltabb pasijai is voltak... hát nem kicsit van rossz érzésem. Tudom, hogy mondta már, hogy ne legyen ez így, attól még fel kéne kapaszkodnom a szintjükre. Valahogyan. Bár ha meg rosszul érezte magát velük... Bonyolult ez így. Mindenesetre most éppen a nevelőapjáról mesél, ezt még szívesen meghallgatom.
- Uh... ezt soha többé nem hagynám. Rendes tőle, azért még rendőrként sem kellett volna mindezt megtennie, és örülök, hogy élsz, és hogy... már jól vagy. – Hajolok közelebb, és tulajdonképpen még szorosan odasimulni is sikerül, talán kissé szenvedélyesebben. Nem csak a saját érdememnek tudom be, hogy minden rendben van, ő is kellett ahhoz, hogy talpra tudjon állni, elhinni, hogy nincsen egyedül. Beletúrok a hajába, és a combjára simul a kezem, egy pillanatra még azt is elfelejtem, hogy lent vagyunk az étkezőben, igaz most senki nincsen a környékünkön, ahogyan szétnyitom az ajkait, és finoman befurakodok közéjük.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Nem tudtam, hogy szeretsz titokzatos lenni, ez még új nekem. - áh nem Jack inkább olyan, mint egy nyitott könyv, egy nagyon kedves nyitott könyv, akire nem lehet haragudni és aki mindig minden következmények között jó kedvre deríti az embert. Fogalmam sincs, hogyan képes erre, de valahogy született tehetsége van hozzá. Ha lenne másodlagos képessége, biztos vagyok benne, hogy az lenne, hogy másoknak bármilyen körülmények között fel tudja dobni a kedvért. Ő valahogy egyszerűen csak egy rendkívül pozitív jelenség, aki mellett az embernek ha rossz, akkor jobb lesz, ha pedig jó, akkor csak még jobb lesz. Remélem, hogy én is képes leszek egyszer majd úgy látni a világot, ahogyan ő és minden sokkal szebb lenne, ha még többen lennének olyanok, mint ő.
- Oh, hát én csak nem tudtam, hogy kész előadásra kell készülnöm, de... nem egyedül tuti, hogy nem táncolok. - rázom meg a fejemet nevetve. Az ének esetleg, majd meglátjuk, hogy mennyire fog menni, de ő meg valahogy csal, hiszen csak szájharmonikáznia kell, bár persze gondolom ugyanúgy ellenne gitárral is, meg énekelve, neki valahogy egyáltalán nem jelent gondot az, hogy mások előtt megmutassa, hogy mire is képes. Sejtelmem sincs, hogyan csinálja, bennem folyton van valamiféle frusztráció, hogy félek tőle mi lesz majd, ha valamit mégis elrontok, vagy valami nem úgy sikerül, ahogy kellett volna, vagy valami butaságot mondok... Nem tudom, hogy ezt mégis hogyan kellene levetkőzni, de valahogy csak lehetséges.
- Nem akarok várni vele Jack, én is veled érzem jól magamat és veled töltöm szívesen az időmet, nem pedig mással, ez... egy nem hiszem, hogy valamikor is változna. - tényleg nem és ezt láthatja abból is, ahogy nézek rá, vagy ahogyan megsimítom az arcát. Tényleg szeretem nagyon, és nem csak hálából, amiért megmentett, hanem azért is, mert egyszerűen jó vele és nem is tudom pontosan megmagyarázni, de az érzéseket nem is kell igaz? Az érzések azok... nem azt mondom, hogy csak úgy vannak, de nem kell őket mindig indokolni. - Igen, azt hiszem igazad van, majd ők is segítenek és akkor nem lesz baj, de azért biztos, hogy nagyon fogok izgulni érted. - ez azt hiszem teljesen érthető. Félteni fogom őt, ha x-men lesz és mindenféle félelmetes küldetésekre megy majd, de nagyon remélem, hogy azért különösebben nem lesz majd baj. Ha többen mennek és vigyáznak egymásra, akkor biztosan így lesz.
- Hát... ő is megmentett, mint te, csak ő másoktól, nem csak önmagamtól. Rendőr tudod és egyszer nagyon nekem estek az utcán, azt hiszem ha nem visz be a kórházba, akkor nem is élem túl. Aztán próbált összeszedni és segíteni nekem. - csak aztán elkezdett irányítani és meg akarta mondani, hogy mikor mit tegyek és azért úgy már jóval nehezebb volt a dolog, főleg hogy az én helyzetemet nem igazán lehetett megoldani úgy, hogy... rám parancsol valaki, és megpróbál kordában tartani. Jacknek ment, hülyén hangzik de szimplán a szeretet erejével.

Josie & Jack

- Valóban nem, de hogy ezt ki is mondjam? Hát akkor hol marad a titokzatosság, ha mindent amúgy is megkapsz? – Nevetgélek szinte kisfiúsan, mellette ezt is megtehetem. Lehet, hogy nem vagyok teli izgalommal, hogy azt kapja, amire számít, mégis buzgón remélem, hogy a biztonságérzet is kiegészítheti a szerelmünket, nem csak az, hogy mikor leszek valami szexi rosszfiú. Majd ő azt csinál belőlem, ha akar, vagy majd kitalálom hogyan kéne, de hát végülis azért szeret amilyen vagyok, merőben egyikünknek sem kell változnia a másikért, és azt hiszem a családom körében is egészen ügyesen el tudta magát engedni, beleillett köréjük. Még Nancy is elfogadta, nem nézett rá csúnyán, csak meglepődött az elején, nem nagyon akarta elhinni, hogy tényleg van valakim, hiszen előtte alig volt. Ilyen szép meg pláne nem. Nekem nem a külső számított, itt most minden stimmelt végül a kezdeti drogos dolgok ellenére is, ahol viszont én voltam hálás, hogy segíthettem.
- Elnapoljuk, ez édes. Rákészülsz, mint valami színi előadásra. Teljesen jó Posey, ne stresszelj rajta, senki más nem fog erőszakoskodni, ha csak táncolsz helyette. – Buggyan ki belőlem a nevetés, ezt sem veszem komolyan, és ő se tegye, hiszen logikus, hogy ha nem énekelne, táncolni sem fog, csak muszáj volt benyögnöm ezt a szóviccet. Tényleg szép nagyon a hangja, és már táncolni is láttam, igazán előadásra született, ám semmi sem kötelező, eddig is bátorítottam, mintsem ráerőltessek bármit is.
- Reméltem, hogy te is így gondolod. Én megértem, ha szégyenlős lennél, vagy várnál az összeköltözéssel, csak hát rossz, ha nem vagy ott. Rádkattantam kissé, és nem olyan egyszerű már csak úgy haverokat keresni. Veled érzem jól magam. – Nekem nem probléma levetkőzni előtte, igaz, meztelenül még nem látott, ez is simán belefér, elég régen vagyunk egy pár, egy kicsit ezzel is ki akarom fejezni, hogy megpróbálok nem bénázni, hanem úgy viselkedni, ahogyan egy felnőtt kapcsolatban illik. – Nem tudom, lehet, hogy veszélyesebb lesz, de a társaimé is az, és ha csapatban tesszük, biztosan meg tudjuk védeni egymást. A hangsúly azon van, hogy másoknak segítsünk. Lehet, hogy diákként is ki tudnám sírni, hogy kapjunk közös szobát, de így a legtisztább. – Hajolok oda hozzá, hogy elnyújtsak egy édesebb csókot, hiszen ha megjön a leves, akkor már nem illik egymás ajkai között kutatni, inkább még most őrzöm meg a finom szája emlékét. Már kanalazás közben jön az infó, hogy mégiscsak van valami ismerőse, családtagja, ez azért meglep, de kellemesen.
- Komolyan? Most megleptél, jó értelemben. Azt hittem, hogy tényleg egyedül vagy. Mikor találkoztatok? – Kérdezek rá, igazán érdekel a sztori. Már csak azért sem értem félre, mert tudom, hogy a lány életében voltak bőven pasik, és mondtam is már neki, hogy én akkor is a barátja maradnék, ha nem én kellenék neki, sem a szerelmet, sem a szeretetet nem abban mérem, hogy viszonozza-e. Lassan kész vagyok a levessel, mehetünk tovább, ha majd ő is kész lesz.

Jack & Josie

♪ Let in the sun ♪

- Mintha bármelyik is nem akarnál lenni. - nevetem el magam. Hát na kétlem, hogy ne értékelné, hogy szeretem és amilyen lelkesen magyaráz mindig azt sem hiszem, hogy bármikor azt mondaná, hogy nem akar tovább magyarázni, és inkább hagyjuk a túrázást, mert nincs kedve már hozzá, szóval tudom, hogy szereti betölteni a posztjait nálam és remélem, hogy ez még sokáig így is marad. Én pedig szeretnék ennek még sokáig a részese maradni. Szeretném, ha tényleg jobb lenne az életem és végre sikerülne rendesen előre lépni és most úgy látom, hogy minden esélyem meg van rá. Persze Castor is próbált már párszor helyre pofozni, de azért neki sokkal nehezebb dolga volt. Jack valahogy a maga kedves erélyességével pontosan tudta, hogy mi kell nekem és mitől leszek képes változni. Fogalmam sincs, hogy vajon tényleg hagyta volna-e, hogy teljesen kicsináljam magamat ott a szigeten, vagy... csak afféle teszt volt a részéről, talán ez már nem is nagyon számít, csak hogy túl vagyunk rajta, és most minden tényleg jó végre.
- Mondjuk azt, hogy megpróbálom és ha megijednék a tömegtől, akkor... mondjuk elnapoljuk a dolgot oké? - azt hiszem ez még beleférhet. Mert talán nyolc-tíz ember nem olyan sok, bár azért így hirtelen az se tűnik kevésnek, tehát majd meglátjuk. Neki persze szívesen énekelek, attól nem lennék annyira pánikban, de még ki kell találnom, hogy mi az, ami belefér nekem tömeg előtt. Így is azt hiszem már sokat fejlődtem, sikerült megnyílnom mások felé, és akarok is még bőven fejlődni, csak még nem tudom, hogy milyen tempóban megy majd.
- Jól hangzik, én még nem vagyok annyira gyakorlott túrázó, hogy szendviccsel túléljem éjjel az erdőben. - a mosolyom töretlen, tudom, hogy ő amúgy is van annyira jó szervező, hogy ilyesmi nem fordulna elő, nem kerülne sor arra, hogy elkeveredjünk túra közben, mert nem érjük el a következő állomást sötétedésig, meg hát azért én még olyan nagy távokat nem is tudok megtenni, mint amit ő, de ezt nem is várja el. Nekem már az is nagy dolog, hogy ide eljöttem, aztán majd nyáron szép fokozatosan jöhet Európa is.
- Szóval szeretnél X-men lenni, hogy közös szobánk lehessen? Nagyon jól hangzik Jack, örülnék neki! De... ugye nem lesz veszélyes így az életed? - legalábbis nagyon remélem, hogy nem, mert akkor nem akarom, akkor valami mást kell kitalálni. Jó persze elég buta egy kérdés, mert az életünk már így is épp elég veszélyes. Sok minden történt már velem is, vele nem annyi, de a szigetet neki is át kellett vészelnie, tehát tudja, hogy ez a mutánskodás nem pont a legbiztonságosabb dolog, amire az ember vágyhat.
- A mosoly az megy, főleg, ha melletted vagy, ilyen jó a program és ennyire mesés a leves illata! - mert hát isteni az illat az is egyértelmű, tényleg finom, úgyhogy biztosan az íze is tökéletes lesz és... ez talán nem a legjobb pillanat, de azt hiszem erre a kis bejelentésre is idővel időt kell majd szakítanom és talán jobb most, mint később. - Jack... tudod azt mondtam, hogy nekem nincs családom és technikailag igazából nincs is, de... felületesebben azért mondhatni, hogy van egy... nem is tudom afféle nevelőapaszerűm, csak elég bonyolult a mi kapcsolatunk. - na és akkor ezt remélem, hogy nem érti félre, mert nem úgy bonyolult, úgy teljesen egyszerű, hiszen a fickó sokkal idősebb nálam és amúgy is zsaru, csak mentett már meg és valahogy a szárnyai alá vett. Elég morcos típus, de azért nagyon jó fej tud lenni, főleg ha segíteni kell valakinek. És hogy miért nem mondtam eddig Jacknek? Igazából egyszerű, akadnak hullámvölgyeink, és mostanában annyira azért nem voltunk jóban őszintén szólva.

Josie & Jack

- Mindent egy csomagban? Kis mohó... Úgyis megkapsz amit csak akarsz. – Húzom magamhoz, hogy viszonozzam az arcpuszit, jó, hogy tudunk barátok is lenni, és nem csak arról szól a dolog, hogy szenvedélyesen kiélünk mindent, aztán beleununk. Nekem nagyon számít a barátság, enélkül el sem tudtam volna képzelni, hogy megszeretek valakit, sőt, nem is gondoltam volna, hogy többre vált a dolog, annyira egyértelmű volt, hogy segítek a lánykának, ha ennyire maga alatt volt, rossznak élte meg az életét. Aztán szép lassan rá kellett jönnöm, hogy nem csak az vezet hozzá, hogy mellette állnék, igenis megtetszettek a gesztusai, meg hogy képes a kedvemért erőt venni magán, tenni azért, hogy jobb legyen. Számomra nagyon is szerethető tulajdonság, ha tudom motiválni, érezteti velem is, hogy fontos vagyok. A külső pedig egyszerűen fenomenális, nála szebb lányt nem is láttam még, igaz, mindez mit sem számított volna, ha lelkileg nem vagyunk annyira egymásra hangolva.
- Nem hiszem, hogy sokan lennének, nem lesz tömeg. Estefelé ha nyolc tíz ember odacsalható a tűzhöz azért az csak nem félelmetes. Szép hangod van, mondtam már, de nem erőszak. Ha lesz kedved, hangulatod, örülök majd neki, ha meg nem, és majd csak nekem, úgyis jó. Arra csak hajlandó lennél, ugye? – Nem volt szándékos a tervezésem, a gitárt most nem akartam hozni, mert alaposan leterhelt volna, most a túrázás, és az együttlét a lények, nem a húrok pengetése. Poseyval egyébként is kaland az élet, még annyi minden van előttünk, hogy bőven van még mit átvennünk egymástól, ilyenkor pedig el kell hagyni valamit, hogy más is beleférjen. Lesz még lehetőségem gitározni.
- Sehogyse jó, de ha már választani kell, legalább éhen nem akarok halni a sötétben, egyedül. Most tartjuk magunkat ahhoz, hogy csak akkor indulunk neki, ha biztosan odaérünk valahova sötétedés előtt. – Nevetgélek, azért a példa jó pár éve volt, amikor még inkább lelkes voltam, mintsem tapasztalt, manapság ez már aligha fordulna elő velem. Spontán vagyok, de szeretek is felelősséget válallni, főleg ha nem egyedül megyek, akkor nem csak a saját kényelmem bánja az ilyen malőröket. A csini kislány azért még nem biztos hogy ilyen megpróbáltatásokhoz van szokva, majd adagolni érdemes ezt.
- Nem mindenkinek vannak ennyire beömlesztve a szobái, főleg a diákoknak. Az X-Meneknek már van külön szobája, ahova elvileg magukkal vihetnek valakit, ha akarnak. Igaz, hogy némi kötelezettséggel is járna, de amúgy is szívesen segítek a professzornak. Van kedved gyakoribbá tenné az együttalvást? - Nem sértődöm meg, ha nem, ez végülis olyan, hogy kis elköteleződést jelent, számomra természetes, hogy minden percet vele töltenék, de nem akarom, hogy nyomasztó legyen neki, bőven van még ideje átgondolni. Tudok én türelmes lenni, maximum akkor a szobatársaimat rugdosom ki, vagy ő az övéit, valahogy csak megoldjuk. Itt még nem is az összebújásról van szó, habár már mozgatja a fantáziámat, főleg, hogy ő öt évvel fiatalabb, mégis tapasztaltabbnak mondható, bár állítása szerint ezen a fronton pocsék volt az előzmény. Én szeretném úgy megadni neki, hogy nem bénázok, és érezze, hogy szeretem, nem csak használni akarom.
- Nem hinném, hogy bárki is okolhat téged. Tudod ez a hely olyan, mintha egy nagy árvaház lenne, még ha nekem vannak is szüleim. A világ felé vagyunk elárvulva, kitaszítva. Sok rossz ért téged, de majd megtanulod, hogyan legyél nyíltabb. Kezdheted egy mosolllyal. – Vigyorgok rá, és kap egy cuppanósat is, a levesünk közben meg is érkezik, már illatra is hihetetlenül finomnak hat. Amikor belekanalazok, kapok fel vele némi húst is, csirkeszerű. A lé pedig finom pikáns.

Tárgy: Re: Josie & Jack - A kalandtúra

» Josie&Jack - Londoni nyomozás
» Josie&Jack
» Jack & Josie 2.0
» Josie&Jack - The end is near
» Jack & Josie - Rajzlecke