Peekskill Brewery étterem és pub

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

In my dreams I'll always see you soar above the sky

- Nem tettél te semmit, csak... – Harapom be az ajkamat, ez megint az a dolog, amit nem tudok normálisan kifejteni, pedig ha már itt tartunk, megérdemelné. Itt még nem kapom kezeim közé az arcát, ám az inger már feltámad, hogy megsimogassam. Vérbeli nő a sajából, de pár önmarcangoló gondolatom volt csak vele kapcsolatban, hogy majd megfektetek, most pedig ott tartok, hogy romantikus érzéseket táplálok iránta. Ki a franc érti ezt?? – Úgy gondoltam, hogy távol kellene tartanod magad tőlem, mert... bántanálak. De most vagyok olyan önző, és köpök rá. – Nem őt hibáztatom, egyikünk sem egy nyitott jellem, valahogy mindig sikerült úgy áttaposni a másikon, és nem beszéltük meg. Nem tudok nyitott lenni, és pusztán pár gesztusból, pillantásból láthatta, hogy nem vagyok közömbös, és mégis, holmi kiskamasz módon sikerült megvezetnem, mintha utálnám, és csak keresztbe tenne nekem. Talán így is akartam érezni. Talán akkor úgy véltem, jobb lenne úgy. Megtörténik az, amin már jó ideje gondolkozom, de igyekeztem elnyomni magamban, hogy még véletlenül se üljön ki az arcomra. Főleg a szigeten volt furcsa, mert ott még a szememet is láthatta. Még utoljára ránézek, felvállalva azt, hogy mennyire kitárulkoztam, és ahogyan elküldött már az anyámba, ismét megteheti, ha olyan kedve van. Nem mondja vissza, ezt nem is várhatom. Nem viselkedtem gáláns lovagként. Az X-Birtok sakktábláján mindig is én voltam a fekete ló. Aki kilógott innen. Nem az a srác vagyok, akit úgy hazavinnél anyuékhoz bemutatni. S mégis, vagyok olyan esendő, hogy megnyitom felé a szívem, s miután nem húzódik el még az utolsó pillanatig sem, odanyomom ajkaimat az övére. Meg akarom ízlelni őt, ha csak egy puszi erejéig is. Mégsem tudok betelni vele, s mikor úgy alakul, hogy viszonzozza, vadul megdobban a szívem, a lábujjaim végéig bizsergetőnek találom. Nem volt kevés nő a karjaimba, de vajon ilyen érzés az, ha szerelmes az ember? Sutba vághatom a csábítási technikáimat, azzal, hogy magamat adtam, ezt az ősbunkó vadállatot, de mégis őszinte voltam, s most itt állunk egymás karjaiban. Érezheti, hogy elmosolyodom, nem vagyok messze attól, hogy elnevessem magam, nem kárörvendően, ösztönösen, mégis visszafogom a dolgot, hogy megszeretgessem. Fel sem tűnik, hogy gyakorlatlan lenne. Ha csak egy kicsit is úgy érez, akkor nem a technika számít, csupán az, hogy ösztönből tegye, szívből. A derekán pihen a kezem, gyengéden, simogatóan a taperolás szándéka nélkül. Még itt az iskolában is voltak félresiklott dolgok, őt is láttam már másokkal, s most úgy alakult, hogy talán egy pár lehetünk? Nem is biztos, hogy van értelme elmennem... Talán még Jean-nek is segíthetek a hülye képességével kapcsolatban. De miért is jut most ez eszembe? Annyi ostoba gondolat cikázik végig rajtam, muszáj, hogy kicsit elengedjem magam, és csak Sylvie-re figyeljek.
Nehéz megtörni a pillanatot, ám miután percekig sikerült belefeledkeznem abba a vágy komolyabb feltámadása nélkül, hogy pusztán a miénk legyen a világ finoman elválok ajkaitól, és tényleg végigcirógatom a fülét.
- Ez a pillanat, amikor nagyjából nem is tudom, hogy mit mondjak... Beülünk inni valamit? Talán valami szendvicset is kapunk. – Kérdezek rá, és átkulcsolva ujjait a sajátommal elindulok befelé, ha már eljöttünk idág, gondolom nem megyünk fel szobára, az valahogy nagyon nem illene a helyzethez.

A kiss seals two souls for a moment in time

- Én… sajnálom. Azt hiszem, csodálatos vagyok abban, hogy másokat megbántsak, eszemben sem volt olyan tenni, hogy szarul érezd magad miatta.
Nem igazán értem, hogy mivel sikerült ezt most elérnem, pedig még csak nem is akarom bántani, a szigeten, ott igen, ott még akartam, hogy legalább olyan pocsékul érezze magát, mint ahogy én, de ez mára már nem igaz. Egyszerűen csak rosszul esik a lelkemnek, hogy valamit megint elszúrtam. Néha úgy érzem, marhára nem vagyok erre a világra való, hogy jobb volna nélkülem mindenkinek.
Azt még kevésbé tudom hová tenni, hogy megfogja az arcom, mégis, az érintés váratlansága ellenére is jól esik, kellemes, nem hittem volna, hogy képes így megérinteni bárkit. Amikor kerek-perec kimondja az igazságot, akkor úgy állok ott, mint akit leforráztak, egyszerűen nem tudom,vajon hogyan jött ez neki, vagy egyáltalán mikor, vagy miből kellett volna észrevennem, mert isten bizony nem is sejteném, ha nem néztem volna bele az érzéseibe. Egyszerűen szóhoz sem jutok, mert… mit lehet erre mondani? Ideális esetben azt, hogy én is belédszerettem, de a múltunk fényében nekem sosem sikerült így gondolnom rá, mindig azt hittem, hogy valami baja van velem, és utál. Ezzel szemben itt van ez a pillanat, és az első gondolatom az, hogy szeretnék inkább világgá rohanni, mert nem tudok mit kezdeni vele, mert ez túl hirtelen, túl sok, túlságosan váratlan.
Elvégre, mégis mennyit beszéltünk normálisan? Nem sokat, és bár az tény és való, hogy vonzónak találom, és gyűlölöm a gondolatot, hogy soha többé nem fogom látni a gyönyörű kék szemeit, de valahogy mindig félresiklottunk a kapcsolatteremtések alkalmával.
Mondj valamit, te hülye, mondj már valamit… egy öööö is megteszi, de tényleg, gyerünk már Sylvie. Nem megy, egyszerűen nem bírok megszólalni, ám hamarosan nem is kell, mert nincs mivel beszélnem. Azt hiszem, nem kellene meglepnie annak, hogy egy szerelmi vallomást, legyen az akármilyen, csók követ, mégis döbbenten nézek egy pillanatig, mikor megérzem az ajkait az enyémeken. Egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni, de valahogy mégis könnyedén ránt magával a pillanat, emelkednek meg a kezeim, hogy finoman átkulcsoljam meleg tenyereimmel a nyakát, miközben lehunyom a szemeimet, és meglehetősen tapasztalatlanul, kicsit ugyan sután, de érzékelhetően viszonzom a csókját. Ki tudja, miért, de eszembe sem jut pofozkodni, még csak elhúzódni sem, azt hiszem, épp eleget vártam már az elsőre, nem? Mások ilyenkor már nagyon sok mindenen túl vannak, nekem meg egyszerűen fogalmam sincs a testi érintkezés semmiféle formájáról, úgy egyáltalán egy kapcsolatról. Eddig úgy gondoltam, hogy túl veszélyes, és csak rosszul járhatok, pláne az, aki velem összeszűri a levet, talán most elengedhetném a félelmeimet… Fogalmam sincs, meg merem-e tenni. Csupán azt tudom, hogy furcsán kellemes a dolog, és hogy nagyon is élvezem, határozottan nem szeretnék most gondolkodni, egyszerűen csak hagyom, hogy megtörténjen, aztán lesz, ami lesz. Olyannyira mindegy, ha megint pofára esek, megérdemlem, ha nem, nos, azon ráérek még gondolkodni, nemde?

In my dreams I'll always see you soar above the sky

Nem is tudom, hogy miért kell még a saját nyomorommal is terhelnem őt. Fogalmam sincsen róla, hogy belelát az érzelmeimben, ha így lenne, már régen elhúztam volna. Legalább az enyémet, azoknak hittem volna őket. Ha az elmúlt évben, években megkérdezte valaki tőlem: Jól vagy?, mindig azt feleltem, hogy persze, de mi közöd van hozzá? Valójában nem voltam jól, túl sok keserűség ért már, s úgy véltem, Anouk tanítása nyomán, hogy édes a bosszú. Én mégsem éreztem azt, hogy kielégülnék a végrehajtásától. Sőt, utána valami üresség szált meg, sosem tűnt úgy, hogy elértem, amit akartam. Rendszerint erőt szokott venni rajtam a búskomor önsajnálat, amit régebben azzal nyomtam el, hogy felszedtem valakit, vagy nekimentem a nálam erősebbeknek. De most... egyikhez sincsen már hangulatom. Kiégtem. És erőltessem magam rá Sylvie-re, aki az utóbbi időben indennél többet jelent számomra, még akkor is, ha válaszaival csak tovább nyomja le a fejem a mocsárba, ahonnan már nincsen menekvés? Mint most is, azzal, amit mond, szinte teljesen felülírja azt, amit végülis tenni akartunk, beülni vlahova. Bár éppen megállunk az étterem előtt, ekkor ér a kérdése. Megállok, és egy pillanatra őt is megállítom.
- Tudod Syl.. azt hiszem kezd nagyon herótom lenni abból, hogy veled kapcsolatban szarul érezzem magam. – Hallgatok egy pillanatra el, ahogyan az arcát fürkészem. A kezeim közé fogom az arcát, finoman puhán, hogy bármikor elhúzhassa magát, nem fogok vele erőszakoskodni. Egyértelmű, hogy mit érzek iránta, de megérdemel annyit, hogy el is mondjam, nem pusztán célozgassak rá. – Most az egyszer nem érdekel a lelkiismeretfurdalás. Ha nem vetted észre, hogy belédszerettem... az a te bajod. – Semmi csábítás, viszont keserűség nem sugárzik most a mondataimból. Egyszerűen kimondtam, amit érzek, mert úgy gondoltam, hogy megérdemli. A szigeten, és azóta sem volt egyszerű az élete, én sokszor az ő védelmében úgy kezeltem, mint egy porcelánbabát. Arroganciámmal eltaszítottam magamtól, hogy legalább ne sérüljön azzal hogy rám kell gondolni. Úgy voltam vele, hogy inkább gyűlöljön, mintsem rám kéne pazarolni a gondolatait. Azt viszont nem tudtam elérni még a válaszai ellenére sem, hogy ne úgy gondoljak rá, mint a szerelmemre. Cseppet sem érdekel, hogy az étteremből, vagy az utcán esetleg mások is megláthatnak. Talán soha nem tér vissza ez az alkalom, talán tényleg annak van értelme, hogy ha pofon vág, és elküld, akkor tényleg elmegyek. Lassan, megadva az esélyt mindennek, megcsókolom. Puhán, érdeklődően, azt hiszem még talán soha nem is voltam senkivel ilyen gyengéd. Bőven lehet, hogy egyben az utolsó alkalom is.

A Dark party után

Nem mondom, hogy nem kerültem közelebb senkihez, Alistair például rendkívül édes pofa, és ott volt nekem, mikor hazajöttünk, és senki mást nem érdekeltek a problémáim, Nique elvolt a sajátjaival, amit teljesen megértek mind a mai napig is, de akkor egyszerűen egyedül maradtam. Jókor jött a fiú, és sokkal, de sokkal aranyosabb, mint bárki, akit ismerek, csak épp én úgy érzek vele kapcsolatban, mint Scott velem, noha erről nem tudok. Egyszerűen úgy hiszem, tönkretenném, mert bárki bármit hisz rólam, én nem vagyok tiszta, a kezeimhez vér tapad, rokongyilkos vagyok, szennyezett a lelkem már rég.
- Én sem.
Rántok vállat, és a hajós katasztrófa után abban is biztos vagyok, hogy soha többé nem fogok részt venni egyen sem, az utcabál volt az utolsó, és hiszem, hogy ehhez tartani is tudom majd magam.
- Kísértselek? Azt hittem, veled olyat nem lehet, ó nagy kőszikla.
Miután leskelődtem az előbb, nem gondolom annak, de nem árulhatom el magam azzal, hogy másként viszonyulok hozzá, kötve hiszem, hogy jó néven venné, ha megtudná, hogy használtam rajta a képességemet. Csöppet sem vagyok olyan jó, mint amilyennek gondolja, nem is értem, mi alapján hiszi ezt, elvégre tök tahó voltam vele a szigeten is eleinte. Egyszerűen csak igyekszem elviselhetőnek lenni, ami sokkalta jobban megy azóta, hogy némi előrehaladást értem el a képességemmel kapcsolatban.
Az egész ügy a házigazdával roppant hátborzongató, egy valamiről azonban megbizonyosodhatunk, elenged minket, nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, én voltam képes leszerelni, ám annak örülök, hogy az egésznek vége, és nem kell tovább harcolnom lelkem örökkön elnyomott felével, a sötéttel, amelyik sokkal, de sokkal jobban örülne, ha egészen másra használnám a képességemet. Még sokáig csengenek a fülemben a hallottak, de próbálom figyelmen kívül hagyni őket, végül persze valamelyest sikerrel járok, különösképpen azért, mert Scott megszólal mellettem.
- Én, nem szoktam inni, de menjünk, majd nézem, ahogy iszol.
Még életemben nem ittam alkoholt, lévén olyankor az embernek sokkal kevesebb önkontrollja van, ez pedig az én képességemmel párosulva nem épp nyerő kombináció. Ettől még szívesen maradok Scottal, és beszélgetek, már ha fogunk olyat, nem olyan bőbeszédű általában.
- Elképesztő, hogy szinte az egész éjszaka eltelt, olyan, mintha csak perceket töltöttünk volna ott. És… nem is táncoltunk.
Sóhajtok fel kissé komorabban, mert ezt azért tényleg bántam, elvégre táncolni szeretek, mi az hogy. Most meg buktuk az egészet, mert ilyenkor már nem nagyon lesz nyitva táncos hely szerintem, nem mintha Scott táncot említett volna, inni végülis bárhol lehet. Így kötöttünk ki végül Peekskill egyik pubjában, ami egyben étterem is, ami számomra azt jelentette, hogy hurrá, lesz reggeli is. Úgy éreztem, hogy fel tudnék falni egy elefántot is akár.
- Üdv! Én egy narancslevet kérnék, meg… van valami ehető, amit ilyenkor már adnak?
- Ötkor nyit a konyha.
Hurrá… na nem baj, egyszer eljön az az időpont is, nemde?
- Akkor egy kis sósmogyorót kérnék.
Az mindenhol van, szóval nem tartottam attól, hogy ezzel mellélövök, a pultos utána Scottra nézett, hátha neki hozhat valami értelmes piát is.

Nelson és Océane

Annyira idegesített az a folt a tervrajzomon, hogy az elején azt se tudtam ki volt az a férfi aki rám kacsintott. Ismerős volt, de nem tudtam honnan, aztán beugrott, láttam már a birtokon nem is egyszer. Csak rá mosolyogtam majd folytatom a firkálgatást, sajnos a folt ott maradt, maximum némi fehérítéssel és egy kis satírozással lehet rajta segíteni. Nagy körvonalakban felitattam róla a folyadékot majd neki is láttam a javításnak.
A fegyveres fickó megjelenésére nem számítottam ahogy a mellettem levő asztalnál ülő férfi sem aki olyannyira megijedt, hogy szinte felugrott az asztalától, ezzel meglökte a poharamat és a tartalma az össze rajzomat tönkre vágta. Egyáltalán nem érdekelt a férfi fegyverrel a kezében, mind addig míg fel nem akart rángatni magával, gondolom túszként. Megfogtam az előbb kihegyezett grafit ceruzámat és amilyen erővel csak bírtam belevágtam a kézfejébe, ebben a szent másodpercben vágódott bónuszként a kezéhez egy üres korsó is. Nem más dobta a korsót, mint a férfi aki az előbb jött be a bárba. Ha nem lettünk volna ekkora szarban akkor most elmormoltam volna egy köszönömöt, de nem ez volt a megfelelő pillanat rá.
A fegyveres társa éppen most állt fel az egyik asztaltól, erre mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy beépített szépség. Meghúzta fegyverének ravaszát és háromszor sült el a pisztoly. Mind három golyó Nelson testébe fúródott.
A szőke nő vitába száll a maszkos fickóval mivel szerinte felesleges volt lelőni az X-ment. A nő folyamatosan mondja a magáét, látszik kettejük közül melyikük a dominánsabb. A férfi végül feltartott kézzel hagyja annyiban a dolgot és lép közelebb Nelson-hoz. Én szép lassan a földre ereszkedem, hogy minél kevesebbet legyek szem előtt. A maszkos a fegyverrel a kezében lép Nelsonhoz, majd a lábával nem éppen finoman löki meg kétszer az oldalát. Akaratlanul is az jut erről eszembe mikor a döglött kutyát rugdossák meg, hogy lássák éle még vagy sem.
Hát remélem a fickó számára éppen elég halott lesz Nelson és békén hagyja, de azt is merem remélni, hogy valójában kutya baja.

Océane & Nelson

A pub előtt fékezek a Cabrioval, Lucas-szal majd később találkozom, addig van egy kis időm, megiszok egy sört, nézelődöm, stírölöm a csajokat. A birtokon Charlie tanítványai túl kicsik az én izlésemnek, az a csinos tanárnéni meg olyan nagypofájú, hogy korántsem vagyok benne biztos, hogy megéri az időt, a fáradtságot. Házinyúlra nem lövünk. North Salemben fogok véglegesen lakni, ha elkészül a ház, addig a szálloda is megteszi, de nem ragadhatok állandóan a kisvárosban, ezért is ugrottam most át ide, hogy valami változatosság is legyen. Belépek a bárba, a szokásos vörös dzsekimet viselem, amely motoráshoz, autózáshoz is kiváló. Már csak arra vágyom, hogy egy budweisser csússzon le a torkomon, és körbelessek a felhozatalon. Amint belépek, szinte automatikusan kacsintok az éppen felnéző kis vörösre (Océane), amolyan ki ha én nem stílusban, ám nem ragadok ott, hogy megszólítsam. A bárszékek egyikére ülök rá, szétvetett lábakkal, mintha valami ló lenne. A pultos lányra közvetlenül mosolygok rá, amint félhangosan megszólalok.
- Egy budot leszel szíves. – Tolok oda némi papírpénzt az asztalra, dupla annyit, mint amennyi jár, amikor akkor szokás, hogy ő is ihat a kontómra valami hasonlót. Udvarisan köszöni meg, én pedig megkapom az italomat. A kezembe kapom, és megfordulok az ülésen hogy szemrevételezzem a vendégeket, amikor egy maszkos fickó ront be, pisztollyal.a kezében.
- Senki nem mozdul, mindenki a földre! A kasszát akarom! – Bassza meg, miért pont egy párt, te kretén? Ami egyébként nem hülyeség, sok itt a készpénz, kitalálom, a következő húzása az lesz, hogy a vendégek tárcáit fogja követelni. Felrángatná a közelben ücsörgő Océane-t, hogy valami túsza is legyen, ám itt már bekapcsolódom. Felállok, és a pulton maradt üres korsók egyikét ragadom fel, és dobom vele kézen. Erő is van a dobásban, a célzásom is ügyes, szilánkokra robbanva törik szét a rabló kézfején, aki még meg is tántorodik. Egy dologgal nem számoltam. Van egy társa, egy vendég, aki már korábban bejött, hogy elvegyüljön, és megadja a szükséges háttértámogatást. Három lövés dördül el, még oldalt tudok nézni, hogy megnézzem magamnak, egy szőke, ártatlannak tűnő fiatal nő kezében füstölög a pisztoly. Én meg szépen eldőlök. Vitatkozásba kezdenek, jelenleg nem hallom, a hátamból három golyó áll ki. A kedvenc dzsekimet tették tönkre.

Muszáj volt kicsit elszabadulnom a birtokról, szeretek ott lenni, szeretem használni a képességem és büszke is vagyok magamra ahogy előrébb haladok, de a rajzok amiket mindig is szerettem készíteni mostanában elmaradoztak. Nem nagyon volt időm újabb ruhák vázlatait elkészíteni, pedig régen ebben találtam az egyetlen örömöt. Most inkább csiszolgatom a képességem és megpróbálok kicsit felengedettebb és nyitottabb lenni. Így hát tényleg szükséges volt egy szabadnap. Már nagyon régen jártam Peekskill-ben, talán úgy egy éve voltam itt utoljára, még mielőtt a birtokra kerültem volna. Itt is a kedvenc helyem ez az étterem és pub. Itt a hangulat is mindig jó, legalább is amire emlékszem, sose volt olyan, hogy itt untam volna magam. Az egyik asztalhoz leülve rendeltem egy teát és néhány apró süteményt is hozzá. Előpakoltam a vázlatokat, néhány még elég hiányosnak bizonyult, volt olyan aminek csupán az alakja volt még lefirkantva. Elfintorodtam, szépen abbahagytam a nagy álmomhoz vezető utat, valahol szégyenlem is magam, de azért nem is panaszkodom annyit, hisz a birtok megad nekem mindent amire jelenleg szükségem van. Az egyik ceruzával amit magammal hoztam újabb vázlatos hosszításokat végeztem egy uszályon ami meglátásom szerint picit rövidre sikeredett. Egy piros estéi ruhán pedig újabb apró fodrokat alkottam, nem túl nagyokat csak éppen akkorákat, hogy láthatóak legyenek, de csak akkor ha az ember nagyon-nagyon odafigyel a kiszemelt hölgyre aki majd egyszer talán viselheti ruháimat. Minden álmom teljesülne, ha saját divattervező szalonom lehetne és legalább félig olyan híres lehetnék, mint a szüleim, a tehetség az meg van bennem is. Igaz, hogy édesanyámhoz még nem érek fel, de idővel majd biztosan, ha elég sokat gyakorolok.
Rajzolgatásom közben megérkezik a teám és a kis sütemények is, megköszönöm, majd újra a vázlataim közé vetem magam. Ezen a helyen az a jó, hogyha valaki nyugalmat szeretne megkapja, de ha kicsit szórakozni szeretne akkor az is megoldható.
A teámat ittam mikor hirtelen az egyik vázlatomra csöppent belőle pár csepp. idegesen tettem le a teát és próbáltam letörölni a teafoltot. Szidtam is magam rendesen. Hogy lehetek ennyire ügyetlen?

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Jo & Dem

Belemegy a játékba? Álmaiban sem gondoltam rá, hogy miután lezártam a közös történetünket, ismét láthatom őt, és még úgy is tesz, mintha mi sem történt volna. Talán mégis van közös jövőnk? Képesek lehet félretenni mindent, ami rossz volt, és megtörtént? Nehezen visz rá a lélek, de csakhamar kiderül, megérte legalább próbálkoznom, értékeli a gesztust.
- Nekem, itt mindenkinek és kb. a fél városnak? Lehetséges. – Felelem szórakozott mosollyal, amint kezet nyújt, elfogadom azt, ám nem zárom meg, hanem a sajátomat alulra csúsztatva elfordítom az övét, hogy lehajolva hozzá finom csókot hintsek rá. Nem vagyok egy csábító alkat, ezúttal viszont a kézcsók közben is tartom a szemkontaktust. Elengedem őt végül, és jó dolog ilyet játszani, de úgy kell tennem, mintha most találkoznánk elsőre, eltűntetni magamból a rajongást, amely oly közel visz hozzá, de talán ez egy ismerkedős szakasz is lehet, izgalmakkal teli, amelyből bármi kisülhet. Talán még boldogság is? Lehajtott arcába hullanak a tincsei, amit egy óvatos mozdulattal tolok félre, hogy lásson is valamit. Kissé intim a tett, de őszintén szólva nem érdekel, hozzá akarok érni, ismét.
- Ha félretesszük, amilyen gyönyörű a hölgy, no meg a neve is... – kezdem finom nevetéssel, miközben úgy látom, nem riadt, nem tesz fel kétértelmű kérdéseket, egyszerűen elfogad, ahogy vagyok. – Úgy láttam, hogy nem az az oktatalan fiatal lányka, mint a városban legtöbben. Nem idevalósi? – A feleletére enyhén meglepődöm, a sok félelme után képes még ki is emelni engem? Meg vagyok döbbenve, de nyugalmat erőltetek magamra, úgy kell kezelnem, mintha tényleg most ismerkednénk. Csak éppen nem vagyok a randik császára, biztosan idiótán viselkedek.
- Pont annyi Joanne, amennyit most lát. Senki, csak Ön, remélem ez így is marad. Hogy miért? Merész dolog lenne azt mondanom, hogy ellenállhatatlan? Még merészebb, ha azt mondanám, hogy kell nekem, legalább egy vacsora erejéig? Talán még egy éjszakára is. – Cigarettát vesz elő, egy pillanat alatt hárítom el a pultos kisérletét, hogy tüzet adjon, majd én megteszem. – Szó sincs róla. – Én magam szivart veszek elő, megnyugtat. Rágyújtok, és miközben fújjuk egymásra a füstöt, gyengéd mozdulattal végigsimítok a feltett lábán.

I'll never give up on us

Demetrius J. && Joanne S.

Már fel kell adnom. Felesleges olyan valaki után kutakodni, aki nem akarja, hogy megtaláljam. Lehet, hogy figyeli merre járok, és direkt másfelé megy, de az is lehet, hogy már az államban se jár. A kedves csapos boldogan hozza ki nekem a következő italt, mit sem sejtve arról, hogy majd szépen módosítom az emlékeit, és nekem egy centet sem kell fizetnem. Igaz, hogy kaptam pénzt Edward-tól, de nem akarom csak úgy elkölteni, lehet, hogy ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy én valakitől pénzt kapok. Bár ki tudja, még az is lehet, hogy egyszer nála kötök ki. Legalábbis a házában, ahol lakik, és ahol én is lakni fogok.
Bár egyelőre meg vagyok elégedve az intézettel, és remélem tényleg soha nem lesz szobatársam, és nem kell elviselnem valakit. Valahogy egyedül sokkal jobb. De ilyen vagyok, nem tehetek róla.
Magamba roskadva, vagy inkább a gondolataimba merülve figyelem a poharamat, miközben kihalászom a fogvájóra feltűzdelt olívabogyókat, és lassan kezdem leenni a szemeket, kiélvezve minden ízét. Csak így vagyok képes elviselni a mai napot. Aztán belém fagy a szó, sőt minden mozdulatom ledermed. Rágni is elfelejtek. Először a félelem lesz úrrá rajtam, majd valami más. Egy sóhaj formájában szakad fel a mellkasomból, és nem akarok oldalra nézni, mert akkor tuti, hogy elillan. Biztos beképzelem magamnak. Végül mégis a férfira emelem meglepett tekintetem, majd arcvonásaim is rendeződnek, és csak egy lágy mosoly jelenik meg ajkaimon.
- Igazán nem kellett volna - szabadkozom, bár mivel Demetrius-ról van szó, talán nem akarja, hogy használjam az erőmet tudatlanokon. Vagy nem tudom, majd bókol, amire érzem, hogy enyhe pír önti el arcomat. Miért csinálja ezt? Bár tudnám. Lehajtom a fejem, hogy a hajam eltakarja arcomat, majd egy kis magabiztosságot nyerve pillantok rá.
- Ugyan, biztos rossz a szeme - mosolygok rá kedvesen, és bevallom őszintén, hogy tetszik ez a játék. Ahogy megdicsér, ahogy bemutatkozik, mintha nem is ismernénk egymást, mintha az a sok év szenvedés a múlté lenne. Talán egy napon azé is lesz. Ha a kezét nyújtja, akkor a kezemet az ujjai közé csúsztatom, ha nem akkor is kinyújtom felé vékony, és jelenleg hűvösen ható kezemet.
- Joanne Shadows, és csak egy nő a bárpultnál. Nincs munkám - nem tudom, miért közlöm ezt vele. Nyugodt vagyok, és most először nem félek tőle. Lehet, hogy az alkohol teszi? Nem tudom. Talán most lehetne munkám is. Talán. De lehet, hogy túl szép ez az egész ahhoz, hogy igaz legyen.
- Ön sem csúnya, Mr. Jones, biztos mindig hatalmas nőkoszorú veszi körbe. Miért pont engem szemelt ki? - folytatom a játékot, ezzel jelezve neki, hogy tetszik ez így. Tetszik a magázódást, tetszik az, hogy kerülgetjük a másikat, és nem akarom, hogy egyelőre ez megváltozzon. Cigarettát veszek elő, és a kedves pultos elém tol egy hamust, és tüzet is ad. Lassan emelem az ajkamhoz a nikotinrudat, majd a mozdulat megáll, és a pultos is bezárja a gyújtóját. - Zavarná, ha...? - emelem fel a cigarettát, mert ha zavarja, akkor nem gyújtok rá. Hiszen kibírom, csak az alkohol húzza magával.

† music: nope † note: - † words: XXX

◌

Jo & Dem

Nem volt egyszerű csak úgy váltanom, miután az egész életem ráépült, meghatározta az utolsó közel egy évtizetben. Mégis, teljesen rátelepedtem, rettegésben tartottam, holott segíteni akartam neki. Ebből látszik, hogy bármilyen jó nyomozó is lehetek, ha az empatikus képességeim a béke segge alatt vannak, a romantikáról pedig már nem is beszéljünk. Mégis, lezártam az egészet, Joanne saját döntése, hogy kész e élni a védelmünkkel, az X-Birtokra megy, vagy a saját feje után megy. Még a harmadik esetén is bőven el tudom képzelni, hogy tudjon magára vigyázni, örökké nem foghatom a kezét. Bármennyire is szeretném. Kétségkívül ő életem szerelme, de miféle szerelem az, ahol a két fél a teljes bizalmatlanságtól szenved? Kétlem, hogy valaha képes lenne nekem megbocsátani. Talán így is van ez jól. Védelmeztem, de nem hagytam, hogy az érzelmeim befolyásoljanak.
A szőke tincsek azóta is kisértenek, még mindig úgy riadok fel, hogy az első gondolatom az, hogy mi van vele, hol lehet. Sosem tudná megérteni visszatérő álmomat, amelyben ketten egy pár alkottunk, és egyik szenvedélyes csókunk közepette érte őt a halál valami pusztító erejű mutáns karmaitól. Talán ez is közrejátszhat, hogy a visszautasításon túl ezért sem léptem. Annyiszor álmodtam ezt, hogy egy idő után magam is elhittem. Talán csak a féltésem miatt alakult ki, de ha egy minimális intuíciós érzékkel is rendelkezem, nem hagyhattam, hogy valóra váljon. Inkább gyűlöljön, és éljen, mintsem a karomban haljon meg.
Egyenlőre a készenléti állományban vagyok, a kisváros moteljében ücsörgök, s a könyv a kezemben. Nem olvasok, csak alibiből van nálam, a gondolataim mindig elkalandoznak, nagyjából semmit nem sikerül haladnom a történettel, ám először azt hiszem, rosszul hallok, amikor csengő hang üti meg a fülemet. Nem is nagyon hiszek a szememnek, de miközben felemelkedek, mégis úgy tűnik, jól látok. Lecsapom a könyvet, sőt ott is hagyom, kétlem, hogy lába kelne. Óvatos léptekkel közeledek, anélkül, hogy megriasztanám. Nem is tudom, hogy mit mondjak, annyira jó őt viszontláni, szemeimből süt a jól megismert rajongás, és az aggódáson túl végre fellélegezhetek, hogy nincsen semmi baja. Tudom, hogy ha folytatnánk a magyarázkodást, akkor ismét előkerülnének a sérelmei, ezért inkább nem is próbálkozom így.
- Én is ugyanazt... A hölgyét pedig állom. – Oldalt pillantok, és sokat sejtető mosollyal emelem rá az italomat, amikor végre megkaptam. Most egyszerű garbóban, farmerben vagyok, ez inkább kényelmes, mintsem elegáns. – Remélem nem támadom le, de nem tudtam észrevenni, hogy milyen gyönyörű. – Finom pillantással illetem nemcsak az arcát, hanem az egész alakját.- Biztosan sokadszorra hallja mindezt, de nem tudtam szó nélkül hagyni. Demetrius Jones, rendőrbíró. – Mutatkozom be, egy kis játékot játszva, hátha félre tudja tenni legalább egy kicsit a múltat.

I'll never give up on us

Demetrius J. && Joanne S.

Kutakodtam utána. Hogy miért? Mert megfogott benne valami, és vonzott az a félelem, amit iránta érzek. Ér nem mehet el csak így. Szó nélkül rám csukva az ajtót, meg sem várva a választ. Hogy zavart? De még mennyire. Az én női büszkeségemet sértette, hogy csak úgy faképnél hagyott mindenféle elköszönés nélkül. Hogy ő eldöntötte, hogy ki akar lépni az életemből, holott már cseppet sem voltam biztos benne. És ha visszajönnek utánam és ő nem lesz ott? Valamiért az elmúlt napokban átértékelődött a személye, és sokat köszönhetek neki, annak ellenére, hogy félelmet ébresztett bennem, és rettegtem tőle, és még néha most is a puszta gondolatától is kirázott a hideg. Akármilyen idióta módon is udvarolt, mégis volt benne valami aranyos, és kedves, ami ha eszembe jut, csak mosolygok rajta.
De már kezdem feladni. Elvégre ő valami nyomozó, és biztos hogy nem Peekskillben lesz, mert én azt akarom. Így minden reményemet feladva jövök be ide ebbe a pubba, és a pulthoz ülök. A kedves pultos már jön is oda hozzám, hogy mit adhat. Nagyot sóhajtok, s végig sem nézve a kínálaton szólalok meg.
- Egy vodkamartinit kérek duplán egyből, és ne szaladj messzire - kérem meg a fiatalembert, majd hamar meg is kapom az italomat olívabogyóval, amit kiemelek, és belekortyolok az italba. Sosem bírtam az alkoholt, de most másodikra megiszom az egészet, és jelzek a pultosnak, hogy kérek még egyet. Azt már lassan fogyasztom. Egy pillanatig dermedten áll, majd végül megcsinálja. Hát igen, nem szép látvány, ha egy nő iszik, de nem mozgat. Talán valahol feladtam, hogy láthatom még újra Demetrius-t, és most így gyászolom el azt, hogy piszkosul elcsesztem. Alig fél óra múlva kiiszom a másodikat is, és ismét a pultos felé fordulok immár kipirult arccal, és már nem is érzem olyan rosszul magam a Demetrius okozta hiánytól. Mintha nem is létezne, pedig itt tátong bennem, és valahogy el akarom űzni. Legalább ha megbeszélhetném vele. De nem hiszem, hogy erre valaha is alkalmam lesz majd...

† music: nope † note: - † words: XXX

◌

Jo & Dem

Napok teltek el azután, hogy Joanne-nel találkoztam, és lezártam a közös fejezetünket. Nehéz volt megértetni vele, hogy nem bántani akarom, a védelmére esküdtem fel, még a szállóban is állandóan győzködnöm kellett, ami végülis nem csoda, hosszú évekig fonódott össze a sorsunk. Megmentettem a valódi üldözőjétől, ám végleg nem tudtuk ellátni a baját, így bármikor feltűnhet a ködből, de tiszteletben akartam tartani a lány kívánságát, hogy hagyjam békén. Talán a végén hajlamos lett volna megbocsátani, én viszont már magammal nem tudtam kibékülni. Szeretem, de jobb ezt lezárni. Különben is mi a szerelem? Talán csak egy fellobanó vágy volt, amelyhez még fiatal koromban ragaszkodtam, aztán csak megszokásból éreztem így, de már csak a közös menekülés jutott nekünk osztályrészül. A kettősünk története ha valaha vászonra kerülne, nem sorozat lenne, egyszerű mozifilm, happyending nélkül. Erősen nevetnék, ha tudnám, hogy írónk más sorsot szántak nekünk, és ez már a második évad első része, a hosszadalmas, és gyötrelmes felvezető első után. Az első napokban tökéletesen magam alatt voltam. Béreltem egy olcsó motelszobát, ittam, cigiztem, és csak néztem a tévét. Próbáltam kiverni őt a fejemből, de miután az egyik hajnalban a kukák között találtam magam, rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Semmi értelme úgy élnem, hogy nincsenek céljaim. Ha Joanne-nek tudtam segíteni, talán mással is megtehetem, levonva a konzekvenciákat. Charles egyébként visszajelzett, felvették a szőkeséget az intézménybe, legalább ez megnyugvással tölhet el, hogy immár jó helyen van. Összekaparom hát magam, a borotválkozás, fodrász után az utam végül visszavezet az FBI-hoz, ahol szolgálatra jelentkezem. Visszavesznek az álományba, egyenlőre még csak készenlétire, hiszen az utóbbi években csakis Joanne ügyében nyomoztam, így még az is lehet, hogy kapok egy társat, aki jobban benne van a jelenleg futó témákban. Most átutazva a szomszéd kisvárosba, Peekskillben szálltam meg, és várom az eligazításomat, amennyi biztos, itt is bőven élnek mutánsok, járjak nyitott szemmel, ez a parancs. Kivettem egy szobát, és a szálló társalgójában olvasgatok, azon tűnödök, hogy lassan nem ártana elköltenem egy teát, végülis brit vagyok.

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

+18

Jeff & Kiki

Sejtelmem sincs, hogy mi jár a fejében, ahogy arról sem, hogy ő ismer engem régebbről is, nekem viszont még csak nem is rémlik. Sejtelmem sincs, hogyan tudnám kezelni a helyzetet. Részben miatta változtam meg, miatta váltottam, mert tudom, hogy nem kellett volna úgy viselkednem, ahogy tettem. Utólag megbán az ember dolgokat, bár azzal sajnos nem tudja jóvá tenni, én sem hiszem, hogy annyival elérhetném, hogy elfelejtse a múltat, hogy annyit mondok sajnálom. Miattam lett ilyen... furcsa, mindketten megváltoztattuk egymást, csak épp én jó irányban fejlődtem, ő negatívban, hiszen inkább olyan lett, mint amilyen én voltam. Vad, szabad, mindenféle határok nélkül, és nekem most valahogy mégis ez jön be. Csak, mert túlságosan jól csinálja, amit csinál akkor is, ha tudom, hogy milyen, hiszen elmondta még a kávézás alkalmával. Nem kell többet várnom tőle, mint amit sejtek, egy hétvégénél, pár alkalomnál, amúgy sem szándékozom magam hosszan elkötelezni. Fiatal vagyok és jelenleg még az a fő cél, hogy az életemet rendbe tegyem, hogy valamit elérjek a saját erőmből, ne pedig a szüleim hírnevén tornásszam fel magam. Sikerülni fog, de csak akkor, ha erre szánom az időm legnagyobb részét.
- Majd igyekszünk. - harapom be az alsó ajkamat, hiszen most beszélni nem a legegyszerűbb. Túlságosan hevesen csókol, a tüdőmből a levegő most nem épp olyan céllal akar kiáramolni, hogy beszéljek, sokkal inkább sóhajokban mutatkozik meg, nyögésekben, főleg akkor amikor végre felvesszük a megfelelő pozíciót. Nem jelent nagy gondot elhelyezkednem rajta, hiszen tökéletesen be van indulva, érezni hogy csak arra vár, hogy végre megízlelhessen belülről is. Nem kell sokáig várnia. Keveredik az ő hangja és az én nyögésem, amikor végül egyesülünk, és már nincs más hátra, mint hogy felvegyem a saját tempómat. Egészen kényelmes a kocsi, és nem úgy fest, mint aki ellenkeznek, hogy én vagyok az irányító fél. Örülök neki, vannak pasik, akik túlságosan is büszkék ahhoz, hogy kedveljék azt, amikor a nő van felül, én viszont határozottan szeretem ezt a felállást. Sokkal erősebb a gyönyör, ismerem már annyira a testemet, hogy ezzel tisztában legyek. Persze azért rá is figyelek, hogy ha lehet tökéletes összhangban érjük el a beteljesülést, aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés és pihegés. Könnyedén elnyom az álom, legalább egy kis időre,csak az tűnik fel idővel, hogy kissé már fázom. Még sincs itt durva fűtés, vagy ilyesmi, az ember teste pedig szex után szép lassan újra visszavált normális állapotra, tényleg jó lesz majd egy normális ágy.

18+

Kiki & Jeff

Ő talán könnyűnek érzi, de nem tudja, hogy nekem milyen dilemmáim voltak, amíg idáig eljutottunk. Egy külső szemlélőnek csak annyi tűnhetett fel, hogy egymásra voltunk hangolódva, és össze is jöttünk estére, de részemről teljesen másról van szó. Az igazi nagy szerelmem, akire még évek után is vágyakozással telve gondoltam, na meg keserűen, itt van most a karjaimban, és nem tudja, mennyire megbántott egykor. Most már felnőtt nő, és én sem vagyok az a naívan romantikus kissrác, aki voltam. Akár össze is illenénk, de még az idő eldönti, hogy képes leszek e folytatni a színjátékot, a vonzalmam pedig erősebb-e a bosszúállásnál. Most nem is tudok másra gondolni, csak arra, hogy öleljem, csókoljam az ajkait, és hogy végre az enyém legyen. Magamhoz szorítva felemelem kissé a derekánál megragadva, annyira belémhasít a kéj, imádnivaló, ahogyan a csipőmre tapad a combja. Van az egészben egy szexualitáson túlmenő harmónia is. A bilincs kell a fenének, csak kiváncsi lettem volna, mit szól hozzá. Ha végül belement volna, az csak egy kis plusz, sokkal többet nem tudtunk volna kihozni az együttlétből, hiszen ő bilincs nélkül is egy gyönyörű csaj, ráadásul a mai nap alapján még talán a feje lágya is benőtt.
Visszacsókolom, miközben együtt kihámozzuk a melltartóból, és végre megkaphatom formás melleit. Éppen jók, nem túlzóan nagyok, viszont nem is apró tinicickók. Nem is fogom más vissza magam, birtokba veszem az egész testét, szenvedélyes vadsággal círógatom, harapdálom, ahol csak érem.
- Csak aztán ott tudjuk majd visszafogni magunkat.. – Vigyorodom el, mert most úgy feltűzelt, hogy hirtelen minden teljesen feleslegesnek tűnik, még az út is a szüleimhez. De nem, szükséges lesz majd a dolog, hogy le is szálljanak rólam, de kétségkívül sokkal egyszerűbb lesz így, hogy nem kell erőltetnünk a szikrákat. Ő felhúz, hogy helyet cseréljünk, ami nincsen ellenemre. Kibújok most már én is az alsómból, és miközben fölé kerül, lehúzom a bugyiját, amí eddig csak félre volt csúsztatva. Nem tudok betelni a látvánnyal, és az eddig erősödő gerjedelem most kőkemény végeredményt produkál. A kezét fogva segítek neki egyensúlyozni, hogy megtalálja a helyes irányt, és végre célnál is vagyunk. Remélem a parkban ilyenkor tényleg nem járnak sokan, mert fel is kiáltok a gyönyörtől, miután benne vagyok. A csipőjét, és a mellét tapogatva engedem, hogy a saját tempója szerint mozogjon, ha szükségét érzi, akár még fel is ülök, hogy a hajába markolja, vagy a nyakát csókoljam. Nem számít most a múlt, és annak sincsen jelentősége, hogy szeretem, vagy sem. Csak az, hogy most kell nekem. Tökéletesen összepasszolunk itt és most, ahogyan vágyaink központja egymásra talál, hogy akár a filmekben, egy mindent elsöprő közös tüzijátékban végződjön. Nem sokkal később egymásra borulva szundítunk egyet, de mégis fel fogom vetni, hogy keressük fel azt a bizonyos szállót, már csak a zuhanyzás miatt is, és sokkal kényelmesebben el tudunk majd férni a luxusban.

+18

Jeff & Kiki

Nem mondom, hogy nehezen veszem rá magam egy kis hancúrozásra, de szó se róla, hogy most elég könnyű dolga van, de végülis meg volt már a felvezetés. Mondjuk, hogy a tánc volt az előjáték, szóval egy árva szavam sem lehet, hogy csak úgy a közepébe akarna vágni. Mondjuk annyi hamar látszik, hogy a kocsi kifejezetten alkalmas rá, hogy jól érezzük magukat. Nehéz lenne ezek után bemesélni nekem, hogy nem fektetett meg már itt jó pár lányt, de ez most nem érdekel túlzottan. Most velem van itt és amúgy sem készülünk világra szóló lakodalomra, akkor pedig nyugodtan élvezhetjük kicsit egymás társaságát és ennyi nem igaz? Az viszont biztos, hogy nem kell nekem mindenféle kiegészítő, de azért ettől még nem szakadok el tőle. A lábaim maradnak a csípője körül, csak a bilincset érzem túlzásnak. Oké, van hogy jó feldobni kicsit a dolgokat, de most így első alkalommal nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Egyszerűen csak élvezzük egymást társaságát és kész, én legalábbis így gondolom, és láthatóan ő is hajlik rá.
- Jó fiú... - szélesen elmosolyodom, de persze nem úgy értem ezt, hogy én irányítom őt, azért mert elfogadta, hogy nekem mi a jó. - Talán majd egyszer... - rántom meg aztán a vállam, majd közelebb húzom miután eldobta azt a vackot és megcsókolom. Ügyesen halad lefelé, és igazság szerint én nem is húznám ezt túl sokáig, ha nem lenne feltétlenül muszáj. Persze jól érzem magam, de akkor is szeretném már érezni magamban. Kicsit megemelem a mellkasomat, hogy a melltartót kikapcsolhassam és lekerülhessen rólam. Halkan nyögök fel, amikor játszani kezd velem, olyan profin teszi, hogy ezért már megérte. Hamar lekerül a ruháink maradéka is, én legalábbis azon vagyok, hogy rajta se maradjon már semmi. Nem hiszem, hogy szükség van még rá, amúgy is elég meleg van itt.
- Azt hiszem ennyit a beszélgetésről... legalább hitelesen el tudjuk játszani, hogy együtt vagyunk, vagy olyasmi. - bököm még ki, de már időnként rendesen elakadva. Van egy szint, ami után már nem valami hasznos a beszéd és határozottan az ember nehezére is esik, azt hiszem ez érthető. Ha tudnom, akkor kicsit feljebb húzom őt. Határozott célom, hogy a nélkül hogy lerúgnám a műszer falat, arra késztessem, hogy a hátára kerüljön. Eléggé beindultam már ahhoz és ő is, hogy gond nélkül elfoglalhassam a helyem egy pillanat alatt.

18+

Kiki & Jeff

A nők esetén azt kell tudni, hogy nehezebben veszik rá magukat a lepedőtornára, viszont ha már benne vannak, akkor nincsen visszaút, megkapják, amit akarnak. Nem én indítottam el, kölcsönös volt az érdeklődés, a komoly témák, és a fizikai vonzódás mellett most oda jutottunk el, hogy nem tudunk ellenállni egymásnak, és a vágyainknak. Egy kicsit máshogyan képzeltem ezt a mai estét, de ha az ember a szerelmét leli fel évek múltán, aki ráadásul még viszonozza is az érdeklődést, a tervek egyszerűen füstté válnak. A kocsiban végre nekiesünk egymásnak, de a végén akkor is javasolni fogom, hogy keressük fel azt a szállodát. Az autó ugyan kényelmes, de szeretnék egy jakuzzit, tévézni, és ha már itt tartunk, akár egymás karjaiban is alhatunk. Reggel pedig egy ismétlő akció is sikerülhet, ha ez a mostani olyan lesz, amilyennek indult. Miközben vetkőztetjük egymást, elejtünk pár oda csak furcsán illő mondatot, de a dolog hevében nem is hangzanak olyan furcsán. Belehasít a hátamba, enyhén felszisszenek, de csak a kéjtől. Pontosan tudja, hogy mire van szükségem. Nem vagyok egy romantikus alkat, már régen nem. De ettől függetlenül most úgy vélem, ő az, aki nekem született. Birtokba fogom venni, mint valami démon, nem csak a lelkét, immár a testét is. A bilincsre nemet mond, de a lába még körölüttem.
- Unalmasnak...? – Kérdezem eltartva magamtól őt, de csak azért, hogy elgyönyörködjek benne egy pillanatra. Nem lett volna rossz dolog, ha belemegy, de ettől cseppet sem lesz kevésbé kívánatos. Visszaveszem a bilincset, és én magam dobom el.
- Kinek mi... – Felelem kötekedő vigyorral, és ha nem is folytatja a nyakcsókot, én megteszem helyette, hogy aztán a melléről a combjai közé vándoroljon a kezem. Egy kicsit lejjebb csusszanok, hogy a mellei irányába érjen az arcom, és türelmetlenül várom, hogy kibújjon a melltartóból. Amikor ezt megtette, akkor játékosan kapom ajkaim közé tökéletes bimbóját, hogy közben folytassam a megkezdett mozdulatot a lába között simogatással. Már alig várom, hogy végre egyesüljünk, de olyan jó így vele, ne csak egy gyors menetről szóljon a dolog.

+18

Jeff & Kiki

Van az a pont, amikor már nem szívesen állsz meg, és én is ott tartok most. Nem igazán szeretném már ezt húzni, túlságosan sikerült egymásra hangolódni, amit végülis ő indított el. Ezek után fogni magunkat és elmenni csak úgy beszélgetni egy motelbe már komolyan nevetséges lenne. Felnőttek vagyunk, mindketten tisztában azzal, hogy nem akarunk feltétlenül házasságra lépni a másikkal pár héten belül, tehát csak tegyük, ami jön. Így érünk el hamarosan a parkig, miután már ő sem akadékoskodik tovább. A kocsi hamar összeáll szinte már egy kész ággyá. Nem mondom, minden bizonnyal jó pár lány döntött már meg itt, ez talán valahol mélyen még zavarhatna is, de jelenleg hidegen hagy, mert túl sok gondolkodást igényelne, hogy ebbe most belemenjek, arra pedig kb. most semmilyen eshetőség nincs, hogy én gondolkodni tudjak.
- Befektető? Olyasmi... igen. - mondjuk, bár ez talán fordítva jobban stimmelne, de most ne menjünk bele a részletekbe. Sokkal érdekesebb, ami egyébként történik. Azt már akkor tökéletesen látni, amikor még úton vagyunk, mennyire be van indulva, de amikor fölém kerül, akkor már érezni is tökéletesen lehet. Gyorsa hámozom ki az ingből, és finoman, néhol erősebben húzom végig a körmeimet a hátán. Aztán kerül elő az a bizonyos bilincs. Érdekes egy indítás már így első alkalommal, fel is szökik kissé a szemöldököm, és a kérdésére csak megrázom a fejem.
- Ha már az elején ilyen unalmasnak találsz... talán jobb, ha tényleg beszélgetünk. - tüntetőleg meg is állok, ami annyit tesz, hogy nem csókolom tovább a nyakát, de az időközben a dereka köré fonódott lábaimat nem engedem le. Eszem ágában sincs egyikünket sem kikötni, úgy gondolom, hogy első alkalommal legyek én elég érdekes neki. Ha nem így van... hát nehéz lesz nemet mondani, de simán képes leszek rá. Kiveszem a kezéből a bilincset és lazán meglengetem az orra előtt.
- Szóval ő... vagy én. - kissé még oldalra is döntöm a fejem, de várom a választ, addig tuti, hogy nem fogok tovább haladni, ehhez egy cseppnyi kétség sem férhet. Csak akkor, ha engem választott, akkor hajítom el valahova a kocsi hátuljába azt a vackot.

18+

Kiki & Jeff

Már túlságosan egymásra vagyunk hangolódva, hogy leragadjunk a komoly témáknál. A táncunk lassan kezd valami megkezdett előjátékba átmenni, érzem a mozdulataiból, a rezgéseiből, hogy nagyon is rám van hangolva, belesimul az ágyékomba, időnként megremeg az érintésemtől, a csókomtól, és végül ő magam ajánlja fel, hogy távozzunk. A parkolóban mindez tovább folytatódik, ahol ugyan feltámad bennem a jófiú, mégiscsak életem szerelme, de nem tudok annak ellenállni, hogy annyi idő után végre megkaphatom, felnyársalhatom a férfiasságommal, és valami fantasztikus extázisban egyesülünk. Nincsen már idő még egy motelbe is menni, mert olyan kőkemény vagyok, hogy itt és most akarom, és biztos vagyok benne, hogy a ő is úgy vágyik rám, amely nem tűr halasztást.
- Szerintem se.. – Bólogatok, miközben a feneke alá nyúlok, és lovaglóülésben emelem magamra, még a parkolóban, hogy aztán leengedjem, és kisiessünk a kocsihoz. Villámgyorsan tekerem a kormányt a kihalt park felé, közben pedig a combjai között simogatom, hogy egyikünk vágya sem csillapodjon, amíg oda nem érünk. Elsötétítem az ablakot, rákapcsolok valami lágy dallamot a legjobb zenéim közül, legyen most Dusty Springfield Son of a Preacher Man című örökzöldje, aztán a zenék ebben a stílusban következnek. Hátradöntöm az üléseket, amik össze is csúsznak, és már rá is fektetem a gyönyörű szőkémet, hogy aztán hálásan vessem rá magam, a lábát már fel is húzta, én bólogatok a kérdésre.
- Jól megy az üzlet, a befektetők hálásak. Ugye te is a befektetőm leszel? – Vigyorodom el, és miközben ő az ingemet gombolgatja, én lágy erőszakkal kezdem almaformájú finom kis melleit átfogni, és simogatni. Felmorranok a kötekedő dumájára, szóra sem méltatom, csak fölé hajolok, és ajkait szétfeszítve a sajátommal határozott felfedezőútra indulok édes szájában. Végigjáratom a nyelvemet, kiváncsiskodó mozdulatokkal tárom fel, a másik kezemmel pedig a combját cirógatom, éppen annyira, hogy közben az alsómban duzzadó akaratos kis jószág szét akarja feszíteni a nadrágot, valójában pedig inkább a lányt belülről, amely már biztosan nedves, hívógató, csakis rám vár. A terepjáró hátsó részéhez nyúlok most, ahol egy kis rekeszt pattintok fel egy gombnyomással, ahonnan egy kis plüssel borított szex-karperec kerül elő, amit a kezébe nyomok.
- Te leszel a rabszolga, vagy én legyek? – Harapok bele játékosan a fülébe, és most rajta áll, hogy magának kattintja fel, az autóban vannak olyan kallantyúk, amihez rögzíteni lehet őket. Perverz nem vagyok, csak találékony. Amíg eldönti, hogy hagyja magát kikötözni, vagy velem teszi azt, addig folytatom a lába közének simogatását, és már egyértelműen érzem, nem tudok sokáig várni, hogy rávessem magamat. Zihálok, és elveszek a nyakának hajlatában, gyorsan kell döntenie. Az eszembe sem jut, hogy netán furcsának találja, amit kieszeltem. Itt van, mert akar engem, akkor nem lehetnek gátlásai. Végülis nem egy ténylegesen ocsmány, hanem izgató dologra kényszerítem.

+16

Jeff & Kiki

Oké, lehet hogy nincs elég nagy tapasztalatom még pasik terén, főleg mert az utóbbi időben kissé hanyagoltam is a témát az önmegvalósításnak hála, de attól még az a kép alakult ki bennem, hogy a legtöbb pasi nem kifejezetten az a házias típus. Persze vannak kivételek, főleg gondolom a egyedülállók, vagy akiknek az anyukája rendesen megtanította mi fán terem a felnőtt lét, ha nem házicselédet akarsz, hanem feleséget, de az... vannak azt hiszem előítéleteim ez a lényeg.
- Legalább megnyugtató, hogy nem csak én általánosítok, hanem te is. - jó persze nekem is volt ilyen időszakom, de jelenelg tényleg azt akarom, hogy elérjek valamit én magam egyedül a saját erőmből, és ahhoz az kell, hogy szépen tegyek is érte. Nem akarok valami gazdag pasas kitartottja lenni, én igenis az önálló életre pályázom elsősorban, remélhetőleg lesz is belőle valami.
- Azt hiszem így már nagyjából értem. - bólintok egy aprót. Általánosságban beszélt, tehát nem hiszem, hogy rá kéne kérdeznem, ő melyik típus, amúgy sem biztos, hogy közöm van hozzá, meg hát... lássuk be, nem házasságra készülünk épp. Vagyis arra, de nem a miénkre, ez csak egy vacsi, egy kis tánc és még ki tudja, de nem jelenti azt, hogy azonnal gyűrűt is akarok, bár még az is van nála, de azért nem kérem.
- Nincs semmi csak azért, nem kell mindent... túlságosan átgondolni. - az is lehet, hogy az esküvő után nem is hallunk egymásról, nekem is meg van az utam és neki is, de attól még lehet egy vad éjszakánk. Az, hogy csak beszélgessünk és külön ágyban aludjunk egy hotelben ezek után valahogy fura lenne, főleg, hogy ő kezdte, ő indított tánc közben csókkal, ő volt az, aki mondjuk úgy, hogy túlzásba vitte, innen, akkor már nem illik meghátrálni úgy gondolom. Úgy fest, hogy azért őt sem kell hosszan győzködni, mert hamarosan már eléggé elmélyülünk ahhoz a csókban, hogy ne nagyon akarjon mindenféle lelkizős beszélgetéseken gondolkodni. Abban sem vagyok biztos, hogy ez utóbbi menne-e még neki, hiszen nagyon jól érzem, hogy mennyire beindult. Ámbátor tény, hogy nem lenne épp a parkolóban a leghasznosabb egymásnak esni, ennél azért még én is visszafogottabb vagyok.
- Hű a mindenkit... nem keresel rosszul. - szélesen elmosolyodom a hamarosan bekövetkező kis ülésátalakítás láttán, ami a park mellett történik. Elég kihalt a környék, csak nem fog bekopogtatni valami lepukkant csöves és itt akár még aludni is lehet, amilyen tuti kis járgánya van. Az üléssel együtt dőlök szépen hátra, és úgy fest már végképp eszébe sem jut az, hogy beszélgessen, hiszen az ujjai felfedező útra indulnak, az én lábam, pedig a derekáig csúszik fel térdben behajlítva, hogy immár az ingénél tapogatózzam. Azt hiszem arra már nem sok szükség van.
- Szóval már nem is akarsz beszélgetni? - jó, aztán többet én se nagyon tudnék kinyögni, hiszen vagy a szájával foglal le, vagy én is ziháltabban kezdem venni a levegőt, így pedig tény és való, hogy a szóváltás elég bonyolultnak tűnik.

Kiki & Jeff

Kisvárosból származom, ott aztán nem volt divat a bejárónő. Sok volt a tennivaló a ház körül, hamar kiakult, hogy bár a mosógépbe bepakol a jóanyám, de aztán én vasalom a saját cuccaimat. Meg valahol háklis is vagyok rá, ha piszkos a tükör, akkor rámtör a kényszer, hogy tisztává varázsoljam ismét.
- A legtöbb lánynak szerintem ez mindegy, csak pénz, meg csillogás legyen. – Felelem biztosítva arról, hogy azért elég rosszak voltak eddig a tapasztalatok. Valahol még jó mélyen magamat hibáztathatom, hiszen a felületes lányokra repültem rá. Talán pontosan azért, hogy ne égessem meg magam még egyszer, hogy egy komoly kapcsolatot keresek, aztán pofára esek. Jó, ez túlzás, hiszen a középiskolában találkoztam Kikivel, gyerekszerelem volt, ebben a korban nagyon gonoszak tudnak lenni a gyerekek, nekem meghatározó élmény volt, a jellemem is ez alapján változott egy talán negatív, de mégis erőlteljes, karizmatikus irányba.
- Volt... de ezt inkább hagyjuk, talán majd egyszer elmesélem... – Adok egy szimpla puszit az arcára, nem akarok már ilyen korán görbe tükröt elé tartani, hiszen még az is lehet, hogy soha nem fedem fel a múltunkat. Talán ha passzolunk egymáshoz, elfelejthetjük... Korai még eldönteni ezt.
- Jó az ágyban? – Nevetek fel, aztán megrázom a fejemet. – Ezt elég bunkóság lenne így kijelenteni, mert mindenkinek mások az igényei. Ha valaki másra vágyik, mint én, akkor elég nehéz egyeztetni az igényeket. Inkább azt mondom, hogy igyekszem megfelelni az általános elvárásoknak... A házasság pedig más tészta... Van akinek csak egy papír, és akadnak olyanok is, akik nagyon komoly kötelékként tekintenek rá. – Nem megyek bele, hogy én melyik tipus vagyok, hiszen rajta kívül nem találkoztam olyannal, aki irányában olyan mély elkötelezettséget éreztem, ahol ez felmerülhetne, de akkor még gyerekek voltunk. Viszont az este ezen szakaszának vége, lássuk, hogy most mi következik. Azon túl, hogy egy hihetetlenül érett, felnőtt nő lett, ami a gondolkozását illeti, külsőleg még inkább vadítóbb, mint a középiskolában. Talán csak azt sajnálom, hogy erről lecsúsztam, de akkor itt a lehetőség pótolni mindent. Kiérünk, és vár a csókolózás egyre inkább átcsap az évődő, felfedezőből a szenvedélyesbe, vele nem akarok kiszúrni, a vágyaim mégis erősebbek ennél.
- Azért... mert komolyan tetszel, és nem akartam, hogy csak azért... – Próbálom zihálva kinyögni a szavakat, hiszen már kőkemény vagyok alul, ahogyan a csipőjéhez nyomom magam, ő pedig ellentart a feszülésével. Nem tudok szabadulni attól, hogy átfogjam az arcát, és felfedezzem a nyelvét, végigfuttassam a sajátomat a fogain, és csak elmerüljünk egymásban.
- Aha... – Már alig hallom amit mondd, hiszen végtelenül begerjeszt, hogy ennyire merész, és kezdeményező. Talán elmehetnénk valami közeli motelbe, de az is nagyon messze van. Viszont ha itt a parkolóban esünk egymásnak, még egy szórakozóhely esetében is kivágnak az utcára, bármennyire is törzsvendég vagyok. Inkább csak rámarkolok a hátsójára, és elszakadok tőle egy pillanatra.
- A kocsi.. – Fogom kézen, és rohamtempóban sietek vele a hátsó kijárathoz, ahol a parkolófiú már ki is állt vele, talán a kamerákon látják, hogy ki az aki távozik, így előzékenyen segítik az akciót. Egy jó nagy borravalót nyomok a kezébe, hogy aztán pár perccel később az egyik sötét parknál állítsam le a motort. Egy gombnyomás a vezetőülés bal oldalán, a székeink pedig egyből hátradőlnek, és összecsúsznak, a sebváltó pedig visszacsúszik az alvázba. Japán luxusautó. Folytatom immár a csókot, a nyakát megcélozva, miközben ujjaimmal finom, mégis határozott simogatásba kezdek a melle tájékában. A lélegzetem valahol bennakad, ha folytatnám, úgy hörögnék, mint akit tüdőn lőttek.

Jeff & Kiki

Tényleg meg voltam róla győződve, hogy van bejárónője, valahogy azt tudom elképzelni róla. Az, hogy maga mossa az ingeit, és mindent, fura és szokatlan, de minden bizonnyal ennek is meg van a magyarázat, ami hamar ki is derül.
- Jól van, akkor most megleptél, de nem is baj ez, pozitívan. - és még csodálkozik, hogy mindenki házasodna vele? Végülis ez totál érthető, ha egyszer még háziasra is nevelte az anyukája. Azért ez a pasiknál nem annyira gyakori, bár gondolom azoknál, akik önállóan élnek gyakrabban előfordul, ha egyszer rákényszerülnek.
- Szóval volt már? Újabb meglepő fordulat, ez úgy fest, hogy egy ilyen nap. - elmosolyodom. Azért az tetszik, hogy valamilyen szinten talán sarokba tudom szorítani olyan kérdéssel is, amire nem nagyon számított. Az pedig, hogy volt már szerelmes persze, hogy felkelti az érdeklődésemet, kiét ne keltené fel? De nem fogok mélyebben belemenni, hogy ki lehetett az, amúgy is jó eséllyel elmondta volna akár már most, ha akarta volna nem igaz? Egyébként sem hiszem, hogy már első alkalommal azt kell fejtegetnem, hogy milyenek is voltak az előző kapcsolatai, akkor sem, ha csak egy volt, ami igazán számított, legalábbis a szavaiból így veszem ki.
- Mintha tapasztalatból beszélnél... - döntöm kissé oldalra a fejem, de csak egy pillanatra, hiszen utána már haladunk is tovább a táncban. Nincs idő most minden témába mélyebben belemenni, hiszen másra is figyelni kell, történetesen, hogy ne lépjek a lábára, vagy csak egyszerűen hogy... ne kalandozzak el túlságosan, ami azért nem egyszerű, ha egyszer ilyen jól nyomja.
- Ez kimondottan jól hangzik. Tehát házias vagy és még az ágyban is jó, ezek szerint? Csodálod, hogy sokan akartak tőled házasságot már? Mert gondolom akadtak már páran. - nem hiszem, hogy ez a lány volt az első, legalábbis annyira nem viselte meg a dolog, no meg úgy tűnt, hogy egészen könnyen kezelte a helyzetet. Talán első pillanatban nem ez látszott, de aztán már egyértelműen, hiszen ahol most tartunk, abba már sehol sem fér bele a csalódott másik lány, aki nem mehet arra az esküvőcskére. Viszont azt hiszem, hogy lassan távozhatunk, hiszen értem, hogy őt és engem is már kellőképpen fűt a vágy. Nem kellene elsietni semmit, tudom, de van amikor jó egy kicsit meggondolatlannak lenni. Ezért is megyek vele kérdés nélkül és ezét is lep meg, amit ezek után mond, főleg, hogy a csókja se azt mutatja, hogy ne akarna többet.
- Hogy érted, hogy nem... így? - bukik ki belőlem, miután elszakadtunk egymástól. Ráncolom kissé a homlokom, ahogy igyekszem értelmezni a további szavakat. - Nem azért jöttem el, mert cipőket vettél nekem. - rázom meg a fejem. Ez fel sem merült. Jó talán az elején, de akkor is inkább azt néztem, hogy kedves és figyelmes, hogy megtette ezt, nem azzal foglalkoztam, hogy mennyi pénzt adott ki rám, vagy akár az ebédre. Nem az érdekel, hanem ő, és szívesen megyek el vele arra az esküvőre ez már nem kérdés.
- Nem... értelek, mi lesz más attól, hogy beszélgetünk? Már eddig is beszélgettünk, ha át akarnál verni, vagy én téged, akkor arra akkor is lenne lehetőség, ha most csak beszélgetünk. - megrázom a fejem és újra közelebb hajolok. Nem érdekel, hogy itt vagyunk még a parkolóban, és az sem, hogy miért akar türelmesen várni a... nem is tudom, hogy mire. Vad szenvedéllyel csókolom meg, egészen közel húzva magamhoz, közben a hajába túrva. Egész testemmel feszülök neki. Nem mindig kell mindent olyan nagyon átgondolni, azt se gondoltam át, hogy most itt legyek vele, csak jöttem, nem igaz?

Kiki & Jeff

- Bejárónőm? – Nézek rá csodálkozva, aztán rákulcsolom ujjaimat az övére, miközben forgatom lágyan egy közepesebb számnál. – Szívesen megfizetek valakit, ha ezzel munkát adhatok, de engem úgy nevelt a jó anyám, hogy fogjam meg a munka végét. Magam vasalok, cipőt pucolok, attól ennyire fényes. Na jó, mondtad az egót, nem viszem túlzásba. – Vigyorgok, és csak próbálom visszafogni magam, hiszen nagyon el tud velem szállni a ló, és pont vele nem akarom ezt művelni. A határozottság egy bizonyos fokig jó, de azért önelégült pöcsfej nem leszek.
- Volt már, hogy úgy éreztem, de az már nagyon rég volt. Mittudomén, olyanokat tudsz kérdezni. – Csóválom meg a fejemet, hiszen feltette a világ legfontosabb kérdését, úgy, hogy pontosan tudja, erre nincsen válasz. A nővérem meg a férje gyerekoruktól ismerik egymást, nekem éppen Kay lehetett volna ilyen, csak esetünkben csúfos vakvágány lett a vége. Nekik természetes volt, nem is kellett másokért küzdeniük, de Shelley ezzel együtt nagyon szép írónői pályafutást futott be a ponyvairodalomban. Dumálni aztán tud! Ellenben Kay-jel kapcsolatban állandóan dilemmázom magamban. Most ismertük meg egymást, de én már tudom, hogy milyen volt, én milyen lettem miatta, tehát nem egy szokványos első randi, és ismét élednek bennem egykori érzések, amelyeket már a föld alá temettem magamban, szerelmes voltam belé, és azóta is hozzá hasonlítottam mindenkit. Most, hogy újra látom a mosolyát, hogy megérinthetem, teljesen más helyzetet teremt. Nem mondhatom el neki, hogy ki vagyok. Ez esély az újrakezdésre, ha pedig még mindig olyan, mint volt, az észre fogom venni, és nagyon megalázom. Már ha lesz hozzá erőm, hiszen először is félre kell majd tennem az érzéseimet, amelyek főleg a jó dolgokról szólnak, nem a sértettségről. Nehéz!
- Amikor már túlságosan bízunk a másikban, akkor tud csak igazán fájni. – Bólintok rá, és egy sötét árny fut végig az arcomon, de csak kelletlenül vállrántok, ez általánosítás, nem hinném, hogy ebből eszébe jutnék. Viszont a kérdése visszazökkent a valóságba.
- Amit elvárok, azt adom másnak is. Jó, volt már olyan, hogy nem igértem örök hűséget, és másnap el is vártunk, de nem a saját örömömre osztom meg valakivel az ágyamat. – Ölelem át még jobban hátulról, és igen erősen vágyom rá, de mégsem így, egyszerűen ennél jobb vagyok. Szeretek másokat kihasználni, de egykori szerelmemet... egyszerűen erre nem visz rá a lélek. A csókomtól úgy érzem, kölcsönös vágy támad benne is, mert nem elhúzódik, hanem továbbra is a karjaimban tarhatom, viszont egykori önmagam most józanabb, mint a teremtett új énem. Beletúrok a hajába, egyet még rántok is rajta finom határozottsággal, s magam felé fordítom, amikor bólintok. Kézen fogom, és villámgyorsan kifizetem a vacsorát, hogy meginduljunk kifelé. Amikor már kint vagyunk a parkolóban, akkor fordítom csak komolyabbra a szót.
- Nem akarlak megkapni, nem így... – Hajolok hozzá, és most már tényleg, úgy igaziból megcsókolom. Közel lépek hozzá, hogy átöleljem, végigfuttatom ujjaimat a lapockájától a tarkójáig, hogy érezze a vágyamat, de csak egy csók ez, nem több.
- Nem akarlak megvásárolni, lekezelni. Tényleg tetszel, és ez... ez most más. Kiváncsi vagyok rád, meg akarlak ismerni. Talán az a fontosabb, hogy bemutassalak, semmint egy... – Nyelek nagyot, amint formás melleire téved a figyelmem, de szándékosan kizökkentem magam, a jelenlétében még zavarba is képes vagyok süppedni. Ismét. – Külön ágy, és beszélgetünk... Rendben? – Ha most itt fog faképnél hagyni, hogy tökéletesen csalódott a férfiasságomban, akkor fejbe lövöm magam. Már csak azért is, mert ha itt eljátszottam minden esélyemet, akkor meg főleg. Vagy ha ő akar tovább menni, és én kéretem magam, az sem jó megoldás. De ha meg belemegyek, akkor meg csiki-csuki az egész! És még a nők nem tudják, hogy mit akarnak. Basszus!

Tárgy: Re: Peekskill Brewery étterem és pub

» Étterem a három patkóhoz
» Peekskill térkép és elhelyezkedés