Heidi Ingalls

Tárgy: Heidi Ingalls Szomb. 10 Okt. - 17:00

Heidi Ingalls

Egy igaz testvér mindennél fontosabb, bármit megtennél érte... bármit!

Userinfo: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Heidi Ingalls
Mutáns név: -
Születési dátum és hely: 1961. január 8. Orlando, USA
Besorolás: Ember

Jellem: Az alapvető jellemem kedves és segítőkész, de ehhez az utóbbi időben nem igazán tudom tartani magamat. Ha maradnék az, aki voltam, aki vagyok, akkor nem bírnám gyomorral ezt az egészet végigcsinálni. Számomra a család az első, főleg azóta, hogy a szüleink már nincsenek velünk, ezért is tennék meg bármit a húgom érdekében. Meg fogom találni őt bármi áron... és a bármi alatt tényleg akármit érthetsz. Hogy ölnék-e érte? Fogalmam sincs, hogy a lelkem nem hasadna-e meg tőle, de talán képes lennék rá, mert tudom értem, hogy nagy bajban van és nem bírom elviselni ezt az érzést. Veszélyes emberek ártanak neki, nem hagyhatom, hogy bárki ártson neki! Nyugodt természet voltam valaha régen, jó hallgatóság, figyelmes a betegekkel, akinek az volt a legfontosabb, hogy segítsen másoknak, akár 48 órás egyhuzamban való munkával is, de már nem lehetek olyan, amilyen voltam. Változnom kell, mert ezen a pokoli helyen, ha figyelmes és megértő vagyok, akkor vége. Így is tudom, hogy talán soha sem leszek képes elszámolni a lelkiismeretemmel, de valamit valamiért. Ha ez az ára a húgom megtalálásának, akkor ez az ára.

Kinézet, megjelenés: Bájos tekintet, kék szem, bársonyos szőke haj, vékony szemöldök, ezek a főbb jegyeim. Vékony a testalkatom, de még sem az jut eszembe először másoknak, ha rám néznek, hogy elfújhat a szál, mert nem vagyok túlságosan alacsony, sőt a gimiben a lányfocicsapat tagja is voltam. Persze azt hinnéd szurkoló, de nem, én annál többet akartam. A szurkolás nem visz előre, a játék maga igen. Szálkás testalkatom van, sokat dolgozom, ez látszik is rajtam, nem eszem túl sokat, ellenben reggelente futok... futottam és odafigyelek magamra, amennyire lehet, amennyire időm van. Jelenleg maximum csak a bázis edzőtermébe járok be időnként, hogy edzésben maradjak annyira, amennyire lehet.
Az öltözetem leginkább az orvosi köpenyből áll. Alatta átlagos farmer és könnyeden blúz kombinációt viselek, nem viszem túlzásba a divatot, hiszen arra itt nincs szükség, sőt... Betegekkel foglalkozom, sérültekkel, ők nem a külsőmet nézik, nem kell számukra bemutatnom az aktuális francia divatot.

Előtörténet: Az életem viszonylag egyszerűen indult, a szüleim kedves és szerető családot alakítottak ki nekünk. Nekem és a húgomnak, Milenának. Igaz, hogy apa viszonylag sokat dolgozott, de gyakorlott ingatlanügynökként nem keresett rosszul. Persze sosem gondoltam ebbe bele mélyebben, hogy esetleg időnként nem végezte úgy a munkáját, ahogy etikus lett volna. A mai napig sem tudom, hogy a családunk széthullása ennek volt-e a következménye, vagy sem, de széthullott, teljesen. Tizennégy voltam, amikor kezdődött, vagy már előtte is, csak akkor még nem vettem észre. Egyre több volt a veszekedés, a vita, aztán szépen lassan addig jutottak, hogy elmagyarázták nekünk válás lesz, apa pedig másnak egyszerűen elment. Éppen láttam reggel, ahogyan behúzta maga mögött az ajtót. Kiabáltam utána, de rázárta kulccsal, én pedig mire megtaláltam a sajátunkat, az otthonit már beszállt a kocsiba és elhajtott. Csak úgy köszönés nélkül elment. Anya nem jól viselte, ahogyan Milena sem. Nem volt bevételi forrásunk, apa kereste a pénzt, így aztán anya próbált az elején kölcsön kérni nagyszülők híján barátoktól, de lassan minden összeomlott körülöttünk. A lakásra jelzálog került, majd a bank keze került rá és amikor befejeztem a sulit, tizennyolc lettem épp anya feladta. Arra értem haza, hogy a kádban fekszik felvágott erekkel, minden csupa vér és hiába hívtam a mentőket, már esélyem sem volt segíteni rajta. Ő sem akarta azt hiszem, hogy bárki is segíthessen. A húgomat az ajtóban fogtam vissza, fog legalább ne lássa, így is ott volt a rengeteg vér, tudta, hogy baj van.
Tizennyolc voltam, nagykorú, én már nem kerültem árvaházba, de a húgomat könyörtelenül oda vitték. Két évvel fiatalabbként fel sem merült akkor még, hogy hozzám kerülhet, de nem hagytam annyiban. Munkát kerestem, őt gyakran látogattam és végül sikerült elérnem, hogy velem lehessen, hogy én legyek a gyámja, hogy magamhoz vehessem. Egy évembe telt, egy kemény évbe, mire albérletem lett, mire rendes állásom, és az fel sem merült, hogy iskolát kezdjek el, rendesen nem. Amikor Milena hozzám került ő beszélt rá, hogy fogjak bele. Ő is dolgozni fog és együtt megoldjuk, kezdjem el hétvégi suliban és én elkezdtem. Alvás... na az nem volt sok, rengeteg munka és kitartó küzdelem árán, de nekikezdtem az orvosinak és sikerült is elvégezni. Csúszások voltak, halasztási is, de mire huszonöt lettem már rezidensként dolgozhattam a helyi kórházban, Milena pedig... ő nem volt soha sem nagyravágyó, nem akart nagy dolgokat, mint én. Egyszerűen csak tette, amihez kedve volt, pincérkedett, bébiszitterkedett is, ami épp akadt. Így ismerkedett meg a közeli kis büfében Thomasszal. Azonnal egymásra találtak, ami nem volt baj. Thomas rendes srácnak tűnt, aztán mégis eltűntek. Fél éve már, hogy csak egy levelet hagyott. Megköszönt nekem mindent, amit érte tettem, és azt írta nem akar bajba sodorni, el kell mennie és megtette. Kerestem, de a rendőrséget nem érdekelte, mivel megszökött. Hívott, hetente hívott, de jó ideje nem. Semmi hír róla. Minden megmozgattam, amit csak lehetett és ezért vagyok most itt. Egy lelketlen helyen, ahol talán megtudhatok majd valamit, ugyanis a húgom nem átlagos. Képes olyasmire, amire egy átlag ember nem. Ha akarja olyan keménnyé válik a bőre, ami áthatolhatatlan. Nem mondom, hogy így már nem is féltem, persze, hogy féltem őt! Épp e miatt kell megtalálnom, ha itt van, akkor itt, ha nincs... találok rá módot, hogy segítsenek megkeresni a nélkül, hogy ő is idejusson erre a rettenetes helyre.