Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Karakter neve: Claire Bennet (jelenleg Claire Butler) Play by: Hayden Panettiere Kor: 17 év Csoport: Függetlenek Képesség: Spontán regeneráció. Lényegében lehetetlen megölni, egy idő után az öregedés is abbamarad. Csak akkor kapcsol ki ideiglenesen a képessége, ha valami az agyába ékelődik, de ha kikerül a tárgy, akkor újra indul és meggyógyul. A testrészei is visszanőnek, ha levágásra kerülnek. Kapcsolat: Én Claire Butlerként ismerlek, bár még épp csak futólag ugyanis újonnan érkeztél az iskolába. Az első napon majdnem sikerült elütnöm téged a kocsimmal, annyira kapkodtál az érkezéssel, aztán az első biológia óránkon kiszúrtam, hogy tudod a választ, fel is írtad magadnak, de még sem jelentkeztél, amikor a tanár kérdezett. Természetesen először azt feltételeztem, hogy be akarsz illeszkedni, te is egy akarsz lenni azok közül... a robotok közül, csak nem értem, hogy miért, hiszen okosabbnak tűnsz náluk. Valami miatt, talán pont ezért felkeltetted az érdeklődésemet, és valahogy képtelen voltam gátat szabni a vágynak, hogy egyik este felétek repüljek el... amit pedig pedig akkor láttam... A szemem láttára vágtad le az egyik ujjadat, akkor már értettem miért kérdeztél annyit a gyíkok visszanövő farkáról az órán... Te is más vagy... tudtam, hogy nem vagyok egyedül! Csak még nem tudom, hogyan mondjam el, hogy így van, mert ettől még nem biztos, hogy jó fej vagy, ha ennyire alkalmazkodni akarsz a többi robothoz... keresem a megfelelő alkalmat és a szavakat. Az már csak hab a tortán, hogy fogalmam sincs róla, hogy az apád... az a fickó, akit nem tudok kiverni a fejemből, a szarukeretes szemüveges pasas.
Kezdőlap 
by 
