7-es szoba

Tárgy: Re: 7-es szoba Csüt. 22 Jan. - 17:54

Bellsie & Merci

♫ Without words ♫

Nehéz felnézem a szipogásból, bőven elég számomra az is, ha csak hozzábújhatok, lassan apadó könnyeim a tündérlány ruhájában oldódnak fel. Csak magamat hibáztathatom, hogy rajta kívül senkim nem maradt. Katasztrófális a természetem, az egyetlen lény, aki képes elviselni, annak most a karjaiban pihegek. Ha valaki egymás mellett lát minket, vajon megmondaná, hogy több év is van köztünk? Hiszen együtt tudunk nevetni, bohóckodni, s az utóbbi időben a világvégét idéző drámáknál is egymás karjaiban kötöttünk ki. Elmerülök a tekintetében, ahogyan magához húzza az arcomat, hálásan némulok el. Hogy aztán csak várjam a választ a kérdésemre, nem is tudom, hogy mit remélek. Azt, hogy kimondja, fontos vagyok neki? Már jó ideje erről győzköd, ám Quinn távozása végképp elbizonytalanított, lehetek-e bárki életében az elsődleges. Lassan már tényleg úgy érzem, hogy akár ki ugorhatnék az ablakon, na nem mintha az megoldás lenne. Az első mondatára meresztem a szemem, hát szeret? A barátait szereti az ember, de nem feltétlenül hangoztatja.
- Úgy mint...? – Hátha folytatja. Megteszi, s úgy néz rám, mint nőre. Mint férfi a nőre. Vagy mint nő a nőre? Mi a különbség, ha szeret? Mégis habozik, kutatóan vizslatom a tekintetét, és egyszercsak beugrik, pont amikor kimondja... Szerelmes! Soha senki nem mondta ezt nekem. Srácok sem. Talán az igézet alatt, de úgy igazán sosem kellettem senkinek, csak arra, ám úgy, mint szerelme tárgyának... rondább, butább lányok találtak maguknak párt, míg én a saját szeszélyem miatt maradtam egyedül, míg mások, a külsőségek rabjai csak átléptek felettem.
- Nekem meg nem kell senki más... csak te! – Na ennyit a fiúkról. Az időm nagy részét jó ideje a lánnyal töltöttem, lassanként ráébredtem, hogy azzal kell lennünk, akinek valóban fontosak vagyunk. Nem tudom, hogy mi ez az érzés, vagyok annyira túlfűtött, hogy ne érezzem cikinek. Na jó, talán egy kicsit. De ő olyan szép, amilyet még helyes fiú úgysem tud überelni, és másra sem tudok gondolni. Talán én is szerelmes vagyok, még ha nem merném kimondani, ő olyan bátor volt most. Lehet, hogy majd egyszer kimondom, így mást kap most tőlem. Ha már a karjában heverek, kicsit feljebbtolom magam, hogy az ajkára nyomjam az enyémet. Biztosan furcsa lesz, ehhez nem fér kétséget, és nem a nemünkből kifolyólag. Eddig mindig érzelmek nélkül, játékból tettem, most pedig... azért, mert fontosak vagyunk egymásnak.

Tárgy: Re: 7-es szoba Hétf. 19 Jan. - 22:34

Merci & Bellsie

Ölelem, mert nem vagyok képes csak úgy elengedni, s közben életemben először sajnálom, hogy nem tudok emberi alakban is átadni neki a jókedvből, amit minduntalan árasztok magamból. Tündérré változhatnék, de akkor nem érezném őt karjaim között és azt hiszem, hogy nem is lenne célravezető. Csitítom, szeretgetem, majd amikor kitörnek belőle a kérdések, hirtelen tenyereim zárójelébe vonom arcát, hüvelykujjaimmal elmázolom a könnyeit.
- Senki nem fog visszaküldeni sehová, hallod? Jó helyen vagy itt, tanulnod kell és én nem engedlek el!
Én nem engedem, nem az iskola. Ez hangozhat egoistán is, de nem abból töltekezik az egész. Vívódom azon, hogy kimondjam-e de végül mégis magamban tartom, mert nem érzem helyesnek. Az összetörtsége viszont pár pillanattal később mégis arra sarkall, hogy válaszoljak a miértre is.
- Mert szeretlek!
Jegyzem csendesen, ám annál határozottabban.
- Úgy, mint..
Kezdek bele nagy levegőt véve, s közben kisimítok egy csapzott tincset a hajából, elsimogatva ezzel tombolásának tincsügyi jeleit.
- Nem úgy mint..
Folytatnám, de ez nehezebb, mint gondoltam. Hirtelen elfog a rettegés, megjelenik lelki szemeim előtt a vörös festék, a szó, melyet bélyegként róttak a szekrényemre, majd pedig rám. Ki kell mondanom, kiszalad a számon, anélkül, hogy komolyabban végiggondolnám.
- Nem úgy, mint egy barátot. Merci én.. szerelmes vagyok beléd.
Bumm! Elsüllyednem kellene, de nem teszem. Érdeklődéssel, reménnyel telten tekintek rá, várom a robbanást. Talán mindent elrontottam, talán semmit. Nem tudom. Őszintén? Ebben a pillanatban azon kívül semmit nem tudok, hogy azóta szeretem őt, amióta először megláttam az egyik folyosón.

Tárgy: Re: 7-es szoba Kedd 25 Nov. - 11:51

Bellsie & Merci

Nem érdekel, hogy miért nem ijed meg tőlem, záporoznak rám az érzelmek, főleg a rosszak. Bántani támadna kedvem az egész világot, mert kiderült, hogy ismét használhatatlan vagyok, senkinek nem kellek, mindenki elhagy, csak akkor lehetek erős, ha kíméletlen vagyok, s az elmém erejével parancsolok. A tündérke felé is kedvem támadna valami gonoszat odavágni, legyen az mentális, vagy csupán megalázó. Ha arról van szó, hogy odapattanjak hozzá, és a haját tépve essek neki, hát azt is megteszem, azért van itt, hogy számonkérjen, mert felnőtt, ő is csak korlátozni akar, nem támogatni. Mégis megugrom, amikor rámszól, nem tudom mire vélni a határozottságát. A parton már víznek ment volna, mert nem volt képes feldolgozni, ami történt, most pusztán a létével rendre int. Nem tudok megszólalni, már két lépés után érzem, hogy nem tudnék ártani neki. Szirén erőm elillan, a három diáktárs már régen elhagyta a szobát, ha ráeszmélnek, hogy mit tettem velük, biztosan gyűlölni fognak. A karjaiba omlok valahol a kettőnk közti félúton, mintha csak arra vágynék, hogy tárt karokkal kapjon el. Nem tudnám bántani, de magamat igen, rá is markolok a saját kezemre, hogy belevájjak hosszú körmeimmel, vagy éppen a hajamat tépjem tehetetlen dühömben, ám végül csak kapkodásra telik tőlem, egyszerre simulok a karjába, és küzdök ellene, néha még ki is tör belőlem egy-egy „ne!”, vagy „hagyj!” szócska. Nem tudom, hogy mit akarok, nem is látok ki a pilláimon át, amelyek lassan teljesen eláznak a könnyeim függönyétől. Végül mégis elvesztem az erőmet, lecsillapodva szipogok, rendszertelenül véve a levegőt, hol fejsóhajok, hol némán ráz a sírás. Szinte magzati pózba merevedve simulok hozzá, amíg el nem apadnak a könnyek. Tudom, már megint önző vagyok, ám a fájdalmon túl van az egészben valami megnyugtató, biztonságot nyújtó. Mondhatnám, hogy szinte anyai, ám miután nem igazán volt anyám, ezt nem tudom felmérni. Quinn sem viselkedett velem, pedig elvileg a barátnőm volt. Beszélgettünk ugyan, és ápolgattuk egymás lelkét, de a fizikai kontaktus sosem volt a dolog része. Míg a tündér állandóan hozzámér, nem pusztán lelkileg van mellettem. Nekem ez... kell!
- Miért...? Miért törődsz ennyit velem? Roncs vagyok, szörnyű, és gyerekes, tudom! Ha te nem, akkor majd mások fognak visszaküldeni... – Hát persze, hogy a gumiszobáról beszélek, ahova a veszélyes mutánsokat zárják. A tündérlányt nem tudnám irányítani, annál sokkal többet jelent nekem... Ám vele kapcsolatban az a rémisztő, hogy mindig pocsék helyzetekbe hozom. Jó, ő is a suli lelki gondozója, vagy mi, de velem állandóan csak a baj van.
Próbálom kitörölni a könnyeimet, hogy lássak is valamit, és felpillantok rá. Ajkaim még mindig remegnek az előbbi sírástól, mégis érdekel, hogy velem miért ennyire türelmes. Lehetne annyi barátnője, amennyit csak akar, nem egy buta liba az eszményi jóbarát, nem? Az öklöm talán nem tört el, ám enyhén szólva szivárog belőle a vér.

Tárgy: Re: 7-es szoba Hétf. 24 Nov. - 21:54

Merci & Bellsie

Nem vagyok az a típus, aki csak úgy megretten attól, hogyha reá üvöltenek. Illetve nem ebben a helyzetben vagyok az, azt hiszem. Váltottam én már alakot ijedtemben, változtam azzá, ami a lelkem mélyéről született csak azért, mert a bátyám a fülembe kiabált, vagy mert a Mackó, az én imádott, hebrencs, mufurc plüssmacim tonikos poharat kívánt robbantani. De ez most más. Nagyon komolyan nézek Mercire, aggodalomtól hullámzik aurám, de határozott maradok.
- Most én mondom meg, hogy mikor elég!
Célzok ezzel arra, hogy hagynám én rányítani, nem néztem le soha, nem gondolom azt, hogy uralnom kellene őt, ám azt hiszem, hogy ez a pillanat nem az ő győzedelmeskedéséről szól majd.
Felém indul, s nekem megfordul a fejemben, hogy alakot váltsak. Nem azért, mert félnék tőle, egyszerűen csak azért, mert tudom, hogy tündéralakomban az a jókedv, amit sugározni tudnék, az elmosná a fájdalmát. Nem akarom viszont becsapni, szeretném, hogy meg tudja élni azt, ami a szívét nyomja, s ha ehhez a céltáblájává kell váljak, akkor úgy lesz, a bábja leszek. Mert.. mert.. mert az van, amit Zachnek is megmondtam. S erre itt kell rádöbbenjek ezen a szent helyen.
Néma sikoly szakad fel belőlem, egyszerre omlok Mercivel, térdelésbe vetem magam előtte, s ha hagyja, akkor könnyedén, ha nem, akkor erőszakkal ölelem át, magamhoz húzva, csitítva meggyötört lelkét, ringatva összetört szépségét.
- Sss..
Duruzsolom, nem eresztem el, nem hagyom, hogy kibontakozzon. Ahhoz képest, hogy milyen nyeszlettnek látszom egész erős vagyok, s most még erősebbé tesz az, hogy jót akarok neki.
- Én nem megyek sehová. Törődöm veled. Itt vagyok, itt leszek. Veled maradok!
Suttogom, s közben nem érdekel, hogy ki van a szobában, hogy kimentek-e vagy sem, fel se tűnik.
Nem kérdezek, addig hagyom zokogni, amíg szüksége van rá. Majd utána ráér kibogozzam azt, hogy mi is történt itt. Arról pedig, hogy majd' belehaltam a fájdalmába, szót sem érdemes ejtenem. Nincs szükség rá, hogy tudja, milyen rossz így látnom őt.

Tárgy: Re: 7-es szoba Vas. 26 Okt. - 15:22

Bellsie & Merci

A szoba kezd lassan egy forradalmas blokádra hasonlítani, ahova bemenekülnek a partizánok, mert már mindent por borít, a szekrények romokban, a faforgácsok csak úgy szállnak, lassan még a hajamat is beterítik, pedig a küszöb közelében ácsorgok, szenvetlenül figyelve a rabszolga trió művét. Nem engedek a pórázból, máskor smaragdszín szemeim most ibolyán villódznak. Biztos vagyok benne, hogy csak percek kérdése, és itt lesz a fogadóbizottság, hogy végképp leállítsanak, elküldjenek oda, ahol a valódi helyem van. Quinn távozása volt az utolsó csepp, amely előtt még azt hittem, hogy van értelme, megváltozhatok. Túl sok hülyeséget csináltam már, a sors most szépen visszaüt, nincsen is miért erőlködnöm. Napközben vagyunk, meg is állnak páran az ajtóm előtt, hogy aztán a tekintetemet látva gyorsan továbbszeljenek. A vihar kitörőben van, távoli szemlélői akarnak csak lenni, nem áldozatai. Egy idő után már nem is fordulok hátra, miután kitörték az ablakot, besüvít a szél, bele-belekapva vöröslő hajkoronámba. Kint már hideg van, ez érezhető a jeges fuvallatból, de őszintén kit érdekel? Talán most utoljára érzem, soha többé nem fogom látni a szabad eget.
Az ajtót valamikor betette egy bátor segítőm, mert most nagy robajjal csapódik ki mögöttem, még a koncenrtációból is kiesek, éppen csak annyira, hogy hátrakapjam a fejem, a hármas pedig leengedi az ütőket, és értetlenkedve pillognak, hol rám, hol a kezükben tartott fa testápolókra, sőt még a betévedő tündérkisasszonyt is megszemlélik, hogy mi a halál van.
- Én mondom meg, hogy mikor van elég... – Sziszegem, a lila fény viszont kiszürkül, távozik a tekintetemből, amely azonban mégis gyűlölködő marad. A srácok morogva távoznak, talán később fogják megtorolni, amit tettem velük. Nem lesz rá alkalmuk, nem fognak itt találni.
- Te nekem... nem parancsolsz... – Indulok el felé fenyegetően, közben viszont látszik, hogy mindjárt elsírom magam, nem sikerült kellően kitombolni magam. Így a szavaim igen hiteltelennek hatnak, de ez sem érdekel. – Hogy mersz leállítani engem? Ha akarom, fejest ugrasz a betonba, szóval fogd be, és húzzál el innen. Szólj csak a kis barátaidnak, és vigyenek, ahova akarnak, mert ebből elég volt! – Ütök bele a falba, amely mellett elhaladok. Hangos jajdulással közlöm a világgal, hogy még talán az ökölömet is sikerült eltörnöm. Lehet, hogy csak annyira fáj, hogy nem bírom ki, még így is elviselhetőbb, mint a lelki kín. Összecsuklom, és már végképp kitör belőlem a zokogás. Már megint így mutatkozom előtte, egy roncs vagyok...

[/color]

Tárgy: Re: 7-es szoba Vas. 26 Okt. - 0:44

Merci & Bellsie

Nyugodt napnak indult ez is, mint az összes többi.Megtanultam már, hogy a baj nem akkor jön, amikor álomból ébred az ember, hanem sokkal – vagy nem is olyan sokkal – később, amikor nem számítana rá. De ugyan ki akar rá számítani? Ki szereti azt, hogyha mindig az a nyaktiló lebeg a feje felett, hogy hűűűhamostbajleszbiztosan? Én ugyan nem! Éppen ezért minden napnak úgy megyek neki, ahogyan a mainak is: jó lesz, nem lesz semmi baj.
De, van. Lélekszakadva rohan hozzám az egyik kislány úgy nagyjából a második szünetben, hogy valami nem stimmel a lányok folyosóján. Szegényke olyan kis cuki még, nagyon hamar ébredt a képessége és itt van közöttünk, de szerintem az anyukájával lenne a helye. Istápolom, ahogy tudom, de mégis csak 8 éves, az nagyon zsenge, ha azt vesszük, hogy a legtöbben hány éves korukat tapossák errefelé.
- Semmi baj, Marie!
Csitítom, leguggolva hozzá. Heves gesztikulálását hagyom, nem zavar, ha esetenként fejbe is kólint vele?
- Melyik szoba ez?
Megmondja a számot én meg pattanok. Egy bocsi-t azért hátraszólok és a folyosón bezörgetek a szomszéd irodába, hogy valaki szedje össze Marissát, de nekem most dolgom van. Tudom, hogy ki lakik ott, s nem akarom tudni, hogy mi történik. Illetve de, akarom. Megoldani, semmi mást.
Mercedes szobája előtt állva vennem kell egy nagy levegőt. Nem azért, mert futottam, hanem azért, mert a zaj semmi jót nem jelent, s főleg az nem jelent jót, ahogyan reagálok minderre. A francnak kell túlottan megszeretni valakiket! Néha átkos a jellemem, hogyha aggódásról van szó, vagy Mackó esetében az elvesztés fájdalmáról. Hawaii rohadék messze van! Nem lehet ekkora távolságban barátkozni. Még jó, hogy itt van nekem Zach. Meg a húgom. Meg most Merci. De mi van vele?
Alacsony vagyok, de faros, van erő a lábamban, így nemes egyszerűséggel berúgom az ajtót. Eléggé hatásvadász, tudom én, de a zajra zajjal válaszolok. Oda az aggodalom, harag van helyette, ez az újabb „egy érzés”, ami megül.
- Abbahagyni!
Kiáltom el magam, s dühösen toppantok egyet a küszöbön. Nem gondolom, hogy ennyi elég lesz, de mit kellene tennem? A képességemet cseszhetem, s így belegondolva talán jobb lett volna hívni valakit, hogy segítsen. Mindegy, egyelőre vagyok én, s a heves csilingelés, melyet határozott toporzékolásom kelt.
- Mindenki kifelé! Merci marad!
Mintha kutyákkal beszélnék azon az édes hangomon. Na mindegy, ez van. Toporzékolás le nem áll, harag ki nem huny. Majdcsak lesz valami.

Tárgy: Re: 7-es szoba Kedd 14 Okt. - 13:09

Bellsie & Merci

Hát ennyi. Még annyi sem volt benne, hogy legalább szóban búcsúzzon el. Most meg úgy állítja be, mintha a szülei miatt kellett volna elutaznia, lelépnie. Tudtam, hogy árvaházban nevelkedett, és sosem ismerte őket, végülis azért jött ide, hogy megtalálja őket, de ez nekem most akkor is sok. Még ha igaz is, hogy hírt kapott, és mennie kell, nem hiszem el, hogy nem várhatott a dolog legalább annyit, hogy elmondja, nem miattam húz el. Mert így teljesen annak érzem. Kusza lett már ez az egész Ethanos ügy, talán Harryvel sem úgy jött ki a lépés, ahogy szerette volna, és most engem is itt hagy. Mondtam neki, hogy sajnálom az Ethanos dolgot, akkor úgy tűnt, hogy megérti, de nagyon távolságtartó lett. Talán az zavarta, hogy találtam magamnak egy másik barátnőt is? Bosszút állt volna? Nem mutatta ki, hogy féltékeny, vagy mégsem lépett túl a szerelmi háromszög kérdésén? Ha sikerült volna normálisan kiadni magából az érzéseket, mindenkinek jobb lett volna így. Én maradhatok kétségek között örökké. Hát nem maradok. Ezredszer is újraolvasom, nincsen benne semmi érzelem, vagy a remény, hogy egyszer majd visszatér. Tényleg a legjobb barátnőm volt, akivel még korban is passzolunk, hiszen Bellsie felnőtt, csak púp vagyok a hátán. A Professzor és Magneto úgy vettek fel ide, hogy nem használhatom a képességemet rosszra, de már ez sem érdekel. Három diákkal térek vissza a szobámba, mindhármuk tekintete lilás fényben játszik, a düh erőt adott, hogy egyszerre babonázzam meg őket. A máskor smaragdszín szemeim most vérvörösek, nem is tudok magamon uralkodni. Kinyitom az ajtót, a srácok pedig belépnek. Lábbal rugdossák szét a közös asztalunkat, hogy aztán a széklábakkal kezdjék el módszeresen porrá zúzni a szoba berendezését. Quinn itt hagyott bútorait, és az én összes ingóságomat. Mit sem számít már. Visszavisznek a gumiszobába, az való nekem. Rászolgáltam. Ha olyan kiállhatatlan dög vagyok, aki mindenkit csak eltaszít magától, legalább kapjam is meg érte a büntetést. A folyosót hamarosan betölti a vandalizmus semmivel össze nem téveszthető hangja.

Tárgy: Re: 7-es szoba Csüt. 17 Júl. - 19:42

Nem éppen ilyen fogadtatásra számítok, amikor az ajtó kinyílik előttem, így kissé elkerekedett szemekkel figyelem meg a szőke leányzót, aki Merciék szobájában fogad. Nem értem, hogy mit keres ő itt, főleg ilyen kevés ruhában, de aztán hamar felocsúdok ám, viszonzom a puszikat, majd amikor az arcomat akarná megpaskolni, kapom el játékosan a kezét.
- Ezt ne! – figyelmeztetem finoman, mert azért a játékosságnak is van egy határa, ezt a határt pedig nem árt megszabni neki, csak hogy tudja, hogy a jövőben mellőze az ilyen tetteket. Lassan beljebb sétálok, az ajtót becsukom magam mögött, majd már jöhet is a nagy kérdés, hogy Lily mégis mit keres itt. Nem is tudtam, hogy jóban van Merciékkel, bár tény, hogy Quinn is hasonlóan aranyos lány, bár Liliane már a cuki kategóriába sorolható ezekkel a tettekkel. És oly naív a szentem…
- Szóval a könyv miatt nem tudtál aludni? – próbálom megérteni, hogy mit akar mesélni, miközben a törölközőjével el is takarom testét, hogy még csak véletlenül se kísértsen meg és vándoroljon el szemem aranyos idomai felé, és minden energiámat összegyűjtöm, hogy a kék szemekbe nézzek.
- Kedves akkor, hogy megengedték, hogy velük aludj. Egyébként köszönöm, már jól vagyok és nem zavartál volna. – mosolyodom el, majd ez után jöhet a bólintás is, már ami a dalt illeti. Nem mintha sokra emlékeznék belőle, eléggé kikészített a láz és hamar be is aludtam, de rossz semmiképpen se volt. Miközben én Quinn ágyán foglalok helyet, addig ő úgy dönt, hogy fésülködni kezd, amit én figyelemmel kísérek végig és egy pillanatra elkap a késztetés, hogy átvegyem tőle a fésűt és én is besegítsek, de aztán lemondok róla. Mégse illene ez hozzám, tiszta röhejesen festenék, inkább jobb lenne rátérni arra, hogy milyen kevés szerelésben nyitott ajtót nekem. Nem kéne, hogy máskor is ezt tegye, másokkal…
- De igen, de csak akkor, ha előtte fel is öltöztél. Tudod, egy férfi számára egy fehérneműben lévő lány nagyon is csábítóan hat. – nem tagadom le azt, amit gondolok, mert jó lenne, hogyha ezzel ő is tisztában lenne. Nem is értem, hogy miért nem tudja, hogy az ilyen dolgok már nem játékok az ő korában, oda kell figyelnie magára, mert még csúnyán járhat, azt pedig nem szeretném. Én se tudom mindig, mindenkitől megvédeni…
- A rámászást úgy értem, hogy letámadna… bántana… kihasználna. – az pedig már meg se lep, hogy nincs neki szerelme, ahhoz túlságosan kis szende, gyermeteg. De lesz ez még így se, biztos vagyok benne, hogy ki fog virágozni, méghozzá elég hamar, főleg, ha ennyire keresi a társaságomat. A többieket viszont még mindig hiányolom, de amikor meghallom a választ, hogy Quinn kivel van, ösztönösen feszül meg cseppet a testem. Bizonyára Harry-ről van szó és ezek szerint nem tévedtem… nem csak barátok ők ketten, hanem többek annál. Na ennyit erről… de hát én húztam sokáig a dolgot, bizonyára lépnem kellett volna, ahogy azt a másik srác megtette, de én már csak ilyen vagyok. Aki igazán számít, azt nem támadom le, annak adok időt, aztán majd kialakul… Aki pedig nem számít, az már az első találkozásunkkor megízlelheti csókomat. Persze kivételek mindig vannak…
- Értem. Nem bánom, örülök, hogy Téged itt találtalak. – arról mondjuk fogalmam sincs, hogy ki csilingel, de most nem is érdekel annyira, hogy rákérdezzek a dologra. – És te miért szeretsz máris engem? Még csak nem is ismersz… eddig egyszer találkoztunk és akkor se voltam a legjobb állapotban. – enyhén felszalad a szemöldököm, de az arcomon lévő mosolyból érezheti a lány, hogy nagyon is örülök annak, amit mond, tehát nem, nem zavar ez az egész. Legalább valaki számára kedves vagyok, Lily pedig még csak nem is akárki. A törölköző viszont ismét a földön köt ki, mire most már enyhén sóhajtva csóválom meg a fejem, de most nem fogom vissza magam, lassan nézem meg a lába ujjától a feje búbjáig, még éppen időben ahhoz, hogy felöltözne. Még van mit fejlődnie, de mégis… már így is nagyon gyönyörű, olyan tiszta, érintetlen… Eszem ágában sincs bármilyen lépést tenni felé, csak nyugodtan várom meg, amíg felöltözik és leül mellém az ágyra, de amikor hozzám is bújik, méghozzá bele az ölembe, most már nem állom meg azt, hogy át ne öleljem. Jól esik a közelsége, hogy egy lány nem azért bújik hozzám, hogy megfektessem, hogy nincsenek hátsó szándékai, hanem önzetlenül teszi mindezt. Tehát finoman karjaimba zárom és lassan simogatni kezdem a szőke tincseket, szabad kezemnél pedig engedem, hogy ujjaink is összefonódjanak. Olyanok vagyunk, mint két szerelmes, pedig ez nagyon nincs így, mégse érdekelne, ha bárki most ezt hinné, ha valamelyik lány benyitna. Talán tényleg nem kéne foglalkoznom velük, talán nyitnom kéne normálisan mások felé is, ahogy mostanában Sylvievel teszem és persze Lilyvel. Ha meg majd hiányzom valamelyiknek, megtalálnak, ahogy eddig is, de mondjuk mint hallom, elvannak ők nélkülem is, főleg Quinn azzal a sráccal… khm.
- Hogy aludjak nálad? Biztosan ezt szeretnéd? Mert… végülis nincs kifogásom ellene, de csak akkor, ha megint hozzám bújsz majd. – egy pimasz mosoly suhan át az arcomon, miközben hallgatom további ötletelését az estével kapcsolatban és ismét nem tudom megállni a nevetést. Hát ez hihetetlen, komolyan mondom…
- A mesén kívül bármire hajlandó vagyok, de nem igazán ismerek meséket, így azt inkább váltsuk fel valamivel. Mondjuk kártyázzunk vagy valami… - nem igazán tudom, hogy mit kéne csinálnunk nekünk ketten a szobájában… az ágyában… mert hát olyasmire nem gondolhatok, amire más lánnyal gondolnék, szóval agyam bőszen jár, hogy kitaláljon valami remek megoldást.
- Akkor, átmegyünk hozzád? – végülis úgy biztosan senki se ronthatja el a kedvemet, mert ha a két lány betoppan és esetleg vitatkozni kezdünk, akkor lőttek az estének. Ha Lily beleegyezik, akkor remélhetőleg lassan kimászik majd az ölemből és egy szobával arrébb folytathatjuk majd az estét.

Tárgy: Re: 7-es szoba Csüt. 17 Júl. - 18:54

Ethan & Lily

Kinyitom az ajtót, és teljesen természetes a mozdulat, amivel adom a két puszit, és húzom őt be a szobába. Valóban fiatal vagyok, mégis annyira jó, hogy végre magam lehetek, és nem mondhatja meg senki, hogy mikor keljek, mennyi csokit ehetek, milyen mesét nézhetek meg. Most már itt vagyok, és senkinek nem kell velem jönnie, ha sétálni kívánok, vagy éppen repülni. A birtok területén lényegében azt tehetek, ami csak belefér a racionalitásba. Ethan nagyon végigmér, mintha furcsálkodna, de Charles csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra, de mi történhetne egy szobában? Igaz, nem az enyém, de aranyos, tisztességes lányok lakják.
- Nem éppen, teeee! – Paskolom meg az arcát édes mosollyal, majd hátrébblépek hogy be tudjon jönni, ne a küszöbön ácsorogjunk. Annyira örülök a jelenlétének, hogy hirtelen azt sem tudom, hogy mibe is kezdtem. Szárítkozás, ezaz! – Elkezdtem olvasni valamit, és annyira... nem olyan, mint amiket eddig, hogy... – A szám elé kapom a kezem, észre sem véve, hogy Ethan a hátamra teríti a törölközőt, aminek sok értelme nincsen, mert felül már egészen száraz vagyok, mi másért tenné? – Nem bírtam aludni, legalábbis egyedül nem. Téged nem akartalak zavarni, mert nem tudtam, hogy beteg vagy e még, pedig veled olyan jól sikerült. Tetszett a dalom? – Ezt nagyjából egy szuszra darálom le, talán nem is fogja fel az összes kérdésemet. Áfonyakék szemeim pedig hol rá, hol a tükörre merednek, mert lassan leülök fésülködni, az arany csigák maguktól nem fognak helyrerendeződni.
- De hát... kopogtál... A vendéget nem beengedni szokás? – kérdezem értetlenkedve, a rád mászást pedig végképp nem tudom hova tenni. – Úgy érted a szerelmesem? Nincs nekem olyanom. Különben sem bírnék el akárkit, úgyhogy mászhat ahova akar. – Hirtelen a hátam ugrik be, mintha valami lovacska lennék. Jó, azért nekem is vannak elképzeléseim, rövid és ritka sétáim alkalmával láttam már szerelmespárokat, de ők nem másztak sehova. A csókok azért aranyosnak tűntek, de a továbbiakról nem sok elképzelésem van, de ahogy Ethan nézeget, talán ő akar mászni? De olyan izmos, hogy bírnám el? Vagy nekem kéne másznom? Az még inkább, ő az erősebb!
- Nincsenek, és én sem akartam sokáig maradni. Quinn a szerelmesénél van, Mercedes pedig annál a tündérlánynál, aki olyan cukin beszél, hogy állandóan csilingel hozzá. Bár melletted neki sem lenne szárnya. Fura vagy Ethan, de én azért szeretlek! – Nevetek a srácra, és végre sikerült kibogoznom az utolsó tincseimet is, és fel tudok állni. Lesöpröm magamról a törölközőt az ágyra, majd felkerül rám a hófehér top, lentre pedig felhúzom a térd alá érő szintén fehér nacimat. Észre sem veszem, hogy nagyon megnézne, csak fecsegek. Amint rajtam a ruha, már pattanok is mellé, szétteríteném a szárnyamat, hogy őt is beterítsem, de ez most halott ügy. Igazán kár. Így marad a hozzábújás. Felhúzom a lábaimat, és befészkelem magam az ölébe. Felpillantok rá, amiközben beszél, és rákulcsolom ujjaimat az övére.
- Dehogy történt... a szobatársaim cukik, most azt hiszem nyaralnak, de nem akarok ma is Quinnékre akaszkodni. Olyan rendesek, ma viszont be akarom fejezni a könyvet és a félést. Hacsak nem alszol nálam, akkor ebből nem lesz szunya. Na mit szólsz? Felbontunk egy csokis likőrt, kapsz te is takarót, és mesélsz valami szépet, jó? - Nézek rá reménykedve. Talán szerencsém lesz, hiszen annyira aranyos, és rendes velem.

Tárgy: Re: 7-es szoba Szer. 16 Júl. - 21:26

Úgy érzem, hogy már nincs értelme tovább húzni ezt a kerüljük el egymás dolgot, mert ebből aztán semmi se jó sülhet ki, arról nem is beszélve, hogy mindkét leányzó hiányzik nekem. Igen, még a vöröske is, mivel furcsa vagy nem, de ő is szimpatikus nekem ezzel a furcsa modorával együtt és hát nah… jobb is, ha hagyjuk a gondolataimat. A kopogás megtörténik, de amikor kis idővel később meghallom az ismerős, de mégis egyben nem ide illő hangot, felszalad cseppet a szemöldököm és már el is lököm magam a faltól.
~ Lily? ~ - tökéletesen emlékszem a szőkeség hangjára, aki oly kedves volt velem, amikor a legnagyobb szükségem volt egy segítőre, de ő… ő mégis mit keres itt? Na nehogy már mindhárom lány itt legyen egyszerre. Mondjuk Lilyvel én aztán semmit se csináltam, bár amikor összebújva aludtunk el az… na jó, az azért nem nevezhető semminek, de most kivételesen nem vezérelt hátsó szándék. Az ajtó végül nemsokára kinyílik, én pedig kissé eltátom számat is, mert amit látok… na arra aztán nem számítok. Lily bár még fiatalka, de egyben nagyon is csinos leányzó és ez a kevés szerelés… hát szerintem más férfiak is észrevennék, hogy milyen gyönyörű is a maga valójában. Én viszont csak akkor ocsúdok fel, amikor megérzem a két puszit arcomon és kissé zavartan fogom át a másik derekát, miközben próbálom is mindezt viszonozni.
- Öhm, szia! Te… itt? Csak nem szobát váltottál? – mert abba biztos vagyok, hogy eddig nem ez volt a szobája, de akkor mégis mi a fenét keres itt? Nemsokára kiderül, tehát hogy ő is vendég itt, de a lányokat sehol se látom. Mindenesetre besétálok, majd becsukom magam mögött az ajtót, ez után pedig cseppet megvakarom a tarkómat is, miközben ismét végignézek a másikon. Nem pimaszul méregetem, egyszerűen fel se tudom fogni azt, ami most történt, így nemsokára a lány vállán lévő törölköző után nyúlok, amit egy pillanat alatt körbetekerek rajta és elől meg is fogatom, hogy ne essen le róla.
- Szerintem nem ártana felöltöznöd, ha valakit beengedsz a szobádba, mivel bárki rád mászhatna. – korholom is le, mert tényleg sokan kihasználhatnák a kicsi lányt, pedig ő ezt nem érdemelné meg. Én se véletlenül nem viselkedem úgy vele, mint másokkal, ő valahogy… különleges, tényleg egy igazi angyal.
- Egyébként Merci és Quinn nincsenek itt? Tudod… beszélnem kéne velük. – nem nézek most már körbe, hanem ösztönösen Quinn ágyára dobom le magam és onnan pillantok fel ismét a szőkeségre. Nem mintha zavarna, hogy ő van itt, de valahogy én most tényleg nem erre számítottam. Próbálok most már végig szemeibe nézni, nem másfelé, de nem tudom letagadni férfi valómat, így ösztönösen felkelti egyre jobban az érdeklődésemet.
- Ja és Lily, köszönöm a múltkori segítségedet, nagyon kedves volt Tőled! – mosolygok is rá, majd kezemet felé nyújtom, így hívom magamhoz, hogy üljön csak le ő is mellém. Még csak véletlenül se szeretném, ha azt érezné, hogy az ő társaságára nem vagyok kíváncsi, mert ez nincs így.
- És meg szabad kérdeznem, hogy miért nem a saját szobádban vagy, főleg hogy a lányok nincsenek is itt? Történt valami a szobatársaiddal? – kíváncsiskodom tovább, miközben azért eleresztem a kezét és próbálok nem a dekoltázsa felé tekinteni vagy a hófehér combokra és a picinyke lábikókra. Atya ég, mit vétettem, hogy ezt teszi velem a Sors? Egyik nő után a másik, akinél meg kéne tartanom a távolságot, mert ahogy Sylvie, úgy bizonyára Lily is érintetlen még, ahogy Quinn is az volt. Mit eszek én ezeken a cuki lányokon? Le kéne tagadnom önmagamat, ez már szánalmas…

Tárgy: Re: 7-es szoba Szer. 16 Júl. - 20:28

Ethan & Lily

Hogy mit is keresek itt? Az a buta, buta könyv az oka! Egyszerűen nem tudtam már harmadik éjszaka sem aludni, a végén még összeesek itt, pedig olyan szépen indult. Kinéztem a könyvtárból, valami hihetetlenül izgalmasnak tűnik, már a címe is: Ragyogás. Mintha csak rólam szólna! Aztán úgy a második fejezet környékén tágra nyíltak a szemeim a félelemtől, bevackoltam magam a sarokba, hogy senki nem tudjon háthatámadni. Egy idő után megpróbáltam letenni a könyvet, de nem jött álom a szememre, még felkapcsolt villannyal sem. Na nem mintha szükségem lenne áramforrásra, a testem fénye egyébként is bevilágítja a szobát, mondjuk én már megszoktam így, még a szemhéjam mögül is a fényt látom, másnak biztosan nem lenne ilyen egyszerű. Aztán miután a könyvvel nagy nehezen tudtam haladni, de olyannyira elfáradtam a több órás hánykolódástól, hogy kénytelen voltam a negyedik éjszaka átkérdezkedni a szomszédba. Heves kopogtatásomra a kissé feldúlt Merci nyitott ajtót, és olyan szúrósan nézett rám, hogy azt hittem, mindjárt elsüllyedek, ám Quinn, akivel hasonló kaliberek vagyunk, rábeszélte a szobatársát, hogy engedjenek be, ha már ennyire félek. Szerencsére ketten lakják a szobát, és volt egy üres, tiszta ágy, amin el tudtam helyezkedni. Merci persze szitkozódott, hogy nem tud majd ő sem aludni a fénytől, de magamra kaptam egy durva nagy pokrócot, ami alatt izzadtam is rendesen, de legalább tompította a dolgot. Viszont ami jó volt, hogy a szuszogásukat hallva egészen jól álomba tudtam merülni, a többiek is elcsendesedtek. Másnap reggel nem akartam rájuk akaszkodni, Quinn mégis marasztalt, hogy nyugodtan fürödjek le, ha félek a saját szobámban lenni. Annyira azért átmerészkedtem hogy vittem saját törölközőt, és váltás fehérneműt. Ha már itt vagyok, a hajmosás is belefér, éppen a zuhany alatt állok, amikor kopogást hallok.
- Pillanat! – És érzem, hogy a fényem kihúny, a szárnyaim csillanással vállnak a semmivé. Óóó, ne, csak nem Ethan az... De honnan tudja, hogy itt vagyok? Milyen édes, biztosan hallotta, hogy nem vagyok jól, és segíteni akar a drága. Vagy... túlgondolom, és az itteni lányok is a barátai? Meg tudom érteni, mert ha velem rendesek voltak, akkor biztosan Ethant is a szívükbe zárták. Gyorsan csavarok egyet a vizes arany-tincseken, és legalább a melltartómba, bugyimba belebújok, az végülis olyan, mint a fürdőruha, nem? Nem tekerem magam köré a törölközőt, mert még így is vizes a testem, csak a vállamra kanyarintom, úgyis jó. Fel sem merül, hogy ki mit láthat, végülis mindenki ugyanolyannak születik. Szélesre tárom az ajtót, aztán kilesek, és tényleg ő az.
- Ejha, te itt? Gyere csak be, én is vendég vagyok. – Kapom oldalról le egy-egy puszira, aztán becsukom az ajtót, ha belépett. Quinn tükre elé állok, és elkezdem megtörölgetni a fülemet, meg persze átdörzsölni a hajamat.

Tárgy: Re: 7-es szoba Szer. 16 Júl. - 16:01

Úgy érzem, hogy most már elég idő eltelt ahhoz, hogy beszéljek a lányokkal. Igen, egyszerre mindkettővel szeretnék, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire lesz szerencsés napom, hogy ott lesznek-e vagy csak egyikük, esetleg egyik se. Mondjuk jól esett volna, hogyha ők nyitnak felém, de lehet, hogy számukra ennyit jelent a barátságom, na majd meglátjuk. Mindenesetre most igen csak határozott léptekkel sétálok felfelé a hetes szoba ajtajáig, miközben nem nagyon veszek tudomást senkiről se. Nem akarom most megállni másokkal dumálni, se azt, hogy feltartsanak, így is nehéz volt meghozni a döntést, hogy megtegyem ezt a bizonyos lépést. Őszintén szólva a Sylvie-vel való beszélgetés segített, melyben felidézhettem néhány dolgot, amik történtek, most pedig reménykedek a legjobbakban… Még néhány lépés, majd már az ajtó előtt is vagyok, a bent lévők pedig már hallhatják is kopogásomat. Három hangosabb koppanás, nem több vagy kevesebb ennél, én pedig kissé a falnak dőlve várom, hogy ajtót nyissanak. Mivel most már elég jó idő van, így én se öltöztem túl, bár a szokásos, fekete, rövid ujjú inget továbbra se tettem félre. Lábaimra viszont most egy háromnegyedes, fekete nadrág került és fekete papucs, más egyéb viszont nincs rajtam. Hajam kócos, állam cseppet borostás, az ing gombjai közül pedig csak pár maradt begombolva, szóval még mellkasomból is látszik valamennyi, bár most nem azért, mert hódítani szeretnék. Tényleg a békülés a célom, hogy normálisan el tudjunk beszélgetni, mert nem olyan nagy ez a hely, hogy elkerüljük egymást, én pedig nem is akarom ezt. Fontosak a számomra, így se rendelkezem túl sok baráttal és feltűnik a hiányuk, még akkor is, hogyha hetekig képes voltam elkerülni őket. Mondjuk nem tudom, hogy sikerült, lehet, hogy ők is tettek érte, de a lényeg, hogy megtörtént, ahogy az is, hogy okos enged alapon én vagyok az ő szobájuk ajtaja előtt, nem pedig fordítva. Nem tagadom, annak örültem volna, hogyha nem nekem kell megtennem ezt a lépést, de nagyon úgy fest, hogy arra aztán várhatok.

Tárgy: Re: 7-es szoba Szer. 28 Május - 15:07

Merci & Quinn

Úgy érzem megint sikerült élre értetnem magam valakivel. Néha úgy vagyok vele, hogy talán eleve nem kéne kommunikálnom másokkal, mert valahogy soha sem sül ki belőle semmi jó. Talán elég lett volna csak megölelnem és megvigasztalnom és aztán nem beszélni az egészről többet? Bonyolultak nekem az emberi kapcsolatok, nem tehetek róla, egyszerűen nehéz őket kezelni, sosem tanultam meg hogyan kéne.
- Én nem úgy értettem, hogy te olyan vagy, mint ő, hanem, hogy nekem kéne... olyannak lennem mint te szerinte. Én... én nem gondolom, hogy meg akarsz változtatni. - megrázom a fejem és már-már riadt tekintettel nézek rá, amikor eltol és komolyan félek, hogy sikerült megbántanom. Nem akartam, nem akarom, nem is tudom, hogy mit mondtam már, rosszul fogalmaztam csak. Fontos nekem, az egyetlen barátom volt itt az elején, eszem ágában sincs ezt elveszíteni.
- De fiú és egy lány között is lehet barátság. - próbálom ezt elég határozottan kijelenteni, de az alapján, amit mondott valahogy olyan esélytelennek tűnik a dolog, pedig én igazán hinni akarok benne. Miért lenne evidens, hogy mindenképpen valami többet érez valaki idővel? Ott van Harry, biztosan nem szerelmes belém, vagy ilyesmi, pedig elég sokáig voltunk barátok és most majd megint azok leszünk és kész. Miért ne lehetnénk?
- De, ha egyszer szereted, ha tetszik, akkor... miért kéne egyedül lenned? És én barátkozom veled is tudod. - olyan rémes ez az egész, újra lebiggyed tőle a szám, de próbálom megemberelni magam. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát, de mégse tudok tenni, hogy jobb legyen. Ez az egész túl zavaros. Egyszerűen csak hagyhatta volna, hogy Ethan azt tegyen vele, amit akar és kész. Én igazán nem álltam volna az útjukba, miattam nem volt szükség rá, hogy ne legyen vele. Nem tudom, hogy ő ezt miért nem érti. Én amúgy is túlságosan tartok sok mindentől, amit Ethan nem visel túl jól. Nem is hiszem, hogy tetszenék neki, akkor pedig miért kéne Mercinek félreállni, ha nincs is mi elől, hiszen köztünk nincs semmi az ég világon, maximum valami barátságféle.
- Nem tudok kiigazodni rajtad. - sóhajtok egyet, miközben ő feláll. Inni... mire jó az? Min javít, vagy min változtat, ha alkoholt dönt magába? Én még sose próbáltam, de amúgy is rémes íze lehet, és nem hiszem, hogy bármilyen problémát is megold. Elindul, én pedig nem hiszem, hogy vele akarnék menni, így csak hátradőlök az ágyon, miután becsukódott az ajtó, és jó eséllyel egy ideig maximum a plafon nézésével fogom majd elfoglalni magam.

Tárgy: Re: 7-es szoba Hétf. 26 Május - 20:46

Quinn & Merci

Azt hiszem már nekem is tökéletesen bonyolultak, bele sem kellett volna mennem. Simán le kellett volna koptatnom Ethant, ha tetszik, ha nem. Hagytam magam provokálni, hogy kiszedje belőlem, mit is gondolok. Biztosan bántom azzal Quinnt, hogy még nyersebben beszélek a dologról, hiszen ő tökéletesen más, nincsen felkészülve, hogy ilyen témákat vitassunk meg. Hát mindegy, akkor hanyagoljuk ezt, és lezárjuk valami felemás módon.
- Olyan, mint én...? – Ütközöm meg a válaszán, és eltolom magamtól kissé. – Én mikor akartalak megváltoztatni? Inkább én tanulok tőled. Ethan titkolózik előtted, én pedig nem. Elég sértő, ha így látod. – Tovább nem ragozom, hiszen én bántottam meg, felesleges lenne most sajnáltatni magamat, mintha fordítva lett volna, csak ne általánosítson.
- Vicces, hogy te hiszel az ilyen barátságokban drágám. – Csóválom a fejemet, és ismét átölelem. Sajnálom már, hogy fura tudok lenni, de nem tudok rá haragudni. Olyan kis naív, és nem tudja még, hogy előbb utóbb az egyik többet akar majd. Talán még Harry is beleszeret ha sokan vannak együtt. Nem működik az úgy, hogy az ember előtt ott van valaki, akivel jól érzi magát, és nem kezd el egy idő után vágyat érezni. Akkor nem is kedveli annyira.
- Tudod, hogy eddig sem terheltelek ilyesmivel. Úgy voltam vele, hogy te döntesz, te éled az életed. Csak azt ne mondd, hogy én jőjjek össze Ethannal, te meg barátkozol Harryvel. Nem kell, hogy mindenkinek legyen párja. Én megvagyok, tényleg. – Rántom meg a vállamat. Lehet, hogy most még nem vagyok túl a dolgon, de túl leszek. Ahogy Quinn is érzi, Ethan nem tud nem Ethan lenni. Pont ezt szeretem, és gyűlölöm is benne. Nem tudok játékszerként gondolni rá, ő viszont másokkal is megteszi. Talán ki kéne józanodnom, és lefeküdni valaki mással. Többekkel. Hogy visszarázódjak, és a régi Merdzsó legyek. Ha utána találkozom vele, akkor észre sem fogom venni, annyira jelentéktelen lesz.
- Nem vagyok egy szent, de higgy nekem. Máshoz nem értek. – Villámlik a tekintetem. Nem mérges vagyok barátnémra, hanem csak bizonygatom hogy tudom mit mondok. Majd egyszer az ő életében is eljön az az időszak, amikor forró lesz a vágytól, és ha még most nem is tart itt, mások már vethetnek rá mocskos pillantásokat.
- Nem tudom. Talán jót tesz neked, hogy ha egy tapasztalt pasi vágyik rád. Nem akarok beleszólni. Nem mondtam egy árva szóval sem, hogy szeretem, ne forgass már ki légyszi. Innom kell. – Állok fel, és megtörlöm a szememet. Nem tudok már mást hozzáfűzni, inkább megmosom az arcomat, és újrasminkelve nekivágok az éjszakának. Ég veled Ethan, kellesz a francnak!

Tárgy: Re: 7-es szoba Hétf. 26 Május - 12:33

Merci & Quinn

Az az igazság, hogy túlságosan bonyolultak nekem ezek a dolgok. Nem értem, hogy ki mit és miért csinál. Nekem egyszerűbb, ha kihátrálok, sokkal nyugodtabb és azt hiszem kényelmesebb is. Nincs ebben semmi szörnyű, hisz nem vagyunk egyformák. Nem is érzem még elég érettnek magamat ahhoz, hogy ilyesmiről beszéljek és nekem a barátság sokkal fontosabb, mint akár mi más, hiszen sokáig nem voltak barátaim, csak Harry és aztán már ő sem. Nem akarom elveszíteni Mercit, és Ethant sem, szóval sejtelmem sincs, mi lenne most a megoldás, vagy a kiút ebből az egészből és elég rémes, hogy nekem kéne megoldást találnom, hogy ő ne legyen szomorú, miközben ennyire tanácstalan vagyok.
- De szerintem akkor is sokaknak és igenis számít. Ő engem csak... folyton meg akar változtatni, hogy legyek határozottabb, meg ilyenek. Olyan, mint például te. - közben meg mégis zavarta, amikor Merci sálát vettem fel, szóval próbáljon az ember kiigazodni ezen az egészen. Totál esélytelennek tűnik. Nem hiszem, hogy csak azért mozdult rá Mercire, mert ő távolságtartó próbált lenni, vagyis... nem tudom. Kéne valami okos kézikönyv, amiben mindenre válaszok rejlenek, de sajnos ilyesmivel még nem találkoztam, pedig jó lenne.
- De ez... mi csak barátok vagyunk és... senki nem gerjed senkire! - nem kéne, de talán még a hangomat is megemelem kicsit. Zavar, hogy így beszél, miattam, miatta és Ethan miatt is, mintha csak minden arról szólna, hogy ki kivel akar... olyat csinálni. Nem tehetek róla, de nekem ez akkor is elég távol, még egy csók is, nem hogy annál több. Tudom, hogy neki teljesen evidens és könnyedén beszél róla, de nekem nem. Miért várja mindenki azt, hogy más legyek, jobb, mint ami vagyok? Nem vagyok így is elég jó? Ethan sem veszi észre, hogy az amúgy is gyér önbizalmamat tépázza csak meg, amikor azt várja, hogy máshogyan viselkedjem, hiszen csak arra világít rá, hogy nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok.
- Ez nem így van, nem mindenki egy forma. Ott van Harry, ő... ő sose mondana ilyeneket, vagy gondolna. - ő is olyan visszafogott, mint én, és épp azért vagyunk jóban, és azért tudok vele gond nélkül én is lazábban viselkedni. Persze ő is pasi, de... én mégsem ezt látom benne, hanem egy barátot, akinél nem zavar az sem, hogy nekiáll csikizni, mert egyszerűen nem. De ha Ethan túl közel jön hozzám, akkor már szinte azonnal vörösre vált az arcom, mert ő egészen máshogy teszi mindezt.
- De ez... És ha rosszul gondolod? Én nem hiszem, hogy... - bizonytalanul behunyom a szemem. Nem vagyok szent, persze hogy gondoltam már olyasmire, hogy csók, hiszen én mondtam neki, hogy az a csónakázás lehetett volna randi is, de attól még ugyanúgy nem tudom az egészet kezelni, ugyanúgy túlságosan bonyolultnak tűnik. Valahogy könnyebb, ha bizonyos dolgokat inkább kihagysz az életedből, főleg, ha olyan vagy, mint én. Csendes és visszahúzódó, nekem az, hogy ki mit akar megízlelni olyasmi, amitől mélységes zavaromban legszívesebben a föld alá süllyednék.
- De ha olyan, akkor miért akarod, hogy én...? Ha szereted és ő meg érdeklődik irántad, akkor talán... Nem tudom, neked ez jobban megy, nekem egyszerűbb, ha maradok a könyveimnél, ha csak úgy el vagyok. - úgy néz ki, hogy ma minden második mondatom befejezetlen marad, pedig én igazán igyekszem, de jobban nem megy. Szeretném, ha Merci boldog lenne, és ha még sosem volt szerelmes, de most talán az, akkor biztosan nem én leszek, aki közéjük áll.

Tárgy: Re: 7-es szoba Szomb. 24 Május - 20:42

Quinn & Merci

Nem fog ő elveszíteni, és pillanatnyi szeszélyből gondoltam csak, hogy lelépek, elmenekülök, itt hagyok mindent. Úgysem tenném meg. Nem Ethan miatt. Quinn már olyan, mintha a testvérem lenne, és hát jóban rosszban össze kell tartani. Vele erre képes leszek. Ezért is vagyok őszinte, és nem próbálom elferdíteni, mintha csak a fiú lenne a hibás. Én is benne vagyok nyakig. Igyekszem megnyugodni, de nehezen megy, ha még csak nem is hibáztatna.
- Bárkinek azért nem, de na látod, hogy igazam van? Neked is bejön, és nem érted. Nem az számít, ki illik kihez. Ez nem kasztokról szól. Egyszerűen nem akarok az utadba állni. Ő engem csak Quinn barátnőjeként kezelt, és ha nem kerülöm látványosan, akkor az egóját nem piszkálom azzal, hogy miért nem vagyok vele barátságos. Ennyi. – Vonom meg a vállamat. Ha szimplán beszélgetek Ethannal, és eljátszom a megértő, támogató barátnőt, akkor nem akart volna hódítani, provokálni, és csak szimplán játszani velem. Mondjuk akkor sem hiszem, hogy akkor is megmaradt volna a tisztességes szőke herceg szerepében, akkor valaki mással próbálkozott volna Quinn mellett, csak akkor nem én lettem volna a másodhegedűs. Biztos vagyok benne, korábban én is több sráccal kavartam, ismerem már a dörgést.
- Fenéket nem. A pasik nagy része a kurvákra gerjed, a másik fele meg a kislányokra. Ethan mindkettőre. – Nem igazán hat meg, hogy zavarban van. Tudom én, hogy nem szokott ilyesmiről beszélni, viszont ha most kitálalok, nem tudom visszafogni magam. Így is látványosan keveset káromkodom mellette, mert tudom, hogy bántja a fülét. Ellenben azt csodálom, sőt, elismerően pillantok rá, hogy belemegy a témába. Ideje lassan felnőnie. Látom a pírt is, most én karolom át vállát.
- Meg kell tanulnod kezelni ezt, hogy már nem csak az édes kis Quinnt látják benned, hanem a kikötöznivaló rabszolgát. – Bólogatok buzgón, ez a felnőttek világában így megy. A fülébe súgott bókok nem szerelmből hangzanak el, hanem egy búja éjszaka igéretét hordozzák magukban. Ideje, hogy félretegye, aki eddig volt, és szembesüljön vele, hogy kinek született.
- Én meg biztos vagyok benne. Ha nem is szerelmes, de meg akar ízlelni. A csókodat mindenképp, és azt hiszem többet is. Rád szól, de mindegy, hogy mit mond. Csak az számít, amit gondol. Át kéne ezt értékelned drágám. – Ő csóválja a fejét, ezzel egyidőben én is. Úgy nézünk ki, mint két rongybaba. Nem attól férfias valaki, hogy virágot hoz, kis barátném hatalmas tévedésekben leledzik. Átöleljük egymást, van mit átgondolnunk. A kérdésére nagyot sóhajtva vágnám rá, hogy dehogy, az egy szemétláda, mégis... magam elé nézek, csak hallgatok nagyot.
- Nem tudom. Tényleg nem. Olyan tipus, akit nem kéne szeretni. Olyan, aki csak játszik, és nem képes komolyan venni, látod hogy fenyeget, titkolózna. De... Amióta ismerem, nem voltam mással, mert rajta jár az eszem. Ha ilyen, akkor ilyen. Azt akarom, hogy te légy boldog, szerelemes pedig sosem voltam. Most mit mondjak? – Figyelem a reakcióját, aztán már úgy vagyok vele, hogy mindegy. – Nem tehetek róla. Nem akarom ezt....

Tárgy: Re: 7-es szoba Szomb. 24 Május - 7:51

Merci & Quinn

Az az igazság, hogy nekem még sosem volt lány barátom, sőt igazából Harryn kívül nem volt senki, ezért nem akarom őt elveszíteni és rémesen érzem magam, hogy neki most rossz. Szeretném, ha jobban lenne, ha nem sírna, mert Merci mindig olyan vidám. Ő testesíti meg nekem azt, aki nem foglalkozik semmivel, míg én folyton mindenen rágódom és gondolkodom, ő olyan lazán és szabadon kezeli az életét. Egész más, mint én és egyáltalán nem rossz értelemben értendő ez. És most rossz látni, hogy egyébként meg mennyire nincs jól.
- De ez nem igaz Merci, tényleg! Szerintem ő bárkinek tetszene, de ez nem számít. Ti jobban összeilletek, nekem meg legutóbb is azt mondta, hogy... A lényeg, hogy nem akar tőlem semmit és az egész olyan abszurd is lenne. - bátorítóan próbálok elmosolyodni, de nem mondom, hogy tökéletesen sikerül. Szeretem őt, hiszen a barátnőm, és mindenféléket meg tudunk beszélni, még úgy is, hogy én nem vagyok annyira nyitott, mint ő szokott, és most ez a legfontosabb. Ethan nem akar tőlem semmit és annyira nem is illünk össze, én nagyon jól tudom. Mercivel sokkal jobban passzolnak, ez egyszerűen nem kérdés.
- De nem szemezett velem, nem... gerjed... - zavarban vagyok. Mindig is kissé zavarba ejtő volt, ahogy Merci beszélt a dolgokról, nyíltan és odamondósan. Nekem ez sosem ment, még a szavait elismételni és felettébb nagy kihívás számomra, meg is küzdök vele rendesen, pedig igyekszem, de az arcom már most piros kissé és ha ezt tovább folytatná, akkor biztos, hogy nehezen viselném. Nekem már ilyesmibe belegondolni is fura, nem hogy így nyíltan beszélni róla, pont ezért butaság, hogy az ellentétek vonzzák egymást, hiszen én sokszor csak idegesítem Ethant. Tudom... mondta.
- Dehogy szerelmes belém! Csak folyton... folyton rám szól, hogy mit nem csinálok jól. Ne mondj butaságokat! - hevesen rázom meg a fejem. Nincs igaza, Ethan biztos hogy nem szerelmes belém, ez fel sem merült. Nem is tudom, hogy tudna-e, hiszen ő inkább olyan... olyan... Sejtelmem sincs, hogy mi a jó szó, de nem az a szerelmes típus, aki virágot hoz, meg... Jó vett nekem egy nyakláncot, amit azóta is mindig hordok, de az más, az nem olyan nagy dolog igaz? Még utoljára jól megölelgetem Mercit, miközben a szemét törölgeti, de aztán megjelenik egy aprócska mosoly az arcomon és végül megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy az lenne a jó megoldás, ha meg akarná veretni bárkivel is, főleg hogy hallom én a hangján, hogy igazából nem is akarja. - Te szereted őt? Szerelmes vagy Ethanba? - teszem hozzá aztán bizonytalanul a kérdésemet. Nem is tudom, nem értek én ezekhez a dolgokhoz annyira, de mégis valahogy ez a sejtésem. Azért borította ki ez az egész ennyire.

Tárgy: Re: 7-es szoba Pént. 23 Május - 20:42

Quinn & Merci

Valahol ölelgetjük egymást, és bújunk, aztán a következő pillanatban szégyenkezve elhúzódom. Nem is tudom, hogyan kéne mindezt kezelni. Korábban magasról tettem rá, hogy ki kinek a pasija, simán elcsábítottam bárki pasiját, a képességem sem mindig kellett hozzá, most viszont tökéletesen más a szitu. Igazából a barátnőm, a szeretéről biztosít, és minden hibám ellenére elfogad ilyen nyomorultnak. Sőt, még ő bátorít, pedig sokkal kevésbé magabiztos mint én.
- Hát erről van szó. Ha neked nem tetszett volna, vagy te neki, azt mondom, talán belefér. De lát benned fantáziát, és neked is tetszik... így... én teljesen felesleges vagyok. Pótkerék! – Bizonygatom, mert komolyan nem akarom ezt így. Átöleli a vállamat, jólesően bújok pár pillanatig, mert nem érzem azt, hogy haragudna, de ezt magamban kell rendbe tennem. Arra számítottam, hogy kiabál majd velem, de amilyen szelíd, most ez még nekem esik rosszul. Megérdemeltem volna minimum valami leszidást, és most olyan, mintha azt hoznám ki, hogy csak Ethan a hibás. Pedig nem, nem ő. Ő szimplán pasi, akinek ha több lány is összejön, miért ne. Én is voltam így srácokkal. De ha Quinn is benne van ebben a körben, nekem kellett volna okosabbnak lennem.
- De ha úgy tapizgat le engem, hogy közben veled szemez, az már nekem is sok. – Csóválom a fejemet, vörös tincseim kezdenek így összekuszálódni. Amúgy is annyi a sminkemnek, de lassan úgy nézek ki, mint egy kidobott próbababa. – Nem számít, hogy illik hozzád, tudod az ellentétek is lehetnek érdekesek. Nekünk szinte természetes mondjuk egy csók, vagy más is akár, de ő az ártatlanságodra gerjed szerintem. Ha pedig közben engem is megkap, az már csak plusz pipa. – Vonom meg a vállamat. Túlságosan szeretem Ethant, hogy most ne a pontos véleményemet mondjam róla. Imádnivaló a vagánysága, a csábítása, de ha már többekkel teszi ezt, ahhoz már nincsen gyomrom.
- De nem érted tényleg. Az én hibám. Látod hogy öltözök, biztosan kanos, vagy mittudomén. Lehet, hogy szerelmes beléd, de bejön neki, hogy itt kurválkodom. Passz... – Letörlöm a szememet, a könnyeim szép lassan elapadtak, így most már csak egy zombira emlékeztetek a vörös íriszemmel, meg a fekete szemhéjakkal. – Dehogy... Vagyis nem tudom. Rád bízom. Én ha mégegyszer meglátom... Mittudomén megveretem az ismerőseimmel. A Sagiban meg akartak hívni tequliázni páran, rövid ideig maradtam, és ha kell, akkor rá küldöm őket. Ennyi. – Ez se jó megoldás, mert meghasadna a szívem, ha bárki bántaná, de egyszerűen nem tudom ezt kezelni. És pont Quinn-től kérek tanácsot, akinek még pasija sem volt. Szép kis csapat vagyunk.

Tárgy: Re: 7-es szoba Csüt. 22 Május - 17:31

Merci & Quinn

Tényleg nem tudom, hogy mi a baja, pedig nagyon jól látszik, hogy valami van, valami nagyon felzaklatta és nekem sejtelmem sincs, hogy mi. Rossz dolog így látni azt, akit kedvelünk, akkor is, ha az elején talán nem volt felhőtlen a viszony, de én ma már nagyon szeretem Mercit. Jó barátnőm akkor is, ha egyébként egészen mások vagyunk. Egy kicsit engem is azt hiszem felpörget, pedig én nagyon nem vagyok az a pörgős típus. Lehet, hogy pl. Ethannak nem tetszett a piros sál, amit Merci miatt vettem fel, de nekem igenis jót tesz az, hogy vele lehetek, mert jól esik a nyitottsága, még ha néha kissé zavarba ejtő is, amit mond, vagy épp tesz. Ezt az egész Ethanos dolgot sem értem, hiszen mi nem vagyunk együtt, mi... nem is tudom mik vagyunk, csak egyszerű barátok, nem több, miért lenne az baj, hogy ők...
- De ez butaság, attól, hogy nekem esetleg... tetszik, de ha neki te tetszel, én nem haragszom. Nekem tényleg nem baj. - még egy bátorító mosolyt is az arcorma varázsolok, ahogy próbálom megvigasztalni. Átölelem a vállát és magamhoz vonom, bár sokáig nem tart, mert a könnyek ellenére, vagy tán épp a miatt, de végül elhúzódik tőlem. Annyira nem értem az egészet, nekem ezek a dolgok azért még nagyon újak, mondhatni... még túlságosan gyerek vagyok az efféle bonyodalmakhoz.
- De köztünk tényleg nincs semmi, ő csak... Nem is illik hozzám, idősebb és egész más, mint én. Ez nem... nincs értelme, e miatt nem kell magad rosszul érezni. - úgy érzem hiába próbálom, képtelen vagyok őt meggyőzni, mintha meg se hallaná, amit mondok. A további viszont már talán egy kicsit ledöbbent. Igazság szerint nem is tudom, hogyan kéne ezt az egészet kezelni. Persze azt hiszem együtt látni őket... nem lenne valami jó érzés, de... nem számít, mert ők tényleg sokkal jobban összeillenek.
- Mert tényleg nem vagyunk együtt, de ha téged csak bánt, vagy ki akar használni, az nem szép tőle. Én... én nem értem, miért viselkedik így. - ez az egész túlságosan bonyolult nekem. A szerelmi ügyek, pedig én nem vagyok az... de tényleg nem vagyok. Ez maximum csak kislányos rajongás lehet gondolom az helyes idősebb srác iránt. Nem értem, hogy miért viselkedik így, nagyon nem szép tőle, nem szabadna bántania Mercit, és főleg nem megfenyegetni. - Szeretnéd ha... nem is tudom, beszélnék vele? Hogy ne legyen veled undok? Vagy hogy... engem tényleg nem zavar, ha ti... De nem fenyegethet meg, az... nem szép dolog! - talán egy kicsit még meg is emelem a hangom, amit talán még életemben nem tettem meg. Merci az első barátnőm, akivel tényleg mindent megbeszélhetek, és nem akarom, hogy egy srác marja el mellőlem és végképp nem akarom, hogy rosszul érezze magát, vagy sírjon miatta. Hiszen totál ki van borulva, nekem pedig ettől összeszorul a torkom, mintha a szívemet facsargatná valaki nagy erőkkel, azzal, hogy neki árt.

Tárgy: Re: 7-es szoba Szer. 21 Május - 21:19

Quinn & Merci

Nem is akarok én mindig a legelső lenni, bőven elég az, ha a legtöbbször. Néha pasizhat Quinn, ha utána mindent részletesen elmesél nekem. Na jó, ez így nem igaz, alig szokott bármit is elmondani, és pontosan tudom, hogy ha meg is bántanám, túl jó lelkű, hogy magára vegye, vagy lelkiismeretfurdalást okozzon ezzel nekem. Harryt sokkal régebb óta ismeri, de róla is alig beszél. Én vagyok az, akivel amolyan általános jó viszonyt tud ápolni, de a megnyílásra aztán várhatok. Nem ettől váltam azzá, aki most vagyok, szimplán a tettei miatt.
Ő az a tipus, aki akaratlanul is példakép egy magamfajta számára. Magamba szálltam, mert nagyon is megindított, hogy milyen önzetlen másokkal. Ezért nem tudom őt bántani, és szépen rövidre kell zárni ezt az egész Ethanos mizériát. Kerültem a srácot, amíg csak lehetett, de ő szemétkedett velem, aztán provokált, csábított, mit tudtam tenni? Átül mellém, így most már muszáj belekezdeni, bármennyire is nehéz.
- De az... én a te barátnőd vagyok, úgy kellett volna rá tekintenem, mint egy idegenre. – Rázom meg a fejemet, ahogy végül hozzábújok, és belefúrom magát valahova a vállába. – Nem is beszéltem vele, de mégis idegesített, hogy olyan helyes. Nem akartam leskelődni, de megesett, és... – Megint a könnyek. Kibuggyannak ismét, pedig nem akarom sajnáltatni magam. Szipogva folytatom, csak elmondom, aztán lesz ami lesz. Megemberelem magam, még azt sem érdemlem, hogy itt ölelgessen, ha én meg ilyesmit csinálok. Elhúzom magam, talán úgy knnyebb lesz.
- Undok volt, de... ez nem... Nem ilyen egyszerű. Azért éreztem undoknak, mert tetszett, és direkt kerültem, ő pedig nem értette, provokált. Amikor pedig dühömben elmondtam neki, tudnád milyen önelégült lett. Ezzel visszaélni, ááá... – Borzongok meg mindig az élménytől, amely egyszerre volt megalázó, és felvillanyozó. – Leráztam akkor még, és megpróbáltam elfelejteni, köztetek pedig egyre erősebbek lettek a szálak, én nem is akartam belefolyni ebben, de aztán... – Az ajkaimba harapva bólintok, ha már belekezdtem, muszáj végigvinni a történetet. Oldalra pillantva figyelem a reakcióját, mennyire érzi bántásnak mindezt. Én annak venném.
- A napokban megint összefutottunk, és megint kezdte. Nem vette a lapot, hogy nem számít, mit érzek, csak játszadozott. Jól esett, de folyamatosan bizonygattam, hogy én téged tartalak fontosnak, és miért nem hagy békén? Azt mondta, hogy nem vagytok együtt, úgyhogy nincsen miért... – Megrázom a fejemet, most már a megbántottságon felül kissé dühös is vagyok. Én tisztességes akartam lenni. – Végül... aztán, szóval tudod... Nem tudom hogyan, de mégis... Csók lett belőle. Erre tudod mit mondott? Hogy súlyos következményei lehetnek, ha kitálalok neked... A szemétláda... Ha nem akar tőled semmit, akkor miért? Ha meg akar, akkor pláne... – Hallgatok el végül, nem akarom őt Ethan ellen fordítani, hiszen úgysem fog rá haragudni. Csak azt érem el, hogy Quinn bennem fog valami csábítót látni. Mindegy, szép lassan már egy barátom sem lesz. Naccerű. Mégis elnézek a távolba, már késő beismernem, hogy szerelmes vagyok.

Tárgy: Re: 7-es szoba Vas. 18 Május - 12:37

Merci & Quinn

Jó a kedvem, már el is felejtettem ezt a kis tóparti affért. Nem volt olyan nagy dolog, és amúgy is itt van most nekem Harry, akkor meg nem kell más. A legjobb barátom, bár persze Mercit is megszerettem, és vannak dolgok, amiket az ember szívesen beszél meg egy lánnyal, de olyasmi is akad, amit meg egy régi baráttal inkább. Az a fő, hogy mindkettő adott. Nem is kérhetek mást. A régi életemhez képest most minden csodás, itt van nekem két jó barát, és Ethan, aki végülis szintén a barátom, még ha néha nehéz is hova tennem, amiket csinál, de ő... ilyen, ezt egyszerűen el kell fogadni és kész. Nem szeretném, ha mostanában bármi is változna, vagy rossz történne. Egy kicsit nekem is lehet jó igaz? Egy kis nyugalom, és béka, amikor semmi sem zavarba. Szeretném, hogy ez még jó ideig így maradjon, de a vak is látná Mercin, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Nincs jól, nyomja valami a lelkét, vagy... beteg? Nem csoda, ha a makettekről egy kicsit elfelejtkezem és szépen elhuppanok mellé az ágyra, hogy megkérdezzem mi a baj.
- Mond el. Talán nem tudok segíteni, de... itt vagyok veled, és akkor nem lesz semmi baj. - biztató mosolyt villantok rá. Tényleg furcsa helyzet, amikor én vagyok az erős és ő az, aki láthatóan össze von omolva. Óvatosan nyúlok a válla után, hogy kicsit magamhoz húzzam, mert rossz látni, hogy ennyire ki van, amikor ő amúgy szinte minden könnyedén szokott venni. Valami nagy baj lehet, ha így ki van akadva, én pedig úgy szeretnék segíteni neki, de amíg nem mondja el, addig biztos, hogy nem fogok tudni. Egy pillanatra meglepődöm, amikor kiderül, hogy miről is van szó. Végül is ez nem fura, hiszen Ethan tényleg jó pasi. Elmosolyodom és csak finoman megrántom a vállam.
- De nem olyan furcsa, de.... mindig olyan undok veled, legalábbis azt mesélted nem? - jó persze nincs összefüggés, vannak, akiknek tetszik valaki akkor is, ha amúgy az illető egy szemét alak. Az érzéseket nem igazán lehet egy könnyen irányítani, azt én is tudom. De ettől még nem kéne annyira rosszul éreznie magát nem? - Ő bántott meg? - más nem jut az eszembe, talán Ethan gonoszkodott vele és azért van ilyen rossz állapotban. Amúgy meg miért lenne olyan nagy dolog, ez az egész? Sejtelmem sincs az egészről, akármennyire is próbálom felfogni a dolgot.
- Én nem... Nem érdeklem őt Merci, csak mint egy barát, vagy egy... húg talán. És persze helyes srác, de... nekem ő túlságosan magabiztos, nem is illik hozzám. Hozzád sokkal jobban. Engem ez nem zavar, tényleg. - rázom meg a fejem és végül elmosolyodom újra. Tényleg nem gondolom, hogy e miatt rosszul kellene éreznie magát, és akár még sírni is, hiszen gondolom azért szorongatja a zsepit és a szeme is piros.

Tárgy: Re: 7-es szoba Szomb. 17 Május - 21:07

Quinn & Merci

Nem is tudom, hogyan vettem rá magam, de mégiscsak itt vagyok. Hiába volt égető Ethan csókja, azóta is bizsereg tőle az ajkam, nem láttam más megoldást. Quinn jobbat érdemel annál, hogy a szemébe hazudjon a pasi, akár én. Nem vitt rá a lélek, hogy tovább úgy tegyek, ahogyan, hiába hangoztatta Ethan, hogy nincsenek is együtt, meg semmi, én máshogyan éreztem. És csak ez számít. Szerencsére nem húzza sokáig az időt, mert megérkezik, miután szóltam neki, hogy várom, beszélni szeretnék vele. Szerintem elsőre csak azt hitte, el akarom majd hívni a városba egy kis vásárlásra, fagyizásra, de nem, ez most más. Megérkezik, én pedig lélegzetvisszafojtva próbálok belekezdeni. Nem megy. Most hogy megláttam őt, mintha egy két lábon járó lelkiismeretfurdalást bámulnék.
- Én csak.. – Nyelek nagyot, és a szoknyám szélén gyűrögetem. Sikerült kibőgnöm magam még ezt megelőzően, ezért így közelről láthatja is, hogy tiszta piros a szemem, a sminkem pedig olyan, amilyen. Elkenődött, még a fogaimon is vörös rúzs van, de hát kit érdekel ez most. Úgy fordul hozzám, mintha neki kéne vigasztalnia engem, pedig én csináltam hülyeséget, amivel a lelkébe gázoltam, még ha nem is tud semmit a dologról. Olyan jól titkoltam sokáig, miért kellett annak a szemétládának provokálnia? Elég lett volna az is, ha csak elmegyünk egymás mellett a folyosón, esetleg egy sziát odadobunk, de nem, játszotta a mocskos kis játékait, a mutatványban én voltama segédje. Sőt, bűntársa, amit már le sem moshatok magamról. Jobb ember akartam lenni, és most ismét bizonyítottam, nem tudok megváltozni, még Quinn mellett sem. A kezemet tördelve úgy érzem magam, mintha szerepet cseréltünk volna, én vagyok a félénk, gyámolításra szoruló kislány, ő pedig a higgadt, tapasztalt problémamegoldó. Hát ez van. Szipogok egy sort, ő pedig leül szembe. Ideje belekezdeni.
- Te vagy a legjobb, sőt, az egyetlen barátnőm, így nem akarok mellébeszélni. Nem akartam róla szólni, de... régóta tetszik Ethan. – Lesütöm a szememet, egyszerűen mintha ez valami betanult szöveg lenni, és attól félek, ha eltérek tőle, biztosan zokogás lesz a vége. Ismét. Már nagyon közel járok hozzá, szóval...
- Láttam, hogy nagyon jól megvagytok... és... Én abban nem hiszek, hogy egy fiú és egy lány csak úgy jól érzi magát. Nagy szemeket vetett rád, és úgy láttam, te is érzel legalább valamit... Viszont... Áh, nem megy... – Kifújom az orromat, mert már kezdek nagyon szipogni, az összeomlás megindult.

Tárgy: Re: 7-es szoba Pént. 16 Május - 10:32

Merci & Quinn

Nem volt egyszerű, de Harry végül csak rávette magát, hogy pár modellt összepakoljon és azokat áthozzam. Azt hiszem nem arról van szó, hogy tőlem félti őket, hiszen tudja, nagyon fogok vigyázni rájuk, egyszerűen csak... fontosak neki. Érthető, hiszen mindegyikhez fűzi valamilyen emlék, mindegyiket okkal készítette, nem csoda, hogy nem szívesen válik meg tőlük, de ha egyszer már tényleg teljesen tele van az összes polca... Egy idő után csak azért lenne bajuk, mert túl sok van és ha teszem azt egy eldől egy nagyobb huzat miatt, akkor a többinek is annyi, sokat kell rajtuk foltozgatni. Jobb, ha szellősebben vannak felpakolva, legalábbis szerintem és nekem is jó, ha van pár szépségem a polcon, mert ahhoz képest, hogy Mercinél mennyi rengeteg dekoráció van, az én ágyam felett minden olyan rémesen üres. Csak pár könyv van, de még a naplómat is a könyv fiókjába zárva tartom. Nem bővelkedem mindenféle díszekben és hasonlókban, bár persze nem is zavar. Bőven elég nekem az egyik legfontosabb ajándék, amit amúgy is folyton magamnál tartok, a nyaklánc, amit Ethantól kaptam. Nekem ez nagyon is fontos, nem véletlenül őriztem meg annak ellenére is, ami a tónál történt. Tudom én, hogy nem vagyok se elég szép, se elég idős ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű srácot érdekeljek. Sok lány van az iskolában, akik sokkal többet érnek nálam, ehhez kétség sem fér. Csak persze nem akarta ezt így a szemembe mondani, inkább finomabban közölte, hogy nem akar véletlenül sem megbántani. Persze, ezt is el kell hinni... mondjuk.
Szóval egy nagyobb dobozzal a karomban térek vissza a szobába, ügyesen igyekszem kinyitni a kilincset. Szörnyet halnék itt helyben, ha már a szállításnál baja lenne valamelyik kis csodának. Nem nagyon tudok figyelni, amikor végre bent vagyok, csak nagyot szusszanva teszem le a dobozt az ágyamra, és csak utána fordulok hátra.
- Szia! Képzeld Harry végre annyi nyúzás után... Merci, mi a baj? - a nagy újságolás felénél szépen el is akadok, amikor végre felfogom, hogy valami nincs rendben. Nem szokott ő úgy ülni az ágy szélén, mint aki minimum szellemet látott. Ez még vicces is, ha azt nézzük, hogy Szellem én vagyok... no, de komolyra fordítva a szót, látom én, hogy valami gond van. A dobozt az ágyamon hagyom, és gyorsan lehuppanok mellé.

Tárgy: Re: 7-es szoba Pént. 16 Május - 7:26

Quinn & Merci

Napok óta alig tudok aludni, annyira gyötör a bűntudat. Korábban sem ez, sem amit tettem, nem volt rám jellemző. Quinn megváltoztatott, és jó értelemben. Nem győzködéssel, sokkal inkább példamutatással. Ha nem is leszek teljesen olyan, mint ő, legalább átgondolom a tetteimet, ami most nagyon nem sikerült. Hiába küzdöttem ellene, végül magával ragadott, bármennyire is akartam gyűlölni Ethant, nem tudok így érezni iránta. Pedig gyűlölöm és szeretem egyszerre, amiért ilyen, amiért ezt teszi velünk. És még csak észre sem veszi, úgy intézi, hogy én érezzem bonyolultnak. De ennek vége! Elhatároztam, hogy barátnőm elé állok, és mindent bevallok, a tanácsát fogom kérni, döntsön ő hármunkról. Egy dologra kell azonban figyelnem. Ő mégjobban elfojtja az érzelmeit, mint én. Azt fogja mondani, hogy semmi baj, ők úgysem voltak együtt. El akarom érni, hogy kiadja magából, amit valójában gondol. Ha kell, akár a képességemet is bevetném, de utána tényleg megutálna. Hogyan hallhatnám tőle az igazságot? Nekem is napok kellettek hozzá, miért érzem úgy, hogy esélytelen, hogy bemondja csak így rögtön, hogy utál? Nem is tudom, hogy mit várok. Talán megvetést, amellyel igazol, milyen rossz ember is vagyok valójában. Egy tényleg útszéli kis cafka, aki rámászik a másik pasijára, még ha nincsenek is együtt. Ücsörgök az ágyamon, a percek ólomlassúsággal telnek, ahogy várom őt. Attól félek, hogy már úgy belehergeltem magam, hogy amint meglátom, elbőgöm magam. Az ajtót bűvölöm, legyen már vége!

Tárgy: 7-es szoba Pént. 16 Május - 7:11

Quinn és Merci lakrésze.

Tárgy: Re: 7-es szoba

» 5-ös szoba
» 11-es szoba
» 13-as szoba
» 10-es szoba
» 10-es szoba