Yetta Marcerez újratöltve

Tárgy: Yetta Marcerez újratöltve Hétf. 4 Május - 21:07

Yetta Marcerez

Ha egyedül kell lennie, magányát fogja páncélként használni.

Userinfo: Főkarakter - Charles Xavier
Név: Yetta Marcerez
Mutáns név: Gyík
Születési dátum és hely: 1961. október. 8. Pittsburgh, Pennsylvania
Besorolás: Független

Képesség(ek):

Elsődleges képesség: Gyíkforma
Osztályozás: Gamma mutáns
Aktiválódás: Születésétől fogva
Képesség jelenlegi szintje: Képessége miatt eredeti külseje nagyban eltér egy átlag emberétől. Bőre egyöntetű zöld, néhány helyen ezüstös pikkelyszerű kinövésekkel tarkított, melyek közül több régi sebhelyet jelez. Haja ebben az alapállapotban valamiféle átmenet a feketés, lilás, rózsaszínes között. Testi funkciói sok mindenben eltérnek egy átlag emberétől, teszem azt van egy második szemhéja melyet, függőlegesen képes összecsukni, ezzel nagyobb védelmet adva a szemének és tökéletesen úszva akár víz alatt is nyitott szemmel. Rendkívül jó úszó, kétszer annyi ideig képes víz alatt megmaradni levegő nélkül, mint egy átlag ember. Kezdetleges regeneráló képességgel rendelkezik, mint a gyíknak, ha levágják a farkát szép lassan rendbe jön, de ez egy rendkívül lassú folyamat, épp ezért igyekszik elkerülni a durvább sebesüléseket. Valamivel erősebb és gyorsabb, mint egy átlag ember. Nagyobb a kitartása és a fájdalom küszöbe is. Jól viseli a hideget, ám a meleg rendkívül rossz hatással van rá, a tűz sokkal ártalmasabb rá nézve, mint egy emberre, ezen kívül pedig természetesen a külseje nem éppen hétköznapi és szokványos. Mára eljutott arra a szintre, hogy képes emberi alakot ölteni, elhagyva jellegzetes testi adottságait, de csupán 2-3 órára és erős koncentráció közben. Ebben a formájában képességei csökkennek és másodlagos képességét sem tudja használni.
Képesség távlatai: Teljesen kifejlődött.

Másodlagos képesség: Tökéletes testkontroll
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 5 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes a saját teste felett tökéletes kontrollt gyakorolni, így rendkívül nehéz kiszűrni az érzéseit, vagy épp kutatni az elméjében, mert valamelyest el tudja azt zárni mások elől. Képes gyorsítani, lassítani szívverését, életfunkcióit, így szélsőséges körülmények között is tovább bírja, mint az átlag. Magas fokú akrobatikus képességekkel bír, reflexei kifinomultak, ha arra van szükség, ha eléggé rákoncentrál egy nyilat is képes elkapni röptében. Könnyedén fut végig vékony kiszögelléseken, nem esik nehezére a kötéltánc, vagy egy vékony párkányon való egyensúlyozás.
Képesség távlatai: Csak az önkontroll és a reflexei fejlődhetnek még erőteljesebbre, így még fürgébbé, követhetetlenebbé válhat, akit szinte lehetetlen elkapni.

Jellem: Csendes és magamnak való vagyok, olyan, mint egy kóbor kutya, aki nem képes bízni abban, hogy az ételt adó kéz majd a következő mozdulattal nem üti meg. Tartok az emberektől, tartok a világtól, nem is nagyon volt lehetőségem arra, hogy sokakkal kommunikáljak. Csak az utóbbi években, mióta képes vagyok a külsőmet változtatni, akkor volt rá példa, de akkor is csak ritkán és rövid tőmondatokban beszéltem bárkivel is. Túlságosan más vagyok, mint az átlag, erre kisgyerekként rá kellett jönnöm, és kész csoda, hogy azóta nem kaptak el, hogy valahol kísérletezzenek rajtam. Talán ez csak annak köszönhető, hogy ügyesen tudok elrejtőzni, elbújni a világ elől, meghúzni magamat, hogy ne tűnjek fel. Nem nagyon moccanok ki a nyílt utcára nappal teszem azt, inkább az éjszaka az én időm, vagy a sötétebb sikátorok és persze sehol sem maradok meg hosszabb ideig. Tolvajként próbálom legalább a napi ennivalót megszerezni. Az életem nem szól másról csak a túlélésről, és próbálok arra nem gondolni, hogy nincs miért. Nem sikerült szocializálódnom, nem jártam iskolába, még csak írni és olvasni sem tudok.

Kinézet, megjelenés: Eredeti alakomban a bőröm zöldes, néhol ezüst pikkelyekkel, sebhelyekkel tarkított. Kis vágások ezek, amiket az évek során szenvedtem. A sor rejtőzködés, a szokatlan külső nem olyasmi, amit az átlag ember tolerál. Alkatomat tekintve izmosan szálkás vagyok, semmi plusz felesleg nincs rajtam, hiszen épp eleget edzem ahhoz, hogy ez ne is történhessen meg, no meg nem mondhatni hogy bőséges napi háromszori étkezéseket gyakorta beiktatok.. Az arcom kissé talán csontos, de a maga nemében egyáltalán nem lenne csúnya, ha nem ülne rajta folyton az bizalmatlan és kissé talán riadt tekintet. A hajam feketéből, lilába hajló, a szemem írisze szintén lilás. Kirívok a tömegből, szó se róla. A könnyed, testhezálló ruhákat kedvelem. Nem nagyon zavar, ha többet mutat, mint kellene, mert egyáltalán nem érzem magam sem szépnek, sem szemre valónak, hiszen... nem kicsit ütök el az átlagostól, mégis ki nézne meg magának jobban?
A nagy ritkán felvett alakom, mely emberinek mondható jóval másabb. Ilyenkor a bőröm barna, sötét színű, eltűnnek róla a sebhelyek, a pikkelyek és minden nem tetsző külső jegy, csak egy átlagos lány marad, sötétbarna, szinte feketébe hajló hajjal és szemekkel. Csak a bizonytalan tekintet marad meg. Nem vagyok színész, sosem voltam az.

Előtörténet: 1961. október 8.
Hangos sikításoktól zajos a ház, amik idővel egyszerűen megszűnnek, majd a helyüket a visító sírás veszi át, az én sírásom, miután megszülettem. És mi fogadott? A legtöbb gyereket üdvözlés, öröm, engem döbbent csend elsősorban, aztán a következő sokk, miután az anyám szuszogása egyre halkabbra vált, majd szép lassan megszűnik. Aztán az egész elegybe bekapcsolódik apám sírása, miközben engem a bába próbál meg értelmes állapotba hozni és a születésre fogja ezt a külső eltérést. Persze nincs igaza, ahogy telik az idő, miután lemosdat, miután a bőrömnek meg kéne telnie élettel marad ez, ami van, ez a zöldes árnyalat. Gondolhatod, hogy mindezek után mi történt. Anyám meghalt, miután egy ilyen rémet szült a világra. Szerinted apám szerető pátyolgatása következett? Rám se tudott nézni, egyszerűen szó szerint képtelen volt rá. Ugyanúgy sírtam, mint bármelyik csecsemő, ugyanúgy szükségem lett volna anyám tejére, ugyanúgy sírtam az ölelés és egy meleg test után, de nem kaptam meg.

1966. december 1.
Egy rendes ember volt csak az életemben, de ő sem maradt velem sokáig és már egyáltalán nem is emlékszem rá. Hat éves koromban halt meg a bába aki magához vett. Volt már két gyermeke és a különbözőségem ellenére is megpróbált legjobb tudása szerint nevelni egészen addig, amíg beteg nem lett. Nagyon és egyre jobban és nem volt pénz arra, hogy drága gyógyszerekkel segítsen rajta bárki is. Így végül meghalt az egyetlen személy, aki legalább próbált velem foglalkozni. A "testvéreim" már nem így voltak velem. Hiába nőttünk fel együtt egy jó ideig legalábbis, mégis egyszerűen csak kitették a szűrömet. Idősebbként nálam nekik is kellett a ház, az örökség, én pedig ebbe egyszerűen nem fértem bele. Végül is... gondolom ez volt a logikus lépés, még ha számomra nem is volt valami kellemes.

Napjainkban
Az életem nem volt túlságosan érdekes, vagy különös. Nem szólt másról, mint hogy próbáltam életben maradni egyedül. Próbáltam én arra építeni, ami gyerekkoromban meg volt, de ez nem volt túl sok. Hat év alatt még nem alakul ki egy ember jelleme. Nem maradt más számomra, mint az éjszaka, a csendes visszahúzódás és az óvatos léptek a veszélyes és nagy világban. Próbáltam túlélni, ételt szerezni, ott aludtam, ahol épp lehetett, ahol épp tudtam és akkor ettem, amikor lehetőségem volt rá. Persze volt, hogy próbálkoztam néha... kicsit, de sosem volt értelme. Az emberek vagy megijedtek tőlem, vagy még rosszabb, így lassan ezt teljesen feladtam végül, nem mentem közel és nem próbáltam meg kapcsolatot teremteni. A kommunikációm érthető, ha nem túl fejlett, nem beszélek sokat és nem igazán vagyok otthon a gesztusok terén sem. Szép lassan ezek kihaltak belőlem, hiába volt meg még régen gyerekként. Mára már csak egy nő maradtam, aki csak menekül, fél és próbál távolságot tartani mindentől és mindenkitől, aki árthat neki. Igyekszem elkerülni az embereket, mert túl sok jóra sosem számíthatok tőlük.