Sebastian & Nique III. - Úszólecke

Seb & Nique

♫ Be my baby ♫

- Őszintén nem tudom, Seb. Azt tanultam apámtól, hogy megosztott öröm dupla öröm, megosztott bánat félbánat. Hinni akartam abban, hogy ez így igaz. De a tény az, hogy a félbánat is több lenne annál, mint amit néhanap elbírok viselni.
Vonnék én vállat, ha nem feküdnék épp a földön. Így csak a hangsúlyban van benne némi beletörődöttség, vállrántás, elfogadása az elfogadhatatlannak.
Meglep a kérdése, de nem annyira, hogy ne tudjak rá válaszolni azonnal. Semmi különös kellemetlenséget nem érzek abban a szituációban, hogyha ott alszom nála. Én nem az a lány vagyok, aki az első éjszakán odaadja magát egy fiúnak, de pont nem gondolom azt sem, hogy Sebastian ezt akarná tőlem. Nem önhittség, de azt gondolom, hogyha olyan lányokra lenne szüksége, akik az első szavára hanyatt dőlnek neki, akkor nem velem kezdett volna. Semmi esetre sem gondolom őt aljas gazembernek, így bár a történet, melynek mesélésébe fogni készülök nem ad mosolygásra okot, mégis kilépek a szomorú szerepből, s mosolyba szaladnak ajkaim.
- Tudom. – kezdem így, mert szeretném, hogyha tudná, hogy tényleg bízom benne. Lehet, hogy naiv vagyok és tapasztalatlan, de akkor is bízom benne. Nem gondolom hát, hogy ilyesmivel kínos helyzetbe akarna hozni.
- Nincs ebben semmi kellemetlen.. mármint.. hogy megkérdezted. Szívesen alszom nálad. De nem szívesen a másik ágyon. - teszem még hozzá, mert arra is szükség van, hogy ezt tisztázzuk. Ő a párom, imádok a közelében lenni, s valahogy nem tudom elképzelni azt, hogy úgy aludjunk együtt, mint gyerekek az osztálykiránduláson. Nem, mintha életemben jártam volna akár egyen is. De szerintem érthető, hogy mire gondolok. Az alvás az csak alvás, nem valami szemérmetlen előjáték, s ha neki nem kellemetlen, akkor szeretnék a karjaiba bújva elaludni. Persze nem részletezem, az intimitás ilyen fokát – sem – nem kell kibeszélni.
Keményen hangzik az, amit mond, de tökéletesen igaza van. Nem sértődöm meg rajta, csak fájdalmasan megrándulnak arcizmaim és még szorosabban hunyom le szemeimet. Már nem érdekel a múlt összes rám törő képe, egyet sem akarok látni közülük.
- Köszönöm az őszinteségedet. – szólok csak ennyit. Nem azért, mert nem tartozom neki több hálával, egyszerűen csak azért, mert nem jön ki több szó ajkaimon. Nincs mit mondanom, vannak olyan dolgok, amikről képtelen vagyok többet beszélni. - Rohadtul keményen fogalmaztál, de azt hiszem, hogy erre volt szükségem. – találom meg mégis a hangomat. Kellett ez a pofon az élettől, pontosabban attól, akit szeretek. Mert van még mindig, akit szerethetek és bár hibáztam, szeret engem. Étienne is azt kívánná, hogy ne egyem magam. Szerintem nem haragszik rám, egyszerűen nem volt az a típus. Soha. Amikor a legkomiszabb voltam, akkor is nagyon szeretett. - Nagyon szeretlek! – vallok én is, mert nem csak üres frázis ez. A nagyon szükséges az elejére, hiszen tiszta szívemmel úgy érzem, hogy a „csak” szeretlek nem fejezné ki most azt az érzést, ami elöntött. Nem baj, hogy nem pátyolgatta finoman a lelkemet. Kemény volt, hideg, de ilyennek kellett lennie. Bárki másnak a fenekébe harapnék szavakkal és felszívnám magam, de ez a helyzet nem olyan.
Halk sikkantás szakad ki belőlem, ahogyan a medencébe ugrik velem. Nem számítottam rá, a meglepettségtől elmerültemben még némi vizet is nyelek, de mégis nevetve bukom a felszínre. Most nem fröcskölöm le, csak szenvedéllyel égő tekintetemben csillan meg valami előrevetített megtorlás. Lenne is, tervezem is, de máshogy alakul minden. Ahogy átölel, nyaka köré fonom karjaimat, s mivel a vízben vagyunk, s biztos vagyok benne, hogy nem rántom el, lábaimat is felemelem, dereka köré kulcsolom azokat, így emelkedve az ölébe, s tüntetve el szinte minden vízcseppet testeink közül azzal, hogy egészen közel simulok hozzá. Talán szemérmetlen a helyzet, talán túlfűtött, de pont nem érdekel. Amikor elönt a szenvedély, akkor nem gondolkozom, most sem foglalkoztat semmi más azon kívül, hogy testem az övéhez ér, hogy nyelvemmel az övét keresem, s ajkaimmal lelkébe csókolom minden iránta érzett szeretetemet.

Nique & Seb

♫ Viva forever ♫

Költői elszólás volt, nem is akartam zavarba hozni, kezdeményezni sem látom értelmét ebben a témában. Nem volt még senkije, akivel egy csókig is eljutott volna, én mégis fontos vagyok számára. Azt pedig kimondatlanul tudja, hogy amit szabad egy lánynak, az egy sráctól durva zaklatás, ilyen például az előbbi mellkasérintés, de ide sorolhatnánk egy ártatlannak tűnő combpaskolást, amellyel a gyengébbik nem általában élni szokott. Sajnos legtöbbször bele sem gondolva, hogy míg ez nekik bele tartozik az általános kifejezéstárukba, részünkről egy intim dolognak jön át. A hirtelen elszólásom után már a medence partján folytatjuk tovább, az sem izgat, ha kicsit fázunk egymás karjában, legalább össze tudunk bújni. Ölembe hajtott fejét végül csak megsimogatom, próbálom súlyozni azokat, amiket mond.
- Mert nem arra van szükséged, hogy meghallgassanak, tanácsot adjanak. Miből gondolod, hogy mások véleménye megváltás lehet? Akár az enyém? Ez nem mások élete. A tiéd. Csakis a tiéd. – Nem rideg vagyok, de rengeteg módja van annak, hogy az ember feldolgozza az őt ért csapásokat, a kibeszélésben nem hiszek. Jó, aki szeret, meg tud hallgatni, de van értelme a kinos hümmögéseknek? Mellette vagyok, ő a párom, ő a szeretőm, nem azt várom tőle, hogy engedje el a halott édesapját, vagy fejezze be az önmarcangolást, én is ezt teszem már évek óta, csak nem annyira tudatosan mint ő, és sokkal kisebb dolog miatt.
- Tudod, hogy nem tennék olyat, amivel kellemetlen helyzetbe hozlak, de nem aludnál ma nálam? Ha gondolod, akkor a másik ágyon. Egyfolytában egyedül vagyok, legalább egy kis változatosság lennél. Úgyis éjszakába nyúlóan tévézek. Beszélgetnénk, kifiguráznád az összes balfékségemet, mit szólsz? Csak a szokásos. – Ismét hallgatásba merülök, ahogyan elkezdi kicsomagolni a történetet. Ennyire részletesen még én sem meséltem neki Alice-ről, viszakozni sem akarok, én kérdeztem. Önzőnek érzem, ám melyik kamasz nem az? Én a mai napig a saját fájdalmamra, keresűségemre gondolok, sosem láttam át az egész képet a családom szempontjából. A lányok, akikről lehúztam a bugyit, mind az én akaratom játékszerei.
- Igen, neked kellett volna meghalnod. De nem így lett. Az öröklétig el lehet rajta gondolkozni, hogy mi lett volna, ha... Egy dolgot felejtesz el. A reflexeken nem lehet változtatni. Ha csúszós volt az út, ha túl hirtelen tűnt fel a másik autó, korántsem biztos, hogy rajtad múlt. Akkor is így történik, ha az apád vezet, és akkor miért sajnálkoznál? Azon, hogy nem te vezettél? Gyakorlott vezető vagyok, és állandóan életveszélyben, és nem azért, mert figyelmetlen vagyok. Egy pillanat alatt kerülhet mellénk valaki, akire nem számítunk. Ez egy ilyen játék. Baleset volt. Nem a te hibád. Úgyhogy fogd be. Különben is, szeretlek. – Foglalom össze keményen. Még nem tudta, hogy kivel kezd, nem olyan feleleteket adok, mint általában elvárhatná tőlem, de az is lehet, hogy csak azért vagyok vele ilyen taplón őszinte, mert hányna a bájcsevegéstől. Felemelkedek, méghozzá úgy, hogy a karomban tartom őt ismét, egy pillanatig keresem a tekintetét, majd vele együtt beugrom a vízbe, és hagyom, hogy együtt jőjjünk fel a felszínre.
- Eddig egyedül voltam, de most már itt vagy nekem. Én pedig neked. Együtt... – Siklok oda hozzá, és ha eddig még nem döntött volna úgy, hogy egy életre hátat fordít, akkor igazi szenvedélyes csókkal a szuszt is kiszívom az ajkai közül, és talán most először teljes testtel ölelem át, tökéletesen nem figyelembe véve, hogy zavarba jöhet. Szeretem, és azt akarom, hogy fizikálisan is érezze.

Seb & Nique

♫ Into the fire ♫

Nem tudok mit reagálni neki arra a kérdésre, hogy megteheti-e. Fogalmam sincs, hogy mit reagálnék arra, hogyha úgy érintene meg, ahogyan senki még azelőtt. Valószínűleg nagyon zavarba jönnék az érintéstől, mert nem hiszem, hogy tudnám kezelni azt, hogy milyen szinten esik jól. A testiség abszolút új terület az életemben, csak ösztönösen feszegetem a határokat, mert nem tudom melyik merre van.
Válasz nélkül hagyom hát a kérdést, s csak a vízzel, a fejessel, a fröcsköléssel foglalkozom. Ördögi kacajt hallatok, amikor felkiált, hogy ne. Elképesztően aranyosnak találom, ahogyan védekezik, bár tudom, hogy mennyire felesleges. Önfeledten fröcskölöm le, majd engesztelném is ki, ha nem jönne közbe az az átkos város, melyet egyszerre gyűlölök, s imádok is.
Mondanám, hogy semmi baj, háríthatnám a közeledését, de nem tudom megtenni. Beleolvadok az ölelésébe, mélyeket lélegzem, majd amikor leül, egyszerűen csak elheveredem mellette, s nem törődve azzal, hogy milyen kényelmetlen is a földön feküdni, oldalt fordulok és az ölébe hajtom fejemet. Térdeire teszem kezem, ahogy egy párnát ölelnék át, s anélkül kezdek beszélni, hogy mérlegelném a szavaimat.
- De, beszéltem. Próbáltam sokszor elmondani azt, hogy mi történt, mert azt hittem, hogy jobb lesz, ha kibeszélem magamból. Meghallgattak, megsajnáltak, de nem fájt kevésbé apám hiánya. Tudod.. nem vagyok egy jó lakótárs. – kezdek ezzel a felvezetéssel. Tekintetem a messzeségbe réved, s bár fektemben látszólag a medence vizét bámulom, valójában egy fekete autó fényezésében megcsillanó önarcképemmel nézek farkasszemet.
- Azóta az este óta folyamatosan csak sikoltva ébredek, nem is tudom, hogy Sylvieék hogy viselnek el. – elhúzom a számat. Képzeletben beszállok az autóba, s magamra csukom a vezetőoldali ajtót. Apám behajol a lehúzott ablakon, s kiveszi a kulcsot a kezemből.
- Aznap volt a tizenhatodik születésnapom, s apa vett egy új kocsit. Nem nekem, hanem nekünk, de kicsit olyan volt, mintha az én ajándékom lett volna. Vezetni akartam, de ő nem engedte. Egész nap szívtam a vérét, hogy hadd vezessem, bevetettem minden érzelmi zsarolást és elhárítottam minden kedves közeledését. Nem ettem a tortából, amit sütött nekem, nem voltam hajlandó kibontani az ajándékomat.. csak vezetni akartam, s ő végül beadta a derekát.
Tudom én, hogy ez milyen rémesen önzőnek hangzik. Ki merem mondani, hisz ez az igazság, de nem hiszem, hogy ettől jobban fog kedvelni. Én sem kedvelem magam. Viszont tartozom az igazsággal annak, akit szeretek. Talán ez amolyan vezeklés Étienne felé, s tisztelet Sebastiannak. Hiszen nem árulok zsákbamacskát. Ez az önző szemétláda is én vagyok, az, aki megölte az apját egy kamaszkori szeszély miatt.
- Sötétedés után megfogta a kezemet, kisétált velem a kocsifelhajtóra, beült az autóba, letolatott vele az útra majd átmászott az anyósülésre. A föld felett lebegtem a boldogságtól. Beültem, elfordítottam a kulcsot és nekiindultunk. Nem először vezettem már, a tóparti ház környékén tanítgatott már, de ott a madár sem járt. Ám Párizs éjszaka is nyüzsög, s én nem voltam elég figyelmes. Az a kamion egyszer csak.. nem tudom hogy került oda.. nem emlékszem rá. Nem láttam. Nem tudtam félrerántani a kormányt. – szünetet tartok, mert nem akarok megint kiakadni s hisztérikus zokogásba kezdeni. - Nekem kellett volna meghalnom, nem neki. – súgom még, majd lehunyt pilláim mögé temetkezem, s némasággal borítom be magam. Nemsokára tizenhét leszek. S már soha nem ehetek abból a tortából, amit apám süt nekem. Borzasztóan fáj, ahogyan bántam vele.. a hiányánál is jobban gyűlölöm saját magam.

Nique & Seb

♫ Please forgive me ♫

Érdeklődve hallgatom a mutánscsata eseményeit, nekem ebben is pechem van, mert másokra tökéletesen semmilyen hatást nem tudok gyakorolni. Na jó, ez nem igaz, egyszer egy teniszlbdát sikerült megsütnöm, azóta sem jöttem rá, hogyan tettem. Az ölelését naná, hogy viszonzom, egészen furcsa, szinte érzéki dolog, hogy felsőtestünk összeér, a bőrünk egymás bőréhez simul, hevesen ver is a szívem, nem csak a szerelemtől, úgy tűnik nem csak lelkileg, testileg is hatással van rám. Ezúttal nem simogatom a hátát, a szőke tincseire nyomok egy puszit, hagyom, hogy együtt lélegezzünk. Mennyivel meghittebb, teljesen ez, mint amit Alice művelt velem. Elhitette, hogy én voltam a kis cuki, aki elcsábítottam, holott ő mutatta meg, hogy mit hogyan kell csinálni. Rég volt. Ellenben amikor végigsimít a mellkasomon elvörösödve csattanok fel.
- Ez azért... nem fair, az tudod? Én ezt nem tehetem. Vagy de? – Kérdezek vissza merészen. Még nem volt senkije, teljesen más a kapcsolatunk, mint a legtöbb lánnyal, fogalmam sincs, hogy mi merre, mit illik, és erősen kétlem, hogy erre is az vonatkozik, hogy szerelemben, háborúban mindent szabad. Szabad, csak nem akarom, hogy képen vágjon. Valahogy eddig az ilyen jellegű intimitás nem merült fel, főleg hogy hendikeppel indítok a múltam miatt, a képességem már csak hab a tortán. Az már kevésbé zavar, hogy kibeszél a barátnőjével, aki bár csinos ugyan, de nem tudna annyira megfogni, mint Nique. Nekem sosem volt egy legjobb haverom, akivel meg tudtam volna beszélni a dolgaimat, és erőteljesen kétlem, hogy pont itt fogok egyre szert tenni. Ki tudja...
- Neee! – Tartom a kezemet ösztönösen a testem elé, ám késő, különben sem hiszem, hogy erőteljes védelem lenne, az ujjaim között is átmegy a jeges víz. Most már értem, hogy miért hívott pont ilyen programra a lány, itt elemében van, és letesztelt, hogy milyen fából faragtak. Ezúttal győzött, de egy paintball partyban szitává fogom egyszer lőni, nem érdekel, hogy milyen kék zöld foltokat hagyok a csinos kis testén. Hiába torolnám meg a fröcskölést, ha neki a víz nem gond, nem igazán lenne elegáns. A testi erőmet bevetni pedig nem szándékozom. Felém fordul, és már békülne, ám sikerül tökéletesen nem öngólt lőnöm. Pedig a foci vb még alig pár napja indult csak, fél szemmel nézem csak. A meglepetéstől át sem tudom ölelni, és már a víz alatt van. Mielőtt érte nyúlnék már arébb is tempózik, tehetlenül eresztem le a karjaimat. A rideg énem törne elő, legyen erős, dolgozza fel. Ő bánt így velem? Soha.. Átölelt, megpróbált felvidítani. Szeret, én pedig figyelmetlen vagyok. Megfordulok, és gyorsan kikászálódom a vízből, gatya le, amíg nem lát, és egy törölközőt csavarok magam köré. Átsietek a másik oldalra, a karomat nyújtom, hogy bele kapaszkodjon, és a teljes testsúlyát magamra vállalva kapom őt kézbe.
- Sajnálom szeretőm. Eszembe se jutott, hogy pont ott... – Nem vagyok igazán sajnálkozó, hiszen nem tudhattam, de biztosítom arról, hogy mellette vagyok, bármikor is előkerül majd a téma. Nem csókolom meg, csak a karomban tartom, homlokomat az övéhez érintem, hagyom, hogy könnyezzen nyugodtan. Előttem végképp nem kell szégyelnie. Mehetünk máshova is, ez nem az perc, hogy mondjuk Rómát mondjam. Talán ha megnyugszik.
- Ugye... még senkinek nem beszéltél róla? Csak nekem, amit mondtál eddig... Beszélj róla. Kérlek. – Vele együtt lecsüccsenek a medence szélétől kissé távolabb, úgy intézem, hogy minél kényelmesebben el tudjon helyezkedni, akár az ölemben, akár a mellkasomnak dőlve.

Seb & Nique

♫ Khushiyaan choom loon (Should I kiss joys)
Ya ro loon zara (Or should I cry a little)
Mar jaaun ya jee loon zara (Should I die or should I live a little). ♫

- Szeretem a macskákat, szeszélyesek! – imitálok ujjbegörbítéssel egybekötött karmolós-fújásfélét, majd belemerülök a bonbonevésbe. Az X-ek szobáiról hallott leírásra csak hitetlenkedve meresztgetem a szemeimet. Momentán akadályoztatva vagyok a beszédben, de arcomról leolvasható, hogy mennyire nem tartom fairnek, hogy nekik van, amit szabad, nekünk diákoknak meg nem. Nem, mintha kellene nekem saját tévé vagy hűtő, de mindig felüti fejét bennem a lázadás, hogyha olyasmit hallok, amin lehet szörnyülködni, meg szemforgatni. - Pedig vicces is az! Múltkor láttam egy jelenetet, ahogy ketten vívtak képességeiket is latba vetve harcot a kapcsolóért. Az egyikük lebegtette a kapcsolót, de pechjére a másik fél fel tudott repülni érte. Elég érdekes egy játék volt. Mondjuk körülbelül öt percig élveztem, utána már zavartak az olvasásban.. – vallom be hősiesen.
Újra megölelem őt, ezúttal hosszan bújva hozzá, s ha már macska, akkor most pláne olyan vagyok. Ha tudnék, még dorombolnék is, hálából azért, mert szeret, mert velem van, mert olyan, amilyen. Sosem gondoltam, hogy nekem jár az ilyesmi, apám mellett nem ábrándoztam a szerelemről, mert tudtam, hogy nem fog elengedni maga mellől. Nem is akartam elmenni sehová. De amióta megismertem Sebastiant, fogalmam sincs róla, hogy hogyan élhettem az édes érzés nélkül, melyet úgy hívnak, hogy szerelem.
Végül aztán csak elengedem, s míg ellépek mellette, finoman végigsimítok mellkasán, az ölelést kibontandó, továbbgörgetendő.
- Vele, igen! – nevetek rá a vízből, amint fejesugrásom után már újra láthatóvá válik fejem a vízszint fölött. Nem zavar, hogy csinosnak nevezi Sylviet, szerintem is az, s attól, mert együtt van velem, még nem kell megvakuljon, ahogyan én sem teszem. Bár, azért ennél a pontnál feléled bennem a kisördög. Nem felejtettem ám el a képességét.
- Hideg? – közeledek hozzá a kérdéssel egy időben, majd egy sunyi mosolyt követően lefröcskölöm vízzel. Ezt még visszacsatolásnak szánom a szobatársnőmet illető mondathoz, de nem magyarázkodom, csak lebukom a víz alá, s már úszom is arrébb, mielőtt meg kívánná torolni rajtam a fröcskölést.
Éppen akkor bukom újra felszínre, amikor a jegyekről beszél. Mosolyogva fordulok felé a vízben, s már mozdulok is, hogy közel úszva hozzá nyaka köré fonjam karjaimat és egy csókkal vegyem el a kedvét a sajnálkozástól, amikor szülővárosomat emlegeti. Még a lábtempókat is elfelejtem, s úgy merülök el, mint a balta nyél nélkül. A víznek a mélyebb régiójában vagyok, így nem ér le a lábam akkor, amikor még kint van a fejem, szóval prüszkölve vagyok kénytelen a felszínre emelkedni.
- Soha nem megyek vissza Párizsba, Sebastian! – közlöm sokkal keményebben a szántnál. Tudom én, hogy jót akart, nem sejthette, hogy mit érzek ezzel kapcsolatosan. De a falakat egy pillanat alatt emelem fel magam köré. Elfordulok tőle, a medence széléhez úszom, majd kimászom a vízből. Törülközőmig elsétálva magam köré burkolom az anyagot, s míg háttal állok szerelmemnek, utat engedek könnyeimnek. Vizes az arcom, úgysem fogja látni. Párizsnak a gondolata is elkeserít, s utálom, hogy megint ilyen vagyok előtte.
- Tényleg hideg volt a víz.. átfáztam kicsit.. – magyarázom tárgyilagos hangnemet keresve, de szerintem ismer már annyira, hogy tudja, valami nem kerek.
Nem látom a gatyás műsort, nem fordulok meg a felszólalására sem. Mélyeket lélegezve próbálom összeszedni magam, mert nem szeretnék megint olyan lenni, mint a sétánk közben voltam. Párizs csak egy város! Könyörgöm.. nem lehet ilyen hatással rám..
De, van. Sajnos. S nem tudom mikor múlik el.

Nique & Seb

- Eddig is macskásnak gondoltalak, de ezek után... – Ki sem mondhatom, hogy mit jelent a válasza, még istennek sem hívott senki. Voltam már minden, csak az nem, mégis ez szívemhez szólóbb. Amolyan kifejező, igazán az egómat veszi célba. Tudom én, hogy a lányok imádják az édességet, aljas módon ki is használtam ezt, most viszont még hasznomra is vált, hogy tároltam tartalékban ilyesmit. Én magam ritkán élek vele, így hárítóan emelem fel a kezemet, legyen az az övé, ellenben kénytelen vagyok visszavágni.
- Az X-Menek szobájában van hűtő, nem is értem, hogy nálunk miért nincsen. Talán sokan vagyunk. Vehettem volna, ha akarok, de leragadtam a saját tévénél, nem akartam a társalgóban vitatkozni a kapcsolóért. – Próbálok nem meghatódni, annyira cukin eszi a konyakmeggyet, mint amikor hörcsögszerűen fújta fel az arcát, csak most van is benne valami. Dícséretem jeléül végigsimítok a szőke tincseken, amelyek most még szárazak, ez gyorsan változni fog, csak éppen azt nem kötöttem össze, hogy az uszoda és a nasizás hogy passzol. Fura, de szerethető teremténs ez az én Niqué-m. Cseppet sem idegesít, hogy nőietlennek tűnhet a falása, nem vagyok az a pasi, aki idegenkedik az ilyesmitől, nálam az első randin is lehetett gitárosburgert rendelni a lányoknak. Még akkor is, ha többet nem találkoztunk, úgy is sok mindenben játsztottam meg magam, mástól sem vártam komolyságot. A kaján vigyort nem tudom mire vélni, mindig nem is akarom tudni, hogy mi jár a fejében, már megszoktam, hogy ez egyirányú sztráda, nekem kell rendszerint színt vallanom. Neki tudok, a kínos szitukat is jól kezelte.
- A vastartalék azért vas, mert kőkemény biztosíték, amit nem bontunk meg, de immár a tiéd az is, jó? Mert én meg téged szeretlek. – Kimondom, amire ő csak utalt, és nem érdekel az édesség mellé szintén csöpögőssé hallható feleletem. Akarom hogy tudja, ismét. Felállok, amint nekiindul a szélén, az édességet biztonságba helyezem, hogy ne ázzon el, különben hercegnőm úgyszólván bonbontalanul maradna, majd követem őt, még ha szó sem lehet arról, hogy szintén fejessel válok egyé a vízzel. Ennyire különben sem vagyok kecses. Úszom én, és elleszek, de nem vagyok én nyamvadt hal. A sellőm megvan, többet nem kívánok, magamtól pedig pláne nem. Úgy tűnik nincsen gondja az előre eltervezett elvállással, ám nekem nagyon is van, azon tűnődök hogyan lehetne áthidalni, főleg, hogy az a gondolat motoszkál bennem, picit csalódott, még ha szokásához híven, vicces dögséggel űzi el.
- Azzal a csinos copfos barnával? – Döfök belé játékosan, pillantásomról viszont láthatja, hogy csak az agyát húzom, rajongásom felé nyílvánvaló, ma még a szokásos önsajnálatom is a kívánt színt alatt van, de ne csodálkozzon, hogy ha a véremet szívja állandóan nem teszem meg én is néha. A fejese bármennyire is nem tökéletes, nekem az, nekem még egy középszerű is az lenne, miután nem tudok különsbséget tenni a profizmus szintjei között, ami a vizi sportokat illeti. Besétálok a lépcsőn, és elhúzom a számat.
- Ez... rohadt hideg... – Fellocsolok a karomra, arcomra némi vizet, de továbbra is jegesnek érzem az egészet, nem vagyok hozzászokva. A strand az más, ott tűz a nap, megvan a hangulat. Uszodába nem járok. Inkább elrúgom magam a faltól, aminek meglesz a következménye, amit itt még nem sejtek.
- Amikor lefoglaltam a jegyet, akkor még... még nem ismertelek, de ez így annyira szívás... Viszont, ha már amúgy is nyári szünet van... Menj csak el a hajóútra, de előtte, van kedved eljönni velem... Párizsba? – Aztán érzem is már a nem várt hatást, a túl régi elnyűtt fürdőgatyám gumija a hirtelen mozdulattól, amikor a faltól elrúgtam magam, most adta meg magát, és csak a lazább gravitációnak köszönhető hogy nem csusszan le azonnal, mert még elkapom idejében, de azért szorgalmasan taposok, viszont így a szőkeséggel sem tudok foglalkozni.
- Hogyaza...

Seb & Nique

♫ Will you still love me when I'm no longer young and beautiful?
Will you still love me when I got nothing but my aching soul?
I know you will. ♫

- Ne mondd, hogy nem élvezed ezt a szórakozást! – öltök rá nyelvet, s lököm meg vállt vállnak vetve kicsit, játékosan. Várakozásteljesen tekintek rá, a konyakmeggy láttán megnyalom ajkaimat. - Hm, nyami! Isten vagy, Sebastian! – hízelgek, mint bármelyik csokiimádó lány tenné. Ha ő nem bontja ki, akkor én viszont megteszem, majd felé nyújtom a dobozt. Nem vagyok udvariatlan, nem nyúlok bele először, hogy én vegyek magamnak. Előbb ő, aztán majd én. S míg a konyakmeggy aranyszín csomagolását bontogatom, hogy hozzájussak az éltető édességadaghoz, tovább folytatom a megkezdett beszélgetést.
- Nem is mutatna jól a ruháid között egy hűtőszekrény, amiben az eprek nem punnyadnak meg. Bár egy agglegényszobában mindent el tudok képzelni. De ha jól emlékszem, akkor a hűtő és az eper tényleg hiánycikk. Na nem, mintha jártam volna a gardróbodban. – nevetek rá. Egyben veszem be a számba az időközben papírtalanított bonbont, mert vagyok már annyira rutinos konyakmeggy-fogyasztó, hogy tudjam: nem szabad csak úgy beleharapgálni, ugyanis a lé simán kifolyik belőle, aztán ragadni fog még az isten haragja is. Szóval ez az az édesség, amit nőiesen esélytelen fogyasztani, mert csak úgy van értelme, ha az egészet betúrja gambájába az emberlánya, mégpedig egyszerre. Emiatt egy ideig megszólalni sem tudok.
Még szerencse, ugyanis a hideg vízről olyasmit mondanék, amitől én magam is fülig vörösödnék, s ki tudja, hogy Sebastian mit reagálna rá. Attól, mert apámmal éltem kettesben, még egészen jól ki vagyok művelve anatómiából, s a víz hőmérsékletének mindenféle élettani hatásaiból. A tapasztalat hiánya nem a tudás hiányát jelenti. Tekintetemben megcsillan hát a kaján vigyor, de nem húzom el ajkaimat és nem térek vissza a vízhő témaköréhez azután, hogy lenyeltem a bonbont.
- Nagyon finom ez a cucc, szeretem a vastartalékodat! Is. – biggyesztek oda még egy ilyen kis vallomásfélét. Nem ömlengős verzióban, de olyan hozzánk illő módon. Biztos vagyok benne, hogy átmegy majd belőle a „téged is szeretlek” jelentéstartalom.
- Iszonyat? – vonom fel szemöldökömet, kérdőn pillantva rá. A bonbont is és Sebet is sorsára hagyom a medence partján, s elsétálok a tőlünk nem is olyan messze levő startkőig. Nem, mintha ne tudnék beugrani onnan, ahol voltunk az előbb, épp csak jobban szeretek az igazi, emelt részről fejest produkálni. Imádok úszni, apámmal sokat jártunk el nyaranta a vidéki házunkhoz, s ott saját stégünk volt egy tóparton, ahonnan annyit ugráltam, amennyit csak akartam. Sose lettem olyan jó fejesugró, mint Étienne, de nem zavart. Legalább megvolt közöttünk az egészséges verseny, s még az ugrásainkból is látszott a tény: én nézek fel rá, s nem neki kell énrám. Ez így volt természetes.
- Nos, akkor ez esetben jó szórakozást a koncerten! – vonom meg a vállamat könnyedén. Lám, nem vagyok tipikus nő, nem kezdem el húzni a számat és lelkileg zsarolni Sebet azért, hogy inkább dobja oda valakinek azt a jegyet, s jöjjön el velem hajókázni. Teljesen komolyan gondolom azt, amit kívánok neki, mármint, hogy érezze jól magát. Persze, szerettem volna, ha eljön, de nem áll meg a világ egyetlen nyaralás miatt, tölthetünk el azon kívül is akárhány napot együtt a nyáron.
Felállok a rajtkőre, magasba emelem kezeimet, majd egy íves fejessel a vízbe csobbanok. Régen csináltam már, kicsit megkopott a mozdulat fénye, s ezt onnan is nagyon jól érzem, mert olyan helyen is megcsíp a víz, ahol nem szabadna neki. Sebaj, van időm rá, hogy felelevenítsem a tudásomat! A víz alól felemelkedve pillantok Sebastianra. Tekintetemben ott a kérdés: Nem jössz? De szavaim mégis mást üzennek neki.
- Amíg te koncertezel, mi majd jól kibeszélünk Sylvievel! – kacsintok rá egy vigyor kíséretében. Sylvieről meséltem már neki, ő a szobatársnőm, a kedvencebbik, ha szabad ilyet mondanom. No persze nem lételemünk a pasikról cseverészni, de nem mondom, hogy eddig nem fordult még elő. Ezért is mertem mondani azt, amit.
- Egy fokkal valószínűleg, igen. - mosolygok rá. Nem azért fogalmazok így, mert érdektelen lennék a medált illetőn, hanem azért, mert nem szeretnék hazudni neki. Mindenképpen hiányozni fog, de nem szeretném, hogy lemondja a koncertet és kihagyja miattam. Éppen ezért semmiféle jelet nem akarok adni neki arra, hogy ilyesmi kívánalmat feltételezzem felőlem. Ezért fogalmazok ily óvatosan.

Nique & Seb

♬ Here with me ♬

Semmi gondom nincsen a spontán megnyilvánulások ellen, csak éppen nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárki is kezdeményezzen. Eddig mindig megvolt a menetrend, és nagyjából boritékolható is volt a végeredmény, ez a lány pedig jó értelemben káoszt szül számomra, azt sem tudom, hogy mikor fogja rózsaszín bugyikkal összemosni a fekete pólóimat, na persze ez költői túlzás, még véletlenül sem tartunk ott, hogy házicselédként használnám. Őszintén örülök, hogy nem hagyja magát ide-oda pakolgatni, elcsábítani. Végülis az már sikerült, ha nem is volt tudatos, szóval innentől nem az a cél, hogy akkor mi lesz a következő lépés, őszintén szólva legtöbbször nem is tudom. És ahogyan ő is gondolja, egy kakaóval indult, hiába a padlizsántól számítom. Téves, ha nem adtam volna neki kakaót, ha elküldöm, akkor is piócaként tapadt volna rám, én pedig másodszorra sem akartam volna lezárni. Amit az étteremben mondott, hogy már az elején belémszeretett, azt hiszem ez velem is így volt. Nem is tudtam, hogy mi ez az egész, és nagyot koppant a végén, amikor ráébredtem.
Nem tudom, hogy mit képzel rólam, hogy be akarnám lökni. Miért tenném? Ha szerelmet vallottam, az itétlenkedésnek a megalázáson túl is van helye a kapcoslatunkban, azért vagyok, hogy a támasza legyek, mint ahogyan azt már jó régen teszi, bármennyire is érzelgősen hangzik. A csók sokkal inkább ide illik. Az érintése nyomán egy pillanatra még a vállához is bújok. A mosolya ellenben borítékolható volt. Azért... lassan már én is kezdem kiismerni.
- Neked ez minden, mert állandóan szórakozol velem... – Rántom meg a vállamat, és miután mellette ülök, lustán hátradőlök, rátámaszkodom a tenyeremre, merőn őt fixírozom. Aztán lassan.. érzékien mosolyodom el. – Az az egy szerencséd, hogy én tényleg nem vagyok szemét. – Nyúlok ismét a táskába, és húzok elő egy igazi márkás konyakmeggyet. Nem bontom ki, ez teljes mértékben az övé. – A vastartalékból. Epret bocsáss meg, de nem tárolok a gardróbban. – A vészjósló pillantás lepereg, az az én sajátom. Ha akarom, akkor rideggé változom, kőszívűvé, akit csak a saját fájdalma, érzése érdekel. Ha akarom, a játékszerem ismét. De most nem tudok nem rajongással tekinteni rá. A bókomon pirul, holott csak próbáltam nem mereszteni a szemem, mielőtt még elhül a nyálcsorgatásomtól.
- Mi... Úszni? Jah, hát azt éppen tudok, amíg el nem kékül a szám. A hideg vizet rühellem, és az uszodában nem éppen wellness van, de ha sokat mozgok, akkor talán... bírható. – Ő is végigmér engem, ami azért csalás, már a pillantásától is lúdbőrözöm, főleg, ha megmozdul ott valami lent, még leplezni sem tudom. Ez nem fair! Most még birom, habár idejét sem tudom... Na mindegy..
- Hallottam róla, és valami iszonyat... tündéri, hogy szóba hozod, mentem volna, és jó lett volna veled lenni, de nagyjából nyolc hónapja befoglaltam egy Queen koncertet. Már a jegyem is megvan... – Húzom el a számat, mert rossz dolog, hogy választanom kell, igazából Niqué az aki most minden gondolatomat kitölti, de a szerelem arról szól, hogy mindig együtt legyünk? Szerintem csak halálra unnánk magunkat. – Úgyhogy... ezt most ki kell hagynom. De ha előtte meglesz a medál, elviselhetőbb egy fokkal a szeretőd hiánya? – kacsintok, és várom, hogy végre csobbanjon a vízben.

Seb & Nique

Nos, rám igazán nem mondhatja senki, hogy nem adok a meglepetés erejére. Tudom, hogy mit beszéltünk meg, s ahhoz is lenne kedvem, de nem akarom azt, hogy minden programunkat Sebastian találja ki. Egyrészt, mert szeretnék ilyetén én is hozzátenni valamit ehhez a kapcsolathoz, másrészt pedig van ebben egy kis „majd én megmutatom” típusú uralkodás is. Szerintem minden nő szereti, hogyha sikerül áthágja a számításokat. Vagy ha nem is mind, de én ilyen vagyok. Szegény Sebastian, nem biztos, hogy még mindig örül annak, hogy egy kakaóval kihalászott engem a zavarosból.
Hatalmas jó pont Sebnek, hogy nem az volt az első dolga, hogy belökjön a vízbe. Számítottam tőle ilyesmire, főleg mivel a medenceszélnek azon részén ülök éppen, ami háttal van az ajtónak. Simán megtehette volna, de a csóknak azért jobban örülök. Mikor ajkaink elválnak egymástól, még végigsimítok Seb arcán, mielőtt messzebb húzódna tőlem, nálam ez is az üdvözlés része. A tejszínhabon kissé megakadok, csúfondárosan elcsücsörítem ajkaim, s még az orromat is fintorítom.
- Nem mondod, hogy ez minden, ugye? Lapul abban a táskában mondjuk némi eper, sütemény, csokis keksz.. bármi, amire tejszínhabot lehet fújni, ugye? – nézek rá kérdőn, de azért közben vészjóslóm. Nem lehet, hogy csak ennyi neki a nasi. Komolyan megborítom, ha de! Úgyis közel van a víz.
Arra, amit mond, csak zavartan elpirulok. Nem, mintha vallásilag megsértett volna vele, éppen ellenkezőleg. Nagyon is hízelgőnek találom az elszólását, még ha eléggé.. papkáromló is, vagy mifene.
- Nem tudom, egyet sem ismerem! – ütöm el egy gyenge poénnal, majd kap az arcára egy puszit.
- Tudsz úszni? – kérdem, mert az egy dolog, hogy elhívtam ide, de nem biztos, hogy ez egyenesen arányos azzal, hogy úszni is tudjon. Miközben pedig a válaszát várom, azért nem vagyok rest megnézni magamnak. Így fürdőgatyában úgyse láttam még, s van jogom meggusztálni, elvégre a párom, vagy nevezzük, aminek akarjuk. Meglehetősen elégedett vagyok a látvánnyal, mosolyom mögött bujkál ez az elégedettségem, szóval akár láthatja is rajtam, ha képes radarozni a jeleimet.
- Gondoltam nem ártana felturbózni a vízfogásomat. Lesz ez a hajóút, én mennék. Neked.. lenne kedved jönni?

Nique & Seb

Tökéletes meglepő, hogy a két, korábban eltervezett program ellenére, padlizsánharcos szeretőm egy teljesen másfélével áll elő. Nem is ő lett volna, ha nem így van. Rövid ismeretségünk alatt ez az egyet tudtam csak leszögezni vele kapcsolatban, ne tervezz előre semmit, mert úgyis meglep valami váratlannal. Bekopogtat az egyik számomra is ismeretlen srác, akiről elképzelni sem tudom, hogy honnan tudja a nevemet, lévén egy darab hímnemű ismerősöm sincsen. Érdeklődő mosollyal köszönöm meg a kézbesítést, aztán becsukva az ajtót visszabattyogok az ágy szélére, hogy kibontva a levelet. Átfutom a szép betűket, aztán az órámra sandítok... Amilyen hebrencs ez a lány, tuti a mai napra gondolt, hiszen manapság minden nap találkozunk, miért várnék holnap tizenegyig, hogy csókot lopjak tőle? Még van tíz percem, talán menni fog a gyors átöltözés, és még le is érhetek hozzá kis késéssel, nem vetem a szemére az elírást. Ellenben honnan a fenéből vegyek most nasit? Még szerencse, hogy nem tudja, kivel kezdett. A hajam belőve, arról le is mondhatok, ha majd a víz alá kerülök, mert így lesz, ezt már látatlanban tudom. Gyorsan lerántom az alsót, és fürdőnadrágot húzok, és megszemlélem magam. Hiú vagyok, de nem is egy izmos, kigyúrt alkat. Vékonyabb az átlagnál, de hát a csábítást nem kilókban mérik. Ha már sikerült valakit elbűvölnöm, akkor már nem azon múlik, hogy kicsit keszeg vagyok, na... Vállat rántok, oly mindegy, ő tutira jól fog kinézni. A nyakam köré egy törölköző, lábamra papucs kerül, aztán felkapom a hátizsákomat, amire pakolok még egy-egy dolgot, amire úgy gondolom, szükség lehet. Leslattyogok az uszodába, ahol talán még nem is jártam, amióta itt tanulok. Nem akarok az a tipusú pasi lenni, aki meglát egy lányt fürdőruhában, máris nyálcsorgat, de hát most ez van, mit csináljak, még azon is erőteljesen a baseball-ra kell fókuszálnom, hogy ne legyen ingerem arra, hogy beinduljanak a mocskos fantáziám keltette testi megmozdulások. Nem fogok nyafogós hangon megszólalni, pedig nagyjából azt gondolom, hogy miért csinálja velem, hogy ennyire ártatlan, és szexi egyszerre? Rohadtélet... Közelebb lépek, és ledobom a papucsot, ahogy mellé huppanok. Az ajkára tapasztom a sajátomat, egyenlőre csak üdvözlés gyanánt egy röpke csók ez, aztán a táskámból átnyújtok egy tejszínhabbal teli szájba fújható flakont.
- Tessék... – Pillantok rá a hűséges kiskutyás és jól megszokott cinikus/önsajnálós kifejezéseim keverékével. Nem is tudom, hogy mit várok most. Úszni fogunk, ezek szerint?
- Szivi... utánad még a papok is fütyülnek, mi? – ingatom a fejemet, nehéz elvonatkoztatni attól, hogy lám mit is rejt a pulcsi alatt, talán ez valami megmutatási szándék volt. Vagy nem is volt akaratlagos? Akkor is aranyos tőle, a fokozatosság is bőven elég.

Seb & Nique

Úgy döntöttem, hogy ideje lenne valami olyan programot kitalálni Sebnek, amit még nem próbáltunk együtt. Az utóbbi napokban főleg tanultam, így nem nagyon tudtam találkozni vele – elvégre nekem nincsen dolgozatkilesős képességem, mint egyeseknek.. cö.. ezen még mindig nevetnem kell, ahányszor eszembe jut – de most, hogy megírtam azt a vizsgát, amitől annyira izgultam, megítéltem magamnak egy kis pihenést. Tudom, hogy egyszerűen átkopoghattam volna Sebék szobájába és elhívhattam volna őt személyesen, de viccesnek tartottam a dolog egy másik formáját választani. A folyosón lébecoltam a fiúk emeletén, majd az első alkalmasnak tűnő srác kezébe csúsztattam egy levelet.
- Sebastian Carlson. – adtam meg a címzett nevét és a szobaszámot is hozzá. - Mondd meg neki, hogy a francia lány küldi.
Nem mondtam meg a nevemet, de mivel aláírtam a levelet, akkor is fogja tudni, hogyha több franciát is ismerne itt. Mondjuk, ha ismerne is, ideje lenne bemutasson nekik, szeretem az anyanyelvi társaságot. Mindegy, a lényeg, hogy előreküldve négy éves énemet Sebék ajtajához azért kilestem, hogy megkapja-e az ismeretlentől – talán valami Adam, mintha lenne egy közös órám vele – a levelemet:

Holnap, délelőtt tizenegykor az uszodában találkozunk! Hozz valami nasit!
Csók: Nique

Midőn siker koronázta a próbálkozást, visszalöktem az időben a kicsi Niquet, majd mint aki jól végezte dolgát, visszacaplattam a szobámba, hogy fürdőruhába bújva nem sokkal később már az alagsor alatti szinten legyek, s a medence szélén ülve lógassam a lábamat.
Egyetlen fürdőruhám van, kék színű, háromszöges fazonú felsőrésszel ellátott. Nem szórakoztam azzal, hogy idelent öltözzek, csak rákaptam egy fehér, tunikahosszúságú inget a kékségre és a törülközőmet a vállamra dobva baktattam le idáig. Nem tilos a fürdés és közszemérmet sem sértettem ezzel, szerintem. Hajamat lófarokba fogtam erre az alkalomra, hogy ne ússzon ezer felé, hogyha a vízbe dobom magam. Persze kontyba is feltekerhettem volna, de ahhoz nem volt affinitásom.
Élvezem, ahogyan a víz a lábaimat simogatja, figyelem a fedett uszoda megvilágításának fényjátékát a plafonon. Nagyon régen nem úsztam már, talán el is felejtettem. Pedig nem ártana feleleveníteni a tudásomat még a hajóút előtt. Hajóút.. majd Sebet is meg kell kérdezzem, jön-e. Csak merne nekem nemet mondani!

Tárgy: Re: Sebastian & Nique III. - Úszólecke