Kaylee Larson

Userinfó: Főkarakter
Név: Kaylee Larson
Mutáns név: Kressendó
Becenév: Kres
Osztályozás: Béta
Születési dátum: 1967.12.27. (18 éves)
Születési hely: North Salem
Besorolás: Diák
Képesség: Hangmanipulálás
Aktiválódás: fizikai elváltozás magzatkortól, ösztönös képességhasználat 7 éves kortól, tudatos 12 éves kortól.

Képesség tudományos leírása: A mutáció a hangképző szerveim és kisebb mértékben a hallószerveim érinti. Kívülről nézve olyan vagyok, mint bárki más, de ha felnyitnánk, akkor különlegesen fejlett hangszálakat és légcsövet látnánk, csak hogy a legszembetűnőbbeket említsük. Ezek segítségével tudom felerősíteni hangomat, továbbá olyan hangmagasságokat is kiadni, melyeket az átlagember meg sem hall. A legerőteljesebb hatást az olyan hangok esetén tapasztalhatom, melyeket fülünk még felvesz, de agyunk már nem tud pontosan dekódolni. Ilyenek például egyes infratartományok, melyek igazoltan félelmet keltenek, hosszabb távon hallucinációkat okoznak. Ezen mutáció esetében ennél sokkalta többről van szó, de hogy ezt mai tudásunkkal megértsük, további kutatásokra van szükség. (idézet jegyzeteimből)

Mire vagyok képes: Hangom fel tudom erősíteni, nagyobb területet és hangosabban tudok lefedni vele. Az emberek számára tudatos szinten nem hallható hangokat is kiadhatok, melyekkel szinte bármiféle hatást elérhetek azok agyában. Például irtózatosan erős fejfájást okozhatok, ami némileg blokkolhatja mutánsok képességeit, főként kezdőkét, de el is altathatom célpontjaim, vagy szédülést okozhatok nekik, de amolyan agyatlan, bámuló zombikká is alakíthatom őket. Rábírhatok egy egyént, hogy az hibát ejtsen, és saját magát okolja utána érte, vagy éppen magamhoz vonzhatok másokat a hangommal. Amennyiben valakin hosszan használom képességem, az akár maradandó agyi vagy halláskárosodást is szenvedhet. Arról meg ne is beszéljünk, hogy az ablaküvegek hogyan viselik a zajosabb dúdolásaim.
A képesség hatásai elsőre nagyban hasonlítanak a telepátiához, a módszer azonban alapvetően más. Nincs közvetlen hozzáférés a célpont elméjéhez, így összetett dolgok kivitelezésére, például beszédre egyáltalán nem lehet azokat rávenni. Ugyanakkor mivel elmék helyett csupán saját hangom manipulálom, nagy tömegeken is meglepő könnyedséggel tudom alkalmazni képességem. A dolog hátránya, hogy ha például begyullad a mandulám, egy hétig nem fogom tudni újra rendesen használni képességem, továbbá ha félelemtől remeg a hangom vagy ilyesmi, a hatást nem tudom úgy kontrollálni. Hangképző szerveim érzékenyebbek az átlagemberénél, könnyebben megfázhatnak, sérülhetnek.
A hangképzéstől kicsit lemaradva, de a hallásom is fejlődött, hallok minden hangot, melyet ki tudok adni, de hallásom ezen fejlettségi szinten semmi rendkívülire nem használhatom. Tehát ha éppen hallok is valamit, amit más nem, nem tudom, hogy az pontosan micsoda és hogyan használhatnám.

Jellem: Barátságos, de kissé szomorkásabb, melankolikus hangulatú hölgyemény vagyok. Olyan típus, aki ugyanolyan arccal issza az első és az ötödik forrócsokiját is. Persze képes vagyok azért mosolyogni meg viccelődni, de alapvetően inkább szelídnek mondanám magam, ha nem is teljesen kiegyensúlyozottnak. A tudományban leltem békét, úgy vélem, minden visszavezethető fizikai, kémiai folyamatokra, és az ember, még ha mutáns is, nem több egy rendkívül jelentéktelen létforma tagjánál. Kis túlzással mondhatjuk, hogy kíváncsi vagyok, szeretem tudni, mitől mozog talpam alatt a busz, hogyan készült el az ételem, vagy éppen hogyan működik egy mutáns képessége. Hideg, tudom, de ettől érzem biztonságban magam. Nem nehéz elnyerni szimpátiám, de attól, hogy kedvelek valakit, még gond nélkül alkalmazom rajta képességeim, vagy szedem apró darabjaira a boncasztalon. De ne mondja senki, hogy aktakukac vagyok és semmi sem tud érdekelni. Épp ellenkezőleg, számtalan hobbim van, például gyűjtök dolgokat, dúdolok, kocogok, kipróbálok mindenféle kaját vagy könyvet, színházba járom, és még sorolhatnám.

Külső: Hosszú, szőke hajam és kékeszöld szemeim vannak. Csoki- és süteménybevitelemhez képest meglepően vékony vagyok, de közel sem csontos modellalkat. Úgy gondolom, a megfelelő helyeken vagyok telt, és sose aggódtam igazán a külsőm miatt. Egy hajkefélés és egy jó ruhakombináció bőven elég, fontosabb dolgokra is lehet szánni a reggeleket. Általában kék vagy zöld, néha narancs vagy fehér ruhákban lehet látni, kizárólag olyanokban, melyek a kényelmes és csinos kategóriák közötti vékony határvonalon próbálnak egyensúlyozni. Szinte mindig van nálam egy oldaltáska, benne füzet, toll, gyógyszerek, egy üveg víz és legalább két csokoládé.

Előtörténet: Tizennyolc évvel ezelőtt, 1967 telén születtem a North Salemi kórházban, legalábbis igazolványom szerint. Én magam nem sokra emlékszem életem első öt évéből. Most már kicsit olyan, mintha nem is éltem volna igazán azelőtt, csak egy öntudatlan poronty lettem volna, valahol a magzatállapot és egy valódi ember között. Elbeszélések alapján úgy tudom, hogy sokat gügyögtem, hamar megtanultam beszélni, és rühelltem az óvodát. Ebben igazán nem találhatunk semmi megdöbbentőt.
Az első említésre méltó események hét éves korom után kezdődtek. A környezetemben lévők egyre többször viselkedtek másként, mint azelőtt. Nem értettem, hogy miért, és még évekig egy ilyen különös, logikátlan világban kellett élnem. Tizenéves lettem, mikorra már pontosan tudtam, hogy ha sikítok vagy kiabálok, mások leintenek, mert „megfájdul tőled a fejem”. Mintha kellemetlen hangom lenne, vagy ilyesmi, pedig egyáltalán nem, sőt az iskola legjobb énekesei közé tartoztam.
Tizenkettő lehettem, amikor valamelyik srác megijesztett az oldalfolyosón. Csak egy aprót sikkantottam, az ablakok mégis ripityára törtek. Szerencsére csak ketten voltunk ott, ő pedig nem kötötte össze a két eseményt. A tanárok ellenben úgy vélték, mi törtük ki az üveget, így szüleim kaphattak egy levelet, de ennyivel el is lett intézve a dolog.
Apropó, szüleim. Mindketten szanatóriumban vannak jelenleg, valószínűsíthetően képességem mellékhatásai miatt. Azon személyek, kikkel szinte naponta töltöttem időt, kivétel nélkül vérrögöt, agydaganatot, vagy mentális, illetve halláskárosodást szereztek tőlem. Apám unokatestvéréhez lettem adva, legalábbis hivatalosan, de nem igazán akartuk egymást, így hamar bentlakásos iskolába kerültem, ahol pedig gőzerővel belevetettem magam a természettudományokba. Mindent tudni akartam képességemről, így a középsulis biológián, kémián és fizikán túl számos komolyabb könyvet és folyóiratot olvastam. Részt vettem mindenféle szakkörön, és iskolán kívüli, hasonló tevékenységeken, így mire befejeztem a középiskolát, már több embert is boncolhattam és komoly biológiai ismereteket szerezhettem.
Képességeim egyre tudatosabban, és egyre sűrűbben használtam, hogy rábírjak másokat a segítésemre. Nem egy berögzült agyú professzort kellett meggyőznöm a nők helyéről természettudományi területeken, valamint pénzre is szükségem volt, és nem is átalkodtam ”kérni” néhány dollárt gazdagabb évfolyamtársaimtól. A sok tanulás és mások enyhe kihasználása meghozta gyümölcsét, nem sokan barátkoztak velem, de amúgy is jöhettek az egyetemi évek, egy új környezettel. Fel is vettek egy jobb iskolába, a sors azonban közbeszólt.
Egy buszmegállóban ácsorogtam, egyedül, szokás szerint halkan dúdolva valami rögtönzött dallamot. Csak akkor hallgattam el, amikor egy fiatal pasas megállt mellettem, aki mintha álmából tért volna magához, csodálkozva tekintett rám. Már vártam valami nagyon retek csajozós dumát, de rájöttem, hogy az én dalom húzta oda, tudatalatti szinten befolyásolva cselekvéseit. Amire viszont nem számítottam, hogy ő rögtön tudta, hogy ezt én csináltam. Mi több, ő maga is képes volt hasonlókra. Még azt is pontosan tudta, hogy ha megemlíti a genetikát és meghív egy forrócsokira, az életbe nem fog tudni levakarni magáról. Így történt, hogy ittunk egyet Charlesszal, ő pedig beavatott a nagy titokba, a mutánsok létezésébe, és iskolájának működésébe, ahova rövidesen csatlakoztam is.
A külvilág számára kezdő biológus kutató lettem, mi több, gyakorlatban is végeztem hasonló tanulmányokat és gyakorlatokat a Xavier birtokon. Charles igyekezett megtartani, így egyszer még egy halott mutánst is felbonthattam az épület alagsorában. A mutánsok tanulmányozása szakmámmá és hobbimmá vált a nála töltött évek alatt. Továbbra is ezen a birtokon élek, mint diák, vagy valami ahhoz közeli létforma. Megjegyzem, egyre többen vagyunk, jó döntés volt ide költözni, hisz talán még a kormány kutatói sem találkozhatnak ennyiféle mutánssal. Továbbá, mivel képességem egyre veszélyesebbé vált az utóbbi időben, nem árt meg, ha néha rám pillant egy telepata, legyen ez bármennyire is kényelmetlen.