The Shadow Lounge

Magamban nyugtázom, kiszemeltem az azonnali cselekvés mellett dönt. Remek hír, hiszen a tömegből egyetlen olyan személy sem tűnik ki, aki felkelthetné érdeklődésemet. Legalábbis nem jobban, mint az ifjú hölgy. Látóterembe libbenő tincseire még nem, csupán szavaira reagálok. Azokra is csak akkor, miután újabb, nyugodt kortyot ittam a kezemben tartott pohár borból. Felé fordulok, s egy mosoly kíséretében felelek.
- Ó, remekül, hölgyem! Igazán kiváló előadás volt az öné!
Szavaimat nyomatékosítom egy finom biccentéssel. Hangom, s mosolyom afféle színezetet adnak mondandómnak, mintha csupán egy könyvtárban társalognánk az eheti balettelőadásról. Tisztában vagyok vele, hogy ez a nő férfiúi vágyaimat kívánja felkorbácsolni, ám ennek jelét sem adhatom meg neki. Egyelőre. Ki tudja még, mit kíván majd úri szeszélyem? Addig is egészen más céljaim akadnak errefelé.
- Mondja csak, ön ért a pirotechnikához is, avagy a segédleteket valamelyik munkatársa készíti elő?
Való igaz, célom a nő bosszantása, s nem utolsó sorban büszkeségének öblös fogásán keresztüli ösztönzése. Az eddigiek alapján kiválóan reagált, s valódi sértettség nem, csupán vad ambíció született eredményeképp. Tán sikerülhet ezen vonal fenntartása, amennyiben figyelmem s fegyelmem nem lankad. Ennek szellemében hallgatom esetleges válaszait.

Szokásomhoz híven a mai estén is örömmel hódolok a harácsolás hosszú távon igen hasznos szokásának, amit manapság nagyvonalúan csupán befektetés megnevezéssel fémjeleznek. Arról nem is szólván, hogy bőségesen akad errefelé egyéb érdekesség is. Attól függetlenül, hogy szabad erkölcsű nők kelletik magukat kiéhezett férfiaknak, találhatok figyelmemre érdemes momentumot, személyt.
Az üzletet igen hamar nyélbe ütjük, és kétségtelen, hogy mindkettőnk számára előnyös megállapodás lesz tárgyalásunk eredménye. Mindenki elégedett, időnk pedig bőven maradt még az eredetileg tervezetthez képest is.
Ezzel át is térhetünk a kikapcsolódásra mint elfoglaltságra. Ennek értelmében egy pohár jó minőségű - a kiváló enyhe túlzás volna, ám nem lehetek telhetetlen jelen helyzetben - bor mellett kedvemre tanulmányozhatom kedvenc élőlényeim viselkedésmintáit, a megszokotthoz képest jóval kevesebb társadalmi korlát mellett. Ez az a hely, ahol a nők szemérmetlenül kérkedhetnek bájaikkal, a férfiak pedig szemérmetlenül megbámulhatják őket.
Különösen szórakoztatónak találom, miként fordulnak ki egyesek hétköznapokban magukra erőltetett attitűdjükből, hogy aztán sűrű nyálcsorgatás közepette tobzódjanak egyébként elfojtott érzelmeikben.
Pusztán ezért azonban nem múlatnám itt az időt, hiszen volt már bőven alkalmam efféle jeleneteket szemlélni. Sokkal érdekesebb, jóval értékesebb az, ami felkeltette figyelmemet. Jómagam azonban nem vagyok az a fajta, aki pénzét lóbálná, s kiáltozna, hogy megkapja óhajtott jussát. Zsákmányom már hosszú percek óta tisztában van vele, hogy rám akar találni. A kérdés csupán annyi, mikor és miként fog erre sort keríteni.
Könnyed korty a borból, majd békésen, érdeklődve szemlélem a tömeget.

Ahogy a nő elstartol, ő is leugrik a tetőről, és a motorjára pattan, hogy teljes gázzal kövesse őt. Jó sokáig fogócskáznak, menet közben viszont már ő is rádöbben, hogy Sheena sajnos rájött, hogy követik, ezért leáll a finomkodással, és ámokfutó módon száguld utána. Ezzel még nem is lenne baj, de a súlytöbblet miatt ha kicsivel is, de gyorsabb az üldözöttje, ezért végül lemarad, egy idő után pedig végleg elveszti a szagmintáját.
-A francba*!!!
Ez után hosszú, idegőrlő keresés veszi kezdetét a nő szagmintája után. Ha a városban él, előbb utóbb meg fogja találni merre járt, és akkor csak idő kérdése, hogy a nyomára bukkanjon. Elvileg kapott rá három napot, és az elég lesz, hogy a nyomára bukkanjon. Azért az első útjába eső telefonfülkéből felhívja az iskolát, biztos ami biztos, ezek után viszont a keresés folytatódik.




*valójában nem egészen így fogalmazott, több szót használt, az egyik viszont tényleg F betűvel kezdődött. A többit mindenkinek a fantáziájára bízom.

Egyáltalán nem lepett meg a visszautasítása, inkább az lett volna gyanús, ha készségesen belemegy, mert akármilyen vadállat volt világ életében és nem sokra becsülte az emberi törvényeket, azért a maga módján becsületes egy szarzsák volt, azért is kötött ki annál a emberbarát, irgalmas szamaritánus Xaviernél és a haverjánál.
Úgy látszik az, hogy valaki tisztára söpörte az agyát, az alapvető tulajdonságait nem változtatta meg.
Tehát mondom, számítottam rá, de ez nem jelenti azt, hogy boldog is lettem volna tőle, hiszen ha tényleg inkább vállalja, hogy az iskolában kiplakátoljam a képeit, akkor máshogyan kell megszereznem az adatokat és az sokkal, de sokkal veszélyesebb lesz még annál is, hogy bevállaltam Rozsi feldühítését.
- Nem vagyok telhetetlen aranyom, nekem jók azok a képek úgy, ahogy vannak. – mosolyogtam rá, elutasítva végső ajánlatát, mielőtt dúltan elrohant volna.
Persze engem sem ejtettek a fejemre, hogy ne számítsak arra, hogy megpróbál majd a nyomomra akadni és valahol, ahol nem vagyunk szem előtt kivasalni belőlem, hol tartom a képeket és a negatívokat. Éppen ezért jöttem motorral, amivel könnyedén tudok lavírozni és keskeny sikátorokban is mozogni.
Most nem teszem fel a bukómat, hogy ne tompítsa semmi az érzékszerveimet, csak felpöccintem az indítógombot és kigurulok az útra, majd meghúzom a gázt. Ha követ is, remélem, hogy alaposan megizzasztom, mert most teszek egy kis városnéző körutat. Miközben arcom az ellenszélbe simítom, halvány mosoly bujkál a számon.
Mikor megunom, nagyobb gázt adok, hiszen az éjszakai forgalom elég gyér és végigszáguldok jó pár keresztutcán, sikátoron,, majd hirtelen állítom le a motort egy szemetes kuka árnyékába húzódva. A beálló mélységes csöndben fülemet, szememet hegyezve hallgatózom.
Ha öt perc múlva sem hallok semmit, újra indítok és most már szép komótosan elmotorozom a lakásomig.

-Ilyen voltam, amióta csak vissza tudok emlékezni - jegyzi meg gúnyos hangon, bár őszintén szólva, nem tudja elképzelni, hogy sokkal kedvesebb lett volna ezzel a nővel, pláne ha igaz, hogy a régi énje tényleg egy igazi vadállat volt. Valójában, a mostani is az, szóval...
-Ehh...Tudod mit? Add vissza a képeket, és esküszöm szerzek egyet, amit még én sem tudnék eltépni.
Az ajánlatot hallva viszont már tényleg büszke lehet magára, amiért nem kezdett el nyomban darabolni. Arra, hogy Sheena utána szól, nem reagál semmilyen módon, csak elhagyja a helyet, felszáll a motorjára, és nagy robajjal odébb dübörög. Aztán, gyalog tér vissza. Volt egy érzése, hogy a nő nem fog lelépni azonnal, és most távolról figyeli a kocsma parkolóját, arra várva, hogy előkerüljön, és aztán messziről követhesse őt, vigyázva, hogy ne bukjon le. Látta a szemeit, és sejti, hogy hozzá hasonlóan neki is fejlettebbek az érzékszervei, ezért igyekszik mindig úgy követni őt, hogy a szélirány neki kedvezzen, és ne láthassa őt a nő.
~Még az is lehet, hogy teljesülni fog kívánságod a láncokkal, ha így folytatjuk "babám".~

Sejtem, hogy ezek a keserédes beköpései nem igazán nekem, hanem annak a helyzetnek szólnak, hogy gőze nincs hová tegyen, mennyire vagyok veszélyes ránézve, vagy ilyesmi, na meg biztos, hogy zavarban is van némileg, bár erre azért nem vennék mérget.
Így aztán nem igazán veszem fel, de azért meg kell hagyni van némi morbid humora Rozsinak.
- Ezt a stílust az új személyiségeddel vetetted fel, vagy készen kaptad, nagyfiú? – teszem fel hangosan is kérdést, de egyáltalán nem kapok sikító frászt amikor valamiféle láncok használatát pedzegeti rajtam olyan hangon, mintha valami horror filmből lépett volna le. – Nem mondod? – kacsintok rá. – A végén még sikerül elcsábítanod ezzel a lehetőséggel.
Az ajánlatomat ezek után úgy teszem meg, mintha valami semmiség lenne, és végül is neki tényleg az lenne, és szerintem ezek a csinos képek igazán megérnek ennyit.
Hagyok neki időt, hogy megeméssze a kérést, de pár pillanat múlva komolyan kezdek kételkedni benne, hogy hallotta-e, bár a felemelt szemöldök csak jelenthet valamit, nem?
Aztán végül megszólal, és hazudnék, ha azt mondanám meglepett vele.
Nem azért fegyverkeztem fel….a képekkel, mert azt gondoltam, hogy könnyű menet lesz, hiszen nagyon is tisztában vagyok  vele, mit kérek. És még én sem vagyok benne biztos, hogy megfelelő lesz-e az egyensúly.  Mennyit érnek meg azok a felvételek Rozsinak? Hát nagyon úgy néz ki elsőre , hogy ennyit nem, de ne temessük el még a lehetőséget. Elsőre mindenki így reagálna, kell idő, hogy átgondolja.
- Óóó, az is eljön majd, de az még odébb van. – szólok utána. – Van rá három napod nagyfiú, ha keresel itt hagyhatsz üzenetet a pultosnál. – teszem még hozzá, de nem megyek utána.
A magot elvetettem, már csak meg kell várni, hogy kicsírázzon. Addig megiszok egy sört, elrendezem a csapossal az üzenet dolgot, aztán egy fél óra múlva én is elindulok a motoromhoz, ha semmi nem jön közbe.

-Hát, felteszem élve jobban mozogsz, és nem vagy olyan hideg - jegyzi meg, meglehetősen flegmán. Úgy érzi, ha a nőnek szabad ennyi utalást tenni arra a múltbéli állítólagos aktusra, akkor p is lehet egy kicsit betegesen perverz.
-Na ne mond...milyen kár, hogy nincs nálam lánc, nagyon szívesen használnám rajtad - jelenti ki, és ő maga is közelebb hajol, bár a sejtelmes hangja inkább árulkodik halálos veszélyről, mint közelgő erotikus játékokról.
Aztán, amikor meghallja a kérést, először csak felvonja a szemöldökét, mint aki nem tudja eldönteni, hogy ez most valami nagyon rossz vicc, vagy legalább az a része komolytalan a dolognak, hogy ez apróság lenne. Azért az asztalra könyököl, és gondolkodni kezd, majd amikor pár másodperccel később megszólal, a hangja még az eddigieknél is rosszindulatúbb:
-Menj a pokolba.
Ezzel felpattan az asztaltól, és faképnél hagyja a nőt. Egyenesen a kijárat felé veszi az irányt, amikor pedig kilépett az ajtón,a sötét sikátoron átvágva a motorja felé igyekszik. Elképzelni sem tudja, mit akar a nő azzal a listával, de a legkevésbé ártalmas dolog amire gondolni tud, hogy felajánlja mindegyiknek a szolgálatait, mint bérgyilkos...vagy profi fotós, és már ezzel is nagyon rosszul járnának a diákok. Na nem...

Bármennyire is nehéz elhinni, hogy ez a szép szál ember, aki olyan keményen állta a sarat azon az elképesztő éjszakán, amikor én is szabadjára engedhettem végre a saját vadállatomat és nem kellett attól tartanom, hogy másnap egy véres húskupaccal ébredek egy ágyban, sajnos kénytelen vagyok tudomásul venni.
Ráadásul úgy látszik kissé idegesíti is, hogy a múltjával kapcsolatban ilyen űr van a fejében, amit a szavaival lehet, hogy jól tudna titkolni, de az ideges kapirgálás az asztalon ennek élesen ellentmond.
Biztos én sem érezném túl jól magam az ő helyében és egy ilyen kép sem javítana a kedélyállapotomon. Én annyira megértem! De, hát a munka az munka és én is pénzből élek, neki meg nem tart semeddig megtenni, amit kérek és már el is felejthet……ismét.
- Óóóóó, én nagyon is képesnek tartalak rá, de nem lenne ilyen egyszerű a dolgod, ha meg szeretnéd akadályozni a képek napvilágra kerülését. Hidd el Rozsi, jobban jársz velem épen és egészségesen, mint holtan. – simítok végig ingerlően az alakomon, de persze csak játszom vele. – És csak, hogy tudd, ha már elfelejtetted egyszer - hajolok kicsit közelebb, hogy belenézhessen sárgán felvillanó, vágott pupillába forduló szemembe, - nagyon is szeretem a bilincses játékokat.
De, hát minden jónak vége szakad egyszer és úgy látszik nem is nagyon kellett győzködni, hogy belemenjen egy alkuba, bár még azt nem tudhatom, hogy mennyire fog kapálózni ellene.
- Olyan jó kis hasonlataid vannak. – kuncogok fel, cseppet sem megrettenve. - De, hogy a lényegre térjek. Csak egy apróságra tartok igényt. Kell egy lista az iskolai tanulókról. – vágok a dolgok közepébe. – És azokról is, akik már reflektorfénybe kerültek. Szóval egy teljes lista. Ha ezt átadod nekem, mondjuk van rá három napod, akkor megkapod az egész albumot. – nézek rá kérdőn, hiszen most nála pattog a labda.

-...he? - Kérdi meglepetten, amikor a nő kijelenti, hogy pedálozott utána. Nem úgy hallja, mintha hazudna, és hirtelen elképzeli magát, ahogy az esőben énekel a csaj ablaka alatt, egy csokor rózsával a kezében. Brrr....
-Fogalmam sincs, miről beszélsz, de látatlanban is...a épek miatt volt, arra mérget vehetsz!
Kezdi elveszteni azt a kevés türelmét is ezzel a Sheena-val szemben, s az asztalt kapirgálja mérgében - egyenlőre még csak az emberi körmeivel - ahogy rátesz még egy lapáttal, és azzal hecceli, mennyire jól nézett ki akkor.
-Tényleg úgy gondolod, hogy nem lennék képes feldarabolni mindenkit,a kinél ma jártál, mielőtt azok a képek kikerülnek? Egyébként is, mit érdekelne a médiát pár kép egy olyan senkiről, mint én?
A suli, na az már jobban idegesítené. Nem hiszi el, hogy végre van róla valami nyoma múltjából, erre pont ez az....
-Azt hiszem ezek után lesheted, hogy melletted alszom el. Ha csak nem vagy nagy rajongója a bilincses játékoknak.
Aztán viszont fájdalmasan felsóhajt, és hátra dönti a fejét.
-Na jó, ki vele, mit akarsz tőlem. De ajánlom, miután beszéltünk, szabadulj meg az összes képtől, vagy elintézem, hogy a kórboncnok sose felejtse el azt az éjszakát,a mikor kiskanállal kapar majd össze téged.

Ha arra gondolt, hogy a kardomba dőlök, mert minden szőke ribancot megkettyint, aki látótávolságba kerül, akkor most bizonyára csalódást okozok neki, bár amúgy sem hiszem el egy szavát sem. Jó kis hancúr volt az akkor, de ami elmúlt elmúlt és most egészen más miatt vagyok itt.
Ha nem rémlik neki, hogy azok a fényképek mikor és hogyan készültek, akkor biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel nála, mert sem az egész éjszakai partit sem a következményét nem hiszem, hogy elfelejtette volna és mint, már említettem annyira nem jó színész, hogy ezt meg tudja játszani.
Aztán persze igazam lesz és kibújik a szög a zsákból és be is ismeri, hogy valaki vagy valami eljátszogatott a memóriájával, ami azért kicsit szíven üt. Na nem nagyon, de egy kicsit.
Azt hiszem az én szempontomból, mármint a képek szempontjából és amit akarok, nincs jelentősége.
- Óóóó! Ezt szomorúan hallom. – húztam el a szám. – Pedig egy darabig nagyon pedáloztál utánam – sóhajtottam fel, - vagy már akkor is csak a képeket akartad…..Hmmm…Ki tudja? – húztam meg a vállam. – De, hát már majdnem mindent tudsz rólam szivárványfiú. Na jó, szólíts Sheena-nak, tudod a Párduc csak a művész nevem. – dőlök hátra a széken, ahogy kezdtek kissé komolyabb hangvételt megütni a dolgok a részéről, bár nem tartottam tőle, hogy itt cirkuszt fog csinálni. – Miért? Miért? Hát nem jól néztél ki? – kuncogtam egy kicsit. – És először csak emlékbe akartam, de mivel én is pénzből élek, miért ne kamatoztathatnám a képek kelendőségét. – tárom szét a kezem. – És nem javasolnám a trófeagyűjtést, tudod szeretem az irhámat ott ahol van, te meg nem szeretnéd, ha ezek a fotók nagy népszerűségnek örvendenének, ami ugye könnyen előfordulhat, ha bajom esik. – nézek rá ártatlanul.
Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, hogy tényleg nem emlékszik, akkor a reakciója arra nézve, hogy mi ketten, eltöltöttünk egy akció dús éjszakát, minden bizonnyal meggyőzött volna.
- Bizony, bizony Rozsi. – bólogatok serényen. – Te és én. És nagyon is aktív voltál. Gondolhatod, hogy mennyire, ha így ki tudtad ütni magad. – raktam elé egy újabb képet, amin közelről is megcsodálhatta színes egyéniségét. – De igazából, bár jó lett volna veled nosztalgiázni, és talán még meg is ismételhettük volna azt a remek éjszakát, csak egy kis kéréssel jöttem, amit ha megteszel nekem, akkor szó lehet arról, hogy megkapd az össze képet. Na, mit szólsz? Vagy kopogtassak az iskola vezetőinek ajtaján, esetleg a médiáén?

-Bocs, nem emlékezhetek minden Barbie babára, akivel "összetalálkoztam". Az első kétszáz után eléggé összemosódnak.
Más kérdés, hogy nemhogy kétszázzal, de kettővel sem volt dolga, amióta vissza tud emlékezni, de csak nem volt olyan unalmas élete, abból ítélve, hogy az első emléke az, hogy vérző homlokkal ébred egy romokban heverő atomerőmű hűtőtornyai közt, és egy fickó, aki az emlékeiben egyszer kopasz, egyszer meg Elvis, megnyugtató szavakat súg neki, amíg egy repülőgépbe lebegteti valaki.
-Senki sem végzett rajtam agyátültetést! Egyszerűen csak...Arghhh....
Fájdalmasan nyög fel, és legyint egyet. Nincs sok értelme a színjátéknak.
-Te csináltad a fotókat...remek. Nos, igen, kitaláltad, nem emlékszem semmire, szóval, ha akarsz valamit, kezdhetnéd azzal, hogy ki a nyavalya vagy te, aztán ha lennél olyan bűbáj, és ezt is megosztanád velem, miért tartottad jó ötletnek azt művelni velem, akkor talán még arra is hagyok elég időt, hogy beavass, mi okom lenne rá, hogy ne kezdjek el mindjárt trófeákat gyűjteni, itt és most. régóta szeretnék egy kitömött párducot a szobámba.
Aztán eljut az agyáig a mondat utolsó része is, és csodálkozva pislog a nőre.
-Várjunk...mi van? Te, és én...?
Kezd ismerős lenni neki ez a helyzet, bár van egy olyan érzése, hogy ez a csaj nem lesz olyan könnyű eset, mint Kayla.
-Remek...Van még valami amiről tudnom kéne?

Valahogy fura! Bár tudom, hogy látott és most, hogy közeledem hozzá, kimondottan rám szegezi a tekintetét, de nem látom benne a felismerést, amire feszülten várok, hiszen bár nyilvános helyen vagyunk, lehet, hogy ez nem fogja zavarni, ha a fejem akarja.
Logan sosem volt egy nagy színész, így az érzelmei azonnal kiülnek az arcára, de én most semmi mást nem látok rajta, mint, hogy megnéz, mint egy….nőt és egy türelmetlen pillantással várja, hogy eltűnjek onnan. NEM ISMER MEG! Ehhez már az sem kell, hogy felfogjam, amikor ezt szavakba is foglalja.
Hát, ha másért nem, már ezért is le kell ülnöm és egy pár pillanatig csak próbálok rájönni a szemében és az arcán kutatva, hogy biztos legyek a dolgomban, de minden ösztönöm ezt jelzi.
Csak akkor támad némi érzelem a hangjában, amikor rájön, hogy én küldtem neki a képet, de csak a zsarolót ismeri fel.
- Kösz, már ülök, de el sem hiszem, hogy nem emlékszel. – mosolyodom el, de most kissé keserűen, mert a történtek ellenére, olyan éjszakában, nem volt és azt hiszem nem is igen lesz részem még egy darabig. – Talán Xavier fejátültetést végzett rajtad? Kár. – húzom el én is a szám gúnyosan. – Bár talán csak én vagyok az egyetlen komoly nagy veszteség abban a löttyben, amit benne hordtál. – vonom meg a vállam.
A kutató pillantása, amivel felmér, nem zavar, bár tudom, hogy most nem a testemnek szól, ami azért megbizserget kicsit.
- Nem kell találgatnod, van nálam fegyver és tudom is használni, bár nem hiszem, hogy szükség lesz rá. – teszem rá a kezem a kezére, hogy nyugalomra intsem.
- Ugye milyen csini voltál bébi? – csillannak meg a szemeim, de nem nagyon hat meg, hogy ijesztgetni próbál. – Kár, hogy elégetted, azt hittem örülni fogsz neki, de ne félj van belőle még elég, így ha jófiú leszel kaphatsz belőle még, bár a szívem szakad meg, hogy arra sem emlékszel, amikor készítettük. Nagyon élveztük. – hajoltam közelebb, mint aki titkot mond el. – Mondhatni sokszor élveztük. – kuncogok fel.

Legnagyobb meglepetésére az előbb kiszúrt hölgy lép oda az asztalához. Lehet az új tusfürdő az oka, de mostanában rendre letámadják a nők az ilyen helyeken, még akkor is, ha nagyon nem kéne, mert valami rossz arcú alakkal készül találkozni, egy kétes ügyben. Már épp készülne lerázni a csillogó szemű hölgyet valami alpári szöveggel, amikor az megszólítja, ő pedig le sem tudná tagadni a döbbenetét.
-Marha régi lehetsz szöszi, mert fingom sincs, ki vagy - jegyzi meg kedvesen, aztán amikor már vele szemben ül a nő, nyájasan mosolyogva szól hozzá ismét, mintha az előbbit akarná ellensúlyozni.
-Ó, kérlek, foglalj helyet!
A végére természetesen megérkezik a gúny is a hangjába. Újra tanulmányozza a nőt, ezúttal viszont egészen más szemmel. Alakjából erejére próbál következtetni, derekából és lábaiból rejtett fegyverekre, a melltartójából meg...na jó, van ami nem változik.
-Had tippeljek, te küldted azt a kedves üdvözlőlapot, ami olyan szépen égett. Ha van még, szívesen megmutatom neked is, milyen pofás, amikor zöld színűek a lángok.
Ujjaival idegesen dobol az asztal felületén, és közben vádlón fúrja tekintetét Sheena-éba. Nem biztos benne, de könnyen lehet, hogy ilyen szép nőt még nem akart ennyire lefejezni.

Valahogy egyáltalán nem számoltam azzal a ténnyel, hogy nem jön el, arra már jóval inkább, hogy eléggé fel lesz dúlva és lehet, hogy kissé eldurvulnak az első percek, de hát, ha visszaemlékezett a lakásban történtekre, ami már a képek előtt és után történt, hát azt hiszem az sem volt piskóta.
Tudom, hogy most megint a jófiút játssza az iskolában és biztos vagyok benne, hogy nem örülne a pici rozsomák lelke, ha ezekkel a fényképekkel lenne kidekorálva pár nap múlva a kastély kerítése és a belváros, még ha meg is próbálná megmagyarázni, akkor is mindenki emlékezne rá, milyen édesen szivárványozott azokon a fotókon.
Így semmi különöset nem találok azon, mikor meglátom, hogy éppen csak vicsorog, mikor belép a bárba és kutatóan néz körbe. Már felkészülök a heves fogadtatásra, aztán csak bámulok ki a fejemből, mikor a pillantása szinte torpanás nélkül siklik tova rólam és még a felismerés szikrája sincs benne.
~ Most mi van? Szórakozik velem? ~ fut végig a gerincemen a düh apró szikrája, de aztán erőt veszek magamon.
Talán figyelik, vagy csak azt akarja, hogy én tegyem meg az első lépést? Hát ezen ne múljék, nekem a végeredmény számít, így felhajtom az előttem lévő italt és az asztalához sétálok, miközben intek a lenge ruhás pincérnőnek, hogy hozzon két sört.
- Hello Logan! Hát így kell üdvözölni egy rég nem látott barátot? – telepszem le vele szemben és fúrom fürkésző tekintetem az övébe, egy meleg farkasmosollyal.

Rossz híre ellenére meglehetősen ritkán fordul meg sztriptíz bárban...nem mintha elítélné a létesítményt, vagy ilyesmi, épp csak, kocsmába sem járna, ha lenne otthon sörfőzdéje. Vagy, ha egyáltalán tarthatna piát otthon. Az majdnem olyan problémás lenne, mintha valaki meglátná a suliban a fotókat, amiket nemrég kapott postán. Természetesen azonnal a kandallóban landoltak az utolsó szálig, de arra elég volt rövid életük, hogy felkeltsék a férfi érdeklődését.
Elég morcosan lép be a klubba, miután leparkolt a távolban, aztán odabent rögtön keresni kezdi a mókamestert, bárki is hamisította ezeket a képeket, arról ugyanis szó sem lehet, hogy valódiak. Ennyire azért csak nincs kegyetlen humorérzéke a sorsnak.
~Ki a rák lehet az a Párduc?~
Körbenéz a teremben, de senki sem tűnik igazán párducosnak így első ránézésre. Kitűnik a tömegből, egy feltűnően dekoratív szőke, jelenleg most az ügyre próbál koncentrálni.
~Mit csináljak most? Kiáltsam el magam, hogy hé, itt vagyok?~
Az ötletet, hogy rendeljen valamit gyorsan elveti. Nem nyert a lottón, hogy itt sörözzön. Helyette leül egy félreeső sarokban, és vár. Bárki is az,a ki itt akarta tudni őt, megkapta. Már csak fel kell fednie magát. Csak tudja, hogy néz ki, ha már....
~Hát, remélem felismer normális hajjal, és ruhában is...~

Nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni Rozsi, ha meghallja a hangom és egyáltalán hajlandó-e lesz találkozni velem, de meg volt a kis ütőkártyám arra az esetre, ha nemet akarna mondani.
Persze, nem a szép emlékek kedvéért akartam vele beszélni, hogy felelevenítsük a múltat és könnyes szemmel emlékezzünk milyen jót is mulattunk, már legalábbis én, hanem mert megbízást kaptam és úgy gondoltam egyszerűbb, ha olyanhoz fordulok, akinek semmiből nem tart megszerezni azokat az adatokat, amikért nekem nagyon meg kellett volna dolgoznom és még akkor sem biztos, hogy sikerrel jártam volna. Azért én is ismerem a korlátaimat és egy kastélynyi mutáns kölyökkel, meg az X-ekkel én sem szívesen akaszkodtam volna össze nyíltan.
Így hát belelapoztam életem naplójába és előhúztam onnan kedvenc képeimet, amiket viszont Logan nagyon is szeretett volna semmisnek tudni. Talán, hogy nem zargattam vele, azt hitte tényleg megsemmisültek? A kis naiv lélek. Én soha, semmit nem dobok vagy semmisítek meg, ami nem rám nézve terhelő. Különben is, olyan jó volt elnézegetni azokat a vidám kis színeket a mindig komor Rozsomák arcán és hajában.
Szóval, mivel megpendítettem neki, hogy van valamim a számára, így már jóval hajlandóbbá vált ellátogatni ide, ráadásul még kedveztem is neki ezzel a helyszínnel, hiszen itt legeltetheti a szemét is bőven.
Persze azért kellően felkészülve jöttem ide én is, volt nálam pisztoly és kés is, meg némi kábító, bár ezek, ismerve őt nagyon is, max. lelassították a nagyfiút. A képek viszont tudtam, hogy erősebb bilincsek rajta, mint bármi más. Vártam, most én érkeztem előbb.

/ Megkésve bár, de törve nem.. /

Amint a tulajdonos gyors mozdulattal felállt a székéből és elindult az ajtó felé, én is fogtam magam és nekiiramodtam. Fogalmam sem volt, hogy mi a pokol történhetett, de volt egy olyan baljós érzésem, hogy itt nő van a dologban. Táskámat magamhoz fogva lépkedtem Mr. Saltzman után, miközben igyekeztem nem odapillantani az éppen vetkőző lányokra. Sose értettem az ilyen nőket. Hogy képesek ezt csinálni? Jó persze megértem, hogy kell a pénz, meg minden, na de akkor is.
Gondolataimba merülve sétáltam a férfit követve, miközben igyekeztem sorba venni az eshetőségeket. Ám, amint befordultuk egy ajtón és megláttam a helyzetet gyökeret vert a lábam és mozdulni se tudtam. A látvány borzalmas volt. Szerencsétlen lány rémültem nyomódott a falnak, miközben a férfi nem engedett a szorításán. Akaratlanul is, de emlékek tolultak az elmémbe, de igyekeztem őket elhessegetni.
- Mit csinál maga?- Szólalt meg az előttem álló férfi, majd egyenesen a mérgesnek tűnő férfihoz lépett és megpróbálta lefejteni a lányról az idegent. Egy ideig nem is tudtam mit csinálni, igazából fogalmam sem volt, mit csináljak. Egy prosti, aki félig meztelen volt épp halálra volt rémülve, mert az egyik kuncsaftja bántotta. Erre azért nem számítottam.
- Jól.. jól van?- Kérdeztem meg egy kis idő után a nőtől, amint megtaláltam a hangomat és valahogy sikerült kiszabadítania Mr. Saltzman-nak a férfi kezei közül. A lány orra vérzett, és eléggé kábának tűnt, mintha jó alaposan behúztak volna neki. Csak egy bólintásra telt tőle, semmi másra, aztán sietős léptekkel elrohant valamerre. Csak a cipője hangos kopogását lehetett hallani egy ideig, majd azt is elnyelte a hangos zene. Meredten álltam és a férfit figyeltem, majd tekintetem a kutyára esett, aki ott ült a férfi mellett.
- Mit keres itt egy kutya?- Kérdeztem értetlenül, és amint mind a négy szem rám szegeződött összeszedtem magamat és mély levegőt véve próbáltam nyugodtságot és önbizalmat mutatni, hogy nem rémültem meg egy cseppet sem a látványtól.

Nem szokásom ilyen feladatokat elvállalni. A hideg futkosott a hátamon, ahogy beléptem a klubba. Mindenhol félmeztelen, vagy meztelen nők és férfiak, akik a nyálukat csorgatták csupán azért, hogy nőt lássanak. Mit ne mondjak, ha nem hivatalos ügyben jöttem volna, akár még vicces is lett volna, tekintve, hogy itt igen csak sok pácienst találhattam volna magamnak, de így…
Egyenes és határozott léptekkel indultam el a pult fel, ahol szintén egy nő álldogált, poharakat pakolászott, sört, vagy egyéb szeszes italokkal szolgálta ki a busásan jattoló férfiakat. Amint megpillantott egy undok mosoly jelent meg az arcán.
- Jó napot! A klub tulajdonosát keresem.- Harsogtam túl a zenét, és igyekeztem a nő hangjára koncentrálni.
- Óh, te vagy az új szerzemény? Tudtam, hogy szőke leszel, na de hogy ennyire..- Mért végig. Már épp meg akartam volna neki magyarázni, hogy ez szimpla félre értés, mikor egy férfi állt meg mellettem.
- Dr. Anderson?- Nézett rám kérdőn, mire csak bólintottam.
- Jöjjön utánam az irodám erre van.- Indult előre a férfi, én pedig egyenesen az ő hátát bámulva követtem. Semmi kedvem nem volt ide jönni, de azt mondták, hogy komoly a dolog, én pedig nehezen tudtam ellenállni, ha segítségnyújtásról volt szó. Amint beértünk a szintén vörös falú és kanapéjú irodába a zene teljesen megszűnt.
- Köszönöm, hogy idefáradt. Ami azt illeti az egyik… alkalmazottamról lenne szó.- Tért a lényegre egyből a férfi. Furcsálltam, hogy nem mutatkozott be és ettől még jobban utáltam ezt a helyet.
- Igen, ezt említette már a telefonban is, de nézze Mr….
- Saltzman. Nikolas Saltzman.- Nyújtott kezet, amit készségesen elfogadtam.
- Nézze, Mr. Saltzman, nem tudom, hogy pontosan milyen ügyben kéri a segítségemet, de szeretném tisztázni a dolgokat. Az orvosi titoktartás bárhol érvényes, ha pácienssel vagyok, mindazonáltal, ha a hölgy azt kívánja, hogy önnek is beszámoljak a fejleményekről alá kell írnia egy egyezményt és mindezek felett, roppantul érdekelne, hogy az irodámban miért nem lehetett megejteni ezt a találkozót.- Néztem rá komoly tekintettel, mindaddig, amíg meg nem hallottam odakintről valami hangos puffanást.