 Play By : Krystal Jung
Hozzászólások száma : 19
Kor : 27
|  Tárgy: Odett Bellefleur - Kész  Pént. 8 Nov. - 22:07 | |
|  Userinfó: Annie Montgomery
Név: Odett Bellefleur
Mutáns név: Fejlesztő(?)
Születési dátum: Franciaország, Senlis, 1970.06.30.
Besorolás: Diák
Képességek: Képességfokozás
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 8 éves kor
Képesség leírása: Érzelmi kitörések, változások miatt könnyen megmutatkozik képessége, mivel még nem tudja normálisan irányítani. Ilyenkor "energiahullámok" törnek elő kezeiből, amivel többi mutánstársa erejét képes megtöbbszörözni egy meghatározott időn belül. Egyelőre tíz percen keresztül tudja mások erejét felerősíteni. Kezdetben csak egy-két fokkal növeli meg és ez is erősen függ attól, hogy milyen érzelem hatására tör elő belőle ez az energia. Nem tudja szabályozni, hogy mennyi ideig áradjon tenyereiből az energiahullám, ez véletlenszerű. Van amikor két percig és van, amikor kevesebb ideig. Ez mindig változik.
Képesség távlatai: Képes lesz tökéletesen irányítani a kezeiből áramló energiát és akár fegyverként is használhatja. Nem az érzelmei alapján fog megjelenni ereje, hanem amikor ő maga határoz úgy. Hosszabb ideig tudja fent tartani, akár nyolc perc felett. Mások erejének növelését több szinttel fejleszti fel.
Jellem: Egy kedves, szófogadó, aranyos lány, aki mindenkiben csak a jót látja, ezért könnyen bajba keveredhet. Sajnos mindent elhisz, amit neki mondanak, nagyon naiv személyiség. Nála mindenki szent és kedves, de őt is meg lehet bántani, ha valaki olyat mond, vagy épp csalódnia kell. Nem egy sírós jellem, de akadnak olyan pillanatok, amikor már végképp ki kell engednie magából. Ezek mellett nagyon segítőkész, leleményes leányzó, akkor, ha sikerült kellőképpen összebarátkoznia másokkal. Ha igaz barátra lelt, akkor mindenképpen ki fog állni mellette, bármi történjék. Hűséges típus, nem olyan könnyű őt levakarni, ha ténylegesen talált valakit, akiben bízhat. Eléggé szégyenlős, sosem mert a rivaldafénybe állni, inkább a háttérben húzódott meg. Ettől eltekintve meg tud nyílni mások előtt, ilyenkor igencsak megered a nyelve és képes mindenfélét elmesélni. Akár az életéről van szó. Nem szeret pletykálkodni, úgy van vele, hogy az mások személyes dolga, nem kell mindenkinek tudnia és ez az ő életére is vonatkozik. Ha őszintén megbíz valakiben, akkor meséli el a történetét, vagy amikor úgy érzi. Senki felett sem ítélkezik, mert nála nincsenek különbségek. Nem úgy van vele, hogy mindenki egyenrangú, azért a nála felsőbbrendűeket tiszteli és szót fogad nekik. Jó neveltetésben élt, ezért udvariasan viselkedik másokkal.
Külső: 156 centiméter magas, normál testalkatú lány. Korához képest egy kicsit alacsonyabb a kelleténél, ugyanis kortársai akár 160 feletti magassággal rendelkeznek. Nos, ő nem az a felhőkarcoló alkat, de már rég beletörődött alacsony termetébe, ezért nem zavarja. Hátközépig érő szőke haja van, elöl enyhén lépcsőzetesre vágva. Itt-ott barnás a hajszíne, olyan, mintha melírozva lenne. Sötétbarna szeme van, sokszor mondták neki, hogy olyan, akár a csokoládé. Szereti kényelmes, régies ruhákat és nagyon imád mindenféle hajba valót hordani. Legyen az kalap, hajpánt vagy csat, ő mindenfélét képes összegyűjteni. Mondhatni nála ez egy hobbi, van aki bélyegeket gyűjt, van, aki kupakot. Ő mindent, amit a fejére tud tenni. Világos színekbe öltözik általában, és nagy előnyben részesíti a fehér színt. Nem vesz fel olyat, amiben kellemetlenül érzi magát, nála elsősorban a kényelem a fontos és nem a külső. Ettől eltekintve divatosan öltözik, de ugye úgy válogatja a ruháit, hogy abban jól érezze magát. A kalapok mellett imádja a sálakat is, szóval nála nem meglepő, ha nyáron plusz harminc fokban, kalapban és sálban mászkál.
Előtörténet:Úgy hiszem könnyű gyerekkorom volt. Megszülettem egy szerető családba, mint második gyermek és innentől kezdve olyan életem volt, amit mások csak kívánhattak volna. Legalábbis lényegében így volt. Odett Bellefleur vagyok, Franciaországból, egy Párizshoz közel helyezkedő kisvárosból, Senlisből. A családom otthona generációról generációra száll, így születésemmel én örököltem meg a Bellefleur kastélyt. Két éves voltam, amikor ez eldőlt, de hogy miért én kaptam és miért nem a nővérem? Kisebb konfliktusa volt a szüleimmel a férjét illetően, hisz egy egyszerű közemberhez ment feleségül. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy a nővérem ezzel egy szégyenfoltot hagyott a családunkon. Ő, akire idősebb koromban felnézhettem volna… Édesapám szavaival élve bemocskolta a Bellefleur nevet, ezért választás elé állították. Vagy a férjét vagy minket választ. Nem is kell mondanom, hogy Aurora, inkább azt az életmódot választotta, ahol nem kemény szabályok szerint kell élni. Így két éves korom után távozott a családunktól és felvette a férje nevét. Azóta nem hallottam felőle. Valamilyen szinten megértem, hiszen mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, amit mi nem tudtunk biztosítani számára. A gyerekkorom első fele a kastélyban zajlódott. Magántanárok, cselédek, komornyikok… Ők voltak a családom, ugyanis anyu és apu kellőképpen el voltak foglalva a birtokunkkal és a céggel, amit közösen vezettek. Hatalmas üzletláncot hoztak létre, ami ugyan a háborúk idején hanyatlani látszott, de sikerült megtartaniuk magukat, így éveken keresztül világszerte elnyúlhattak. Én pedig otthon ültem, abban a hatalmas nagy kastélyban. Egyetlen játszópajtásaimat a cselédlányok és a plüsseim szolgálták. Magányos voltam, nagyon, mert az egy dolog, hogy kastélyban élek, kiszolgálnak és drága holmikat hordok. Lehet, hogy minden gyerek, akinek nincs ilyen élete erre vágyott volna, csakhogy ez közel sem olyan kellemes, mint azt hiszik. A szülők el vannak foglalva, egy percet sem tudnak a gyermekükre fordítani és ez fáj a világon a legjobban. Amikor letrappolok a lépcsőn és célba veszem az étkezőt, hogy „jó reggelt”-et kívánjak csak komoly, dolgozó arcok fogadnak. Öt éves koromig még puszit kaptam az arcomra, de utána már az sem volt. Egy gyors „jó reggelt”-el elintéztek és egész nap rám sem hederítettek. Ezért az igazi családomat a szolgálók jelentették. Ők mindig kitartottak mellettem, szerettek és tanácsokat adtak, amiket apu és anyu sosem. De egy nap, mikor már lassan betöltöttem a nyolc esztendőt, valaki beállított azzal a szándékkal, hogy szerződést ajánl a Bellefleur vállalat számára. Persze anyuékat ez nem lepte meg, mivel naponta keresték fel őket ilyen ajánlatokkal, amit mindig meghallgattak és fontolóra tették. Felmentek az irodába és órák hosszán keresztül tárgyaltak erről, míg végül az a pasas elégedett vigyorral arcán távozott. Már alapból nem volt szimpatikus nekem az az ember és most a cég társa lett. Reménykedtem benne, hogy a családom nem fog ebből rosszul kijönni. Ez az első, hogy minden gond nélkül mentek bele egy szerződésbe. Még a cselédek is susmogtak erről-arról, hogy a cég csődbe megy, őket elbocsájtják, a kastélyt pedig el kell adni. A szerződéskötés után a szüleim rögtön egy üzleti útra mentek. Az volt az utolsó utazásuk… Pár nappal később, a születésnapomon kaptunk egy hívást, hogy a szüleim gépe az óceánba zuhant és még azóta is keresik azt a bizonyos fekete dobozt. Nem tudtam elhinni. Szerintem akkor még nem is fogtam fel igazán, hogy nincsenek már vérszerinti szüleim. Mindenki zokogott és gyászolt…a születésnapomon… Én meg ott álltam és néztem ki a fejemből, egészen addig, amíg meg nem hallottam valamit. A többiek észre se vették, hogy csengettek, ezért én siettem az ajtóhoz, hogy megnézzem ki az. Reménykedtem benne, hogy anyuék jöttek vissza és nagy lelkesedéssel nyomtam le a kilincset, de nem az az arc fogadott, amire számítottam. Hanem az a komor, idegen arc, amit legutóbb még vigyorogni láttam. Megszeppenve hátráltam el az ajtótól, ő pedig egy szó nélkül lépett be a házunkba. Elment mellettem, és mint aki otthon érzi magát indult el az alkalmazottak felé. Utána egy óráig beszéltek valamiről az étkezőben, végül a szolgálók bőrönddel a kezükben távoztak a házból. Még az egyik dadám odalépett hozzám és elmondta, hogy ők elmennek, mert olyan lehetőségük adódott most a férfi által, amit nem akarnak elszalasztani. Volt még valami, amit mondott, azt hiszem a komornyikkal volt kapcsolatos, hogy mostantól ő fogja biztosítani az eddig több főből álló szolgálóbrigádot. Ezután elmentek, ott hagytak azzal a férfivel, aki még biztosított arról, hogy hamarosan megérkezik az a személy, aki innentől vigyázni fog rám. Aztán ő is a kastélyban hagyott. Abban a hatalmas kastélyban, egyedül… De nem sokáig kellett árválkodnom, amint az ajtón kopogtattak én lerobogtam a földszintre és szinte kivágtam az ajtót. Nagyon megörültem, hogy nem kell egyedül lennem és végre valaki jött. Talán pánikba estem, hogy én tartózkodtam az egész kastélyban egyedül, viszont ennek is meg volt a maga jó oldala, de akkor is. Nem volt már se családom, se szüleim, mert mindannyian elhagytak. Ennyire szörnyű gyerek lettem volna, hogy mindenki elhagyott?
Mikor megpillantottam az ajtónkban álló, öltönyös, fiatal fiút, egy kicsit megdöbbentem. Azért bő öt-hat évvel idősebb lehetett nálam, de látszott rajta, hogy még nem jár a húszas éveinél. Nem tudtam mit akarhat tőlem, és miért jött. Sokáig néztem, mire ő meghajolt és kisasszonyként szólított. Elmagyarázta, hogy ő lett a komornyik, akit megbíztak azzal, hogy vigyázzon rám. Nem tehettem mást, beengedtem, s egy pillanat alatt eltűnt a szemem elől, hogy kicsomagoljon. Eléggé furcsa volt , amiért tudta, hogy hová kell mennie. Én inkább elindultam a konyha felé, mert megéheztem és keresni akartam valami harapnivalót. Már majdnem elértem a konyhát, amikor meghallottam a komornyik mély hangját. Nem kell tagadnom, hogy nagyon megijedtem. Az előbb még valahol a folyosó vége felé ment be egy szobába, most pedig ott állt mögöttem szolgálatra készen.
- Ha éhes, akkor csak üljön le, mindjárt készítek valamit. – mondta a lehető legkedvesebben, én pedig szót fogadtam neki, hisz már nagyon korgott a gyomrom. Felmásztam az asztalfő helyére és a hosszú asztalt bámulva vártam, mivel rukkol elő az új szolgálónk. Kicsit ijesztő volt ez a csend. Sehol senki, csak két ember, ebben a hatalmas kastélyban. Nem sokkal később egy remek ételt tett le elém, aminek már az illata is ínycsiklandozó volt. Ez volt az első napom az én komornyikommal. Két nappal később elérkezett a születésnapom. Furcsamód tudta, mikor van és tortával ébresztett. Azon a napon hiányoztak a többiek a legjobban. A szüleim, a dada, a szolgálók. Ugyan a mostani komornyik mindent elkövetett, hogy ne érezzem rosszul magam, viszont ő nem tudta helyettesíteni őket, bárhogy próbálkozott. Akkor voltam a legszomorúbb, még a tortához sem volt kedvem. Lehet, hogy kicsi voltam és nem tudtam még felfogni úgy a dolgokat, de azt mégis tudtam, hogy a szüleim nem jönnek vissza. Senki sem jön vissza. Ott hagytam a tortám, komornyikom nagy bánatára és a fürdőbe slisszoltam. És akkor jöjjön életem fordulópontja. Szomorú voltam, nagyon is és úgy látszott ezek az érzések felébresztettek bennem valamit. Valami erőt, amitől kezeimből átlátszó, energiahullám kezdett áramlani. Meg voltam rémülve, azt hiszem még fel is sikítottam, mert valljuk be, nálam az ilyen leginkább a mesékben fordulhatna elő, nem velem. Persze a komornyik meghallotta a sikításom és minden kopogás nélkül rontott be a fürdőbe, így elkerülhetetlen volt, hogy meglássa, ami épp velem történik. Nem láttam milyen arcot vág, mivel értetlenül meredtem kezeimre. Próbáltam rázni hátha abbahagyja, de csak akkor lett vége ennek, amikor a komornyik óvatosan megfogta csuklómat és próbált megnyugtatni. Mintha tudta volna miért van ez és mindennél jobban próbálta elűzni a szomorúságomat, amit időközben felváltott az ijedtség.
A történtek után úgy tűnt megváltozott az életem. Ezek a hullámok egyre többször jelentek meg és legtöbbször annak a fiúnak köszönhetem, hogy sikerült abbahagynom. Minden egyes alkalommal ő nyugtatott meg. Úgy hiszem, egy jó barátra leltem benne, bár inkább bátyámként tekintettem rá, ahogy az évek teltek-múltak. Jól megvoltunk a másikkal, de egy idő után beállított két férfi. Elmagyaráztak dolgokat, hogy én olyan vagyok, mint ők, különleges. Vannak képességgel megáldottak, ők a mutánsok, és hogy én is közéjük tartozom. Így már kezdett minden világossá válni, ami azt a hullámszerű energiát illeti. Komornyikomtól elbúcsúztam, s bekerültem abba az iskolába, ahol hozzám hasonló mutánsok élnek. Új életem lett az X-birtokon.
|
|
Kezdőlap 
